Tartalomjegyzék – 2003 tél

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Az anime fogadtatása Magyarországon

Szakértői vélemény… ítélet… pénzbírság… aláírásgyűjtés… fellebbezés… öngyilkossági kísérlet. Akár egy krimi lapjain is szerepelhetnének széljegyzetekként ezek a kifejezések, pedig csupán egy japán rajzfilm magyarországi „kálváriájának” kulcsszavai. A japán rajzfilmek megjelenése mind hazánkban, mind a nyugati világban kisebb-nagyobb botrányokhoz vezetett. A sorozatokat és a filmeket szigorúan cenzúrázták, és számos esetben kivágták a legkevésbé „képernyőképes” részeket. Jelen tanulmány – a japán társadalom és nyugati társadalmak közötti kulturális különbségek elemzésével – ennek a jelenségnek, a meglehetősen elutasító reakciónak a magyarázatára tesz kísérletet.

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Négy évtized a pszichológia és a médiakutatás tükrében

Tanulmányunkban a média és az agresszió kapcsolatának terjedelmes pszichológiai és médiaelméleti irodalmából emeljük ki a mai kutatások jellemző elméleti vagy empirikus irányait. Az agresszív médiahatások elemzése terén a különböző társadalomtudományokban fölvetődő szempontok összegyűjtése révén bemutatjuk a szembenálló tudományos hagyományok vitáját.

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

A rendszerváltozás reprezentációja a magyar sajtóban 1947 és 1951 között A tanulmány a Magyarországon az 1945 utáni néhány évben végbement politikai változások: az egypártrendszerre való áttérés sajtóbeli reprezentációját vizsgálja. Azt elemzi, hogy a konfliktusos politikai kultúra, illetve annak „elfedése” milyen módon hatott a lapok működésére a koalíciós időszakban, valamint hogy a politikai közbeszédben miként váltak le bizonyos értékek a megváltoztatni kívánt többpártrendszerről. Azonosít továbbá néhány, a valóság értelmezésére-leírására szolgáló sémát. Az írás végén választ kapunk arra: miként lehet Szent István és a Tanácsköztársaság között kapcsolatot konstruálni.

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Megoldási irányok és nyilvánosságmodellek

Ebben az előadásban a magyar európai uniós csatlakozás folyamatának hazai médiabemutatásáról szeretnék először beszélni.1 Ez nem csupán leíró célú, hanem vitaindító, vitára hívó expozé lenne, amelyben néhány kritikus tendenciára hívnám fel a figyelmet. A második részben arról szeretnék néhány szót szólni, hogyan kapcsolhatjuk a hazai problémákat az európai szóhasználatban meghonosodott „kommunikációs deficit” koncepcióhoz, s hogyan lehetne javítani a képet, élesíteni az exponálást, jobb minőségűvé tenni a csatlakozási folyamat médiabemutatását. Milyen szerepe lehet ebben különböző szereplőknek: az újságíró-társadalomnak Magyarországon; az európai és hazai médiacégeknek; a magyar kormánynak; illetve az Európai Bizottságnak, Brüsszelnek? Végül a harmadik részben azt elemzem, hogy milyen utakon, módokon megy végbe az európai diskurzusok megjelenése a magyar nyilvánosságban, más, újonnan csatlakozó országok nyilvánosságában – és a régi tagállamok nyilvánosságában is. A fő kérdés itt az, hogy az európai nyilvánosság nemzetállami médiában való megjelenésének milyen fajtáit különíthetjük el, s ezek milyen kihívásokat jelentenek a gyakorló újságíróknak.

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

A magyar médiaszabályozás legújabb fejleményei az EU-csatlakozás tükrében

Jelen írás elsődleges célja annak bemutatása, hogy a jogharmonizációs célú módosítások eredményeként milyen változások következtek be a magyar médiaszabályozás területén az elmúlt néhány év során.1 Ahhoz azonban, hogy a változások és okaik érthetők legyenek, mindenképpen szükséges ismertetni: milyen folyamat vezetett a csatlakozási tárgyalások vonatkozó fejezetének lezárásához, illetve jelenleg mi az Európai Unió álláspontja a magyar médiaszabályozással kapcsolatban. Az alábbiakban ezért a jogharmonizációs folyamat általános jellemzőinek elengedhetetlen ismertetését követően részletesen bemutatom a csatlakozási tárgyalásokat és eredményeiket, valamint az Európai Unió ezekkel kapcsolatban kialakított nézeteit, végül pedig a médiát érintő legújabb szabályozási elképzeléseket.

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Az 1996. évi I. törvény – a rádió- és televíziótörvény – mára szinte minden szempontból idejét múlta. Nem gondoskodott a közszolgálati média politikai függetlenségéről, nem teremtett kiszámítható gazdasági környezetet a kereskedelmi médiumok számára, és nem ösztönözte kellőképpen a technikai fejlődést. A közelmúltban három szakember – Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter – „Egy új médiatörvény alapjai – javaslat” címmel olyan törvénykoncepciót fogalmazott meg, amely egyebek mellett ezeket a problémákat is orvosolni igyekszik. Az alábbiakban Szente Péter röviden ismerteti a javaslat legfontosabb elemeit. Összefoglalója után azokat a véleményeket közöljük, amelyeket médiapolitikával, médiajoggal foglalkozó szakértők írtak a javaslatról a Médiakutató felkérésére. A törvénykoncepció szerzőinek válaszát következő számunkban közöljük.

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Életünk korai időszakának fontos élménye a mese, de később, felnőttként is ott él bennünk a gyermek, aki olykor valamilyen őt elringató, megnyugtató mesére vágyik. Lehet, hogy a szappanoperák ezt a szükségletet elégítik ki? És ha igen, mi a vonzó ezekben a felnőttmesékben? Mit olvashatunk ki szerkezetükből? Milyen szabályszerűségeket lehet felfedezni egy vége-hossza nincs sorozat egyes epizódjai közt? A fenti kérdések megválaszolásában segít a „Híresek és gazdagok” című argentin filmsorozat 80 részének szövegnyelvészeti elemzése.

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva

Nanette Gottlieb és Marc McLelland Japanese Cybercultures című könyvéről

Mint azt mindannyian jól tudjuk más irányú tanulmányainkból, Japán a világ második legerősebb gazdasági hatalma. Mint azt szintén tudhatjuk jól, Japán 1991 óta stagflációs válságban vergődik, amiből épp dolgozatunk írása idején mutatkozik a hosszú ideje legbiztatóbb kitörési lehetőség – nem függetlenül Koizumi Junichiro reformkormányának megerősödésétől. Mint azt szintén tudhatjuk jól, a japánok, a japán társadalom többsége – bár ehelyt sem szeretnénk a nemzetkarakterológia mocsarába süppedni, de mégis: –, a japánok kritikus tömege megőrül a technikai bigyókért, imádják a gadget-et, már 20 éve híresek arról, hogy otthonuk szórakoztató elektronikáját másfél évente lecserélik újra. Azt is tudjuk, hogy a japán nyelv írott változata kollázs, négyféle írásrendszert használnak párhuzamosan (kanji, hiragana, katakana, romaji), mely, s különösképpen az első, a kínai ideogramma, némileg komplikálja az internethez, illetve a számítógéphez való viszonyt. Bár „lehetetlenné” nem teszi, hiszen a latin betűs (romaji) és a csak szótagírásos (hiragana) közelítés szintén adott a japánok számára, ha némiképp unheimlich is. Ezzel együtt a japán digitáltechnológiai R&D a televízió felől közelített sokáig; eszköze nem az egér, hanem a távkapcsoló volt.