• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2006 nyár

Kampány

Rimay Andrea:

Ha nem lett volna Dávid Ibolya…

Politikusnők médiaszereplése a választási kampányban

Beszélhetünk, írhatunk a női esélyegyenlőségről, kvótarendszerrel segített közéleti szerepvállalásról vagy éppen a self made womenekről, a politikai korrektségről, a kiegyensúlyozott tájékoztatásról. Amint komolyra fordulnak a dolgok a politikában és valódi tétjük lesz a csatározásoknak, amikor a szavak és a gesztusok is számítanak, amikor nem mindegy, hogy ki, mikor, hol, mit és hogyan mond, vagyis amikor választási kampány van, akkor a politikusnők úgy eltűnnek a sajtó által közvetített politikai színpadról, mintha soha nem is lettek volna ott. Az alig néhány hete lezárult választási kampányban legalábbis így történt. Még ha a pártok tettek is bizonytalan lépéseket női jelöltjeik szerepeltetése érdekében, a sajtóban ennek csak halovány nyomai látszottak: női politikusok gyakorlatilag nem jutottak szóhoz a kampány során. Az egyetlen kivételt Dávid Ibolya MDF-elnök szereplése jelentette, ami azzal magyarázható, hogy az MDF a várakozásokkal ellentétben bejutott a parlamentbe, és a második fordulóig Dávid Ibolya a választások egyik legmeghatározóbb személyévé vált. Soha ennyi cikk nem született még politikusnőről (politikusnővel), mint ahány 2006. április 10. és 21. között Dávid Ibolyáról megjelent. Mivel azonban Dávid is csak a második fordulóban kapott ekkora figyelmet, feltehető, hogy ha az MDF nem érte volna el az ötszázalékos küszöböt, és nem került volna be a parlamentbe, az MDF elnök asszonyáról sem jelent volna meg több néhány elköszönő interjúnál. Ez az elemzés a Népszabadság,a Magyar Nemzet cikkei, illetve a Nap-kelte és a Mokka interjúi alapján készült, és azt mutatja be, hogy milyen szerep jutott a politikusnőknek a kampány hat hetében az említett lapokban és műsorokban.

A kampány újdonsága

A választásokat megelőző kampány elemzése nem része e tanulmánynak, a női politikusok médiaszereplésének megértéséhez mégis fontos rámutatni a kampány néhány újdonságára. Az egyik legfontosabb változás a korábbi évekhez képest az volt, hogy minden parlamenti párt programja foglalkozott valamelyest a női esélyegyenlőség kérdésével, a nők sajátos problémáival. Persze mindegyik politikai erő ragaszkodott alapvető ideológiai beállítódásához, így a jobboldali pártok – a Fidesz-MPSZ és az MDF – a konzervatív nő- és családpolitikát hirdették, míg a szocialisták az esélyegyenlőség erősítése mellett érveltek, igaz, meglehetősen kurtán. A leginkább kidolgozott nőprogrammal az SZDSZ rukkolt elő, középpontba helyezve a női esélyegyenlőséget, s példamutatóan kiállt a nőket sújtó hátrányok (a családon belüli erőszak, a diszkrimináció) felszámolása mellett. A pártok azonban egyelőre nem jutottak tovább a programok megírásánál, hiszen a kampány során a médiában szereplő politikusok kommunikációjában ezekkel a kérdésekkel már egyáltalán nem foglalkoztak.

Szintén újdonsága volt a kampánynak, hogy több párt is női kampányt hirdetett. Az SZDSZ új jelöltjei, Sándor Klára (SZDSZ-ügyvivő) és John Emese (képviselőjelölt) számos rendezvényen vett részt, és a női esélyegyenlőség kérdésével a visszatért szabaddemokrata jelölt, Ungár Klára, sőt Eörsi Mátyás is szerepelt nyilvános fórumokon. Aliberálisok még négypárti konzultációt is kezdeményeztek a parlamenti pártok vezető női politikusaival, hogy egyeztessenek a nők közéleti szerepvállalásának növeléséről. Sajnos ebből nem lett semmi. Az MSZP nem indított külön női programot, sőt el is utasította a Fidesz hasonló kezdeményezését. A pártot elsősorban a politikusfeleségek – Dobrev Klára és Hillerné Farkas Julianna – népszerűsítették, mert az MSZP női tagozatának rendezvényeit kevés választó látogatta. E csekély erőfeszítések mellett mégis a szocialista párt volt az egyetlen, amely valamiféle kvótarendszerrel növelte női jelöltjeinek parlamentbe jutási esélyeit, és messze a legtöbb, szám szerint 116 női jelöltet állított.A leginkább figyelemreméltó – legalábbis annak indult – a Fidesz női kampánya volt, amelyet már nagyon korán, januárban beharangozott a párt. A Fidesz külön alelnöki posztot is kreált a női program hitelesítésére, amelybe a korábban szinte teljesen ismeretlen Pelczné Gáll Ildikót ültették. Ilyen előzmények után komoly csalódást okozott, hogy a frissen kinevezett alelnök valójában nem képviselt modern nőprogramot, és kizárólag a konzervatív nőideál és családpolitika mellett kardoskodott. Eszerint a nő helye a családon (és az otthon falain) belül van, s a nő feladata a gyermeknevelés, az idős rokonok ápolása, a férfi kiszolgálása. Az alelnök országjáró körúton is ismertette nézeteit, így nyilvános fellépésein sokszor kényszerült bele abba a badar helyzetbe, hogy retorikája értelmében semmi keresnivalója sem volt ott, ahol éppen tartózkodott. Ugyanakkor számos rendezvényen megengedték Pelcznének azt is, hogy – demonstrálandó, mennyire fontosak a Fidesz számára a nők – Orbán Viktor pártelnök közvetlen közelében álljon. Ez nagy szó, hiszen a Fidesz a korábbi választások során politikusnőket még csak a kampány közelébe sem engedett.

A sajtó ezekről a kezdeményezésekről szinte egyáltalán nem számolt be. Kivétel a Fidesz kampánya volt, amely minimális terjedelemben ugyan, de legalább néhány mondat erejéig eljutott a nyilvánossághoz. A sajtóban emellett egyetlen cikkben, annak is egy részletében találhattunk csak némi információt arról, hogy miként is valósult meg a gyakorlatban a pártok által szorgalmazott: „több nőt a közéletbe” elv. Sajnálatos, hogy csak ennyi. És az is sajnálatos, hogy a Magyar Nemzet cikkírója is inkább csak a nyelvét köszörülte a témán. Legalább elfogulatlanul tette volna:

„Közismert, hogy a szocialistáknak hosszú ideje az esélyegyenlőség, illetve a nők közéleti szerepvállalásának kiterjesztése az egyik vesszőparipájuk. Ehhez képest az országos lista első huszonöt helyén mindössze hat női politikust találunk, akik közül csupán Szűcs Erika és Vadai Ágnes tekinthető viszonylag új arcnak. Az első huszonöt helyről hátrébb tekintve még inkább kitűnik a férfidominancia, mert a 66. helyre besorolt Vojnik Máriá­ig kizárólag férfijelöltek nevei sorakoznak egymásután. Fenti tények határozottan azt sugallják, hogy a vezető baloldali párt esetében a női egyenjogúsítás problémaköre is csupán szlogenek formájában létezik, mivel a hangzatos ígéreteket tényleges cselekvés nem követi. A tényszerűség kedvéért ismerjük el, hogy ezen a téren a Fidesz sem forradalmasította a parlamenti választások statisztikáit, mert mindössze három nő szerepel az első huszonöt jelölt között. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz politikusai együttvéve sem prédikáltak annyit a nők és a politika kapcsolatáról, mint az önjelölt szüfrazsett Lendvai Ildikó, akkor nem is annyira rossz ez az arány” (Magyar Nemzet, március 16.).

Módszertan

Az alábbi elemzés a kampány utolsó hat hetének médiaszereplései alapján mutatja be a női politikusok reprezentációját 2006. március 9-e és április 21-e között. A vizsgálatba bekerült az a 35 politikusnő, akik a parlamentben képviselői mandátummal rendelkeztek, illetve minden lehetséges női képviselőjelölt. Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen 527 nő indult a választásokon, közülük végül 63-an jutottak el a képviselő-jelöltségig. Az elemzés a két legnagyobb példányszámú politikai napilap, a Népszabadság és a Magyar Nemzet cikkei, illetve a Nap-kelte és a Mokka című reggeli műsorok alapján készült. A két napilapból minden, a választással foglalkozó írást figyelembe vettem (szám szerint 1024-et), a televíziós adásokból természetesen lényegesen kevesebb szerepel a vizsgálatban: a Mokka 81 esetben foglalkozott a választásokkal, míg a Nap-kelte 212 alkalommal tette ugyanezt.

A cikkeket és interjúkat tartalomelemzéssel vizsgáltam, aszerint hogy a politikusnők

1. hányszor nyilatkoztak a médiában,
2. megnyilvánulásaik milyen terjedelemben kaptak helyet,
3. milyen volt a megjelenítésük: interjúalanyokként való szerepeltetésük és önálló véleményalkotókként való megjelenítésük.

Vélemények a politikusnőkről:

1. az általuk mondottak kommentárja,
2. minősítésük.

A tények – és ami kimaradt

A tényadatok közreadása előtt le kell szögezni, hogy számos olyan cikk és televíziós interjú kimaradt az elemzésből, amely összefüggésben volt ugyan a kampánnyal, de elsősorban mégsem azzal foglalkozott, ugyanakkor alkalmasnak bizonyult arra, hogy a pártok egymás ellen felhasználják, illetve saját népszerűségüket növeljék. A kimaradt témájú írások és interjúk a következők:

• a március 15-i ünnepeken az elmaradt kézfogással foglalkozó cikkek,
• a Debreczeni József ügynökmúltját firtató cikkek,
• a kormányszóvivői tájékoztatók,
• a népszerűségi listák,
• a Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ingatlanaival, cégeivel s az ezek kivizsgálására létrejött bizottságokkal kapcsolatos cikkek, illetve az ingatlanokkal, cégekkel kapcsolatos feljelentésekről szóló cikkek,
• az árvízről szóló cikkek,
• a minisztériumi sajtótájékoztatók,
• a szentendrei időközi polgármester-választásról szóló cikkek.

Eszerint a Népszabadságban a vizsgált időszakban 442 cikk foglalkozott a választással, a Magyar Nemzetben pedig 582 hasonló témájú írás jelent meg. Az adatok szerint tehát naponta átlagosan több mint tíz ilyen témájú szöveg látott napvilágot a kérdéses napilapokban. A Nap-kelte és a Mokka című műsorokban pedig 212 és 81 választással kapcsolatos interjú készült. Napokra lebontva ez azt jelenti, hogy a közszolgálati televízió reggeli adásában átlagosan öt beszélgetés szólt a választásokról, míg az elsősorban nem politikai műsorként ismert Mokkában napi két, a kampánnyal foglalkozó interjú szerepelt.

Az interjúk, de különösen a napilapcikkek számához viszonyítva siralmasan kevés az olyan női politikus, aki bármilyen formában bekerült a médiába. Összegezve az adatokat, azt lehet megállapítani, hogy ha nem lett volna Dávid Ibolya – vagyis ha az MDF nem került volna be a parlamentbe, s emiatt a párt, illetve a pártelnök nem került volna éles politikai szituációba –, akkor a megfigyelt médiumokban a kampány ideje alatt még az öt százalékot sem érte volna el a női politikusok aránya. Kiderül ez abból, hogy az első forduló előtt minimális volt a médiában a politikusnők megjelenése. A második forduló után viszont megugrik a szám, de ez szinte csak Dávid Ibolya fokozott szereplésének köszönhető.

Televízióba csak a nagyok

A Mokka című műsorban 81, a kampányra vonatkozó interjú készült a vizsgált időszakban. Ezek közül mindössze tíz esetben volt az interjúalany politikusnő. A Mokka ugyanakkor csupán öt női politikust szerepeltetett, ezek:

• Balogh Jánosné (független képviselőjelölt),
• Dávid Ibolya,
• Lendvai Ildikó (MSZP-s frakcióvezető),
• Lévai Katalin (MSZP-s európai parlamenti képviselő),
• Pusztai Erzsébet (MDF-es képviselőjelölt).

A tíz interjúból hat a választások első fordulója előtt készült, a következő sorrendben:

• Dávid Ibolya (március 9., március 27. április 21.)
• Lévai Katalin (március 13.)
• Lendvai Ildikó (március 14.)
• Pusztai Erzsébet (április 5.)

A két választási forduló között Dávid Ibolya háromszor volt a Mokka vendége (április 10., április 13., április 21.), illetve egyszer Lendvai Ildikó is megjelent (április 10.). Április 13-án pedig telefoninterjút adott Hódmezővásárhely független jelöltje, Balogh Jánosné.

A Nap-kelte kifejezetten politikai, közéleti műsor, ezért elvárható lenne, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében, a lényegesen több (212) interjúban több politikusnőnek is helyt ad. Nem így történt: a hathetes kampány során összesen 19 olyan interjú készült, amelyben női politikus volt a meghívott. Ám mindössze hat politikusnő szerepelt, ráadásul a Nap-kelte is inkább ismert politikusnőket, közülük is elsősorban Dávid Ibolyát szerepeltette:

• Dávid Ibolya (március 17., március 29., április 2., április 5. április 7., április 10., április 13., április 15., április 21.),
• John Emese (március 29.),
• Lamperth Mónika (belügyminiszter, MSZP, április 4.),
• Lendvai Ildikó (március 9., március 20., április 1., április 13., április 16.),
• Szili Katalin (az országgyűlés elnöke, MSZP, március 18., április 15.),
• Wittner Mária (április 5.).

John Emese, az SZDSZ Új Generáció elnöke képviselőjelöltként indult a választásokon. A műsorban négy másik jelölttársával vett részt a választókörzet jelöltjeinek párbaján. Wittner Mária a Fidesz képviselőjelöltje volt, de nem ebben a minőségében szerepelt, hanem azért hívták meg, mert részt vett a MIÉP-Jobbik egyik rendezvényén. Az ismeretlenebb politikusnők, illetve politikusjelöltek kétféleképpen kerülhettek képernyőre: ha véletlenül annak a körzetnek a jelöltjeként indultak, amelyiket a műsor szerepeltetni kívánt, vagy ha botrányhősökké avanzsáltak. A politikai szerepvállalás, a program, úgy tűnik, csak a legismertebb női politikusok esetében volt elég érdekes a műsorkészítők számára.

A televízió-műsorokban olyan mértékű a férfi politikusok túlsúlya, hogy a nők szinte láthatatlanok maradnak. Ráadásul olyan férfi politikusok is bekerülhetnek a műsorokba, akik ismertségük, politikai karrierjük tekintetében messze elmaradnak egyes női politikusok mögött. Ilyenek többek között:

• Molnár László (Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt, Nap-kelte, április 4.),
• Bartók Tivadar (Kereszténydemokrata Párt, Nap-kelte, április 4.),
• Loppert Dániel (Fidesz Ifjúsági Tagozat, Mokka, március 27.),
• Léderer András (SZDSZ Új Generáció, Mokka március 24.),
• Balczó Zoltán(a Jobbik alelnöke, Mokka március 10.),
• Vajnai Attila (a Munkáspárt alelnöke, Mokka, március 10.),
• Kontrát Károly (Fidesz, az Új Demokrácia Központ vezetője, Mokka, április 12.).

Férfidominancia az újságokban

A Magyar Nemzetben a kampány hat hetében 582 írás foglalkozott a választással, és első ránézésre imponáló adat, hogy ezek közül 94-ben szerepelt női politikusok neve is. A Népszabadságban még jobb a helyzet: 442 cikkből 117-ben bukkanhattunk politikusnőkre. Kiábrándító azonban, hogy az esetek jelentős részében a női politikusokat csak megemlítik a lapok, főleg mint a listák tagjait, különböző rendezvények, események résztvevőit vagy mint lehetséges jelölteket.

Példák:

„A nőnapi virágokról Herényi Károlynak temetői hangulata támadt (különösen a szocialisták üres padsorain elhelyezett virágok láttán),Szili Katalin házelnök viszont megköszönte a frakcióknak a figyelmességet” (Népszabadság, március 9.).

„…és Sándor Klára, szegedi ügyvivő kaphat helyet az első húsz jelölt között, s ez vonatkozik John Emesére, az Új Generáció elnökére is. Értesülésünk szerint Kóródi Mária nem ragaszkodik képviselőséget érő helyhez, ellentétben az államfőválasztáson nyíltan Szili Katalint támogató Béki Gabriellával, aki korábban a visszavonulást fontolgatta a politikától, mégis előkelő helyen szerepelhet” (Magyar Nemzet, március 9.).

„Az első húszban négy nő található, a szűkebb pártvezetés által támogatott Sándor Klára mellett Béki Gabriella, Mézes Éva és T. Asztalos Ildikó” (Népszabadság, március 11.).

„A belső feszültségekkel, múltbéli sérelmekkel teli élcsapat tehát a vereség óta változatlan, Szíjjártó Péter és Selmeczi Gabriella visszatérése, valamint Pelczné Gáll Ildikó megjelenése édeskevésnek tűnik a bravúros médiaoffenzívához” (Népszabadság, március 11.).

„Schmitt Pál munkáját segíti Pelczné Gáll Ildikó…” (Magyar Nemzet, március 11.).

„A táskában megtalálták Vojnik Mária névjegykártyáját” (Magyar Nemzet, március 23.).

„Erősen ennek a határán billeg viszont a szocialisták másik roma politikusa, Katonáné Kállai Katalin, akinek csak a 82. hely jutott” (Népszabadság, március 25.).

„Orbán Viktor megköszönte a hölgyek erő feletti munkáját, amit a kampány során végeztek. Felhívta a figyelmet, Pelczné Gáll Ildikó alelnök, s az ismert fideszes nők népes tábora bebizonyította, képesek eljutni a gyengébb nem szinte minden tagjának lelkéhez a férfiak segítsége nélkül, és családjaik összetartására is maradt idejük” (Magyar Nemzet, április 1.).

„Tegnap délután visszalépett Ványai Éva, az MDF szegedi jelöltje is »egyoldalúan és feltétel nélkül«” (Magyar Nemzet, április 19.).

„(Úgy tűnik, ezúttal az április elsejei nagygyűlésen beszédet mondó Szili Katalin országgyűlési elnök nem lép színpadra – kampánykötelességei Siklósra szólítják.)” (Népszabadság,április 18.).

A politikusnők nevét azonban nem kizárólag semleges közegben említik a cikkek. A Magyar Nemzetre jellemző, hogy sértő, pejoratív jelzőkkel illeti a lap ideológiájával nem egyező személyeket, így a politikusnőket is:

„…népnek olykor beintő Medgyessy és Gyurcsány – karöltve Lamperth marcona rohamrendőreivel – négy év alatt olyan ideális (ruhátlan) köztársaságot rittyentett ide a Kárpát-medence közepébe” (március 17.).

„Ezzel a rendelettel Lamperth Mónika szocialista párti belügyminiszter megteremtette a lehetőségét annak, hogy a parlamenti választásokon tömeges visszaélés történjen – hangsúlyozta” (március 22.).

„Ha mondjuk Ungár Klára feleségül vehet egy nőt, akkor, hogy úgy fogalmazzak, nagytermészetű Kovács László joggal érzi magát diszkriminálva, hogy akkor a szegény felesége mellé miért nem veheti el három-négy további barátnőjét, és akkor egész háremmel mehetne Brüsszelbe – fogalmazott a KDNP elnöke” (március 29.).

„…hogy a sokak szerint kilóra megvett MDF-es pártelnök, Dávid Ibolya ebben a rendkívül kiélezett helyzetben hirtelen a jobboldal válságáról kezd beszélni, csak a bemelegítés. Lehet, hogy a volt miniszter asszony lesz a következő, aki védelmet kér” (március 22.).

„…Dávid Ibolya miniszterelnök-jelölt és pártkotkoda” (március 27.).

„a Fidesz »macsó« volta miatt aggódó Lévai Katalin alapvető feladata a mosolyoffenzíva volt, mivel máshoz a kormányzattól pénzt nemigen kapott” (március 29.).

A felsorolásszerűen vagy más módon feltüntetett nevek, illetve a női politikusok mint bizonyos események szereplői az elemzés szempontjából nem tekinthetők médiaszereplésnek, így ezeket kihagytuk, és csak azokat a cikkeket vettük figyelembe, amelyekben a politikusnők megszólalnak, kommentálnak egy-egy eseményt vagy interjúalanyként szerepelnek, illetve ők maguk írták meg véleményüket. Szintén bekerültek a vizsgálatba azok a többnyire szubjektív véleményeket tartalmazó cikkek, amelyek politikusnőkről szólnak.

Amennyiben a fenti kritériumok alapján vizsgálódunk, kiderül, hogy a Magyar Nemzet csaknem hatszáz cikkéből mindössze hetvenben szerepeltek politikusnők. Ebből 28 olyan írás volt, amelyekben a női politikusok vagy képviselőjelöltek mint megszólalók szerepeltek, azaz legalább egy mondatot idézett tőlük a lap. Ezek mellett 42olyan írás jelent meg a lapban, amely részben vagy egészben egy-egy politikusnővel, azok tevékenységével foglalkozott vagy véleményt fogalmazott meg. A 42 véleményező, publicisztikai jellegű cikkből 38 Dávid Ibolya személyét, illetve az ő személyét is érintette. (A publicisztikák elemzését lásd később.) A Népszabadságban ennél kedvezőbb arányokat találunk: a csaknem 450 cikkből 47 az olyan írás, amelyekben a politikusnők a nevük említése mellett szóhoz is jutnak, legalább egy mondatnyi terjedelemben. Ezek mellett 27 cikk, illetve főleg cikkrészlet tartalmaz politikusnőkről alkotott véleményt.

A Népszabadság 47 írása azt mutatja, hogy meglehetősen korlátozott volt a politikusnők megszólalási lehetősége, a Magyar Nemzet 28 cikke pedig egyenesen rendkívül alacsonynak mondható. De még ezt a képet is lehet tovább rontani, ha megvizsgáljuk, hogy összesen hány politikusnő szólalt meg a lapokban, s mindezt mekkora terjedelemben tehették. Az összesen 63 nőiképviselőjelöltből összesen 12-en kerültek a Magyar Nemzetbe és tízen a Népszabadságba:

Magyar Nemzet	Népszabadság
Béki Gabriella (SZDSZ)	Dávid Ibolya (MDF)
Dávid Ibolya (MDF)	Lendvai Ildikó (MSZP)
Gál Kinga (Fidesz)	Papolczy Gizella (MIÉP)
Gyula Ferencné (MSZP)	Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz)
Lamperth Mónika (MSZP)	Perjési Klára (MSZP)
Lendvai Ildikó (MSZP)	Pusztai Erzsébet (MDF)
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz)	Selmeczi Gabriella (Fidesz)
Pusztai Erzsébet (MDF)	Szili Katalin (MSZP)
Sándor Klára (SZDSZ)	Ungár Klára (SZDSZ)
Selmeczi Gabriella (Fidesz)	Wittner Mária (Fidesz)
Szili Katalin (az országgyűlés elnöke)
Wittner Mária (fideszes képviselőjelölt)

Látható, hogy néhány kivételtől eltekintve a lapok szerkesztői csak az ismertebb női politikusokat engedték szóhoz jutni. A kevéssé ismert politikusok, mint Gyula Ferencné, Perjési Klára és Wittner Mária kissé botrányszagú ügyek miatt kerültek a lapokba: Gyula Ferencné, berettyóújfalui MSZP-s jelölt azért került a Magyar Nemzetbe, mert a lap szerint:

„– Hétfőtől ide fogtok járni segélyért, ki foglak rúgatni! – mondták az első forduló előtt a Fidesz számára plakátoló aktivistáknak az MSZP-sek a város munkaügyi központjánál” (április 19.).

A Magyar Nemzet helyszíni riportban számolt be az ügyről. Az MSZP-s Perjési Klára, Gyula polgármestere vélhetően azért került a Népszabadságba, mert a gyulai kistérségi iroda egyik munkatársa belső adatokat szivárogtatott ki, lejárató e-maileket küldözgetett a polgármesterről, illetve illegális listákat készített a szavazókról.

Wittner Mária fideszes jelölt pedig elsősorban a MIÉP-Jobbikkal való szimpatizálása okán szerepelt a lapokban. Botrányra utaló, kissé szenzációhajhász, mondhatni, pikáns cikkek szép számmal kaptak helyet a lapokban a kampány ideje alatt. A Népszabadság hírt adott például „fideszes nagymamakommandókról”, idézett mozgósító sms-szövegeket, elemezte a miniszterelnökök autóit, s nem feledkezett el megemlíteni azt sem, hogy egy Fidesz-szimpatizáns letolt nadrággal pucér hátsóját mutogatta az MSZP nagygyűlésén. Mondhatni: a szerkesztőségek inkább adtak hírt a bulvárhíreknek, mint más, vélhetően fontosabb eseményeknek, amelyek közé például a női politikusok szereplése is tartozott volna. Mindez a sajtó általános felszínes, bulvárosodó jellegére utal. Ennek elemzése ugyan nem feladata e tanulmánynak, de mindenképp érdemes megjegyezni, mivel ez a jellemvonás a női politikusok szereplését is befolyásolta.

Ami a nyilatkozókat illeti, látható, hogy szinte csak az ismert politikusnők jutottak szóhoz a sajtóban, ám a nyilatkozatok terjedelme erősen korlátozott volt: többnyire egy-két mondatnyi kommentárra futotta. A Magyar Nemzetben az egyszer, egy-két mondatnyi terjedelemben szereplő politikusnők közé tartozik Béki Gabriella, Gál Kinga, Pelczné Gáll Ildikó, Pusztai Erzsébet, Sándor Klára és Wittner Mária. A Népszabadság egymondatosai: Pelczné Gáll Ildikó és Perjési Klára. A baloldali újságban a MIÉP kampányfőnöke, Papolczy Gizella szintén csak egyszer kapott helyet, de akkor a lap hosszasan idézte álláspontját. A Magyar Nemzet kétszer idézte Lamperth Mónika belügyminisztert egy-egy mondatban.

A kampány időszakában háromszor juthatott szóhoz mind a Magyar Nemzet, mind a Népszabadság hasábjain Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője két-három mondattal. A Népszabadság még két politikusnőnek adta meg a háromszori megszólalás lehetőségét: Pusztai Erzsébetnek és Wittner Máriának. Ez utóbbi, Fidesz-jelöltként indult politikusnő ráadásul kétszer is teljes cikknyi terjedelmet kapott, holott ez a kiváltság még a „legnagyobbaknak” is csak igen ritkán adatott meg. A női politikusok megszólalásaira általánosságban az volt a jellemző, hogy egy cikkben, összefoglalásszerűen két-három, olykor még több ember is nyilatkozott ugyanarról a témáról.

A második legtöbbet megszólaló politikusnő mindkét lapban Lendvai Ildikó volt: a Magyar Nemzetben öt alkalommal, a Népszabadságban pedig kilenc esetben kommentálhatott különböző eseményeket. A megszólalások között egy-két mondatos nyilatkozat is volt, de akadt már-már egy félcikknyi terjedelem is. Önálló cikke nem volt, mindig más politikusokkal kellett osztoznia. A legtöbbször mindkét lapban Dávid Ibolya szerepelt: a Magyar Nemzetbenhatszor, a Népszabadságban22 esetben. A jobboldali újság ugyanakkor mindössze egyetlen hosszabb cikket engedélyezett a pártelnöknek. A Népszabadság ennél nagyvonalúbban járt el, de a nagyvonalúságnak itt is világos korlátai voltak: hét alkalommal mindössze egymondatnyi kommentárt idéztek tőle a baloldali újságírók. Teljes, önálló írást csupán kétszer találtunk, a többi írásban egy-két bekezdésnyi vagy legfeljebb félcikknyi terjedelem jutott a politikusnőnek (Dávidnak!), s akkor is más politikusokkal együtt szerepelve. Mindkét újság közölte azt a levelet, amelyet Dávid Orbán Viktornak írt, illetve a Népszabadság a teljes levélváltást publikálta.

Megállapítható, hogy Dávid Ibolya három cikkét kivéve egyetlen politikusnő sem szerepelt úgy, hogy egy írás kizárólag az ő véleményét, kommentárját tartalmazta volna. A politikusnők által elmondottakat a lapok csak más politikusokéival együtt közölték, ráadásul röviden, néhány mondatnyi reakcióval kommentálva a saját politikai szándékot vagy a politikai ellenfél párt, vagy politikus által elmondottakat. Nem így a férfi politikusok, akiket sokkal gyakrabban megkérdeztek az újságírók. A Magyar Nemzetben a laphoz ideológiailag közel álló férfiak, például Orbán Viktor, Mikola István, Deutsch-Für Tamás, Schmitt Pál, Stumpf István, Pokorni Zoltán, Szíjjártó Péter, Kósa Lajos és Áder János jócskán kaptak lehetőséget nézeteik kifejtésére. A lap szellemiségével nem azonosuló politikusok is jelentős terjedelemben szerepeltek a lapban: Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Kóka János, Hiller István, Kiss Péter, Herényi Károly, Gál J. Zoltán. Le kell szögezni, hogy ez utóbbi politikusok többnyire szintén más politikusokkal együtt jelentek meg, s az is tény, hogy a szocialista, illetve liberális politikusok közül is elsősorban a „nagyágyúk” tűntek fel a konzervatív napilapban, vagyis azok a politikusok, akik magas pozíciójuk miatt megkerülhetetlenek a média számára. A Népszabadságban is megfordultak a magas posztot betöltő férfiak, bár talán több szerep jutott a koalíció tagjainak, illetve jelöltjeinek.

Interjú a Magyar Nemzetben egyetlenegy politikusnővel sem készült a kampány hat hete alatt. A lap kizárólag férfi politikusoknak, közülük is csak a Fidesz férfi politikusainak biztosította ezt a lehetőséget. Így olvashattunk interjút Orbán Viktorral, Mikola Istvánnal, Pokorni Zoltánnal, Kövér Lászlóval, Stumpf Istvánnal, és interjút adott a lapnak Gémesi György is. A névsor teljesen érthető. Nehezen értelmezhető viszont, hogy miért adott interjút a jóval ismeretlenebb Sisák Imre és Szabolcs Attila, és miért nem adhatott például Pelczné Fidesz-alelnök (Sisák és Szabolcs MDF-es jelöltek voltak, akik a második fordulóban visszaléptek a Fidesz javára). Ezt a kérdést nyilván a lap szerkesztői tudnák megválaszolni.

A Népszabadság is igen fukarul bánt a lapfelülettel, amikor a női politikusok interjúiról lett volna szó. A lap egyedül Dávid Ibolyával készített interjút, de vele is csak a választások első fordulója után, amikor az MDF parlamentbe kerülése okán kialakult helyzetben Dávid lett a politikával foglalkozó média sztárja: számos hetilap címlapon hozta a pártelnök portréját, televízió- és rádióinterjúkat adott – naponta többet is. Utólag természetesen már csak hipotetikus marad az a kérdés, hogy vajon az MDF jósolt bukása után is elkészült volna-e a Népszabadság-interjú vagy csak jóval később került volna sor egy búcsúbeszélgetésre. A tényeknél maradva: a Népszabadság is számos férfi politikussal közölt interjút: Gyurcsány Ferenccel és Kuncze Gáborral kettő is készült, mellette olvashattuk Csapody Miklós, Kóka János, Kupa Mihály, Mikola István, Németh Zsolt és Martonyi János gondolatait is.

Politikusnőről jobbról csak rosszat?

Mindkét napilapban számos olyan írás látott napvilágot, amelyben az újságok, újságírók, szakértők, politológusok vagy éppen az olvasók írták le a lap szellemiségének megfelelő nézőpontból véleményüket. (A Népszabadság cikkeit ebben a fejezetben külön elemzem, a lehetőségét is kerülve annak, hogy összemosódjanak az egyes írások.) Március 9. és április 21. között a MagyarNemzetben 41 ilyen cikk született, jóval több, mint ahány cikkben a politikusnők megszólalhattak. A cikkekből 37 Dávid Ibolya személyét érintette, és egy-egy írás foglalkozott Lendvai Ildikóval és Kárpáti Zsuzsával. Kezdjük ez utóbbiakkal! Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselő, akinek a lap azt rója fel, hogy csak a választások közeledtével igyekszik tenni valamit a választókörzetéért:

„A szobi térség szocialista országgyűlési képviselője, Kárpáti Zsuzsa az utóbbi négy év alatt nem mutatott lázas érdeklődést a több mint fél évszázada hiányzó Ipoly-hidak pótlása, ezáltal az egész régió fejlesztése iránt. A küszöbön lévő választás most gyors »cselekvésre« serkentette. Ezúttal is csupán »helyzetismertető megbeszélés« összehívására futotta a szocialista képviselőtől. Lényeg a szereplés és az embléma… Az eurorégió politikafelettiségét akarja most megtörni a szobi térség szocialista képviselőjelöltje, aki a választási kampány hajrájában hirtelen szívén viseli az Ipoly-hidak ügyét, noha az elmúlt négy évben nem sokat törődött a megvalósulásukkal” (március 22.).

Lendvai Ildikóról:

„Az MSZP-SZDSZ-koalíció egyetlen – tébollyal átszőtt – kollektív tudattalan. Nincs identitása, nincsenek valódi céljai, nincsenek érvei… S egyszer csak beugrik: legyen a baloldal a köztársaság védelmezője… Elnézem szegény Lendvai Ildikót a Nap-keltében: remeg az idegességtől, úgy félti a köztársaságot. Szerinte a köztársaság egyet jelent a demokráciával. (Lendvai csak tudja: már a hetvenes években marxista-leninista szemináriumi oktató volt.) […] A köztársaságot bátran védelmező Lendvai Ildikó a hetvenes évektől volt párttag, aztán az MSZMP egyik vezető személyisége lett” (március 23.).

Dávid Ibolyáról a választások első fordulója előtt három írás szólt, inkább negatív, mint pozitív színben tüntetve fel az MDF elnökét:

„Dávid Ibolya ugyan rendszeresen szocialistának és baloldalinak nevezi a Fideszt, hosszú ideig nem volt hajlandó kizárni a koalíciót a szocialistákkal. Most pedig a pártelnök és a szűk pártvezetés arról kommunikál, hogy a demokrata fórum csak abban az esetben lép be egy koalíciós kormányra, ha ő adja a miniszterelnök-jelöltet. Utóbbi felvetése olyannyira irreális a három-négy százalékos támogatottságú pártnak, hogy sem viccesen, sem komolyan nem reagáltak rá a Fidesz vagy más politikai erők részéről…” (március 14.).

„Arról van itt szó, hogy Dávid már megint le akarja győzni Góliátot. Ibolya átlépett a negyedik dimenzióba. Egy ország aggódik a hogylétéért. Nagyon fontos, hogy ne nevetgéljünk a hóbortos asszonyon, ki tudja, velünk mi lesz holnap, a váltóáram csap-e meg vagy a hülyebogár fog megcsípni… Itt minden megtörténhet. Tény, Dávid Ibolya rácsapott az asztalra: márpedig ő miniszterelnök lesz – ellenkező esetben (ennek nagyobb a valószínűsége) beáll ellenzékinek, netán fölmegy a Bakonyba betyárnak.

Tisztelt Asszonyom! Önnek, aki sikeresen szétverte a »saját« pártját, ebben a pillanatban nem ultimátumokat kellene fogalmaznia, sokkal inkább azért kéne szorítania, megkapja-e a ma már csak a nevében MDF az életben maradáshoz szükséges voksokat. Miniszterelnök-jelölt? Olyat könnyű állítani, ám sekély e kéj. Úgy is mondanám, röhejes a nagy csinnadratta utáni megrázó pofon” (március 18.).

„Dávid olyan színész, akinek nem a saját személyisége, nem is a rendező, hanem a súgó határozza meg a karakterét. Néhány példa: a magyar »Vaslady« hangoztatja a kommunista utódlással való szembenállását, ám inkább elképzelhetőnek tartja a szocialistákkal, mint az Orbánnal való együttműködést… (Fóbisztikus megnyilvánulásainak egyik gyöngyszeme volt az »Orbánnak mennie kell!« Mintha az ellenzéki vezető posztjáért, nem pedig a kormányfői székért folyna a küzdelem)” (április 3.).

A második forduló után rendkívüli mértékben megszaporodtak az MDF elnökével foglalkozó cikkek: április 10. és 21. között tíz napon jelent meg a Magyar Nemzet, s ezekben összesen 34 szólt Dávid Ibolyáról vagy szólította meg a pártelnököt – azaz naponta átlagosan három-négy írás. Ezek között találhatók szerkesztőségi cikkek, publicisztikák, a lap újságíróinak véleménye, olvasói levelek, illetve különböző szervezetek, körök, egyletek által írt nyílt levelek. Soha még politikusnőről nem született ilyen rövid idő alatt ennyi cikk egyetlen lapban sem, de azt hiszem, nem nagy tévedés az gondolni, hogy Dávid Ibolya eltekintett volna ekkora népszerűségtől, figyelembe véve az írások stílusát, minőségét. A Dávid Ibolyáról, illetve Dávid Ibolyáról is szóló írások közül mindössze egyetlen cikkrészletről állítható, hogy elismerő, a politikusnőt méltató stílusban íródott, ezért érdemes idézni:

„Kétségtelen, hogy Dávid Ibolya elnök asszony személyiségének és erőfeszítéseinek döntő szerepe van a sikeres parlamenti megméretésben. Kitartása és elszántsága elismerésre méltó. Igen, megcsinálta, pedig a legtöbben azt hitték-hittük, nem sikerülhet; a külön út csak a bajt növeli. Emiatt óvta a Fidesz és értelmiségi köre az MDF-et az önálló indulástól. A rémálmainkban szereplő 4,98 százalékos forgatókönyv, hál' istennek nem jött be. Kicsin múlott, de Dávid Ibolyának lett igaza, s ez tekintélyt kölcsönöz neki. Az MDF azonban mégiscsak több, mint egy népszerű arc, egy sikeres vezető politikus…” (április 12.).

Emellett találhatók barátilag kérő levelek, kissé vagy nagyon elfogult véleménynyilvánítások, de akadnak utasító, parancsoló nyílt levelek is, amelyek a Fidesszel való együttműködésre, szövetségre buzdítják az MDF-et és annak elnökét. A Magyar Nemzetet böngészve úgy tűnik, hogy a lap helyt adott bárki véleményének, aki kellően pejoratívan, megalázóan, sőt gyalázkodó hangnemben fogalmazott a politikusnőről:

„Persze ahhoz, hogy az elnök asszony egyáltalán fontolóra vegye a többlépcsős tárgyalások megindítását, Orbán Viktornak és a Fidesznek teljesítenie kell néhány szórakoztató apróságot. Nem kell itt felkavaró, nagy tettekre gondolnunk, Dávid Ibolya megelégedne annyival, hogy Orbán Viktor kergesse szét azt a több mint kétmillió embert, aki rá és a Fideszre szavazott. A forma kedvéért a Magyar Demokrata Fórum vezetője ezt a vágyát gondosan nyolc pontba válogatta szét. A nyolc feltétel között vannak érthetetlenek, értelmetlenek és értelmezhetetlenek…

Az elnök asszony hajthatatlanságával mégis a bankrablókra bízná a bankot, a jelenlegi koalícióra hagyná a költségvetés rendbetételét. Azokra, akik a válsághelyzetet előidézték…

Ez a nyolc pont nem tárgyalási alap, hanem arculcsapás. És pontosan jelzi, amit eddig csak gyanítottunk, de ma már tudunk, napról napra növekvő bizonyossággal: Dávid Ibolya áruló. Dávid Ibolya nem tartozik a polgári oldalhoz. Mint ahogy az sem, aki ezeket a pontokat lediktálta neki” (szerkesztőségi cikk, április 13.).

„Én nem hiszem, hogy Dávid Ibolyának igaza van, amikor azt gondolja, hogy van ötszázaléknyi neokonzervatív szavazata. Ez abszurdum! Nincs! Tudom neokonzervatív koromból: nincs annyi! Ilyen nem létezik! […] Az az elképesztő Dávid Ibolya-divat, amely átsöpört Magyarországon, az a szociálliberális sajtónk remekműve, amely gyönyörűen építette fel Dávid Ibolyát azért, hogy a jobboldalt megossza. Ez sikerült” (április 14.).

„A gyurcsányi államasszony nemrég még azt mondta: »Nem vagyok Fidesz-ellenes«.

Nem az a fontos, hogy Dávid Ibolya minden lépésével egy nevelőintézeti felügyelő elszántságával kívánja erkölcsileg megregulázni Orbán Viktort az államasszony által állítólag leváltani kívánt kormánypártok legnagyobb örömére, hanem az eredmény: a politikai versenyben ne maradjon igazi versenytársa a baloldalnak…

Az antikorrupciós Dávid Ibolyától kérdezem: vajon miért aggódik egy velejéig (70 százalékosan) korrupt párt antikonzervatív populista miniszterelnöke az ellenzéki jobboldal megújítása, a magyar konzervativizmus legnemesebb hagyományai és egy európai jobbközép formáció létrejötte miatt?…

És küzd saját éleslátása és politikai józansága ellen is, mert nem látja, hogy az ő szavazótáborát, politikai bázisát s őt magát is a politikai ellentábor akarja szellemileg foglyul ejteni…

Dávid Ibolya éleslátásával és politikai józanságával legalább azóta van nagy baj, hogy a bigottan Fidesz-ellenes Vasárnapi Hírekben sokadszor hánytorgatta fel, hogy Pozsgay Imre, a volt állampárt politikusa a Fidesz mellé állt, s hogy neki egy ilyen ember ne mondja meg, hogy mikor menjen misére. Pozsgay az MDF politikai bábája volt Lakiteleken, és 1989-ben még Dávid példaképével, Antall Józseffel is intim politikai kapcsolatot ápolt. És Dávid Ibolyának nem akaródzik emlékezni arra, hogy 1998-ban, amikor ő, Dávid Ibolya a Fidesz és az MDF közös jelöltjeként mandátumot szerzett Tamásiban, egy Pozsgay Imre nevű ember az MDF saját jelöltjeként vérzett el Sárbogárdon” (április 14.).

„…A külföldi nagytőke kizsákmányolja a magyar munkaerőt… Gazdák, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, középosztálybeli családok százezrei, önkormányzatok ezrei mennek tönkre, de ez a Medgyessy-Gyurcsány-Kóka-Dávid-vonal politikusait nem hatja meg. Amikor Dávid a középosztály megerősítéséről beszél, az azt jelenti: a magyar családfő menjen árufeltöltőnek valamelyik multihoz, megalázóan alacsony minimálbérért. Ez, kérem, kivéreztetés. Közben persze ők sopánkodnak, hogy Európa szemétlerakója lettünk. S ebben kivételesen igazuk is van: azok lettünk a vezetésük alatt…

Csöppet sem értem Elek Istvánt, aki szerint helyes lenne, ha a nagyasszony a nemzet érdekében megbocsátaná a Fidesznek a sok sérelmet, ami érte. Szerintem Dávid, aki az elmúlt években összedolgozott az MSZP-vel, becsatlakozott a baloldalinak nevezett posztkommunista érdekkörbe, mert ott zsírosabbak a cubákok, csak ne bocsásson meg semmit…” (április 14.)

„Szocialista segítséggel Dávid Ibolya leszalámizhatta a neki ellentmondani merészelő képviselőket… A saját párt szétzilálására tett kísérlettől csak látszólag, de nem a lényeget tekintve különbözik az a törekvés, amely a pártok közötti viszonyt óhajtja hamis érveléssel megváltoztatni” (április 18.).

„Vagyis van ez a Dávid nevű makulátlan parittyás jobboldali állam asszony, aki jogot formál a jobboldal médiájára (a baloldali kiemelt státus mellé)… Dávid elnök meg levajazta ezt a stiklit Szili elnökkel, a másik keresztény asszonnyal” (április 19.).

„Dávid Ibolya nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak, hogy kétszer a vállán cipelte be – a választóinak bizalmát elveszítő – pártját a parlamentbe. Az MDF elnöke a rájuk adott szavazatok realitása helyett a szelencébe zárt ereklyéi természetfeletti erejének, csodának tulajdonítja, hogy elérte a bűvös öt százalékot” (április 19.).

„A Magyarországi Jogsértettekért Egyesület közleménye

Tisztelt Elnök Asszony!

Ön vagy csaló, vagy áruló. Ha ön hazudta a rendszerváltáskor, hogy ön jobboldali demokrata, akkor ön csaló, ha viszont valóban jobboldali volt és demokrata, akkor ön most áruló. Arra gondolni sem merek, hogy ön a maffia módszerét alkalmazza, és zsarol. Mi van most az ön által váltig emlegetett antalli örökséggel? Vajon a Gyurcsány-kormány az antalli örökség?…

Ön, úgy látszik, túl magasra került, olyan szintre, amely meghaladja az ön felelősségtudatát. Önnek nincs joga felelős politizálásról beszélni, amikor felelőtlenül további nyomorba kívánja juttatni az eddig is nyomorgó, már-már üldözött jobboldali milliókat, és hatalomra kíván segíteni egy posztkommunista maffiózók által támogatott pszichopatát. Amit ön művel, az az MDF szellemiségének a megcsúfolása…” (április 19.).

Mérsékelt dicséretek – nemcsak balról

A Népszabadságban a kampány hat hete alatt 25 olyan írás jelent meg, amely politikusnőkről, azok munkájáról, tevékenységéről szólt. Előzetesen le kell szögezni, hogy a baloldali napilap nem adott helyt a szélsőséges, elvakult, a politikusnőket megalázó írásoknak. A lap közölt néhány kritikus szemléletű írást, ám a vélemények között jóval több volt a pozitív hangvételű, dicsérő, az egyes politikusnők tevékenységét méltató írás, mint az elmarasztaló bírálat.

A lap 29 véleménynyilvánító cikkéből 24 Dávid Ibolyáról, illetve Dávid Ibolyáról is szólt. Emellett kétszer írt Sándor Kláráról (egyszer önálló cikkben), mind a kétszer dicsérően szólva a politikus esélyegyenlőségi programjáról. Szintén két írásban foglalkoztak Wittner Mária személyével és politikai nézeteivel. Egyszer pedig Vígh Ilona életrajza került be a lapba.

Sándor Kláráról:

„A liberális politikusnő új egyenlőtlenségekkel ismerkedik: a tanyán élők, a kis iskolába járó gyerekek hátrányaival, a munkahelyüket elvesztők, a terményeiket eladni nem tudó gazdák gondjaival. Tapasztalatait megosztja az SZDSZ ügyvivő testületével. A nagyvárosi pártként elkönyvelt szabad demokraták máris több kérdésben – például, hogy nem az iskola mérete, hanem az ott folyó oktatás minősége számít – elfogadták a véleményét” (március 13.).

„A szegedi nyelvésznő azonban egyfajta nyitottságot is hozott az SZDSZ-be… Jó jelnek látom, ahogyan minderre Sándor Klára – liberális gondolkodását nem feladva, hanem kiterjesztve – reagál” (március 16.).

Wittner Máriáról:

„Wittner Mária abonyi fellépése óta végképp hiteltelenné vált pár nappal korábbi állítása: a Fidesznek semmi köze sincs a MIÉP-hez… (minden arra utal, hogy az Orbán-vezérkar a nem Fidesz-tag Semjénnel és Wittnerrel végeztet el bizonyos piszkos munkákat)” (április 2.).

„Amikor a Fidesz országos listájának ötödik helyén álló Wittner Mária a Harmadik Út jelöltje mellett kampányolt, sokan úgy érezték, hogy a legnagyobb ellenzéki párt összefog a radikálisokkal. Az »önjáró« egykori '56-os halálraítélt azonban túl nagy vihart kavart gesztusával és azzal a mondatával, hogy össze kell fogni a nemzeti oldalon. Előbb Deutsch-Für Tamás, majd Pokorni Zoltán – előbbi szótagolva is – igyekezett a szerfelett aggódó kormánypártok értésére adni, hogy a Fidesznek semmi köze a Harmadik Úthoz” (április 6.).

Dávid Ibolyáról:

„Dávid Ibolya ezzel szemben a finom női kalapok diadalmas himnuszát zengte, látszólag ladylike rúgott mindenkibe, de ebből egy pár mélyre ment” (április 11.).

„Dávid Ibolyának meg kell ismerkednie egy régről ismert udvarlóval, akiről jól tudja, hogy eddig a jobboldal satrafájának tartotta őt, de az MDF körüli idős urak memóriája rosszabb, és valószínűleg hajlamosak békejobbként elfogadni a Fidesz-vezér fölajánlkozását… Amikor a gazella egy akolba kerül a nagyvaddal, ha az ledől is pár percre az árnyékban, nem a nagyvad, hanem a gazella sorsa van megpecsételve. A metaforán túllépve: amennyiben Dávid eltökélt egy – a számára készült tanácsadói tanulmányok által pedzegetett – mérsékelt, jobbközép párt kiépítésében, nem köthet alkut senkivel, semmi áron. Csakhogy mától jövő vasárnapig lesz része meleg, valamint fojtogató ölelésben egyaránt… ha a regnáló koalíció hozza a papírformát, azaz győz, a paktum azonnal nevetségessé válik, s Dávid Ibolya azt az arcát veszítheti el, amelyre éveken át bátran és kitartón vigyázott” (április 11.).

„A levél, amit Dávid Orbánnak írt, ügyesen szerkesztett vádirat a Fidesz ellen, egyben az MDF programjának hatásos ismertetése. A Fidesz első embere annak egyetlen sorát sem fogadhatta el. Nem is azért írták… Nem egy a tábor, de a barakk így is recseg-ropog, a korábban lenézett, kilóra megvehetőnek vélt, állva maradt MDF-es jelöltek többsége ellenáll. A káosz immár teljes, Dávid Ibolya tegnapi válaszlevele mattot jelenthet.” (áprilsi 13.).

„Dávid Ibolya a választások kulcsfigurájává lépett elő. Megmentette az MDF-et a parlamenten kívüliségtől, és politikusi hitelét nem hajlandó feláldozni Orbán ismételt kormányra kerülésének oltárán… Dávid egyre karakánabb Fidesz-ellenességét látva a Lezsák-féle »kiegyezéspárti« platform még 2003-ban elzavarná, neki azonban sikerül az MDF élén maradnia… A kampány Dávid Ibolya évek óta építgetett emberi és politikusi imázsán alapult. Előbb korteskedés helyett inkább külföldre utazott a fiát meglátogatni, visszatérvén utcai nagygyűlések helyett idősotthonokat látogatott, kampányzáró helyett pedig adományokat osztott az árvízkárosultaknak… A közeljövőben derül ki, hogy Dávid Ibolyára egy populista antipopulizmusban utazó, ám örök közpolitikai súlytalanságra kárhoztatott »honi kiadású Lady Dianaként« emlékszik-e majd az utókor, vagy mint a magyarországi konzervativizmus vasjellemű adu ászára, »a magyar Margaret Thatcherre«, aki egy mérsékelt konzervatív párt egyszemélyi garanciája lehet középtávon. (április 13.)

„Dávid Ibolya erős egyéniség, etikusan politizál, és pontosan tudja, mit miért tesz. Lehetetlen, hogy innen üzengetnek neki – hangsúlyozta a festőművész” (április 15.).

„Dávid Ibolya fáradtságot nem ismerő eltökéltségével az MDF kitartó, ám alig néhány tízezres jobboldali törzsközönségét közel másfél százezer új szavazóval bővítette. A vezető pártok nagyotmondásait bíráló populizmusával számos rokonszenvezőt nyerhetett a politikaellenes választók közül. De sok, a baloldalra már átszavazni nem képes egykori Fidesz-támogató is voksolhatott a pártra” (április 15.).

„Ez a törékeny nő férfiakat megszégyenítő bátorsággal és eltökéltséggel tartott ki a legreménytelenebbnek látszó helyzetben. Talpon maradt, győzött, kiharcolt magának, a pártjának – és a jobboldalnak egy halvány esélyt. Egy halvány esélyt a megújulásra, a megtisztulásra: egy valódi konzervatív párt, a valódi polgári jobboldal újraépítésére. Ahelyett, hogy bocsánatot kérnétek tőle, hogy megköszönnétek neki: még ezt az utolsó esélyt is el akarjátok venni?…Tiétek Mikola és Semjén, tiétek a populizmus – tiétek Orbán. …Az MDF nem a tiétek. …Honnan veszitek a morális bátorságot, hogy leveleket irkáljatok Dávid Ibolyának? Hogy határon túli magyarokkal, papokkal, az Antall-rokonsággal zaklassátok őt? Hogy még most is – mint négy éven keresztül, csak kissé finomabban – kommunistabérencnek meg árulónak nevezzétek? Orbánék négy éven át mindent megtettek annak érdekében, hogy felőröljék, megsemmisítsék, víz alá nyomják és megfojtsák őt meg az MDF-et… Ez a törékeny nő férfiakat megszégyenítő bátorsággal és eltökéltséggel tartott ki a legreménytelenebbnek látszó helyzetben. Talpon maradt, győzött, kiharcolt magának, a pártjának – és a jobboldalnak egy halvány esélyt. Egy halvány esélyt a megújulásra, a megtisztulásra: egy valódi konzervatív párt, a valódi polgári jobboldal újraépítésére. Ahelyett, hogy bocsánatot kérnétek tőle, hogy megköszönnétek neki: még ezt az utolsó esélyt is el akarjátok venni? Tőle, az MDF-től és magatoktól?”

Látható, hogy a Népszabadságban is Dávid Ibolyáról szólt a legtöbb publicisztikai jellegű írás, illetve a politikusnő tevékenységéről szóló véleménynyilvánítás. A lap nem közölt sértő, megalázó cikkeket, s arról is csak egy esetben „gondoskodott”, hogy az olvasók a választás második fordulója előtt ízelítőt kapjanak abból, hogy a Fidesz politikusai és rajongói hogyan vélekednek Dávid Ibolyáról:

„Dávid a Fidesz szemével – az öt százalék előtt

Vakondok

»Nyilván sokan meglepődtek azon, hogy a Fidesz-frakció nem vett részt a szavazáson, ennek azonban csak egy célja volt, hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból, nyulak helyett azonban vakondokat találtunk.« (Áder János a köztársaságielnök-választás első fordulója után. A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Demokrata Fórum vagy a Nemzeti Front képviselői között kereste az átszavazókat.)

Dávid Ibolyával nem lehet

»Nehéz úgy kompromisszumot kötni valakivel, hogy az tárgyalni sem akar. Ráadásul a kompromisszum Dávid Ibolya-féle változata azt jelenti, hogy az MDF adja a miniszterelnököt. Mivel azonban az MDF-nek esélye sincs a parlamentbe kerülésre, ezért meglehetősen vicces követelésnek tűnik az említett feltétel… Ezt a fajta politikai stratégiát az MDF számára egyébként az SZDSZ-hez közel álló tanácsadók főzték ki boszorkánykonyhájukban. Mert már, aki az MDF-re szavaz, annak semmi köze sincs a jobboldalhoz, pláne a valaha volt Antall József-i örökséghez régen nincs köze.« (Kövér László a 2006. március 18-i esztergomi Hídlapban).

Romboló szavazatok

»A nemzeti tábornak most nincs szövetségese. Ma már az MDF is a balliberális oldal szekerét tolja. Aki a választásokon az MDF-re és Dávid Ibolyára adja a voksát, az Gyurcsányékat erősíti. Gyurcsány Ferencet csak a Fidesz tudja legyőzni. Minden szavazat tehát, amit nem a Fidesz kap, az rombol« (Ugró Miklós a Magyar Nemzetben, 2006. április 7-én.).

Ki nyer?

»Nem az a baj, de hát az se esik jól, amit az Ibolya mondani szokott, de az még rendben van. A baj az, hogy nem fogja elérni az öt százalékot. Nem fogja elérni.Kizárt dolog. És minden egyes szavazat, ami oda megy, elveszett… Mondják el a MIÉP-es barátaiknak, meg az MDF-es barátaiknak, hogy ne mentegessék azzal a lelkiismeretüket, hogy az első fordulóban a szívnek, a második fordulón meg az észnek… Aki az első fordulót megnyeri, mindig az nyerte a választást. Mert, aki az első fordulót megnyeri, onnét kezdve […] arra folyik a víz is« (Pokorni Zoltán a Fidesz 2006. március 17-i fórumán, a főváros XVIII. kerületében.)” (április 11.).

Összegzés

A választási kampány médiaelemzése arra mutatott rá, hogy a női politikusok reprezentációja a férfiakhoz képest rendkívül alacsony. Történt ez annak ellenére, hogy a rendszerváltozás óta ez volt az első olyan kampány, amelyben a részt vevő, a parlamentbe jutásra esélyes pártok mindegyike hirdetett valamilyen női programot, s két párt kifejezetten női kampányt is indított. A Magyar Nemzet és a Népszabadság cikkeiben a női politikusok mégsem jutottak szerephez, s ha mégis, akkor a lapok többnyire csak egy-két mondatos hozzászólásra, a politikai ellenfelek, illetve saját pártjuk tevékenységének rövid kommentálására adtak lehetőséget. A két legnagyobb példányszámú, véleményformáló politikai napilap ugyanakkor ezt a minimális megjelenést is csak az országosan ismert politikusnőknek biztosította. Az ismeretlenebb politikusok, illetve képviselőjelöltek iránt az újságírók csak akkor mutattak érdeklődést, ha valamiféle botrányszagú ügybe keveredtek, szenzációkká váltak. Ezek a politikusnők az ismeretlenségből így egyenesen a negatívan megítélt kategóriába kerültek. A Dávid Ibolyával készült Népszabadság-interjút kivéve egyetlen politikusnő sem kapott lehetőséget véleménye részletes kifejtésére, miközben a férfi politikusok sokszor nyilatkoztak.

Ami a véleményalkotó, publicisztikai írásokat illeti, megállapítható, hogy soha ennyi véleményformáló írás nem született még politikusnőkről a magyar sajtóban. Ez azonban kétes dicsőség, hiszen a Magyar Nemzetben szinte kizárólag gyalázkodó írások láttak napvilágot. Ugyanakkor örvendetes, hogy a Népszabadság nem adott helyt a szélsőséges megnyilatkozásoknak. Az viszont sajnálatos, hogy mindkét lapnak csak egy politikusnőről volt markáns véleménye, ám ehhez is a választások első fordulója után kialakult rendkívül kiélezett helyzetre volt szükség.

A női közéleti szereplők háttérbe szorítása jellemezte a két vizsgált televíziós műsort is. Különösen fájó a nők hiánya a közszolgálati televízióban sugárzott Nap-keltében, hiszen itt lenne a leginkább elvárható a kiegyensúlyozott tájékoztatás, s ennek jegyében a politikusnők nagyobb arányú szerepeltetése. Az újságokhoz hasonlóan a televízió-műsorok is kizárólag az ismert politikusnőket szerepeltették.

A női politikusok alulreprezentáltsága természetesen magyarázható azzal is, hogy igen alacsony a pártokban a női képviselők száma. A kampány idején azonban a médiumok még ezt a valóságot sem voltak képesek bemutatni, hiszen a női politikusok szereplése nem érte el a tíz százalékot sem. Ugyanakkor a korrekt, kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében elvárható lenne a lapoktól és televíziós műsoroktól a férfidominancia oldása. A szerkesztők felelőssége is a nyitás a női politikusok felé. Akkor is, ha kevesen vannak. Hátha többen lennének.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum