• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 tavasz

Új média

Szűts Zoltán:

Az internetes kommunikáció története és elmélete.

Az internetes kommunikáció történetének elbeszélésére sokféle lehetőség kínálkozik. Egyaránt érvényes megközelítés lehet a technikatörténetre összpontosító beszéd, vagy a különböző kommunikációelméleti iskolák felfogásainak alapján történő elemzés. Nem kevésbé érdekes perspektívát kínál az internetes kommunikáció nyelvészeti vagy éppen társadalmi aspektusait kitüntetett kérdésként tárgyaló vizsgálata is. Az újmédia és Gutenberg-galaxis párhuzamainak és különbségeinek bemutatása ugyancsak sikeres megközelítési stratégiának ígérkezik. Jelen tanulmány abban különbözik a korábbi magyar recepciótól, hogy a témát, szemben az eddigi feldolgozásokkal, olyan összefüggő narratívaként kezeli, melyben a vezérfonál szerepét a történet tölti be, az elemzés pedig kitér a hálózat fejlődésére, a fontos szerepet játszó teoretikusokra és publikációkra, a kommunikációt szabályozó sztenderdekre, illetve a téma elméleti kérdéseire. Ebben a megközelítésben az internetes kommunikáció filozófiája nem transzcendens, elvont, hanem egzakt jelenség, megértéséhez tehát hozzátartozik a létrejöttének elbeszélése is.

Az áttekintés azzal a félreérthetetlen kicsengéssel íródott, hogy betöltsön egy hiányt, és a korábbi fragmentált szakirodalom ismereteit összegezve a tárgy egyetemi oktatását segítse. A cél elérésének érdekében áthidalja azt a konstruált szakadékot, mely a történeti adatokra és technikai részletekre koncentráló szigorúan informatikai, illetve a tisztán filozófiai megközelítés között húzódik. A tanulmány az eredetről beszél, visszamegy a kezdetekhez, és onnan vezeti le a fősodort – hozzávéve a mellékfolyamokat is. Az internetes kommunikáció fejlődése és természete nem rokon sem a nyomtatott, sem az elektronikus kommunikációéval. Az elbeszélt történet időbeli határai az 1960-ban megjelent első digitális hálózatoktól a Web 2.0 megjelenéséig húzódnak. A szöveg emellett céljának tekinti néhány mítosz, illetve helytelen fogalomhasználat tisztázását is. Amikor a cikkben szereplő események mellett nincs feltüntetve konkrét forrás, akkor szakirodalom konszenzusát fogalmazza meg. (Berners-Lee, 1999; Gromov, 2011; Hafner & Lyon, 1998; Hauben, 1998; Mulcahy, 1989; Ryan, 2010; Segal, 1995; Zakon, 2010).

Röviden kitérek a terminológia használatára is. A szakszerűség követelményeinek figyelembe vételével, a közérthetőség kedvéért a cikkben a jelenség együttes megnevezésére az internetes kommunikáció kifejezést használjuk. A mindennapi diskurzusban, így a tudományos értekezésekben is megfigyelhetők következetlenségek ezen a téren, az internet és a világháló kifejezés használata például keveredik. Fontos tisztázni, hogy az internet fizikai eszköz, test, mely más rendszerek mellett¹ magába foglalja a világhálót is (World Wide Web), mely hiperlinkekkel és URL-ekkel összekapcsolt oldalak és fájlok (szövegek, képek, videók stb.) egysége. Az internet azonban más kommunikációs lehetőségeket is kínál, például elektronikus levelezést, telefonálást és fájlmegosztást, melyek nem kapcsolódnak a világhálóhoz. A ma használt internet kifejezés az angol 'internetworking' szókapcsolat rövidítése (Cerf, Dalal & Sunshine, 1974). Az internet ezen meghatározás szerint eredetileg valamennyi, eltérő fejlődésű, egymással összekapcsolt, ma is sztenderdnek számító csomagkapcsolt adatátviteli szabályt használó hálózatok gyűjtőelnevezése volt.

Párhuzamos történetek

Az internetes kommunikáció történetének az általunk választott szempontok alapján történő elbeszéléséhez szükségszerűen választani kell a kronológiához szigorúan ragaszkodó, vagy döntően az összefüggésekre koncentráló és összehasonlító elbeszélésmód között. A cikk az utóbbi megközelítés mellett döntött, így a narráció alapját az internet létrehozásában szerepet játszó első digitális hálózatok, teoretikusok és alkotók, illetve a kommunikációt egységesítő szabályok alkotják. Talán ennél is fontosabb, hogy a tanulmány az események összefüggéseit kívánja elemezni. Az internetes kommunikáció története a publikációk története is. Szemben a modern kor tömegkommunikációs eszközeivel (rádió, televízió), az internetes kommunikáció létrejöttében a kísérletezés mellett immár fontos szerepet játszik a teória, és jelentős helyet foglalnak el a tudományos publikációk is, melyek megalapozták a hálózati kommunikáció elméletét.

A magyar recepció szinte kizárólag az ARPANET-et említi a mai internet elődjeként, az internetes kommunikáció ilyen típusú elbeszélése azonban hiányos, és így kiegészítésre szorul. A mai globális hálózat létrejöttéhez az ARPANET-tel azonos szerepet játszott további négy hálózat: az angol NPL, az egyesült államokbeli Rand és Merit network, valamint a francia Cyclades. Az internet megjelenéséhez több technikai feltételnek is egyszerre kellett teljesülnie: ilyen a digitális kód létrehozása, illetve az adattovábbítást (kommunikációt) szabályozó egységes protokollok létrejötte.

ARPANET

A mai internethez vezető út első állomása egy új hálózat 1969-es megjelenése volt. A kezdetben négy oktatási intézményt összekötő rendszer elnevezése ARPANET volt. A hálózat célja az akkor még rendkívül költséges szuperszámítógépek processzoridejének, illetve a számítási adatok hálózaton keresztül történő megosztása volt. Nevét onnan kapta, hogy kidolgozásában és létrehozásában az Advanced Research Projects Agency (ARPA) játszott kulcsszerepet. A szervezet közvetlenül az Egyesült Államok kormányának irányítása alatt állt, és erős szálakkal kötődött mind az oktatási intézményekhez, mind a hadsereghez. Az ARPANET és internet létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Joseph Carl Robnett Licklidernek és Leonard Kleinrock-nak.

Az ARPANET elméletét és gyakorlatát meghatározó legfontosabb publikációk a következők: Man–Computer Symbiosis (Licklider, 1960), Information Flow in Large Communication Nets (Kleinrock, 1961), On-Line Man Computer Communication (Licklider & Clark, 1962). Az utóbbi kötetben megjelent Galactic Network című tanulmányában Licklider elsőként ír a számítógépes hálózat interperszonális felhasználási lehetőségeiről. Kiemeli, hogy ily módon a felhasználók tértől és időtől függetlenül érhetnék el a hálózaton tárolt adatokat és programokat. Licklider elsőként értette meg a közösség szellemét, mely a time-sharing rendszerek felhasználói között jött létre, és bevezette a diskurzusba az interaktív, online közösségek globális összekapcsolhatóságának gondolatát. Ez a szellem Licklider azon felfogásából fakadt, hogy számítógépek segíthetik az emberek közti kommunikációt.

Az ARPANET 1969-ben négy végpont között jött létre (zárójelben az intézmény nevének rövidítése és hálózatra való csatlakozásának dátuma olvasható): University of California Los Angeles (UCLA, 1969. szeptember 2.), Stanford Research Institute (SRI, 1969. október 1.), University of California Santa Barbara (UCSB, 1969. november 1.), University of Utah (1969 decembere). Az ARPANET-en az első üzenetet Charley Kline küldte az UCLA gépéről az SRI-n található címzettnek. Az üzenet egyszerű volt: LOGON. A rendszer azonban a LOG után összeomlott. A történet azért lényeges, mert fényt derít arra, milyen fontos szerepet játszott a kezdetleges eszközök megbízhatatlansági tényezője a decentralizált és szerteágazó, az üzeneteket több csatornán is csomagokban eljuttatni képes hálózatok létrehozásában.

NPL

Az internetes kommunikáció korai történetének magyar recepciója szinte kizárólagos narratívaként az ARPANET történetét tárgyalja, ez a szűk horizont azonban kirekesztő és pontatlan. Az első globális csomagkapcsolt hálózat – az internet – létrejöttében több európai rendszer is kulcsszerepet játszott, az egyik ilyen az angol NPL (National Physical Laboratory) rendszere. A hálózat az 1970-es évek elején az online szolgáltatások széles skálájához biztosított hozzáférést több, mint 200 felhasználó számára, ami életre hívta a modern világ indusztriális forradalmaihoz szükséges versenyszellemet, elsőként alkalmazta a csomagkapcsolt adatküldést, amivel meggyorsította az ARPANET fejlődését.

RAND

A mai is működő RAND (Research and Development) intézet elődjének tekinthető a második világháború alatt alapított National Roster of Scientific and Specialized Personnel szervezet, melynek vezetője Vannevar Bush, a Memex megálmodója volt. A szervezet egy addig szokatlannak tartott kutatási módszert mutatott be: a vizsgálatok során valamennyi jelenséget multidiszciplináris horizonton is megvizsgálták.

Cyclades

A francia Cyclades hálózat 1973-ban Louis Pouzin irányítása alatt bevezette a hálózatról szóló diskurzusba azt az ötletet, miszerint nem a hálózat egésze felelős az adatok továbbításáért, hanem immár csupán azon gépek, melyeken a felhasználók munkát végeztek, ezzel tehermentesítve a rendszer egészét.

Merit Network

A Merit kutatói három michigani egyetem között 1966-ban hozták létre az első “host-to-host” kapcsolatot, mely lehetővé tette a programokhoz vagy adatokhoz való távoli hozzáférést, valamint a fájlok mozgatását és nyomtatását is. A Merit fejlesztői több kísérletet tettek más hálózatokkal való együttműködésre is.

Az internet azáltal, hogy a kormányzatok finanszírozták (az Egyesült Államokban túlnyomó részt az ARPA, Rand, illetve NSF²-en keresztül), kezdetben a kutatóintézetek, kormányszervezetek és oktatási intézmények hálózata volt. A rendszer és az erőforrások bármilyen kereskedelmi célú használata szigorúan tilos volt, kivéve, ha közvetlenül egy adott kutatás céljait szolgálta. Ez a korlátozás érvényben maradt egészen az 1990-es évekig, amikor végül az üzleti vállalkozások által létrehozott hálózatok képesek lettek kikerülni a kormányzat által finanszírozott és így ellenőrzött gerinchálózatot, az NSFNet-et. A világháló megjelenése hozott ezen a területen is paradigmaváltást, és hamarosan magánszemélyek és üzleti vállalkozások is hálózati hozzáférést és ezzel médiafelületet is kaptak.

További hálózatok

Az öt bemutatott hálózat részleges összeolvadásából (az NPL és Cyclades sokáig még önállóan létezett) létrejött az internet. Elterjedésében azonban további rendszerek is fontos szerepet játszottak. 1981-ben jelent meg Bitnet (Because It's Time NETwork), mely a City University of New York-ot és a Yale-t kapcsolta össze. Ugyanebben az évben létrehozták CSNET–et (Computer Science NETwork) is. Ez a hálózat egyrészt hozzáférést biztosított az ARPANET-hez, melyre való csatlakozás akkor még rendkívül költséges volt, másrészt pedig már otthont adott a hálózati kommunikációval, különösen az e-maillel foglalkozó kutatásoknak. Egy évvel később, 1982-ben elindították az EUnet-et (European UNIX Network), melynek már nem a time-sharing volt az elsődleges funkciója, hanem az email és USENET szolgáltatások elérése. 1983-ban az ARPANET-ből kivált a katonai MILNET. 1986-ban megjelent az NSFNET, valamint létrejött a globális európai hálózat, az EARN (European Academic and Research Network), melynek 38 ország volt tagja.

Az internet fejlődéséről való beszéd során a recepció egy, talán kevésbé ismert mellékágat is figyelembe vesz, mely a mai World Wide Web előzményének is tekinthető. A francia Minitel rendszert a Poste, Téléphone et Télécommunications kezdte el fejleszteni 1978-ban, és 1982-ben tette elérhetővé a lakosság számára. Az 1982 óta gyakorlatilag változatlan technológia sikerességét jelzi, hogy 2009-ben is még 10 millió felhasználója volt, a rendszert azonban 2012. június 30-án végleg leállítják. A Minitel videotex alapú, interaktív berendezés, mely képes a szöveges tartalmat a televízió képernyőjén megjeleníteni. Számtalan szolgáltatást nyújt, többek között lehetővé teszi hírek olvasását, jegyek vásárlását, vagy adatbázisok böngészését (McGrath, 2001). A Minitel hálózatát annak következtében kezdték el fejleszteni, hogy Simon Nora és Alain Minc 1978-ban egy beszámolóban a társadalom számítógépesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.³

Az NSFNET

A National Science Foundation (NSF, Nemzeti Tudományos Alap) már az 1980-as évek elején hangsúlyozta, hogy a globális hálózat fontos lehet a tudományos kutatásban, ezért a szervezet nagy szerepet vállalt a bővítésében. 1985 és 1986 között építették ki az NSF hat szuperszámítógépből álló központját, és az így kialakult hálózatot, az NSFNET-t összekapcsolták az ARPANET-tel. Az 1980-as évek végére a rendszer gerincét így már nem az ARPANET adta, a hálózat ezzel kezdett szerteágazni, mivel bármely egyetemi polgár internet felhasználóvá válhatott. Az NSFNET gyorsan az internet gerincévé vált.⁴ Ekkor a felhasználóknak választaniuk kellett az ARPANET és az NSFNET között, a sebesség kikezdhetetlen elsőbbsége miatt pedig az utóbbi rendszer mellett döntöttek. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, amikor az utolsó működő elemét is lekapcsolták, így átadva helyét a fejlettebb gerinchálózatoknak. Ettől kezdve a mai napig folyamatosan megújuló NSFNET mellett jelentős részben a telekommunikációs vállalatok hálózatain folyt a kommunikáció. Megszűnt a kormányzatok erőteljes kontrollja, és a kommunikációs folyamatok feletti irányítást a felhasználók vették át, ezzel utat nyitva a tartalom széles horizontjának.

A világháló (World Wide Web)

Az internet és világháló természete különbözik. Az interneten az adatok mozognak, folyamatosan úton vannak feladó és címzett között. Az így zajló kommunikációs aktus gyakran csak egy adott momentumban létezik. Az interaktivitás elsőbbséget élvez az archiválással, a folyamatos előre haladás a hagyomány létrehozásával szemben. A világhálón ezzel ellentétben az adatok általában egy állandó címen találhatók, és mind az üzenetet feladójának, mind a címzettnek (vagy befogadónak) el kell látogatnia az adott weboldalra, hogy a kommunikációs folyamat létrejöjjön, ő maga pedig az interakció részesévé váljon. A látogatás közvetlenül (a cím beírásával), vagy közvetve (egy adott linket követve) történhet.

A világháló három szabványra épül: egy egyedi címre: URL (Uniform Resource Locator), mely megjelöli az adott lap elérhetőségét, a hipertextet leíró sztenderdre: html (Hyper Text Markup Language), illetve az átviteli protokollra: http (Hyper Text Transfer Protocol), mely meghatározza, milyen módon kommunikáljon egymással a böngésző és a kiszolgáló. A html nem csupán a világháló tartalmának leírására alkalmas nyelv, hanem az online környezet radikálisan új hatásmechanizmusának egy fontos tulajdonsága is megjelenik benne: grammatikája és lexikai készlete folyamatosan fejlődik, azért, hogy képes legyen az új, egyre bonyolultabb üzenetek közvetítésére.

A World Wide Web megjelenésétől az internetboomig

Ha a World Wide Web történetének és filozófiájának kérdését átfogóbb összefüggésbe állítva szeretnénk megközelíteni, akkor a hipertextualitás és az írható/olvasható hálózat bemutatásával kell kezdenünk. A diskurzus a legfontosabb előzményként Vannevar Bush As we may think című tanulmányát tartja számon (Bush, 1996). Bush a második világháború végén publikálta a Memex gép elvét, melynek az lett volna a szerepe, hogy segítse az egyre halmozódó tudásmennyiségben való eligazodást. Az igazi újdonság az adatok tárolása, mely a hierarchikus rendszerekkel szemben az emberi asszociációkhoz hasonlóan történik. Az új információkat a Memexbe egy szkenner segítségével lehet volna betáplálni, a dokumentumokat pedig a felhasználó oldal- és lábjegyzetekkel láthatta volna el. Bush a Memexet egyfajta mechanizált magánkönyvtárként képzelte el, egy íróasztalra hasonlító gépezetként, melyben a tudós mikrofilmen tárolja az adatokat,⁵ és a szerkezet képes nagyon rövid idő alatt prezentálni a kért anyagot. Az asztal egyszerre több mikrofilmet lett volna képes kivetíteni a felületére, hogy a felhasználó összehasonlíthassa őket. A Memex sohasem valósult meg, ám hatást gyakorolt Theodor Nelsonra, aki megalkotta a hipertext és hipermédia kifejezéseket, és létre akarta hozni a Xanadu projectet.

Ted Nelson a Hipervilág – a szellem új otthona tanulmányában azt írja, hogy a szövegek eddig azért voltak folytonosak, mert a könyv oldalai egymás után következtek (Nelson, 1996). Ezzel bevezeti a hipertext, a nem folyamatos írás fogalmát a diskurzusba. Nelson elképzelt egy globális hipertextuális rendszert, a Xanadu-t, melyről az 1974-ben megjelent Computer Lib és Dream Machines köteteiben ír. A Xanadu⁶ lett volna a tárháza minden szövegnek, melyet a történelem során írtak, maga az univerzális hipertext (Szakadát, 1995). Nelson a hipertextről mint irodalmi közegről beszélt, ezért a szövegeket össze lehet kötni és online elérhetővé tenni. Sugár János a rendszert a globális (művészeti) emlékezetként írja le:

„A Xanadu név Coleridge Kubla kán című költeményéből származik, az «irodalmi emlékezet mágikus helyét» jelöli, ahol minden megőrződik. Ez a névválasztás is jelzi a hipertext eredendő és mély irodalmi gyökereit. Talán a hipertext az az első komoly civilizációs vágyálom, amit a rohamosan fejlődő kompjúter-technológia valósít meg” (Sugár, 1996).

A hipertext-recepció általában csak Vannevar Bush Memexét és Ted Nelson Xanaduját említi előzményként, létezett azonban több olyan vállalkozás is, mely a mai hipertext és világháló megjelenéséhez vezetett, közülük a legjelentősebb Doug Engelbart projectje volt, mely egy működőképes, kereszthivatkozásokat alkalmazó, az irodai munkát és kommunikációt leegyszerűsítő rendszer, az Augment⁷ (növekedés) volt (Engelbart, 1962).

A recepció egyik közismert megállapítása, hogy a World Wide Webet 1990 végén, 1991 elején hozták létre. Ha az internetes kommunikáció történetének elbeszélése során körültekintő pontossággal akarunk fogalmazni, akkor rá kell mutatni, hogy a linkelést, a dokumentumok összekapcsolt univerzumának elméletét a gyakorlatban Tim Berners-Lee valósította meg már az 1980-as évek elején a CERN-ben.⁸ Eredeti elképzelése egy olyan írható/olvasható média létrehozása volt, melyet bármely felhasználó az internet hálózatán keresztül érhet el (Berners-Lee, 1999: 17). Tim Bernes-Lee alt.hypertext hírcsoportban megjelentetett egyik első üzenete szerint:

„A World Wide Web (világháló) project célja, hogy lehetővé tegye bármilyen információ belinkelését. [...] A világháló project eredetileg az atomkutatásokkal foglalkozó fizikusok közötti információ, hír és dokumentum megosztásra szolgált. Mi azonban nagyon érdekeltek vagyunk abban, hogy kiterjesszük a webet más területekre, ezért szervereket hoztunk létre más jellegű információ számára is. Mindenki együttműködésére számítunk” (Berners-Lee, 1991)!

Korábban ugyanis egy konkrét végpontról egy másik konkrét, ismert végpontra kellett küldeni az adatokat. Hétköznapi példával élve a világháló olyan változásokat hozott, mint amikor egy épület lakói már nem néhány névre szóló levelet kapnak a postaládájukba, hanem egy hatalmas, kereshető, interaktív faliújságról tájékozódhatnak valamennyi őket érdeklő kérdésekről. A szakirodalom a világháló létrejöttét két dátumhoz is köti. 1990 decemberében Berners-Lee létrehozta a hálózati kommunikációt sztenderdizáló protokollt, a http-t, a leíró nyelvet, a html-t, és az első böngészőt és szervert,⁹ útjára indítva a World Wide Web-et (Berners-Lee 1999: 29). 1991 márciusában a World Wide Web project elérése a CERN-ben dolgozó felhasználók számára is lehetővé vált.

A jelenséget szélesebb horizonton vizsgálva elmondhatjuk, hogy míg az internet relativizálva a távolságokat és felgyorsítva az információáramlást átalakította a tér és idő felfogásunkat, addig a világháló megváltoztatta azt a módot is, ahogy gondolkodunk. A lineáris gondolkodás modellt a linkek megjelenésével egy asszociáción alapuló, a katalogizálási kényszernek ellenálló modell váltotta fel. Hasonlóképpen a címkézés is a könyvtári katalogizálás kizárólagos (és kényszerből zsarnoki) módszerével szemben korlátlan besorolási lehetőségeket biztosít, tehát nem jelentésszűkítő, hanem jelentéstágító funkcióval bír (Szűts, 2011).

1993. április 30-án az internet filozófiájában mérföldkőnek számító bejelentés történt. A CERN vezetői közölték, hogy a világháló technológia bárki számára ingyenesen hozzáférhető lesz és marad. Ez a döntés illeszkedik a hagyományba, mely az internet megszületéséig vezethető vissza, és az egész kontextust áthatja: az online környezet alaptulajdonsága az ingyenesség. 1993-ban Web felületen egy újabb, immár vizuális paradigmaváltás zajlott le a Mosaic böngésző létrehozásával, mely már képeket is meg tudott jeleníteni.

Mítoszok

A közismert, azonban téves recepció szerint az internet a hidegháború hatására jött létre, és elsődleges feladata abból állt, hogy decentralizált rendszerének köszönhetően a katonai kommunikáció folyamatosságát biztosítsa egy pusztító atomcsapás után is, mely kiiktatta volna a hagyományos kommunikációs rendszereket (Ryan, 2010). Ezzel szemben az ARPANET eredeti szerepe az értékes számítási teljesítmény hálózaton keresztül történő megosztása volt. Abban, hogy a rendszer ma alapvetően kommunikációs célokat szolgál, szerepe van a ténynek, hogy gyorsan belefulladt az elektronikus levelek áradatába (Hafner és Lyon, 1998). A tévedés forrása többek között a RAND-ben a csomagkapcsolt rendszereken dolgozó Paul Baran esszéje is (Baran, 1964), mely a tényt, hogy a Szputnyik fellövése félelemmel töltötte el az Egyesült Államok vezetését, összekapcsolta a decentralizált hálózat létrehozásának kényszerével.

Az internetes kommunikáció helye a tömegkommunikáció rendszerében

Ha a kommunikáció céljának a tér és az idő legyőzését tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy az internetes kommunikáció az információt egyrészt egyre gyorsabban, valós időben képes továbbítani, másrészt pedig a tárhely növekedésének köszönve nagy mennyiségben és hosszú ideig tárolni. Az internetes kommunikáció legyőzi a fizikai távolságot is, melyet az indusztriális korban elterjedt globális és tömeges légiközlekedés már kikezdett, hiszen egy hipertextben a legnagyobb és egyben legkisebb távolság is kattintásnyi, minden objektum, valamennyi számunkra fontos tudás ugyanis klikkelésnyire van egymástól, illetve a virtuális térbe a fizikai világ bármely pontjáról be lehet lépni.

Az internet radikális változásokat hozott, hiszen az első valódi many-to-many (tömeg-a-tömeghez) kommunikációs csatorna. Így a chat a tömegkommunikáció történetében az első szinkron, míg a weblap az első aszinkron tömeg-a-tömeghez kommunikációs műfaj (Dewar, 1998). Ehhez fogható változást a kommunikációban csak a nyomdagép megjelenése hozott, mely az első valódi one-to-many (egyén-a-tömeghez) tömegkommunikációs formát honosította meg (Szűts, 2011: 61). A hálózaton az adatok már új, digitális paradigma szerint az eddigi sémáktól eltérően tárolhatók, kereshetők és másolhatók, és ezzel egyidőben a tér bármely pontjáról, több felhasználó által is azonnal elérhetők, miközben az azt biztosító technológia a korábbiakhoz képes olcsóbb és széles felhasználói réteg számára hozzáférhető.

A korábbiakat összegezve Róka Jolán Kommunikációtan című könyvében felsorolt főbb kommunikációs ismérvek alapján elmondhatjuk, hogy az internetes kommunikáció legfontosabb elméleti tulajdonságai a következők (Róka, 2002):

1. Annak ellenére, hogy nagymértékben technikailag determinált, az internetes kommunikáció mégis alapvetően társadalmi folyamat, az információk emberek közti szándékos cseréjén alapszik, ahol a kommunikáció alapfeltétele az üzenetátadás megvalósulása, aminek megtörténtéről a korábbiaknál könnyebb visszajelzést kapni.

2. Az internetes kommunikáció megosztott jelentést feltételez. Bár minden kommunikátor egyéni módon értelmezi a szimbólumokat és fejti meg a jelentést, az online közösség által használt szimbólumrendszer minden eddiginél egységesebb, példa erre az emotikonok (smiley-k) megjelenése és gyors elterjedése, mivel ezek az online írott beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat képesek helyettesíteni, és egyben eltérő nyelvet beszélő felhasználók által is könnyen értelmezhető jelek.

3. Az internetes kommunikáció számos kontextusban létrejöhet. A kommunikáció alapelemeinek viszonya alapján megkülönböztethetünk

• interperszonális (e-mail, chat)

• csoportos (e-mail, hírlevél, chat, fórum, blog, MUD)

• szervezeti (e-mail, hírlevél, chat, fórum, blog)

• közéleti (honlap, blog, fórum, online televíziózás)

• tömegkommunikációs (honlap, blog, fórum, online televíziózás) formákat.

4. Az internetes kommunikációt a transzmisszió és az interakció jellemzi.

Az internetes kommunikáció elméletét egyelőre a folyamatiskola képes hatékonyabban leírni, mivel vizsgálata középpontjában az üzenet kódolása és dekódolása, illetve az online kommunikációs csatornák használata áll. Azért egyelőre, mert a teoretikusok szerint a közösségi tartalomlétrehozáson alapuló Web 2.0-át a szemantikus Web fogja követni (Benkő & Lukácsy & Szeredi, 2005: 61-62).

Az internetes kommunikáció általános modellezésére az időben elsőként megjelent kommunikációs modell újmédiára adaptált változata a legalkalmasabb. Shannon és Weaver eredeti modelljéből az internetes kommunikáció leírására a folyamatban részvevő elemek közül a következőket emeltük ki: információ, kódok, csatorna, médium, üzenettípusok, kódolás és továbbítás, dekódolás, internalizáció, zaj és feedback (Shannon &Weaver, 1986). Ez a modell esetünkben nem veszi figyelembe a kulturális tényezőket, illetve nem vet fel szemiotikai kérdéseket.

1. Információ és digitális kódok. Az internetes kommunikáció üzeneteinek alapegysége a bit, mely egyben a digitális kód alapja is. A digitális kódok olyan jelek, amelyek részekre bonthatók és a köztük levő összefüggések leírhatók. Más megfogalmazásban a digitális kód valamely változó jelenségnek, vagy fizikai mennyiségnek diszkrét (nem folytonos), megszámlálhatóan felaprózott, s így számokkal meghatározható, felírható értékeinek halmaza (Miklós, 2009). A digitális rendszerek bináris számokat, a 0 és 1, az igen és nem kombinációját használják az adatok beviteléhez, feldolgozásához, továbbításához, tárolásához, vagy megjelenítéséhez, szemben az analóg rendszerekkel, melyek az értékek folytonos spektrumát használják a kódoláshoz, vagyis a nem-numerikus szimbólumokat, mint a betűk, vagy az ikonok. Az internetes kommunikáció annyiban tekinthető szimbolikus folyamatnak, hogy alapegysége a digitális jel, ez azonban az index, ikon és szimbólum esetében megismert jelektől eltérően viselkedik. A digitális kód, mivel a szabályok szerint nullák és egyesek egymást követő sora, racionális. Csupán jeleivel képtelen többletjelentést adni az általa rögzített tartalomnak, szemben például az ikonokkal, és így képtelen a metaforikus beszédre, nincs poétikája. Ezzel egy időben a sztenderdizáltsága miatt forradalmasítja a keresést, az információtárolást, a másolást és a továbbítást.

2. Csatorna. Az internetes kommunikáció többféle csatornán: telefonvonalon, üvegszálon, vezeték nélküli hálózaton, műholdas kapcsolaton, illetve mobilhálózaton folyhat. Fontos kiemelni, hogy a médiakonvergencia folyamatosan új csatornákat von be az internetes kommunikációba. Ezen csatornák mindegyike eltérő sávszélességet biztosít az információáramlás számára, és így erősen befolyásolja a zaj mennyiségét és kommunikáció minőségét.

3. Médium. Az internetes kommunikáció médiuma mechanikus, így a műsorszórás (rádió, televízió) és telekommunikáció technológiájához hasonlít, de a digitális kódnak köszönve alacsonyabb a zaj előfordulásának esélye.

4. Üzenetek vagy kommunikációs formák. Internetes kommunikációs forma lehet az e-mail, hírcsoport, fórum, weblap, chat, a MUD stb. Természetesen e formák folyamatosan átalakulnak, találkozásukból pedig újak jönnek létre, mint például a Gmail-ből megismert chat – üzenet szolgáltatása. Abban az esetben, ha a felhasználó online van, más felhasználók chatezést kezdeményezhetnek vele, egyéb esetben ugyanazt a tartalmat e-mail formájában kapja meg. Ez a konkrét jelenség már összefügg a magánszféra online környezetben történő átalakulásával is, hiszen az aszinkron, az üzenet címzettjének válaszidőt adó üzenettípus helyébe egy szinkron, azonnali választ követelő forma lép.

5. Internalizáció. A felhasználó, miután olvasta vagy látta az üzenetet, egy interperszonális folyamat során feldolgozza azt. Az internetes kommunikáció az emotikonok és az írott beszélt nyelv (Bódi, 2004: 45) segítségével megkönnyíti a kommunikációt és a megértés létrejöttét.

6. Zaj és az azt kiküszöbölő szabványok. Az internetes kommunikáció során fellépő zajok közül a csatorna vagy mechanikai zaj a leghangsúlyosabb, azt követi a szemantikai, és végül a környezeti zaj. A mechanikai zaj kiküszöbölésére a TCP/IP, illetve az X.25 protokoll hivatott. Az első hálózatok megjelenésével igény mutatkozott köztük lévő kommunikációt szabályozó törvényekre. Az eleinte eltérő sztenderdek alapján kommunikáló hálózatok igyekeztek egységes szabályzatot elfogadni. Így született meg két, a mai napig is használt protokoll: a TCP/IP, illetve az X.25, melyek alkalmazásával kapcsolódtak össze a mai internetté az addig egymástól függetlenül működő hálózatok. Mindkét protokoll csomagkapcsolt, ami paradigmaváltást hozva az eddigi analóg telekommunikációban, lehetővé teszi, hogy egyszerre megnevezzük az információ feladóját, címzettjét, és csomagokra bontva az adatokat, azokat a hálózat több útvonalon gyorsabban és lehetőleg zaj nélkül célba juttassa (Communications, 2010; József, 2009).

7. Feedback. Az internetes kommunikáció folyamatában nagyon fontos szerepet játszik a feedback vagy a visszacsatolás. Ezt az elemet interakciónak is nevezzük, és különösen magas fokú a szinkron kommunikációs formák esetében. Mivel az internet médiuma egyszerre read&write (írható/olvasható), így elsőként biztosítja a many-to-many kommunikációs folyamatot, mely a közösségi tartalomlétrehozásban teljesedik ki. A feedback nagy mértéke azonban gyakran jelentésbeli (és nem digitális) zajt generált, illetve hitelességi problémákhoz vezet.

Szinkron és aszinkron internetes kommunikációs műfajok

Az internetes kommunikációs formák recepciója különböző szempontok alapján történhet, elbeszélhető például a nyilvánosság szempontjából (Bódi, 2005: 199), az általunk választott értelmezés azonban a szinkronitást, illetve a kommunikációs folyamatban résztvevők számát választotta a narráció alapjául. A szinkron internetes kommunikáció feltétele, hogy a résztvevők valós időben legyenek jelen a kommunikációs folyamat során. Ezen felosztás szerint a chat szinkron, míg az e-mail, a fórumok és a honlapok aszinkron internetes kommunikációs műfajok.

Kommunikációs formák az interneten a Web 2.0 megjelenése előtt

Ha az e-maillel kezdjük a sort, akkor a következőket mondhatjuk el róla: az e-mail vagy elektronikus levél aszinkron, és egyben a legrégibb, egyén-a-tömeghez internetes kommunikációs forma. Már az internet előtt, az 1960-as évek közepén is lehetett e-mailt küldeni, ez azonban egy számítógép több felhasználója között történhetett, az üzenetet pedig bejelentkezésük után kapták meg. Az e-mailezés nem illeszkedik a korábbi kommunikációs sémák rendszerébe, mert szemben a telefonszámmal és postacímmel, egy felhasználó korlátlan e-mailcímmel rendelkezhet, és a már említett ingyenesség filozófiájából kifolyólag ez nem fog költséget jelenteni számára. Nem meglepő, ha a jelenség kapcsán felmerül a hitelesség kérdése, hiszen az üzenet feladójának valós személye gyakran kikerül az egyenletből, az anonim kommunikáció pedig könnyen hamisításra és manipulációra ad lehetőséget. Egy ARPA tanulmány szerint 1973-ban már az ARPANET forgalmának 75 százalékát az e-mailezés tette ki, és ez váratlan következmény új irányba terelte a hálózat fejlődését, a time-sharing helyébe a kommunikációs szerep lépett.

A hírcsoport aszinkron, tömeg-a-tömeghez kommunikációs forma. A legfontosabb globális hírcsoport rendszer a Usenet. Tim Berners-Lee például az alt.hypertext csoportban publikálta a World Wide Web elindulásáról szóló jegyzetét (Berners-Lee, 1999). A rendszer az e-mail és a fórumok közti átmeneti műfajnak is tekinthető. A Usenet témakörökre bontott, melyeket moderátorok felügyelnek, akik a csatornát és közvetlenül a rajta keresztül zajló kommunikációt szabályozzák. Egy évtized elteltével egy-egy csatornán hatalmas mennyiségű szövegmennyiség (tudás) gyűlt össze. Ez a tudásmennyiség áttekinthetetlenné vált, az új hozzászólók pedig már rég feltett és megtárgyalt kérdésekkel jelentkeztek, így a csatorna moderátorai úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy kivonatot a gyakran feltett kérdésekből. Így született meg a GYIK (FAQ), melynek célja, hogy az olvasó először ezt böngéssze végig, majd csak utána kérdezzen vagy szóljon hozzá. A GYIK felfogható egy olyan közösség által szerkesztett lexikonként, mely sokkal lazább struktúrájú és kevésbé moderált, mint például a webkettes környezet egyik legismertebb rendszere, a Wikipédia.

Az internetes (webes) fórum, mely 1981-ben jelent meg, olyan üzenőfal vagy oldal, amelyen posztolt üzenetek segítségével párbeszédet folytathatnak a felhasználók, ebből fakadóan tehát aszinkron, tömeg-a-tömeghez internetes kommunikációs forma. Abban különbözik a csevegő szobáktól, hogy az itt közzétett üzeneteket archiválják, így a beszélgetések könnyen visszakereshetőek, illetve azok tapasztalataiból GYIK készíthető. A fórumokon zajló kommunikáció moderálható, és az adminisztrátorok által felállított szabályoktól függ, hogy egy hozzászólás azonnal, vagy csak ellenőrzés után jelenik meg. Az azonnaliság gyorsabb, ám gyakran offenzív kommunikációs folyamatot generál, míg a moderálás az együttműködő felhasználói attitűdre helyezi a hangsúlyt, de a kommunikációs folyamat túlzott lassításával könnyen annak megszűnéséhez is vezethet.

A weblap a hipertextualitásból kifolyólag egyszerre hordozhat szöveget, képet, hanganyagot és/vagy videót. Aszinkron, gyakran csak olvasható, az interaktivitás legalacsonyabb fokát biztosítja. Megjelenítése böngésző segítségével történik, az elérhetőségét pedig az URL határozza meg.

A chat vagy instant messaging (IM) a leginteraktívabb szinkron, tömeg-a-tömeghez internetes kommunikációs forma. A kommunikációs folyamat írott beszélgetés formájában két vagy több felhasználó részvételével jön létre. Segítségével emberek tíz- vagy akár százezrei is cseveghetnek egy időben, különböző témákban, illetve „csatornákon”.

A MUD (Multi-User Dungeon) egyszerre értelmezhető tömeg-a-tömeghez internetes kommunikációs formaként, szerepjátékként és többszerzős irodalmi műként. Internetes kommunikációs formaként leginkább a chatre hasonlít, hiszen szinkron, a beszélgetések pedig szerepjáték formájában zajlanak.

A magányos géptől a hálózatig

Kezdetben az internet fejlődése független volt a személyi számítógép elterjedésétől, csupán egy közös volt bennük: a technikai fejlődés exponenciálisan növekvő sebessége. A közeledést az internet részéről a felhasználókat foglalkoztató tartalom (content) térhódítása, a vizualitás, az élményszerűség előtérbe kerülése, valamint az idő és távolság semlegesítésének, és ezzel együtt a múlt újraélésének lehetősége jelentette. A személyi számítógép oldaláról vizsgálva a több funkciót egyszerre ellátni képes, könnyen kezelhető operációs rendszer megjelenése, és az eszközök megfizethetősége teremtette meg a kapcsolódási pontot. A korábbi elektronikai eszközök által alkotott hálózatok olyan eszközökből álltak, mint a például a távíró, a technikai fejlődésével pedig megjelentek az olyan rendszerek is, mely végpontjai a televízió, rádió, telefon, telefax voltak. Ezek a felhasználókat, szemben az internettel, nagyrészt passzív tartalomfogyasztásra és kommunikációra limitálták.

A számítógépekről és a hálózatokról szóló diskurzusba most szeretnénk bevezetni a magányos, hálózatra nem kötött gép fogalmát. Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején a magányos gép tudása és kommunikációs funkciója erősen limitált volt, számára csupán a saját zárt tere létezett, és nem töltött be jelentős szerepet az interperszonális kommunikációban. Miután a gazdaságiból beszivárgott a magánszférába, szórakoztató funkciójának köszönve lassan osztozni kezdett a televízióval a „családi oltáron”. Ahhoz, hogy bármit is megjeleníthessen, kezdetben a számítógépnek szüksége volt a tévékészülékre mint kijelzőre, ezzel figyelmen kívül hagyva annak tartalmát.

A fejlődés motorja a tartalom

A világháló előtt az internet vizuális megjelenése a képernyőt betöltő, azonos méretű és betűtípusú karakterekre korlátozódott. A hálózat alkalmas volt a gyors információcserére és könyvtári adatbázisok elérésére, levelezésre. Hiányzott azonban azon összetevője, mely a világháló fejlődésének mai motorját képezi, a felhasználó számára izgalmas, linkekkel átszőtt tartalom (content), valamint a hozzászólás és alkotás, a széles skálán történő kommunikáció lehetősége. Ily módon képtelen volt beépülni a tömegkommunikációs eszközök sorába és a mindennapi kontextusba. Ezt felismerve az internet és tartalomszolgáltatók, a Compuserve és az AOL (America Online) saját grafikus felület fejlesztettek, amely színt vitt a képernyőre, azonban tartalmi újítással nem bírt. Az internet hasznos, de az egyszerű vizuális megjelenése a televízióval ellentétben ingerszegény volt. Az internet elterjedése a grafikus böngészőknek köszönhető. A paradigmaváltást ugyanis az jelentette, hogy a nyomtatott szöveg mellett a kép, a hang – a multimédia is egyenrangú szerephez jutott (Szűts, 2011: 62).

Az internet éltető eleme az élményszerűség, mely csak bizonyos sebesség és alacsony zajszint mellett biztosított, a sebesség nélkül ugyanis az internet használata nehézkes, élvezhetetlen és végső soron értelmetlen. Az élvezhetetlen hálózat a tartalomipar számára érdektelen. Megfelelő élvezhetőség és használhatóság esetén azonban a hálózat elkezd növekedni, a technológia ára mindinkább csökken, megnő az érdeklődés iránta, és egy önfenntartó, gyorsan terjedő rendszerré válik (Nielsen, 1993).

Az újmédia írásbelisége, a hipertext

A világháló és hordozója – a hipertext – kereszthivatkozások révén linkeket teremt a dokumentum egyes részei, vagy az adott dokumentum és egy másik között. A hipertext szakít a linearitással, mivel olyan nem-folyamatos írás, amely linkjeinek köszönve elágazik, ezzel folyamatos választási kényszer elé állítva az olvasóját. A felhasználó a hipertexttel való találkozáskor azt érzékeli, hogy bizonyos szövegrészek aláhúzottak, és azokra, vagy a szövegbe ágyazott képekre kattintva új szöveghez, tartalomhoz juthat. Amikor a hipertextről beszélünk, azt is fontos észrevennünk, hogy a nyomtatott szöveg bizonyos sajátosságai: a lábjegyzetek rendszere, a tartalomjegyzékek, az intertextualitás, a más szövegekre való hivatkozás, utalás, egy lexikon címszavai és a konkordancia is linknek tekinthető (Szűts, 2009).

Gopher, egy hálózat, mely elérhette volna a mai világháló népszerűségét

Az internetes kommunikáció történetének talán kevésbé ismert fejezete a Gopher hálózathoz és az ingyenesség problematikájához kapcsolódik. A Gopher protokollt az 1990-es évek elején fejlesztették ki a University of Minnesotán, egyidőben a világhálóval. A rendszert az az elhatározás hívta életre, hogy könnyebbé váljon a világ különböző pontjain lévő digitális dokumentumok elérése, azok téma szerinti rendszerezése és a felhasználók közti megosztása. A rendszer fejlesztői a CERN vezetőivel ellentétben nem zárták ki egyértelműen azt a lehetőséget, hogy a rendszer használatáért jogdíjat szedjenek. Így egy intézmény vagy szervezet sem akart időt és energiát befektetni, és elkötelezni magát egy olyan hálózat mellett, mely szemben a kezdetektől az ingyenesség elvét valló világhálóval bármikor fizetős lehet.

Összegzés

Az internet egyszerre globális kommunikációs, illetve média rendszer, a tudás terjesztésének eszköze, a felhasználók közti kommunikáció csatornája, mely átalakítja tér-, valamint idő felfogásunkat. A számítógép, a digitális objektumok, a hálózatok és a nagysebességű „mindig online állapot” széles horizontú paradigmaváltást okozott, átalakítva a nyilvánosság fogalmát és demokratizálva a kommunikációt. Az internetes kommunikáció jellemzői a következők:

1. Az internetes kommunikáció története elbeszélhető a globális hálózat elméletét leíró publikációk históriájaként is.

2. A digitális kódnak köszönhetően megváltoztatja a hagyományos katalogizálási rendszereket, és bevezeti a címkézést.

3. A hálózaton az adatok már új paradigma szerint tárolhatóak, kereshetők és másolhatók.

4. Decentralizált, szemben az indusztriális rendszerekkel.

5. Az első valódi tömeg-a-tömeghez médium.

6. Támogatja az anonim kommunikációt és a rejtett jelenlétet, így átértékelődik a hitelesség az online kontextusban, illetve a nyomtatott szöveg kontextusában megszokott állandóság fogalma.

7. Azonnali, globális és demokratikus, gyakran nem veszi figyelembe a modern tömegkommunikációs rendszerek tartalom-előállítási mechanizmusait.

8. Hipertextualitás természetéből fakadóan lehetővé teszi az olvasó szerzővé válását, narratív szerkezete nem lineáris, a linkek szabad mozgást biztosítanak az információk között.

9. Virtuális természetéből kifolyólag átalakítja az idő és tér fogalmát, a linkelés megszünteti a fizikai távolságot.

10. A digitálisan rögzített információnak nincs a tárgyi világban megkülönböztető jelleggel bíró „teste”, ezért megfigyelhető az általa hordozott tartalom súlytalanodása.

Irodalom

Barabási Albert-László (2011): Behálózva. Budapest: Helikon.

Baran, Paul (1964): On Distributed Communications. Santa Monica: RAND Corporation.

Benkő Tamás & Lukácsy Gergely & Szeredi Péter (2005): A szemantikus világháló elmélete és gyakorlata. Budapest: Typotex.

Berners-Lee, Tim (1991): alt.hypertext. http://groups.google.com/group/alt.hypertext/tree/browse_frm/ thread/7824e490ea164c06/f61c1ef93d2a8398?rnum=1&hl=en& ;q=group:alt.hypertext+author:Tim+auth or:Berners-Lee&_done=/group/alt.h ypertext/browse_frm/thread/7824e490ea164c06/f61c1ef93d 2a8398?tvc%3D1%2 (utolsó letöltés: 2011. 10. 21).

Berners-Lee, Tim (1999): Weaving the Web. San Francisco: Harper San Francisco.

Blahó Miklós (2009): Tanszótár. Budapest: Új Érték ipari-szolgáltató és kereskedelmi Szövetkezet.

Bódi Zoltán (2004): A világháló nyelve. Budapest: Gondolat Kiadó.

Bódi Zoltán (2005): Szimbolikus írásbeliség az internetes interakcióban. In: Balázs Géza & Bódi Zoltán szerk. (2005): Az internetkorszak kommunikációja: Budapest: Gondolat.

Bush, Vannevar (1996): Út az új gondolkodás felé. In: Sugár János szerk. (1996): Hypert text + Multi média. Budapest: Artpool.

Cerf, Vinton & Yogen, Dalal & Sunshine, Carl (1974): Specification of Internet Transmission Control Program. Request for Comments 675. http://tools.ietf.org/html/rfc675 (utolsó letöltés: 2011. 10. 20.).

Clark, David (1988): The design philosophy of the DARPA Internet protocols. Computer Communication Review 18. 106 – 114.

Communications (2010): X.25 Networking Guide. http://www.farsite.com/X.25/X.25_info/X.25.htm (utolsó letöltés: 2011. 10. 20.).

Dewar, James (1998): The Information Age and the Printing Press. Looking Backward to See Ahead. RAND. http://www.rand.org/publications/P/P8014/ (utolsó letöltés: 2011. 10. 21).

Engelbart, Douglas (1962): Augmenting Human Intelect. A Conceptual Framework. Menlo Park: Stanford Research Institute.

Gromov, Gregory (2011): Roads and Crossroads of the Internet History. NetValley. http://www.netvalley.com/cgi-bin/intval/net_history.pl?chapter=1 (utolsó letöltés: 2011. 10. 20).

Hafner, Katie & Lyon, Matthew (1998): Where Wizards Stay Up Late. The Origins Of The Internet. New York: Simon & Schuster.

Hauben, Ronda. (1998): From the ARPANET to the Internet. http://www.columbia.edu/~rh120/other/tcpdigest_paper.txt (utolsó letöltés: 2011. 10. 21).

Kleinrock, Leonard (1961): Information Flow in Large Communication Nets. Cambridge: Massachusetts Institute of Technology.

Lessig, Lawrence (2005): Szabad kultúra. Budapest: Kiskapu Kiadó.

Licklider, Joseph Carl Robnett (1960): Man-Computer Symbiosis. IRE Transactions on Human Factors in Electronics HFE-1, 4 – 11.

Licklider, Joseph Carl Robnett & Welden, Clark (1962): On-Line Man Computer Communication. Cambridge: Bolt Beranek and Newman Inc.

McGrath, Dermot (2001): Minitel. The Old New Thing. http://www.wired.com/science/discoveries/news/2001/04/42943. (utolsó letöltés: 2012. 02. 01.).

Mulcahy, John (1989): A Chronicle of Merit's Early History. http://www.merit.edu/about/history/article.php (utolsó letöltés: 2011. 10. 21).

Nelson, Theodor (1996) Hipervilág. A szellem új otthona. In: Sugár János szerk. (1996): Hyper text + Multi média. Budapest: Artpool.

Nielsen, Jakob (1993): Usability Engineering. San Francisco: Morgan Kaufmann.

Nora, Simon & Minc, Alain (1980): Computerization of Society. Boston: MIT Press.

Petrényi József (2009): TCP/IP alapok 2. Budapest: Microsoft Magyarország.

Róka Jolán (2002): Kommunikációtan. Budapest: Századvég.

Ryan, Johnny (2010): A history of the Internet and the digital future. Chicago: Reaktion Books.

Segal, Ben (1995): A Short History of Internet Protocols at CERN. http://ben.web.cern.ch/ben/TCPHIST.html (utolsó letöltés: 2011. 10 21).

Shannon, Claude & Weaver, Warren (1986): A kommunikáció matematikai elmélete. Az információelmélet születése és távlatai. Budapest: OMIKK.

Sugár János (1996): Az Egységes Adatstruktúra Kora. In: Sugár János szerk. (1996): Hypert text + Multi média. Budapest: Artpool.

Szakadát István (1995): Xanadu. ABCD Interaktív Magazin 1. szám (cd-rom)

Szűts Zoltán (2009): Az új internet kommunikációs formák mint a szöveg teste. Szépirodalmi Figyelő, 2. szám. 39 – 51.

Szűts Zoltán (2011): Torlódott galaxisok. A nyomtatott szöveg és a világháló korának párhuzamai. Egyenlítő, 7-8. szám. 60 – 66.

Zakon, Robert Hobbes' (2010): Hobbes' Internet Timeline. http://www.zakon.org/robert/internet/timeline/ (utolsó letöltés: 2011. 10. 20).

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum