• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 nyár

Közszolgálat

Iványi György:

Kérdések és válaszok

A Szól a rádió 2.0 Facebook-csoportot Mong Attila hozta létre 2010 őszén, a közmédiában bekövetkezett változások követésére. 2012. április 22-én a csoport tagjai – eseti, kiscsoportos sörözésektől, kávézásoktól eltekintve – először találkoztak a fizikai térben: az ELTE Gólyavárában egymással és a nyilvánossággal. Válaszokat keresve egy olyan problémahalmazban, amelyben néha a kérdéseket sem könnyű megtalálni. „Mint egy halom hasított fa...”

A legújabb kori magyar demokrácia első súlyos politikai válsága az 1990-es évek heveny „médiaháborúja” volt, amelyet a rádiózásról és a televíziózásról szóló, kompromisszumokkal terhelt 1996. évi médiatörvény nem oldott fel, csak állóháborúvá alakított. A törvény logikáját meghatározó alapvető kompromisszum, a „frekvenciaszűke” fikciója az alkotmányos keretek nyílt kihívása nélkül tette lehetővé a vállalkozás és a tájékoztatás szabadságának egyidejű korlátozását az elektronikus média területén. A következmény: a szűk, kevés szereplős piacon – amelyen a piacra lépés és a piacon maradás emelkedő költségeit tovább terheli a frekvenciákért és az állami szervezetek reklám-megrendeléseiért folytatott politikai alkuk kényszere – nem alakult ki minőségi verseny. Ehelyett azonnal megindult a minőség lefelé nivellálódása.

A médiapiac ellenőrzéséért gazdasági és politikai eszközökkel folytatott – a politika deficitjeit pótló politikai kommunikáció térnyerésével erősödő – csatározások súlyosan érintették a közszolgálati rádiós- és különösen a televíziós csatornákat. Vezetésük és ellenőrzésük a kormányváltásokat követően rendre átalakult, egyre több irányító és szerkesztői pozíció vált „politikai zsákmánnyá”, miközben az intézmények gazdálkodása a mindenkori kormányzat jó szándékától, az állami költségvetés támogatásaitól és – hasonlóan a kereskedelmi médiumokhoz – az állami szervezetek reklám-megrendeléseitől függött. A közszolgálati médiumok, amelyeket a kereskedelmi médiumok gyenge minőségi versenye sem állított kihívások elé, elveszítették autonómiájuk intézményi biztosítékait. A függetlenség, a minőség egyre inkább egy-egy szerkesztőség, alkotócsoport törékeny szubjektív adottságaitól, személyes elkötelezettségétől, szakmai odaadásától vált függővé. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió nemcsak piacrészesedést, nézőket és hallgatókat veszített. Súlyosan sérült az a sok évtized alatt megszerzett tekintély és hitelesség is, amelyet a rendszerváltás folyamatában a demokratikus átalakulásban betöltött szerepükkel a közmédiumok még meg tudtak erősíteni.

Szemléleti kérdés, vajon a 2010-es választásokat követő helyzet – az új médiatörvény; a nyíltan politikai ellenőrzés alá vont, demokráciákban példátlanul széles hatáskörrel rendelkező új médiahatóság; a közszolgálati intézmények és a nemzeti hírügynökség egyetlen, állami szervezetbe tömörítése – minőségi változást jelent-e, vagy csak beteljesítette az elmúlt 20 év negatív, visszarendezési folyamatait. Magam az utóbbi nézetre hajlok, és ezt erősítették meg a csoport tagjaitól – médiakutatóktól, újságíróktól, érdeklődő laikusoktól – a konferencia előkészítése során összegyűjtött kérdések és az előadók válaszai is.

Mire is kerestük a válaszokat?

• Intézmény-e vagy tevékenység a közszolgálati média? A magyarországi közmédia hagyományosan ilyenként elismert, a közösség, az adófizetők támogatására jogosult intézmény. A kereskedelmi médiumok ugyanakkor jellegük szerint eltérő mértékben, ám rendszeresen szolgáltatnak a „közszolgálatiság” kritériumainak megfelelő, a közösség érdeklődésére számot tartó híranyagot, véleményeket, kulturális és oktatási tartalmakat. Szükséges-e közszolgálati intézmények fenntartása, vagy a közösségi forrásokat a közösségi célokat szolgáló tevékenységek ösztönzésére, tartalmak előállítására és terjesztésére célszerű fordítani?
• Szolgálat-e a közmédia vagy szolgáltatás? Legyen-e kitéve a piac értékítéletének, vagy működjék attól függetlenül, kizárólag közpénzből? Előny vagy kockázat a gazdálkodási kényszer hiánya? Létezhet-e közpénzből működő költségtakarékos intézmény, vagy az „other people's money”-állapot elkerülhetetlenül a korrupció melegágya?
• Verseny és minőség. Értelmezhető-e a közmédia a médiapiac versenyén kívül? Hogyan hat rá a kereskedelmi szolgáltatók gyenge vagy erős versenye? Érvényesíthető-e belső verseny, ha gyenge a külső?
• Közszolgálat és köztulajdonlás. Feltétele-e a közmédiumok közösségi tulajdonlása a közszolgálati tevékenységnek? Közösségi tulajdon-e az állami tulajdon? Autonóm tulajdonos-e az állam? Szükségszerűek vagy elkerülhetőek a tulajdonosi és szerkesztési autonómia konfliktusai? Kizárható vagy legalább korlátozható-e a pártpolitikai befolyásolás? Lehetséges-e plurális környezet a közmédiumon belül? Összességében, szerkesztőségenként, vagy az egyes műsorokon belül is? Létezik pozitív cenzúra?
• Itt és most. Milyen hatásai vannak az új médiatörvénynek és médiarendszernek? Csökkenthetőek-e a károk, merre kereshető a kiút? Lesz-e más megoldás, mint felállítani egy új közszolgálatot és becsukni a régit? S ha igen: újra intézményt, intézményeket, vagy a közszolgálati tevékenység ösztönzőrendszerét kell-e megteremteni?

A Deák Ferencnek tulajdonított mondás szerint „ha egy mellény rosszul van begombolva, azt végig ki kell gombolni és újra be kell gombolni”.

Miután az „egységes közmédia” teljesíthetetlen feladatokat vállalt magára, létrehozói politikai kommunikációs szempontjai szerint is improduktívan működik. Szaporodnak a parciális célokat kiszolgáló, átlátszóan propagandisztikus, egyoldalú vagy hamis ismereteket terjesztő műsorok. A gyakori szakmai hibákat állandósuló átszervezések és vezetőcserék követik. A túlméretezett szervezet belső hatalmi és üzleti harcaira adott válasz az ellentmondásokat súlyosbító további koncentráció. A szubszidiaritás elve érvényesíthetetlen, a szerkesztőségek felelőssége, autonómiája átláthatatlan és értelmezhetetlen, a szervezeti egységek közötti kooperáció töredezik. 2012 júniusára az állami médiakonszernbe olvasztott nemzeti hírügynökség gyakorlatilag megszűnt.

A közmédia beteljesítetlen funkcióit – különösen a rádiózás, a televíziózás és a hírügynökségi tevékenység területén – csak részben, töredékesen tudják pótolni az egyenlőtlen versenyfeltételek között működő kereskedelmi médiumok. Az állami média hírszolgáltatásának ingyenessége ellehetetlenítette a független hírügynökségek működését. A hírek és a közéleti műsorok előállítására felkészült médiumok részben közvetlen politikai zaklatásnak kitettek (Klubrádió-ügy), részben anyagilag lehetetlenülnek el az aránytalan frekvencia-díjak és adminisztratív terhek nyomása alatt. A felszabaduló frekvenciák pályázati kiírásai a közéleti vagy a „közmédiummal” szemben bármely szempontból versenyt támasztó műsorszolgáltatási koncepciókat egyértelműen diszkriminálják.

Az információs deficit „nyertesei” ez idő szerint az – többnyire kockázatos üzleti modellek alapján működő, ezért törékeny – online médiumok.

Az április 22-ei konferencián nagyon sok értékes válasz született, ám még a kérdések sora sem teljes. A vita folytatódik.