Médiakutató 2010 tél

Politikai kommunikáció

F. Tóth Kriszta:

Kommunikációkép az ezredfordulós sajtószövegekben: politika, technológia, minőség

A kommunikáció és társszavai az ezredforduló magyar közbeszédében meglehetősen gyakran, sokféle formában és vonatkozásban használt szóbokrot képeznek, amelynek elemei mint „forró szavak” bukkannak fel a társadalmi diskurzusmezőkben. Ezeknek a szavaknak az egyes mezőkben jól meghatározható, egymástól elkülönülő vonatkozási irányai mutatkoznak. A sajtószövegek legmarkánsabb kommunikációs jelentéstartománya a politika, azaz kommunikációról beszélni a sajtóban főként azt jelenti, hogy politikáról vagy politikusokról esik szó.

A kommunikáció szó a magyar nyelvi közegben különleges (bár nyilván nem példátlan) helyet foglal el.1 Az egyházi latin révén hosszú évszázadok óta jelen van a magyar nyelvben: az anyanyelvi beszélő számára, noha nemzetközi használatú szó, nem is tűnik feltétlenül idegennek. A 20. század humán- és társadalomtudományi hullámainak köszönhetően azóta elterjedt szaktudományos műszóként is szerepel, különösen a század második felétől. Köznapi jelentése (a referencia értelmében) lassanként átvette az eredetileg fordításaként használt, de egyre inkább az egyirányúság konnotációját hordozó közöl szótól a kétoldalú, kölcsönös információcseréhez kapcsolódó vonatkozásokat (ma már a közbeszédben egyáltalán nem használatos a közlés a kommunikáció szinonimájaként). A rendszerváltás időszaka utáni, a globalizációs trendeknek egyre inkább kitett magyar kulturális-társadalmi viszonyok között pedig egyike lett azoknak a kifejezéseknek, amelyek bizonyos, magas társadalmi presztízsű körökben (például az újonnan előtérbe került, a nemzetközi üzleti életben mozgó menedzser-értelmiségnél, illetve a közélet szereplőinél) folyó diskurzusok szókincsének divatos elemeivé – és ebből következően úgyszólván divatszóvá – váltak, ráirányítva ezzel a figyelmet mindennapi értelmezési körük egy-egy területére. Olyan szeletek ezek (például a kapcsolatteremtés és a befolyásolás, a hatásos retorika és a nem verbális üzenetek), amelyek az üzleties világszemlélet számára fontosak voltak, és annak holdudvarában a köznapi (például a mediatizált és a személyes) diskurzusokban is előtérbe kerültek.

Az ezredfordulót közvetlenül megelőző, illetve követő időszak magyar közéletének alakulása tovább erősítette a közbeszédben a kommunikáció jelenlétét. Az 1998-tól 2002-ig tartó időszakban egy olyan csoport irányította az ország nyilvános politikai diskurzusait, amely a rendszerváltás utáni magyar politikai életben elsőként, ám egy, az adott időszak politikai kommunikációjában világszerte érvényesülő trendet követve (Norris, [2000], 2003, 7, 1)

  • nagyon tudatos módon élt a „politikai PR” és általában a nyilvánosság előtt való megjelenés akár verbális, akár egyéb üzenetközvetítő eszközeivel,
  • üzeneteiben és imázsában igen erősen kapcsolódott a fent említett menedzser-értelmiség képéhez.
  • Az adott politikai csoportról kialakított-kialakult köznapi képben ennek folyományaként rendkívül hangsúlyosak voltak ekkoriban a kommunikációs elemek a társadalmi nyilvánosság összes szintjén, amelynek máig ható következményei vannak a magyar politikai stratégiákban és a politika általános magyarországi megítélésében (G. Fodor & Kitta 2009). A rendszerváltás után gyorsan előtérbe kerülő nyugati üzleti, szervezeti és politikai modellek, valamint az ország közbeszédének megszokott átpolitizáltsága tehát együttesen hozta létre és erősítette a kommunikáció és társszavainak helyét a „forró szavak” sorában (hot words, a társadalmi diskurzus adott időszakban feltűnő gyakorisággal használt szavai és kifejezései, lásd többek között John & Packer 1995, 429-436). Sajátos módon a 2010-es parlamenti választásokat követően, legalábbis a politikai nyilvánosság oldalán, hasonló helyzet alakult ki, mint az 1998–2002-es parlamenti ciklusban: napjainkban újra ugyanaz a politikai csoport áll a belpolitika élén, a korábbiak folytatásaként is értelmezhető nyilvánosság-koncepcióval. Ez az állapot érdekes következményekkel járhat az időközben kissé „kihűlt” kommunikációs szóbokor közbeszédbeli státusára.

    Egy, a kommunikációnak és társszavainak referenciális irányait vizsgáló kutatás részeként került sor többek között a Magyar Nemzeti Szövegtárban (http://corpus.nytud.hu/mnsz/) található, zömükben 1998 és 2002 között keletkezett sajtószövegek elemzésére. Az elemzés átfogó célja a különböző kommunikációs szóbokor-elemek (kommunikáció, kommunikációs, kommunikál, kommunikátor, kommunikatív, kommunikációk) referenciáinak feltérképezése az eltérő stílusrétegekbe tartozó szövegekben. A kutatás minden stílusrétegben, így a sajtóban is azokat a szövegeket emelte ki, amelyekben megtalálható volt legalább az egyik a fenti szóbokor-elemek közül. Az elemeket tartalmazó szövegrészletek kerültek aztán elemzésre a következő szempontokból:

  • forrás,
  • szerző/beszélő (amennyiben elkülöníthetők),
  • téma,
  • műfaj (amennyiben megállapítható volt),
  • definíció (ha adott), illetve annak iránya,
  • a szóalak jelentését megadó vagy szűkítő kollokációk (a szóalakkal a véletlenszerűnél nagyobb
  • valószínűséggel együtt előforduló más szóalakok, nyelvi elemek, lásd Szirmai, 2005).

    A kollokációkat a vizsgálat három szinten határozta meg. Ezek megállapításában egyfelől Sperber és Wilson relevanciaelméletére (Sperber & Wilson, 1996), másfelől az abból is táplálkozó lexikai pragmatikára (Bibok 2004, 37-77) és dinamikus jelentésmodellre (Kecskés 2004, 79–105) támaszkodtunk; ezekben főképpen a kontextuális asszociációs sorokra és a (többszörösen) kiterjesztett nyelvi kontextus fogalmára.

    A kollokációk három, a kutatás számára meghatározott szintje:

    A) egyértelműen specifikáló funkciójú egységek, elsődleges szűkítők vagy specifikálók (pontosítók) közvetlenül a vizsgált lexikai egység közelében (pl. üzleti kommunikáció vagy kommunikációs zavar);

    B) másodlagos szűkítők vagy specifikálók: a szóbokor-elemet tartalmazó mondatban, mint elsődlegesen kiterjesztett kontextusban, azok a nyelvi elemek, amelyek hozzájárulnak az elem aktuális referenciájának meghatározásához (pl. „ez nem kommunikáció, mert senki sem törődik a másikkal”);

    C) harmadlagos szűkítők vagy specifikálók: a vizsgált szövegrészben, mint többszörösen kiterjesztett kontextusban, azok a nyelvi elemek, amelyek hozzájárulnak a szóbokor-elem aktuális referenciájának meghatározásához.

    Az egyes kollokáció-fajták előfordulási gyakoriságának összegzése révén megkaptuk az adott stílusrétegre jellemzően leggyakoribb kookurrenciák (együttes előfordulások) listáit. Ezek a tematikával és a meghatározásokkal együtt értelmezési irányokat vagy variációkat jelölnek ki, amelyek szisztematikusak az egyes stílusrétegekre, illetve azokon belül tovább szegmentálhatók például médium, forrás, keletkezési idő, téma, beszélői szerep szerint (Biber, Conrad, Reppen, 2001).

    A sajtóminta szövegei összesen tízféle forrásból származnak: ezek között vannak országos napilapok (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava), országos hetilapok (Heti Világgazdaság, Magyar Narancs), megyei/regionális napilapok (Dunántúli Napló, Hajdú-Bihari Napló), illetve a Magyar Rádió Hírműsorok (a felolvasott hírek szövegei).
    A források aránya az egyes szóbokor-elemek előfordulásainál változó, olyannyira, hogy nemigen figyelhetők meg egyértelmű tendenciák. A szövegek műfajai hasonlóan non-szisztematikusak az egyes szóbokor-elemek tekintetében, mint a források. Feltehető tehát, hogy a sajtószövegek lexikona, a kommunikációs szóbokor elemeinek tekintetében és ezen a mintán legalábbis, forrástól és műfajtól független.

    A szövegek tematikájánál azonban más a helyzet. A kommunikációs szóbokor elemeinek összesített témalistája olyan terjedelmes, hogy célszerű volt az elemzéskor az egyes témákat halmazokba rendezni. A kialakuló halmazkategóriák némi, bár természetesen nem teljes átfedésben vannak a specifikálók halmazaival. A tematikánál a következő minimumkategóriákat állítottuk fel (ezek azok, amelyek legalább két szóbokor-elem esetében megtalálhatók):

  • új technológiák,
  • internet,
  • média,
  • köztájékoztatás,
  • politikai PR,
  • politikai tájékoztatás,
  • politika általában,
  • marketing/PR,
  • információtovábbítás, -csere,
  • csatorna,
  • kód,
  • képesség,
  • képzés/oktatás,
  • tudomány/elmélet,
  • intézmények (pl. vallás),2
  • probléma/sikertelenség.
  • A tematikus halmazok nyalábjai máris utalnak a sajtószövegek mintájában a kommunikációs szóbokor elemeinek egyfajta referenciális körére: a témák többsége a technológiához, a politikának néhány vetületéhez, illetve a tömegkommunikációhoz és a nyilvánossághoz kapcsolódik. Ezeken túl két érdekes tematikus mező formálódott meg. Az internetnek mint – többnyire – az információcsere egy sajátos médiumának, valamint társadalmi térnek önálló kategóriává emelkedését a szövegek keletkezésének időszaka indokolja: az ezredforduló a világháló mindennapi tevékenységi térként, illetve üzleti lehetőségként való felfedezésének ideje. A probléma/sikertelenség dimenzió pedig arra mutat, hogy a kommunikációs szóbokor referenciális körében fontos helye van a sikerességnek és a minőségnek: a későbbiekben még esik szó arról, hogy a sikeresség sok esetben mércéje annak, hogy a szövegek lexikonjában (szókincsében, szótárában) egy tény, tevékenység vagy folyamat egyáltalán kommunikációnak nevezhető-e.

    Az összesített tematikus arányok szerint három témacsoport emelkedik ki számosságával a többi közül: az új technológiák, a politikai PR és a probléma/sikertelenség kategóriája. A két előbbi tematikus halmaz csaknem azonos méretű, együtt pedig az összes téma több mint harmadát teszi ki. A kommunikációs szóbokor elemei tehát a vizsgált sajtószövegekben dominánsan vagy technológiai vagy politikai témában kerülnek elő, ez utóbbin belül pedig főként a politika szereplőinek vagy szervezeteinek, intézményeinek PR-tevékenységével függenek össze.

    A kommunikáció elem esetében alig-alig van különbség a két vezető témacsoport, az új technológiák és a politikai PR között, együtt pedig már csaknem az összes szöveg felét teszik ki. Ezt követi a képzés-oktatás (többnyire szakleírások), a média, majd gyakorlatilag egyenlő arányokkal a köztájékoztatás, a tudomány/elmélet és a probléma/sikertelenség tematikája. Ez utóbbinál találjuk azokat a jellegzetes kritikai-minősítő kollokációkat, amelyek többnyire egy ágens (személy, szervezet, intézmény) egy bizonyos tevékenységének minőségére utalnak, mint „rossz kommunikáció”-ra, „nem kommunikáció”-ra vagy „hatástalan kommunikáció”-ra.

    A kommunikációs elemet tartalmazó mintában kiegyenlítettebbek a tematikus arányok. Ez jelentős különbség: a kommunikációs még a kommunikációnál is szélesebb tematikus körben elfogadott. Sajátos, hogy a harmadik leggyakoribb téma, a politikai PR és az új technológiák mellett, a képességeké: ebben nagy többségében olyan szövegek találhatók, amelyek általában egy bizonyos közszereplő vagy közszereplő-csoport – akár mint individuális ágens, akár mint kollektív ágens képviselője – nyilvánosság előtt való megjelenésének, nyilatkozatainak minőségére vonatkoznak, mind a konkrét szereplési alkalmat, mind pedig annak előkészítettségét, tudatosságát, stratégiai értékét és következményeit tekintve. Számarányában ezután következik a probléma/sikertelenség témaköre, hasonló tartalmú, de egyértelműen negatív értékítéletet megfogalmazó szövegekkel, s olyan képszerű, figyelemfelkeltő szerkezetekkel, mint „kommunikációs űr”, „kommunikációs ballépés”, „kommunikációs öngól”.

    A kommunikál elemet tartalmazó szövegek témakategóriái között szintén a politikai PR és az új technológiák állnak az élen, mellettük a (nyelvi) kód témáival. Ezekben a szövegekben a leggyakrabban intézmények, illetve azokat képviselő személyek jelennek meg ágensként és résztvevőként, valamint azok az emberek, illetve csoportok, amelyek az intézmények vagy azok képviselői kommunikál szóelemmel jelzett tevékenységének partnerei (pl. „Az egyház a kezdetektől kommunikál a társadalommal”). A legnagyobb arányú témacsoportban, a politikai PR-ben (az összes szöveg ötödében) helyet kapnak ugyan a minősítő megnyilatkozások, de minden esetben az ágens(ek) és a résztvevők erőteljes hangsúlyozása mellett. A politikai színtéren működő nyilvános kapcsolatoknak mintha nem az lenne a leglényegesebb eleme, hogy hogyan kommunikálunk, hanem hogy kicsoda és kivel kommunikál, azaz áll kapcsolatban. Nem az a hangsúlyos, hogy milyen minőségű a végzett tevékenység, hanem hogy abban kik vesznek részt, illetve, hogy milyen közvetítő közeget, eszközt vagy kódot használnak hozzá. Úgy tűnik tehát, hogy a kommunikál szóbokor-elemet tartalmazó szövegek esetében a témát erősen meghatározza az ágensekre, illetve résztvevőkre való hivatkozás, amely jelenséget nem figyelhettük meg sem a kommunikáció, sem a kommunikációs elemeket tartalmazó sajtószövegek esetében.

    A kommunikátor szóbokor-elem, morfológiai kategóriáját és azzal összefüggő, lehetséges fogalmi tartományait tekintve szűkebb, mint a fent tárgyaltak: egyértelműen valamilyen entitásra utal, a konkrét szövegekben vagy humán ágensre vagy egy szerkezetre, amely az aktuálisan kommunikálásnak nevezett tevékenységet elvégzi. Amennyiben humán ágensről van szó, olyanról, akinek a kommunikálás a mestersége, a szakmája, azaz professzionális kommunikáló: politikus, médiamunkás, közszereplő. Ezen szerepében elvileg minősíthető ugyan (pl. „jó kommunikátor”), de mivel a kommunikátor ilyetén értelmezésében definíciószerűen benne van egy bizonyos minőségi feltétel, az ezen túli minősítés többnyire redundáns, hiszen csak kivételes esetekben van rá szükség. A másik értelmezési mód, a kommunikálásra szolgáló, a tevékenység technikai lebonyolítását lehetővé tevő vagy megkönnyítő készülék, mint entitás, a szövegek keletkezése idején még viszonylag újonnan elterjedt irány volt, amellyel a sajtószövegekben csak egy aránylag szűkebb témacsoportban, a technikai újdonságoknál találkozunk. A domináns értelmezési irány azonban a humán ágens, a professzionális kommunikáló maradt. Ezzel magyarázható, hogy a szövegek témacsoportjaiban némileg megváltoztak az arányok: a politikai PR témájáé jelentősen megnőtt (36 %), mellé azonban az új technológiák helyett a média és a köztájékoztatás témái zárkóztak fel a következő helyekre; a technológiai témák számukat tekintve csak a negyedik helyen állnak. A maradék három témahalmaz pedig szintén betagozható a technológiai vonalba (internet) vagy a professzionális cselekvő vonalába (politikai tájékoztatás; képzés, oktatás). Ennél a szóbokor-elemnél maga az ágens van a figyelem középpontjában; ehhez képest másodlagos mind az aktuálisan végzett tevékenység vagy annak minősége, mind a résztvevői kör többi tagja, mind pedig a közvetítő közeg, legyen az csatorna, kód vagy eszköz.

    A kommunikációk szóbokor-elem a többihez mérten igen ritka a sajtószövegekben: összesen négy alkalommal fordul elő, kétszer a marketing, PR, kétszer pedig az új technológiák témakörben. Ez a részminta, méretét és homogenitását tekintve nem ad alapot releváns következtetésekre, kivéve a megjelenő két téma viszonylagos összhangját a korábbiakkal. A kommunikatív elem ennél szélesebb tematikus körű szöveghalmazban található meg: témacsoportjai arra engednek következtetni, hogy a kommunikatív a legtöbb esetben egy olyan képesség vagy tulajdonság, ami jellemzően a nyilvánosság, a politikai és az üzleti szféra szereplőihez kötődik, és nem utolsósorban olyasvalami, ami lehet tanulás eredménye. (A kommunikatív legismertebb divatos vonzata az adott időszakban a képességet, készséget takaró kompetencia, olyannyira, hogy ezt az előfordulást még divatszó-szótárban is említik, lásd Minya 2003, 36). A szóbokor-elem morfológiai-szintaktikai státuszából következik, hogy megkíván maga mellé egy ki/mi típusú vonzatot, ilyen formában: „kommunikatív x” (például „kommunikatív politikus” vagy a fent említett „kommunikatív kompetencia”) vagy ritkábban „x kommunikatív” (például „ez az ember nagyon kommunikatív”). Ha x egy ágens, mondjuk személy, akkor a kommunikatív vagy előnyös tulajdonság, ami a kommunikálás tevékenységét segíti, vagy arra utal, hogy az ágens hozzáértő kommunikáló (l. kommunikátor). A leginkább előtérben lévő, „tipikusan kommunikációs” területek pedig a média, a politika, a gazdasági szféra bizonyos körei és az oktatás.

    Az összes szóbokor-elem kapcsán igen ritka az explicit meghatározás. A teljes sajtómintában összesen 5 definíció van, ebből egy a kommunikációt, kettő a kommunikált és kettő a kommunikátort tartalmazó szövegben. A néhány meglévő meghatározás két részre bontható: a kommunikációra és a kommunikálra adottak egy folyamatot írnak le, amelynek kétoldalúságát hangsúlyozzák, míg a kommunikátorra mint olyan (individuális, humán) ágensre utalnak, aki képes átlátni és irányítani ezt a folyamatot; aminek ebben az esetben nem a kétoldalúsága, hanem a kommunikátor szempontjából vett eredménye a fontos.

    Ami a sajtószövegek beszélőit illeti, ezek viszonylag gyakran megnevezettek, de korántsem minden esetben. A sajtóműfajok jelentős részében pedig, noha a szerző nevesített, nem azonosítható a beszélővel, főképpen a műfajok jelentős részénél megkövetelt objektív beszédmodor miatt. A beszélő szerinti elemzés a sajtószövegeknél nem járt általánosítható eredménnyel: a megnevezett beszélővel rendelkező szövegek, legalábbis a kommunikációs szóbokor használatának tekintetében, nem különböztek szisztematikusan sem egymástól, sem a minta többi szövegétől.

    Kollokációk: elsődleges specifikálók

    A kollokációk első szintjén elhelyezkedő elsődleges specifikálók vagy pontosítók a szóbokor-elemek közvetlen közelében lévő olyan lexikai egységek, amelyek egyértelműen a szóbokor-elem referenciájának, vonatkozásának pontosítását, illetve referenciakörének szűkítését szolgálják. Ezek minden esetben a szóbokor-elem vonzatai, annak morfológiai kategóriájától függően különböző szófajúak és funkciójúak. Tartalmi heterogenitásuk hasonlóan alakul, mint a szövegek tematikus spektruma.

    A specifikálók, így a pontosítók kategorizációja is a következő csoportok segítségével történt:

  • befolyásolás általában,
  • csatornák,
  • információátadás, információcsere általában,
  • internet,
  • intézmény,
  • kapcsolat,
  • képességek,
  • képzés, oktatás,
  • kód,
  • köznapi, személyközi helyzetek,
  • köztájékoztatás,
  • közszereplés,
  • magja, lényege,
  • média,
  • megértés,
  • minősítés általában,
  • művészet,
  • politika,
  • politikai, közéleti PR és marketing (pl. propaganda),
  • probléma, sikertelenség,
  • reklám, marketing, PR,
  • résztvevők,
  • szervezeti információk,
  • technológia, fizikai eszköz,
  • tudomány, elméletek,
  • új technológiák (pl. mobil),
  • vallás.
  • A kategóriák megalkotásánál arra törekedtünk, hogy ezek a specifikálók mindhárom szintjén, minden szóbokor-elem esetében érvényesek legyenek. A tematikus csoportosítás indoka, hogy ezen a módon ragadhatók meg legkönnyebben a vonatkozási tartományok, a referenciairányok, illetve a fogalmi tartományok. A specifikálók besorolását az egyes kategóriákba a konkrét szöveg egyéb elemei alapján, egyedileg tettük meg minden egyes elemnél.

    A kommunikáció elem esetében a pontosítók nagy többsége a politikai PR, a minősítés, a csatornához kötődő és a technikai (új technológiák és technológia – fizikai eszköz együttvéve) csoportba került. Ezek közül a politikai PR-hez kapcsolódó és a minősítő jellegű pontosítók a legnagyobb, és közel azonos arányban képviseltetik magukat. Ezután következnek, szintén csaknem azonos aránnyal a marketing/PR, a csatorna és az új technológia pontosítói. Az új technológiához csatolható azonban a technológia/fizikai eszközcsoport is, a kettő együtt pedig valamivel nagyobb arányban van jelen, mint a marketing/PR és a csatorna kategória elsődleges specifikálói.

    1. ábra: A kommunikáció szóbokor-elem elsődleges specifikálóinak leggyakoribb típusai a sajtószövegeken belül

    Politikai PR Minősítés Marketing, PR Új technológiák Csatorna
    kormányzati nyílt imázs hálózati beszéd
    politikai pontos befolyásolás elektronikus beszélgetés
    politikai és államigazgatási fejlett üzleti kábel nélküli beszélni
    politikailag elkötelezetlen, pártatlan folyamatos kereskedelmi mobil- párbeszéd
    közéleti kulturált eladáshelyi LAN- írás- és szóbeli
    propaganda meghirdetett célokkal ellentétes marketingmunka informatika (azonosítás) írásbeli
    sikerpropaganda nem megfelelő piackutatás sms-ezés beszélt
    retorika rossz számítógép verbális
    kampány jobb egymás közötti adat- vizuális
    média-államtitkárság keresztül-kasul technológia kezek
    proaktív
    közös
    gyors
    gyorsabb
    hatásos
    hatékony
    legügyesebb
    egyirányú
    interaktív
    megindul

    Megfigyelhető, hogy az elsődleges specifikálók variációinak aránya nem azonos az előfordulások arányával: a minősítés kategóriába tartozó pontosítók messze a legtöbb variációt vonultatják fel mind közül. Az is figyelemre méltó, hogy a minősítések, ha nem is tisztán, de többségükben pozitívak. Maguknak a minősítéseknek a tartalmáról elmondható, hogy pozitívumként, az általános dicsérő jelzőkön túl, a nyíltság, a kölcsönösség, az aktivitás, a pontosság, a hatékonyság, a hatásosság és a sebesség vagy ezek szinonimái jelennek meg (összhangban a kapcsolatra utaló pontosítók jelenlétével). Külön figyelmet érdemel a hatásosság és a hatékonyság minősítése. A kettő messze nem azonos értelmezésben használatos a konkrét szövegekben: a hatásos egyértelműen humán ágens tevékenységére vonatkozik, és a befolyásoláshoz kapcsolódik (például politikus televíziós szereplésénél), a hatékony pedig szélesebb körre érvényes, bármilyen adat sikeres fizikai továbbítását és dekódolását is jelentheti, nemcsak azt, hogy egy humán ágens célba juttatja saját üzenetét kommunikációnak nevezett tevékenysége révén. A negatív minősítések („rossz”, „nem megfelelő” stb.) pedig ezeknek a pozitív konnotációjú jellemzőknek a hiányával járnak.

    A politikai PR-hez tartozó elsődleges specifikálók szintén nem feltétlenül semlegesek, ebből a szempontból két csoportba sorolhatók. Az egyik ilyen csoport a kommunikációnak nevezett tevékenység érvényességi körének, illetve színterének, intézményének behatárolását célzó szavaké. A másikba pedig a magát a tevékenységet konkretizáló, és mint olyat címkéző lexikai elemek vagy szerkezetek tartoznak („propaganda”, „sikerpropaganda”, „retorika”, „kampány”). Ez utóbbi csoport szavai járhatnak értékvonatkozású konnotációkkal, amelyek a tevékenység aktuális társadalmi (és jelen esetben részben politikai) megítéléséből eredeztethetők. (Ez utóbbira a személyes minta specifikálói szolgáltatnak bőséges anyagot.) A marketing/PR csoport elsődleges specifikálói kevésbé minősítettek – vagyis kevésbé járnak a társadalmi diskurzus által rájuk ruházott értékvonatkozású konnotációkkal –, de szintén vagy (jóval gyakrabban) az intézményre vagy a tevékenységre utalnak.

    Az új technológiákhoz tartozó csoport elemei gyakorlatilag mind a tevékenység, folyamat vagy történés (amit kommunikációnak neveznek) körét határozzák meg. Ami az értékvonatkozást illeti, az ezeknél a szavaknál (a kontextusból levezetve) pozitív, és egyetlen irányba mutat: a modern, a korszerű mint érték felé. Sajátos különbség azonban a fentiekhez képest, hogy a technológiai vonal csoportjainál a kommunikációra sok esetben nem mint humán tevékenységre, sőt nem is feltétlenül mint tevékenységre utalnak – ez a résztvevői pontosítókkal való összevetésből még egyértelműbb – , hanem sokkal inkább mint folyamatra vagy az adatátvitel történésére, ami akár humán ágensek nélkül is megvalósulhat. Ezt a folyamatot vagy történést (vagy akár emberi tevékenységet, mivel arról is lehet szó) pedig elődlegesen nem az határozza meg, hogy mi a célja, a tartalma vagy a kik/mik résztvevői, hanem hogy milyen technikai és fizikai eszközökön keresztül valósul meg.

    A kommunikációs szóbokor-elem körüli pontosítók a fentieknél formájukban egységesebbek (hiszen a kommunikációs főnévi vonzatot kíván maga mellé), az előfordulások tartalmi megoszlása pedig jóval erőteljesebben tolódik mind a politikai PR, mind az üzleti marketing/PR és a technológia irányába. A legnagyobb arányban ismét a politikai PR-hez kapcsolódó pontosítók képviseltetik magukat, ezeket viszont a marketing/PR szavai követik, és csak ezután következik a technológia és az új technológia. Az előbbieknél jóval kevesebb a minősítő jellegű elsődleges specifikáló, azok pedig leginkább a politikai tevékenységhez kötődnek és a többségük képszerű (pl. „blöff”, „csapda”, „csata”, „trükk”). Emellett ezúttal a minősítések sokkal nagyobb hányadukban negatívak, mint a kommunikáció körül. Nem meglepő, hogy ebben a szegmensben megjelennek a probléma/sikertelenség szavai is, külön csoportot alkotva.

    2. ábra: A kommunikációs szóbokor-elem elsődleges specifikálóinak leggyakoribb típusai a sajtószövegeken belül

    Új technológiák  Politikai PR  Marketing, PR  Minősítés  Probléma, sikertelenség 
    berendezés  albizottság  ágazat  blöff  és egyéb problematikák 
    dugó  államtitkárság  alelnök  csapdát  és vezetési problémák 
    elem  csoport  beszállító  csata  gond 
    energiaminimum  és marketingközpont  céggel  csodafegyvert  hiányok 
    és egyéb szoftver  és sajtóiroda  és logisztikai tanácsadó  életképességét  hiányosságok 
    és híradástechnikai beszerzési tender  és sajtóirodája  és marketingigazgató  érték  hiátusokat 
    és információs technológia  és tájékoztatási igazgató  és pr () főosztályvezető  győzelem  hiba 
    és számítógépes rendszer  felelős  és pr ügynökség  harc  hibái/hibája 
    felszerelés  főosztály  és pr-vezető  holdudvar  melléfogás 
    feltételek  főosztályvezető  és szórakoztatóipari üzletágat  sztár  nehézség 
    infrastruktúra  főtanácsadó  holdingjának  trükk  probléma 
    készülék  hivatal  igazgató  szakadék 
    központ  igazgató  igazgatóhelyettes  űr 
    létesítmény  igazgatóhelyettese  ipar  zavar 
    rendszer  igazgatóság  menedzser 
    rendszer-szabvány  iroda  óriás (…) vállalat 
    technikai  irodájának vezetője  osztályvezető 
    technikái  irodavezető  papírok 
    technológia  osztály  piacon 
    vagy navigációs berendezéseinket  osztály vezetője  szakember 
    osztályának vezetője  társaság 
    osztályvezető  ügynökség 
    részleg  vállalat 
    stáb 
    szakértő 
    szakosztály 
    szaktanácsadó 
    tanácsadó 
    tárca 
    vezérigazgató 
    vezető 

    A kommunikációs elem elsődleges specifikálóinak legfeltűnőbb sajátossága, hogy több csoportban is nagy számban és széles variációs spektrumon fordulnak elő közöttük a bizonyos pozíciókra vagy azokban lévő emberekre és szervezeti egységekre/intézményekre vonatkozók. A politikai PR csoportjában egyetlen másféle elsődleges specifikáló sem található, és a marketing/PR kategóriának is jelentős részét ezek teszik ki (számszerűen mindkét csoport leggyakoribb típusa az „igazgató”). Ehhez jól illeszkednek a minősítő jellegű pontosítók, amelyek vagy egy humán ágens tevékenységére mutatnak vagy annak társaira (pl. „holdudvar”, „csodafegyver”, „sztár”). A technológiai/fizikai oldalon jóformán csak az új technológiát jelölő lexémák jelentek meg. Ezek között a leggyakoribb a „rendszer”, amely mind önmagában, mind szerkezetben előfordul, és jól példázza, hogy a kommunikációs jelzőként technológiai szempontból komplex szerkezetek, illetve hálózatok velejárója. A probléma/sikertelenség kategória elemei az általános minősítőkhöz hasonlóan képszerűek, figyelemfelkeltők, de nem minősítők, csupán magának a problémának a létére utalnak különböző formákban. Figyelmet érdemelnek ezek között az olyan jellegűek, mint az „űr”, „hiányok”, „szakadék”. Ezek mindig arra vonatkoznak, hogy az ágensek vagy nem lépnek egymással kapcsolatba, vagy pedig nem értik egymást. Ezt támogatja a variabilitásában nem, előfordulásainak számában viszont jelentős „zavar” jelenléte is, ami elsősorban félreértésre utal, másodsorban pedig technikai problémára.

    A fentiek ismeretében érdemes megvizsgálni a kapcsolatra irányuló pontosítókat is. Az előbbinél a „háló”, „hálózat”, „lánc”, „összeköttetés” mellett nemegyszer megjelenik a „híd” és annak változatai, amelyek konnotációikkal erősen, bár inverz módon kapcsolódnak a probléma/sikertelenség csoport „szakadék” jellegű lexémáihoz: ugyanazon fogalomterület jelenik meg bennük, ellenkező előjellel. Ehhez képest feltűnő, hogy a kódhoz és a csatornához köthető kategóriák üresek. Úgy tűnik, a problémák nem abból eredeztethetők, hogy az ágensek a kód nem ismerete vagy a csatorna hibái miatt nem értik egymást. Az ok inkább az, hogy a kapcsolat, amelyben megértés születhetne, a résztvevők szándékainak következtében, illetve aktivitásuk hiányában nem jön létre. Mivel a kommunikációs körül, a komplex technikai berendezések mellett, egyértelműen a pozícióban lévő ember vagy emberek csoportja áll a középpontban (például az „igazgató” messze a leggyakoribb pontosító a kommunikációs mellett), a kapcsolat létrejötte vagy létre nem jötte a technológián kívül leginkább az ágensek aktivitásától és szándékaitól függhet.

    A leírt pozíciók vagy szervezeti egységek, legyen szó akár politikai, akár üzleti szféráról, minden esetben a nyilvánossággal való kapcsolat (főként a médiakapcsolatok) területén tevékenykednek. Ez meglehetősen egyértelmű körülhatárolását adja az ezekben a szövegekben érvényes kommunikációképnek: a „kommunikációs igazgató” feladata például, hogy nyilatkozzon a sajtónak (egyébiránt a másodlagos specifikálóknál csakugyan a leggyakoribb cselekvési forma a „nyilatkozta” vagy ennek valamilyen változata).

    A kommunikál elsődleges specifikálói annak morfológiai-szintaktikai kategóriájából következően főként a humán ágensre/ágensekre, a közvetítő közegre (csatornára), a médiumra, a technológiára, a kódra vagy az ágens kommunikálásnak nevezett tevékenységének minőségére vonatkozhatnak. Ezzel szemben a tevékenység minősítése egyetlenegyszer sem jelenik meg; a pontosítók erre inkább indirekt módon utalnak. Továbbá a szövegek szerint nincs olyan színtér, illetve intézmény, szféra, ami domináns lenne, kiemelkedne a pontosítók tartalmi megoszlása alapján. A legterjedelmesebb specifikálói csoportok így egészen más képet mutatnak, mint akár a kommunikáció, akár a kommunikációs esetében: a résztvevők mellett a csatorna, a technológia/fizikai eszköz, a kód és a kapcsolat csoportjába tartozók a leggyakoribbak.

    3. ábra: A kommunikál szóbokor-elem elsődleges specifikálóinak leggyakoribb típusai a sajtószövegeken belül

    Résztvevők  Csatorna  Technológia  Kód  Kapcsolat 
    társadalommal  kopogtatva  készülék  világnyelven  kapcsolattartáshoz 
    egymással  szóban  hangszintetizátorral kombinált személyi számítógép segítségével  angolul  felismerik, megtalálják egymást 
    kikkel  ritmusokkal és melódiákkal  érzékelővel és a hozzá kapcsolt számítógéppel  szinte minden szláv nyelven  a másik fél is aktív, s nemcsak a mi fantáziánk teszi azzá 
    utódokkal  írásban  elektronikus úton  csakis szlovák nyelven  kifelé, befelé 
    a haideristákkal  mozdulat  a világhálón  menedzserszókinccsel  rendszeresen 
    környezetével  némán  internettel  milyen nyelven 
    lányával  elmondják  diplomáciai csatornán  klezmer nyelvén zsidó 
    kivel 
    a közönséggel 
    embertársaival 
    a tömeg is 
    operációs rendszerrel, tar-tozékaival, számítógéppel 

    A résztvevőkhöz sorolható pontosítóknál megfigyelhető, hogy szinte csak humán ágensek és azok csoportja látható, egyetlen esetet kivéve, amikor a „résztvevők” elektronikus eszközök: ekkor a szövegben a kommunikál az adatok továbbításának puszta folyamatára vonatkozik. A csatornára vonatkozó elsődleges specifikálók kivétel nélkül a humán ágens testi eszköztárára utalnak (hang, írás-vizualitás, hang hiánya, mozdulat-vizualitás), míg a kódhoz tartozók mind a verbális nyelv valamilyen változatára. A technológiai jellegű specifikálók az adattovábbításhoz (információtovábbításhoz) szükséges közvetítő eszközt vagy közeget adják meg (min keresztül kommunikál).

    A kapcsolat dimenziójában két vonatkozásra érdemes figyelmet fordítani: a kölcsönösségre és a folyamatosságra. Jobb híján, kategória nélkül maradtak azok a – a későbbiekben látható, hogy még leginkább a kapcsolathoz sorolható – pontosítók, amelyek olyan esetekre utalnak, amikor valakik nem kommunikálnak, hanem ehelyett valami más, a kommunikálással szembenálló tevékenységet végeznek: „megnyilatkozik”, „kinyilatkoztat”, „magyaráz, kinyilatkoztat, ígérget, vádaskodik”, „informálni elfelejt”, „politizál”. Ezek a cselekvések minden esetben a kommunikállal szembeállítva jelennek meg (pl. „nem kommunikál, hanem…”). Azaz, ha valaki ezeket a tevékenységeket végzi, az „nem kommunikáció”. Az inverz körülhatárolás érdekes módját láthatjuk, hiszen ezek a pontosítók azt határozzák meg, mi az, ami kizáródik a kommunikálás köréből. Ezek a tevékenységek egyetlen dologban csaknem mind közösek: hogy nem feltételeznek kétoldalúságot, kölcsönösséget. A hangsúly egy ágens aktivitásán van, függetlenül attól, hogy a helyzet többi résztvevője mit csinál vagy nem csinál ezalatt; az ágens nem visszajelzésre számítva nyilatkozik meg. Sajátos ebben az összefüggésben a „politizál” jelenléte, ezeknek a tevékenységeknek a sorában: mintha csupán egyoldalú nyilatkozatok sorára utalna, amelyben nincs szó együttműködésről, párbeszédről, kapcsolatról.

    A képesség csoport is jelen van, noha nem túl sok példánnyal vagy variációval. Ezek egyike a primer beszélőképességre vonatkozik (az ágens tud-e beszélni), a többi pedig jellemzően a beszédkészség szintjére (pl. „mestere lett a szónak”) vagy a kétoldalúság megvalósításának képességére (pl. „megérti a viselkedésüket”, „kreatív módon reagál”). A beszédképességre utaló specifikálók a következő szinteken egyébiránt jóval nagyobb hangsúlyt kapnak.

    A kommunikátor, a kommunikatív és a kommunikációk esetében, mivel az előfordulások száma a fentiekhez képest csekély, a szóbokor-elemeket kísérő pontosítók nem adnak olyan széles körű információkat, mint a fent taglaltak. A kommunikátornál mind a pontosítók, mind a másodlagos és harmadlagos specifikálók ugyanabba a két irányba mutatnak: a kommunikátor

    A) vagy humán ágenssel azonosítható,

  • akinek tevékenysége a közszereplés,
  • és ez a tevékenység minősíthető az ő képességeinek értékelése révén (pl. „jó”, „nagy”, „jó kiállású”, „ügyes”),
  • B) vagy kétirányú adatátvitelre, illetve kép- és hangátvitelre szolgáló (mobil) elektronikus eszköz (márka- és típusjelzések mint pontosítók, pl. „Nokia”, „R380”).

    A kommunikatívnál elsősorban a humán ágens (a harmadlagos specifikálók tanúsága szerint politikusi szerepben) képességeire utaló specifikálókkal találkozunk mindhárom szinten, ehhez csatlakoznak a kapcsolódó, ritkább minősítő elemek. A pontosítóknál a képességek nemcsak a közszereplés hatásosságára és gördülékenységére, hanem az aktivitásra és a kölcsönösség megvalósítására vonatkoznak (pl. „kommunikatív lényének”, „kommunikatív görcsösségét”, „hatékony kommunikatív képességű”, „kommunikatív típus, elérhető”, „mobil és kommunikatív”). Sem a pontosítók, sem pedig a másik két specifikáló szint elemei nem utalnak kódokra és csatornákra vagy technológiai eszközökre: a kommunikatív szemmel láthatóan humán ágensi tulajdonság, illetve képesség (ami, ahogyan a tematikus kategóriáknál láthattuk, tanulható). Ebben a részmintában találhatjuk továbbá azt az utalást, ami egyértelműen elkülöníti a kommunikatívot mint tulajdonságot (és ez esetben nem képességet!) a kommunikálástól mint bizonyos értékvonatkozású kritériumokkal jellemezhető tevékenységtől: „nagyon kommunikatív, de mégsem jól kommunikál”. Azaz a kommunikatív két irányban értelmezhető: a nyitottság, aktivitás, kölcsönösségre törekvés szándéka szerint (tulajdonság) vagy a hatásos közszereplésre és a kölcsönösség megvalósítására való képességei szerint (képesség).

    Kollokációk: másodlagos és harmadlagos specifikálók

    A másodlagos és harmadlagos specifikálók sajtószövegek részmintájában, az előfordulások arányát tekintve, három szóbokor-elemnél hoznak releváns eredményt: a kommunikáció, a kommunikációs és a kommunikál esetében, így itt csupán ezeknek az elemző összefoglalására kerül sor. Összességében elmondható, hogy a témacsoportok és a pontosítói kategóriák által kijelölt referenciális irányokat a másodlagos és a harmadlagos specifikálók (természetesen) tovább erősítik, néhány esetben némi hangsúlyeltolódással. Azaz a témák (amelyek nyilvánvalóan a szöveg egészéből állapíthatók meg, benne a másodlagos és harmadlagos specifikálókkal) és a pontosítói státussal felruházott közvetlen kollokációk együttesen meglehetős biztonsággal meghatározzák a kommunikációs szóbokor adott elemének aktuálisan érvényes vonatkozását. A másodlagos és harmadlagos specifikálók ebben a folyamatban elsősorban a pontosítókhoz kapcsolódó, azokat kontextussal ellátó kulcsszavakként funkcionálnak. Ezek az elemek különösen azokban az esetekben nagyobb jelentőségűek, amikor az elsődleges specifikáló hiányzik. Ilyenkor ezek adják meg a nyelvi és szituatív kontextust, lista formájában, amelybe az adott szóbokor-elem beilleszkedik.

    4. ábra: A másodlagos specifikálók legjellemzőbb minősítő típusai a sajtószövegekben

    KOMMUNIKÁCIÓ MINŐSÉG
    Pozitív
    Negatív 
    adaptivitás  legmeghatározóbb  értelmetlen 
    átütő  legsikeresebb  fals 
    csendesebb  legügyesebb  felesleges 
    elkötelezett  lenyűgöző  gyanússá vált 
    emberi  magabiztos  kevés 
    emberileg elkötelezett  megfelelő  lassú 
    érdemi  mérsékelt  legveszélyesebb 
    ésszerű  nemzetállamoktól független  meghirdetett célokkal ellentétes 
    fejlett  népszerű  merev 
    fejlettebb  normális  nehezebb 
    felvilágosult  objektív  nehézkes 
    folyamatos  óvatosabb  nem annyira reflektív 
    függetlenségét  összefogottabb  nem megfelelő 
    gördülékeny  pártatlan  nem volt 
    gyors  politikailag elkötelezett pártatlan  nincs 
    gyorsabb  pontos  rossz 
    gyorsan  proaktív  semmi 
    hatásos  professzionális  semmiféle 
    hatékony  rejtett  senki nem hallgat meg senkit 
    hatékonyabb  reményt keltő  sikertelen 
    hatékonysága  sikeres  túl kevés 
    igényes  szabadabb  túl sok 
    javítását  széles körű 
    jobb  szélesebb 
    jól profitáló  szerencsés 
    keresztbe-kasul  tudatos 
    kezdeményezőbb  újfajta 
    könnyebb  ütőképes 
    kulturált  zárt láncú 

    Mindhárom szóbokor-elemnél néhány, a pontosítók esetében már kirajzolódott fő irány erősödik tovább: a minőségé, a politikai PR-é és az új technológiáké. Ez utóbbi semmiféle, a pontosítóknál még nem vázolt további eredménnyel nem járt, már ami a referenciális irányok kijelölését illeti. A minőségi utalások azonban ebben a rétegben jóval hangsúlyosabbak még a pontosítóknál játszott szerepüknél is: nemcsak a kapcsolódó szóértékű elemek, illetve szerkezetek variabilitásában, hanem azok számszerűségében is felülmúlják a többi típust.

    Jól látható, hogy lényegesen több a pozitív minősítés, noha ezek jelentős része a jelenleginél jobb minőségű, kívánt jövőbeli állapotra utal. A témák és a pontosítók elemzésénél kimutatott, releváns értékvonatkozások itt is jelen vannak, azonban itt hangsúlyosabbá válik az dimenzió is, ami egyfajta, a kommunikációtól általában elvárt minőségi szintet jelöl („normális”, „megfelelő”). Az egyéb értékvonatkozások tekintetében érdemes figyelni a sikerességre mint minősítő tényezőre – ez érvényes volt a pontosítóknál is, itt azonban több az erre vonatkozó elem: „sikeres”, „legsikeresebb”, „átütő”, „hatásos”, „hatékony”, „szerencsés” stb. Újonnan hangsúlyozott elemként bukkan fel a bizonyos intézményektől (politika, párt, nemzetállam) való függetlenség mint érték, továbbá számos variáció utal a kommunikáló személy vagy csoport képességeire a minősítés során. A külön listában megjelenített, negatív minősítések néhány, a pozitív jelzők vonalait követő irányt mutatnak. Az első ilyen a sikertelenség negatívumait, a második az általános elvárások valamilyen tekintetben való teljesületlenségét, a harmadik pedig az általános negatív minősítéseket tartalmazza, amelyek a fenti értékvonások mentén haladnak. Egy ezektől elkülöníthető kategória a „nincs”, azaz a kommunikáció nemlétére utaló minősítések köre. A másodlagos specifikálók között arányaiban meglehetősen sok van az ilyen típusú elemekből. Természetesen ilyenkor is arról van szó, hogy bizonyos, a kommunikációval mint tevékenységgel kapcsolatos definitív minőségi elvárások nem teljesülnek, de ezek „nem teljesülése” egyben kizárja a vonatkozó tevékenységet a kommunikáció halmazából. Ezek a láthatóan kritikus elvárások a harmadlagos specifikálók útmutatója szerint a kétoldalú kapcsolatfelvétel, a kölcsönösség, valamint a pontosság (a résztvevők közötti kölcsönös érthetőség). Gyorsaság, rugalmasság stb. nélkül van ugyan kommunikáció, bár nem jó minőségű, kölcsönösség, kétoldalúság nélkül azonban a tevékenység, folyamat nem kommunikáció, hanem valami más. A másodlagos specifikálók minőségi tényezőinél ugyanazt a kizáródási szabályszerűséget figyelhetjük meg, mint amelyet a kommunikál pontosítóinál láthattunk.

    5. ábra: Cselekvés típusú másodlagos specifikálók a sajtószövegeken belül, politikai PR és marketing/PR területen

    TEVÉKENYSÉG MINDENÜTT
    Kommunikáció  Kommunikációs  Kommunikál 
    akadályozza  bejelentette  érzékeli a világot 
    átadás-átvételi procedúrák  kérdésünkre elmondta  félreért 
    csitítgatni  közölte  félrehall 
    épített ki  lapunkhoz eljuttatott válaszában  félremagyaráz 
    erősíteni  lapunknak elmondta  ígéretek szólnak 
    erősítse fel  megnevezte  jeleket továbbít 
    érzékelnek  mondta  könnyítenek lelki terheiken 
    eufemizálni  nyilatkozta  manipulál 
    felmutatni  pontosan megnevezi  nem kormányoz, csak… 
    fogják a jelzéseinket  sajtótájékoztatón elmondta 
    forradalmasítani  szögezte le 
    intézzék  tájékoztatott 
    irányítás  tájékoztatta 
    kezelni 
    kialakításán 
    kommentálta 
    koordinálhatja 
    ködösíteni 
    közös cselekmény 
    közvetít 
    kupán vágta 
    lépést tartani 
    magyarázza 
    meg lehet beszélni 
    meg tudják fogalmazni 
    megállapodtak 
    megteremti 
    megvitatására 
    menedzselésről 
    mondott valamit 
    mondták 
    összeköti 
    rendszeressé tételében 
    válaszolt 

    A politikai PR-re, illetve a marketingre/PR-re vonatkozó másodlagos specifikálóknál azonban egy másfajta tendenciát is megfigyelhetünk, ráadásul nem csupán a kommunikáció, hanem a kommunikációs és a kommunikál szóbokor-elemek esetében is. A listában megjelenik a specifikálóknak egy olyan halmaza, amely az ágens tevékenységét pontosítja: azt jelöli ki, hogy mit csinál az ágens, amikor kommunikáció zajlik.

    A kommunikáció körül tevékenykedő ágensnek érdekes módon mintha eltérő cselekvési szokásai lennének, attól függően, hogy kommunikációt művel, kommunikál vagy kommunikációs pozícióban szerepel. A kommunikációt nagyon gyakran kísérik szándékos aktivitást feltételező, mi több, irányító típusú tevékenységek (pl. „épített ki”, „erősítse fel”, „menedzseléséről”, „koordinálhatja”, „intézzék”), amellett, hogy a kölcsönösségre és a kapcsolatra utaló cselekvések is megjelennek („meg lehet beszélni”, „megállapodtak”, „összeköti”, „megvitatására”). A kommunikáció körülhatárolásának tehát egy újabb dimenziója jelent meg: nem csupán érték- és sikervonatkozású folyamat, hanem olyan, amelyet aktívan befolyásolni lehet, illetve kell a sikerhez. A kommunikálhoz kapcsolódó cselekvések két részre oszlanak: az egyik típus a kommunikálás, mint bizonyos elvárt jellemzőkkel rendelkező tevékenység, szinonimáit vagy aktuális pontosítását adja, a másik pedig az ezzel szemben meghatározható más tevékenységekre utal (ami nem kommunikálás, lásd fentebb).
    A kommunikációs esetében jóval kisebb a másodlagos specifikálók között a cselekvések variabilitása, különösen a teljes szövegarányok és elemszám-arányok összefüggésében. A tevékenységre utaló specifikálók ráadásul nem egyszerűen kevésbé változatosak, hanem egyetlen cselekvéstípusra szűkülnek. Ez a cselekvéstípus a kommunikációs pozíciót betöltő ágens legtipikusabb, pozíciója által megkövetelt tevékenységcsoportjára: a nyilvánosság (és különösen a média) előtt való szereplés verbális oldalára utal („nyilatkozta”, „elmondta”, „tájékoztatta”). Szó sincs ezekben a tevékenységekben kölcsönösségről, pontosságról. Mintha a kommunikációs pozícióban lévő ágens szerepköréhez nem tartozna hozzá, hogy a fenti elvárások értelmében kommunikációt műveljen vagy kommunikáljon. A két típusú cselekvéshalmazra vonatkozó elvárások, úgy tűnik, nem fedik egymást; valószínűsíthetően kétféle, eltérő referenciairány áll a háttérben.

    A harmadlagos specifikálók, témakijelölő szerepükön túl, egy-egy speciális esetben kerülnek előtérbe, amikor az elsődleges és a másodlagos specifikálók nincsenek jelen.

    6. ábra: Harmadlagos specifikálók példalistája a politikai PR témacsoportjához

    Politikai PR
    propaganda
    ellenpropaganda
    kommunikációs programot
    szószéket
    zseniális PR-szakemberek, spin doctorok, kommunikációs trükköket dobnak be
    kommunikációs szempontból, kampányt, díszletekre
    manipulációkra, blöffökre, stratégiáját
    polémiát
    píárosai, retorikai gyöngyszemei
    elfedje a lényeget, arculat, a tartalmat megjelenítse, láthatóvá, érzékelhetővé tegye,
    kiadványt, kommunikációs eszköze
    retorika, kormányprogram, megígérték
    kommunikációs stratégia, bővítés, információs stratégia és program, csatlakozás,
    szóvivő, közvéleményt, célozza
    kommunikációs stratégia, újságírók, bombáztak, válaszolni
    népszerűség, ellenzék, nyilvánosság, manipulálhat, párbeszéd, kampány,
    közvélemény, sulykolta
    retorika, választás, kampány
    vegetál az ország, hazugságban, fortélyban, furfangban, leleményben
    píár-felületként
    imponáló PR-cinizmusa, elidegenített, primitív válaszokat, szimpla üzeneteket,
    „két másodperc” elvét, egyértelműnek lenni, egyeztetett szöveget sulykolni,
    ha csak az üzenet érthetővé tétele a cél, pr-szempontból
    a társadalom általi elfogadottság

    A fenti lista a kommunikál elemnél jellemző, inverz témakijelölést mutatja be: a kommunikál harmadlagos specifikálóinál rendszeresen előfordul a kommunikációs (specifikálóként), méghozzá negatív minősítéssel, mint nem kommunikálás (kizáródás) vagy rosszul kommunikálás (minőségi elégtelenség, különösen a pontosság és a kölcsönösség vonatkozásában). Ezek a harmadlagos specifikálók többnyire a „nem kommunikál, hanem…” vagy a „nem jól kommunikál, csak…” típusú szerkezeteket egészítik ki a kiterjesztett(ebb) kontextus szintjén. A kommunikál ebben a lexikonban mint a „kommunikációs trükk”, az „arculat”, az „elidegenített, primitív üzenetek” ellenpontja jelenik meg: kommunikálni (és főleg jól kommunikálni) egészen más dolog, mint kommunikációs tevékenységet végezni. A kommunikációs tevékenység ugyanis a lexikon tanúsága szerint erősen irányított, gyakorlati, többnyire befolyásoló jellegű céloktól vezérelt, egyoldalú aktivitást feltételező cselekvések sora, amelyek ellentétben állnak a kommunikálással szemben támasztott kölcsönös megértési és visszajelzési elvárásokkal.

    A tematikus variációk, az elsődleges és részben a másodlagos-harmadlagos specifikálók alapján a következő általános kép rajzolódik ki a kommunikációs szóbokor sajtóbeli használatáról:

    A) A tematikus csoportok alapján az ezredfordulós sajtószövegekben a kommunikációs szóbokor elemei jellemzően a következő területeken fordulnak elő:

  • politikai PR, politikai közszereplés,
  • új technológiák, technológia, fizikai eszköz,
  • probléma / sikertelenség,
  • kapcsolat,
  • kód,
  • csatorna.
  • Figyelemre méltó, hogy a politika a leggyakrabban előkerülő „tipikusan kommunikációs” téma, és hogy a kommunikáció olyan valami, amellyel kapcsolatban jellemzően problémák szoktak felmerülni.

    A) A kollokációk elemzése hasonló kategóriákat mutatott ki a referencia területeinél, kiegészítve a minőségre és a képességre vonatkozó, referenciális szempontból elsődleges elemekkel.

    B) A technológiákra vonatkozás iránya gyakorlatilag az adatok, információk továbbítására szolgáló/használatos technológiát, fizikai közvetítő közeget vagy eszközt, illetve ezek összességét jelenti (pl. „kommunikációs rendszer”).

    C) Bizonyos szóbokor-elemeknél (kommunikáció, kommunikál, kommunikatív) definíciószerűen elvárt minőségi kritériumok határozzák meg az elem értelmezési körét (mi számít pl. kommunikációnak vagy kommunikálásnak, és mi nem).

    D) A minőségi kritériumok minden érintett elemnél az aktivitás, kapcsolat/kölcsönösség (kétoldalúság)sikeresség (a szándékolt hatás elérése) és a kölcsönös érthetőség. Ezek híján a folyamat/tevékenység nem kommunikáció vagy nem jól művelt kommunikáció.

    E) A probléma/sikertelenség dimenziója a minőségi kritériumok teljesületlenségéhez kapcsolódik, és elsősorban az ágens elégtelen képességeire vagy aktivitására vezethető vissza.

    F) A kommunikációs és a kommunikátor esetében a referencia központi tényezője az egy bizonyos pozícióban lévő humán ágens; a kölcsönösség ezeknél az elemeknél nem referenciális tényező.

    G) A kétféle szóbokor-elem (kommunikáció-kommunikál, kommunikációs-kommunikátor) egy-egy jellemző referenciairánya között nincs tökéletes korreláció. Így jöhet létre az olyan, paradoxnak tűnő szerkezet, hogy egy kommunikációs vezető tevékenysége a szóhasználat szerint nem kommunikáció, hanem valami más, pl. „kinyilatkoztatás”.

    H) Bizonyos szóbokor-elemeknek (kommunikációs, kommunikátor, kommunikatív), referenciális tényezője a képesség: a hatásos közszereplésé, a hatékony önkifejezésé, valamint a másokkal való kapcsolat teremtésére, illetve fenntartásra való aktivitásé.

    I) A kommunikatív esetében a két jellemző vonatkozási irány a képesség és a tulajdonság (kapcsolatteremtésre és -tartásra orientáltság). Az előbbi a pozitív minősítés alapja („jó kommunikátor”), az utóbbi viszont nem feltétlenül függ össze ezzel („nagyon kommunikatív, de nem jól kommunikál”).

    J) A szóbokor-elemek mindegyikénél referenciális tényező az ágensi aktivitás (a kommunikáció olyasvalami, amit csinálni kell), illetve a folyamat/tevékenység jelleget (valami, ami történik, amit valaki vagy valakik csinálnak).

    A fentiekből megállapítható, hogy az 1998–2001 közötti sajtószövegek kommunikációképe erőteljesen politika- és közszereplés-orientált. A tipikusan említett kommunikáló ágens felelős (politikai vagy PR) pozícióban lévő személy, akinek képességei a hatásos nyilvános beszéd, illetve nyilvánosság előtti szereplés mellett a kapcsolatteremtés és -fenntartás aktív és együttműködő művelésére is kiterjednek. A vizsgálaton kívüli, de szembetűnő sajátosság továbbá, hogy a szükséges-és-elégséges minőségi kritériumokat taglaló és a felmerülő problémákkal kapcsolatos közleményekhez nagyon hasonlók jelennek meg napjainkban, az internetes nyilvánosság megfelelő színterein: cikk- és blog-kommentekben, fórum-hozzászólásokban, sőt magukban az internetes publicisztikákban is.

    Irodalom:

    Biber, Douglas & Conrad, S & Reppen, R. (2001): Corpus Linguistics. Investigating Language Structure and Use. Cambridge: Cambridge University Press.

    Bibok Károly: A szójelentés lexikai pragmatikai megközelítése. Bibok Károly & Németh T. E. (szerk.) (2004): Általános nyelvészeti tanulmányok XX. Tanulmányok a pragmatika köréből. Budapest: Akadémiai Kiadó 37-77. pp.

    Bourdieu, Pierre (2008): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése: Tanulmányok. Budapest: General Press.

    G. Fodor Gábor & Kitta Gergely (2009): Kommunikációs paradigma, avagy a kormányzás uralkodó beszédmódja. Politikatudományi Szemle XVIII/1. 97–114. pp.

    Horányi Özséb (szerk.) (2007): A kommunikáció mint participáció. Budapest: Typotex-AKTI.

    John, Bonnie E. & Packer, Hilary (1995): Learning and using the cognitive walkthrough method: a case study approach. Conference on Human Factors in Computing Systems, Denver, Colorado.

    Kecskés István: Szavak és helyzetmondatok értelmezése egy dinamikus jelentésmodell segítségével. Bibok Károly & Németh T. E. (szerk.) (2004): Általános nyelvészeti tanulmányok XX. Tanulmányok a pragmatika köréből. Budapest: Akadémiai Kiadó 79–105. pp.

    Minya Károly (2003): Mai magyar nyelvújítás. Szókészletünk módosulása a neologizmusok tükrében a rendszerváltástól az ezredfordulóig. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

    Németh T. Enikő (2004): A kommunikatív nyelvhasználat elvei, Bibok Károly & Németh T. E. (szerk.) Általános nyelvészeti tanulmányok XX. Tanulmányok a pragmatika köréből. Budapest: Akadémiai Kiadó 221–254. pp.

    Norris, Pippa ([2000] 2003): A Virtous Circle. Political Communications in Post-Industrial Democracies. Cambridge: Cambridge University Press.

    Sperber, Dan & D. Wilson (1996): Relevance: Communication and Cognition. Oxford, Cambridge: Blackwell.

    Lábjegyzetek

    1
    A tanulmány a szerző készülő doktori értekezésének egy, a publikáció követelményeinek megfelelően módosított fejezete; az itt ismertetett eredmények a doktori kutatás eddig nem publikált részeredményei.
    2
    Az intézmény itt mező értelemben (Bourdieu, 2008) vagy társadalmi kód értelemben (Horányi, 2007) értendő.
    Legolvasottabb
    Támogass minket
    A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
    Megrendelés
    Könyvajánló
    <>
    Szomszédok közt
    > könyv rendelés
    Pódiumbeszélgetések

    „Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

    Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
    Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

    > korábbi pódiumbeszélgetések

    Partnereink