Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2009 ősz

Politikai kommunikáció

Urbán Csilla:

Rendszerváltás és szimbolikus kommunikáció

A rendszerváltás időszakában a rituális eseményeknek döntő jelentőségük volt, az új rendszer megteremtése rítusok sorozatának is tekinthető. Az események során kommunikált szimbólumok segítették a változás feldolgozását és a szolidaritás megteremtését. Az országgyűlési választási kampány felvonultatja a szimbólumokat, és a plakátok által láthatóvá teszi azokat. A tanulmány empirikus részét így a plakátok képi elemeinek vizsgálata jelenti.1 A rítuselméleti keret a változást egy olyan perspektívából mutatja be, amelyet egy eseménytörténeti megközelítés nem tesz lehetővé.2

1. A neodurkheimi elmélet és a rituális kommunikáció

Az 1980-as években a társadalomkutatásban megnőtt az érdeklődés a társadalmi cselekvés szimbolikussága iránt: ez a „kulturális fordulatnak” nevezett jelenség része (Császi, 2001). Ez az irányzat szembefordult az addigi kultúrafelfogással, a kultúra fogalmát szociológiai és antropológiai értelemben kezdte használni. A kultúrát már nem a „magasztos eszmék tárházának” fogta fel, hanem a mindennapi élet részének. Így a vizsgálatok nem nagy műveket céloztak meg, hanem a populáris kultúrát, amelyet a hivatalos kultúrával nemcsak szembenállónak, hanem egyenértékűnek tekintett (Császi, 2008).

A szimbolikus cselekvést úgy definiálhatjuk, mint olyan, nem a racionális világra irányuló cselekvést, amely nagy érzelmi töltettel rendelkezik, és a közösség belső viszonyait teremti újjá. Tehát a szimbolikus cselekvések – mint például a rítusok – sokkal többet tesznek, mint hogy csak tükrözik az aktuális társadalmi elrendeződést: sokkal inkább újraszervezik, megalkotják azokat (Moore & Meyerhoff, 1977: 5).

Az érzelmek felébresztésében a rítus fontos szerepet játszik. Sally Falk Moore és Barbara Meyerhoff meghatározása szerint a rítus az a kollektív szimbolikus ceremoniális forma, amelynek segítségével a közösség a káoszból rendet teremt (Moore & Meyerhoff, 1977: 3), az értékek konstrukciója során pedig nemcsak kifejezi érdekeit és vágyait, hanem fel is ismeri bennük saját magát, és morálisan azonosul is azokkal. Így a rítust – Emile Durkheim nyomán – összekapcsolhatjuk a közösség szolidaritásának növelésével és a kollektív identitás kifejezésével. A neodurkheimi társadalomkutatásban ezek a rítusok azonban nem vallásiak, hanem szekulárisak, viszont ez nem jelenti a szentség hiányát: itt inkább egyes, a közösség számára vitathatatlan szimbólumokat értünk rajtuk. Ilyen kulcsszimbólumok például azok az ellentétpárok, amelyek alapján a neodurkheimi kulturális szociológia értelmezi a világot: a szent és a profán, a jó és a rossz, a tiszta és a tisztátalan, a rend és a káosz (Császi, 2002: 60). Ezek mellett ide tartoznak a közösség evilági szimbólumai (például a nemzet, a demokrácia) és bizonyos intézmények (például a művészet, a tudomány, a politika, lásd Császi, 2002: 70).

A szent és a profán kategóriájához hasonló ellentétpárok alkalmazásával alkotjuk meg narratíváinkat a társadalomról, annak folyamatairól. Durkheim szerint a szent dologgal a profánnak nem lehet büntetlenül érintkeznie, a tiltások választják külön őket egymástól (Durkheim, 2003: 47–48). Jeffrey Alexander a rítusokat összefüggésbe hozza ezekkel a narratívákkal: szerinte a rítusok azért fontosak, mert általuk frissíthetjük fel elbeszélésünket a civil társadalomról és a nemzetről, valamint a társadalmi cselekvéseket is ezek irányítják. Ez a közös narratív struktúra lehetővé teszi a közös identitások, elvárások és a szolidaritás létrehozását. A kulturális szociológia a világot a már említett ellentétpárok társadalmi drámájának látja.3 Az így elbeszélt történet a kaotikus társadalmi valóságból rendet teremt, valamint a történteknek folyamatosságot, koherenciát ad.

A folyamatosság és a rend megteremtésének eszköze például a rítusok által létrehozott önálló rituális tér és idő önálló szabályokkal, saját formulákkal. Ilyen formai elem például az ismétlődés, a teatralitás, a stilizáció, a rend, az előre eltervezettség, a figyelemfelkeltő jelleg (Moore & Meyerhoff, 1977: 7–8). Ezek a formalitások a biztonságot, a bizonyosságot reprezentálják. Az ismétlődés által a rítusok összekötik a múltat, a jelent, a jövőt, és ezáltal folyamatosnak mutatják be a társadalom életét (Kertzer, 1988: 10).

Az elmondottakból következik, hogy a rítusok szerves részei a társadalom életének, tulajdonképpen általuk tartható fenn maga a társadalom és annak képzete. Az is látható, hogy a szimbolikus cselekvések válsághelyzetekben, traumatikus események idején a legfontosabbak: ha az adott problémára nem lehet racionális megoldást találni, szimbolikus szinten rendet lehet teremteni. A rendszerváltás bizonyos szempontból értelmezhető traumaként, hiszen a közösség tagjai olyan változásnak voltak a résztvevői, amely felejthetetlen nyomot hagyott tudatukban, és amely alapjában véve határozta meg jövőbeni identitásukat (Alexander, 2003: 85). A változást leginkább szimbolikus szinten lehet megragadni, emiatt érdemes a rítusok segítségével meghatározni azt, hogy a rendteremtés és az új helyzettel való azonosulás miként ment végbe.

2. A rendszerváltás és a választás mint rítus

2.1. A rítusok jelentősége a rendszerváltás körül

A rendszerváltást értelmezhetjük olyan szimbólumnak, esetleg a fentebb definiált szentségnek, amely rítusok által fejeződik ki, rítusokban létezik. David Kertzer szerint minél nagyobb egy átváltozás, a rítus annál bonyolultabb (Kertzer, 1988: 17). A rendszerváltás esetében nem is egy bonyolult rítusról beszélhetünk, hanem rítusokról, amelyek összessége fejezi ki az átváltozást. Ezek a rítusok a rendszerváltás előtti és a köztársaság kikiáltása utáni években játszódtak. Ilyen volt például Nagy Imre újratemetése, március 15-e megünneplése és az első demokratikus országgyűlési választás. Ezek közül én a választásokat emelem ki. Az 1990-es választások azért különös jelentőségűek a későbbi választásokhoz képest, mert itt nem egyszerűen a társadalmi kötelékekre való figyelemfelhívás vagy a politikai döntések társadalmi alakíthatóságába vetett hit fenntartása volt a cél, hanem magának a demokráciának a megteremtése.

A választásnak rítuselméleti szempontból több funkciója is volt. Az egyik a jó és a rossz drámájának, a jó győzelmének a megjelenítése. A másik a pártok identitáskeresése: egyrészt a pártok saját identitásukat próbálták meg kiépíteni, másrészt a közösség tagjai, akik részt vettek ezekben a rítusokban, maguk is azonosultak bizonyos értékekkel, amely azonosulás a választások során nyilvánult meg. Szabó Márton például a rendszerváltást szimbólumváltozással azonosítja, ezt a változást pedig az jellemzi, hogy az elfojtott identitások kifejeződhetnek, a különböző pártok különböző szimbólumokat kínálnak fel az identitás kialakítására (Szabó, 1998: 155). Kertzer szerint a rítusok azért nagyon lényegesek a nagy átalakulásokkor, mert ilyenkor az embereknek fel kell adniuk régi szokásaikat és nézeteiket, és meg kell teremteni az új szimbólumokkal való szolidaritásukat (Kertzer, 1988: 153).

A rítus harmadik funkciója ebben az esetben az, hogy az effajta azonosulás nemcsak az önmeghatározást szolgálta, hanem a rendteremtéssel az 1980-as évek végén felerősödő bizonytalanság érzését is csökkentette. Emellett növelte a társadalmi szolidaritást, az egymáshoz tartozás érzését, feloldotta a konfliktust a társadalmi valóság és a szimbolikus rend között, valamint segített elfogadtatni a változást.

Az összetartozás érzése és a különböző pártokkal való azonosulás csak látszólag mond ellent egymásnak. Itt ugyanis nemcsak arról van szó, hogy különböző csoportok versengenek a győzelemért. A változás az egész társadalmat érintette, ezért az embereket integrálni is kellett ebbe a folyamatba, a pártok politikájában fontos szerepet játszott a társadalmi támogatottság megléte, amely így azt sugallta, hogy a pártállam lebontása a társadalom műve (Csizmadia, 1999: 24).

Tulajdonképpen új kollektív identitást kellett teremteni, a demokratikus államét. Jan Assman szerint ahhoz, hogy egy bizonyos kollektív identitás a csoporttagok tudatában is éljen, olyan alkalmakra van szükség, amelyek megerősítik ezt az identitást: ilyenek a rítusok. Ezek a rítusok pedig olyan szimbólumrendszereket közvetítenek, amelyek a közös tudáson és a közös emlékeken alapulnak, és amelyek így megalkotják a társadalmi hovatartozás tudatát (Assman, 2004: 138). Ennek a tudásnak a forgalomban tartása pedig a ceremoniális kommunikáció feladata. A rítusok olyan csatornák, amelyekben „az identitásbiztosító értelem áramlik” (Assman, 2004: 141–142). A szolidaritás ilyen esetekben akkor is nő, ha amúgy a rendszerváltás minőségéről való egyetértés hiányzik. A rendszerváltás során a valódi konszenzus hiánya amúgy sem volt annyira feltűnő, mert a pártoknak volt közös céljuk: a demokrácia felépítése és a diktatúra leépítése (Csizmadia, 1999: 23).

2.2. A választás mint rítus – és a plakát szerepe

A választás beilleszthető a rítusdefinícióba,4 a formai kritériumoknak is eleget tesz: az ismétlésnek egyrészt olyan értelemben, hogy a választásokat négyévente tartják, másrészt pedig minden szavazó ugyanazokat a mozdulatokat végzi (a szavazófülkében a jelöltek bejelölése, a szavazólap borítékba tétele és urnába dobása). A választások így egyfajta ismétlődő ritmust adnak a társadalom életének, összekötik a múltat a jelennel és a jövővel. Az ismétlés pedig abból a szempontból is értelmezhető, hogy a múltra és a jövőre mutató szimbólumok felhasználása egy szimbolikus térben is összeköttetéseket teremt. A teátrális elemek szintén megtalálhatók benne: ilyen lehet például a felügyelőbizottság tevékenysége az asztalnál vagy a köztársasági elnök szavazatának közvetítése, de a szavazók cselekedetei is ide tartozhatnak. Az előre eltervezettség szintén fontos jellemzője a választásoknak, ezt megfeleltethetjük a választási kampánynak, amelynek egyik meghatározó része a plakát.

A Kapitány házaspár tanulmánya szerint a plakátokon nem jelentek meg az embereket foglalkoztató kérdések, nem található differenciált társadalomkép, tematikájuk pedig szűk volt (Kapitány & Kapitány, 1991: 240). Ez támogatja azt a feltevést, hogy a választásoknak sokkal inkább szimbolikus jelentőségük van, és jóval fontosabb az identitás- és közösségképző funkciójuk.

Amellett, hogy tanulmányom empirikus részét plakátok elemzése alkotja, az ezeken megjelenő szimbólumok és a rítusok kapcsolatában egy fontos mozzanat is előtérbe kerül. A rítusok funkciói és a beteljesülésüket segítő szimbólumok a rítusokban részt vevő emberek mentális cselekvéseire hívják fel a figyelmet. Ahhoz, hogy a rítus elérje a célját, szükség van résztvevőkre, akik nemcsak a gyakorlati szabályokat tartják be, hanem mentális folyamatok során is azonosulnak bizonyos csoportokkal, kialakul, illetve megerősödik bennük a közösséggel való szolidaritás.

A plakát és annak képi elemei különösen fontosak, főleg az 1990-es választások esetében. Az előző részben kifejtettek alapján a rítus szimbólumokat tesz nyilvánvalóvá. A választás – mint társadalmi cselekvés – során ezek a szimbólumok fizikailag nem láthatóak, láthatóságukat a választási kampány – például a politikai plakátok ikonográfiája – teszi lehetővé. Azért választottam a plakátok elemzését, mert ezek a képi elemek ebben az esetben olyan szimbólumok, amelyek a választást mint rítust működtették, segítették a rítus funkcióinak beteljesülését, valamint a szekuláris rítusokban található szentségeket szimbólumok, képi elemek formájában mutatták be.

3. Az 1990-es választási plakátok képi motívumainak elemzése5

3.1. Európa és Magyarország

Az európai népek identitását vagy a „szabad Nyugat” keretében szabadelvűként, pluralisztikusként, demokratikusként határozták meg, vagy a „keleti kommunista világrend” alapján államszocialistaként definiálták.6

A két terület ilyen szempontú különválasztása eredményezte azt, hogy a politikai változás idején Nyugat-imádat, illuzórikus demokráciakép élt az emberekben (Buda, 1999: 197). Alexander szerint a modern társadalmakban az állampolgári erények jelentik az újfajta szakralitást, ezeken alapul a cselekvők megítélése, tehát azon, hogy támogatják-e a demokratikus értékeket.7

Magyarország Európához való viszonyát tovább bonyolítja, hogy ez a viszonyulás nem egyértelmű, a közvéleményben ellentétes álláspontok fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban.8 Ha Európát centrumra és perifériára osztjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a periféria országai megpróbáltak felzárkózni a centrumhoz, ezzel együtt meg is akarták őrizni sajátosságaikat, tehát valamiféleképpen Európával szemben kellett magukat meghatározniuk (Vitányi, 1986: 83), így az Európához való viszony ambivalens.

A KDNP Egy kis nép is naggyá lehet feliratú plakátján Európa és Magyarország jelentősége egyaránt hangsúlyos. A térképen, Magyarországon kívül, nincs bejelölve más állam, ez nem is lenne lehetséges, ugyanis a magyar állam nagyobb területet foglal el, mint egy átlagos térképen. Ez lehet utalás a történelmi Magyarország nagyságára, annak területét körülbelül lefedi a plakáton látható térkép.

Ez a kiemelkedés összekapcsolható a történelmi nemzet elképzelésével.9 Egy ilyen népnek nemzeti hivatása van, amely az uralkodással egyenlő. Trianon után azonban a magyar nemzet nem áltathatta magát ezzel az elképzeléssel. Emiatt az ország „védhatalmat” keresett magának, hogy ennek sikerei által átélhesse a nagyságot (Szabó, 1983: 56–57). Az Európai Unióval kapcsolatos félelmek is ilyen folyamatokkal magyarázhatók: ha az ország megint védhatalmat keres, akkor egy újabb nagyobb hatalom befolyása alá kerül. Az ilyen plakátok éppen azt próbálják bizonyítani, hogy az európaivá válással nem veszítjük el magyarságunkat, a híd konkretizálása (az Erzsébet-híd) is ezt hangsúlyozza.

A KDNP egy másik plakátján szintén Európa játssza a főszerepet, pontosabban egy térkép, valamint két hegyeshalmi útlevélpecsét, amely képi elemek összefüggésbe hozhatóak az előző plakát útmotívumával.

Az útlevél jelentése magában hordozza az átkelés lehetőségét, a határátlépést. A Kádár-korszakban korlátozott volt a külföldi utazások száma, így az útlevél nagy értéket képviselt.10 Dessewffy Tibor szerint a rendszer kétfajta turistát különböztetett meg. Az egyik az a turista volt, aki a kultúra megismerése miatt ment ki külföldre. A másik kategóriába tartozó utazó célja pedig a vásárlás volt: olyan termékekhez akart hozzájutni, amelyeket itthon nem kaphatott meg (Dessewffy, 2002: 53). Ezeket a kategóriákat párhuzamba állíthatjuk a plakát szimbolikájával: a rendszerváltással egyrészt lehetővé válik egy másik kultúra megismerése, esetleg átvétele, másrészt elérhetővé válnak vagy megjelennek Magyarországon is a nyugati piacon kapható fogyasztási cikkek.

A pártok közül az SZDP szintén nagy hangsúlyt fektetett az európaiság gondolatára. Egyik plakátjukon hat, átlósan elhelyezett zászló látható, mind olyan európai országok zászlói, ahol 1990-ben szociáldemokrata kormány vagy államfő volt hatalmon. Az ezekhez való csatlakozást jelzi az, hogy a bal felső sarokban a magyar zászló és a jobb alsó sarokban az SZDP emblémája bekerül ebbe az átlós kompozícióba, igaz, láthatóan ki is lóg onnan síkszerűsége miatt. Ez a plakát az európai közösséghez való tartozást hangsúlyozza, ezáltal pedig a választás során az Európához való szolidaritás is erősödhet.

A másik szociáldemokrata párt, az SZDSZ Tiszta múlttal a tiszta jövőért feliratú plakátján a magyarság és az Európa-kép szintén összekapcsolódik. Az út és az azt övező növényzethez hasonlítható zöld alakzat elég sematikus, egyedül az útjelző tábla emelkedik ki valamivel kidolgozottabban a képből. Az út motívuma itt is hangsúlyos, mint ahogyan azt a KDNP plakátjain is megfigyelhettük.

A „tiszta jövő” megfeleltethető Európának, a tiszta múlt pedig annak a rendszerváltás előtti Magyarországnak, amelynek értékeit meg kell őrizni. Mivel ez a múlt és ez a jövő egy irányba tart, a történelmi folytonosság biztosítottnak látszik, és ez tovább növeli a biztonságérzetet.

A fejezet elején említett ellentétes viszonyulás a plakátokon úgy jelenik meg, hogy az Európához tartozás vágya (tehát a demokrácia mint érték) erősen összekapcsolódik a nemzeti identitás megtartásával. A nemzeti identitás ezeken a plakátokon a nemzeti színek alkalmazásával fejeződik ki. Ez a plakátok e csoportját összekapcsolja a következő kategóriával, amely csak a nemzeti identitást állítja előtérbe.

3.2. A nemzeti identitás elemei

A nemzeti identitás jelképei a rítusokban megjelenő központi elemek közé tartoznak. A rendszerváltás előtt a nemzeti kérdések figyelmen kívül hagyása a politikai mozgalom jellegéből következett. A szocialista mozgalom kezdettől fogva szervesen kapcsolódott egy nemzetközi mozgalomhoz (Gyurgyák, 2007: 468), központi kérdése a munkásság helyzete és a kommunizmus megvalósítása volt. A nemzeti érzés letörését célozta április 4-e nemzeti ünneppé nyilvánítása, március 15-e hétköznappá tétele, a zászló és a címer megváltoztatása, valamint augusztus 20-a átnevezése az új alkotmány és a kenyér ünnepévé (Gyurgyák, 509–510). A rendszerváltás körül emiatt volt nagy jelentősége például március 15-e megünneplésének, és ez volt az oka annak, hogy a pártok plakátjain ekkora hangsúly került a magyar identitás kifejezésére.

A Magyar Néppárt nemzeti identitását azáltal fejezte ki, hogy a népi mozgalomhoz és annak hagyományaihoz fordult vissza. A népi mozgalom a népet, a földművelő parasztságot nem egyszerűen integrálni akarta a nemzetbe, hanem őket tekintette a nemzetnek (Szabó, 1983: 55). A Magyar Néppárt esetében nem volt követhető az a koncepció, hogy a legszegényebb földművelő réteget tegyék a nemzet alapjává, mert a hagyományos agrárvilág eltűnt. Emiatt a párt támogatni kívánta az elszegényedő munkásokat is, nem tisztán osztálypártként akart újjászerveződni (Ripp, 2006: 218).

Ennek egyik példája az a plakát, amelyen Petőfi látható. Az 1848-as szabadságharc fő tétje Magyarország függetlenségének kivívása volt, Petőfi alakjával ezzel az eseménnyel egészül ki a plakáton szereplő másik három évszám. 1848. március 15-e megünneplése azért is fontos, mert 1987-től kezdve ez a dátum volt „az ellenzékiség szimbolikus és ritualizált ünnepe” (Romsics, 2003: 51), 1989-től kezdve pedig nemzeti ünnep.

Az évszámok a párt történetét tekintve összefüggésben állnak egymással. A Nemzeti Parasztpárt, amelyet a Magyar Néppárt elődjének tartott, 1939. június 29-én alakult meg, az első évszám tehát erre utal. 1956-ban a Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven szerveződött újjá, így a plakát az 1989-es dátumot is sorba állítva teljes mértékben kifejezi azt, hogy a Magyar Néppárt a Parasztpárt folytatásának tartja magát. 1956 feltüntetése más szempontból is érdekes motívum. Mint a magyar történelem meghatározó pontja az államszocializmus alatt, tabu volt, emiatt ennek megjelenése nagy jelentőségű.

A Magyar Néppárt másik plakátja szintén a gyökerekhez való visszatérést jeleníti meg, amelyet a Gondozzuk örökségünket! szlogennel konkrétan meg is fogalmaz. A kép váza búzaszemet formáz, a nemzeti színű szár és a sárga búzaszemek a magyar vidék népéhez való visszatérést jelentik. A képeken látható személyek mind a népi mozgalom és a Nemzeti Parasztpárt kiemelkedő személyiségei: népi írók és a szociográfiai irodalom megteremtői, mint Illyés Gyula, Németh László, valamint politikusok és ideológusok, mint Bibó István, Kovács Imre és Veres Péter. A Magyar Néppárt ugyan nem jogutódja a Nemzeti Parasztpártnak, ezeknek az embereknek a felvonultatásával azonban konkréten behatárolja hagyományait, hangsúlyozva ezzel is a párt történelmi folyamatosságát. Megfigyelhetjük, hogy a Magyar Néppárt plakátjain inkább azt határozza meg, hogy milyen irányvonalat követ, kiket tart elődeinek, azonban az nem derül, ki, hogy kit értenek a magyar népen.

A nép fogalma az FKGP plakátján sokkal körülhatároltabb. A plakáton megjelenő rigmus11 nem értelmezi olyan tágan a választó fogalmát, inkább a földműveléssel foglalkozó réteghez szól. Azonban az ő esetükben is ugyanaz volt a helyzet, mint a Magyar Néppárttal: szociológiai értelemben már nem volt meg az a birtokos parasztság, amelyik a kisgazdapárt bázisának számított, azonban a politikai mentalitást tekintve magához vonzhatott bizonyos csoportokat (Ripp, 2006: 214). Ennek ellenére hangvételük avítt és a célrétegen kívüliek számára anakronisztikus volt (Ripp, 2006: 524).

Az elemzett plakát fejlécén egy grafika látható, középen a magyar címerrel, körülötte pedig a dolgozó nép. A Földünk – Népünk – Gazdaságunk – Műveltségünk szavakkal a kép azt sugallja, hogy a magyar nemzet jövője a magyar vidék jövőjén múlik – ezt tovább erősíti a plakát alsó felét elfoglaló gyerekek képe. A képek népi faragásra emlékeztető motívumokkal vannak elválasztva, utalva ezzel a magyar népi kultúrára és a népművészetre is. A fényképek régiek, ezt egyrészt a párt hagyományaival társíthatjuk, valamiféle régi politikához, régebbi korhoz való visszatéréssel. Másrészt azonban egy sztereotip képet is sugallnak a vidékről, a visszamaradottságot, a fejletlenséget.12

Az MDF plakátján az előzőekkel szemben nem egy társadalmi réteg, hanem egy nemzeti szimbólum jelenik meg. A magyar jelkép színes, térhatású, kiemelkedik a képből, ez is mutatja vitalitását, erejét. A koronás kiscímer támogatja a konzervatív rendszerváltás fogalmát, valamint lehetővé teszi, hogy a rendszerváltást forradalomként és valamihez való visszatérésként is értelmezzük (Kapitány & Kapitány, 1991: 235). Az elképzelések szerint a Szent Korona Szent István uralkodói jelvénye, amely címer így kifejezi az európai keresztény kultúrához való kötődést is.

A magyar történelem során a kiscímer és a Kossuth-címer váltotta egymást.13 A választások után a kiscímert az MDF, a KDNP és az FKGP támogatta, a Kossuth-címert pedig az SZDSZ és a Fidesz, ez a kettősség pedig azt is mutatja, hogy a pártok nem ugyanúgy értelmezték a nemzeti hagyományokat (Romsics, 2008: 272), de mindannyian fontosnak tartották valamilyen hagyomány folytonosságát.

Az MDF egy másik plakátján nem a múlthoz tértek vissza, hanem a jövő hangsúlyozódott. Látható rajta egy terhes nő, akinek ruházata és haja, valamint kendője a nemzeti színekre emlékeztet. A kéz körül a kendő egy Magyarország-térképet formál, amely az ország = anya megfeleltetést is sugallhatja. A kéz, a gyermekvárás és Magyarország összekapcsolása azt fejezi ki, hogy az ország biztos kezekben van, van jövője, és ez a jövő éppen megszületőben. A kép hangulata felidézi a békés rendszerváltást, az egész kép nyugodtságot, békességet, biztonságot áraszt.

Szintén valamiféle jövőre irányultságot mutat a Tiszta légkört! felszólítást tartalmazó plakát, amelynek tere egyelőre sötét, csak a távolban bukkan fel a magyar zászló, mint „fény az alagút végén”, így itt a tisztaság magával a magyar nemzettel azonosítódik. Ez a plakát kapcsolatba hozható az MDF egy másik plakátjával, amelyet később elemzek. Mindkettő a megtisztítás, az eltakarítás aktusát építi bele a plakát retorikájába.

Az SZDSZ-nek szintén vannak olyan plakátjai, amelyeken kimondottan csak a nemzeti vonások jelennek meg. Ilyen például az, amelyen a Van aki szabadon szereti mondat tölti ki a plakát terét, a háttérben/előtérben egy Magyarország-térképpel. A színvilágot – ugyanúgy, ahogy más SZDSZ-plakátokon is – a magyar nemzeti színek alkotják. Itt is csak egy térkép-alakzatot látunk, amely azonban sokkal kifejezőbbé válik azáltal, hogy a „szabad” szó pont erre helyeződik.

Egy másik SZDSZ-plakáton szintén a szöveg dominál, egyetlen képi elem a párt emblémája, a nemzeti színű szabad madár, amelynek szabadságát a kék háttér, az ég is erősíti. A plakát központjában egy Berzsenyi-idézet van, amely A magyarokhoz II. című versből származik. Ez az idézet egyrészt utal a magyar kultúrára, másrészt pedig párhuzamot von egy másik korral, amelynek a legnagyobb erőfeszítése a magyar nyelv felvirágoztatására és a nemzeti függetlenség elérésére, ezek által pedig a nemzethalál elkerülésére irányult.

A nemzeti identitás szimbólumai tehát hangsúlyozottan jelennek meg a pártok plakátjain. Ha a szent és profán tengelyen helyezzük el ezeket az elemeket, akkor mindegyik a szent kategóriájába esik. Ezek a szimbólumok a rendszerváltáskor segítették a társadalmat abban, hogy tagjai egy közösségnek érezzék magukat, erősítették a szolidaritást, és ismét megteremtették azt a nemzeti közösséget, amely a régi rendszerben nem kapott akkora teret.

3.3. A vallásosság megjelenése

A vallásosság felvállalására az államszocializmusban megvolt a lehetőség, azonban nem tartozott a teljesen elfogadott identitáselemek közé.14 A vallásos közösségek világfelfogása különbözött az állam hivatalos ideológiájától, ez volt a nem hivatalos társadalmi szerveződés egyik legfontosabb formája, ezért jelentett veszélyt a létezésük (Tomka, 2008: 558). A vallásos rítusokban való részvétel megerősíti a vallásos csoport felé irányuló szolidaritást, és a hivatalos, homogén kultúrán kívüli közösséget hoz létre. Az ilyen rítusok visszaszorítása azonban egy identitásalkotó tényező elnyomásával is együtt járt.

A kereszténység Magyarországot az európai kultúrkörrel is összekapcsolja, ez ugyanis az egyik olyan jellegzetesség, amely az ország európaiságát erősíti már az államalapítástól kezdve a török harcokig (Vásárhelyi, 2007: 37).

A vallás ismételt előkerülését már maga a Kereszténydemokrata Párt újjáéledése megmutatta. A KDNP-t ugyan világnézeti pártként szervezték meg, megalakulása mégis a politikai katolicizmus újjáélesztését jelentette (Ripp, 2006: 221). Már a párt emblémájában megjelenik a kereszt, a következő részben is elemzett plakátjukon ugyancsak ez a szimbólum áll a középpontban. Ezen a plakáton a kereszt, a vallásosság, nem a jámborság kifejeződéseként jelenik meg, sokkal inkább annak ereje hangsúlyozódik, amely képes szétzúzni egy egész rendszert. A kereszt fehérsége és a csillag vörössége éles ellentétben állnak egymással: a fehérséget társíthatjuk az ártatlansággal, a tisztasággal, a csillag vörös színe pedig a bűnösség, a vér szimbóluma is lehet. Az ártatlansággal való asszociáció azonban ellentétben áll a képen mutatott aktussal, a csillag szétzúzásával.

Az MDF egyik plakátján is megjelenik egy, a vallásra utaló elem. A Miatyánkból a Jöjjön el te országod! mondat idézése nemcsak a demokratikus rendszer eljövetelének kívánságát jelzi, hanem utal a keresztény kultúrára is. A képen úgy tűnik, hogy ezt a mondatot a gyerek mondja, aki az ártatlanság, a jövő szimbólumaként jelenik meg. A gyermek és a vallás összekapcsolása sugallja a megváltás és a rendszerváltás közötti kapcsolatot, valamint a megrázkódtatások nélküli átmenetet is. Így ez teljesen ellentétben áll a KDNP plakátjával, ahol a kereszt sokkal inkább brutalitást és erőszakosságot fejez ki.

A vallásosságra utaló elemek nem annyira jellemzőek a pártok plakátjain, mint például a nemzet szimbólumai, ennek ellenére egy olyan identitáselemet jelenítenek meg, amely sok embernek könnyítette meg az új rendszerrel való azonosulást.

3.4. A múlttal való leszámolás mint identitásképző elem

A múlttal való leszámolás (nemcsak szembenállás) meghatározó volt a rendszerváltás idején. A pártok valamilyen szinten mindannyian negatívan határozták meg magukat az államszocializmussal szemben. Ebben a folyamatban figyelhetjük meg a bűnbakképzés jelenségét.15 A bűnbakkeresés és a leszámolás folytán viszont szintén kétségessé válik a békés átmenet elmélete.

A bűnbakkeresés beilleszthető a rítusok keretébe, ez úgynevezett purifikációs rítus (Császi, 2001). Kenneth Burke ennek két formáját írja le: a mortifikációt és a viktimizációt (lásd Császi, 2001). Az első az önkritikát jelenti, a második a bűnbak büntetését, ami által visszaáll a társadalmi rend. James Carey szerint ezek a kiközösítés rítusai, amelyekre jellemző a státusbeli esés (például a szentből a profánba, lásd Carey, 1998: 42). Szerinte bizonytalan, hogy kit tekintünk kívülállónak vagy eretneknek, mert ez mindig egy adott szimbolikus térben határozódik meg (Carey, 1998: 45). Ebben az esetben az MSZMP politikája és maga a szocializmus a szentből a profánba zuhant, és ennek a zuhanásnak a szimbolikus reprezentációi találhatóak meg a plakátokon.

Ez a rítus nem a megbékélést és a szolidaritást segíti elő, hanem felerősíti az értékek körüli harcokat (Carey, 1998: 46). Alexander szerint azonban szükség van bűnösökre, ugyanis ahhoz, hogy meg tudjuk határozni a jót, a gonoszt is ki kell jelölnünk, a szent és a profán közti határvonalat fenn kell tartanunk (Alexander, 2003: 109). Emiatt a gonosz reprezentálása nemcsak a társadalomnak a gonosztól való megtisztítása miatt történik, hanem a fő cél magának a gonosznak a keresése, a megtestesítésére való törekvés (Alexander, 2003: 118). A gonosz megtestesítője pedig a régi rezsim. Hogy a régi rendszert kritizálni tudják, a kommunisták okozta válság súlyosságát kellett kiemelni (Ripp, 2006: 521). Az antikommunizmus a pártok és az emberek számára a hitelesség legfontosabb kritériuma volt (Romsics, 2008: 240). Az antikommunizmusnak azonban nemcsak ez volt a szerepe: egy passzív, közönyös állapotból akarták kilendíteni az országot (Bayer, 1991: 242), így a rítusnak intenzívebb töltete lett.

Az előző fejezetben már részben elemzett, a Tiszta múlt, biztató jövő = KDNP-képviselő rigmust tartalmazó plakát a keresztény jelleg hangsúlyozása mellett elsősorban a múlt és a jövő kapcsolatát állítja szembe. A képen a vörös csillag jelenti a régi rendszerrel való leszámolást. A kereszt a vallásosból átkerül a szekuláris rítusok területére. Két, a szent kategóriájába tartozó elem harca jelenik meg, amely során a vörös csillag zuhan a profán kategóriájába.16

Az MDF-nek három plakátja is besorolható ebbe a csoportba. Az egyik plakátja a politikai jelmondatok megkérdőjelezése, kifordítása segítségével számol le úgy a Rákosi- és a Kádár-rendszerrel, mint egyik ellenfelével, az SZDSZ-szel. Ennek a plakátnak két változata volt, az MDF-hez tartozó mondat különbözik rajtuk. A plakátokon, ahol Rákosi, Kádár és az SZDSZ jelmondata egy csoportba tartozóként külön található, az MDF-é elkülönül, a jó–rossz kategóriák vizuálisan is el vannak választva egymástól. Az első három mondat valamilyen ellenségképet határoz meg, az MDF viszont felhagy ezzel az ellenségeskedéssel, kifejezve ezzel azt, hogy nem a harcra pazarolja az energiáit, hanem a nemzetre figyel. Ennek viszont ellentmond az, hogy mégis behatárolja az ellenséget, nemcsak a múltra vonatkoztatva, hanem egy kortárs pártot is bevonva.

Az MDF hátat fordító, kommunista tisztet ábrázoló plakátja is a rendszerrel való leszámolást sugallja, azonban elsősorban a hatalmi rendszer képviselőinek és kifelé, a Szovjetuniónak üzen, mivel a felirat nem magyar nyelvű.

Az MDF Országos tavaszi nagytakarítást! feliratú plakátja humoros és egyben fenyegető is, ellentmondva ezzel a békés átmenet általa képviselt eszméjének. A Rákosi- és a Kádár-rendszer gyakori egybemosása mutatkozik meg abban, hogy a Sztálin-szobor, Mao könyve, az Esti Hírlap Grósz Károly nevével és a Szabad Nép mind egy helyen végzi. És nemcsak leszámol ezzel a rendszerrel, hanem le is alacsonyítja, a kidobott múlt krumplihéjjal, WC-papír gurigával, tojáshéjjal együtt kerül a szemétbe.

A legutolsó plakát mutatja be a leginkább azt, hogy ami az egyik pillanatban még a személyi kultuszt jelentette, és a szent kategóriájába tartozott, tehát nem lehetett megsérteni, az a rendszerváltás alkalmával a szemétben végzi. De a „takarítás” nem jelenti ezeknek a szimbólumoknak az eltűnését, csak azt, hogy átkerültek a negatív oldalra. Teljes kiirtásuk, eltűnésük ugyanis megakadályozta volna egy új közösség létrehozását, és a demokratikus értékekkel kapcsolatos lojalitás megszilárdítását.

3.5. Múlttal való leszámolás, versus történelmi folytonosság

Az MSZP mint az MSZMP utódpártja, nehéz feladat elé nézett, amikor megpróbálta maghatározni saját identitását. Utódpártként nem szakadhatott el teljesen örökségétől, azonban az elmúló rendszer politikáját sem folytathatta, így a purifikációs rítusban sem tudott részt venni. Emiatt nem is igazán sikerült meghatároznia magát, ami a plakátokon nagyon jól látható.

A Baloldal nélkül nem megy! feliratú plakát inkább a politikai rendszer kiegyensúlyozottságára utal, valamint a történelmi folytonosság szükségességét is kifejezi, azonban éppen ezért nem lehet hatásos, mivel egy olyan folytonosságra utal, amelynek megtagadása a többi párt számára magát a hitelességet jelentette.

A Szocialistákkal a holnapért feliratú plakát szintén sugall folyamatosságot, a kéz utal a szocialista realista művészet alkotására, a Glóbuszt tartó kézre. Itt azonban történik egyfajta átalakulás is: az egész dolgozó nép helyett már a jövő a fontos, amelynek a szimbóluma itt is egy kisgyerek. Így a Glóbuszt tartó kéz átváltozik egy biztonságot jelentő anyai kézzé, amely az anya–gyermek kapcsolatot analógiába állítja az MSZP–jövő kapcsolattal, amit a felirat is erősít.

Az MSZP-nek vannak olyan plakátjai is, amelyek konkrétabb követeléseket fogalmaznak meg. A következő két plakáton a gazdasági átalakulással kapcsolatos motívumokat figyelhetünk meg. A rendszerváltó erők egyetértettek a magántulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtésében, azonban a gazdasági átalakulás kérdései nem foglaltak el központi helyet a Nemzeti és Ellenzéki Kerekasztal ülésein. Emiatt a választásokkor megkötöttség nélkül képviselhették nézeteiket (Sipos, 2008: 245–246). Ennek tudható be az is, hogy az ilyen témájú plakátokon zavaros, mit is értünk „gazdán” vagy „dolgozói tulajdonon”.

Ilyen például a dolgozói tulajdont követelő plakát. A fénykép az államszocializmusban preferált társadalmi osztályt mutatja, annak szakértelmét tanúsítja. A tulajdon követelése viszont már nem a folytonosságra utal, hanem szakítást jelent az MSZMP politikájával, a dolgozói tulajdon jelentésének homályossága azonban csökkentheti a bizalmat a párt politikája iránt.

A Gazdát a földnek, szövetkezetnek! feliratú plakát hasonló felépítésű. A középpontban itt is egy régi felvétel áll, amely utalhat a magántulajdonhoz való visszatérésre. A fényképpel lényegében „gazdát kap a föld”.17 A mezőgazdasággal foglalkozó réteg megjelenése szintén az MSZMP politikájával való szembefordulást jelenti, ugyanis a rendszerváltás előtt a vidékre nem helyeztek nagy hangsúlyt (Kapitány & Kapitány, 1991: 237). A vidék érdekeit azonban sokkal jobban kifejezte mind a Magyar Néppárt, mind az FKGP, így a mezőgazdaság előtérbe helyezésével sem sikerült meghatároznia magát a pártnak.

Az MSZP plakátjain nem jelentek meg sem a nemzeti identitás jelképei, sem más, azonosulásra alkalmas szimbólumok. A párt azért is volt nehéz helyzetben, mert nem vehetett részt a bűnbakképzés folyamatában, ugyanis akkor elvesztette volt azt az alapot, amelyre épített. Az MSZMP politikájával való szembenállást ezért nem sikerült teljes mértékben kommunikálni a társadalomnak, az erre tett próbálkozások pedig emiatt nem is lettek – nem is lehettek – hitelesek.

3.6. A politikai mező közepén

A Fidesz a rendszerváltás idején más politikát képviselt, mint napjainkban, inkább a politikai mező közepén álló pártként határozhatjuk meg (Wéber, 1996: 24), a párton belül sokáig hiányzott a határozott politikai irányvonal, elvi-politikai álláspontjukat csak 1990 után kezdték kidolgozni (Csizmadia, 1999: 27), valamint programjukat nem lehetett elhelyezni a magyar politikai kultúrában meglévő népi–urbánus ellentétek dimenziójában sem (Wéber, 1996: 21). Ahelyett, hogy belementek volna a programok közti vetélkedésbe, inkább a fiatalságukat hangsúlyozó érzelmi kampányt folytattak (Ripp, 2006: 536). Az elhatárolódás azért is játszott fontos szerepet a párt számára, mert sokáig csak az SZDSZ ifjúsági tagozatának tekintették.

Egyik plakátjukon a véletlent használják ki: egy szótárcikket emelnek be a képbe, amely így a plakát hitelességét nagyban növeli. A nemzeti identitásra utal ugyan Magyarország térképe, azonban a plakát leginkább figyelemfelkeltő része nem ez, hanem a véletlen szerepe, amely véletlen kapcsolhat egyfajta kiválasztottságérzést is a párthoz. A fides szó latin jelentése hit, bizalom, hűség, őszinteség, becsületesség: a véletlen által pont ezek azok az értékek, amelyeket a párt képvisel.

A Tessék választani! feliratú plakát utal ugyan a régi rendszerre, azonban ezt nem fenyegetően teszi, a plakát inkább humoros, és felajánlja a választás lehetőségét.18

A megjelenített két cselekvés között analógia van, azonban ellentétben is állnak egymással. A magyar kultúra számára idegen ez a fajta köszönésmód, és ez az idegenség a két kommunista vezető által megjelenített rendszerrel összekapcsolva mutatja azt, hogy a szocializmus a magyar politikai rendszer számára idegen. A kép az orosz elnyomásra is utal azáltal, hogy megmutatja, ez a hatalom képes más népeket rábírni arra, hogy elfogadják szokásait, kultúráját, akaratát. A két ismert ember szerepeltetése a személyi kultusz jelenségére is utal. Ezzel ellentétben az alsó kép két teljesen ismeretlen fiatalt ábrázol. A fiatalok karjánál lévő embléma kitűzőre emlékeztet, amelynek viselése szintén a fiatalokra jellemző.

A választási lehetőségek tehát a következőképpen értelmezhetőek: egy magyar (európai) szokásrendszertől eltérő, illetve azzal összeegyeztethető kultúra, vagy teljhatalmú vezetők uralma, illetve egy demokratikus rendszer. A fiatal és idős ellentét is értelmezhető annyiban, hogy a fiatalabb nemzedék kevésbé itatódott át a szocialista ideológiával, míg az öregebb politikusok részt vettek a pártállam kiépítésében.

Egy másik plakáton szintén fontos szerepe van az embléma alakjának. A fiatalosság összekapcsolódik a jövővel a …hogy a holnap más nap legyen! feliratú plakáton. A felkelő Nap képe által a Fidesz-embléma és a nap, egy új nap kezdete azonosítódik. Grafikailag a kép elég egyszerű, a párt színei megjelennek rajta, a komplementer színek által rikító és figyelemfelkeltő. Az emblémán megjelenő Fidesz név folytatásaként értelmezhető a három ponttal kezdődő szöveg, amelyben a „más nap” kifejezés utal valamennyire a múlttal való szakításra, azonban ez sem hordoz magában fenyegetést.

Mivel a plakátokon a fiatalosság elnyomja a nemzeti identitás és a rendszerrel való leszámolás motívumait, nehéz a plakátok alapján meghatározni, hogy a párt számára mi számított például a szent kategóriába. A szótárcikket felhasználó plakáton azonban a középpontba kerülnek olyan fogalmak, amelyek behatárolják, mit tart a párt értéknek. Ezek a fogalmak a hit, a bizalom, a hűség, az őszinteség, a becsületesség, amelyek az Alexander által felállított demokratikus és nem demokratikus skálán a demokratikus értékek közé tartoznak (Alexander, 1992: 292). Így tehát megállapíthatjuk, hogy a párt a szent kategóriába a demokráciát jellemző általános értékeket sorolta.

4. Következtetések

A plakátok tehát annak ellenére, hogy a választásban közvetlenül nem vesznek részt, fontos szerepet töltenek be a szekuláris rítusban. Mint a kampány részei, a rítus előkészítő szakaszába tartoznak, és azokat a szimbólumokat kommunikálják és teszik nyilvánvalóvá, amelyek mentén a választás, mint rítus, működik, és amelyek segítik a rítus funkció­inak beteljesülését.

A plakátokon megjelenő szimbólumok és a rítusok a rendszerváltás utáni választás során több funkciót is betöltöttek. Először is meghatározták, hogy az új rendszerben mi számít szentnek és mi számít profánnak, ezzel együtt megkreálták a gonoszt is, és el is beszélték ezen elemek küzdelmét. Szintén fontos funkciójuk a rítusoknak az identitások kommunikálása. Egyrészt a pártok saját identitáselemeiket vetítették ki, elhatárolva ezzel magukat a többiektől, másrészt pedig felkínáltak olyan szimbólumokat is, amelyekkel mindenki azonosulni tudott. A harmadik funkció pedig a szolidaritás és a biztonságérzet megteremtése volt, amelynek során a szimbolikus mezőben történt rendteremtés és a tájékozódási pontok kijelölése segített az embereknek a változás feldolgozásában.

A kulturalista értelmezés termékeny lehet a társadalmi cselekvések vizsgálatában. Az eseménytörténeti elbeszélésekhez képest többletet nyújt, olyan mozzanatokra, sőt szervező erőkre hívja fel a figyelmet, amelyeket egy kronologikus vizsgálat nem tár fel. Az eseménytörténeti elbeszélés nem mutat rá például arra, hogy bizonyos cselekvések nem csak a racionális világra utalnak. A választás esetében egyrészt a képviselők parlamentbe juttatásáról van szó, másrészt a közösségi érzés megteremtéséről. Az eseménytörténeti megközelítés – hasonlóan a rítushoz – az események narrálásával segít feldolgozni a változást. Arra azonban nem mutat rá, hogy a változás feldolgozásában milyen szerepet játszik egy ilyen cselekvésben való részvétel és a szimbólumokkal való azonosulás.

Ezek mellett a rítuselméleti keret rámutat a rítusok egy nagyon fontos funkciójára is: nemcsak tükrözik a társadalmi viszonyokat, hanem újjá is teremtik azokat. A szimbolikus térben létrejövő rend, amelyet a rítusok hoznak létre, tehát vissza is hathat a társadalomra, a politikai rendszer átalakítása mellett a szimbólumrendszer-váltás is szükséges feltétele a demokratikus átmenetnek. Így a rítuselmélet a „való világ” és a szimbolikus rendszer közötti kölcsönhatást is fel tudja tárni.

Felhasznált irodalom

Alexander, Jeffrey C. (2003): A cultural sociology of evil. In: Alexander, Jeffrey C.: The meanings of social life: A cultural sociology. Oxford: Oxford University Press.

Alexander, Jeffrey C. (1992): Citizen and enemy as symbolic classification: on the polarizing discourse of civil society. In: Lamont, M. & Fournier, M. (eds): Cultivating differences. Chicago: Chicago University Press.

Alexander, Jeffrey C. (2003): Cultural trauma and collective identity. In: Alexander, Jeffrey C.: The meaning of social life. A cultural sociology. Oxford: Oxford University Press.

Alexander, Jeffrey C. & Jacobs, Ronald N. (1998): Mass communication, ritual and civil society. In Liebes, Tamara & Curran, James (eds): Media, ritual and identity. London: Routhledge.

Assman, Jan (2004): A kulturális emlékezet: Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest: Atlantisz Kiadó.

Bariska István Mihály (é. n.): Közép-Európa hosszú árnyéka. Létezik vagy hiányzik Közép-Európa? In: Miszlivetz Ferenc (szerk.): Hankiss 8van? Találjuk ki…! Tanulmányok Hankiss Elemér tiszteletére. Budapest & Szombathely: MTA Politikatudományi Intézete, Savaria University Press.

Bayer József (1991): Antikommunizmus Magyarországon, 1990. In: Kurtán Sándor & Sándor Péter & Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1991. Budapest: Ökonómia Alapítvány.

Buda Béla (1999): Identitás és kommunikáció a posztkommunista világban. In: Rendszerváltás és kommunikáció. Budapest: Osiris Kiadó.

Carey, James W. (1998): Political ritual on television: Episodes in the history of shame, degradation and excommunication. In: Liebes, Tamara & Curran, James (eds): Media, ritual and identity. London: Routhledge.

Császi Lajos (2002): A média rítusai: A kommunikáció neodurkheimi elmélete. Budapest: Osiris Kiadó.

Császi Lajos (2001): A rituális kommunikáció neodurkheimi elmélete és a média. Szociológiai Szemle, 2. sz.

Császi Lajos (2008): Médiakutatás a kulturális fordulat után. Médiakutató, 2008. ősz.

Csizmadia Ervin (1999): A liberalizmus és a demokrácia felfogása a rendszerváltáskor és ma. In: Sárközy Erika (szerk.): Rendszerváltás és kommunikáció. Budapest: Osiris Kiadó.

Dessewffy Tibor (2002): Speculators and travellers. The political construction of the tourist in the Kádár regime. Cultural Studies.

Durkheim, Emile (2003): A vallási élet elemi formái. Budapest: L'Harmattan Kiadó.

Frazer, James G. (1998): Az aranyág. Budapest: Osiris Kiadó.

Gyurgyák János (2007): Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest: Osiris Kiadó.

Kapitány Ágnes & Kapitány Gábor (1991): Politikai szimbólumok. In: Kurtán Sándor & Sándor Péter & Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1991. Budapest: Ökonómia Alapítvány.

Kertzer, David I. (1988): Ritual, politics, and power. New Haven: Yale University Press.

Laszlovszky József (1989): A magyar címer története.

Messaris, Paul (1996): Visual Persuasion: The Role of Images in Advertising. Thousand Oaks: Sage Publications.

Moore, Sally Falk & Meyerhoff, Barbara (1977): Introduction: Secular ritual. Forms and meaning. In: Moore, Sally Falk & Meyerhoff, Barbara: Secular Ritual. Amsterdam: Van Gorcum/Assen.

Ripp Zoltán (2006): Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990. Budapest: Napvilág Kiadó.

Romsics Ignác (2008): Identitáspolitika és történelem. In: Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002–2008. Budapest: Osiris Kiadó.

Romsics Ignác (2003): Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest: Rubicon-könyvek.

Sipos Levente (2008): Agrárpolitika – agrárválság az 1990-es években. In: Majtényi György & Szabó Csaba (szerk.): Rendszerváltás és Kádár-korszak. Budapest: Kossuth Kiadó.

Szabó Márton (1998): A rendszerváltozás szemantikája és szimbolikája. Elemzések a politika nyelvi és szimbolikus küzdelmeiről. In Szabó Márton: Diszkurzív térben. Tanulmányok a politika nyelvéről és a politikai tudásról. Budapest: Scienta Humana.

Szabó Miklós (1983): Magyar nemzetfelfogások a 20. század első felében. Mozgó Világ 4. sz.

Tomka Miklós (2008): A vallásosság mint az elitbe kerülés ellenpólusa a Kádár-korszakban. In: Majtényi György & Szabó Csaba (szerk.): Rendszerváltás és Kádár-korszak. Budapest: Kossuth Kiadó.

Vásárhelyi Mária (2007): Magyarország Európa szívében? In: Vásárhelyi Mária: Csalóka emlékezet. A 20. század történelme a magyar közgondolkodásban. Pozsony: Kalligram Könyvkiadó.

Vitányi Iván (1986): Az „Európa-paradigma”. Budapest: Magvető Kiadó.

Wéber Attila (1996): A Fidesz-jelenség. Budapest: Napvilág Kiadó.

Lábjegyzetek

240
A választási kampányplakátokról lásd még Bodoky Tamás „Többet retusálunk, mint négy éve” című írását lapunk 2006. nyári számában – a szerk.
241
A politikai kommunikáció rituális aspektusáról lásd még Győrffy Gábor „Rituális elemek a romániai államszocialista sajtópropagandában” és Bajomi-Lázár Péter „A politikai propagandától a politikai marketingig” című írását lapunk 2009. nyári számában – a szerk.
242
A dráma nem az egyetlen műfaj, amelyhez hasonlították a társadalmi cselekvést. Alexander a romance műfaját hozza fel példának, amelyben szerepel egy hős, egy antihős, a cselekmény pedig a hős győzelmével fejeződik be. Szerinte a hőst párhuzamba lehet hozni a szent kategóriájával, az antihőst pedig a profánnal (Alexander & Jacobs, 1998: 31).
243
Nagy érzelmi töltettel rendelkezik, a közösség belső viszonyait teremti újjá azáltal, hogy a káoszból rendet teremt és megerősíti a politikai folyamatok közvetlen befolyásolhatóságába vetett hitet, valamint megteremti a közösség érzését is. Egy ilyen közös cselekvésben való részvétel a szolidaritást is növeli, a választásban való részvétel a demokrácia egyik elemeként kifejezi az új rendszer társadalmi támogatottságát.
244
Az elemzés során a plakátokat a megjelenő képi elemek, szimbólumok szerint csoportosítottam, az utolsó két csoport pedig két pártnak feleltethető meg. A plakátok a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár plakátgyűjteményében találhatók meg.
245
Magyarországot gyakran a kelet-közép-európai államok csoportjába sorolják. Ennek a területnek a meghatározása homályos, nem földrajzi értelemben olyan népeket, államokat foglalhat magában, amelyek kötődnek a latin katolikus tradícióhoz, érte őket történelmük során német kulturális hatás, kapcsolatban álltak a Habsburg Birodalommal (Bariska, é. n.: 219–220).
246
Eszerint a demokratikus államokban az állampolgárok jellemzője az aktivitás, az autonómia, az önálló döntések meghozatala, kapcsolataik nyitottak, nem titkosak, a tekintéllyel szemben kritikusak, az intézmények pedig nem önkényesek, törvények irányítanak, jogilag egyenlőség van, a rendszer nem kivételező. Alexander az általa felállított kétpólusú rendszert a társadalmon belüli megítélésre alkalmazta, azonban ezt a nyugat- és kelet-európai berendezkedésre is vonatkoztathatjuk (Alexander, 1992: 290–294).
247
Az Európával kapcsolatos felmérések is ezt az ellentétességet mutatják. A közvélemény-kutatásokban a megkérdezettek négyötöde gondolta úgy, hogy Magyarország Európa része, 50 százalékuk szerint a magyar kultúra gyökereit egyértelműen Európában kell keresni. Ezzel szemben azonban közel 50 százalék azok aránya, akik egyetértenek vagy részben egyetértenek azzal, hogy Magyarországnak az lenne a legjobb, ha nem csatlakozna semmilyen szövetséghez. Még ennél is többen vannak azok, akik szerint Európa mindig cserbenhagyta Magyarországot. Ezekből az adatokból is látszik, milyen ambivalens viszony fűzi a magyar társadalmat Európához (Vásárhelyi, 2007: 53).
248
A történelmi nemzetnek a középkor óta megszakítatlan államisága van, ez jelenti a nemzetiségekkel szembeni „fölény” alapját.
249
Az 1960-as évektől kezdve korlátozott mértékben nőtt azoknak a száma, akik kimehettek külföldre, 1982-től kezdve egyszer egy évben lehetett nyugati országba utazni (Romsics, 2003: 20).
250
Ez a jelmondat volt az FKGP által szervezett, 1990. január 31-ei tüntetés fő jelszava is.
251
Érdemes megfigyelni azt is, hogy ezen a plakáton a gyerekek képe nem idealizált, hanem valósághűbb, mint a többi párt plakátjain (például MDF: Jöjjön el a te országod). Így itt a magyar jövő problémája égetőbbé, életszerűbbé válik. Paul Messaris a fényképek ezen tulajdonságát a fotó indexikusságának nevezi abban az értelemben, hogy a kép egyfajta bizonyítékként szolgál a valósággal kapcsolatban (Messaris, 1996: XVI).
252
A Kossuth-címert az 1849. április 14-ei Függetlenségi Nyilatkozat tette hivatalos címerré, később az 1918 novemberében kikiáltott köztársaság jelképe lett, 1956-ban pedig újra visszatért (Laszlovszky, 1989: 34–38).
253
A vallásosság esetében nem szekuláris, hanem vallásos rítusokról beszélhetünk. Ezek ugyanúgy fenntartják és megerősítik a szolidaritást a csoporttal, és egy közösséget hoznak létre.
254
A bűnbakképzést Vásárhelyi Mária a történelmi eseményekkel és tragédiákkal kapcsolatban többféleképpen értelmezi. Először is egy bűnbak kijelölésével egyszerű választ lehet adni egy bonyolult eseményre, másodszor a nemzetet ezáltal meg lehet kímélni a múlttal való szembenézéstől, harmadszor pedig megoldódik a felelősség kérdése (Vásárhelyi, 2007: 47).
255
A vörös csillag széttörése mágikus értelemmel is bírhat, pontosabban a homeopatikus mágia körébe tartozik. A mágiának ez az ága a hasonlóság elvén működik, a leggyakoribb megjelenési módja az, amikor az ellenség képmását semmisítik meg, és ezáltal magát az ellenséget akarják elpusztítani (Frazer, 1998: 23).
256
Képileg zavaró, hogy a régi fotón egy búzamező látható, míg a színes képen kukoricamező. Az sem egészen értelmezhető, hogy a fénykép miért vet árnyékot: ezzel talán valamennyire térbe helyezi a képet, esetleg súlyt ad neki.
257
Ez az eisensteini montázs egyik példája: két ellentétes képet helyeznek egymás mellé, és ezeknek szintéziseként létrejön egy új jelentés. Messaris szerint az ilyen ellentétes, váratlan mellérendelésekkor lesz a néző a legaktívabb (Messaris, 1996: 171). Az aktív részvétel nagyban megnöveli a plakát hatékonyságát, a szimbólumok értelmezését, egyáltalán észrevételét, és így egyben a rítusban való részvétel is aktívabbá válik.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink