Tartalomjegyzék – 2013 ősz

András Csaba:

Játékba ágyazott ideológia

A Molleindustria politikai játékai

Az utóbbi években az interneten egyre több olyan, kis költségvetésű, alkalmi játék jelent meg, amely politikai üzeneteket próbál közvetíteni. A játéktípus történetében különösen fontos helyet foglalnak el az olasz játékkészítő csoport, a Molleindustria játékai, amelyeket különböző kérdések kapcsán már számos kutató vizsgált. Tanulmányomban egyrészt arra a kérdésre keresek választ, hogy a Molleindustria játékai milyen procedurális retorikát alkalmaznak az ideológiai tartalmak közvetítésére, másrészt arra, hogy mennyire tekinthető ez a stratégia sikeresnek. Alkalmas-e a számítógépes játék mint médium arra, hogy a politikai gondolkodás formálójává váljon?

Széchenyi Ágnes:

Az elbeszéléstől a filmforgatókönyvig

Biró Lajos 1919 utáni filmes pályája

A tanulmány a Magyarországon íróként és újságíróként tevékenykedő Biró Lajos 1919 utáni, emigrációban töltött éveit mutatja be. Elsősorban a Korda Sándorral elért nagy nemzetközi sikerekhez vezető közös vállalkozásokat tárgyalja, illetve Biró filmkészítéshez vezető útját magyarázza. Másodsorban pedig Biró és Magyarország viszonyát tekinti át.

Munk Veronika:

Vágási Feri és Balogh Nóra esete Oláh Gergõvel

A romák reprezentációja a többségi média szórakoztató műsoraiban

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a magyar populáris médiaműfajokban miként ábrázolják a cigányokat. Sorra veszem a romák zenei tehetségkutatókban megjelenő jellemző képét, illetve a magyar tévésorozatok, a kibeszélő show-k, majd a Győzike-show és más reality show-k cigányképét elsősorban a romák médiaképét érintő szakirodalom, másodsorban a roma sztárokkal, tévés producerekkel, szerkesztőkkel készített interjúim alapján. Eredményeim szerint a szórakoztató médiamőfajokban a cigányok képét uralja a zenészcigány archetípusa, de – ennek ellenére – a reprezentáció heterogén. A szórakoztató média szabályszerűségei felülírják a nyílt rasszizmust, ám az etnicitáshoz kötődő másság mint különlegesség, a romák kulturális másságának hangsúlyozása általános gyakorlatnak tekinthető.

Kóczián Sándor:

A trágár nyelvhasználat korlátozása a magyar médiaszabályozásban

Az elektronikus médiaszabályozás egyik legérdekesebb területe a trágár kifejezések és a „csúnya” szavak, a durva beszéd korlátozása. Az ilyen megnyilvánulások önmagukban véve nem jogellenesek, a véleménynyilvánítás szabadságába tartoznak. A trágár, durva beszéd használata azonban szigorú korlátozás alá esik az elektronikus médiában. Ennek legfőbb indoka a kiskorúak védelme, mivel ezt a kiskorúak számára nem megfelelő, káros tartalomnak tekintik. A tanulmány az elektronikus médiában megjelenő trágár, durva beszéd magyar szabályozását mutatja be, részletesen elemezve az ORTT és a Médiatanács trágár kifejezésekkel kapcsolatos gyakorlatát. A jogszabályi környezet bemutatása mellett ismerteti a Médiatanács 1037/2011. (VII. 19.) számú határozatával elfogadott úgynevezett klasszifikációs ajánlását, amely a trágár, durva beszéd megítéléséről is útmutatást nyújt. Bár a trágár nyelvhasználat kifejezett tilalma sem a régi, sem az új médiatörvényben nem szerepel, az ORTT és a Médiatanács, valamint a bíróságok számtalan, a műsorszámok korhatár-besorolásával kapcsolatos határozatban foglalkoztak az obszcén, trágár kifejezések használatának kérdésével. Említést érdemelnek a talkshow-k (Mónika-show) és valóságshow-k (ValóVilág 4), amelyekben fokozottabban jelentkeztek az erősen trágár, durva kifejezések használatának problémái. Az írás kitér a rádióban előforduló trágár nyelvhasználatra is, és néhány szóban felidézi a zeneszámokban használt durva beszéd kapcsán az úgynevezett Ice-T-ügyet.

Koltay András:

A médiahatóság döntései és azok bírósági felülvizsgálata a gyűlöletbeszéd tárgyában (2001–2013)

Az elso médiahatósági döntés a gyűlöletbeszéd tárgykörében csak 2001-ben, öt évvel az első médiatörvény hatályba lépését követoen született meg. A médiahatósági jogalkalmazás ezt követően is csak nehézkesen fejlődött, reflexiója a folyamatosan alakuló alkotmánybírósági gyakorlathoz ellentmondásos volt. Nehezen alakult ki a korlátozás világos, egyértelmű mércéje (ehhez részben az eljárások, a panaszok relatíve alacsony száma is hozzájárult). A hatósági jogalkalmazási gyakorlatból – ideértve az ORTT és a Médiatanács gyakorlatát is – mégis összegyűjthetők fontos tapasztalatok. A médiaszabályozás vonatkozó rendelkezéseinek alkotmánybírósági megítélésébol kinyerhető iránymutatások felidézését követően ezen hatósági gyakorlatot kísérlem meg áttekinteni.

Bartóki-Gönczy Balázs:

A „must-carry” szabályok jelene és jövõképe az Európai Unióban

Az Egyetemes szolgáltatási irányelv által a must-carry szabályok vonatkozásában lefektetett garanciális alapelvek célja a tagállamok túlzottan heterogén szabályainak közelítése, valamint az aránytalanul versenytorzító nemzeti szabályozás megakadályozása volt. E tanulmány egyik célja annak megvizsgálása, hogy a nem túl részletes és konkrét harmonizációs szabályok, valamint a nem minden kérdésre kitérő bírói esetjog alapján mennyire tekinthető homogénnek a tagállamok szabályozási gyakorlata, illetve hogy milyen „modellek” alakultak ki az elmúlt 11 évben a vizsgált 17 tagállamban. Másodsorban pedig arra keressük a választ, hogy igazolhatóak-e még a must-carry szabályok az egyre inkább valósággá váló internetes médiafogyasztás korában, ahol a tartalmak „hozzáférése” helyett és mellett egyre inkább azok „kereshetősége” válik kihívássá.

Bajnok Andrea:

Akad vélemény, szabad a párbeszéd!

Balatonakarattya önállósodásának reprezentációja a helyi sajtóban

Ez a tanulmány Balatonkenese város településrésze, Balatonakarattya önállósodási folyamatát vizsgálja. Ennek a helyi sajtóban való reprezentációját a települési nyilvánosság kontextusában, a helyi szereplők kommunikációs stratégiái felől értelmezi, és az önkormányzati kommunikáció magyarországi sajátosságaival hozza összefüggésbe.

Lányi András:

Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten!

A Médiakutató 2012. nyári számában olvasható a Szól a rádió 2.0 csoport „Köz, szolgálat, média” címmel rendezett konferenciájának több hozzászólása, köztük Bajomi-Lázár Péter „Homokot a sivatagba!” című írása. A közszolgálatiság hagyományos értelmezésének 21. századi létjogosultságát vitató álláspontra Lányi András válaszolt. Az alábbiakban Lányi hozzászólását és az azt követő rövid vitát közöljük.

Bajomi-Lázár Péter:

Közszolgálati média: a feneketlen kút

Médiapolitika nincs, csak médiapolitikák vannak: különböző megközelítések, amelyek különféle ideológiákból – a közjó mibenlétéről alkotott, empirikusan nem vagy csak nehezen igazolható vagy cáfolható feltevésekből – vezetik le az ideális médiáról vallott elképzeléseiket. Ezért tulajdonít más szerepet a közmédiának a liberális, a konzervatív, a szociáldemokrata és a zöld elemző. És ezért van az, hogy a Lányi Andrással való vitánk, amely a felszínen a közszolgálati médiáról szól, valójában a közjó mibenlétéről folyó, vagyis ideológiai – ideológiák közötti – vita, amelyben nehéz, talán lehetetlen közös nevezőre jutni. Ebben a vitában én a liberális (az egyik lehetséges liberális) álláspontot képviselem.

Lányi András:

Néhány észrevétel Bajomi-Lázár Péter válaszához

Bajominak szinte mindenben igaza van egy képzelt vitapartnerrel szemben, aki rengeteg olyan tarthatatlan dolgot állít, amit én soha sem tennék. Kár, hogy nem velem vitatkozik.