• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2007 ősz

Digitália

Barta Judit:

„Ha nem megy ellenük, csináld velük!”

„A demokratikus kommunikációt a leghelyesebb úgy megközelítenünk, mint egy élőlényt, amely a saját ritmusában húzódik össze és tágul ki, szemben az olyan lineáris, előre megtervezett és racionális folyamatokkal, amelyek a tudományos vizsgálódásainkat általában vezérlik.”
(Clemencia Rodriguez, 2001.)

A civil újságírásra a hivatalos média több fázisban reagált. Azokban az országokban, ahol a médialiberalizáció megvalósult – így hazánkban is –, az intézményes média már nem verseng az amatőr publicistákkal, hanem ellenkezőleg: igyekszik becsatornázni őket. Kérdés, hogy a civil kommunikáció hatékonyságát ez az asszimilálási folyamat veszélyezteti-e. Ugyanakkor a blogoszféra működése, az amatőr újságírók mintája olyan kihívások elé állítja a professzionális sajtót, amelyek a szakmai mércék, a legitimitás, a hitelesség fogalmának tisztázását, illetve újradefiniálását igénylik.

Bevezető

A digitális forradalom második korszaka a felhasználók által generált tartalmak robbanásszerű növekedését hozta magával. 2001. szeptember 11-e, a londoni és a madridi bombamerényletek, az indonéziai cunami vagy a Katrina hurrikán tragédiái a blogpublikálás tömegkultuszát, illetve az intézményes média lassú átrendeződését katalizálták. A civil újságírás a média és a nyilvánosság igazi demokratizálódásával kecsegtet: azzal, hogy a mediatizált nyilvánosság mesterségesen előállított társadalmi konszenzusát felválthatja a habermasi ideál, a deliberatív, más szóval közvetlen avagy részvételi demokrácia.

Tanulmányomban két kérdéskörre kerestem választ. Elsőként arra, hogy a civil újságírásnak a média fősodra által való asszimilálása, illetve a blog formátum adaptálása miként befolyásolja a hivatásos újságíróknak a szakmájukról, a szakmai legitimitásukról, a hitelességükről és a nyilvánossággal szembeni felelősségükről alkotott képét. A magyar újságíró-társadalomról az 1968-ban, 1981-ben, 1997-ben, (2000-ben szűkebb körben) és 2006-ban készült reprezentatív felmérések hasonló kérdéseket is érintettek, de olyan kutatás még nem született, amely az újságírószakmán belüli pozicionálási (nem kizárólag politikai) harcok függvényében vizsgálta volna az újságírók attitűdjeit, szakmai önképét. E tanulmány erre tesz kísérletet, a bourdieu-i mezőelmélet adaptálásával. A civil újságírás egyik nyilvánvaló következménye, hogy amatőrök kértek és nyertek bebocsátást az újságírás terepére, ami a régi iskola (a hagyományos nyomtatott sajtó) és az új iskola (az online sajtó) képviselőit egyaránt arra kényszeríti, hogy újradefiniálják a professzionális újságírás mércéit és feladatait, annak érdekében, hogy megőrizzék monopolhelyzetüket az információszolgáltatás vagy -menedzselés piacán.

A második kérdéskör arra vonatkozott, hogy a blog mint önkifejező médium közösségépítő, civil szférát erősítő szerepe érvényesülhet-e akkor, ha az intézményesített média üzleti érdekeltségébe vonja azt. A civil média (citizens' media) fogalmát Clemencia Rodriguez alkotta, aki a radikális demokrácia híveként úgy vélte, hogy az állampolgárságot a mindennapokban kell megvalósítani és megkonstruálni. A civil média

„…megkérdőjelezi a társadalmi kódokat, a legitimált identitásokat, és az intézményesített társadalmi viszonyokat; […] ezek a kommunikációs gyakorlatok hatalommal ruházzák fel az érintett közösséget, olyan mértékig, amíg ezek a transzformációk és változások lehetségesek” (Rodriguez, 2001: 33).

Az emancipatorikus társadalmi mozgalmak – mint Chilében a 1960-as és az 1970-es években Paolo Freire katolikus reformmozgalma vagy az Indymedia antiglobalista mozgalom – mindig is bátorították a civil média gyakorlatát. A civil újságírás pusztán volumenében, könnyű hozzáférhetőségében és a médium tekintetében új jelenség. A sajtót ellenőrző „ötödik hatalmi ág”-ként való működését és politikai funkcióját hangsúlyozzák azok a teoretikusok (például Howard Rheingold), akik „bölcs tömegként” utalnak a blogírók és -olvasók táborára. A zömében civil újságírók által működtetett dél-koreai OhMyNews például országos politikai reformokat ért el, és 2002-ben közvetlen hatása volt az elnökválasztásra (Young, 2005). Kérdés, hogy amennyiben a sajtó fősodra elmossa a határvonalat saját maga és az alulról jövő, független, amatőr médiumok között, akkor miként érvényesülhet a civil média alternatív értékeket, szerepmintákat, politikai célkitűzéseket és reformokat kultiváló funkciója.

A civil újságírás és a sajtó rétegződése

A civil újságírás Shayne Bowman és Chris Willis definíciója szerint a következő:

„Egy állampolgár vagy állampolgárok egy csoportja aktív szerepet vállal hírek és információk gyűjtésében, tudósításában, elemzésében és terjesztésében. E részvétel célja olyan független, megbízható, pontos, széles körű és releváns információk nyújtása, melyekre egy demokráciában szükség van” (Bowman & Willis, 2003: 9).

A blogszerzők komoly hányada végez kvázi-újságírói tevékenységet:

„…témákat választ, forráshitelességet ellenőriz, szalagcímeket ad, fényképez, stiláris újításokat vezet be, kapcsolatot tart fenn az olvasóival, közönséget épít, rágalmazási kockázatokat mérlegel és esetenként önálló nyomozásba kezd”¹ (Welch, 2003).

Ezen felül gyakran a hagyományos média ejtőernyőszerű híreihez² képest a helyi viszonyokat alaposan ismerő híreket tálal,³ és előszeretettel kutat fel periferiális, külföldi forrásokat. Jay Rosen sajtókritikus, a PressThink-blog szerzője szerint a blogok a kaláka-kereskedelem részének tekinthetőek, mivel önkéntességen alapulnak, a felhasználók ingyen szolgáltatják a tartalmakat, és cserébe ők is megkapják mindazokat az információkat, amelyekre szükségük van.⁴

A civil újságírók tehát az intézményes médiához képest alternatív híreket, információkat szolgáltatnak, sok esetben azért, mert az előbbieket részrehajlónak, futószalagon gyártottnak, leegyszerűsítőnek vagy pusztán érdektelennek ítélik. Az intézményes média a civil újságírás kihívására három etapban válaszolt (Tremayne, 2007). Az első reakció a támadás volt: jelesül az, hogy a blogok „jelentéktelenek”, „hemzsegnek a hibáktól”, és „nélkülözik a hitelességet”. A második reakció a felkarolás volt: „Ha nem megy ellenük, csináld velük!.” A hagyományos hírportálok megváltoztatták formátumukat, egyes rovatokat blogokkal helyettesítettek, s a legnépszerűbb bloggereket szerződtették le. Ismert példa a Salam Pax nevű bagdadi blogger leszerződtetése a bbcnews-nál, akinek a blogjaiból könyvet is kiadtak, a The Guardian egyik főszerkesztőjének előszavával. A harmadik reakció még komolyabb stratégiai fordulatot jelentett: „Vizsgáljuk meg, hogyan lehet kihasználni az aktív civil olvasókat jobb termék és alacsonyabb költségek generálására, és tanuljunk meg alkalmazkodni a változó környezethez!” (Tremayne, 2007).

Néhány nemzetközi példát kiragadva: a BBC a közönség felé való nyitás jegyében újságíróképző honlapot indított civileknek, Brazíliában az El Mundo országos nyomtatott napilap civil fotós gárdát működtet, amelynek a fotóit, ha úgy kívánják, névvel együtt közlik, legfeljebb a képcím-választásba szól bele a szerkesztőség. Az újság eseti szerződéseket köt civil újságírókkal, és fizet a fotókért. Magyarországon az MTI hírügynökség tett hasonló lépéseket fotók gyűjtésére, Finnországban még a globális blogláz előtt, az Amerikából az 1990-es évek közepén kigyűrűző polgári újságírás (civic journalism) reformmozgalom zászlaja alatt kisvárosi, regionális és országos nyomtatott orgánumok is kísérleteztek amatőr újságíróknak a hírgyártásba való bevonásával (Ruusunoksa, 2006). Itthon elsősorban még csak a hírportálok vagy a nyomtatott lapok online verziói próbálják becserkészni az amatőr újságírókat és bloggereket.

A civil vagy alulról jövő (grass-root) újságírást megelőzte az 1980-as évek végén Amerikában elinduló polgári újságírás, amely az intézményes médián belüli reformmozgalom volt:

„Demokratikusabb struktúrákra volt szükség, hogy növeljék a nyilvánosság hírgyártáshoz való hozzáférését, ellensúlyozzák a tulajdonviszonyok koncentrálódását és a médiabirodalmak erősödését” (Curran, 2002: 234).

A polgári újságírás szószólói különféle előírásokat támasztottak e célok elérésére, így például a választási kampányok alatt különböző témákra szerveződött nyilvános fórumok szponzorálását vagy közvélemény-kutatások használatát, eldöntendő, hogy a tudósításokban milyen ügyekre összpontosítsanak (Barlow, 2007). Ám fontos leszögezni, hogy a reformmozgalmat nem pusztán a nyilvánosság jobb szolgálata ihlette, hanem gazdasági szükségszerűség is volt. A nyomtatott sajtó fokozatosan vesztette el olvasótáborát az elektronikus média, majd az internet térhódításával.

Pierre Bourdieu magyarul Előadások a televízióról ([1996] 2001) címen megjelent könyvéből kiderül, hogy az újságírás kétpólusú mezeje a 19. században kristályosodott ki – a szenzációhajhász és az elemző-kommentáló sajtó közti harc eredményeképpen. Asa Briggs és Peter Burke A média társadalomtörténete ([2003] 2004) című történelmi alaposságú és gazdag forrásanyagú munkája árnyaltabb képet fest a sajtó indulásáról, rétegződéséről és átalakulásairól a 19. századtól egészen napjainkig. Ha a bourdieu-i mezőmetafórára próbáljuk kivetíteni a sajtótörténeti elemzésüket, akkor azt mondhatjuk, hogy a 19. században Amerikában és Angliában külön pólust alkotott a filléres sajtó, amely Angliában különösen 1861 után erősödött meg, amikor hatályon kívül helyezték a papírilletéket (nem sokkal előtte a bélyegilletéket is). Bár a New York-i Sun főleg szenzációhajhász témákra öszpontosított: „…hírei főleg a hétköznapi emberekkel és a bűnügyekkel voltak kapcsolatosak” (Briggs & Burke, 2004: 185), Angliában a filléres sajtó egy része nem a bulvár, hanem a radikális pólust képviselte, a chartista munkásmozgalmi irányzat orgánumaként. Például az 1838-ban alapított Northern Star

„…sok olyan információt közzétett, amelyek a Times hasábjain nem jelenhettek volna meg, nagyban épített lelkes helyi tudósítóinak értesüléseire, és a költészet szintén helyet kapott a hasábjain. Ugyanakkor létrejött a chartista széppróza műfaja, amely amellett, hogy kifizetődő volt, a chartisták ügyét képviselte, és mozgósította a közvéleményt” (Briggs & Burke, 2004: 189).

Ezen túlmenően lehet regionális rétegződésről is beszélni, mint arról Briggs és Burke beszámol: a 19. század közepén Angliában a vidéki sajtó komoly teret nyert. Az orgánumok mezőbeli elhelyezkedését a korai időszakban az is befolyásolta, hogy milyen műfajokkal kísérleteztek – ilyen volt a „mindenféle szennyesben vájkáló leleplező újságírás” (Briggs & Burke, 2004: 202), az „oknyomozó újságírás”, az „új újságírás” – a hasznosság, a felemelkedés és a szórakozás” szolgálatának a mottójával. A minőségi újságírás pólusát képviselő orgánumok, mint a londoni Times, a vélemény és az információ szétválasztásával az objektivitás zászlaját kitűzve jelölték ki a saját határaikat.

Ma még differenciáltabban írható le a zsurnaliszta mező, amelyben önálló, de cseppfolyós határokkal rendelkező almezőkként jelenik meg a nyomtatott, az elekronikus, az online, azon belül pedig a blogger-újságírás. Továbbá, részben a blogoszféra ötödik (a hivatalos sajtót ellenőrző) hatalmi ágként való működése folytán az objektivitás eszméje is átértékelődött.

Bourdieu szerint nem elég, hogy a zsurnaliszta mező a hirdetők vagy a közönségmérés révén állandóan alámegy a piaci elvárásoknak, de a piac logikáját más mezőkre: a tudományos, az irodalmi vagy a művészeti mezőkre is képes rákényszeríteni. Az újságíró autonómiája a sajtóorgánum tulajdonkoncentrációjától függ, míg az újságé attól, hogy milyen arányban és milyen forrásból származnak a bevételei – állami támogatásból vagy reklámokból.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a civil újságíróknak az a csoportja, amely egy-egy szakterület specialistájaként publikál, hasonlóan köztes helyet foglal el a mezők között, mint a Bourdieu által „értelmiségi újságíróknak ” nevezett csoport. Ők

„…kettős kötődésüket kihasználva hárítják el mindkét mező specifikus követelményeit, s viszik magukkal mindkettőbe a másikban többé-kevésbé megszerzett hatalmat. Ők két nagyon lényeges hatást válthatnak ki: egyrészt újfajta kultúratermelési formákat honosítanak meg, amelyek egy nem jól körülhatárolható köztes térben, az egyetemi ezoterizmus és az újságírói egzoterizmus között lebegnek” (Bourdieu 2001: 83–84).

Ebben a megközelítésben a civil újságíró egy kentaur-állatfajta, amely vagy korrumpálja az újságírás és a választott mezője értékeit, vagy éppen megújítja azokat.

Határok nélkül

E tanulmány empirikus anyaga az Index hírportál szerkesztőségében folytatott mélyinterjúkon és egy ugyanott lekérdezett, az újságírószereppel kapcsolatos attitűdmérő kérdőíven nyugszik. A kérdőív olyan, a polgári újságírással kapcsolatos állításokat tartalmazott, amelyekkel a lekérdezettek egyetértésük mértékét fejezhették ki. Az állítások többségét John L Morris (2002) q-metodológián⁵ alapuló, azonos témájú kérdőívéből vettem át, a szakmaiságra vonatkozó állításokat pedig Vajda Éva és Kaposi Ildikó tanulmányából (2001) adaptáltam (a kérdőív részleteit lásd a Mellékletben!).

Az Index hírportál az újságíró mezőben a határok elmosásával operált a kezdetektől fogva. Ez az infotainment megvalósítását, tehát a bulvár és az oknyomozó riportok vegyítését jelenti. Az Index egyik komoly nézettséget produkáló blogját működtető újságírója ezt a következőképpen fogalmazta meg:

„Az elefántcsonttorony nem piaci magatartás. A cél, hogy egyre több olvasó legyen. Kompromisszumokra szükség van. Egy tömegmédium esetében a kompromisszumok számosabbak. Az újságírás a szórakoztatóipar része. Az Index sok mindent képvisel. Kőkemény bulvár és tényfeltáró cikkek. Sajátos pozíció a magyar piacon.”

A blogoszféra új területet hasított ki az újságíró mezőből. Az Index ezúttal a nagy média és a kis média közti határvonalat teszi átjárhatóvá, miután bizonyos rovatokban megjelennek a blogok, és a civil újságírók cikkeit is becsatornázzák. Így nemcsak a mainstream, hanem a niche piaci igényeket is ki tudja elégíteni.

„Az Index elpuhítja a saját határait. A periférikus, de kevésbé vállalható, kevesebb embert érintő cucc kikerül a blogba, de a birodalmon belül marad. A blog átmenet a strukturálatlan Törzsasztal és a szerkesztett Index között. Kis távolságtartással kezelik, de ugyanolyan elvek érvényesek ott is, csak lazítva. Példa rá a Velvet és a Totalcar. A mostani Index szerkesztett tartalma vékonyodni fog, technológiai és kulturális blogokból fog állni. A gazdaság, politika, sport megmarad klasszikusan szerkesztett tartalomnak.”

Egyik interjúalanyom szerint ma az Index szerkesztőségében körülbelül egyharmad arányban vannak azok az újságírók, akik üdvözlik az Index nyitását a blogok felé, egyharmad arányban elutasítják azt és egyharmad arányban meggyőzhetőek az átalakulás pozitívumairól.

Hitelesség, legitimitás

Ami a magyar újságírószakma értékelkötelezettségét, hitelességét és legitimitását illeti, az 1990-es évek elején még mindezen dimenziókban igen pozitív a nyilvánosságbeli megítélése a sajtó rendszerváltásban játszott katalizátorszerepe miatt. Később azonban a médiaháború következtében romlik a szakma presztízse. Vajda és Kaposi Etikai dilemmák a magyar újságírásban (2001) című írásában arra a megállapításra jut: a szakma hitelességét ma tovább rombolja, hogy számos újságíró részmunkaidőben a marketing és a pénzügyi szektorban is vállal munkát, illetve tovább él a szocializmusból örökölt „cimboraság” gyakorlata a politikai és a gazdasági elit képviselőivel. Például esetenként közhivatalnokok csak akkor adnak interjút, ha előre megkapják a kérdéseket.

1997-es és 2000-es kutatásaiból Vásárhelyi Mária azt szűrte le, hogy a sajtószabadság igen korlátozottan érvényesül Magyarországon, s az újságírók többsége saját állítása szerint cenzúrázza önmagát, döntő többségük pedig nem érzi magát szabadnak munkájában. A magyar online sajtó, amelynek az Index hírportál volt az előfutára az 1990-es évek végén, fiatalosabb, és a gazdasági, politikai elittől függetlenebb, tehát legitimebb médiumként igyekezett pozicionálni magát.

Uj Péter, az Index főszerkesztője az orgánum induló legitimitását összefüggésbe állítja egy civil attitűd felvételével, amely távolságtartást fejezett ki a magyar újságírószakma egészétől:

„Az egész magyar online dolog innentől kedve elmozdul egy kicsit attól a vonaltól, ami ma a hagyományos sajtóban, mind nyelvezetében, mind attitűdjében, egy rossz értelemben vett professzionalizált dolog, tehát olyan karót nyelt [...] Most az Index esetében és az internet esetében talán ez is egy olyan civil attitűd, hogy kevésbé vesszük komolyan önmagunkat, meg az egész történetet, kicsit olyan paródia jellegű az egész. Talán a személyes stílusomat is rajta hagytam. [...] Nyilván olyan embereket is kerestem, akik ebben stimmelnek. Azért egy Tóta, egy Szily mind olyan szerzőnk, akik beleillenek ebbe, ők a mi flagship szerzőink, hogy egy nagyon ronda képzavart is előállítsak, rögtön kétnyelvű verzióval. Hogy hát ezek a kulcsszerzőink és ebben a vonalban vannak. A hagyományos, a hivatalos egyfajta paródiáját adjuk. Mindamellett tere van egy normális, mondhatjuk hírszolgáltatásnak is. De attitűdjében ez egy sokkal civilebb felfogás. Azok is csatlakoztak hozzánk, akiknek ez szimpatikusabb volt, tehát efelé ment ez a dolog. Az Internetto idején még egy nagyon határozott közösségiség is volt, akkor még nem létezett a blog szó, de hát gyakorlatilag az Internetto is egy blog volt. Tehát mi mindannyian ilyen módon bloggerek vagyunk, most ez bármilyen hülye kifejezés, meg bármilyen hülyén hangzik, hivatalos újság létünkre. Az attitűdben soha nem volt benne, hogy ilyen megmondóközpontként kezeljük magunkat, vagy egy ilyen hírgyárként, ahol ilyen nagyon hivatalos módon folyik a dolog.”

A 2000-es évek elején, az internetlufi kidurranásával az Indexet a Wallis Rt. húzta ki a csődből, majd 2005-ben ismét megváltozott a tulajdonosi szerkezet: a vállalatot Nobilis Kristóf és érdekeltsége, a Sydinvest Kft. vette át, százszázalékos tulajdonhányaddal. A Bourdieu által megfogalmazott tétel, amely szerint a zsurnaliszta mező folyamatosan ki van téve a piaci igényeknek, ekkortól kezdett igazán érvényessé válni az online sajtóra is. A fiatal újságírók szakmai önképét már a piaci közegben való szocializálódás formálja.

Az Indexből általam meginterjúvolt személyek szerint a blogkultúra terjedésével, a magánszemélyeknek a nyilvános diskurzusban való hangsúlyosabb megjelenésével párhuzamosan az újságírói hitelesség fogalma is átalakul. Egy hír (nem kizárólag a bulvárhír) ma attól is lehet hiteles, ha az olvasót azonosulásra készteti, ha van benne személyesség és narrativitás. Példának okáért a virginiai iskolai mészárlás esetében az újságírónak akkor is érdekében állt idézni az ámokfutó családtagját, barátját, szomszédját, ha az objektivitás elvét megsértve nem sikerült legalább két forrásból ellenőriznie, hogy az illető valóban az-e, akinek mondja magát – mondta az egyik interjúalanyom. Tehát az „objektív”, „tényközlő” újságírást bizonyos típusú hírek esetén felváltja egy puhább, anekdotázóbb jellegű riportstílus. A blogírásra jellemző, vállaltan szubjektív riport azonban az alanyok szerint egy ideig még nem váltja fel minden területen az elfogulatlan hírbeszámolókat, elemzéseket. Interjúalanyaim egybehangzóan úgy vélték, hogy a politikai és a gazdasági rovat híreit – ha ki is egészítik politikai (Pufajkás Turul) vagy gazdasági témájú blogok – teljességében nem fogják helyettesíteni.

A hivatásos újságíró szerepe a blogoszférában

Az Index hírportál jelenleg a civil újságírásra adott mainstream válaszoknak abban a fázisában van, amelyet úgy jellemeztünk, mint a „felkarolás”, illetve a „vizsgáljuk meg, hogyan lehet kihasználni az aktív civil olvasókat jobb termék és alacsonyabb költségek generálására” fázisa. Ez a stratégia új feladatokat ró az újságírókra. Pontokba szedve ezek a következők:

• Tartalomfigyelés: Milyen témákat karol fel a blogoszféra, amelyekkel részletesebben is érdemes foglalkozni? Az Index által 2007-ben felvásárolt Blog.hu-n folyamatosan zajlik a frissített szalagcímek gyártása, hogy a látogató ne csak a Google-on keresztül találja meg a számára érdekes blogokat.
• Tartalomgazdagítás.
• Tehetségkutatás/„Gyémántvadászat” (Nick Denton, online blogokra specializálódó médiavállalat-tulajdonos kifejezésével): Ahhoz, hogy a Blog.hu olvasott legyen, érdemes jó tollforgatókat becserkészni a címoldalra. Ehhez a sok ezer blogból a Blog.hu szerkesztőinek kell kihalászniuk a potenciális sikerblogokat.
• Kapcsolattartás: Civil újságírókkal, olvasókkal való folyamatos interakció fenntartása.
• Facilitálás: A civil párbeszéd erősítése az új médiumon keresztül moderálással és technikai segítségnyújtással.
• Konfliktuskezelés: Indexes blogokon kifejlődő konfliktusok menedzselése, trollok (kommunikációt szándékosan akadályozó provokátorok) esetleges kitiltása.

Az interjúkból ítélve az újságírók profitálnak megváltozott szerepeikből, annak ellenére, hogy a változást nem észlelik radikálisként. Először is azáltal, hogy közvetlenebb viszonyba lépnek a közönségükkel, növekszik a fontosságuk tudata. Több újságíró panaszkodott arról, hogy a nyomtatott napilapoknál sokszor az volt az érzése: a papírnak írja a cikkeit, miután nem kapott visszajelzéseket, és az újságolvasottsági mérésekből gyakran az derült ki, hogy a közönség nagy része csak a címoldalakat olvassa el. Ezzel függ össze: a blogformátum lehetővé teszi az újságírónak, hogy bebizonyítsa, önállóan mekkora érdeklődést tud felkelteni, és megmutassa, saját választott területén milyen lelkesedéssel, naprakész információkkal és tudással rendelkezik. Növekszik tehát az autonómiájuk. Ugyanakkor ez a „strukturális individuációs folyamat” (Ulrich Beck [2001] in Benett, 2003: 34) a blogoszféra networking jellegéből adódóan együtt jár egy újfajta közösségi léttel, ami egy kozmopolita szakmai identitás kialakulásához vezethet. Az általam meginterjúvolt online újságírók szakmai mércének és tanulási mintának tekintik az angolszász újságírószakmát. Példának okáért a Blog.hu magazinjellegű újsággá alakítását is Nick Denton brit születésű amerikai újságíró Gawker médiavállalata inspirálta.

A civil újságíró legfontosabb kelléke egy laptop, esetleg egy diktafon. Kötetlen a munkarendje, konferenciákra jár, interjúkat készít, ismeretlen weboldalakat kutat és előszeretettel üldögél kávézókban. Ez a fajta neonomád mentalitás a hivatásos újságírókra is hat. Az Index szerkesztősége, amely rugalmasabb, mint egy hagyományos, nyomtatott orgánumé, bizonyos mértékig teret enged a neonomád munkastílus gyakorlatának, de nem arra szerveződött, s az interjúim alapján azt szűrtem le, hogy egyelőre különcnek számít a szerkesztőségben az, aki nagyobb fokú szabadságra vágyik.

