Médiakutató 2012 tél

Kritika

Szűts Zoltán:

Gutenbergtől az internetig

Asa Briggs és Peter Burke: A média társadalomtörténete – Gutenbergtől az internetig című könyvéről

A Napvilág Kiadónál megjelent A média társadalomtörténete második, bővített kiadása a média és társadalom összefonódó történetében segít eligazodni. Időbeli keretei a tömegkommunikáció kezdetét jelző könyvnyomtatástól az internet megjelenéséig terjednek. Ezzel a 2004-ben magyarul megjelent Frédéric Barbier és Catherine Berto Laviner francia szerzőpáros által fémjelzett A média története után az olvasó most újra kezébe vehet egy olyan összefoglaló igényű fontos munkát, amely számos részletre kiterjedő médiatörténeti áttekintést kínál.

Aligha várja el bárki is, aki a médiatudomány hazai és nemzetközi irányzatait akárcsak érintőlegesen is figyeli, hogy lehetséges a média társadalomtörténetének egyetlen pontos, hiteles elbeszélése. Másfelől azonban a feltétlen tekintélyre számot tartó vállalkozások fölött ugyan eljárt az idő, mégis vezérfonalat kell adni az olvasó kezébe. (A gyakorlat azt mutatja, hogy a kötet célközönsége, amely alapvetően médiakutatókból, illetve a kommunikáció tanszékek hallgatóiból áll, az elbeszélés folyamatába töredezettséget iktató, tanulmányok egymásutánjára jellemző előadásmóddal szemben ismeretei megalapozásához a folyamatos narrációt alkalmazó történetmondást részesíti előnyben.) Ezt a szerzők a nyilvánosság szerepében, az információ terjesztésében és a (tömeg)kommunikációs hálózatok létrejöttében jelölték meg. Annak ellenére, hogy céljuk a változás bemutatása, nem tagadják a tradíció és kontinuitás fontosságát sem, hiszen a média új formáinak megjelenésével a régiek nem tűnnek el, hanem funkciójuk változik meg. Elég csak az online újságok és a nyomtatott lapok viszonyára hivatkozni: az utóbbiak nem szűnnek meg, hanem az aktuális eseményekről való gyors tudósítás helyett sokkal inkább értelmezésekre, elemzésekre szakosodnak.

A két angol szerző, Asa Briggs és Peter Burke a képmellékletekkel együtt majdnem 500 oldalas, az átfogott téma miatt mégis szűk terjedelműnek számító munkában a média történetét konkrét eseményeken, találmányokon és személyeken keresztül meséli el. Egy ilyen kötet nem lenne azonban teljes elméletek és viták nélkül. Előszavukban jelzik, hogy munkájuk során rendkívül széles regiszteren mozgó 20. századi teoretikusok gondolatait osztják vagy éppen vitatják. Ezek többek között Walter Benjamin, Theodor Adorno és Max Horkheimer, a frankfurti iskolát alapító német filozófus trió, Claude Lévi-Strauss francia szociológus és antropológus, Niklas Luhmann német szociológus, illetve a világháló kapcsán újra felfedezett torontói iskolát képviselő Marshall McLuhan és Walter J. Ong kanadai filozófusok. A bibliográfia szerepét betöltő tájékoztató irodalom az említett teoretikusok mellett – hogy csak a legismertebbeket említsük – magába foglalja Friedrich Kittler, Roland Barthes, Jürgen Habermas, Noam Chomsky, Pierre Bourdieau és az ellentmondásos megítélésű Jean Baudrillard munkáit is. Ezt a széles merítést értelmezhetjük úgy is, hogy a szerzők az általuk előadott történetet nem akarták a kizárólag lehetséges elbeszélés hatalmi pozíciójába helyezni. A kötet fordítóit (Göbölyös Magdolna, Gelléri Gábor, Konok Péter, Takács Róbert), illetve szerkesztőjét (Gellériné Lázár Márta) dicséri, hogy ahol lehetséges, ott a hivatkozott munkák magyar fordításának bibliográfiai adatait is közölték.

Fontos figyelembe venni továbbá, hogy milyen tényezőket emelnek ki a szerzők a média fejlődéséről való beszéd során. A hagyományos értelemben vett információrögzítési és közvetítési eszközök mellett, mint amilyen a könyv, a sajtó, a távíró, a rádió, a tévé és az internet, megjelenik a „huszadik század médiaforradalmát” előkészítő vasút és modern hajózás, továbbá posta, is, mivel a gépesített közlekedést – az üzenetek továbbításának eszközeként – a szerzőpáros médiumnak tekinti.

Ha megvizsgáljuk a kötet egyes passzusait, akkor szembeötlik az a tág horizont, amelyet a szerzők az olvasó elé tárnak. A könyvnyomtatást tárgyaló fejezet például kitér a technológia előzményeire, az áttörést, tudományos és kulturális forradalmat nem hozó kínai és koreai nyomdagépekre, valamint Gutenberg 1450-es találmányának európai, illetve ázsiai elterjedésére. A magyar olvasóközönség számára fontos, hogy a szerzőpáros megemlíti Hess András 1473-ban Budán alapított nyomdáját is, amellyel Magyarország rövid időre a könyvnyomtatás egyik központjává vált. A kitekintés a sikerek mellett a kudarcokról is beszámol, és kiemeli, hogy a nyomtatott szövegek egyes kultúrákban a helyi sajátosságok miatt milyen lassan terjedtek el. A szerzőpáros Oroszországot (18. század) és az Oszmán Birodalmat (19. század) hozza fel példaként. A fejezet egyik legfontosabb megállapítása az információrobbanással kapcsolatos, mely gyors lefolyású folyamat során az információ feldolgozásának és továbbításának módszere gyökeresen megváltozott.

Habár a szerzők jelezték, hogy rövid történeti áttekintésük szükségszerűen válogat, itt mégis hiányérzetünk támad. A könyvnyomtatás korát tárgyaló irodalomból például kimaradt James Dewar The Information Age and the Printing Press: Looking Backward to See Ahead című, a témában gyakran hivatkozott tanulmánya is, amely Elizabeth Eisenstein The Printing Press as an Agent of Change 1979-ben megjelent munkájára, és a könyvnyomtatás, illetve internet megjelenése utáni párhuzamokra épít, és ezzel a tradíció egy újabb elemére mutat rá. Különösen azért lett volna érdemes az említett mű mondanivalóját is beépíteni, mivel a szerzők a könyvnyomtatást tárgyaló fejezetbe óriási ismeretanyagot sűrítettek, amely az online média működési mechanizmusának vizsgálata során is segítségére van az olvasónak. Így az az adat, miszerint a transzatlanti kommunikáció eszközeként szolgáló leveleket az újkorban az üzenet biztos célba juttatásának érdekében már több példányban készítették és különböző hajókkal küldtél el, továbbgondolva nem más, mint a mai csomagkapcsolt számítógépes rendszer adattovábbítási elve.

A kötet világosan felépített gondolati ívét jelzi, hogy a második fejezet végén bevezetett nyilvánosság fogalmát a következő szakasz már a reformáció, a felvilágosodás, majd a francia forradalom kontextusában taglalja. Ez a szemléletmód látszólag megszakad, amikor színre lépnek az ipari forradalom találmányai, amelyek gyökeresen befolyásolják a kor médiumai, a nyomtatott könyvek és lapok hatásmechanizmusát, szerepét, sőt tartalmát is. Nincs azonban törés az egyes fejezetek között; elbeszélésmódjukban közös, hogy a szigorúan vett médiumok mellett az üzenetközvetítés egyéb, kevésbé szokványos (marketing kifejezéssel BTL) eszközeit is tárgyalják, mint például a falfeliratokat, az operát, a kiállításokat, a spektákulumokat, az érméket, az olvasói leveleket.

Első olvasatra talán szervetlen kitekintésnek tűnnek a gőzenergiával, a közlekedés fejlődésével, az urbanizációval, illetve a demográfiai és gazdasági változásokkal foglalkozó szakaszok, – ezek közvetve mégis kapcsolódnak a média történetéhez. A szerzők felfogása szerint ugyanis az ipari forradalom, a közlekedés forradalma ugyanannak a nagy egésznek, „az ipari korszak gép hajtotta kommunikációjának” a része. Ebből pedig szervesen következik a posta, távíró és telefon technológiájának, illetve a kommunikációra gyakorolt hatásának bemutatása. A magyar olvasó számára talán a szerzők alaposságát mutatja, hogy Puskás Tivadar telefonhírmondóját a kommunikációtörténet első műsorszóró rendszereként említik, és kiemelik, hogy 1893-ban hírek, lapszemlék és tőzsdei jelentések mellett nyelvleckéket is közvetített. Ám tudhatjuk, hogy a telefonhírmondó hangsúlyosan tárgyalt témája a nemzetközi médiatörténeti irodalomnak.

A könyvnyomtatás és vasút korát a hanglemez, a fénykép, a rádió, a film és a televízió döntően technológiai bemutatása követi, azzal, hogy az új médiumok által közvetített üzenet tartalma másodlagos szerepet tölt be és alá van rendelve a technika fejlődésének, illetve az ezáltal generált társadalmi változásoknak. Így az eszközök tájékoztatási, üzleti, propaganda célra történő használata is csak csekély figyelmet fordít a tartalomra. A kötet ismerteti az informatív és szórakoztató funkció szerepének történeti változatait, egészen a mai híradókat felváltó infotainment műfajig. Közönség helyett már piacról beszél, és érintőlegesen tárgyalja a bulvár témáját is. A munkában szerepet kap a médiaelméletek, kulturális tanulmányok születése a 20. század második felében.

Ahogy haladunk a jelen felé, úgy válik erősebbé egyes kommunikációs eszközök konvergálása, így a szerzők egy idő után már nem korokról, hanem egy nagy, digitális éráról értekeznek. Ennek ugyanúgy része a műhold és kábeltévé megjelenése az üzenetek továbbításában, de figyelmüket nem kerülte el a viewdata, processzor nélküli terminálok rendszere sem, amilyen a 2012-ben végleg lekapcsolt francia Minitel is volt. Amíg az internet és a világháló megjelenését leíró fejezetről általánosságban azt mondhatjuk, hogy remekül sűrítette a számítógépek történetét (bár Neumann János kimaradt), a tartalombőséget, de a más szerzők által gyakran alábecsült videó játékokat is, addig hiányosságként hozhatjuk fel, hogy az elbeszélésben megjelenik az atomcsapást túlélni képes hálózat (ARNAPET) városi legendája is. A szerzők, habár tárgyalják a Facebook, a Google, a Twitter és a Wikipédia jelenségét, meglepő módon nem használják a Web 2.0 vagy a közösségi média fogalmát, amely a bővített angol nyelvű kiadás megjelenésekor, 2009-ben már része volt az online médiáról szóló diskurzusnak.

A régebbi korok esetében részletesebb a média, illetve kommunikáció külső kontextusának bemutatása (és ahogy haladunk a jelen felé, ez a tendencia csökken), hiszen bizonyos ismeretek nélkül a média társadalomtörténetének megértése akadályokba ütközik. Vitára egyedül az adhat okot, hogy a Magyarországon oktatott médiatörténeti kánont kiindulópontnak véve a rádiózással és a televíziózással foglalkozó fejezet alul van reprezentálva.

Óhatatlanul felmerül a kötet összehasonlítása a hasonló tematikájú és jelentőségű művel, Frédéric Barbier és Catherine Berto Laviner A média történetével. Míg az angol szerzőpáros az általuk elbeszélt történet kezdetét a könyvnyomtatásban jelöli meg, addig a francia auktorok a médiáról való beszédet a könyv második forradalmánál, vagyis az Encyclopédie megjelenésével kezdik. Mivel utóbbiak a kéziratukat 2000-ben zárták le, így az internetes kommunikációt tárgyaló fejezet erősen hiányos, és bizonyos esetekben már elavult. Briggs és Burke a Cybertéren innen és túl hangzatos címet viselő fejezetben míg a jelen folyamatait precízen dokumentálja, rendkívül megfontoltan óvakodik bármilyen jóslattól a világháló történetével kapcsolatban.

Egy stiláris különbség is rögtön szembeötlik. Szemben a Barbier–Lavenir kötettel, Briggs és Burke A média társadalomtörténetében számos irodalmi és képzőművészeti hivatkozást szerepeltet (a hozzánk korban közel állok közül Timothy Leary és William Gibsont cyberpunk műveit említhetjük). Ez kettős funkciót tölt be: egyrészt a láttatás eszközeként működik, másrészt pedig szelídíti azt a beszédmódot, amit a történeti és technikai részek a műre kényszerítenek. A két könyv témák szerinti tagolása is lényegesen eltér, ebben jelentős szerepet játszik, hogy Briggs és Burke kötetében a média társadalmi beágyazottsága szolgál vezérfonálként. Barbier és Lavier esetében az elbeszélés alapját gyakran a média társadalmi életben betöltött funkciója mellett a politikai szerepe, illetve a tudás terjesztésének és befogadásának változásai képezik (például Barbier és Laviner a rádiózás és televíziózás szabályzására tett lokális és globális kísérletekre fókuszál, utóbbira példa az UNESCO globális kommunikációval foglalkozó tevékenysége).

Amíg a Média társadalomtörténete háttér információk széles körét adja az olvasónak, addig a Barbier–Laviner könyv keresztmetszete ennél némileg szűkebb, és médiával kapcsolatos ipari és gazdasági tényezők, illetve nemzeti sajátosságok kerülnek előtérbe. Habár mindkét kötet a médiával közvetlenül kapcsolatos eseményekre és adatokra összpontosít, az utóbbinak feszesebb, olvasmányosabb elbeszélésmódja is, mely az olvasók számára könnyebben befogadható.

Végezetül arra kell megadnunk a választ, hogy sikerült-e a kötetnek átfogó képet nyújtania a média társadalomtörténetéről? A szerzők jól teljesítették ezt a vállalást, hiszen olyan munkát vehet kezébe most már a magyar olvasó is, amely aprólékosan, mégsem részletekbe veszve rajzolja fel az egyes korszakok kommunikációs forradalmait. A kötetet bátran lapozhatják a témában kevéssé jártas olvasók is, mivel a szerzők az ismereteket rendezett formában és közérthető, mégis tudományos nyelven adják elő. Minden egyes, a diskurzusba bevezetett fogalmat definiálnak, nem élnek vissza az olvasó türelmével, hiszen nem ragadtatják magukat a szakzsargon öncélú alkalmazására. Olyan kézikönyv született, amely nemcsak a kommunikáció és tömegkommunikáció elméletének oktatására alkalmas, hanem a médiatudomány szempontjából is jelentős. (Asa Briggs, Peter Burke: A média társadalomtörténete – Gutenbergtől az internetig, Napvilág Kiadó, Budapest, 2012, 488 oldal.)

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink