• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2004 ősz

Gasztronómia

Alexandrov Andrea:

Stahl konyhája

Írásomban a Stahl konyhája című televíziós főzőműsort elemzem annak az egységes jelkomplexumnak a részeként, amely Stahl Judit főművének tekinthető, s amely nevének hallatára a befogadóban aktivizálódik. Figyelmem középpontjában az egységes szövegként viselkedő „Stahl-projekt” intra- és intertextuális kapcsolatai állnak: azt vizsgálom, hogyan kapcsolódnak össze az őt alkotó rétegek, hogyan jön létre a köztük működő utalásrendszer, s végül a több médiumban megtestesült egységes médiaszöveg hogyan létesít „kifelé” kapcsolatokat, azaz hogyan lép be például a nőre, a testre és az evésre vonatkozó kortárs diskurzusokba.

1. „...az ételről való beszéd, bármilyen furcsán hangzik, fontosabb magánál az ételnél”¹

A televíziós főzőshow-k és a szakácskönyvek reneszánszukat élik. A félórás főzőműsorok műfaja például olyannyira népszerű, hogy egy teljes tévécsatorna² is működőképes maradhat kizárólag főzőshow-k bemutatásával. A BBC saját honlapján 18 féle főzőshow-t tart nyilván³, valamint 42 olyan szakácsot és műsorvezetőt, aki erre specializálta magát.⁴ E műsorok és kiadványok változatos szociokulturális funkciókat töltenek be napjainkban: táplálkozási- és diétatrendeket reprezentálnak (Jones in Belman, 1996), s így a testképpel és a testről való közbeszéddel lépnek közvetlen kapcsolatba. Kalandra, képzeletbeli utazásra hívnak, útikönyvként olvastatják magukat elalvás előtt (Pouillon in Belman, 1996), vagy éppen egy elveszített vagy soha nem is birtokolt életformát képviselnek, s vásárlóik a vétel és az olvasás aktusai révén ennek az életformának a részesévé kívánnak válni (Miller in Belman, 1996). Így lehetséges, hogy míg például az amerikai emberek az utóbbi évtizedekben lényegesen kevesebbet főztek otthon, mégis kimutathatóan több szakácskönyvet vásároltak (Belman, 1996). A gasztronómiatörténeten belül is kialakult egy kifejezetten a szakácskönyvek történetével foglalkozó tudományág. A kutatókat vonzza, hogy a szakácskönyvek személyes módon dokumentálják a különböző történelmi korok, országok vagy kisebb közösségek életét, egyaránt magukon hordozva a mindennapi élet és az ünnepek lenyomatát (Belman, 1996). Végül e kiadványok látványosan tükrözik a társadalomban elfoglalt férfi- és női szerepeket, valamint ezek változásait is (Neuhaus, 2003), részt kérve ezáltal a nemekről, azon belül is a nők helyzetéről folytatott diskurzusban.

Az utóbbi két évben Stahl Judit a magyar gasztronómiai műsor- és könyvpiac fontos tényezőjévé vált. A nagyközönség a TV2 Tények című műsorában ismerte meg őt, ahol öt év alatt 1200 adást vezetett, s kétszer nyerte el a legjobb műsorvezető címet.¹ 2002-ben sokak számára váratlanul profilt váltott, saját készítésű főzőműsort kezdett vezetni, főzőiskolát alapított, szakácskönyvet és videós főzőtanfolyamot adott ki. Tavaly jelent meg második szakácskönyve, amely a karácsony előtti főszezonban a könyves toplisták harmadik helyét szerezte meg (Szaszand, 2003). Nemrég⁶ megújított főzőműsoráról a következő összehasonlító adatok láttak napvilágot:

„A két konkurens műsor nézettsége hétvégenként, a reklámozók szempontjából fontos 18–49 év közötti tévézők körében január 1. és március 7. között 320 ezres eredménnyel azonos volt, a teljes lakosságból ugyanebben az időszakban a Stahl konyháját átlag 730 ezren, a Receptklub-ot pedig közel 650 ezren választották.”⁷

Írásom középpontjában Stahl Judit televíziós főzőműsora áll, azonban e médiaszöveget nem önmagában, hanem annak az egységes jelkomplexumnak a részeként elemzem, amely Stahl Judit nevének hallatára aktivizálódik, s amely a sztár főművének is tekinthető. A „Stahl-projekt” dolgozatom munkahipotézise szerint egységes, ám többrétegű szövegként működik, s több különböző médium révén manifesztálódik: a fotók, a nyomtatott sajtó és az elektronikus média, a televízió és a videofilm együtt hozzák létre azt a képet, amelynek Stahl Judit külső megjelenése éppúgy részét képezi, mint az életrajzából a nyilvánosság számára kiválasztott tények. Így aztán a szöveg több szinten lép intertextuális kapcsolatba más médiaszövegekkel: a főzőműsor a hasonló televíziós műsorokkal, a szakácskönyvek egyéb szakácskönyvekkel, a „médianő” képe pedig további arcokkal és médiajelképekkel folytat párbeszédet. Ugyanígy intertextuális kapcsolat áll fenn a többrétegű Stahl-szöveg egyes rétegei között is, hiszen azokat eredetileg is együttes, egymást erősítő megjelenésre tervezték. Van ezen kívül egy másik vonatkoztatási rendszer is, amelyben a Stahl-projekt elhelyezi magát: a nőről, a testről és az étkezésről szóló kortárs diskurzusok rendszerére gondolok. Mivel Stahl Judit szívesen hangsúlyozza, hogy ő nő, aki főz (sőt: főz és eszik), ám ezt is másképp, a klasszikus sztereotípiákat felrúgva teszi, érdemes megvizsgálni, hogyan viszonyul az általa felépített image a nő–test–evés mára olyannyira aktualizálódott gondolatköréhez. E bonyolult viszonyrendszer elemzésére a szemiotikai megközelítésmód a legalkalmasabb. Stahl Judit televíziós főzőshow-ját elemezve azt szándékozom bemutatni, milyen helyet foglal el e műsor a „Stahl-projekt” egységes, ám többszintű jelentéssel bíró szövegében.

A vizsgált médiaszövegek a következők voltak: a megújult Stahl konyhája című műsor kétheti adásanyaga (2004. III. 16. és 28. között); az Enni jó! (Stahl, 2002) és a Gyorsan valami finomat! (Stahl, 2003) című szakácskönyvek; a Stahl Judittal készített interjúk és több róla szóló cikk (lásd részletesen a bibliográfiában); valamint a http://www.stahl.hu/ és a http://www.stahlkonyhaja.hu/ oldalak anyaga.

2. „...a magyar gasztronómiai műsorpiacot elnézve, szerintem lényegesen más lesz az enyém”⁸

Írásom e fejezetében azt vizsgálom, milyen jellegzetességekkel bír Stahl Judit főzőshow-ja, s milyen helyet foglal el a többi hasonló jellegű műsor között. A Stahl konyhája című műsor két részből áll: egy rövid, körülbelül öt-tíz perces adásból, amely a TV2-n látható minden hétköznap reggel kilenc óra tájban, és egy félórás, magazin jellegű műsorból, amelyet a TV2 vasárnap délelőtt mutat be. A műsor fő konkurense az RTL Klub Receptklubja, amely hétköznap reggelente percre pontosan kilenc órakor jelentkezik. A Stahl konyhája időpontja ezzel szemben a vizsgált időszakban 8.50 és 9.00 között váltakozott, de a legtöbbször úgy került műsorba, hogy ne provokáljon direkt összeütközést a Receptklub adásával, s a főzőműsorok kedvelői reggelente akár mindkettőt megnézhessék. Mindössze háromszor fordult elő, hogy a két konkurens műsor egyidőben futott. A vasárnapi adásokról a vizsgált időszak rövidsége miatt nem sokat lehet mondani, talán csak annyit, hogy hétvégén a Stahl konyhája időpontja tűnik rögzítettebbnek, s hogy a két műsort ilyenkor gyakrabban sugározták egy időben. A bevezetőben már idéztem, hogy a két műsor nézettsége körülbelül azonos, bár hozzá kell tennem, hogy ezek a nézettségi adatok téliek, ami azt jelenti, hogy akkor rögzítették őket, amikor a Stahl konyhájának
régi adásai mentek ismétlésben, s ezért semmit sem mondanak a megújult adás népszerűségi mutatóiról.

2.1. Rövid főzőshow a hétköznap reggeli és délelőtti műsoridő határán

Először a két műsor rövid változatát hasonlítom össze, mivel ebben a műfajban (a hétköznap reggeli rövid főzőshow műfajában) a Stahl konyhájának a Receptklub az egyetlen konkurense a magyar nyelvű tévécsatornákon. Mindkét műsor főcímmel indul, amely a Receptklub esetében egy tíz másodperces zenés klip, amelyben popzenei kíséret alatt, aranysárga háttér előtt, egy középen elhelyezkedő kör alakú mezőben különféle ételek képei tűnnek fel. A Stahl konyhája főcíme is egy klip, de valamivel hosszabb (15 másodpercig tart) s változatosabb is: a rózsaszín különféle árnyalatai különféle transzparenciafokon képezik a hátteret, a feltűnő képek alakja és helyzete folyamatosan változik, s nem csupán ételek képeit láthatja a néző, hanem a műsorvezetőt magát is, hol közelképen, hol pedig szuperközelin, csak a szemére vagy a kezére összpontosítva. A zenei kíséret is karakteresebb, mint a konkurens műsor esetében: latinos jellegű zenét hallunk gitáron és dobon, füttyszókísérettel.

A műsorok felépítése is eltérő, bár mindkettő tengelyét egy-egy étel elkészítése adja. A Receptklubban hosszabb időt töltenek az adott étel elkészítésével, ám a műsorban ezen kívül semmi más nem szerepel. Így a műsor egésze lassúbbank, ráérősebbnek hat, s ezt a hatást az is erősíti, hogy a műsoridő nagy részében nem szól háttérzene. Ebből következőleg a két műsorvezetőnek beszélgetéssel és tréfálkozással kell kitöltenie a műsoridőt. A Stahl konyhájában ezzel szemben az étel elkészítésére kevesebb adásidőt szánnak, ám utána a műsor ezzel még nem ér véget: Buday Péter főszakács (akinek a szerepére még visszatérek a műsorvezetők személyének tárgyalása során) szóban ismerteti egy második étel elkészítési módját is. Így a főétel elkészítése egyrészt ténylegesen rövidebb ideig zajlik, másrészt gyorsabbnak is tűnik, mert főzés és a műsorvezető magyarázata közben sem hallgat el a temperamentumos háttérzene.

Van még néhány eltérés a műsorok között: az egyik az, hogy a Receptklub írott formában is bemutatja az adott étel hozzávalóinak listáját, míg a Stahl konyhája ezt nem teszi. Ezzel szemben Stahl Judit műsorának záróklipje, amely nem más, mint a főcímhez hasonló stílusú, 40 másodpercig tartó zenés-képes információáradat, markáns utalásokkal vezeti tovább a nézőt a honlap, illetve a kiadott szakácskönyvek felé, mintegy aláhúzva, hogy akinek szüksége van rá, a recepteket ott lelheti fel.

A következő fontos eltérés a két műsor között az operatőri munkát illeti. Míg a Receptklub operatőre elsősorban zoom segítségével közelít rá az ételre, addig a Stahl konyhája összeállításakor a félközeli és a nagyközeli képeket vágással helyezik egymás után. Megszámoltam mindkét műsorból három véletlenszerűen kiválasztott adásban a vágások, illetve a zoom használatának számát, s a következő eredményt kaptam (lásd az 1. táblázatot):

1. táblázat. A vágások és a zoom használatának száma a Stahl konyhája és a Receptklub című műsorok néhány adásában

Műsor	Stahl konyhája				Receptklub
	1. adás	2. adás	3. adás	átlag	1. adás	2. adás	3. adás	átlag
Főzési idő (perc, mp)	4,30	4,00	3,30	4,00	5,30	7,30	7,00	6,30
Vágások száma	77	68	64	70	11	24	15	17
Zoom használatának száma	3	0	2	2	25	42	30	32

Látható tehát, hogy míg a Stahl konyhájában tíz másodpercre átlagosan 2,9 vágás és 0,08 variohasználat jut, addig a Receptklubban ugyanennyi idő alatt átlagosan 0,43 vágás és 0,82 variózás történik. Ez a különbség olyannyira markáns, hogy ennek révén a két műsor a nézőben egészen más benyomást kelt. A Stahl konyhája sokkal dinamikusabbnak, változatosabbnak tűnik: olyan műsor hatását kelti, amely professzionálisan „megcsinált”, s ezt fel is vállalja. Ezzel szemben a Receptklub az „élő adás” illúziójával operál, azt az érzést kelti, hogy minden pont így történik, s mi eközben mintegy „beleshetünk” a fazékba.

A két műsor utolsó konceptuális eltérése mintegy az előzőekben elmondottakkal ellentétes irányba mutat: a Receptklubot súdióban veszik fel, a Stahl konyhája pedig, mint azt a cím is kiemeli, Stahl Judit valóságos otthonának valóságos konyhájában játszódik. Míg tehát a Receptklub koncepciója szerint „közterületen” (a stúdióban) rögzített „spontán akció”, addig a Stahl konyhájának alapelképzelése ezzel épp ellentétes: „magánterületen” felvett anyag „professzionálisan megformált” változatát láthatják itt a nézők.

2.2. Félórás főzőshow

Dolgozatom e részében Stahl Judit félórás vasárnapi adását azokkal a főzőműsorokkal hasonlítom össze, amelyek pillanatnyilag láthatóak a magyar nyelvű tévécsatornákon (lásd a 2. táblázatot).

 

 

 

 

 

 

2. táblázat. A magyar nyelvű csatornákon sugárzott főzőshow-k sajátosságai

cím	Entrada – Latin-Amerika ízei	Barbadosi ízek	Norbi–Wellness határok nélkül!	Vasárnapi Receptklub	Főzzünk megint egyszerűen!	Stahl konyhája
műsorvezető	Roanna Sabeh-Azar	Floella Benjamin	Schobert Norbert	Kaszás Géza	Jamie Oliver	Stahl Judit
főz-e?	nem	igen	nem	nem	igen	igen
főz-e más is?	igen	igen	igen	igen	nem	igen
műsoridő, csatorna	23 perc 2004.III.16. 21.20-21.55 Spektrum	23 perc 20 sec. 2004.III.18. 13.40-14.05 Club TV	A főzés hossza:10 perc 2004.III.21. 11.20-12.00 TV2	45 perc 2004.III.21. 10.30-11.15 RTL Klub	24 perc 2004.III.18. 18.45-19.15 Spektrum	25 perc 2004.III.21. 11.00-11.30 TV2
fogások száma	2	8	1	5	3	5+1
narratív séma	utazás	utazás	utazás+wellness	vetélkedő,show	baráti összejövetel, vendégvárás	nincs
betétek száma	5	7	maga a főzés tölt be betétfunkciót a műsor szerkezetében	6	2	0
betétek tartalma	piac, bevásárlás kávéültetmény meglátogatása, szekérfestő meglátogatása, látogatás a lepkeházban, vadvízi evezőstúrán vesz részt(!)	úszik a tengerben, gyermek-, illetve felnőttkarneválon vesz részt, teázik a kormányzónál, „körbejárja a szigetet”, piac, bevásárlás, úszik a medencében	maga a főzés tölt be betétfunkciót a műsor szerkezetében	bekonferálja a zsűrit, beszélgetnek, bekon- ferálja a versenyzőket, a zsűri a koktél- szobában várakozik, beszélgetnek, kérdezi a nézők véleményét, a zsűri dönt, kihirdetik az eredményt	meghívás, vásárlás, piac, üzletek	-

Összehasonlításom fő szempontjai a következők: Hány fogást készítenek el? Van-e a főzésen kívül egyéb narratív elem is a műsorban? Milyen az adott narratív szerkezetből adódó show vagy infotainment jellegű betétek száma és tartalma? A 2. táblázatból jól látható, hogy egy 25–30 perces műsor számára már feltétlenül fontos valamiféle narratív váz kiépítése. Az elemzett műsorok főleg abban különböztek egymástól, hogy miféle elbeszélésbe ágyazták bele a főzést, illetve mekkora szerep jutott a főzésnek a narratívába illeszkedő show vagy infotainment jellegű betétekkel összehasonlítva. Kiemelten fontos szempontnak tartom, hogy milyen funkciót tölt be a műsorvezető(k) személye az adások során. Maga készíti-e el a fogásokat? Van-e rajta kívül más is a műsorban, aki főz, és ha igen, hogy írható le kettejük viszonya?

A vizsgált műsorok közül az Entrada – Latin-Amerika ízei című teszi a legnagyobb hangsúlyt a narrativitásra. A műsorvezető, Roanna Sabeh-Azar 25 perces adásaiban egy-egy latin-amerikai országba látogat el. Műsorának alapműfaja a tabloid, s a hat-hét elemből álló tabloidcsokrot fogja össze egységes narratívává a főzés. A Costa Ricában forgatott epizód esetében például az adás szerkezete egy kávéval készített húsétel, a pörkölt Café Britt módra elkészítése körül szerveződik, ám a kávé kapcsán változatos információkat kapunk magáról az országról is. Látható, hogy ez a narratíva szimbolikus, hiszen egyetlen napba nem férhet bele ennyi tennivaló. A műsor nem törekszik realizmusra, a cél a szórakoztatás. Ugyanez jellemzi a közölt információt is: sok különböző tárgyról tudhatunk meg sok apró érdekességet.

Ezzel szorosan összefügg a műsorvezető szerepe is. Roanna fő funkciója nem a főzés, hanem a vendégeskedés. Bár ő a műsor háziasszonya, szerepe mégis határozottan vendégszerep: ő a gyönyörű vendéghölgy, aki érdeklődve, gyakran esetlenül és támogatást várva ismerkedik egy idegen országgal, a műsor további szereplői pedig segítik őt. Ezek általában férfiak: a kávéültetvény munkása, a kávészakértő, a szekérfestő és a vadvízi evezőstúra vezetője. Mindössze egyszer tűnik fel mellette nő, ami nem is csoda, tekintve, hogy a nő sztereotípiájának megformálását ebben a műsorban magára Roannára osztották ki. Ez a nő nem más, mint a Nemzeti Színház szakácsa, aki tehát nem is tipikusan női feladatkörben látható: ő a „profi séf”. Roanna többször is aláhúzza a kettejük közötti funkcionális különbséget, kérdez, csodálkozik. „Inkább csináld te ... nem akarom elrontani...” – mondja, majd elkéri a tálat, hogy kinyalhassa. A műsor közös vacsorával fejeződik be, amelyen Roanna pohárköszöntőket mond, és többször is a szájához emel különböző falatokat, ám csupán egy esetben eszik is meg valamit.

Hasonló narrációs technikát követ Floella Benjamin Barbadosi ízek című műsora is, azzal a különbséggel, hogy itt nagyobb hangsúly esik magára a főzésre. Ez abból is látható, hogy ugyanannyi idő alatt ebben az adásban több étel elkészítésére kerülhetett sor. Míg a tabloid jellegű betétek száma ugyanannyi, addig az összességében rájuk szánt műsoridő rövidebb.

A műsorvezető a műsor kerettörténete szerint a szigeten lakik egy hétig, ezalatt saját konyhájában készíti el a helyi specialitásokat, így egyszerre töltheti be a vendég és a háziasszony szerepét is. Ha néha egy-egy fogást helyi szakács főz is meg, Floellát a hozzáértő, szakácsművészetben egyenrangú fél szerepében látják mellette a nézők, s ezt a műsor azzal hangsúlyozza, hogy a helyi szakácsok is általában nők, s éppúgy feketék, mint maga a műsorvezető. Az adás során készített ételek csupán nekünk, a nézőknek készülnek, Floella vagy ismerősei csak egyszer-egyszer, jelképesen ülnek asztal mellé, ám akkor sem esznek, s az ételek többsége elkészülte után el is tűnik a színről.

Az utazás és főzés harmadik típusú összekapcsolását valósította meg Schobert Norbert Norbi – Wellness határok nélkül! című műsora. A stáb Egyiptomba utazott, ahol a szálloda medencéje előtt Zsidek László „gasztronómiai szakértő”, a Food Express elnöke szabadtéren készített – az egészséges táplálkozás szabályainak megfelelően – bélszínt salátabatyuban. Rögtön le kell szögeznünk, hogy az utazásnarráció a műsorban tisztán formálisnak mondható. A főzés előtt látunk ugyan képeket arról, hogy hőseink megérkeznek Egyiptomba, ám a műsor további részében az országnak, az arab kultúrának és konyhának nem jut számottevő szerep. A műsor más alaphelyzetből indul ki: egy wellness-adás gasztronómiai rovatát látjuk.

Norbi funkciója a műsorban ennek megfelelő – ő nem profi szakács, de nem is profi műsorvezető: ő a fittness és a wellness magyar sztárja. Ilyen minőségében lépett át új műsorában a show területére, és tornagyakorlatokból álló programját ételkészítési bemutatóval bővítette. A főzéssel és az arab gasztronómiával kapcsolatos minimális információt ezért Zsidek Lászlótól kapják a nézők, Norbi ezekhez csupán az életmódra vonatkozó tanácsokat csatol, valamint az ételeket kóstolgatja. Ruházatuk is ugyanezt a feladatmegosztást tükrözi: a szakács ingben-nyakkendőben (talán hogy „hivatalos” minőségét aláhúzza?), Norbi pedig sporttrikóban áll a kamerák előtt. A műsor technikai kóddal is kifejezi, hogy valójában egy sportműsor főzőshow-kiterjesztését látjuk. A főzés ideje alatt ugyanis az étel nagyközeli képét és a „szakácsok” félközelijét nem vágással és nem is zoom segítségével váltogatják a készítők, hanem a sportközvetítéseken megszokott módon a képernyőt két vagy több részre bontva azokat párhuzamosan mutatják.

A Vasárnapi Receptklub teljesen más narratív sémán, a televíziós vetélkedőén alapul. Alighanem a műsoridő is ezért lehet lényegesen hosszabb (45 perc), mint egy átlagos főzőműsoré. Az adás külön főcímet is kapott, amely eltér a hétköznap használatostól, és annál sokkal show-szerűbb, tréfás animációval színesített. A műsor az első perctől az utolsóig a tévéshow elemeivel él: az új szereplők zenére és tapsra vonulnak be, villódzó fények kíséretében. Mielőtt feladatukhoz látnának, mindannyian tréfás short talkban vesznek részt a műsorvezetővel. A verseny kevésbé feszült pillanataiban a nézők hozzászólhatnak a történtekhez; a képernyőn stopperóra jelzi az idő múlását, majd az utolsó tíz másodpercben a nézők a műsorvezető vezényletével viszszaszámolnak.

Kaszás Géza és Kovács Lázár a hétköznapi tízperces adások során is megosztják egymás között a funkciókat: Géza vezeti a műsort, ő irányítja a beszélgetést, Lázár pedig a szakács, aki elsősorban az ételekért és a gasztronómiai jellegű információkért felel. A vasárnapi adásban ez a megoszlás a térben is kifejeződik, mivel Géza ilyenkor nem Lázár mellett áll a tűzhelynél, hanem a konyhapult előtt bonyolítja a show-t. Hasonlóképp a két férfi ruhája is jelképezi a rövid és a hosszú műsor különböző műfaját. Hétköznap mindketten „szakácsruhában” láthatók, azaz ingben-nadrágban és kötényben, míg vasárnap csak Lázár öltözik így, Géza öltönyt visel.

Nem a szó szoros értelmében vett főzőműsort látunk, s az ételek elkészítési módjairól is csak hozzávetőleges képet nyerhetünk az adás végére. Hiányzik a hozzávalók listájának írásos közlése is, ami például a Receptklub hétköznap reggeli adásaiban látható. Mindent öszszevetve: itt nem a főzés maga, hanem a verseny a lényeg. A szerkezet végig a „saját” és az „idegen” szembeállításán alapul: bárki jelentkezhet, s kihívhatja Lázárt főzőversenyre, a pártatlan zsűri pedig anélkül dönt a pályaművek helyezéséről, hogy tudná, melyik ételt ki főzte. A műsornak erős közösségképző szerepe van: a tévé előtt drukkolunk Lázárnak, ugyanúgy, mint a stúdióban ülők, nehogy kudarcot valljon a „mi” műsorunk szakácsa.

Napjaink talán legnépszerűbb főzőshowja a Főzzünk megint egyszerűen! című. Huszonnégy perc hosszú adásaiban a narrációs séma általában a következő: a műsorvezetőhöz vendégek érkeznek, ő pedig, miután gondosan megvásárolta a jó minőségű hozzávalókat, elkészíti a fogásokat, amelyeket végül barátaival együtt fogyaszt el. Az adás elején Jamie Oliver rövid szövegben exponálja az alaphelyzetet, majd a főcímdal következik, élénk és energikus rockos muzsika, amely a vásárlások utcai jeleneteinél és az adászáró közös evésnél fog majd újra felcsendülni. A kerettörténet szerint a színhely Jamie saját lakása, s az ebből következő oldott és bizalmas hangulat éppúgy jellemzi a műsorvezető mozgását, mint intonációját és szókincsét: „Nem tudom, mennyire autentikus... mindegy... én imádom... úgyhogy teszek bele fokhagymát” – mondja például. Barátai részt vesznek az étel elkészítésében, kérdéseket tesznek fel, véleményt mondanak. Tehát az alaphelyzet ugyanazt a kettősséget használja fel, amelyet a Stahl konyhája című műsor: „magánterületen professzionális munka folyik”. A professzionalitást és a „megcsináltság” érzetét is hasonló eszközökkel érik el: a zoom használatát szinte teljesen mellőzik, gyakori vágásokkal váltogatják az ételről és Jamie kezéről készített nagyközeli képeket a róla felvett félközeli képekkel.

Jamie Oliver szakképzett szakács, aki előbb a vendéglátásban szerzett gyakorlatot, s csak később vált médiasztárrá. Ezért nincs szüksége társműsorvezetőkre: mind a showman, mind pedig a séf funkcióit egyedül képes ellátni a műsorban. Az ételkészítő jelenetekben folyamatosan beszél: elmondja a készített ételek eredetét, kultúrtörténeti hátterét, szól a hozzávalók beszerzéséről és a készítés különféle módozatairól is.

A Stahl konyhája vasárnapi adása, csakúgy, mint a legtöbb hasonló jellegű műsor, körülbelül 25 perces. Van azonban egy fontos vonása, amelyben különbözik tőlük: nincs kívülről bevitt történeti váz, s az adások egyetlen belső narratív sémára, a műsor rovatainak rendjére épülnek. A rovatok elsajátítását a hétköznap reggeli adások 40 másodperces záró része könnyíti meg, amely így hangzik:

„Ismerős a helyszín? Mert az arc biztosan! Stahl konyhájában a lelkesedés a régi, a receptek vadonatújak! Ráadásul mostantól Judit nemcsak főz, de süt is valamit! Sőt, reggeli nélkül sem enged el senkit otthonról. És ha nincs ötlete, mit főzzön szinte a semmiből, ötleteket ad majd a Buday! Kukkantson be Stahl konyhájába minden hétköznap reggel és vasárnap délelőtt!”

Azt hiszem, ebből a rövid szövegből is kitűnik, hogy két tényezőnek köszönhetően lehetséges a külső narratíva kihagyása a műsorból. Egyrészt azért, mert a műsor egésze Stahl Judit műsoron kívül is létező imázsán alapul, vagyis kezdettől fogva azért van „hírértéke” a néző számára, mert ismert személyiséget mutat be eddig még nem látott, intimnek is nevezhető helyzetben: „bekukkanthatunk” hozzá, s láthatjuk, ahogy a saját konyhájában főzőcskézik. Másrészt azért is lehetséges a külső narratív váz elhagyása, mert a műsor főleg szimbolikus kódokkal operálva folyamatosan mozgásban tartja a nőkkel, a főzéssel kapcsolatos sztereotípiákat. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a műsor éppen ezeknek a sztereotípiáknak a mozgására épül. Az öt rovat a következő: (1) A hét receptje, (2) Süssünk valamit!, (3) Majd a Buday!, (4) Szuper reggeli, (5) Receptverseny.

A rovatok közül az első és az utolsó a folytonosságot tartja fenn a hétköznap reggeli rövid adásokkal, s egyúttal a nézővel való kapcsolattartást is elősegíti. Az első rovatban a hét legnépszerűbb adását láthatjuk ismétlésben, vagyis azt, amelyet az internetes honlapon a legtöbben kerestek fel. Az utolsó rovat pedig a minden adásban megtalálható receptverseny: a beküldött nézői receptek közül választják ki a legjobbakat, akiknek szerzői Stahl Judit könyveit és kazettáit nyerhetik el.

A középen elhelyezkedő három rovat mindegyike a Stahl-képre támaszkodik, egyúttal erősítve is azt. „Ha azt hiszik, Judit nagyon szeret főzni, akkor még nem látták sütni! Elárulhatjuk: végzett cukrászként, imádja az édességeket.” – hirdeti a műsor honlapja, világosan utalva a műsorvezető profi cukrász voltára. Ám a „Süssünk valamit!” rovat mást is tartogat: a néző ekkor kapja a legnagyobb betekintést a műsorvezető intim szférájába, mivel ezeket a részeket más szögből vették fel, mint a műsor többi részét, s ebből a kameraállásból a lakás sokkal nagyobb területe látható. A „Szuper reggeli” rovat a turmixkészítésről szól, s érdekessége, hogy itt Stahl Juditból (?) csak a keze látszik. Ennek a rovatnak a kontextusa szerintem kettős. Egyrészt minden főzőműsorban készítenek italokat is, ám amíg a műsorok többsége egzotikus koktélokra tanít minket, addig a Stahl konyhája koncepciója szerint „a hétköznapokat teszi szebbé” egy-egy egészséges és energiadús turmix segítségével. Másrészt a rovat erősíti a Stahl Juditról kialakított kép „háziasszonyi” vonásait, hiszen ennek a rovatnak köszönhetően válik ő azzá, aki „reggeli nélkül sem enged el senkit otthonról”.

A műsorvezető szerepét vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy összetettebb a többi műsorban megfigyelteknél. Stahl Judit hangsúlyozottan profi szakács és profi műsorvezető egyszerre, így az ő funkciója leginkább Jamie Oliver szerepéhez áll közel. Azonban ha ő mindenhez egyformán ért, mivégett szerepelteti a műsorban Buday Péter mesterszakácsot és konyhafőnököt? Úgy gondolom, a létező sztereotípiák miatt, és egyúttal azok elmozdítása végett. A napjainkban uralkodó szereotípiák szerint két típusú konyhai beavatottság létezik: a „háziasszonyé” és a „szakácsművészet mesteréé” (Neuhaus, 2003). A „háziaszszony” értelemszerűen nő, aki saját háztartását napról napra optimálisan (vagyis otthonosan, de egyszerűen és takarékosan) igazgatja, s ehhez rengeteg fortéllyal rendelkezik. A „szakácsművészet mestere” ezzel szemben a legtöbbször férfi, aki hétköznap nem is főz – az ő ideje az ünnep és a hétvége, akkor készíti fantáziadús ételkülönlegességeit (Day, 2003). Világos, hogy a felszínen Stahl Judit a „háziasszony”, Buday Péterre pedig a „mesterszakács” szerepe jut. Ezt támasztja alá a kettejük külsejéről a műsorban kialakított kép is: a vékony, törékeny alkatú Judit kényelmesen, de egyúttal elegánsan és hangsúlyozottan nőiesen öltözik a műsorokban, hamiskásan mosolyog, és ki-kikacsint a nézőre. Buday ezzel szemben a mesterszakácsok teljes menetfelszerelésében, fehér duplasoros köpenyben látható, testméretei és gesztusai egyaránt férfiasak és „szakácsosak”. Ám ezt a rendet felborítja kettejük valódi funkciója a műsorban. Buday Péternek a hétköznapi adásokban pusztán dekorációszerep jut, hiszen nem főz semmit, csupán azt teszi, amit a többi műsorban a „szép lányok” szoktak tenni a férfi műsorveztő mellett: egy nagy csomag nézői levélből egyet kiemel, majd 45–50 másodperc alatt szóban ismerteti a nyertes néző receptjét. A vasárnapi műsorban viszont ő a „Majd a Buday!” című rovat hőse, amikor is kap egy dobozt egy-két rendkívül egyszerű hozzávalóval, s egy átlagosan felszerelt konyhában ezekből valami ehetőt készít. Más szóval: tipikusan háziasszonyi furfang segítségével főzi meg a népmesék „kőlevesét”. Mindeközben Judit változatos, fantáziadús ételcsodákat mutat be nekünk, apró ravaszságokat, különleges fűszerkombinációkat és izgalmas konyhai eszközöket hozva mozgásba, azaz mindvégig igazolva látjuk, hogy ő az igazi szakácsművész kettejük közül.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a Stahl konyhája című műsor leginkább abban különbözik a műfaj többi képviselőjétől, hogy a kívülről bevitt narratív elem helyett az adás szerkezete a rovatok egymásutániságán alapul. Mielőtt azonban konzervatívnak neveznénk ezt a felépítést, meg kell állapítanunk, hogy a műsor emellett fokozottan támaszkodik a nők szerepével és a konyhával kapcsolatos sztereotípiák mozgatására és Stahl Judit műsoron kívüli imázsára. Így lehetséges az, hogy a műsor eleve nem önmagába zárt médiaszövegként mutatkozik be, hanem különféle társadalmi diskurzusok, illetve egy nagyobb szöveg, a teljes „Stahl-projekt” részeként, amelyet dolgozatom következő részében kísérelek meg leírni.

3. „Stahl Judit az egyik legjelentősebb médianő, amióta kereskedelmi tévék vannak Magyarországon...”⁹

Ha a Stahl-projektet olyan jelkomplexumnak tekintjük, amely Stahl Judit nevének hallatára aktiválódik, úgy ennek a középpontjában minden bizonnyal azok az információk állnak, amelyekkel a személyiségéről, az életéről rendelkezünk. Mielőtt megpróbálnám rekonstruálni ezt a képet, rövid kitérőt kell tennem az intencionalitás kérdésével kapcsolatban. Nem tartom feladatomnak, hogy kiderítsem, mennyiben tudatosan létrehozott a különböző médiumokban megjelenő Stahl-kép, illetve mennyiben „egyszerűen ez az igazság”. Alapul véve azonban, hogy Stahl Judit jól érzékelhető különbséget tesz közszereplése és magánélete között, annyit mégis megállapíthatunk, hogy ez a kép kevés véletlen elemet tartalmaz – ezt egyébként az ismétlések viszonylag nagy száma is alátámasztja.

Kiindulópontként azt az életrajzot választottam, amelyet a www.stahl.hu honlapon talál az olvasó, mivel ez az információegyüttes alkotja a Stahl-imázs tengelyét.¹⁰ Ezeket az elemeket Stahl a különböző interjúk során is gyakran megemlíti, majd innen kiindulva további jelértékű információkkal gazdagítja a képet. Az alábbiakban kurzívval szedve a weboldal életrajzának szövege olvasható, alatta pedig olyan információk következnek, amelyeket a műsorvezető más nyilatkozataiban közölt önmagáról. Milyennek „ismerhetjük meg” tehát Stahl Juditot?

Stahl Judit 1968-ban született Budapesten.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán végzett.

Tudnivaló, hogy az Apáczai „versenyistállójának” (Vas, 2001) elvégzése után egyszerre két helyre nyert felvételt, a Főiskolán kívül Szegedre is, molekuláris biológusnak.¹¹ Míg a molekuláris biológia gyermekkori vágy volt, addig a Főiskola múló szeszélynek látszott csupán (Vas, 2001).

Cinnecitta- és BBC-ösztöndíjas volt.

Annak ellenére, hogy nem tartotta magát művésznek¹², sem istenáldotta tehetségnek (Vas, 2001), mások mégis annak tarthatták őt, mivel egy vizsgafilmjével és egy dokumentumfilmjével is nemzetközi ösztöndíjat nyert. Az évfolyamtársak önmagukba vetett töretlen hitével szemben az ő folyamatos bizonytalansága áll, ám amikor kiemeli:

„[a]z osztálytársaimnak határozott művészi ambícióik voltak, amelyeknek a megvalósításához, úgy gondolták, a köznek kötelessége pénzt adni. Ezzel szemben én mindig megkérdőjeleztem magam: mi van, ha szart csinálok?” (Zsidai, 1998),

ezzel egyúttal önmagát a köz által szükségszerűen finanszírozott öntudatos magaskultúra és az eladhatóságával saját létjogosultságát igazoló tömegkultúra vízválasztójára helyezi.

Másodéves főiskolásként kezdett dolgozni a Magyar Televízió 2-es csatornáján.
Éveken át műsorokat szerkesztett, rendezett, riport- és dokumentumfilmeket készített.

Nemegyszer utal arra, hogy az itt szerzett gyakorlat révén vált lehetségessé, hogy főzőműsorát egyedül találja ki, saját stábjával, saját szerkesztésben és rendezésben forgassa le.¹³

1996-ban hívták az induló TV2-höz, ahol öt éven át vezette a Tények című hírműsort.

Ekkor kezdenek interjúkat készíteni vele, így hát visszamenőleg megállapíthatjuk, hogy az elit középiskoláról és a molekuláris biológiáról megtudott részletek funkciója alighanem az, hogy árnyalja a „csinos, fiatal hírolvasónő” sztereotípiáját. Ezt a célt szolgálhatja az a visszatérő elem is, hogy remekül koncentrál, „képtelen bakizni”.

A Tények vezetésével kapcsolatban a leggyakrabban a feladat innovatív voltát emeli ki: „engem addig érdekelt a Tények, amíg arról szólt, hogy kitaláljuk, milyen Magyarországon a kereskedelmi hírműsor. Addig rendkívül izgalmas volt” (Vig, 2003).

2002 nyarán úgy döntött: abbahagyja a híradózást...

Amikor „felállt a csúcsról”¹⁴ (Sisso, 2003; Vig, 2003), iróniával nyilatkozta, hogy soha nem állt szándékában „Guinness-csúcsokat döntögetve megnyerni a »magyar hírolvasás hosszú távú királynője«„ címet (Vig, 2003), s hogy új kihívásokra van szüksége.¹⁵

...és teljes egészében nagy szenvedélyének, a főzésnek-sütésnek szenteli idejét.

Hangsúlyozza, hogy ezzel kockázatot vállalt¹⁶ (Sisso, 2003), amit én elsősorban abban látok, hogy az addigra már létrehozott „okos hírszerkesztő + szép műsorvezető” képét hirtelen felválthatja egy annál sokkal egyszerűbb imázs, a „tévészakácsnőé”. Ezt olyan információs elemekkel próbálja megelőzni, mint a „hírnév kontra szenvedély” sokat ismételt mitologémája¹⁷ (Vig, 2003; Sisso, 2003), vagy hogy reggelente recepteket és gasztronómiai cikkeket szokott olvasni (Vig, 2003). Az is árnyalja a képet, hogy hangsúlyozza: ő készíti a teljes műsort, nem csupán főz benne.¹⁸

A gimnázium után Judit Budapesten cukrász szakmunkásbizonyítványt is szerzett, New Yorkban pedig professzionális séfiskolába járt.

E két sokat hangsúlyozott¹⁹ (L.Zs., 2004; Vig, 2003; Sisso, 2003; Bus, 2002) információnak viszont már ellentétes funkciója van: a „tévésztár, aki nem is tud főzni” sztereotípiáját küszöbölik ki. Amit eddig szenvedélyként mutattak be nekünk, hirtelen a szemünk előtt válik szakmává, a „hobbiszakácsnő” pedig „professzionális séffé”.

2002 tavaszától jelennek meg receptjei a Nők Lapjában. Első szakácskönyve, az „Enni jó! Kedvenc receptjeim zsúfolt hétköznapokra és ráérős hétvégékre” 2002 novemberében jelent meg, és ekkor indult Főzőiskolája is.

Ha eleinte az alkotta a Stahl-imázs részét, hogy „a tévé csak egy kaland az életében”²⁰, akkor napjainkban ez a gondolat nagyszabásúbb fogalmazásban jelenik meg: mára „Stahl Judit birodalmat épít.²¹ ” A lényeg azonban nagyon hasonló: aláhúzni, hogy a tévéműsor, amelynek kapcsán az emberek őt leginkább ismerik, életének, önmegvalósításának és üzleti tevékenységének egy szelete csupán. Birodalmának részét alkotják cikkei, szakácskönyvei, tévéműsora, videókazettája, beindított főzőiskolája, sőt, még a jövőre vonatkozó tervei is. Így az is, hogy „külföldre terjeszkedik”
(F. A., 2004), azaz a Stahl Konyháját Lengyelországba is el kívánja adni, valamint hogy konyhával felszerelt szakácskönyvboltot szeretne nyitni.²²

Ez hát az az életút, amelyet többé-kevésbé mindannyian ismerünk. Mint azt a fejezet elején említettem, Stahl Judit jól érzékelhető határt von a közszereplés és az intimitás szférái közé, ám mégis van magánéletének néhány olyan eleme, amelyet beemelt a közszférába, interjúkban utalva rájuk. Így ezek a személyes információk is a Stahl-imázs részévé válhattak, emberibbé téve azt. Elsősorban olyan konfidenciális információk tartoznak ide, mint hogy szülei partnerként kezelték, s hogy közvetlen, magabiztos, koravén gyerek volt.²³ Az iskolában főleg fiúkkal játszott, s ha kellett, meg is verte őket (Vass, 2001). A „macsó kislányból” könnyen konfliktáló felnőtt lett, aki elébe megy a pofonoknak, de „inkább impulzív, semmint tudatos” (Vass, 2001). Mindent egyedül intéz, nem áll mögötte az őt menedzselők csapata.²⁴

A Stahl-kép része az is, hogy tudatában van külseje fontosságának, vállalja, hogy arca emblematikussá lett, ezért sminkese nélkül nem engedi fotózni magát (Zsidai, 1998). Ezzel együtt vallja, hogy a „szép nő – nem szép nő” probléma számára nem centrális, ő sokkal több, mint a teste vagy a külseje.²⁵ Végül a magánszférából egyre inkább a közszereplés színterére vonódik be Stahl Judit férje, Bohus Csaba is, azaz a Stahl-képben a magán- és a közszféra határvonala az utóbbi időben némileg eltolódni látszik, így a sztár életének egyre nagyobb szelete válik publikussá, s ezáltal jelértékűvé.

3.1. „...a gasztronómiával az élet maga lesz jóízű”²⁶

A „Stahl-projekt” fontos részét képezik a főzőműsorra magára vonatkozó imázselemek. Érdemes külön is megvizsgálni, hogy Stahl Judit a műsor milyen jelértékű vonásait emeli ki különféle publikus megszólalásai során, azaz milyen képet, előzetes elváráshorizontot konstruál a műsora számára. A különféle interjúkban gyakran ismétlődik ezzel kapcsolatban három gondolat, amelyek közül az első a női, illetve a férfiszereppel kapcsolatos sztereotípiákra vonatkozik. Stahl Judit többször hangsúlyozta, hogy ő az uralkodó sztereotípiákkal szemben fogalmazza meg saját helyét a médiában, s ezért nem fél belevágni egy olyan „házitündéres” műfajba sem, mint egy főzőshow:

„Remélem, hogy amiképpen mást és újat csináltam, amikor hírműsort vezettem, úgy most is tudok valami újat mutatni ebben is – az egyik mondjuk rögtön annak a sztereotípiának a leépítése volna, hogy ha egy nő főz, akkor egyértelműen káposztaszagú házura-kiszolgálóvá válik” (Sisso, 2003).

Időnként ennél messzebb is megy, s egyenesen arról beszél, hogyan lehetne újrafogalmazni ezeket a sztereotípiákat, létrehozni egy korszerűbb női szerepet:

„Döntöttem: főzni szeretnék, mert ez gyerekkorom óta vonz. Nem a hagymaszag vonz, sokkal inkább az, hogy megmutassam, lehet steppelt pongyola nélkül, munka mellett is háziasszony valaki. Ez arról szól, hogyan lehet otthont teremteni. Mindenki érzi, hogy másként, mint ahogy anyáinknak, nagymamáinknak kellett, de az, hogy akkor mit is csináljunk, már nem ilyen egyértelmű” (Vig, 2003).

Fontos megismételni, hogy miközben Stahl Judit a régi női identitás korszerűtlenségét hangsúlyozza, nem szakít a női szerep olyan alapköveivel, mint például az „otthonteremtés”, amelyet a női szerep másik alappillére, a „főzés” révén remél megvalósítani. Ezért aztán az ő nyilatkozataiban a főzés sokkal többet jelent egyszerű ételkészítésnél: erősen metaforizálódik, s már olyan archaikus női funkciókkal mutat rokonságot, mint a másokról való érzelmi gondoskodás és a közösség összetartása:

„»A finom étel nem a végcél. Az csak a katalizátor« (L. Zs.), mondja, s másutt részletesebben is kifejti: »...szerintem az étkezés többről szól, mint magáról az ételről. Emlékekről, hangulatokról, az együttlét öröméről. [...] nincs annál jobb, mint amikor a nap végén töltünk egy pohár bort, és leülünk vacsorázni, vagy amikor hétvégén a barátaink jönnek hozzánk ebédelni, és délutánba nyúlóan órákon át eszünk, és beszélgetünk közben. [...] Ha erre gondolunk, akkor öröm lesz a főzés és az evés, amolyan „nyugalom szigete”. És azt hiszem, ez a lényeg«” (Bus, 2002).

Talán ezért is zárul a Stahl konyhájának minden adása közös rituális evéssel, amikor az elkészült fogásokat a stáb együtt fogyasztja el, s a kör közepén állva maga Judit is nagyokat harap az ételből.

3.2. Enni jó! – Gyorsan valami finomat!

Bár e dolgozat terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy Stahl Judit szakácskönyveit önálló fejezetben vizsgáljam, külön elemezve a szakácskönyvpiacon elfoglalt helyüket, két okból mégis ki kell rájuk térnem. Egyrészt azért, mert a televíziós főzőshow elsősorban velük lép intertextuális viszonyba, másrészt azért, mert bennük, s közülük is főleg az első kötetben valósul meg a legegységesebben az eddig elemzett Stahl-imázs.

A két kötet első ránézésre nagyon hasonló. Mindkettőt a Park Könyvkiadó jelentette meg ugyanabban a formátumban, mint szakácskönyv-sorozatának többi darabját is: jó minőségű fotópapíron, sok-sok egész oldalas képpel, változatos színű, méretű és típusú betűkkel szedve.

A két könyv szövegének stílusa is azonos: mindkét esetben a népszerű újságírás szövegalkotási technikáit használja a szerző. Ez a törekvés mind tartalmi, mind stiláris szinten nyomon követhető: a személyes információkat, magánjellegű élményeket és emlékeket is mozgósító szöveg szókincsére a családias, néha a szleng határát súroló szóválasztás, a kötetlen, időnként fragmentált mondatszerkesztés és a változatos mondatfajták használata jellemző. Végső soron tehát mindkét könyv a sorok mögött fellelhető személy, a szerző felé irányítja az olvasó figyelmét, azonban különböző mértékben és céllal. Az első kiadvány az imázsépítés fontos állomásának tekinthető, míg a második kötet a szubjektív szakácskönyvek műfaji követelményeinek megfelelően csupán az olvasóval való közösség fenntartását célozza, kötetlen, baráti beszélgetést imitálva. Ez a különbség könnyen érzékelhető, ha megvizsgáljuk a két kötet fotóanyagát és szerkezeti felépítését (lásd a 3. táblázatot).

3. táblázat. A két szakácskönyv jellemzői

	Enni jó! (2002)	Gyorsan valami finomat! (2003)
oldalszám	192	224
képek száma	112	122
ezen belül a szerzőt ábrázoló képek száma	36	6

Látható, hogy amíg a két könyv körülbelül ugyanannyi képet tartalmaz oldalanként (0,58, illetve 0,54 darabot), addig a második kötetben radikálisan csökkent a szerzőt ábrázoló képek száma (oldalankénti 0,32-ről 0,026-ra). A két könyv fotói jellegükben is különbözőek. Az első kötetben a Stahl Juditról készült fényképek színesek, élesek és figyelemfelkeltőek, szemben az ugyancsak színes, de gyakran homályos ételfotókkal. A második kötet ételfotói mind színesek és homályosak, az őt magát ábrázoló képek viszont fekete-fehérek, s ezáltal hangsúlytalanok és álomszerűek. Összefoglalva: a szerző képi ábrázolására eső hangsúly, amely az első kötetben igen nagy, a második kötetre határozottan csökken.

A két kötet szerkezete is eltérő. Az Enni jó! formabontó módon nem ételtípusok, hanem társaságtípusok szerint épül fel. Olyan fejezetei vannak, mint Többesben; Szólóban; Párosan; valamint Enni és utazni. Ez a felosztás önmagában is hangsúlyozza a Stahl-imázs egyik alaptételét, miszerint a főzés többet jelent az ételkészítésnél, s végső soron a közösség összetartásának ősi feladatát szolgálja. A Gyorsan valami finomat! című kötet ezzel szemben hagyományosnak mondható, amennyiben ételcsoportok szerint közli a recepteket. Itt is nyomon követhető tehát az a változás, amelyet a fotók kötetek közötti megoszlása sugallt: a második könyvben a hangsúly a szerzői imázsról az ételekre került át.

Az utolsó fontos eltérés a két szakácskönyv között az, hogy az első kötetben az egyes receptcsoportokat rövid esszéisztikus szövegek vezetik be, amelyek rögzítik a Stahl-kép legfontosabb vonásait, s amelyek a második kötetben már szinte teljesen hiányoznak. A következő rövid részletek jól példázzák, hogy az Enni jó! című könyv lírai betétei ugyanazt a képet mélyítik el és árnyalják, amelyet az előzőekben körvonalaztunk.

„Ülök a kocsiban, hazafelé hétfőn este a tévéből. Szól a rádió, és a műsorvezető éppen azt fejtegeti, hogy a dolgozó nők ma már kénytelenek választani: karrier vagy vacsora. Érzem, hogy enyhén megfeszülnek az idegeim. Miről beszél ez? Miket hord össze? Micsoda sztereotípiák! Aki dolgozik, az dolgozik. Van munkája és szeretheti is a munkáját. Akár férfi, akár nő. És az sem kivételes eset, ha szeret jókat enni, jókat főzni. Akár férfi, akár nő. Hol itt a szégyen? [...] Nos, szóval megyek hazafelé, és igenis, vacsorát fogok főzni. Ahogy majd’ minden este. És attól, hogy munka után vacsorát főzök, még korántsem vagyok steppelt pongyolás elnyúzott teremtmény, de szupernőként tündöklő, feminista élharcos sem. Egyszerűen csak egy mindennapi ember vagyok, aki dolgozni is szeret meg főzni is...” (Stahl, 2002).

Milyen hát az a kép, amely a könyvből előttünk kibontakozik? A munkáját és a főzést egyaránt szerető nő képe, aki nemcsak a saját családját tartja össze terített asztala segítségével (Stahl, 2002: 21), de baráti körét is. Nála rendezik a „Harmincas Tyúkok Estéjét” (Stahl, 2002: 13), ő süt 20–24 órán át omlós malacsültet barátai számára (Stahl, 2002: 35), kirándulócsapatukkal rendszeresen piknikezik (Stahl, 2002: 41), s pizzabulijain nemcsak a közös evés, de a közös főzés örömét is megismerteti vendégeivel (Stahl, 2002: 47).

A könyv „lírai énje” harmonikus párkapcsolatban él, s kedvesével szemben időnként játékos csipkelődéseket is megenged magának (Stahl, 2002: 81, 115). Ugyanilyen harmonikus a viszonya saját testével is, s bár nem „két lábon járó fitneszmagazin”, nem él „nyúlkaján”, azért mozogni szeret, hetente többször is fut és tornázik a szabadban. „És igen, nagyon szeretek enni is: jóízűt, frisset, finoman illatozót. Sosem éreztem, hogy ez ellentmondást jelentene” – teszi hozzá (Stahl, 2002: 93). Receptjei sem éppen kalóriaszegények: tejszínnel, vajjal főz, sok húst, sonkát használ, csokoládét készít, sőt, videokonyhájának első kazettáját teljes egészében a csokoládés édességeknek szentelte. S ennek ellenére, ahogy arról a könyv 36 fotója tanúskodik, az Enni jó! hősnője nem hízott el. Karcsú, fiatal, és mindig mosolyog a fényképeken, amelyeken általában csupán derékig látszik. Sminkje tökéletes, mosolya picit kacér és hangsúlyozottan nőies, mintha minket, olvasókat nézne egy csepp iróniával, ahogy épp őt, Stahl Juditot nézzük. Környezete, éppúgy, mint ruházata, szolid jólétről árulkodik. Kényelmes, de elegáns, enyhén kivágott felsőrészeket visel fekete nadrággal, ugyanúgy, mint a tévéshow-ban.

Nem kétséges, hogy a bemutatott Stahl-imázs szoros kapcsolatban áll a nők szerepéről és a női testről folyó diskurzusokkal. A továbbiakban e viszony elemzésére teszek kísérletet.

4. A body-projekt²⁶

4.1. A női szerep változása

Az utóbbi 80–90 évben jelentős és sokat elemzett változáson ment keresztül a társadalom testhez, evéshez való viszonya. Ezen belül is szembetűnő a nők társadalmi szerepmodelljeit, s ezzel összefüggésben az énképüket, valamint a testképüket érintő metamorfózis.

Az 1950-es és 1980-as évek között többszörösére nőtt a házon kívül munkát vállaló férjezett nők száma (Ferguson, 1985: 190). Ezzel függ össze, hogy míg a 20. század elején a társadalom által a nők számára felkínált szereplehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak, addig az 1970-es évektől elmondható, hogy ezek spektruma hirtelen számottevően kiszélesedett. A női magazinok által preferált „modern nő” nemcsak a családjára mindig elég időt áldozó feleség és anya, de emellett önálló, saját életét kreatív módon megélő asszony is (Vidmar, 2002: 53). Függetlenül a „szingli” nőképek erősödő térhódításától, az anyaság máig a női lét csúcspontjaként jelenik meg, amely még a karrier oltárán sem áldozható fel (Vidmar, 2002: 53). Hasonlóképp, a férfipartner birtoklása továbbra is a nőiség kiteljesítésének egyik státusszimbóluma maradt, s így a nők világában érzékelhető presztízst jelent (Ferguson, 1985: 190–191). Ugyanakkor a női szerep opcionális összetevői közé tartozik a „háziasszony” és a „sikeres nő” képe, amely mögött az a rejtett üzenet húzódik meg, hogy a mai nők szabadon választhatnak: a kettő közül melyik nőtípust, illetve e két fő változat milyen elegyét (Ferguson, 1985: 8; Vidmar, 2002: 38–39) kívánják életükben megvalósítani.

4.2. A média szerepe

Széles körben kutatott kérdés, hogy milyen szerepe van e változásokban a médiának. Produktívnak tűnik az a Durkheim nyomdokain haladó megközelítés, amely szerint a média, s ezen belül például a női lapok nem csupán reflektálnak a nő társadalmi szerepére, hanem e szerep definíciójának egyik forrását és az ez irányú szocializáció egyik fontos táplálóját is jelentik (Ferguson in O’Sullivan et al. 2002: 138). Ezt oly módon teszik, hogy követendő attitűdöket és végrehajtandó rítusokat ajánlanak a beavatandóknak, amelyek bizonyosan eljuttatják majd őket az áhított célhoz, légyen az akár a femme fatale, akár a szuperszakács vagy épp a vállalatvezető (Ferguson, 1985: 185).

Ebből következik, hogy a nőket nem szemlélhetjük csupán úgy, mint a női szerep médiareprezentációjának passzív áldozatait, tekintve, hogy ők maguk aktívan azonosulnak e reprezentáció egy vagy több vonásával (HrzŠenjak, 2002: 15). Hogyan zajlik ez a folyamat? Mindenekelőtt a női újságok virtuális közösségeket hoznak létre. Az általuk bemutatott világkép szerint az egyes nők nem annyira a társadalom, mint inkább a nők külön világának polgárai. Ebből a közös női sorsból táplálkozik az a szolidaritás, amely áthidalhatja a nők közötti gazdasági, társadalmi vagy személyiségbeli különbségeket (Ferguson, 1985: 6, 11). Az utóbbi időben a nők egységes világa további kisvilágokra látszik tagolódni, amelyek mindegyike saját rítusvariációkkal operál, sajátos megosztó gyakorlatot követ (Ferguson, 1985: 192; HrzŠenjak, 2002: 24). Az adeptus elsajátítja a közvetített gondolatokat, érzéseket, majd megteszi a szükséges gyakorlati lépéseket is afelé, hogy e közösségek teljes jogú tagjának érezhesse magát. E gyakorlati lépések persze általában vásárlási aktusokat jelentenek: bizonyos javak birtoklása révén érezheti magát az egyén beavatottnak, s azonosíthatják őt a többiek is ilyenként (HrzŠenjak, 2002: 21–22). A vásárolt javak tehát nem elsősorban szükségleteket tükröznek, inkább választott életformát, orientációt. A cél egyfajta életstílus, imázs létrehozása, önmagunkból való megalkotása, hogy így találhassuk meg vágyott helyünket a társadalomban (Skumavc, 2002: 122).

4.3. Test – hatalom – személyiség

Itt kapcsolódik a női szerepek médiareprezentációjának kérdése a személyiség–hatalom–test foucault-i problémaköréhez, mert szerinte az ember a tudományos megfigyelés és értelmezés tárgyává vált, a hatalom és a tudás terméke lett. Az ember saját testéről alkotott elképzeléseit és öntapasztalását a fegyelmezési módok és a
diskurzusok együttesen alakítják (lásd Foucault in Lafferton, 1997). A tudományos diskurzusokra támaszkodó női lapok így válnak képessé arra, hogy az „egészségesség” és a „szépség” nevében fegyelmezzék például a női testet. Persze nem elsősorban külső kontrollra kell gondolnunk: a folyamat főképp az önkontroll és az önfegyelmezés technikáit hozza működésbe (HrzŠenjak, 2002: 16–18).

A nők esetében a test fegyelmezésének egyik legfontosabb eszköze a „férfiszem örökké jelenvaló tekintélye”. Ez körülbelül úgy működik, mint Bentham panoptikuma Foucault Felügyelet és büntetés. A börtön története című művében. Ez nem más, mint egy központi torony, ahonnan a börtönőrök minden cellába belátnak, anélkül azonban, hogy a rabok észrevennék, hogy épp nézik őket. Mivel tehát az elítéltek tudják, hogy láthatóak, de nem tudják, mikor kerül rájuk a sor, viselkedésüket folyamatosan az őrök által megszabott normákhoz igazítják. Hasonlóképp a nők többsége is interiorizálta a férfitekintetet, amelynek jóváhagyásától egykor valóban az élete függött (HrzŠenjak, 2002: 19). A nők tehát úgy látják magukat, mint akiket állandóan néznek, ennélfogva szinte folyamatosan kísér(t)i őket önmagukról alkotott képük (Berger in: Vendramin, 2002: 89). Ennek a képnek pedig a 20. század folyamán a test egyre meghatározóbb része lett.

4.4. Nő – test – étel

Bár a nők társadalmi értéke mindig is elválaszthatatlan volt testiségüktől (Brown & Jasper, 1993: 18), az viszonylag új fejlemény, hogy ezt az értéket elsősorban a test „szépsége”, vagyis az aktuális női testideállal való egyezése határozza meg. A 19. században mind a család, mind a közösség szemében nagyobb súllyal estek latba a kívánatos női jellemvonások, mint a kívánatos női test. Az ekképp szocializált ifjú hölgyek számára tehát a test még közel sem bírt akkora jelentőséggel, mint ahogy azt alig száz év múlva megfigyelhetjük (Brumberg, 1998: XX).

A társadalmi megítélés változásait rövidesen interiorizáló nők a 20. század közepére saját maguk értékelését már szorosan összekapcsolják testük alakjával és méretével, sőt, a test egyfajta átfogó „projektté” válik, az önmeghatározás fontos eszközévé. Rajta keresztül közlik a nők látható módon a világgal, kik is ők (Brumberg, 1998: 97). Ezért napjainkban, a karcsúság önkényuralma (Chernin in Zimberg, 1993: 147) idején, amikor a vékony testalkat egyaránt szimbolizálja a gazdagságot, a függetlenséget, a szabadságot és a nem reproduktív szexualitás gyönyörét (Brown & Jasper, 1993: 19), nem csoda, ha társadalmi anomáliának számít az a nő, aki nem érez aggodalmat a saját súlyával kapcsolatban (Brown, 1993: 53).

A női testtel szemben megfogalmazódó elvárásokat a kozmetikai ipar, a testépítőipar és a plasztikai sebészettel kapcsolatos üzletágak például a reklámiparon át is kommunikálják, társadalmilag konstruált nyugtalanságot keltve a nőkben saját testük iránt. A satu másik felét az élelmiszerreklámok ugyancsak társadalmilag konstruált csábításai alkotják. A nekik ellenállni nem tudó nő lelkiismeret-furdalást érez, s „bűnéért” azzal fizet, hogy megvásárolja a kozmetikai ipar, a testépítőipar és a plasztikai sebészettel kapcsolatos üzletágak termékeit és szolgáltatásait (Shroff, 1993: 111). A társadalmi elvárások üzenete ellentmondásos: míg mások táplálása még mindig elsősorban női feladatnak számít, a nőktől azt is elvárják, hogy erősen korlátozzák önmagukat a táplálkozás, s a vele összefüggő érzelmi gondoskodás terén. Így válik az étkezés sok nő számára szimbolikus aktussá, az érzelmi szükségletek kielégítésének legfontosabb módjává (Brown, 1993: 63–64).

Elmondhatjuk tehát, hogy az étkezési szokások napjainkban metaforikus tartalmakkal telítődtek. Egyrészt, amint arra már utaltam, az érzelmi gondoskodás nyújtásának és elfogadásának képességét jelképezik. Másrészt a „nőiség” hagyományosan a testi spontaneitás különféle formáival asszociálódik, míg az önfegyelem hagyományosan „férfiasként” kódolt viselkedésforma. A diétázás, a fogyókúrázás tehát mint kulturális metafora az én női („testi, éhes”, „veszélyes”) és férfi („spirituális”, „fegyelmezett”) oldalai közötti küzdelmet jeleníti meg (Csabai, 1998). A nők az étel és a súly kontrollja révén jelképesen az életük felett gyakorolt kontrollt valósítják meg (Brown & Jasper, 1993: 14, 33). Mivel pedig ez siker esetén önjutalmazó tevékenység, bizonyos fokig még a táplálkozási rendellenességekben szenvedő nőkről is elmondható, hogy nem tekinthetők a társadalmi rend és a különféle iparágak passzív áldozatainak, tekintve, hogy ők maguk is aktívan részt vesznek saját maguk megalkotásában (Brown & Jasper, 1993: 11). S ezzel visszatértünk a fejezet elejére: a női szerepek változása és a média szerepe ebben a folyamatban ugyanannak az éremnek az egyik oldala, amelynek a másik oldalán a test–hatalom–személyiség problémája és a nő–étel–test gondolatköre található.

4. 5. A „Stahl-projekt”

Hogyan viszonyul az elmondottakhoz a Stahl Judit által felépített kép? Milyen személyiség megálmodására/megalkotására csábít? Milyen közösségeszmére támaszkodik, s mit sugall arról, hogyan lehet a befogadó e közösség tagja?

Úgy gondolom, e kérdésre több szinten adhatók eltérő, de egymással összefüggő
válaszok. A felszínen a nemi szerepek, nemi sztereotípiák játéka zajlik: Stahl Judit látszólag szembeszegül velük, elutasítja a „steppelt pongyolát” és a „káposztaszagot”. Ám hamarosan kiderül, hogy műsora és publikus megszólalásai nem a sztereotípiák felszámolására, hanem azok újragondolására, modernizálására ösztönöznek. Mialatt a hagyományos háziasszonyszerepet elutasítja, e szerep leglényegesebb konstrukciós elveit megtartja, beolvasztja saját nőképébe. Fenntartja magának az otthonteremtő, a közösségteremtő nő szerepét, s ezeket az archaikus funkciókat a főzés és a vendéglátás révén, azaz a lehető leghagyományosabb módon kívánja betölteni. Az ő nőképe ugyanolyan sztereotip, mint amelyet elutasít: ez nem más, mint a munkahelyén és otthon egyaránt helytálló „szupernő”, aki szívesen végzi munkáját, sikert sikerre halmoz, s eközben nem kerül konfliktusba a hagyományos női szerep elvárásaival, mert gond nélkül megfelel mindkét fronton. Ezt úgy tudja végrehajtani, ha – és ez Stahl Judit újdonsága – a főzést magát emeli az önmeghatározás részévé, amely számára nem csupán házimunka, de szenvedély és szórakozás egyszerre, sőt, karrierje is ezen alapul.

A második szinten a Stahl-imázs látszólag szembeszegül a mai kor testfegyelmező eljárásaival. Televíziós műsorában ő nem csupán főz, de eszik is, első szakácskönyvének címe pedig egyenesen Enni jó!. Receptjeit olvasva nyomát sem találjuk a kortárs diétatrendeknek. Ételeinek zsírtartalma meglehetősen magas, vajat, húst, sok tejszínt tartalmaznak. Ugyanezt mondhatjuk az ételek szénhidráttartalmáról is: nagy hangsúlyt helyez a sütésre, cukrot, csokoládét ír elő receptjeiben. Nyilatkozatai szerint nem eszik „nyúlkaját”. Ám ez csak az érem egyik oldala. A másik oldalon áll a „tökéletes nő” külső megjelenése, fölösleges kilók és sminkhibák nélkül, aminek magyarázata a szervezés, a figyelem és a mozgásban lelt élvezet. A Stahl-imázs tehát ismét kétarcú: szembeszáll a testfegyelmező eljárásokkal, ugyanakkor sikeresen interiorizálja is őket. Ezáltal tagadja a mai kor újabb fontos dichotómiáját, és a lélek nőies (spontán, testi, sőt, mások testéről is gondoskodó) és férfias (önuralommal bíró, szellemi) oldalait nem a „diéta harcában”, hanem harmonikus egyensúlyban ábrázolja. Vajon nem ezt az androgin harmóniát fejezik ki az öltözködés nyelvén Stahl Judit örök fekete nadrágja és színes, kivágott, változatos és mindig nőies topjai?

Végül e megálmodott személyiség harmadik fontos eleme a viselkedést érinti. Első ránézésre szembetűnik, hogy Stahl Judit mind a fényképeken, mind pedig televíziós műsorában kissé modorosan viselkedik. A nőket folytonosan érő férfitekinteteket láthatóan számításba veszi, sőt, tematizálja is őket. „Kimosolyog a képernyőről” a nézőkre, „kiszól” az operatőrhöz és a stáb tagjaihoz, kikéri a véleményüket, s végül vendégül látja őket frissen elkészült ételeivel. Egész viselkedésével azt sugallja, hogy őt nem zavarja a mozi férfitekinteteinek hármassága: a néző, az operatőr és a színész partner tekintete (Skumavc, 2002: 133). S ez talán nem is véletlen, hiszen a tévéshow enyhén emelt kameraállása, és a szakácskönyvek, de főleg a második kötet fekete-fehér, homályos képei mind Stahl Judit védettségét jelképezik. A nézőnek olyan érzése támad, hogy itt kivételesen az a szabadabb, akit néznek, mert ő konstruálja a tekintetet, ő dönti el, mit láthatunk, s mit nem.

Az utolsó megválaszolandó kérdés már közvetlenül minket, nézőket érint. Milyen azonosulási technikákat kínál fel a Stahl-imázs a mi számunkra, milyen úton érhetjük el az általa reprezentált szimbolikus értékeket? Hogyan válhatunk a Stahl-képhez hasonlóvá, hogyan lehetünk mi is beavatottak? Természetesen a mai kor szelleme szerint a modern marketingtechnikákra való érzékeny reagálás útján, elsősorban a vásárlás aktusai révén. Olvassuk heti rendszerességgel Stahl Judit rovatát a Nők Lapjában, vegyük meg könyveit, nézzük tévéműsorát! Tartsunk vele személyes kapcsolatot vagy a műsorban meghirdetett receptverseny révén, vagy a honlapon található fórumon keresztül, amelynek már a címe is (Kérdezd Juditot!) egyfajta század eleji „női liga”-hangulatot idéz, ahol huszonéves ifjú hölgyek kamasz lányokat avatnak be a sikeres nőiség titkaiba. Ilyen útmutatás mellett bizonyosan nem lesz nehéz valóra váltani saját életünkben a Stahl-image vonzó eszméit, s munkánkban és konyhánkban egyaránt sikeres mai nővé lennünk.

Irodalom Stahl Juditról²⁸

Bus István (2002) Stahl Judit megfőzött. Nők Lapja, április 3. http://www.noklapja.hu/ cikk.php?id=1&cid=5485&PHPSESSID=06f4d559a67ce464e0820b05e56dc800

f.a. (2004) Stahl Judit külföldre terjeszkedik. Legjobblap.hu. http://arc.hu/cikk.html?id=3551

Farkas Katalin (2003) Személyes fakanál. Stahl Judit: Enni jó! MaNcs, http://www.mancs.hu/ index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=8368

Folytassa, nővér. http://www.tv2.hu/Archivum_cikk.php?cikk=100000023882&archiv= 1&next=30

L. Zs. (2004) Stahlalva! Népszabadság, január 9. http://www.nol.hu/cikk/141836/

Más is volt kamasz... Stahl Judit televíziós műsorvezető. Stahl Judit meséli. Necc.hu http://www.necc.hu/kamasz/kamasz_3.html

Sisso (2003) A hírmanöken és a hagymakarikák: MaNcs, Tűsarok, 2003. január 09. Elérhető az interneten: http://www.tv2.hu/Archivum_cikk.php?cikk=4000443&archiv=1&next=10

Stahl Judit (2002) Enni jó! Budapest: Park Könyvkiadó.

Stahl Judit (2002) Megszállottan szeretek főzni. Origo/Nőilapozó http://www.origo.hu/ noilapozo/presszo/20021029stahl.html

Stahl Judit (2003) Gyorsan, valami finomat! 35 perces ételek. Budapest: Park Könyvkiadó.

Stahl Judit és Friderikusz Sándor. http://195.56.65.21/friderikusz/musorok/osztalytalalkozo/adas13.html

Stahl Judit férjével birodalmat épít. Origo, 2004. március 12. http://www.origo.hu/ szorakozas/teve/20040312stahl.html

Stahl Judit férjhez ment. Blikk, 2003. 08. 31. http://www.tv2.hu/Archivum_cikk.php?cikk= 100000043285&archiv=1&next=30

Stahl Judit kiszáll a Tényekből. Origo, 2002. augusztus 30. http://www.origo.hu/szorakozas/ teve/20020830stahl.html

Stahl Judit. Legjobblap.hu. http://arc.hu/arc.html?id=485

Stahl Judit: Enni jó! Korridor Kult. 2003. 08. 31. http://www.tv2.hu/Archivum_cikk.php?cikk= 100000045272&archiv=1&next=20

Stahl konyhája. Korridor http://www.tv2.hu/Archivum_cikk.php?cikk=100000052731& archiv=1&next=20

stsmort (2003) Enni jó! Hát még szerepelni! http://sesblog.hu/archives/individual/008775-20030927.html

Szaszand (2003) Pálffy és Stahl újra együtt? http://www.TV2.hu/Archivum_cikk.php?cikk= 100000081144&archiv=1&next=0

UnoKém (2003) Stahl Judit az év női közéleti személyisége. http://www.uno.hu/ news/story/56069

Vass Virág (2001) Egy (majdnem) magabiztos nő. Beszélgetés Stahl Judittal. Nők Lapja, 05. 23. http://www.noklapja.hu/cikk.php?id=1&cid=1446&PHPSESSID=06f4d559a67ce464e0820b05e56dc800

Vig György (2003) Szívesen készítenék interjút boldog emberekkel. Nők Lapja 03. 26. http://www.noklapja.hu/cikkonly.php?action=nyomtat&cid=9291&PHPSESSID=06f4d559a67ce464e0820b05e56dc800

Zsidai Péter (1998) Nem akarok sztár-liba lenni. Interjú Stahl Judittal. Elite Magazin, szeptember. http://www.elitemagazin.hu/9809/index.html

A nőkről és a testről

Berger, J. (1972) Ways of Seeing. London: BBC & Penguin.

Brown, Catrina & Jasper, Karin (1993) Why Weight? Why Women? Why Now? In: Consuming Passions. Feminist Approaches to Weight Preoccupation and Eating Disorders. Brown, Catrina & Jasper, Karin (ed.) pp. 16–35. Toronto: Second Story Press.

Brown, Catrina (1993) The Continuum: Anorexia, Bulimia, and Weight Preoccupation. In: Consuming Passions. Feminist Approaches to Weight Preoccupation and Eating Disorders. Brown, Catrina & Jasper, Karin (ed.) pp. 53–68. Toronto: Second Story Press.

Brumberg, Joan Jacobs (1998) The Body Projekt. An Intimate History of American Girls. First Vintage Books Edition.

Csabai Márta (1998) Bőrbe kötve – a test könyvei. A test. Társadalmi fejlődés, kulturális teória. (recenzió) szerk.: Mike Featherstone & Mike Hepworth & Bryan S. Turner. Buksz, 1998, 2-06. Elérhető az interneten: http://www.c3.hu/scripta/buksz/98/2/06.htm

Featherstone, Mike & Hepworth, Mike & Turner, Brian S. (1997) A test. Társadalmi fejlődés, kulturális teória. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó.

Ferguson, Marjorie (1985) Forever Feminine: Women’s Magazines and the Cult of Femininity. Gower House.

HrzŠenjak, Magda (2002) „The Bio-Politics of the Body in Women’s Magazines”. In: Making Her Up. Women’s Magazines in Slovenia. Petković, Brankica (ed.) pp. 14–31. Peace Institute.

Lafferton Emese (1997) Az ember és a társadalom testéről a modern tudományok tükrében. Szakirodalmi áttekintés. Replika, 1997/28. Elérhető az interneten: http://www.c3.hu/ scripta/scripta0/replika/28/test.htm

Legan, Jerca (2002) Women’s Magazines as Advertising Media. In: Making Her Up. Women’s Magazines in Slovenia. Petković, Brankica (ed.) pp. 100–120. Peace Institute.

McCracken, Ellen (1993) Decoding Women’s Magazines. London: Macmillan Press.

O’ Sullivan, Tim & Dutton, Brian & Rayner, Philip (2002) Médiaismeret. Budapest: Korona Kiadó.

Shroff, Farah M. (1993) ĄDeliciosa! The Body, Passion, and Pleasure. In: Consuming Passions. Feminist Approaches to Weight Preoccupation and Eating Disorders. Brown, Catrina & Jasper, Karin (ed.) pp. 109–117. Toronto: Second Story Press.

Skumavc, UrsŠa (2002) Fashion Presentation in Women’s Magazines. In: Making Her Up. Women’s Magazines in Slovenia. Petković, Brankica (ed.) pp. 122–135. Peace Institute

Vendramin, Valerija (2002) The Culture of Femininity: Cosmo at Work. In: Making Her Up. Women’s Magazines in Slovenia. Petković, Brankica (ed.) pp. 84–97. Peace Institute.

Vidmar, Ksenija H. (2002) NasŠa ZŠena and the Image of the Mother: Contradictions and Oppositions. In: Making Her Up. Women’s Magazines in Slovenia. Petković, Brankica (ed.) pp. 34–55. Peace Institute.

Zimberg, Robyn (1993) Food Needs, and Entitlement: Women’s Experience of Emotional Eating. In: Consuming Passions. Feminist Approaches to Weight Preoccupation and Eating Disorders. Brown, Catrina & Jasper, Karin (ed.) pp. 137– 150. Toronto: Second Story Press.

A szakácskönyvekről és a főzőshow-król

Belman, David (1996) 200 Years of Cooking by the Book: The American Cookbook Celebrates Its Bicentennial . Restaurants USA, 11. Elérhető az interneten:http://www.restaurant.org/ rusa/magArticle.cfm?ArticleID=631

Cserna-Szabó András (2004) Vegától cupákig. Élet és Irodalom, 48./07. Elérhető az interneten: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=MUBIRALAT0407&article=2004-0216-1028-16VOYJ

Day, Julie Finnin (2003) Steak for men, salad for women. A century of gender programming from America’s cookbooks. The Christian Science Monitor, Books, 2003, 07.http://www.csmonitor.com/2003/0724/p21s01-bogn.html

Horvát János A televízió és az üzlet. A televíziós műsortípusok. A televíziós személyiség. Sulinet/Média http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ah/0/1205/johorvat-5.htm

Jaworski, Stephanie A Little History on English Cookbooks (Cookery Books). Joy_of_Baking.com: http://www.joyofbaking.com/reviews/cookbookhistory.html

Neuhaus, Jessamyn (2003) Manly meals and mom’s home cooking: Cookbooks and Gender in Modern America. John Hopkins University Press.

Pinkerton, J. C. (2002) The History of the Cookbook. PageWise:http://me.essortment.com/ hstorycookbook_rdox.htm

Wellman, Jos F. J. Culinary History. Cookbooks.http://www.geocities.com/NapaValley/ 6454/cookbooks.html

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum