• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 tavasz

Kisebbségek

Bernáth Gábor – Messing Vera:

Szélre tolva

2010–2011-ben öt hónapos, a magyar többségi hírmédiára kiterjedő mintán készítettünk médiatartalom-elemzést, azt is szem előtt tartva, hogy az a korábbi – 1988-as, 1993-as, 1997-es és 2000-es mintán végzett – vizsgálatokkal összehasonlítható adatokat szolgáltasson. E tanulmány e kutatás eredményeit mutatja be, két évtizedes ívet húzva a romák médiaképét jellemző sajátosságok alakulásáról. Az elemzési időszakban nagy átalakulás zajlott a szerkesztőségekben és a hírpiacon; a médiaformáló erővel bíró roma önszerveződés visszaszorult vagy eltűnt, és a kisebbségeket és/vagy a szegényeket védő, egyébként is gyenge társadalmi normák további gyengültek – talán így jellemezhetőek első látásra azok a folyamatok, amelyek a romák többségi médiaképét meghatározták, és amelyek minden korábbinál magasabb kriminalizáláshoz, sugalmazások és előregyártott igazságok tömegéhez vezettek. E médiaképből eltűntek a néhány évvel azelőtt még meghatározó diszkriminációs esetek, az előítéletesség pedig már csak a szélsőjobboldalra jellemző (mert az ő retorikájukhoz képest a szalonképesebb stílusú megbélyegzések már fel sem tűnnek), a szegénység helyett a normaszegés esetei a dominánsak, a roma kultúra pedig az általános bulvarizálódáshoz igazodva jelenik meg. E percepció folyamatos megerősítése ugyan konzekvens a széles körben nyíltan vállalt lakossági és (köz)politikai előítéletekkel, de biztosan megnehezíti a sokak által szorgalmazott roma-magyar párbeszédet, hiszen ezekről az alapokról integrálódni csak páriaként lehet.¹

1. Módszertan

A tartalomelemzés kvantitatív, kódutasításon alapuló módszerrel az összevethetőség érdekében a korábbi elemzések kódutasítására épült. Kivételt ez alól a televíziós képek kiegészítő elemzése jelentett, ahol a jellegzetes beállításokra, kameramozgásra stb. teljesen új kódutasítást kellett kidolgoznunk. A tartalmi kódolás az alábbi vázra épült: tematika, roma szerepek, a roma szereplők megjelenésének jellemzői (aktivitás, megszemélyesítés, sztereotípiák).² A minta két országos, két vidéki nyomtatott napilap, két internetes hírportál, két bulvárlap és négy televíziós esti híradóit tartalmazza, amelyeket öt hónapon át – 2010. november 1. és 2011. márius 31. között – vizsgáltunk.³ A kutatásba bekerült médiumok: Népszabadság; Magyar Nemzet; Origo; Index; Blikk; Vasárnapi Blikk; Index-Velvet; Új Dunántúli Napló; Észak-Magyarország; illetve az MTV, az RTL Klub, a TV2, a HírTV esti főműsoridős híradói. A nyomtatott sajtó esetében öt hónap alatt minden második számot, a televíziós hírműsoroknál pedig médiumonként minden negyedik napot vizsgáltunk.

Külön nehézséget okoz a kisebbségek médiaelemzése során, hogy egyáltalán miként dől el: valaki az adott csoporthoz tartozik, ezért be kell kerüljön a mintába. A tiszta helyzet az a korántsem életszerű eset, amikor a szereplő maga nyilatkozik erről. De legtöbbször nem ez a helyzet, gyakran valaki más – másik szereplő, felirat vagy a tudósító – mondja ki, teszi egyértelművé, hogy az illető cigány. Gyakran azonban csak a befogadó előzetes tudása, elképzelései azonosítanak cigányként egy-egy szereplőt. Különösen ez utóbbi eseteket nehéz elbírálni, ezért külön kategóriaként kódoltuk, amikor a tudósítás nem tette ugyan explicitté a roma vonatkozást, ám azt akár képi módon, akár az olvasó tételezett tudása (például egy-egy celeb korábban nyilvánosan vállalt etnikai identitása) alapján „tudni lehetett”.⁴ A fenti megfontolások alapján elsősorban azokat a tudósításokat kódoltuk, amelyekben vagy explicit módon megjelenik a „cigány” vagy a „roma” kifejezés, és/vagy amelyek képi vagy más módon utaltak a roma vonatkozásra, valamint azokat az egységeket, amelyekben olyan megszólaló van, akinek roma származása közismert, nyilvánosan vállalt, széles körben tudható.⁵

2. A roma médiakép 2011-ben: hangsúlyosság és tematikák

A roma tematikai hangsúlyossága a magyar médiában valamelyest növekedett a korábbi évekhez (2000, 1997) képest: átlagosan négyből három napon jelent meg ilyen tudósítás.⁶ A mélyebb elemzésnek teret engedő riport, tudósítás azonban csak az anyagok 15 százalékát tette ki. A televíziós hírműsorokban – nyilván a jóval korlátozottabb terjedelem miatt is – ritkább volt a jelenlét: egy-egy hírműsor átlagosan minden második nap sugárzott romákhoz köthető hírt.*

A jelenlét kapcsán azt is látni kell, hogy nemzetközi összehasonlításban a média egészét tekintve még mindig elenyésző: a teljes hírfolyam mindössze 3,8 százalékában jelentek meg kisebbségek – és ennek csupán ötödét tette ki a romákkal foglalkozó anyagok részaránya –, míg más országokban ez az arány jóval magasabb (két- vagy háromszoros) volt (Lengyelországban 11 százalék, Nagy-Britanniában, Spanylországban nyolc százalék, Németországban hat százalék) (FRA, 2009; Kriza & Vidra, 2010).

A média – még ha egyes tudósításai „korrektek” is –, a témaválasztásokban megnyilvánuló szelektív figyelem révén akár jelentősen is torzíthatja az adott csoport képét. Ez a helyzet akkor, amikor egy kisebbséget rendre ugyanazon kérdésekben engednek a médiafelületekre. A korábbi kutatásokkal összehasonlítva tovább szűkültek a romák médiabemutatásának tematikus keretei az elmúlt években (lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat

Az egyes témák előfordulásának gyakoriságának alakulása 1988 és 2010 között⁷

	2010–11	2000	1997	1993	1988
Politika, közpolitika (kormányzati és önkormányzati)	33%8	18%	27%	31%	6%
Roma önszerveződés, önkormányzatiság	12%	11%	11%	17%	4%
Kivándorlás	2%	–	–
Külföldi romák	5%	–	2%
Jogvédelem, kisebbségi jogok	6%	16%	17%	12%
Szegénység, szociális helyzet	21%	20%	24%	15%	14%
Oktatás	15%	14%	18%	18%	21%
Foglalkoztatás, munkapiac	12%	4%	8%	10%	14%
Gazdaság, vállalkozás	8%	2%	2%	5%
Kultúra, művészet? ...ebből celeb	22% 13%	24%	15%	15%	35%
Egészség/ügy	3%	1%	3%
Diszkrimináció, előítéletek, roma-többségi konfliktus? …ebből diszkrimináció? …előítéletek, rasszizmus	23% 3% 15%	37% 22% 11%	38%	12%	6%
Bűnözés? …ebből olyan, ahol nem roma az elkövető…	37% 8%	25%	16%	15%	37%
Külpolitika, EU	14%	2%	5%	8%
Természeti katasztrófa	4%	–	–
N	423	202	304	186	51

A táblázat adatai a témák előfordulását a cikkek számához viszonyítja. Mivel egy cikk általában több témát is érint, így a százalékok összege meghaladja a száz százalékot.

3. Meghatározó témák

Az adatok alapján a hírműfajok romaképét két kérdéskör uralta: a többségi politika és a bűnözés. Mindkét téma súlya a korábbi kutatások (már akkor is magas) arányaihoz képest a másfél-kétszeresére nőtt. Ez pedig azt sugallja, hogy a romák akkor bírnak „hírértékkel”, amikor a politikusok róluk, illetve a nekik szánt programokról döntenek, vagy amikor bűnügyekben érintettek.

3.1. Politika

A közpolitikai anyagok túlnyomó többségét azonban nem a roma közösségek politikai aktivitásáról szóló beszámolók, hanem a központi kormányzati bejelentések teszik ki – a teljes médiaképben legnagyobb súllyal (a tudósítások 17 százaléka) a többség kisebbségi politikája, illetve az általános kormányzati politika (a tudósítások 15 százaléka) szerepel. Ez az arány összevetve azzal az összesen hét riporttal, amely tényfeltárónak mondható, vagy azoknak a bemutatásoknak a csaknem teljes hiányával, amelyekben a romák saját helyzetükön aktívan javítanak (pedig a valóságban ilyen program is bőségesen akad), súlyos következménnyel járhat a romák általános megítélésére nézve. Valószínűleg megerősítik azt a sztereotípiát, miszerint a romák elsősorban vagy kizárólag támogatási alanyok. Amennyiben a politikai bejelentéseket nem ellenpontozzák a programok valós súlyát, lehetséges hatását és a problémák nagyságát bemutató tényfeltáró anyagok, annak egyenes következménye lehet, hogy a közönség egy része csak a magasnak tűnő támogatási összegek és a változatlan nyomor közötti ellentmondást észleli.⁹ Ennek az ellentmondásnak pedig népszerű feloldását nyújtják a romák lustaságának és motiválatlanságának közkeletű magyarázatai.

3.2. Bűnözés

A média másik hangsúlyos témája a bűnözés, amelyet az elemzett tudósítások 37 százaléka érintett. Ez nagyon jelentős növekedés a korábbi évekhez képest, és a rendszerváltás óta a legmagasabb arány. Egyedül a rendszerváltás előtti médiában mértük a kriminalitás hasonló dominanciáját, amikor a romák – egyébként igen korlátozott – médiaképét alapvetően a megélhetési bűnözés narratívája határozta meg.

A most mért arány még annak fényében is magas volt, hogy számos kiemelt bűnügy bírósági tárgyalása zajlott a vizsgált időszakban, köztük olyanoké is, amelyekben romák voltak az áldozatok. Ám ezeket kiszűrve is nagyon magas számot kaptunk (31 százalék). A bűnözés tematikájának növekedése tehát elsősorban nem a roma áldozatokkal járó bűnesetek gyakoribb vagy nagyobb érzékenységgel történő bemutatásának következménye, hanem fordítva: a roma kriminalitás hangsúlyosabb ábrázolása volt. Jelentősek voltak a médiumok közötti különbségek: a leginkább a Magyar Nemzetben és az origo.hu-ban, valamint – az RTL Klub kivételével – a televíziós hírműsorokban volt meghatározó ez a téma. Ezek anyagainak közel vagy több, mint felében a bűnözéssel kapcsolatban tudósítottak cigányokról (lásd a 2. táblázatot).

2. táblázat

Bűnügyekkel foglalkozó tudósítások aránya az egyes médiumokban összesen és a roma elkövetőkre szűrve

	Bűnözés összesen	Bűnözéssel foglalkozó anyagok aránya (%)	Azon bűnügyek aránya, melyben a romák elkövetőként szerepelnek
Origo	30	64%	53%
MTV1	7	58%	50%
HírTV	7	58%	50%
Magyar Nemzet	32	45%	39%
TV2 híradó	8	47%	35%
Index	17	38%	33%
Összesen	154	37%	31%
Új Dunántúli Napló	11	33%	27%
Népszabadság	16	32%	22%
Blikk, Vasárnapi Blikk	11	25%	14%
Észak-Magyarország	13	23%	14%
RTL Klub	1	6%	6%
Index Velvet	1	5%	5%

Az adatokból jól látható, hogy Magyar Nemzet, az origo.hu, az MTV1 és HírTV híradói esetében nemcsak arról van szó, hogy tudósításaik közel felében helyezték a romákat a bűnözés kontextusába, de hangsúlyosan az olyan esetekről számoltak be, amelyekben romák voltak a bűnügyek (vélt) elkövetői. Ezzel szemben a Népszabadságban és a vidéki napilapokban az ilyen bemutatások kimondottan visszafogottak voltak. A részletesebb elemzés azt mutatja, hogy origo.hu-n talált hangsúlyos bűnügyi tematika egyértelműen a gyöngyöspatai eseményeknek szentelt kiemelt figyelemnek volt köszönhető. Az origo.hu az események kezdetekor¹⁰ úgy számolt be a konfliktusról, hogy a helyszínen történő tájékozódást, tudósítást gyakran a szélsőjobboldali szervezetek „cigánybűnözés”- diskurzusának ellenpontozás-mentes közreadása helyettesítette.

A roma közösségnek a bűnözés kontextusában történő hangsúlyos megjelenését mutatja az olyan témakörök „kriminalizálódása” is, mint a roma önszerveződés, a roma önkormányzatiság. Ez a terep korábban azon kevesek egyike volt, ahol roma szereplők aktivitást mutathattak. Most a roma önszerveződéssel (is) foglalkozó 51 cikkből 18 a büntetőeljárásokról szólt. Az persze nem baj, ha ezekről az ügyekről a média tudósít. A probléma inkább az, hogy eközben az olyan témák, amelyekben a kisebbségi szervezetek korábban erőteljes aktivitást mutattak (kultúra, oktatás, kisebbségi jogok, jogvédelem, helyi konfliktusok) nem vagy csak elhanyagolható mértékben szerepelnek. Az Országos Roma Önkormányzat e témákon túl korlátozottan jelenik meg a nyilvánosságban. Mindeközben a többségi politikai erőtértől független roma politikai önszerveződés, civil mozgalmak is szinte teljességgel megszűntek (nemcsak a médiaképben, de többségük a valóságban is).

Ennél is erőteljesebb változás azonban, hogy a helyi konfliktusokat tárgyaló tudósítások háromnegyedében szerepel a bűnözés is, vagyis a romák és a nem romák együttélésének nehézségeit egyre erősebben a cigányoknak tulajdonított kriminalitással magyarázza a média.

3.3. Foglalkoztatás, szegénység

A médiát korábban is az jellemezte, hogy a romák foglalkoztatásáról, munkavállalásáról elsősorban kormányzati politika, kezdeményezés kapcsán tudósított. A 2011-re látszólag megnövekedett figyelmet is egy ilyen intézkedésnek – a közfoglalkoztatási rendszer átalakításának – köszönhetjük.

Csak a bejelentett munka munka?

A romák kapcsán a foglalkoztatási programokkal kapcsolatos hivatalos kommunikáció igen gyakran a munkától elszokott, motiválatlan célcsoportot vizionál. Ugyanakkor több felmérés mutatja, hogy a magas munkanélküliségi arányok mögött valójában jelentős munkateljesítmény áll. Mindössze annyi történik, hogy a magas terhek, a minimálbér-előírások és a diszkrimináció miatt az alacsonyan képzettek (köztük nagy számban romák) munkavégzése kiszorult a regisztrált és legális szférából, és a nem regisztrált gazdaságba tolódott át (Köllő, 2009; Kertesi, 2005; Marketing Centrum, 2011). A munkavállalás széles skálája jellemzi e népességet, amely az alkalmilag adódó és kiszámíthatatlanul fizetett napszámtól az állandó, de nem bejelentett munkavállalásig terjed (Messing & Molnár, 2011; Szalai, 2002; Váradi, 2009; Virág, 2008).

A médiaképben ma is elenyésző a roma közösségek fehér, szürke vagy fekete munkapiaci aktivitását bemutató anyagok száma. De azoké az anyagoké is, amelyek például megmutatnák, hogy mi a következménye az ország egyes szegleteiben annak, hogy Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta. E médiakép feltehetően hozzájárul ahhoz a (különböző kormányzatok bizonyos intézkedéseinek indoklásában is megjelenő) közvélekedéshez, miszerint a romák a segélyekre rendezkedtek be – ezért munkához kell kötni a segélyezést, és munkavégzésre kell kényszeríteni az attól elszokottakat. Néhány kivételtől eltekintve alig találtunk olyan cikket, amely a romák lesújtó munkapiaci helyzetét együtt tárgyalta volna a háttérben rejlő olyan okokkal, mint a települési hátrányok, az alulképzettség és az oktatási esélyegyenlőtlenség, a romák rossz egészségügyi helyzete, vagy a kiterjedt munkapiaci diszkrimináció.

Ezzel párhuzamosan a szegénység tematikájának kismértékű szűkülése annak tulajdonítható, hogy a romák szegénységének többségi – közpolitikai és véleményformáló - diskurzusát egyre kevésbé a kirekesztettség, a munka világából való tartós kiszorulás, és egyre inkább a kriminalitás és más, nem tolerálható viselkedésminták (dolgozni nem akarás, iskolakerülés stb.) magyarázó narratívái keretezték.

3.4. Élő roma kultúra? Celebjelenlét

Kultúrával, művészettel a vizsgált tudósítások ötöde foglalkozott. A kulturális jelentések magas aránya első látásra azt mutatja, hogy egy élő, ismert és elismert kultúraként jelent meg a roma kultúra a nyilvánosságban. A korábbi kutatási mintákban még éppen ez volt a – egyébként igen szűkre szabott – pozitív imázs egyik területe: a kulturális rövidhírek mellett nagy számban jelentek meg roma művészportrék.

A mostani mintában a kulturális anyagok több, mint fele azonban már celebtémákkal foglalkozott, és a kulturális tudósítások 48 százaléka a bulvármédiában jelent meg. A többi médium anyagainak jóval kevesebb, mint tizede szólt a kultúra kapcsán a romákról. A kultúrához kódolható cikkek meghatározó része meg sem említi a roma kultúrát (nagyobbrészt a romákat sem): olyan, többnyire televíziós tehetségkutatós szereplőket mutatnak, akikről kiderült, hogy történetesen romák. Ezek az új tehetségek a korábban feltűnt, magukat romaként azonosító énekesekkel szemben (például Caramel, Oláh Ibolya) nem is jelentek meg hangsúlyosan romaként, és teljes asszimiláltságot mutattak. E „kifehérítés” érdekes módon a korábban még erőteljesen etnicizált szereplőkre is igaz: már Győzike is az adótartozásaival vagy a közúti baleseteivel került a médiába. Miután e megjelenéseket jelentős mértékben maguk a celebek és menedzsereik adagolják, a romatartalmakkal való azonosítás hiánya nemcsak a média elfogultságának tulajdonítható. A 95 kulturális tudósítás közül mindössze 16 mutatta a roma kultúrát megőrzött, élő jelenségként – jelentős részük rövid „mínuszos hír” volt helyi rendezvényekről (lásd az 1. ábrát).

1. ábra

Kultúrával foglalkozó tudósítások továbbtagolása

Metaforikus, hogy a roma értelmiség által régóta követelt roma közgyűjtemény, a roma múzeum kérdése egyetlen cikkben, az alábbi módon merül fel: Choli Daróczi József igazgatói állását felmondták – derül ki a Blikk beszámolójából arról a perből, amelyben Daróczi Dávid apját rágalmazással gyanúsítják.

4. Kiszoruló témák: „a többségiekkel, köszönik, minden rendben”

Nagyok a változások a korábbi kutatásokhoz képest az előítéletesség, a diszkrimináció és a jogvédelem témáinak médiajelenlétében is. Ezek súlya a rendszerváltást követően 1997-ig jelentős mértékben növekedett, és ez nem utolsósorban az egyre aktívabb roma polgárjogi szervezetek tematizációs erejének volt köszönhető (Media Monitoring Agency, 2001). 2011-re viszont nagyot zuhant e témák hangsúlyossága (lásd a 2. ábrát).

2. ábra

A diszkrimináció, előítéletek és jogvédelem a többségi média romaképében: 2000; 2011

Az adatok azt mutatják, hogy több jelenség együttes hatása okozta e témakörök háttérbeszorulását:

1. A három tematika közül egyedül az előítéletek és a rasszizmus reprezentációja növekedett (kis mértékben). Ezt azonban két nagyobb ügy: Gyöngyöspata (az ide sorolható cikkek 38 százaléka) és a romák elleni támadások ügyének tárgyalása (35 százalék) határozta meg. Érthető, hogy mindkét ügy nagy nyilvánosságot kapott. Ellenben az, hogy az előítéletesség más esetei kiszorultak a médiából, azt mutatja, hogy a romák által széles körben megélt, a hétköznapokban érvényesülő előítéletesség történeteit a média nem találja. A médiaképben a rasszizmus úgy tűnik fel, mintha az kizárólag a radikális jobboldalra lenne jellemző.

2. Kvalitatív elemzés során láthattuk: a jogvédelem erőteljes visszaszorulásának oka, hogy e téma csak akkor jutott médiafelülethez, amikor a hazai és a nemzetközi jogvédő szervezetek jelentései napvilágot láttak, és a kormányzat igyekezett cáfolni a kritikákat.

3. Ezzel párhuzamosan a diszkrimináció jelensége gyakorlatilag eltűnt a médiaképből. A 423 tudósításból mindösszesen 15 érintette – televíziós tudósítás például egyetlen egy sem. A 15 cikk közül mindösszesen négy mutatott be konkrét diszkriminációs ügyet, ezek közel fele ráadásul nemzetközi vonatkozású volt: négy külföldi eseteket tárgyalt, és három nemzetközi jogvédő szervezet jelentéséről, illetve a kormányzat arra adott (tagadó) reakciójáról szólt. Mindez nyilvánvalóan nem magyarázható a hátrányos megkülönböztetés hétköznapi gyakorlatainak drasztikus csökkenésével. Nem születtek új, a diszkrimináció ellen szigorúbban fellépő törvények, ugyanakkor felmérések igazolják, hogy a megélhetésen, a munkanélküliségen és a gyenge iskoláztatáson túl a magyarországi cigányság az egyik legsúlyosabb problémaként a többségi társadalom előítéletességét és a hátrányos megkülönböztetést éli meg. Az MTA Szociológia Intézete által készített felmérés szerint a romák döntő többsége tapasztal hátrányos megkülönböztetést a környezetében (Neményi et al., 2010). E téma visszaszorulása minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a még aktív jogvédő szervezetek nem tudják az általuk talált ügyeket széles körben nyilvánosságra hozni. Ám a jelek szerint a diszkriminációval kapcsolatban tevékenykedő állami vagy parlamenti intézmények, az Egyenlő Bánásmód Hatóság vagy a kisebbségi ombudsman sem találják az utat a legnagyobb közönségű hírmédiumokhoz: a mintában mindketten alig-alig jelennek meg.

A médiaelemzés jól mutatja azt is, ahogy a politikai elit a nyilvánosságban leváltotta az emberi jogi beszédmódot. Ráadásul megfigyelhető egyfajta kettős beszéd: egy a nemzetközi kommunikációban,¹² amelyben visszaköszön a diszkrimináció elleni fellépés fontossága, egy pedig magyarországi használatra, amelyben a diszkrimináció legfeljebb cáfolatként kerül szóba.

A diszkriminációs kérdések ilyen erőteljes kiszorulása önmagában súlyos következményekkel járhat – nemcsak a romák médiaképére, de a roma közösségek integrációjára is. Egy ország, amelyben a média nem találja annak a módját, hogy megmutassa a kirekesztés – egyébként létező – történeteit, előbb-utóbb könnyen elhiheti magáról, hogy neki nincs dolga az interetnikus kapcsolatok ügyében. E képben a romák jobb esetben a segélyezésnek kiszolgáltatott, jobb sorsa érdemes szerencsétlenek, akiket a kormányzat, a helyi közpolitika és a többség nagy áldozatok árán próbál felemelni, felzárkóztatni, rosszabb esetben pedig deviáns vagy bűnöző életformára berendezkedett emberek. Az ebből a két szemléletből vegyített világképben egy biztos: a többségnek nincs miért változnia.

Az egyes médiumok között rendkívül nagyok az aránykülönbségek – mintha nem is ugyanakkor és ugyanabban az országban születtek volna a tudósítások. Míg a Népszabadság és az origo.hu tízből négy cikkében felmerülnek a cigányellenes előítéletek vagy a diszkrimináció esetei, addig a többi médium tudósításainak kevesebb, mint tizedében beszélt erről. A Magyar Nemzet helyezkedik el a másik póluson, amely gyakorlatilag negligálta az előítéletek jelenségét, amikor 71 cikkből összesen ötben tett említést ilyenekről. A lap részéről ez tudatos világlátás és politika: a magyar médiában ritkán látott nyílt állásfoglalást hozott és tett közzé, miszerint „cigányellenes rasszizmus sosem volt Magyarországon, vagy ha volt-van is, az oly csekély mértékű, oly kevéssé jellemző, hogy kár is szót vesztegetni rá.”¹³ Nyilvánvaló, hogy ez a világlátás önmagában is befolyásolja a romák nyilvánosságát, és egy kutatók, roma cilvilszervezetek által dokumentált és romák tömegei által megélt jelenséget tesz nem-létezővé

5. Roma és nem roma szerepek

Jól tükrözi a médiában megjelenő szereplők hatalomhoz való hozzáférésében mutatkozó különbségeket, hogy a tudósításokban milyen szerepekben jelennek meg romák és többségiek (lásd a 3. táblázatot). ¹⁴

3. táblázat

Roma és nem roma szereplők társadalmi szerepei (a szerepek megoszlása a megjelenések arányában), 2010–11

Szereplő	Roma szereplők	Nem roma szereplők
Politikus	8%	21%
Jogász, „törvény embere”15	1%	11%
Roma érdekképviselet képviselője	12%
Közszolgáltatásban dolgozó	3%	18%
Foglalkoztatott, vállalkozó	2%	2%
Utca embere, gyerek	25%	11%
Művész, zenész, celeb	20%	9%
Bűnöző (vagy bűnügy feltételezett elkövetője)	10%	7%
Áldozat	9%	2%
Független szakértő	–	9%
Civil szervezet, egyház képviselője	8%	8%
Egyéb	2%	3%

A roma témákat érintő tudósításokban megjelenő szereplők 40 százaléka volt roma. Míg a többségiek jellemzően döntéshozó (vagy azt támogató) szerepekben (politikus, közszolgáltatásban dolgozó, jogász) jelentek meg, addig a romák jellemzően e döntések alanyai voltak: gyerekek, az utca emberei, háziasszonyok. E kép kevéssé tükrözi a valóságot, hiszen szociológiai kutatásokból tudjuk, hogy a roma népesség igen tagolt társadalmi státuszát, etnikai identitását, társadalmi integráltságát tekintve. A médiában megjelenő cigányok, ha feltűntek egyáltalán valamilyen aktív társadalmi szerepben, az szinte kizárólag kisebbségi érdekképviseletre vagy a zenére, a művészetekre korlátozódott.

Szembeötlő, hogy a cigány kisebbségi önszerveződés képviselői mennyire kiszorultak a médiából. 1997-ben még a médiaképben megjelenő roma szereplők közel negyede volt roma képviselő, politikus vagy jogász, 2000-ben pedig 40 százaléka. Mára ez az arány tíz százalék alá csökkent.

Annak ellenére, hogy a romákkal kapcsolatban megjelenő leggyakoribb médiatéma a bűnözés, a tudósításokban megjelenő roma szereplők „csupán” tizede bűnöző. Ez csak első látásra ellentmondás: a különbség is jól mutatja, hogy a médiaképben nagy szerepet kapnak az általános „rámutatások”: a bűnözéssel kapcsolatos tudósítások nagyobb részt nem megfogható, megszemélyesíthető, hanem az adott település általában vett „cigányaira” (Gyöngyöspata), sugalmazott gyanúra, mendemondára (például a kovácsvágási tudósítás, Kiskunlacháza) utalnak. A megszemélyesített „elkövetők” fele a Cozma-per, valamint a Kolompár Orbán elleni büntetőper érintettjei.

E képben alig-alig jelenhet meg roma szakember vagy döntéshozó: szakértőként kizárólag többségiek szólalnak meg. Különösen szembetűnő ez a hiány az amerikai vagy a nyugat-európai médiával összevetve, ahol normává vált, hogy nem kisebbségi témák kapcsán is nyilatkozzanak kisebbségi szakemberek. Roma szakember egyáltalán nem, de közszolgáltatásban dolgozó roma jogász vagy munkavállaló is alig-alig jelenik meg a hírekben (lásd a 4. táblázatot).

4. táblázat

Roma szerepek 1997-ben, 2000-ben és 2011-ben (a megjelenések százalékában)

	2010–11	2000	1997
Politikus	8%	17%	16%
Jogász, 'törvény embere'	1%	10%
Roma önkormányzat	12%	6%	14%
Közszolgáltatásban dolgozó	3%
Foglalkoztatott, vállalkozó	2%	2%	0%
Utca embere, gyerek, romák általában	25%	25%	54%*
Művész, zenész, celeb	20%	11%	5%
Bűnöző	10%	11%	8%
Áldozat	9%
Független szakértő	-
Civil szervezet, egyház	8%	15%	2%

Ugyanakkor a korábbi évekkel összehasonlítva feltűnő változás a romák arctalan, általánosságban történő bemutatásának erőteljes és folyamatos visszaszorulása. Míg 1997-ben az ilyen bemutatások masszívan dominálták a romák médiaképét, 2000-re ez jelentősen visszaszorult. Mára a médiában megjelenő romák több, mint felét konkrét személyként ábrázolták, és további kilenc százalékot tett ki a család, illetve a kisebb csoport szintjén történő bemutatás. Személyekkel, esetleg családdal sokkal könnyebb azonosulni, míg az általánosság síkján mozgó tudósítások eltávolítják a témát, és szabaddá teszik az utat az általánosító, sztereotípiákon alapuló értelmezéseknek.

Miközben viszonylag ritkává vált a „cigányokról általánosságban” való beszéd, ez alól leginkább a gyöngyöspatai tudósítások képeztek kivételt, ahol jellemzően „a cigányokról”, „cigánybűnözésről” általánosságban, vagy legfeljebb a „gyöngyöspatai romákról” beszéltek. Itt a roma „szereplők” 57 százaléka volt nagyobb csoport vagy népesség, és csak 40 százaléka konkrét személy.

6. Megszólalási esélyek

A közvetlenül érintettek megszólaltatása a médiakép egészében folyamatosan növekvő tendenciát mutat: az a 2011-es anyagok 41 százalékában személyesen megszólaltak a romák (lásd a 3. ábrát).

3. ábra

A roma szereplők „hangja

A vizsgált médiumok között megint csak igen nagyok a különbségek: minden második tudósításában anélkül beszélt a romákról a Magyar Nemzet (51 %), az m1 (58 %) és a HírTV (50 %), hogy megszólaltatták volna őket, vagy akárcsak hivatkoztak volna álláspontjukra, míg a másik oldalon ez minden negyedik esetben vagy annál is ritkábban fordult elő (Népszabadság: 28 %, RTL Klub: 12 %, TV2 Híradó: 25 %, Blikk: 14 %).

7. Mediatizált cigány tulajdonságok

A kódolók a cigányokkal kapcsolatos legszélesebb körben osztott képzetek jelenlétét is lekódolták. Ezek klaszterelemzése három csoportot rajzolt ki: az első csoportba a szegénység, a segélyezettség, a másodikba az aszociális devianciák (agresszió, bűnözés, elhanyagoltság, társadalmi normáknak megfelelni, beilleszkedni nem akarás), míg a harmadikba a pozitív konnotációk – „tehetség”, „rendes cigány” – képzetei kerültek (lásd az 5. táblázatot).

5. táblázat

Gyakoribb képzet-csoportok előfordulása médiumok szerint (az adott médium tudósításainak százalékában)¹⁸

	Szegénység-klaszter	Aszociális viselkedések, devianciák-klaszter	Pozitív képzetek klaszter
Népszabadság	40	34	2
Magyar Nemzet	25	56	18
Blikk	33	20	51
Index	33	47	29
Origo.hu	10	51	2
Észak Magyarország	46	23	48
Új Dunántúli Napló	33	36	9
RTL Klub	59	12	12
Tv2	18	35	-
MTV1	8	58	-
HírTV	28	50	-
Összesen	31	37	24

A sorok összege kisebb 100 százaléknál, mivel voltak olyan anyagok, amelyekben semmilyen képzettársítás nem szerepelt

Az adatokból jól látható, hogy míg a Népszabadságot, az RTL Klubot és az Észak-Magyarországot a szegénységgel, rászoruló családokkal kapcsolatos jelentések dominálták, a Magyar Nemzet, az m1, a HírTV, valamint az origo.hu felületein a negatív képzettársítások (bűnözés, agresszió, beilleszkedni nem akarás) voltak kiemelkedően gyakoriak. A Blikk a pozitív mintákat erősítette, elsősorban a tehetségkutató műsorok versenyzőinek bemutatásával. A TV2 és az Új Dunántúli Napló a többi médiumnál ritkábban sugallta e képzettársítások bármelyikét. Jól látható, hogy pozitív sztereotípiák „komoly” témák kapcsán, valamint az index.hu kivételével a politikai sajtóban csak nagyon ritkán jelennek meg.

8. Összegzés helyett

A médiaképnek ezek a változásai sok szempontból párhuzamba állíthatóak a magyar közbeszédben, a politikában és a közpolitikában megfigyelhető változásokkal. A European Social Survey adatain alapuló elemzések a szélsőjobboldali receptek iránti igény számottevő erősödését, az előítéletesség növekedését és a demokratikus intézményekbe vetett bizalom megroppanását mutatják Magyarországon (lásd Krekó et al., 2011). Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a kormányzatok gyakran használnak szegényellenes retorikát, és a közpolitikai döntéseik némelyike is ugyanezt sugallja. A médiaképet a hírforrások szempontjából leginkább a politikai és a közpolitikai centrumok megnyilvánulásai, „médiakészre” formált eseményei és bejelentései határozzák meg. Tartalmát már az is jelentősen befolyásolja, ha a média pontosan idézi az egyes politikusok – akár előítéletes – kijelentéseit. Mára a szélsőjobboldali retorika szóhasználata, tematizációi bekerültek a nyilvánosság főáramába. Előítéletes kijelentések azonban korántsem csak a szélsőjobboldali csoportokra jellemzőek – jóval szélesebb kör nyilatkozataiban figyelhetőek meg a hamis általánosítások, sztereotípiák és előítéletek. A média ezek gyakori, ellenpontozás nélküli ismételgetésével, a tényfeltárás szinte általános hiányával és erőteljesen szelektív témaválasztásaival nagymértékben járulhat hozzá e sztereotípiák, előítéletek és a romáktól való félelmek felerősítéséhez.

A médiaképben megfigyelhető trendek olyan dilemmák tömegét vetik fel, amelyek megválaszolására a tartalomelemzés eszközei már nem alkalmasak. Bár kérdések további kutatások nélkül is feltehetők, alapos megfontolásra és széleskörű vitákra lenne szükség annak végiggondolásához, hogy egy ilyen közbeszédbéli és médiakörnyezetre mik a lehetséges közpolitikai, civil és újságíró-szakmai válaszok. Milyen válaszok adhatók arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a mára jobbára szitokszóvá tett politikai korrektség megszűnte után? Nem lehet-e, hogy nem a tabuktól mentes, őszinte vita lehetősége nyílt meg, hanem éppen ellenkezőleg, mintha sokat romlottak volna az interetnikus párbeszéd lehetőségei, a romák hozzáférése a nyilvánossághoz, részvételük a róluk szóló diskurzusban?

Ebben a közbeszédben pedig nem javultak, hanem romlottak az olyan, a méltóságon és egyenlőségen (vagy akár szolidaritáson) alapuló kommunikáció esélyei, ahol a roma vélemények a maguk sokszínűségében is megjelenhetnének. Továbbá alig érvényesülnek olyan normák, hogy az érveinket tényekre, számokra, adatokra alapozzuk, vagy éppen árnyaljuk: ne gondoljuk például, hogy en bloc tehetünk a cigányokra kijelentéseket. Nem lehet-e például, hogy ezt a korrektséget sosem (tehát akkor sem, amikor látszólag gyakorolta) értette másképp a magyar társadalom egy jelentős része, mint – meglehetősen leegyszerűsítve – elfojtásként, amivel nem tudott azonosulni, de megtalálni sem volt képes a korrekt, saját sztereotípiáinkra folyamatosan reflektáló beszédet sem?

Hiába mutatják évek óta kutatások, hogy olyan, pusztán szakmai, gazdasági kérdéseknek tűnő szempontok, mint a szerkesztőségek napi rutinjai és forrásai súlyos torzításokat okoznak. Hogy a sajtótájékoztatók és az egyirányú kommunikáció dominanciája, az előrerágott anyagok (után)közlésének széleskörű gyakorlata, a tényfeltárás, az állítások adatokkal való alátámasztásának mellőzése, az érintettek megkérdezésének gyakori hiánya súlyos következményekkel jár a médiatartalom minőségére nézve. Arra ritkábban gondolunk, hogy nemcsak az adott médium és annak közönsége látja kárát az olyan gyakorlatnak, amely nem áldoz időt, energiát az körültekintő újságírásra. A legfőbb károsultakká azok válnak, akikről ilyen módon beszélnek. Azok, akiknek az alávetettségét újratermeli a média azzal, hogy gondosan kiválasztott szerepekben, gyakran némaságra ítélve, a megbélyegzésüket ellenpontozás nélkül továbbadva mutatja be.

Irodalom

Bernáth Gábor & Messing Vera (1998): „…vágóképként, csak némában”. Romák a magyaroszági médiában. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, http://mek.niif.hu/00100/00144/00144.pdf.

Bernáth Gábor (2011): „Agyontámogatottak”, http://www.commmunity.hu/2011/02/01/agyontamogatottak.

FRA (2009): Final Comparative Analysis Report. Pilot Media Project. Kézirat.

Kertesi Gábor (2005): A társadalom peremén: Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Budapest: Osiris.

Krekó Péter & Juhász Attila & Molnár Csaba (2011): A szélsőjobboldal iránti társadalmi kereslet növekedése Magyarországon. Politikatudományi Szemle, XX/2, 53–79.

Kriza Borbála & Vidra Zsuzsa (2010): A többség fogságában – kisebbségek médiareprezentációja. In: Feischmidt (szerk.): Etnicitás. Kisebbségteremtő társadalom. Budapest: Gondolat & MTAKI.

Köllő János (2009): A pálya szélén – Iskolázatlan munkanélküliek a poszt szocialista gazdaságban. Budapest: Osiris.

Marketing Centrum OPK Kft. (2011a): Zárótanulmány. Roma társadalom – 2010, http://84.206.8.166/dokumentum/A%20kutatas%20MC%20roma%20zárótanulmány_s.pdf.

Media Monitoring Agency & Academia Catavencu, Media Works, MEMO 98, Roma Press Center (2001): Nationalist Message in Mass Media. Bukarest: Media Monitoring Agency & Academia Catavencu.

Messing Vera & Molnár Emília (2011): „Válaszok a pénztelenségre: szegény cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái.”, Esély, 1. sz., 53–80.

Messing Vera (2008): „In a white framework” The representation of Roma in the Hungarian press. Frankfurt: VDM Verlag.

Neményi Mária et. al. (2010): Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke– fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek, http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop/data/MTA_1hullam.pdf.

ORTT (2010): A magyarországi televíziós hírműsorok romaképe a konfliktusok tükrében, http://www.ortt.hu/elemzesek/21/1271850273magyarorszagi_televizios_hirmusorok_romakepe_20100421.pdf.

Szalai Júlia (2002): A társadalmi kirekesztődés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle, 4. sz., 34–50.

Váradi Mónika Mária (2009): Az „Út a munkához” program hatásvizsgálatának eredményei. Kutatási összefoglaló. Budapest: MTA Térségfejlesztési Kutatások Osztálya.

Virág Tünde (2008): Változó gazdasági-társadalmi kapcsolatok egy cigányok lakta faluban. Szociológiai Szemle, 2008/1. sz.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum