• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2008 nyár

Jog

Cseh Gabriella:

A közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozása

Ez az írás a közszolgálati médiumok finanszírozásáról szóló európai uniós dokumentumokat és egyes nyugat-európai országok finanszírozási gyakorlatát tekinti át, majd javaslatot tesz a magyarországi közmédiumok támogatása érdekében az üzemben tartási díj új feltételek közötti visszaállítására.

1. Bevezető

Európai uniós médiapolitikai és szabályozói evidencia, hogy az állam kötelessége elegendő pénzügyi forrást biztosítani a közszolgálati műsorszolgáltatóknak. Azok az európai államok, amelyek részt vettek az 1994-es prágai miniszteri konferencián, vállalták, hogy

„…fenntartanak, és ha szükséges, létrehoznak egy olyan megfelelő és biztonságos finanszírozási keretet, amely garantálja a közszolgálati média számára közszolgálati feladatainak ellátását”.¹

Hasonló elveket fogalmaztak meg a médiapolitikusok az 1996-os Európa Parlamenti Határozatban, amely a közszolgálati televízió szerepét fogalmazta meg multimédia-környezetben, és ugyanezen elv köszön vissza a közelmúltból is, az Európa Tanács 2006-os nyilatkozatából, amely kifejezetten felhívja a tagállamokat, hogy

„…nyújtsanak jogi, politikai, pénzügyi, technikai és más eszközöket ahhoz, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók szerkesztői függetlenséget és intézményi autonómiát élvezhessenek annak érdekében, hogy a politikai és a gazdasági beavatkozás bármilyen kockázata elkerülhető legyen”.

A közszolgálati médiumok finanszírozása nem pusztán pénzügyi kérdés. A finanszírozás forrásai, módja és mértéke alapvetően határozza meg az érintett médiumok működését, a műsorok típusait és tartalmát. Azaz a finanszírozás forrásai, mértéke és kiszámíthatósága közvetlen hatású a közmédium műsorpolitikájára. Minél nagyobb mértékben van rászorulva a közszolgálati média központi költségvetési forrásokra, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a mindenkori kormány részéről politikai nyomásnak lehet kitéve. A közszolgálati műsorszolgáltatók politikai, közéleti műsorai emiatt politikailag egyoldalúvá válhatnak, az adományozó aktuális kormányzat szája íze szerint alakulhatnak. Ezáltal sérül a pártatlanság, a sokoldalú tájékoztatás vagy akár egyes kisebbségek érdekképviseletének a szinte minden európai médiatörvényben meghatározott, a közmédiumokra fokozott hangsúllyal vonatkozó követelménye.

A közmédiumok finanszírozási rendszerének tehát meghatározó a szerepe abban, hogy azok milyen mértékben és színvonalon képesek megvalósítani közszolgálati „küldetésüket”.

2. A finanszírozás lehetséges forrásai, különös tekintettel az üzemben tartási díjra

2.1. A finanszírozás lehetséges forrásai

Ideális körülmények között a finanszírozás különböző forrásai együttesen megfelelő eszközök a közszolgálati misszió megvalósításához. Ideális esetben a közmédiumnak stabil, hosszú időre előre kiszámítható a jövedelemforrása, és nincs kizárólagosan egy vagy két bevételi forrásra rászorulva. Az is fontos, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók bevételi forrásainak alakulása elég dinamikus legyen ahhoz, hogy ezek a médiumok ne váljanak teljesen versenyképtelenné a piacon: hogy rákényszerüljenek a nyitottságra, a különböző fejlesztésekre, egyes, a közszolgálati tevékenységgel összeegyeztethető új közönségigények teljesítésére. Vagyis a forrásoknak kettős célt kell szolgálniuk: a közszolgálatiság stabil fenntarthatóságát és a közszolgálati tevékenység szakmai fejlődését. Közgazdasági szempontból a közszolgálati műsorszolgáltatás a közjavak (merit goods) kategóriájába tartozik, vagyis azon áruk és szolgáltatások közé, amelyek alapvető fontosságúak a társadalom számára, és amelyeket a kereskedelmi médiapiac nem szándékozik előállítani, illetve fenntartani. A közmédium programjaihoz való hozzáférés társadalmi érdek, valamennyi állampolgár érdeke, ezért annak fenntartása a kollektív finanszírozás valamely formáját igényli.

A digitális audiovizuális médiakörnyezetben néhány tekintetben újra kell gondolni a közszolgálatiság fogalmát és szerepét, és ennek megfelelően kell pozicionálni a közmédiát egy dinamikusan változó piaci környezetben. Mindehhez pedig meg kell találni a legadekvátabb finanszírozási szabályozási keretet és forrás(oka)t. Európában a közmédiumok finanszírozásának lehetséges forrásai a következők:

• a nézők fizette előfizetési díj;²
• a kereskedelmi műsorszolgáltatók által fizetett koncessziós díjak (ideértve a műsorszolgáltatásért és a frekvenciahasználatért nyújtott pénzbeli ellenszolgáltatást);
• a közfinanszírozás egyéb forrásai;
• televíziós reklámok;
• televíziós szponzoráció;
• jogdíjak, programeladások;
• előfizetéses szolgáltatások.

Az európai uniós tagállamokban a közmédiumok finanszírozásának egyik alapvető forrása a készülék-üzembentartási díj. Tipikus megoldás, hogy az üzemben tartási díjra épülő rendszerben minden egyes, műszakilag műsorszolgáltatási program vételére alkalmas televíziókészülék után havidíjat vagy éves díjat kell fizetni.

A készüléktulajdonosok díjfizetési kötelezettsége független attól, hogy valóban igényt tartanak-e a közszolgálati médiumok műsorszolgáltatására vagy sem („szolidaritási elv”). Ez a szolidaritási elv különbözteti meg az előfizetési díjat a kereskedelmi csatornák műsoraihoz való hozzáférésért fizetett díjaktól.

A másik, nem elhanyagolható forrás – főként Közép- és Kelet-Európában, de néhány régi uniós tagállamban is – az állami költségvetésben megállapított éves juttatás vagy támogatás. Ez a finanszírozási rendszer azonban potenciá­lis forrása lehet egy kvázi állami műsorszolgáltatás kialakulásának.

2.2. A készülék-üzembentartási díj melletti érvek

• Csökkenti a mindenkori kormánytól való pénzügyi függőséget. Ezáltal elősegíti a közmédium függetlenedését a politikai akarattól, konkrétan azoktól a politikai erőktől, amelyek az állami költségvetésből történő juttatás összegéről döntenek.
• Az üzemben tartási díjra épülő finanszírozás biztonságos és kiszámítható. Alapja és mértéke meghatározott időtartamra előre megtervezhető, ez az időtartam például Nagy-Britanniában jelenleg tíz év. Alkalmazásával a közmédium bevétele jobban tervezhető, mintha az éves költségvetésben határoznának meg egy változó összegű támogatást. Ez pedig létfontosságú a közép- és főként a hosszú távú üzleti stratégiai tervezéshez, a lehetséges befektetésekhez.
• Közvetlen kapcsolatot teremt a műsorszolgáltató és a társadalom között, elősegítve ezzel a megrendelő–szolgáltató elven alapuló érdekeltség megalapozását.

2.3. Az üzemben tartási díj ismételt, de facto bevezetésének magyarországi hátrányai

• Magyarországon az üzemben tartási díj mértékét eddig nem sikerült olyan összegben megállapítani, hogy képes legyen a közszolgálati műsorszolgáltatás kiadásaihoz jelentős mértékben hozzájárulni.
• Hazánkban a készülékhasználati díjat eddig nem lehetett olyan széles körben beszedni, hogy az – akár a hirdetési és egyéb bevételekkel együtt – kiszámíthatóan képes legyen fedezni a működési és fejlesztési költségeket. Ezért a díj nem bizonyult igazán alkalmasnak az intézményi függetlenség biztosítására.
• Azzal, ha a díj összegének alapját, illetve mértékének szorzóit évekre előre meghatározzák, csupán annyit érünk el, hogy ritkábban használható politikai fegyver marad a mindenkori kormány kezében.

2.4. Az üzemben tartási díj alapjának és mértékének szempontjai

Az új digitális infokommunikációs közegben az üzemben tartási díj indokoltságát, alapját és mértékét újra kell gondolni, különösen a következő szempontokból:

• Kétséges, hogy a televízió-, illetve a rádiókészülék birtoklása továbbra is megfelelő alapja lehet a díjfizetés kötelezettségének. Ez alapján lehet arra hivatkozni, hogy a készülék birtoklása csak lehetőség, és nem jelenti automatikusan a közszolgálati csatornához való hozzáférés szándékát.
• A díjfizetési kötelezettség alapjának megállapításánál figyelembe kell venni, hogy ma már a televíziós műsorokhoz való hozzáférés nem kizárólag televíziókészülékhez kötött: számítógépen vagy mobiltelefonon is hozzájuthatnak a nézők a műsorokhoz.
• A digitális korszakban megjelenik a simulcasting, valamint új tartalomszolgáltatások is (például pay-per-view- és on-demand-szolgáltatások). E folyamat eredményeképpen átalakulnak a nézői/fogyasztási szokások: a néző maga határozza meg az általa „fogyasztani” kívánt audiovizuális tartalmakat, és ezért piaci alapon kalkulált díjat fizet. A modern közszolgálati műsorszolgáltatás – kiaknázva a rendelkezésre álló technikai lehetőségeket – a korábbinál korszerűbb és gazdagabb tartalomszolgáltatásokat tud majd nyújtani, amelyeknek nemcsak többletköltségeik lesznek, hanem a fogyasztó színvonalasabb, modernebb és gazdagabb tartalomszolgáltatást is élvezhet. A szolgáltatott műsortartalom tényleges, percalapon számított költségeinek kell zsinórmértékül szolgálniuk az üzemben tartási díj mértékének meghatározása során, természetesen ide értve a közmédia teljes költségvetésének alapját és mértékét is.
• Meg kell találni a díj beszedésének leggazdaságosabb, leghatékonyabb módját. Az üzemben tartási díj mértékének és alapjának megállapításánál kalkulálni kell beszedésének költségével is, mint díjtételnövelő tényezővel. Azaz, fontos szempont az üzemben tartási díj hatékony, kiszámítható beszedésének biztosítása.
• A díj alapjának és mértékének meghatározásánál figyelembe kell venni szociálpolitikai szempontokat is, azaz megállapításánál tekintettel kell lenni a társadalom „általános” pénzügyi teherbíró képességére, illetve az egyes hátrányos szociális helyzetű társadalmi csoportokra.

2.5. Az EBU szabályozási ajánlása a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozására vonatkozóan

Az EBU (Európai Műsorszolgáltatási Unió), a közszolgálati műsorszolgáltatók egyik legbefolyásosabb európai lobbi-szervezete 2007 februárjában közzétett, a közmédiumok finanszírozására is kitérő mintaszabályozása a következő finanszírozási megoldásokat javasolja a közszolgálati műsorszolgáltatóknak:

• a közmédiumok finanszírozásának legfőbb forrása a közszolgálati műsorszolgáltatási díj legyen (vagy előfizetési díj, Magyarországon jelenleg: üzemben tartási díj), kiegészítve egyéb olyan jövedelmekkel és forrásokkal, amelyekre a közmédium jogszabály szerint jogosult;
• a közszolgálati műsorszolgáltatási díjat háztartásonként vagy állampolgáronként javasolt kivetni (szavazati joggal rendelkezőkre és nagykorú, letelepedett külföldi állampolgárokra is, azaz mindazokra, akikre az érintett állam adóhatósága kiterjed);
• a rászorulók, például, akik szociális támogatásokból élnek, élvezhetnek mentességet vagy fizetési kedvezményt, de az így kieső összeget az államnak kell állnia;
• a fizetést elbliccelők fizessenek büntetést;
• a díj mértékét – amelyet a közmédium igazgatóságának javaslatára állapítanak meg, figyelembe véve a közszolgálati kötelezettséget és a közmédium egyéb jövedelmeit (a szponzorálást, a reklámot) is – a parlament határozza meg;
• a díjat előzetesen legalább négyéves időtartamra javasolt megállapítani, minden évben egy automatikus inflációs indexálással;
• havi és éves díjfizetés is előírható;
• bármilyen készülék (nemcsak televízió) után fizetendő;
• háztartásonként történő kivetés esetén, ha a háztartás jövedelme nem éri el a nyugdíj-minimumot, akkor az összeg 50 százalékkal csökkenthető, de ezt a kiesést az államnak kompenzálnia kell; a kereskedelmi szálláshelyek tízszobánként, más egységek 20 alkalmazottanként kötelesek fizetni.

Az EBU fent idézett mintaszabályzatában hangsúlyozza, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatási díjra vonatkozóan a mintaszabályozásban tanácsolt megoldásokat a nemzeti sajátosságokhoz kell igazítani.

3. A közmédiumok finanszírozásának mechanizmusai és intézményi háttere

3.1. Finanszírozási mechanizmus

Az Európai Unió „régi” tagállamaiban a közmédia finanszírozásának mértékét előzetes konzultációs folyamat eredményeként határozzák meg. A folyamat leglényegesebb fázisai a következők:

• a közmédium megfogalmazza a törvényben rögzített feladatai ellátásához szükséges finanszírozási igényét,
• egy független testület az igények megalapozottságát és a finanszírozhatóság módját a közmédium javaslata alapján, a közmédiummal való konzultáció alapján ellenőrzi,
• a javaslatot előterjesztik a parlamentnek, lehetőség szerint előre meghatározott, többéves időszakra,
• a finanszírozás módjáról és mértékéről a parlament vagy a kormány dönt.

A BBC esetében például a kormány állapítja meg az előfizetési díj mértékét. A díjmegállapítás jelenleg hét évre történik, mégpedig egy inflációs rátával kombinált formában, így biztosítva a befolyó jövedelem kiszámíthatóságát, tervezhetőségét. A BBC-nél a hosszabb távú időszakra történő díjmegállapítás és a számítási módszer bevezetése egyben azt is jelenti, hogy a kormánynak nincs beleszólása a díjak esetleges emelésének kérdésébe, a parlament hatáskörébe tartozik a rögzített indexálásnak megfelelő díjemelés éves elfogadása.

Az automatikus inflációs indexálás önmagában sokszor nem elegendő megoldás, hiszen a közmédiumok költségei gyorsabban növekednek, mint az infláció. Az indexálás megfelelőbb lehet, ha a magánszektorban a munkaerőt terhelő költségek növekedéséhez vagy például a nemzeti kiskereskedelmi árindexhez igazítják, kiegészítve egy meghatározott százalékkal (például 0,5 %), illetve tekintetbe veszik az inflációtól független iparági áremelkedéseket vagy az esetleges árcsökkenéseket is.

3.2. A német közszolgálati műsorszolgáltatási finanszírozási modell

Az uniós tagállamok megoldásai közül érdemes röviden áttekinteni a német közmédia-finanszírozási megoldást, mivel az alapvetően az üzemben tartási díjra épül,³ illetve megfelelő példaként szolgál arra, hogy miként lehet átláthatóan, a gazdaságossági és a hatékonysági szempontokat maximálisan figyelembe véve kialakítani az üzemben tartási díj biztonságos meghatározásának mechanizmusát.

Németországban az üzemben tartási díjnak két, törvényi szinten deklarált funkciója van. Egyrészről a közszolgálati műsorszolgáltatás ellátásának biztosítását kell majdnem teljesen fedeznie, másrészről a közszolgálati műsorszolgáltatás fejlesztésére is jutnia kell belőle.

Az üzemben tartási díj megállapítása szövetségi szinten történik. 1975-ben, a tartományi kormányok miniszterelnökeinek határozata alapján létrehoztak egy független bizottságot, a Kommission zur Ermittlung des Finanzbedarfs-t (Pénzügyi Szükségleteket Megállapító Bizottság – a továbbiakban: KEF). A KEF-nek kulcsfontosságú szerepe van a díjak meghatározásában. A 16 független szakértőből álló szervezetbe minden tartomány egy-egy tagot delegál, mégpedig úgy, hogy valamennyi érintett szakterület képviselve legyen.

A közszolgálati műsorszolgáltatók a KEF-nek terjesztik elő költségvetési igényeiket. A KEF megvizsgálja az előterjesztéseket, tiszteletben tartva a műsorszolgáltatók program-összeállításra (programming) vonatkozó függetlenségét. Ezt követően javaslatot tesz a tartományi kormányok vezetőinek, a tartományi miniszterelnököknek a beszedendő díj mértékére. A díj mértékének megállapításakor a KEF lényegében azt vizsgálja, hogy a közmédiumok program-összeállításokról hozott döntései megfelelnek-e a jogszabályban meghatározott közszolgálati feladatoknak, és az ehhez előterjesztett finanszírozási szükségleteket a gazdaságosság és a költséghatékonyság szempontjai szerint alakították-e ki.

A KEF a vizsgálati eljárás folyamán megállapítja a közszolgálati műsorszolgáltató pénzügyi szükségleteit. Az általa javasolt üzemben tartási díj összegét veszik alapul a tartományi kormányok és a parlamentek döntéseik során, bár a KEF javaslatát nem feltétlenül kell elfogadniuk. A javasolt mértéktől való eltérést azonban a tartományok műsorbizottságaival és a műsorszolgáltatókkal, valamint a KEF bevonásával meg kell vitatniuk, és az eltéréseket meg kell indokolniuk.

A leírt mechanizmusból jól érzékelhető, hogy ez a díjmegállapítási rendszer sem teljesen mentes az állami beavatkozás lehetőségétől, mivel a díj szintjéről hozott végleges döntés a tartományi parlamentek kezében marad, amelyek a független szakértői bizottság döntéseitől eltérhetnek. Ebben a vonatkozásban a német alkotmánybíróság 1994-ben iránymutató határozatot hozott.⁴ Ebben kifejtette, hogy a KEF által javasolt mértéknél csak akkor lehet alacsonyabb szinten megállapítani az üzemben tartási díjat, ha annak indoka a műsorszolgáltatás szabadságánál fontosabbnak vélt ok. Az ítélet azt is megállapítja, hogy csak akkor lehet eltérni a KEF javaslatától, ha nem sérül az információhoz való szabad hozzáférés joga.

A tartományi parlamentek az alkotmánybíróság ítéletét szem előtt tartva 1994 és 2005 között mindig elfogadták a KEF javasolt díjait. 2005-ben azonban a KEF által javasoltnál alacsonyabban elfogadott díjak miatt a közszolgálati műsorszolgáltatók ismét sikerrel fordultak alkotmánybírósághoz, vitatva a tartományi kormányoknak és a parlamenteknek a díjmegállapításban és a közszolgálati műsorszolgáltatást illetően játszott szerepét.

A KEF meghatározott időszakonként jelentést készít, amelyben a közszolgálati médiumok pénzügyi helyzete mellett saját vizsgálati tevékenységét is ismerteti. A műsorszolgáltatók pénzügyi helyzetének bemutatása során a KEF javaslatot tesz arra, hogy szükséges-e, és ha igen, milyen mértékben és időponttól az üzemben tartási díj mértékének változtatása. A különböző fejlesztési feladatok és lehetőségek függvényében a KEF egy intervallumot javasol a díj mértékének emelésére. A műsorszolgáltatók képviselőit a KEF szükség szerint meghívja a tanácskozásaira, a jelentésben közzéteendő végső véleményének kialakítása előtt azonban mindenképpen lehetőséget ad számukra, hogy álláspontjukat kifejthessék. E célból a jelentés tervezetét megküldi a közszolgálati műsorszolgáltatóknak (ARD, ZDF stb.), és a tervezetre adott véleményüket belefoglalja a végleges jelentésbe.

A KEF 16 tagját öt évre kérik fel a tartományok miniszterelnökei, és a tagok maguk közül választanak elnököt és helyettest. A szakértőket úgy kell összeválogatni, hogy különböző szakterületekről érkezzenek:

• három könyvvizsgáló a vállalati tanácsadás területéről,
• két üzemgazdász vagy közgazdász, aki szakértő a személyügy, a racionalizálás és a befektetések területén,
• két szakértő médiajogi és a bírói ítélkezési gyakorlattal,
• három médiatudományban és üzletben jártas szakértő,
• egy, a műsorszórás technikai szegmenseit ismerő szakértő,
• öt szakértő a tartományi számvevőszékektől.
• A KEF öt állandó, illetve szükség szerint megalakított speciális munkacsoportokban végzi feladatát.⁵

3.3. A jelenleg hatályos magyarországi szabályozási modell

Jelenleg a médiatörvényben rögzítetteknek és a kialakult gyakorlatnak megfelelően a magyar közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozása több forrásból történik. Ezek:

• üzemben tartási díj,
• a műsorterjesztési költségek állami átvállalása,
• a kereskedelmi szolgáltatóktól beszedett műsorszolgáltatási díjból való juttatás,
• ad hoc támogatások reorganizációra,
• reklámbevételek.

A finanszírozási források közül jelenleg az üzemben tartási díjból származik a közmédiumok bevételeinek döntő hányada. Ennél a pontnál érdemes megvizsgálni a díj jelenlegi szabályozását és státusát.

3.4. Az üzemben tartási díj beszedése elmaradásának problémája

A 2002-ben megalakult kormánykoalíció kampányígéretének megfelelően – vitatható módszerrel – de facto eltörölte az üzemben tartási díjat. A kormány a 1110/2002-es kormányhatározatban „átvállalta” a nézőktől a háztartásonként akkor havi 740 forintban megállapított összegű díjat. A médiatörvény módosítását mellőzve – amely kétharmados parlamenti jóváhagyást igényelt volna – az állam egyszerűen nem szedte be a díjat. Ennek következtében 2002 júliusától a Magyar Televízió Zrt. költségvetését – bevételi szükségletéhez képest jelentéktelen reklámbevételeitől eltekintve – az állam fedezte.

2007. április 1-jétől a műsorszolgáltatási díjat egy szűk érintetti körben (meghatározott közületektől) ismét az APEH szedi be fogyasztási adóként, és tíz százalék kezelési költség levonása mellett befizeti azt a Műsorszolgáltatási Alapba. A Kormány az APEH által beszedendő üzemben tartási díjat az alapnak megelőlegezi. A jelenlegi szabályozás szerint az üzemben tartási díj összegét a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. Ez a 2006. évre vonatkozóan 967 forint. Ez az előirányzat csak akkor jelent többletforrást a közmédiumoknak, ha az APEH által beszedett díj lényegesen meghaladja a várt mértéket.

4. Szabályozási javaslatok

4.1. A közszolgáltatási műsorszolgáltatók lehetséges finanszírozási megoldásai

• A közmédiumok a jövőben is maradjanak vegyes finanszírozásúak, azaz működésük pénzügyi alapja legyen az üzemben tartási díj, a kereskedelmi bevételek és az állami céltámogatások is: ide tartoznak a technológiai és szervezeti reformokhoz szükséges egyszeri támogatások.
• Ismét de facto vezessék be az üzemben tartási díjat, de ne csak a 2007 áprilisa óta költségvetési törvényben megállapított szűk körben. Ez most, a digitális platformra való áttérés során még nagyobb hangsúlyt kap, különösen azért, mert a közszolgálati médiumok sikeres digitális átállásához megfelelő pénzügyi források is szükségesek. Az európai tendenciák és a digitális környezetre ajánlott szabályozási megoldások abba az irányba mutatnak, hogy a biztonságos, objektív és jól kiszámítható finanszírozás egyik alapja a szolidaritási elvre és a kollektív finanszírozás elvére épülő üzemben tartási díj vagy – másképpen nevezve – a közszolgálati műsorszolgáltatási díj lehet.
• Az üzemben tartási díj összegének meghatározására olyan mechanizmus kidolgozása szükséges, amely a közmédiumok biztos, előre tervezett és kiszámítható bevételi forrása, számolva a beszedés költségeivel is. Az üzemben tartási díj meghatározásának alapja a közmédium mindenkori tényleges bevételi szükségletein alapuljon, különös tekintettel a közszolgálati tartalmak előállításának percdíjára.
• Az üzemben tartási díjat hosszabb időszakra nézve határozzák meg, például hat évre, előre kalkulált inflációs és amortizációs rátával is számolva. A periódusnak parlamenti ciklusokon átívelőnek kell lennie, ezzel is elősegítve azt, hogy megállapítása ne egy meghatározott kormánytól függjön.
• Az üzemben tartási díj bevezetése nem zárja ki, hogy a közmédiumok egyéb forrásokat is igénybe vehessenek működésük finanszírozására, ilyen lehet például a gazdasági reklámtevékenység, a programértékesítés stb.
• Célszerű megoldás lenne, hogy az üzemben tartási díjat a jövőben (is) fogyasztási adóként az APEH szedje be. Az adóként beszedés harmonizál az uniós szabályozási trendekkel is. Magyarországon az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a díj jelenleg is adónak számít, befizetésének elmulasztása esetén elvileg ugyanazok a következmények és szankciók alkalmazhatóak, mint más adónemek esetében (késedelmi pótlék, bírság).
• Az üzemben tartási díjat természetes személyek esetében állampolgáronként célszerű kivetni.
• A természetes személyeken túl kereskedelmi egységekre és más, több alkalmazottat foglalkoztató szervezetekre nézve is kötelezővé kell tenni.
• A jövőben a díjfizetés meghatározása ne a televíziókészülék birtoklásán, hanem a közszolgálati műsorszolgáltatás szabad hozzáférhetőségén alapuljon. Ezért indokolt lenne a díj elnevezésének megváltoztatása is, például „közszolgálati tartalomszolgáltatási díjra”.

4.2. Független testület felállítása a finanszírozás jóváhagyására

• A jövőbeni finanszírozási mechanizmus stabilitása érdekében javasolt egy olyan finanszírozási bizottság felállítása, amely a közmédiumoktól és a kormánytól is független. A bizottság feladata lenne a közmédiumok által benyújtott pénzügyi tervek alapján a közszolgálati médiumok konkrét támogatási szükségleteinek megállapítása, jóváhagyása, különös tekintettel az üzemben tartási díj éves mértékének meghatározására. A bizottság vizsgálata mindig a közmédiumok által összeállított programok alapján kiszámított és előterjesztett, műsorkategóriánként kialakított átlag-percdíjon alapuljon.
• Célszerű lenne, ha a bizottság nyújtaná be a közmédiumok éves finanszírozási tervét a parlamentbe, különös tekintettel az üzemben tartási díj összegének mértékére. A parlament abban az esetben szavazna meg a bizottság által javasoltnál kevesebb pénzt, ha egyéb közérdeket fontosabbnak tartana a közmédiumok optimális pénzügyi működésénél, amelyért politikai felelősséget visel. A bizottság működése garancia lehet a finanszírozás átláthatóságára, az arról való nyilvános diskurzusra, amely megrendelői oldalról közvetlenül érinti a (civil) társadalmat, illetve orvosságot jelenthet arra, hogy ne a pénzügyminisztérium és kormány döntsön egymás között évente a közmédiumok finanszírozásának mértékéről.
• A bizottság előre meghatározott időtartamra választott könyvvizsgálókból, közgazdászokból, médiajogászokból, médiatechnológiai szakértőkből, a médiatudomány különböző területeinek szakértőiből álló grémium legyen.
• A bizottság tagjainak kinevezése lehet a miniszterelnök hatásköre, aki a tagokat az Állami Számvevőszék, a közszolgálati műsorszolgáltatók és egyéb szakmai civil szervezetek által összeállított listáról választhatja ki.

4.3. Önálló közmédia-finanszírozási törvény

A közszolgálati műsorszolgáltatás kiemelkedő társadalmi jelentőségéből fakadóan célszerűnek mutatkozik, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozását külön törvény rögzítse, amelyben – egyebek mellett – meg kell határozni a finanszírozás lehetséges forrásait, a finanszírozást jóváhagyó bizottság eljárását és hatáskörét, az üzemben tartási díj mértékének kiszámítható, hosszú távú, több évre szóló számítási módjának kritériumait és az egyéb bevételi forrásokat.