A kérdőív eredményei

Fontos leszögezni, hogy a mélyinterjúkhoz hasonlóan a kérdőív eredményei sem reprezentatívak, inkább csak iránymutatóak. Az első állítással – „az újságírónak elsősorban tudósítania és elemeznie kell” – a válaszadók többsége nagyon egyetértett, illetve egyetértett. Úgyszintén többnyire egyetértettek azzal az állítással is, hogy az „újságíróknak az átlagemberből kiindulva kell tudósítania”. Nagy részük elutasította azt az állítást, hogy „a civilek bevonása a hírkészítésbe pusztán kereskedelmi fogás”. Abban viszont igen heterogén álláspontot képviseltek, hogy az „újságíróknak komoly felelősségük van a demokratikus nyilvánosság felépítésében és fenntartásában”.

A szóbeli interjúkon az újságírók nyilvánossággal szembeni felelősségéről két sarkos véleményt idézek arra a kérdésre válaszul, hogy „hogyan határozná meg az Index nyilvánossággal szembeni szerepét?”:

„Könnyű manipulálni a közvéleményt, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy a médiának vagy az Indexnek hatalmas felelőssége volna. Azt gondolom, hogy az Indexnél bizonyos rovatok betöltik ezt a szerepet, de az Index általában nem. Itt is emberek dolgoznak.”

„Tájékoztatni, tanítani, régi és új hazugságokat felfedni, és szórakoztatni. Megpróbáljuk betölteni ezt a szerepet.”

A civil újságírás térnyerése az Index újságíróiban – úgy tűnik – nem a szakmai összetartást növeli, hanem ellenkezőleg: a szakmáról való kritikus reflexiót erősíti.

„Az újságírásnak több műfaja van. Én a publicisztikát művelem, ami alkalmazott irodalom. Távolról sem elitszakma, főleg az internet és a blogolás elterjedése óta. Bárki nekiláthat.”

„Szakmának szakma, de nem mondanám elitnek.”

„Én nem tekintem szakmának. A vezetés foglalkozás? Inkább tanult képesség. […] Van néhány alapdolog, amire szükség van. Nyelvi készségek, szemtelenség, exhibicionizmus. Logikus gondolkodás. Nem komoly dolog. Ami a presztízsét illeti, az nagyon rossz. Az emberek félnek tőle. Látják, hogy a média mit tud tenni az emberekkel. Sok újságíró visszaél a szakmájával. Ha kapnak egy rossz villanyszámlát, fenyegetőzni kezdenek, hogy cikket írnak róla. Úgy érzik, hogy ez egyfajta hatalom. Az emberek általában nem szeretik az újságírókat.”

Mindezek tükrében az látszik kirajzolódni, hogy az Index szerkesztőségén belül elég erősen jelen van a Morris (2002) által „objektív egalitáriánusnak nevezett” újságírótípus:

„Az objektív egalitáriánusok nem tartják magukat az elit tagjainak. Úgy vélik, hogy a hírekről inkább az átlagemberből kiindulva, mint a szakértőtől lefelé kell tudósítani. Kedvelik az »ablak a világra« metaforát, és hisznek abban, hogy az átlagolvasó képes értelmes következtetéseket levonni a tényszerű információkból. […] nem gondolják magukat felelősnek azért, hogy a nyilvánosság jól működjön” (Morris 2002: 136–138).

Számos teoretikus az online média és a blogoszféra konvergenciájában antidemokratikus tendenciákat lát:

„Ebben a médiumban hiányoznak a lefektetett nyilvános elvárások, így az alternatív civil újságírást kényelmes álcaként használva, a híripar kapitányai még vakmerőbbek lettek. Koncentrálták a termelést, egyre kevesebb témáról tudósítanak, és olyan pályára álltak, amely a politikai diskurzus fősodrában egyre kevesebb hangnak ad teret. […] Valójában az újraélesztett nyilvánosság ígérete a kereskedelmi hírhálózatok még szorosabban integrált uralmának adott helyet. […] Bár a technológia természete nem engedi meg, hogy a vállalati oligarchák teljes mértékben maguk alá gyűrjék a marginális játékosokat, azt mégis sikerült az antidemokratikus média hatékony eszközévé alakítaniuk” (Scott, 2005: 85).

Lou Rutigliano (in Tremayne, 2007) a hálózati és a komplexitás elméletet felhasználó empirikus blogkutatatása alapján azonban Carl Sunsteinhez hasonlóan arra a következtésre jut, hogy a demokratikus nyilvánosság nem a spontánul szerveződő, moderátorok nélkül működő, hálózati kommunikáció eredménye. Sunstein szerint a személyre szabott hírszolgáltatás (customized news), illetve a blogokon keresztül való tájékozódás a nyilvánosság fragmentálódását és a szélsőséges irányzatok felé való elmozdulását eredményezheti (Sunstein, 2001). Rutigliano Albert-László Babarasi kutatásaira hivatkozik, aki azt vizsgálta, hogy a komplex rendszerben működő blogoszféra milyen törvényeknek engedelmeskedik. Egyrészt a hatalom törvényének, amit az jelez, hogy túl sok kicsi, alig látható tag van kevés jelentőségteljes tag (a listás bloggerek) mellett. Másrészt a blogoszférában sajátos kapcsolódási elv érvényesül; az „egyedi csomópontok nagyobb valószínűséggel kapcsolódnak a már eleve jól beágyazott hálózati csomópontokhoz”, így a későn jövők kapcsolati hálójukat és hatásfokukat, hangerejüket tekintve hátrányos helyzetben vannak. Harmadrészt az önszerveződés és az eredeti tartalom előállítása sem korrelál egymással.

Rutigliano háromféle civil újságírásra szerveződő blogtípust hasonlított össze aszerint, hogy az mennyire aktivizálja a közönséget. Az első a kontrollált modell, amelyben a legtöbb tartalmat egy író: általában az oldal létrehozója és működtetője állítja elő. A nyilvánosság is hozzászólhat, de a standard újságírói normákat egy központosított szerkesztői kontroll biztosítja. Az ilyen modellekben a működtetők szolgáltatják a tartalom 75 százalékát, a felhasználók pedig 25 százalékát. A második és legeredményesebbnek bizonyuló blogtípus a hibrid modell, amelyben a blog egy kicsi, központosított részmunkaidős vagy önkéntes stábbal működik, amely tartalmat generál és moderálja a felhasználók hozzászólásait. Bár a posztokat átnézik, azokat általában érintetlenül átteszik a honlapra. A stáb ritkán ír posztokat és kommenteket. Az előző modellhez képest pont fordított a felhasználók és a szerkesztők által előállított tartalom aránya. Végül a nyílt blogmodellnél a stáb alig szól bele a blogon folyó diskurzusba. Meglepő módon ez a modell volt a legkevésbé hatékony a civil tartalom generálásában, és a blogot előbb-utóbb elárasztották a marketingjellegű felhívások (Tremayne, 2007).

A blogoszféra tehát többféle modell megvalósulásának ad teret, és az Index esetében a Blog.hu felhasználóin is múlik, hogy milyen kisközösségek fejlődnek ki, és ott mennyire eredeti tartalmak születnek. Minden médium a társadalommal való kölcsönös egymásra hatás révén fejlődik (Bockowski, 2005). A tömegmédiumok holdudvarába rendeződő blogok mellett egyre több kisebb-nagyobb civil, vallási, vállalati, politikai, tudományos, oktatási intézményhez kapcsolódó blogbefogadó oldal fog működni, a leghelyesebb tehát az, ha a civil újságírás tömegmédiába való becsatornázását a blogoszféra szegmentálódásának egyik állomásaként értelmezzük. Továbbá – figyelembe véve a blogoszféra sajátos egyenlőtlenségeket teremtő hatalmi és kapcsolódási törvényeit – még azt is megkockáztathatjuk: a professzionális sajtó azzal, hogy a saját nézettségéből fakadóan vizibilitást ad a kisebb mértékben behálózott blogoknak és átláthatóbbá teszi saját blogbefogadó oldalát, akár növelheti is a civil kommunikáció hatékonyságát és erejét.

Összefoglalás

A tanulmány konklúziói a következők. Az Index szerkesztőségében, úgy tűnik, az „objektív egalitáriánus” újságírótípus dominál – ez egy nem elitstátust feltételező, az állampolgárból kiinduló, tényszerű újságírást jelent, a nyilvánosság demokratikus működése iránti korlátozott felelősségvállalással. A szerkesztőségben vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a hitelesség alapjai a blogoszférával való érintkezés folytán átalakulóban vannak: ezek egyre inkább a személyesség, az egy speciális területen való jártasság és a naprakészség, a hatáskeltés, a bloghálózatba való beágyazottság, és egy kozmopolita identitás, amely utóbbi együtt jár a neonomád munkamódszer felé való nyitással. Az online médiá­ban a hivatalos újságírói szerep várhatóan egyre inkább az információmenedzsment felé mozdul el, és feladata lehet a politikai szélsőségesség, a digitális fragmentálódás kezelése, illetve a blogoszférában uralkodó egyenlőtlen hatalmi viszonyok kompenzálása. A civil újságírás asszimilálását érdemes a blogoszféra általános szegmentálódásaként értelmezni, miszerint bizonyos blogaggregátok a professzionális, kereskedelmi média holdudvarába rendeződnek, de azokon belül vagy kívül politikai mozgalmak, non profit szervezetek, oktatási intézmények is generálhatnak civil tartalmakat a hálón. A civil újságírás becsatornázásában az Index-portál bizonyos közösségi blogjain, például a Tékozló Homáron, az úgynevezett hibrid modellt valósítja meg, ami háromféle közösségi blogtípus közül a legtöbb civil tartalmi hozzájárulást eredményezi. Az Index által felvásárolt Blog.hu-n a szerkesztés elvei azzal arányosan lazulnak, minél kevésbé kötődnek a blogok a hírportálhoz. Ezt a stratégiát a bourdieu-i mezőelmélet adaptálásával úgy értelmeztük: az Index puhítja a saját határait, hogy a niche igényeket is ki tudja elégíteni. Közben, mintegy pozitív melléktermékként a közösségépítésben is szerepet játszhat és serkentheti az alulról, spontánul fejlődő civil kommunikációt.

Irodalom

Aaron, Berlow (2007) The Rise of the Blogosphere. Westport, Conn.: Praeger.

Allen, Stuart (2006) Online News Journalism and the Internet. Berkshire: Open University Press.

Bennett, Lance (2003) New Media Power. In Couldry, Nick & Curran, James (eds) Contesting Media Power, Alternative Media in a Networked world. Rowman & Littlefield Publishers.

Bockowski, Pablo (2005) Digitizing the News. Innovation in Online Newspapers. The MIT Press.

Bourdieu, Pierre ([1996] 2001) Előadások a televízióról. Budapest: Osiris.

Bowman & Willis (2003) We Media: How Audiences are Shaping the Future of News and Information. Media Center at the American Press Insititute.

Briggs, Asa & Burke, Peter (2004) A média társadalomtörténete: Gutenbergtől az internetig. Budapest: Napvilág.

Chang Woo-Young (2005) Online Civic Participation, and Political Empowerment: Online media and public opinion formation in Korea. Media Culture Society, 27, 925.

Curran, James (2002) Media and Power. London: Routledge.

Morris, John L. (2002) A Study of Attitudes Toward Audience Interaction in Journalism: Citizen based Reporting. Lewiston, N.Y.: Edwin Mallen Press.

Rodriguez, Clemencia (2001) Fissures in the Mediascape. An International Study of Citizens' Media. Creskill, NJ: Hampton Press.

Ruusunoksa, Laura (2006) Public Journalism and Professional Culture:Local, Regional and National Public Spheres as Contexts of Professionalism. Transnationalisation of the Public Sphere, 13, 4.

Rutigliano, Lou (2007) Emergent Communication Networks as Civic Journalism. In Tremayne, Mark (ed.) Blogging, citizenship, and the future of media. London: Routledge.

Scott, Ben (2005) A Contemporary History of Digital Journalism. Television, New Media, 6, 89.

Sunstein, Cass (2001) Republic.com. Princeton, N.Y.: Princeton University Press.

Tremayne, Mark (2007) Blogging, citizenship, and the future of media. London: Routledge.

Vajda Éva & Kaposi Ildikó (2001) Etikai dilemmák a magyar újságírásban. In Sükösd Miklós & Csermely Ákos (szerk.) A hír értékei. Etika professzionalizmus a mai magyar médiában. Budapest: Média Hungary Kiadó.

Melléklet

Részlet a kérdőívből

Kérem, értékelje, hogy mennyire ért egyet az alábbi állításokkal: 1. egyáltalán nem értek egyet; 2. nem igazán értek egyet; 3. egyet is értek, meg nem is; 4. inkább egyetértek; 5. teljesen egyetértek; 0. nem tudom

1. Az újságíró legfőbb hivatása, hogy tudósítson és elemezzen.	1 2 3 4 5 0
2. Az újságírónak mindig az átlagpolgárból kiindulva kell tudósítania egy hírről.	1 2 3 4 5 0
3. Az újságírók elsősorban állampolgárok és másodsorban újságírók.	1 2 3 4 5 0
4. Az újságíróknak az a szerepe, hogy a párbeszéd fórumait megteremtsék.	1 2 3 4 5 0
5. Ha egy újságíró civileket használ forrásként, az a lustaságát mutatja.	1 2 3 4 5 0
6. A trend, hogy „beemeljük a civileket a hírgyártásba” pusztán kereskedelmi fogás.	1 2 3 4 5 0
7. Az újságíróknak érteniük kell, milyen érzés egy kisebbséghez tartozni.	1 2 3 4 5 0
8. A magyar újságírókra általában jellemző, hogy nem tudnak kérdezni.	1 2 3 4 5 0
9. Magyarországon az újságírásnak nem kristályosodtak ki a szakmai szabályai.	1 2 3 4 5 0
10. Az újságírókról a társadalomban általában negatív előítéleteik élnek (úgymint: késnek, tájékozatlanok, rosszul öltözöttek, nem értenek semmihez).	1 2 3 4 5 0
11. A magyar újságírók inkább kullognak az események után, ahelyett, hogy tényfeltáró munkát végeznének.	1 2 3 4 5 0
12. Az Index újságíróira a 11. pont nem érvényes.	1 2 3 4 5 0
13. Az újságírónak nagy a felelőssége a demokratikus nyilvánosság felépítésében és fenntartásában.	1 2 3 4 5 0
14. A szubjektív stíluselemek beemelése jót tesz egy cikknek.	1 2 3 4 5 0
15. Online közegben a kemény hírek tálalását egyre inkább átveszi az infotainment.	1 2 3 4 5 0
16. Az Index újságírói túlterheltek.	1 2 3 4 5 0
17. Az Index újságíróira jellemző, hogy javítani akarnak a magyar közélet állapotán.	1 2 3 4 5 0
18. Az Index újságírói általában betartják a „hallgattassék meg mindegyik fél” alapelvét.	1 2 3 4 5 0

Az Indexben ön szerint milyen gyakran veszik elő a következő témákat? 1. soha 2. előfordul 3. háromhavonta minimum egyszer 4. kéthavonta minimum egyszer 5. Havonta többször. 0 Nem tudom

Azt is értékelje a második oszlopban, hogy ezzel a gyakorisággal ön egyetért-e. 1. Igen 2. Túl soknak tartom. 3 Túl kevésnek 0. Nem érdekel.

19. Környezetvédelem	1 2 3 4 5 0	1 2 0
20. Oktatás	1 2 3 4 5 0	1 2 0
21. Kisebbségek	1 2 3 4 5 0	1 2 0
22. Adatvédelem	1 2 3 4 5 0	1 2 0
23. Új média	1 2 3 4 5 0	1 2 0
24. Hatósági túlkapások	1 2 3 4 5 0	1 2 0
25. Gazdasági-politikai lobbizás	1 2 3 4 5 0	1 2 0

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum