• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2001 ősz

Jog

Bayer Judit, dr.:

A Panaszbizottság ügyei

A médiatörvény életre hívta a Panaszbizottságot, amelynél az állampolgárok panasszal élhetnek az elektronikus média szabálysértései miatt. Milyen jogi lehetőségek között végezheti a Panaszbizottság ezt a munkát? Milyen vitás ügyekben kellett döntést hoznia? Az alábbi írás ezekre a kérdésekre keres választ az 1997 óta eltelt évek során felgyülemlett ügyek elemzésével.

A törvény és a bizottság

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény a szólásszabadság előmozdítása, a műsorszolgáltatók piacra lépésének elősegítése és függetlenségének védelme érdekében létrehozta az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), hogy őrködjön a médiumok törvényessége felett. E feladat részbeni ellátása céljából hozta létre a Panaszbizottságot (pb) a médiatörvényben foglaltak szerint (47–51. §§). Az ORTT-hez képest, amely a médiatörvény bármely sérelmével hivatalból foglalkozhat, a Panaszbizottság különös szerv, amely csak egyedi eseteket jogosult kivizsgálni, lakossági panaszok alapján.

A Panaszbizottság 1997 ősze óta működik. Az azóta eltelt évek munkájának áttekintése lehetőséget teremt a Panaszbizottság feladatának és munkájának elemzésére. Ez idő alatt a pb már túljutott a kezdeti nehézségeken, és világossá vált, hogy melyek azok a problémák, amelyeket a törvény keretein belül nem képes megoldani. A törvény meglehetősen szűkszavú szabályozása részben tág lehetőséget ad az ORTT-nek, hogy a pb ügyrendjében állapítsa meg a részletszabályokat, hátránya viszont, hogy a jogszabály esetenként nem értelmezhető minden kétséget kizáróan. Különösen nehézzé teszi az értelmezést, hogy a jogalkotó akarata nem minden esetben egyértelmű, mert a miniszteri indokolás és a törvényszöveg alapján levonható következtetések nem fedik egymást. (Lehet, hogy ennek oka a törvényhozás folyamata során beiktatott módosítások sora.)

E dolgozat célja, hogy feltárja és megkísérelje értelmezni a törvény által megszabott lehetőségeket, valamint hogy ennek fényében elemezze a Panaszbizottság gyakorlatát. A következtetések fő forrásai a panaszbizottsági határozatok és a kapcsolódó joganyag. Ezek értelmezéséhez és a gyakorlati nehézségek feltárásához segítségemre voltak a Panaszbizottság tagjai, valamint az ORTT munkatársai, akiknek a segítségét ezúton köszönöm. A pb munkáját emellett több elemző is áttekintette és értelmezte (Bedő 1998; Horányi 1997; Obsina 1999; Szekfű 1997; Szilády 1997).

A pb jogi háttere

A pb tagjait az ORTT tagjai választják öt évre. A törvény deklarálja, hogy a pb tagjai függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, és tevékenységük ellátása során nem utasíthatóak. A megbízatás részletes szabályait az ORTT maga szabja meg ügyrendjében. A pb hivatali szervezete az ORTT-hez tartozik, az ORTT határozza meg a pb ügyrendjét, valamint félévente megvitatja és értékeli a pb által hozott állásfoglalásokat.¹ Az ORTT nem követte rendszeresen a féléves ülésezésekre vonatkozó szabályt. A pb háromtagú tanácsokban ülésezik, amelyeket alkalmanként sorsolással állítanak össze. A tanács egyik tagja jogi végzettségű. A sorsolással kialakított rend célja, hogy a tanácsok plurálisabbak legyenek, és ne érvényesülhessen valamely szempont a tanácsok kiválasztásánál. A pb tagjai nem folytatnak kommunikációt az ügyekről, és nem alakítanak ki közös álláspontot.² Ennek eredménye esetenként egymásnak ellentmondó vélemények születése. Például míg egy ügyben azért marasztaltak el egy riportert, mert túl kritikus volt, „vádaskodott, alanyának nem a véleményére volt kíváncsi, hanem vitatkozott vele”, egy másikban azért, mert engedte, hogy a riportalany egyoldalúan válaszoljon a kérdésekre, nem ütköztetett más véleményeket az interjúalanyéval, ezáltal nem tette lehetővé a kiegyensúlyozott tájékoztatást.³ Az utóbbi évben azonban a pb határozatai nagyobb következetességet mutatnak, mint korábban, és tudatos elvek alkalmazása tükröződik a határozatok többségén – példa erre a szerkesztői szabadság elvére való hivatkozás. (Ez alól is vannak azonban meglepő kivételek, amelyekre a későbbiekben részletesebben is kitérek.)

A pb akkor jogosult állásfoglalást hozni, ha a műsorszolgáltató egyoldalúan tájékoztat olyan kérdésben, amely a vételkörzet lakosságát foglalkoztatja, különösen, ha egy vitás kérdésben csak az egyik oldal számára ad megjelenési lehetőséget, vagy egyéb módon sérti meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét.⁴ A törvény nem ugyanebben a szakaszban, hanem még előzőleg, a kivételt említve, tehát közvetve utal arra, hogy e feladatkört a 4. § által felsorolt elvek védelmének tekinti.⁵ (Dolgozatomban a kiegyensúlyozott tájékoztatás sérelme miatti, tehát „rendes” panaszokra a „4. § alá tartozó” panaszokként utalok.)
A pb tizenöt napos határidőn belül megvizsgálja a panaszt, meghallgathatja a panaszosokat, és állást foglal. Amennyiben állásfoglalása szerint sérült a tájékoztatás kiegyensúlyozottsága, a műsorszolgáltató köteles a pb állásfoglalását közölni, vagy – a pb döntésétől függően – a panaszos álláspontját megjeleníteni. Ismételt vagy súlyosabb sérelem esetén a pb bírság kiszabását kezdeményezheti az ORTT-nél. Az elmarasztaló határozat rendelkező részét a pb közzéteszi a Művelődési Közlönyben. Negyvennyolc órán belül jogorvoslattal lehet élni az ORTT-nél, amelynek határozatát bíróságnál lehet megtámadni.
A törvény megemlíti, hogy a pb elbírálhat más, nem a 4. § alá tartozó ügyeket is, ezek elintézésének rendjét az ügyrendre bízza. Határozathozatalról nem rendelkezik, bár ugyanúgy állásfoglalásnak nevezi a pb által kialakított véleményt, mint a „rendes” panaszok esetében. („Az ilyen ügyekben a pb a panaszt megvizsgálja, és állásfoglalásáról tájékoztatja a panaszost, az érintett műsorszolgáltatót, továbbá ha szükségesnek tartja, a közvéleményt.”⁶ )

Hatásköri kérdések

A törvény „Alapelvek” címe alatt három szakasz található. A 3. § a műsorszolgáltatás szabadságát, az alkotmányos rend és az emberi jogok, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását írja elő.⁷ A 4. § (1) bekezdése szól a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményéről, a (2) bekezdés a pluralizmusról, a (3) és a (4) bekezdés pedig a kommentár hírektől való elkülönítéséről.⁸ Az 5. § az erőszakos műsorokat szabályozza, és a kiskorúak védelméről szól.⁹
Nem teljesen érthető, hogy az alapelvek közül miért emelte ki a törvényalkotó a középsőt, és tette csupán azt a pb hatáskörévé. Ez teszi ugyanis a Panaszbizottsági ügyeket politikai színezetűvé, hiszen a kiegyensúlyozott tájékoztatás csak hírműsor esetén várható el, és a panaszok zömében politikai kiegyensúlyozatlanságot kifogásolnak.

Az egyéb panasz

A törvény tehát rendkívül szűkre szabta a pb által tárgyalható ügyek körét. Viszont számos olyan panasz érkezik, amely kívül esik a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye, azaz a 4. § hatáskörén. Ezért a pb – élve a törvény adta lehetőséggel – ügyrendjében szabályozta a 4. § alá nem tartozó panaszok elintézésének rendjét is. A törvény által megszabott eljárási szabályok ezekre az ügyekre tehát nem vonatkoznak, azonban a pb nem is hozhat kötelező határozatot. Ezért az ilyen ügyben hozott állásfoglalást Nyilatkozatnak nevezik.¹⁰ A Nyilatkozat ellen nincs helye fellebbezésnek, hiszen nem minősül határozatnak. Azonban ha igaz is, hogy a műsorszolgáltatóra nézve nem tartalmaz kötelező erejű rendelkezést, a panaszt anélkül vezeti e területre, hogy a panaszos ez ellen kifogást emelhetne. Ezáltal a Nyilatkozat burkolt elutasítása a panasznak, hiszen lehetséges, hogy a panaszos szerint ügye a negyedik szakasz körébe tartozott, de ezt immár nem áll módjában fenntartani. Például a Ferencvárosi önkormányzat alpolgármestere panaszt tett egy riport ellen, amely előítéletesen tudósított egy az önkormányzat és lakók között kirobbant konfliktusról. A panasz szerint aránytalanság volt tapasztalható a megszólaltatott felek között, több, a valóságnak nem megfelelő kijelentés hangzott el, és szomszédként tüntettek fel olyan személyeket, akik más házban laknak. A pb megállapította, hogy a műsorszolgáltató megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás, tehát a 4. § elvét. A panaszos érintett volt, a panasz a pb hatáskörébe tartozott, amely mégsem állásfoglalás keretében adott helyt a panasznak, amelynek révén a műsorszolgáltatót helyreigazításra is kötelezhette volna. Ehelyett az ügyrend 13. szakasza alapján tárgyalta az ügyet, és Nyilatkozatot bocsátott ki, s hogy miért, ennek oka nem derül ki a határozatból.¹¹

Az ORTT új tervei között szerepel, hogy a panaszos fellebbezhessen az „egyéb panaszkénti” tárgyalás ellen. Eredetileg a törvény koncepciója csak a műsorszolgáltató számára biztosította a fellebbezési jogot, amint az a törvény indokolásából kiderül. „A Panaszbizottság határozata ellen a műsorszolgáltató jogorvoslatért a Testülethez, ezt követően a bírósághoz fordulhat. Az egyoldalú jogorvoslati lehetőséget az indokolja, hogy a megszólalási jogot önmagában nem lehet alanyi jogként értelmezni, jogi következményekkel pedig csak a műsorszolgáltató sújtható. Ugyanakkor az állampolgárok számára továbbra is – a Panaszbizottsághoz beadott kérelemtől függetlenül – nyitva állnak a hagyományos eljárási lehetőségek (sajtó-helyreigazítás, személyiségi jogi per, becsületsértés és rágalmazás miatti büntető eljárás).” Lehetséges, hogy ez az aszimmetrikus megoldás vezetett ahhoz, hogy Nyilatkozat esetében nincs a panaszosnak fellebbezési lehetősége. A gyakorlatban nem tisztázott, hogy a médiatörvény sérelme miatt emelhet-e panaszt az állampolgár bíróság vagy akár az ORTT előtt. Amennyiben pedig az Indokolás által említett egyéb okok miatt perelhetne, azok egyébként sem tartoztak volna a Panaszbizottságra, amint ezt alább részletesebben is tárgyalni fogom.

A törvény fogalmazása, amely a „4. § körébe nem tartozó panaszügyeket” említ, nem határolja körül, hogy meddig terjed ez a gyengébb hatáskör. A pb értelmezésében ez bármifajta más panasz elintézésére lehetőséget ad. Ebben nem értenek egyet az ORTT-vel, amely szerint a Panaszbizottságnak csak az alapelvek körébe tartozó panaszt volna szabad tárgyalnia, mert különben az ORTT hatáskörét vonja el. A törvény szerint az ORTT a médiatörvény bármely rendelkezésének sérelme esetén eljárhat. Ez alól az alapelvek sem kivételek, ezért pusztán logikailag nem lehet az ügyeket ezen az alapon kettéválasztani. Természetesen az intézményi hatáskörmegosztás szempontjából indokolt lehet ez a fajta szétosztás, és erre az ORTT-nek van is lehetősége, hiszen ez állapítja meg a pb ügyrendjét, márpedig a 4. § körébe nem tartozó panaszügyek elintézésének rendjét az ügyrend tartalmazza.

Véleményem szerint az ORTT álláspontját is figyelembe véve négy csoportra oszthatjuk a 4. § alá nem tartozó, tehát „egyéb” ügyeket.
1. Az elsőbe tartoznak az alapelvek, tehát a 3. § és az 5. §. Ilyen természetű panaszt emeltek a „Vasárnapi Újság” című rádióműsor ellen a kisebbségek védelmét megfogalmazó szakasz sérelme miatt. A pb megállapította, hogy sérült a törvény 3. paragrafusa.¹² Ugyancsak ebbe a csoportba tartozik az a panasz, amely kifogásolta, hogy 18 óra 50 perckor szexualitással és pornográfiával kapcsolatos képsorok láthatóak és szövegek hallhatóak a televízióban.¹³
2. A másodikba a médiatörvény hatálya alá, de az alapelvek körén kívül eső egyéb ügyek tartoznak. Tehát olyan ügyek, amelyekben a médiatörvény szabályai vélhetően sérelmet szenvedtek. Például a reklámozás szabályainak vélt sérelme miatti panaszok, mint amilyen a „Kortyintó” című műsort burkolt reklámmal vádoló panasz. (A kérdéses ital még nem került kereskedelmi forgalomba, ezért bemutatása nem tekinthető reklámnak.)¹⁴ Egy másik panasz szerint a műsorszolgáltató az esti film közben túllépte az engedélyezett reklámidőt – a mérések szerint nem történt jogsértés.¹⁵
3. A harmadikba tartoznak a más jogszabályok által szabályozott területek. Ilyen terület például a fogyasztóvédelem, a reklámszabályozás, a jó hírnév megsértése (polgári jog), vagy a becsületsértés (büntetőjog).¹⁶ Például egy frakcióvezető amiatt tett panaszt, hogy egy hírműsor sértette az ő és családja jó hírnevét.¹⁷ A Hősök terén tartott gördeszkás találkozó kapcsán kegyeletsértés miatt emeltek panaszt a műsorszolgáltató ellen.¹⁸ Egy régebbi esetben személyiségi jog megsértéséért emeltek panaszt egy rádióműsorban elhangzott megjegyzés miatt: „J. V. értett a sztárcsinálás művészetéhez”. A pb meghallgatta a műsort, és megállapította, hogy „mivel a mondat kedvező szövegkörnyezetben hangzott el, és köztudott, hogy a híressé váláshoz valóban bizonyos lépcsőfokok vezetnek, ezért nem kell a „sztárcsinálást” holmi értéktelen praktikaként értelmezni”, így a megjegyzés nem volt sértő. Mindhárom esetben a Panaszbizottság a bíróság hatáskörében döntött.¹⁹ Jogi csemege a „Szabó család” című rádióműsor elleni 1996-os panasz, amelyben azt kifogásolták, hogy a műsor megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét, amikor Egyházashetye községgel összefüggésben az alábbi mondat hangzott el: „Lehet, hogy a helyi kölykök a nagy Dániel koponyájával fociznak”. A panaszt a község tette – amelynek jogalanyisága vitatható – „jó hírnevének” megsértése és kegyeletsértés miatt, valamint a kiegyensúlyozott (tárgyilagos) tájékoztatás sérelme miatt, mivel igaz, hogy Berzsenyi Dániel Egyházashetyén született, de sírja Niklán található. Amellett, hogy a rádiós szappanopera nem tájékoztató céllal készül, ezért a kiegyensúlyozott tájékoztatás sérelme fogalmilag lehetetlen, az eset egyébként sem tartozik a Panaszbizottság hatáskörébe.²⁰ Az utóbbi két eset a Panaszbizottság működésének kezdeti idejéből származik, és ma már a pb gyakran kimondja – helyesen –, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörébe.
4. A negyedik kategóriába olyan panaszokat sorolok, amelyek a jog által nem szabályozott területen emelnek kifogást, ilyenek például az erkölcsi, ízlésbeli, esztétikai panaszok. Ezekben az esetekben a pb nem tud jogsértést megállapítani, de erkölcsileg elmarasztalja a műsorszolgáltatót. Az 1956-os forradalom évfordulóján vetített, szocialista szemléletű film miatt tett panasz esetében a pb megállapította, hogy a történelmi hűség kedvéért nem kifogásolható a film vetítése, de a szenvedéseket átélt emberek érzelmeinek tiszteletben tartása miatt kedvezőbb lett volna a filmet más napon bemutatni. (Annak ellenére, hogy a műsor előtt a bemondónő felhívta a figyelmet arra, hogy a következő film klasszikus példája annak, hogy politikai megrendelésre készített filmekkel az elmúlt rendszerben hogyan gyalázták meg az 1956-os forradalom emlékét.)²¹ Egy másik ügyben Fábry Sándor humorista műsorában „alkalmatlan” használati tárgyak kifigurázása során egy ijesztő zajt adó tárgyat spontánul Mengele nevével jellemzett. A műsorszolgáltató védekezése szerint az asszociáció a fogorvosi fúróéra emlékeztető hang által mindenkiben kiváltott kellemetlen, kínzás jellegű élményekre utalt, tehát az említés egyértelműen negatív színezettel történt. A pb megjegyezte, hogy bár a humornak tágak a határai, és törvényt nem sértett, csupán a jó ízlést, azonban az asszociáció mindenütt jobban megállta volna a helyét, mint egy nevettetésre felesküdött vidám műsorban.²² Hasonló jellegű panaszt tettek amiatt, hogy egy a holocaustról szóló beszélgetés és az ugyanarról szóló játékfilm között oda nem illő reklámklippet sugároztak: a „Táncolj a tűzzel” című CD-kazetta borítójának illusztrációja megtörte a megemlékezés hangulatát. Ez az eset példaértékű lehet amiatt, hogy a műsorigazgató-helyettes az eljárás keretében beismerte az elkövetett hibát, elnézést kért a panaszostól, és a továbbiakban a sorozat előtt mellőzte a reklámok bejátszását. Megfontolandó lehet a műsorszolgáltató és a panaszos ehhez hasonló békéltetése az ilyen jellegű ügyekben. Nem esztétikai, de ugyancsak törvényen kívül eső panasz, amely szerint egy rádiós műsorban megígérték, hogy a következő műsorblokkban visszatérnek a szót nem kapott betelefonálókra, ezt azonban nem tették meg.²³ Az ilyen panaszokkal szemben a pb végképp tehetetlen, hiszen ez inkább dőreség, mint etikátlanság a műsorszolgáltató részéről.
Mind a négy típusú ügyre számos precedens található a pb gyakorlatában.
Jogi szemszögből a pb a legtágabb értelmezés szerint is legfeljebb a médiatörvény hatálya alá tartozó ügyeket lenne jogosult megtárgyalni. Az egyéb jogszabályok hatálya alá tartozó ügyekben, mint amilyen a jó hírnév sérelme is, át kellene irányítania a panaszt a megfelelő hatósághoz, például a bírósághoz, a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez vagy a versenyhatósághoz.
A negyedik csoportba tartozó, jog által nem szabályozott területeken semmiféle hatóságnak nincs joga vizsgálódni és határozatokat hozni. A demokratikus jogállam egyik alapelve, hogy amit a törvények nem tiltanak, azt szabad, ezért jogi szempontból közömbös cselekedetei miatt senki nem szenvedhet intézményesen hátrányt.
Igaz, hogy a pb ezekben az esetekben nem hoz a műsorszolgáltatót kötelező határozatot. Azonban a pb olyan intézmény, amelynek egyébként joga van elmarasztaló határozatot hozni, sőt bírság kiszabását is kezdeményezheti.
Szankcionálási funkciója a látszólag következmény nélküli dorgálásokat is felruházhatja a hatalmi helyzetből fakadó kényszerítő színezettel. A bizottság méltányolható igényt fogalmaz meg azzal, hogy ne csupán a jog által körülhatárolt, szűkre szabott témákban foglalhasson állást, hiszen a média tartalmi problémái az esetek kisebb részében jogi, és gyakrabban erkölcsi, társadalmi problémák. Lehet létjogosultsága egy olyan testületnek, amely társadalmi felhatalmazással rendelkezik arra, hogy a műsorszolgáltatók tevékenységét erkölcsi, ízlésbeli szempontból szükség esetén értékelje. A Panaszbizottságnak a törvény azonban más feladatot szánt. Mivel a fenti célok jogon kívüli területre irányulnak, törvény nem hozhat létre olyan testületet, amely az „ízléstelenséget” szankcionálja. Amennyiben erre mégis igény van, akkor azt a társadalomnak kell létrehoznia, a közönség kezdeményezésére, vagy a műsorszolgáltatókkal közösen. Németországban a kereskedelmi tévék például önként létrehoztak egy testületet az erőszakos és a jó ízlésbe ütköző műsorok korlátozására.²⁴ Hasonló problémát vet fel a műsorszolgáltatók etikai szabályzatára történő hivatkozás is.²⁵ Az etikai szabályzat betartását a kuratórium felügyeli, és a fenti okokból a Panaszbizottságnak erre sincs felhatalmazása. összefoglalva tehát a pb nem foglalkozhat jogszerűen olyan ügyekkel, amelyek nem tartoznak a médiatörvény hatálya alá, még akkor sem, ha azt „következmények nélküli” egyéb panaszként tenné. Véleménye ugyanis ilyenkor is egy hivatalos szerv állásfoglalása, amely közvetve is befolyást gyakorol. Erre pedig a Panaszbizottságnak nincs felhatalmazása.

Ki tehet panaszt?

A törvény 49. szakasza, amely a pb hatáskörét megszabja, közvetve meghatározza a panasztevők körét is. Közvetve, mert nem derül ki a szövegből, hogy a törvényalkotó szándékosan szűkítette-e a kört, vagy pedig csak a mellékmondat megfogalmazásakor utalt úgy a panasztevőre, mint „a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője, vagy a sérelmet szenvedett”.²⁶
Ezek szerint panaszt az tehet, akinek álláspontját a műsorszolgáltató nem jelenítette meg, vagy egyébként sérelmet szenvedett; személyes érintettségre van tehát szükség.

Ugyanezen szakasz második bekezdése tartalmazza a panasztevés módját: a kifogásolt közlés megjelenésétől számított 48 órán belül írásban kérnie kell a műsorszolgáltatótól, hogy álláspontját közzétegye. Ha a műsorszolgáltató ennek nem tesz eleget, a megjelenítéstől számított hat napon belül írásban kell panaszt tennie a Panaszbizottságnál. Akkor is benyújtható a panasz, ha a műsorszolgáltató elfogadó nyilatkozata ellenére a kért megjelenítést nem teljesíti. Ebben az esetben a teljesítésre vállalt határidő utáni 48 órán belül kell panaszt tenni. Ha a műsorszolgáltató elutasítja a kifogást, ugyancsak 48 órán belül kell a Panaszbizottsághoz fordulni.
E szigorú szabályokkal ellentétben a törvény miniszteri Indokolása a következőket írja: „A Panaszbizottság mindenekelőtt a nagyközönség fóruma, bárkinek a kezdeményezésére köteles eljárni, ha az eljárás tárgya szerinti műsorban (műsorszámban) foglalt tájékoztatás kiegyensúlyozatlanságát kifogásolják”.
A gyakorlatban számos problémát okoz, hogy a panaszos az eljárási szabályokat nem tartja be, vagy azért, mert nem fordul előzőleg a műsorszolgáltatóhoz, vagy azért, mert késve nyújtja be a panaszt. Ezek az eljárási határidők természetesen csak a rendes, 4. § alá tartozó ügyek elbírálására vonatkoznak. Mivel az egyéb panaszok elintézésének módját az ügyrend határozza meg, abban pedig nem szabtak meg ilyen szigorú feltételeket, egyéb ügyekben nem követelmény sem a személyes érintettség valószínűsítése, sem pedig határidők számítása. Ez vezetett ahhoz a gyakorlathoz, hogy a pb hajlamos a 4. § alá tartozó, de elkésett panaszokat az „egyéb” eljárás alatt tárgyalni, és úgynevezett Nyilatkozatot kibocsátani. Holott az eljárási hibás panaszokat egyébként érdemi tárgyalás nélkül a soros elnöknek kellene elutasítania, máskülönben elvész a határidők jelentősége. Azonban mivel az Indokolás is kimondja, hogy a pb a nagyközönség fóruma, és bárki jogosult panaszt tenni, méltányolható, hogy a bonyolult határidőrendszer elmulasztása miatt elbírálhatatlan panaszt tevő állampolgárok kifogásait is meghallgassa a bizottság. Méltányolhatósága ellenére azonban egyelőre nem jogszerű, ezért ebből az okból – a kialakult gyakorlat tanulságainak megfelelően – megfontolandó lehet a törvényi szabályozás módosítása.

A másik problémára az a pb megoldása, hogy gyakorlatilag nem vizsgálja az érintettséget. Nehezen is lenne ez vizsgálható például külpolitikai tudósítást kifogásoló panasz esetén – az ilyen panaszok között egyébként az izraeli-palesztin konfliktusról történő tudósítás felülreprezentált.²⁷ Meglehetősen szűk azoknak a köre, akiknek a személyes álláspontja annak ellenére nem jelent meg, hogy valóban közérdeklődésre tartana számot, hiszen, mint az Indokolás is állítja: „a megszólalási jogot önmagában nem lehet alanyi jogként értelmezni”, és ez ellenkezne a szerkesztői szabadság elvével is. A panaszok zöme a szigorúan értelmezett érintettség kritériumának nem tesz eleget.

összefoglalva: a pb a megkésettség miatti panaszokat vagy elutasítja, vagy egyéb panaszként tárgyalja (rendszeresség nem mutatható ki), az érintettség miatti panaszokat viszont a legritkább esetben utasítja el emiatt.²⁸ Mindkét esetben megesik, hogy az ügyet érdemben tárgyalja, és csak azután utasítja el valamelyik eljárási hiba miatt.²⁹ Vagy éppenséggel érdemben elutasítja, annak ellenére, hogy a panaszos nem volt érintett. Ez történt például abban az ügyben, amelyben a panaszos kifogásolta, hogy egy betelefonálós műsorban a felmentett környezetvédelmi miniszter kapcsán az ő véleménye nem kapott helyet, holott az ellenkezik a betelefonálók általában elmarasztaló véleményével.³⁰

Eljárási szabálysértés ellenére egyéb panaszként tárgyalta a pb azt az egyébként a 4. § alá tartozó panaszt, amely azt kifogásolta, hogy a tájékoztató műsorszámban 103 százalékos hatásfokkal működő kazánokról beszéltek. (A panaszos szerint ennek lehetetlenségét évezredek óta tanítják az iskolákban.) A pb nem kíván energetikai kérdésben állást foglalni, ezért a Nyilatkozat semmilyen véleményt nem tartalmaz. A helyes eljárás azonban a kérelem tárgyalás nélküli elutasítása lett volna, s ebben az esetben az ügy morális fontossága sem indokolhatta, hogy a pb foglalkozzon az üggyel.

Az eljárási szabályok szigora a nagyközönség számára igen nehézkessé teszi az alkalomszerű kifogástevést. Ennek következményeképp jellemző, hogy az, aki panaszt tesz, ismétlődően teszi. Például 2000 utolsó negyedévének 53 panaszából 17 a Reális Zöldek Klubjának panasza. 1999-ben 316-ből 44 a Reális Zöldek Klubjának panasza, 26 Kiss-Dobos László panasza.³¹

Nemcsak a nagyközönségnek nehéz azonban az eljárási szabályok értelmezése és követése, hanem – úgy tűnik – a pb tagjainak is. Ezt demonstrálja, hogy számos határozat az eljárási szabályok megsértésével, figyelmen kívül hagyásával születik. Előfordul például, hogy – bár a panaszt egyéb ügyként tárgyalja – a véleményét ugyanolyan szavakkal és formában fejezi ki, mintha az határozat lenne. Például így fogalmaz: „a pb a panasznak nem ad helyt” – miközben ilyen eljárásban a pb tulajdonképpen nem dönt. Rendszeresen előfordul, hogy nem derül ki a határozatból, hogy azt miért utalták az egyéb eljárásra, holott a panasz a 4. § alá tartozik.³² Ugyancsak számos határozat az érdemi tárgyalás, felek meghallgatása stb. után jelenti ki, hogy eljárási szabálysértés miatt nem foglakozik az ügyel, holott ezt kézhezvételkor észlelnie kellene.³³
A szabályok nem-ismeretének kiküszöbölésére az ORTT formanyomtatványt tervez bevezetni, és internetes honlapján hirdeti az eljárási határidőket.³⁴

A média pluralizmusa

A kiegyensúlyozott tájékoztatást a pb gyakorlatában összekapcsolja a pluralizmus igényével. Azonban a pluralizmus mint alapelv nem teljesen egyezik meg a „hallgattassék meg a másik fél is” elvével. A magyar médiatörvény is deklarálja a pluralizmus elvét a 4. § (2) bekezdésében: „A műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában”.
A német alkotmánybíróság dolgozta ki úgynevezett harmadik „televízió-ítéletében” (III. Fernsehurteil, 1981) a külső és a belső pluralizmus fogalmát.³⁵ A belső pluralizmus szerint egy csatornának műsorai összességével kell megvalósítania a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, tehát nem kötelezheti el magát valamely nézet mellett. A külső pluralizmus szerint pedig az összes belföldi csatornának együttesen kell kiegyensúlyozottnak tűnnie, tehát így kell megvalósulnia a sokszínűségnek.

A III. televízió-ítélet csak a külső pluralizmust követeli meg a médiától, az állam általi ellenőrzés csak ennek megvalósítására terjedhet ki.³⁶ A magyar törvény rendelkezésének első része ehhez hasonlóan a külső pluralizmust tűzi ki célul, azonban a következő fordulat: „ezek tartalom vagy műfaj szerinti csoportja” rugalmassá és bizonytalanná teszi a szakasz értelmezését.

A pluralizmus tehát vagy egy csatorna műsoraira, vagy az ország műsorszórásának egészére vonatkozik, és semmiképpen sem egy műsorszámon belül valósítandó meg. A pb gyakorlata ebben a tekintetben igen kedvezően változott. Míg működése kezdetén olykor a szerkesztői szabadságba is beavatkozva marasztalt el műsorszámokat azért, mert úgymond a pluralizmus nem érvényesült, újabban mind gyakrabban deklarálja, hogy nem lehet és nem is szükséges egy műsorba minden szakértőt (civil szervezetet stb.) megszólaltatni.³⁷ Ehhez hasonlóan megfogalmazta azt is, hogy a meghívott személyek szubjektív véleményéért a műsorszolgáltató nem felelős. A környezetvédelmi bizottság elnökének szakmai álláspontját kifogásolták a veszélyes hulladékok kezelésének kérdésében – a pb ebben a véleményben is megfogalmazta, hogy a műsorszolgáltató nem tartozik szakmai felelősséggel egy politikus által megjelenített szakmai véleményért.³⁸ Ezzel ellentétben hat nappal korábban egy másik eljáró tanács úgy döntött, hogy elmarasztaló határozattal közzétételre kötelezi a műsorszolgáltatót, amiért egy politikus által megfogalmazott vádak tekintetében a műsorszolgáltató meg sem kísérelte, hogy meghallgassa az érintett személyeket. Mi több, a pb szerint a műsorszolgáltató ezzel a 4. § (2) bekezdést sértette meg, amely szerint „műsorszámok összessége vagy azok […] csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom szolgálatában”. Eltekintve attól, hogy e rendelkezés csak a műsorszámok összességére, illetve azok egy csoportjára vonatkozik, nem pedig egyetlen műsorszámra, továbbá attól, hogy a 4. § (2) bekezdése nem tartozik a pb hatáskörébe, a határozat ellentétes az előző eset által képviselt új – kedvező – tendenciával.

Ugyancsak ezt példázza, hogy a pb egyéb panasz tárgyalása keretében megdorgálta a műsorvezetőt, mondván, hogy nagyobb érzékenységgel kell a témát kezelnie, holott a kifogásolt mondat („az nem baj, ha lappangó antiszemitizmus van”) a vendégtől hangzott el.³⁹ A pluralizmus elve félreértelmezésének legjobb példája, hogy mikor karácsony táján a vágott-fenyő árusok nevében a legtöbbet panaszkodó szervezet kifogásolta, hogy a földlabdás-fenyő árusokról készített tudósításban a vágott-fenyő árusokat nem szólaltatták meg – a pb helyt adott a panasznak.⁴⁰ Hasonló esetek régebben gyakran előfordultak, például az alapítványi iskolákról szóló műsort bepanaszolták, mert az egyházi iskoláknak nem adott szót.⁴¹ Vajon ha a nyugdíjasokról készül egy műsor, akkor a „nyugdíj nélküliek” panaszt tehetnének? Egy régi esetben a műsorba betelefonáló hallgatók véleményét a pb szerint ki kellett volna vágni, és elmarasztalták a műsorszolgáltatót, mert nem bizonyult elegendőnek a műsorvezető csitító, ellenvéleményt is kifejező magatartása.⁴²

Irodalom

Bayer Judit (1998): Gondolatok a szólásszabadságról az ORTT Panaszbizottsága kapcsán. In: ELTE Annales, 1998 december.
Bedő Iván (1998): Arafat Százhalombattán. In: Vásárhelyi Mária & Halmai Gábor (szerk.): A nyilvánosság rendszerváltása. Budapest: Új Mandátum.
Horányi özséb (1997): Alkalmazott médiakritika. In: Terestyéni Tamás (szerk.): Médiakritika. Budapest: Osiris.
Metzger, Herbert (1993): Broadcasting Regulations. The German Example. Bonn: Media and Communication Department of Friedrich Ebert-Stiftung.
Obsina Béla (1999): A Panaszbizottság döntései. In: Cseh Gabriella és mások (szerk.): Médiakönyv. Budapest: Enamiké.
Szekfű András (1997) A befolyásolás eszközei a médiatörvény életbelépése után, avagy a kritika fegyverei és a fegyverek kritikája. In: Terestyéni Tamás (szerk.): Médiakritika. Budapest: Osiris.
Szilády Szilvia (1997): Közszolgálatiság és társadalmi ügyelet. Beszélő, augusztus-szeptember.