• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2004 nyár

Kisebbségek

Terestyéni Tamás:

A sajtó roma vonatkozású tartalmai a 2002-es parlamenti választások kontextusában

Adalékok a hazai sajtó romaképéhez

A tudatosabban tájékozódó és éppen ezért a közvélemény formálásában és a közbeszéd alakításában feltehetően meghatározó szerepet játszó csoportok számára nem utolsó sorban a sajtó képezi a politikai, gazdasági, kulturális eseményekről és folyamatokról, a sajátjukétól eltérő társadalmi csoportokról való információk forrását. Feltárandó, hogy a cigány kisebbségről milyen képet közvetít a nem cigány többség felé a hazai sajtó, az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportjában tartalomelemzést végeztünk a magyarországi napi- és hetilapoknak a cigányságot érintő közlésein. A vizsgálat a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok keretében készült, „A magyarországi romák politikai és emberi jogai – a jogok érvényesülésének társadalmi feltételei” címmel folytatott projekt része volt. Ez az írás a kutatás eddig nem közölt eredményeit összegzi.

A vizsgálat mintája és módszere

Az elemzés anyagát az összes országos és megyei (valamint néhány városi) napi- és hetilap 2002 első négy hónapjában megjelent cikkei képezték. A gyűjtést a Fővárosi Önkormányzat Cigányháza (Romano Kher) megbízásából a Herald Kft. végezte.

Vizsgálatunk a klasszikus értelemben vett tartalomelemzés és az értelmező szövegfeldolgozás kombinációjára épült. Egyfelől a cikkekben érintett, a kutatás szempontjából releváns témák, fogalmak és állítások gyakoriságából, másfelől a szövegek közvetítette explicit és implicit üzenetekből kiindulva igyekeztünk a sajtó romaképét jellemezni.

A vizsgált sajtóanyag tematikus összetétele

A minta által reprezentált 32 napilapnak és nyolc hetilapnak a vizsgált időszakban megjelent mintegy 3400 számára 826 – túlnyomó többségében rövid és közepes terjedelmű – roma vonatkozású cikk esett, ami azt jelenti, hogy átlagosan legföljebb csak minden negyedik számban lehetett valamit olvasni a cigányságról. Ez még akkor is igen alacsony arány, ha nem zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy néhány roma vonatkozású cikk véletlenül elkerülte a gyűjtők figyelmét. Vagyis még egy olyan időszakban is csak meglehetősen ritkán lehetett cigány vonatkozású írásokkal találkozni a magyar sajtóban, amikor az országgyűlési választások közeledte felerősítette a – népességénél fogva semmiképpen sem lebecsülhető – potenciális roma választópolgárok iránti közérdeklődést.

A 826 elemzett cikk 76 százaléka főtémaként, a fennmaradó 24 százalék melléktémaként foglalkozott valamilyen, a cigányokat érintő eseménnyel, illetve tárgykörrel. Az országgyűlési választások közeledte, majd a két választási forduló magától értetődő módon a választás témáját emelte a tárgyalt témakörök gyakorisági listájának első helyére (lásd az 1. táblázatot). Mivel a választásokkal foglalkozó szövegek, szövegrészek – melléktémaként – gyakran kitértek a romák társadalmi helyzetére, a felemelkedésüket szolgáló programokra és oktatásuk kérdéseire, a választási kontextus ezeknek a témáknak a gyakoriságát is jelentősen növelte.

1. táblázat: A roma vonatkozásokat tartalmazó közlések tematikus összetétele
(százalék és abszolút számok)

	%	abszolút számok
A romák és az országgyűlési választások	39	322
A cigányok társadalmi helyzete	31	257
Romák oktatása, képzése	19	157
Roma kultúra	15	124
Romákat támogató programok	20	162
A roma önkormányzatok működése	12	101
Többség-kisebbség konfliktusok	26	215
Külföldi roma vonatkozások	4	33
N		826

A roma kultúra és a roma kisebbségi önkormányzatok működése, bár többnyire főtémaként, de viszonylag ritkábban szerepelt a vizsgált lapokban, külföldi vonatkozású roma információk pedig már csak elvétve fordultak elő. Annál nagyobb sajtófigyelem kísérte a roma kisebbség és a nem roma többség közötti konfliktusokat.

Az országgyűlési választások roma vonatkozásai a sajtóban

Az országgyűlési választások közeledte magától értetődő módon ráirányította a közfigyelmet a hazai nemzeti-etnikai kisebbségek, elsősorban természetesen a cigány népesség parlamenti képviselete ügyének alkotmányossági-törvényi rendezetlenségére (lásd a 2. táblázatot). A kisebbségek, illetve a cigányság szószólói több alkalommal is a sajtónyilvánosságot használták fel elégedetlenségük kifejezésére: „A politikusok nem akarnak teljes jogállású parlamenti képviseletet biztosítani a hazai kisebbségeknek [...] Az Országgyűlés a mai napig nem oldotta meg a kisebbségek parlamenti képviseletét, jóllehet erre törvény kötelezi” (Békés Megyei Hírlap, március 12.); „[...] A romáknak nincs joguk megválasztani saját jelöltjeiket [...], lévén ez valamennyi szavazó magyar állampolgár joga” (HVG, április 19.) stb. Az elégedetlenségnek nagy nyomatékot adott, hogy elkészült és igen nagy sajtónyilvánosságot kapott a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának az előző évre vonatkozó jelentése. Kaltenbach Jenő „felhívja a figyelmet, hogy továbbra is megoldatlan a kisebbségek parlamenti képviseletének ügye. Ez a késlekedés a hazai kisebbségeket megfosztja egy alapvető alkotmányos joguk gyakorlásától” (Népszabadság és számos egyéb forrás, április 2., 4. és később is több alkalommal).

2. táblázat: A cigányság választási magatartását érintő sajtóanyag főbb témái (százalékban)

Általános alkotmányossági-törvényi kérdések a romák parlamenti képviseletével kapcsolatban	5
A Lungo Drom és a Fidesz-MPP választási szövetsége és a kapcsolódó kampányesemények	41
Baloldali roma vonatkozású kampányesemények	31
A Lungo Drom és a MIÉP kapcsolata	10
Roma szervezetek, jelöltek és programok	36
Roma személyiségek és szervezetek választási vitái, ütközései	28
A romákat ábrázoló választási óriás plakátok	6
Választási manipulációk, csalások	7
A parlamenti választásokat roma vonatkozásokkal érintő összes közlés	322

Az év elején – tulajdonképpen már a választási kampány jegyében – a lapok újra és újra visszatértek arra a „sokak számára meglepetés”-ként ható (Heti Válasz, január 18.) fejleményre, hogy „elsőként a Fidesz törte meg a jeget, és a Lungo Drommal kötött megállapodásával elérte, hogy a romák bekerültek a politikai piacra” (Magyar Hírlap, január 19.). A kampány kiteljesedésével a sajtóból is egyértelművé vált, hogy „a két nagy párt [...] egyaránt fontosnak tartja a roma szavazók megnyerését” (Népszabadság, április 5.). A jobboldal különösen nagy hangsúlyt helyezett arra – és ebben természetesen igen erős hátszelet jelentett a kormányzati pozíció –, hogy minél több olyan, a Lungo Drommal, illetve Farkas Flóriánnal közös nyilvános szereplést és nyilatkozatot produkáljon, amely médiaeseménynyé válhat és a cigányság számára vonzó üzenetet hordozhat; például: „a Fidesz támogatja a romákat. Munka és tanulási lehetőséget ígér minden romának a Fidesz és a Lungo Drom” (Metro, március 1.).

A választási harc felforrósodásával a lapok közléseit áthatotta a vezető politikai erőknek az az igyekezete, hogy az ellenfél lépéseire válaszoljanak, állításaira rácáfoljanak, ötleteire, ígéreteire ráígérjenek. Például azt a hírt követően, hogy a Fidesz és a Lungo Drom választási sikere után „roma integrációs hivatalt állítanak fel” (Veszprémi Napló és még sok napilap, március 1.), a baloldalhoz húzó cigány szervezetek részéről hamarosan nagy nyilvánosságot kapott az az óhaj, hogy „szeretnék, ha választási győzelme esetén az MSZP létrehozná a cigányügyekért felelős tárca nélküli miniszteri posztot vagy a kancelláriához tartozó cigányügyi kabinetet” (Népszabadság és még sok lap, március 7.).

A kampány kontextusában nem utolsó sorban a sajtóban csapódtak le az ellenfelek egymással szembeni vádjai, illetve az azokra adott válaszok, viszontvádak; például: „Az Országos Roma Parlament cigányellenesnek minősíti a Farkas Flórián vezette Lungo Drom tevékenységét, a Fidesz-Magyar Polgári Párttal kötött választási szerződést a magyarországi cigányság elárulásának tekinti” (Somogyi Hírlap és még számos megyei napilap, február 28.); illetve: „A romák érdekében megegyezett, és nem lepaktált a cigány kisebbség a Fidesszel – utasította vissza az Országos Roma Parlament vádjait Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke” (Petőfi Népe és még számos megyei napilap, március 1.); vagy: „Fenyegetőzés a nyomorral. Az MSZP hazugságnak tartja a Lungo Drom állításait” (Népszabadság, április 18.) és: „Farkas: Kihasználta a romákat az MSZP” (Magyar Nemzet, április 18.).

Baloldali felvetések után végig visszatérő téma volt a kampány sajtójában a Fidesz-MPP-vel szövetséges Lungo Drom viszonya a MIÉP-hez. „A MIÉP miatt csapdába kerülhet a Lungo Drom” (Népszabadság, február 26.); „Váratlanul érte a Lungo Dromot a roma szervezet és a Fidesz közös jelöltjeként induló Raduly József nyilatkozata, miszerint ha a Fidesz a MIÉP-re is kiterjeszti a megállapodást, a Lungo Drom felmondja a párttal kötött egyezséget. A szóvivő szerint magánvéleményként kell értelmezni Raduly szavait” (Magyar Hírlap, február 26.) stb. Kormányoldalról siettek leszögezni, hogy „a Lungo Drom nem fél a MIÉP-től” (Magyar Nemzet, február 26.), mindazonáltal a későbbi sajtószövegek nem sok kétséget hagytak afelől, hogy a nem ritkán rasszista húrokat pengető, radikális jobboldalhoz való viszony érzékeny pont lehet a Fidesz-Lungo Drom választási szövetségben; például: „A MIÉP-pel riogatnak [...] a baloldali roma értelmiségiek” (Magyar Nemzet, március 2.).

A roma politikai szervezetek sajtóbeli megjelenésének gyakorisági listáját kiemelkedően a Lungo Drom vezette, amiben az is szerepet játszhatott, hogy néhány roma szervezet magatartása szintén a Lungo Dromra irányította a közfigyelmet; például: „A Magyarországi Roma Összefogás Pártja csatlakozik a Fidesz-MDF-Lungo Drom összefogáshoz” (Magyar Hírlap, április 13.). A Lungo Dromot és Farkas Flóriánt leszámítva a többi roma szervezet, illetve személyiség meglehetősen esetlegesen tűnt fel a lapok hasábjain. Még Horváth Aladár, illetve a Roma Polgárjogi Alapítvány nevének viszonylag sűrűbb előfordulása is nem kis részt egy botrányosnak ítélt jobboldali eseményre adott jogi lépésnek volt köszönhető: március 25-én, illetve a következő napokban a sajtó nagy részét bejárta az a hír, hogy „becsületének és jó hírnevének megsértése miatt perli Kövér Lászlót Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, amiért a Fidesz-alelnök – a hangfelvételek tanúsága szerint – megélhetési romának és gengszternek titulálta őt egy kampánygyűlésen” (HVG, március 29.).

A jobboldali sajtó a kampány alatt viszszatérően és igen elutasítóan foglalkozott azzal a választási részvételre mozgósító óriásplakát-sorozattal, amelynek egyik darabja egy cigány családot ábrázolt. „Apa, anya és három ártatlan tekintetű kislány. Feltűnően jól öltözöttek, az asszony tele ékszerekkel, mosolyuk egy polgári család derűje. A legkevésbé sem emlékeztetnek egy valódi roma családra, szerepeltetésük viszont igen alkalmas arra, hogy némi Zámoly- meg Strasbourg-utánérzést keltsenek, megint csak félreérthetetlenül a kormányra mutogatva. Bár mutathatnának inkább maguk felé is, hiszen a Geszti-féle mentalitás pártjának tizenkét év is kevés volt, hogy egy hiteles roma politikust, egy magyar Jesse Jacksont kineveljen” („Az ARC és ami mögötte van. A vitatott plakátkollekció politikai árukapcsolás: a kisebbségeket elnyomják, nyakunkon a náciveszély” – Magyar Nemzet, február 27.). A kifogásolt plakátsorozat különösen a Magyar Demokrata című hetilapnak volt kedvenc, nemritkán egészen szélsőséges hangvételt kiváltó témája; lásd például: „Szabad Demokrata parti. Plakátinvázió Soros-pénzen” (február 28.).

Végül a romákat a választás kontextusában érintő közlések külön csoportját képezték azok az írások, amelyek – jobb- és baloldalról egyaránt – a másik felet olyasféle választási manipulációkkal, csalásokkal vádolták, hogy egyes településeken voksokért ajándékokkal lekenyerezték, megvásárolták a cigány választókat. „A jászladányi cigány önkormányzat elnöke elmondta: ő is hallotta, hogy településükön pénzért gyűjtöttek cédulákat, s arról is értesült, hogy azok árfolyama 500 és 1000 forint között mozog, de az információk valódiságára nem sikerült bizonyítékokat szerezniük” (Népszabadság, február 16.); „Sajátos módszerek a romák megnyerésére. [...] Farkas Flórián [...] közölte, hogy autókról és benzinpénzről is gondoskodik, csak annyit kér, a roma vezetők szállítsák el szavazni a cigányokat. [...] A Hetek című hetilap szerint Farkas »azt mondta, hogy a Lungo Drom 200 ezer romát visz buszokkal a Fideszre szavazniŤ” (Népszabadság, március 30.); „Választási csalás Ercsiben. [...] Háromezer forintot fizettek »pénzes emberekŤ [...] a választani igyekvő romáknak egy MSZP-re adott szavazatért” (Magyar Nemzet, április 16.); „Bicskén játszott volna a roma válogatott focicsapata a helyi fiatalokkal, azonban [...] a roma válogatott helyett az MSZP kampánycsapata jelent meg a pályán. [Az MSZP-s stáb] kínai pólókkal és focilabdával kárpótolta a megjelent romákat, akik megígérték, hogy vasárnap nem felejtik el, melyik pártra szavazzanak” (Magyar Nemzet, április 19.); „Az MSZP azt hitte, hogy Ercsiben, Gyöngyösön, Ózdon – és még ki tudja, hány helyen – sörrel, pálinkával, gulyáslevessel, pénzzel leveheti lábáról a cigányokat” (Magyar Nemzet, április 18.); „Az EBESZ egyik megfigyelője szerint [...] Nyírlugoson egy tizenegy tagú romacsaládnak összesen 50 ezer forintot ajánlottak fel annak fejében, ha a Fidesz-MDF jelöltjére szavaznak a parlamenti választásokon” (Népszabadság, április 26.) stb.

Ezek a közlések – tulajdonképpen igazságtartalmuktól teljesen függetlenül – óhatatlanul olyasféle képet sugalltak, hogy a romák állampolgári öntudat és önálló politikai akarat nélküli népség, amely jól hangzó ígéretekkel vagy egy tál levessel, hát még egy is készpénzzel bármire megvásárolható.

A romák társadalmi helyzetét érintő közlések

Bár a vizsgált közléseknek közel a harmada (31 százaléka) tartalmazott érdemi információt a romák társadalmi helyzetének egy vagy több összetevőjéről, átfogó helyzetképet, összetettebb elemzést vagy szociografikus leírást csak néhány alkalommal találtunk, főképpen a nívósabb hetilapokban és az országos napilapokban, ritkábban a helyi újságokban. Annak explicit kimondása, hogy „a romák helyzete az egyik legfontosabb társadalmi probléma Magyarországon” (Népszabadság, február 22.), csak elvétve fordult elő.

A cikkek túlnyomó többsége napi eseményekhez, belpolitikai, elsősorban persze választási aktualitásokhoz kapcsolódott, ennek következtében a cigányok helyzetére vonatkozó megállapításokra is a pártkötődés nyomta rá a bélyegét. Miközben a baloldali politikusok, illetve források annak a nézetnek adtak hangot, hogy „drámaian romlott négy év alatt a cigányság helyzete [Horváth Aladár nyilatkozata]” (Népszabadság és számos más lap, március 18. és később), a kormányközeli-jobboldali politikusok, illetve források azt állították, hogy „javult a cigányság helyzete”, köszönhetően „a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására [fordított] milliárdok”-nak. [Dávid Ibolya nyilatkozata] (Magyar Nemzet és számos más lap, április 19. és később).

A romák emberi jogi helyzetéről (lásd a 3. táblázatot) elsősorban olyan közlésekben esett szó, amelyek külföldi és hazai megfigyelőknek a hazai viszonyokat súlyosan elmarasztaló megállapításaira hívták fel a figyelmet: „A Human Rights Watch emberi jogi szervezet hazánkra vonatkozó jelentése szerint [...] aggodalomra ad okot a romákkal szembeni bánásmód” (Magyar Hírlap, január 19.); „[Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának az emberi jogok helyzetéről készült jelentése Magyarországon] súlyos problémákat lát. Vernek a rendőrök, elűzik a romákat” (Mai Blikk, március 6.); „Az ENSZ emberi jogi bizottsága [...] a Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatása alapján [...] kifogásolja, hogy nem létezik átfogó diszkriminációellenes szabályozás, és felkéri a kormányt, hogy tegyen lépéseket a megalkotására. Aggodalomra ad okot a roma kisebbség helyzete, amely – a kormányzati intézkedések ellenére – a nemzetközi egyezségokmány által szabályozott valamenynyi területen hátrányosnak mondható. Különösen nyugtalanító a romák diszkriminációja a munkaügyben, a lakhatás, az oktatás, a szociális ellátás és a közéletben való részvétel terén. A bizottság egyebek mellett a fogva tartott romák bántalmazásáról szóló jelentésekre és az elkülönített cigány iskolák létére hívja fel a figyelmet” (Népszabadság, április 5.). A külföldi bírálatok mellett a teljes hazai sajtóra kiterjedő nyilvánosságot kapott a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának fentebb már említett jelentése. A lapok közlései szerint Kaltenbach Jenő beszámolója többek között a cigányok emberi jogainak ismétlődő megsértéseire, az intézményi diszkrimináció és a hatósági erőszak eseteire mutatott rá.

3. táblázat: A romák társadalmi helyzetét érintő sajtószövegek főbb témái (százalékban)

Emberi jogok	10
Szociális helyzet	27
Lakáskörülmények	19
Egészségügyi helyzet	21
Munkapiaci lehetőségek	49
Oktatási helyzet	35
A romák társadalmi helyzetét érintő összes közlés	257

Az elsődlegesen a döntéshozóknak szánt elmarasztalásokról és tiltakozásokról beszámoló közlések mellett viszonylag nagy csoportot képeztek azok az írások, amelyek konkrét eseteket – főképpen a foglalkoztatás terén és a rendőrség magatartásában tapasztalható hátrányos megkülönböztetéseket – bemutatva világítottak rá a cigányok helyzetére: „A munkaügyi központokhoz forduló munkaadók szeretnék kizárni a roma jelentkezőket, [...] ahogy fogalmaznak – »barna bőrűŤ egyént nem kívánnak alkalmazni. [...] Sokan [...] mondva csinált indokkal próbálnak szabadulni a romáktól. [...] A roma munkavállalók esélyei nagyságrenddel rosszabbak, mint a nem romáké” (Népszabadság, február 22.); „Visszaszorult a nyílt cigányellenesség, a romák megkülönböztetése egyre inkább rejtett, nehezen tetten érhető formában jelentkezik” (Népszabadság, március 1.); „A magyarországi igazságszolgáltatás sok esetben alkalmatlan arra, hogy feltárja a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények etnikai motivációit” (Magyar Nemzet, március 1.) stb.

Azoknak az írásoknak a többségét, amelyekben szó esett a cigányság egészének vagy egy-egy csoportjának szociális helyzetéről, meghatározó módon a szegénység képei uralták: „Nyomor a köbön” (Magyar Narancs, március 14.); „[A cigánytelepeken] mintegy százezer ember afrikai nyomorban él Magyarországon – a XXI. században. [...] Óriási a szegénység. [A cigányok életében] semmilyen elvárás és kiszámíthatóság nincs [...], hiszen munkahelye is csak keveseknek van. Kilátástalan helyzetük, valamint a társadalom részéről tapasztalt elutasítás oda vezethet, hogy többen már semmit nem is tesznek életkörülményeik és helyzetük javításáért [...] Ördögi kör, amelyben élnek, és már csak pár gyerek életét lehet más irányba terelni” (Magyar Hírlap, március 16.); „Korábban nem tapasztalt mértékben, mindennapossá vált a romák között az éhezés” (Népszava és számos más lap, március 18.); „[A romák lakta számos területen] tíz családból kilenc segélyen él” (Petőfi Népe, április 25.) stb. Az összefüggésekre is kitekintő – egyébként egészen csekély számú – anyagok arra is rámutattak, hogy a szegénység szükségszerűen következik a cigányság életviszonyainak a többi, hasonlóképpen igen kedvezőtlen eleméből, és a többség diszkriminatív magatartásából. „A romák problémája egyszer leírható úgy, mint szegénységprobléma, ami gyenge iskolai esélyekkel, lakhatási problémákkal, egészségi problémákkal, gyenge munkaerő-piaci esélyekkel és sok mással függ össze. A romák helyzete azonban összefügg hátrányos megkülönböztetésükkel, és azzal is, hogy az elmúlt évtizedekben nem volt vagy nagyon kevés esélyük volt arra, hogy magukat közösségként határozhassák meg, melynek hagyományai, nyelve, a többségi társadalom számára is értékes mondanivalója van” (Népszava, január 23.).

A roma szegénység szembetűnő velejárójaként ábrázolódtak a minden mérték szerint embertelen lakásviszonyok; például: „Maradnak a cigánytelepek [...] A mintegy százezer ember lakhelyéül szolgáló, a legtöbbször csatornahálózat, majdnem mindig víz- és gázvezetéket és esetenként még a villanyt is nélkülöző gettók [...] Sem Horn, sem Orbán nem lépett nagyot a romák lakásgondjainak enyhítéséért” (Magyar Hírlap, március 6.), vagy: „Sokan szoba-konyha szükséglakásban élnek. [...] A lakások többsége – ha egyáltalán annak nevezhető – alacsony komfortfokozatú vagy komfort nélküli, az infrastruktúra és a közüzemi ellátottság alacsony szintű [...] Az országban 483 olyan romatelep van, amely közegészségügyi szempontból veszélyes” (Magyar Hírlap, március 16.).

A cigányok lakáshelyzetét érintő közlések terjedelmes alcsoportját képezték azok a cikkek, amelyek fizetésképtelen családokról, a romák által lakott épületek lebontásáról, kilakoltatásokról adtak hírt: „Bontástól rettegnek a romák. Néhány négyzetméter, hatalmas nyomor” (Hajdú-Bihari Napló, március 1.); „Elárverezik a cigánytelepet. Barcson egy egész falurészt fenyeget a végrehajtás réme. A romák által lakott házakat több évtizede banki hitelből építették tulajdonosaik. A kölcsön visszafizetését azonban nem tudják megoldani” (Mai Lap, március 30.); „Lejárt a kilakoltatási moratórium” (Népszabadság, április 2.); „Mi itt maradunk a téglák tetején – Letelt a téli haladék, kilakoltatják a romákat. A kaput már lebontották, a vizet elzárták” (Mai Lap, április 16.).

A hazai cigányság egészségi állapotára nem utolsó sorban annak köszönhetően irányult jelentősebbnek mondható sajtófigyelem, hogy az év elején nyilvánosságra kerültek egy felmérés és népességstatisztikai jelentés rendkívül aggasztó adatai, amelyek szerint „a roma kisebbség egészségi állapota lényegesen roszszabb, mint a nem cigány lakosságé” (Jászkun Krónika és számos más lap, február 27. és később). Ettől kezdve a politikusok romákkal kapcsolatos nyilatkozataiban gyakran volt egy-két szavas utalás arra, hogy a romák egészségi állapotát javítani kell, részletesebb leírással azonban csak egy-két alkalommal lehetett találkozni. Mindenképpen ritkaságnak számítottak az olyan közlések, mint a Magyar Hírlapban egy orvos szerzőnek „A romák rövidebb ideig élnek” című tanulmányértékű hozzászólása, amely konkrét részletekkel szolgált: „A roma lakosság egészségi állapotának mutatói lényegesen rosszabbak az átlagosnál [...] Nagy számban fordulnak elő fertőző, szív- és érrendszeri, légúti betegségek, magas a szenvedélybetegek aránya, leginkább az alkoholistáké. Sok közöttük a krónikus beteg és a rokkant, és oda jutottunk, hogy számos roma élete már a magzati szakaszban tele van veszélyeztető tényezőkkel” (március 16.). Emellett arra is rámutatott, hogy a romák körében a rossz életkörülmények és a mindennapos hátrányos megkülönböztetések szükségszerűen vezetnek az egészség drámai és tömeges romlásához.

Párhuzamosan és összhangban azzal, hogy a vizsgált közlések jelentős hányada – mint erről a későbbiekben részletesen is szó lesz – olyan programokról számolt be, amelyek munkaalkalmat igyekeznek teremteni a munkaerőpiacról kiszorult romáknak, a cigányság társadalmi helyzetével rövidebben-hosszabban foglalkozó cikkeknek közel fele a munkanélküliségben jelölte meg a cigányság legfőbb problémáját: „Békésen körülbelül 1600 cigány él, a munkaképes korúaknak nagyjából kilencven százaléka van munka nélkül” (Békés Megyei Napló, március 4.); „A romáknak a munkanélküliség a »normálisŤ állapot, a pénztelenség pedig törvényszerűen alultápláltsághoz vezet” (Magyar Hírlap, március 16.); „Kiskőrösön jelenleg mintegy nyolcszáz roma él, kb. 130 családban. Közülük csak tizenötnek van állandó munkahelye, a többiek segélyért állnak sorba, hogy eltartsák családjukat. A képzetlen munkaerőre senkinek sincs szüksége” (Petőfi Népe, április 25.) stb.

A jobboldali sajtó azonban – hol burkoltan, hol nyíltabban kétségbe vonva a roma munkanélküliség tényét, társadalmi okait és a támogató beavatkozások szükségességét – nem mulasztott el olyan tudósításokat közölni, amelyek nem is leplezetlenül arra az előítéletes nézetre rímeltek, hogy a cigányok – vagy legalábbis sokan közülük – nem is akarnak dolgozni, hanem lopásból élnek; például: „[Az újságíróval az utcán »véletlenülŤ összetalálkozó nyugdíjas cigány ember szavai a helyi romákról:] Nem tudom, valóban nincs munka, vagy nem is akarnak dolgozni, ám sokan a gyerekek közül lopásból élnek. Elemelnek ezt-azt, aztán eladják és egy-két hétig megélnek. Én soha nem tudtam volna a másét elvinni, nem véletlenül van szép nyugdíjam is, de ezek a fiatalok már nem így gondolkodnak” (Magyar Demokrata, február 21.).

A romák iskolázásával, képzésével foglalkozó közlések

A cigány iskolaügyet rövidebben-hosszabban tárgyaló közlésekben kedvező tendenciákat jelző tartalmi elemek (roma oktatási programok, roma sikerek a tanulásban) éppúgy nagy számban fordultak elő, mint a romák felemelkedésének oktatási gátjaiként számon tartott negatív jelenségek (alacsony képzettség, iskolai szegregáció). A politikai oldalak szerinti megosztottság itt is éppúgy érvényesült, mint más témáknál (lásd a 4. táblázatot).

4. táblázat: A romák oktatási helyzetével foglalkozó írások főbb témái (százalék)

A romák oktatási helyzetének általános jellemzői	27
Szegregáció az iskolában	34
Romákat támogató oktatási programok	43
Roma sikerek a tanulásban	14
A romák oktatási helyzetét érintő összes közlés	157

A romák oktatási helyzetének általános jellemzőit illetően az év elején rögtön éles politikai konfrontáció indult annak kapcsán, hogy egy tekintélyes brit hetilapban olyan, részben az akkori magyar kormány által fizetett hirdetés jelent ment, amely igen kedvező képet festett a magyarországi cigányok oktatásában elért fejlődésről. Az ellenzékhez közel álló források, illetve nyilatkozók határozottan kétségbe vonták a hirdetés pozitív üzenetének helytállóságát. „Megszépítő hirdetés a hazai romák helyzetéről. Miközben a kormány és több hazai nagyvállalat a nagy nevű brit gazdasági hetilap, a The Economist hasábjain közzétett hirdetésben méltatta a hazai romák oktatásában elért sikereket, a kérdéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek és hazai szakemberek szerint szó sincs eredményekről” (Népszava, január 18.).

A későbbiekben a Lungo Drom együttműködését megnyerő Fidesz-MPP kormányzati oldal hazai terepen is minden lehetőséget megragadott annak érdekében, hogy a nyilvánosság számára a romák oktatásának ügyében való elkötelezettségét és eredményességét bizonyítsa; például: „Fidesz: minden roma tanulhat. Munka- és továbbtanulási lehetőséget ígér minden romának a Fidesz és a Lungo Drom” (Népszabadság, március 1.); „Nincs pénzügyi korlátja annak, hogy cigány gyerek egyetemre, főiskolára juthasson [...] A kormány ösztöndíjjal segíti a roma fiatalok tanulását” (Magyar Nemzet, március 1.); „[Pokorni Zoltán:] A cigányoktatásnak nem lehet korlátja” (Népszava, március 1.) stb. Éles ellentmondásban a kormányzati romapolitika sikerét állító vagy legalábbis sugalló közlésekkel, Kaltenbach Jenőnek, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának nagy sajtónyilvánosságot kapott jelentése úgy találta, hogy „a cigány gyermekek oktatási hátrányai és az ezzel összefüggő esetek száma nem csökkent az elmúlt időszakban. A kormányzat kétségtelen erőfeszítései ellenére a helyzet nem javult, hanem romlott” (Népszabadság, április 17.).

A kritikusabb értékelést számos olyan közlés, illetve közlésrészlet támasztotta alá, amely a roma tanulók iskolai elkülönítésére hívta fel a figyelmet: „[Havas Gábor szociológus:] Nagyon erős a roma gyerekek iskolai elkülönítése, míg a hetvenes években mintegy száz-kétszáz elkülönített cigányosztály volt az országban, jelenleg ez a szám több mint hétszáz. [...] A Roma Központ statisztikákra hivatkozva bizonyítja, hogy jelenleg minden ötödik roma gyerek kisegítő iskolába kerül, az egyetemeken a romák aránya nem éri el a két ezreléket. [...] Egy cigány gyereknek tizenötször kisebb az esélye a továbbtanulásra az általános iskola után, és több mint ötvenszer kisebb arra, hogy befejezze a középiskolát” (Népszava, január 18.); „A legnagyobb gond, hogy egyre többen szorulnak ki az oktatásból [...] Amíg nem szűnik meg a faji, szociális elkülönítés az oktatásban, addig nemzedékek nőnek fel a perifériára szorulva” (Magyar Hírlap, március 16.); „Antropológiai, genetikai okokkal indokolta egyebek között a helybeli cigány diákok iskolai kudarcát s külön osztályokba szervezését a verpeléti polgármester a kisebbségi biztos nemrég elkészült jelentése szerint. A község képviselő-testülete végül elfogadta az ombudsman kritikáját, ám egyelőre nem változtattak a gyakorlatukon” (HVG, április 19.); „Nem nehéz megjósolni, milyen iskolai pályafutásra számíthat az a gyermek, [...] akinek a szülei, sőt összes felmenője a cigánytelepen [...] nőtt fel. Az ő gyermekei sok helyen gombnyomásra a »gyogyósŤ iskolába kerülnek” (Népszabadság, április 20.) stb.

A cigány gyerekeket sújtó iskolai szegregáció példáitól sötétre színeződött összképen némileg javítottak azok a viszonylag nagy számban előforduló cikkek, amelyek a romák oktatását, képzését elősegítő programokról adtak hírt; például: „Iskolába járnak a csokonyavisontai romák; a barcsi munkaügyi központ és az önkormányzat támogatásával húsz fiatal cigány fejezheti be az általános iskolát” (Somogyi Hírlap, január 18.); „A kisebbség társadalmi beilleszkedését számos program segíti. Az eredmény beszédes: míg hét éve a nyolc osztályt végzett roma fiatalok fél százaléka ment érettségit adó középiskolába, ez a 2001/2002. tanévre tizennyolc százalékra emelkedett” (Kisalföld, február 15.); „A Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán célul tűzték ki, hogy elősegítsék a cigány tanulók főiskolára jutását” (Új Néplap és számos más újság, február 20.); „Vonzóbb lett az iskola. Több cigány fiatal tanul tovább. [...] Négy év alatt közel tízszerésére nőtt a felsőoktatási ösztöndíjban részesülő cigány fiatalok száma” (Új Néplap és számos más újság, március 28.); „Egyre több a hátrányos helyzetű, cigány fiatalok beilleszkedését segítő oktatási PHARE-program” (Népszava, április 29.) stb.

Mind a többség, mind a kisebbség felé egyértelműen pozitív üzenetet hordoztak azok az írások, amelyek roma fiatalok tanulási sikeréről számoltak be; például: „Az első, és mostanáig az egyetlen cigány származású diplomása vagyok a falumnak [...] Példa vagyok számukra, és erre a rokonságom is nagyon büszke” (Népszabadság, április 12.), vagy: „Bőrszín nélküli álmok. Roma diplomás: Az övéit szeretné tanítani. Mindössze 24 éves, de már a második diplomájáért tanul a pécsi tudományegyetemen” (Kisalföld, február 15.). A felsőfokú végzettség persze nagyon ritka a romák körében. A tanulmányok eredményességéről szóló sajtóhíradások többsége is inkább az általános iskolához, esetleg a középiskolához kötődött, és a vágyak és tervek többnyire még a sikeresek esetében is szinte szívszorítóan szerények voltak: „[A 16 éves M.A.T.:] Ha meglesz a bizonyítványom, kereskedelmi iskolába fogok iratkozni. Régi álmom, hogy bolti eladó legyek. [A 32 esztendős M.Gy.] elhatározta, megszerzi a húsfeldolgozószakmunkás-bizonyítványt” (Szabad Föld, február 22.).

A roma kultúra témakörét tárgyaló közlések

Az e csoportba tartozó írások kevés kivételtől eltekintve roma kötődésű kulturális eseményekről informáló rövidhírek, esetleg – szintén inkább kisebb terjedelmű – tudósítások, riportok voltak. Fontos tartalmi jellegzetessége volt az ide tartozó szövegeknek, szövegrészeknek, hogy leginkább ebben a témakörben, azaz a kulturális vonatkozású közlésekben lehetett roma sikerekről olvasni (lásd az 5. táblázatot).

5. táblázat: A roma kultúrát érintő közlések főbb témái (százalék)

A roma és a többségi kultúra viszonya	3
Roma zenei események és sikerek	44
Roma kultúrális események és sikerek	13
Roma hagyományőrző és egyéb rendezvények	26
A Biblia lovári nyelven	28
A roma kultúrát érintő összes közlés	124

Azzal a kérdéssel, hogy a roma kultúra miképpen él a többségi kultúra kontextusában, csak elvétve foglalkoztak a vizsgált újságcikkek. Ott, ahol egyáltalán szó esett ilyesmiről, azt hangsúlyozták, hogy a roma kultúra is kínál értékeket a többségi társadalom számára, ugyanakkor az is felmerült, hogy a többség hajlamos lenézni a cigány kultúrát: „A több évszázados egymás mellett élés alatt a roma kultúra is kitermelt olyan értékeket, amelyeket befogadott, elfogadott a többségi társadalom. Gondoljunk csak a cigányzenére, melyet külföldön is »igaz magyarŤ-ként könyvelnek el. [Azonban a többségi magyar társadalom a cigányságban] kulturális gettót zár körül [...] Ma is gyakran találkozni olyan vélekedéssel, amely a roma kultúrát a csórelás kultúrájának tekinti. A hagyományos cigány népzenét pedig nem tartja többre kanna- és kanálcsörgetésnél” (Új Néplap, február 27.).

A sajtó tükrében a cigány kultúra elsősorban zenei teljesítményekkel reprezentálódott; például: „Üvegszilánkok és szitár” (Délvilág, január 19.); „A cigány folklór gyöngyszemei. Hat album, európai turnék, megszámlálhatatlan hazai fellépés – röviden ez a Barna Gyöngyök húsz esztendejének mérlege. [...] A szolnoki cigány folklórzenekar ennél is többre vágyik. Szeretnék újraéleszteni a cigány táncházakat, hogy muzsikájukra együtt szórakozhasson roma és nem roma” (Jászkun Krónika, február 27.); „Elismerés [romáknak] a zenei kultúra ápolásáért” (Jászkun Krónika, március 28.); „Kamarakoncert és cigányzene” (Népszabadság, március 30.); „Világhírű roma együttesek az Almássy téren” (Magyar Hírlap, április 12.); „Bihartól Bartókig” (Heti Válasz, április 12.) stb. A zene területén több cikk is kiemelte a populáris zenét játszó roma zenekarok igen széles körű, a többségi közönségre is kiterjedő sikerét: „Diszkóban hódító roma lakodalmas. A Romantic együttes sikerének titka: a latin és a cigányzene ötvözése” (Kisalföld, április 17.).

Az uralkodó zenei orientáció mellett csak viszonylag ritkábban említették érdemben cigány alkotók más művészeti területeken, így a képzőművészetekben vagy az irodalomban elért teljesítményeit, sikereit; például: „Szerelem, gyerekek, álmok. Oláh Jolán naiv festőművész kiállítása” (Népszabadság, március 29.); „Cigány festőnek állítanak szobrot” (Metro, április 30.) stb. Meglehetősen gyakran lehetett viszont roma hagyományőrző és egyéb kulturális rendezvényekről olvasni: „A makói cigány kisebbségi önkormányzat [rendezvényei közül] a legnagyobb visszhangja a cigány kulturális hónap programjainak volt: [...] Cigány festők, képzőművészek mutatkoztak be [...] és roma bált is rendeztek” (Délvilág, február 22.); „Hajnalig tartó romaparti” (Mai Lap, március 2.); „Roma hétvége” (Vas Népe, március 21.); „Baranyai cigányok V. Tavaszi Fesztiválja” (Új Dunántúli Napló és több más lap, március 21.) stb.

Nemcsak a kulturális vonatkozású cikkeket, hanem az anyag egészét tekintve is kiemelkedőnek mondható a lovári nyelvű bibliafordítás sajtóvisszhangja. A mintában szereplő sajtótermékek túlnyomó hányada – igaz, többnyire csak rövidhír formájában és időben elszórtan – hírt adott a fordításról: „Cigány nyelvű újszövetség” (Veszprémi Napló, február 14.); „Cigánybiblia-fordítás, a világon elsőként” (Észak-Magyarország, március 19.); „A Biblia cigány nyelven” (Szabad Föld, március 22.) stb. Még a közismerten nem a cigánybarátságáról híres Magyar Demokrata is írást szentelt az eseménynek: „Lovári nyelvű Biblia” (április 4.).

A romák felemelkedését célzó programok a sajtóban

A választások kontextusában természetesen a romákat támogató programok ügye is a politikai érvrendszer elemévé vált. A tárgykörben napvilágot látott kormányoldali információk – ahogy várható is volt – a kormány, illetve a jobboldal roma elkötelezettségét és roma programjainak eredményességét hangsúlyozták; például: „Program a felzárkóztatásért. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter kijelentette: a cigányság helyzetének javítása érdekében a most záruló kormányzati ciklusban a korábbinál sokkal kritikusabb és érdemibb munka folyt [...] A kormányzat az ez évre szóló költségvetési forrásokból négyszer annyit fordít a cigányság helyzetének javítására, mint 1996-ban az előző kabinet” (Magyar Nemzet, március 7.); vagy: „A Gazdasági Minisztérium adatai szerint 2000-ben csaknem kétmilliárd forintot, az elmúlt évben már 2,3–2,5 milliárd forintot fordítottak a cigányság munkaerő-piaci helyzetének javítására, és az idén is hasonló nagyságrendű forrás lesz a célra. [...] A Szociális és Családügyi Minisztériummal együtt többek között egy négymillió eurós PHARE-támogatással és egy hasonló nagyságú hazai forrással [...] mintaprojekt megvalósítása kezdődött” (Magyar Nemzet, április 15.).

A sokszor öndicsérő kormánynyilatkozatokkal szemben azonban nemritkán olyan közlések is megjelentek a vizsgált lapokban, amelyek igencsak megkérdőjelezték a kormányzati romaprogramok eredményességét; például: „[A kormány] a múlt évben 9 milliárd forintot fordított a hazai cigányság élethelyzetének javítására [...] Kormányzati intézkedések irányulnak az oktatás, a kultúra, a foglalkoztatás, az egészségügy és a diszkrimináció ellenes programok támogatására [...] A megyei cigány önkormányzatok képviselői kijelentették: ezeknek a forrásoknak a töredéke sem jutott el hozzájuk” (Hajdú-Bihari Napló, március 1.); „A középtávú romaprogram koordinálására felállított cigányügyi tárcaközi bizottságnak a kormányzati ciklust lezáró ülésén biztossá vált, hogy ötéves késés után nem teljesül a kormányhatározat egyik hangsúlyos pontja, a cigánytelepek felszámolása” (Magyar Hírlap, március 7.) stb.

A sajtóban ismertetett romaprogramok túlnyomó többsége a munka világához, a foglalkoztatáshoz kötődött (lásd a 6. táblázatot); például: „Esély a romáknak. A már működő hat munkaerő-piaci program mellett márciustól egy újabbat is indít a megyei munkaügyi központ” (Déli Hírlap, január 16.); „A tárcaközi közmunkaprogram az idén háromezer tartósan munkanélkülit, köztük ezer roma származású állástalant juttat jövedelemhez” (Magyar Nemzet, március 1.); „A cigányságot érintő különféle felzárkóztató munkaerő-piaci programok tavalyi összköltsége a szakemberek becslései szerint 1,2–1,5 milliárd forintot tesz ki. [...] Budapesten a roma fiatalok munkába állását segíti a program. [...] Meghirdették a cigány családok reintegrációs programját is, többek között Győr-Moson-Sopron megyében. [...] Hajdú-Bihar megyében szintén a szakképzetlen roma fiatalok számára hirdették meg az Esélyt 2000-től elnevezésű programot. [...] Több mint félezer roma jutott munkához Somogy megyében kétéves roma foglalkoztatási program során.” (Magyar Nemzet, március 5.) stb.

6. táblázat: A romaprogramokkal foglalkozó írások főbb témái (százalék)

Munkalehetőséget teremtő programok	71
Szociális támogatások	6
Oktatási programok	41
Egészségügyi programok	5
A romaprogramokat érintő összes közlés	162

A romák oktatását, képzését segítő programokat, amelyekről korábban már részletesen szó volt, szintén viszonylag nagy sajtófigyelem övezte. Szociális támogatásokról, segélyezésről viszont csak egészen kis számú közlés tartalmazott információt. Például olyan hírek voltak ide sorolhatók, mint: „Pécsvárad önkormányzata 50 ezer forint értékben nyújtott támogatást a napokban a helyi cigány kisebbségi önkormányzatnak. A keretből a rászoruló roma kisgyermekeknek vásárolnak cipőt, ruhát húsvét alkalmából” (Új Dunántúli Napló, március 27.). A szociális segélyezés témakörének háttérbeszorulása alighanem összefüggött azzal, hogy számos írásban és kormányzati megszólalásban erős hangsúlyt kapott: a cigányság felemelése érdekében nem szociális ellátásra és segélyekre, hanem munka- és tanulási lehetőségek biztosítására van szükség; például: „Akik nem segélyből szeretnének élni” (Szabad Föld, február 23.); „A tárca arra törekszik: a cigány népesség társadalmi integrációja érdekében az ellátásokat, illetve támogatásokat és segélyeket mihamarabb az aktív munkaerő-piaci programok váltsák fel, és így sikerüljön visszatalálni a munka világába” (Magyar Nemzet, április 15.); „Segélyek helyett foglalkoztatás.
Tovább folyik a közmunkaprogram Apátin” (Új Néplap, április 26.) stb. A kormányzati (munka- és oktatási) programokat érintő írásokban nem egy esetben érezhető volt olyan implicit üzenet, hogy segítségre az számíthat, aki dolgozni és tanulni akar. Bár – mint korábban már ezt is láttuk – viszonylag nagy sajtónyilvánosságot kaptak a romák kedvezőtlen egészségi állapotát jelző információk, a romák egészségügyi helyzetének javítását célzó programokkal csak elvétve lehetett találkozni a lapok hasábjain.

A romaprogramokkal és -támogatásokkal összefüggésben csak többségi kezdeményezőkkel az írásoknak 47, csak roma kezdeményezőkkel 29, többségi és roma kezdeményezőkkel 24 százalékában lehetett találkozni. Megállapítható tehát, hogy a programokat tárgyaló sajtóanyagnak ugyan majdnem a fele kizárólag, negyede pedig részben a többségi, állami, önkormányzati stb. nem roma intézményeket ábrázolta a romák felemelését célzó tevékenységek kezdeményezőinek, a romák nem szorultak teljesen tehetetlen, passzív szerepbe, hanem gyakran tűntek fel úgy, mint akik képesek kézbe venni sorsuk irányítását.

A roma kisebbségi önkormányzatok működését érintő közlések

A terjedelmük egészében vagy egy részében egy vagy több roma kisebbségi önkormányzat tevékenységével foglalkozó írások közel fele olyan eredményekről, sikerekről számolt be, amelyeket az érintett roma kisebbségi önkormányzatok értek el a településükön élő romák javára végzett munkájukban (lásd a 7. táblázatot). Majdnem ugyanekkora hányadot tettek ki az olyan cikkek, amelyek arról szóltak, hogy valamilyen ügyben az önkormányzatok tiltakozó akciót kezdeményeztek a romákat ért hátrányok, sérelmek miatt, és felemelték szavukat a romák érdekében.

7. táblázat: A roma önkormányzatok működésével foglalkozó szövegek főbb témái (százalék)

A roma önkormányzatok eredményei, sikerei	45
A roma önkormányzatok tiltakozó, érdekvédő akciói	43
Viták, viszályok a roma önkormányzatokban	19
A roma önkormányzatokat érintő összes közlés	101

A roma kisebbségi önkormányzatoknak a sajtóban ismertetett eredményei közül azokat a sikereket emelhetjük ki, amelyeket a roma önkormányzatok a lapok beszámolói szerint kisebb közösségi és szociális célú beruházásokkal értek el; például: „Számos eredménynyel büszkélkedhet a cigány kisebbségi önkormányzat [...] A letenyei CKÖ tavaly több millió forintot nyert, ebből számos beruházást valósítottak meg a települési önkormányzattal közösen” (Zalai Hírlap, március 1.); „Magukért dolgoznak a romák. Rendkívül aktív a kisebbségi önkormányzat Niklán. [...] 14 házat építettek eddig niklai cigánycsaládoknak, és igyekeznek mindenben segíteni a faluban élő romák életét” (Somogyi Hírlap, április 11.); „Tiszaroffon felújították az önkormányzati éttermet. [A modernizálást] az Országos Cigány Önkormányzat 3,1 millióval támogatta” (Jászkun Krónika, április 11.) stb.

Azok a cikkek, amelyek roma önkormányzatok tiltakozó akcióiról adtak hírt, olyan, a nem roma többség és a roma kisebbség közötti konfliktusokhoz kötődtek, amelyekben a romákat valamilyen (érdek)sérelem érte. A vizsgált időszakban a jászladányi roma kisebbségi önkormányzatnak egyfelől egy alapítványi iskola terve, másfelől a helyi szeméttelep miatt szervezett tiltakozó akciói kapták a legnagyobb sajtófigyelmet.

Végül a roma önkormányzati tevékenységet érintő közlések harmadik nagyobb, de az előző kettőnél lényegesen kisebb tematikus csoportját azok az írások alkották, amelyek egy-egy településen a kisebbségi önkormányzat belső életét vizsgálva a roma képviselők egymás közötti vitáiról, ellentéteiről szóltak; például: „Új elnököt választanak a romák [...] Az ülés egyetlen napirendi pontja az elnök leváltása volt, több mint másfél óra alatt azonban nem jutottak dűlőre a megjelentek, a vita után mind az elnök, mind a testület úgy vélte, eldőlt az elnökség kérdése. A hangzavart egy idő után megunta Balogh Artúr (az elnök) és berekesztette az ülést, az alelnök, Csorba Miklósné viszont tovább folytatta azt és szavazásra bocsátotta az elnök leváltását” (Kelet-Magyarország, április 12.); „Szakadással fenyegető romaviszály. Vádak és válaszok: Panaszok a kapuvári kisebbségi önkormányzat elnökével szemben” (Kisalföld, április 8.); „Félbeszakadt a tunyogmatolcsi roma kisebbségi önkormányzat ülése. A testület elnöke szerint az Országos Cigány Önkormányzat jelen lévő vezetői megengedhetetlen módon beleszóltak a szervezet autonóm munkájába. Az országos szervezet fejesei Balogh Sándor vádaskodását minden alapot nélkülözőnek tartják. Lakatos Oszkár, az országos szervezet alelnöke az ülésen kijelentette: a helyi kisebbségi önkormányzat manipulálja a költségvetését, az elnöke pedig többször megsértette a törvényt” (Mai Lap, március 16.) stb.

Többség-kisebbség konfliktusok a sajtóban

Mint a 8. táblázaton látható, az e csoportba sorolt írások fele olyan helyszínekhez kötődött, amelyeknek neve (Zámoly és Jászladány) az elmúlt években a cigányokkal kapcsolatos konfliktusok hívószavává vált.

8. táblázat: A többség-kisebbség konfliktusokkal foglalkozó szövegek főbb témái (százalékban)

Jászladány	31
Zámoly	26
Egyéb konfliktusok	44
A konfliktusok okai	14
A konfliktusokat érintő összes közlés	217

Mivel a Jászladányhoz és Zámolyhoz kapcsolódó események sajtóképével más vizsgálatok is részletesen foglalkoztak már (lásd Bernáth, 2003; Bernáth & Messing, 1999; Messing, 1998, 2003, 2004), mi most csak röviden emlékeztetünk a sajtót foglalkoztató történésekre. Március elején olyan hírek jelentek meg számos helyi és országos napilapban, hogy tiltakozó akcióra „készülnek a jászladányi romák, ha a helybéli önkormányzat nem számolja fel a falu határában lévő szeméttelepet [...] az ugyanis a lakott területektől alig néhány méterre található, s az ott élők – többségében romák – egészségét veszélyezteti” (Népszava és számos más lap, május 4.). A tervezett demonstráció kapcsán az újságok arra emlékeztettek, hogy korábban már volt a településen roma tiltakozó akció, mégpedig nemcsak a szeméttelep, hanem a helyi általános iskola ügyében is: „A kisebbségi önkormányzat tavaly már éhségsztrájk formájában tiltakozott a szeméttelep, illetve a település által tervezett – a roma gyerekek különválasztását célzó – magániskola ellen” (Magyar Hírlap, március 5.). Ez utóbbi konfliktusra a vizsgált időszakban többször is visszatértek az újságok: „A település vezetői két éve úgy határoztak, hogy egy alapítványi oktatási intézményt hoznak létre, amely a falu állami támogatásból megépült iskolájában kapna helyet. A szándék mögött a cigány önkormányzat azonban szegregációt sejtett. Szerintük ugyanis a havi háromezer forintos tandíj azt eredményezné, hogy csak a jómódú nem cigány családok gyermekei tudnának a magániskolába járni. A többieknek pedig az állami iskolában alacsonyabb szintű oktatás jutna osztályrészül” (Petőfi Népe, április 3.).

A zámolyi romákkal kapcsolatban elsődlegesen a gyilkossági ügy nyomozásának és tárgyalásának hírei vonták magukra a sajtó figyelmét: „Nem volt kábítószervita” (Fejér Megyei Hírlap, február 20.); „Szembesítik a tanúkat a tárgyaláson” (Népszava, február 20.); „Zámolyi ügy: vége a pótnyomozásnak” (Népszabadság, február 20.); „Zámoly: tovább tart a pótnyomozás” (Népszabadság, február 22.); „Zámolyi ügy: perbeszédek” (Fejér Megyei Napló, április 11.); „Zámolyi ügy: ítélet a jövő héten” (Magyar Nemzet, április 11.); „Zámolyi gyilkosság, április 18-án ítélet” (Népszabadság, április 11.) stb. Végül április 19-én a napilapok szinte kivétel nélkül részletesen beszámoltak az ítéletről: „Elsőfokú ítélet a zámolyi emberölés ügyében” (Békés Megyei Napló és még számos lap).

Ha nem is a gyilkossági ügyhöz hasonló mértékben, de meglehetősen erősen foglalkoztatta a lapokat az a híresztelés, hogy a Strasbourgban menedékjogot kapott romák egyike eltűnt, esetleg haza is tért Magyarországra: „Az eltűntnek hitt roma előkerült” (Metro, március 14.); „Melindát egy francia szervezet bújtatja [...] Elképzelhető, hogy Melinda csak kitalálta, hogy elhagyta Franciaországot, azért, hogy megszabaduljon az élettársától” (Mai Lap, március 14.) stb. A jobboldali lapok arra próbálták felhasználni az esetet, hogy bizonyítsák, a romáknak nem is kellett volna kivándorolniuk; például: „Zámolyi ingajárat [...] Ismét hazatért Strasbourgból az egyik korábban menekültként távozott család [...] Krasznai József, a kivándorlás szervezője beismerte, Melindáékat valóban nem üldözték Magyarországon, csak a jobb megélhetésért döntöttek a kivándorlás mellett” (Magyar Demokrata, március 14.); „Lakatos vándorlása” (Magyar Nemzet, március 20.) stb.

A Jászladány és Zámoly nevével összefonódott konfliktusok mellett a nem roma többség és a roma kisebbség közötti feszültségek és összeütközések sokféle konkrét változata csapódott le a sajtóban, a rejtett diszkriminációtól kezdve az iskolai szegregáción keresztül a fizikai erőszakig: „[A Debrecenben kereskedelmi eladói képesítéssel rendelkező] lány úgy érezte, csak azért nem alkalmazzák sehol, mert roma” (Hajdú-Bihari Napló, február 13.); „Megaláztatások, megkülönböztetés, erőszak. Számtalan megdöbbentő esettel találkoznak munkájuk során a Cigány Vezetők Szakmai Egyesületének munkatársai” (Hajdú-Bihari Napló, február 13.); „[Nem találják az elkövetőket, megszüntették a nyomozást azok ellen, akik] négy roma családot fosztottak meg hajlékától a Heves megyei Heréden” (Népszava, február 16.); „[A bíróság ítéletet hozott egy martfűi fiatalember ellen,] aki több társával roma származású fiatalokat bántalmazott és üldözött el egy diszkóból” (Jászkun Krónika és több más lap, február 14.); „Feszült helyzet alakult ki a Heves megyei Halmajugrán, miután a munkaügyi bíróság visszahelyezte állásába a helyi általános iskola korábban elbocsátott igazgatónőjét. Az igazgatónőt azért menesztette a település képviselő-testülete, mert a helyi cigány kisebbségi önkormányzat rasszizmussal vádolta” (Népszabadság és számos más lap, február 25.); „[Orosházán egy nagy nyilvánosságot kapott felmérés azt állította, hogy] a város lakói a helyi cigányságot szégyellik a legjobban. A Békés Megyei Cigány Lakosok Egyesülete [...] szerint a közléssel megsértették az 1993-as kisebbségi törvényt” (Békés Megyei Napló, március 4.); „Éhségsztrájkra készülő romák. [Tunyogmatolcson] két férfi úgy érzi, hogy a polgármesteri hivatal részéről roma származásuk miatt részesülnek megkülönböztetett bánásmódban” (Népszabadság, március 6.); „A kisebbségi ombudsman [...] vizsgálata szerint jogellenes a verpeléti általános iskola roma tanulóinak elkülönítése” (Népszava és számos más lap, április 15.); [Fulókércsén] „korábban aláírásokat gyűjtöttek a faluban, hogy egy cigánycsalád [a Többet, együtt, egymásért roma alapítvány elnöke, felesége és fia] ne jöjjön ide lakni” (Népszabadság, április 20.) stb.

A többség-kisebbség konfliktusokat érintő írásokban néhány alkalommal olyan szövegrészek fordultak elő, amelyek – hol burkoltabban, hol nyíltabban, illetve hol a cikkben megszólaltatottak nézeteként, hol magának az újságírónak a megfigyeléseként vagy véleményeként előadva – arra utaltak, hogy a konfliktusokat a cigányok civilizálatlan, munkakerülő, tolvaj, erőszakos, bűnöző életmódja idézi elő. Ha a zámolyi gyilkosság nyomozásával, bírósági tárgyalásával és ítélethirdetésével foglalkozó híradásokat is ide számítjuk, akkor a teljes vizsgált sajtóanyag hét százalékában, szám szerint 58 cikkben esett szó „roma bűnözés”-ről, romák által elkövetett bűncselekményekről. A zámolyi hírek nélkül számolva az összes közlés két százalékában fordult elő „roma bűnözés”-re vonatkozó tartalom.

A romák életmódjával kapcsolatos szövegek egy része – többnyire, de nem mindig negatív értéksugallat nélkül – pusztán annyit közölt, hogy az erősen különbözik a nem roma többségétől; például: „A roma kisebbséget más értékrend, önálló kultúra jellemzi. Ahhoz, hogy megértsék és elfogadják, meg kell ismerni őket, hiszen eltérhetnek a nevelési szokások, családi szerepek” (Békés Megyei Napló, február 14.); „A roma gyerekek családi szocializációja a cigány szokásrendnek megfelelő. Számára magától értetődő például az, hogy bejön és kimegy, ehhez semmiféle engedélyt nem kell kérnie. Ez a vegyes összetételű osztályokban érthetően nehézséget okoz, hiszen a többségi családokban az idegen helyen a gyerek kopog, és csak a »SzabadŤ elhangzása után jön csak be. A roma családban a gyerek és általában a családtagok esznek, ha éhesek, alszanak, ha álmosak. A cigány származású gyerek nem érti, hogy miért kellene neki várni az étkezéssel, ha már meghozták az ebédet” (Magyar Demokrata, február 28.); „Szerelmi tragédia Ugodon: egy vegyes házasság szomorú vége [...] A történtek hátterében szerelmi dráma, egy rosszul sikerült házasság, majd a válás után elmérgesedett kapcsolat és talán az eltérő származásból fakadó kulturális, neveltetésbeli, valamint más, a családi hagyományokban gyökerező ellentétek rejlenek. A két megölt ember roma származású volt. V. István nem az” (Népszabadság, március 1.).

Más kontextusok viszont – és ilyen volt az összes közlés két százaléka – a roma életmódot a munkakerüléssel, a lopással, az erőszakkal, a bűnözéssel azonosították; például: „Az utcán nagyban ment a petárdázás [...] a gyakorlati bemutató: egy irdatlan robbanás. Egy kreol suhanc odébbszaladt pár métert. [Amikor rászóltam,] hogy robbantani azért nem kéne, [...] ököllel kezdett érvelni” (Magyar Demokrata, január 17.); „A legtöbb roma családra az a jellemző, hogy nem műveli a kertjét. Joggal vetik a szemükre, hogy könnyebb segélyért kopogtatni, mint kapálni” (Somogyi Néplap, február 15.); „[A polgárőr- és tűzoltó egyesület elnöke:] Helyben nincs munkahely, sok a segélyből tengődő, s nagy részük cigány. Az itteni cigányok nem keresik a kiutat, mint ahogy sok más településen, ahol kisebbségi önkormányzatok alakulnak és sikerrel pályáznak. Ez kihat a közbiztonságra is: a hiányzó anyagiakat lopással próbálják megszerezni” (Somogyi Hírlap, március 1.); „A cigány kisebbséghez tartozók legtöbbje megkeseríti a kunszentmiklósiak mindennapjait [...] E megállapításokat is a helybenlakók mondták ki az elmúlt héten tartott közmeghallgatáson. [...] Mint a későbbi hozzászólásokból kitűnt, követelték a bűnösök néven nevezését, az elrettentő büntetéseket. [...] »A gazembereknek nem jár segély! A rendetlen portákra legyen büntetés! Végigviszem Farkas Flóriánt, nézze meg, hogyan élnek itt az emberek! Már nemcsak a tyúkokat lopták el, hanem a nyugalmunkat is!Ť” (Petőfi Népe, február 18.); „Nincs bajunk a cigányokkal – tette hozzá egy férfi –, de azt senki sem szereti, ha más eszi meg, amit ő megtermelt” (Magyar Nemzet, április 8.) stb.

Felbukkant az a közkeletűnek mondható nézet is, hogy a romák között magasabb arányú a bűnözés, mint a nem romák körében. „A kétségtelenül átlagon felüli roma bűnözés közvetlenül érinti a lakosságot, különösen az elöregedett településeken teszi szinte védtelenné az embereket. [...] Sajnos a cigány értelmiség jó része és a velük szolidarizáló liberális értelmiség tagadja a tényeket, ahelyett, hogy közreműködne leküzdésükben” (Magyar Nemzet, február 16.). Volt azonban olyan írás is, amely ezt a nézetet – igaz, hogy csak egyetlen település, Vörs vonatkozásában – cáfolni igyekezett. „Lehet, hogy a vörsi cigányság helyzetéről festett kép egy kicsit idillikusra sikerült. Mert az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy köztük is előfordulnak haszontalan, iszákos, netán még a törvénnyel is összeütközésbe kerülő emberek, de arányuk semmivel sem nagyobb, mint a lakosság magyar származású többségében” (Szabad Föld, január 18.).

A vizsgált időszakban a többség-kisebbség konfliktusok sajtóbeli bemutatásában a megszólaltatott, illetve idézett szereplők tekintetében egészében véve nem érvényesült a nem roma többség irányába húzó, a romák számára előnytelen egyoldalúság. A konfliktustárgyú közlések túlnyomó többségére a tárgyilagos ábrázolás és a semleges hangvétel volt jellemző, még az olyan, gyakran igen nehezen követhető események leírásánál is, amelyekben fizikai összeütközés történt, és roma volt az elkövető. Természetesen az erőszakkal járó konfliktusok, különösen akkor, ha az erőszakot a roma oldal kezdeményezi, tárgyilagos, elfogulatlan, semleges hangvételű leírás esetén is valószínűleg inkább a romákra vetnek rossz fényt.

Az, hogy a többség-kisebbség konfliktusokat tárgyaló írások túlnyomó hányada tárgyilagosságra és semleges hangvételre törekedett, nem jelenti azt, hogy ne akadt volna néhány, a cigányokkal (és a cigányok szószólóival) szemben szélsőségesen ellenséges közlés. Bár számuk alacsony volt – mindössze négy ilyet találtunk a konfliktusokkal foglalkozó 217 cikk között –, és egy kivétellel a hazai sajtópaletta szélsőjobb perifériáján mozgó Magyar Demokrata című hetilapban jelentek meg, a szóhasználat érzékeltetése céljából illusztrációképpen egy hosszabb részletet idézünk az egyik írásból: „Egy cigány férfi megvert egy tanárt Kalocsán. Keményen, brutálisan. És nemcsak az orrát törte el, de megroppantotta a lelkét is. Sajnos, több hasonló eset is történt már az országban, a kalocsai ügy azonban mindenképpen modell értékű. [...] Több jobboldali gondolkodó állítja, hogy éppen azzal segíthetnének a legtöbbet a hazai romák leszakadó részének, ha felelősségre nevelnék őket. Akkor tényleg öntudatos és gondolkodó polgárai lennének az országnak, nem lehetne madzagon rángatni őket, ahogy most egyébként a baloldal teszi velük. És a baloldal ragaszkodik is ehhez. Ma például a cigányság sajátos magatartáskultúrájáról és morális értékrendjéről éppen úgy nem szabad beszélni, mint az egyébként igencsak létező cigány bűnözésről. Nem véletlen, hogy ha a romák helyzetéről tartanak kerekasztal-beszélgetést valamelyik kereskedelmi csatornán vagy rádióműsorban, akkor oda két foglalkozásút biztosan nem hívnak meg: rendőrt és pedagógust. Amit napi tapasztalataik alapján mondanának, az nyilvánvalóan nem tetszene a liberális politikusoknak és az úgynevezett jogvédőknek; abból nem lehetne felépíteni a szenvedő és üldözött cigányság képét. [...] Amikor Orbán Viktor azt mondta egy nyilvános fórumon, hogy a hazai cigányság számára csak a tanulás és a munka lehet a felemelkedés útja, szitoközön áradt rá a baloldalról. [...] Miként lehet természetesnek tekinteni, amikor szülők pedagógusokkal ordítoznak, elküldik őket a kurva anyjukba, vagy megfenyegetik, hogy átvágják a torkukat. Az egyik fővárosi iskola egyik cigány tanulója például a tanórán szándékosan nekidobta a többkilós medicinlabdát társának. A tanár ezért pofonvágta. Természetesen csapatostul rontottak be a rokonok [...] Agyba-főbe verték a pedagógust, aki a hosszas kórházi kezelés után szép csendesen elment dolgozni a város másik részébe. [...] Bár a romák – élükön a jogvédőkkel – élesen tiltakoznak a cigány és a magyar gyerekek elkülönítése ellen, valójában maguk kényszerítik ki saját iskolai szegregációjukat” (Magyar Demokrata, február 28.).

Összesített adatok a sajtó romaképéről

Befejezésként olyan táblázatokat mutatunk be, amelyek összegzik a sajtó romaképének néhány, a fentiekben részvonatkozásokban már érintett jellegzetes vonását.

Elsőként azt vizsgáljuk, hogy a sajtó tükrében a romák ügyeit meghatározó módon maguk a romák képviselték-e, vagy inkább a többségi nem romáké volt-e a szó a romák ügyeiben is (lásd a 9. táblázatot). A teljes elemzett sajtóanyag 41 százaléka, szám szerint 342 cikk tartalmazott olyan részlete(ke)t, amely(ek)ben egy vagy több szereplő valamilyen, a romákat érintő ügyben megszólalt, véleményt nyilvánított.

9. táblázat: Kik beszélnek a romák nevében?

	Az összes cikk százalékában	A megszólalást idéző cikkek százalékában
Csak roma	11	27
Roma is, nem roma is	14	33
Csak nem roma	17	40
Összesen		100
N	826	342

A megszólalásokat idéző cikkek 60 százalékában romák is szót kaptak, sőt, több mint a negyedükben csak romák kaptak szót. A nem romák, a többséghez tartozók mégis jóval nagyobb arányban hallathatták hangjukat roma ügyekben, sőt, az esetek 40 százalékában kizárólag ők nyilatkoztak. Vagyis a sajtó olyan helyzetet tükrözött, amelyben a többségi társadalom képviselői (mindenekelőtt a többségi politikusok) jóval nagyobb szerephez jutottak a kisebbség, azaz a romák ügyeinek nyilvános megvitatásában, véleményezésében, minősítésében, mint maguk az elsődlegesen érintettek.

A 10. és 11. táblázatok arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen arányban és az élet milyen területein ábrázolta a sajtó a romákat egyfelől sikereseknek, tehát olyanoknak, akik felülkerekednek problémáikon, másfelől veszteseknek, vagyis olyanoknak, akik nem képesek változtatni a sorsukon.

Az összes elemzett közlés 18 százalékában, szám szerint 150 cikkben esett szó roma sikerekről (lásd a 10. táblázatot). A kulturális és oktatási tárgyú írások áttekintésekor már láttuk, hogy a romákkal kapcsolatban elsősorban kulturális teljesítmények és rendezvények, valamint egyéni tanulási, továbbtanulási eredmények összefüggésében történtek említések sikerekről.

10. táblázat: Roma sikereket említő cikkek a sajtóban

	Az összes cikk százalékában	A sikert említő cikkek százalékában
Kulturális siker	7	37
Siker a tanulásban	5	27
Egzisztenciális, illetve gazdasági siker	2	9
Hagyományőrző és egyéb rendezvények sikere	3	14
Emberi jogi siker	1	5
Politikai-közéleti siker	4	20
N	826	150

Az emberi jogi sikerek leggyakrabban említett példájaként az a híradás szolgálhat, amely szerint „a Freedom House [...] jelentése méltatja, hogy önálló roma rádió működik az országban” (Magyar Nemzet és számos más újság, április 24.). Politikai-közéleti sikerként pedig leginkább azokat a nem roma és roma politikusi nyilatkozatokat azonosíthattuk, amelyek – akármelyik oldalon – győzelemként, sikerként könyveltek el valamilyen, a romákat érintő politikai-közéleti fejleményt.

A sikereket említő írásokhoz hasonlóan egy csoportba fogtuk össze mindazokat a cikkeket, amelyek a romáknak kedvezőtlen társadalmi jegyeket tulajdonítottak, függetlenül attól, hogy e jegyekhez adott esetben nagyon eltérő morális megítélés társulhat (lásd a 11. táblázatot). E jegyek együvé foglalását magától értetődően indokolja, hogy együttesük világosan körülhatárolja a halmozottan hátrányos helyzetű, a társadalom perifériájára szorult, elesett, önerőből saját magán segíteni nem képes, torz túlélési stratégiákra és devianciára hajlamos rétegeket, amelyek – hacsak nem kapnak hathatós segítséget – a mindenkori vesztes szerepébe kényszerülnek.

11. táblázat: A romákról kedvezőtlen társadalmi jegyeket említő közlések

	Az összes cikk százalékában	A kedvezőtlen jegyet említő cikkek százalékában
Szegénység, nyomor	14	50
Kirekesztettség, perifériára szorultság	8	28
Iskolázatlanság, alulképzettség	6	21
A többségétől eltérő életmód	2	7
Bűnözés (a zámolyi gyilkosság, illetve tárgyalás hírei nélkül	2	7
Belső roma viszályok	2	7
N	826	237

Összességében a vizsgált sajtóanyag 18 százalékában fordultak elő a romákra nézve kedvező (sikereket, eredményeket említő) és 29 százalékában kedvezőtlen (a szegénységet, elesettséget, kirekesztettséget, deviáns életmódelemeket említő) tartalmak. A végeredményt tehát úgy summázhatnánk, hogy a 2002. évi parlamenti választások kontextusában a sajtó negatív színezetű, de jelentős mennyiségű pozitív elemmel árnyalt képet festett a hazai cigányságról.

Irodalom

Bernáth Gábor (2003) Hozott anyagból – A magyar média romaképe. Beszélő, augusztus 6.

Bernáth Gábor & Messing Vera (1999) Romák a magyarországi médiában: hogyan szeretnénk látni a cigányokat. In: Sárközy Erika (szerk.) Rendszerváltás és kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó & Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet.

Messing Vera (1998) Nemzeti és etnikai kisebbségek képe a magyar sajtó híreiben. Jel-Kép, 4. sz.

Messing Vera (2003) Változás és állandóság. Kiköltöztetéses konflitus médiabemutatása a rendszerváltás előtt és után. Médiakutató, nyár.

Messing Vera (2004) Süketek beszéde. A jászladányi iskolaügy kapcsán kialakult sajtódiskurzus kvalitatív elemzése. Médiakutató, tavasz.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum