Médiakutató 2006 ősz

Digitália

Hammer Ferenc:

A veszély archeológiája

A számítógép és a gyerekek esete1

Az alábbi esettanulmány bemutatja, hogy „a gyerekek és a számítógép” témáját tárgyaló közbeszédben hogyan kapcsolódik össze – olykor meglepő módokon – a hagyományos média az újjal, azaz a digitális hírportálok vagy a társadalmi mozgalmak hírújraelosztó tevékenységével vagy magánemberek blogírásával. Az esettanulmányból kitűnik, hogy az olyan kőkorszaki médiaszervezési elvek, mint a hagyományos hírértéknormák vagy egyszerűen a hírnév utáni vágy miként befolyásolják a netnyilvánosság tevékenységét. „A számítógép és a gyerekek” vita fejleményei egyrészt azt sugallják, hogy az online média nem annyira független a nyomtatott sajtótól, mint amennyire azt sokan gondolják. A másik előzetes tanulság pedig az, hogy amikor az információkészítés kikerül a médiakapuőrök vasmarkából, az eredmény olykor bizony annyira siralmas, hogy a decentralizált netnyilvánosság demokratikus szerepére való utalás ilyenkor inkább csak képzelgés vagy gonosz tréfa lehet.

Bevezető

A médiakutatás, illetve a médiaszabályozás kitüntetett jelentőségű területe a gyerekek és fiatalok kapcsolata a médiával, illetve az infokommunikációval. Hajdanán a mozi káros hatásáról születtek aggódó értekezések, később ezt a szerepet főként a televízió töltötte be. Az elektronikus média tartalomszabályozásában az emberi méltóság mellett főként a gyermekek védelme érdekében látták jónak az európai uniós és a nemzeti jogszabályok korlátozni a közlés szabadságát. Az infokommunikációs technológiák, azaz a mobilkommunikáció, a számítógép és az internet kapcsán féltik a gyerekek fülét, szemét, agyát, összpontosítási képességét, lelkét és még sok mást, amit lehet gyerekeken félteni. Az infokommunikációs technológiák terjedése kapcsán is megfigyelhető a régi tapasztalat, hogy eleinte a gyerekek testére gyakorolt káros hatásokra összpontosítottak az aggódó megfigyelések. Később a gyerekek elméjét, illetve pszichéjét féltették, míg a harmadik fázisban az egész társadalom integrációjára tartják sokan károsnak a digitális infokommunikációt, mondván: a jövendő generáció tagjai virtuális ábrándvilágokban magányosan töltik idejüket, ahelyett hogy kirándulni mennének vagy korcsolyáznának.

Az alábbi esettanulmány bemutatja, hogy „a gyerekek és a számítógép” témáját tárgyaló közbeszédben hogyan kapcsolódik össze – olykor meglepő módokon – a hagyományos média az újjal, azaz a digitális hírportálok vagy a társadalmi mozgalmak hírújra­­elosztó tevékenységével vagy magánemberek blogírásával. Az esettanulmányból kitűnik, hogy az olyan kőkorszaki médiaszervezési elvek, mint a hagyományos hírértéknormák vagy egyszerűen a hírnév utáni vágy miként befolyásolják a netnyilvánosság tevékenységét. „A számítógép és a gyerekek” vita fejleményei egyrészt azt sugallják, hogy az online média nem annyira független a nyomtatott sajtótól, mint amennyire azt sokan gondolják. A másik előzetes tanulság pedig az, hogy amikor az információkészítés kikerül a médiakapuőrök vasmarkából, az eredmény olykor bizony annyira siralmas, hogy a decentralizált netnyilvánosság demokratikus szerepére való utalás ilyenkor inkább csak képzelgés vagy gonosz tréfa lehet.

Az eddigiek fényében úgy tűnhet, hogy az esettanulmány a médiához kötődő morális pánik terjedéséről szól. A morális pánik kifejezést azonban két szempontból is problémásnak tartom. Beszélhetünk pánikról ugyanis egyaránt jogos félelem, például szállodatűz esetén, és akkor is, amikor valamilyen vaklárma miatt tapossák agyon az emberek egymást. A morális pánik kapcsán érzésem szerint gyakrabban van szó arról, hogy az elbeszélő nagyrészt oktalan vaklármának, illetve egy (többnyire) konzervatív világlátás politikai mesterkedésének tartja az aggódást. Még ha sok igazság lehet is egy ilyen feltételezésben, valamelyest lekezelőnek tartom ezt az eljárást azokkal szemben, akik mély meggyőződéstől vezettetve (meglehet, téves információkra támaszkodva) őszintén aggódnak a kultúra egyes jelenségei miatt. A morális pánik fogalma emellett pontatlan is, ugyanis tömeget igyekszik láttatni ott, ahol a jelenség lényege a rétegzettség. A morális pánik által azonosított „veszély” kapcsán a valóságban többnyire nem arról van szó, hogy vannak, akik (tévesen vagy hatalmi célokat követve) aggódnak, míg velük szemben úgymond a felvilágosodás gyermekei nem aggódnak. Minden társadalomban a veszély mibenléte és mértéke feletti tusakodás a hatalmi viszonyok kulcseleme, ezért a morális pánik eseteiben inkább arról van szó, hogy egyesek „így”, míg mások „úgy” aggódnak, amely összefüggés felismerését fölöslegesen nehezítik meg a morális pánik fogalma keltette „pánik az Operában” jellegű tömeg-képzettársítások.

A gyerekek és a számítógép: az értelmezés nehézségei

„A gyerekek és a számítógép” ügye az elmúlt néhány évtizedben talányos kérdésnek bizonyult a közgondolkodás számára. A gyerekek számítógép-használata természetes találkozóhellyé vált technofilek és technofóbok, infokommunikáció-marketingesek és oktatáspolitikusok, gyerekeikkel lépést tartani kívánó szülők és kommunikációszabályozók vagy éppen a média változásait tőkésítő médiapánik-vállalkozók számára. Az újság egyik nap a legendás kaliforniai Homebrew Computer Clubról ír, ahol az Apple-alapító Wozniak és Jobs írták első programjaikat az 1970-es években, míg a másnapi újság égő szemű tizenévesekről számol be, akik szenvedélyük rabszolgájaként áldozzák fel idejüket és szüleik pénzét a játéktermekben. Megint csak egy másik riport DVD Jonról, a norvég csodagyerekről ír, aki 25 soros programparittyájával súlyosan traumatizálta Holliátot,2 míg egy másik beszámoló iskolafenntartói intézkedésekről szól, amelyekkel elejét akarják venni az illegális fájlcsereberélésnek vagy a pornóoldalak iskolai gépeken való látogatásának.

Ezek az újsághírmélységű példák talán nem tükrözik elég jól, milyen és mekkora érdekek fűződnek a gyerekek számítógép-használatához. Az optimista elképzelés szerint a tudás alapú gazdaságot és a hálózati társadalmat, avagy – a pesszimisták szerint – zsenge korú fogyasztókat és gyanúsan rugalmas munkaerőt létrehozni kívánó neoliberális társadalompolitikák fenekestül fordítottak fel évszázados oktatási hagyományokat, miközben az infokommunikációs ipar előtt óriási oktatási piacot nyitottak meg. Talán nincs olyan ország a világon, ahol – legalább nyomaiban – ne indítottak volna nemzeti stratégiát a digitális írástudás, illetve annak infrastruktúrája fejlesztésére.

Mindezen viharos oktatási-gazdasági-politikai átalakulás közepette, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Nemzetközi Szervezete (OECD) 2000-ben nagyszabású vizsgálatba kezdett, amelynek fő tárgya a tanulók iskolai teljesítményének felmérése volt.

A 32 országban lezajlott kutatás a Nemzetközi Tanulói Teljesítményfelmérés (Programme for International Student Assessment – PISA) nevet viselte. A felmérés kérdéseinek felületes áttekintése alapján is nyilvánvaló, hogy a papírral és ceruzával megoldandó feladatok célja az volt, hogy megmutassák, az egyes országok oktatási rendszerei hogyan készítik fel az iskolásokat az információs társadalom gazdasága által támasztott követelmények teljesítésére. A kutatás mintája mintegy 174 ezer 15 éves tanuló volt.3 A megoldandó feladatok mellett a kutatók kérdéseket tettek fel az otthoni háttérrel kapcsolatban (a szülők iskolai végzettségéről és foglalkozásáról), továbbá az iskolák egyes működtetési jellemzőiről (az oktatási körülményekről, a vizsgarendszerről, az osztályméretről). A kutatás eredményeinek nagy figyelmet szentelt az egyes országokban a pedagógusszakma, az oktatáspolitika és természetesen a média. Az OECD „diákversenye” kiváló téma volt a sajtónak és a televíziónak. A gigantikus kutatás (mammoth research)4 által feltárt igazság gyermekeink teljesítményével kapcsolatban, országonkénti összehasonlításban, amely összevetés nyilván ígér nyerteseket és veszteseket – álmodhat-e bárki többről egy hírszerkesztőségben? A PISA-kutatás valóban hozott meglepő eredményeket. Kimutatta például, hogy az Európai Unió jövendő munkaereje fontos részét kitevő jelenlegi francia és német diákság ma középszerűen teljesít az iskolában. A „ki a felelős?” kérdés tárgyalása mellett a finn diákok kiváló eredményeit emelték ki a beszámolók, amelyek gyakran jutottak arra a következtetésre, hogy az iskolai siker kulcsa a számítógép, illetve általában az infokommunikációs technológiák oktatásban való használata.

Az első esemény: egy második olvasat

Thomas Fuchs és Ludger Wößmann, a müncheni egyetem Gazdaságkutató Intézete (Ifo) munkatársai 2004. május 25-én közreadtak egy tanulmányt: „Mi magyarázza a diákteljesítmények különbségeit nemzetközi összehasonlításban? A PISA-adatok újraértelmezése.”5 Munkájuk nyilvánvaló célja az volt, hogy megkérdőjelezzék a kutatás eredményeire hivatkozó technooptimista következtetéseket, amelyek – minthogy pozitív korreláció mutatkozott a diákok számítógép-használata és teljesítménye között – az oktatás számítógépesítésében látták a jövő eredményeinek biztosítékát. A kutatók regresszióanalízis segítségével tárták fel a jó matematikai, természettudományi és szövegértési eredményekkel pozitív módon korreláló faktorokat. Az adatok újrafuttatása során, miután az elemzésből kiemelték a szülői háttér (iskolázottságuk és foglalkozásuk) faktorait, azt találták, amit valószínűleg minden pedagógus vagy szociológus tud: a 15 év körüli tanulók iskolai teljesítménye a legerősebben azzal függ össze, amit a gyerekek otthonról hoznak az iskolába.6 Fuchs és Wößmann tanulmányukban kiemelik, hogy a szülői háttér olyan erős faktor, hogy – mivel a magasabb társadalmi státus többnyire együtt jár a jó otthoni számítógépes háttérrel – ettől korrelál oly erősen az iskolai teljesítmény a számítógép-használattal. Ha a szülői háttér faktorait figyelmen kívül hagyják, a számítógép puszta megléte otthon (internetkapcsolat nélkül) önmagában negatívan korrelál az iskolai teljesítménnyel – jelentették be a német kutatók.

A második tanulmány: az állítás hangsúlyosabban

A német kutatók május 25-i dolgozatukkal valószínűleg le akarták hűteni a számítógépek oktatási alkalmazásának mechanikus pozitív hatásával kapcsolatos hiedelmeket.

A röviddel ezt követően, június 21-én közzétett másik tanulmányukban közelebbről vették szemügyre a tanulás és a számítógép-használat összefüggéseit („Számítógép és iskolai tanulás. Kétváltozós és többváltozós elemzési eredmények a számítógépek otthoni és iskolai alkalmazásával kapcsolatban”).7 Minthogy ez a dolgozat a jelen írás által elemzett, a számítógép és a tanulás témájával foglalkozó médiatudósítások legfőbb hivatkozási alapja, fontosnak tartottam rögzíteni a német kutatók főbb állításait. Munkájuk kiindulópontja a PISA-kutatás kezdeti következtetése, amely pozitív korrelációt mutatott ki az iskolai teljesítmény és a számítógép-használat között. A PISA-adatok regressziós elemzése alapján az alábbiakat találta Fuchs és Wößmann:

Amennyiben nem vesszük figyelembe a szülői háttér faktorait:
1. Az otthoni számítógép megléte és az iskolai teljesítmény között negatív korreláció áll fenn. Önmagában az otthoni számítógép valószínűleg nem segíti a tanulást (elképzelhető, hogy a számítógépes játékok elveszik a gyerekek idejét és energiáját a tanulástól).
2. A diákok iskolai teljesítménye nem mutat semmilyen szignifikáns összefüggést azzal, hogy van-e számítógép az iskolában vagy sem.
3. Pozitív korreláció áll fenn az iskolai teljesítmény és az otthoni számítógép e-mail/internet kapcsolattal való felszereltsége között, illetve ha otthon vannak tanulási célú számítógépes programok.
4. Az iskolai teljesítmény fordított U-görbe szerinti értéket mutat az iskolai számítógép-használat függvényében. Ez azt jelenti, hogy a számítógépet keveset használók (elképzelhető, hogy a nem megfelelő oktatás miatt vagy azért, mert a tanárok a jobban tanulóknak engedik a számítógép-használatot) átlagban rosszabbul tanulnak, mint a számítógépet átlagos mértékben használó tanulók. Azok a diákok, akik a legtöbbet használják az iskolában a komputert, rosszabb teljesítményt nyújtanak az átlagos mértékben számítógépezőknél.
Fontosnak tartom kiemelni a német kutatók záró módszertani figyelmeztetését:

„A kontrollváltozók erőteljes alkalmazása ellenére az elemzés csak leíró jellegű és nem állapít meg ok-okozati összefüggéseket. [...] Eredményeink erősen megkérdőjelezik annak a lehetőségét, hogy [a PISA-eredmények kapcsán] oksági viszonyokat lehetne megállapítani kétváltozós elemzés segítségével. [...] Eredményeink azt sugallják, hogy bármely efféle kutatási eredmény érvénye erősen kétséges, mivel azt más faktorok hatása hozza létre.”

A tanulmány következménye: a préritűz

A magyar és az angol nyelvű reakciókat figyelembe véve8 a BBC News brit online kiadása hivatkozott először (2004. november 24-én) komolyan Fuchs és Wößmann második, azaz júniusi tanulmányára.9 A bbc.co.uk híradásának bevezető szavai (lásd az 1. ábrát) – „A sokat számítógépező diákok gyengébben teljesítenek matematikából és szövegértésből” – pontosak lennének, ha a BBC hozzátette volna: „Hacsak nem élnek jó körülmények között” vagy azt, hogy „két, hasonló szociális helyzetben lévő diákcsoportot összehasonlítva.”


1. ábra

A BBC súlyos hibát vét híradásában. Szó szerint idézi a német kutatók azon megfigyelését, miszerint a diákok, akik sokat számítógépeznek az iskolában, „lényegesen és statisztikailag szignifikánsan rosszabb eredményeket érnek el matematikában és szövegértésben” – amely állítás, mint majd látni fogjuk, betűhű formában fog körbemenni a világon. Az egyetlen dolog, amit a BBC-szerző elfelejtett hozzátenni, az, hogy mindezek a megfigyelések akkor állnak fönn, ha a szülői háttérre, az iskola forrásaira és még négy másik tényezőre utaló változókat kihagyjuk az elemzésből, azaz a BBC által állított tény nem egy hétköznapi módon megfigyelhető tapasztalat, hanem egy statisztikai absztrakció eredménye. A kézzelfogható tapasztalat ugyanis úgy nézne ki, hogy véletlenszerűen kiválasztott, elegendő számú, sokat számítógépező, emellett jó körülmények között élő diák matematika- és szövegértés-teljesítménye lényegesen és statisztikailag szignifikánsan jobb lenne, mint az átlagos mértékben számítógépező, de szegényebb körülmények között élő diáktársaik eredménye.

Először is, mint arra korábban utaltam, a német kutatók szemmel látható célja az volt, hogy a PISA-eredmények kétváltozós értelmezését megkérdőjelezzék, ami azonban nem jelenti azt, hogy a korreláció (több számítógép-használat=jobb eredmények) ne lenne érvényes. Fuchs és Wößmann mindössze annyit állítanak kutatásukban, hogy a kétváltozós elemzés útján kimutatott korrelációs összefüggés önmagában félrevezető és értelmetlen csakúgy, mint amennyire értelmetlen a BBC által hangsúlyozott negatív összefüggés a számítógép-használat és az iskolai teljesítmény között. A BBC-beszámoló Károly hercegtől idéz szakértő véleményt:

„Egyszerűen nem hiszem, hogy a tantárgy vagy a készség iránti odaadás, ötvözve az inspiráló tanítással, helyettesíthető lehetne számítógép vezérelte modulokkal, amelyek a mai iskolai gyakorlatban aránytalanul nagy szerepet kapnak.”

Bár első látásra nem világos, hogy az építészettörténészként ismert trónörökös idézett véleménye hogyan kapcsolódik Fuchs és Wößmann eredményeihez, az alábbi Google-keresés eredménye részben magyarázhatja a félreértés okát (lásd a 2. ábrát). (A Google-kereső a „Károly herceg szakmája” angol kifejezésre nem adott találatot.)


2. ábra

A félrevezető bevezető szavak után amúgy a BBC-híradás pontosan foglalja össze a német kutatás főbb lépéseit és eredményeit. A BBC-cikk nem meglepő módon azonnali reakciókat váltott ki a médiában szerte a világon, Kanadától Malajziáig.10 Az aliceaandbill.com blog11 szintén közread egy írást, amely könyörtelenül kiirt az eredeti munkából minden összetettséget. „Munkájuk” címe immár így szól: „A számítógépek elbutítják a gyerekeket?” (lásd a 3. ábrát):


3. ábra

A blogbejegyzés valószínűleg előre van datálva,12 ugyanis nyilvánvaló, hogy az írást a BBC-hírből ollózták (a forrást nem jelölve). Az AliceAndBill blog a német kutatók munkáját arra használja, hogy tézisét igazolja vele, amely nagyjából úgy fest, hogy „romlik az oktatás színvonala, mint arról bárki meggyőződhet az idióta tévéshow-kból, a számítógép-használat növekszik, így a bűnös nyilvánvaló”. A szerző, követve a BBC nyomát, nem mulasztja el megemlíteni Károly herceg tekintélyt parancsolónak szánt véleményét, amelyet vállveregető kollegiális megjegyzéssel kommentál: „Érzésem szerint őfelsége érti a dolgát” (lásd a 4. ábrát).


4. ábra

A bbc.co.uk-híradás másnapján az Infinit, az infokommunikáció elismert szakmai internetes portálja, feltüntetve a BBC-t mint forrást, pontosan közreadja a német kutatók eredményét,13 ám a BBC-től átveszi a félrevezető kijelentést (mint ez olvasható a lead, azaz bevezető bekezdés második mondatában). Az Infinit ily módon kissé félrevezető beszámolóját azonnal átvette az ngo.hu, a nonprofit szféra egyik fő hírportálja14 és az oktatási kormányzat által fenntartott sulinet.hu (lásd az 5. ábrát).15


5. ábra

Míg az Infinit-cikk az iskolai számítógép-használat körüli „ellentmondásokról” beszél, addig a sulinet.hu-cikk egyenesebben (és félrevezetőbben) fogalmaz – „Ronthatja...” -, miközben Fuchs és Wößmann sosem beszéltek hatásról munkájukban. A Sulinet szerkesztői stratégiája, miszerint átvesznek egy cikket valahonnan, ám az eredetinél némileg drámaibb címmel látják el – mint erre számos példát mutatok a későbbiekben -, meglehetősen bevett gyakorlatnak tűnik a netes és a nyomtatott nyilvánosságban.

G. J. MacDonald, a tekintélyes bostoni Christian Science Monitor (CSM) munkatársa az Infinit szerkesztőjénél kevesebb óvatossággal nyúlt a német kutatók eredményeihez december 6-i keltezésű munkájában.16 Írásának17 címe: „Cáfoló eredmény: A számítógép kolonc az oktatásban” – világosan mutatja, merre kívánt a szerző eltérni az eredeti forrásoktól. Hasonlóan a BBC-cikkhez, az írás viszonylag pontosan foglalja össze a kutatás folyamatát és eredményeit, kivéve a cikk leadjét:

„Német kutatók gigantikus kutatása kijózanító hírekkel szolgál azoknak az iskoláknak és szülőknek, akik milliárdokat fektettek abba, hogy gyerekeik hozzájuthassanak a legmodernebb számítógépes technológiához: A túl sok számítógépezés: megzavarhatja a fejlődő elmét. 175 ezer tizenöt éves tanuló 31 országból származó mintáján a Müncheni Egyetem munkatársai novemberi tanulmányukban kimutatták, hogy a matematikai és a szövegértési eredmények lényegesen romlanak azoknál a diákoknál, akiknél több mint egy számítógép van otthon.”

Míg a lead fogalmazása – „megzavarja a fejlődő elmét” – némi jóindulattal még tekinthető olcsó hatáskeltésnek („ártó szellem a gépben”), a későbbi állítás, miszerint az otthon több mint egy számítógéppel rendelkező családok gyerekei gyenge szövegértési és matematikai eredményeket érnek el, kivéve a szülői faktor kiiktatása statisztikai absztrakciójának kontextusából, egyszerűen nem igaz. Hasonlóan a BBC-híradáshoz, a CSM is idéz személyesen szaktekintélyt – magát Ludger Wößmannt, akit Münchenben értek el telefonon -, akinek pontos, de lényegtelen szavai nyilván legfőképpen a hitelesítő pecsét funkcióját látják el a hiteltelenül pontatlan CSM-beszámolóban. MacDonald cikke a CSM-ben valóságos préritüzet okozott az angol nyelvű neten, többtucatnyi portál, blog és egyéb bejegyzés hivatkozik a CSM-re, mondván, „a számítógép kolonc az oktatásban”.


6. ábra

Eanna Cunnane beszámolója,18 két nappal a CSM-cikket követően a drámai cím ellenére – „Az otthoni számítógép rossz a gyerekeknek?” – meglehetős pontossággal ismerteti egy rövid írásban a media52.net-en az összetett kérdést (lásd a 6. ábrát). Egy másik szakmai-aktivista portál, a naturalhealthline.com szerzője más érvelési stratégiát választott 2004. decemberi bejegyzésében, amelynek a „Számítógép és fő”19 sokatmondó címet adta (lásd a 7. ábrát). Első lépésként a szerző fogta a BBC-cikket, pontosan idézve a cikk alcímének félrevezető állítását, majd bármiféle átvezetés vagy magyarázat nélkül így folytatódik az írás:

„Egy másik kutatás (»Életkori csoportok cannabisfogyasztásának kutatása, lehetséges későbbi pszichózis és pszichotikus tünetek fiataloknál«), amelyet decemberben közölt a British Medical Journal, azt találta, hogy azok a tizenévesek és fiatal felnőttek, akik rendszeresen használnak cannabist, növelik annak a kockázatát, hogy későbbi életükben olyan pszichotikus tünetektől szenvedjenek, mint a bizarr viselkedés vagy az érzékcsalódások.”


7. ábra

A naturalhealthline.com módszere figyelemre méltó. Úgy tűnik, szerkesztőik munkája nagyrészt abban merül ki, hogy a médiát szemlézve, a kontextussal nemigen törődve „másol&beilleszt”-technikával prédálják azokat – a különben tekintélyes forrásból származó – állításokat, jelen esetben a BBC-től és a British Medical Journaltől, amelyek alátámasztják világlátásukat.20 Más szempontból viszont MacDonald, a CSM munkatársa igen pontosnak bizonyult sejtésével:

„A mintegy 350 iskolát számláló Waldorf-hálózatban a diákok a 11. osztályig nem találkoznak számítógéppel. Muzsika lehet a Waldorf-iskolák fülének, hogy megkérdőjelezik a technológiának az oktatásban betöltött szerepét.”

A Váci Waldorf Óvoda és Iskola weblapja december 10-én – az Infinit már említett cikkére hivatkozva – hírt adott a témáról.21 Cikkükben – hasonlóan az AliceAndBill módszeréhez – némileg egyszerűsítik a téma tárgyalását a drámai címadással. Míg az Infinit az iskolai számítógép-használat körüli kétségekről beszél, a váci kollégák nem teketóriáznak, hanem eldöntik a kérdést cikkük címével: „A számítógép-használat inkább rontja, mint javítja az iskolai teljesítményt.” Az írás különben betűhű másolata az Infinit-cikknek.

A brit Országos Tanárszakszervezet (National Union of Teachers) weboldala, miután átvette a BBC News Online híradását november 23-án, az akkurátusságot a feltételes mód (may, might) gyakori használatával kívánta biztosítani. A cikk címe amúgy: „A számítógépek veszélyeztetik a gyermekek fejlődését”22 (lásd a 8. ábrát).


8. ábra

A beszámoló a BBC-től átvett „több számítógép=rosszabb eredmények” formulán alapszik, majd egy találékony fordulattal így folytatja az érvelést:

„A kormány és a családok rengeteget áldoztak számítógépekre abban a hiszemben, hogy az majd a tanulók hasznára válik. A [Fuchs-Wößmann-] tanulmány nem csak, hogy cáfolja a kormány álláspontját... (stb.)”

Az Országos Tanárszakszervezet beszámolója immár fényévnyi távolságra van a német tanulmány eredeti kérdésfeltevésétől. Úgy tűnik, a tartalomnál fontosabb számukra, hogy ismét találjanak egy alkalmat, amely során szemrehányást tehetnek a kormánynak. Ezenkívül a beszámolóban olykor reménytelenül összekeveredik az ok a következménnyel: „A kutatás eredményeit alátámasztó elméletek egyike szerint az információs technológiák csökkenthetik a gyerekek kreativitását.”

Míg a tanárszakszervezetet valószínűleg őszintén aggasztja a gyerekek kreativitása, egy másik kapcsolódó blog szerzője számára, úgy tűnik, a téma csak azért lényeges, mert lehet a kormányt valamiért hibáztatni.23

Kevéssel a BBC Online beszámolója után, november 30-án Stephen Downes Kanadában a Fuchs-Wößmann-cikk érdekes elemzését tette közzé saját weboldalán24 (downes.ca). Írásában Downes aprólékos pontossággal, ám közérthető formában elmagyarázza a PISA-kutatást és a német kutatók munkáját. Munkájában kiemel két pontot. Először, érvelése szerint, az egész kutatással az a baj, hogy az oktatási folyamatot nem lehet a szükséges pontossággal és érzékenységgel megragadni, ha az empirikus módszer alapja a haszonmaximalizáló egyénre összpontosító gazdasági analízis. Másodszor, többek között a már említett AliceAndBill-cikkre utalva, Downes arra figyelmeztet, hogy Fuchs és Wößmann munkáját kiragadva fogalmi-módszertani kontextusából sokféle, a német szerzők szándékával valószínűleg ellenkező politikai és retorikai célokra lehet használni.25 Mint azt a Fuchs és Wößmann munkáját követő második reakcióhullám mutatja, Downes prófétának bizonyult ezzel a feltevésével.

A második préritűz

Az újságírók, az aktivisták és a bloggerek valamennyire magára hagyták a számítógépek és a gyerekek témáját a 2004-2005-ös tanév telének hátralevő részében. Lisa Snell rövid beszámolója a heartland.org26 oldalain követi az immár ismerős mintát (lásd a 9. ábrát). Az első bekezdésben Fuchs és Wößmann munkájára hivatkozva leszögezi, hogy: „a számítógépet használó diákok »lényegesen és statisztikailag szignifikánsan rosszabb« eredményeket érnek el azoknál, akik ritkábban számítógépeznek.”

Látható tehát, hogy a BBC Online elhibázott leadje még közzététele után három hónappal is vígan kísért a neten.


9. ábra

Hangsúlyoznom kell, hogy ismét csak arról van szó: a szerző két változó kapcsolatáról beszél, ami önmagában félrevezető, bár a két változót amúgy – ahogy azt az eredeti OECD-tanulmány kimutatta – pozitív korreláció fűzi össze. És megint csak immár ismerős módon a szerző az írás hátralevő részében akkurátusan foglalja össze a kutatás részleteit.

A brit Királyi Közgazdasági Társaság (Royal Economic Society – RES) 2005. évi kongresszusát a Nottinghami Egyetemen tartotta március 21-23-án. A két német kutató a korábban bemutatott, először 2004 júniusában közzétett dolgozatát adta elő a tekintélyes eseményen. Két nappal előadásuk előtt (e tényre visszatérek még később), március 21-én a brit sajtó tekintélyes része egyöntetű támadásba kezdett a számítógépek iskolai használata ellen. A The Telegraph leadjében egy (amúgy önmagában nyilvánvalóan hamis)27 kétváltozós összefüggést hangsúlyoz (kevesebb géphasználat=jobb eredmények). A cikkben találhatunk az eredeti tanulmányból származó mondatokat, amelyeket a szerző saját, más kontextussal rendelkező saját következtetéseivel ötvöz (lásd a 10. ábrát).


10. ábra

Az teszi igazán aggasztóvá a Telegraph cikkét, hogy ha valaki nem olvasta az eredeti tanulmányt, akkor egyáltalán nincs oka kételkedni a cikk bevezető soraiban. Mint ahogy az megfigyelhető a nottinghami RES-konferenciát követő sajtótudósításokban, a beszámoló súlypontja a brit kormány iskolai infokommunikációs fejlesztései kritikája felé tolódik. A Google 2005. május 2-án 52 olyan internetes forrást talált, ahol megtalálható a Telegraph mondata, amely állítólag Fuchstól származik (amit kétlek): „Minél többet használták a gyerekek a számítógépet, annál rosszabbul teljesítettek.” A legkülönbözőbb, főként oktatási és IT-témájú weboldalak vették át a Telegraph üzenetét. Eléggé mulatságos módon az Infinit, a már említett magyar infokommunikációs portál, amely öt hónappal korábban már közreadott egy valamelyest félrevezető tudósítást ugyanerről a tanulmányról, március 24-én azt írja,28 hogy „minél kevésbé használják a diákok a számítógépet otthonukban, illetve az iskolában, annál jobban teljesítenek a különböző műveltségi és matematikai teszteken” – amely állítás, úgymond, dob egy lapáttal saját korábbi novemberi megállapításukra, amelyben még csak azt mondták, hogy: „azok a diákok ugyanis, akik sűrűn használták a számítógépeket az iskolában, jelentősen rosszabb eredményt értek el, mint azok, akik ritkábban ültek le tanulni a komputer elé.”

Túl azon, hogy az Infinit szerkesztője tévesen „műveltséginek” fordította a „szövegértési” (literacy) kifejezést, az egész mondat meglehetősen emlékeztet a – különben nyilvánvaló csúsztatást végrehajtó – Telegraph-cikk címére. Csakúgy, mint a korábbi esetben, az Infinit cikkét tüstént átvette számos weboldal és portál, egyebek mellett március 28-án a vezető társadalomtudományi portál, a szochalo.hu,29 29-én pedig a szavahihetőségéről és pontosságáról ismert hvg.hu30 (lásd a 11. ábrát).


11. ábra

Az Education Guardian március 21-i cikke31 – „A tanulók rosszabbul teljesítenek számítógépekkel” – követi a már ismert mintát. Először általában véve a számítógépek negatív hatását emeli ki, utána pedig pontosan ismerteti a kutatás folyamatát. Az elkövetkező hetekben az alábbi cikkek számoltak be a témáról (lásd a 12. ábrát):32


12. ábra

A cikkek nyomán további netes reflexiók születtek, amelyek immár mint tekintélyre, a „komoly sajtóra” hivatkozva beszélnek a témáról, többnyire kritikátlanul ismételve a forrás tévedését. Csak ízelítőképp néhány „továbbfeldolgozó” weboldal:

Az amerikai Országos Oktatási Szövetség honlapján a határozatlan szerző őszinte megnyilvánulásával találkozhatunk (lásd a 13. ábrát).48 A szerző vagy egy találékony retorikai eljárással élt (véleményét egy ellenkező véleményen keresztül jeleníti meg), vagy pedig egyszerűen a cikk végéhez közeledve meggondolta magát. Az írás a „Mérgező komputerek?” hangzatos címet viseli, amelyet követ az ismert argumentum a számítógépek káros iskolai hatásáról. Majd némileg meglepő fordulatként a cikk ezzel a józan tanáccsal zárul: „Szóval károsak-e a számítógépek? Valószínűleg nem. De figyeljünk azért arra, hogy a kis Johnny mennyit és mire használja.”


12. ábra

Csak néhány internetes beszámoló vagy vélemény tekintette feladatának a német kutatás módszertanának értékelését.49


13. ábra

Az egyik cikkben a téma egy új figurája bukkan fel, szerencsére ezúttal a „jó oldalon”:

„De ha a számítógépek nem is segítenek, a sok otthoni könyv annál inkább. A tanulmány szerzői azt találták, hogy jobban teljesítenek az iskolában azok a gyerekek, akiknek otthon ötszáznál több könyvük van”

Úgy tűnik tehát, hogy a könyvek, pontosabban ötszáznál több könyv jó hatást gyakorol a tanulásra, Amely állítás révén az írás már-már a szociológiai paródia státusához közelít. (Esetleg 500 keménykötésű kötet még akár egy számítógéppel is elbánhat.) Donald MacLeod „Veszítsd el a laptopodat” című publicisztikája az Education Guardianben sarkosan kommentálja a számítógépek oktatási szerepéről beszámoló aznapi hírt (lásd 14. ábrát):50

„Végre! A bizonyíték, amire mi, ludditák mindig is vártunk. A mai hírekben a számítógépek oktatási károkozásáról szóló kutatói beszámoló el kell, hogy hallgattassa a lelkes politikusokat és szoftverkereskedőket, akik még több számítógépet követelnek az iskolába és akik miatt bűntudatot érez minden szülő, akinek nincs gépe otthon. Bár nem hiszem, hogy bármi is változna – túl sok pénz forog kockán.”


14. ábra

Ezek után MacLeod folytatja, és a Fuchs-Wößmann-tanulmány állításával szemben – amely pozitív korrelációt talál az otthoni internetkapcsolat és a jó tanulmányi eredmény között – az olvasót immár a számítógépes horrorral kapcsolatos személyes világába invitálja:

„Tényleg azt hitte, hogy a gyerek otthon a számítógépeken oktatási programokat használ vagy hasznos információk után kutat az interneten? Ugyan már: játszanak a komputerrel, e-maileznek a barátaikkal és zűrös helyeket látogatnak az interneten. Vagy ha a leckére kerül a sor, akkor rászoknak a káros internetes szöveglopásra, ami révén nagy bajba kerülnek majd az egyetemen, feltéve, hogy a gyerek eljut egyáltalán odáig.”

MacLeod e szavakkal zárja írását: „Gyerünk, szabaduljon meg attól a komputertől, mert az elrohasztja a gyerekei agyát.”

Talán intézményi lojalitástól vezérelve, a Business Guardian oktatási beszámolója51 szintén megemlíti a tanulók időpocsékoló internetes csevegését, amelyről egy szó sem szerepel a német kutatók dolgozatában (lásd a 15. ábrát).


15. ábra

A Channel Register cikke március 21-én a témát az ismert módon mutatja be (lásd a 16. ábrát). A lehangoló csúsztatást elkövető cím után a téma korrekt ismertetése következik.52


16. ábra

Ha lenne egy verseny, amelyben újságírók vetélkedhetnének a német tanulmány állításainak eltorzításában, akkor a Register munkatársa, Andrew Orlowski jó eséllyel pályázhatna az első helyért (lásd a 17. ábrát). A „Hogyan butítják el a gyerekeket a számítógépek?” című munkájában53 Orlowski szerint: „A tanulmány [...] végkövetkeztetése, hogy a számítógép-használat elbutítja a gyerekeket.” Nem igaz. Semmi ilyesmit nem állít a tanulmány. Majd: „Az iskolai és otthoni számítógép mellőzése javította a kutatásban részt vevő gyerekek szövegértési és számtani eredményeit.” Nem igaz. Szó sincs longitudinális, azaz nyomon követő vizsgálatról. A tanulmány által elemzett korrelációk pedig ennél összetettebb dolgokra mutatnak rá. „A brit Királyi Közgazdasági Társaság nem talál bizonyítékot...” Nem igaz. A kutatást nem a RES végezte, bár tudom, jobban hangzik, mint „a müncheni Ifo”. „A szerzők (...) a PISA-kérdések segítségével mérték a százezer 15 éves diák készségeit.” Nem igaz. Nem ők mérték, hanem az OECD. „Amikor szociális faktorokat vettek figyelembe, kiderült, hogy a számítógépes készségek nem értékesebbek, mint a telefonhasználat képessége.” Nem igaz. Ez nem a német kutatók megfigyelése, hanem egy (különben nyilvánvalóan mára immár érvényét vesztett) megfigyelésre hivatkoznak, amit még 1997-ben publikáltak. A cikk további részében elmélkedést olvashatunk a számítógépekről és az oktatásról.


17. ábra

Orlowski Register-béli szemkápráztatóan pongyola cikkét több helyen is átvették a neten. Egy oktatási weboldal Illinoisban linkben hivatkozik a cikkre, míg a Sanoma Csoport magyar hírportálján,54 az sg.hu másnapi cikkében Gyurkity Péter – minthogy nem hivatkozik a Registerre – minden további nélkül ellopja Orlowski írását (lásd a 18. ábrát).


18. ábra

A plagizált sg.hu írást három hazai portál – a Történelemtanárok Egylete,55 a gondola.hu56 és a Diákújságírók Egyesülete57 – azon nyomban átvette, mindegyik megismételve Orlowski egykori, „a számítógép elbutítja a gyerekeket” fordulatát (lásd a 19. és a 20. ábrát).


19. ábra


20. ábra

E „hírképződési tápláléklánc” egyik stációján sem fárasztották a szerzők magukat azzal, hogy meggyőződjenek forrásuk állításainak hiteléről. A német kutatók munkája egy másik hírképzési táplálékláncot vagy inkább – a pénzmosás analógiájára – hírmosási folyamatot is létrehozott, amikor is megfigyelhető a kezdeti információ (amúgy eléggé mulatságos) eltorzulása. Még a Nottingham utáni beszámolók során az Orion Magazine közreadott egy írást, amelyben a már ismertetett módon eltorzítják a Fuchs-Wößmann-kutatás eredményeit.58 Az Orion cikkét ismerteti később a Metazine59 hírblog, minekutána egy bizonyos dr. Pusztai Éva („tanulásmódszertan-tréner”) fogta a Metazin cikkét, és a saját neve alatt tette közzé.60 „Munkájának” címe: „A virtuális valóság veszélyei” – amely téma immár fényévnyi távolságra van a Fuchs és Wößmann által tárgyalt kérdésektől. A Macleans Magazine61 szintén közreadott egy számítógép-kárhoztató cikket – „Hogy teszik a számítógépek butává a gyermekeinket?” -, amelyben a legfőbb megszólaltatott oktatási szakértőjük a torontói Waldorf-iskola tanára (lásd a 21. ábrát).


21. ábra

A szikra

A 2005. márciusi cikkek szemlézése közben néhány különös dolgot fedeztem fel. Furcsa volt például, hogy a legtöbb lap a nottinghami előadás előtt már két nappal hivatkozik a német kutatók dolgozatára. Az is különös volt, hogy a sajtóbéli cikkekben felismerhetők egyes visszatérő fordulatok és állítások, amelyek nem szerepeltek a Nottinghamben előadott tanulmányban. Az egyik cikkben aztán találtam egy hivatkozást egy különös dokumentumra: „Számítógépek otthon: Rossz hír az oktatási eredményeknek.”62 A kétoldalas írás első látásra akkurátusan összefoglalja a német kutatók dolgozatát, ám az alaposabb olvasás során találhatunk néhány apró, de rendkívül fontos eltérést az eredeti tanulmányhoz képest. Először a kezdőmondat:

„Az iskolai számítógépeknek nincs különösebb pozitív hatásuk a gyerekek oktatási teljesítményére, míg az otthoni számítógép egyenesen végzetes lehet” [mindkét kiemelés az enyém, H. F.]

Tekintettel arra, hogy Fuchs és Wößmann kimondottan figyelmeztettek 2004. júniusi (és aztán Nottinghamben előadott) cikkükben az oktulajdonítás veszélyeire – „... az elemzés csak leíró jellegű és nem állapít meg ok-okozati összefüggéseket” -, ez a nyitómondat kissé furcsának tekinthető. A szöveg később ezt állítja a tanulókról:

„Úgy tűnik, hogy az otthoni számítógépeket nem oktatási programok miatt, nem is hasznos internetes információk felkutatására vagy házi feladatok jobb elvégzésére használják, amelyek mindegyike jótékony hatást gyakorolhatna az iskolai teljesítményre. A számítógépeket játékra, internetes csevegésre vagy más szórakozás miatt használják.”

A kérdés az, hogy honnan származik e megfigyelés. A PISA-kutatásban nincs semmilyen olyan kérdés, amely a diákok szorosan vett számítógép-használatára kérdezne rá. Nem is beszélve az internetes tevékenység formáira, illetve tartalmaira. Honnan tudják ezeket a dolgokat a dokumentum szerzői? Az írás második oldalán aztán megtalálhatjuk a német kutatók és egy bizonyos Romesh Vaitilingam telefonszámát, elérhetőségét. Egy gyors Google-keresés nyomán kiderült, hogy az említett személy a Royal Economic Societynél dolgozik sajtóreferensként, és amúgy az ismertetett dokumentum a német kutatók tanulmányának sajtórezüméje. Hoppá, mondtam magamban ekkor.

Lényegtelen, hogy Fuchs és Wößmann maguk készítették-e ezt a médiabarát, erősen áramvonalasított tanulmány-összefoglalót – amely alapvető forrása lett később a káros komputerekről hírt adó későbbi sajtóbeli cikkeknek – vagy csak hozzájárultak, hogy ezt megtegye helyettük a RES sajtósa, mindenképpen a két német kutatót terheli ezért a felelősség.

A nottinghami konferencia weboldala egy másik dolgot is elmond. Az eseményt 2004-ben hirdették meg, és az előadóknak október 11-ig kellett elküldeniük előadandó dolgozatukat. Mint ahogy azt még mindig mutatja a konferencia weboldala,63 Fuchs és Wößmann először 2004. májusi dolgozatukkal – „What accounts for international differences in student performance? A re-examination using PISA data” – jelentkeztek a konferenciára, ám valószínűleg, miután látták a júniusban közreadott második, a tanulás és a számítógép közelebbi kapcsolatával foglalkozó dolgozatot övező nemzetközi médiafigyelmet, végül úgy dönthettek, hogy inkább e másodikkal mennek el a RES konferenciájára Nottinghambe. Úgy gondolom, nem érheti semmiféle szemrehányás a kutatókat ezért a döntésért. Bármely társadalomkutató számára óriási dolognak számít, ha egy héten belül idézi, illetve megszólaltatja őt a BBC, a Christian Science Monitor vagy a USA Today. Ugyanakkor szemrehányás illeti őket azért, mert kutatásuk eredményeit feltupírozták a sajtó számára készített összefoglalóban. Tudniuk kellett volna, hogy mit fog a média csinálni kutatásuk eredményeivel. És a média az összes elképzelhető módon el is torzította az eredeti tanulmány mondanivalóját azért, hogy egy többváltozós regresszióelemzés eredményéből fogyasztható újsághírt tudjon csinálni. Némi rosszindulattal még azt is feltételezhetjük, hogy esetleg Fuchs és Wößmann nagyon is látták előre, hogy mit tesz majd a sajtó kutatásuk eredményeivel. Nem szabad elfelejteni, hogy a társadalomkutatók számára a nyilvánosságban szerzett hírnév igen jól jöhet tanácsadói munkák, kutatási források, kormányzati megbízatások vagy egyetemi-akadémiai kinevezések kívánt megszerzése során. Ja, és állítólag finom dolog híresnek lenni.

Következtetések: A régi média és az új

Azt hiszem, nem kíván túl sok tennivalót a tanulságok leszűrése, mivel szerintem a Fuchs-Wößmann-dolgozat szomorú karrierje magáért beszél. Néhány rövid záró megjegyzést talán azért érdemes tenni.

A PISA-, illetve a Fuchs-Wößmann-tanulmány módszertanának elemzése külön tanulmány tárgya lehetne, amelynek kérdéseire Downes munkája kapcsán már utaltam korábban. Még annyit hozzáfűznék, hogy véleményem szerint a PISA irányítóinak inkább előbb, mint utóbb ki kell terjeszteniük vizsgálódásukat a diákok által használt számítógépes, illetve internetes tartalmakra, illetve arra, hogy a számítógép-használat milyen online, illetve offline tevékenységekkel párosul. Másodszor, jóllehet, e kritikai megjegyzés az empirikus társadalomkutatás általánosabb módszertani kérdéseire vonatkozik, fel kell tenni a kérdést, hogy a tanulók teljesítményét meghatározó faktorok kutatása során mi értelme van a szülői faktorok kiküszöbölésének. A Fuchs-Wößmann-kutatás konkrét vonatkozásában például meg vagyok győződve arról, hogy különféle szülők másképp csinálnak dolgokat gyerekeikkel, beleértve az olyan általános gyakorlatokat, mint a beszélgetés, az evés, a tévézés, a játszás, a tanulás és valószínűleg a számítógép-használat is. Így kérdéses, hogy a számítógép-használattal kapcsolatos cselekvések és normák hogyan emelhetők ki egy statisztikai eljárás segítségével a különféle szokások, normák, értékek, gyakorlatok, idők és terek által definiált családi praxis hálózatából. Downes is hasonlóan érvel, amikor a jobb körülmények között élő családokkal kapcsolatban megjegyzi: „A tanuló számára biztosított otthoni számítógép-használat ennélfogva cselekvő és elszakíthatatlan része a támogató családi környezetnek.”

A bemutatott hírfolyam megmutatja, hogy felismerhető egy strukturális harmónia a média hírértékrendszere és különféle célokat követő single-issue társadalmi mozgalmak stratégiája között. A média „közvetlen hatást” tükröző híreket akar nyertesekkel és vesztesekkel, áldozatokkal és bűnösökkel. A média strukturálisan undorodik az összetettségtől, a folyamattól, a paradox (félig jó, félig rossz) helyzetektől és a megosztott felelősségtől. A meghatározott, egyedi célokért küzdő single-issue mozgalmak és a szubpolitizálás más cselekvői (legyenek tanárszervezetek, Waldorf-anyák, egyedülálló apák, technopesszimisták vagy internethívők) néhány jól meghatározható kérdésre összpontosítanak. A polgári aktivitás e formái jól passzolnak a média hírértéknormáihoz. Fókuszáltak, összeszedettek, tudják, kik az ellenségeik és kik a barátaik. Konkrétak: Le az abortusszal, pont. Mentsük meg a bálnákat, pont. Tüntessük el a tévéből az erőszakot, pont, és így tovább. És a média kedveli az összeszedettséget. Ugyanakkor e mozgalmak egyre jobban értik a média működési elveit, többek között azért, mert civil fejlesztőszervezetek óriási pénzeket költenek polgári kezdeményezések médiakiképzésére. Megtanulják, hogy mi a hírérték, hogy néz ki egy kívánatos sajtóanyag, vagy hogy miként kell az újságírók kedvében járni. Tanulnak a képek hatalmáról.

Ugyanakkor viszont a médiának, a szubpolitika cselekvőinek és a tágabb társadalomnak egyre kevesebb alkalma van, hogy megtapasztalja a köztársaság közös nyilvánosságát, ahol felismerhetők a közös felelősségek, amelyek ugyan sokszor zavaros folyamatoktól és nyomasztó összetettségtől terheltek, ám mégis elengedhetetlenek egy demokráciában. Mégpedig azért, mert minden különbség ellenére létezik egy elképzelt és karbantartott közös nevező a köztársaság polgárai számára. A netnyilvánosságban megfigyelt fejlemények „a gyerekek és a számítógép” téma kapcsán sokszor túl kiszámíthatók voltak ahhoz, hogy valóban cselekvően gazdagítsák a társadalmi nyilvánosságot. A tény, hogy a netnyilvánosság a kelleténél ideálisabb terep a sületlenségek, a féligazságok és a pánikok futótűzszerű terjedéséhez, megkérdőjelezi valamelyest a netnyilvánosság mint kritikai és erőteljes nyilvánosság mivoltát: gyakran inkább egy fölöslegesen kiterjedt privátszférának tűnik (amelyre a kutya se kíváncsi). Nem akarom lekicsinyelni annak a ténynek a demokratikus potenciálját, hogy hasonlóan gondolkodó emberek létrehozhatják és működtethetik a saját kommunikációs terüket bármiféle kormányzati, piaci vagy más hatalmi befolyástól mentesen. Sőt igazából a számítógép-gyerekek vita legbölcsebb elemzéseit magánszemélyek blogjaiban és nem professzionálisan szerkesztett újságokban találtam. Hasonlóképp, bár a fórumeszmecserék elemzését e tanulmányban nem tudtam elvégezni, látszott azért, hogy a neten egyik-másik híradás gazdag és érdekes pedagógusvitákat eredményezett. (Elég szomorú, hogy a magyar nyelvű interaktív netnyilvánosságban nemigen találtam nyomát efféle eszmecseréknek.)

Ám mindent összevetve belátható, hogy a netnyilvánosság demokratikus teljesítménye elég csapnivaló volt ebben az esetben. Szakmai weboldalak és portálok boldogan adtak tovább kétes hitelű információkat mindössze azért, mert úgy vélték, hogy az üzenet hitelét szavatolja a forrás brandje. Gyakran éppenséggel úgy tűnt, hogy a kommunikáció legnagyobb rákfenéje a kérdés nem értése volt. Olykor a „hiteles és valódi”, személytől személyig történő netkommunikáció során olyan sztereotipizálásokkal és általánosításokkal találkoztam, amelyekbe még egy hétpróbás bulvárújságíró is belepirulna. Végezetül pedig a legkellemetlenebb következtetés a civil netnyilvánosság elemzése kapcsán adódik. Amikor e társadalmi mozgalmak oly könnyen osztják fel a világot szövetségesekre és ellenségekre, jó dolgokra és rossz dolgokra, a saját céljaiknak és stratégiájuknak megfelelően, akkor nem azért teszik-e ezt, mert kedvében kívánnak járni szimpatizánsaiknak, illetve tagságuknak? És ha ez így van, akkor ez a helyzet mennyiben különbözik a kereskedelmi média oly sokat kárhoztatott, „minden a vásárlóért” működési elvétől?

Tudom, hogy egy újságíró számára fájdalmasan csábító nem elszalasztani egy „gyermekek veszélyben” témát. Különösen, ha az a veszélyes dolog egy gép, és ha még ráadásul a kormánynak is van köze a dologhoz. Azt is tudom, hogy a sokfaktorú társadalmi folyamatok nem könnyen fényképezhetők. De az általam áttekintett több száz szöveget létrehozó újságírók, elemzők és kommentátorok közül legalább egy megemlíthette volna egy apró lábjegyzetben: a PISA-adatok legnyilvánvalóbb üzenete az, hogy az OECD országaiban az iskola lényegesen és statisztikailag szignifikánsan újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

E nyomasztóan kiábrándító és fárasztó történet kivitelezéséhez sokak közreműködésére volt szükség. Inkompetens oktatási szerkesztők neves lapoknál és szakmai szervezeteknél. Könyörtelen újságírók, akiket valószínűleg hidegen hagy a gyerekek és a számítógépek kérdése, ám tudják, hogy a „közvetlen és azonnali veszély” hírértékelvét biztosítják a veszélyben forgó gyerekek. Kétbalkezes webszerkesztők, akiknek nem tűnik fel, hogy megváltoztatják egy szöveg értelmét azzal, ha drámaibbra tupírozzák a címét. Két kutató, aki 15 percnyi hírnévért cserében hajlandó volt feláldozni valamennyit szakmai tisztességéből. Monomániás bloggerek, akik tudják, hogy a gyerektéma által felhatalmazva kényelmesen utálhatnak bárkit, aki nem tetszik nekik. És az önmagát nagy meggyőződéssel és lelkesedéssel függetlennek nevező (net)média, amely a BBC, a Királyi Közgazdasági Társaság és őfelsége Károly herceg tekintélye mögé bújva igyekszik állításai hitelét biztosítani.

Lábjegyzetek

1
A cikk alapját képző előadást a szerző a „Re:activism” konferencián adta elő 2005. október 13-án. A konferenciát a Közép-európai Egyetem, az Annenberg School for Communication, a Nyílt Társadalom Intézet rendezte. Az írás eredeti, angol nyelvű változata az Eastbound (eastbound.info) e-folyóirat első számában jelent meg 2006-ban.
2
A Hollywood és a Goliath szavakból –; a szerk.
3
Országonként 4500–;10 000 tanuló.
4
A későbbiekben látható, hogy a „gigantikus kutatás” (mammoth research) kifejezés nem az én találmányom
5
www.pisa.oecd.org/dataoecd/29/47/33680685.pdf
6
Az további kérdés, hogy mik is pontosan ezek az otthonról hozott dolgok. Ez a kérdés nem tartozik szorosan jelen dolgozat témájához, így elegendő csak vázlatszerűen utalni a tanulmányi eredményt befolyásoló otthonról hozott dolgokra: kulturális tőke, anyagi helyzet, nyelvhasználat, normák, attitűdök, problémakezelő készségek, networkingkészségek, helyzetbekerülési készségek és attitűdök, illetve ezek kombinációi (amit amúgy röviden csak kultúrának szoktunk nevezni).
7
http://www.ifo.de/pls/ifo_app/research_output.abstract?p_id=9359&p_base=DLCI
8
Az angol és magyar nyelvű források mellett (az országdomainek alapján) cseh, olasz, horvát, francia (kanadai is), spanyol (argentin és chilei is), dán, holland, norvég, német, litván, izraeli, vietnami, szlovák és kínai nyelven találtam a Fuchs–;Wößmann-tanulmányt tárgyaló írásokat.
9
http://news.bbc.co.uk/1/hi/education/4032737.stm
10
http://www.jwbserv.com/minerchi42/
11
http://www.aliceandbill.com/2004/11/computers-make-school-kids-dumber.html#comments
12
„A sokat számítógépező diákok gyengébben teljesítenek matematikából és szövegértésből” stb. Később a bejegyzésben az aliceandbill.com közzétesz egy BBC-bekezdést, mintha az a német kutatók munkája lenne: „Hadd mondják a tanulmány szerzői: ťFuchs és Woessmann azt találtákŤ„. Ironikus dolog az embereket elbutító dolgokról olvasni egy olyan szövegben, amelynek szerzője nemcsak hogy nem érti pontosan, hogy miről beszél, hanem ráadásul úgy akarja saját mondanivalóját hitelesíteni, mintha az eredeti forrásból idézne (miközben ez nem igaz).
13
http://www.ittk.hu/infinit/2004/1125/indexokt2.html
14
http://www.ngo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1492
15
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/fk/0/24627/1
16
http://www.csmonitor.com/2004/1206/p11s01-legn.html
17
Két nappal később az anyagot átvette a USA Today Online: http://www.usatoday.com/tech/news/2004-12-06-complicating-things_x.htm
18
http://www.media52.net/archives/000197.html
19
http://naturalhealthline.com/newsletter/15dec04/brudnoy.htm
20
Ha a pornó emberi megnyilvánulásokból önkényesen kiemelt elemek önérdekből történő bemutatása, akkor felmerülhet, hogy a naturalhealthline.com módszerét miért is ne nevezhetnénk szerkesztési pornográfiának.
21
http://www.zpok.hu/waldorf/fulltext.shtml?x=19534
22
http://www.teachers.org.uk/showwirearchive.php?id=7139153
23
http://www.tg-enterprises.com/bartholomew/2004/11/computers-in-schools-damage-student.html
24
http://www.downes.ca/cgi-bin/website/view.cgi?dbs=Article&key=1101829692
25
A BBC-cikk érdekes továbbgyűrűzése, hogy miután beszámolt róla egy kanadai szakmai folyóirat (az Education Week), a cikk kapcsán gazdag vita indult a folyóirat netes vitafórumán a számítógépekrűl és az oktatásról. http://www.edweek.org/tb/2005/10/25/274.html
26
http://www.heartland.org/Article.cfm?artId=16283, a School Reform Newstól
27
http://portal.telegraph.co.uk/news/main.jhtml?xml=/news/2005/03/21/nteach21.xml
28
http://www.ittk.hu/infinit/2005/0324/okt1.html
29
http://www.szochalo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4359
30
http://hvg.hu/Tudomany.it/20050329sulicomp.aspx
31
http://education.guardian.co.uk/elearning/story/0,10577,1442532,00.html
32
Összeállította az Ifo sajtóirodája: http://www.cesifo-group.de/portal/page?_pageid=36,1665602&_dad=portal&_schema=PORTAL.
33
http://www.findarticles.com/p/articles/mi_qn4153/is_20050321/ai_n13455803
34
http://laptopnews.tripod.com/id13.html
35
http://www.theage.com.au/news/Education-News/Flick-that-switch/2005/03/24/1111525284168.html?oneclick=true
36
http://www.singlefathersonline.com/index.php?name=News&catid=1
37
http://lists.elistx.com/archives/interesting-people/200503/msg00211.html
38
http://www.intodimensions.com/index.php?cat=14
39
http://blog.reading.org/archives/cat_research.html
40
http://www.cre.org.uk/newsletter1-05.html
41
http://olkgal.blogspot.com/2005_03_01_olkgal_archive.html
42
http://www.ltscotland.org.uk/ictineducation/connected/connected13/news/homepcs.asp
43
http://www.literacytrust.org.uk/Database/ICTpress.html
44
http://scout.wisc.edu/Reports/NSDL/MET/2005/met-050506-education.php
45
http://vtc.ngfl.gov.uk/docserver.php?docid=11354
46
http://buyer.pcpro.co.uk/buyer/buyer/news/71771
47
http://www.atacc.ab.ca/newsletter/05-04.html
48
http://www.nea.org/neatoday/0503/upfront.html
49
Például „david” a www.opencontent.org „bunk” fórumán: http://opencontent.org/blog/archives/150 vagy Seb Schmoller bejegyzése: http://www.schmoller.net/mailings/20050328.shtml
50
http://education.guardian.co.uk/elearning/comment/0,10577,1442648,00.html
51
http://business.guardian.co.uk/story/0,3604,1442144,00.html
52
http://www.channelregister.co.uk/2005/03/21/computers_bad_for_schools/
53
http://www.theregister.com/2005/03/21/how_dumb_kids/
54
http://www.illinoisloop.org/computers.html
55
http://www.tte.hu/?page=hirek&id=1478&archiv=&ev=
56
http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=41264&part=4
57
http://www.due.hu/index.php?page=article&article=00000603
58
http://www.oriononline.org/pages/om/05-5om/Monke_FT.html
59
http://metazin.hu/node/300
60
http://www.tanulasmodszertan.hu/tanulmanyok/DepressziosGyerekek.htm
61
http://www.macleans.ca/topstories/education/article.jsp?content=20050606_106930_106930
62
http://www.nottingham.ac.uk/economics/res/media/fuchs-woessmann.pdf
63
http://www.nottingham.ac.uk/economics/res/callforpapers.html
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink