• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2006 ősz

Bulvár

Szabó Gyöngyi:

A Hajós-jelenség

Írásomban Hajós András különböző tévécsatornákhoz kapcsolódó tevékenységét és műsorait (Magánszám – TV2, Késő este Hajós Andrással – Viasat3, Heti Hetes – RTL Klub) elemzem. Figyelmem középpontjában az egységes és komplex médiaszövegként működő „Hajós-jelenség” áll. Azt kívánom vizsgálni, hogy az általam „Hajós András-jelenségnek” nevezett, folyamatosan alakuló és bővülő médiaszövegek összessége miként létesít intertextuális kapcsolatot a talk-show műfajjal, illetve fontosnak tartom megfigyelni a szöveget alkotó rétegek kapcsolódásait, kölcsönös viszonyát, egymásra épülését és a főszöveg nélküli jelkomplexumnak a kialakult médiastruktúrába való beágyazódását.

1. A „Hajós-jelenség” rétegei

Értelmezésem szerint Hajós András tevékenysége egy egységes, de többrétegű médiaszöveget konstruál, amelynek részét képezik Hajós televíziós műsorai és fellépései, zenei pályafutása együttesével, az Emil Rulez! zenekarral, illetve írásai, filmszerepei.

Ebben a folyamatosan bővülő szövegfolyamban meghatározhatunk az életmű szempontjából kiemelkedő jelentőségű pontokat (ilyen például a zenekar megalakulása; a Magánszám című műsor indulása; a Késő este Hajós Andrással vagy vendégszereplése Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című népszavazási adásában), de fontosnak tartom kiemelni, hogy mindezek között főszövegnek tekinthető elem nem különül el.

Így hibásnak tartom azt az értelmezési szempontot, amely szerint Hajós pályájának íve 1993-tól (az Emil Rulez! megalakulásától) – ekkor még a média figyelmétől mentesen – folyamatosan emelkedett, s mivel a média még „nem érintette”, ebből következően értéket teremtett. Ugyanez a kritikai megközelítés úgy írja le Hajós tevékenységét, mint „emelkedő”-„hanyatló” értékminőséget létrehozó alkotói folyamatot¹. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy a Hajós András nevével jelölhető szövegegyüttes olyan esztétikai viszonyt generál a valósághoz, amely működését tekintve a Mihail Bahtyin által leírt „ambivalens karneváli nevetés”-sel ekvivalens. Bahtyin karneválelméletét elsősorban a François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája című műve (1982) alapján interpretálják, de adott témánk szempontjából a Dosztojevszkij poétikájának problémái című tanulmányát (2001) használom, amelyben a karnevalizáció poétikai eszközeit vizsgálja.

„Az ambivalens karneváli nevetés hatalmas alkotó s egyben műfajteremtő erővel rendelkezett. Ez a nevetés a jelenségeket a változás és az átmenet folyamatában ragadta meg és értelmezte, a maga folyamatos és teremtő, megújító változandóságában rögzítette a jelenségben a formálódás mindkét pólusát: a halálban felsejlik a születés, a születésben – a halál, a győzelemben – a vereség, a vereségben – a győzelem, a koronázásban – a trónfosztás stb. A karneváli nevetés nem hagyja, hogy a váltás e mozzanatainak akár egyike is az egyoldalú komolyságban abszolutizálódjék és megmerevedjék” (Bahtyin, 2001: 205).

A mi szempontunkból lényegesebb a karneváli nevetés relativizáló aspektusa, mivel ugyanezt figyelhetjük meg Hajós András tevékenységében is. A Hajós-szövegben ez a jelenség az elsősorban önreflexív, önironikus nevetségessé tevés:

„...először saját magára vonatkozik, s csak másodsorban, ezen a prizmán keresztül teszi nevetségessé a másik személyt, azaz a szubjektum reflektál önmaga nevetségességére is.” (Németh, 2004: 48).

Miután öniróniája és önreflexiója folyamatosan megszakítja a narrációt, amely ezáltal nyitottá, folyton alakulóvá válik, a befogadótól pedig értelmezői helyzetének folyamatos újraalkotását várja, azaz befogadói önreflexióra van szükség a szövegbeli szakadások megértéséhez. Ez a relativizálódás – véleményem szerint – további szövegszintek között létesít intertextuális kapcsolatot: vonatkozik a Hajós-jelenség különböző műfajaira, a magyarországi médiára – különös tekintettel a televízióra -, de természetesen nyitottsága, folytonos átmenetisége miatt kiterjed a társadalom domináns rendjére is. A Hajós-szöveg tehát az irónia, az önirónia eszközét felhasználva nemcsak saját textusát teszi nyitottá, hanem az intertextuális kapcsolódások miatt ugyanúgy hat több szövegszintre is.

Bahtyin szerint:

„A karnevalizáció nem külsőleges és merev séma, amely rárétegződik a kész tartalomra, hanem a művészi láttatás különösen hajlékony formája, sajátos heurisztikus elv, amely lehetővé teszi, hogy felfedezzük az újat és az eddig ismeretlent” (Bahtyin, 2001: 208).

A rávezetés – persze – magában foglalja a lehetséges kudarcot is, vagyis a fönt vázolt intertextuális szövegsor „végén” álló társadalmi normák védelmében esetleg fölléphetnek egyes társadalmi csoportok képviselői, elítélve a „normasértőt”. Császi Lajos interpretálja Kenneth Burke-öt, aki elkülönít két purifikációs eljárást: a mortifikációt és a viktimizációt. Leegyszerűsítve az okfejtést az első esetben lényegében „önkritikáról”, a másodikban pedig másokra irányuló „kritikáról” beszélhetünk (Császi, 2002: 72). Hajós András gyakori negatív kritikai megítélésének ilyen purifikációs, társadalmi szempontból „önvédelmi” aspektusa is lehet. Érdekes megfigyelni Hajós nyilatkozataiban a támadásokra adott válaszokat, mivel szinte minden esetben kitér a kritika elől, nem vállalja sem a mortifikációt (nem vállalja sem a „vezeklő”, sem a „bűnös” szerepét), sem a viktimizációt (nem hibáztat másokat) (lásd Császi, 2002: 72). Fontosnak tartja elmondani, hogy: „...nem szeretek kritikára reagálni²”, vagy egy konkrét esetre reagálva: „Önmagam is megrémülök, mennyire nem érdekel Havas³ véleménye.” (Igaz, ez utóbbi esetben az elhatárolódás a kritikus személyének negligálását, kompetenciájának kétségbe vonását is magában foglalja.) Ha bármilyen módon – elutasítóan vagy elfogadva – reagálna a kritikára, azzal nem megszakítaná a narrációt, ezáltal a szövegképződést nyitottá téve az alternatív értelmezési módok előtt, hanem bezárná a folyamatot, amely megszakítás nélkül, Möbius-szalagként önmagába fordulna vissza. Hajós iróniája ezt a helyzetet nem hagyja kialakulni. Paul de Man iróniaértelmezését alkalmazva megállapítható, hogy az irónia lényege, hogy az „permanens parabázis” (De Man, 2000: 197). Vagyis a Hajós-jelenség a különböző szinteken megvalósuló intertextuális kapcsolódásokon keresztül relativizálja mindezen szintek narrációját. Megszakítja azokat, de nemcsak alkalmanként, hanem jelenlétével permanensen relativizálja az egységes textusnak tekinthető médiaszöveget.

A továbbiakban e szintek közül először Hajós András eddigi tevékenységének fő műfaját, a talk-show-t vizsgálom, majd azokat a műsorokat, csatornákat elemzem, amelyeknél eddig műsort vezetett vagy szereplőként feltűnt.

2. A talk-show

Hajós András saját műsorai a talk-show műfajába sorolhatók. Mint azt a televíziós műfajok meghatározásával, illetve történetével foglalkozó szerzők megállapítják, a talk-show a szórakoztató televíziós műsorok közé sorolható, a varietével és a kabaréval mutat rokonságot.⁴

A műfaj története a The Tonight Show 1954. szeptemberi premierjéig nyúlik vissza, és ezzel a késő esti műsorsávot addig jellemző, különböző műsorszámokból álló varietéműsorok helyét az egy műsorvezető-személyiség köré szerveződő, a meghívott vendégekkel folytatott beszélgetéseket egyéb műsorszámokkal kiegészítő műsorok foglalták el.

A talk-show két típusát szokás megkülönböztetni (Creeber et al., 2003): a „hírességeket szerepeltető” és a „vallomás típusú” talk-show-kat. Az első – a „hírességeket szerepeltető” – típusba tartozó műsor volt az Amerikai Egyesült Államokban például a The Tonight Show is, majd a The Dick Cavett Show (1969-1986), a The Arsenio Hall Show (1989-1994) és a Late Night with David Letterman (1982-); Magyarországon Vitray Tamás műsorai, például az 1970-es években a Csak ülök és mesélek és az Ötszemközt, később a klasszikus értelemben is a műfajhoz tartozó Tóksó (1983) és a Telefere (1985).

Hazai képviselői közül az 1989-ben indult Friderikusz-show volt a legnagyobb szabású produkció, amelyben Friderikusz Sándor a „klasszikus”, hírességeket felvonultató talk-show formai elemeit, szerkezetét dolgozta ki és alkalmazta a rendszerváltást követően újfajta televíziózást (is) igénylő közönség szórakoztatására – nagy sikerrel. Bár a műsorvezető személyiségét, néhány műsorelemét (emlékezzünk a csótányevős számra vagy az „álpápa” megszólaltatására) a „magaskultúrát” féltő kritikusok támadták, a műsor mégis évekig futott, nagy nézettséggel (Babarczy, 1998). Ebbe a típusba tartoztak Vámos Miklós beszélgetős műsorai is, és a napjainkban is futó Fábry-show.

A műsorok helyszíne gyakran szobabelsőt idéző, a háttérben stilizált nagyvárosi panorámával határolt színpadi tér. A műsorvezető előtt asztal áll, a vendégek – akik többnyire ismert személyiségek, esetleg valamiben meglepő, érdekes teljesítményre képes hétköznapi emberek – karosszékben vagy kanapén ülnek.

A közönség tagjait általában megszólítja a műsorvezető, esetleg aktív közreműködésre kéri fel őket: kérdezésre, véleménynyilvánításra, szereplésre, szavazásra.

A talk-show e típusa elsősorban a műsorvezetőről szól. A szórakoztató műsortípus show-jellegéből adódóan tudnia kell az eseményeket irányítani, szórakoztatni a nézőket, ugyanakkor a beszélgetések során képesnek kell lennie érzékenyen reagálni partnerére, az esetleges bensőséges témák kibontásához is értenie kell. Igaz, a talk-show-k újabb generációjára (erről részletesen a továbbiakban) jellemző az intim témák kerülése. Akár a tiszteletlenség, a gúnyolódás is a showman eszköztárához tartozhat, ezzel a módszerrel hazánkban Fábry Sándor próbálkozik néhány éve, míg például Amerikában David Letterman „tiszteletlen viccelődésével a fiatalabb közönséget vette célba” (Creeber et al., 2003: 82-83).

A műsorok szerkezete általában azonos: a műsorvezető monológjával kezdődik a program, majd egy átmeneti szakaszban – esetleg a közönséget is bevonva – valamilyen játékba vagy produkcióba kezd a showman, ezután a meghívott vendégekkel készített interjúk következnek, végül a vendégek fellépésére kerül sor (Hartai, 2002; Creeber et al., 2003).

A meghívott vendégek hírességek, akik a média gyakran szerepeltetett alakjai: színészek, sportolók, médiaszemélyiségek – korunk „sztárjai”. Ha a vendég nem híres, akkor valamilyen szempontból közérdeklődésre kell, hogy számot tartson, esetleg különös képességekkel kell rendelkeznie vagy sajátos produkciót kell bemutatnia. Aktualitások (társadalmi, gazdasági, politikai) általában nem jelennek meg a talk-show hírességeket szerepeltető változatában.

A műfaj másik altípusát a „vallomás típusú” (Creeber et al., 2003) vagy „exploitalk” (Hartai, 2002) show-nak nevezik. Ez a műsortípus magánéleti vagy közérdekű kérdésekkel foglalkozik. Egy műsor általában egy témát vizsgál. A résztvevők hétköznapi emberek, többnyire az adott témához vallomásosan feltárulkozva szólnak hozzá, legbensőbb magánügyeiket vitatják meg a meghívottak egymás közt vagy a közönség, illetve a műsorvezető kérdései, hozzászólásai alapján. Nemritkán heves vitába, sőt verekedésbe torkollik az eszmecsere. Természetesen ezek az akciók a műsortípus vonzerejét is jelentik, ezért sokszor előre megkomponált történetet mutatnak be fizetett szereplőkkel (Hartai, 2002: 213).

A műfaj kiemelkedő alakja Oprah Winfrey, aki 1984-től vezette műsorát, amelyben személyes és érzelmileg túlfűtött stílusban egyrészt „klasszikus szociálpolitikai vagy a nyilvánossággal kapcsolatos” témákról beszélgettek, másrészt a társadalmi kérdéseket „otthoni és/vagy személyes kontextusban” mutatták be (Creeber et al, 2003: 84). Bármi volt a téma (AIDS, kábítószer, családon belüli erőszak, szexuális problémák stb.), hozzászólásaiban személyes élettapasztalataira hivatkozott, és ehhez alakították ki a show szerkezetét is: az egyórás műsor végén „egy társadalmi témát személyes problémává alakítottak” (Creeber et al., 2003: 85).

Az 1990-es években a talk-show vallomás típusa vált népszerűvé. Az 1991-ben indult Jerry Springer Show például – amely már elsősorban látványelemként alkalmazza a fent említett feltárulkozást, tettlegességet – kritikusai szerint visszaél a helyzetével. „Olcsó borzongást keltett a nézőkben, és ezzel a témát az olcsó voyerizmus szintjére süllyesztette” (Creeber et al., 2003: 84).

Magyarországon a Mónika-show (2001-től) eleinte még közösségi és magánproblémákat tárgyalt szakértők bevonásával. A meghívott vendégek váltották egymást, de a téma szakértője (például pszichológus, tanár, orvos) a színen maradt, kommentált, közbeszólt, kérdezett, majd a műsor végén tanácsokat adott a nézőknek. Később a szakértők elmaradtak, a résztvevők „magukra maradnak” a színen problémáikkal, csak Mónika ad tanácsokat nekik, illetve a műsor végén levonja a tanulságot. A műsor fontos új eleme az erőszak megjelenése is.

A talk-show itt vázolt két típusa mára láthatóan a műfaj két generációjának is bizonyult. A hírességeket szerepeltető talk-show-k kiszorulnak a műsorszerkezetből, a délutáni műsorsávban a vallomás típusú show-k jelentek meg, az estéket pedig a „valóságtelevíziózás” (O'Sullivan et al., 2002: 164-166; McQuail, 2003: 251-252) új műfajai töltik ki.

Hajós András a Magánszám és a Késő este Hajós Andrással című műsoraihoz a talk-show mindkét típusából átvett fontos elemeket, de főként a „hírességeket felvonultató” változat műfaji jegyeit figyelhetjük meg ezekben a produkcióiban.

3. Hajós András műsorai

3.1. Magánszám

2003. március 12-én indult Hajós András első önálló tévéműsora, a Magánszám, amelyet kéthetente szerdánként sugárzott a TV2. A produkció mindössze nyolc adást élt meg, októbertől a műsorkészítők nem hosszabbították meg a csatornával kötött szerződésüket. A műsor megszűnt.

Hajós András médiában történő megjelenéséről érezhető várakozással és lelkesedéssel számolt be több újság, fórum:

„Érdeklődve várom a folytatást és remélem, nem fog ellaposodni ez a talk-show, de bízom Hajós tehetségében, amit az első adásban is megmutatott.” ⁵

„Ma már mindenkinek lehet műsora? Igen, és ez jól van így. Mert ha olyan kézbe rakják a gyeplőt, amit még nem fertőzött meg a média álszent és a tömegek kiszolgálása érdekében bármeddig lealacsonyodni képes világa, abból két dolog sülhet ki: 1. amatőr félszegség 2. őszinteség.” ⁶

„Hajós András feltűnésére a TV2 képernyőjén például mindenkiben ébredezni kezdett a hátha, talán, végre, miért ne. [...] Hátha észreveszik, hogy van itt egy elég vaskos réteg, amely már elolvasott két könyvet életében, és mégis szeretne esténként tévét nézni.” ⁷

„Ha hirtelen feltűnne egy könnyed, szellemes, eredeti, önironikus műsor egy kereskedelmi csatornán, műszaki hibára gyanakodnék, és újraindítanám a tévét. A Magánszám márpedig majdnem ilyen.”

„A Magánszám Hajós Andrással egy új műfaj és egy ígéretes új televíziós személyiség megjelenésének páratlan kombinációja. [...] Hajós András és műsora azt a stílust képviselik, amely mindezidáig hiányzott a kereskedelmi televíziózásból.” ⁸

Hajós András fölbukkanása a TV2-n mesébe illő történet: a szociológus diplomával rendelkező, befolyásos, „öltönyös” állásból elbocsátott, éppen állástalan zenészt fellépés közben két producer megszólította, majd sörözgetés közben megszületett a műsor ötlete. A lelkes társaság saját költségén díszletet gyártatott, stúdiót bérelt, és elkészítette a pilotadást. Több kereskedelmi csatornát megkerestek a műsorral, amelyre végül a TV2 „csapott le”. ⁹

Véleményem szerint a Hajós-jelenség részét képezik az önéletrajz publikum elé tárt részei is. Bizonyos életrajzi elemek gyakran ismétlődnek Hajós András nyilatkozataiban, ezek általában az itt kiemelt motívumok: az orvos apa, szociológus végzettsége, korábbi öltönyös, befolyásos állásai, a média világába történt gyors bekerülése.

Ha elfogadjuk a kritika Hajóshoz fűződő várakozását, vagyis feltételezzük, hogy a Magánszám című műsor kielégíti az értelmiségi igényeket (lásd a fent felsorolt hivatkozásokat), s éppen azokat hivatott betölteni – mintegy „egyszemélyes megmentője” lehet a magyar médiának -, akkor éppen ettől a megmentésre váró csatornától meglepően bátor cselekedetnek tűnik a Magánszám műsorra tűzése. A kritika ezt is üdvözölte, és Hajósék műsorát egy arculatváltás részének tekintették.¹⁰ A sikerei, nézettsége csúcsán álló TV2 több új műsort indított 2003 tavaszán, amikor a konkurens RTL Klubon még futott a Való Világ 3. Hajós András műsora kéthetente, szerdánként jelentkezett. A TV2 az új műsorral a

„...városi és fővárosi értelmiségieket, fiatal felnőtteket is a képernyők elé kívánta ültetni, akik általában kritikusan szemlélik a kereskedelmi csatornák műsorait, vagy egyáltalán nem néznek tévét”.¹¹

A Magánszám a hagyományos hírességeket felvonultató talk-show műfaján alapult (Creeber et al., 2003), de a műsort nyitó Hajós-monológok a stand up comedy műfaji hatását tükrözték (Hajós fellépő vendége a Godot Stand-Up Comedy Clubnak, a Dumaszínháznak).¹² Az adásokban a zenének is fontos szerepe volt, minden műsor végén más zenekar játszott, az első adás végén a Bëlga, „amelyről köztudott, hogy az intellektuális szórakoztatás világát hozza magával”,¹³ az azóta már megszűnt, polgárpukkasztó szövegeiről nevezetes alternatív zenei társulás. Természetesen a műsorvezető is zenélt, énekelt, mint azt nyilatkozataiban gyakran elmondta, ez számára a legfontosabb megnyilvánulási forma.¹⁴

A díszlet kissé kaotikus volt, a színpadot zsúfolásig megtöltötték használt tárgyakkal, az egész egy telezsúfolt padlásra emlékeztetett. A térben dominálnak a tárgyak, az „emlékek”, ezek mellett beszélget vendégeivel a műsorvezető.

Hajós öltözéke elegáns, öltönyben, nyakkendőben van, őszülő haja mindig hátrafésülve. Viselkedése visszafogott, riportalanyaira figyel, beszédmódja kissé mesterkélten fecsegő.

Hajós szövegeire az önirónia a legjellemzőbb. Beköszöntőjében a várható nézettségi adatokra célozva elmondta, hogy őt azért küldték, „ugyan rontsa már a nézettséget, mert túl magas”.¹⁵ Nyilván érezhető volt, hogy a várakozások értelmiségi nézőknek szóló, „elitműsor”-ra irányultak, Hajósnak és stábjának ezeket a várakozásokat kellett egyeztetniük saját elképzeléseikkel és a műfaj adta lehetőségekkel.

A talk-show – „beszélgetős” szórakoztató műsor – alkalmas intim hangulat keltésére, bensőséges(nek tűnő) beszélgetések folytatására (lásd például Vitray Tamás Tóksó és Telefere című műsorait vagy Vámos Miklós és Kepes András népszerű műsorait). Hangsúlyozható a családias környezet, mintha bárki bármikor átélhetne hasonló helyzetet (ezt a jelentésréteget emelte ki Kepes András Desszert című műsorának kockás terítős, familiáris hangulatú étteremben készített felvétele), vagy éppen ellenkezőleg, a beszélgetők és a közönség közti távolság hangsúlyozásával, a helyzet színpadiasságával érhető el ez a beavatottságérzés. A befogadó megérzi jelenléte fontosságát, az alkalom nagyszerűségét, visszahozhatatlanságát, ünneplő ruhát vesz föl, hiszen színházba megy, „igényes” előadást fog megtekinteni (például Vámos Miklós műsorait). Ez a két típus mégis rokonítható a már kiemelt bizalmas, intim, családias hangulat hangsúlyossága okán.

Hajós András műsora a talk-show eddig vázolt típusaitól különbözött, igaz, a fontos és jellemző elemeiket beemelte adásaiba. A tér a Vámos Miklós-féle színházi hangulatot idézte, színházi díszletraktárra hasonlító, zsúfolt színtere elkülönült a nézőtértől. Az ódon, kopott tárgyak látványa élesen különbözött a Friderikusz- és a Fábry-show-k nagyvárosi panorámás fényeket csillogtató kulisszáitól, de a familiáris hangulatot hangsúlyozó Kepes-műsorétól is.

Beteljesítette-e Hajós András a kritika diktálta elvárásokat? Nem! Az Élet és Irodalom publicistája csalódottságának adott hangot:

„Úgy tűnik, hogy azzal az energiával, amivel itt a méltóság csorbítatlanságát védik, lehetne jó műsort is csinálni, érdekes vendégeket keresni, feszültebb interjúkat készíteni, elmésebb poénokat mondani...” ¹⁶

Valószínűleg a műsor hibridnek vélt jellege miatt csalódtak többen is. Hajós egyszerre volt visszafogott, figyelmes, illetve a talk-show műfaji elvárásainak megfelelően szórakoztató. A műfaj kereteit megtartva felhasználta azokat annak „mélyítésére”, a műsor szerkezetében, díszletében, öltözetében saját koncepcióját követte, a meghívott vendégek megválogatásával szintén a kereteket tágította, hiszen például Jancsó Miklós színészei nem tipikus show-szereplők, az ő meghívásuk – vendégstátusuk látványos figyelmen kívül hagyásának is köszönhetően – kielégíthette az igényes célközönség elvárásait is.

A legfigyelemreméltóbb azonban Hajós öniróniája és kívülállásának gyakori hangoztatása. A műsorvezető kívülállását kommunikálja a műsor szlogenje: „ma már mindenkinek lehet show-műsora”, valamint a gyakran variált fordulat: „most, hogy bekerültem ebbe a világba...”. Ez a kívülállás az irónia relativizáló hatásából adódik, és intertextuálisan vonatkozik a média egészére, a műfajra és saját helyzetére is.

A Magánszámban fölbukkan állandó vendégként, majd a Késő este Hajós Andrással című műsorban is látható Dr. Debreczeni László, a kopott, 30 éves plüssmackó. A játék önmagában a familiaritás érzésének felkeltésére szolgáló eszköz, és bábként is értelmezhető. A bábozásnak, a báboknak szerteágazó és nagy múltra visszatekintő értelmezése, illetve irodalma van, amelynek ismertetése most nem feladatom, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy a bahtyini értelmezés szerint „a nép nevetéskultúrájától” nem idegen a bábozás (lásd Bahtyin, 1982: 54). Fábry Sándor műsorában is téma volt Dr. Debreczeni:

„Fábry: Saját honlapja van, saját rajongótábora, sőt többen követelik, hogy saját műsora is legyen. Miért jó neked egy ilyen műsorvezetőtárs?
Hajós: Azért, mert a vendégektől olyan dolgot is megkérdez, amit én nem mernék.”¹⁷

Tehát pszichológiai eszköz a kérdező riporternek, ugyanakkor játszótársa a „gyereknek”, akinek több mindent elnézünk, megbocsátjuk esetlenségeit. De ez a saját „imázzsal” rendelkező játék bábként is funkcionál az őt mozgató ember kezében. Véleményem szerint ez a „show-elem” is komplex értelmezési lehetőséget kínál, a különböző jelentésaspektusok nem kioltják, hanem kiegészítik, fölerősítik egymást, egyben a produkció jelentésrétegeinek sorát is tovább bővítik műfaji és kultúrtörténeti szempontból egyaránt.

Kívülállásának hangsúlyozása többször fölmerült, de Hajós ez elől a feltevés elől elzárkózott egy Petri Lukács Ádámmal készített interjúban:

„Petri: Tudatosan játszottatok rá a »szűz vagyok« imázsra?

Hajós: Dehogy, bár kétségtelen, a képernyőn látható eredmény valami ilyesmit mutat. Két producer barátommal kitaláltuk, hogy jó lenne készíteni egy szórakoztató televíziós talk-show-t. [...] Sok sörözés és egymást kioltó tanácsok meghallgatása után úgy döntöttünk, egyet tehetünk: adjuk magunkat.” ¹⁸

„Adjuk magunkat” – vagyis nem tudatos szerepvállalásról van szó (ezt sok interjúban elmondja), nem megfelelési kényszerről, hanem önálló műsorkoncepcióról, azaz a „Hajós-jelenség” több rétegében működő relativizáló, a narrációt megszakító irónia egyszerre performatív és a saját működésére reflektáló tropologikus rendszer (lásd De Man, 2000: 192). Az viszont, hogy ez problémaként mégis rendre fölvetődik az interjúkban, arra utal, hogy egy jelentős (értelmiségi) réteg a médiától való (az előbbiekben már vázolt közfelfogásból fakadó) idegenkedését-ellenérzéseit vélte felfedezni a műsor alapszemélyiségének önnön műsorával kapcsolatos kívülálló, önironikus, mintegy magát a műfajt relativizáló, ezzel a befogadóban több irányban nyitott értelmezési lehetőséget indukáló magatartásában.

A Magánszám újszerűen fogalmazta át a talk-show beidegződött műfaji struktúráját, nyelvét, a „showman” figurájához tapadó konvenciókat átgondolta, és sem a „médiamentő értelmiségi próféta” szerepét nem vállalta, sem az eddigi próbálkozásokat nem utánozta.

Nyolc adás után a műsor megszűnt. Megszűnését követően több fórumon követhető szócsatát vívtak a szerződő felek, főként a TV2 képviselői ragadtatták el magukat. Hajós András 2003. szeptember 30-án közleményt adott ki, miszerint októbertől nem folytatódik a Magánszám, amelynek sugárzását nyár elején függesztette fel a TV2. A csatorna döntését azzal indokolta, hogy a műsor nézettsége elmaradt a szerződésben vállalttól (mintegy 500-800 ezren nézték). Hajós szerint „békében váltak el”.¹⁹ Ehhez képest már október 2-án közleményt adott ki a TV2 is, amelyben így fogalmaztak: „...ez a lépés minden szakmai és etikai kódex felrúgását jelenti”, majd Kereszty Gábor, a csatorna vezérigazgatója a Blikknek adott nyilatkozatában Hajós András magatartását aljasnak nevezte, és elmondta, „a műsorvezető átverte őket”, mivel állítása szerint szóbeli megállapodás volt köztük a műsor folytatásáról. A vita néhány nap alatt elcsendesedett, az Index Hajós nyilatkozata alapján így foglalta össze az eset tanulságát:

„Hajós megérti, hogy a TV2 üzleti érdekei nem párhuzamosak a kulturális érdekekkel. A Magánszám megszűnte miatt elégedetlenkedőket arra inti: irreális elvárásaik vannak a kereskedelmi televíziózással szemben. – Nem ismerem a népet, nem tudom, mi kell nekik. Nem is hiszem el senkinek, aki arról beszél, hogy tudja, mi kell a népnek – nyilatkozta Hajós.” ²⁰

3.2. Késő este Hajós Andrással

2004. január 12-én a Viasat3 televíziós csatornán új műsorral jelentkezett Hajós. A csatornaváltásról korábban lelkesen nyilatkozott: „...nem csak nekem, de a csapatomnak is nagyobb lehetőségeket rejt az együttműködés.” ²¹

A Viasat3 2004 elején új koncepció megvalósításába kezdett:

„Saját gyártású műsorokkal, a már sikeres sorozatokkal és a Bajnokok Ligájával, valamint tavasztól egy új heti valóságshow-val akarja növelni népszerűségét a Viasat3 televízió, amely 2003-ban a teljes lakosságot tekintve 2,8%, a kereskedelmi csatorna célközönsége, a 18-49 éves nézők körében pedig 3% fölötti közönségarányt ért el. [...] Egy napon, január 12-én indul a TV2-s Magánszám korábbi műsorvezetőjének show-ja, a Késő este Hajós Andrással, és dr. Csernus Imre pszichiáter tévés rendelése. [...] Kocsis Attila, a Viasat3 vezérigazgatója a két új produkció kapcsán elmondta, alapelvük, hogy olyan műsorvezetőket szerepeltessenek, akik »valamennyire ismertek, de nem elhasznált az arcuk«.” ²²

A helyzet – bár kisebb csatornáról van szó, mint a TV2 – hasonlít a 2003. tavaszihoz: Hajós olyan helyre szerződött, amelyik éppen arculatváltást tervezett, növelni szerette volna a nézettségét, és nyitott a fiatal értelmiségiek vagy a médiát kritikusan szemlélők felé. Csernushoz és Hajóshoz (és a Bajnokok Ligájához) fűztek nagy reményeket.²³

Hajós műsorát hetente háromszor, este tíz órától sugározták. A vendégek kiválasztásában új szempont volt a műsor gyakori sugárzása miatt (és vélhetően a csatorna elvárásának engedve) a magyar „sztárgárda” megjelenése, ahogy Hajós fogalmazott: „A helyzet az, hogy nagyon sok adásunk lesz, éppen ezért próbálunk a kicsit bulvárosabb, illetve a komolyabb személyiségek közül is meghívni embereket.” A – Hajós kifejezésével – „bulvárosabb” vendégek mellett (például Árpa Attila, Anettka, Csisztu Zsuzsa, Korda György, Növényi Norbert, Havas Henrik, Animal Cannibals) megjelentek „komolyabb személyiségek” is (például Tereskova, Fullajtár Andrea, Para-Kovács Imre, Gerendás Péter, Kulka János).²⁴ Az adások végén fellépő zenekarok, szólisták főként a hazai underground- vagy dzsesszvilágnak a hazai médiából szinte teljesen hiányzó képviselői voltak. A beszélgetések és a zeneszám között a Magánszámhoz képest új műsorelem tűnt föl: egy-egy jelenet, amelyeket vagy Hajós egyedül, vagy más szereplőkkel együtt adott elő. E jelenetek (például Tv-pap, Főzőcske, Tv-shop, András bírónő, Tv-torna, Tv-biblia, Önök kérték) a televíziós műfajok és műsorok, jellegzetes közszereplőtípusok, illetve a magyar közízlés(telenség) paródiájának tekinthetők. A paródia Bahtyin értelmezésében a maszkból ered:

„...a maszk motívuma a természetes határok átmeneti, változékony áthágható voltát fejezi ki, a csúfolódás, a rendes név helyett használt gúnynév jogosultságát tükrözi” (Bahtyin, 1982: 53).

Hangsúlyos tehát az átmenetiség és a határok áthághatósága, relativizálása. Másik munkájában Bahtyin a paródia megsemmisítő jellegét hangsúlyozza:

„Itt a szerző [...] idegen hangon szólal meg, a stilizációtól eltérően [...] olyan értelmi irányultságot visz az idegen szóba, mely szöges ellentétben áll annak tulajdonképpeni irányultságával. A második szólam, miközben befészkeli magát az idegen szóba, ellenséges összeütközésbe keveredik a szó első »gazdájával«” (Bahtyin, 2001: 239-240).

A Magánszám apolitikusságához képest újdonság, hogy a műsorvezető rendszeresen kapcsolódik mondandójával az aktuális közéleti, politikai eseményekhez. Különösen nagy visszhangot keltett a 2004. február 23-i „Évértékelő beszéd”, amely nyílt politikai tartalma miatt meglepte a kritikusokat és a rajongótábort is:

„Aztán lehet olyat látni, hogy Hajós politizál. Ez egyelőre nem áll jól neki, mert őt amolyan übercivilnek ismertük meg, aki egy félreeső sarokban pengeti a gitárját, bohóckodik, az élet úgynevezett apró örömeit és bosszúságait dolgozza fel, de nem vesz részt a polgárháborúban, mert nem tud fegyvert forgatni és nehezen esik ki a száján, hogy gáljézoltán. Másrészt meg üzletileg jól érzi meg, ha megérezte, hogy a politikai humor kapós áru lesz hamarosan újra.” ²⁵

Egy interjúban ezzel a témával kapcsolatban így nyilatkozott Hajós:

„Heti három show-t csak az aktualitások tarthatnak életben. Nem lehet mindig a gyermekkori élményeimet mesélni, mert az unalmas lenne. A politika mindenkihez közel áll, hiszen ez az, ami a körülöttünk lévő világot irányítja. Engem kifejezetten érdekel is, igyekszem tájékozott lenni benne. Mióta demokrácia van Magyarországon, azóta a politikára olyan dologként lehet tekinteni, amit mi is alakíthatunk. Ha máshogy nem is, legalább négyévenként.” ²⁶

Az aktualitás a bahtyini értelemben vett karnevalizáció fontos eleme, mivel a karnevál ünnepe a valóságba ágyazódik, tárgya, témája is az aktuális valóság.

Vagyis a talk-show Magyarországon megszokott tartalmi elemeit tekintve Hajós újat hozott a politikai tartalommal, s ezzel kockázatot is vállalt. A „politikai humor” a rendszerváltásig népszerű volt, teret adott a társadalmi feszültségek levezetésének. Az adott médiaszövegnek a politikai tartalom új eleme, amely a több szinten nyitott szöveget újabb kontextuális mezőbe helyezi, s így új befogadói magatartást indukál. Írásomnak nem tárgya és feladata a magyarországi politikai humor megjelenési módjának és terének vizsgálata, de Hajós András tevékenysége szempontjából a fenti körülmények ismeretében különösen érdekes és fontos a politikai tartalom és a napi aktualitások megjelenése.

A többnyire lelkes kritikai fogadtatás ellenére a műsor 2004 márciusában megszűnt.

„A csatorna döntését azzal indokolta, hogy a show nézettsége elmaradt a várttól, sőt a hétköznaponként naponta jelentkező műsor nézettsége nem nőtt jelentősen a januári premier óta.” ²⁷

Ugyanebben a beszámolóban a nézettségre vonatkozó adat is olvasható: „a 18 és 49 év közötti lakosság 0,5 százaléka nézte, ami alig több, mint harmincezer fős nézőtábort jelent.” Szokásától eltérően Hajós reagált a csatorna vezetésének nyilatkozatára, és kifejtette, hogy a Viasat3 elhamarkodott döntést hozott, „nem várta meg, hogy kialakuljon a műsor nézőtábora”.²⁸ Az aktuális tény viszont az, hogy a talk-show műfajában Hajós András azóta nem készített műsort.

3.3. Hajós az RTL Klubon

3.3.1. Heti Hetes

2004 őszén az RTL Klub Heti Hetes című műsorának – a távozó Havas Henrik helyett – Hajós András lett az új szereplője.

A Magánszám és a Késő este Hajós Andrással után ez nemcsak csatorna-, hanem műfajváltást is jelentett. A műsorvezető személye köré szerveződő talk-show után a hét népszerű szereplőt felvonultató, aktuális híreket humorosan kommentáló, több éve futó szórakoztató műsorban Hajósnak lehetősége nyílik verbális készségét, iróniáját, sőt zenészi képességeit felhasználni. Tanulmányomnak nem feladata a Heti Hetes elemzése és értelmezése, arról csak mint a Hajós-jelenségnek nevezhető, folyamatosan újabb szövegekkel bővülő jelkomplexum részéről kívánok szólni.

A műsor producere, Ónódi György a „bohóctípusú” szereplők kategóriájába sorolta Hajóst, aki elmondta, hogy „közelebb áll hozzá az a szerep, aki a dolgokban [...] rejlő humorra, illetve abszurditásra mutat rá”.²⁹ Véleményem szerint a Heti Hetes műsorkoncepciójából következő reflektáló, „rámutató” szerep Hajós korábbi tevékenységének is lényeges eleme volt, mivel talk-show-iban az irónia – mint a reflexió és a direkt kijelentés egysége – volt a nyelvi és nem nyelvi szinten is a „Hajós-jelenség” lényegi szervező elve (De Man, 2000).

3.3.2. „Vendégjáték” Friderikusznál

2004. december 5-én a népszavazásról a Magyar Televízió esti műsorában Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című műsorában számolt be. A szavazatszámlálás központjából, a Duna-palotából kiküldött tudósítóként Hajós András jelentkezett rózsaszín ingben, vastag keretes szemüvegben. Mind a műsor, mind a „száguldó riporter” megjelenése és stílusa, a rövid ideig tartó és késő este elkezdődő beszámoló kivívta a televízió vezetőinek, a politikusoknak és a kritikusoknak az ellenszenvét, támadásait.

„Egy biztos: köznevetség ment a közszolgálatin. Miközben egy ország igazán komoly dolgokkal volt elfoglalva. Sőt nem is csak az ország, hiszen a határokhoz közeli településeken nyilván még sok magyar követte az adást. Összeszorult torokkal a tét, s még inkább összeszorulttal a tálalás miatt. Az ismétlődő idétlenkedések – azért nem a bohóckodások kifejezést használom, mert akkor nyomban elnézést kellene kérnem a cirkuszművészet nagyjaitól – az 581-es italbolt szintjére silányították a programot, amellyel kvázi hülyének néztek több millió embert. Hülyék is voltunk, hogy két és fél milliónyian bámultuk (csak itthon), bár mentségünkre szolgáljon, hogy erre azért nem számíthattunk, majd a látványtól megdermedve mozdulni sem tudtunk, a kapcsolóig sem jutottunk el.”³⁰

A Népszabadság kritikusának igaza volt, mert Friderikusz műsorának egy percre jutó átlagos nézettsége 940 905 fős volt, míg a vele egy időben a TV2-n futó Angyalszív című filmet egy perc alatt átlagosan 417 927-en, az RTL Klubon sugárzott Trafficet 476 812-en látták.³¹

A botrány a parlamentig ért, hiszen több párt vezetője vagy képviselője vizsgálatot és szankciókat követelt. A volt showman, Friderikusz szerint „a műsor kísérlet volt, amely nem sikerült”.³² A koncepció ötletét a műsorvezető számára – Hajós elmondása szerint – egy Amerikában látott választási műsor adta, „amelyben egy humorista tudósított hasonló ruhában és szemüvegben”.³³ Szintén fontosnak tartotta nyilatkozataiban kiemelni, hogy „Nem paródia volt, amit csináltam – fogalmazott, hozzátéve: külseje a ruházattal és a szemüveggel éppen tűnhetett parodisztikusnak is”.³⁴ Illetve:

„Sejtettem, hogy a produkciónak lesz némi visszhangja, hiszen eléggé eltért a megszokottól, de a cél pontosan az volt, hogy ne csak unalmas, száraz adatokat kapjanak a nézők, hanem szórakozzanak is.” ³⁵

A népszavazás utáni nyilatkozatok, vélemények kisebbfajta médiabotrányt generáltak, ami egyben a média botránya is volt abban az értelemben, ahogy Császi Lajos idézi:

„Médiabotrány akkor keletkezik, amikor egy privát tevékenység – amelyik megszégyeníti vagy támadja a társadalmi közösség idealizált, domináns moralitását – a médián keresztül nyilvánossá válik, narrativizálódik, és olyan széles spektrumú hatást vált ki, amely az ideológiai vagy kulturális védekezéstől az értékek szétzúzásáig és megváltoztatásáig terjed.” (Lull és Heinermant [1997: 3] idézi Császi, 2002: 120).

Vagyis – akarva-akaratlanul – Friderikusz A szólás szabadságával – főként Hajós szerepeltetésével – az aktuális események értelmezésének alternatív reprezentációját adta (O'Sullivan et al., 2002: 107), amivel a társadalmi közösség önmaga számára narrativizált idealizált moralitását kérdőjelezték meg, kiváltva a közösség bizonyos csoportjainak határozott tiltakozását. Császi Lajos a médiabotrány problémáját elemezve hozzáteszi, hogy „akit érint, az nemcsak tud róla, de nyilvános magyarázkodásra is szorul” (Császi, 2002: 120). A műsorvezető helyett elsősorban Hajós András reagált a támadásokra, mint azt már idéztem. A műsor és a műsort követő botrány több szinten generált a jelenkor társadalmának szociokulturális és morális helyzetére vonatkozó kérdéseket. Elgondolkodtató, hogy „a poszttradicionális társadalmakban fragmentálódtak, instrumentalizálódtak, és elveszítették közvetlen kapcsolatukat az értékekkel” (Császi, 2002: 15-16) azok a ceremóniák, amelyek korábban kielégítették többek között a közösséggel való érzelmi azonosulás iránti társadalmi igényt. A morális kérdések narrativizálásához kiváló alkalmat adnak a beidegződéseken, idealizált morális struktúrákon alapuló társadalmi mechanizmusok működésében bekövetkező „szakadások”, „törések”, vagyis a médiabotrányok. A botrányt természetesen indukálhatják spontán kialakuló helyzetek, de az emberi akciók tudatosan is szervezhetők úgy, hogy azok a befogadókat reflexiókra kényszerítsék, ezáltal a közösség beidegződéseit esetleg megkérdőjelezzék.

Véleményem szerint Hajós András médiabeli szereplései – többnyire tudatosan, időnként spontán – megszakítják a társadalmi, közösségi narratívát, abba többnyire a parabasis vagy anacoluthon vagy a translatio („megszakítás”, „megtörés”, illetve „átvitel”, lásd Szabó G. & Szörényi László, 1988) retorikai eszközeivel új elemeket transzponál, végeredményben a befogadót a narratívák újraértelmezésére ösztönzi.

4. „Egy bohóc vagyok a sok közül”

Hajós András nyilatkozataiban gyakran beszél magáról mint bohócról, pojácáról:

„Most jóval kisebb a felelősségem, hiszen itt egy bohóc vagyok a sok közül. Nekem annyi a dolgom, hogy önmagamat adjam, és odafigyeljek arra, hogy ez egy csapatjáték.” ³⁶

„Igazából mindkettőben [a zenében és a televíziózásban – Sz. Gy.] ugyanazt csinálom, zenebohóc vagyok.” ³⁷

„Én pojáca típusú bohóc vagyok, akinek transzba kell jönnie, exhibicionista görcsöt kell kapnia.” ³⁸

Szinte „felkínálkozik” az értelmezőnek, hiszen ez az önmeghatározás kijelöl egy értelmezési kontextust, a karnevalizációt:

„A középkor nevetéskultúrájának jellegzetes alakjai a bohócok és a bolondok. Ők a karneváli szellem mintegy állandósult, a mindennapi (vagyis a nem karneváli) életbe belenőtt hordozói. [...] Ők mindig, mindenütt bohócok és bolondok, bárhol jelenjenek is meg az életben. Mint bohócok és bolondok olyan különleges életformát testesítenek meg, amely egyszerre reális és ideális” (Bahtyin, 1982: 13).

A Hajós-jelenség komplex és egységes médiaszövegként konstituálódik, amelyet több szövegréteg alkot intertextuális kapcsolódási lánc formájában. Ez a szöveg részét képezi egy nagyobb szövegegyüttesnek, mintegy beékelődik abba, egyszerre megszakítva a narrációt. Ezt a törést, megszakítást Hajós András folytonos iróniája/öniróniája eredményezi, ezáltal nyitottá teszi a szöveget az értelmezési lehetőségek előtt.

Hajós „bohóc”, és nem átlagos showman. A „showman”-ség egy médiaszerep, bizonyos műfajokhoz köthetően (például a talk-show-hoz). A bohóc pedig a cirkusz nevettető figurája, egy másik lehetséges szinten jelenthet nevetséges embert, komolytalan személyt vagy a bahtyini értelemben vett karneváli figurát akár a hétköznapokban is. A bohóc a hétköznapok narrációját permanensen megszakítja, kérdésessé teszi, relativizálja.

Hajós „zenebohóc”, vagyis produkciójának és imázsának szerves része a zene, amely – mint már írtam – identitásában a legfontosabb, legértékesebb helyen áll, s mint olyan, a produkció performatív elemei közé tartozik, hiszen a rítusok kiegészítője (lásd Csibra, 1998: 48). Ez az elem egyszerre kapcsolódik a performatív és a tropikus jelentésszintekhez is.

Hajós a magyar média egyik legjelentősebb résztvevője, hiszen az irónia/önirónia által relativizálja a legkülönbözőbb jelentésrétegeket, illetve a befogadót is aktivitásra készteti, mert a nyitottá vált narráció sokféleképpen értelmezhető.

Felhasznált irodalom
Újságcikkek, interjúk

A medve, ha jós lenne..., Színes RTV. 2004/4. szám

„Az első adás ötödik percében megéreztem: erre születtem” Beszélgetés Hajós Andrással, PannonVilág, 2003. nyár

Az idióta cirkáló kiakasztotta a kurátorokat is, 2004. december 7.

babett: Hajós András önmagát adhatja, 2004. március 16.

Beregszászi Yvette: Emil a tévében is Rulez!, EduCafe, 2005. február 2.

Czeglédi László elnézést kért az MTV népszavazási műsoráért, 2004. december 10.

Cziczó Attila: Hagyják békén Hajós Andrást, 2004. december 10.

Cziczó Attila: Megint találkoztam Hajós Andrással, 2005. január 12.

Csontos Tibor: Hajós magánszáma, Vasárnap Reggel, 2003. május 4.

Csontos Tibor: Pojáca típusú bohóc vagyok, Vasárnap Reggel, 2004. november 21.

Esti Showder – Till Attila és Hajós András

Fáy Miklós: A remény egyéb tulajdonságai, Élet és Irodalom, 47. évf. 14. sz.

Forgács Beáta: Hajós András: Egy bohóc vagyok a sok közül, Mai Nap, 2004. október 30.

Gróf Anita: Hajós András: Még nem lehet tudni, befutottam-e, 2004. január 22.

György Péter: Brigádtalálkozó és őrsgyűlés, Élet és Irodalom, 48. évf. 37. sz.

H. I.: Bolondok Hajósa, Népszabadság, 2004. december 7.

H. Z.: MTV, közszolgálat: Galambos Hajóssal megterhelő lehet, Népszabadság, 2004. december 15.

Hajós András, legjobblap.hu, www.arc.hu/arc.ftml?id=500

Hajós András lesz a Heti Hetes új bohóca, 2004. szeptember 1.

Hajós András leszerződött a Viasathoz, 2003. november 21.

Hajós András távozik a tv2-től, 2003. szeptember 30.

Hajós nem fakad sírva, ha idiótának tartják, 2004. december 8.

Hajós: Nem tudom, mi kell a népnek, 2003. okt. 9.

Hajóssal és új valóságshow-val folytatja a VIASAT3, 2004. január 7.

Harkai Péter: Az underground már a spájzban van, 2004. március 1.

Kereszty: Hajós távozása aljasság, 2003. okt. 2.

kristóf: Hajós sztárt csinált Boogie macijából, Blikk, 2005. január 6.

Kristóf Tamás: Kereszty: Hajós átverte a TV2-t, Blikk, 2003. október 2.

Kuncze választási műsort akart Szuperbuli helyett, 2004. december 7.

Kunczénak nem tetszett az MTV hozzáállása a választásokhoz, 2004. december 6.

Lippai Gábor: Hajós András: Zenebohóc vagyok, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hírújság, 2004. február 21.

Magánszám: új show a tv2-n, 2003. február 27.

Marton László Távolodó: Jó mulatság, férfimunka (Benne leszek a tévében Hajós Andrással), Magyar Narancs, 2005. március 24.

Megszűnik a Késő este Hajós Andrással, 2004. március 19.

Mit keresett Hajós a köztévében?, FigyelőNet, 2004. december 7.

Molnár Gál Péter: Kabaré 2004, Élet és Irodalom, 48. évf. 7. sz. nita: Hajós András bebukott: Csöcsök nélkül, 2004. március 23.

Nyerges Gábor Ádám: „Ahhoz, hogy színtiszta legyen, természetesen kellenek a színek” – Interjú Hajós Andrással, Meridián Online

Párbaj első vérig: Árpa leverte Hajóst, 2004. január 12.

Rab László: Hajós: Ezt kérték, Népszabadság, 2004. december 8. -red-: Magánszám, Jurátus, Xxi. évf. 9. sz.

Sebes Erzsébet: Hajós vetkőzne is a nézettségért, Blikk, 2004. január 8.

sZ [Szabó Zoltán]: Hajós András kipakol, 2004. március 24.

Szabadi Klaudia: Fegyvereket keresett a választáskor Hajós, Mai Nap, 2004. december 7.

Tóta W. Árpád: Arckiegyenesítés, 2003. március 13.

Tóta W. Árpád: Magánszám light, 2004. január 13.

Van-e helye Hajós Andrásnak a magyar médiapiacon?, 2004. március 25.

Viasat – A homoszexuális tudósító rekordnézettséget hozott, Hajós András eltűnik, 2004. március 19.

www.sztupy.lustee.hu/text_kehastat.php

A talk-show-ról és médiaelméletről

Alexandrov Andrea (2004) Stahl konyhája. Médiakutató, ősz.

Babarczy Eszter (1998) Szeressétek Fridit! In: Képkorszak. Szöveggyűjtemény a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásához. Budapest: Korona Kiadó.

Barbier, Fréderic & Bertho Lavenir, Catherine (2004) A média története. Budapest: Osiris Kiadó.

Creeber, Glen & Miller, Toby & Tulloch John, szerk. (2003) A televíziós műfajok könyve. Bfi Publishing.

Császi Lajos (2002) A média rítusai. Budapest: Osiris Kiadó/MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport.

Hartai László, sorozatszerk. (2002) Film- és médiafogalmak kisszótára. Budapest: Korona Kiadó.

McQuail, Denis (2003) A tömegkommunikáció elmélete. Budapest: Osiris Kiadó.

O'Sullivan, Tim & Dutton, Brian & Rayner, Philip (2002) Médiaismeret. Budapest: Korona Kiadó.

Az iróniáról, karneválelméletről, rítusról és kapcsolódó témákról

Bahtyin, Mihail (1982) François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Budapest: Európa Kiadó.

Bahtyin, Mihail (2001) Dosztojevszkij poétikájának problémái. Budapest: Gond-Cura/Osiris Kiadó.

Csibra Zsuzsanna (1998) A színház- és a cirkusz-motívum a XX. századi magyar költészetben. ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézet.

De Man, Paul (2000) Esztétikai ideológia. Budapest: Janus/Osiris Kiadó.

Durkheim, Emile (2004) A vallási élet elemi formái. Budapest: L'Harmattan Kiadó.

Gadamer, Hans-Georg (1984) Igazság és módszer. Budapest: Gondolat Kiadó.

Németh Zoltán (2004) A széttartás alakzatai – Bevezetés a „fiatal irodalom” olvasásába. Pozsony: Kalligram Kiadó.

Rorty, Richard (1994) Esetlegesség, irónia és szolidaritás. Pécs: Jelenkor Kiadó.

Schechner, Richard (1984) A performance. Múzsák Kiadó.

Szabó G. Zoltán & Szörényi László (1988) Kis magyar retorika. Budapest: Tankönyvkiadó.

Szabolcsi Miklós (1974) A clown mint a művész önarcképe. Budapest: Corvina Kiadó.

Szilárd Léna (1989) A karneválelmélet V. Ivanovtól M. Bahtyinig. Budapest: Tankönyvkiadó.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum