• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2005 nyár

Új média

Dormán Emese:

Társkeresés az interneten

Létezik-e virtuális szerelem?

A párkapcsolatok kialakulásának megszokott helyszínei (az iskola, a munkahely, a lakóhely és a szabadidős tevékenységek színterei) mellett egyre inkább teret nyer az internet. A tavalyi év elején a magyarországi gyakori internethasználók 26 százaléka látogatott társkereső, ismerkedő oldalakat. De mit gondol az internetes társkeresésről a közvélemény: elítéli vagy elfogadja? Valóban a társadalom vesztesei-e azok, akik így próbálnak társra lelni? Létrejöhet-e egyáltalán tartós párkapcsolat az interneten keresztül? És különbözik-e egy ilyen kapcsolat bármiben is a „spontán” módon létrejött párkapcsolatoktól? Az alábbi tanulmány ezekre a kérdésekre keres választ, miközben igyekszik feltérképezni, hogy az on-line ismerkedés mely aspektusai eredményezhetnek csalódást, és miként működhet sikeresen ez a csatorna.

1. Bevezetés

A média fősodra azt sugallja, hogy az emberek többsége boldogabb, mert társas kapcsolatban él, és akinek ez nem sikerült, az a kisebbséghez tartozik. Ezt az egyedül élők személyes kudarcukként élhetik meg, miközben a tudatos társkeresést (internet, újsághirdetés vagy társközvetítő iroda útján) a társadalom elítéli.

A média egy része által sugallt megközelítés több téves képzetet is takar. Egyrészt ma Magyarországon a felnőttkorú népesség közel 40 százaléka él egyedül (ideértve az elváltakat és az özvegyeket is), tehát több millióan élnek társas kapcsolat nélkül. Másrészt az, aki társas kapcsolatban él, sem feltétlenül boldogabb, mint aki nem. Neil Clark Warren klinikai pszichológus szerint az amerikai házasságok háromnegyede már létrejöttekor bajban van. A házasságok 43 százaléka 15 éven belül felbomlik, és tíz házasságban élő közül négy azt állítja, hogy nem boldog. Warren szerint ez azért van, mert a házasságok létrejötte nem mindig racionális, meggondolt döntésen alapszik (in Mulrine & Hsu, 2003). Buda Béla szerint e jelenség magyarázata egyszerű: a romantikus szerelmi kapcsolati séma nagyon erős a társadalomban, a párok kapcsolatuk során automatikusan sodródnak a házasság felé, és rejtve maradnak azok a körülmények, melyek jelezhetnék a házasság megkötése előtt, hogy a kapcsolat nem lesz jó (Buda & Szilágyi, 1974: 313–319).

Az ember magányosságának gyakran lehet az az oka, hogy a társadalomban nem találja meg a társkapcsolat szempontjából megfelelő személyekkel való találkozás csatornáit. Nem osztom Buda Béla (Buda & Szilágyi, 1974: 313–319) azon véleményét a házasságközvetítő irodába jelentkezőkkel kapcsolatban, miszerint azok fejletlen vagy hibás személyisége hozza őket olyan helyzetbe, hogy életük bizonyos szakaszában idegen segítséggel kelljen párt keresniük.

Annak ellenére, hogy a tudatos társkeresést a társadalom elítéli (amint azt alább bővebben is kifejtem), mégis sok ember – a magyarországi gyakori internethasználók 26 százaléka – látogat ma társkereső site-okat az NRC 2004. első félévi kutatása szerint. Hallani on-line kialakult sikeres, tartós párkapcsolatokról, de sikertelen próbálkozásokról is, valamint félelmekről, miszerint az internet anonimitása kockázatos, nem tudni, ki mond igazat és ki nem, így csalódások érhetik az embert.

Ebben a témában igen figyelemre méltóak Kathelyn McKenna és kutatótársainak kísérleti eredményei (McKenna, 2002: 9–31). Szerintük

(1) akik jobban ki tudták magukat fejezni on-line, inkább alakítottak ki közeli társkapcsolatokat ezen a csatornán keresztül;

(2) az interneten létrejött kapcsolatok tartósabbnak mutatkoztak: a kísérleti személyeket két év múlva felkeresték, és 71 százalékuk még kapcsolatban volt egymással, mialatt a nem interneten ismerkedett kísérleti személyek kapcsolatai két év múltán csak 55 százalékban maradtak fent;

(3) az eredetileg interneten kialakult kapcsolatok résztvevői a későbbiekben sokkal jobban kedvelték egymást, mintha először személyesen találkoztak volna. Sőt, az egymással csak személyesen találkozó kísérleti személyeknél is magasabb tetszési indexet mutattak.

McKenna szerint az interneten létrejött barátságok és társkapcsolatok sokkal könnyebben alakulnak ki, és sokkal gyorsabban fejlődnek a hagyományos kapcsolatoknál. Az általában jelenlévő gátló tényezők (például a fizikai megjelenés, az egyéb stigmák) hiánya és az anonimitás miatt megnő az önfeltárulkozás mindkét irányban, és ez az intimitás érzését keltheti. Ez még párosulhat hasonló érdeklődési körrel is (hiszen a weboldalak szűrőfunkcióival e szempont szerint is lehet válogatni), de akár enélkül is gyorsabban fejlődik a kapcsolat.

Vizsgálódásaimat 17 olyan emberrel készített mélyinterjúkra alapoztam, akik zöme próbálkozott már on-line társkereséssel, valamint készítettem két interjút társkereső site üzemeltetőivel. Magam is összeállítottam egy kérdéssort, melyet a TNS Hungary egy 1500 fős reprezentatív mintán kérdezett le, így támogatván kutatásomat. Végül a TÁRKI által felvett adatokat is vizsgáltam, amelyeket a WIP keretében (lásd alább) gyűjtött.¹

Bemutatom, hogy a mai magyar társadalom miképpen ítéli meg a tudatos társkeresést, valamint, hogy az internethasználók mennyire nyílnak meg on-line és mennyire tartják az internetet hatékony közegnek az ismerkedésre. Mélyinterjúk alapján leírom, miben különbözik a társas kapcsolatok internet útján való létrejötte a párkapcsolatok hagyományos kialakulásától. Szociálpszichológiai elméletekbe illesztem a feltárt különbségeket két fő csapásirány mentén: mely attribúciók adhatnak okot a félreértelmezésre, és vezethetnek a „virtuális szerelem” téves attribúciójához, illetve mely jellemzők hatnak a „valódi vonzalmak” irányában – növelve egy tartós társkapcsolat esélyét.

2. Attitűdök a társkeresési hirdetésekkel, társközvetítéssel kapcsolatosan

Ahhoz, hogy valaki akár on-line, akár hagyományos módon próbálkozzon a tudatos társkereséssel, fel kell ismernie saját társtalálási lehetőségeinek esetleges korlátozottságát, és meg kell küzdenie saját előítéleteivel és gátlásaival. Egy reprezentatív kutatás segítségével az vizsgáltam, hogy a társadalom hogyan ítéli meg a tudatos társkeresés különböző formáit. Egy következő fejezetben pedig az is kiderül: azok többsége is élt előítéletekkel, akik kipróbálták a tudatos társkeresést, de saját tapasztalatuk során vélekedésük megváltozott.

A TNS Hungary nagy segítséget nyújtott a kutatásaimhoz, mivel egy 1500 fős reprezentatív mintán lekérdezte kérdéseimet. A minta kétlépcsős rétegzett kiválasztással készült.

A megkérdezetteknek attitűdjellegű állításokat kellett értékelniük az internetes és a hagyományos (újsághirdetéses, társkereső irodás) társkereséssel kapcsolatban. Egy 5 fokú skála segítségével fejezték ki az egyetértésüket, ahol az 5-ös érték jelentette az állítással való teljes egyetértést, az 1-es pedig a teljes elutasítást.

Az állítások a következők voltak:

• „Azok használják, akik a valós világban nem képesek kapcsolatot teremteni.”
• „Én semmiképpen nem próbálkoznék ily módon a társkereséssel.”
• „Nem alakulhat ki ily módon spontán szerelem.”
• „Szégyellném, ha kitudódna.”
• „Nem lenne olyan a hirdetők között, aki az elvárásaimnak megfelelne.”
• „Kockázatos, mert sok a szélhámos.”
• „Egyre inkább el fog terjedni.”
• „A közvélemény elítéli.”

Az összes megkérdezettre vonatkozó átlagok az 1. ábrán láthatóak.

Forrás: TNS Omni 2004, 10-15 hét, Bázis: minden megkérdezett, n=1500, *szign. diff. 95%-on

6. ábra:Az internetes és a hagyományos társkeresés

Az adatok azt mutatták, hogy a megkérdezettek általában inkább az internetes társkeresést ítélték el. Az összes megkérdezettet nézve azonban 95 százalékos szinten² szignifikáns eltérést csak négy állításnál találtam páros T-teszttel. A megkérdezettek szerint „igazi szerelem kevésbé alakulhat ki interneten”, és ez sokkal „kockázatosabb” is, mint a hagyományos társkeresési módszerek. Az internetes társkeresést kevésbé találták „jó módszernek a partner megtalálásához”, mint a hagyományos módszereket. Ezenkívül úgy gondolták, hogy „egyre inkább el fog terjedni” az internetes társkeresés.

A TNS adatainak főkomponens-vizsgálata³ alapján elmondható, hogy a társkereséssel kapcsolatban kialakított véleményeknek két fő összetevőjük van, és ezek tartalma azonos mind a hagyományos, mind az internetes társkeresés megítélésében. Az egyik személyesebb jellegű, elsősorban a saját (hipotetikus) érintettségből fakadó idegenkedést, félelmeket fejezi ki („nem próbálkoznék, szégyelleném, ha kitudódna, nem alakulhat ki igazi szerelem”). A másik – kissé ambivalens – összetevő szerint az adott módszer el fog terjedni és jó módszer, még ha (különösen az internet esetében) vannak is kockázatos elemei.

Ez a két szemléletmód nem zárja ki egymást, egymástól függetlenül fogadhatja vagy utasíthatja el őket valaki, ami azt tükrözi, hogy az emberek gondolkodásában egyszerre van jelen általában a társkereséssel szembeni bizalmatlanság, a személyes elutasítás és az e módszerek esetleges hatékonyságába vetett pragmatikus bizalom, gyakorlati elismerés. Ugyanakkor a vélemények nem elsősorban a módszerhez kötődnek, hanem magához a társkereséshez: akik elfogadják az egyik módszert, azok többnyire elfogadják a másikat is, és ugyanez érvényes az idegenkedőkre is. A két módszer hasonló megítélése különösen a személyes elutasítás esetében szembetűnő (lásd a 2a. ábrát), de hatékonyságuk megítélése is erősen összefügg.

2a. ábra: A hagyományos és az internetes társkeresés elutasítása

Az internet és a hagyományos módszer megítélésében mutatkozó szociodemográfiai sajátosságok alapvető hasonlósága mellett jellemző eltérések is megfigyelhetőek. Ezek a különbségek sokszor egymást keresztező társadalmi hatásokat fejeznek ki, és elsősorban a hatékonyság megítélésében jelentkeznek. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak, a fiatalabbak és a képzettebbek kevésbé elutasítóak, ugyanakkor az egyes módszerek hatékonyságának elismerése leginkább a kortól függ: a fiatalabbak az internetes, az idősebbek a hagyományos eljárásban bíznak jobban. A sikerességben való bizalom függ a „rászorultságtól” és a hozzáféréstől is: az egyedülállók, a vidéken élők és az internethez hozzáférők körében nagyobb az elismertség. Ennek megfelelően a még nem házasok az internetet, az elváltak a hagyományos módszert részesítik előnyben. Az ambivalens hozzáállás vidéken erősebb, itt nagyobb az elutasítás, de ugyanakkor nagyobb az elterjedésben és az alkalmazhatóságban való hit is.

2b. ábra: A hagyományos és az internetes társkeresés hatékonyságának elismerése

3. A magyarországi internethasználók attitűdjei

Mivel az internetet még nem a teljes népesség használja Magyarországon, úgy gondolom, fontos tudnunk, hogy tulajdonképpen kik azok, akik közül az on-line társkeresők kikerülnek, hogyan változik a számuk évről évre, és változnak-e attitűdjeik az interneten keresztüli ismerkedéssel és kommunikációval kapcsolatban.

3.1. A kutatás módszertana

Az internethasználók jellemzésére a WIP⁴ adatait használtam fel. Az adatfelvétel 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban történt. A minta többlépcsős, arányosan rétegzett kiválasztással készült, és a három év során a mintaelemszámok rendre a következők voltak: 5032, 3763, 4241.

3.2. Az internetezők főbb demográfiai jellemzői

Évről évre nagymértékben növekedett az internethasználók száma: 2003-ra már 25 százalékot tett ki az összes megkérdezettet tekintve. Ez az arány a 14–20 éves korosztályban a 75 százalékos használatot is elérte, miközben 2002-ben még e korosztály kétharmada, 2001-ben pedig csak a fele internetezett. A 14–30 éveseket együtt vizsgálva a korosztály internethasználata a 2001-ben mért 37,7 százalékról 2003-ra 51,1 százalékra ugrott, azaz a társkereső oldalak legfőbb célközönsége, a 30 éves vagy annál fiatalabb korosztály már valamivel több, mint fele használta az internetet (lásd a 3. ábrát).

Forrás: TÁRKI WIP adatfelvétel, Bázis: összes megkérdezett

3. ábra: A magyarországi internetezők kor szerinti megoszlása

Az internethasználók körében a férfiak minden évben szignifikánsan többen voltak, mint a nők (lásd a 4. ábrát).

Forrás: TÁRKI WIP adatfelvétel, Bázis: összes megkérdezett

4. ábra: A magyarországi internetezők településtípus szerinti megoszlása

A településtípusokat nézve az mondható el, hogy a település nagyságával nőtt a használat mértéke is. Emellett Budapest eredendő túlsúlya még inkább kitűnt a három év során, és így az egyes településtípusok internethasználata nem nivellálódott (lásd az 5. ábrát).

Forrás: TÁRKI WIP adatfelvétel, Bázis: összes megkérdezett

5. ábra: A magyarországi internetezők nem szerinti megoszlása

3.3. Az internetezők attitűdjei

A WIP-kérdőívből számomra az interneten való ismerkedési lehetőségekkel kapcsolatos attitűdök voltak érdekesek, mert feltételeztem, hogy a fiatalabb generáció ismerkedési kultúrájába ez a csatorna egyre inkább beletartozik, és hogy az internet teremtette ismerkedési lehetőségeket évről évre egyre pozitívabban fogják megítélni.

A válaszadóknak egy 5 fokú skála segítségével – ahol az 5-ös érték jelentette a legnagyobb egyetértést, és az 1-es a legkisebbet – kellett arra a kérdésre válaszolniuk, hogy az interneten kitárulkozóbbak-e magánügyekben, mint személyesen, és hogy az interneten könnyebb-e ismerkedniük, mint személyesen. A kitárulkozásra való hajlandósággal kapcsolatosan a három évben a következő elég alacsony átlagokat kaptam: 1,67, 1,72, 1,67, ami azt jelzi, hogy a válaszadók nem igazán kitárulkozóak az interneten magánügyekben. Az ismerkedés könnyűségére vonatkozóan 2,74, 2,71 és 2,68-as átlagok születtek rendre a három év során, ami az állítással való közepesnél kicsit erősebb egyetértést mutat. A két kérdés esetén kapott átlagok a várttal szemben nem mutattak évről évre szignifikáns növekedést, azaz 95 százalékos valószínűséggel állítható, hogy az e két kérdésre adott válaszok átlagai nem változtak a három év során.

Ezen átlagokat tovább bontva viszont érdekes eredményeket kaptam. Az életkor függvényében vizsgálva az átlagokat elmondható, hogy a fiatalabb korosztályok minden évben rendre magasabb skálaértékeket adtak ezeknél a kérdéseknél, mint az idősebbek (lásd a 6. ábrát).

Kitárulkozás az interneten: a 14–20 évesek értékelése minden évben szignifikánsan magasabb volt a többi korosztály értékelésénél: ők az 5-ös skálán legalább 2-est jelöltek átlagosan, míg az idősebbek csoportjának skálaátlagai ennél jóval alacsonyabbak voltak. A 21–25 évesek hasonlóan vélekedtek, mint a 26–30 évesek, a 31–40 évesekről pedig az mondható, hogy a 14–25-ös korosztályhoz képest adtak szignifikánsan alacsonyabb skálaértékeket. Évről évre hasonló eredmények mutatkoztak, és minél fiatalabbak voltak a válaszadók, annál kitárulkozóbbak voltak a neten, azaz rendre inkább egyetértettek ezzel az állítással, mint az idősebbek (lásd a 6. ábrát).

Forrás: TÁRKI WIP adatfelvétel, Bázis: internethasználók

6. ábra: Az interneten keresztül könyebb kitárulkozni, mint személyesen

Ismerkedés az interneten: látható, hogy a legfiatalabb válaszadók minden idősebb korcsoportú válaszadónál inkább egyetértettek azzal az állítással, hogy a neten könnyebb ismerkedni, mint személyesen. Itt a 14–20 éves korcsoport véleménye nagyban megegyezett a 21–25 éves korcsoportéval, viszont ez a két korcsoport szignifikánsan különbözött minden évben az idősebbektől, azaz évről évre jobban egyetértettek a fiatalabbak ezzel az állítással, mint az idősebbek (lásd a 7. ábrát).

Forrás: TÁRKI WIP adatfelvétel, Bázis: internethasználók

7. ábra: Az interneten keresztül könyebb ismerkedni, mint személyesen

A férfiak által adott értékek mind a három év során rendre magasabbak voltak a nőkénél, de egyik évben sem volt statisztikailag szignifikánsnak mondható a különbség.

Érdekes lett volna megtudni, hogy az egyedülállók és a társas kapcsolatban élők véleménye különbözik-e, mert feltételeztem, hogy az egyedülállók pozitívabb attitűdöket mutatnak. Azonban a WIP-kérdőív egyetlen kérdése sem irányult a megkérdezett családi állapotára, így sajnos nem tudtam e kategória szerint vizsgálódni.

4. A társkereső oldalak bemutatása

4.1. Internetes társkereső oldalak

Kutatásom szempontjából a legfontosabb internetes környezetet a kifejezetten társkeresési funkcióval rendelkező weboldalak jelentették.

A hagyományos társkereső irodák is létrehoztak ilyen oldalakat maguknak, hogy fel tudják venni a versenyt a piacot egyre inkább átvevő weboldalakkal. Az on-line társkereső oldalak némelyike pedig egyre inkább hasonlít a régimódi társkereső irodákhoz: összejöveteleket, kirándulásokat szervez.

A potenciális társ könnyebb megtalálása érdekében speciális oldalakat is kifejlesztettek érdeklődési kör, szubkultúra, származás, vallás, szexuális orientáció szerint is. Ilyenek például a MuslimSingles.com, a ChristianSingles.com, a JDate.com, a gaydar.co.uk, a VeggieDate.com, a lovemelovemypets.com, illetve Magyarországon a melegrandi.hu.

Egyedülálló kezdeményezés a Friendster.com, amely Milgram úgynevezett hatfokozatú (6 degrees) modelljén alapszik: ide belépni csak ismerős meghívásával lehet, a tagok itt az igazi nevükön regisztrálnak, és a más emberekkel való kapcsolatfelvétel valós referenciákon alapul. Megalkotója éppen az anonimitást akarta elkerülni (Durbin, 2003), hiszen az interneten bárkinek kiadhatja magát az ember.⁵

4.2. A társkeresési oldalak főbb funkciói, lehetőségei

Bemutatkozásunkhoz a társkereső oldalak számtalan lehetőséget adnak. Felhasználónevet találhatunk ki, fényképet tölthetünk fel, kérdésekre válaszolva jellemezhetjük magunkat, de szabadon választott szöveget is közzétehetünk. Sok weboldal a találati arány növelése érdekében alcsoportokba sorolja a tagjait, miszerint valaki alkalmi vagy komoly kapcsolatot, barátot vagy levelezőpartnert keres-e. A szexuális irányultság alapján is külön csoportokat hoznak létre. Keresőmotor segítségével rákereshetünk más regisztráltakra bizonyos kategóriák vagy kulcsszavak alapján. Egyes oldalakon pszichológiai tesztet kell kitöltenünk, amely alapján a rendszer összehoz olyanokkal, aki teszteredménye egy potenciális sikeres párosítást eredményezhet – ilyen például az eHarmony.com vagy az Emode.com.

A kedvenc ismerősöket be lehet jelölni, a kellemetlen levelezőpartnereket le is tilthatjuk. Láthatjuk, kivel álltunk kapcsolatban (ki nézte meg a bejelentkezőlapunkat, ki írt nekünk, kinek írtunk mi, kivel chat-eltünk, és másoknak hány olvasott vagy olvasatlan levelük van). Láthatjuk, ki mikor jelentkezett be először, jelzi a rendszer, ha valaki éppen on-line van, vagy megtudhatjuk, mikor volt valaki utoljára bejelentkezve.

Az internethasználók demográfiai jellemzőiből következően az ilyen oldalak felhasználói Magyarországon általában kétharmad részben férfiak és egyharmad részben nők.

Egy magyarországi oldalt érdemes itt külön megemlítenem: a parvaro.hu-t, amelyet egy társkereső szolgálat üzemeltet. Itt vizuálisan is megjelenítődnek a házassági piac vélt vagy valós kínálati-keresleti vetületei.⁶

5. Kapcsolatok kialakulása

Célom e helyen annak bemutatása, hogy miben különbözik egy kapcsolat „spontán” létrejötte annak internetes kialakulásától, amit az irodalomból ismert elméletek és interjúalanyaim véleményei alapján próbálok leírni.

5.1. A megkérdezettek köre

Kutatásom során 17 mélyinterjút készítettem. Mivel olyan interjúalanyokra volt szükségem, akik köztudottan az interneten keresztül ismerkedtek meg, ezért leginkább ismerőseim révén jutottam el hozzájuk. Így sajnos nem mondható el, hogy válaszadóim az on-line ismerkedők teljességét képviselik, viszont lényeges összefüggésekre az általuk elmondottak is rávilágítanak.

Interjúalanyaim között vegyesen voltak férfiak és nők, egyesek sikeresen találtak párt on-line társkereső oldalon, mások nem. Egy kivételével az összes válaszadóm próbálkozott már on-line társkereséssel, de akadt olyan is, aki az internetes társkeresés mellett a hirdetéses, illetve a társkereső irodás módszert is kipróbálta. Volt olyan, aki nem régóta és ritkán használta az internetet, és volt, aki már több éve és elég gyakran kapcsolódott a hálóra a társkeresés mellett más céllal is – például on-line közösségek tagjaként. Egyesek csak pár hétig látogatták a társkereső oldalakat, mások hónapokig, évekig. Megkérdezetteim között házas, élettársi közösségben élő, egyedülálló, illetve homoszexuális is szerepelt. Válaszadóim egy kivétellel budapestiek voltak, életkoruk 24–40 év között mozgott, és egy kivétellel mindegyikük felsőfokú végzettséggel rendelkezett.

Az előző fejezetben bemutatott WIP-adatok eredményei alapján úgy gondolom, hogy mélyinterjúim során lefedtem azt a korcsoportot, amely tagjainak motivációja és attitűdjei hasonlóak lehetnek az internethasználat és az on-line kapcsolatok szempontjából.

5.2. Az internetes társkeresés előnye és hátránya

Mivel a kommunikációt nem gátolják a tér és az idő korlátai, ezért megnő a kapcsolódási pontok száma: a földrajzi határok eltűnnek, a kapcsolatba lépés nincs időhöz kötve, az ember a nap bármely szakában megnézheti a leveleit, ugyanakkor a saját bejelentkezőlapját mások a nap 24 órájában elérhetik, függetlenül attól, hogy mikor van ideje bejelentkezni.

Az időtényezőt más szempontból is említették, mint az internetes módszer egyik előnyét: annak tudása, hogy a másik is társat keres, jelentős időmegtakarítást jelent, „a felesleges körök elkerülhetőek”.

Az interneten a tér érzékelésének hiánya hátrányként is jelentkezhet: a későbbi kapcsolattartást nehezítheti meg, ha nem a lakóhelyünkhöz közel élővel vagy történetesen külföldiekkel kerülünk kapcsolatba, azonban ez tudatos szűréssel irányítható.

Az internet másik előnyének a bejelentkezettek számát tartották: rengeteg emberből lehet válogatni, és különböző szempontok alapján lehet szűrni, míg például a hagyományos keresésnél ez nem lehetséges:

„Márcsak a sokaság miatt is sok épkézláb ember lehet ott.”

„Az irodával szemben bizalmatlan voltam, mert azt gondoltam, nehéz kiszűrni, hogy valaki azért van ott, mert esélytelen, és így próbálja magát eladni, vagy mert lehetősége nincs az ismerkedésre. Ez az interneten jobban kiderül.”

„Egy újsághirdetésnél minden hirdetést el kell olvasni, hogy kialakuljon valami képed, itt viszont a potenciálisakra szűrsz, ez így hatékonyabb.”

David Brooks (Brooks, 2003) szerint a szűrés egyik mellékhatása, hogy felgyorsítja a társadalmi rétegződést. A magasan képzettek szerinte könnyebben megtanulják a szűrési funkciókat használni, és ezért hatékonyabban tudják egymást megtalálni.

Egy megkérdezett szerint a fiatalabb korosztálynál szempont lehet az is, hogy minden kapcsolatfelvétel a szülők tudta nélkül történhet, ami számukra fontos tényező. Ugyanakkor on-line választásnál nincs társas környezet, amely megerősít vagy rosszall, ez – az orientáció hiánya miatt – főleg a fiataloknál lehet hátrány.

Voltak, akik azt emelték ki, hogy az ember kezében van az irányítás, eldöntheti, hogy milyen adatot akar magáról megadni, bármikor megváltoztathatja a bejelentkezőlapját, az ember aktív lehet, keresgélhet, szűrhet, és nem csupán a válaszlevelekre várhat. Az anonimitást szintén előnyként értékelték: míg a hagyományos módról úgy tartják, hogy az ember jobban felismerhető, itt ez kevésbé valószínű, és nem kell felvállalnia az arcát egy irodában vagy hirdetésfelvevő-helyen sem. Nem érzi magát kiszolgáltatottnak, nem függ egy harmadik személy hozzáértésétől, hogy vajon jó képet alakít-e ki, és jól társít-e mással. A társkereső irodában felvett pszichológiai tesztek alapján való párosítás valószínűleg jól működhet elméletben, de a harmadik fél közreműködése, még ha az segítő szándékú is, az embereket elriasztja, mert magánügynek tekintik a párkeresést. Az internetet ezzel szemben sokkal személyesebbnek tartották. Egy megkérdezett szerint az internetes társkeresés „a magánélet és a nyilvánosság között helyezkedik el”.

Az internet további előnye, hogy sokkal több információ jeleníthető meg a felületén, míg egy újsághirdetésben csupán néhány szó áll az ember rendelkezésére a figyelem felkeltésére.

Hátrányként a megkérdezettek azt emelték ki, hogy az ember nem győződhet meg az adatok hitelességéről. Egyesek szerint hátrányt jelent a bejelentkezettek magas száma, ami a bőség zavarát eredményezheti: az ember egy hétre előre megtervezheti a randevúit. Így a társkeresés az álláskereséshez kezd hasonlítani: másnap mindig ott egy új lehetőség. Továbbá sok olyan bejelentkezett is van, aki nagyon kétségbeesett, utolsó esélyként tekint erre a lehetőségre, és ilyen emberekkel nem kellemes kapcsolatba kerülni. Néhányan említették, hogy lassabban lehet a másik felet megismerni, mert csak egyoldalú (írott) információk állnak ehhez rendelkezésre: a levélben tárgyalt témák és az önjellemzés alapján téves kép is kialakulhat a másikról. Attól, hogy az írott szöveg vonzó, a valós személy nem biztos, hogy az: „kémiailag nem biztos, hogy bejön az illető, hiába jó a pedigréje papíron”.

A hagyományos társkeresést sokkal körülményesebb, lassabb módszernek tartották: el kell menni valahova hirdetést feladni vagy valakivel elbeszélgetni, esetleg pszichológiai tesztet kitölteni, pénzbe is kerül, a jelige miatt közvetetten lehet csak kapcsolatba lépni. A nagyobb energiabefektetés miatt a megkérdezettek azt gondolták, hogy ezt azok veszik igénybe, akik már nagyon elkeseredettek, mert csak nekik éri meg a pluszbefektetés. Az internet interaktivitása révén viszont sokkal gyorsabb a kapcsolatba lépés, és a belépési korlát is alacsonyabb: „itt semmi vesztenivalója sincs az embernek”.

5.3. Az internetes társkeresőkbe regisztráltak típusai

Kíváncsi voltam arra, hogy a megkérdezettek a saját tapasztalataik alapján hogyan jellemeznék a társkereső oldalak használóit.

Saját magukat kivétel nélkül abba a kategóriába sorolták be, akinek nincsen lehetősége új ismeretségeket szerezni, saját baráti körük úgymond bezárult, már nem iskolás korúak, és a munkahelyükön sem tudnak ismerkedni, a szórakozóhelyeken pedig nem jártak sikerrel. Ennek a típusnak egy alkategóriája lehet az, aki hosszú távú kapcsolat után vált izolálttá.

Ehhez közelálló kategóriát alkotnak azok, akiknek nincs idejük, és az internetes társkeresés azontúl, hogy olyan időpontban is végezhető, amikor az ember általában nem jár szórakozóhelyre, még azzal az előnnyel is jár, hogy gyorsabb, és a „felesleges körök elkerülhetőek, mert nem kell azután puhatolózni, hogy a másik is egyedülálló-e, vagy sem, mivel nyilvánvaló, hogy miért van itt”.

Említettek csalódott, megkeseredett embereket, akik vagy régóta egyedül vannak, vagy nem régen léptek ki egy kapcsolatból. Gyakran nem készek még az új kapcsolatra, de egyedüllétük oldására bejelentkeznek.

Többen említették, hogy nagy arányban fordulnak elő olyanok, akik saját kapcsolatuk mellett külső kapcsolatot keresnek. Ezt tehetik nyíltan vagy burkoltan. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy az internet növeli-e a külső kapcsolatok számát, vagy pedig azok az internet nélkül is létrejönnének, legfeljebb más módon. David Brooks (2003) szerint az on-line társkeresőkbe regisztráltak legalább egyötöde házas férfi.

Az internet kifejezetten jó csatorna a társtaláláshoz azoknak, akiknek a szexuális orientációja társadalmilag nem elfogadott. A talalkahely.hu üzemeltetői szerint ebből adódóan felülreprezentált az alternatív szexualitás ezeken az oldalakon.

Vannak olyanok, akiknek a való életben nehézségeik vannak a kapcsolatteremtéssel és a társkapcsolatokkal általában. Egy részük azért küzd ilyen problémákkal, mert külsőleg nem megnyerő, és reméli, hogy a neten elsőként a belső értékeire derül fény, ami vonzóbbá teheti majd őt. Egy másik típusba az introvertáltak tartoznak.

Feltételezhető, hogy ha on-line közösség tagja valaki, könnyebben jut el a társkereső oldalakhoz is. Számukra alacsonyabb a belépési korlát, és kevésbé explicit a céljuk: nem feltétlenül kutatnak komoly társ után, csupán szórakozni, társalogni akarnak. Abban az esetben sem jelentkeznek ki utólag, ha közben társra találnak. Visszajárnak társalogni, számukra a közösség a fontos.

Megkérdezetteim szerint kevesen vannak olyanok, akik csak játékból jelentkeznek be, nem komoly céllal, esetleg másnak adják ki magukat, és szórakozásként csevegnek. Ők feltehetően a fiatalabb korosztály tagjai, és valós életbeli csínytevés helyett az interneten élik ki ezirányú hajlmaikat.

A használók egyik csoportját esetleg az vonzza, hogy nincs feltétlenül elköteleződés, mivel nem akarnak érzelmileg belebonyolódni egy kapcsolatba. Sokan beszámoltak a „sorozatrandizó” kategóriájáról, akinek célja a mennyiség, azaz hogy gyakran randevúzzon, és ezáltal növekedjék az önértékelése.

Létezik a romantikusok kategóriája is, akik a „virtuális szerelmet” keresik, túlértékelik az internet lehetőségeit, sokat és hosszan leveleznek. Ők sokszor csalódhatnak a személyes találkozáskor. Érdekes volt azt hallani egy válaszadótól, hogy ha valaki sokat akar levelezni vele, nem tudja eldönteni: az illető vajon csak „szórakozik”-e vele vagy sem. A sok e-mail a másik félben akár bizalmatlanságot is kelthet.

Sokak szerint vannak olyanok is, akik csupán szexuális kapcsolatot keresnek. E hirdetők egy részét a prostitúció reklámozásának tiltása vonzza az ilyen oldalakra. Az üzemeltetők figyelik, ha egy időben egy helyről több ilyen témájú hirdetés kerül fel az oldalukra, és rendszeresen törlik azokat.

Mások csak „lelki társat” keresnek, önértékelésük erősítését várják.

Elsőre többnyire nem nyilvánvaló, hogy ki melyik hirdetői kategóriába tartozik. Interjúalanyaim szerint azonban egy idő után szert lehet tenni egyfajta rutinra, amivel az ember később már jól tud orientálódni.

5.4. Forgatókönyv

Az internetes kapcsolatfelvétel utáni első személyes találkozás forgatókönyve több aspektusban is különbözik a „spontán” kapcsolatba kerülés forgatókönyvétől.

Először is, a két ember úgy találkozik, hogy tisztában vannak egymás szerepével és motivációjával: nyilvánvaló, hogy mindketten egyedül vannak, és társra vágynak. A tudatos társkeresést ellenzők az ilyen módszer direkt volta miatt idegenkedtek leginkább. A „felesleges körök hiánya” a flörtölés, az udvarlás hiányát is jelenti, amikor az ember csak „kóstolgatja a másikat”, amikor még nem egyértelműek a lépések. „Lehet, hogy ha ugyanazt az embert egy társaság tagjaként ismerném meg, sokkal pozitívabb benyomást tenne rám” – mondta egy régóta on-line kereső férfi. Az internetet támogatók szerint azonban a világháló más, újfajta izgalmakat ad hozzá a kapcsolatok kialakulásához, ami akár egy másfajta flörtölésnek is tekinthető: „Van varázsa annak, hogy nem tudod, kivel levelezel, és pozitívak a várakozásaid.”

Az első találkozásnál a felek még nem tudják, hogy következik-e folytatás, és a flörtöt és a spontaneitást hiánylókkal szemben az internet mellett voksolók ezt a fázist hozták fel további ellenérvként. Megkérdezetteim eddig a momentumig tekintették a leginkább eltérőnek az internetes ismerkedést, azonban úgy ítélték meg, hogy a kapcsolat további fejlődése már semmiben sem különbözik a spontán kapcsolatoktól: „az internet nem a vonzalom kialakulásához, hanem a találkozáshoz segít hozzá”.

Voltak olyan on-line keresők, akik negatívumként említették az első találkozás tervezettségét, feladatjellegét egyfajta vizsgahelyzetnek tekintették:

„Mindenki csodát vár az első találkozástól. Míg egy kávézóban való találkozásnál hagysz időt annak eldöntésére, hogy akarod-e a kapcsolat folytatását vagy sem, itt mindenki azonnal akar dönteni.”

További hátrány, hogy nem lehet a másikat előzetesen megfigyelni a maga természetes valójában. Volt, aki szerint téves az az elképzelés, hogy a „tervezett randevú”-n nem lehet a hódító férfi és meghódított nő szerepét eljátszani, mivel itt is szükség van ezekre a szerepekre, és sokkal nehezebb a feladat.

Ellentétben az on-line ismerkedés negatívumainál említettekkel, ahol egyesek a megtudható információk egysíkúsága miatt panaszkodtak, mások épp azt emelték ki, hogy egymás megismerése és az egymáshoz való közel kerülés sokkal gyorsabban történik, mint általában. Mire a személyes találkozásra sor kerül, addigra már számos témáról szó esett írásban, és a partnerek úgy érzik, sokkal közelebb állnak a másikhoz már a találkozás előtt is. (Ez vezethet a következőkben leírt téves attribúciókhoz is.) Voltak, akik két síkon működő kommunikációról számoltak be az említettek miatt, és szükség volt egy kis időre, amíg az a két sík találkozhatott, azonban ez is egyfajta izgalmat kölcsönzött a kapcsolatnak.

A sok előzetes e-mail és telefonhívás miatt téves kép is kialakulhat a másikról, ami később, a személyes találkozáskor csalódást okozhat, és esetleg emiatt egy idő után néhányan felhagynak a társkereséssel. Ezért hátrányként említették azt, hogy az ilyen keresés kitartást kíván, és hasonló okból sokan a korai randevú mellett voksoltak. Nem akarták feleslegesen az idejüket hetekig tartó e-mailezéssel tölteni, és igyekeztek mihamarabb eldönteni, hogy a kezdődő kapcsolat életképes lehet-e.

Az első személyes találkozás nem egy teljesen ismeretlen egyénnel történik, hiszen ismerjük főbb jellemzőit és gondolatait, csak még sosem láttuk. A legtöbb megkérdezett megemlítette, hogy egy igazi szerelemhez mind a külső, mind a belső vonzódás szükséges; a tudatos és a spontán ismerkedésben különbözik e kettő sorrendje. Az internetes ismerkedés során elsőként a másik gondolatait ismerjük meg, és csak később, a személyes találkozáskor derül ki, van-e fizikai vonzódás is, ezzel szemben a spontán kapcsolatnál a külsőn alapul az első benyomás.

Néhány válaszadó szerint az interneten létrejövő kapcsolatok teljes mértékben a „természetes szerelem” fogalmába tartoznak, hiszen az internet már a mindennapjaink szerves része, egyre kevésbé szokatlan. Másrészt nemcsak az interneten született kapcsolatok tartozhatnak a „közvetített” kategóriába, hanem az is, ha valaki két ismerősét összeismerteti – az így létrejövő kapcsolatot mégis spontán kapcsolatnak nevezzük.

Azok, akik szerint on-line ismeretségből is kialakulhat igazi szerelem, többségükben egyetértettek abban, hogy az csak a későbbi személyes találkozás után válhat valódi szerelemmé. A kizárólag on-line ismeretség idején tapasztalt érzéseket nem tekintették valósnak: ezek téves megismerésen alapulhatnak, ami később csalódást okozhat.

5.5. Számítógép által közvetített kommunikáció

Az internetes kommunikáció sokban különbözik az off-line-tól. Mivel írott formában történik, nem rendelkezik a nonverbalitás megszokott eszköztárával. Azokat a pluszinformációkat, amelyek az írott szavak kizárólagos használata során nem érik el a befogadót, az internet máshogyan közvetíti. Több válaszadó említette is, hogy a társkereső oldalakon váltott e-mailek számukra nem tartalmuk szempontjából voltak fontosak, csupán azok stílusát tartották szem előtt.

Megpróbáltam kideríteni, hogy mi veszi át a nonverbalitás funkcióit az internetes kommunikáció során.

Patricia Wallace (Wallace, 2002: 29–58) utal olyan korai, 20–30 évvel ezelőtti kutatásokra, amelyek a számítógép által közvetített kommunikáció társas érzelemkifejezéseit vizsgálták. Nemcsak hűvösebbnek, lobbanékonyabbnak és barátságtalanabbnak látszottak a felhasználók a médium korlátai miatt, hanem kevésbé is voltak hajlamosak megtenni a társas kapcsolatokban megszokott udvariassági gesztusokat. Az interneten elérhető korlátozott jelzések felnagyíthatják a viselkedés egyes jellegzetességeit és látszólag bizonyos konfliktusokat is. Ezért már az 1970-es években megjelent az igény, hogy több társas-érzelmi lehetőséget csiholjanak ki a billentyűzetből. Ekkor jöttek létre az emotikonok,⁷ azaz az írásjelek játékos kombinációi arckifejezések jelzésére, azért, hogy érzelmeket kölcsönözzenek az on-line kommunikációnak, és megjelentek nyelvi lágyítók is,⁸ hogy az írásban kommunikálók bizonytalanságot fejezzenek ki velük, és ne tűnjenek fölényesnek.

Kíváncsi voltam, hogy a megkérdezettek tapasztaltak-e olyasvalamit, ami a fentieket tükrözi: hallottak-e vissza magukról olyan véleményt, amin meglepődtek, milyen érzéseik voltak, miközben egy ismeretlennel e-mail kapcsolatban voltak.

Egy válaszadó említette, hogy e-mail partnere az on-line kommunikáció során „vagányabbnak tűnt, bátrabb volt”, mint a személyes találkozáskor. Saját magáról egy másik megkérdezett azt mondta, hogy sokkal nyíltabb volt, megint más azt mondta, hogy sokkal visszafogottabb volt on-line. Ezek az állítások nyilvánvalóan a válaszadó önképétől is függenek. Volt, aki a bejelentkezőlapján elővigyázatosságból kevés információt adott meg magáról, így megítélése szerint sokkal visszafogottabbnak tűnhetett mások szemében, mint a valóságban. Az egyik megkérdezett szerint félreérthető, ha egy nő a külsejéről ír, mert kizárólag szexuális ajánlatokkal keresték meg. Ezért is szükséges a külső és a belső leírásokat jól egymáshoz arányosítani. A társkereső oldalon való megjelenés önmagában azt a képet eredményezheti, hogy az ember kétségbeesetten kutat társ után, ami szintén nem feltétlenül fedi a valóságot. Van, aki szerint minél titokzatosabb az ember bemutatkozó oldala, annál több érdeklődőre talál.

Ismeretlennel való levelezéskor a kíváncsiságot, az izgalmat, a játékosságot, az elégedettségérzést, az örömet és a várakozást említették: „megtudni, hogy vajon ki a másik?”. Az ember könnyebben megnyílik, nincs annyi gátlása, mint máskor. Emiatt esetleg többet is megenged magának, például provokatívabb lehet. Emellett kevésbé involvált az ember, azaz a csalódás nem érinti annyira. Volt, aki azt mondta, hogy „a sorsszerűség, a véletlenek játéka izgatott. A véletlennek itt sokkal nagyobb esélye van, mint a mindennapi életben”.

5.6. Kapcsolatfejlődés

Buda Béla és Szilágyi Vilmos (Buda, 1974: 104) a kapcsolatok lélektani fejlődését nagyszabású játszmának tekinti, amelyben a vetélkedő bizonyos célokért folyik: az ember pozitívan akarja magát bemutatni, a szimpátiáját ki akarja fejezni, mindemellett kerülni szeretné a kockázatot. Mindez on-line is megtörténik.

A megkérdezettek elsődlegesen tartalom, stílus, humor és érzelmi közlések alapján éreztek szimpátiát. Az, hogy a sok tartalmi elemből ki mire reagál, kifejezi, hogy mi a fontos a számára, és a hasonlóan fontos dolgok is szimpátiát válthatnak ki. Azonban a begépelt szavakon kívül más jellemzőkre is figyelhettek: önmagában már a kapcsolat felvétele, azaz a levélírás vagy a levelünkre való válaszolás is a szimpátia minimális kifejeződését jelenti. Úgyszintén, ha a másik hosszan ír nem általános, hanem személyre szabott levelet, kérdez, magáról is ír és nemcsak formalitásokat.

Egyesek szerint a levelek mennyisége és a válaszolás gyorsasága is fontos, illetve, hogy ha levelezőtársunk késve válaszol, kimenti-e magát. Át akarja-e terelni a párbeszédet egy személyesebb csatornára: chatre, privát e-mail címre, telefonra, kér-e fotót, illetve milyen hamar akar találkozni.

Az emberek azonban mást és mást tartanak fontosnak: van, akinek a mielőbbi személyes találkozó volt a legfontosabb, mert az e-mailezést felesleges időtöltésnek vagy bizalmatlanságra való oknak tartotta. Akadt, aki számára tolakodásnak tűnt a korai telefonhívás vagy a fotó kérése, míg más ezeket a szimpátia jeleként értékelte.

Clifford Kirkpatrick (in Cseh-Szombathy, 2000: 89) szerint egy párkapcsolat belső fejlődése a partnerek közötti kumulatív, visszaható interakciók sorát jelenti. Egy szeretetet eláruló gesztus A részéről hasonló megnyilvánulást stimulál B-nél, amely aztán erősebb kötődést támaszt A-ban. Hasonló folyamat zajlik le a két fél között önmaguk feltárását illetően is, amelynek során mindinkább feladják az óvatosságot, a védekezési-készenléti állapotot. Ahogy A megkockáztatja, hogy elárulja érdeklődését B iránt, B is hajlamossá válik hasonló közlésre, ami megnöveli A biztonságát.

Míg a személyes kapcsolatok esetében a flört nonverbális visszaható interakciók egymásutánjával fejlődik, a tudatos társkeresésnél is működik egy hasonló célú rituálé. Montini és Ovrebro (Montini & Ovrebro, 1990: 327–339) azt állítja, hogy a hirdetők a kockázatmenedzsment és a nyíltság érzékeny egyensúlyával játszanak: eléggé nyíltnak kell lenniük a szándékaikat, a kívánságaikat, az elvárásaikat illetően, de védik magukat a kockázat ellen.

Az on-line felületen kialakuló kapcsolat egyes mélységi, fejlődési fázisainak kialakulása, a fázisokban való megerősítés, valamint a közös normákban való megegyezés szintén kommunikáció révén megy végbe: apránként, a másik válaszainak mértékében adagoljuk az információt, nem adunk ki magunkból egyszerre sokat. Bár könnyebben megnyílunk az interneten bármilyen témában, a személyes információt, amivel vissza lehet élni, fokozatosan szolgáltatjuk. Például, ha megadunk e-mail címet, az sok esetben csak erre a célra létrehozott e-mail cím. Egy válaszadó említette, hogy van, akinek kifejezetten erre a célra volt mobilkártyája. Egy másik fontos biztonsági tényezőként az időt említették: ha valaki kitartónak bizonyul, idővel megbízhatóbbnak tűnik.

A feltárulkozás rituáléja kényes is: ha nem a megfelelő helyzetben és időben öntjük ki legmélyebb érzéseinket, a másik személy labilisnak gondolhat bennünket.

5.7. Őszinteség, hazugság, kockázat

Az on-line világ jellegzetességei hazugságok és túlzások tömegét eredményezik, részben azért, mert a névtelenség, a képi és a hangjelzések hiánya ezt megengedik, részben pedig mert a háló elszigetel bennünket a következményektől. Kísérletezhetünk az identitásunkkal – ennek lehetőségei az interneten sokszorosára nőnek. E tapasztalatok túl vonzóak lehetnek ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást, mivel a való életben a következmények behatárolják a kísérleteinket.

Mindez az on-line komolyan társat kereső emberekre nézve kockázatokat rejt, bár a megkérdezettek között csak egy akadt, aki tapasztalt ilyet. Az on-line világban is vannak a valós intuícióhoz hasonló eszközök e jelenségek esetleges kivédésére. Például gyanakodásra adhat okot, ha valaki túl sok jót mond magáról, vagy ha nem vág egybe a mondanivalójának tartalma és stílusa, ha bizonyos kérdéseket megválaszol, másokat pedig kerül, bizonyos olyan evidenciákat nem árul el, amelyek személyes találkozásnál nyilvánvalók lennének, illetve ha főként kérdez, de nem válaszol. Az is gyanakodásra adhat okot, ha valaki az ellenőrizhető adatokkal ellentmondásba kerül, például azt mondja, azért nem válaszolt, mert nem volt ideje bejelentkezni, és közben látható, hogy máskor már bejelentkezett. Furcsának találjuk, ha nem akar személyesen találkozni, ha csak mobiltelefon-számot ad meg, illetve ha a személyes találkozóhoz nehézkes az időpont egyeztetése.

Bizalomra ad okot, ha valaki elárul a másiknak személyes információt, privát e-mail címet, telefonszámot, lakcímet, vagy ha úgymond érdekei ellen cselekszik, azaz olyasmit is elárul magáról, ami nem feltétlenül tünteti fel jó színben. Volt, aki úgy vélte, „az interneten semmivel sem hiányzik jobban az őszinteség, a valós életben is találkozhatsz ilyesmivel, ott is ugyanúgy résen kell lenned, de meg kell előlegezned a bizalmat”.

5.8. Társadalmi normák

Az internet felülete a kapcsolatfelvételt oly módon segíti elő, ahogy a valós világ normái között nem lenne rá lehetőség: az utcán furcsán venné ki magát, ha valaki megszólítana egy ismeretlen embert, és beszélgetést kezdeményezne. Viszont ugyanez a hálón elfogadott viselkedésnek számít, az ember nem érzi sértve személyes szféráját.

Az interneten nemcsak a kapcsolatfelvétel szabadsága az, amit a valós világ normái kevésbé engednek, hanem a beszélgetés témaválasztása és mélysége is más: on-line nyitottabbak, jobban feltárulkoznak az emberek. Wallace is hivatkozik ezt igazoló munkákra (Wallace, 2002: 188–189).

A társadalmi nemi szerepek is mások: interneten egy nő is kezdeményezhet. „A nőknek nem kell biztonsági játékot játszaniuk, nem védtelenek, mert egyenlőek az esélyek. Felszabadultabbak voltak a lányok” – ahogy azt egy férfi válaszadó említette. Egyesek ellenben azt mondták, hogy a női-férfi szerepelvárások on-line is érvényesülnek, csak máshogy. A nők nem írnak elsőként, nem kérnek el elsőként telefonszámot, nem kezdeményeznek randevút: ezeket a szerepeket egyezményesen a férfiak játsszák el. Mivel a férfiak túlsúlyban vannak az ilyen oldalakon, és mert vélhetően elvárják tőlük, hogy ők kezdeményezzenek, nekik kell először levelet írniuk, ezért aztán a férfiaknak sokkal több kitartásra van szükségük.

Feltételezhető, hogy mindkét séma érvényes, és hogy valaki melyik minta alapján viselkedik – konform módon betartja-e a szerepelvárásokat, avagy át meri hágni azokat – azt személyes tulajdonságai határozzák meg. Amint azonban sor kerül a személyes találkozásra, megint életbe lépnek a társadalmilag elfogadott normák: a férfi az, aki az újbóli találkozást kezdeményezheti.

Az interneten a formalitások háttérbe szorulnak, az emberek udvariatlanabbak. Jellemzően bizonyos udvariassági formákat általában betartanak – ilyen például az üdvözlés, a címzés, az elköszönés –, viszont bizonyosakat nem. Van, aki egyszerűen nem válaszol többet az e-mailünkre vagy aki egyszerűen tiltólistára tesz, és ebből tudjuk, hogy nem kívánja fenntartani a kapcsolatot. Wallace (Wallace, 2002: 177) utal Joseph Walther tanulmányára, amely szerint a hálón a jövőbeni kapcsolat fenntartására irányuló akarat is fontos tényező abban, hogyan viselkednek az emberek egymással. Ha kicsi az involváltságuk, ha nincs szándék vagy kicsi az esély a későbbi találkozásra, és ha nincsenek kapcsolódási pontok, közös ismerősök, akiknek fontos a véleménye, inkább mernek durvábbak, udvariatlanabbak lenni. Ugyanakkor – szintén az alacsony involváltság miatt – a kudarc okozta szomorúság is elhanyagolható.

5.9. Előítéletek

A megkérdezettek egy része saját internetes tapasztalatait megelőzően negatív előítéletekkel illette a tudatos társkeresést, azon belül is leginkább a hagyományos társkeresési módszert. Az internetes társkereséssel szembeni idegenkedés a bejelentkezés hatására megváltozott, de a hagyományos társkeresésről az internetes tapasztalatok ellenére ugyanúgy negatívan vélekedett a válaszadók többsége.

A legtöbb válaszadó a hagyományos társkeresésről egyértelműen azt állította, hogy nem próbálná ki. Ezt főként e forma más célközönsége miatt nem tenné: szerintük az idősebb korosztály, feltehetőleg a vidékiek, és nem az értelmiségi rétegből származók használják azt. Önmagában már a kommunikációs csatorna kiválasztása is tükrözhet különböző célközönséget: aki nem az internetet használja, „nem halad a korral”, azaz más értékeket tart fontosnak, ami kedvezőtlen egy hosszú távú kapcsolatban. Azt is feltételezték, hogy a hagyományos módszert a nagyon elkeseredettek használják. Azon megkérdezetteim, akik maguk is próbálták az off-line csatornát, részben igazolták is az előítéleteket. Mint mondták, valóban inkább az idősebb korosztály használja, ezért a korban hozzájuk illő fiatalabbakra alig lehetett ott bukkanni.

Az internetes oldalakkal kapcsolatban is voltak olyan előzetes várakozások, amelyek szerint sok elkeseredett, esetleg személyiség-, illetve kapcsolatteremtési problémával küzdő ember található rajtuk, olyanok, „akikkel valami baj van”. Ezek a félelmek a tapasztalatszerzés során eloszlottak. Egy másik előzetes és később beigazolódott elképzelés az volt, hogy sokan csak szexet keresnek, viszont a megfelelő oldalak megtalálásával, illetve szűréssel ezek is elkerülhetők. Mások az internetes társkereső oldalakra bejelentkezettekről úgy gondolták, hogy zömében értelmiségiek, és van internetkapcsolatuk, tehát két fontos szűrési kritériumnak is megfelelhetnek, így akadhatnak köztük potenciális társak. Régebben a férfi válaszadók részéről az internettel kapcsolatban előfordult olyan félelem, hogy a férfi regisztráltak túlsúlyban vannak, de mára ez a túlsúly csökkent.

Az on-line bejelentkezés két, egymással ellentétes várakozással történhetett: vagy nem gondolta komolyan a megkérdezett, nem voltak elvárásai, vagy éppen ellenkezőleg, komoly szándékkal jelentkezett be. Az on-line közösségi tagok belépési korlátja sokkal kisebb, alacsonyabbak a várakozásaik is, és inkább csak társaságot, szórakozást keresnek – de ha komoly kapcsolatra akadnak, nem zárkóznak el előle. Azok számára, akik nem tagjai az internet valamely on-line közösségének, sokkal nagyobb elhatározás egy társkereső oldalra való feljelentkezés, és ezáltal komolyabb szándékról is árulkodik.

Arra a kérdésre, hogy vajon a közvélemény elítéli-e a tudatos társkeresést, megoszló válaszokat kaptam. Úgy gondolták, ha elítéli, akkor inkább az off-line, mint az on-line keresést ítéli el, valamint inkább vidéken ítélik el az ilyesfajta társkeresést, míg a budapestiek és a fiatalok nyitottabbak az új, a más dolgokra. Vizsgálódásaim a TNS adatai alapján ezt alá is támasztották.

A megkérdezettek szerint az elítélés oka az lehet, hogy azt „szerencsétlenek használják”, „ha már erre fanyalodik valaki, ott valami gond van”. Annak oka pedig, hogy az ily módon való társkeresést a közvélemény egyre kevésbé ítéli el, abban kereshető, hogy egyre elfogadottabb a szingli életmód és a válás, ezzel összefüggésben pedig a tudatos társkeresés is.

Az internetes keresés elfogadottságához hozzájárul az internet egyre nagyobb elterjedtsége, és a megkérdezettek úgy gondolták, hogy az internethasználók kevésbé ítélik azt el:

„Az internet beépült a fiatalok kultúrájába, az internetes társkeresés gyakorlatilag olyan, mint a fórum, chatelés, nem nagyon különbözik tőle, nem önálló jelenség. Az off-line keresés nem illeszkedik szervesen a mindennapi dolgokba, kommunikációba, míg az on-line illeszkedik.”

Aki pedig elítéli az internetes társkeresést, az azért teszi, mert sokan nem mondanak igazat, illetve az internetet nem használók azért, mert a hálót lélektelennek vélik. Ellenérzést válthat ki az is, hogy sok bejelentkező külső kapcsolatot akar állandó kapcsolata mellé, és ez a fórum új lehetőséget teremtett ehhez.

A legtöbb megkérdezett azt mondta, hogy nem titkolja, hogy kipróbálta az internetes társkeresést, bár nem is híreszteli. Olyanok is akadtak, akik kifejezetten propagálták, hogy milyen jó dolog. Voltak olyan megkérdezettek, akik azt válaszolták, hogy „mára már nem szégyellem, már nem érdekel”. Régebben azért féltek a lelepleződéstől, mert ezáltal

„...feltűntem volna egy vesztes közegben, és ez a vesztesség beismerése lett volna.”

„Ékes bizonyítéka lett volna annak, hogy egyedül vagyok, ez olyan kudarc az életemben, aminek írásos nyoma van.”

Akik régebben így gondolták, mára már azért nem vélik így, mert az ottani tapasztalataik meggyőzték őket arról, hogy a „bejelentkezettek nem vesztesek”.

5.10. Téves attribúciók

Michel Adamse és Sheree Motta pszichológusok on-line kapcsolatok kutatásaiban (in Wallace, 2002: 192) is igazolódott az, amit a legtöbb megkérdezett is elmondott:

„Sajnos féktelen hajlamunk, hogy idealizáljunk valakit, amikor a szokásos közvetlen jelzések nincsenek jelen, sok túlzó elváráshoz és téves reményekhez vezethet, és a valódi találkozás a kapcsolat végét jelentette.”

Henry M. Seiden (Seiden, 2001: 188) szerint a szerelem „egyének közötti, dialógusokon alapuló együttes konstrukció, olyan fikció, melyben mindkét fél részt vesz”. Mivel az internet felületén nem lehet moziba menni, sétálni, vacsorázni, a kapcsolat kizárólagosan e-mail dialógusban létezik. Az e-mail írás önmagában figyelmet is jelent, míg más tevékenységekben a figyelem jelenléte esetleges. Az internet korlátai miatt kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre érzelmeink kimutatására, ezért ha valakit kedvelünk, a figyelem válik a legfontosabb momentummá. Az ember pedig a figyelmet vonzódással viszonozza.

Mint már a bevezetésben említettem, McKenna (McKenna, 2002: 20) konklúziója szerint az interneten létrejött barátságok és társkapcsolatok sokkal könnyebben alakulnak ki, és sokkal gyorsabban fejlődnek a hagyományos kapcsolatoknál.

A megkérdezettek is alátámasztották ezt: az ember jobban megnyílik a másik felé. A felek könnyebben eljutnak személyesebb, intimebb témákig az interneten, míg például egy spontán kávéházi beszélgetés során formálisabb, semlegesebb témák vetődnének fel. Emiatt pedig az egymáshoz való közel kerülés sokkal nagyobb tempóban történik: mire a személyes találkozásra sor kerül, általában már számos témáról szó esett.

A gyors közelkerülés érzetének a közlések szintjeinek elcsúszása is oka lehet. Az internetes beszélgetéshez képest a kávéházi beszélgetés két síkon is folyhat: egy manifeszt és egy látens síkon, amelyet a metakommunikáció is befolyásol. Bár a felső szint látható, az alatta levő az, amely igazában a két ember közötti kapcsolat (vélt vagy valós) mélységét kialakítja. On-line leginkább a manifeszt szint érzékelhető, és mivel itt a kimondott témák már eleve mélyebbek, ezért a látens szintet „mélyebbnek” véljük, és emiatt érzékelhetjük közelebbinek a másikat.

Az e-mail dialógust, a gyors kapcsolatfejlődést, a megnyílást és a kapcsolat vélt mélységének érzését sokkal hamarabb címkézheti az ember „szerelemnek” az attribúcióelmélet alapján: valamilyen módon érezzük magunkat, és ehhez egy könnyen magyarázható okot rendelünk hozzá. Az izgalmi állapotokat a körülmények fényében értelmezzük, és itt mi más lehet az értelmezés, mint a „szerelem”.

Téves képünk a másikról és esetleges téves szerelemattribúciónk azonban nemcsak a médium és a találkozási forma jellegzetességeiből adódhat. A másik szándékosan is beállíthatja magát másnak az interneten, mivel a háló felületén könnyen lehet identitásokkal kísérletezgetni. (Wallace, valamint Cornwell és Lundgren is említ kutatásokat e témában, lásd Wallace, 2002: 63–78; Cornwell & Lundgren, 2000: 199–201).

5.11. Az internetes ismerkedés hatékonysága

McKenna azt találta, hogy az eredetileg az interneten kialakult kapcsolatok résztvevői a későbbiekben sokkal jobban szerették egymást, mint azok, akik először személyesen találkoztak (McKenna, 2002: 26), és a kapcsolatok tartósabbnak is bizonyultak (McKenna, 2002: 21).

Buda Béla (Buda & Szilágyi,1974: 315) szerint a társközvetítő iroda segítségével létrejött kapcsolatok esetén az

„...alkalmazkodás törekvése tudatos, az elvárások világosabbak és egyszerűbbek, mint a szokványosan, természetesen alakuló relációkban, ez a kapcsolat sikerét valószínűsíti a siker olyan értelmében, hogy a házasságban mindkét partner megtalálja azt, amit akart, és a házasság tartós lesz”.

Azt állítja, hogy a házasságközvetítés eredményei elég jók, a sikeres kapcsolatok aránya nem rosszabb a természetes úton létrejött kapcsolatokénál. Nem osztom azt a véleményét, miszerint az ilyen eredmények azért mondhatóak különösen jónak, mert a szolgáltatást igénybe vevők eleve alkalmatlanabbak a kapcsolatokra, mint a velük összehasonlítható általános népesség. Azt gondolom, a tudatos társkereséssel szembeni előítéletek főként ilyen mítoszokban gyökereznek, és nehezebben kerülnek felszínre az egyedül élés más, olyan egyszerű okai, mint a találkozási pontok hiánya.

Az internetes ismerkedés esetén a kapcsolat tartóssága más tényezőkön is múlhat: ilyen lehet a szűrés sorrendje és a szűrt attribútumok.

Egy spontán személyes találkozás „szűrési sorrendje” akár kevésbé hatékony is lehet egy hosszú távú kapcsolat kialakulása szempontjából. Mivel a személyes ismeretség miatt az ember involváltabb, és mert csak két választási lehetősége van (vagy őt – vagy nem őt), ezért inkább elköteleződhet a kapcsolat mellett. Így nagyobb az esély egy olyan kapcsolat kialakulására, amely már eleve problémákat hordozhat magában. Az interneten az ember kevésbé involvált, több a választási lehetősége (vagy őt – vagy mást), így nem feltétlenül köteleződik el, ha problémákat sejt. Ezt a modellt az ember öntudatosságán kívül természetesen befolyásolja az önbizalma és korábbi sikeressége a társtalálásban: lehetnek olyanok, akik könnyebben kötnek kompromisszumot az internet kínálta lehetőségek ellenére is.

Az első személyes találkozáskor a felek már bizonyos alapinformációkkal rendelkezhetnek a másikról, így egy nem teljesen ismeretlen és a további kapcsolat szempontjából fontos szűrőkön átesett személlyel történik az első randevú.

Ennek egyik előfeltétele az, hogy a párt kereső a társkeresési piacon „piacképes” legyen, azaz olyan attribútumokkal bírjon, amelyek alapján választható. Ugyanis, ahogy Bukodi Erzsébet (Bukodi, 2002: 45) kutatásából kitűnik, a hierarchia két szélén a kínálati tényezők nem befolyásolnak, így ott úgy gondolom, a szűrési funkció hiábavaló és nem hatékony.

Buda Béla (Buda & Szilágyi, 1974: 316) a társkereső irodák működésével kapcsolatban utal olyan kutatásokra, amelyek a házasságok sikerének és kudarcának okait vizsgálták, és amelyek tanulságosnak bizonyultak az irodák módszereinek kidolgozásakor. Ilyen faktor az azonosság vagy a személyiség rejtett kapcsolati programozása, például a komplementer igények és a szülők kapcsolatmintájának reprodukálására irányuló késztetések. Az eredményeket a társkereső irodák felhasználták a módszereikben, de ugyanakkor az interneten is hatékonyan lehet e tényezők mentén keresni.

Cseh-Szombathy (Cseh-Szombathy, 2000: 86–96) szintén összegez olyan munkákat, amelyek arra adnak választ, hogy milyen egyedi vonásokat tartanak az emberek szem előtt házastársuk kiválasztásánál. A partnerválasztás módját meghatározza az ideális házastársról alkotott elképzelés, a tulajdonságok azonossága, a két fél közötti különbségek és az egymáshoz csiszolódás folyamata. Ezekből az első három a hálón is kiválóan megjeleníthető és szűrhető.

Csepeli György (Csepeli, 1999: 83–85) a vonzalmak kialakulásának meghatározó tényezőit a következőkben látja: a várható nyereség-veszteség, az észlelt hasonlóság és a leendő partnerek különbségeinek összeegyeztethető és kiegészítő volta. A vonzalom kialakulásának folyamatában a személyek szükségleteinek, érdekeinek, értékeinek, beállítottságainak és nézeteinek jut döntő szerep. Ha a partnerek legalább egy szempont tekintetében érdeklődést ébresztenek egymásban, létrejöhet a kapcsolat. A vonzalom szempontjainak nem kell feltétlenül egybeesniük, azaz két ember nem feltétlenül ugyanazért kedvelheti meg egymást, viszont e szempontok on-line könnyen felmérhetőek és összepárosíthatóak.

6. Összegzés: még kapcsolatkialakítási kultúránk is megváltozhat

Kutatásaim alapján egy új ismerkedési mód új szokásai körvonalazódtak. Ha okosan használjuk ezt a csatornát, akkor mindennapi életünk válhat tartalmasabbá. A hálón keresztüli ismerkedésnek olyan messzemenő társadalmi hatásai is lehetnek, amelyeket most még nem igazán lehet prognosztizálni. Például egyre elterjedtebb lehet a különböző földrajzi területekről származó emberek összekerülése, vagy olyanoké, akik a valós életben szinte biztos, hogy nem találkoztak volna. Az is lehet, hogy a fiatalok ismerkedési kultúrájába szervesen beépül az on-line kapcsolatteremtés és kapcsolattartás. Az már most látható, hogy a fiatal, 25 év alatti korosztálynak a többi korosztályhoz képest más a hozzáállása az on-line kapcsolatokhoz, és ez további kutatásra érdemes.

Bemutattam az internet egyik legértékesebb tulajdonságát, azt, hogy emberek között kapcsolatokat teremt, és hogy miként lehet a szerelem mítoszát némileg megfricskázva tudatosan használni ezt a csatornát. Összegeztem a gondolataimat az internetes társkeresés néhány olyan jellemzőjével kapcsolatban, amely egyrészt téves attribúciókra adhat okot, másrészt növelheti egy társkapcsolat kialakulásának és tartósságának valószínűségét.

A háló természetesen nem helyettesíti azon személyes tényezőket, amelyek vonzalmat váltanak ki, de annak szükséges előfeltétele: nem a vonzalom kialakulásához, hanem a találkozáshoz segít hozzá.

Irodalom

Brooks, David (2003) Love Internet Style. New York Times, 2003. november 8.
(http://www.nytimes.com/2003/11/08/opinion/08BROO.html?ex=1069218000&en=98829c3e99dcef1&ei=507 – utolsó letöltés: 2003. november 17.)

Buda Béla & Szilágyi Vilmos (1974) Párválasztás – a partnerkapcsolatok pszichológiája. Budapest: Gondolat.

Bukodi Erzsébet (2002) Ki kivel (nem) házasodik? Partnerszelekciós minták változása az egyéni életútban és a történeti időben. Szociológiai Szemle, 2.sz.

Cornwell, B. & Lundgren, D.C. (2000) Love on the Internet: Involvement and Misrepresentation in Romantic Relationships in Cyberspace vs. Realspace. Computers in Human behavior, Vol.17, No. 2.

Cseh-Szombathy László (2000) A gyermekkori szocializáció jelentősége a háztartási és szülői szerepekre való felkészítésben. In: Schadt Mária (szerk.) Családszociológia szöveggyűjtemény, Pécs: Comenius.

Csepeli György (1999) Vonzalmak és kapcsolatok, Jószöveg Műhely Kiadó.

Durbin, Jonathan (2003) INTERNET SEX unzipped, Maclean´s, 10/6/2003, Vol. 116 Issue 40, p18
(http://search.epnet.com/direct.asp?an=10954671&db=aph – utolsó letöltés: 2003.december 3.)

Egan, Jennifer (2003) Love in the Time of No Time. New York Times, 2003. november 23.
(http://www.nytimes.com/2003/11/23/magazine/23ON-LINE.html?ex=1075611600&en=6cc119c2f9c38177&ei=5070 – utolsó letöltés: 2004.január 30. )

Index.hu (2002) A szeparáció három dimenziója.
(http://www.index.hu/tech/net/whoiswho – utolsó letöltés: 2004. március 13.)

Index.hu (2003) Fokozódás a hatodikon.
(http://www.index.hu/tech/net/sds – utolsó letöltés: 2004. március 13.)

McKenna, Kathelyn Y.A. & Green, Amie S. & Gleason, Marci E.J. (2002) Relationship Formation on the Internet: What´s the Big Attraction? Journal of Social Issues, Vol. 58, No.1.

Montini, T. & Ovrebro, B: (1990) Personal Relationship Ads An Informal Balancing Act. Sociological Perspectives, No. 33.

Mulrine, Anna & Caroline, Hsu (2003) LOVE.com. U.S. News & World Report, Vol. 135 Issue 10, p. 52.
(http://search.epnet.com/direct.asp?an=10872001&db=aph – utolsó letöltés: 2003. december 3.)

Seiden, Henry M.(2001) Creating Passion: An Internet Love Story. Journal of Applied Psychoanalytic Studies, Vol.3., No 2.

Wallace, Patricia (2002) Az internet pszichológiája. Budapest: Orisis.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum