Publikációs versenyt hirdet a médiakutató

Médiakutató 2012 tél

Médiapolitika

„...a magyarországi szabályozáshoz hasonló máshol nem született a régióban”

A digitális média feltérképezése című projekt első országjelentései már elérhetők a
http://www.mediapolicy.org/mapping-digital-media/ honlapon. A hazánkról készült, Tóth Borbála által írt országjelentést előző lapszámunkban magyarul is közöltük. Ezúttal a Médiakutató nevében Bajomi-Lázár Péter a projekt vezető szerkesztőjét kérdezte arról, milyen tapasztalatokkal szolgál a kutatás a kelet-közép-európai országokban. Az Egyesült Államokban tartózkodó Marius Dragomir emailben válaszolt kérdéseinkre.

Médiakutató: A Nyílt Társadalom Alapítvány A digitális média feltérképezése című projektje 60 államot ölel fel, köztük a közép- és kelet-európai volt kommunista országokat is. Mik a legfontosabb tapasztalatok ebben a régióban? Átformálta-e itt a digitizáció a hírgyártást és a hírfogyasztási szokásokat?1 Könnyebben hozzáférnek-e a régió lakói az információkhoz? Nőtt-e a hírforrások száma, a média sokszínűsége?

Marius Dragomir: A digitális televíziózást és az internetet vizsgáló kutatásunk során azt találtuk, hogy a digitizáció valóban nagy hatást gyakorolt a hírgyártásra és a hírfogyasztásra. Igaz, ami a digitális televíziózás terjedését illeti, a közép- és kelet-európai régió országai – néhány kivételtől, például a Cseh Köztársaságtól eltekintve – valóban le vannak maradva Nyugat-Európa mögött. Számos nyugat-európai ország már leállította az analóg műsorsugárzást, ami több kelet-európai országban mindeddig nem történt meg. Ugyanakkor az elmúlt években néhányuk gyors fejlődésen ment át: Csehország 2009-ben már vezetett 83 százalékos digitális televíziós lefedettségével, és 2012-ben sikerült lekapcsolnia az analóg műsorszórást. A cseheket 2009-ben a horvátok és a szlovének követték 40 százalékos lefedettséggel, míg más piacok – Montenegró, Lengyelország, Magyarország és Románia – utánuk következtek, 30 százalék fölötti lefedettséggel. Bár ezek a számok alacsonynak tűnnek, valójában lenyűgözőek, mivel az említettek közül több országban néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt digitális lefedettség.

Egyes országokban azt remélték, hogy a digitális televízózás több szereplőt von be a „játékba”, és ezáltal a frekvenciatartományban több hang szólal meg. Azonban a televízió, amely messze a legnépszerűbb médium maradt a régióban, bizonyítottan még mindig a legdrágább vállalkozás, ami sok új versenyzőt akadályoz meg abban, hogy erre a területre lépjen. Csehországban, ahol közel két évtizeden át csupán három csatorna osztozott az országos közönségen, a digitalizáció nem hozott sok változást. A 2006-ban engedélyt kapott hat digitális csatornából már csak egy maradt talpon. Néhányan közülük sugározni sem kezdtek, egy pedig a növekvő adósságok miatt ment tönkre. Ugyanakkor a digitalizáció általában a piac sokszínűvé válását és a rétegigények kiszolgálását is magával vonta. A digitalizáció tette lehetővé, hogy a televíziók szakosodott csatornákat hozzanak létre (például filmek, sport- és dokumentumműsorok sugárzására).

Ugyanakkor az internet növekedése volt az, ami a régióban valóban megkönnyítette az információhoz való hozzájutást, és ami egyben valószínűleg globálisan is az egyik legmarkánsabb trend. Míg 2005-ben csak Litvánia és Horvátország internet-penetrációja volt magasabb 30 százaléknál, négy évvel később már a régió öt országában volt magasabb 50 százaléknál az internet-penetráció. A régióban az internet sokkal hatékonyabb szerepet játszott a hírek sokszínűvé tételében, mint a digitális televízó. A közép- és kelet-európai régió legtöbb országában számtalan új és népszerű hír- és információforrás jött létre. Bár ezek üzleti vállalkozásként még egyáltalán nem szilárdultak meg, sikerült bővíteniük a kínálatot és javítaniuk a fogyasztók közti interakciókat.

Meg kell jegyeznem, hogy a mobiltelefon-penetráció is gyorsan növekedett a régióban. A globálisan eddig vizsgált 40 ország között 2009-ben Montenegró vezetett a mobil-penetráció terén, 200 százalék feletti értékével. Azóta a legtöbb közép- és kelet-európai ország felülmúlta a 100 százalékos penetrációs szintet. Ugyanakkor a mobiltelefon a növekedés ellenére eddig nem vált a médiatartalom-fogyasztás motorjává. E téren várhatóan az hoz majd változást, ha a következő években a mobilszolgáltatók 4G-engedélyt kapnak.

Médiakutató: Vajon az elmúlt években a digitizáció elősegítette-e a demokratikus döntéshozásban való részvételt a kelet-közép európai régióban? Hozott-e változást az analóg korszakhoz képest – például az e-kormányzás vagy az online szavazás terén?

Dragomir: Az országjelentések alig említettek olyan példákat, amelyek a demokratikus döntéshozatal könnyebbé válásáról szólnának. Egyedül a lettországi rapportőr említette a digitizáció által okozott változások között az e-kormányzást. Míg az internet többek szerint előrelépést hozott az oknyomozó újságírás területén – hiszen így több információhoz lehet hozzáférni –, és a politikai pártok is gyakrabban használják az online platformokat, a régióban szinte sehol nem könnyítette meg a demokratikus folyamatokban való részvételt.

Médiakutató: Csökkent-e vajon Kelet-Közép-Európában a digitális szakadék az egyes országok, régiók és társadalmi osztályok között? Vagy továbbra is az iskolai végzettség, a kor, a település és más tényezők határozzák meg a digitális szolgáltatások és forrásokhoz való hozzáférést?

Dragomir: A digitális szakadék a régió legtöbb országában még mindig megvan, és valóban a képzettség, a kor és a település határozza meg a háztartások digitális felszereltségét. Általában a jobban képzett, városban élő fiatalok több digitális eszközzel rendelkeznek, és gyakrabban is használják az internetet. Lengyelországban például nagyjából 13 millió fő nem használja a netet. A fiatalabb, 18–24 éves korosztályban 2009-ben a személyiszámítógép- és internet-használat 85 százalékos volt, szemben az 50 évesnél idősebbek azon 78 százalékával, akik egyáltalán nem használták az internetet. Ugyanakkor a felsőfokú végettségűek 89 százaléka használta az internetet, ami jóval több, mint az alapfokú végzettségűek 22 százaléka. Romániában 2010-ben az internet a városokban élő 15–20 éves korosztály legfőbb hír- és információforrásává vált.

A dolgok változnak, mégpedig gyorsan. Macedóniában a lakosság 16 százaléka használta az internetkávézókat elsődleges internet-hozzáférési pontként, öt százalékkal többen, mint ahányan otthonról neteztek. 2010-re a legfőbb hozzáférési ponttá szinte teljes mértékben az otthon és a munkahely vált.

Médiakutató: A magyar országjelentés fókusza kis mértékben módosult a médiaszabályozást érintő, a közelmúltban történt változások miatt, amelyeket számos megfigyelő bírált, köztük Karol Jakubowicz, az UNESCO „Információt mindenkinek!” programjának képviselője és Dunja Mijatović, az EBESZ médiaszabadság-biztosa is. E tekintetben Magyarország eltér-e a régiós trendektől, vagy más országok is hasonló problémákkal szembesültek?

Dragomir: Nehéz megmondani, mert a régió legtöbb országában továbbra is nyomás nehezedik a médiára. Ugyanakkor a nyomásnak is különböző formái vannak. Mindamellett a magyarországi szabályozáshoz hasonló máshol nem született a régióban.

Médiakutató: Sokak által osztott vélemény, hogy az elmúlt években az Európai Unióhoz csatlakozott volt kommunista országok médiaszabályozása – beleértve az internetszabályozást is – formálisan megfelel az európai normáknak. Ugyanakkor azt is mondják, hogy a szabályozás végrehajtása sokszor rossz, és a politikai elit informálisan továbbra is foglyul ejti a médiát, például úgy, hogy a kormánypártokhoz lojális személyeket neveznek ki a döntéshozó szervekbe. A projekt eredményei megerősítik ezt a megállapítást?

Dragomir: Igen, teljes mértékben. A régióban ez a „szabály” – Litvánia és Észtország kivételével, ahol a kutatásunk során nem találtuk példát arra, hogy a politikusok a szabályozó hatóságokon keresztül durván beavatkoztak volna a média működésébe. Az elmúlt években sokat javult a helyzet Csehországban, ám máshol az átpolitizáltság továbbra is problémát jelent. Lengyelországban, ahol egy televíziós producerekből és művészekből álló civil bizottság új közmédiatörvény-tervezetet alkotott, kísérletet tettek ugyan a szabályozó hatóság kinevezési eljárásának depolitizálására, de azt a parlament elvetette. 2011 végén a Kulturális Minisztérium visszadobta a KRRiT – az ottani ottani médiahatóság – által a közmédia finanszírozására és a saját tagjainak kinevezésére tett törvényjavaslatát is. Macedóniában a médiahatóság politikai okokból többször is megsértette a jogszabályokat. Például nem alkalmazta azt a törvényhelyet, amely szerint parlamenti képviselők nem lehetnek televíziócsatornák vagy rádióállomások tulajdonosai, noha a két legnagyobb televíziócsatorna, a Kanal 5 és a Sitel TV is parlamenti képviselők fiainak tulajdonában áll. Az elmúlt öt évben semmilyen szabályozói intézkedést nem tettek a két csatorna ellen.

Médiakutató: Visszatérve a kelet- és közép-európai országokra általában, mik azok a kérdések, amelyekkel a következő években a digitizáció terén foglalkozni kell?

Dragomir: A közeljövőben először is a televíziós műsorsugárzási engedélyek szabályaira kell figyelni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a versenyt és a piacra lépést biztosítani tudják. Ugyanakkor a kötelezően továbbítandó csatornák szabályait és azok végrehajtását is át kell gondolni, mégpedig úgy, hogy a közérdeklődésre számot tartó médiumok ok nélkül ne kerüljenek ki a kínálatból. A szabályozás terén a szabályozó hatóságok további konvergenciája várható, és – bár a műsorsugárzási engedélyekhez való hozzáférés könnyebbé válik, mint régen, mert a frekvenciakészlet több szereplőt bír el – az online és az offline média konvergált szabályozását nagyon pontosan kell megfogalmazni. Ennek része lesz az internet mint olyan – vagyis nem más platformokon, például a tévén keresztül való – szabályozása is, amit ideális esetben az önszabályozó testületekre kellene hagyni.

A lekérhető video-szolgáltatások is valószínűleg terjedni fognak, és az e téren tapasztaltabb országokról (például az Egyesült Királyságról) kellene mintát venni annak érdekében, hogy ez a terület ne essen ugyanolyan nyomás alá, mint amilyennel a hagyományos médiának kell szembenéznie.

A médiatulajdonlásra nézve új szabályokat kell bevezetni; itt egy EU-központú megközelítés volna a legmegfelelőbb. A kvóták ideje azonban már lejárt, ezért elsősorban a jogosulatlan piaci előny és az ilyen helyzettel való visszaélés mérésére kellene nagyobb figyelmet fordítani, kvalitatívabb megközelítést alkalmazva. A médiapiacot a távközlési piachoz hasonlóan kellene szemlélni, az egyes piacokat világosan meg kell különböztetni egymástól azért, hogy biztos legyen: a kormányok nem játsszák ki a kereszttulajdonlási szabályokat, hogy elnyomják a nekik nem tetsző médiavállalatokat.

Marius Dragomir 17 évig dolgozott újságíróként, előbb a román, majd a nemzetközi sajtóban. 2002-ben a washingtoni Atlantic Council of the United States munkatársa (Senior Journalism Knight Fellow) volt, itt fejezte be a posztkommunista országok médiareformjáról szóló szakdolgozatát. A Prague Business Journal médiakritikusaként, majd a Czech Business Weekly és más lapok médiarovatának szerzőjeként dolgozott, később a Transitions Online megbízásából vezetett terepgyakorlatokat. Jelenleg a londoni Nyílt Társadalom Alapítvány Médiaprogramjának kutató- és szakpolitikai osztályát vezeti, A digitális média feltérképezése című projekt egyik vezető szerkesztője.

 

Lábjegyzetek

1
A projekt különbséget tesz a digitizáció (a digitális médiumok térhódítása) és a digitalizáció (az analóg televíziós és rádiós műsorsugárzás digitálissal való felváltása) között – a szerk.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink