• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2001 ősz

Gyakorlat

Tóth Judit:

Szóla Rádió. Közösségi rádiózás Debrecenben

Közösségi rádiózás Debrecenben

Az írás a debreceni Szóla Rádióról készült esettanulmány segítségével vizsgálja a magyarországi közösségi rádiózást. A Szóla Rádióról szakirodalomként használható anyag nem volt, ezért a kutatás megfigyelésen és interjúkon alapul. A szerző két hetet töltött Debrecenben, eközben megfigyelte a rádió működését, interjúkat készített az ott dolgozókkal.¹ Az alábbi tanulmány az ő nézeteikből és a szerző saját tapasztalataiból állt össze.

A debreceni Szóla Rádió

A Szóla Rádió a legmarkánsabban közösségi jellegű² vidéki rádió Magyarországon. Már több mint öt éve hallgathatják azok, akik a kereskedelmi logikától élesen elváló műsorokra vágynak. Működése nem jár olyan sajtóvisszhanggal, mint a budapesti civil rádióké (Tilos Rádió, Civil Rádió, Fiksz Rádió), de aktívan részt vesz a magyar közösségi rádiók közötti kommunikációban, és tagja a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének (SZARÁMASZER). A vidéki közösségi rádiók közül a Szóla Rádió hasonlít talán a legjobban a budapesti adókhoz hatásában, szemléletében, mégis sikeresen őrzi markáns helyi jellegét.
A debreceni Szóla Rádió 1996 júniusa óta ad folyamatosan, ezzel az egyik legrégebbi vidéki közösségi rádió Magyarországon. Megalakulása Debrecenben a civil szervezetek számának hirtelen növekedésével függ össze. Szükségessé vált, hogy a szervezetek tudjanak egymásról, képesek legyenek kommunikálni egymással. A rádiót a mai napig üzemeltető Szóla Rádió Alapítvány 1993-ban jött létre. Az alapítványt helyi civilszervezetek, a SZÉP Kulturális Egyesület, a MÁS-MOZAIK Kulturális Egyesület és a PÓDIUM Műhely Egyesület hozták létre.³

Az alapítvány céljai között a helyi közösségi kommunikáció támogatása, a helyi társadalom ügyeiben való minél hatékonyabb és sokszínűbb részvétel lehetőségének megteremtése szerepelt. Nem véletlen, hogy a helyi kommunikáció céljára a rádiózást tartották a legpraktikusabbnak, hiszen ez a forma viszonylag olcsó: az egy ember elérésére számított költségek alacsonyabbak, mint például egy újság esetében.
Az Alapítvány 1994-ben kapott engedélyt stúdió alapítására. Ekkor, a tervezgetések után kezdődött el a konkrét munka. A civilek ekkortól beszéltek a létrejövő rádióról, tanulmányutakon vettek részt, mások tapasztalatait is igyekeztek hasznosítani. Magyarországon nem volt minta a közösségi rádiózásra, csak külföldi segítséggel gyűjthettek tapasztalatokat. E rádiózásról a civilek egybehangzó emlékei szerint a nyolcvanas évek közepén hallottak először. A konkrét rádióindításokhoz személyes segítséget is kaptak, például a holland Henri Braakenburgtól, aki szociológusként, közösségfejlesztőként utazott Magyarországra, hogy segíthesse a frissen megalakult médiumokat.

Azonban az első adásig még majdnem két évnek kellett eltelnie. Az első frekvenciák meghirdetésekor még nem is pályáztak nyugati frekvenciára, mivel attól tartottak, hogy nem tudnák a 24 órás műsoridőt kitölteni, és úgy gondolták, hogy a keleti frekvencia elnyerésére nagyobb esélyük van, hiszen erre kevesebben jelentkeztek. Nem nyertek. Fellebbeztek, végül a Hajdúsági Rádióval megosztva kapták meg az FM 72,41 MHz-et.⁴
1996 júniusában kezdték el az azóta folyamatos adást ugyanezen a frekvencián. Engedélyük azóta is napi hat óra adásra szól reggel 6 és déli 12 óra között. Az engedély birtokában először a kora reggeli adáskezdéstől ijedtek meg. Az hitték, hogy nem lesz mindig olyan önkéntes, aki elkezdje az adást. Hamar kiderült, hogy ez egyáltalán nem probléma. A reggeli adást követően a frekvencia ma a nap többi részében üres.

A frekvencia elnyerése előtt is építették már a stúdiót, elkezdték beszerezni a szükséges technikai felszereléseket, és toborozták az önkénteseket. Közösen tanulgatták, mi az, hogy rádiózás. A próbálkozások kapcsán is szorosabbá váltak kapcsolataik más vidéki szervezetekkel.

A cél általában az volt, hogy olyan dolgokról beszélhessenek a rádióban, amelyek máshol nem kapnak teret. Volt, aki a régi klubéletet akarta feleleveníteni, volt, aki gondolatait akarta megosztani másokkal. A folyamatos adással együtt fokozatosan letisztult a koncepció. Rájöttek, hogy a közösségi rádiózás közös munkát, nem pedig anarchiát jelent. Kialakult, hogy ki alkalmas a technika kezelésére, a szerkesztésre, illetve mi az egyes munkatársak rádióbeli feladata. Kiderült, hogy a műsorkészítésre nem alkalmas akárki. Átalakult a civil szervezetekkel való kapcsolat is, miután tisztázódott: a lényeg nem az, hogy a műsorvezető valamely civil szervezethez tartozzon, hanem az, hogy kineveljenek olyan műsorvezetőket, akik „képben vannak” a civil élet dolgairól. Emellett a műsorvezetők legalább 60 százaléka mindig tagja valamely debreceni civil szervezetnek is.Az állandó adásoknál derült ki, hogy különálló szervezetekre nem lehet rábízni a rádió vezetését. Elég hamar tisztázódott, hogy nem jó, ha mindenki egyszerre akar műsort csinálni, ha mindenki maga kezeli a technikát. Bár fő profiljuk a civil élet eseményeinek bemutatása maradt, mégis módosult az eredeti célkitűzés. Valóban a helyi történésekkel foglalkoznak, ám nem ragaszkodnak már mereven a nonprofit szektor saját műsorkészítéséhez. Tudják, hogy több szervezet szívesen szólal meg náluk, hallgatja őket, de nem csinálnak saját műsort. Ugyanakkor nem változott, hogy igyekeznek a saját értékrendjüknek, világképüknek megfelelő műsorokat készíteni, olyan témákról beszélnek és a szöveges részekhez olyan zenéket válogatnak, amelyek alternatívát képviselnek a fogyasztói társadalom értékeihez, mintáihoz képest. A rádió helyi jellege abban nyilvánul meg, hogy olyan témákkal foglalkozik, amelyek túlságosan helyiek ahhoz, hogy az országos közszolgálati adók tárgyalják őket, és kevesebb embert érintenek, semhogy a kereskedelmi adóknak megérné szólni róluk.

A rádió életében hullámhegyek és hullámvölgyek váltogatják egymást. Maga az adás is, a rádiósok viszonya a Szóla Rádióhoz is változott az idők során. A naiv próbálgatás korszaka után, egyfajta letisztulási folyamat végén kiegyensúlyozott, működő rádió jött létre. Ez a korszak, az eddigi talán legjobb, 1998 végétől 2000 elejéig tartott. Ezután azonban mélypont következett: a 2000 tavaszi-nyári korszakra rányomta bélyegét a pénztelenség, elfogyott a műsorkészítők lelkesedése is. 2000 szeptemberétől sok új emberrel megint egy kiegyensúlyozott időszakát éli a Szóla, bár van olyan műsorkészítő, aki szerint ma „tartaléklángon kotyog a rádió”. Ez azt jelenti, hogy a mai csapatnak sokszor nincs energiája apró, színes dolgokra – bár a rádió üzemeltetése folyamatos.
Kik hallgatják a rádiót? A hallgatók számáról pontos adatot senki nem tud mondani, mert a Szóla Rádiónak nincs pénze hallgatottsági mérésekre. A 200 ezres vételkörzethez képest a hallgatók számát 3–4000 körülire becsülik, de maguk is mondják, hogy az aktuális rádióhallgatók száma esetleges.
Mi nyújthat kapaszkodót a hallgatottság megbecsülésénél? Az egyetlen hivatalos adat egy, a város lakosainak rádiófogyasztási szokásait vizsgáló kérdőíves felmérés eredménye, de a kérdőíves felmérések hibaszázaléka a szokásosnál nagyobb. Ezzel együtt a felmérésben megjelent hallgatottsági adatok a statisztikai hibahatár alatt vannak, vagyis biztos, hogy a Szóla Rádiót rendkívül kevesen hallgatják.

A kedvezőtlen adatokat részben az a tény is magyarázhatja, hogy a technikai adottságoknak⁵ köszönhetően szinte nulla az esélye annak, hogy valaki véletlenül találjon rá a Szóla Rádióra. A hallgatóknak tudniuk kell magáról a rádióról ahhoz, hogy megkeressék, különösen azért, mert a Szóla Rádió kevéssé reklámozza magát (erről bővebben lásd a rádió pénzügyeiről szóló fejezetet). Így nem meglepő, hogy a rádióhallgatók köre nagyrészt megegyezik a rádiósok baráti társaságával, ismerőseivel, illetve a civil szervezetek tagjaival.⁶

A rádió működtetői

A Szóla Rádióban dolgozók, a rádióval kapcsolatban lévő emberek nagy része önkéntes. Mindössze öten kapnak valamiféle juttatást munkájukért mint közcélú munkások, polgári szolgálatos katonák. Éppen az önkéntesség miatt a közösségi rádiókban, így a Szólában is, többen dolgoznak, mint a kereskedelmi adóknál. Eddig körülbelül 200 ember fordult meg náluk. Ezek között volt, aki csak a rádiók működéséről akart minél többet megtudni, volt, akit elcsábítottak más médiumhoz, és volt, aki elköltözött, ezért már nem tudott részt venni a munkában. Akik máig ott vannak, javarészt a kezdetektől vannak jelen. Mindenkinek megvan a maga feladata, amit erejéhez, idejéhez mérten végez.
Az eredetileg tervezett szerkezeti felépítés a működés során átalakult. A Parola című szaklapban közölt modell még a kezdeti elképzeléseket mutatja. Nem jött azonban létre a Tanácsadó Testület, és nem lett annyira szoros kapcsolat az egyes civil szervezetek és a rádió között. Bár a pártoló szervezetek száma az évek során nőtt,⁷ többen közülük nem vesznek részt az érdemi munkában, csak a vendégként való megszólalás lehetőségével élnek.
A műsorok többségét ma már nem az egyes szervezetek emberei, hanem a műsorkészítéshez értők csinálják. Az évek során az irányító kuratórium tagjai is változtak, haláleset, összeférhetetlenség vagy időhiány miatt, illetve egy esetben azért, mert az egyik alapító által delegált személlyel a rádió nem tudott együttműködni. A kuratórium tagjai gyakran önálló műsorokat is készítenek. Ezen kívül az ő feladatuk a pénzszerzés, az összes papírmunka, illetve a rádió műsorainak figyelése, hogy azok ne térjenek el a közösségi rádiózás szabályaitól.

A kuratórium rendszeresen egyeztet a fizetett alkalmazottakkal, akik közül az egyik egyfajta mediátor-szerepet tölt be. Nevezhetjük őt akár a rádió felelős szerkesztőjének is. Ő az, aki szinte minden nap bent van a stúdióban, foglalkozik az új önkéntesekkel, elkészíti a heti beosztásokat, és foglalkozik a kapcsolódó rendezvényekkel. Rá hárul az egyik leghálátlanabb feladat: az alkalmatlan önkéntesekkel neki kell megértetnie, hogy nem folytathatják munkájukat.
Ugyanakkor szükség lenne egy olyan emberre, akár fizetett alkalmazottra is, aki megteremtené az állandó kapcsolatot a rádió munkatársai között. De nem csak a kapcsolatteremtés lenne a feladata, hanem foglalkozna a rádió menedzselésével, reklámozásával is, hiszen az önkénteseknek erre a műsoraik elkészítése után már nem marad idejük. Továbbá a rádiónak régóta szüksége lenne titkárnőre vagy titkárra, aki rendszerezi a működéssel kapcsolatos iratokat, levelezést, esetleg archiválja a rádióról a sajtóban megjelent írásokat.⁸

Sok és sokféle ember (70–80 önkéntes) dolgozik a Szólánál, az eltérések életkorban és az érdeklődési területet nézve is nagyok. Talán egyetlen közös pontjuk – a megnyilvánulási vágyon kívül – a zene szeretete. Majdnem minden rádiós zenél valamilyen zenekarban, esetleg énekel, és aki ebben nem tehetséges, az is aktívan részt vesz a város zenei rendezvényein. Elkötelezett hívei a kereskedelmi rádiók kínálatától eltérő zenének, és különösen kíváncsian hallgatnak meg, illetve játszanak le mindent, ami debreceni.⁹ A rádiósok 15 és 60 éves kor között vannak, ami generációs problémákat is okozhatna. Azonban a rádió közösségi jellegénél fogva az emberek itt a szokásosnál nyitottabbak a másságra, megtanulják elfogadni, értékelni egymást. Az általam készített interjúk egyértelműen arról tanúskodtak, hogy a közös cél, a közös eszköz szinte baráttá kovácsolta a munkatársakat az évek során.
A leggyakoribb történet szerint vagy egy ismerős mesélt a rádióról és vitte be az érdeklődőt a stúdióba, vagy egy műsor vendégéből vált valaki műsorkészítővé, és csak ezután keresett olyan rádiókészüléket, amellyel fogható a Szóla adása.

A 2000. év válságkorszakot hozott a rádió életébe. Tavaly ősszel teljes műsorkészítő csapatok cserélődtek ki. Az újak általában fiatalabbak és kimondottan lelkesek. Ezek a fiatalok 2001 elejére kezdtek „beérni”. Már nincs mikrofonlázuk, „hazajárnak” a Simonyi utcai épületbe. Már természetessé, mindennapivá vált számukra a műsorkészítés. Ők azok, akik újult erővel viszik tovább az adást.

A műsorok

A Szóla Rádióban több beszédet hallhatunk, mint zenét. Ez a szöveg-zene-arány jellemző a közösségi rádiókra. Az egyes témákra fordított idő is hosszabb. A műsorszerkesztés hagy időt arra, hogy „kibeszéljék” az aktuális eseményeket, problémákat.

A rádió egyik jellegzetessége, hogy sokat foglalkozik a civil szféra kérdéseivel. Bemutatja a civil szervezeteket, műsorvezetői nonprofit szféra problémáiról, kérdéseiről beszélgetnek a stúdióban, gyakorlati tanácsokkal látják el a civil szervezeteket, amikor a pályázati lehetőségekről, a pályázás módjáról nyújtanak áttekintést az érdeklődőknek. A civilek ugyanakkor nemcsak témaként, hanem műsorkészítőként is teret kapnak a Szólában, ahol éppúgy van műsora van a Debreceni Keresztény Ifjúsági Kommunikációs Egyesület tagjainak, mint a Cigány Vezetők Szövetségének (az általuk készített „Roma Egyórával” képviseltette magát a Szóla az AMARC által szervezett „Rádió határok nélkül” napon, 2001 márciusában).

A helyi jelleg hangsúlyossága tükröződik abban, hogy külön műsort szentelnek Debrecen közéletének, és figyelemmel követik a város művészeti-kulturális életét is. A „Párizsi Kocka” vagy a „Kuckó Művésztanya” című műsorok irodalmi, zenei összeállításában például csak magyar, ezen belül is – ha mód van rá – csak debreceni irodalmi alkotásokkal, népzenével találkozhatnak a hallgatók, míg a „Propeller” című programajánló mindig az elkövetkező hét kevésbé beharangozott helyi kulturális eseményeit népszerűsíti.

A rádió profiljába jól illeszkednek a tudományos ismeretterjesztő műsorok is. A vasárnaponként sugárzott, az ORTT által is támogatott „Tudásszomj” című műsorban közérthetően beszélgetnek professzorokkal és akadémikusokkal a csillagászatról, fizikáról, matematikáról. Nagyjából ehhez a területhez sorolható még a „MA-TI-né”, az egyetemista közönség számára készülő műsor, amely a felsőoktatáshoz kapcsolódó témákkal foglalkozik. A Szóla ugyanakkor a 18 év alatti korosztályt is igyekszik bevonni a közösségi rádióba: a hétvégi „Reggeli Magazinnál” a középiskolás korosztályé a terep az adás megvalósításában.

A kifejezetten szórakoztató műfajok sem hiányoznak a kínálatból, de a munkatársak itt is igyekeznek hűek maradni az alapelvekhez. Így nem meglepő, hogy a rádió egyik legnagyobb publicitást kapott műsora az „Amo család” lett, egy negyedórás, folytatásos sorozat, amelynek műfaját a készítők „kelet-magyarországi regionális nonprofit antiszappanoperaként” határozzák meg. Az antiszappanopera sikerén felbuzdulva egyébként egész estés játékfilmet akarnak forgatni az Amo család kalandjairól. A másfél órásra tervezett film egy része a Szóla Rádió stúdiójában játszódna, és a rádió munkatársai is segítik majd a forgatást.

Noha a beszélgetős műsorok a kereskedelmi rádiókhoz képest fölényben vannak, a zene is fontos részét képezi a rádió profiljának. A zenék kiválogatása újabb lehetőséget kínál arra, hogy megjelenítse az általa fontosnak gondolt értékeket. Ennek megfelelően a zenei összeállításokban is meghatározó a helyi, illetve az alternatív jelleg; olyan előadókat játszanak, akik különböző okokból kiszorulnak a kereskedelmi vagy az országos közszolgálati rádiók kínálatából. A közönség számára is egyértelmű a rádió elkötelezettsége: az egyetlen naponta jelentkező, állandó reggeli műsorról szólva egy hallgató például azt írta az Egyetemi Élet című diáklapban, hogy a műsor nagyban eltér a szokásos reggeli kereskedelmi rádiós ébresztéstől. A cikk a zenei kínálat alapján érzékelteti a különbséget, amikor azt taglalja, hogy a Szólát hallgatók nem ijednek meg attól, ha kora reggel az LGT-s „Szól a rádió” után például egy heavy metal szám következik.¹⁰

A zene mindig az adott műsorban közreműködő technikus és műsorvezető ízlését tükrözi. Általánosan megfigyelhető azonban, hogy a kínálatban főszerep jut a ritkán játszott magyar zenéknek, illetve a helyi, debreceni zenekaroknak (ez utóbbiakat gyakran demóról játsszák). A máshol viszonylag keveset játszott rockzene, a blues és a jazz is önálló műsorokat tölt meg. Az ORTT például támogatja a jazzműsort, amelyben nemcsak zenét hallgathatunk, hanem a jazz-élettel kapcsolatos ismeretterjesztő szövegek is elhangoznak.

Szintén kap ORTT-támogatást a rádió vasárnapi, a leghosszabb ideje folyamatosan sugárzott műsora, a „Gramofónia”. Ez a Szóla egyetlen kétórás blokkja, amelyben – részben gyűjtőknek szánt – oldies zenék hangzanak el. A „Gramofónia” túl van a 260. adáson, és egyedülálló abban is, hogy még soha nem maradt el. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy erre a műsorra érkezik a legtöbb visszajelzés. A hallgatók szinte – vagy valóban – baráti viszonyba kerültek a műsorvezetővel, akit a névnapján egy üveg itallal vártak az adás végén a stúdióban.

A zenei műsorok sorából kissé kilóg a „Billboard” kitekintővel egybekötött kívánságműsor, amely módot ad a populáris zene megjelenésére a Szólában. A népszerű zenék miatt a műsor a rádió műsorfolyamának vitatott pontjává vált, mert egyesek szerint ez a fajta zene máshol is annyit hallható, hogy felesleges egy más értékszemléletet tükröző rádióban is bemutatni.

összességében tehát a műsorok alapján elmondható, hogy a Szóla dacol a kialakult háttérrádiózási szokásokkal, amikor főként nagyobb odafigyelést igénylő műsorokat sugároz, amelyekben a beszéd dominál a zenével szemben. A műsorkészítők ezért azt feltételezik – bár feltevéseiket mérésekkel nem tudják alátámasztani –, hogy az egyes műsoroknak kialakult hallgatótáboruk van. A rádióhoz beérkező telefonokból és baráti beszélgetésekből mindenesetre az derül ki, hogy vannak olyan hallgatók, akik kifejezetten egy-egy műsor kedvéért kapcsolnak az FM 72,41 MHz-re.

A Szóla Rádióhoz kapcsolódó események, kiadványok

Az egyes műsorokhoz, műsorvezetőkhöz, a rádióhoz kapcsolódnak kiadványok, események is. Ezek néha csak egy-egy vonásukban kötődnek magához a Szólához, mégis hozzátartoznak ahhoz, amit a rádió képvisel.

A „Debreceni Skizo” (korábban: „Gondolatültető”) című műsor általános jellemzője a maró öngúny, a kreativitás, a meghökkentés. A műsor szellemében olyan ötletek fogannak, amelyek megvalósulásuktól függetlenül híven tükrözik a rádiósok elképzeléseit városuk életéről. Az első akció során a műsorvezetők elhatározták, hogy megtisztítanak Debrecen központjában öt villanyoszlopot a plakátoktól, a rájuk ragadt kosztól – hivatalos úton, engedély birtokában. Az engedély kérvényezése komoly próba elé állította a Polgármesteri Hivatalt. A kérvény több hétig keringett a bürokrácia útvesztőjében, ám végül mégsem sikerült megtalálni az illetékes osztályt.

Következő lépésként a műsorvezetők megnézték a város térképét, és rájöttek, hogy Debrecennek, a földrajzilag egyhangú városnak hegyre van szüksége. „Épüljön egy hegyünk, hogy javuljanak a kilátásaink” – hangzott a szlogen. Az ötlet egy rádióműsorban merült fel – és egyből égni kezdtek a telefonvonalak. Ki-ki azt ajánlotta fel a hegyért, amije volt: földet, két keze munkáját, esetleg cége egy-két napi munkáját, vagy pogácsát a munkásoknak. Az engedélyeztetés azonban itt is nehézkesnek bizonyult. A hegy gondolata ugyan nagy port vert fel, de nem valósult meg.

1998. május 3-án művirágkarnevált szerveztek a nonprofit szervezeteknek. E késői majális alapötletét az adta, hogy az augusztusi Virágkarneválon a civilek nem tudták képviseltetni magukat, mert az ő szervezeteiknek aligha lett volna pénzük egy-egy élő virágokkal feldíszített kocsira. Ezzel a felvonulással, a „szegény emberek karneváljával” igyekeztek a város máshol alulreprezentált szervezeteit bemutatni.
A következő ötletet a képviselőválasztás adta. Vállalták Nyíri László Ernő munkanélküli rádióhallgató sorsának jobbra fordítását. A 19 éves fiatalembert elindították a debreceni helyhatósági választásokon, miközben a jelölt nyíltan vállalta, hogy kizárólag a pénz motiválja.

Az ötletek sora ezzel még nem ért véget: át akarták festeni a Nagytemplomot, nyálszobrot akartak állítani, hogy mindenki levezethesse egy köpéssel a benne felgyülemlett feszültséget, szurkológépet készítettek a visszahúzódó emberek megsegítésére, és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti térre, a Lenin szobor helyére Zámbó Jimmy szobrát akarták felállítani, hiszen mégis ő volt a Király. A tiszai árvíz idején egy rendezvényen homokot gyűjtöttek egy gigantikus homokzsákba.

A „Debreceni Skizo” kezdeményezései nem arattak osztatlan sikert. Egyfelől a város vezetése nehezen akarta megérteni, hogy a civilek mögött nem áll semmilyen politikai erő. Másfelől az ötletek szokatlansága, merészsége egyesekből mély ellenérzést váltott ki, olyannyira, hogy akadt, aki fenyegető üzeneteket hagyott a műsor üzenetrögzítőjén.¹¹ Valószínűleg részben a fenyegetések miatt szűnt meg a „Debreceni Skizo” című műsor.
A rádió működéséhez kapcsolódnak kiadványok is. A legősibb a debreceni és hajdú-bihar-megyei nonprofit szervezeteket egybegyűjtő Cím- és Adattár. Ez harmadszor jelenik meg, ugyanúgy, mint az immár harmadik kötetben összegyűjtött beszélgetések a „Paraván” című műsorból. Debreceni rockzenekarokat mutat be a Debreceni Rock Lexikon két kötete. Az első az 1964 és 1990 között működő együttesekről nyújt ismereteket az érdeklődőknek, a második kötet 1990-től 2000-ig gyűjti össze a tudnivalókat.

A kiadványokhoz logikusan kötődő események szervezésében is aktívan részt vesznek a rádió érintett munkatársai. Az események igen változatosak: a helyi rockfesztiváltól a fotókiállításon át a környék kis falvaiban turnézó színielőadásokig vagy a civil díj alapításáig sok minden belefér a közösségi rádió munkatársai által kezdeményezett vagy segített programokba.

Jelenleg két rendezvény is kapcsolódik a Szóla életéhez. Egy helyi civil ifjúsági irodával közösen meghirdették a Cívis Ceruza Karikatúra pályázatot a város közéletéről, míg egy szórakozóhely támogatásával tehetségkutató versenyt rendeznek eddig még névtelen zenekaroknak. Mindkét rendezvény lehetőséget ad a rádió ismertségének mérésére is. A tehetségkutatóra a határidőig 69 zenekar jelentkezett, ezek közül 24-en kapnak bemutatkozási lehetőséget négy rendezvényen.
A közösség-építő lendület ugyanúgy kiterjed magára a rádióra is, mint a városra. A rádiósok évente kétszer találkoznak: szilveszterkor és a szokásos június elsejei szabadtéri rendezvényen. Ez utóbbi hagyomány már öt éve él, a találkozón szabadtűzi főzés és beszélgetés a program, a stúdiótól viszonylag messze, egy közösségi házban. A résztvevők azért is büszkék erre a hagyományra, mert az összejöveteleken mindig kiderül, hogy a Szóla Rádiót valóban egy közösség működteti.

A Szóla Rádió pénzügyei

A rádiót közhasznú alapítvány üzemelteti. A médiatörvénynek megfelelően a közösségi rádió vállalja, hogy a műsorszolgáltatásból adódó bevételeit a műsorszolgáltatás folytatására, fejlesztésére fordítja, így nem kell frekvenciahasználati díjat fizetnie az ORTT-nek.
Ha az egyes műszaki felszerelések beszerzésétől eltekintünk, a rádió évi 1,3–1,4 millió forintból már működőképes. A megélhetési költségeket pályázatok útján teremti elő, ami bizonytalan finanszírozási forma, így előfordul, hogy az aktuális fizetési kötelezettségeknek nem tud eleget tenni.
Bár egyes szakemberek elgondolása szerint a közösségi rádióknál fontos a közönség – jelen esetben a hallgatók – anyagi támogatása, ez a forma nem jellemző sem a Szóla Rádióra, sem a magyarországi nonprofit szervezetekre, bár például a Tilos Rádió élt ezzel a lehetőséggel. Az egyetlen esélyt a közvetlen hallgatói támogatásra a személyi jövedelemadók egy százalékának felajánlása jelentené, ám ehhez annyira nehézkes és lassú hozzájutni, hogy – bár lettek volna felajánlók – a rádió lemondott erről a forrásról.

A stúdió különböző pályázati pénzekből vagy dologi támogatásokból épült fel. 1994 körül már biztosan látszott, hogy lesz frekvenciapályázat, ezért elkezdtek a technikára pályázni, stábot gyűjteni. Az első nagyobb pályázati „nyeremény” maga az adó és az antenna volt, melyet a SZARÁMASZER-től kapott a Szóla Rádió. Eleintegondolkodtak az Antenna Hungárián keresztüli műsorszóráson, ám ez hosszabb távon rendkívül költséges lett volna.
A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alap eleinte kedvezményes helyiségbérlettel és az alapvető stúdiófelszerelésekkel támogatta őket. 1996 márciusában már a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány adott nekik 500 000 forintos támogatást. Ebből öt diktafont, két CD-lejátszót és egy-egy kazettás magnót, DAT-magnót, Mini-Disc-et, videokészüléket vásároltak. A Civil Ifjúság Alapítvány két számítógépet adott, ezek képezik a mai napig a rádió gépparkját. Internetes hozzáférésük (és így honlapjuk) nincs. Mégis megtalálhatjuk őket a világhálón – a Hullámvadász és a Kapcsolat oldalain. Az internetes hozzáférés jelenleg még drágának tűnik vezetékes telefonszolgáltatón keresztül, de a jövőben újabb lehetőséget jelenthet a kábelen keresztül való szolgáltatás.

A rádió az évek során kapott támogatást a Soros Alapítványtól is. Az első nagyobb összeget Phare támogatás formájában kapta. Ez az egymillió forint igen jelentős összeg volt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy egyéb forrásokból mennyi folyt be. A helyi önkormányzat rendszeresen, de bizonytalanul támogatja civil, kulturális, ifjúsági pályázatain a rádiót. Az összeg a város lakosságához képest elenyésző, évi pár tízezer forintot jelent mindössze. Az eddigi legnagyobb anyagi juttatást az ORTT Műsorszolgáltatási Alapja adta 2000-ben: közel 4,3 millió forintot ítélt meg a Szóla Rádió pályázataira. Üzemeltetésre 1,1 millió forintot adtak, a fennmaradó összeggel pedig az egyes műsorokat támogatták. Ez a viszonylag magas összegű támogatás a legjobbkor érkezett, hiszen 2000 elejére a források elapadása és egyéb váratlan események miatt kérdésessé vált a rádió működtetése.

Ugyanakkor az önkéntesek munkájának nincs pénzben meghatározott értéke. Ők ingyen készítik műsoraikat, gyakran otthonról hozott anyagból, zenékből. Előfordulhat alkalmi együttműködési szerződés például lemezboltok és műsorvezetők között, ám ez mindig csak az egyének megegyezésén múlik.
A rádió nem sugároz reklámot. Pedig a médiatörvény értelmében akár tehetné is, óránként három percben. A reklámokat azonban a műsorkészítők nem szeretik, ráadásul adottságaik mellett (keleti URH frekvencián sugároznak) nem lenne könnyű hirdetőt találniuk. Ha egy cég egyes műsorokat mégis támogat valamivel, akkor természetesen elhangzik a neve. Külön rendezvényeket, bevételt, támogatást hozó akciókat a Szóla Rádió nem szervez, bár – a fentebb leírt módokon – részt vesz a város közéletében, kulturális életében. Ugyanakkor jelen van a város életének fontos fórumán, a megyei napilapban. A kezdetektől él egy megállapodás a Szóla Rádió és a Napló Lapkiadó Kft között, melynek értelmében a rádió a „Reggeli Magazinban” lapszemléjét a Hajdú-Bihari Napló alapján készíti, ennek fejében az újság naponta közli a Szóla Rádió műsorrendjét.

A magyar nonprofit rádiózás jövője

A Szóla Rádió kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy milyen lehet a magyarországi közösségi vagy – hivatalos néven – nem nyereségérdekelt rádiók jövője. E kérdésről számos egymástól különböző, de egymást mégis kiegészítő ötletet, elképzelést hallottam interjúim során.
Az biztos, hogy közösségi rádiózás akkor alakul ki, ha van olyan közösség, amelyik fontosnak tartja, hogy hallható legyen. Akkor, ha lesz olyan téma, amit – akár lelkesedésből – egy csoport felkarol, és ha lesz hozzá kitartás, illetve ha teljesülnek bizonyos feltételek. Interjúalanyaim szerint az ORTT nem tisztázta a nem nyereségérdekelt szervezetekhez való viszonyát, ezért igyekszik távol tartani magától ezt a kérdéskört, és csak különleges esetekben hoz döntéseket. A közösségi rádiók kilógnak a sorból: nem céljuk, nem mércéjük, hogy hallgatottak legyenek, mert egy kis közösséghez szólnak. Problémát jelent az is, hogy a nonprofit rádiózás nem illeszkedik a fogyasztói társadalomba, helyzete nem írható le pontosan a jog szókészletével. A közösségi rádiózás jövője sokban függ a civil erőtől, a civil „menedzseléstől”. Jelenleg azonban ezt a fajta jelenlétet sok tényező gátolja, elsősorban az, hogy a Hírközlési Főfelügyelet (HIF) szerint nagyon kevés felhasználható frekvencia maradt Magyarországon.

A második gátló tényező az, hogy az ORTT az utóbbi időben egyértelműen a 24 órás műsorsugárzást pártolja, amit nem minden közösségi rádió (így a Szóla sem) képes biztosítani. Az induló rádiókat jelentősen visszafogja ez, hiszen könnyebb nem élesben tanulni a rádiózást. Ráadásul miközben többen állítják, hogy egy-egy lakóközösségnek igénye lehet egy helyi rádióra, szinte biztosra vehető, hogy a falvak esetében például megoldhatatlan a 24 óra kitöltése helyi hírekkel és a helyieket érdeklő témákkal.

A médiatörvény egyik hiányossága, hogy egy szervezet ideiglenes sugárzási engedélyért csak évente egyszer, legfeljebb egy hónapos időtartamra pályázhat. Ez gyakran a kipróbáláshoz sem elég, és a közösség esetleg nem tud megismerni egy rádiót ennyi idő alatt. Megoldást jelenthetne, ha városonként egy-egy (a fővárosban két) frekvenciát üresen tartanának az ideiglenes engedélyért folyamodók számára. Így beindulhatnának a rendezvényekhez kapcsolódó adások Magyarországon is¹², és az egyes nem nyereségérdekelt rádiók is élesben próbálhatnák ki magukat, osztozva egy frekvencián (ahogy a Civil, a Fiksz és a Tilos Rádió esetében történt).

A frekvenciaszűkösség problémájának leküzdésére is vannak ötletek, javaslatok. Az egyre terjedő digitális sugárzás érdekes lehetőséghez juttathatja a közösségi rádiózást. Elképzelhető, hogy a kereskedelmi rádiók az adás minőségének javítása érdekében átállnának a digitális sugárzásra, ami a jelenleg foglalt frekvenciák felszabadulását eredményezné, és új teret nyújtana a közösségi rádiók kibontakozásához. Az egyik magyar közösségi rádió vezetője szerint azonban hiába tűnik ez követhető útnak, a jelek szerint a digitális sugárzás nyugaton ugyan terjed, de Magyarországon egyelőre nem hódít. Ugyanakkor a műszaki újítások minden területen gyorsan terjednek, ami biztató lehet a nem is annyira távoli jövőre nézve.

Egy másik javaslat szerint kisteljesítményű adók felállításával lehetne segíteni a helyi rádiókat. Ezek ugyanis egy kisebb területen kiválóan foghatók, és nem zavarnak más adókat. Így például kisebb települések viszonylag könnyen csinálhatnának saját rádióadást. A HIF már dolgozik egy kisteljesítményű hálózat kiépítésének gondolatán, keresi a megvalósítás lehetőségét.

Szintén a földi sugárzást teheti elérhetővé, ha a meglévő kereskedelmi rádiók némelyike tönkremegy. Ma a médiatörvényben foglaltak szerint kereskedelmi rádiók legfeljebb hét évre kapják sugárzási engedélyüket, és általában külföldi befektető a többségi tulajdonosuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy rádió az első öt évben csak veszteséget termel, majd két-három évig nullszaldós, és csak ezután juthat a tulajdonos nyereséghez. Elképzelhető azonban, hogy egyes vételkörzetek, települések és műsorok esetében egy rádió az évek során végig csak veszteséget termel. Ha viszont a külföldi tulajdonosok nem hajlandók kivárni, amíg állomásuk nyereségessé válik, akkor a csődbe ment kereskedelmi rádió frekvenciája felszabadul, és az ORTT valószínűleg nem tudja még egyszer kereskedelmi frekvenciaként értékesíteni. Ezt a forgatókönyvet mindenesetre alátámasztani látszik az a tény, hogy a magyarországi rádiók csak a reklámbevételek 5–6 százalékán osztoznak, ami arra enged következtetni, hogy jelenleg több kereskedelmi rádió van, mint amennyit a magyar piac hosszú távon el tud tartani. Ilyen körülmények között pedig az ORTT akár nonprofit szervezeteknek is adhatja a majdan megüresedő frekvenciákat.

A következő megoldási módok ma még drágának, nehezen kivitelezhetőnek tűnhetnek, ám ezeknél nem kell az adás lehetőségére pályázni, a médiumnak csak be kell jelentenie működését az ORTT-nek. Lehet – és ma már szokásos – adni kábelen. De egyre inkább használják az internetet is műsorok közvetítésére. Jelenleg még az adás és a vétel is viszonylag költséges, ám a költségek folyamatos csökkenésével remélhetőleg javul az ilyen adások hozzáférhetősége. A digitális frekvenciákhoz való hozzáférés is csak pénzkérdés. A nagyon távoli jövőben ez az út is járhatónak látszik, miként az is, hogy valaki majd kifizeti egy közösség helyett a hozzáférési díjat. Ez a fajta sugárzás már megkérdőjelezi a földfelszíni frekvenciák osztásának létjogosultságát, az ORTT szerepét, beavatkozási lehetőségét is. Hiszen a digitális frekvenciák nem pályázhatók, nem ellenőrizhetők, gátat a rajtuk keresztül elhangzóknak csak az egészséges önkontroll és az önszabályozás szabhat.

Az, hogy a fentebb vázolt lehetőségek közül melyik, mikor és milyen mértékben valósul meg, ma még a jövő kérdése. Remélhetőleg majdan közösségi rádiót bármely olyan közösség csinálhat, amelynek igénye van erre.

Felhasznált irodalom

Bakó Csaba & Szabó Kriszta & Váradi Ferenc (szerk., 2000): Debreceni rock lexikon 1990-2000. Debrecen
(balázs): Ha újra szól(na) a rádió. Hajdú-Bihari Nap, 1995. december. 8.
(P. Cs.): Szóla Rádió. Hajdú-Bihari Napló, 1993. április 15.
(don): A macska odavan Petőfiért. Party, 1999. szeptember 22.
(hamvas): Megdöglesz Skizo. Mai Nap, 1999. április 8.
A debreceni hegy. Debrecen, 2000. április 12.
A műanyag kora. Hajdú-Bihari Napló, 1999. május 4.
AMARC oktatócsomag. www.kkapcsolat.hu/szabadradio/amarckiadvany
Bajomi-Lázár Péter (2000): Közszolgálati rádiózás Nyugat-Európában. Budapest: Új Mandátum.
Cs.: Művirágillat. Mai Nap, 1999. május 4
Debrecen újabb kilátásai. Kiskegyed, 1998. november 3.
Debreceni művirágkarnevál. Népszabadság, 1999. május 4.
Építsünk hegyet. Szabad Föld, 1998. július 28.
Esmeraldának gyűjt a Skizo Műhely. Tipp, 1999. február 27.
Halász János: Rádiózásról. Parola, 1993/I.
Hegyet építenek az alföldi síkra. Blikk, 2000. április 11.
Hegyet építenek Debrecenben? Népszabadság, 1998. április 11.
Holland földet küldtek a hegyhez. Hajdú-Bihari Napló,1998. szeptember 25.
Karnevál művirággal. Magyar Hírlap, 1999. május 4.
Kedélyeket borzoló a művirágkarnevál ötlete. Hajdú-Bihari Napló, 1999. április 1.
Keresztény Gabriella: Épül a hegy. Tallózó, 1998. augusztus 6.
Keresztury Tibor: „Hogy javuljanak a kilátásaink.” Magyar Narancs, 1998. október 8.
Komiszár János (1998): „Szóla” Paraván. Debrecen.
Komiszár János (1999): Újra „Szóla” Paraván. Debrecen.
Kosztonyák Katalin: A hely szelleme csodákat nevelhet. Hajdú-Bihari Napló, 2001. március 7.
Kovács Barbara: A debreceni hegyet sokan támogatják. Hajdú-Bihari Napló, 1998. április 30.
Márkus Béla: Derűs már a határ? Hajdú-Bihari Nap, 1996. január 30.
Dr. Molnár Adél: „Ezer rádió” akció. Kézirat.
Művirágkarnevál. Napi Magyarország, 1999. május 4.
Művirágkarnevál Debrecenben. Blikk, 1999. április 9.
Művirágkarnevál Debrecenben. Magyar Nemzet, 1999. május 4.
Művirágkarnevál Debrecenben. Mai Nap, 1999. április 17.
Művirágkarnevál Debrecenben. Népszava, 1999. május 4.
Művirágkarnevál és szurkológép. Debrecen, 2000. augusztus 30.
Nagy Tibor: Szóla Rádió – Reggeli Magazin. Egyetemi Élet, 2000. május 18-31.
Nonprofit Szervezetek Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében 1994-1995 (1995). Debrecen: Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány és Szóla Rádió Alapítvány.
Nonprofit Szervezetek Debrecenben és Hajdú- Bihar megyében 1997-1998 (1998). Debrecen: Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány és Szóla Rádió Alapítvány.
Nyálszobor a téren. Mai Nap, 1999. március 23.
Ó mesebeli művirág. Kiskegyed, 1999. június 8.
Orosz Csaba: Hegyet az Alföldre! Mai Nap, 1998. március 31.
Orosz Csaba: Szurkolás kazettáról. Mai Nap, 1999. október 7.
Őrületes skizoparty. Blikk, 2000. június 30.
Péterfi Ferenc (szerk., 1992): A közösségi rádiózásról. Közösségfejlesztők Egyesülete.
Péterfi Ferenc (szerk., 1999): Szabadon. Budapest: Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete.
Politika önérdekből. Mai Nap, 1998. szeptember 27.
Segíteni akart az összes világtalanon. Vasárnap Reggel, 1999. február 28.
Szalai László: Hegymenet. Reform, 1998. augusztus 25.
Szevasz Debrecen. Nők Lapja, 1999/21.
Szóla Rádió – Debrecen. Parola, 1994/III.
Váradi Ferenc: önkéntesek szólnak. Hajdú-Bihari Nap, 1995. szeptember 18.
Váradi Ferenc (szerk., 1991): Debreceni rock lexikon 1964-1990. Debrecen: Szép-Klub Kulturális Egyesület.
Virágkarneváli paródia. Hajdú-Bihari Napló, 1998. szeptember 16.W. GY.: Hegyet akarnak a debreceniek. Blikk, 1998. április 8.
www.extra.hu/muvtany
www.tarr.hu/muvesztanya