Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2012 tél

Életmód

Buzás Andrea:

Az utolsó bejegyzés: gyászmunka és digitális hagyaték a közösségi médiában

Az internet mint új kommunikációs technológia megjelenése és a web 2.0 alkalmazások elterjedése óta a felhasználók tartalmak előállítóivá, „produserekké” (Bruns, 2009) is váltak. Mára a fejlett világ lakosságának nagy része rendelkezik bizonyos mértékű online jelenléttel, amelynek során rengeteg információt osztunk meg és hagyunk magunk után szándékosan vagy akaratlanul: ezek a digitális lábnyomaink. A szándékosan magunk után hagyott tartalmak többek között a közösségi hálókon található profilunk, blogjaink, kommentjeink, az általunk üzemeltetett honlapok, a videó- és képmegosztó oldalakra feltöltött tartalmak.

Online énünk nem szűnik meg létezni halálunk pillanatában, és ha mi nem rendelkeztünk sorsáról, hozzátartozóink döntenek digitális hagyatékunk felett. Ma még nem mindennapi élmény felhasználóként találkozni halott ismerősöknek a közösségi hálókon tárolt profiljaival, képeivel, videóival, de feltételezhetjük, hogy az internetezők számának növekedése és a felhasználók öregedése ezt a jelenséget egyre megszokottabbá teheti. Kérdés, hogy ezt az újszerű szituációt a közösségi média használói és üzemeltetői hogyan tudják kezelni. Feltételezhetjük, hogy az online tér egyre nagyobb szerepet tölt be az úgynevezett gyászmunkában. Érdemes áttekinteni, hogy a közösségi média jelenleg milyen felületet kínál a veszteségek feldolgozásában, s hogy mindez milyen online gyászkultúra kialakulásához vezethet.

Gyász az online térben

A web 2.0 alkalmazásokkal kapcsolatos két sokat hangoztatott jelenség az interaktivitás és a közösségek szerveződése. Ez a két jellemző a gyász rítusaiban már a kezdetektől fogva, kultúrától és vallástól függetlenül jelen van. A keresztények imádkoznak és gyászmisét (vagy istentiszteletet) tartanak, a zsidó családok süvét ülnek, Brazíliában a spiritiszták1 az elhunytak lelkével állandó kapcsolatot tartanak, Mexikóban minden évben egyszer halottak napján a családok összegyűlnek házi oltáraiknál, hogy elvesztett szeretteikre emlékezzenek és kommunikáljanak velük – és a sort még hosszan lehetne folytatni. A közös emlékezés és a holtakkal való párbeszéd eltérő formában, de mindenhol jelen van a gyász feldolgozásának folyamatában. Nem meglepő tehát, hogy a gyász és a halálhoz kapcsolódó hagyományos rítusok és szokások – a temetéstől a gyertyagyújtáson és a halottak életére való visszaemlékezésen át a velük való kommunikációig – az online térben is egyre gyakrabban jelennek meg. A digitális búcsúztatás korántsem újkeletű viselkedés, a kutatók és a közösségi portálok üzemeltetői azonban csak az elmúlt években kezdtek el foglalkozni a gyász online megjelenésével és a halottak után maradó digitális hagyatékkal.

A 2007-ben történt virginiai egyetemi lövöldözés (Virginia Polytechnic Institute and State University) után bukkant fel először a Facebookon az elhunyt felhasználók adatlapján megjelenő közösségi gyász. A 32 halálos áldozattal járó mészárlás (melynek során az egyetem egyik diákja nyitott tüzet társaira) után a közösségi oldalon nagy számban jelentek meg az áldozatok profilján hagyott üzenetek (Vicary & Faley, 2010). Az adatlapok emlékprofillá alakítását 2009-ben vezették be a Facebookon, miután sokan panaszkodtak, hogy elhunyt ismerőseik időről időre felbukkannak az ajánlások között (Kelly, 2009). Az emlékprofillá alakítást az elhunyt hozzátartozója kérheti, akinek valamilyen módon be kell bizonyítania a halál tényét (például halotti bizonyítvánnyal, de elég egy internetes gyászjelentés is). Az emlékprofillá alakítás után az adatlapot csak a visszaigazolt ismerősök láthatják, belépni jelszóval sem lehet rá és a rendszer nem jelenteti meg keresési találatként sem. A profilról eltávolítják az olyan érzékenynek tartott adatokat, mint az elérhetőségek, állapotfrissítések, és a halott üzeneteit sem olvashatja el senki. A falon viszont az ismerősök hagyhatnak üzeneteket és elérhetőek a feltöltött videók és képek is (Kelly, 2009).

Kárpáty rámutat, hogy veszteségeink feldolgozásában fontosak a veszteségélmény megosztásának lehetőségei is a rítusok, hagyományok, a közös emlékezés által: a gyász közösségi megélésének fontos lelki intekratív funkciói vannak (Kárpáty, 2002). A web 2.0 korában ennek a közösségi gyásznak is új felületet biztosít a közösségi média.

Kimberly Falconer klinikai pszichológus az online gyász jelenségét tanulmányozza. A Pennsylvaniai Egyetem (University of Pennsylvania) kutatója szerint az online gyász lélektani jelentőségét abból a szempontból ítélhetjük meg, hogy milyen szerepet tölt be a gyász négy fázisában: a halál tényének elfogadásában, a fájdalom feldolgozásában, a környezethez való alkalmazkodásban, az élet újraszervezésében és a halottal való újfajta kötődés kialakításában (Falconer, 2011). A tapasztalatok megfelelő rendezésének és az érzelmek megosztásának széleskörű lehetősége, a gyorsabb kommunikáció, a hozzáférés a társas támogatáshoz és a stabil közösségekhez mind olyan lehetőségek, melyek az online emlékezés előnyeit világosan mutatják. Falconer szerint a jövőben nem az lesz a kérdés, hogy gyászolunk-e az interneten, hanem az, hogy az emlékezés milyen formáját választjuk majd.

Más kutatások is megerősítették az internetes gyász pozitív hatásait. A már említett virginiai és egy hasonló eset, az Észak Illinois Egyetemen (Northern Illinois University) történt iskolai lövöldözést követően Vicary és Faley (2010) a hallgatók körében végzett vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik online gyászoló közösségekhez csatlakoztak és támogató üzeneteket tettek közzé, hatékonyabban birkóztak meg a tragédiákkal. Szerintük az internet megkönnyíti a gyász folyamatát, mivel az emberek kevésbé érzik egyedül magukat, ha látják, hogy mások is hasonlóképp éreznek. Ezen kívül az üzenetek segítségével egyfajta kapcsolatot tarthatnak elhunyt ismerőseikkel. Egy emlékező Facebook-csoport, egy gyertyagyújtó oldal vagy az elhunyt emlékprofilja ugyanazt a célt szolgálja, mint a hagyományos gyászszertartások: az emberek összegyűlnek, megosztják érzéseiket, emlékeiket és kevésbé érzik magukat egyedül gyászukban.

„Rád gondoltam. Aztán ez a hülye Facebook azt mondta, küldjek neked üzenetet... de gondolom, ha a faladra írok, valaki elolvassa...és tudni fogja, hogy nincs egyedül a bánatában” (Getty et al., 2011: 999).

A közösségi gyász jelenségét kutatva Fearon (2011) 68 olyan Facebook felhasználót kérdezett, akik emlékcsoportok tagjai voltak: a résztvevők 98,5 százaléka ajánlaná másoknak is egy emlékcsoport létrehozását vagy a csatlakozást a fájdalom feldolgozásához való segítségként, 59 százalék szerint pedig ezek a közösségek nagyobb segítséget jelentettek számukra, mint a hagyományos rituálék. A gyász közösségi megélése mellett a közösségi média az elhunyttal folytatott „párbeszédre” is lehetőséget ad.

„A szívem összetört, de akkor sem tudom megállni hogy ne nevessek a közös emlékeinken... például, ahogy a medence felé szaladsz speedóban! Hahaha, mindenki megőrült! És mint általában, akkor is te nevettettél meg minket...” (Getty et al., 2011: 999).

Mindazonáltal Hamilton rámutat, hogy három-hat hónap az az időtartam, amely után a gyász jelei már nem egészséges működésre utalnak, és ha valaki úgy folytat párbeszédet az elhunyttal a Facebookon vagy a Twitteren, mintha az még mindig élne, már káros magatartásformának számít (Martin, 2011).

Halálbiznisz és trollok az interneten

A gyász intim folyamat, a halottaknak küldött „üzenetek” egy érzékeny és személyes kommunikáció részei, melyek a közösségi hálókon publikussá válnak. Az online gyász ezért nem csak segítséget nyújthat, hanem támadási felületet is biztosít abban az esetben, ha nem megfelelő emberek férnek hozzá. Egyrészt, mivel a közösségi oldalak hirdetésekből élnek, van esély rá, hogy egy hozzátartozó, ismerős eltávozásának jelére temetkezési szolgáltatásokat nyújtó cégek, virágboltok hirdetései találnak utat a felületeinkre, és egyre több a virtuális gyászra építkező üzleti célú fejlesztés is. Ennél azonban sokkal nagyobb problémát jelent, ha a haláleset morbid humor tárgyává válik a nyilvánosság előtt. Míg egy temetésen ritkán esik meg, hogy bántó megjegyzésekkel illetik az elhunytat, addig ez az interneten nagyobb eséllyel következik be.

A MyDeathSpace.com elnevezésű oldal kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy halott emberek profiljait kösse össze a róluk megjelent gyászjelentéssel. Az oldalon nyilvánosságot kapó halálesetek gyakran esnek olyan online közösségek áldozatává, akik előszeretettel űznek gúnyt szinte bármiből: őket az internetes szleng trolloknak nevezi. A New York Times számolt be például a hetedik osztályos Mitchell Henderson esetéről, aki 2006-ban követett el ismeretlen okokból öngyilkosságot (Schwartz, 2008). A minnesotai diák osztálytársai a MySpace-en hoztak létre egy emlékoldalt, hogy elhunyt barátjukra emlékezzenek, ez az oldal később kikerült a MyDeathSpace.com-ra is. Henderson tragédiájára ez hívta fel a /b/ elnevezésű fórum közönségének figyelmét, akik valamilyen oknál fogva viccesnek találták azt. Különösen nagy hangsúlyt kapott bántó üzeneteikben a fiú egyik bejegyzése elveszett iPodjáról a MySpace-en: az oldal anonim felhasználói megegyeztek abban, hogy a diák zenelejátszója miatt lett öngyilkos. Órákon belül a tragédiából abszurd mém született: valaki egy iPodot tett az elhunyt sírjára, lefényképezte és a fotót feltöltötte a fórumra, a MySpace adatlapját feltörték és egy zombival helyettesítették a profilképét – ez csak két példa az elképesztően sok morbid és bántó vicc közül (Schwartz, 2008). Henderson megdöbbentő esete felhívja a figyelmünket a digitális hagyaték megfelelő kezelésének fontosságára.

Digitális hagyaték

Derek K. Miller, a népszerű Penmachine.com kanadai bloggere 2011 májusában rákban halt meg. Blogján folyamatosan dokumentálta a halálos kórral folytatott küzdelmét a betegség 2007-es diagnosztizálásától kezdve, halála előtt pedig egy utolsó posztban fogalmazta meg mindazt, amit érdemesnek tartott utoljára elmondani. Szeretteit bízta meg a feladattal, hogy halála napján tegyék közzé a bejegyzést, mely így kezdődött:

„Elérkezett. Halott vagyok és ez az utolsó bejegyzés a blogomon. Előre megkértem családomat és barátaimat, hogy amikor szervezetem végleg leáll a rák büntetései miatt, hozzák nyilvánosságra ezt az előre megírt üzenetet – annak a folyamatnak az első lépéseként, melyben a működő oldal archívummá válik” (Miller, 2011).

Miller esete kirívó – az utolsó bejegyzés története futótűzként terjedt végig az interneten –, kevesen gondolnak ugyanis arra, mi történik életük interneten hátrahagyott nyomaival haláluk után. Az Egyesült Államokban már öt állam (Oklahoma, Idaho, Rhode Island, Indiana és Connecticut) hozott törvényt a digitális hagyaték kezelésére (Skelton, 2012). Ezek szerint az elhunytak közösségi média oldalai és email tárhelyei az egyéb személyes mementókhoz hasonlóan hagyatékként kezelendők, és azokat kérésre kötelező kiszolgáltatni az arra jogosultaknak.

A törvények megalkotását az egyre több arra vonatkozó panasz motiválta, hogy a halottak rokonait nem engedték hozzáférni utolsó üzeneteikhez, a Facebookon, a Twitteren vagy egyéb közösségi médián tárolt profiljukhoz. A Facebook működési szabályzata szerint nem szolgáltatnak ki a bejelentkezéshez szükséges információkat családtagoknak sem (ők a már említett emlékoldallá alakítás vagy törlés közül választhatnak). A közösségi oldal szóvivője a Mashable.com kérdésére elmondta azonban, hogy kiszolgáltatják az adatlapon tárolt információkat az elhunyt előzetes beleegyezése esetén, illetve ha arra törvény kötelezi őket (Skelton, 2012). A Gmail és a Hotmail a halál tényének igazolása után CD-n küldi el a hagyaték tulajdonosának az elhunyt email fiókjában található adatokat, a Yahoo azonban nem ad ki információkat.

A digitális hagyaték kérdésének relevanciáját mutatja, hogy egyre több kifejezetten annak kezelésére szakosodott online szolgáltatás jelenik meg az interneten. Ilyenek az Entrustet, a Legacy Locker és a My Webwill is. Az Entrusteton például egyesével rendelkezhetünk online hagyatékainkról, megadva az örökösöket eldönthetjük, hogy halálunk után átörökítjük az oldalakat, töröltetjük anélkül, hogy az örökös hozzáférne, vagy az örököst magát kérjük meg, hogy saját kezűleg törölje.

Fontos megjegyezni, hogy a digitális hagyatékunk sokkal több részből tevődik össze, mint egy pár kínos kép a Facebookon és személyes emailek: egyre több tevékenység helyeződik az internetre, online bankolunk, rendelünk ételt, veszünk könyveket stb. A digitális információ kora elég fiatal még, ezért legtöbben először találkoznak az online hagyatékok kezelésének problémájával rokonaik, szeretteik halála esetén. Egy kanadai kutatás szerint a probléma különösen érvényes az 1990-es években született emberek esetében, nekik ugyanis láthatóbb online jelenlétük van, mint azoknak, akik nem a digitális korban nőttek fel (Locasto et al., 2011).

Memento mori

Az általánosan növekvő online jelenléttel az internethasználók egyre több információt osztanak meg magukról. A rengeteg magunk után hagyott adat annak a digitális univerzumnak a része, melynek nagysága az IDC piackutató cég adatai szerint 2011-re elérte az 1,8 trillió gigabájtot: ennek 80 százaléka pedig egyéni tartalom. (Gantz & Reinsel, 2011). Ezek a tartalmak online akkor is elérhetőek maradnak, ha tulajdonosaik már nincsenek az élők sorában.

Korábban legtöbbször akkor kerültünk szembe elhunyt ismerőseink emlékével, ha kerestük a kapcsolatot, például temetőt látogatva vagy fényképalbumokat lapozgatva. Egy közösségi oldalon őrzött profil ugyanolyan szerepet tölthet be a gyász folyamatában, mint egy sírhely: emléket állít egy elmúlt életről, ahol az ismerősök összegyűlhetnek, megoszthatják egymással fájdalmukat, a halottról őrzött emlékeket. Az interneten azonban ez a bensőséges folyamat nyilvánossá válik, ami pozitív és negatív következményekkel is járhat. Amíg egy sírnál nem láthatjuk, ki volt ott előttünk, és hogyan emlékezett meg az elhunytról, addig egy online adatlapon mindez láthatóvá válik, ami a veszteség közösségi feldolgozását erősíti és vígaszt nyújthat a gyászolók számára. Ugyanakkor, ahogy egy sírt is meg lehet gyalázni, úgy egy rosszul őrzött online adatlapja is támadások áldozatává válhat. Éppen ezért a felhasználók részéről fontos egy megfelelő online gyászkultúra kialakítása, amelynek az oldalak üzemeltetői halál esetén a helyes eljárásmód létrehozásával biztonságos felületet kell, hogy biztosítsanak.

Gorer a „halál pornográfiája” kifejezésben szemléletesen foglalja össze az európai kultúra két nagy tabuját: a halált és a szexualitást. Az angol szociológus szerint a modern társadalmak a halált hasonlóan kezelik, mint a nemiséget a 19. században: nem szívesen beszélnek róla, vagy ha igen, csak eufemizmusokat használva (Kárpáty, 2002). A halállal nem szívesen foglalkozunk, ez lehet az egyik oka annak, hogy az online gyász és a digitális hagyaték problémájával viszonylag későn kezdtek el foglalkozni a kutatók, a jogalkotók és a közösségi médiában dolgozó emberek egyaránt. Ahhoz, hogy a közösségi médián tárolt személyes tartalmak a felhasználók halála után ne legyenek visszaélések áldozatai, és hasznos felületként szolgálhassanak a gyász feldolgozásában, további kutatásokra és a digitális hagyaték tudatos kezelésének elterjedésére lesz szükség a jövőben.

Irodalom

Bruns, Axel (2009): News blogs and citizen journalism: new directions for e-journalism. In Prasad, Kiran (eds.): E-Journalism: New Media and News Media. Delhi: BR Publishing, 101–126.
http://snurb.info/files/News%20Blogs%20and%20Citizen%20Journalism.pdf (utolsó letöltés: 2012. május 30.).

Fearon, Jordan Ciel (2011): The Technology of Grief: Social Networking Sites as a Modern Death Ritual. Antioch University, New England.
http://etd.ohiolink.edu/send-pdf.cgi/Fearon%20Jordan%20Ciel.pdf?antioch1307539596 (utolsó letöltés: 2012. május 31.).

Gantz, John & Reinsel, David (2011): Extracting value from chaos. IDC. http://idcdocserv.com/1142 (utolsó letöltés: 2012. május 31.).

Getty, Emily et al. (2011): I Said Your Name in an Empty Room: Grieving and Continuing Bonds on Facebook. Proceedings of the 2011 Annual Conference on Human Factors in Computing Systems CHI 11, 997–1000.

Kárpáty Ágnes (2002): A halál szociológiája. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont Munkafüzetek 91. http://mek.oszk.hu/02000/02010/02010.htm#b6 (utolsó letöltés: 2012. május 29.).

Kelly, Max (2009): Memories of Friends Departed Endure on Facebook. The Facebook Blog. http://blog.facebook.com/blog.php?post=163091042130 (utolsó letöltés: 2012. május 30.).

Locasto, Michael et. al. (2011): Security and Privacy Considerations in Digital Death. Proceedings of the 2011 New security paradigms workshop. 1-10.

Martin, Judah (2011): Social media gives users life after death. The Crimson White.
http://cw.ua.edu/2011/10/11/social-media-gives-users-life-after-death-on-the-web/ (utolsó letöltés: 2012. május 31.).

Miller, Derek (2011): The Last Post. The Penmashine. http://www.penmachine.com/2011/05/the-last-post (utolsó letöltés: 2012. június 1.).

Schwartz, Mattathias (2008): The Trolls Among Us. The New York Times.
http://www.nytimes.com/2008/08/03/magazine/03trolls-t.html?_r=1&pagewanted=all (utolsó letöltés: 2012. május 31.).

Skelton, Alissa (2012): Facebook after Death: What Should the Law Say? Mashable.
http://mashable.com/2012/01/26/digital-assets-after-death/ (utolsó letöltés: 2012. május 30.).

Vicary, Amanda M. & Faley, R. Chris (2010): Student Reactions to the Shootings at Virginia Tech and Northern Illinois University: Does Sharing Grief and Support Over the Internet Affect Recovery? Personality and Social Psychology Bulletin. 36, 11, 1555–1563.

Lábjegyzetek

1
A spiriszták a halottak lelkével való evilági kapcsolattartás és a lélek megjelenésének lehetőségét vallják, de nem azonosak a spiritualistákkal, akik inkább Angliában és Észak-Amerikában vannak jelen. A spiritizmus Allen Kardec francia tudós nevéhez köthető, Brazíliában számos követője van ennek a vallásnak.
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink