Média válság idején, konferencia visszanézés

Médiakutató 2012 tél

Médiapolitika

„...a magyarországi szabályozáshoz hasonló máshol nem született a régióban”

A digitális média feltérképezése című projekt első országjelentései már elérhetők a
http://www.mediapolicy.org/mapping-digital-media/ honlapon. A hazánkról készült, Tóth Borbála által írt országjelentést előző lapszámunkban magyarul is közöltük. Ezúttal a Médiakutató nevében Bajomi-Lázár Péter a projekt vezető szerkesztőjét kérdezte arról, milyen tapasztalatokkal szolgál a kutatás a kelet-közép-európai országokban. Az Egyesült Államokban tartózkodó Marius Dragomir emailben válaszolt kérdéseinkre.

Médiakutató: A Nyílt Társadalom Alapítvány A digitális média feltérképezése című projektje 60 államot ölel fel, köztük a közép- és kelet-európai volt kommunista országokat is. Mik a legfontosabb tapasztalatok ebben a régióban? Átformálta-e itt a digitizáció a hírgyártást és a hírfogyasztási szokásokat?1 Könnyebben hozzáférnek-e a régió lakói az információkhoz? Nőtt-e a hírforrások száma, a média sokszínűsége?

Marius Dragomir: A digitális televíziózást és az internetet vizsgáló kutatásunk során azt találtuk, hogy a digitizáció valóban nagy hatást gyakorolt a hírgyártásra és a hírfogyasztásra. Igaz, ami a digitális televíziózás terjedését illeti, a közép- és kelet-európai régió országai – néhány kivételtől, például a Cseh Köztársaságtól eltekintve – valóban le vannak maradva Nyugat-Európa mögött. Számos nyugat-európai ország már leállította az analóg műsorsugárzást, ami több kelet-európai országban mindeddig nem történt meg. Ugyanakkor az elmúlt években néhányuk gyors fejlődésen ment át: Csehország 2009-ben már vezetett 83 százalékos digitális televíziós lefedettségével, és 2012-ben sikerült lekapcsolnia az analóg műsorszórást. A cseheket 2009-ben a horvátok és a szlovének követték 40 százalékos lefedettséggel, míg más piacok – Montenegró, Lengyelország, Magyarország és Románia – utánuk következtek, 30 százalék fölötti lefedettséggel. Bár ezek a számok alacsonynak tűnnek, valójában lenyűgözőek, mivel az említettek közül több országban néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt digitális lefedettség.

Egyes országokban azt remélték, hogy a digitális televízózás több szereplőt von be a „játékba”, és ezáltal a frekvenciatartományban több hang szólal meg. Azonban a televízió, amely messze a legnépszerűbb médium maradt a régióban, bizonyítottan még mindig a legdrágább vállalkozás, ami sok új versenyzőt akadályoz meg abban, hogy erre a területre lépjen. Csehországban, ahol közel két évtizeden át csupán három csatorna osztozott az országos közönségen, a digitalizáció nem hozott sok változást. A 2006-ban engedélyt kapott hat digitális csatornából már csak egy maradt talpon. Néhányan közülük sugározni sem kezdtek, egy pedig a növekvő adósságok miatt ment tönkre. Ugyanakkor a digitalizáció általában a piac sokszínűvé válását és a rétegigények kiszolgálását is magával vonta. A digitalizáció tette lehetővé, hogy a televíziók szakosodott csatornákat hozzanak létre (például filmek, sport- és dokumentumműsorok sugárzására).

Ugyanakkor az internet növekedése volt az, ami a régióban valóban megkönnyítette az információhoz való hozzájutást, és ami egyben valószínűleg globálisan is az egyik legmarkánsabb trend. Míg 2005-ben csak Litvánia és Horvátország internet-penetrációja volt magasabb 30 százaléknál, négy évvel később már a régió öt országában volt magasabb 50 százaléknál az internet-penetráció. A régióban az internet sokkal hatékonyabb szerepet játszott a hírek sokszínűvé tételében, mint a digitális televízó. A közép- és kelet-európai régió legtöbb országában számtalan új és népszerű hír- és információforrás jött létre. Bár ezek üzleti vállalkozásként még egyáltalán nem szilárdultak meg, sikerült bővíteniük a kínálatot és javítaniuk a fogyasztók közti interakciókat.

Meg kell jegyeznem, hogy a mobiltelefon-penetráció is gyorsan növekedett a régióban. A globálisan eddig vizsgált 40 ország között 2009-ben Montenegró vezetett a mobil-penetráció terén, 200 százalék feletti értékével. Azóta a legtöbb közép- és kelet-európai ország felülmúlta a 100 százalékos penetrációs szintet. Ugyanakkor a mobiltelefon a növekedés ellenére eddig nem vált a médiatartalom-fogyasztás motorjává. E téren várhatóan az hoz majd változást, ha a következő években a mobilszolgáltatók 4G-engedélyt kapnak.

Médiakutató: Vajon az elmúlt években a digitizáció elősegítette-e a demokratikus döntéshozásban való részvételt a kelet-közép európai régióban? Hozott-e változást az analóg korszakhoz képest – például az e-kormányzás vagy az online szavazás terén?

Dragomir: Az országjelentések alig említettek olyan példákat, amelyek a demokratikus döntéshozatal könnyebbé válásáról szólnának. Egyedül a lettországi rapportőr említette a digitizáció által okozott változások között az e-kormányzást. Míg az internet többek szerint előrelépést hozott az oknyomozó újságírás területén – hiszen így több információhoz lehet hozzáférni –, és a politikai pártok is gyakrabban használják az online platformokat, a régióban szinte sehol nem könnyítette meg a demokratikus folyamatokban való részvételt.

Médiakutató: Csökkent-e vajon Kelet-Közép-Európában a digitális szakadék az egyes országok, régiók és társadalmi osztályok között? Vagy továbbra is az iskolai végzettség, a kor, a település és más tényezők határozzák meg a digitális szolgáltatások és forrásokhoz való hozzáférést?

Dragomir: A digitális szakadék a régió legtöbb országában még mindig megvan, és valóban a képzettség, a kor és a település határozza meg a háztartások digitális felszereltségét. Általában a jobban képzett, városban élő fiatalok több digitális eszközzel rendelkeznek, és gyakrabban is használják az internetet. Lengyelországban például nagyjából 13 millió fő nem használja a netet. A fiatalabb, 18–24 éves korosztályban 2009-ben a személyiszámítógép- és internet-használat 85 százalékos volt, szemben az 50 évesnél idősebbek azon 78 százalékával, akik egyáltalán nem használták az internetet. Ugyanakkor a felsőfokú végettségűek 89 százaléka használta az internetet, ami jóval több, mint az alapfokú végzettségűek 22 százaléka. Romániában 2010-ben az internet a városokban élő 15–20 éves korosztály legfőbb hír- és információforrásává vált.

A dolgok változnak, mégpedig gyorsan. Macedóniában a lakosság 16 százaléka használta az internetkávézókat elsődleges internet-hozzáférési pontként, öt százalékkal többen, mint ahányan otthonról neteztek. 2010-re a legfőbb hozzáférési ponttá szinte teljes mértékben az otthon és a munkahely vált.

Médiakutató: A magyar országjelentés fókusza kis mértékben módosult a médiaszabályozást érintő, a közelmúltban történt változások miatt, amelyeket számos megfigyelő bírált, köztük Karol Jakubowicz, az UNESCO „Információt mindenkinek!” programjának képviselője és Dunja Mijatović, az EBESZ médiaszabadság-biztosa is. E tekintetben Magyarország eltér-e a régiós trendektől, vagy más országok is hasonló problémákkal szembesültek?

Dragomir: Nehéz megmondani, mert a régió legtöbb országában továbbra is nyomás nehezedik a médiára. Ugyanakkor a nyomásnak is különböző formái vannak. Mindamellett a magyarországi szabályozáshoz hasonló máshol nem született a régióban.

Médiakutató: Sokak által osztott vélemény, hogy az elmúlt években az Európai Unióhoz csatlakozott volt kommunista országok médiaszabályozása – beleértve az internetszabályozást is – formálisan megfelel az európai normáknak. Ugyanakkor azt is mondják, hogy a szabályozás végrehajtása sokszor rossz, és a politikai elit informálisan továbbra is foglyul ejti a médiát, például úgy, hogy a kormánypártokhoz lojális személyeket neveznek ki a döntéshozó szervekbe. A projekt eredményei megerősítik ezt a megállapítást?

Dragomir: Igen, teljes mértékben. A régióban ez a „szabály” – Litvánia és Észtország kivételével, ahol a kutatásunk során nem találtuk példát arra, hogy a politikusok a szabályozó hatóságokon keresztül durván beavatkoztak volna a média működésébe. Az elmúlt években sokat javult a helyzet Csehországban, ám máshol az átpolitizáltság továbbra is problémát jelent. Lengyelországban, ahol egy televíziós producerekből és művészekből álló civil bizottság új közmédiatörvény-tervezetet alkotott, kísérletet tettek ugyan a szabályozó hatóság kinevezési eljárásának depolitizálására, de azt a parlament elvetette. 2011 végén a Kulturális Minisztérium visszadobta a KRRiT – az ottani ottani médiahatóság – által a közmédia finanszírozására és a saját tagjainak kinevezésére tett törvényjavaslatát is. Macedóniában a médiahatóság politikai okokból többször is megsértette a jogszabályokat. Például nem alkalmazta azt a törvényhelyet, amely szerint parlamenti képviselők nem lehetnek televíziócsatornák vagy rádióállomások tulajdonosai, noha a két legnagyobb televíziócsatorna, a Kanal 5 és a Sitel TV is parlamenti képviselők fiainak tulajdonában áll. Az elmúlt öt évben semmilyen szabályozói intézkedést nem tettek a két csatorna ellen.

Médiakutató: Visszatérve a kelet- és közép-európai országokra általában, mik azok a kérdések, amelyekkel a következő években a digitizáció terén foglalkozni kell?

Dragomir: A közeljövőben először is a televíziós műsorsugárzási engedélyek szabályaira kell figyelni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a versenyt és a piacra lépést biztosítani tudják. Ugyanakkor a kötelezően továbbítandó csatornák szabályait és azok végrehajtását is át kell gondolni, mégpedig úgy, hogy a közérdeklődésre számot tartó médiumok ok nélkül ne kerüljenek ki a kínálatból. A szabályozás terén a szabályozó hatóságok további konvergenciája várható, és – bár a műsorsugárzási engedélyekhez való hozzáférés könnyebbé válik, mint régen, mert a frekvenciakészlet több szereplőt bír el – az online és az offline média konvergált szabályozását nagyon pontosan kell megfogalmazni. Ennek része lesz az internet mint olyan – vagyis nem más platformokon, például a tévén keresztül való – szabályozása is, amit ideális esetben az önszabályozó testületekre kellene hagyni.

A lekérhető video-szolgáltatások is valószínűleg terjedni fognak, és az e téren tapasztaltabb országokról (például az Egyesült Királyságról) kellene mintát venni annak érdekében, hogy ez a terület ne essen ugyanolyan nyomás alá, mint amilyennel a hagyományos médiának kell szembenéznie.

A médiatulajdonlásra nézve új szabályokat kell bevezetni; itt egy EU-központú megközelítés volna a legmegfelelőbb. A kvóták ideje azonban már lejárt, ezért elsősorban a jogosulatlan piaci előny és az ilyen helyzettel való visszaélés mérésére kellene nagyobb figyelmet fordítani, kvalitatívabb megközelítést alkalmazva. A médiapiacot a távközlési piachoz hasonlóan kellene szemlélni, az egyes piacokat világosan meg kell különböztetni egymástól azért, hogy biztos legyen: a kormányok nem játsszák ki a kereszttulajdonlási szabályokat, hogy elnyomják a nekik nem tetsző médiavállalatokat.

Marius Dragomir 17 évig dolgozott újságíróként, előbb a román, majd a nemzetközi sajtóban. 2002-ben a washingtoni Atlantic Council of the United States munkatársa (Senior Journalism Knight Fellow) volt, itt fejezte be a posztkommunista országok médiareformjáról szóló szakdolgozatát. A Prague Business Journal médiakritikusaként, majd a Czech Business Weekly és más lapok médiarovatának szerzőjeként dolgozott, később a Transitions Online megbízásából vezetett terepgyakorlatokat. Jelenleg a londoni Nyílt Társadalom Alapítvány Médiaprogramjának kutató- és szakpolitikai osztályát vezeti, A digitális média feltérképezése című projekt egyik vezető szerkesztője.

 

Lábjegyzetek

1
A projekt különbséget tesz a digitizáció (a digitális médiumok térhódítása) és a digitalizáció (az analóg televíziós és rádiós műsorsugárzás digitálissal való felváltása) között – a szerk.
Támogass adód 1%-ával

Lapunk, a Médiakutató nem kér és nem kap állami támogatást. Olvasóink adományaiból, egy magáncég támogatásából, az eladott példányok árából tartja fenn magát. Cserébe évente négy lapszámmal jelentkezünk nyomtatásban és online. Online formában lapunk ingyen, regisztráció nélkül olvasható. Szerkesztőink és bírálóink társadalmi munkában dolgoznak.
A Médiakutató immár 22 éve első közlésben jelenteti meg fiatal és szenior magyar és külföldi kutatók munkáit a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről. Számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.

Kérjük, hogy személyi jövedelemadód 1 %-ával támogasd a Médiakutató Alapítványt! Adószámunk: 18687941-2-42

Médiakutató YouTube csatornája

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink