A Kurt Lewin Alapítvány a közelmúltban olyan, négy országot érintő nemzetközi kutatást tervezett meg, koordinált és zárt le, amelynek célja a kisebbségek és a bevándorlók (a migránsok) médiaábrázolásának bemutatása, valamint különböző reprezentációinak összehasonlítása volt.
Milyen eredményeket ad egy olyan vizsgálat, amely kizárólag a média közléseit méri? Mit ad nekünk egy kutatás, amely nem tárja fel az egyirányú vagy majdnem egyirányú kommunikációs csatorna másik végpontján elhelyezkedő médiafogyasztó attitűdjeit, valamint ezen attitűdök és a vélt hatások közötti kapcsolatot? Egy ilyen vizsgálat legelsősorban magáról a médiumról szól. Arról az intézményrendszerről és azokról a szerveződésekről, amelyek a demokratikus társadalomban talán legfontosabb ágensei a hatalom kontrolljának, s amelyek a hétköznapok polgárának első (sok esetben egyetlen) tájékozódási forrásai.
Ezek a szervezetek (cégek) nem légüres térben működnek, hanem maguk is részei annak a társadalmi hálónak, amelynek történéseit egyébként közvetítik fogyasztóik felé. Tevékenységükre mindenekelőtt hatással van az olvasók, a nézők műsorfogyasztási igénye, pontosabban azok a hiedelmek, amelyek ezen műsorfogyasztási igényekre irányulnak; hatással van a médiumokra a szélesebb értelemben vett piac, a befektetők, a reklámozók, továbbá a legkülönfélébb hatóságok, ellenőrző és felügyelő testületek. Röviden: a médiumok maguk is cégek, így rendelkeznek mindazon egységekkel, kihívásokkal és nehézségekkel, amelyekkel a piaci vállalatok mint szervezetek bírnak. Csak egyetlen példát kiragadva: az emberi erőforrások korláta, a munkaszervezettség foka nagy befolyással van a műsorkészítésre, a termék színvonalára, arra, hogy vajon képes-e az adott csatorna betölteni egyik legfontosabb küldetését, a hatalom demokratikus kontrollját, ezt összehangolva a néző (szórakozási) igényeivel. Van-e mód elegendő mélységben utánajárni eseményeknek, s hírt gyártani? Adott-e a lehetőség olyan elemző munka elkészítésére, amely a médium által megcélzott réteg számára mégis szórakoztató?
A kutatás célja tehát az volt, hogy közelebbről megvizsgáljuk, vajon betöltik-e a vizsgált sajtótermékek vállalt küldetésüket.1 A témaválasztás ehhez képest másodlagosnak mondható, ám korántsem véletlen. A közép-európai demokratikus társadalmakban a 21. század elején is az egyik legégetőbb (a társadalomkutatás számára pedig az egyik legizgalmasabb kérdés) a társadalmi nagycsoportok közötti viszonyok, attitűdök vizsgálata, ezen belül is a nemzetiségi és etnikai csoportok közötti kapcsolatok szerkezetének feltárása.
Kelet-Közép-Európában úgy tűnik, hogy sem az államszocializmus mindenáron egyenlősítő és a szociális biztonságnak legalább az érzetét kelteni szándékozó politikája, sem a rendszerváltás szabadsága nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyek az etnikumokhoz, a kisebbségekhez köthetők. Ezzel párhuzamosan Nyugat-Európában az elmúlt évtizedben tömegessé vált a harmadiknak nevezett világból való bevándorlás. Ezek a társadalmak, így médiumaik reagálnak is a jelenségre.
Mindezek alapján tehát egy változatlanul aktuális téma – a kisebbségek és a bevándorlók – ábrázolásának módján keresztül kíséreltünk meg pillanatfelvételt készíteni a (poszt)modern társadalmak egyik meghatározó intézményéről, a médiáról.
A kutatás egy hónapig – 2006. november 3. és december 1. között – zajlott négy közép-európai országban: Ausztriában, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.2 Fontos, hogy földrajzi értelemben viszonylag kis területről van szó, s ezek az országok egymással történelmileg is kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Monarchia évszázadai, valamint a vasfüggöny évtizedei a mai napig éreztetik társadalmi-gazdasági hatásukat.
A vizsgált médiumok között mind a négy országban egyaránt megtalálhatók voltak televíziócsatornák, nyomtatott újságok és internetes oldalak (lásd az 1. táblázatot). A rádiócsatornák adásait nem vizsgálta a kutatócsoport. Ennek oka a kapacitáshiány volt. Választásunk azokra a médiumokra esett, amelyek jól reprezentálják az országos médiapiacokat. Ilyen módon mind a négy országban figyeltük a jobb-, illetve a baloldali napilapokat, egy-egy bulvár sajtóterméket, két hetilapot (egy bulvár és egy minőségi lapot), valamint egy-egy kereskedelmi csatorna hír- és magazinműsorát. Az internet világából pedig mindegyik országban három olyan hírportál került a megfigyelés fókuszába, amelynek jelentős a véleményformáló ereje.
1. táblázat. A kutatás során vizsgált médiumok
Ausztria | Csehország | Magyarország | Szlovákia | |
---|---|---|---|---|
NYOMTATOTT SAJTÓ – napilapok | ||||
Jobboldali napilap | Die Presse | Mladá Fronta Dnes | Magyar Nemzet | Sme |
Baloldali napilap | Der Standard | Právo | Népszabadság | Pravda |
Bulvár napilap | Neue Kronen Zeitung | Blesk | Blikk | Nový čas |
Vidéki napilap | Salzburger Nachrichten | Rovnost (Brno) | Békés Megyei Hírlap | Prešovský Korzár |
NYOMTATOTT SAJTÓ – hetilapok | ||||
„Entellektüel” | Profil | Reflex | Heti Világgazdaság | – |
Tömeglap | News | Květy | Story Magazin | Plus 7 dní |
TELEVÍZIÓ – kereskedelmi csatorna | ||||
Hírműsor | ATV aktuell | Hírműsor (TV Prima) | TV2 Tények | Hírműsor (Markíza) |
Magazinműsor | High Society & ATV Die Reportage | Extra (magazinműsor) | Aktív | Reflex |
WEB – hírportálok | ||||
www.derstandard.at | www.idnes.cz | hirszerzo.hu | www.aktualne.sk | |
www.news.at | www.ihned.cz | index.hu | www.aktuality.sk | |
www.orf.at | www.blesk.cz | origo.hu | www.atlas.sk |
Az elemzés körébe minden olyan cikk és műsor bekerült, amely a vizsgálat időszakában jelent meg. A tartalmak között az alapján válogattunk, hogy bármilyen módon megemlítik-e az adott országban található nemzeti-etikai kisebbségeket, illetve migránsokat, vagy sem. Noha az alábbiakban láthatjuk, hogy komoly módszertani dilemmákat vetett fel annak megítélése, hogy mely anyagok relevánsak, törekedtünk arra, hogy ne csak azok az anyagok kerüljenek be az elemzés körébe, amelyeknek fő témáját a kisebbségek jelentik. Úgy döntöttünk, hogy nem vesszük be az elemzendő médiumok sorába a nemzetiségek vagy a bevándorlók saját médiatermékeit, mivel ezeket csak maguk a kisebbségi csoportok tagjai, illetve a speciális érdeklődésű médiafogyasztók olvassák-nézik.
A kiválogatott cikkekről és műsorokról eredeti tervünk szerint kvalitatív elemzést készítettünk, vagyis nem tartottuk fontosnak a kvantitatív tartalomelemzést, sem pedig azt, hogy különböző módon osztályozva az anyagokat mérhetővé tegyük, melyik milyen témával, illetve kisebbségi-bevándorló csoporttal foglalkozik.
A vizsgálatunk számszerűsíthető eredményei ugyan jól mutatják azt, hogy mely médiumok helyezik inkább figyelmük középpontjába a kisebbségeket vagy a bevándorlókat/menekülteket, s az is jól látszik, hogy mely csoportok jelennek meg inkább a sajtóban, igazi kutatási eredményeink mégsem a kvantitatív eredmények. Úgy gondoljuk, sokkal többet megmagyaráz annak bemutatása, ahogyan a média ábrázolja a szóban forgó csoportokat, mint amennyit mond róluk. Vizsgálatunk során sokkal több figyelmet szenteltünk a kontextus feltárásának, mint a jelenségek számokkal mérhetővé tételének. Ennek ellenére a mellékletben közöljük az alapadatokat, amelyek szintén segítenek az eligazodásban.
Hiba lenne azonban eldobnunk a mérhetőség, illetve a konceptualizálhatóság kérdését. Sőt azt állítjuk, hogy a jelenség – tehát a média kisebbségábrázolása és ennek vélt hatása – természetéről talán éppen az a dilemma mond a legtöbbet, hogy mely cikkek és műsorelemek kerüljenek az elemzés körébe, és melyeket kell figyelmen kívül hagyni.
A munka során rendkívül nehéz volt konszenzust kialakítani a kutatók között, illetve egyértelmű instrukciót adni a médiafigyelést végző önkénteseknek. A legtöbb vitára okot adó tartalmi elemet a cikkekben és a műsorokban szereplő nevek jelentették. Egyrészt rendkívül aggályos, néhányak szerint talán veszélyes a roma, a horvát, a török, a kínai hangzású nevek alapján az elemzés körébe bevonni a cikkeket, műsorrészleteket. Ilyen módon például már-már egyértelmű, hogy a „Kolompár” vezetéknév roma szereplőre utal Magyarországon, ugyanakkor Szlovákiában például a „Rigó” név lehet szlovák, magyar vagy roma származású ember neve is. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Ausztriában se szeri, se száma a szláv vagy szlávos hangzású, illetve magyar neveknek, ami korántsem jelenti azt – a médiafogyasztó számára –, hogy az illető családja már évszázadok óta Ausztria területén él. (Persze az is kérdés, hogy az évszázadok távlatából pontosan mit is tekintünk Ausztriának.)
Ugyanakkor mégsem tekinthetünk el teljesen a nevektől – mint a kiválasztás kritériumát meghatározó indikátoroktól –, illetve attól, hogy ha az írás vagy a bejátszás szereplője, készítője feltételezhetően kisebbségi vagy bevándorló. A magyarországi Roma Sajtóközpont, illetve később a sokak által erősen vitatott Program-ÖT3 egyik kezdeményezése volt a „történetesen cigány” vagy a BBC Diversity Databese programján alapuló „színes lista”, amelynek célja erősíteni a romák médiabeli szerepét, ahol, éppen hogy nem romaspecifikus kérdésekben kérdeznek meg a témában kompetens roma származású embereket. Így például az üzemanyagárak emeléséről nyilatkozó (kompetens) taxisofőr történetesen roma. A kutatók végül úgy döntöttek, hogy pusztán annak okán, hogy egy „gyanús” nevet említenek egy cikkben, a cikk még nem kerül be az elemzendő anyagok sorába.
Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy különböző szereplők vagy közszereplők etnikai hovatartozásának megítélése a megfigyelő személyétől is függ. Ez részint a tudományos vizsgálódás egyik sarokkövét érinti, jelesül: a mérés eredménye (elvileg) nem függhet a mérést végző személyétől.4 Részint azonban rávilágít arra a feltételezésre is, hogy ha a megfigyelésben részt vevők számára üzenetet hordoz egyik vagy másik ismert személyiség vélt vagy valós etnikai hovatartozása, akkor az a néző-olvasó számára is ezt okozhatja. Egyetlen példa a jelenségre: a magyar Story Magazin cikkeinek figyelése során rendre bekerültek az elemzésre szánt cikkek közé a Lagzi Lajcsiról szóló tudósítások, egészen addig, míg a hetilapot figyelő önkéntesünk nem értesült arról, hogy téved, amikor az ismert zenészt romának tételezi. Ugyanakkor a szóban forgó híresség – saját korábbi elmesélése szerint – sváb, ez a tény azonban korántsem ugyanazzal a jelentéssel bír Magyarországon, mint romának lenni, függetlenül attól, hogy a magyarországi németség elvileg szintén a megfigyelésünk fókuszában volt. Ezzel szemben főként a bulvár jellegű híradások többször adtak a vizsgálat idején is hírt egy ismert művészről, akiről a kutatást végzők körében tudott, hogy roma, ő maga azonban ezt soha, semmilyen fórumon nem közölte, s a közvélekedés sem tartja őt kisebbséginek. Így az erről a művészről szóló tudósításokat végül kivettük az elemzett cikkek közül.
A kutatás során azon cikkek vagy műsorrészletek kerültek az elemzésbe, amelyek az adott ország területén hivatalosan elismert kisebbségekkel5 vagy az ország területén élő bevándorlókkal, menekültekkel bármilyen módon kapcsolatosak. Nem kerültek az elemzésbe a külföldön élő „idegenekről”, illetve ezen emberek látogatásáról szóló anyagok. Kérdéses persze, hogy említhetők-e egyáltalán egy lapon például az Ausztriában igen népszerű Sandra Pires és a média által szinte közmegegyezésesen drogárusként bemutatott bécsi feketék.
Magyarországon jelentősnek mondható hagyománya van a kisebbségek médiaábrázolását elemző vizsgálatoknak. Kiemelkedő ezek közül Hegedűs T. András (1987) tanulmánya, amely 232 darab, 1985–1986-ban a magyar sajtóban megjelent cikket elemez azok jellege, témája és hangvétele alapján. A kutatás eredményei szerint a cikkek között kiemelkedő mennyiségben találunk az asszimilációról szóló írásokat, illetve életutat, karriert bemutató publicisztikákat.
Bernáth Gábor és Messing Vera (1998) sokat idézett munkája két tartalomelemzés révén próbált részletesebb képet adni a cigányság többségi médiaképéről, górcső alá véve két országos és négy vidéki napilapnak egy év alatt a magyarországi kisebbségekről szóló tudósításait, valamint elemezve a székesfehérvári „gettóügy”-ről egy rövidebb időszakban megjelent többségi médiatudósítások tartalmát. A kutatók ezen kívül interjúkat készítettek roma közéleti személyiségekkel, a roma média szerkesztőivel, az eltérő politikai beállítottságú többségi médiumok szerkesztőivel, illetve a legnézettebb magyar szappanoperák rendezőivel stb. A kutatás megállapítja, hogy:
„…a médiának nem kis szerepe van abban, hogy a roma tematika a korábbi évtizedek hallgatása után bekerült a társadalmi diskurzusba […] a magyar média legnézettebb szórakoztató műsoraiból rendre kimaradnak nemcsak a romák, hanem más kisebbségiek is […] tematikailag meglehetősen zárt, és túlságosan problémaorientált a cigányság többségi médiaképe.”
Irányadónak mondható a témában a Partners Hungary Alapítvány (2006) által kiadott Zöld könyv. Ez a szöveg azonban nemcsak a helyzet feltárására vállalkozik különböző korábbi kutatások anyagainak összegyűjtésével és másodelemzésével, hanem szándéka szerint gyakorlati tanácsokkal is szolgálni kíván az újságírók számára. Megállapítja, hogy:
„…az elmúlt években a média jóval érzékenyebben, tudatosabban, és sok szempontból szolidárisabban foglalkozott a roma közösséggel. […] Az országos médiában gyarapodnak a közösség megszólalási lehetőségei, és az újságírók – a napilapok munkatársaitól a televíziók tényfeltáró anyagainak készítőiig – ma már kritikusabb hangot ütnek meg a diszkriminációs esetek kapcsán.”
Ismert ezen kívül a SzondaPhone 2000 márciusában végzett vizsgálata, amely a Roma Sajtóközpont felkérésére folytatott telefonos kérdezést közvetlenül azután, miután a roma tematika bekerült a Barátok közt című – egyébként igen nézett – sorozatba (Bernáth & Messing, 2001).
A Médiamix című folyóirat egy teljes száma foglalkozik az európai kisebbségek médiaábrázolásával, ezen belül külön figyelmet fordít a magyarországi kisebbségek helyzetére (Fátyol, 2004). A folyóiratszám kitér a magyarországi kisebbségek képernyő-megjelenésére, a nemzetiségi, a regionális televíziózás és a határon túli magyar kisebbségek médiahelyzetére, illetve a roma médiareprezentáció problémáira.
Tudomásunk szerint bevándorlók és a más hasonló csoportok médiaábrázolását feltáró kutatás korábban nem volt Magyarországon, valamint nem tudunk közép-európai nemzetközi összehasonlító vizsgálatról sem e témában.
Ausztriában a bécsi egyetem médiaintézetének hallgatói végeztek a korábbi években hasonló kutatást például Klaus Lojka és Helmut Kletzander vezetésével. A kutatók az afrikaiak médiaábrázolását vizsgálták. A kérdőíves adatfelvétel a médiafogyasztókat célozta, és megállapításai szerint a kérdezettek csaknem 50 százaléka szerint az osztrák média előítéletesen mutatja be a feketéket. Az Európai Unió Rasszizmus és Xenofóbia Kutatóközpontja (EUMC) 2002-ben publikálta médiajelentését, amely a rasszizmus, illetve a kulturális sokszínűség megjelenését vizsgálta a 15 tagország médiumaiban (Wal, 2002). A jelentés egy teljes fejezetet tartalmaz Ausztriáról, amely főleg a kelet-európai rendszerváltás, illetve a boszniai háború időszakának médiareprezentációjára koncentrált. Amíg a nyugat-európaiak pozitív, addig a keletről érkezők inkább negatív szereplőkként jelennek meg a riportokban.
Rohrauer (1997) tanulmánya 2800, „idegenekről” szóló, 1992 májusa és 1993 februárja között Stájerországban (Graz) megjelent cikk vizsgálata alapján készült. Ameddig például a boszniai menekültek megjelenését az országos sajtó egyfajta általános világjelenségként kezeli, s rámutat a társadalmi háttérre, addig a helyi médiumok inkább a menekültek okozta teherre és veszélyforrásra hívják fel a figyelmet.
Az 1990-es évek vége óta Szlovákiában számos kutatás irányult a kisebbségek médiaábrázolásának, illetve annak társadalmi hatásának vizsgálatára. A Memo 98 nevű NGO folyamatosan végez vizsgálatokat a témában. 1998-ban ez a szervezet indította a Romák portréja a szlovák médiában című projektjét, amely más kutatások azon eredményein alapul, miszerint a szlovák többség negatív attitűdökkel viseltetik a romák iránt. A Memo 98 kiinduló hipotézise szerint a cigányok iránti attitűdöket jelentős mértékben befolyásolja a média:
„A média megerősíti a romákról alkotott negatív képet, miszerint ezek az emberek piszkosak, lusták, s ezek a tulajdonságok az egész kisebbséget jellemzik” (Říčan, 1998).
Csehországban a Man Alapítvány, a Munkaügyi és Szociális Minisztérium kutatásai, illetve a Dženo Roma Szövetség napi cikkgyűjteménye egybehangzóan állítják, hogy ahogyan az „idegenek” száma nőtt az országban, úgy fordult e téma felé a média érdeklődése napi szinten. Ez a folyamat erősödött Csehország uniós csatlakozása után. A leggyakrabban azonban a szerzők egyetlen kisebbségre, a romákra koncentrálnak (lásd például Homoláč, 2003).
Nagyon tömören és némiképp leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy akik Európa keleti felén (Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában) a tévében és az írott sajtóban a romák, azok Ausztriában a színes bőrű bevándorlók, illetve a Balkánról érkezők. Ebben az országban kisebbségekről szólva leginkább a kelet-európaiakról, valamint a színes bőrűekről olvashatunk-láthatunk anyagokat. Az országban honos kisebbségekről szinte egyáltalán nincsen szó. Ez nem feltétlenül a média felelőssége, sokkal inkább arról van szó, hogy például a szlovákoknak az ausztriai kisebbség körüli történésekről szinte semmiféle értékelhető hírük nincs, ugyanakkor a Szlovákiából érkezőknek már igen (feketemunka és más ügyek). Legutóbb hatalmas botrányt váltott ki, hogy az osztrák kancellár feketén alkalmazta anyósa Szlovákiából érkezett ápolónőjét.
A három posztszocialista országban jellemzően a romák jelenléte túlsúlyos a médiában, ezen felül pedig Csehországban a vietnámiaké (a másik két ország médiumai a távol-keleti, az afrikai vagy máshonnan érkezett bevándorlókról, menekültekről szinte soha nem ejtenek szót). Szlovákiában a magyarok mint kisebbség, és a velük kapcsolatos politikai-társadalmi témák jelennek meg.
A szerbek például a vizsgált egy hónap alatt egyetlen egyszer fordultak elő a médiában (nem számítva természetesen Szerbiát mint külpolitikai témát). A Békés Megyei Hírlap ír a békéscsabai menekülttáborban élő szerbek közötti konfliktusról (2006. november 30., 5. o.). Ez a sajtótermék egyébként mind a romákról, mind más kisebbségekről kiemelkedő tényszerűséggel, sok esetben empátiával, a kép árnyalásával ad közléseket. A kisebbségek közül a cigányokon kívül a magyarországi románokról és a szlovákokról esik szó benne.
Az osztrák média talán még kisebb hangsúlyt helyez a hat hivatalos kisebbség sajtómegjelenésére, mivel jelenlétük mint kisebbség, még annyi jelentéssel sem bír, mint például Magyarországon. Ugyanakkor az ország bizonyos részein kezd felélénkülni a velük szemben megnyilvánuló rasszizmus.
A bevándorlókról/menekültekről, hadd folytassuk a sort: „idegenekről” szóló cikkek esetében igen nehéz megvonni a határt. A releváns cikkek száma elenyésző. Ha beleszámítjuk az olyan írásokat és képeket is, mint például a Magyar Nemzet tudósítása Törökország európai csatlakozási folyamatáról, akkor is tíz alatti az ilyen anyagok száma. Alkalmanként megjelennek a média közlései között szlovákok, románok, ukránok, de legtöbbször mint bűnelkövetők, feketemunkások, esetleg nemzetközi sztárok (például az ukrán Klicskó, Sevcsenkó).
Külön foglalkoztunk a vizsgált csatornák főműsoridőben sugárzott híradójával és népszerű magazinműsorával. Egyrészt azért, mert a televízió valóban mindenkihez eljut, ha másként nem, akkor háttérzajként van jelen az esti órákban. Másrészt azért, mert a televízióban feltűnően kevés közlést találni a szóban forgó csoportokról, s így felértékelődik a kevés megjelenés hatása.
Az ATV+ csatorna az egyetlen osztrák kereskedelmi adó, Ausztriában a televíziózás leginkább az állami ORF, illetve a német csatornák nézését jelenti. Az ATV+ esti hírei és magazinjai voltaképpen semmilyen műsort, releváns műsorelemet nem tartalmaztak – egyetlen kivételtől eltekintve. Az adott riportokban a kisebbségeket a népszerű bécsi Flohmarkt és Naschmarkt (piac) kapcsán mutatták be. A híradás első része elfogulatlanul számolt be olyan török és görög vendéglősökről, akiknek a Naschmarkton van a vendéglőjük. Ezután a bolhapiaccal foglalkozó rész azonban már szembeállította egymással az igen kevés standért kora reggel tisztesen sorban álló osztrákokat és az erőszakosan tolakodó idegeneket. A filmriport a bolhapiac feketeárusainak képi megjelenését egy engedély nélkül áruló (és ezért a kamera előtt le is tartóztatott) jugoszláv asszonnyal ábrázolta. Hozzá kell tenni: néhány írott sajtótermékben egyre általánosabbá válik az a gyakorlat, hogy ha például egy bűncselekmény esetén a cikk szerzője jelezni kívánja az olvasónak, a feltételezett elkövető a Balkánról érkezett, „fekete hajról” és „fekete bőrdzsekiről” ír.
A cseh TV Prima hírműsorainak közlése gyors és rövid. Bár a vietnámiak mint árusok, a romák pedig mint kilakoltatott emberek láthatók, mégis: legalább megjelennek a tévében. Az események bemutatása a vizsgált cseh televízió-műsorokban nem volt elfogultnak mondható, a csatorna megkísérelte megszólaltatni az érintetteket is, ugyanakkor jellemzőek voltak a gyors vágások, s a szereplőket inkább a kedvezőtlen oldalukról mutatták be. Így például a nézők figyelmét arra irányították, ahogyan egy kilakoltatott roma asszony szidalmazza a polgármestert – ráerősítve ezzel a „romák a hangosan káromkodók” sztereotípiára, kevés empátiát ébresztve a nézőben az otthonát elvesztett család iránt. A rövidre vágott félmondatok esetében nem tudni, hova tegyük a járókelő félmondatát a vietnámi kereskedővel kapcsolatban: vajon vele vagy az illegális bevándorlásról nyilatkozó határőrrel ért-e egyet.
A magyar TV2-ben egyetlen releváns műsort találtunk, amely négy percben szólt egy kisváros kocsmájáról, ahonnan a kocsmáros azzal próbálta meg kitiltani a cigányokat, hogy kiírta a kocsma bejárati ajtajára: „Cigányokat nem szolgálunk ki.” A helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselői tiltakozni kezdtek, jogvédő szervezetekhez fordultak, majd megjelent a helyszínen a média is. A bejátszásban megszólalt a kocsmárosnő, aki elmesélte, hogy egy társaság miatt tették ki a táblát, amelynek tagjai egyik este rengeteget ittak a kocsmában, szétrugdosták a berendezést, összehányták a helyiséget stb. A riportban a kocsma tulajdonosa bemutatta a károkat (a szétrugdosott piszoárt, a betört mosdóajtót, a cipőnyomokat a mennyezeten stb.), s elmondta, hogy „…van az a tíz-tizenkét cigány, akit ismerek, és tudom, hogy nem verik szét a berendezést, azok bejöhetnek, a többi nem”. A műsorban – meglehetősen akadozva – megszólalt a cigány kisebbségi önkormányzat képviselője is. Vágatlanul beszélt a vezető, s próbálta elmondani, hogy szerinte miért esik szó jogsértésről. Végül a narrátor sietett a néző segítségére: elmondta, milyen jogokat sért a tábla, megszólalt egy alkotmányjogász is, aki szerint
„…azzal nincs semmi baj, ha valaki olyanokat tilt ki a kocsmájából, akik szétverték azt. Azt viszont senki nem mondhatja, hogy emiatt még több száz embernek, bőrszínük azonossága miatt tilos a belépés.”
A narrátortól megtudhattuk, hogy a város lakosságának harmada cigány, vagyis a tábla tilalma – elvileg – több ezer embert érint. Az ügy lezárásaként és nyilvánvalóan a média nyomására a tulajdonos lecserélte azt „zárt körű rendezvény” feliratú táblára.
A legfontosabb kutatási eredmény ezen a területen született. Kiderült, hogy ameddig Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában a határvonal a bulvár és a minőségi sajtó között húzódik a kisebbségek ábrázolásában, addig ez Magyarországra nem igaz: ha az írásokra és mozgóképi ábrázolásokra a felelősségvállalás és a hiteles, objektivitásra törekvés szempontjából tekintünk, akkor cáfolható az az előítélet, hogy a bulvársajtó (jobban) torzítana, s a botrány, a szenzáció kedvéért hamis vagy egyoldalú információkat közölne a szóban forgó csoportokról. Itt a határvonal a baloldalinak mondott és az önmagát kifejezetten jobboldaliként definiáló (ti. a Magyar Nemzet) orgánumok között húzódik.
A bulvárlapok és szórakoztató műsorok igyekeznek kiszolgálni azokat az igényeket, amelyeket (legalábbis szerintük) velük szemben támasztanak a fogyasztók: gyorsan, röviden, közérthetően és mindenekelőtt szórakoztatva informálni. Az a közvélekedés sem tűnik igaznak, hogy csak a negatív eseménynek, a tragédiának van hírértéke. A Blikk például címlapon követett nyomon napokig egy (igaz) történetet: egy dorogi kisfiú elvesztett plüssállatának szerencsés megtalálását.
A vizsgált Magyar Nemzet romákkal és más kisebbségekkel kapcsolatos közlései erősen koncepciózusak. Míg az olaszliszkai eset6 kapcsán a lap szélsőséges romaellenes kirohanások hadának engedett teret, s nyíltan egyfajta civilizációs hiánynak, általában a roma kultúra következményének tekintette az esetet, addig kevesebb mint egy hónappal később, a tömeges svédországi roma kivándorlás kapcsán már feltűnő empátiával mutatja be ugyanezt a kisebbségi csoportot, amely a kormány elhibázott szociálpolitikájának esett áldozatául.
A magyarországi médiumok a szóban forgó csoportok közül túlnyomó többségben csak a cigánysággal kapcsolatban nyilvánulnak meg. A többi 12 magyarországi (hivatalos) nemzeti kisebbség legfeljebb elvétve, akkor is inkább archaizáló módon, a régmúlt szépségein elmerengve jelenik meg. Ez utóbbi esetben – különösen a jobboldali sajtóban – a karakterek idealizáltak, a nemzetiségek közötti különbségek felnagyítottak, s azok olyan tulajdonságelemekként vannak kijelölve, mintha a nemzetiségi hovatartozás lenne az emberek közötti leglényegesebb különbség.7 A Magyar Nemzet hasábjain nem ritka a ma már legfeljebb szépirodalmi szövegekben, akkor is csak a korhűség kedvéért használt „sváb”, „tót” népelnevezés.
A bulvárlapok sokkal ritkábban foglalkoznak a témával, mint más médiumok. Ennek valószínűleg az állhat a hátterében, hogy a téma nem vagy csak egyetlen módon (botrány, extrémitás) tehető hírértékűvé. A bulvármédia pedig az elmúlt években jócskán került a törvény színe elé a közölt botrányokkal, így a szerkesztők részéről érthető megfontolás a felesleges perek elkerülése.
Ha a vidéki lapokat mint az elemzés szempontjából külön kategóriát vizsgáljuk, szembeötlő a Nyugat és a Kelet közötti földrajzi határvonal megléte. A cseh, a magyar és a szlovák helyi lapok igazi vidéki médiumok, amelyek az országos hírek mellett előszeretettel közölnek helyi relevanciájú híreket. Ezzel szemben az osztrák Salzburger Nachrichten mint nem fővárosi lap, kimondottan országos jelentőségű sajtótermék. Kiemelendő a magyar Hajdú-Bihari Napló című napilap: példás politikai korrektséggel közelíti meg a témát, s próbál közölni minden hírértékűvé tehető eseményt, amely a kisebbségi tematikát érinti.
Még egy fontos tény, amely ugyanakkor nagyon sokat elmond a nyugati (jelesül az osztrák) és a keleti (vagyis a posztszocialista) újságírásról: míg az osztrák médiában még elvétve és a célzás szintjén sincsenek antiszemita megnyilvánulások, addig a magyar, a szlovák és a cseh médiumokban meg-megjelennek ilyen hangvételű cikkek, műsorrészletek.
Infotainment. Mindegyik médiatermék ki akar szolgálni, s érezhetően nem vállalja a kockázatot, hogy hosszabb elemzésbe bonyolódva vagy a „labdát nem lecsapva” kielégületlenül hagyja az olvasót. Akármelyik médiumról beszélünk is, a benne szereplő anyagok kivétel nélkül a szórakoztatást is szolgálják. Még a hírek is csak egy bizonyos szemszögből tekinthetők híreknek, valójában olyan módon összeválogatott közlések, amelyek – a szerkesztők szándéka szerint – izgalmi állapotot okozhatnak a médiafogyasztóban. Különösen igaz ez mind a négy ország bulvárhetilapjára. Ezek a színes magazinok a szórakozást szolgálják, s lapjaikon szívesebben jelenítik meg azt, ami szép, ami sikeres, ami után az olvasó inkább vágyakozhat, mint azt, amitől undorodva elfordul. A bemutatott (kisebbségi, migráns) emberek túlnyomó többsége mint egyén jelenik meg, és ez elvitathatatlan érdeme e lapoknak.
A média konstruálja a valóságot. További vizsgálatokat igényel, ám feltételezhető, hogy a világ dolgairól értesülő kelet-közép-európai hírfogyasztó alig érzékeli a távol-keletiek jelenlétét. A média által elénk tárt valóságban a bevándorlókkal csak a baj van, a romák szegények, s e csoportok általában homogének.
A bulvárlapoknál maradva: a magyar Blikkben például a romák nevesítése konkrét, a médiában egyébként is megjelenő események kapcsán volt megfigyelhető (Olaszliszka, illetve a Svédországba történt utazások). Emellett szerepeltek még romák az újságban, pontosabban roma médiasztárok (Győzike, Gáspár Laci). Elvétve ugyan, de esetükben előfordult a „roma” jelző használata. Az előbbi esetben egyfajta keveredés, zavartság jellemezte a szóhasználatot. Először nem utal a cikkíró a romákra, aztán mégis nevesíti őket. Mintha a médiában megjelenő, romákat nevesítő cikkek egyfajta bátorítást adtak volna arra, hogy igen, lehet használni ezt a jelzőt. Ez persze merő spekuláció. Erre választ adhat a cikkek időbeliségét is magába foglaló tartalomelemzés. A mellékletekben szinte soha nem jelent meg a „roma” szó. Egyedül egy sportrovatban egyszer, amikor is emlékmeccset játszott a Fradi az Olaszliszkán elhunyt tanárért. Ameddig az osztrák bulvársajtó (Kronen Zeitung)8 a migránsok Nyugat-Európában való megjelenésével riogat, főleg a kulturális másságot hangsúlyozva, ahelyett, hogy a szegénység, illetve a befogadó országba való társadalmi integráció nehézségeinek és akadályainak társadalmi hátterét hangsúlyozná, addig Magyarországon még csak elszigetelt jelenségről beszél a média. A kevés magyar cikk inkább a félelem érzetét kelti: például az ukrajnai tüdővészes vendégmunkások becipelik a bajt hazánkba. (Itt megint csak nem a magyarországi ukrán kisebbségről, illetve az ukrajnai magyarokról van szó.)
Kisebbségek mint eszköz. A kisebbségek és a bevándorlók témakörét igazán egyetlen magyar médium használja apropóként távlatibb politikai célok támogatására, a jobboldali Magyar Nemzet. A szóban forgó csoportokkal kapcsolatos írások – függetlenül attól, hogy hírek vagy vélemények, hosszabb esszék – megértéséhez ismerni kell az egész lapot mint kontextust. A Magyar Nemzet jelenleg a jobboldali ellenzék által képviselt narratívához áll közelebb, illetve a baloldali kormány képviselte politikával áll szemben. Noha a lap rendkívül fontos demokratikus kontrollszerepet tölt be, sokat ront ennek hatásfokán az, hogy a hírek és más cikkek megfogalmazásai mondhatni kivétel nélkül valamiféle (nemzetközi) összeesküvést sejtenek az összes társadalmi-gazdasági jelenség, politikai lépés mögött. A szövegek általában valamiféle sérelemhez kötődnek, s olykor megdöbbentő gondolati ugrásokkal térnek vissza egyik vagy másik korábbi ügyhöz, amelynek valójában még csak áttételesen sincsen köze az adott szövegben tárgyalt témához.
A Magyar Nemzet megfogalmazásai sok esetben kölcsönöznek a II. világháború előtti szóhasználatból, már-már tendenciával használt a „Délvidék”, a „tót” és a „sváb” kifejezés. Többször fordul elő a nyilas korszak (holocaust) összevetése és bűneinek azonos súlyúként való beállítása az államszocializmus évtizedeivel. Feltűnően gyakori az az újságírói fordulat, amely úgy állít valamit, hogy közben azt hangsúlyozza: nem állítja, s ezzel morálisan magasabban áll, mint ellenfele. Ennek eklatáns példája Csókay András Balatonőszöd-Olaszliszka, hazugság-zsarnokság című írása (2006. november 3., 6. o.):
„…demagógia lenne azt állítani, hogy a Balatonőszödön lebukott miniszterelnöki hazugságok közvetlen okozói az olaszliszkai kegyetlen és szörnyű tragédiának”.
A megfigyelés időszakában került vissza a magyar sajtóba Malina Hedvig, a Szlovákiában megvert lány esete. A magyar írásokkal egy időben a szlovák sajtó is hírt adott az esetről, a rendőrségi vizsgálatról. A magyar sajtó azon kételyeknek adott hangot, hogy a szlovák lányt nem is etnikai okokból verték meg. Ez alól kivétel a Magyar Nemzet, amelyik szóhasználatával a szlovák rendőrség esetleges törvénytelen eljárására vagy az eset hátterében álló lehetséges etnikai motívumok negligálására utal. A szlovák bulvársajtó szenzációként tálalta az esetet, a többi médium viszont azt hangsúlyozta, hogy a lány akár öt évet is kaphat hamis tanúvallomás miatt.
Magyar site-ok. A korábbi években rebellisnek és nagyon kritikusnak, hangvételében és témaválasztásában extravagánsnak mondható index.hu portál gyakorta szólal meg a roma tematikában. Azonos súllyal mutatja be a weblap az ismert roma zenész, Győzike hétköznapjait, az őt ért támadást, valamint a roma családok hányattatását Svédországban.
„Halálra gázoltak egy 47 éves nőt Hosszúpályi belterületén; a gázoló személygépkocsi vezetője félt a hozzátartozók reakciójától, ezért nem állt meg, de később a rendőrökkel visszatért a helyszínre”
– írta az index.hu 2006. november 29-én Lincseléstől tartott a gázoló című cikkében. Fontos, hogy a magyar sajtó szinte egyként találta áldozatnak a roma asszonyt halálra gázoló sofőrt ebben a történetben, aki – állítása szerint – a korábbi lincselés miatt félt megállni.
Jellemző, hogy ha a kutatásunk által vizsgált témában felmerül egy konkrét ügy, akkor akörül forog minden csatorna érdeklődése és a médiumok nemegyszer egymást használják forrásként. Kérdéses ugyanakkor, mennyit ér az, ha egy médium tudósítót küld a helyszínre. Kíváncsiak lennénk rá, mennyit hozott például a hirszerzo.hu oldalnak a konyhára az, hogy a romák tömegesnek mondott svédországi kivándorlása kapcsán a website saját tudósítót küldött Malmőbe. Az említett oldal bár korábban több esetben volt szószólója az általánosan elutasított társadalmi csoportoknak (nem csak a romáknak), a vizsgált időszakban azonban jelentetett meg olyan cikket, amely kifejezetten az idegenellenességre hangolja az írást felületesen olvasót (Idénymunkások a tbc-vel fertőzött betegek?, 2006. november 8.). Bár a szöveg által közölt információk valószínűleg igazak, vagyis az, hogy az országban dolgozó három idénymunkás tbc-s, s azt sem kétli senki, hogy „a tüdőbaj keleti szomszédainknál sokkal elterjedtebb betegség: 4–6-szor annyi a tbc-s, mint nálunk”, mégis a tények magyarázatának hiánya az olvasót arra sarkallja, hogy egyenlőségjelet tegyen az Ukrajnából érkező idénymunkások és a tbc-veszélyforrás közé.
Az origo.hu oldal anyagainak többsége a Mohácsról és környékéről kivándorlási szándékkal Malmőbe érkező családokról szóló tudósítás. A szövegek korrektek, a téma megközelítése nem etnikai alapú: Magyar családok ostromolják Svédországot – így az egyik írás címe, amelynek csak a legvégén olvasható, hogy:
„…a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint többségében roma származású az a mintegy 120 ember, aki a napokban Svédországba utazott. Kovács István hangsúlyozta: a romák nem üldöztetés miatt, hanem a jobb élet reményében hagyták el az országot.”
A weboldal más releváns tematikájú cikke is igyekszik minden oldalt megszólaltatni, sőt a szakértőként bemutató elemzők közül is többen kapnak hangot, így például a korábbi olaszliszkai lincseléssel kapcsolatban az egymással ellentétes véleményt hangoztató Ladányi János szociológus, illetve Póczik Szilveszter kriminológus.
A cseh és a szlovák internetes oldalak igen hasonlóan szólalnak meg, és tematizálásuk is közel áll egymáshoz. A szlovák weboldalakon a többi médiumhoz képest kifejezetten kevés anyag található a témában. Ugyanakkor a romákkal kapcsolatban inkább a pozitív, de sztereotip megközelítés a jellemző: a romák mint művészek (www.aktuality.sk, 2006. november 28.), sztárok (www.aktuálne.sk, 2006. november 14.). A magyar kisebbséggel szinte kizárólag az (állítólag) megvert Malina Hedvig kapcsán foglalkozik az internetes sajtó Szlovákiában. A cseh portálokon hasonló a helyzet: az anyagok mindegyike kifejezetten sztereotip, közülük egyetlen mondható pozitívnak, ám szintén a romákkal kapcsolatos közvélekedést megerősítőnek.9
Az osztrák internetes portálok adtak először hírt egyebek között Jörg Haider (BZÖ) szélsőjobboldalinak tartott politikus akciójáról, amelynek keretében visszacseréli azokat a helységnévtáblákat egynyelvűre, amelyek – egy osztrák jogszabály értelmében – nemcsak németül, de az adott települést (Klagenfurt) bizonyos arány fölött lakó kisebbségek nyelvén is megjelennek (Cakovec).
Az orf.at hírportál az állami tévécsatorna, az ORF weboldala. Közszolgálati médiumként a tényállások objektív bemutatása és a fair újságírás számít a híradása alapjaként. Ezeket az elvárásokat az orf.at nagyjából teljesíti is, az összegyűjtött és analizált cikkek mind tárgyilagosak voltak. A kisebbségek és a migránsok diszkriminációját nem lehetett fellelni az írások között. Érdekes, hogy több olyan cikket találni, amely az egyes tartományokkal, mint olyat, amely inkább országos jelentőségű hírekről számol be. Számos írás szól olyan bűnügyekről, amelyeket kisebbségiek vagy migránsok követtek el, illetve amelyeknek ezek a csoportok voltak az áldozatai. Az integrációra és az interkulturális párbeszédre nagy hangsúlyt fektettek a cikkek szerzői. Az orf.at a kiegyensúlyozott tudósítást szolgálta. De mint gyors médium, erősen az aktualitás és információorientált tudósítás kritériumának van alárendelve. Az orf.at nem nyújt terjedelmes háttérinformációkat, valamint hosszabb portrékat.
Az osztrák heti magazin internetes honlapja, a news.at megfigyelésünk során egyetlen releváns cikket sem jelentetett meg. Azokban az esetekben, amikor szót ejtett migránsokról, kizárólag bűnügyekkel vagy közlekedési balesetekkel kapcsolatban tette ezt (mindössze öt ilyen írás volt). Ha abból indulunk ki, hogy a hallgatás is egy kommunikációs forma, akkor a news.at egy speciális módon hat a köz vélekedésére.
A standard.at honlap (a Der Standard weboldala) összesen 150 releváns cikket jelentetett meg a témában. Az írások többsége a Panorama rovatban, azon belül is a Wien alkategóriában jelent meg: Bécsnek a többi osztrák településnél jóval számosabb migráns és kisebbségi lakossága van. A cikkek témája a kulturális eseményektől a bűnügyekig terjedt. A Politika rovatban szintén bőséges a termés, a már említett helységnévtábláról éppúgy van szó, mint a jobboldali pártok választási kampányáról (a kisebbségek és a migránsok jogairól, illetve jogaik megnyirbálásáról). Az írásokat a kiegyensúlyozott híradás jellemzi. Sokszor megszólalnak maguk az érintettek (a migránsok mint bűncselekmények áldozatai) is. Néhány cikk a kultúra, a média és a sport rovatban is felelhető volt, de az előző kategóriákkal szemben itt elenyésző volt a számuk.
E pilotvizsgálat tudományos szempontból talán legfontosabb eredményének azt tartjuk, hogy rávilágított arra, milyen további vizsgálatokat lehet, sőt érdemes végezni a média értékközvetítő szerepének kutatásakor.
1. Mindenekelőtt további médiumokat kell bevonni az elemzés körébe. Amellett, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül a hagyományos újságok, különösen vidéken a helyi lapok, a vizsgálatba bevont, interneten megtalálható hír- és információforrások körét kell bővíteni – elsősorban a független médiumok és a rendkívül népszerű blogok irányába. Ez utóbbi internetes naplók számos esetben legalább olyan hitelesek olvasóik számára, mint a hivatalosnak mondott hírportálok. Az elmúlt években elhíresült néhány botrányhős – így például a magát Tomcatnek nevező férfi jegyzeteit, tudósításait sokan olvassák, s erre ráerősítenek a jól ismert hírportálok, amikor idéznek belőlük, illetve teljes cikkeket szentelnek egyik-másik megnyilvánulás elemzésének. Noha nem minden kutató sorolja a médiumok közé a mobilkommunikációt, ez a csatorna is nagy figyelmet érdemel. Az elmúlt években Európa-szerte felértékelődött a mobiltelefon szerepe mind a piaci reklámozók, mind a pártok, mind pedig a különféle politikai akciókat, megmozdulásokat szervezők körében. A tartalomipar fősodrának érdeklődése éppúgy a mobiltelefonok felé fordult, mint a periférikus szélsőjobboldali csoportoké. Ausztria Karintia tartományában a közelmúltban zajlott az az sms-kampány, amely arra buzdította a címzettet, hogy küldjön egy sms-t egy előre megadott telefonszámra, „azzal is megöl egy szlovént”.10
2. A kutatás folytatásának másik iránya a médiafogyasztók körében élő kognitív elemek (ismeretek, attitűdök, sztereotípiák) feltérképezése, valamint annak megértése, hogy ezek kialakulásában mennyiben és főleg miként játszik szerepet a média. A vizsgált anyagok tartalmi elemzése, a szövegek rejtett tartalmának feltárása, a képek és a mondanivaló közötti összefüggések, illetve inkonzisztenciák bemutatása, a kisebbségekkel és a bevándorlókkal kapcsolatos leggyakoribb szóhasználat mérése, egyszóval egy tartalomelemzési mélyfúrás segítené a mélyebb megértést.
3. Talán a leglényegesebb kutatási iránynak ígérkezik annak bemutatása, hogy miként függ össze a különböző médiumok mint vállalatok és a bennük működő szerkesztőségek mint szervezetek működésmódja, illetve a képernyőn vagy nyomtatásban megjelenő tartalmak sztereotipikus, leegyszerűsítő jellege. Hogyan hat a szerkesztőségre, az adott médiumra jellemző szervezeti kultúra a megjelenő tartalmakra, az azokkal kapcsolatban felmerülő etikai problémákra.
Összegezve: a magyarországi kisebbségekről és migránsokról szóló híradások száma alacsony, s elsősorban a konfliktus, a szórakoztatás és a kultúra világa körül csoportosulnak. Feltétlenül külön kell megemlíteni a romákról szóló anyagokat, amelyek – eltekintve a cigány származású celebritások hétköznapjairól szóló jelentésektől – a konfliktusról, a szociális problémákról, az igen gyakori diszkriminációról szólnak. Ennek hátterében az is meghúzódhat, hogy hiteles és használható roma hírforrás alig található az országban, a különböző szervezetek nem kommunikálnak elég hatékonyan a sajtóval.
A különböző magyarországi nemzeti kisebbségekről szóló információknak alig van hírértékük, a többségi társadalomhoz viszonyítva a közvélekedés szerint nincsen kulturális különbség, legfeljebb a magaskulturálisnak mondott szférákban (ilyen főleg a nemzetiségi nyelvű szépirodalom és a népzene-néptánc tematikája). Egy-egy kivételes esetben található közlés az adott kisebbség önkormányzatával kapcsolatban. (Megemlítendő, hogy az érintett időszakon kívül előfordultak már fontosnak mondható hírek az országos sajtóban egyes kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos botrányokról.) Hozzá kell tennünk azt is, hogy – leszámítva a hébe-hóba előforduló botrányokat – valóban nehezen tehető hírértékűvé a magyarországi szlovén, német, román kisközösségek életvilága.
Ha a hétköznapok szintjén, illetve a tudományos kutatások és a civil szféra világában nem találkoznánk bevándorlókkal, menekültekkel, a magyar sajtó közlései alapján nem is tudnánk arról, hogy hazánkban egyáltalán élnek kínaiak, törökök, afgánok, nigériaiak stb. Eltekintve néhány celebritás életének szórakoztató jellegű bemutatásától, lényegében nem találunk hírt azzal a társadalmi jelenséggel kapcsolatban, amely globalizálódó világunk egyik legnagyobb horderejű tematikáját adja.
Az alábbiakban közölt táblázatok a különböző médiumok romákkal, bevándorlókkal, illetve más nemzeti-etnikai kisebbségekkel kapcsolatos cikkeinek számát mutatja a vizsgált egy hónapban. A táblázat csak a tájékoztatást szolgálja, nem tekinthető pontos mérés eredményének, mivel a cikkek műfaja, terjedelme, témaválasztása rendkívül sokféle.
2. táblázat. Ausztria
Bevándorlók, menekültek, más nemzeti kisebbségek | ||
---|---|---|
Kisebbségek | Bevándorlók | |
NAPILAPOK | ||
Die Presse | 6 | 39 |
Der Standard | 9 | 67 |
Neue Kronen Zeitung | 19 | 75 |
Salzburger Nachrichten | 9 | 63 |
HETILAPOK | ||
Profil | 7 | |
News | 2 | |
TELEVÍZIÓ (ATV+) | ||
ATV aktuell | 1 | |
High Society & ATV Die Reportage | 1 | |
INTERNETES PORTÁLOK | ||
www.derstandard.at | 150 | |
www.news.at | 5 | |
www.orf.at | 135 |
3. táblázat. Csehország
Romák | Vietnámiak | Más kisebbségek | Bevándorlók, menekültek |
||
---|---|---|---|---|---|
NAPILAPOK | |||||
Mladá Fronta Dnes (jobboldali) | 20 | 2 | 1 | 3 | |
Právo (baloldali) | 36 | 4 | 1 | 16 | |
Blesk (bulvár) | 13 | 5 | 2 | 5 | |
Rovnost (Brno) | |||||
Brnenský denník | 26 | 9 | 9 | 8 | |
HETILAPOK | |||||
Reflex | 2 | 0 | 0 | 0 | |
Květy (népszerű női magazin) | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TELEVÍZIÓ (TV Prima) | |||||
Hírműsor | 7 | 5 | 0 | 1 | |
Extra (magazinműsor) | 0 | 0 | 0 | 1 | |
INTERNETES PORTÁLOK | |||||
www.idnes.cz | 25 | 5 | 1 | 8 | |
www.ihned.cz | 25 | 7 | 2 | 9 | |
www.blesk.cz | 10 | 3 | 0 | 8 |
4. táblázat. Magyarország
Romák | Más nemzeti kisebbségek, antiszemitizmus, magyarság a határon túl |
Bevándorlók, menekültek |
|
---|---|---|---|
NAPILAPOK | |||
Magyar Nemzet | 34 | 30 | 8 |
Népszabadság | 39 | 6 | 3 |
Blikk | 46 | 14 | 12 |
Békés Megyei Hírlap | 19 | 19 | 3 |
HETILAPOK | |||
Heti Világgazdaság | 5 | 3 | 1 |
Story | 3 | 1 | 3 |
TELEVÍZIÓ (TV2) | |||
TV2 Tények | 0 | 0 | 0 |
Aktív | 1 | 0 | 0 |
INTERNETES PORTÁLOK | |||
hirszerzo.hu | 1 | 5 | 5 |
index.hu | 22 | 1 | 2 |
origo.hu | 6 | 1 | 0 |
5. táblázat. Szlovákia
Romák | Magyarok | Más kisebbségek | Bevándorlók, menekültek |
||
---|---|---|---|---|---|
NAPILAPOK | |||||
Sme (jobboldali) | 10 | 3 | 3 | 2 | |
Pravda (baloldali) | 3 | 0 | 0 | 0 | |
Nový čas (bulvár) | 7 | 3 | 1 | 3 | |
Prešovský Korzár (Prešov-Eperjes) | 13 | 1 | 5 | 3 | |
HETILAPOK | |||||
Plus 7 dní | 2 | 0 | 0 | 0 | |
TELEVÍZIÓ (Markíza) | |||||
Hírműsor | 11 | 1 | 1 | 2 | |
Reflex | 2 | 0 | 0 | 2 | |
INTERNETES PORTÁLOK | |||||
www.aktualne.sk | 3 | 1 | 0 | 2 | |
www.aktuality.sk | 5 | 9 | 1 | 1 | |
www.atlas.sk | 5 | 1 | 0 | 3 |
Az adatfelvételt és a cikkek tematizálását Magyarországon a Kurt Lewin Alapítvány önkéntesei végezték: Paulik Mónika, Gelsei Gergő, Rácz Attila, Oravecz Ágnes, Héra Gábor, Cake-Baly Olivio, Kiss Veronika és Orosz Márta. A Békés Megyei Hírlap összes számának összegyűjtéséért és rendelkezésünkre bocsátásáért köszönetet kell mondanunk Forrás Mihálynénak.
Szlovákiában a Centrum pre Vyskum Etnicity a Kultúry11 civil szervezet végezte az adatfelvételt Elena Kriglerova irányításával a következő önkéntesek részvételével: Zuzana Kostovcikova, Martin Jevcak és Maros Cerny.
Az ausztriai adatok gyűjtése és elemzése a bécsi egyetem médiaintézetének (Institut für Publizistik- und Kommunikationswissenschaft) hallgatóinak köszönhető, akiket Gloria Graf, Emilie Habetzeder, Katharina Urbanek és Edőcs Kristóf koordinált.12
Csehországban Barbora Mančíková és Kateřina Drozdová végezték az adatfelvételt, mindketten a brnói Masaryk Egyetem Szociológiai Tanszékének munkatársai.13
Bernáth Gábor & Messing Vera (1998) „Vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal.
Bernáth Gábor & Messing Vera (2001) Roma szereplők a „Barátok közt”-ben: Az első fecske. Médiakutató, tavasz.
Fátyol Tivadar (2004) Roma sajtó Magyarországon. Médiamix, január 5.
Hegedűs T. András (1987) Szociális klíma – a cigányság képe a sajtóban. In: Uő. (szerk.) Tanulmányok a cigányság beilleszkedéséről. Budapest: OPI.
Homoláč, Jiří & Karhanová, Kamila & Nekvapil, Jiří, szerk. (2003) Obraz Romů v středoevropských masmédiích po roce 1989 (A romák képe a közép-európai tömegtájékoztatási eszközökben 1989 után). Brno.
Říčan, P (1998) Integrace Romů do společnosti. In: Romové a Evropa. Zborník z konference „Romské etnikum a multietnicita v zemích středné Evropy”.
Rohrauer, Bettina (1997) „Du nix Hammel braten in Hof...”: Fremdenbild und Ausländerpolitik in Grazer Printmedien: eine linguistische Analyse. Wien: ÖFSE-Forum.
Wal, Jessika ter, szerk. (2002) Racism and Cultural Diversity in the Mass Media. An overview of research and examples of good practice in the EU Member States, 1995–2000. Vienna: EUMC.
Zöld könyv. A romák médiaábrázolása (2006) Budapest: Partners Hungary Alapítvány.
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)