• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2004 ősz

Új média

Urbán Ágnes:

A digitális televíziózás terjedésének fő kérdései

A digitális televíziózás piaci terjedése a médiagazdaságtannal foglalkozó kutatók egyik kedvelt vizsgálati területévé vált az elmúlt években. Az új technológia térhódítása egyben a televíziós piac átalakulását és a fogyasztói szokások megváltozását is jelenti, ami van, ahol már igen előrehaladott stádiumban tart, és van, ahol még el sem kezdődött. Egyelőre mindenhol folyamatban van a leginkább megfelelő üzleti modell kialakítása, a digitális átállás fő lépéseinek meghatározása és az ezzel kapcsolatos állami szerepvállalás tisztázása. Az alábbi írás a digitális műsorterjesztés bevezetése és terjedése során eddig felvetődött fő kérdéseket tekinti át.

A digitális televíziózás (DTV) kialakulását az 1990-es években az új jeltömörítési és jelátviteli technológiák megjelenése tette lehetővé. Először a stúdiókban, majd a műsortovábbító, napjainkra pedig már a műsorszóró rendszereken is elérhetővé vált a digitális technológia használata.

Maga a digitális technológia már korábban is megjelent a televíziózásban (elég csak a jól ismert teletextre gondolni), de a televíziós jeltovábbítás folyamatának teljes digitalizálása sokáig váratott magára. Hiába váltak már korán nyilvánvalóvá az új technológia használatának műszaki és gazdasági előnyei, a beruházás drágasága és a kezdeti szabványügyi problémák miatt sokáig nem indulhatott el a digitális televíziózás látványos piaci fejlődése.

Európában 1995-ben DVB (Digital Video Broadcasting) néven sikerült egy iparági szövetséget kialakítani, amely aztán egységes szabványt alakított ki a digitális átvitelre. A DVB így a digitális kép- és hangtömörítési eljárásra létrehozott szabványcsalád, amely külön foglalkozik a földfelszíni (DVB-T), a kábeles (DVB-C) és a műholdas (DVB-S) műsorterjesztéssel. A páneurópai szabványcsaládot később más, a kontinensen kívüli országok (például Szingapúr) is elfogadták.

Az Amerikai Egyesült Államok más utat választott, ami a földfelszíni digitális televíziózás (Digital Terrestrial Television, DTT) szabályozásában is megnyilvánul. Az USA-ban már 1992-ben határozat született arról, hogy tizenöt év alatt át kell térni a földfelszíni analóg műsorszórásról a digitálisra. Az ehhez szükséges szabványokat, amelyek – mondani sem kell – eltérnek a később Európában kifejlesztett DVB-T szabványtól, 1996 decemberében fogadta el a távközlési és a médiaszektor közös szabályozó hatósága, a Szövetségi Távközlési Bizottság (Federal Communications Commission, FCC). Az amerikai szabványcsalád egy különlegesen jó minőségű nagy felbontású (High-Definition Television, HDTV), és további tizenhét hagyományos felbontású (Standard-Definition Television, SDTV) szabványt tartalmaz, ezekből választhatnak a műsorszolgáltatók a maguk belátása szerint.

A szabványok kialakulásától az iparági szakértők egy része óriási piaci áttörést várt, azt gondolták, hogy az új technológia rövid időn belül forradalmasítja a televíziózást. A fogyasztói oldalon jelentkező előnyök, úgymint a nagyobb csatornaválaszték, a jobb kép- és hangminőség, az emberi érzékelésnek leginkább megfelelő 16:9 képarány vagy az interaktív szolgáltatások elérhetősége azonban nem bizonyultak elegendőnek, a látványos piaci siker elmaradt. Kiderült, hogy a DTV elterjedése ennél sokkal összetettebb kérdés, a műszaki megvalósítás és a kétségkívül létező fogyasztói előnyök megjelenése önmagában nem vezet a televíziós piac átalakulásához. A platformok versenye, az alkalmazott üzleti modellek, a set-top box¹ készülékek támogatási rendszere, a műsorszolgáltatói stratégiák és a fogyasztói jellemzők egyaránt meghatározzák, hogy egy adott piacon milyen ütemben fejlődik a digitális televíziózás. Ennek köszönhető, hogy a nemzetközi tapasztalatok meglehetősen színes képet mutatnak, van, ahol már igen előrehaladott a DTV fejlődése, és van, ahol a piac gyakorlatilag nem mutatott érdemi változást az új technológia bevezetése óta.

A platformok versenye

Ma még mindenhol nagyobb az analóg televíziózás részaránya, mint a digitálisé, a DTV egyelőre nem tudja uralni a piacot. Az Egyesült Királyságban sikerült ugyan áttörni a bűvös 50 százalékos határt (2004. március 31-én a digitális televízióval ellátott háztartások aránya már 53 százalékos volt), de más országok még jócskán elmaradnak ettől.

A DTV terjedését nagyban meghatározza, hogy az adott országban miként alakult a műholdas, a kábeles és a földfelszíni vétel aránya. Ha egy országban maga az analóg piac is fejlett, vagyis magas a kábeles, a műholdas vétellel rendelkező háztartások penetrációja, ott a fogyasztók nehezebben váltanak át a DTV-re, hiszen aránylag kisebb az új technológia által nyújtott szolgáltatások hozzáadott értéke. Jó példa erre Hollandia, ahol a 95 százalékos körüli kábeles kiépítettség nagyban nehezíti a DTV-szolgáltatók dolgát, egyelőre nem is sikerült túlságosan magas digitális penetrációt elérni (a DTT-szolgáltatás 2003 áprilisában indult, az előfizetőszám az év végére hozzávetőleg 25 ezer volt). Paradox módon az analóg piac fejletlensége, a földfelszíni vétel nagy aránya önmagában akár pozitívan is hathat a digitális televíziózásra, hiszen így a DTV-re való áttéréssel a fogyasztók minőségileg és mennyiségileg valóban jobb televíziós kínálathoz jutnak hozzá.

A képlet persze nem ennyire egyszerű, a műsorterjesztési piac fejletlensége gyakran együtt jár a műsorszolgáltatói piac fejletlenségével, és jelezheti a fizetőképes kereslet alacsony szintjét is. Hosszabb távon ráadásul az analóg földfelszíni műsorszórás kikapcsolása, és így a digitális földfelszíni műsorszórásra való teljes átállás (ez az úgynevezett switchover) végrehajtását nehezíti, ha túlságosan magas a földfelszíni vétel aránya. Kedvező helyzetben volt Berlin-Brandenburg tartomány, hiszen ott a DTT bevezetésekor már csak hét százalékos volt az analóg földfelszíni vételt alkalmazó háztartások aránya. Az átállás így meglehetősen zökkenőmentes volt, egy évvel a digitális műsorszórás megkezdése után rövid időn belül ki lehetett kapcsolni az analóg adást anélkül, hogy a közérdek sérült volna. Hiba lenne tehát azt várnunk, hogy a legkevésbé fejlett piacokon kezdődjön meg a leglátványosabban a digitális televíziózás fejlődése.

Az alkalmazott üzleti modellek

Egy új technológia bevezetésekor a piaci siker záloga a megfelelő üzleti modell kialakítása. A kábeles és a műholdas technológia esetében ez többnyire determinált, ezeken a platformokon aligha képzelhető el az ingyenes digitális szolgáltatások bevezetése. A földfelszíni platformon azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet, a DTT-piacon a fizető (pay-tv) és az ingyenes (free-to-air, FTA) televíziós modellek egyaránt kialakultak. Sajátos módon ezen a platformon a fizetőszolgáltatókhoz kötődnek a legnagyobb bukások, az előfizetőszám vártnál lassúbb emelkedése néhány cégnél áthidalhatatlan pénzügyi gondokat okozott. A brit ITV Digital vagy a spanyol Quiero digitális földfelszíni szolgáltatók nem tudták elérni a szükséges előfizetőszámot, a bevételek elmaradtak a várttól, és így elkerülhetetlenné vált a pénzügyi csőd, majd a szolgáltatás leállítása (a két szolgáltató gyakorlatilag egyszerre, 2002 tavaszán került ebbe a helyzetbe).

Az ingyenes modell egyelőre sikeresebbnek ígérkezik, aminek éppen az Egyesült Királyság a legékesebb bizonyítéka. Az ITV Digital csődje után néhány hónappal, 2002 őszén elindult az új DTT-szolgáltató, a Freeview (amely mögött sajátos módon a BBC közszolgálati televízió áll), és azóta is töretlen a piaci térnyerése. Az ingyenes modellre építő Freeview jelenleg mintegy 3,5 millió háztartásban érhető el, de ez a szám gyorsan növekszik (lásd az 1. ábrát).

1. ábra. A digitális televíziózás piacának alakulása az Egyesült Királyságban

Forrás: Digital Television Update – Q1 2004 www.ofcom.org.uk

Az ingyenes modell sikerességét más országokban is tapasztalhatjuk. Finnországban nehezen indult a digitális földfelszíni platform fejlődése, a 2001. augusztusi indulás után az első másfél évben a DTT-szolgáltatás gyakorlatilag marginális szerepet töltött be a piacon. A 2003-as év azonban fordulópontot jelentett, egyetlen esztendő alatt meghétszereződött az előfizetők száma, és az év végére megközelítette a 300 ezret. A jelenlegi penetráció jelentősen meghaladja a szomszédos – és majdnem kétszer akkora – Svédországét, ahol ráadásul két évvel korábban indult a földfelszíni digitális televíziózás. A fejlődést szintén jól bizonyítja, hogy 2004 augusztusában már a lakosság 94 százaléka számára elérhető a szolgáltatás, 2005-re pedig megvalósul a 99,9 százalékos lefedettség.

Az elmúlt időszakban látványosan felgyorsult a szintén ingyenes szolgáltatásokra építő olasz piac fejlődése is. Olaszországban éveken keresztül tartott a digitális földfelszíni műsorszórás bevezetésének előkészítése, de a televíziós piac sajátos struktúrája és szabályozási problémák lassították a szolgáltatás indulását. Hosszas előkészületek után azonban 2003 végén az olasz kereskedelmi televíziózás főszereplője, a Mediaset hat csatornával elindította saját multiplexét. Ezt követően, 2004 elején indult a RAI közszolgálati televízió két multiplexe, majd nem sokkal később a negyedik multiplexre is kiadták az engedélyt. Az értékesített set-top box készülékek száma alapján az iparági szakértők az év végére az egymilliós határ elérését is elképzelhetőnek tartják.

Szabványosítási kérdések, a set-top box készülékek támogatása

Mint említettem, a digitális televíziózásban a legfőbb szabványügyi kérdések a kilencvenes évek folyamán megoldódtak. Azóta kiderült azonban: a DTT-piacon komoly problémát okoz, hogy nyitva maradtak egyes, a digitális televíziós technológiához tartozó kérdések, mint a feltételes hozzáférési rendszerek (Conditional Access Systems, CAS), az elektronikus műsorkalauz (Electronic Programme Guide, EPG) és a felhasználási programinterfész (Application Programming Interface, API).² Emiatt a digitális televíziós piac részekre szabdalt, ami megnehezíti a nyereséges működéshez szükséges úgynevezett kritikus tömeg elérését.

Mivel a piacon levő set-top boxok eltérő műszaki paraméterekkel rendelkeznek, az egyes készülékek tulajdonságai és árai is jelentős különbségeket mutatnak. A legegyszerűbb és legolcsóbb dekóderek csupán az ingyenes műsorok vételét teszik lehetővé, tehát ezeknek tulajdonképpen csak a jobb kép- és hangminőség, valamint az analógnál nagyobb csatornaszám a hozzáadott értékük. Az interaktív szolgáltatások igénybevételéhez, az internetkapcsolathoz és a t-kereskedelemhez azonban már nélkülözhetetlen a műszakilag fejlettebb set-top box, amelynek segítségével a felhasználó, a tévénéző akár a televíziós műsorszolgáltatóval, akár más fogyasztókkal is kommunikálhat.

Miután a döntéshozók európai szinten elmulasztották a konkrét CAS-, EPG- és API-szabványok előírását, ez a nemzetállami szabályozókra maradt. Érthető módon a bonyolultabb és drágább rendszerek alkalmazása lassítja a piac növekedését, de hosszabb távon jobban segíti a digitális televíziózásra való teljes átállást és az információs társadalom kiépítését. Az olcsóbb és kevesebbet nyújtó rendszerekkel kezdetben látványosabb eredményeket lehet elérni, de hosszabb távon nehézkessé válik a digitális televíziós szolgáltatások széles spektrumának bevezetése.

Az egyes országok eltérő válaszokat adtak erre a kérdésre. Több országban a kormányzat az MHP (Multimedia Home Platform) -szabványok mellett döntött, ami a potenciálisan elérhető szolgáltatások színvonala szempontjából érthető is. Más kérdés, hogy az elköteleződés sokszor csak az előírások szintjén valósult meg, Finnországban például az MHP-szabványról született kormányzati döntés (2001 eleje) után több mint egy évig nem lehetett megfelelő set-top boxokat kapni a piacon. A szabványról szóló döntés előkészítetlen volt, a kormányzati döntéshozók nem voltak tekintettel a piaci kereslet és kínálat alakulására. Hasonló helyzet alakult ki Spanyolországban, ahol az MHP-szabványról szóló döntés után sokáig a készülékellátási problémákról szóltak a hírek.

Ha a szabályozó egy fejlettebb szabvány, és így a drágább set-top boxok mellett dönt, célszerű megfontolni a készülékek támogatásának bevezetését. Ez egyébként a műholdas és a kábeles platformon nem ismeretlen, a piac nagy szereplői kénytelenek voltak a fizetőszolgáltatásaik elterjesztéséhez azt a megoldást választani, hogy először mélyen a költség alatti áron, majd később ingyen bocsátották a set-top boxokat előfizetőik rendelkezésére. Az első cég, amely a piaci terjeszkedésnek ezt a módját választotta, az Egyesült Királyságbeli BSkyB műholdas szolgáltató volt. Különbség persze, hogy ebben az esetben nem az állam, hanem egy piaci szereplő támogatja a készülékeket (a jelenséget a mobiltelefonok piacáról is jól ismerhetjük), de a DTT és az állami szerepvállalás kapcsolatának kifejtése nem témája ennek az írásnak.

A set-top box támogatásának legfigyelemreméltóbb példáját Olaszországban tapasztalhatjuk, ahol a kormányzat 150 euróval járul hozzá minden egyes készülékhez. Ez azt jelenti, hogy a legolcsóbb MHP-alapú készülékek már 49 euróért elvihetőek, ami minden bizonnyal nagyban hozzájárul a gyors piaci terjedéshez.

Kuriózumnak számít Németország esete, ahol a már említett Berlin-Brandenburg tartományban 2002-ben bevezették a digitális, majd 2003-ban már ki is kapcsolták az analóg műsorszórást. A gyors átállást segítette a dekóderek csökkenő ára, valamint az, hogy a hatóságok ötezer set-top boxot osztottak szét ingyenesen a szociális segélyből élő rászorulók között, köszönhetően annak, hogy Németországban a segélyen felül a legszükségesebb háztartási és egyéb beruházásokat is fedezik a segélyből élők számára.

A tartalomszolgáltatói oldal

A televíziós piac változásait nem elemezhetjük úgy, hogy csak a műsorterjesztési technológiák változását vizsgáljuk. A nyújtott szolgáltatást, vagyis magát a televíziós programot a műsorszolgáltatók állítják elő, így aligha hagyható figyelmen kívül, hogy a digitális televíziózás elterjedése hogyan érinti ezt az oldalt. A csatornák számának megsokszorozódásával átalakul a jelenlegi piaci szerkezet, és miután a fogyasztók egyre több csatorna műsorából válogathatnak, a verseny éleződésére kell számítani. Mindeközben a digitális átállás is költségterhet jelent a műsorszolgáltatók számára, tehát közel sem biztos, hogy számukra egyértelműen kedvező a változás, ugyanakkor éppen az erős piaci verseny miatt nem is maradhatnak ki belőle.

A legkevésbé az országos kereskedelmi csatornák érdekeltek a változásban, hiszen ezek a legtöbb országban piacvezető pozícióban vannak. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a közszolgálati csatornákkal egyetemben ezek mindenhol, még a hagyományos analóg földfelszíni vételt alkalmazó háztartásokban is elérhetők. A kábeles és a műholdas vételt alkalmazó, vagyis az úgynevezett sokcsatornás modellel leírható háztartások aránya már önmagában is csökkentette ezeknek a csatornáknak a piaci előnyét, a digitális televíziózás terjedése pedig várhatóan tovább erősítené ezt a folyamatot.³ Ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakorlatilag minden háztartásra a sokcsatornás modell lenne jellemző, vagyis eltűnne az országos kereskedelmi televízióknak a széleskörű elérhetőségből eredő előnye.

Egészen más a helyzet a jelenleg kábelen és/vagy műholdon keresztül terjesztett csatornák esetében. Ezek számára kifejezetten kedvező a digitális átállás, hiszen így jelentősen nő az elért háztartások száma, és ezzel piaci részesedésük is. Ebbe a csoportba jellemzően a szakosodott (sport-, természetfilm-, hír-, zene-, film-, rajzfilm-) csatornák tartoznak, amelyek a közönség egy-egy, sokkal kisebb szegmensét célozzák meg. A DTV elterjedésével a piacon általánossá válna a sokcsatornás modell, és ezzel párhuzamosan az úgynevezett narrowcasting-jelenség: szemben a broadcasting fogalmával e kifejezés azt jelenti, hogy a csatornák már a szűkebb célcsoportok kialakítására és a nagyközönség fragmentálására építenek.

Sajátos a közszolgálati televíziózás helyzete a DTV-re való átállásban. A tisztán piaci alapon működő kábeles és műholdas platformokon nincsenek kiemelt helyzetben a közszolgálati csatornák, de a DTT esetében már más a helyzet. Több országban is (például Finnországban és Svédországban) a közszolgálati televízió volt a DTT-platform elindulásának motorja és sokáig a legfőbb tartalomszolgáltatója is. Még figyelemreméltóbb az Egyesült Királyság helyzete, ahol – mint említettem – a Freeview digitális földfelszíni szolgáltató tulajdonosa éppen a BBC közszolgálati televízió, nem kevés vitát váltva ki ezzel a szigetországban. Különösen problémássá válhat a közszolgálati televíziós és a DTT-szolgáltató viszonya, ha az előbbi feltűnően nagy összeget fizet a szolgáltatónak műsorszórási díj jogcímén, ezzel felkeltve a burkolt állami támogatás gyanúját. Ebben az esetben számítani kell a brüsszeli vizsgálatra, mint ahogy ez Svédország esetében történt.

A fogyasztói fogadtatás

A digitális televíziózás bevezetésének alapkérdése, hogy a fogyasztók miként fogadják az új technológiát, és milyen gyorsan vehetők rá az átállásra. Az új technológia megléte önmagában persze nem elegendő, sokkal fontosabb, hogy a fogyasztók mekkora hozzáadott értéket kapnak, milyen új szolgáltatások milyen áron jelennek meg a piacon.

Az biztosan állítható, hogy a sokcsatornás modell, a kínálat szélesedése önmagában is rendkívül vonzó a fogyasztók számára. Ezt nemcsak a kábeles és a műholdas szolgáltatások terjedése jelzi, hanem az olyan indirekt mutatószámok is, mint például a kettő vagy annál több televíziókészülékkel rendelkező háztartások növekvő aránya. Csak a példa kedvéért: Svédországban 63 százalékos, az Egyesült Királyságban még ennél is nagyobb, 81 százalékos azon háztartások aránya, amelyekben egynél több készülék található. A több készülék lehetővé teszi, hogy még a családon belül is érvényesüljenek az egyéni preferenciák, és gyakran éppen a tematikus csatornák nézéséhez vezet. (Sztereotip példaként említhető az a szituáció, amikor több készülék esetén a családfő valamelyik sportcsatornát nézi, a feleség egy romantikus filmet kísér figyelemmel valamelyik filmcsatornán, a gyerekszobában pedig a zenetévé van bekapcsolva, míg ha egyetlen készülék lenne a lakásban, valószínűleg valamelyik általános kínálatú csatorna menne).

A DTV kapcsán azonban az igazán izgalmas kérdés nem a növekvő csatornaszám iránti fogyasztói kereslet, hanem az új, interaktív televíziós (iTV-) szolgáltatások piaci fogadtatása. Ennek vizsgálata egy önálló tanulmány témája lehetne, ezúttal csak annyiban érdemes kitérni rá, hogy a közönség számára igazán vonzó interaktív szolgáltatások megtalálása óriási lépést jelentene a DTV-piac kiterjesztése felé.

A 2. ábrán jól látható, hogy az iTV-szolgáltatások használata még azokban a háztartásokban sem igazán elterjedt, amelyekben már jelen van a digitális televízió. Nemzetközi tapasztalatok szerint a DTV-piac fejlődésének egyik fő hajtóereje egyelőre azoknak az exkluzív tartalmaknak az elérhetősége, amelyek a nagyközönség számára fontosak, és erre akár pénzt is hajlandóak áldozni. A legjobb példa erre az értékes labdarúgó-bajnokságok közvetítése, ami a nagy európai országokban a szó szoros értelmében húzza maga után a piacot. Az Egyesült Királyság piacvezető digitális platformja, a műholdas BSkyB szolgáltató már hétmillió előfizetőnél tart, és ezek nagy része a Premier League, az angol futballbajnokság mérkőzéseit is megrendeli (egy 2003-as adat szerint az előfizetők háromnegyede fizetett elő egyben a mérkőzésekre is).

2. ábra. Azon háztartások aránya, amelyek használtak interaktív televíziós szolgáltatást az elmúlt három hónapban (digitális televízióval rendelkező háztartások körében)

Forrás: Forrester Research

Kérdéses tehát, hogy képesek lesznek-e a műsorszolgáltatók vagy a televíziós világon kívül álló tartalomfejlesztők olyan interaktív alkalmazásokat találni, amelyek valóban képesek a tömeges igény felkeltésére. Könnyen lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint az interaktív televíziózás korában el kell felejteni a hagyományos televíziós műfajokat és azok kötöttségeit, ehelyett egészen új irányban érdemes gondolkodni. Jó példát nyújt erre a valóságshow-k és az ezekhez kötődő sms-szavazások elterjedése, ami évekkel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, ma azonban már jól bevált és mindenhol működő üzleti modell.

Várható fejlemények

A digitális televíziózás fejlődésének útja nehezen jelezhető előre. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a DTV által nyújtott szolgáltatásoknak van üzleti értékük, és ezért az értékért a fogyasztók egy csoportja hajlandó fizetni. Az is jól látható, hogy az egyes platformoknak megvannak a maguk előnyei és hátrányai, így hosszabb távon is megvalósulhat a három műsorterjesztési technológia egymás mellett élése.

A műholdas és a kábeles digitális televíziózás már évek óta a maga útját járja, és bár voltak látványos csődök, kialakulni látszanak az életképes üzleti modellek. A legtöbb bizonytalanság a földfelszíni digitális televíziózás piacán tapasztalható, különösen azért, mert itt a szabályozási környezetnek is kiemelt szerepe van. Nem egyszerűen a megfelelő üzleti modell megtalálásáról van tehát szó, hanem tisztázni kell az állami szerepvállalás mértékét és mikéntjét is. A jelenlegi tendenciák szerint kizárt, hogy tisztán piaci alapon belátható időn belül elérhető legyen a digitális televízió teljes, százszázalékos vagy azt megközelítő penetrációja, tehát a földfelszíni platformon feltétlenül számolni kell az állami szerepvállalással.

Mint a 3. ábrán látható, a Forrester Research kutatóintézet jelentős növekedést jósol a digitális televíziózás európai piacán az elkövetkező öt évben. Mint minden előrejelzés, természetesen ez is nagyfokú bizonytalanságot hordoz magában, de tény, hogy a szakértők nagy várakozással tekintenek a DTV terjedése elé. Önmagában ez persze nem jelent sokat, hiszen ha minden előrejelzés teljesülne, akkor ma már nem is néznénk tévét, csak az internetet használnánk (az 1990-es években voltak, akik az ezredfordulóra a televíziós iparág halálát jósolták). Az azonban valóban kérdéses, hogy egyre inkább digitalizálódó világunkban hosszú távon mennyiben van létjogosultsága az analóg televíziózásnak, és miért éppen ez, az emberek szabadidejének jelentős részét lekötő iparág maradna meg a technológiai fejlődés viszonylag alacsony szintjén. Megjósolható tehát, hogy a fejlettebb országokban felgyorsul a DTV terjedése, de hogy mikorra sikerül elérni a teljes átállást, és ez makroszinten milyen költségeket és hasznokat jelent majd, azt egyelőre nem könnyű megbecsülni.

3. ábra. A digitális televíziózás európai elterjedtségének előrejelzése 2004–2009 között (ezer háztartás)

Forrás: Forrester Research.

Irodalom

Gálik, M. (2004) A digitális földfelszíni televíziós műsorszórás bevezetésével kapcsolatos koncepcionális kérdések In: Vállalati versenyképesség, logisztika, készletek – Tanulmányok Chikán Attila részére.

Jennings, R. U. (2004) Interactive Digital TV Spreads Its European Wings. Forrester Research.

Omwando, H. K. (2004) Half of Europe Will Have DTV in 2009. Forrester Research.

BKÁE Médiagazdaságtani és Telekommunikációs Tanszék (2002) A digitális földfelszíni televíziós műsorszórás piacának fejlődése Európában.

BKÁE Médiagazdaságtani és Telekommunikációs Tanszék (2003) Helyzetértékelés a működő DVB-T rendszerek tapasztalatairól, illetve a bevezetés előtt álló DVB-T rendszerek előkészítéséről.

www.dtg.org.uk, www.medialog.nl, www.ofcom.org.uk