A médián keresztül történő környezetvédelmi
kommunikáció hatásos eszköze
lehet a környezeti tudatosság növelésének. A magyarországi
környezetvédő civil
szervezetek kommunikációs tevékenységének feltérképezésével
megállapítható,
mely pontokon lehet javítani a zöldek kommunikációs gyakorlatán.
A környezetvédő
szervezetek és a környezeti témákkal foglalkozó újságírók
körében végzett kvalitatív
felmérés betekintést enged a magyarországi zöld mozgalom
kommunikációs gyakorlatába,
azonosítja a problémákat, valamint javaslatot tesz a helyzet
javítására1.
Tanulmányomban a magyarországi környezetvédelmi
kommunikációt vizsgálom a környezetvédelmi
civil szervezetek képviselői és környezeti újságírók körében
végzett kérdőíves
kutatás alapján. 1999-ben végzett vizsgálatomban a magyar
zöldmozgalom 19 ismert
személyisége2 és hét, környezetvédelmi témákkal
foglalkozó újságíró mondta el véleményét és személyes
tapasztalatait arról,
hogyan kommunikálnak a médiában a környezetvédelemmel foglalkozó
civil szervezetek.
A környezetvédő civil szervezetek kommunikációját nyílt,
személyesen végzett
mélyinterjúk alapján mértem fel. A kutatásban forrásként
használt személyek
a magyarországi zöld mozgalom tapasztalt, vezető egyéniségei,
illetve komoly
szakmai tapasztalatokkal rendelkező újságírók. A kutatás két,
egymással összefüggő
kérdésre keresett választ:
1. Milyen a magyar környezetvédő civil szervezetek jelenlegi kommunikációs gyakorlata?
2. Miként lehetne javítani a kommunikáció hatékonyságát?
A hatékonyság és a kommunikációs korlátok kérdését
világítják meg a másik oldallal,
a médiába eljutó hírekért felelős újságírókkal készített
interjúim is. Írásom
megoldás-centrikus, azaz célom az olyan eszközök feltárása,
amelyekkel növelhető
a kommunikációs hatékonyság. A kutatás korlátai között kell
említenem, hogy
saját aktív részvételem a környezetvédő mozgalomban akaratlanul
is elfogulttá
tehet azokban a kérdésekben, amelyekről megvannak a saját
nézeteim.
A téma összetettsége miatt a strukturálatlan interjú mellett
döntöttem3.
A kutatás során a megfigyelő résztvevő módszerét
alkalmaztam4.
Környezetvédő civil tevékenységemnek köszönhetően
valószínű, hogy a zöld szervezetek
képviselőivel készített interjúk nagyobb szubjektivitást és
részvételt tükröznek,
mint a média képviselőivel készült beszélgetések, amelyek
során távolságtartóbb
szerepem szerint tanúként figyeltem a hírcsinálás
folyamatát.
Az elfogultság és az előfeltevések megfelelő kezelésének
érdekében az alábbiakban
összegezhetem érzéseimet, részrehajló nézeteimet és
előfeltevéseimet:
A környezetvédő szervezetek nézőpontja
A médiában való szereplés mennyisége és minősége
A zöld mozgalom médiaszerepléseinek gyakorisága szervezettől
függően nagy
szórást mutat, a havi egy alkalomtól a napi többszöri
szereplésig. Vannak „hiperaktív”
szervezetek, melyek szinte minden nap jelen vannak a médiában. Az
erős médiajelenlét
olyan szervezetekre jellemző, amelyek a médiával való
kapcsolattartást rendszeressé
tették. A médiában való szereplés esemény-orientáltságának
mértékét érzékelteti
a „mindig van mit mondanunk” állítás, ami már arra
utal, hogy egyes szervezetek
a sajtószereplésre is gondolva végzik munkájukat. A legtöbb civil
szervezet
valóban eseményekhez igazítja sajtóban való megjelenéseit. A WWF
Magyarország
(a World Wildlife Fund hazai szervezete) különösen
eredményközpontú kommunikációs
stratégiát alkalmaz, nem túl gyakori, de szakmailag erős és jól
időzített üzenetekkel
igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt a médián keresztül. Az
újságírók gyakran
keresik meg a civileket, mindazonáltal a rendszeres médiaszereplés
egyik alapfeltétele
a jó személyes kapcsolat újságírók és civilek között. A
személyes kapcsolatok
ápolása fontos szerepet játszik a kommunikáció sikerében: az
egyik szervezet
képviselője megemlíti, hogy van egy barátjuk a helyi újságnál,
és ez a kapcsolat
nagyon jól működik.
Miközben a nagyobb környezetvédő szervezetek – a
vidéken működők kivételével
– rendszeresen elküldik sajtóanyagaikat a Magyar Távirati
Irodának (MTI), a
kapcsolattartás a sajtóval a megkérdezett szervezetek körülbelül
felénél kap
a PR-felelős személyében intézményesült formát. A PR-szakember
alkalmazásával
kapcsolatban azonban – túl az anyagi korlátokon –
felmerül az üzenet szervezeten
belüli egyeztetésének nehézsége. Előfordul ugyanakkor, hogy az
üzenetek sokfélesége
tudatos stratégia része, mint például a Magyar Madártani
Egyesület (MME) vagy
az Életfa Szövetség esetében. Ezek a több, hasonló területen
tevékenykedő csoportot
összefogó úgynevezett esernyő-szervezetek igyekeznek több arcukat
is megmutatni
a sajtónak, ezért bátorítják tagszervezeteiket a médiával való
aktív egyéni
kommunikációra. Amennyiben egy szervezet nem rendelkezik
PR-szakemberrel, akkor
a szervezet vezetőjére hárul a kapcsolattartás a sajtóval. E
gyakorlat hátulütője,
hogy a vezetők a leginkább túlterheltek, de a média a személyes
kapcsolatokra
alapozva működik, és az újságírók szeretnek számukra ismerős
emberekkel dolgozni.
A kommunikáció céljáról a legtöbb civil szervezet úgy
nyilatkozik, hogy megpróbálnak
nyomást gyakorolni a döntéshozókra, tudatosítani kívánják az
emberekben a környezetvédelmi
kérdéseket, valamint tájékoztatni szeretnék a közönséget. Csak
néhányan említik
meg célként saját szervezetük ismertségének növelését, aminek
segítségével növelhetik
társadalmi támogatottságukat. Az utóbbi stratégia felemás
eredményeire utalhat
az a tény, hogy hazánkban egyelőre nincsenek olyan szervezeti
„márkanevek”,
mint a nemzetközi szinten is jól csengő Greenpeace vagy a Friends
of the Earth
(Föld Barátai). Egyesek szerint a kommunikáció fontos célja az
is, hogy napirenden
tartson egyes kérdéseket, és megoldást kínáljon a társadalom
problémáira. A
gyakori kommunikáció a média képviselőivel ugyanakkor azzal a
jótékony hatással
is bír, hogy az ember rendszerezni tudja saját érveit.
A médiában gyakran szereplő szervezetek igen magabiztosak,
mikor a hírszerű
gondolkodás kerül szóba. A tapasztaltabbak – állításuk
szerint – tudják, hogyan
működik a média, és ennek megfelelően tálalják a tényeket.
Sokan közülük állítják,
hogy a médiában közvetített üzeneteik módosítások nélkül
jelennek meg, ami bizonyítja
jártasságukat ezen üzenetek megformálásában. Mindazonáltal
néhányan elismerik,
hogy a hírszerű gondolkodás tanulási folyamat eredménye, többen
pedig egyszerűen
nem gondolkodnak hírekben.
A válaszadók véleménye eltér azzal kapcsolatban, hogy milyen
mértékben torzul
üzenetük a médiában. Egyesek szerint a média nem torzítja az
információkat,
míg mások szerint igen. Az utóbbiak úgy vélik, a torzítás nem
szándékos, inkább
az újságírók felületességének és közönyösségének az
eredménye. Az üzenet torzulására
említett példa, hogy az újságírók gyakran mutatják gyengének
és jelentéktelennek
a magyar zöld mozgalom által szervezett akciókat. Az újságírók
sokszor ragadják
ki szövegösszefüggésükből a mondatokat, ami rövid, tömör
megfogalmazással elkerülhető
volna. Ugyanakkor néha előfordul, hogy még a nagyon rövid
üzenetek is torzulnak.
Ennek okát a civil szervezetek abban látják, hogy az
újságíróknak megvan a saját
filozófiájuk a dolgokról, és saját nézetükhöz alakítják a
környezetvédők mondanivalóját.
Különösen érvényesnek tűnik ez a vidéki médiára, amely
– a vidéken működő szervezetek
elmondása alapján – a helyi gazdasági és politikai érdekek
befolyása alatt áll,
ez pedig hatással van az újságírásra is.
A válaszadók véleménye eltért abban a kérdésben, hogy
szüksége van-e szervezetüknek
nagyobb sajtónyilvánosságra. Egyesek szerint a sajtóban való
jelenlét soha nem
elég: csak meg kell nézni az „ellenfeleket”, azaz az
üzleti világ szereplőit.
A legtöbb válaszadó egyetért abban, hogy a civil szervezeteknek
nagyon sok mondanivalójuk
van, ezért a nagyobb médiajelenlét rendkívül hasznos volna. Sokan
megjegyzik
ugyanakkor, hogy a médiaszereplésekben nem mennyiségi, hanem
minőségi fejlődésre
volna szükség. A túl gyakori médiajelenlét irritáló lehet, és
a környezetvédőknek
önmegtartóztatást kellene gyakorolniuk, hogy ne ismételjék el
egyformán ugyanazt
a gondolatot számos különböző alkalommal, ami nem ritka jelenség
a zöld mozgalomban.
A média számára az a fontos, hogy a környezetvédők mindig
készek legyenek nyilatkozni,
de az ilyen sorozatos nyilatkozatok tartalmát és gyakoriságát
sokan erősen kifogásolják.
A „hivatásos tüntetők” kifejezést több válaszadó
használta, mégpedig negatív
értelemben, azokra a civilekre utalva, akik rendszeresen kivonulnak
az utcára
valamilyen zászlójukra tűzött követeléssel.
A helyzetet bonyolítja, hogy az interjúkra való felkészülés meglehetősen idő- és energiaigényes dolog. Alternatív megoldásként felmerül az üzleti szférából ismert gyakorlat mintájára a környezetvédők által fizetett PR-cikkek megjelentetése, az ilyen cikkek tartalma ugyanis teljes mértékben ellenőrzés alatt tartható.
Milyen média?Mi az üzenet?
A környezetvédők úgy gondolják, hogy többnyire bonyolult,
összetett kérdéseket
kommunikálnak, és ez az összetettség gyakran okoz gondot. Bár
sokszor igyekszenek
leegyszerűsíteni mondanivalójukat, az ár túl magas lehet: a
leegyszerűsítés
magában hordozza a demagógia kockázatát. Olykor a
környezetvédők saját maguk
is belegabalyodnak bonyolult mondanivalójukba, nem sikerül
rámutatniuk a lényegre.
A civil szervezetek elismerik, hogy többnyire olyan
kérdésekről beszélnek, amelyeket
ők maguk, és nem a közönség tart fontosnak. Egyfelől úgy
gondolják, hogy a közönség
tőlük eltérően értékeli a veszélyt: az emberek nem képesek
felfedezni az összefüggést
a környezetvédelmi problémák és saját mindennapi életük
között. Erre a jelenségre
példaként említik a nagy bevásárló-központokat vagy a
globalizáció kérdéseinek
megítélését. Másfelől az utca embere által felvetett
környezeti problémák gyakran
jelentéktelenek, csupán az illető egyének szűkebb
lakókörnyezetét érintik. A
civil szervezetek egyik küldetése éppen az, hogy megtanítsák az
embereknek,
mi az, ami igazán veszélyes, mik a problémák igazi okai. A
közönséget magát
felelőssé tenni a környezeti problémákért veszélyes csapda,
ezért a civilek
általában nem is teszik ezt, inkább megértéssel közelítenek a
rendszerek áldozatainak
tekintett emberekhez. Az egyéni felelősség hangsúlyozása
ugyanakkor segíthet,
amennyiben ily módon sikerül rávenni az embereket a
cselekvésre.
Különösen a fiatalabb generáció esetében észlelhető, hogy
az emberek lassan
felismerik a problémák gyökereit. A tanulási folyamatot
felgyorsítani kívánó
környezetvédők munkáját azonban hátráltatja, hogy az okok
feltárása általában
túl száraz tevékenység a média számára. Kérdés az is, hogy a
tudatosság növelése
a környezeti nevelés vagy a média feladata-e. Mindenesetre a másik
oldal a médiát
célozza a kedélyek hűtésére hivatott üzeneteivel, amelyekből az
derül ki, hogy
nincs igazi veszély. A környezetvédők megosztottak abban a
kérdésben, hogy üzeneteik
vajon mennyire érdeklik a közönséget. Egyesek
megváltoztathatatlan tényként
kezelik a közönség érdeklődésének hiányát, míg mások
bíznak abban, hogy a mondanivaló
érdekes megfogalmazásával lehet segíteni a problémán. A
kevéssé izgalmas témákat
is lehet vonzó csomagolásban tálalni, és a kreativitás, illetve a
humor az üzenetre
irányíthatja a média figyelmét.
A média figyelmét persze az sem kerüli el, ha a civileket éri
bírálat. A környezetvédők
tapasztalatai szerint érveiket, adataikat akkor szokták élesen
megkérdőjelezni,
ha a zöld érvek befolyásos gazdasági vagy politikai
érdekcsoportokat sértenek.
A környezetvédőket ért támadások egyik közös jellemzője, hogy
az érintett szervezetek
kompetenciáját kérdőjelezik meg, tehát az egyes hatóságok vagy
üzleti érdekeltségek
nem ismerik el a környezetvédők jogát arra, hogy beleszóljanak az
ügyekbe. A
civilek mondanivalójuk szakmai alátámasztásának érdekében
gyakran kérnek fel
szakértőket a közreműködésre, de az így született
szakvélemények hatásosságát
rontja, hogy a felkértek gyakran a mozgalomhoz közel álló
szakemberek, mivel
másokat aligha tudnának megfizetni. Mindentől függetlenül
általános probléma
marad a környezetvédők üzeneteinek komplexitása, amely nem kedvez
a médián keresztül
történő kommunikációnak.
A környezetvédő szervezetek kommunikációjának
javítása
A civil szervezetek kommunikációs hatékonysága javítható
lenne, ha a média-kapcsolatokban
jártas embereket alkalmaznának. A kommunikáció területét
intézményesíteni kellene
a szervezeteken belül, pontosan meghatározott feladatköröket
kellene kijelölni
hozzá, amihez viszont az egész zöld mozgalomnak is nagyobb
szervezettséget kell
elérnie.
A ritkább, de vizuálisan megragadó megjelenésekkel
garantálható volna a jelentős
média-szereplés. A környezetvédőknek meg kell tanulniuk eladni a
terméküket.
Költségvetésük jelentős részét kellene kommunikációra
fordítaniuk ahhoz, hogy
szisztematikusan kampányolhassanak. Nagyobb súlyt kellene
fektetniük a környezeti
újságírók képzésére. Érdemes lenne létrehozni egy zöld
mozgalmi hírügynökséget
is. Fontos, hogy rendszeressé váljanak a környezetvédők és a
civilek közötti
informális találkozások, illetve a civil szervezeteknek tartott
kommunikációs
képzések.
A környezeti kérdésekkel foglalkozó újságírók nézőpontja
A civil szervezetek és a média
Az újságírók attól függően használják a civil
környezetvédőket információforrásként,
hogy milyen kapcsolatuk van a zöld mozgalommal és az újságírás
milyen formáját
űzik. Vannak újságírók, akik erősen elkötelezettek a civil
ügyek iránt, és még
a szerkesztésben is viszonylag szabad kezet kapnak. Az ő munkájukat
nevezhetjük
„szószóló újságírásnak” (advocacy journalism), míg
mások szigorúan ragaszkodnak
a tárgyilagos újságírói megközelítéshez.
Az újságírók általában szívesen vennék, ha gyakrabban
keresnék meg őket a civilek,
akiket értékes információforrásnak tartanak. Új szervezetek
azonban ritkán veszik
fel velük a kapcsolatot, így előfordul, hogy az újságíró
időről időre ugyanazokkal
az aktivistákkal dolgozik. Látható, hogy mindkét részről van
igény a gyakoribb
kapcsolatfelvételre, de ezek az igények nem találkoznak. Az
újságírók úgy vélik,
hogy a civilek meglehetősen amatőr módon tartják a kapcsolatot a
médiával; csak
a legnagyobb szervezeteknél intézményesült a kapcsolattartás, a
többinél a személyes
viszonyok dominálnak.
A környezeti újságírók általában képesek megjelentetni a
civilek által felvetett
kérdéseket. Ugyanakkor a környezetvédők sokszor nem ismerik
azokat a műsorokat,
amelyekben nyilvánosságot szeretnének kapni, úgy érzik,
„vagány dolog” nem ismerni
a műsorokat. Tudathasadásos állapotot eredményez, hogy a civilek
egyszerre vetik
meg az újságírókat és szeretnék általuk nyilvánosságra hozni
üzeneteiket.
Az újságírók úgy gondolják, hogy csak kevés civil képes
magát tömören kifejezni,
és csak a nagyobb szervezetek kezdenek hírekben gondolkodni. Az
újságírás persze
egy szakma, és a cikkek írása nem a környezetvédők dolga, de a
magyar újságírók
kétségkívül lusták, ezért valóban hasznos volna, ha a zöldek
jobb íráskészséget
mutatnának. Sajnos azonban nem ez a helyzet, és a zöld
kommunikáció egyik gyenge
pontja, hogy a környezetvédők nem tudják az újságírók által
kedvelt sajtókész
anyagokat szállítani.
Az újságírók úgy látják, a környezetvédők nem sokat tudnak
közönségük beállítottságáról
és érdeklődéséről, és nem is kutatják ezeket.
Elképzelhetőnek tartják, hogy
a civilek ismerik ugyan közönségük beállítottságát, de nemigen
foglalkoznak
vele; pedig ha figyelmet fordítanának erre, biztosan jobban
teljesítenének a
médiában is.
A hírek közvetítői szívesen veszik a civil környezetvédők
által felvetett új
témákat, sőt, úgy gondolják, hogy az új kérdések felvetése a
civil szervezetek
egyik alapvető szerepe. Két megjegyzés kívánkozik ide. Új
témák esetén a környezetvédőknek
meg kell találniuk azokat a mozgatórugókat, amelyek segítségével
fel lehet kelteni
a közönség figyelmét az új kérdések iránt. Másrészt az új
dolgokat sem túl gyorsan,
sem túl lassan nem lehet bevezetni a köztudatba. Vannak olyan
kérdések, amelyek
a környezetvédőknek köszönhetően kerülnek be a köztudatba, ami
arra utal, hogy
ezek a szervezetek sokkal nagyobb médiafigyelmet is kivívhatnának
maguknak,
ha akarnák. Csak kevés szervezetre jellemző a médiának szánt
üzenetek tudatos
időzítése. Pedig ki lehetne használni a politikai uborkaszezon
időszakait, amikor
lényegesen könnyebb bekerülni a sajtóba.
Az újságírók úgy látják, a környezetvédők lassan
megtanulják, hogyan kell befolyásolni
a közönséget. Azonban még a legjobbak is csak kezdők ezen a
téren, bár a lehetőségeik
hatalmasak. A civileknek az üzleti marketing eszközeit kellene
felhasználniuk,
illetve okulniuk kellene az olyan jó példákból, mint mondjuk a
Greenpeace fotói,
amelyek sokszor egyetlen képbe sűrítve hordozzák a teljes
üzenetet. A környezetvédőknek
nem kell megalkudniuk azért, hogy üzeneteikkel
sajtónyilvánosságot kapjanak,
egyszerűen csak az anyagok hosszát kell az adott médiumhoz
igazítaniuk. Gondot
jelenthet azonban, hogy meggyőződéseik szilárdsága miatt sokszor
nem nyitottak
az ellenvéleményekre. Ez még nem is jelentene komoly gondot, de a
vitára való
képtelenségük miatt a közönség könnyen érezheti
ellenszenvesnek vagy agresszívnek
a környezetvédőket. El kell ismerni ugyanakkor, hogy az ilyen
vitákban a környezetvédők
által felhasznált adatok helyességét ritkán kérdőjelezik meg. A
civilek kiváló
összegzést tudnak adni a problémákról, és ébren tartják az
egészséges kétkedés
szellemét.
A civil környezeti kommunikáció korlátai és a lehetséges
megoldások
A környezetvédők és a média kapcsolatának leggyakoribb
problémái az újságírók
szerint a következők:
Érdekes módon a civilekkel ellentétben a környezeti
újságírók nem érzik problémának
a zöld mozgalmon belüli szakmai nézeteltéréseket, sőt,
szerintük ezekről a vitákról
a média nem is szerez tudomást. Feltűnő különbség az
újságírók és a környezetvédők
között, hogy az előbbiek nem érzik elkoptatottnak a
„fenntartható fejlődés”
vagy a „környezetbarát” kifejezéseket. Az újságírók
szerint ezek a kifejezések
nem szerepelnek a médiában, sőt a közönség sem ismeri őket,
ezért tehát nem
is kophattak el. Mindazonáltal a környezeti kommunikációban
csínján kell bánni
az elvont kifejezésekkel, és a kézzelfogható dolgokra kell
összpontosítani.
Az újságírók között egyetértés volt abban a kérdésben,
hogy a környezetvédőknek
kommunikációs képzésre volna szükségük. Az általam
megkérdezett újságírók állították,
hogy szívesen részt is vennének az oktatásban. Egyikük azonban
érdekes tapasztalatokról
számolt be: amikor korábban szervezett egy civil szervezeteknek
szóló média-kurzust,
a szervezetek vezetői, vagyis éppen azok, akik szinte egy
személyben tartják
a kapcsolatot a médiával, nem vettek részt a tanfolyamon, mintha
úgy gondolnák,
hogy már eleget tudnak.
Az újságírók zöme üdvözölné egy környezeti
hírügynökség létrehozását, amely
egy bizonyos szintig feldolgozná a szervezetek által kiadott
sajtóanyagokat
és tartaná a kapcsolatot a médiával. Talán elég lenne, ha a már
létező, hasonló
tartalmú kezdeményezéseket fognák össze egyetlen koordinációs
központtá, noha
a Környezetvédelmi Minisztérium támogatása nélkül egy ilyen
hírügynökség valószínűleg
nem lenne életképes. Ugyanakkor a tárgyilagos újságírás
elkötelezett híveit
esetleg gyanakvóbbá teheti, ha tudják, hogy a környezeti
hírügynökség híreit
a médiában jártas szakértők készítik el.
A környezeti újságíróknak nagyon nehéz saját médiumukban
közölni a környezettel
kapcsolatos témákat, és a helyzet csak romlik, mivel a környezeti
problémák
témája egy átlagos szerkesztő számára jelentéktelennek tűnik.
Az újságírók szerint
egyformán fontos lenne több környezeti hírt közölni a
hírműsorokban, több tematikus
környezetvédelmi műsort indítani, és fejleszteni a tényfeltáró
környezeti újságírást.
Ma mindhárom területen rossz a helyzet, fejlesztésük esetén
viszont egymást
erősíthetnék, főleg mert a hírek alkalmasak ugyan az emberek
figyelmének felkeltésére,
de a közönség számára fontosak a háttérinformációk is.
Gondot jelent a környezeti újságírók képzettsége is. Csak
kevés kolléga felkészültsége
mondható jónak, míg mások megfelelő szakértelem nélkül írnak,
ezért a környezeti
témájú cikkek és műsorok minőségében igen nagy a szórás. Az
újságíróknak is
meg kell tanulniuk felismerni a valódi környezeti
problémákat.
Összegzés
A civil környezetvédők kommunikációs gyakorlata messze van az
ideálistól, de
az általam megkérdezett civilek és újságírók egyaránt hívei a
kapcsolatok javításának.
Kezdeti lépésnek megtenné az is, ha a civil szervezetek
médiaszakértőt alkalmaznának,
fejlesztenék prezentációs készségeiket, és a költségvetésük
nagyobb részét tudnák
kommunikációs célokra fordítani. A média szerkezetének
működését több ponton
is lehet befolyásolni.
Érdemes jó személyes kapcsolatokat kiépíteni az újságírókkal, de ugyanúgy meg kell próbálni nyomást gyakorolni a szerkesztőkre is a környezeti témák elismertetésének érdekében. A jelenleg meglévő környezeti hírszolgáltatások egyesítésével létre lehetne hozni egy olyan hírügynökséget, amely hatékonyabban szolgálná a média igényeit.
Végül meg kellene oldani a környezeti újságírók képzését, hogy mindkét oldalon a lehető legfelkészültebb, egymás igényeit minél pontosabban ismerő felek kezében legyen a környezeti kommunikáció.
Irodalom
Dale, S. (1996): McLuhan’s Children: The Greenpeace message
and the media. Toronto:
Between the Lines.
Dennis, E.E. (1992): Environmentalism in the system of news. In:
LaMay, C.L.
& Dennis, E.E. (szerk.): Media and the Environment. Washington,
D.C.: Island
Press.
Doherty, A. (1998): The FoEI Network on Media. Link. Issue 85,
July-August,
p. 10.
Egri és mások (1998): Az E-misszió Egyesület ismertsége –
felmérés. Nyíregyháza:
Bessenyei György Tanárképző Főiskola.
European University of the Environment (1999): Fenntartható
fejlődés és a média.
Konferencia, Brest, Franciaország, május 20-22.
Magyar Gallup Intézet (1992): Zöldülő Kelet-Európa? Gallup
világkutatás a környezetről.
Budapest: Magyar Gallup Intézet.
Hamburger, B. (1995): A média tervezés módszertana. Budapest:
Magyar Reklám
Szövetség.
Kerekes, S. és Kindler, J. (1993): A magyarok és a környezet
1993-ban. Kelet-
és Közép Európai Regionális Környezetvédelmi Központ 326. sz.
projekt. Budapest:
Környezettudományi Központ Alapítvány.
Kotler, P. & Eduardo, R.L. (1989): Social Marketing: Strategies
for Changing
Public Behavior. New York: The Free Press.
Lowe, P. & Morrison, D. (1983): Bad news or good news:
environmental politics
and the mass media. Sociological Review (Staffordshire). Vol. 32. 1984
no. 1.
pp. 75-90.
Meadows D.H. (1991): Changing the World Through the Information
Sphere. In:
LaMay, C.L. & Dennis, E.E. (szerk.): Media and the Environment.
Washington,
D.C.: Island Press
A médiáról civil szervezeteknek (1997). Budapest: Hálózat a
Demokráciáért.
Papp, P. (1999): Hírverseny a nézettségért. Kreatív. Vol. 8. no.
4 p. 29.
Rucht, D. (1995): Ecological Protest as Calculated Law-breaking:
Greenpeace
and Earth First! in Comparative Perspective. In: Rüdig, W. (szerk.):
Green Politics
Three, pp. 66-89. Edinburg: Edinburg University Press.
Ryan, T. (1991): Network Earth: Advocacy, Journalism and the
Environment. In:
LaMay, C.L. & Dennis, E.E. (szerk.): Media and the Environment.
Washington,
D.C.: Island Press.
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)