Médiakutató 2012 nyár

Közszolgálat

Bayer Judit:

A közszolgálatiság funkciójának, struktúrájának és finanszírozásának európai elvei és szabályai



Előadásom arra a kérdésre próbál választ kínálni, hogy miként is kellene a közszolgálatiságot jól, európai módon ellátni. Nem igaz az, hogy sehol se lenne leírva: a felügyelő hatóság vagy a közszolgálati média nem állhat a kormány irányítása alatt. Az Európa Tanács számos dokumentuma kimondja a politikai függetlenség követelményét, az Európai Unió pedig a közszolgálati média hatékony, átlátható finanszírozását és annak ellenőrzését várja el.

Az Európa Tanács (ET) számos dokumentuma foglalkozik a közszolgálati média politikai függetlenségének követelményével. Az ET dokumentumait pedig az Európai Unió (EU) is elfogadja: egyrészt 2007-ben együttműködési nyilatkozatot írtak alá, másrészt a Lisszaboni szerződés kötelezi az EU-t, hogy taggá váljon az ET-ben. A két szervezetnek teljesen különböző hatásköre van, de ugyanazok az értékek vezérlik őket – az ET épp azon a területen működik, amelyen az EU nem: az emberi jogok, a szabadságok, a demokrácia elvei területén. Annak ellenére, hogy nem EU-hatáskör, még az EU is létrehozott egy vizsgálóbizottságot (Centre for Media Pluralism and Media Freedom), amelynek célja a médiapluralizmus európai elveinek kialakítása, valamint azoknak a lépéseknek a megállapítása, amelyeket a javítás érdekében tenni kell. Tervezi egy megfigyelő-állomás felállítását, amely monitorozná a pluralizmus érvényesülését a nemzetállamokban. A bizottság létrehozását az Európai Bizottság (EB) kezdeményezte, és működését is ez finanszírozza.

Az alábbiakban az EU és az ET dokumentumaiból idézek olyan releváns részeket – a teljesség igénye nélkül –, amelyek a közszolgálati televíziózásra vonatkoznak. Az egyes részek kiemelése során természetesen azokat részesítem előnyben, amelyek terén a magyar szabályozás hiányosságot szenved. Amellett azonban, hogy fájóan sok alapvető hiányosság van, a legaggasztóbb az, hogy ezek a közszolgálatiság minden aspektusában megjelennek: a funkció ellátása (azaz a közönséggel fenntartott kapcsolat, ami legalábbis részben a nézettségben vagy a tetszési indexben mérhető), a struktúra, a finanszírozás és ezek eredője: a politikai függetlenség aspektusában.

Funkció

Európában általánosan elfogadott és számos jogi dokumentumból leszűrhető, hogy nem pusztán a piaci kudarcok indokolják a közszolgálatiság létezését, annak nemcsak a piaci rések betöltése a feladata. Nem csupán egy kisebbséghez vagy a kisebbségekhez kell szólnia, hanem a társadalom minden csoportjához, valamint a társadalom egészéhez is, betöltendő integratív funkcióját.

Az Európai Unió 1997-ben elfogadott Amszterdami Szerződéséhez tartozó Jegyzőkönyv, amelyet kizárólag ezzel a céllal fűztek a Szerződéshez, deklarálta, hogy a közszolgálati média közvetlenül kapcsolódik a társadalom demokratikus, kulturális és társadalmi igényeihez és a médiapluralizmus megőrzésének igényéhez.1 Elismerte, hogy a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a közszolgálatiság megszervezésében, például a közszolgálati feladat, az úgynevezett remit meghatározásában. Ez a deklaráció egyrészt rögzítette, hogy igenis van helye a közszolgálati médiának a közös piacon, dacára a szabad versenynek és a szolgáltatások szabad áramlásának. Másrészt viszont a deklaráció második részében kifejtett definíció egyúttal meg is nyitotta a kaput a további megszorító értelmezések előtt, és alapot adott az ezt követő bizottsági esetjognak és közleményeknek. Az Amszterdami Szerződés Jegyzőkönyvének teljes szövege a következő:

„Figyelembe véve, hogy a tagállamok közcélú médiaszolgáltatási rendszere közvetlenül kapcsolódik az egyes társadalmak demokratikus, társadalmi és kulturális igényeihez és a médiapluralizmus megőrzésének követelményéhez, megállapodnak a következő értelmező rendelkezésekben, amelyeket az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolnak: Az Európai Közösséget létrehozó szerződés rendelkezései nem érintik a tagállamok azon a hatáskörét, hogy közszolgálati médiaszolgáltatást finanszírozzanak, amennyiben az ilyen finanszírozást a műsorszolgáltató szervezeteknek az egyes tagállamok által rájuk ruházott, meghatározott és megszervezett közszolgálati feladat ellátásához nyújtják, és amennyiben az ilyen finanszírozás a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja olyan mértékben, amely ellentmond az uniós érdeknek, ugyanakkor e tekintetben a közszolgálati feladat megvalósulását is figyelembe kell venni.”

A közszolgálati médiumok szervezete, az Európai Műsorszóró Egyesület (European Broadcasting Union, EBU) igen részletes modelltörvényt alkotott a közszolgálatiság témájában.2 Ebben kifejti, hogy mit ért közszolgálati médián, és azt is, hogy mi nem tekintendő annak. Ezen belül leírja, hogy egyes posztszocialista országokban azt hiszik, közszolgálati az, amit a parlamenti többség ellenőriz, szemben a korábbi pártállami ellenőrzéssel – holott nem erről lenne szó. Hangsúlyozottan képviseli azt is, hogy a közszolgálati média nem egy kisebbséget szolgál, nem csupán a piaci rés betöltésére vagy a piaci kudarc ellensúlyozására szolgál, hanem a társadalom minden egyes csoportját, ugyanakkor a társadalom egészét is szolgálja. Ezt egyébként az Európai Bizottság Közszolgálati Közleménye is elismeri.

Az ET 1. számú Prágai Határozata a közszolgálati műsorszolgáltatás jövőjéről (1994)3 olyan megállapításokat fogalmazott meg, amelyek később számos dokumentumban megismétlődnek. Az ET 2007. évi ajánlása, amely a közszolgálati médiának kimondottan az információs társadalomban betöltött szerepéről szól,4 megismétli a prágai határozat elveit, és részletezi, hogyan lehetne azokat adaptálni az új információs környezetre.

A Prágai Határozat a közszolgálati média funkciói közül elsőként említi, hogy referenciapontot teremt a nyilvánosság minden szereplője számára. Álláspontom szerint is az egyik fő funkciója az lehetne a közszolgálati médiának, hogy minőségi sztenderdet fogalmazzon meg a kereskedelmi médiapiacon, beleértve immár az internetes platformot is. A Határozatnak ugyanebben a mondatában szerepel, hogy a közmédia a szociális kohézió, az egyének, a csoportok és a közösségek integrációjának egyik faktora. Néhány liberális, köztük jómagam is, gyanakodva szemléli a társadalmi integráció célkitűzését, mert hiszünk a sokszínű társadalomban, és az oktrojált értékek helyett a választott értékek követésében. Azonban kétségtelen az is, hogy az államok (illetve az egyes államalakulatok, mint az EU) kockázatközösséget viselnek. A közszolgálati televíziózás funkciójának tárgyalása kapcsán aligha hagyható figyelmen kívül a nacionalizmus diskurzusa, illetve a nemzetállamiság jövője. Ezzel kapcsolatban pró és kontra vélemények egyaránt magas szinten képviseltetik magukat. Magam amellett teszem le a voksot, hogy a nemzetállamiság jelentősége elhalóban van, és az éledő nacionalista mozgalmak e kihaló eszme utolsó ostorcsapásai. Ezért azzal is vitatkozom, hogy a közszolgálatiságnak a nemzeti hagyományokkal, a nemzeti-nemzetiségi identitással különösebben foglalkoznia kellene, amennyiben „nemzeten” azt az emocionálisan meghatározott etnikai csoportot értjük, amelyet a mai magyar közéleti nyilvánosság ért rajta. Valamilyen államiság azonban még jó ideig fenn fog maradni, és – tetszik vagy sem – az állampolgárok bizony osztoznak az államuk sorsában: ha az állam prosperál és rend uralkodik benne, akkor abban, ha pedig államcsőd következik be és elharapózik a korrupció, akkor abban. Ezt a közösséget pedig igenis reprezentálnia kellene a közszolgálati médiának, különben nem indokolható a közpénzek elköltése. Vannak országok, ahol ezt értik nemzet, „nation” alatt, például az Amerikai Egyesült Államokban, nem pedig egy hagyományok által definiált, etnikai alapúnak tételezett, de valójában fiktív közösséget.

Tehát az államban vannak közügyek, vannak különböző csoportok, és ezek integrációja – köztük a párbeszéd megteremtése, a közügyek tárgyalása – elsőrendű feladata a közszolgálati televíziónak a 21. században is, a digitális korban pedig különösen. Miért különösen? Mert a digitális korban a fogyasztó – a jómódú és iskolázott fogyasztó – azt fogyaszt, amit akar, és apróra szegmentálódik a fogyasztási skála. Kevés az olyan kánon, amely egy közös ismeretanyagot teremtene, azaz egyre kisebbek azok a csoportok, amelyek közös ismeretanyaggal rendelkeznek azáltal, hogy ugyanazokat a műsorokat nézik, ugyanazokat a hírportálokat fogyasztják és így tovább. A közszolgálati média itt hiánypótló szerepet tölthetne be.

A nézettség mértéke nem tekinthető elhanyagolható tényezőnek, és nem intézhető el azzal, hogy „csak a könnyű műfajok népszerűek, bezzeg az emelkedett, minőségi tartalomra nincs kereslet”. Itt találkozunk az univerzalitás igényével: nem csupán technikailag kell legyen elérhető a tartalom, hanem a társadalom minden rétege számára befogadható kell legyen, illetve kínáljon befogadható tartalmakat (ha nem is egyazon műsorban).5 Ne váljék kulturális gettóvá, de ne is csökkentse a színvonalat a tömegszórakoztatás szintjére.6 Természetesen különböznie kell a kereskedelminek a kínálatától. Ez a versenyjogi aggályok miatt ma már alapvető elvárás.

Azaz a minőségi produkció széles körét nyújtsa minden műfajban, az egész népesség számára. Nem csekély elvárás ez egy olyan társadalomban, amely a 21. század körülményei miatt igen szegmentált, és a földrajzilag egy csoportban élő emberek között jelentős különbségek vannak mind az egyes generációk között, mind a médiaműveltség és az általános érdeklődés terén. De ezeket az egyes csoportokat nem olyan nehéz meghatározni, és lehetséges nekik tetsző – igényes – programokat készíteni, majd a megfelelő platformon felkínálni számukra külön-külön. E platform lehet az internet, de akár a mobilterjesztés is. Igaz ugyan, hogy a mobiltévé nem vált népszerűvé, de az okostelefonok különféle applikációi révén a mobiltartalom azért nagyon is virágzik, és a fiatalokat ezzel lehet a legkönnyebben megnyerni. Márpedig jelenleg a fiatalok mekkora hányada nézi-hallgatja a közszolgálati médiát? Ha a magyar közmédia jelenlegi közönsége, az 50 év feletti népesség elfogy, a közmédia lehúzhatja a rolót, mert nem hogy öt, de még egy százaléknyi közönsége sem lesz.

A „közmédia” napjainkban nem kell, hogy csak tévét vagy rádiót jelentsen. Bármely tartalomközvetítő eszköz, és bármely típusú tartalom megfelelő lehet a közszolgálati értékek közvetítéséhez. A tartalomnak innovatívnak kellene lennie, illetőleg igazodnia az állampolgári és médiafogyasztói elvárásokhoz. Vannak olyan kísérletek, hogy a közszolgálatiság kiléphet a tartalomkínálat köréből, és például játékprogramokat is kínálhat.7 Internetes jelenlétével pedig a közmédia a bizalom szigetét képviselhetné, ahol a fogyasztó biztosan hiteles, naprakész információt talál. Napjainkban a közmédia internetes jelenléte nem kérdés, csupán annak a hogyanja az. Felmérések támasztották alá, hogy azok a közszolgálati honlapok sikeresek, ahol egy önálló online szerkesztőségnek lehetősége volt elszakadni a tévés tartalmak puszta megduplázásától, és saját, az internetes környezetnek megfelelő tartalmat szerkeszteni.8

Összességében a funkció meghatározásakor azt kellene elsősorban szem előtt tartani, hogy a köztévé a társadalomnak, nem az államgépezetnek tartozik felelősséggel. Ezt a kapcsot erősítheti a közvetlen finanszírozás, és az, ha az intézményi struktúrában erős a társadalmi képviselet.

Ezeket az objektív kritériumokat figyelembe véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar közmédia állami média, mert az állami költségvetésből kapja a pénzét, és mert állami irányítás mellett működik. Ilyen struktúra mellett nem is várhatunk független működést, mert a körülmények nem alkalmasak rá.

Struktúra

Az ET 2012-es ajánlása első helyen említi a függetlenséget, kiemelve, hogy ez a kulcsa a közszolgálati funkció ellátásának.9 Már 1996-ban olyan ajánlást adott ki az ET, amely szerint a közszolgálati intézményeket felügyelő testületek tagságát és státusát úgy kell meghatározni, hogy a politikai vagy más befolyás kockázatának ne tegyék ki ezeket. Különösen azt kell biztosítani, hogy a tagokat nyílt és plurális módon jelöljék ki, és azok a társadalom egészének érdekeit képviseljék kollektívan.10 (A konferencia után vált ismertté az ET legújabb, Magyarországról szóló jelentéstervezete, amelyben azt javasolja, hogy a törvényhozás változtassa meg a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési szabályait.)

Erre válaszul fel lehetne mutatni a Közszolgálati Testületet, vagy akár a Kuratóriumot is. Azonban csak tömény cinizmusnak nevezhető, hogy bár léteznek ezek a testületek, de teljesen súlytalanok, hiszen az Alap és az Alap mögött álló Médiatanács rendelkezik minden hatalommal. A (96) 10 számú Ajánlás részleteiben kifejtett elveinek ráadásul még a Kuratórium sem felel meg:

„Habár a testületek tartalmazhatnak a parlament vagy a kormány által jelölt tagokat, ezek nem gyakorolhatnak meghatározó befolyást az igazgatótanácsra – akár számuk, akár hatalmuk révén. Ugyancsak alapvető fontosságú, hogy az ilyen tagok a politikai pártoktól függetlenül lássák el megbízatásukat.”11

Milyen szomorú, hogy nálunk a többpárti kuratórium volt eddig a demokratikus működés csúcsa, holott ez is ellentétes az ET (96) 10. számú Ajánlásával, sőt az Alkotmánybíróság 37/1992. (VI. 10.) számú határozatával is. Formális ellensúlyt képezett az előző szabályozás alatt a civil kuratórium, amely azonban közismerten nem töltötte be feladatát.

2011-es elemzésében az ET részletesen is kifejtette kritikáját a magyar médiatörvény kapcsán, és kitért a kiválasztási és a kinevezési mechanizmusok szabályozásában és gyakorlatában feltűnő politikai befolyás lehetőségére.12

Az Article 19 modelltörvénye konkrét eljárást is javasol: a közszolgálati média felügyelő testületét a Parlament nevezze ki a következő módon:13

Finanszírozás

A finanszírozás témájában már az EU is belép a jogalkotók körébe. Az ET ezen a téren is ajánlások és határozatok révén jelölte ki a finanszírozás demokratikus garanciáit, az EU pedig versenyjogi szempontból vizsgálta a kérdést, és ennek fényében alkotott gyakorlatias közleményt a finanszírozás követelményeiről.

A két szervezet szemléletbeli különbségét jól tükrözi az az eltérés, amelyet a dokumentumok perspektívájában megfigyelhetünk. Az ET egyértelműen az újságírók, azaz a közmédia védelmében alkotja anyagait, számukra igyekszik biztosítani a politikai és az anyagi függetlenséget mint a professzionális és szabad működés garanciáit. Az EU – bár hangsúlyozottan elismeri ugyanezeket az elveket – a szolgáltatások szabad áramlása érdekében, a közös piac zavartalan működése érdekében, azaz szűkebben: a verseny szabadsága és torzulásmentessége érdekében lép fel. Így a közmédiumok intézményeire inkább kötelezettségeket ró, amelyek révén biztosítható az átlátható, hatékony, feladatorientált működés. Mindkét megközelítés a nézők javát szolgálja, ugyanis az EU által megkövetelt elvek betartása is biztosítja, hogy a közmédium működését ne politikai háttéralkuk, rejtett érdekek irányítsák, hanem a közszolgálatiság egyértelműen megfogalmazott elvei és a prudens gazdálkodás.

Az ET dokumentumaira ismét az I. számú Prágai Határozat a legjobb példa, amely szerint a finanszírozásnak garantálnia kell, hogy a közszolgálati média be tudja tölteni küldetését, meg tudja valósítani feladatát.14 Az ET (96) 10. számú Ajánlása azt kívánja, hogy külső hatóságok ne gyakorolhassanak befolyást a finanszírozási döntéseken keresztül a szerkesztőségi döntésekre, valamint a szervezeti függetlenségre.15 A hozzájárulás mértékét konzultációt követően kell megállapítani, figyelembe véve a tevékenység általában szokásos költségeit. A fizetést úgy kell teljesíteni, hogy biztosítva legyen a tevékenység folyamatossága, és hogy lehetővé tegye a hosszú távú tervezést. Ahol több intézmény között kell elosztani a támogatást, ez történjék méltányosan, mindegyik szervezet szükségleteit kielégítve.16 Az EBU modelltörvénye leírja, hogy az üzembentartási díjnak számos döntő előnye van az állami költségvetésből való finanszírozással szemben, érvekkel támasztva alá, hogy a központi költségvetésből történő támogatás állami tévét eredményez. Megemlíti az okok között a pszichológiai tényezőt, amely mind a fizetést teljesítő állampolgár oldalán fennáll (tisztában van vele, hogy ő finanszírozza a tévét, és ezért elvárásokat is támaszt), mind a közmédium oldalán megjelenik (világos, hogy ki a megrendelő). A modelltörvény szerint minden egyes állampolgár fizessen üzembentartási díjat, függetlenül attól, hogy van-e készüléke – hiszen a digitális korban a készülék meglétének amúgy sincs jelentősége, továbbá azért, mert ez a költség olyasféle szolidaritási jellegű hozzájárulásnak tekintendő, mint például az egészségügyi hozzájárulás. Ugyanez a dokumentum javasol egy felügyelő bizottságot (Board of Administration), amely gazdálkodási szakemberekből áll, és ellenőrzi a közpénz elköltésének hatékonyságát és átláthatóságát.

Az EU Közszolgálati Közleménye17

Fokozatos jogfejlődés eredményeképpen került a közszolgálati média az Európai Bizottság tevékenységi körébe. A kaput az 1974-es Sacchi-ügy nyitotta ki, amely kimondta, hogy a műsorszolgáltatás is egyfajta gazdasági szolgáltatás. Ezt követően a határok nélküli televíziózásról szóló 1989-es irányelv tárta szélesre azt azáltal, hogy a televíziózást egyértelműen elhelyezte a gazdasági szolgáltatások körében, és eszerint szabályozta is. Egyes kereskedelmi szolgáltatóknak szöget ütött a fejébe, hogy miért kap a köztévé pénzt a központi költségvetésből, ők meg miért nem, ha ugyanazon a piacon vannak jelen, versengenek, esetleg még reklámot is sugároz mindkét típusú tévé. A felmerülő kritikákra reagálva az Európai Tanács – a tagállamok állam- és kormányfőinek tanácsa – az 1997. évi Amszterdami Szerződés Jegyzőkönyvében deklarálta, hogy minden államnak joga van köztévét fenntartani és azt támogatni. Ez rögzítette, hogy a köztévé közfeladatot tölt be, szociális, kulturális és társadalmi funkciója van. Ezt követően 2001-ben a Bizottság kidolgozta az Amszterdami Jegyzőkönyv részleteit, és rögzítette az állami támogatás feltételeit, kibocsátva a címben említett Közszolgálati közleményt. Ezt a dokumentumot 2009-ben, hosszas konzultációt követően frissítették.

Az EBU vitatja, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatás gazdasági szolgáltatás lenne. Szerintük az általános gazdasági érdekű szolgáltatások fogalma nincs is kellő pontossággal definiálva, és egyébként sem esik EU hatáskörbe.18 A Bíróság szerint sem elsősorban a saját kereskedelmi természete miatt tekintendő gazdasági szolgáltatásnak, hanem a tevékenység hatása miatt, amelyet a kereskedelmi műsorszórásra gyakorol. Azt viszont az EBU is elismeri, hogy a közpénzek felhasználása nem indokolható másként, mint a közszolgálati küldetés teljesítésével.

A Közszolgálati közlemény főbb elvei

Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSz) 107. 3.d. pontja lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a kultúra előmozdítására nyújtott támogatást a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekintse, ha ez a támogatás az Unión belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben, bizonyos feltételek mellett.

Az említett feltételek a következők:

Az új közlemény témái többségükben nem relevánsak a mai helyzetben: sem új szolgáltatás indítása, sem tartalékképzés, sem kereskedelmi tevékenység végzése nem fenyeget. A feladat ellenőrzése lehet kérdéses, de ebben az új közlemény sem jutott forradalmi újításra – a közszolgálati tévé irányításától független testület is elfogadható. Egy dolog azonban érdekes lehet: a pénz felhasználásának ellenőrzése. A Közlemény szerint ezt évente kell egy olyan testületnek elvégeznie, amely független, és képes rendelkezni a rosszul felhasznált összeg esetleges visszafizetéséről is. Azonban a jelenlegi struktúrában az ég óvjon attól, hogy még ez a jogköre is meglegyen a Médiatanácsnak.

Már így is a Médiatanács fogadja el az Alap „támogatáspolitikáját, üzleti tervét és éves beszámolóját”. „Az Alap pénzügyi forrásainak és nyilvántartásaiban szereplő eszközeinek a támogatáspolitikában, illetve üzleti tervben nem szereplő felhasználásához, illetve az ezek terhére történő kötelezettségvállaláshoz a Médiatanács által meghatározott összeghatárt meghaladó kifizetéshez a Médiatanács előzetes jóváhagyása szükséges” (Mttv. 136.§ (10) bek.). Kérdés, hogy mennyire tekinthető a tévé irányításától független testületnek az, amely kinevezi az Alap vezérigazgatóját. A feladatarányos finanszírozásról azonban a magyar szabályozásban szó sem esik. A Közlemény pedig, lévén EU-dokumentum, valóban nem ejt szót a politikai függetlenség kérdéséről – de nem is ez a célja. Ez az elv azonban kiolvasható a fent említett ET-dokumentumokból.

Zárszó helyett

Végezetül érdemes felidézni Karol Jakubowicznak az EBESZ médiaszabadságért felelős biztosának felkérésére írt 2010. évi elemzését az akkor beterjesztett magyar médiatörvény-tervezetről, amely a kifogásai mellett megfontolásra érdemes ajánlásokat is tartalmaz.19 Mivel tanulmányát nem fordították le magyarra, a szélesebb közönség nem értesülhetett ennek tartalmáról. A közszolgálatisághoz kapcsolódó fontosabb észrevételei röviden összegezve a következők:

Lábjegyzetek

1
Treaty of Amsterdam amending the Treaty on European Union, the Treaties establishing the European Communities and certain related acts – Protocol annexed to the Treaty of the European Community – Protocol on the system of public broadcasting in the Member States' Official Journal C 340, 10/11/1997 p. 0109.
2
Lásd http://www.ebu.ch/CMSimages/en/leg_p_model_law_psb_210207_tcm6-50150.pdf (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
3
Lásd 4th European Ministerial Conference on Mass Media Policy, Prague (Czech Republic), 7–8 December 1994, Resolution No 1 The Future of Public Service Broadcasting, http://www.ebu.ch/Cmsimages/En/Leg_Ref_Coe_Mcm_Resolution_Psb_07_081294_Tcm6-4274.pdf (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
4
Recommendation CM/Rec(2007)3 of the Committee of Ministers to member states on the remit of public service media in the information society. https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?id=1089759 (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
5
Lásd erről is a Prágai Határozatot a közszolgálatiság jövőjéről: „Offer a wide range of quality production in all genres to the whole population.”
6
E. M. Price and M. Raboy, eds., Public service broadcasting reader (New York: Kluwer Law International, 2003).
7
Lásd bővebben: Bayer J., Koppányi Sz., Nyakas L. és Tényi G. (2010): Közszolgálati média és az európai versenyjog: közszolgálatiság a változó világban. Budapest: L'Harmattan.
8
Lásd Bayer et al., ibid.
9
Council of Europe Recommendation CM/Rec(2012)1 of the Committee of Ministers to member States on public service media governance (Adopted by the Committee of Ministers on 15 February 2012 at the 1134th meeting of the Ministers' Deputies).
10
Council of Europe Recommendation No. R (96)10 on the Guarantee of the Independence of Public Service Broadcasting: “Rules governing the status of members of boards of management or persons assuming such functions in an individual capacity should be defined in a manner which avoids placing the boards at risk of any political or other interference.”
11
Council of Europe Recommendation No. R (96) 10 on the Guarantee of the Independence of Public Service Broadcasting and its Explanatory Memorandum: „Although such bodies may include representatives appointed by the government and/or parliament, any such representatives must not, however, be in a position to exercise a dominant influence on the board of management (by virtue of their numbers or the particular powers entrusted to them). It is equally essential that these representatives exercise their functions in complete independence vis-à-vis the political powers”. http://www.coe.int/t/dghl/ standardsetting/media/doc /CM/Rec(1996)010&ExpMem_en.asp#TopOfPage (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
12
Opinion of the Commissioner for Human Rights on Hungary's media legislation in light of Council of Europe standards on freedom of the media, CommDH(2011)10, Strasbourg, 25 February 2011. II. 2.3. https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?id=1751289#P297_38475 (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
13
Article 19: A Model Public Service Broadcasting Law, http://www.article19.org/data/files/pdfs/standards/modelpsblaw.pdf (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
14
“...to maintain and, where necessary, establish an appropriate and secure funding framework which guarantees public service broadcasters the means necessary to accomplish their missions”. Resolution No. 1 “The Future of Public Service Broadcasting”, the 4th European Ministerial Conference on Mass Media Policy (Prague, 7–8 December 1994).
15
Council of Europe Recommendation No. R (96) 10 on the Guarantee of the Independence of Public Service Broadcasting.
16
Council of Europe Recommendation No. R (96) 10 on the Guarantee of the Independence of Public Service Broadcasting.
17
Az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény 2009/C 257/01.
18
Lásd http://www.ebu.ch/CMSimages/en/leg_pp_EBU_response_SGEI_8.9.2010_EN_tcm6-68871.pdf. Az EBU hivatkozott az Európai Bíróság véleményére, amely szerint „habár a közszolgálati műsorszolgáltatás általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak, s nem általános – nem-gazdasági érdek szolgáltatásnak minősül, rá kell mutatnunk, hogy ez a besorolás inkább az egyébként versengő és kereskedelmi műsorszolgáltató szektorra gyakorolt tényleges hatásának köszönhető, mint a műsorszolgáltatás állítólagos kereskedelmi dimenziójának.” T-442/03 számú döntés, 2008. június 26., 153. bekezdés.
19
Analysis and Assessment of a Package of Hungarian Legislation and Draft Legislation on Media and Telecommunications, prepared by Dr Karol Jakubowicz, Commissioned by the Office of the OSCE Representative on Freedom of the Media. Warsaw, Poland, September 2010, http://www.osce.org/fom/71218 (utolsó letöltés: 2012. május 4.).
20
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény.
21
A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény.
22
Itt megemlíthető, hogy egyébként van olyan ET-deklaráció, amely szerint kereskedelmi tévék nem alkalmasak közszolgálati műsor gyártására.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink