Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2010 nyár

Bulvár

Monori ÁronKozma Kriszta:

„Ezek az emberek nem tudják elfogadni a szabályokat, nem képesek a beilleszkedésre”

„Ezek az emberek nem tudják elfogadni a szabályokat, nem képesek a beilleszkedésre”1

A Mónika-show és a Joshi Bharat című műsorok romaképe 2009-ben

A 2009-es év újabb fordulatot hozott a magyarországi cigányellenes közbeszédben. A miskolci rendőrkapitány „cigány bűnözőkre” vonatkozó kijelentései,2 valamint Marian Cozma meggyilkolása és az azt követő romaellenes megnyilvánulások3 új minőséget hoztak a többség–kisebbség konfliktusait érintő nyilvános közlésekben. Ezzel párhuzamosan megszaporodtak az ORTT Panaszbizottságához érkező állampolgári panaszok, amelyek a hazai kereskedelmi televíziókban sugárzott kibeszélő show-k cigányképét kifogásolták, nevezetesen, hogy ezek a műsorok a romákat a többségi társadalomban meglévő cigányellenes előítéleteket kiszolgálva, azokat erősítve mutatják be. Az ORTT Műsorelemző osztálya többféle vizsgálatot és kutatást végzett a nevezett műsorok romaképéről.4 Tanulmányunk ezek összefoglalásán keresztül mutatja be a hazai talk show-k egy – a mai magyar társadalmi kontextusban nem mellékes – aspektusát.

1. A társadalmi és médiakontextus

A magyar társadalomban a romákkal szembeni előítéletesség hosszú évtizedek óta jelen van, és Magyarországon a többségi társadalomban messze a legelutasítottabb kisebbségi csoport a cigányság. Az utóbbi két évtized empirikus előítéletesség-kutatásai alapján erőteljes konszenzus mutatkozik abban, hogy a többségi társadalom egyfajta abszolút külcsoportként és negatív referenciacsoportként tekint a hazai cigány kisebbségre, illetve dominál az egyfelől túltámogatott, segélyekre berendezkedett, másfelől a társadalmi normákat, jogszabályokat nem tisztelő cigányság képe (lásd például Angelusz, 1996; Csepeli & Fábián & Sik, 1998; Erőss, 1997; Lázár, 1996). A témában folytatott vizsgálatok válaszadóinak nagy többsége egyetért az olyan megállapításokkal, miszerint: „a cigányok sohasem fognak beilleszkedni a magyar társadalomba”; „a romák nem szeretnek dolgozni”; „az etnikai hovatartozás befolyásolja a bűnözési hajlandóságot”.5 A Tárki 2005 decemberében végzett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 62 százaléka teljesen egyetértett vagy inkább egyetértett azzal a kifejezetten rasszista állítással, hogy a bűnözési hajlam a cigányok vérében van (Tárki, 2006). A Nézőpont Intézet 2008. augusztusi reprezentatív felmérése alapján a magyarok 91 százaléka szerint létezik „cigánybűnözés”, 77 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a romák hajlamosabbak a bűnelkövetésre a nem romáknál (Nézőpont Intézet, 2008). A Progresszív Intézet által készített legutóbbi (2009. február 15-ei) kutatás szerint a magyar lakosság 81 százalékának vannak cigányellenes attitűdjei (Progresszív Intézet, 2009). Nem elhanyagolható momentum, hogy a mai magyar társadalomban az emberek jelentős része hosszú ideje gazdasági és egzisztenciális problémákkal szembesül. Empirikus kutatások bizonyítják, hogy az ilyen szituációkban erősödik a bűnbakképzés igénye, amely kedvez a kisebbségekkel szembeni ellenérzések és előítéletek terjedésének (Messing, 1998: 78).

A többségi társadalomban élő előítéletek a magyarországi nyilvánosságban is egyre gyakrabban jelennek meg, azaz a rendszerváltás óta a magyar média többnyire a cigányságról élő sztereotip elképzeléseknek megfelelően, azokat visszaigazolva számol be a romákkal kapcsolatos eseményekről (Bernáth, 2003: 39–40). A cigányság nyilvánosságbeli reprezentációját feldolgozó kutatások az 1990-es évektől elsősorban a nyomtatott sajtóban megjelenő tartalmakról készültek. Egy 1995-ös vizsgálat eredményei szerint a magyar sajtóban a romáknak alapvetően három típusa jelent meg: (1) szegénységben élő munkanélküli; (2) művész (elsősorban zenész); (3) roma politikus (Vicsek, 1997; Dupcsik, 2009: 321). A következő, 1996–1997-ben készült kutatás szerint a cigányság a leghangsúlyosabban „mint konfliktusok által övezett csoport” szerepelt a sajtóban. A romákkal foglalkozó cikkek 70 százaléka konfliktusokról, bűncselekményekről, szociális feszültségekről szólt, és ezen belül 25 százalékuk kifejezetten bűncselekményekről. Emellett a cigányság mint kulturális közösség és mint politikai entitás jelent meg hangsúlyosan a lapokban. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a cikkekben a romák elsősorban nem egyéniségük, hanem csoporttagságuk („cigányok”) alapján definiálódtak, így a személyükhöz kötődő, adott esetben negatív megítélés a teljes kisebbségi csoportra rávetült (Messing, 1998: 82–84; Bernáth & Messing, 1998: 10–12). Egy, az 1997-es és 2000-es helyzetet felmérő, összehasonlító kutatás (Bernáth, 2003) szerint 2000-re valamelyest csökkent a romákról szóló cikkeken belül a bűncselekményekről való híradások aránya (21 százalékra), ugyanakkor a szegénység/cigánykultúra/bűnözés tematika továbbra is dominált a romák médiareprezentációjában. Emellett a romákat továbbra is a többségi sztereotípiáknak megfelelően mutatták be (Bernáth, 2003: 38–40). Az MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja által készített, a romák sajtóbeli reprezentációját a 2002-es parlamenti választások speciális kontextusában vizsgáló kutatás eredményei azt mutatták, hogy a magyar sajtó alapvetően negatív, de „jelentős mennyiségű pozitív elemmel árnyalt” cigányképet közvetített (Terestyéni, 2004: 136).

A romák által elkövetett bűncselekmények politikai kontextusba helyezése, illetve a „cigánybűnözés” kifejezés politikai használata és beemelése a szélesebb közbeszédbe a 2006-ban országos felháborodást kiváltó olaszliszkai bűncselekmény6 nyomán indult el. A hazai nyilvánosságban a bűncselekmény gyakran a „cigánybűnözés” illusztrációjaként jelent meg, és a média többnyire a cigányellenes előítéletes gondolkodást megerősítő módon dolgozta fel a tragédiát (Pócsik, 2007). Az olaszliszkai gyilkosság esetében – mint a romák által elkövetett erőszakos bűncselekményeknél általában – a nyilvánosságban fontos szerepet kapott az elkövetők etnikai hovatartozása, annak ellenére, hogy alapesetben a bűncselekményeknél az elkövetők és a sértettek nemzetiségi-etnikai hovatartozása semmilyen relevanciával nem bír, kivéve, ha az indíték valamilyen nemzetiségi-etnikai ellentétre vezethető vissza.7 Kizárólag az utóbbi esetben indokolt az etnikai identifikáció. A gyanúsítottak roma voltának hangsúlyozása visszatükrözte azt a nemzetközileg is ismert és problémásnak tartott gyakorlatot, amely szerint a (faji-etnikai) kisebbségi elkövetők esetében a bűnözés „rasszizálódik” (azaz ezekben az esetekben a bűnügyi tudósításokban előtérbe kerül az etnicitás), míg a többségi elkövetőknél az etnikai hovatartozás – mint lényegtelen részlet – észrevétlen marad (Sveinsson, 2008: 25–26).

A 2009-es év a cigányellenes közbeszéd további eszkalációját hozta Magyarországon. Jól példázta ezt két emblematikus, a hazai médiában kiemelt nyilvánosságot kapott ügy: az úgynevezett Pásztor-nyilatkozat, valamint a „Cozma-gyilkosság”8 médiareprezentációja. A magyarországi televíziós hírműsorok e két esemény (és különösen az utóbbi) feldolgozása során többnyire negatív képet mutattak a cigányságról, és esetenként igazolni látszottak a többségi társadalomban élő cigányellenes előítéleteket. Emellett a roma hírfogyasztókban fokozhatták a kirekesztettség és megalázottság érzését (ORTT, 2010: 338–339).

A magyarországi romák médiareprezentációját a fent bemutatott negatív és sztereotip megjelenítés mellett sokáig egyfajta hiány is jellemezte. Konkrétan az, hogy a magyar média szórakoztató műsoraiban egyszerűen nem jelentek meg romák.9 Annak ellenére sem, hogy a szórakoztató programokat (sorozatokat, talk show-kat) világszerte széles körben használják a kisebbségek kulturális integrációjának elősegítésére, illetve ezek a műsorok „hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy társadalom önképének elemeit, ezen belül pedig a kisebbségekkel kapcsolatos attitűdjeit megerősítse vagy éppenséggel módosítsa [sic!].” (Bernáth & Messing, 2001: 7). A romák magyarországi médiaképét 1998-ban feldolgozó átfogó tanulmány megállapításai szerint „Nincsenek, vagy csak alkalomszerűen jelennek meg kisebbségi karakterek a magyar szappanoperákban, a talk show-kban” (Bernáth & Messing, 1998: 21). Ez a megállapítás 2009-ben már csak részben volt helytálló. Ekkorra a legnézettebb kereskedelmi televíziók kibeszélő show-iban tömegesen kezdtek feltűnni roma karakterek. Ugyanakkor (mint látni fogjuk) kétséges, hogy megjelenésük mennyiben szolgálta a fent megfogalmazott kulturális integráció elősegítését.

2. A kibeszélő show-k műfaji sajátosságai

A kibeszélő show (vagy bulvár talk show) műfajának részletes bemutatása jelen írásnak nem célja, így itt csak annak néhány, témánk szempontjából releváns aspektusára szorítkozunk.10 A talk show egy jól körülhatárolható műfaji „formátum” (format), amelynek forgatókönyve egyszerű sémákat használ, és amely alacsony gyártási költségek mellett viszonylag magas nézettséget produkál. Mint a kereskedelmi televíziózás más műfajainál, itt is a hosszú időn keresztül elért magas nézettség a műsorok sikerének legfontosabb mutatója. A nézettségi versenyből adódó követelmények miatt a talk show-k a műfaj általános keretein belül folyamatosan próbálnak megújulni. E keretek lehetővé teszik, hogy a műsorvezetők a legkülönbözőbb elképzeléseiket próbálják beépíteni a show-ba, folyamatosan tágítva és átértelmezve azokat (Császi, 2008: 17).

A kibeszélő show-k fontos jellegzetessége, hogy szereplői nem sztárok vagy egyéb hírességek, hanem hétköznapi emberek. Ezek a szereplők saját történeteiket mondják el, beszélik meg egymással és a műsorvezetővel. A témák feldolgozása így nagyfokú spontaneitás látszatát keltheti, ugyanakkor az egyes műsorszámok jól megtervezett szabályok szerint zajlanak:

„Természetesen a spontaneitás minden látszata ellenére ezek a műsorok gondosan meg vannak tervezve, azaz – szemben a látszattal – nem közvetlenül, hanem a műfaj sablonjához igazítva találkozunk az emberekkel és a témákkal, ami lényegesen átalakítja a végeredményt” (Császi, 2005: 25).

A műfaj széleskörű elterjedése következtében idővel a talk show-k legkülönbözőbb típusai jelentek meg (Timberg, 2002). Ugyanakkor a zsáner általános jellemzője, hogy hétköznapi emberek problémáival kíván foglalkozni, szórakoztató funkcióin túl a társas tanulás eszköze, a társadalmi normák meghatározását és felülvizsgálatát szolgáló rítus. Emellett tipikusnak mondható, hogy a nézettségi versenyből adódóan meghökkentő, esetenként sokkoló, elborzasztó, hagyományosan magánügyeknek számító kérdéseket visz a nyilvánosság elé. A leggyakrabban használt technikája a szembesítés és a mesterséges helyzetben előidézett konfrontáció. Ilyenkor a moderátor kifejezetten kellemetlen szituációban szembesíti az érintetteket korábbi, a társadalmi normákat, jó ízlést stb. sértő cselekedeteikkel, azok lehetséges következményeivel. Témái között gyakori a promiszkuitás, a családon belüli erőszak, a házastársi hűtlenség, az alkoholizmus, a drogprobléma. Ezeknek és a hasonló társadalmi problémáknak a műfaj keretei között történő megvitatása az 1968-ban indult amerikai The Phil Donahue Show-ban honosodott meg. A később jelentkező programokra (így például Oprah Winfrey vagy Jerry Springer műsoraira) egyre inkább az a tendencia lett jellemző, hogy a magánéleti témák egyre kevésbé problematizálódtak közéleti kérdésként (Császi, 2005: 25). Összefoglalva:

„A szereplők mindennapi gondjaikról, problémáikról, vágyaikról beszélnek a nyilvánosság előtt. Ezek az emberek nem ünneplőbe vannak öltözve, hanem hétköznapi ruhába, sokszor szegényesen, máskor ízléstelenül, a legtöbbször átlagosan, minden különleges jellegzetesség nélkül. Magatartásuk is inkább hétköznapi: sokszor megszeppentté, máskor agresszívvé, időnként meghatóvá vagy éppen nevetségessé válnak. Szókincsük gyakran inadekvát, szegényes vagy vulgáris, de éppen ezek az elemek nyújtják a talk show valódiságának érzését, a műsor vonzását” (Császi, 2008: 20).

A különböző talk show-k között könnyen megragadható társadalmi hasznossággal rendelkező programok is vannak. Ilyen koncepciót valósítanak meg az úgynevezett konfliktusfeloldó és/vagy problémamegoldó műsorok, amelyek lényege a megoldás-orientáltság és a megoldási lehetőségek, segítségnyújtás felmutatása, valamint az empatikus moderátori szerepfelfogás. Ilyen volt például az amerikai The Sally Jessy Raphael Show. Általában is elmondható, hogy a mai kibeszélő show-k egy része a szórakoztató funkción túl jelentős társadalomkritikai potenciállal is rendelkezik, például kulturális demokratizmusa miatt, vagy éppen mert „az individuális sokszínűség tematizálásán keresztül képesek megkérdőjelezni sok uralkodó sztereotípiát” (Császi, 2005: 25).

Saját „küldetésnyilatkozataik” szerint a két magyarországi földi sugárzású kereskedelmi televízió kibeszélő show-i az általuk „kibeszélt” problémák megoldását ígérik. Az RTL Klubon látható Mónika-show ajánlata: „Jöjjön el Ön is, találkozzon Mónikával, oldjuk meg együtt a gondjait!”11 hasonló a TV2-n futó Joshi Bharat című programéhoz: „Kérje Bharat segítségét! Ha úgy érzi, hogy problémájával egyedül maradt, akkor Önnek Joshi Bharat segítségére van szüksége.”12 Mindez azt ígéri, úgy mutatnak be magánéleti konfliktusokat, hogy a vitákat egyúttal kezelik, a konfliktusban érintett oldalak kölcsönösen haszonnal jönnek ki a folyamatból, és a nézők hatékony konfliktuskezelési mintákkal szembesülhetnek, így a műsorok társadalmi haszna elméletileg magas.

3. A vizsgált műsorok romaképe

A többségi média cigányképével kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy megmutatja-e olyan szerepekben a cigányság képviselőit, (1) amelyeken keresztül a többség a társadalom integráns csoportjaként fogadhatja el a romákat; illetve (2) amelyekkel azonosulva a romák büszkék lehetnek identitásukra, vagy ellenkezőleg, annak eltitkolására, elfojtására készteti őket. A többségi társadalom cigányképét a szórakoztató műsorok, így a kibeszélő show-k is alakítják, illetve megerősíthetik a társadalomban élő cigányellenes előítéleteket (Bernáth & Messing, 2001: 7). A befogadás-vizsgálattal foglalkozó szakirodalom szerint a média egyrészt csak egy a közönséget befolyásoló számos tényező közül, illetve csak áttételesen és korlátozott mértékben képes befolyásolni a médiafogyasztók gondolkodását (részletesen lásd Bajomi-Lázár, 2006: 113–144). A médiában megjelenő tartalmak poliszémiája miatt a befogadói értelmezések sokfélék lehetnek. Ugyanakkor a média a társadalmi folyamatok reprezentációs kereteinek meghatározásával formálja is a médiafogyasztó másokról alkotott képét (Hall, 1995).13 Egy tömegkommunikációs üzenet akkor és annyiban képes meggyőzni, motiválni és elsősorban megerősíteni a befogadói előítéleteket, amikor és amennyiben igazodik a néző „elvárásaihoz”, és számol a befogadói recepció különböző (társas, pszichológiai, diszkurzív) kontextusaival (László, 2005: 74). Az utóbbi megállapítást figyelembe véve a magyarországi konszenzuális cigányellenes hangulatban, a bevezetőben vázolt előítéleteket, a média csupán azzal is erősítheti, ha anélkül számol be a romákkal kapcsolatos konfliktusokról, hogy azok mélyebb társadalmi okait (az integráció nehézségeit, a mélyszegénységet, az iskolázatlanságot, az iskolai és a lakóhelyi szegregációt, a munkaerő-piaci diszkriminációt stb.) felfedné (Gerő et al., 2002: 69–70). Erőteljesen befolyásolja a látottak feldolgozását a médiafogyasztó érzelmi szintjét megemelő ábrázolásmód. Az érzelmeket kiváltó bemutatás a befogadó izgalmi szintjét megnöveli, s ez erősíti a rutinszerű, gondolkodást nélkülöző, automatikus információfeldolgozást, ami oda vezet, hogy a néző a befogadás során az előítéleteire fog hagyatkozni.14 A romák konfliktusorientált, illetve negatív sztereotip szerepekben való bemutatása a nézői recepció szempontjából az előítéletes gondolkodást erősítheti (Messing, 1998: 83–87).

A romákat célzó kutatások esetében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy kit és milyen kritériumok alapján tekintünk cigánynak (részletesen lásd például Dupcsik, 2009: 16–20, 272–278). Annál is inkább, mivel a szabad identitásválasztás minden személy természetes joga, amit a magyar kisebbségi törvény vonatkozó része is deklarál.15 Ugyanakkor a kérdéssel foglalkozó társadalomkutatók között konszenzus mutatkozik abban, hogy

„…társadalomtudományi és társadalompolitikai értelemben nem lehet cigányokkal foglalkozni úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a »minősített cigányok« tömegeit. A cigánnyá minősítés társadalmi tényét akkor is figyelembe kell venni, ha magával a minősítés folyamatával nem értünk egyet” (Dupcsik, 2009: 18–19).

A nem cigány környezet általi cigánnyá minősítésnek alapja sokféle lehet, ugyanakkor a többségi társadalomban egyébként tipikusan „cigányosnak” vélt külső (antropológiai) jellemzők, belső tulajdonságok és életmódbeli jellegzetességek önmagukban nem, csak együttes előfordulásuk esetén meghatározóak (lásd például Ladányi & Szelényi, 1997: 5).

A médiában való megjelenésnél – miután a közvetített cigányképet és annak lehetséges nézői percepcióját vizsgáltuk – nem arra voltunk kíváncsiak, hogy a talk show-k szereplői közül kik romák valójában, hanem kifejezetten arra, hogy kiket azonosíthat cigányként a médiafogyasztó. Így azokat a szereplőket kezeltük romaként, akiket a néző jó eséllyel annak minősít.16 Fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy a romaként való azonosítást a külső testi jegyek, a név, a társadalmi státusra utaló jelek, a viselkedés együttesen határozzák meg. A „rasszjegyek”: a sötét bőr-, szem- és hajszín, a „tipikus cigány név”, a szegényes öltözék, az igénytelen és nehezen érthető („cigányos”) nyelvhasználat és dialektus, az agresszív viselkedés mint a cigányokra a többségi társadalom által sztereotipikusan jellemzőnek tartott jegyek többségének együttes megléte esetén a többségi „azonosító” jó eséllyel minősíti cigánynak a szereplőt (Csepeli & Simon, 2001). Jelen írásunkban tehát, amikor romákról/cigányokról beszélünk, azt a fenti értelemben tesszük.

3.1. A kibeszélő show-k kvantitatív elemzése

A kvantitatív vizsgálat két hosszabb időszakot dolgozott fel annak megállapítására, hogy a műsorok mennyiben tükrözik vissza a többségi társadalomban uralkodó cigányellenes sztereotípiákat. Ezek során 2009. március 19. és június 12. között 50–50, augusztus 31. és október 30. között pedig 42–42 Joshi Bharat és Mónika-show elemzését végeztük el. A vizsgálatoknál leírtuk a szereplők műsorszámokban tanúsított magatartását, regisztráltuk a szegmensek17 által felvonultatott témákat, valamint a romákra a többségi társadalom által sztereotipikusan jellemzőnek tartott (fent röviden ismertetett) jegyek alapján azonosítottuk a roma szereplőket.

A tavaszi időszak vizsgálata során a műsorok szereplőinek 41 százalékát azonosítottuk cigányként, akiknek 67 százaléka az RTL Klub, 33 százaléka pedig a TV2 műsoraiban jelent meg. A romák megjelenése a műsorokban néhány specifikus téma tárgyalásakor kifejezetten felülreprezentáltnak bizonyult. A vérfertőzés tárgykörének felbukkanásakor a szereplők 76 százaléka, az iskolakerülés megjelenítésénél 61 százaléka volt roma. Az erőszakosan viselkedő vendégek között szintén szignifikánsan magasabb volt a cigányként azonosított szereplők aránya (73%), de hasonló megoszlást figyelhettünk meg a fenyegető (71%), a trágár (60%) és az igénytelen beszéd (56%) megjelenésénél is. Csatornákra lebontva megállapítható, hogy ha a téma a vérfertőzés volt, akkor az RTL Klubon megjelenő szereplők 95, a TV2 esetében 50 százalék volt a romák aránya.

Az erőszakos, fenyegető viselkedés, az igénytelen beszédmód és ruházat, valamint a trágár nyelvhasználat a műsorokban elsősorban a romákat jellemezte. A 1. táblázatból látható, hogy a legtöbb negatív tulajdonsággal rendelkező vendégek meghatározó aránya roma volt.

magatartási forma TV2 (a roma
szereplők aránya)
RTL Klub (a roma
szereplők aránya)
szignifikancia-szint ETA
erőszakos viselkedés 71% 74% 0,00 0.287
fenyegető beszéd 67% 74% 0,00 0.325
nehezen érthető beszédmód 64% 54% 0,00 0.371
trágárság 60% 61% 0,00 0.308
ruházat igénytelensége 58% 65% 0,00 0.39
nyelvi igénytelenség 40% 55% 0,00 0.306

1. táblázat. A műsor szereplőinek deviáns megnyilvánulásai, külső jegyei, valamint a szereplők etnikai hovatartozásának összefüggései

A tavaszi kvantitatív felmérés eredményeit összefoglalva elmondhatjuk, hogy a vizsgált műsorokban megjelenő romák megoszlása egyrészt társadalmi arányukhoz képest nagymértékben felülreprezentált volt, másrészt megjelenésük módja alkalmas volt a magyar társadalom többsége által a romákkal szemben táplált előítéletek megerősítésére.

Az 2009. augusztus 31. és október 30. között vizsgált műsorszámokban is nagy számban, társadalmi arányukhoz képest felülreprezentáltan szerepeltek romák (lásd a 2. táblázatot). A szereplők 51 százalékát regisztráltuk cigányként. Csatornák szerinti bontásban szignifikáns különbségek mutatkoztak: a Mónika-show-ban a szereplők 57, míg a Joshi Bharat műsoraiban 45 százaléka tartozott a cigány etnikumhoz. Tavasszal a Mónika-show-ban a szereplők fele volt roma, a Joshi Bharat esetében az arány a tavasszal mért egyharmadról 45 százalékra emelkedett. A romák ilyen arányú felülreprezentáltsága önmagában alkalmas volt a kisebbség negatív színben való feltüntetésére, hiszen a vendégek általában a többségi értékrendszerrel és életstílussal ellentétes mintákat testesítettek meg.

Mónika-show Joshi Bharat
márc. 19–jún. 12.
(n=477)
szeptember
(n=231)
október
(n=199)
márc. 19–jún 12.
(n=388)
szeptember
(n=184)
október
(n=179)
Roma szereplők aránya 49% 58% 57% 30% 46% 44%

2. táblázat. A roma szereplők aránya

A romák szereplése mindegyik időszakban többnyire a társadalmi normákat sértő és a panaszosok által is kifogásolt problémás témák és viselkedési formák bemutatásához kapcsolódott. Abban az esetben, amikor valamilyen agresszív cselekmény állt a beszélgetés középpontjában, a szereplők 62 százaléka – csatornákra lebontva: az RTL Klub esetében 71, a TV2 esetében 53 százaléka – volt roma. Még magasabb arányt regisztráltunk, amikor a szexuális erőszak problémáját járták körül: ebben az esetben a vendégek 77 százalékát, míg a bűncselekményekről szóló műsorrészek szereplőinek kétharmadát azonosítottuk cigányként. Az erőszakosan viselkedő vendégek között szintén szignifikánsan magasabb volt a roma szereplők aránya, és ehhez hasonló eredményeket kaptunk a fenyegető beszéd előfordulásánál is (lásd a 3. táblázatot).

Mónika-show Joshi Bharat
márc. 19–jún. 12.
(n=477)
szeptember
(n=231)
október
(n=199)
márc. 19–jún 12.
(n=388)
szeptember
(n=184)
október
(n=179)
eset % eset % eset % eset % eset % eset %
Erőszakosan viselkedett (összes szereplőhöz viszonyítva) 91 19 1 0,4 8 4 35 9 7 4 9 5
Ezen belül a roma szereplők aránya 67 74 1 100 6 75 25 71 7 100 6 67
Fenyegetőzött (összes szereplőhöz viszonyítva) 70 15 10 4 15 8 57 15 35 19 17 9
Ezen belül a roma szereplők aránya 52 74 9 90 13 87 36 63 20 57 12 71
Trágárság (összes szereplőhöz viszonyítva) 183 38 53 23 29 15 72 19 53 29 57 32
Ezen belül a roma szereplők aránya 111 61 38 72 18 62 43 60 39 74 31 54

3. táblázat. A problémásan viselkedő szereplők és azon belül a romák aránya

Szeptembertől kezdődően mindkét csatorna jelentősen visszaszorította az erőszak bemutatását, azonban a romák felülreprezentáltsága e kérdéskörben nem mutatott változást. A fizikai agresszió mellett a cigány kisebbség bemutatásánál hangsúlyosan jelent meg a verbális agresszió. A Mónika-show-ban a roma szereplők 61, a Joshi Bharatban 60 százaléka használt trágár kifejezéseket. A nyelvi igénytelenség, a nem vagy alig érthető kifejezésmód és artikuláció a felmérés szerint szintén nagyobb arányban jellemezte a roma meghívottakat.

A fenti adatok alapján megállapítható, hogy a romák reprezentációja a talk show-kban az őszi időszakban is kiszolgálta és alátámasztotta a többségi társadalomban élő cigányellenes sztereotípiákat.

3.2. A kibeszélő show-k tartalmi vizsgálata

Az alábbiakban néhány tipikus példán keresztül ismertetjük, hogy az egyes műsorszámok milyen módon mutatták be a magyarországi cigány kisebbség képviselőit.18

A Mónika-show március 30-ai adásának harmadik beszélgetését a következőképpen konferálta fel a műsorvezető: „Egy fiatal lány azt szeretné, ha férje életében ő lenne az egyetlen nő.” A 19 éves Éváról volt szó, aki a harmadik gyermekét várja, s akinek férje, a 22 éves Attila a szomszédasszonyukkal él együtt. A férfi nagy nőcsábász hírében áll, korábban számtalanszor megcsalta őt, sőt Éva édesanyjánál is próbálkozott. A műsorvezetőt mindössze az érdekelte a történetből, Attila milyen gyakran lépett félre, és a képernyőfeliratok legnagyobb része is csak ezt a témát járta körül (például „Attilát a falu fiataljai már a helyi diszkóból is kitiltatták, nehogy elszeresse a barátnőiket”). Másodikként a 34 éves szomszédasszonyt, Irént hívták be, aki minden empátiát nélkülözve mondta el Évának, hogy el akarja venni tőle a férfit, és nem érdekli, hogy az két pici gyermeket hagy el. A műsorvezető elítélte Irént (többek között „kíméletlennek” nevezte), majd kigúnyolta választása miatt („Milyen jó fogás, Irénke!”), amin a közönség jól szórakozott. A férfi mindvégig közönyösen viselkedett a két nővel. Attila (Irénhez): „Végül is nem akarlak megtartani, mert öregebb is vagy nálam, meg hát több lány is van, nem csak te. Már úgy, hogy van kapcsolatom mással is.” Irén: „Na, és ha ezt te tudtad, miért jártál utánam, miért bolondítottál, miért szédítettél?” Attila: „Hát akkor nekem mi lett volna benne az okosság?” Mónika értetlenkedve közbeszólt: „De mit jelent ez?” „Hát akkor hogy fekszek le vele, ha elmondom neki az igazat?!” – válaszolta nevetve a férfi. Évával olyan hangnemben beszélt, amelyen a közönség is felhördült. Éva: „Még mikor csak 14 éves voltam, és iskolába jártam, megmondhattad volna, hogy »Vétesd el azt a gyereket is, az elsőt, nem kell az se, nem kellesz te se.« Pesten dolgoztál, és akkor hagytunk volna egymásnak békét már az elején.” Attila: „Éppen ez az, hogy még én is vártam a gyerekekre.” Éva: „Nem, hanem csak itt van mán ez a harmadik is, és akkor az teneked meg se fordul az eszedbe, hogy én evvel a harmadikkal is mit fogok kezdeni?” Attila: „Emészd meg!” A beszélgetésből kiderült, hogy Attila egyébként a lány másod-unokatestvére, s hogy Éva miatta maradt ki az iskolából. Attila elmondása szerint azért maradt Évával, mert félt erőszakos anyósától, aki azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti őt a lány megrontásáért. Megtudtuk, hogy a gyerekeket valójában Éva édesanyja neveli. Ezen kívül Attiláról az is kiderült, hogy nincs munkája, sokáig anyósa pénzéből élt, most pedig a szomszédasszonyéból, valamint bántalmazta feleségét. A beszélgetés utolsó vendégeként Éva édesanyja, Dóra jött be, aki rögtön pofon ütötte Irént, majd Attilának esett. A biztonsági őrök Irén mellé ültették, hiába kérte többször is, hogy ne így tegyenek. Eközben a képernyőn a következő felirat volt látható: „Az erőszak soha nem lehet megoldás a problémákra.” Dóra a szegmens végéig folyamatosan pocskondiázta, időnként le is köpte vejét és annak szeretőjét, majd azzal fenyegetőzött, hogy karóba húzatja őket. A műsorvezető hosszú időn keresztül szabad folyást engedett a kölcsönös vádaskodásoknak, majd a szegmens anélkül ért véget, hogy a konfliktusra bármilyen megoldási lehetőség egyáltalán szóba került volna.

A Joshi Bharat május 25-ei adásában szereplő testvérpár úgy összeverekedett, hogy a műsort nem lehetett folytatni, és Joshi Bharatnak megoldás nélkül el kellett köszönnie a nézőktől. Ezután magazinműsorok foglalkoztak a jelenséggel, nézők tömegei panaszolták be a műsorszámot az ORTT-nél. A jelenet „roma bunyóként” máig látható a YouTube internetes videomegosztó oldalon, ahonnan tíz hónap alatt több mint 270 ezren töltötték le.19 A szegmens műsorelőzetésében kizárólag a brutális verekedés képeit használták fel, a narrátor drámai hangvételével fokozva a hatást („Testvérháború. Amikor minden szál elszakad. A hangulat a tetőfokára hág. Bosszú és fájdalom. Brutalitás.”). A beszélgetés első vendége, János, a felkonferálás szerint azért jött, hogy családjával rendezze a kapcsolatát, később azonban kiderült, hogy erről szó sincs. A férfi öccsére, Istvánra haragudott, amiért az úgy megverte apjukat, hogy eltört az orra és agyrázkódása lett. János beszéde nagyon nehezen volt érthető, összefüggéstelenül mesélte el a történetet, folyton visszatérve az erőszakos részletekhez. A képernyőfeliratok szintén csak az agresszív elemeket domborították ki (például „A két testvér már régóta háborúzik egymással”). A műsorvezető különösebben nem segített kibogozni a történetet, így nem derült fény a konfliktus okára. Mindössze néhány adalék színesítette a kialakult képet, miszerint a két testvér nem együtt nőtt fel, mert János intézetben, majd börtönben volt, egyébként pedig évek óta rossz a kapcsolatuk, amelyet fenyegetőzések és verekedések tarkítanak, valamint hogy István nem tudja eltartani családját, mert nem dolgozik, és hogy megpróbált kikezdeni bátyja feleségével. János folyamatosan ócsárolta testvérét a stúdióban, majd amikor Istvánt behívták, a két testvér egymásnak esett, és a közönség soraiból is többen (egy férfi és két nő) csatlakoztak a kialakult verekedéshez, amelyet a biztonsági embereknek sem sikerült megfékezniük. Közben üvöltve fenyegetőztek, hogy megölik egymást. A műsor kudarcba fulladt, ugyanis a két testvér képtelen volt lehiggadni. A műsorvezető elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és azzal köszönt el a nézőktől, hogy hisz abban, léteznek olyan emberek, akik tudják a saját szellemi adottságaikat használni, kifejezve, hogy a jelenet szereplői nem ilyenek.

A június 2-ai Joshi Bharatban a felkonferálás szerint Etelka lányával, Reginával szerette volna tisztázni kapcsolatát. Az anya sok helyütt zavaros elmondása szerint lánya öt gyermekét 12 évig ő nevelte, majd Regina visszavette tőle a gyerekeket, azóta rosszul bánik velük, enni sem kapnak rendesen. Vejét, akivel lánya, 15 éves kora óta van együtt, és aki korábban börtönben ült, saját kiskorú gyerekei molesztálásával vádolta. Elmondta, hogy veje a gyerekek életveszélyes megfenyegetésével próbálta megakadályozni, hogy zaklatásukról beszéljenek. Etelka a szomszédban lakik, és onnan látta, hogyan veri, kínozza a veje és annak apja Reginát és a gyerekeket. Miután Regina és férje a stúdióba érkezett, Etelka gyűlölködve a lányának esett, verekedni kezdtek, többször is a biztonságiaknak kellett őket szétválasztani. Artikulálatlanul üvöltve halálosan megfenyegették egymást. A folyamatosan záporozó trágár szavak kisípolásától szinte követhetetlen volt, miket vágtak egymás fejéhez, a közönség azonban többször nevetésben tört ki. A műsorvezető halvány kísérletet tett arra, hogy közbeszóljon, majd Regina és a férje kirohant a stúdióból. Ezek után Joshi Bharat kérdőre vonta Etelkát, aki feldúltan elmondta, nem is a lányát akarta megverni, hanem a vejét – ezen a közönség ismét jól szórakozott. Kintről mutatták az üvöltő, síró Reginát, aki elmondta, hogy az anyja 26 évig verte, egy alkalommal sósavat is öntött rá. Közben a képernyőfeliratok tovább dramatizálták a jelenetet („Regina nehéz gyerekkora miatt bosszút esküdött anyja ellen”). Hosszas rábeszélésre a lány visszatért a pódiumra, miután Etelka megígérte Joshi Bharatnak, hogy higgadt marad. Regina elmondta, Etelka azért adta olyan fiatalon férjhez, mert attól tartott, ha nem így tesz, nevelőapja meg fogja erőszakolni, ő pedig megöli magát. A jelenet ismét hangos szitkozódásba torkollott, a műsorvezetőnek nem sikerült kézben tartania az eseményeket. Regina: „Ha kell, megfojtalak, akkor is az én öt gyermekem. Sanyika csinálta, neked csinálta vagy nekem?” Etelka: „Ezek szerint nekem csinálta, mert én neveltem fel!” Regina: „A Sándor nekem csinálta az öt gyermeket, nem neki. Hát akkor. Elnézést kérek mán a kifejezésért, nem ő szülte meg a picsáján, hanem én!” A műsorvezető a jelenetet otthagyva megállapította, hogy a szereplők képtelenek normálisan megbeszélni dolgaikat, és elköszönt a nézőktől. A háttérben anya és lánya tovább vitatkoztak, majd a vége főcím alatt újra verekedni kezdtek. Az, hogy a műsorkészítők a verekedések egy részét (a médiahatósággal történt konzultáció hatására)20 elhomályosították, nem tompított a jelenet brutalitásán.

A Joshi Bharat szeptember 14-ei műsora egy bejátszással kezdődött. A kisfilmben először egy testvérpár és édesapjuk elmesélték, hogy az egyik fiút és nagybátyját egy szóváltást követően megkéselte egy ellenséges csoport. Ezután fekete-fehér képsorokon valaki kést rántott elő, majd futó lábakat mutattak, aztán a fiú hátán lévő heg volt látható. A képsorokat vészjósló aláfestő zene kísérte. Az áldozat testvére elmondta, hogy később otthonukban is rájuk támadtak, és Molotov-koktélt dobtak a házukra. A fiúk feljelentést tettek, így mindkét ügyben zajlik az eljárás. Az események után még egy alkalommal kardokkal és baseball-ütőkkel támadt rájuk az ellenséges banda. A megszúrt fiú testvére és apja elmondta, hogy a konfliktus oka féltékenység volt, amelyet nem részleteztek. Joshi Bharat az apán mint felnőtt emberen, a higgadtságot kérte számon, aki azt felelte, nem szeretnék, ha azt hinnék az emberek, hogy minden cigány bűnöző. Ezután arról beszélt, bennük is felmerült, hogy „rámennek a másik csapat házára”. A stúdióba megérkezett az „ellenséges csapat” két tagja, és élénk vita kezdődött a felek között arról, hogy melyik csoport hány emberből állt, kinél hány és milyen fegyver volt (kés, kard, vipera, szablya, machete, baseball-ütő), és kitől mit foglaltak le a rendőrök. Végül az apa annyira elragadtatta magát, hogy majdnem megütötte az egyik vele vitatkozó fiút, majd mind a négyen felálltak, és egymás szavába vágva kiabáltak. A műsorvezető eddig a pontig szó nélkül hagyta az eldurvuló jelenetet. Miután a biztonsági emberek leültették a feleket, a műsorvezető kérdőre vonta az apát: „Előbb azt mondta nekem, hogy embereknek legyen normális véleményük a cigányságról, igaz? És most jó példát mutat?” A verekedések részleteit taglaló agresszív és parttalan vita azonban változatlanul folyt tovább, így Joshi Bharat otthagyta a szereplőket, és elköszönt a nézőktől.

A szeptember 21-ei Mónika-show-ban a 31 éves Margit arra panaszkodott, hogy családja tönkreteszi az életét. Volt férje, aki kapcsolatuk alatt többször félrelépett, elhagyta őt a szomszéd nő, Marika miatt, akivel korábban jó barátságban voltak. A férfi viszont a mai napig gyakran visszajár hozzá, és beleszól a dolgaiba. Ráadásul fiatalkorú lányuk, Adrienn Marika fiával, Karcsival jár, és gyakorlatilag átköltözött a szomszédba. Adrienn kinevette anyját, elmondta, hogy jobban érzi magát a barátja családjánál, és nem érti, miért változott meg az anyja hozzáállása, hiszen korábban Marikával együtt pártolta a fiúval való kapcsolatát. A műsorvezető gúnyolódott Margiton (Margit: „Hát ugye barátnők voltunk, egyet kellett mondanunk.” Mónika: „Ugyanazt a butaságot kellett mondanotok, ugye? Ó, és hogy örülsz ennek most, Margitka!”), miközben a képernyőfeliratok szerint a felek kölcsönösen hazudozónak tartják egymást. Margit folyamatosan ócsárolta Marikát és a fiát, majd kölcsönösen vádaskodtak. A volt férj és Marika elmondták, hogy Margit nem dolgozott, verte a lányát és lefeküdt Karcsi bátyjával. A nő mindezt tagadta. A műsorvezető a legkevésbé sem törekedett arra, hogy bármilyen megoldás felé terelje a beszélgetést, leginkább csak hagyta, hogy kiabáljanak egymással, majd egy, a szegmenshez egyáltalán nem passzoló, tévénézőkhöz intézett zárszóval fejezte be a műsort.

A Mónika-show október 8-ai adásának első vendége Csaba volt, aki Casanovának nevezte magát, és elmondta, húszéves kapcsolata alatt folyamatosan félrelépett. Mentségül családjától örökölt természetére, saját szavaival „egzotikus vérére” hivatkozott („Az összes famíliám forró, tehát ilyen egzotikus vérűek vagyunk különben.”). Ibolyánál, az élettársánál akkor bukott le, amikor húsvétkor az aktuális szeretőjénél maradt a telefonja, ezért Ibolya, akivel egyébként négy közös gyermekük van, kidobta őt a házból. Csaba elszánta magát, hogy mindegyik esetet bevallja volt párjának – amit aztán mégsem mert megtenni a műsorban –, és ha kap tőle még egy esélyt, akkor megkéri a kezét. Ibolya kiverte a férfi kezéből a virágot, és bizonygatta, hogy ő már látni sem akarja, mert nem bízik benne. A műsorvezető hosszú ideig nem szólt közbe, majd gúnyos hangnemben beszélt a férfivel. Csaba: „Mónika, mindenkinek van egy esélye, nem?” Mónika: „Egy igen.” Csaba: „Valamikor, mikor guillotine alá tették az embert, akkor is megkérdezték, nem, hogy van egy lehetősége, egy utolsó kívánsága? Nekem az utolsó kívánságom…” „Nem vagyok benne biztos, hogy megkérdezték. Mindenesetre tőled most nem kérdezik meg” – vágott a szavába Mónika, mire a közönség soraiból nevetés hallatszott. A szegmens végére sem jutottak dűlőre egymással a felek.

Az október 12-ei Joshi Bharatba elsőként a 60 éves Sándor érkezett, aki elmondta, hogy 44 évet töltött börtönben – ezt később képernyőfelirat is hangsúlyozta –, amin a közönség láthatóan megbotránkozott. Sándor hozzátette és lekopogta: „De gyilkosság, nemi erőszak meg ilyen dolgok nem volt.” Beszéde és így az elmondott történet nehezen volt érthető. A helybéli romák körében róla terjengő pletykát nehezményezte, miszerint intim kapcsolata volt testvére egykori élettársával, Matilddal. Emiatt testvérével három éve haragban vannak. Megkérdezte az asszonytól, miért verették meg és vették el a pénzét, illetve miért hazudták azt, hogy ő ölte meg Matild kislányát. Az asszony elmondta, máig nem tudja, ki ölte meg hétéves gyermekét. Elmondása szerint Sándor zaklatta őt és a gyerekeit, ezért bántották. A két fél hazugnak nevezte és szidta egymást, a közönség időként nevetett rajtuk. A felek megnyilvánulásai és a képernyőfeliratok egyre zavarosabbá tették a kirajzolódó képet. Például Matild: „Engem molesztált, többször meg akarta kérni a kezemet. És én nem mondtam neki, hogy igen.” Sándor erre – miután elmondta, hogy nem tudná otthagyni jelenlegi párját – letérdelve kérte: „Térden állva megyek hozzád, […] murandi, legyen az én testem, na jöjjön!” Matild tiltakozott: „Nem megyek, nem megyek! Ne kérjél, szó se lehet róla, nem kellesz!” A műsorvezető – miután egy ideig szó nélkül hagyta az agresszív szóváltást – azzal a közhelyes megállapítással zárta le a sehová sem vezető beszélgetést, hogy Sándor gondolja át az életét, és elsősorban ne másokban, hanem saját magában keresse a hibát.

Az október 16-ai Joshi Bharatba Antal azzal érkezett, hogy megváltozik. Felesége, Mária nem hitt neki, és elpanaszolta, hogy Antal az utóbbi időben ivott, „játékgépezett”, elköltötte az ő utolsó pénzét, és verte is. Nemrég kórházba került, miután Antal megszúrta. Mária kiabálva ócsárolta férjét, majd odaugrott hozzá, és ütlegelni kezdte. Kiderült, hogy Mária 13 éves kora óta vannak együtt, a férfi akkor csábította el, és emiatt kimaradt az iskolából. Joshi Bharat behívta fiatalkorú unokájukat, Nikolettet, akit születésétől fogva ők nevelnek. A lány elmesélte, hogy többször tettlegességig fajult nagyszülei között a vita, neki kellett szétválasztania őket, és már nem bírja tovább. A képernyőfeliratok is ezt erősítették meg. Miután Mária nem hitte el, hogy Antal csupán attól megváltozik, hogy fogadalomként elismétli a műsorvezető szavait, Joshi Bharat tovább erősködött, és megpróbálta megértetni Máriával, hogy meg kell előlegeznie a bizalmat férjének. Kísérlete sikertelennek bizonyult, Mária újra meg újra visszatért Antal ócsárlásához és sérelmei felemlegetéséhez. Ezért a műsorvezető egy idő után már úgy beszélt velük, mint a gyerekekkel, a közönség pedig időről időre nevetésben tört ki. Mária nehezményezte is a nézők viselkedését („Kiröhögnek ezek az emberek? Azé' gyüttünk?”). Végül Joshi Bharat kierőszakolta, hogy a házastársak formálisan megpuszilják egymást, amit megoldásként könyvelt el.

A vázlatosan bemutatott nyolc szegmens cigányképe jól tükrözi, hogyan jelennek meg általában a romák a magyarországi talk show-kban. A feldolgozott témák (hűtlenség, promiszkuitás, családi viszályok, „bandaháború”, egymás bántalmazása, gyerekek molesztálása), valamint a felvonultatott szereplők önuralomhiányról, kontrollálatlan indulatokról tanúskodó, helyenként kulturálatlan viselkedésének (verekedés, trágárság, fenyegetőzés, köpködés, egymás rágalmazása, szidalmazása, kiabálás, a vitapartner nézőpontjának semmibevétele) bemutatása jó eséllyel felkelthette a szereplőkkel szembeni ellenszenvet, valamint alkalmas volt a nézőkben élő cigányellenes sztereotípiák megerősítésére. A romák a talk show-k által közvetített kép szerint súlyos konfliktusokkal terhelt csoportot alkotnak, amely konfliktusait a többségi társadalom normáit megsértve próbálja megoldani. A műsorrészletek alkalmasak voltak a cigányságra jellemző életvitelről szóló sztereotipikus többségi elképzelések (iskolakerülés, munkakerülés, felelőtlen gyermekvállalás, a gyermekek elhagyása, bűnözői életvitel, erőszakos konfliktuskezelés, a társadalmi normák folyamatos megsértése, a tágabb családon belüli szexuális kapcsolatok, felelőtlen pénzkezelés, hazudozás, hangoskodás) visszaigazolására.

A műsorkészítők azzal, hogy teret engedtek a parttalan indulatoknak, sőt esetenként gerjesztették azokat, még negatívabbá tették a műsor romákról közvetített képét. A képernyőfeliratok többnyire megkérdőjelezték vagy még problematikusabb részletekkel színesítették a szereplők által elmondottakat. A szexualitásra vonatkozó utalások megfogalmazásai nyersek és durvák voltak, a trágárság a kisípolás ellenére legtöbbször érthető maradt. Az előzetesekben a legproblematikusabb jeleneteket vágták össze, és az indulatokat tovább fokozó narrációval egészítették ki azokat. A témákat kizsákmányoló, szenzációhajhász, az extremitást kiemelő módon mutatták be, kizárólag a nézők szórakoztatására koncentrálva, figyelmen kívül hagyva az újságírói etikai normákat, illetve a szereplők érdekeit, emberi méltóságát. A Joshi Bharatban esetenként dramatikus filmbejátszásokkal illusztrálták a történeteket, megemelve a befogadó érzelmi szintjét, megnehezítve ezzel, hogy a néző megfelelő távolságtartással kezelje a látottakat.21

A műsorvezetők az elesett, nehéz helyzetben lévő, magukat szabatosan kifejezni képtelen szereplőket számos esetben gúny tárgyává tették, és érzelmi nyomorukon élcelődtek. Rendszerint a végső pontig hagyták kifutni az agressziót, és provokatív magatartásukkal, a problémák részletezését elősegítő kérdéseikkel nem a konfliktusok megoldását keresték, hanem az ellentétek elmélyítését segítették elő. A viták gyakori hirtelen lezárásakor a műsorvezetők sokszor negatív erkölcsi ítéletet mondtak vendégeikről.

3.3. A kibeszélő show-k hatásainak fókuszcsoportos vizsgálata22

A fókuszcsoportos vizsgálat eredményei az egyéb kutatásokhoz hasonlóan azt mutatták, hogy a vizsgált műsorokban rendkívül negatív kép jelent meg a hazai cigányságról. A műsorok tipikus szereplőinek meghatározása során a csoportok résztvevői gyakran választottak roma karaktereket, azaz a cigányokra a többségi társadalom által sztereotipikusan jellemzőnek tartott külső (rassz)jegyekkel rendelkező figurákat, illetve (szintén a többségi sztereo-típiák alapján) a cigánysághoz köthető életkörülményekre utaló miliőt. A válaszadóknak általában tetszett, hogy a műsorokban rövid idő alatt érdekes történetek bontakoztak ki, ugyanakkor negatívan nyilatkoztak arról, hogy – elmondásuk szerint – egyre gyakrabban találkoztak agresszív jelenetekkel és trágársággal. Az utóbbiakat mindkét műsor esetében a romákhoz kötötték.

A fókuszcsoportok résztvevői a Mónika-show tipikus szereplőiként romákat (általuk romaként azonosított embereket) választottak a montázsokon, akikről kifejezetten negatívan nyilatkoztak. A roma szereplők által elbeszélt történetekkel kapcsolatban – amelyeket szintén negatívan értékeltek – úgy gondolták, hogy az elmondottak a valóságot tükrözik, annak ellenére, hogy a talk show-khoz való általános viszonyukat feltérképező beszélgetésből kiderült, azt feltételezik, a műsorokban gyakoriak a kitalált/kiszínezett történetek és a megrendezett jelenetek. Kiderült, hogy a csoportok résztvevői szemében a Mónika-show-hoz spontán módon kapcsolódik az agresszivitás, a kárörvendő szórakozás és a roma kisebbség. A műsor a válaszadók szerint egyre inkább a nézők cirkusz iránti vágyát elégíti ki. A leggyakrabban azért nézik, mert arra számítanak, látnak valami érdekeset, meghökkentőt. Az elmondottak alapján a show negatív spirálba került, azaz csak egyre szélsőségesebb történetekkel és elsősorban extrém jelenetekkel képes fenntartani a folyamatos nézői érdeklődést.23 Ezeknek a – csoportok résztvevőinek véleménye szerint elítélendő viselkedésmintákat mutató – jeleneteknek elsősorban romák voltak a szereplői, így a műsorban az agresszió, a trágárság és az összeférhetetlenség a cigány kisebbséghez kötődött.

A Joshi Bharat esetében a fókuszcsoportok tagjai szerint az utóbbi időben (azaz a 2009-es évben) jelent meg egyre több roma szereplő. Ez a fejlemény azonban a műsor imázsába, megítélésébe még nem épült be szervesen. A TV2-n látható show-ban szereplők etnikai hovatartozásáról a megkérdezetteknek vegyes képük volt. Emellett közléseik alapján a műsorban megjelenő romák megítélése a Mónika-show vendégeiéhez képest kevésbé volt homogén. Így például a fókuszcsoportok tagjai időnként pozitív tulajdonságokat (dolgos, feltörekvő) is tulajdonítottak a Joshi Bharat cigány szereplőinek. Ugyanakkor a válaszadók szerint ebben a műsorban is egyre inkább általánossá vált az agresszió, amelyet a Joshi Bharat esetében is mindig romákhoz kötöttek.

A kutatás általános konklúziója szerint a műsorok rendszeres nézői számára a roma szereplők gyakran a kárörvendő szórakozás tárgyát képezik. Ennek központi elemeit a szereplők szegényes kifejezésmódja, dialektusuk, illetve extrém (a csoportok résztvevői szerint csak a romákra jellemző) történetei adják. Ugyanakkor a válaszadók romákról alkotott képét saját bevallásuk szerint elsősorban a kisebbséggel kapcsolatos személyes tapasztalataik alakítják, azt nagymértékben befolyásolja, hogy közvetlen környezetükben élnek-e romák. A vizsgálat azt mutatta, hogy azok, akik mindennapjaik során érintkeznek a cigány kisebbség tagjaival, hajlamosabbak az előítéletes gondolkodásra.

A műsorok rendszeres nézése és az előítéletes gondolkodás erőssége között a vizsgálat közvetlen kapcsolatot nem tárt fel. Egyértelműen kimutatta viszont, hogy a vizsgált talk show-k az előítéletes médiafogyasztók számára megerősítést, visszaigazolást nyújtanak a romákról alkotott sztereotip képzeteikről, véleményeikről. Színesítik fantáziájukat arra nézve, hogy „a cigányok” mi mindenre lehetnek képesek, munícióval szolgálnak ahhoz, hogy újabb negatív viselkedési mintákat társítsanak a roma kisebbséghez. Ezzel összefüggésben hozzájárulnak nézőik (már meglévő) cigányellenes érvkészletének bővítéséhez. A fókuszcsoportos vizsgálat Mónika-show-ra vonatkozó konklúziója szerint a műsor fő kockázata az, hogy mivel szereplői nagyrészt a roma kisebbség köréből kerülnek ki, és az általuk bemutatott történetek egyoldalúan negatívak, a többségi néző szemében a szélsőséges és normasértő viselkedés etnicizálódik, azaz kifejezetten a cigánysághoz kapcsolódik. A Joshi Bharat esetében a leginkább problematikus az, hogy a – kérdezett nézők szerint – higgadt, problémamegoldó műsorban egyrészt a roma szereplők sokszor agresszíven lépnek fel, másrészt – ahogy az a show-ban gyakran előfordul – a műsorvezető nem tudja kibékíteni a szereplőket, és ezzel agresszív és kezelhetetlen romaképet mutat, visszaigazolva a bevezetőben felvázolt többségi előítéleteket.

3.4. A kibeszélő show-kban alkalmazott konfliktuskezelési technikák

Ahogy korábban már jeleztük, mind a Mónika-show, mind a Joshi Bharat segítségnyújtást, a vendégek problémáinak megoldását ígéri, azaz, hogy a bemutatott és megtárgyalt magánéleti konfliktusokat a „kibeszélés” folyamatán keresztül egyúttal kezeli is. A szereplők és a nézők (amennyiben komolyan veszik a műsorok öndefinícióját, a tévécsatornák által a programokról deklarált képet) arra számíthatnak, hogy egyrészt a konfliktusokban érintett vendégek haszonnal jönnek ki a folyamatból, másrészt a nézők hatékony konfliktuskezelési technikákkal találkozhatnak a műsorokban. A tapasztalatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a műsorvezetők nem törekszenek a konfliktusok megoldására, és/vagy nem rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyek alkalmasak lennének az ígért célok megvalósítására. Az ORTT által készíttetett mediációs elemzés24 eredménye szerint a problémamegoldást ígérő műsorok a konfliktusokat érdemi és ténylegesen megvalósítható megoldási javaslat/stratégia nélkül mutatták be. A moderátorok valódi konfliktuskezelési technikákat nem használtak, ilyeneket nagy valószínűséggel nem is ismernek. Magatartásukra alapvetően jellemző volt az empátia hiánya, a vitapartnerek valamelyike felé való elfogultság. Megszólalásaik – részben a műfaj sajátosságainak és a nézettségi verseny kényszerítő erejének köszönhetően – a nézőknek szóltak, nem törődve a segítségért a stúdióba érkezett szereplők legelemibb érdekeivel, illetve a műsor által elvben felvállalt konfliktuskezelő szerepből adódó szakmai és etikai elvárásokkal (Balogh, 2009). Miután – ahogyan azt a kvantitatív vizsgálat kimutatta – az agresszív viselkedés és trágárság a műsorokban elsősorban roma szereplőkhöz kapcsolódott, a konfliktushelyzetek nem megfelelő kezelése (így azok további eszkalálódása) a cigány kisebbség erőszakos, kezelhetetlen képét erősíthette a nézőkben, visszaigazolva a magyar társadalomban széles körben elterjedt cigányellenes előítéleteket.

4. Összegzés

A többségi média cigányképével kapcsolatos legfontosabb kérdésekre – miszerint mutatja-e olyan szerepekben a cigányság képviselőit, amelyeken keresztül a többség a társadalom integráns csoportjaként fogadhatja el a kisebbséget, illetve amelyekkel azonosulva a romák büszkék lehetnek identitásukra – a vizsgált talk show-k esetében a válasz egyértelmű nem. A fent bemutatott vizsgálatok eredményei szerint 2009-ben az RTL Klub és a TV2 kibeszélő show-iban a hazai cigányság a magyar társadalomban szinte konszenzuálisan létező előítéleteket visszaigazolva, a többségi néző számára kifejezetten negatív referenciacsoportként jelent meg. Ezt a koncepciózus szereplőválogatás és az ahhoz kapcsolódó témaválasztás garantálta: azaz a deviáns magatartásformákat (vérfertőzés, erőszakos és fenyegető viselkedés, iskolakerülés stb.) bemutató szegmensekben a romák szélsőségesen felülreprezentáltak voltak. A tartalmi vizsgálat kimutatta, hogy a műsorok a cigányságot a magyar társadalomban mélyen gyökerező cigányellenes sztereotípiákat kiszolgálva, trágár, agresszív, a társadalmi együttélés normáit rutinszerűen áthágó, a konfliktusokat erőszakkal megoldó, összeférhetetlen, hűtlenségre, hazugságra és bűnözői életvitelre hajlamos etnikai csoportként ábrázolták. Azaz a cigányság a többségi társadalomban jelen lévő problémaként jelent meg a műsorokban.

A kibeszélő show-kban megjelenő cigánykép homogén és általánosító volt. A homogenizáló ábrázolásmód a csoportközi kategorizációt segíti elő, amely a kisebbségekkel szembeni előítéletesség egyik feltétele (Messing, 1998: 83–84). Mindez a romák negatív sztereotip szerepekben való bemutatásával járt együtt, ami a nézői recepció szempontjából az előítéletes gondolkodást erősíthette. Ha figyelembe vesszük, hogy a hazai talk show-k nézői között erőteljesen felülreprezentált az alacsony iskolai végzettségű, inaktív, vidéki lakosság,25 amely szociológiai jellemzőiben viszonylag közel áll a tárgyalt műsorokban megjelenő romákhoz, ennél a csoportnál a műsorokban elhangzottak értékes munícióval szolgálhatnak a csoportképzéshez és a csoportkülönbségek hangsúlyozásához.26 Ezt a fókuszcsoportos vizsgálat is alátámasztotta. A kibeszélő show-k rendszeres nézése és az előítéletes gondolkodás erőssége között a kutatás közvetlen kapcsolatot nem tárt fel, viszont kimutatta, hogy a műsorok az eleve előítéletes nézők számára megerősítik és visszaigazolják cigányellenes sztereotípiáikat. A fókuszcsoportok eredményei azt mutatták, hogy a Mónika-show-nál a többségi néző számára a szélsőséges és normasértő viselkedés etnicizálódott, azaz kifejezetten a cigánysághoz kapcsolódott. A Joshi Bharat esetében pedig azzal, hogy a műsorvezető gyakran képtelen volt kibékíteni a jelenetek erőszakosan fellépő roma szereplőit, a műsor agresszív és kezelhetetlen képet közvetített a cigányságról, visszaigazolva a bevezetőben felvázolt többségi előítéleteket.

A más talk show-k esetében ténylegesen tetten érhető társadalomkritikai funkció – amelynek egyik lényeges vonása, hogy a műsorok szórakoztató formában képesek megkérdőjelezni bizonyos, a társadalomban uralkodó sztereotípiákat (Császi, 2005: 25) – a vizsgált műsorokban nem jelent meg. Ellenkezőleg, a romákkal kapcsolatos előítéleteket a két kibeszélő show egyaránt kiszolgálta és visszaigazolta.

Ugyanígy nem találkoztunk – az elméletileg a zsánertől nem idegen – általános problémamegoldásokkal sem. A műsorok „küldetésnyilatkozataiban” megígért problémamegoldó funkciók nem működtek, az ígéretek szintjén maradtak, a konfliktuskezelésre vonatkozó elvárások látványosan nem teljesültek. Az elbeszélt történetekből kibontakozó gondok megoldása a konfliktustípusok megválasztása, valamint a nem megfelelő konfliktuskezelési és moderálási módszerek alkalmazása miatt eleve kudarcra volt ítélve, vagy – ami valószínűbb – ilyen célja a műsoroknak kizárólag a deklaráció szintjén volt. A vizsgált műsorok valódi célja a puszta szórakoztatás, elsősorban kínos helyzetbe hozott szereplők egymásnak eresztett parttalan indulatainak nézettséggeneráló bemutatása lehetett. A nézettségért folyó versenyben a műsorszolgáltatók figyelmen kívül hagyták, hogy produkcióik negatívan befolyásolhatják a hazai interetnikus viszonyokat. Mindezt egy olyan társadalmi kontextusban, amikor a magyarországi romákat a hagyományos előítéletességen alapuló kirekesztésen (iskolai és lakóhelyi szegregáció, munkaerő-piaci diszkrimináció stb.) túl konkrét, halálos áldozatokkal is járó támadások érték.27

Irodalom

Angelusz Róbert (1996): A cigányellenesség és a pluralizmus ignoranciája. Jel-Kép, 1. sz.

Bajomi-Lázár Péter (2006): Média és társadalom. Budapest: PrintXBudavár Zrt.

Balogh Eszter (2009): Elemzés a talk show-k által közvetített értékekről és üzenetekről.
http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1261491115mediacio_elemzes_20091222.pdf (utolsó letöltés: 2010. március 26.).

Bernáth Gábor (2003): Hozott anyagból. A magyar média romaképe. Beszélő, 6. sz.

Bernáth Gábor & Messing Vera (1998): „Vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal.

Bernáth Gábor & Messing Vera (2001): Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske. Médiakutató, tavasz.

Császi Lajos (2005): A Mónika-show kulturális szociológiája. Médiakutató, ősz.

Császi Lajos (2008): A televíziós talk show története és műfaji sajátosságai. Médiakutató, tavasz.

Császi Lajos (2010): Műfaj-és narratívaelemzés a médiakutatásban. Egy Mónika-show szövegének „közeli olvasata”. Médiakutató, tavasz.

Csepeli György & Fábián Zoltán & Sik Endre (1998): Xenofóbia és a cigányságról alkotott vélemények. In: Kolosi Tamás & Tóth István György & Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1998. Budapest: TÁRKI.

Csepeli György & Simon Dávid (2001): Becoming a Member of a Group. Dialógus, 1. sz.

Dupcsik Csaba (2009): A magyarországi cigányság története. Budapest: Osiris Kiadó.

Erőss Ferenc (1997): Előítélet és etnicitás. In: Magyar Tudomány, 6. sz.

Freud, Sigmund (1962): Civilisation and its Discontents. New York: Norton.

Gerő András & Szilágyi-Gál Mihály & Bernáth Gábor & Monori Áron (2002): Gyűlöletbeszéd a mai magyar sajtóban. Kerekasztal-beszélgetés. Médiakutató, tavasz.

Hall, Stuart (1995): The Whites of Their Eyes – Racist Ideologies and the Media. In: Gail Dines & Jean M. Humez (eds.): Gender, Race and Class in Media. London: Sage.

Illouz, Eva (2003): Oprah Winfrey and the Glamour of Misery. New York: Columbia University Press.

Ladányi János & Szelényi Iván (1997): Ki a cigány? Kritika, 12. sz.

László Miklós (2005): Hírműsorok generációs szemmel. Médiakutató, tél.

Lázár Guy (1996): A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony tükrében. In: Terestyéni Tamás (szerk.): Többség – Kisebbség. Tanulmányok a nemzeti tudat témaköréből. Budapest: Osiris Kiadó & MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport.

Lowney, Kathleen (1999): Baring Our Souls: TV Talk Shows and the Religion of Recovery. New York: Aldine.

Messing Vera (1998): Nemzeti és etnikai kisebbségek képe a magyar sajtó híreiben. Jel-Kép, 4. sz.

Nézőpont Intézet (2008): A kulcsszó: közbiztonság? Heti Válasz 2008. augusztus 27.

ORTT (2010): A televíziós hírműsorok romaképe a konfliktusok tükrében. In: ORTT: Beszámoló az Országos Rádió és Televízió testület 2009. évi tevékenységéről. Budapest: ORTT.

Pócsik Andrea (2007): Közszolgálatiság és diskurzus. Az olaszliszkai tragédia a médiában. Beszélő, 5. sz.

Progresszív Intézet (2009): Cigányellenesség a magyar társadalomban. 2009. február 15.
http://portal.c-press.hu/200902154240/belfold/progressziv-intezet-ciganyellenesseg-a-magyar-tarsadalomban.html (utolsó letöltés 2010. március 11.).

Sveinsson, Kjartan Páll (2008): The Tale of Two Englands – 'Race' and Violent Crime in the Press.
http://www.runnymedetrust.org/uploads/publications/pdfs/TwoEnglands-2008.pdf (utolsó letöltés 2010. március 11.).

Siklaki István (1997): A főcímek demagógiája. Jel-Kép, 2. sz.

Szabó Gyöngyi (2006): A Hajós-jelenség. Médiakutató, ősz.

Tárki (2006): Továbbra is erős roma-ellenes előítéletek.
http://www.tarki.hu/tarkitekinto/20060201.html (utolsó letöltés 2010. február 26.).

Terestyéni Tamás (2004): A sajtó roma vonatkozású tartalmai a 2002-es parlamenti választások kontextusában. Médiakutató, nyár.

Timberg, Bernard (2002): Television Talk: The History of Talk Shows. Austin: University of Texas Press.

Tolson, Andrew (2001): Television Talk Shows: Discourse, Performance, Spectacle. Mahwah, N. J.: Erlbaum.

Trachte-Huber, Wendy E. & Stephen K. Huber (1996): Alternative Dispute Resolution: Strategies for Law and Business. Cincinnati: Anderson Publishing Co.

Vicsek Lilla (1997): Cigánykép a magyar sajtóban (1995. március–június). Szociológiai Szemle, 3. sz.

Lábjegyzetek

1
A kibeszélő show-k hatásait elemző fókuszcsoportos vizsgálatok során elhangzott tipikus vélemény a Mónika-show-ban szereplő romákról.
2
2009. január 30-án dr. Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány a következő nyilatkozatot tette: „a közterületi rablások – amik ilyen erőszakos jellegű rablások – elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” A kijelentés miatt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a rendőrkapitány lemondatását kezdeményezte, azonban a közvélemény és a pártok helyi szervezeteinek nyomására visszahelyezték tisztségébe a kapitányt.
3
2009. február 7-én éjjel egy szórakozóhely előtt megkéselték Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját. A gyanúsítottak „cigány” elkövetőkként jelentek meg a nyilvánosságban, és a gyilkosság által kiváltott felháborodás a médiában cigányellenes kirohanásokhoz, az internetes fórumokon rasszista gyűlöletkampányhoz vezetett. A magyar nyilvánosságban tényként jelent meg, hogy a veszprémi gyilkosok és egy tavaly nyáron Siófok belvárosában erődemonstrációt tartó szervezett bűnözői csoport tagjai között jelentős az átfedés. Mindez további munícióval szolgált a hazai nyilvánosságban a „cigánybűnözés” létezését és a romák által elkövetett bűncselekmények elviselhetetlen növekedését vizionáló politikusi és értelmiségi körnek.
4
Az ORTT Műsorelemző osztálya által végzett vizsgálatokban való részvételével írásunk elkészítéséhez értékes segítséget nyújtott Baranyai Eszter, Chikán Linda, Kruchina Vince, Monostori Gabriella, Rajczy Szilárd, Rózsa Andrea és Szigeti-Bozó Szilvia. A mediációs vizsgálatot Balogh Eszter készítette, a fókuszcsoportos felmérést és az eredmények feldolgozását a Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet végezte el.
5
Lásd például a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet elemzése, Magyar Hírlap, 1998. január 13.
6
2006. október 15-én egy tiszavasvári férfi kocsijával a falun áthajtva elsodort egy elé lépő helyi cigány kislányt. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyermeknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autóvezetőre, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra ütlegelték. Az eset kapcsán jogerősen nyolc személyt ítéltek el különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés bűntette miatt, hármat életfogytiglani börtönbüntetésre. A bűncselekmény cigány–magyar konfliktusként jelent meg a magyarországi közbeszédben (lásd pl. ORTT, 2010: 326-334).
7
Ezen elv alapján vezette be a németországi sajtó önszabályozó nonprofit szervezete, a Német Sajtótanács (Deutscher Presserat) azt a gyakorlatot, hogy a bűnügyi tudósításoknál nem jelölik az etnikai hovatartozást (Bernáth & Messing, 1998: 48). Hasonló megfontolásokat tartalmaz a brit Újságírók Országos Szövetsége (National Union of Journalists) etikai kódexe, amely kimondja, hogy „a szereplő faji (etnikai) hovatartozása csak abban az esetben említendő, ha az valóban fontos.” Lásd: NUJ guidelines on race reporting (http://www.mediawise.org.uk/display_page.php?id=648; utolsó letöltés: 2010. március 30.). Ugyanezt az elvet követi a kisebbségi és az adatvédelmi ombudsman 1997-ben kiadott közös állásfoglalása, amely a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló, valamint az adatvédelmi törvénnyel ellentétesnek ítélte a bűnügyi tudósításoknál az etnikai hovatartozás nyilvánosságra hozatalát (Bernáth, 2003: 38).
8
Ezekhez lásd az 1. és 2. számú lábjegyzeteket.
9
A szórakoztató műsorokból a romák mellett a többi magyarországi nemzeti kisebbség képviselői is hiányoznak (Bernáth & Messing, 1998: 21).
10
A talk show-k történetéről, fejlődéséről, funkcióiról és jellemzőiről lásd például Császi (2005; 2008; 2010), Illouz (2003), Lowney (1999), Szabó (2006), Timberg (2002), Tolson (2001).
11
Mónika – a kibeszélő show. http://www.rtlklub.hu/musorok/monika/cikk/190895 (utolsó letöltés: 2010. március 29.).
12
http://tv2.hu/joshibharat/cikk/kerje-bharat-segitseget (utolsó letöltés: 2010. március 29.).
13
Stuart Hall megfogalmazása szerint a média termékei „a társadalmi világ reprezentációi, képek, leírások, magyarázatok és keretek annak megértéséhez, hogy milyen a világ, és miért működik úgy, ahogy mondják, és ahogy bemutatásra kerül a működése”. Az idézetet Bernáth Gábor és Messing Vera fordításában közöljük (Bernáth & Messing, 2001: 7).
14
A befogadás-vizsgálattal foglalkozó szakirodalom a „mindless reading” kifejezéssel írja le a jelenséget, amelynek lényege, hogy az érzelmekre ható megfogalmazás a befogadóból annak előítéletein alapuló automatikus reakciót vált ki, ez felszínes, gyors és torzított információfeldolgozáshoz vezet, és ellehetetleníti a tárgyilagos mérlegelést (részletesen lásd Siklaki, 1997: 101–108).
15
„Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga.” 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól; http://www.mtaki.hu/docs/cd2/Magyarorszag/6-1-2.htm (utolsó letöltés 2010. március 1.).
16
Annak a társadalomkutatók széles körében elterjedt módszernek az analógiájára, miszerint „cigány az, akit nem cigány környezete annak tart” (lásd például Dupcsik, 2009: 19).
17
A talk show-k egy adáson belül általában legalább két vagy három különálló „beszélgetésre” (szegmensre) tagolódnak.
18
Az ORTT Műsorfigyelő és -elemző osztálya által vizsgált műsorok közül nyolc, a romák talk show-beli reprezentációja szempontjából tipikus jelenetet ismertetünk. Ezeket a Mónika-show március 30-ai, szeptember 21-ei és október 8-ai, valamint a Joshi Bharat május 25-ei, június 2-ai, szeptember 14-ei, október 12-ei és október 16-ai műsoraiban mutatták be. A szegmensek közül csak azokat tettük tartalmi elemzésünk tárgyává, amelyekben romák szerepeltek. (Több esetben előfordult, hogy explicit módon megjelent a szereplők etnikai hovatartozása.)
19
A „Joshi Bharat” kifejezést beírva a video harmadik találatként jelenik meg: Joshi Bharat – A roma bunyó 2009 05 25 (verekedés); http://www.youtube.com/watch?v=ne5DKEA2tL0 (utolsó letöltés: 2010. április 9.).
20
A megszaporodó nézői panaszok és a normasértések miatt az ORTT konzultációt kezdeményezett az érintett műsorszolgáltatókkal. Ennek során a televíziók ígéretet tettek arra, hogy önszabályozás keretében etikai kódexet dolgoznak ki, amelyben vállalják a fizikai és verbális agresszió megszüntetését, a kiskorúak szerepeltetésének minimalizálását, a deprimált társadalmi rétegek árnyaltabb bemutatását a műsorokban.
21
Lásd a „mindless reading”-ként ismert, a nézői előítéleteken alapuló automatikus befogadói reakciót a 13. jegyzetben.
22
A vizsgálat négy fókuszcsoportra terjedt ki, Budapesten, Miskolcon, Pécsen és Szerencsen. A csoportok résztvevői a műsorokat legalább heti rendszerességgel néző, 18–59 év közötti, alacsony iskolai végzettségű, alacsony jövedelmű és társadalmi státusú személyek voltak (az AGB Nielsen Médiakutató Kft. rendszeres mérései szerint a kibeszélő show-k nézői között ez a réteg erősen felülreprezentált). A vizsgálati módszer – a téma érzékenységéből és a megkérdezettekben jó eséllyel jelentkező megfelelési kényszerből adódó konform válaszok elkerülése és a valós vélemények megismerése érdekében – projektív eljárásokat tartalmazott: szabad asszociációs módszert, montázsalkotást és úgynevezett face-játékot. A kutatásról készült részletes elemzés az ORTT honlapján olvasható: Kvalitatív vizsgálat a Mónika show és a Joshi Bharat című műsorok nézői körében. http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1261491035kvalitativ_ortt_20091222.pdf (utolsó letöltés: 2010. március 29.).
23
Ez a megállapítás egybeesik az ORTT tapasztalataival. A Mónika-show-ban a konkurens program, azaz a Joshi Bharat 2008-as őszi indulásával, illetve a két talk show azonos idősávba kerülésével (2009. február) párhuzamosan váltak egyre gyakoribbá a médiahatósághoz érkező nézői panaszok, amelyek a műsorban megjelenő szélsőséges tartalmakat (trágár mondatok, erőszakos jelenetek, valamint a konkrét verbális és fizikai agresszió, a verekedés) kifogásolták.
24
A mediációs vizsgálat elméleti keretét az úgynevezett Alternatív Vitarendezés (ADR, Alternative Dispute Resolution) konfliktuskezelési iskola adja, amelynek legismertebb konfliktuskezelési módszere a mediáció vagy közvetítés, a tanácsadás és a facilitálás (Trachte-Huber & Huber, 1996). A módszer lényege az, hogy a konfliktusban érintett szereplők között egy pártatlan harmadik személy próbál mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. A mediátor elsődleges feladata, hogy a vitázó felek között békét teremtsen, hogy egyáltalán képesek legyenek a diskurzusra. A konfliktusokat feldolgozó talk show-k műsorvezetői hasonló szerepet játszanak (legalábbis ezt ígérik), céljuk szintén a konfliktus okainak tisztázása és valamilyen megoldás megtalálása (Balogh, 2009: 1).?
25
Lásd a 21. sz. lábjegyzetet.
26
A saját csoport és a más csoportok közötti határvonal meghúzása és a különbségek megfogalmazása elengedhetetlen része a csoporttudat kialakításának. A saját csoporthoz közeli és sok mindenben hasonló más csoportok és egyének gyakran hevesebb reakciókat váltanak ki, mint az egyértelműen különbözőek. A jelenséget nevezi Freud „a kis különbségek nárcizmusának” (Freud: 1962: 61).
27
2009. február 23-án hajnalban Tatárszentgyörgyön sörétes puskával agyonlőttek egy 27 éves roma férfit és ötéves kisfiát, miután Molotov-koktélt dobtak a házukba. Két másik gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. A támadás körülményei egy sorozatba illeszkedtek: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán ért hasonló támadás roma családokat. A merényletsorozat a tatárszentgyörgyi gyilkosság után is folytatódott: 2009. április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán követtek el hasonló bűncselekményeket. 2009. augusztus 21-én a rendőrség a támadássorozat elkövetésének alapos gyanújával őrizetbe vett négy személyt, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink