Médiakutató 2003 nyár

Térkép

Andrej TušerSvetlana HlavčákováElena HradiskáJozef VatrálImrich Jenča:

Újságíró-kutatás Szlovákiában

E tanulmány szerzői 2002-ben korábbi szlovákiai újságíró-kutatásokra építve azt vizsgálták, milyan hatást gyakoroltak a médiában lejátszódott változások az újságírók munkájára. Az itt magyarul összegzett kutatási jelentést Az újságírói szakma helyzete és az újságírók felkészítésének új követelményei a Viségrádi Négyek államaiban című nemzetközi szemináriumon mutatták be, amelyet a zsurnalisztika-tanulmányok1 szlovákiai létrejöttének 50. évfordulóján rendezett. A kis minta alapján készült felmérés pillanatképet nyújt a szlovákiai újságírók mai helyzetéről.

1.  Az újságírószakma kutatása 1989 előtt

Az újságíró-társadalom 1989 előtt ritkán volt kutatások tárgya. A szlovák újságírókról szóló első jelentős munkát 1967-ben publikálták Ankét az újságírók képzettségi, szociális és egészségügyi körülményeiről címen a Csehszlovák Újságírók Szövetsége V. Kongresszusának anyagaként. Széles körű felmérésről volt szó, amelyben a cseh területekről 1155, Szlovákiából 270 kérdőívet dolgoztak fel. A cseh és a szlovák régiók eredményei között többnyire csak kisebb eltérések voltak.

Az 1970-es évek közepén már intenzíven vizsgálták az újságírók információs igényeit. Az újságírók információs igényeinek felmérése című munka (1975) szerzője Vladimír Holina és Dušan Brocko volt. Az újságírói hivatást szisztematikusabban O. Drastich szociológus elemezte a pozsonyi Újságírói Tanulmányok Intézetében végzett kutatások során. Ez az intézmény 1955-ben alakult meg a pozsonyi Szlovák Újságírók Szövetsége mellett az újságírás tudományos kutatása és tanulmányozása, egyszersmind a szerkesztőségek és újságírók gyakorlati segítése céljából. Különféle neveken egészen 2001-ig létezett, utoljára mint a Médiakommunikáció Nemzeti Központja.

Drastich kutatásai során szociológiai szempontból vizsgálta az újságírószakmát. 1980-ban megjelentetett munkájában (az adatgyűjtést 1978-ben végezték) az újságírót olyan személyként határozza meg, „aki céltudatosan gyűjt, értékel, osztályoz, szerkeszt, előkészít és megalkot különféle közléseket, esetleg a tömegtájékoztatási eszközökben való publikálással kapcsolatos munkákat irányítja, miközben ez a tevékenység megélhetésének állandó forrása” (Drastich 1980: 7). A jelentés az újságírók átfogó vizsgálatának eredményeit foglalja magában. Standardizált kérdőíves módszerrel 1858 választ dolgoztak fel; ez a tervezett mennyiség 87,1 százalékát jelentette.

Ugyanez a szerző 1985-ben publikálta annak a kutatásnak az eredményeit, amely 12 kiválasztott szerkesztőségben vizsgálta az újságírók helyzetét. A felmérés úgynevezett postaankét formájában történt, a feldolgozás során 1311 kérdőívet értékeltek, azaz a kiküldött kérdőívek 70,9 százalékát, ami megfelelően fedte a vizsgált időszaki lapok újságíróinak alapsokaságát, beleértve a belső és a külső munkatársakat egyaránt.

Tekintettel az 1970-es és 1980-as években Szlovákia médiarendszerében és az újságírói szakmában végbement lényegtelen változásokra, feltehető, hogy ezek a felmérések hű képet adnak általában az újságírók 1989 előtti helyzetéről.

2. Az 1991-es és az 1997-es kutatások összehasonlítása

Szlovákiában az újságírás mint szakma terén az elmúlt tíz évben három kutatást végeztek. D. Brečková és L’Šrámek Szlovákia napi sajtójának újságírói című felmérését 1991-ben publikálták, V. Holina és társai Az újságírói szakma változásai Szlovákiában című munkája 1997-ben jelent meg, Hradiská E. és társai Az újságírói szakma változásai Szlovákiában és az újságírók felkészítése című felmérése pedig 2002-ben látott napvilágot. Mivel a 2002-es kutatással külön fejezetben foglalkozunk, figyelmünket először az 1991-es és 1997-es felmérésekre fordítjuk.

Az 1991-es kutatás célja „az újságíró-társadalomban (annak meghatározott részrendszerében, a »napi sajtósoknálŤ) zajló történések, illetve folyamatok megismeréséhez és elemzéséhez szükséges olyan alapvető szociológiai és szociálpszichológiai információk feltárása, mint e részrendszer jelenkori átalakulása, az újságírók továbbképzésének formái, az újságírók információ- és művelődési szükségleteinek alakítása, a napi sajtó munkatársainak helyzetében végbement különféle változások”. A vizsgálat tárgyát „a napilapoknál dolgozó újságírók legaktuálisabb problémái” jelentették, a kutatásban „a szlovákiai napilapok mintegy 650 munkatársa” vett részt (Brečková & Šrámek 1991: 12–13). A kérdőívek 64 százalékát juttatták vissza a kutatókhoz.

Az 1997-es kutatás célja az volt, hogy „hosszú idő után arról gyűjtsön információkat: ki dolgozik ma újságíróként, milyen feltételek mellett, milyen álláspontot képviselnek a szlovákai újságírók egyes kérdésekben […] A kutatásban olyan újságírók szerepeltek, akik aktívan dolgoznak, többnyire szerződéses viszonyban állnak egy szerkesztőséggel vagy egyéb kommunikációs intézménnyel, [illetve] szabadúszó újságírók és publicisták”. A kutatás alapja a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió és a hírügynökségek újságíróitól, valamint a szabadúszóktól begyűjtött 313 kérdőív volt (Holina et al. 1997: 12–15). A kérdőívek 40 százalékát juttatták vissza.

A válaszadók alapmegoszlása az egyes kutatásoknál fokozatosan, de érzékelhetően változott: 1991-ben a vizsgált csoport 63 százaléka férfi és 37 százaléka nő volt, 1997-ben pedig 52,9 százaléka férfi és 47,1 százaléka nő. 2002-re megfordult ez az arány: ekkor már 41 százalékos volt a férfiak és 59 százalékos a nők aránya. Érdemes megemlíteni, hogy az 1978-ban Drastich által végzett kutatás szerint a „napi sajtósok” alcsoportjában még a megkérdezett újságírók 70 százaléka volt férfi és 30 százalékuk nő. Az 1991-es kutatás eredményeihez csatolt kommentárban az állt, hogy „korunkban a napi sajtóban dolgozó újságírók összetételében egy feminizációs tendencia jelentkezik” (Brečková & Šrámek 1991: 16). A 2002-es felmérés eredményei (ha nem csak a napi sajtó újságíróiról van is szó) nem csupán e tendenciát igazolják egyértelműen, hanem azt is, hogy az újságíró-szakmában a nők vannak többségben a férfiakkal szemben.

2.1. Szakmai pályakép

Az 1991-ben a napilapok újságírói körében végzett kutatás szerint a megkérdezettek 73,5 százaléka nagyon vagy közepesen volt elégedett saját szakmai színvonalával (Brečková & Šrámek 1991: 70). Az 1997-es kutatás szerint e tekintetben a válaszadók 75,5 százaléka volt nagyon vagy bizonyos fokig elégedett (Holina et al. 1997: 88).

2.2. A szakmai motivációk

Az 1991-es vizsgálat során a szakmához fűzödő viszony terén a kutatók az önmegvalósításra összpontosítottak. Ezt hét különböző síkra – azaz a munkahelyi élet minőségét és a teljesítmény iránti motivációt meghatározó területre – osztották fel (ezek: teljesítményorientáltság, munkakör, munkahelyi légkör, anyagi megbecsülés, munkakörnyezet, személyközi kapcsolatok, család és szabadidő). Míg a munkakör ebben a kutatásban az egyes síkok között csak a harmadik helyet foglalta el (a teljesítményorientáltság, valamint a család és a szabadidő után), a napilapok munkatársainak 96,6 százaléka közepesen, illetve nagyon meg volt vele elégedve. Az 1997-es kutatás során már csak a válaszadók 56,6 százaléka nyilatkozott így.

2.3. Személyközi kapcsolatok a munkahelyen

Ez a sík fejezi ki „a munkahelyen az emberek közötti érintkezésekkel való elégedettséget, ami a kölcsönös összetartozás, a konfliktusnélküliség, a kölcsönös megbecsülés, valamint a megértés elemeiből tevődik össze” (Brečková & Šrámek 1991: 92). Annak ellenére, hogy az 1991-es kutatásban a hét sík között csak az ötödik helyet érte el, színvonalát magasnak, illetve közepesnek értékelte a napilapok munkatársainak 95,6 százaléka. Az 1997-es felmérésben a személyközi kapcsolatokat az együvé tartozás jegyében korrektnek, barátinak, illetőleg mérsékelten feszültnek, de egészében véve jónak ítélte a megkérdezettek 79,9 százaléka.

2.4. Munkahely váltás fontolgatása

1991-ben a napi sajtó munkatársainak 19 százaléka gondolkodott egy esetleges munkahelyváltásról. A motívációk között az első négy helyen a napilap bizonytalan jövője, a szerkesztőségen belüli rossz munkamegosztás, a nem megfelelő anyagi megbecsülés és a gyakori stresszhelyzet szerepelt. 1997-ben a megkérdezettek 52,3 százaléka fontolgatott egy esetleges munkahelyváltást. A négy legfontosabb ok között a nem megfelelő anyagi megbecsülés, a túl nagy pszichés terhelés, a munkahely alapkoncepciójával való egyetértés hiánya és a válaszadó szakmai képességeinek nem kellő megbecsülése szerepelt.

2.5. A hivatás teljesítéséhez szükséges tulajdonságok

A hivatás teljesítéséhez szükséges tulajdonságok között 1997-ben az első hat helyen a kapcsolatteremtési készség, a rugalmas gondolkodás, a jó lelki erőnlét, az ötletek eredetisége, a gyors döntési képesség és az érvényesülési vágy állt. 2002-ben a rugalmas gondolkodást, a kapcsolatteremtési készséget, az ötletek eredetiségét, a változásokhoz való alkalmazkodókészséget, a jó lelki erőnlétet, illetve az érvényesülési vágyat, végül a gyors döntési képességet említették.

1991-ben a napilapok szerkesztőinek vizsgálata főként „a nyelvtudás és a számítógépes alapismeretek aktuális állapotára, valamint az e területeken való képzettség bővítésére, a szerkesztőknek az ismeretbővítésről és a továbbképzésekről általában kialakított nézeteire, további önképző aktivitásaik állapotára” fokuszált (Brečková & Šrámek 1991: 40–45). Csak a szerkesztők 18 százalékának voltak olyan színvonalas idegennyelv-ismeretei, amelyek nem igényeltek további ismeretbővítést; 53 százalékuk fejezte ki azt a szándékát, hogy elsajátít valamilyen világnyelvet. Ami a számítógépes ismereteket illeti: személyi számítógépet mindennapi praxisában a napilapok szerkesztőinek csupán 9 százaléka használt, további 6 százalékuk elsajátította ugyan a számítógépes alapismereteket, de számítógépet munkája során nem használt. Emellett azonban a válaszadók 64 százaléka gondolta úgy, hogy a közeljövőben el kell sajátítania a számítógépes ismereteket.

Az 1997-es kutatás (Holina et al. 1997: 26–29) azt jelezte, hogy a fenti területeken javult a helyzet. Az újságírók 60,6 százaléka válaszolta azt, hogy egy vagy több idegen nyelvet ismer aktív módon, és csak 18,9 százalékuk nem sajátított el semmilyen idegen nyelvet. 1991-hez képest örvendetes változást állapítottak meg a számítógépek mindennapi használata terén is. A harmincadik életévét betöltő korosztály újságíróinak 91,9 százaléka dolgozott számítógéppel. Ez az arány a legidősebb korosztályig fokozatosan csökkent, de még így is az egészében véve elfogadható 60 százalékot muttatta.

Érdekesek voltak azok a válaszok, amelyeket az újságírók a képzettség növelésének formáiról, az önképző aktivitásokról és továbbképzésekről, illetve önképzésekről adtak. 1991-ben mindenekelőtt „az újságíró minőségi teljesítményéhez szükséges ismereti hátteréről – a szaksajtó, valamint az újságolvasókról és az olvasókról általában készült szociológiai felmérésekről, a többi szlovákiai, cseh és külföldi napilap újságírói alkotásainak figyelemmel kíséréséről” volt szó (Brečková & Šrámek 1991: 46–51). A kutatók megállapították, hogy a napilapok munkatársai nem használták ki kellőképpen a lehetőségeket saját szakmai munkájuk színvonalának emelésére. 1997-ben a kutatásban az újságírók 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy további szakmai képzést keres (Holina et al. 1997: 30–34). A főiskolai, illetve egyetemi végzettséggel nem rendelkező újságírók 67 százaléka mondta azt, hogy bővítenie kell újságírói műveltségét, az újságírói tanulmányok abszolvenseinek 85,7 százaléka volt ugyanezen a véleményen (de az újságírás területén csak 30,2 százalékuk bővítené ismereteit). A további szakképzási formák között a megkérdezettek 50,5 százaléka az önképzés, 40,6 százalékuk a tanulmányutak, 38,9 százalékuk a rövidebb, eseti tanfolyamok mellett érvelt.

Az újságíró-kutatások összehasonlítása arra utal, hogy az 1989 utáni politikai-társadalmi változásokat követő valóságos helyzet és az újságírói munka szükségletei összhangban álltak egymással. Míg 1991-ben például a számítógépes munka még csak a közeljövő elengedhetetlen követelményének tűnt, 1997-re az általános számítógépes tudás már szinte magától értetődő lett. Az idegen nyelvek terén azonban még mindig felkészületlenek az újságírók. Még ha a kutatások fejlődési folyamatot vázoltak is fel, Szlovákia hamarosan bekövetkező EU- és NATO-csatlakozása nyilvánvalóan még nagyobb követelményeket támaszt az újságírókkal szemben. A válaszokból ugyanakkor kiderült, hogy az újságírók felkészültek erre az elkerülhetetlen tényre.

3. Az újságírás mint szakma változásai és az újságírók képzése

Az újságírás egyetemi képzése az egykori Csehszlovákiában 1952-ben indult. Az első olyan alma mater, amely az újságíróknak specializált főiskolai képzést nyújtott, a pozsonyi Comenius Egyetem volt. Egy év múlva a prágai Károly Egyetemen is indítottak újságírói tanulmányokat. A tanterv a történelmi szemlélet és a filológiai ágazatok kezdeti dominanciája után szerencsés módon az autentikus újságírói tantárgyak – a műfajelmélet, a szerkesztés és a grafikai előkészítés – irányába mozdult el.

A leginkább az 1960-as években nőtt meg a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Újságírás Tanszékének befogadóképessége, amely az 1955-ben megalapított Újságírói Tanulmányi Intézettel együttműködve az úgynevezett pozsonyi újságíró iskolát képviselte. Áldásos hatással voltak működésére a cseh–szlovák–lengyel szimpóziumok. Az iskola kiváló kutatószemélyisége M. Hysko professzor volt, aki az újságírás-tudomány tantárgyát definiálva a kutatás és az oktatás fő területeit a következőképpen vázolta fel: (1) a sajtóelmélet alapjai, (2) különféle műfajú közlések alkotása, (3) újság- és médiakészítés. Bizonyára nem egészen véletlen, hogy a zsurnalisztika-hallgatók államvizsga-tantárgyainak címe lényegében ma is megegyezik ezzel a felosztással.

Sajnos a „normalizátorok”, akik azután léptek fel, hogy az egykori Csehszlovákiát 1968 augusztusában megszállták a Varsói Szerződés seregei, az akkori körülbelül tíztagú oktatógárdát a felére csökkentették. Sőt azokat, akik a kommunista pártból való kizárásuk után a tanszéken maradhattak, teljes vagy részleges publikálási tilalom sújtotta.

1975-ben az Újságírás Tanszékből Sajtóelméleti és Sajtótörténeti Tanszék alakult, miközben két új tanszék is létrejött: az Időszaki sajtó és hírügynökségi tevékenység Tanszéke, valamint a Rádiós és Televíziós Újságírás Tanszéke. A hallgatók száma megkétszereződött – az első évfolyamba már mintegy 40 hallgatót vettek fel.

A kommunista elkötelezettségű képzést felváltó oktatás közvetlenül az 1989 novemberi bársonyos forradalom után a demokratikus úton, titkos szavazással megválasztott új tanszékvezetők irányításával kezdődött. A következő lényeges intézményi változást 1992 hozta meg, amikor a kar dékánja a négy részlegnek a Comenius Egyetem BTK Zsurnalisztika Tanszékébe való integrálásáról döntött.2 Az optimális curriculum kialakítása érdekében 2002-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Zsurnalisztika Tanszékének oktatói úgy döntöttek, kikérik végzőseik véleményét a megszerzett műveltség színvonaláról, a kurzusok hatékonyságáról és az újságírás szociológiai és szociálpszichológiai vonatkozásairól. A projekt célja egy olyan tantervjavaslat kidolgozása volt, amely egy szuverén és plurális állam demokratikus médiájának szükségleteiből indul ki, és figyelembe veszi az újságírói hivatásban és technológiákban végbemenő változásokat is.

Ennek érdekében az 1992 és 2002 között végbement változások mibenlétének megragadására törekedtek. A Zsurnalisztika Tanszék azon hallgatóit kérdezték meg, akik az adott években fejezték be tanulmányaikat. A felmérés során 100 célszemélyt szólítottak meg, ami az adott időszak összes (453) végzősének 22,1 százalékát jelentette. Az összmennyiségből (100) a kérdőívek 78 százalékát juttatták vissza. A válaszok 75,6 százalékát az egyszakos tanulmányok („tiszta zsurnalisztika”) végzőseitől, 24,4 százalékát a kétszakos tanulmányok (más szakkal párosított zsurnalisztika) abszolvenseitől kapták vissza.

A megkérdezettek foglalkozása és munkabesorolása különféle volt – az alkotó újságíróktól egészen a menedzseri posztok betöltőiig, a nyomtatott sajtótótól kezdve (16,7 százalék) a rádión és a televízión át (26,9 százalék) egészen a hír- és PR-ügynökségekig (17,9 illetve 10,2 százalék). A munkanélküliek és doktoranduszi tanulmányokat folytatók 3,8 százalékot tettek ki. Az alkotó újságírók inkább a híradás, mint a publicisztika területén dolgoztak.

Hivatása legfontosabb motivációjának a megkérdezettek 53,8 százaléka a munkakörét tartja. Feltűnő változás történt az anyagi megbecsülés értékelésében – ezt a megkérdezettek 21,8 százaléka ítélte a legfontosabbnak, ami az 1997-es felméréshez képest háromszoros növekedés. A munkahelyváltás gondolatával a megkérdezettek több mint fele foglalkozott (56,4 százalék).

A hivatás teljesítéséhez szükséges tulajdonságok közül a válaszadók az alkotó, intellektuális és szociális készségeket említették meg, így a rugalmas gondolkodást (92,3 százalék), a kapcsolatteremtési készséget (89,8 százalék), az ötletek eredetiségét (82,1 százalék ) és a változásokhoz való alkalmazkodókészséget (80,8 százalék).

A rendszeresen felhasznált információforrások között leggyakrabban az internet szerepelt – ezt az újságírók 78,2 százaléka használja (1997-ben csak 4,2 százalékuk élt vele). A második helyet a tömegmédia tartotta meg (a sort a nyomtatott sajtó vezette 57,7 százalékkal), a hírügynökségekből rendszeresen a válaszadók 38,5 százaléka merít. Meglepően hátra kerültek a hivatalos szervek, amelyek rendeltetése az általuk képviseltek tájékoztatása lenne (3,8 százaléktól 12,8 százalékig).

A megkérdezett szlovákiai újságírók körében általános a szakképzettség további kiegészítésének igénye – ezt 89,7 százalékuk fejezte ki. Nemlegesen csupán a megkérdezettek 2,6 százaléka válaszolt. Többségüknek idegennyelv-ismeretek bővítésével kell kiegészítenie tudását (41 százalék). A továbbképzési módok között az önképzés foglalta el a domináns helyet, a többség azonban ennek további képzési típusokkal való ötvözését részesíti előnyben. 1997-hez képest az érdeklődés a rövidebb, egyszeri tanfolyamok iránt (régebben 38,9 százalék, ma 56,4 százalék) inkább az intézményesített, időigényesebb továbbképzések irányába tolódott el (régebben 17,3 százalék , ma 79,5 százalék).3

4. A környezet változása és az újságírók

Az 1989 utáni Szlovákia társadalmi-politikai környezetében nagyjából ugyanazok a változások mentek végbe, mint Közép-Európa más országaiban, ezért feltehető, hogy e változásoknak az újságírásra gyakorolt hatásai is sok tekintetben megegyeznek. A legfontosabb változás természetesen a politikai rendszerek megváltozása; nemcsak a szólásszabadság helyzete alakult át, de az újságírók és a politikai hatalom viszonya is. Az újságírók elvesztették a politikai vezetéstől való függésüket, de a politika ma is hatást gyakorol az újságírókra. E hatás ma jóval kisebb, kevésbé feltűnő, és több politikai erő között oszlik meg. Ezt a hatást egy alaposabb elemzés a gazdasági függőség terén is kétségtelenül kimutatná, de ott még kevésbé látható. A sajtó és a média privatizációja az újságíró-szakmába több új elemet hozott. Megnőtt az újságírók gazdasági fűggősége, s ezen belül is „feszültebb lett a munkáltatóhoz fűződő viszonyuk, és pontosabban meghatározottabbak lettek a szerepek és az alkalmazás feltételei” (Holina et al. 1997: 12).

A másik szembeötlő újdonság a munkaerőpiac bővülése, főként az, hogy a szakma megnyílt az újságírói képzettséggel nem rendelkezők előtt is. Ezt az újságírók iránti korábban nem tapasztalt kereslet eredményezte. A kereset növekedését mindenekelőtt a duális médiarendszer kialakulása, új laptípusok megjelenése és az újságírói képzettségű alkalmazottakat igénylő új munkahelyek létrejötte idézte elő. Emelkedik a szerződés nélküli alkalmazotti viszonyban álló újságírók száma. A médiában beállt változások hatására több egyetem is indított zsurnalisztika szakokat.

A legnagyobb személyi mozgást a duális médiarendszer megjelenése okozta. Az első hullámban ez mintegy húsz helyi és regionális vételkörzetű kereskedelmi rádióadó létrejöttát jelentette. Elegendő szakképzett újságíró híján ezekben a médiumokban a legkülönfélébb végzettségű emberek kaptak munkalehetőséget – ez ma is így van, hiszen sok újságíró-iskolában még nem voltak végzős évfolyamok. Ugyanakkor a hírműsorok csak a műsoridőnek az engedélyben meghatározott hányadára korlátozódnak; a műsorban így mindenekelőtt az interaktív és a zenei műsorokat részesítik előnyben – ezek létrehozásában a szakújságírói végzettség hiánya nem akadály.

Hasonló helyzetben vannak a helyi televíziók is. Nagy részük csak többször ismétlődő, láncszerű heti műsort készít, szerkesztőkre ezért alig van szükség. A több régiót lefedő televíziócsatornák a reklámpiacért küzdenek, amely lényegében két domináns társaság között oszlik meg – ez a közszolgálati televízió és a Markíza Televízió. Viszonylag szilárd háttere van a TA3 hírtelevíziónak is. A többi – akár megszűnt, akár születőben lévő – vállalkozást jelentősen befolyásolja a gazdasági háttér, a reklámpiac ugyanis nem elég nagy ahhoz, hogy több országos televíziócsatornát tartson fenn.

Feltűnően megváltozott a nyomtatott sajtó struktúrája is. A piacon rengeteg tematikus kiadvány jelentkezett, miközben csökken a legnagyobb napilapok olvasóinak száma. A legtöbb új periodikát minimális létszámú szerkesztőgárda működteti, a cikkeket külső munkatársaktól szerzik be. Sok újságíró szerződéses viszony nélkül ténykedik, esetleg – ha ezt a kiadó megengedi – több médiumnak dolgozik. Ez tükröződik az 1997-es és 2002-es felmérések eredményeiben is, amelyek szerint sokan ugyan létbiztonságban érzik magukat (1997-ben a válaszadók 75,5 százaléka, 2002-ben 92,3 százalékuk nyilatkozott így), de 2002-ben már csak a megkérdezettek 51,3 százaléka gondolta azt, hogy a jövőben is megél az újságírói hivatásból, 11,5 százalékuk pedig hangot adott a jövőjével kapcsolatos aggodalmainak. „A pálya sikerességének megítélése és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság közötti ellentmondás azt jelezheti, hogy átalakult a karrier mint az egész életet végigkísérő folyamat értelmezése. Ugyanakkor lehet a média átalakulásának adója is: nagyon sok lehetőséget kínál, de hiányzó stabilitásával és kiforratlan arculatával veszélyezteti is az újságírókat” (Hradiská et al. 2002: 20).

A szakképzett újságírók számára érvényesülési lehetőséget kínálnak az államigazgatás, a politikai pártok, a gazdasági szervezetek és a harmadik szektor intézményeinek sajtóosztályai is. Viszonylag sok újságíró dolgozik a public relations területén. A választások után az államigazgatási szerveknél gyakoriak a személyi változások, amit bizonyos mértékig a jelenlegi politikai rendszer kiforratlansága is okoz.

Az átalakuló média kínálta munkalehetőségek lényegesen befolyásolják az újságírói pálya kezdeti fázisát. Míg 1989 előtt az ötéves gyakorlattal rendelkező szerkesztőt még mindig „tanoncnak” tartották, ma már ilyen gyakorlat elegendő feltétel a szerkesztőségek legfelső vezetői pozícióinak betöltésére. Az újságírás gyakorlati oldalával egyre többen már a tanulmányokkal párhuzamosan megismerkednek, az utolsó éves hallgatók nemegyszer mint a szerkesztőségek teljes értékű munkatársai tevékenykednek. A híradás területén dolgozó újságírók átlagéletkora feltűnően csökkent, ezt a munkát főként a kereskedelmi médiában bízzák kezdő és ötéves gyakorlattal még nem rendelkező szerkesztőkre.

Bár ma már több médium kötődik külföldi tőkéhez, az újságírók gazdasági háttere egyelőre nem változik feltűnőbben. 2002-ben egy esetleges munkahely-változtatás lehetőségét a válaszadók 56,4 százaléka fontolgatta, amelyből 34,1 százalékukat a jobb anyagi megbecsülés vágya motiválta (1997-ben ez a válaszadók 54 százalékát jellemezte). Ez nyomon követhető a „szabadúszók”, illetve a vállalkozói engedéllyel újságírói tevékenységet űzők körében is.

Érdekes eredményeket hozott a legfrisebb felmérésnek az a része, amely a munkaidőt vizsgálta. 2002-ben a teljes munkaidőben dolgozó válaszadók a közszolgálati médiában és az állami intézményekben hetente átlagosan 52,4 órát dolgoztak le (a magánszektorban 46,4 órát), mindamellett a megszólítottak 33,3 százaléka jelölte meg munkahetét 60 órásnál hosszabbnak (a magánszektorban 36,5 százalékuk). Hétközben a hírügynökségekben dolgoznak a legtöbbet (54,7 órát), a legkevesebb időt (48,8 órát) pedig a rádiósok töltik munkavégzéssel. A ledolgozott időbe ugyanakkor több újságíró nem számította bele az otthon elvégzett munkát, az anyagok tanulmányozását stb. Hosszú távon ezért az újságírók megterhelése átlagon felüli.

Még feltűnőbb az egyes médiatípusok technikai háttere közötti különbség. Csupán a válaszadók 17,9 százaléka minősítette munkahelyének technikai felszereltségét átlagosnak, illetve elégtelennek, de például a közszolgálati rádióban a technikai felszereltséget a megkérdezettek 55,5 százaléka értékelte ugyanígy. Az értékelést leginkább az a tény befolyásolta, hogy az új elektronikus médiumok csak a megfelelő felszereltséggel léphettek be a piacra, és ezt csak új technika megvételével valósíthatták meg. A közszolgálati médiában a rendelkezésre álló forrásokból csak lassan tudják lecserélni a technikai felszereléseket, ami meghatározza a hosszú távú koncepciókat is. Meglepően alacsonyan értékelték a nyomtatott sajtó technikai felszereltségét is – ezt átlagosnak, sőt elégtelennek a válaszadók 54,5 százaléka tartja. Ez nyilván összefügg azzal, hogy az éles versenyhelyzetben a kiadók igyekeznek minimalizálni a lapelőállítási költségeket.

Az újságírók sikeres munkájának egyik legfontosabb feltétele a megfelelő jogi közeg. A törvényhozói munkát e szempontból nem lehet befejezettnek tekinteni. Bár az elmúlt évtizedben a médiával kapcsolatos törvények egész sorát fogadták el, a szocializmusban meghozott sajtótörvény alapvető megreformálása még mindig várat magára. Véleménynyilvánításáért az újságíró továbbra is a büntető törvénykönyv szerint büntethető. A rádiós és televíziós tanácsokból, valamint az országos médiahatóságból hiányoznak a társadalom egészét képviselő külső személyek, akik az újságírók sajtóbeli szakmai felelősségét ítélnék meg – a létező sajtótanács kellő jogerő nélkül működő önkéntes társulás. Problematikus a médiatanácsok tagjainak jelölése is: ezt még mindig a jelöltek pártpolitilkai szempontok alapján történő kiválasztása határozza meg. Megoldatlan továbbra is a közszolgálati média finanszírozása, ami az alkalmazottakban a gazdasági bizonytalanság érzetét kelti.

Mindezek a problémák az újságírók szakmai szervezeteikhez való viszonyában is megfigyelhetők. Szlovákiában ma több ilyen szervezet működik, domináns helyzetben azonban a Szlovák Újságírók Szindikátusa áll. Bár a 2002-es felmérés válaszadóinak 50,0 százaléka volt a szervezet tagja, munkájáról a kutatásban résztvevők 73,7 százaléka mondott véleményt. Közülük a megkérdezettek 60,2 százaléka említette a szakmai szervezet javasolt céltevékenysége első három helyére a következőket (Hradiská et al. 2002: 12):

Ha az első problematika bizonyos fokig az újságírói szakma szabad műveléséhez szükséges létbiztonság érzetét tüzkrözi is, a második és a harmadik (de a további megemlített céltevékenységek is) mindenekelőtt az újságírói szakma professzionális színvonalát tükrözi, ami a hivatáshoz fűződő pozitív viszonynak tudható be. Több szempontból azonban még mindig az a mérvadó irány, amit az 1997-es felmérés végén fogalmaztak meg: az alkalmazási és fizetési feltételek különbözővé válásával az újságírói hivatás nagymértékben dezintegrálttá vált (Holina et al. 1997: 151), és ez a tény a média egészének állapotára is hatást gyakorol.

Szlovákból fordította Varagya Szilvia

Irodalom

Anketa o vzdelaní, sociálnych a zdravotných pomeroch novinárov (1967) A Csehszlovák Újságírók Szövetsége 1967. évi, V. Kongresszusának anyaga.

Brečková – Šrámek (1991) Novinári dennej tlače. Bratislava: NŠÚ.

Drastich, O. (1980) Tri kapitoly o novinárskom povolaní. Bratislava: NŠÚ.

Drastich, O. (1985) Autori dvanástich redakcií. Bratislava: NŠÚ.

Hradiská E. a kol. (2002) Zmeny novinárskej profesie na Slovensku a príprava novinárov. Bratislava: KZŠ FiF UK a SRo.

Holina,V. – Brocko D. (1975) Prieskum informačných potrieb a požiadaviek novinárov. Bratislava: SLTK.

Holina V. a kol. (1997) Zmeny novinárskej profesie na Slovensku. Bratislava: SSN.

Lábjegyzetek

1
Szlovákiában az újságírók egyetemi képzése a zsurnalisztika szakon történik, ezért használjuk a továbbiakban ezt a megnevezést – a fordító megjegyzése.
2
A tanszék azóta figyelemre méltó sikereket ért el a tanulmányi és tudományos-publicisztikai területen, valamint a külföldi együttműködések terén, mint például az USA-beli Missouri Egyetemmel, a párizsi CFPJ-vel és a Bécsi, illetve Berni Egyetemmel. Ezen kívül az EJTA (European Journalism Training Association) felelős partnereként ismerték el. A tanszéket több hallgatója képviselte sikeresen az újságírás előkelő európai iskoláinak nyomtatott, rádiós és televíziós euroriporter-képzésében. A külföldi egyetemekkel való kompatibilitás elérése érdekében a Comenius Egyetem 2000-ben áttért a kreditalapú tanulmányrendszerre, lehetővé téve, hogy hallgatói az optimális módon alakítsák tanulmányaik tartalmát és tempóját, és kihasználják a hazai és nemzetközi egyetemközi mobilitás lehetőségeit.
3
Az egyetemi vagy főiskolai szintű képzettség a minőségi újságírás alapkövetelményének számít. Hosszú távú cél az újságírók komplex képzése: az újságírói (általános társadalomtudományi alap és hivatásbeli ismeretek) és a szakképesítés (az egyes szakterületek releváns ismeretei, amelyek az újságírói munka tartalmi oldalát képezik) ötvözésével. A jelenlegi curriculum az összes kurzus alapvető átalakításán kívül a kreditrendszerű tanulmányokhoz igazodott, amelyet a Comenius Egyetem 2000–2001-ben vezetett be, és ezzel csatlakozott az Európai Kredittranszfer Rendszer (ECTS) kereténben együttműködő főiskolák és egyetemek csoportjához. Alapját az egyszakos ötéves magiszteri zsurnalisztika-tanulmányok jelentik, amelyek két idegen nyelv oktatásával egészülnek ki. Ezeket a médiatörténeti és -jelenkori kurzusok egészítik ki. A felsőbb évfolyamok a sajtó és a tömegtájékoztatási eszközök elméletével folgalkoznak, s ezeket kötelező és választható tantárgyak egészítik ki a médiatípusokra (nyomtatott sajtó, rádió, televízió, hírügynökségek) való szakosodás, illetve az újságírás ágazatai (bel- és külpolitika, kultúra, gazdaság, sport stb.) alapján. A gyakorlati készségeket fejlesztő kurzusok az egész tantervet végigkísérik.
Médiakutató podcast
Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink
Facebook