• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 nyár

Közszolgálat

Gálik Mihály:

A közmédia (PSM) határai, formái jelentősége

Az előadás a közszolgálati műsorszolgáltatás intézményétől a közszolgálati média kialakulásáig vezető utat foglalja össze röviden. Ugyan magyar szerzőket, példákat is idéz, de nem a magyar közmédia állapotáról szól, hanem a nemzetközi kutatási eredmények és a kialakult legjobb gyakorlatok (best practices) alapján próbál következtetésekre jutni. Nyilvánvalónak látszik, hogy egyrészt a közszolgálati média vagy közmédia ma már messze több, mint a közszolgálati rádiózás és televíziózás, másrészt pedig a közmédia szerepét nem veheti át a közösségi média. Ugyanakkor a közmédia jövője a legszorosabb kapcsolatban van a közösségi médiával, a civilekkel való szervezett együttműködéssel, amely talán a közjót szolgáló fennmaradásának záloga.

Szükség van rá, vagy nincs?!

A közszolgálati műsorszolgáltatás közjószág akár a szó mikroökonómiai értelmében is, ez a fősodra a fogalommal kapcsolatos felfogásoknak, s ezt gondolom magam is. A közjószág-értelmezés – belső lényegéből fakadóan – magában foglalja az állami szerepvállalást a médiaszíntéren, így az állam szerepét a közszolgálati szektor/média létrehozásában és fenntartásában, függetlenül annak konkrét formájától.

Azokkal is egyetértek, akik szerint a közszolgálati szektor működését nem alapozhatjuk sem az évről-évre megállapított állami juttatásokra, sem a reklámbevételekre. A közpénzekből – végső soron az adóbevételekből – történő finanszírozást hosszú távra érvényes, a mindenkori kormányzati és párterőviszonyoktól a lehető legnagyobb mértékben független módon kell megoldani, s a szektor működésének irányításában és felügyeletében a „köz” megfelelő reprezentációja a követendő alapelv.

Természetesen az előbbi normatív követelmények átültetése a működési gyakorlatba soha nem múló viták tárgya, de azért nem árt felidézni egy-két elemet ezekből a vitákból. A „köz” reprezentációját illetően időtállónak érzem a magyar Alkotmánybíróság éppen húsz évvel ezelőtt megfogalmazott álláspontját, miszerint:

„...a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló sajátos képviselettől idegen az, hogy kizárólag vagy meghatározóan a társadalom politikai képviselete jelenjen meg benne. Pártok konszenzusa, még kevésbé parlamenti pártok konszenzusa, nem alkalmas arra, hogy alkotmányos garanciát nyújtson a véleményszabadság teljességére. Ellenkezőleg: az államtól való szabadság azt kívánja meg, hogy se a parlament, se a kormány ne juthasson a műsor tartalmát befolyásolni képes szervezetben meghatározó befolyáshoz; ahogy politikai pártok, azonos feladatra vagy ugyanazon érdek képviseletére létrejött csoportok befolyása sem lehet meghatározó” (AB 37/1992 (VI. 10.) határozat).

Talán érdemes e helyütt utalni rá, hogy a médiaelmélet fősodra szerint a közmédia piaci viszonyokból való kiemelése, vagy ahogy John Keane¹ angol médiakutató 1991-ben megfogalmazta, „a média maximálisan lehetséges dekommodifikációja” az államtól és a piactól való függetlenség előfeltétele. Az, hogy miként lehet ezt a követelményt a gyakorlatba átültetni, szintén fogas kérdés.

Az intézményi szerkezet és a működés nyitottsága

Mivel az az egységesnek, homogénnek tekintett társadalom, amelyet a közszolgálati rádió és televízió anno szolgálni kívánt, eltűnt, s helyébe a mikrotársadalmak egymás mellett élő és egymásba fonódó sokasága lépett, egy monopol közintézmény ezt a társadalmat a legjobb szándéka mellett sem tudja hatékonyan szolgálni. Ez sem új gondolat, hisz éppen fél évszázada, 1962-ben Raymond Williams² brit (velszi) kultúrakutató lényegében már megfogalmazta, hogy a közszolgálat eszméjét le kell választani a közmonopólium eszméjéről.

Azt, hogy a funkcionálisan működő közszolgálati szektor és az intézményi monopólium majdhogynem egymást kizáró fogalmak, magam is hangsúlyoztam egy, a közszolgálatiságról tartott szakmai konferencián 1994 végén, amelyen Krokovay Zsolt³ egyenesen azt fogalmazta meg, hogy a rádiós és a televíziós ágazatban sajátos közszolgálati szerződés legyen valamennyi működési engedély alapja, amely engedély megszabja, hogy a működés időtartama alatt milyen kötelezettségeket kell a pályázónak teljesítenie.

Egy évtizeddel később, 2005-ben György Péter⁴ azt javasolta, hogy a közszolgálati Magyar Rádió kössön szövetséget a megerősítendő közösségi rádiókkal, kihasználva, hogy – idézve szavait – „[a] közösségi rádiózás a posztmodern társadalom egyik legfontosabb kulturálisidentitás-teremtő intézménye (lehet), s ennyiben evidens társa az MR-nek.”

Érdekes módon az európaitól teljesen eltérő szerkezetben működő, alulról felfelé építkező, az európai országokhoz képest a nagyközönség lényegesen kisebb részét elérő amerikai közmédiában is a különböző közösségekkel való kapcsolatépítésben látják a „tartalombőség, figyelemszűkösség” viszonyai között adekvát működési módot. Igaz, az amerikai közmédia kialakulásában már a kezdetektől fogva döntő szerepe volt a fejlett és sokszínű civil társadalomnak, így ez a nyitás, amelyet Ellen P. Goodman⁵ proaktív médiapolitikának nevez, szinte magától értetődő. Hadd idézzek e helyütt néhány példát a nevezett amerikai médiakutató egy 2007-ben publikált tanulmányából:

• Breaking the Cycle: A szegényekről szóló dokumentumműsorok készítése, a multimédiás megoldások alkalmazása, a munkahelyi tréningek szervezése a képzettség/skillek emelésére, az eszközök rendelkezésre bocsátása, a közösségi szolgáltatásokba való bevonás/szomszédokkal való munka.
• The Been Trees: Egy népszerű mesekönyv feldolgozása Kentucky államban, amelyet elektronikusan hozzáférhetővé tettek és elolvastattak a gyerekekkel, minek nyomán közel tízezren regisztrálták magukat az online beszélgetésekre.
• Minnesota: A közszolgálati tévécsatorna összedolgozik a helyi szervezetekkel, hogy minél több legyen a helyi tartalom a műsoraiban (Minnesota Partners' Channel Collaborative).
• New York: a WNYE.TV 750 ezer dolláros költségvetéssel egy iskolai projektet (School Night) indít, amelyben egy profi dokumentarista segít 150 kisdiáknak, hogy készítsék el a maguk kis dokumentum anyagait, s talk show-kat szervez a New York City középiskoláiban végzett hírességekkel (3000 középiskolás megmozgatása).

A közmédia működési nyitottságának másik aspektusa az átláthatóság, amely magában foglalja a a nézők/hallgatók szakszerű tájékoztatását:

• az egyes műsorszámok fogadtatásáról (közönségmérési adatok, tetszési indexek, kvalitatív elemzések közzététele)
• az intézmény bevételi és kiadásai szerkezetéről
• az intézményre vonatkozó lakossági felmérések (például a hír- és tájékoztató műsorok hitelessége, pártatlansága, a műsorok kulturális minősége, a műsorválaszték sokszínűsége, az intézmény presztízse stb.) eredményeiről
• a főbb műsorpolitikai és személyi döntések indokairól
• nagyobb szervezeti átalakítások hátteréről, céljáról stb.

A közszolgálati műsorszolgáltatás határainak átlépése, a közmédia fogalma

A közszolgálati műsorszolgáltatás az ezredforduló környékén mérföldkőhöz érkezett, hisz az infokommunikációs technológiák forradalma nyomán kialakult új médiakörnyezetben aligha maradhatott meg a megszokott „jó öreg rádiózás és televíziózás” keretei között. A hálózati médiaszolgáltatások gyors terjedése, növekvő népszerűsége oda vezetett, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók is beléptek, mert be kellett lépniük erre a piacra. A működési kör ezen kiterjesztését egyrészt az Európai Unió is elfogadta, dacára a verseny torzítására nem ok nélkül hivatkozó, üzleti alapon működő hálózati portálok heves tiltakozásának, másrészt az Európa Tanács is aktívan támogatta.

Mivel a közszolgálati műsorszolgáltatás fogalma immár túl szűknek bizonyult a szervezetek számára, hamarosan megtörtént a terminológiai váltás is: Christian Nissen⁶ szakértői tanulmányára támaszkodva 2007-ben az Európa Tanács ajánlása⁷ már a közmédia (public service media, PSM) terminus technikus-t használja, amely magában foglalja a hálózati médiaszolgáltatásokat is. Ugyanakkor a közmédia intézményrendszere is, mondhatni, átalakult, kibővült, hisz a klasszikus közszolgálati műsorszolgáltatók mellett más közintézmények, szakmai szervezetek és nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) is folyamatosan ontják azokat az információkat, amelyek a közügyekben való tájékozódást segítik, lehetővé teszik.

Amit ma közszolgálati médiának/közmédiának nevezünk, az szerves fejlődés eredményeként lépte át a közszolgálati műsorszolgáltatás határait már az ezredforduló tájékán, s platformok sokaságán keresztül teszi elérhetővé a maga szolgáltatásait. Annak ellenére, hogy a médiatermékek és -szolgáltatások soha nem látott bőségben vannak jelen a mai médiaszíntéren, a piaci ösztönzők továbbra sem elégségesek bizonyos műfajok és tartalmak létrehozásához. Úgy tűnik, hogy a mikroökonómiában piaci kudarcnak nevezett jelenség a tartalombőség közepette is megmarad, s ez továbbra is legitimálja a közszolgálati média fenntartását.

Néhány évvel az ezredforduló után, nagyjából az évtized közepétől újabb fejlődési szakasznak lehettünk tanúi, nevezetesen a nem-professzionális média egyre növekvő kínálatának, illetve ezen kínálat növekvő népszerűségének, egyre nagyobb tömegekhez való eljutásának. A hivatásos és a civil tartalomelőállítás közötti, korábban igencsak kontúros határok egyre inkább elmosódnak, amint azt a blogok, videoblogok áradata, a civil újságírás és a közösségi portálok figyelemre méltó népszerűsége bizonyítja.

Sokan mindebből arra a következtetésre jutnak, hogy a hivatásos médiaszervezetek és a közösségi média együttélése oda vezet, hogy a médiatípusok és médiazsánerek pluralizmusa immár megfelel a médiaelmélet normatív követelményének. Sajnos ez puszta, bár csábító illúzió: a statisztikák világosan mutatják, hogy a felkínált és a ténylegesen fogyasztott tartalmak sokszínűsége között széles szakadék tátong.

A közösségi média lenne az új köz(szolgálati) média?!

A professzionális újságírás és a civil tartalomkészítés egybefonódása, a nem-nyereségérdekelt (non-profit) szereplők benyomulása a hírek termelésébe és elosztásába, az úgynevezett közösségi média elképesztő népszerűsége egyenesen vezetett a nagyívű, merész tételhez (hype), hogy valójában a közösségi média lesz az új közmédia. Bármennyire is népszerű ez a hype, azért sok médiakutató van más véleményen – mit tagadjam, magam is.

A nagyközönség kulturális közösség is a maga közös értékeivel, hiedelmeivel, tapasztalataival, s a tagjai közötti összetartozást, kohéziót a közösségi média által is erősített fragmentálódás komolyan veszélyezteti. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a civil újságírás üde frissessége sem helyettesítheti a szó nemes értelmében professzionális újságírás olyan erényeit a hírek termelésében és elosztásában, mint a pontosság, a megbízhatóság, a fontosság, a kontextusok érzékeltetése, az etika, a jó íráskészség stb.

Zárszó gyanánt

A tudományos közlemények rutinszerűen a következtetések levonásával végződnek. Egy ilyen előadásnál még az is jogos kívánalom lehet, hogy az „itt és most” kontextusában mondjon valamit a kutató, de most inkább felmentést kérek ez alól. Befejezésül hadd idézzek inkább Széchenyitől,⁸ az 1831-ben írt és két évvel később Lipcsében megjelent Stádiumból: „Minden népnek van bizonyos lépcsője, melyen áll, s csak ez határozhatja el valódi szükségit, józan kívánságit. Ezen lépcső magasságát megkeresni s némileg meghatározni azonban nem könnyű.”

Lábjegyzetek

1

Magyar fordításban: J. Keane ([1991] 1999: 112) Média és demokrácia. Budapest: Helikon Kiadó.

2

R. Williams(1962) Communications. Baltimore: Harmondsworth, Penguin, revised edition.

3

Krokovay Zs.(1995: 75-84) A szabad rádiózás és televíziózás rendszere. In: Terestyéni Tamás(szerk.) Közszolgálatiság a médiában. Budapest: Osiris Kiadó – MTA ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport.

4

György P. (2005): Közszolgálat a globális technokultúra korában. A Magyar Rádió lehetséges stratégiája. Médiakutató, 6 (1), 111.

5

E. P. Goodman (2007: 363–382) Proactive Media Policy in an Age of Content Abundance. In: Media Diversity and Localism. Meaning and Metrics. ed. P. M. Napoli. Mahwah, NJ and London: Lawrence Erlbaum Associates.

6

C. S. Nissen, Public service media in the information society. Report prepared for the Council of Europe's Group of Specialists on Public Service Broadcasting in the Information Society (MC-S-PSB), http://www.coe.int/t/dghl/standardsetting/media/doc/H-Inf(2006)003_en.pdf (2006).

7

Recommendation CM/Rec(2007)3 of the Committee of Ministers to member states on the remit of public service media in the information society.

8

Széchenyi I. ([1833] 1984) Stádium. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, reprint kiadás. 23. o.