Médiakutató 2011 nyár

Kritika

Guld Ádám:

A hangok útján

Napjainkban a média aktuális jelenségei körül zajló diskurzusok elválaszthatatlanul összefonódnak olyan témákkal, amelyek korábban nem, vagy csak közvetett kapcsolatban álltak a kommunikáció mediatizált formáival. A médiakultúra vagy médiatársadalom viszonyai között fokozottan érvényes, hogy a média technológiájában és annak használatában bekövetkező változások alapjaiban strukturálnak át olyan rendszereket mint amilyenek a fogyasztás, a stílus, a divat illetve ezekkel összefüggésben a személyes- vagy csoportidentitás jellegzetes mintázatai. Kevés terület van, ahol ezek az átalakulások olyan gyorsan és látványosan történnek, mint ahogyan az a zene előállítása, terjesztése és fogyasztása esetében tapasztalható. Lényegében ezek azok a folyamatok, amelyekre a Zenei hálózatok című könyv szerkesztői reflektálni kívánnak. Ahogyan a kötet bevezetőjében megfogalmazzák, céljuk nem az, hogy értékítéletet mondjanak a zenei piacokon zajló átalakulások felett. Ehelyett társadalomtudományos igénnyel mutatják be az újmédia által meghatározott, zenei preferenciák mentén szereveződő közösségek dinamikáit. Az összegyűjtött tanulmányok ennek megfelelően feltérképezik, hogy miként formálódnak ma az egyes zenei színterek és műfajok, a zenei ízlések mentén megjelenő kulturális csoportosulások, valamint, hogyan értelmezhetőek a kortárs viszonyok között az olyan fogalmak mint a mainstream és az underground, a szubkultúra és a popkultúra vagy az ideológia és a politika. Az írások nagy része a már ismert társadalomtudományos fogalomtár felfrissítésének feladatát is vállalja, így a szerzők vizsgálják az olyan fogalmi koncepciók átalakulását és továbbélését, amelyek a szubkulturalista és poszt-szubkulturalista gyakorlatok, valamint az alternatív közösségi modellekkel kapcsolatban artikulálódnak.

A fent vázolt komplex elképzeléseket az elkészült kötet sikeresen teljesíti. Bár valójában igen eltérő megközelítések köszönnek vissza az egyes fejezetben, a könyv mégis koherens, jól áttekinthető gondolati ívet épít fel, ugyanakkor a gyűjteményben szereplő írások akár külön-külön olvasva is értelmezhetőek maradnak. A szerzők névsora – akik között éppúgy található médiakutató, mint kultúrakutató, újságíró, közgazdász, esztéta, antropológus vagy szociológus – ismerős lehet a témában járatos olvasó számára, mindegyikük saját kutatási területének ismert alakjaként ad jól értelmezhető és gondosan válogatott ismeretanyagot az érdeklődőknek. A kötetben megjelenő tizenhat tanulmányt – ezek kevés kivétellel a 2008 októberében Budapesten megrendezett Zenei hálózatok konferencián elhangzott előadásokból születtek – négy, közel azonos terjedelmű alfejezetre bontják a szerkesztők, s ezt egészítik ki három, szerkesztett kerekasztal-beszélgetéssel.

A Zene, internet, közösségek című tematikus egységet Tófalvy Tamás írása nyitja. Ebben a zenekarok hálózati megjelenésének átalakulását tárgyaló bevezető után arra keresi a választ a szerző, hogy a technológiai átalakulások következtében megváltozó disztribúciós folyamatok, illetve zenehallgatási és kommunikációs szokások hogyan hatnak a zenei ízlés mentén szerveződő közösségekre, zenei színterekre és identitásokra. Tófalvy a deathcore műfajhoz köthető extrém zenei színtér online közösségi fejleményeinek vizsgálatán keresztül közelít a problémához, miközben a klasszikus és a posztmodern szubkultúrakoncepciók alkalmazhatóságának kérdését is feszegeti. Az elméleti koncepciók tekintetében ehhez a szöveghez jól illeszkedik a fejezet második írása, amit Vályi Gábor tollából olvashatunk. Ebben a szerző Will Straw megközelítéséből kiindulva a színteret mint képességek és tudások informális átadásának terepét vizsgálja. Szövegében Vályi részletesen ismerteti az informális tanulás kulturális színterekben betöltött szerepét, majd főleg személyes tapasztalatait felhasználva vázolja a „lemeztúrás” gyakorlatát jellemző kezdeti információszűkösséget, majd a hálózati eszközök elterjedésével párhuzamosan megfigyelhető robbanásszerű átalakulást. Ezek után, ugyancsak a színtér fogalmát továbbgondolva, Barna Emília írása következik, ami egy részben kulturális antropológiai, részben etnográfiai ihletésű esettanulmány, amely liverpooli rockzenekarok internetes jelenlétét, a kapcsolódó rockzenei színtér sajátosságait, valamint a résztvevők diskurzív megnyilvánulásait vizsgálja. Különböző szempontokból ugyan, de szintén a hálózati kommunikáció kulturális sajátosságaira fókuszál a fejezet utolsó két tanulmánya is, amelyek közül Gelegonya Edina szövege médiaelméleti kontextusba ágyazva világítja meg a YouTube-on megszerezhető népszerűség jellemzőit, míg Kovács Balázs írása egy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Mediális Művészetek Intézetében zajló izgalmas projektmunkába enged bepillantást. A fejezetet egy szerkesztett kerekasztal-beszélgetés zárja, amely Greff András, Izsó Balázs, Rónai András, Kis Tibor Noé és Tófalvy Tamás részvételével a zenei műfajok kritikai retorikáját, valamint az online és offline zenei újságírás viszonyait igyekszik bemutatni.

A Színterek, történetek, életstílusok című fejezetben Havadi Gergő tanulmánya került az első helyre. A szövegben a dzsessz látszólag politikamentes ideológiája kerül szembe azzal a hidegháborús gyakorlattal, amiben a nyugati és a keleti hatalmak is politikai fegyvert kreáltak a műfajból. A korabeli magyar dzsessz szcéna bemutatásával párhuzamosan két diskurzus látszik kibontakozni a fentiekkel összefüggésben; az egyik a dzsesszzenészek szervezett utaztatásáról, a másik pedig a rádióállomások által sugárzott zenei műsorok politikai célú befolyásoló hatásáról szól. Erre a politikai ideológiák és stílusok kölcsönhatásai által meghatározott szálra fűzhető fel Patakfalvi Czirják Ágnes írása is, amely a breakbeat-drum&bass zenei stílushoz kapcsolódó kolozsvári színteret mutatja be. A szöveg a neoliberális elven alapuló gazdaságpolitika városfejlesztésre – tágabb értelemben a kulturális életre – gyakorolt hatását vizsgálja Kolozsváron, a Gheroghe Funar vezetését követő időszakban. Az izgalmas tanulmányból egy olyan város képe bontakozik ki, amely kulturális és gazdasági értelemben is Románia egyik legdinamikusabban fejlődő települése, és ahol a különböző ízlésvilágok a külföldről adaptált zenei műfajok, az internet által közvetített információk és a város egyetemistáinak ciklikus cserélődése mentén alakulnak. Egy nagyobb tematikai váltással a következő szöveg szerzője már Csehországba kalauzolja az olvasót. Vitos Botond szövegében a drogok és a zene kölcsönhatása által meghatározott tudatállapotok, vagyis a pszichedelikus demencia szimbolikus értelmezésére vállalkozik, miközben a dementív partirítus vizsgálatára és a dementív esztétika meghatározására is kitér. Bár kétségkívül érdekes témát feszeget a szerző, a fejezetben helyet foglaló korábbi írásokhoz képest azonban jóval nagyobb kihívások elé is állítja az olvasót, ha az nem különösebben jártas a tárgyalt stílus formai és tartalmi jellemzőit illetően. Egy újabb nagyobb ugrással a fejezet soron következő írását Igl Barbara tollából olvashatjuk, aki az RWP (Off Road Wing Pigs) elnevezésű csoport kapcsán gördülékeny, olvasmányos stílusban idézi fel a motoros bandához fűződő személyes élményeit. Miközben az elemzés feltárja a csoport belső szerkezetét és dinamikáját, olyan, szubkultúrákra jellemző jegyeket is vizsgál a szerző, amelyek hosszú idő óta meghatározzák a csoport identitását. Bátorfy Attila soron következő szövege akár sajtótörténeti írásnak is felfogható, amely a Freee című szubkulturális sajtótermék, valamint a magyarországi elektronikus zenei kultúra párhuzamos történetébe enged betekintést. Tanulmánya végén Bátorfy arra a nagyon is helytállónak tűnő megállapításra jut, hogy a különböző módszertannal végzett kutatások között éppen a szubkultúra tagjai között folyó kommunikáció megfigyelése lehet az egyik legtermékenyebb irány a jövőbeli kutatások megtervezésekor. A második fejezet szintén egy szerkesztett kerekasztal-beszélgetéssel zárul, itt A dübörög a nemzeti rock című dokumentumfilm rendezőjével és producerével – Kriza Borival és Wizner Balázzsal – Tófalvy Tamás, Kacsuk Zoltán és Vályi Gábor beszélget a film születésének körülményeiről, illetve a nemzeti rock színterének sajátosságairól.

A Populáris és extrém kultúrák, ideológiák című fejezetet Gyulai Attila szövege nyitja, amelyben a szerző politikai kontextusban veszi górcső alá a háború és a zene hosszú múltra visszatekintő kapcsolatát. Teszi mindezt az értekező a német Nargaroth együttes Black Metal ist Krieg című 2001-ben megjelent lemeze apropóján, amely többek között a metal lényegi eszméi és a mindennapi elvárások közötti különbség és összeegyeztethetetlenség témáját feszegeti, s így tágabb érelemben alkalmas a black metalban rejlő politikai potenciál feltárására, illetve a black metal körül formálódó politikai diskurzusok határainak kijelölésére. Más megközelítésben ugyan, de Pulay Gergő írása is a fejezet elején megadott politikai hangvételt viszi tovább. Pulay a Taraf de Haidouks elnevezésű havasalföldi cigányzenekar esetén keresztül világítja meg azt a visszás helyzetet, hogy miként válik a világ egyik legismertebb balkáni cigányzenekara Románia legfőbb kulturális exportcikkévé, miközben a saját hazájában a rasszizmus miatt nem lehet sikeres a formáció. Médiaelméleti szempontból a fejezet egyik legizgalmasabb írását L. Varga Péter tollából olvashatjuk, aki azt igyekszik kideríteni, hogy lényegében mit is nevezhetünk populáris zenének, annak mi a kritikája, illetve hogyan épülhetnek köré ideológiák. Dolgozatában a szerző az extrémnek nevezett metálzenék kritikájára fókuszál, illetve arra, hogy az utóbbi időben az internet megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan hogyan válik a kritika hangja „mindenkiévé”, azaz hogyan lesz a technika által plurálissá a zene recepciója. A populáris kultúra fogalmát továbbgondolva csatlakozik a válogatáshoz a fejezet utolsó írása. Batta Barnabás a populáris média jelentőségét hangsúlyozva értekezik a kultúra előállításának és fogyasztásának új típusú logikájáról. A tanulmány ambiciózus célkitűzése nem kevesebb, minthogy a társadalom- és kultúratudományok, valamint a médiaelmélet releváns eredményeit felhasználva lefektesse a popesztétika vázlatosabb alapjait, miközben a szerző kritika tárgyává teszi az általa idejétmúltnak tartott tömegkultúra-szemléletet. Így az írásban a szerző a pusztán piaci folyamatokat hangsúlyozó tömegkultúra-kritika mellett alternatív szemléletet nyújt a popkultúra kultúra- és médiaelméleti szempontú vizsgálatához.

A kötetet záró Média, fogyasztás, közösség című fejezetben két tanulmányt és egy kerekasztal-beszélgetést olvashatunk. Bodó Balázs írása a fájlcseréléssel összefüggésben a kulturális feketepiacok igénybevételének okairól szól. A szövegből kiderül, hogy a fájlcserélők számos olyan tulajdonsággal bírnak, amelyekkel az elosztás hagyományos keretei nem tudják felvenni a versenyt. A fájlcserélők valódi vonzerejét abban látja az értekező, hogy az efféle programok esetén ugyanabban a térben zajlik a kulturális javak disztribúciója, a kulturális élmények megtárgyalása és az egyéni, közösségi identitások kialakítása. A szerző egyik legfontosabb megállapítása továbbá az, hogy a rendszer működésének egyik sarokköve a felhasználók egymásba vetett bizalma; a fájlcserélő közösségek sajátossága, hogy a tagok megbíznak a feketepiaci csatornákban, és a rajtuk keresztül elérhető, anonim felhasználókból álló közösségekben. Ugyancsak a technológiai változások által meghatározott új típusú fogyasztási trendeknél maradva, Székely Levente tanulmánya a World Internet Project (WIP) (az internet társadalmi hatásainak vizsgálatára szerveződött széleskörű nemzetközi kutatási program) adta lehetőségeket kihasználva alkot képet a magyarországi médiafogyasztásról, különös figyelmet szentelve a zenehallgatásnak. A WIP adatai megerősítik azt, ami eddig is sejthető volt; a médiumok versenyében a televízió és a rádió használatával eltöltött idő heti mennyisége csökkenő tendenciát mutat, s az így felszabaduló időt a felhasználók az újmédia társaságában töltik. Az azonban talán többek szármára okoz meglepetést, hogy ennek az időnek a nagy részét éppen a zenehallgatással kapcsolatos tevékenységek teszik ki, úgymint a zeneletöltés, az online rádióhallgatás vagy a zenehallgatás számítógépen. A zene online elosztásának és felhasználásának témájánál maradva, a kötetet záró beszélgetés a szerzői jogok, a nyílt forráskód, a remix és a szabad zenei közösségek kapcsolatát, valamint a digitális kor jogi kereteit és lehetőségeit vizsgálja, Bodó Balázzsal és Szervác Attilával Kacsuk Zoltán beszélgetett.

A Zenei hálózatok tudományos igénnyel megírt, ugyanakkor olvasmányos mű, amely nemcsak a szakterülettel foglalkozók, hanem a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat. A könyv logikus, jól szerkesztett, gondosan kivitelezett alkotás, amelynek szövegeiből jól érződik a szerzők sokoldalú tudása, a szakirodalom és a források alapos ismerete, használhatóságát növeli az egyes alfejezetek végén található gazdag és naprakész irodalomjegyzék. A kötetben tárgyalt témák – zenehallgatás, szubkultúrák, hálózati alkalmazások, offline és online közösségek – ugyan itthon is milliók életében játszanak fontos szerepet, a könyvpiacról mindeddig hiányzott egy hasonlóan gazdag, átfogó és naprakész munka. A Zenei hálózatok a médiakutatás széles spektrumán értelmezhető elemzésekkel gazdagítja a magyar nyelvű irodalmak sorát, kézikönyvként és az oktatásban is egyaránt használható szöveggyűjtemény. (Tófalvy Tamás, Kacsuk Zoltán és Vályi Gábor (szerk.): Zenei hálózatok. Zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában L'Harmattan, 2011. 397 oldal, 4000 Ft)

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink