Magyarországon a média aktuális jelenségei körül zajló viták sokszor hangosabbnak tűnhetnek, mint korábban bármikor. Ezekből a vitákból is érzékelhető, hogy olyan társadalmi környezetben élünk, ahol a médiát tartják az egyik legbefolyásosabb intézménynek. Az említett diskurzusoknak – nem meglepő módon – gyakori témájuk a kereskedelmi média. Dinamikusan változó világában egymás után tűnnek fel újabb és újabb műfajok, amelyek tömegek figyelmét képesek megragadni, miközben jelentős mértékben megosztják a közvéleményt a tekintetben, hogy milyen kulturális folyamatokat indíthatnak be. E komplex folyamatok pontosabb megértésében nyújthat páratlan segítséget Császi Lajos A mindennapi élet tabloidizációja a populáris médiában – A Mónika-jelenség kulturális szociológiai vizsgálata címmel megjelent kötete, amely az elmúlt évek egyik legvitatottabb műsorának kulturális szociológiai olvasatán keresztül mutat rá lényeges összefüggésekre.
„Miért kell tanulmányozni a talkshow-kat?” – teszi fel a kérdést Császi Lajos most megjelent könyvének bevezető fejezetében. S valóban, azok számára, akik esetleg kevéssé ismerik a szerző korábbi írásait, talán nem árt magyarázatot adni arra, miért kell egy társadalomtudósnak olyan műsorról írnia, amelyet az értelmiségi közbeszéd fősodra az „értéktelennel” és a „közönségessel” hoz összefüggésbe (7. o.). Nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi csatornák megjelenése óta eltelt időszakban kevés médiaprodukció váltott ki akkora érdeklődést és olyan szélsőséges reakciókat, mint a talkshow. A talkshow közel tíz éves magyarországi pályafutása során az egyik legnézettebb televíziós műfajjá vált, kulturális szempontból pedig az egyik legártalmasabb programnak kiáltották ki, nem csupán a konzervatív értelmiségiek, hanem sok esetben a közvélemény is. Ezzel egy időben a nézettségi adatok szerint e műsorok nap mint nap nézők millióinak tekintetét szegezték a televíziókészülékek képernyőire, kibékíthetetlen ellentétet szítva a kulturális elit elképzelései és a közönség választása, vagyis a „magaskultúra” képviselői és a popkultúra fogyasztói között.
Császi Lajos legújabb könyve több szempontból igyekszik bemutatni e konfliktus természetét, miközben – a szerző saját megfogalmazása szerint is – több csoporttal kíván vitába szállni. Így kritikát fogalmaz meg azokkal szemben, akik egyfajta elitista kulturális pozícióból tekintenek a média tabloidizációjára, és a média, valamint a kultúra demokratizációját elutasítják egy „magasabb rendű” kulturális eszmény nevében. Ugyancsak vitázik a szerző azokkal a nézőpontokkal, amelyek szerint a médiának a politikai életet kell szolgálnia. Császi ezen kívül elutasítja azoknak a médiamunkásoknak a gyakorlatát is, akik kizárólag a hírkészítés riporteri nézőpontjából közelítik meg ugyanazokat a témákat, amelyekről a beszélgetős showműsorok is szólnak. Előbbiek a szerző szerint szintén azok közé tartoznak, akik elfogadhatatlannak tartják azt a szubjektív vallomásokon alapuló stílust, amely leginkább a kötetlen baráti csevegés és a hétköznapi pletykák világát idézi, és amely a későmodern televíziózás egyik legjellemzőbb sajátossága (19. o.). Ezzel szemben Császi egészen pontos képet fest leendő olvasóiról is, amikor kifejti:
„Azoknak írtam ezt a könyvet, akik kulturális, ideológiai vagy szakmai elfogultságoktól függetlenül, nyitottan és kíváncsian nézik a mai magyar média változásait, és akik szeretnének többet megtudni és megérteni nem csak a talkshow-ról, de a kulturális nyilvánosság hazai és világméretű átalakulásáról is. Azoknak, akiket érdekelnek a műfaj kevéssé ismert történeti előzményei, figyelmen kívül hagyott esztétikai jellegzetességei, népszerűségének okai és a bennük megjelenő morális diskurzusok újszerűsége” (20. o.).
A könyv – szerkezetét tekintve – három tematikus egységre osztható. A Média és kultúra című részben öt különböző alfejezetben mutatja be a szerző a média tabloidizációjának jelenségét, valamint ezen keresztül a társadalmi nyilvánosság szerkezetének átalakulását. A média tabloidizációja című első rész a tabloidok és a populáris nyilvánosság nálunk kevéssé ismert irodalmát dolgozza fel olyan szerzők munkáin keresztül, mint Kevin Glynn, Michael Schudson, Jostein Gripsrud, Ien Ang vagy John Hartley. A fejezetben bemutatja a tabloid szó etimológiáját, valamit a kifejezéshez kapcsolódó értelmezési lehetőségek átalakulását. Emellett megemlíti a bulvárműfaj főbb karakterisztikus jegyeit, a tabloid újságírás és a konvencionális újságírás eltérő jellemzőit, továbbá a „populáris kultúráról” vagy „kulturmocsokról” kialakult értelmiségi vita eltérő nézőpontjait (32. o.). A Nyilvánosság átalakulása a neo- és hypermédiában című alfejezetben a szerző a nyilvánosság fejlődését a média evolúciójának egyes lépcsőfokaival veti össze, részletesen bemutatva azt a folyamatot, ahogyan a „paleotelevíziótól” a „neotelevízión” át eljutunk a kortárs „hypertelevízió” korszakába. A fejezetben a tabloidnyilvánosság természetéről kialakult vita két ellentétes megközelítését ismerheti meg az olvasó; Habermas értelmezését, miszerint a bulvár a nyilvánosság beszűküléseként fogható fel, valamit azokét a szerzőkét (John Fiske, Kevin Glynn, Michael Warner stb.), akik a tabloidokban egy újfajta, szélesebb nyilvánosság megjelenését vélik felfedezni, ahol jellemzően olyan perifériális helyzetben lévő társadalmi csoportok kapnak szót, amelyek korábban kiszorultak a média világából (36. o.). A Médiakutatás a kulturális fordulat után című fejezet a médiakutatásban a kulturális fordulatot követő hangsúlyeltolódásokra hívja fel figyelmünket, amelynek következtében a populáris műfajok is egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg a tudományos érdeklődés fókuszában. A szövegből pontos képet alkothatunk a média modern, posztmodern és későmodern elméleteiről is, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a kortárs média sajátosságait is jobban értsük. Császi ez utóbbival összefüggésben megfogalmazza, hogy a médiában a hétköznapi életet átszövő populáris diskurzusok válnak dominánssá a közéleti kérdésekkel szemben, egyre népszerűbbek a talkshow-k, a reality-műfajok, a pletykaműsorok, és a befogadókat egyre inkább a személyes preferenciák irányítják. A szerző végül A televíziós talkshow története és műfaji sajátosságai, illetve A talkshow-műfaj társadalomelméleti kontextusban című fejezetek segítségével viszi közelebb az olvasót az értekezés fő problémájához, és alkotja meg az előzőekben vázolt fogalmi háttér, valamint a kutatás tárgyának fúzióját. Az írás ennek megfelelően megidézi a talksow legnevesebb külföldi és hazai sztárjait, Phil Donahue-tól Oprah Winfreyig, Vitray Tamástól Jakupcsek Gabrielláig. Itt a szerző pontosan végigköveti azokat a műfaji változásokat is, amelyeken a beszélgető műsorok az utóbbi évtizedekben átestek.
A Mónika Show kulturális szociológiája című rész egyértelműen a kötet leghangsúlyosabb tematikus egysége, amelyben Császi rendszerezi és kiegészíti azokat az írásait, amelyek különböző folyóiratokban és kötetekben jelentek meg az elmúlt közel tíz év során.1 Az itt olvasható tanulmányok elsősorban empirikus kutatásból származó eredményeket mutatnak be, amelyek változatos módszerekkel (gyártásszociológia, médiaszövegek „közeli olvasata”, internetes vitafórumok elemzése, fókuszcsoportos interjúk) közelítik meg a vizsgálat tárgyát, miközben egy jelentős kulturális hatással bíró műsor története bontakozik ki, keletkezésének pillanatától a műsorról való lekerülése napjáig. A média hazai tabloidizációja: a Mónika Show és A Mónika Show gyártásának szociológiája című szövegek a műsor kialakulásának körülményeivel, annak hazai sajátosságaival foglalkoznak, miközben az adások felvételével, a dramaturgiával, a témaválasztással, a szereplőkkel, a közönséggel és a műsorvezetővel, vagyis a gyártással kapcsolatos kulisszatitkokkal is megismerkedhetünk. Módszertani szempontból is modellértékű munka A Mónika Show szövegeinek „közeli olvasata” című műfaji- és narratívaelemzést bemutató fejezet, amelyben a műsorban feldolgozott történetek mélyebb jelentésstruktúráinak kibontásához a Claude Levi-Strauss és Vladimir Propp által kidolgozott elméleti apparátust mozgósítja a szerző. A magánélet tematizálhatóságának megítélése a Mónika Show-ban című fejezet már elsősorban a befogadói oldal vizsgálatával foglalkozik, amelynek segítségével egy a műsor nézettségét mérő reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálatba pillanthat be az olvasó. A befogadói oldal vizsgálatának tematikáját folytatják az Internetes vitafórumok a Mónika Show-ról és A Mónika Show fókuszcsoportos vizsgálata: a nézői típusok című fejezetek is. Ezek a szövegek a közönségkutatás egyik legújabb és egy másik, ma már klasszikusnak számító eszközével próbálnak még pontosabb képet adni arról a folyamatról, hogy a nézők aktív befogadóként miként és milyen jelentéskonstrukciókat hoznak létre a műsorban bemutatott témákkal kapcsolatban. A „Segítség, a gyerekem pedofil áldozata lett” és az Epilógus: A Mónika Show véget ér című fejezetek már a műsor lezárásának irányába mutató ORTT-döntések, illetve a produkcióban rejlő lehetőségek kifulladásának problémáival foglalkoznak. Itt a szerző által megfogalmazott egyik legfontosabb gondolat szerint, amely egyben a program körül kialakult kulturális viták természetének lényegére is rámutat, a Mónika Show egyoldalú hatósági megítélése és morális démonizálása nemcsak a populáris média vaskos félreértését jelenti, hanem potenciálisan a televízió politikai cenzúrájának veszélyét is magában hordozza:
„Pragmatikusan mérlegelve a társadalom normatív rendjének indirekt monitorozása és korszerűsítése szempontjából a veszélye sokkal kisebb, a haszna pedig jóval nagyobb a mindennapi emberi konfliktusokat nyilvánosan kibeszélő talkshow-knak, mint a buldózertaktikát használó ízléskritikának és hatósági tiltásnak” (253. o.).
A kötet utolsó fejezete Kitekintés címmel foglalkozik a hypermédia legdominánsabb műfajának, a valóságtelevíziózásnak a társadalmi szerepével a későmodernitásban. Itt a szerző a műfaj hazánkban még kevéssé ismert fejleményeit vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a poszt-jóléti társadalmakban az állam háttérbehúzódásával támadó űrt a valóságtelevíziózás segíthet kitölteni. Ennek Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban már most is központi eleme a karitatív tevékenység, mivel a valóságtelevíziózás ott már átvállalt több, korábban a közszolgálatiságban domináns funkciót. Császi kiemeli, hogy:
„A hypermédia nem csak a hírekben, a közéleti tudósításokban és a demokrácia régi rítusaiban (a vitában, a szavazásban) lát el közszolgálati feladatot, hanem azokban az akciókban is, amelyek a magánvállalkozást, a személyes felelősséget, az empátiát, a szolidaritást, az egyéneket erősítik meg. Az új ezekben a feladatokban az, hogy nincs elválasztva bennük a szórakoztatás, a társadalmi gondoskodás és a piac egymástól. A hypermédia nemcsak »emeletet épít« a politikai közélet alá, de össze is köti azt a gazdaság vitalitásával és a társadalom önszerveződésével” (278. o.).
A kötet kapcsán mindössze néhány apróbb kritikát fogalmazhatok meg. Ezek között említeném azokat a szerkesztési bizonytalanságokat, amelyek abból adódnak, hogy a kötetben szereplő szövegek korábbi, önálló tanulmányok anyagát képezik. Így bár az írás összességében koherens képet nyújt, bizonyos fejezetek között mégis logikai döccenőkre futhatunk. A másik észrevételem inkább tartalmi jellegű, s ez a Mónika Show-ban megjelenő romatematikával hozható összefüggésbe, illetve azzal, ahogyan a kötet tulajdonképpen átsiklik a téma felett. Természetesen sohasem szerencsés egy szerzőn számon kérni a vizsgált jelenség értelmezési lehetőségeinek teljes spektrumát, ugyanakkor ebben az esetben a műsorról kialakult diskurzusban – bármilyen intencióval közelítünk is ahhoz – kikerülhetetlen problémának tartom a kisebbségek médiareprezentációjának kérdését. Meglátásom szerint ennek alaposabb vizsgálata a média és a nyilvánosság átalakulásának hazai specifikumairól is pontosabb képet adhatna.2
A fentiekből összességében kiderül, hogy Császi Lajos elsősorban olyan olvasóknak szánja a szöveget, akik előítéletektől mentesen követik a magyar média változásait, és akik jobban szeretnék érteni nemcsak a talkshow-kat, hanem a kulturális nyilvánosság átalakulását is. A vállalkozás jelentőségét mutatja az is, hogy a talkshow társadalomtudományi szakirodalma szinte kizárólag angol nyelvű, és néhány kivétellel kevés magyar cikket találhatunk a témáról – ezek jelentős része pedig éppen jelen könyv szerzőjének tollából származik. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt, hogy Császi nem egyszerűen közvetíteni akarja az angol nyelvű irodalmat, hanem lehetőség szerint megtalálni azokat a párhuzamokat is, amelyek az eredeti szövegek és a magyar viszonyok között fedezhetők fel. A szerző tehát nemcsak a műfaj hazai ismertetésére törekszik, hanem a nemzetközi összehasonlításon keresztül arra is, hogy talkshow külföldi irodalmát magyar szemmel tekintse át, és az itthoni tapasztalatokat nemzetközi kontextusban helyezze el. A kötet olvasása közben feltáruló gazdag kulturális jelentéshálókat látva kiderülhet, hogy a talkshow sok tekintetben mellőzött és lenézett műfajnak számít hazánkban, akár a nézők, akár a közfelfogásban betöltött kulturális jelentősége, akár a tudományos érdeklődés szempontjából közelítünk a jelenséghez. Császi Lajos könyvéből azonban az is érthetővé válik, hogy sok mindent kell még megtanulnunk az ilyen jellegű műsorok funkciójáról, helyzetéről, működéséről, társadalmi és kulturális szerepéről. Így a most megjelenő könyv nemcsak a populáris alkotásokkal foglalkozó szakértők számára lehet hasznos, hanem a médiával foglalkozó egyéb szakemberek, oktatók, kutatók és - nem utolsó sorban - a műfaj vagy általánosságban a média iránt érdeklődő diákok számára is. Tovább emeli a kötet értékét, hogy az itt tárgyalt szövegek jelentős részéről most olvashatunk először magyar nyelven, ily módon az írás hiánypótló szerepet is betölthet a témával kapcsolatos könyvek piacán. (Gondolat Kiadó, 2011, 292 oldal, 2790 Ft)
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)