Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2001 tavasz

Kisebbség

Bernáth GáborMessing Vera:

Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske

Beszámoló a sorozat kapcsán készült fókuszcsoportos vizsgálatról1

Bevezetés

A média szórakoztató műsorai nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy társadalom önképének elemeit, ezen belül pedig a kisebbségekkel kapcsolatos attitűdjeit megerősítse vagy éppenséggel módosítsa. A magyar médiában romák – a nem hírjellegű műsorokon kívül – nemigen jelentek meg ez idáig. Az alábbi írás a magyar kereskedelmi televíziózás szórakoztató műsorainak történetében először megjelenő roma karakter többségi és kisebbségi fogadtatását járja körül. A magyar közönség véleményét egy telefonos surveyvizsgálat, a roma véleményeket pedig fókuszcsoportos beszélgetések tárták fel. A kutatás több közkeletű mítoszt cáfol: például azt, hogy a magyar közönséget eltávolítaná a roma tematika vagy karakterek szerepeltetése a könnyű műfajokban, vagy azt, hogy a romák egyformán, homogén közönségként reagálnak a róluk bemutatott médiaábrázolásokra. A kutatás azt is bemutatja, hogy milyen érzékenységgel és involváltsággal fogadják romák azt, hogy egy főműsoridőben sugárzott szappanopera szereplőjéről kiderül roma származása.

A magyarországi romák többségi médiaképéről az elmúlt években készült tartalomelemzések azt mutatják, hogy a médiaábrázolások többsége egy meglehetősen szűk sztereotípia-repertoár keretein belül maradnak.2 Nemcsak a létező pozitívumok bemutatása hiányzik a média által festett társadalomképből, hanem a konfliktusok, problémák bemutatása is gyakran egyoldalú. Ez azért lényeges, mert a média nemcsak tájékoztat, hanem hordozója és befolyásolója is annak a képnek, amelyet a társadalom saját magáról és saját magának kialakít. Alapvető szerepet játszik egyrészt a társadalom önképének fenntartásában és újrafogalmazásában, lehetőséget adva a nemzeti értékek és a nemzeti önkép megerősítő reprezentációira. Másrészt a média azáltal, hogy meghatározza a társadalomban zajló folyamatok végiggondolásának kereteit, formálója is ennek az önképnek.3

A magyarországi többségi médiával kapcsolatban megkerülhetetlen kérdés tehát, hogy felajánl-e olyan szerepeket, amelyeken keresztül a többség a romákra úgy tekinthet, mint a társadalom integráns csoportjára, és ezzel párhuzamosan lehetővé teszi-e, hogy a romák büszkék lehessenek identitásukra, vagy éppen annak eltitkolása, elfojtása felé tereli őket. E képet talán a híreknél is jobban befolyásolják a média szórakoztató műsorai, amelyekből ma nemcsak a romák hiányoznak, hanem más kisebbségek is. A szórakoztató műsorokon – a sorozatokon, talk-show-kon – keresztül sugárzott kép ugyanis indirekt, nem reflektálható módon közvetít értékeket, és ezt a lehetőséget a rejtett reklámoktól a kisebbségek kulturális integrációjáig széles körben használják ki szerte a világon. Nincsenek, vagy csak elvétve jelennek meg ma kisebbségi karakterek a magyar szappanoperákban, a talk-show-kban; a Duna Televízió kivételével nincsenek roma tévébemondók. A kisebbségek ugyanígy hiányoznak a napilapok „megkérdeztük az utca emberét” rovataiból is.4 Mindez azt sugallja, hogy a romák nem részei a magyar társadalomnak, azon kívül álló, kizárólag problémákat, konfliktusokat hordozó homogén „tömeget” alkotnak. A kisebbségi karakterek – és különösen a roma karakterek – hiánya a meglehetősen zárt többségi identitásminták mellett tovább erősítik azt a távolságot, amelyet a hírműfajok problémaorientáltsága és domináns etnikus kategorizálása kialakít.
A kérdés természetesen elválaszthatatlan attól is, hogy a magyar média mennyire tartja ma – ha nem is célközönségének, de legalább – potenciális közönségének a romákat. Egy 1998-ban a többségi média legnagyobb közönségű szerkesztőségeinek döntéshozóival felvett interjúkutatásunk azt mutatta: nemigen, néhányan pedig egyenesen úgy fogalmaztak: a romákkal való „túl sok” foglalkozás elidegeníthetné a nem roma közönséget.5

E képnek a romákra gyakorolt lehetséges hatását 1998-ban egyik roma interjúalanyunk így foglalta össze: „[a többségi médiából sugárzott híradások többsége] általában úgy csapódik le a roma közösségekben, hogy már megint valamiféle botrányos vagy negatív kicsengésű hír ment le a televízióban, amit nagyon rossz emberi érzéssel él meg. Ha róla van szó, folyamatosan a negatívumait hallja. Vagy úgy, hogy a megalázottság érzése keltődik benne”.

E vélemény jegyében készítettük 2000-ben azt a fókuszcsoportos beszélgetéseken alapuló kutatást, amely a többségi médiakép hatásának másik oldalát, nevezetesen a romákra – a csoport tagjainak önértékelésére, identitására, a többség-kisebbség viszonyának percepciójára – gyakorolt hatását kívánta feltérképezni. E tanulmány e kutatás eredményeinek egy részét mutatja be.

Roma karakterek a sorozatokban: két szakmai vélemény

1998-ban (amikor a magyar televíziók szórakoztatóműsoraiból teljes egészében hiányoztak a roma karakterek, szereplők) interjút készítettünk a két akkori magyar szappanopera producerével. Többek között azt próbáltuk meg feltérképezni: (1) mi a véleményük a magyarországi romák többségi médiaképéről, (2) mennyire lennének nyitottak roma karakter szerepeltetésére és (3) mire figyelnének egy ilyen karakter megalkotásakor.

A többségi médiaképről mindkét interjúalanyunknak lesújtó volt a véleménye: „óvakodnak a problémától, mert nem tudják a megoldást. Azok az alibiműsorok, amiket a közszolgálati televízió ad kisebbségi műsorok címén, az, hogy heti huszonöt percben el van intézve a közszolgálatban a romakérdés, a németkérdés, a szerbkérdés, az nem old meg semmit” – fogalmazott egyikük. Ugyanakkor másik interjúalanyunk azt hangsúlyozta: „ahol a kulcspozíciókban nem romák ülnek, ott nincs sok esély a helyzet javítására”. Ugyanő egy erőteljesebb nyomásgyakorló képességgel rendelkező roma önszerveződésben és egy eltökéltebb kormányzati politikában látta a garanciáját annak, hogy e kép megváltozzon: „a média és a roma kisebbség viszonyában az amerikai mintát kellene követni: ott normákkal kötelezték a médiát, hogy milyen arányban kell megjeleníteni színes bőrűeket. Amerikában ebbe a kérdésbe kőkeményen belenyúlt az állam, mondhatni cenzúrázott, ezt ugyan általában egy demokráciában nem lehet, de a megoldáshoz szükséges. […]

Egyezségre kell kényszeríteni a médiát a roma kisebbséggel. Átfogó médiastratégiára van szükség, médiamixekkel és normatívákkal”.
A sorozatokba beépíthető roma karakterekkel kapcsolatban homlokegyenest eltérő véleményeket fogalmaztak meg: az egyik sorozat producere határozottan fontosnak tartotta, hogy romák is szerepeljenek a magyar szappanoperákban: „sztárokat kell létrehozni. Mert a sztárok hordozóként szerepelnek”. A másik úgy vélekedett, hogy ez nem oldana meg semmit: „én fontosabbnak tartom, hogy ne a mesejátékokban [szappanoperákban] szerepeljenek romák, hanem egy valódi televízióműsor legyen, romákról, romák is, nem romák is próbáljanak tenni, segíteni, tanítani, nem a botrányok mentén, hanem éppen ellenkezőleg: a botrányok ellenében. […] ide nem díszromák kellenének, nem egy-egy kiemelt roma személyiség kell, hanem általános strukturálódást kellene végrehajtani. Az, hogy a híreket romák mondják be, hogy az interjúkat roma fiatalok készítik, az a roma helyzeten édeskeveset változtat. Csak egy példát mutat, hogy lám, szorgalommal ilyen messzire lehet eljutni, de ennyi az egész”.

Mindketten aggályuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a televíziós sorozatok hangsúlyosan szerepeltessenek romákkal kapcsolatos kérdéseket, vagy hogy e műsorok a többségi előítéleteket célozzák meg. Egyikük úgy fogalmazott saját sorozatáról: „konfliktus csak a roma mivolt miatt nem volna benne. Azzal foglalkozzon a »Híradó«. A szórakoztatás oldaláról kell megnézni a dolgot. […] Az persze, ha elkezdenék foglakozni a cigánykérdéssel, biztos, hogy ártana nekem. A szereplőről látszik majd, hogy roma, de nem a romakérdéssel foglalkozom”. A másikuk: „hogy a diszkriminációs vitát belevigyük-e a műsorba, az már egy problematikusabb kérdés. Egy olyan vitát, amit a társadalomnak a széles rétege folytat kiközösítő alapon, átemelni ide, és megismételni a kiközösítési kísérletet és annak kivédését, ezt én egy életveszélyes útnak tartom”.

A romák egy ilyen karakterre adott lehetséges reakciójával kapcsolatban jelentősen eltértek a feltételezések. Egyikük úgy vélekedett: „A roma egy büszke nép. Van benne egy alapvető tartás. Biztos lenne valami pozitív hatása”. Másikuk azonban megerősítette a roma társadalom lehetséges reakcióival kapcsolatos – a reklámszakemberekkel készült interjúkban is hangsúlyozott – bizonytalanságot: „Azt kitalálni, hogy hogyan lehet megszólítani a romákat – hiszen jelentős részük a lemaradt kategóriába tartozik – nehéz. Ha én behozok a sorozatba egy-egy parádés roma ügyvédet, azt a lemaradottak nem fogják-e jobban utálni, mintha nem roma lenne? Hogy lehet egy roma társadalmat filmen úgy kitalálni, hogy egyik szélét se irritálja, azt nem tudom”.

Az RTL Klub „Barátok közt” című sorozatában 2000-ben megjelent roma karakter a jelek szerint utólag az összes fenti félelem megalapozatlanságát bizonyította. A sorozatban igen élesen merül fel a többségi diszkrimináció és előítéletek kérdése, ráadásul szerepel egy – úgy tűnik a romák részéről is kedvelt – „parádés roma ügyvéd”. Mindeközben a többségi közönség sem pártolt el ennek hatására a sorozattól. A szórakoztató műsorokban megjelenő romák – pontosabban fogalmazva roma tematika – elidegenítő hatásának túldimenzionálását egy, a sorozatban a roma karakter megjelenését közvetlenül követő telefonos kutatás is bizonyította.6

Ennek során azt szerettük volna megtudni, hogy hogyan fogadja a magyar közönség azt, ha egy kereskedelmi televízió szórakoztató műsorában roma karakter tűnik fel, és hogy általában milyen attitűddel fogadná a roma tematikát és roma szereplőket a fikciós műfajokban.
A kérdezettek nem egészen egy ötöde ellenezte azt, hogy szó legyen romákról az ilyen sorozatokban. Ez ellentmond annak a közkeletű vélekedésnek, miszerint a „roma tematika” szerepeltetése a televízió szórakoztató műsoraiban jelentős közönséget idegenítene el. Ráadásul az e kérdésre adott válaszok függetlenek attól, hogy a válaszoló nézi-e a sorozatot – tehát nincs arról szó, hogy tömegesen elpártoltak volna a nézők.

Az 1. táblázat a kérdésre adott válaszok demográfiai jellemzők szerint megoszlását mutatja.

Legyen-e cigányokról szó? Demográfiai jellemzők szerint ( N=500)
Nem
Kor
Iskolai végzettség
Település típusa
Össszesen
 
Férfi
16-34
35-49
50-64
65+
Alap
Közép
Felső
Budapest
Város
Község
Igen
46%
41%
41%
49%
46%
33%
37%
52%
63%
44%
42%
43%
43%
Igen, de csak a rendesekről
31%
43%
34%
28%
41%
56%
46%
22%
19%
29%
37%
42%
37%
Ne
23%
16%
25%
24%
14%
11%
18%
26%
18%
27%
21%
14%
20%

Előfeltevésünkkel szemben a fiatalok között a legmagasabb azok aránya, akik kategorikusan elutasítják a roma témák megjelenítését a szórakoztató műsorokban, a középkorúak között viszont a legmagasabb az egyértelmű támogatók aránya. Az iskolai végzettség szintjének emelkedésével nő a roma tematika szórakoztató műsorokban történő szerepeltetésének támogatottsága. Legkevésbé a községi lakosok, leginkább a budapestiek utasítják el azt. A roma tematika szerepeltetésével szemben sokkal kevesebben – a kérdezettek csupán harmada (33 százaléka) – tartotta kívánatosnak azt, hogy romák maguk is szerepeljenek a televízióban (lásd a 2. táblázatot).

2. táblázat

Szerepeljenek-e romák? Demográfiai jellemzők szerint
Nem
Kor
Iskolai végzettség
Település típusa
Össszesen
 
Férfi
16-34
35-49
50-64
65+
Alap
Közép
Felső
Budapest
Város
Község
Igen 36% 30% 33% 37% 35% 23% 27% 41% 51% 41% 30% 31% 33%
Igen, de csak a rendesekről 41% 45% 37% 37% 46% 61% 49% 33% 30% 38% 44% 45% 43%
Ne 23% 25% 29% 26% 22% 16% 24% 26% 19% 21% 26% 24% 24%

 

A demográfiai változók szerinti véleménykülönbségek az előző kérdéshez nagyon hasonlóak: a fiatalok, az alacsony iskolai végzettségűek és a budapestiek a legelutasítóbbak.

A roma vélemények

Mindez azonban még nem sokat árul el arról: hogyan fogadják maguk a romák a többségi médiában róluk sugárzott képet általában, illetve a „Barátok közt”-ben megjelenő „roma” karaktert. Vajon szerepet játszanak-e ebben a különböző korosztályi, társadalmi státuszbeli különbségek, és hogyan hat a sorozat a többség-kisebbségi viszony percepciójára?

Módszerek

A kutatás módszeréül a fókuszcsoportos beszélgetéseket választottuk. E módszernek komoly előnyei és lényeges korlátjai is vannak: előnye, hogy alkalmasabb személyes attitűdök és megélt élmények értelmezésének felderítésére (jól érezhetően felszínre került például, hogy az egyéni életutak milyen mértékben követelték meg néhány interjúalanyunktól a roma közösségek legelesettebbjeivel való szakítást, és ez milyen perspektívába helyezi a médiaképpel kapcsolatos elképzeléseket). Ugyanakkor a kiválasztott csoportok nem feltétlenül reprezentatívak a vizsgált csoport egészére. Az eredmények összegzésekor tehát nyugodt szívvel tehetünk a médiafogyasztást befolyásoló attitűdökre és a sorozat által kiváltott érzésekre vonatkozó megállapításokat, nem tehetünk azonban a teljes roma népességre vonatkozó általános kijelentéseket. A csoportok kiválasztásánál lényeges szempont volt, hogy a különböző korú, eltérő élethelyzetű és társadalmi státuszú csoportok közötti esetleges eltéréseket is regisztrálni tudjuk.

A beszélgetések két főbb téma7: a média általános romaképével kapcsolatos vélemények, illetve a „Barátok közt”-ben megjelenő roma tematika részleteivel kapcsolatos kérdések köré szerveződtek. E tanulmány ez utóbbi témát járja körül. A sorozatról szóló beszélgetést a vonatkozó részekből összeállított kb. 20 perces filmmontázs megtekintése előzte meg.

A roma szál

A történet egy állami nevelőintézetben felnőtt baráti társaság és az általuk indított vállalkozás körül zajlik. A csapat egyik tagja Nóra, jogász, aki munkájával komoly megbecsülést vívott ki magának. Nóra a többiekhez hasonlóan nevelőintézetben nőtt fel, nem ismeri szüleit. Nem tud belenyugodni a család hiányába, ezért később apja kutatásába kezd, akit bonyodalmas módon meg is talál. Ekkor derül ki, hogy édesapja roma, tehát Nóra maga is félig roma. Nórának innen kezdve több részen át kellszembesülnie környezete előítéleteivel, romákkal szembeni indulataival. Egyik ügyfelének anyja (Magdika) például – aki csodálattal nézett korábban a tehetséges jogászlányra –, mikor megtudja, hogy fia egyik éjjel Nóránál aludt, lekurvázza, hiszen „már csak ilyen a fajtája” – érvel. Hosszas unszolásra ugyan bocsánatot kér, de hozzáteszi: „az én fiam nem is hozzád való”. Ugyanakkor kiderül az is, hogy Nóra édesapja, Béla, nyomdász, ennek ellenére igen szegény, nyomorúságos körülmények között lakik egy sufniban. Nóra meglátogatja apját a munkahelyén, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy apját származása miatt nem képzettségének megfelelően alkalmazzák, fizetése kirívóan alacsony. A főnök – Nórával való, rasszista felhangokat sem nélkülöző összeszólalkozása után – elbocsátja Bélát. Nóra rábeszéli apját, hogy indítsanak munkaügyi pert.

A csoportok

A kutatás során összesen négy fókuszcsoportos beszélgetést szerveztünk, a csoportok kiválasztását több szempont párhuzamos érvényesítése vezérelte. A csoportok közül egy volt – az első budapesti –, amely a fókuszcsoportos kutatás azon módszertani előírásának megfelelt, miszerint a résztvevők nem ismerhetik egymást és heterogén csoportot kell alkossanak, a többi esetében valamennyire „lazábban” kezeltük ezt a szabályt, hogy a különböző csoportidentitások és csoporttapasztalatok is felszínre kerülhessenek. Minden csoportba beépítettünk azonban egy – ebből a szempontból – kontrollembert, hogy a vélemények ütközését is a beszélgetésekbe kódoljuk. Így a különböző csoportok kiválasztásakor az első beszélgetés (amely egyebek mellett éppen azt volt hivatott felmérni, hogy mennyire kell ragaszkodnunk a heterogén csoportokhoz) után főként a csoportok között próbáltuk érvényesíteni az életkori, anyagi, illetve társadalmi státuszbeli és kulturális alcsoport szerinti heterogenitást.

Az első budapesti – kísérleti – beszélgetésen résztvevők egyetlen közös tulajdonsága az volt, hogy mindannyian budapestiek. Gazdasági aktivitásukat tekintve a villamosvezetőtől az éjszakai bárzenészen át az állami gondozottból hajléktalanná vált fiatalig és a háztartásbeliig terjedt a sor. A lehetséges generációs különbségek feltárása céljából négy középgenerációs és négy fiatal beszélgetőpartnert választottunk, és ügyeltünk arra is, hogy minden nagyobb roma alcsoport képviseltetve legyen általuk. Debrecenben Hajdú-Bihar megye nyolc különböző településének kisebbségi önkormányzati, illetve civil szervezet-vezetőjével folytattunk beszélgetést. Az eltérő korú, de huszonöt évnél idősebb két nő és hat férfi résztvevő ugyan ismerte egymást, ám többségük évente néhány alkalomnál nem találkozik gyakrabban. A roma szervezetvezetők kiválasztását az tette indokolttá, hogy ők azok, akik helyben a legtöbbet tehetnek a médiakép megváltoztatásáért, ráadásul munkájuk révén nemcsak magánemberként, hanem a romákkal kapcsolatos hatás szempontjából is nézhették a sorozatot. Ugyanakkor a beszélgetés önkéntelenül is tanúskodott azokról a kihívásokról, amelyekkel ma egy roma szervezetnek szembe kell néznie munkája során.

A második budapesti csoport főként vidékről a fővárosba került, nagy mobilitással rendelkező, értelmiségi pályafutású vagy arra készülő fiatalokból, és – egyfajta kontrollként – egy fizikai munkásból, illetve családjával nemrég Kanadából kitoloncolt, titkárnőként dolgozó lányból állt. A beszélgetés igazolta azt az elképzelésünket, hogy ők egy reprezentációs küzdelem értelmében is jelentősen eltérő módon fogják értelmezni a sorozatot. Kalocsán egy meglehetősen zárt oláh cigány közösség hat különböző korú asszonyával beszélgettünk. Ez a beszélgetés volt talán a legnehezebb, miután a problémák kibeszélésére alkalmas fórumok hiányában a bemutatott film személyes történetek és panaszok sokaságát szabadította fel. A beszélgetést egy, a nyelvet értő ugyancsak oláh cigány (bár nem az adott közösségből származó) nő moderálta, hogy a résztvevők a lehető leginkább megnyílhassanak. A vélemények ebben a beszélgetésben minden korábbinál erősebben terelődtek a történet valóságossága felé, és a résztvevők példák sokaságával illusztrálták azt a véleményüket, hogy a film jelenetei – különösen azok, amelyek a Nórával kapcsolatban felszabaduló előítéleteket és az apját érő diszkriminációt mutatják be – mennyire mindennaposak.

Hitelesség

A filmmontázsra adott első reakciók minden csoportban azt igazolták, hogy a kirekesztéssel és az előítéletekkel kapcsolatos szál a leghitelesebb és a legégetőbb beszélgetőpartnereink számára, kortól, társadalmi státusztól, lakóhelytől, nemtől függetlenül. Túlnyomó többségük saját példák sokaságán át érvelt amellett, hogy a film ebből a szempontból teljesen valóságos: „Én a saját életemben átéltem ezt a feleségemmel együtt” – mondta egyik debreceni beszélgetőpartnerünk, akinek vegyes házassága miatt az előítéletek sokaságával kellett megküzdeni családjában.

„Volt [nekünk is ilyen tapasztalatunk], nem is egy. Az én fiam járt iskolába. Négy évig ott járt, és a végén azt mondták neki, hogy nem járhat oda, mert cigány. Áttették a kisegítőbe” – mesélte az egyik kalocsai asszony a már gyerekkorban átélt diszkriminációs példák egyikét. A legélénkebben a kalocsai asszonyok reagáltak a film előítéletes és diszkriminatív környezetet bemutató részeire. A hagyományos oláh cigány közösség talán az, ahol a legnyíltabban éri a közösség tagjait az ilyen többségi attitűd. Személyes történetek sokaságát sorolták fel, amelyek mindegyike arról szólt, hogyan zúdul rájuk a nem roma környezet előítéletessége, és ebből milyen diszkriminatív megoldások születnek az iskolában, a munkahelyeken és más közintézményeknél.

A debreceni csoportban elsősorban a munkahelyi kirekesztés eseteiről számoltak be: „akárhova megyek dolgozni, a kislányom akárhová ment el munkahelyet keresni, ő egy vendéglátós iskolát végzett, a C betűt látják, nincs felvétel. És ez Magyarországon nem csak velem, nem csak a lányommal, nem csak a falumban, hanem országszerte [így van]”. Az egyik budapesti fiatal is hasonlóan látta a filmnek ezt a részét: „Ez a munkaügyi konfliktus nagyon valóságos volt, valóban nagyon hiteles”.

A kirekesztettség személyes történetei a kalocsai asszonyoktól a „felkapott” budapesti éjszakai bárzenészig hasonlóak voltak. Az előbbiek egyike úgy fogalmazott: „amikor lecigányozzák, hogy fáj az embernek, hát ő nem ugyanolyan fehér kenyeret eszik, mint a magyar? Dehogynem. Ugyanabból a pénzből vásárolja a fehér kenyeret, mint mink, a saját magyar pénzünkön. Hát most fekete a pénze? Nem fekete. …” Az utóbbi pedig azt mesélte egy korábbi munkahelyéről: „Minden éjszaka tele volt a bár, Európa-hírű zenészekkel játszottunk ott. És egy alkalommal odajött hozzánk a tulajdonos, és szó szerint azt mondta: ez volt az utolsó fellépésetek itt. Megkérdeztük tőle, hogy miért? Azt mondja, azért, mert én romáknak nem adok pénzt”.

A történet ebből a szempontból mindenki számára valós volt, olyannyira, hogy gyakran a filmbeli fikciót a valóságban megélt élményekkel azonosították. „Szerintem ez a film teljesen hűen ábrázolta a mát és a jövőt. Ez egy kicsinyített mása az egész Magyarországon zajló életnek, mindent elmond rólunk. Elmondja a másságról a magyarnak a véleményét, elmondja, hogy hogyan éli meg a cigány” – fogalmazott összefoglalóan az egyik debreceni interjúalanyunk, míg a második budapesti csoport egy résztvevője elmondta: „amikor megtudják a Nóráról, hogy cigány, akkor azt mondja a Magdi, hogy: »ki gondolta volna, hisz olyan finom nő«. Akkor ebben a mondatban már minden benne van”.

Többen amellett érveltek, hogy a film igen valósághűen ábrázolja a többségi társadalom előítéletes részét is: „Nekem a film ugyanúgy a magyarokat is bemutatja, hogy azokból is vannak eléggé gazemberek; ilyenek. El kell fogadni, hogy az emberek a szemünkbe mutatják a szépet, ha kell még bocsánatot is kér. Huszonötször fog megsérteni, belém rúgni, mint egy mosogatórongyot hajigálni, ha kell”– mondta egy másik interjúalanyunk.

A hitelesség nem a konkrét szituációk vagy szereplők szintjén bicsaklik meg, hanem ennél általánosabb szinten: a hiányok teszik néhol valótlanná a romák számára Nóra és apja történetét. A második budapesti csoport fiatal roma értelmiségiei azt kifogásolták, hogy különösen a roma apa szerepe rendkívül elnagyolt, és sok esetben nem több, mint az előítéletek passzív, arctalan céltáblája: „Ugye a Nóra egy olyan szereplő, akivel azonosulni tud a néző, és azonosul a problémával is. Viszont, ami nem tetszik, hogy nem tartom elég élethűnek, elég valóságosnak. Például ott az apuka, azt sem tudjuk, hogy zenész cigány vagy oláh cigány”. Egy másikuk egyenesen úgy fogalmazott: „Hát szerintem abszolút nem élethű. Ilyen alázatos ember a világon nincs! Akárhonnan származik. Hogy ennyire megalázkodjon, ha cigány, ha nem cigány. […] Azt mondom, hogy amilyen mondatokat a szájába adnak, az nem élethű”. Az első budapesti csoport egyes tagjai egy másik hiányra hívták fel figyelmünket: a pozitív, de valósághű történeteket hiányolták a sorozatból: „a Nóra apja egy cigány asszonnyal él. Én arra vártam a történetben, hogy Nóra meglátogatja a cigány asszonyt, és azt szerettem volna látni, hogy ezek vagy zenész cigányok, vagy oláh cigányok, de alapvetően olyan emberek, akikről sugárzik az, hogy romák, és szerettem volna egy pozitív roma családot látni”. „Végre olyan sorozatnak kellene lenni, ahol pozitív dolgok is benne vannak. Kicsit megmutatni, hogy tényleg vannak olyan rétegek, akik tényleg nagyon normálisan gondolkoznak”. „Kellett volna egy jó munkahelyet is bemutatni, hogy lám csak, az ember elmehet oda is, ahol nemcsak ilyen főnök van. És felveszik, mert ilyen is van” – sorolták a film nézése után fennmaradó hiányérzetüket a budapesti fiatalok.

Identitás

A fikciós műfajoknak széles közönségük és nem reflektálható módon közvetített üzeneteik miatt van egy nem kimondottan szándékolt hatásuk is: az, hogy a közönségnek identitásmintákat mutatnak fel, illetve erősítenek meg. Nem elhanyagolható tehát az, hogy az első, roma karaktert szerepeltető sorozat milyen identitásokat kínál fel a roma és nem roma nézőinek. Mindenki nagyon fontosnak tartotta a puszta tényt, hogy roma szereplő jelenik meg egy népszerű szórakoztató műsorban. Ezt egy budapesti fiatal így fogalmazta meg: „Azt nagyon fontosnak tartom, hogy kiderült a Nóráról, hogy cigány. Ugye azt mondtad, hogy ez az egyik legnézettebb műsor Magyarországon. Mert a Nóra egy olyan szereplő, akivel azonosulni tud a néző és azonosul a problémával is, hogy Nóra hogyan éli meg cigányságát, mi történik vele, milyen támadások érik…”

A legjobban a budapesti fiatal romákat kavarta fel a média által közvetített identitás kérdése. Ők jól érzékelték annak a folyamatnak a dilemmáját, amelyben egyrészt Nóra elszenvedi a származása miatt megváltozó környezetet és annak felszínre törő előítéleteit, másrészt pedig ezzel párhuzamosan kiderül, hogy apját már meg is törték. Ezek nagyon fontos elemei a történetnek, miközben legalább ennyire alapvető élmény lenne egy felépített pozitív roma identitás a sorozatban. Számot kell vetni azzal, hogy utóbbi híján a sorozat roma szála nem fog osztatlan sikert aratni a roma közönség körében, és talán túlságosan is egy, az előítéletességről szóló többségi szempontból, „kívülről” végigvitt konfliktusra fog hasonlítani. Egyikük úgy fogalmazta ezt meg: „egy huszonegy éves lány, aki ügyvéd, megtudja, hogy roma. Ó, tényleg?! És aztán megtudja, hogy az apja az egész életét úgy élte le, hogy beletörődött, megtört ember. A romák nem ilyenek. Vannak roma családok, akik küzdenek, […] én nem szeretnék egy identitástudatával tipródó cigányt látni a képernyőn, aki azt mondja, hogy »nem tehetek róla, nem tudok rajta változtatni«. Elegem van ebből az állandóan megváltoztatni akarásból”. Beszélgetőtársaink azt hiányolták elsősorban, hogy a film bemutassa: a romáknak nem csak rossz. „Szeretnénk, ha nem csak a problémákkal ismertetnék meg a kedves társadalmat, hanem az édességét is éreznék: romának jó lenni. Kéne éreztetni, hogy a romák is érzik úgy magukat, hogy jó lenni, és hogy a társadalom is érezze úgy, hogy ez nem egy megpecsételt dolog.”

A többségi társadalom percepciója

Amennyire fontos hatása lehet egy ilyen sorozatnak a kisebbségi identitás alakítása, ugyanannyira lényeges, hogy a többségi társadalmat, illetve a hozzá fűződő viszony érzékelését is befolyásolhatja. A beszélgetések kitértek ezért arra is, hogy a résztvevők szerint hogyan értelmezik a filmet a nem romák és a romák. E kettő különbségéből következtetni lehet arra a távolságra, amelyet a romák feltételeznek maguk és a nem romák között.

Nagyon érdekes különbséget tapasztaltunk ebben a tekintetben a különböző csoportok között. Elsősorban a budapestiek osztották azt a véleményt, hogy a szimpatikus roma karakterekkel a nem roma közönség is azonosulni tud, és a film így szolidaritást válthat ki: „Szerintem mindenkiből sajnálatot vált ki. […]Pozitív benyomást keltett a nézőkben az ügyvédnő viselkedése, és a Bezerédi [a Nóra apját játszó színész] is. Mert szerintem mind a kettő nagyon emberi tulajdonságokból fakadó reakciót adott”. Többen azonban már kételkednek abban, hogy a többségi nézők mindegyikében felépíthető ez a szolidaritás: „van egy bizonyos százalék, aki odaáll a cigányság mellé a film miatt. Nem lehet azt mondani, hogy a magyarok teljesen melléállnak, olyan ötven-ötven százalék”.

A vidéki csoportokban azonban erősebb volt az a vélemény, hogy a nem roma nézők az előítéletes (és egyébként negatívan beállított) szereplőkkel fognak azonosulni, és a film ezáltal megerősíti a magyarok előítéleteit. Egyik debreceni beszélgetőtársunk azt mondta: „Nem biztos, hogy szemléletváltást okoz például abban a magyar valakiben, akibe eleve már belerögződött, hogy én gyűlölöm a romákat és a gyerekemnek is azt mondom, hogy piszkos cigány, látod itt megy, nehogy játsszál vele”. Az egyik debreceni férfi egyenesen úgy fogalmazott: „van, akit megerősít az előítéletben. Megerősíti és alátámasztja ezekkel a példákkal”. „Így nézik: mit akar az a kis roma származású nő”.

Kalocsán voltak a legpesszimistábbak ebben a kérdésben: „Azt gondolják [a gádzsók], hogy igaza van a munkáltatónak, hogy a cigányok nem odavalók […], hogy ügyvéd, […] mert a cigány csak koszos lehet. Egy ilyen ügyvédi munkát nem lehet cigányra rábízni…”
Itt kisebb vita bontakozott ki abban a kérdésben, hogy változtathat-e a film a romákkal kapcsolatos attitűdökön:
„– Lehet, hogy változtat, mert van azért a magyarok közt is aki...
– Szerintem meg nem. Marad ez így. A cigány cigánynak marad, a magyar meg magyarnak. Jó, lehet, hogy egy-kettő elgondolkodik, de szerintem ez marad így, ahogy van. Szerintem filmbe se, meg sehogy se tudják már ezt megváltoztatni”.

A második budapesti csoport egy tagja a lehetséges hatással kapcsolatban úgy fogalmazott: „Szerintem annyit elérhet ez a film, hogy nem lesz sikk egy-két munkahelyen ilyen nyíltan cigányozni, csak sunyiba. Ennél többet nem”.

Meglehetősen eltérő vélemények alakultak ki a csoportokban azzal kapcsolatban is, hogy milyen üzeneteket közvetíthet a sorozat a roma közösségek felé. A második budapesti csoport – amelyikben leginkább elfogadott volt az a vélemény, hogy a nem roma közönségből szolidaritást válthat ki a sorozat – egyhangúlag úgy vélekedett, hogy a roma nézők nem tudnak majd azonosulni Nórával és apjával. A csoport egyik tagja szerint „nem tudnak azonosulni se az apával se a lánnyal. Annyira speciális helyzetben van a lány is meg az apa is”. Egy másikuk úgy fogalmazott: „inkább úgy fogják nézni, hogy őket hogyan látják [a gádzsók]”.

A többi csoport, amelynek tagjai valószínűnek tartották a nem roma közönség előítéleteinek megerősödését, sokkal inkább vállalta az álláspontot, hogy a romák azonosulni tudnak a film roma karaktereivel. Ők elsősorban Nóra szerepének üzenetértékére koncentráltak, és ezt a résztvevők túlnyomó többsége rendkívül fontosnak értékelte: „Hát a romák igazat adnak nekik, mér’ hát nem igaza van? Ne is hagyja magát, mink is mellette vagyunk” – foglalta össze a kalocsai csoport véleményét az egyik asszony. Az egyik hajdú-bihari roma vezető pedig úgy fogalmazott: „egy üzenet volt ez, hogy érdemes tanulni, meg érdemes fejleszteni az embernek magát, mert a tudásával ilyen akadályokat le lehet győzni”.

Ezek a véleménykülönbségek ugyanakkor azt mutatják, hogy igen erős a feltételezett szakadék a roma és nem roma közönség között: azok, akik szerint a romák azonosulni tudnak Nórával és apjával, azt is gondolják, hogy a nem romákat a film csak megerősíteni fogja előítéleteikben. Azok viszont, akik úgy érzik: az ügyvédnő és apja olyan karakterek, akikkel a romák nem tudnak azonosulni (mert romaságukat csak a környezet előítélete határozza meg, pozitív identitást nem hordoz) azt tartották valószínűnek, hogy a többségi közönségből szolidaritást és együttérzést vált ki a film.

Hogyan tovább?

A médiareprezentáció hiányait és a valós élet sérelmeit jól mintázhatják azok a történetek, amelyeket beszélgetőtársaink találtak ki a történet folytatásaképp. A csoportok mindegyike a megnyert per, a Nóra apját (és valamelyest a romák egészét) ért diszkriminációért és megaláztatásért kapott egyfajta „elégtétel” jegyében fűzné tovább a történetet. Habár ezt explicit módon senki nem fogalmazta meg, mégis két kérdéskör köré rendeznék a folytatást: egyenjogúság és egyenrangúság.

Minden résztvevő azt hangsúlyozta, hogy Nórának meg kell nyernie apja munkaügyi perét: „Nagyon örülök, hogy a Nóra így lépett fel, hogy nem szégyenli, hogy az apja cigány, és én olyan pert akasztanék ennek a vezetőnek a nyakába, amilyet csak tudnék”. „Én úgy fejezném be, hogy a munkaadóval kapcsolatban nyerjen pert, sőt kártérítést kelljen fizetnie” – fűzték tovább a történetet a Hajdú-Bihar megyei roma vezetők. A kalocsai oláh asszonyok között már voltak kevésbé optimisták is: „Ne hagyja abba. Tudja a jogokat, szerintem megnyeri. Mert az igazságért harcol”. „Én meg úgy gondolom, hogy mivel cigány ügyvéd, elveszti a pert és a másiknak fognak igazat adni, mert az magyar, emez meg cigány”. A többség azonban ebben a csoportban is a pozitív végkicsengésben hitt: „Nem, ne hagyja abba […] szerintem megnyeri. Mert az igazságért harcol”.

A debreceni csoport egyöntetű véleménye szerint ez egyfajta „elégtétel lenne a romáknak”, és „fontos lenne, hogy megmutassa ez a cigány ember, hogy mire képes: a szakmájában el tudjon helyezkedni és a családjához visszamenni”. Egyikük a jogegyenlőség kérdését hozta fel, amikor úgy fogalmazott: „ez példaérték lenne a magyaroknak, hogy hopp, hát azért nem lehet ezeket besöpörni az ágy alá”.

Beszélgetőtársaink többségének nemcsak az „igazságtétel” motívuma volt fontos, hanem az is, hogy a történet foglaljon állást abban, hogy a romák egyenrangúak: „legyen állása, hogy igenis fogadják be abba a társadalomba, amibe igenis hogy be kéne hogy fogadják. És legyen munkája”. „Hogy összetartás legyen a cigányok és a magyarok részéről”. Az első budapesti csoport egyik tagja úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: „[Úgy folytatnám], hogy egyenrangúak vagyunk a magyarokkal. Ugyanazt a munkát elvégezzük, ugyanannyi pénzért, és elvárjuk, hogy velünk is úgy beszéljenek, mint ahogy beszélnek egy, történetesen magyar emberrel”.

A sorozat többi szereplője kapcsán meglehetősen emblematikusan jöttek elő a domináns csoportvélemények közötti különbségek. A lehetséges haláleset mellett egymástól függetlenül két csoport is egy vegyes házassággal változtatná meg a legelőítéletesebb kitételeket megfogalmazó Magdikát. Az egyéni „bizonyítékokat” preferáló első budapesti csoporttagok a roma felet vinnék át a magyar családba: „szerintem az lenne a jó, ha ezt a fiát összehoznák a Nórával és akkor az anyja is belátná, hogy hát roma igen, de intelligens, vannak rendes romák is”. A debreceni csoportban azonban az merült fel: „a Magdikánál azt csinálnám, hogy a fia egy igazi cigány családba nősüljön be, és meg kellene a Magdikának alkudni a cigány környezettel. És akkor rá kellene döbbennie, hogy azok is milyen értékes emberek. Tehát el kellene fogadja ez által a romákat is”.

A második budapesti csoport a megnyert per és az újra munkalehetőséget kapó apa verziója után – ironikusan – úgy fűzte tovább a cselekményt: „A Nóra összejönne egy roma fiúval, aki jogász lenne. Alapítanának egy irodát, és csak roma ügyeket vállalnának. És nagyon szeretnék a Romantic együttest, meg is tanulnának cigányul beszélni. És a végén kimennek Strassburgba!”

Irodalom

Bernáth Gábor–Messing Vera (1998): „vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal.
Hall, Stuart (1995): The Whites of Their Eyes – Racist ideologies and the media. In: Dines, Gail–Humez, Jean M. (szerk.): Gender, Race and Class in Media. London: Sage.
Messing Vera (2000): Shifting attitudes of a changing society as reflected by the media. The representation of Roma in the Hungarian press. Budapest: Ph.D-disszertáció.
Messing Vera (1998): Nemzeti és etnikai kisebbségek képe a magyar sajtó híreiben 1996 végén és 1997-ben. Jel-Kép, 4. sz.
Vicsek Lilla (1996): Cigánykép a sajtóban. Amaro Drom, 12. sz.

Lábjegyzetek

1
A kutatás a budapesti Nyílt Társadalom Intézet (OSI) anyagi támogatásával készült.
2
Bernáth–Messing (1998); Messing (1998; 2000); Vicsek (1996).
3
Ahogy Stuart Hall (1995) fogalmaz: a média „termékei” „a társadalmi világ reprezentációi, képek, leírások, magyarázatok és keretek annak megértéséhez, hogy milyen a világ, és miért működik úgy, ahogy mondják, és ahogy bemutatásra kerül a működése”.
4
Holott – akár a nagy számok törvénye alapján – elvileg minden huszadik alkalommal egy romába kellene botlania az utcán kérdezősködő riporternek.
5
A hivatkozott interjúkutatások során 19 roma szervezet- és intézményvezetőt, a kisebbségi média szerkesztőit, a többségi média 12 szerkesztőjét, a két legnézettebb magyar televíziós sorozat producerét, valamint két nagyobb reklámcég egy-egy munkatársát szólaltattuk meg. Az interjúk nyitott kérdéseket tartalmaztak. Az adatok feldolgozását lásd: Bernáth–Messing (1998).
6
A SzondaPhone 2000 márciusában, közvetlenül a roma tematikának a sorozatba kerülése utáni napokban folytatta le a telefonos kérdezést a Roma Sajtóközpont felkérésére. Az 500 fős mintát a SzondaPhone kérdezési rutinjának megfelelően a telefonnal rendelkező és a válaszadást vállalók kb. 4500 fős mintájából választották ki véletlenszerűen, a demográfiai változók figyelembevételével. A telefonos kérdezés sajátossága, hogy a minta valamelyest torzít a telefonnal jobban ellátott régiók, illetve az ott lakó népesség demográfiai jellemzőinek irányába. E torzításokat a mikrocenzus adatainak megfelelő súlyozással korrigáltuk. A kérdések a következők voltak: 1. Szokta-e nézni a sorozatot? 2. Meglepődött-e Ön, amikor Nóráról kiderült: cigány az apja? 3. Most, hogy kiderült, mit tart benne cigányosnak? 4. Ön szerint a hasonló sorozatokban legyen-e cigányokról is szó?5. Ön szerint szerepeljenek-e az ilyen sorozatokban cigányok? Az adatfelvétel a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) anyagi támogatásával készült.
7
A beszélgetés első felében arra kértük beszélgetőtársainkat: meséljenek arról, mit néznek, hallgatnak egy átlagos napon; mik a kedvenc műsoraik és miért; a számukra fontos kérdések hogyan jelennek meg a médiában; mi a véleményük azzal kapcsolatban, ahogy a magyar média a romákat bemutatja. Van-e olyan jó/rossz emlékük, amelyet említésre méltónak tartanak; képzeljék el, hogy ők szerepelnek a tévében: milyen körülmények és téma kapcsán történne ez, stb. A beszélgetés másik felét egy 20 perces montázs előzte meg a sorozatból. Azokat a részeket válogattuk ki és másoltuk össze, ahol a történetben kiderül: az állami gondozottként felnőtt Nóra apja roma. A film után hagytuk beszélgetőpartnereinket, hogy megosszák velünk első reakciókat, majd megpróbáltuk a következő szempontokat becsempészni a beszélgetésbe: mennyire hiteles a film; szerintük hogyan nézik és interpretálják a filmet a nem romák és a romák; változtat-e a nem romák véleményén, attitűdjein a film; hogyan fejeznék be a sorozatot, kivel mi történne? A beszélgetéseket Síklaki István, Mohácsi Viktória és Bernáth Gábor vezette.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink