Tartalomjegyzék – 2009 ősz

Felföldi Barnabás:

„Madonna brutális anorexiásnak tűnik nekem…”

Társadalomelméleti közelítések a sztárdiskurzus megértéséhez

A tanulmány a sztárdiskurzus értelmezésének egy lehetséges keretét vázolja. A kiinduló problémát a sztárok testére irányuló rendkívüli figyelem veti föl: miért teszi a média újra meg újra beszéd tárgyává a hírességek öltözködési szokásait, ráncait, fogyókúráit és egyéb testi jellemzőit? A szokásostól eltérően nem tárgyaljuk a „kukkolás” lélektanát, nem ostorozzuk a kereskedelmi média bulvárosító hatását, és a tömegember sekélyes kulturális igényeinek gyökereit sem kívánjuk föltárni. Ehelyett a tömegmédia által életben tartott sztárdiskurzust – amely egyike a testet és a szexualitást tematizáló diskurzusoknak – a klasszikus és késő modernitás emberének mindennapi tapasztalataival hozzuk összefüggésbe. Kapcsolatokat vélünk fölfedezni a sztártest aprólékos megfigyelése, kitárgyalása és önkontroll alatt tartása, illetve a nyugati társadalmak emberét ellenőrző intézményes gyakorlatok (megfigyelés, el- és kirekesztés), a nagyfokú önfegyelmezés és az öngondoskodó- tervező magatartás között. Azt állítjuk, hogy a sztártestről folyó diskurzusban a modern fegyelmező társadalom és a késő modern ellenőrző társadalom (mint alaptípusok) uralmi logikája egyaránt megmutatkozik, de az „elzárástól” a „moduláció” elve felé való hangsúlyeltolódással. Ezek a szervezőelvek nemcsak a sztárokra és a rajongókra gyakorolnak hatást, hanem az élet számos más aspektusára is: az egyéni életutak tervezésére, az intézmények működésére, az egészséggel kapcsolatos képzetekre, a habitusok kialakulására és a munkavállalókkal kapcsolatos elvárásokra is.

Bors Réka:

Pro-anorexia fórumok

Az evészavarok kommunikációs aspektusai

Hetente jelennek meg cikkek a nyomtatott sajtóban és az online médiában a különböző evészavarokról. Az anorexiában és a bulimiában szenvedők száma vészesen nő, ráadásul az utóbbi néhány évben egy új jelenség is terjed a világhálón: az evészavarokat támogató, úgynevezett pro-eating disorder-honlapokról van szó. Dolgozatomban az anorexiát támogató fórumok látogatottságát és összetételét vizsgálom egy kérdőív segítségével, illetve megpróbálok rávilágítani a betegség és a honlapon található tartalom összefüggéseire.

Tóth Mónika:

Nekem a Balaton a Riviéra

Különös esetről számolt be tavaly nyáron a magyar média: balatonszemesi nyaralók egy csoportja levélben fordult a polgármesterhez, kifogásolva a velük egy területen nyaraló sérült emberek viselkedését. A híradások és az újságcikkek felhúzandó kerítésekről, zéró toleranciáról és a fogyatékos nyaralókat védő polgármesteri hozzáállásról számoltak be. Csakhogy a híradások egyike sem tárta fel az ügy ellentmondásait, így nem derülhetett fény az emberi mulasztások következményeire sem.

Zsély Anna:

Addikciók a médiában

A drogfogyasztók és a szerhasználat médiareprezentációjának változása 1998 és 2008 között

Tíz év alatt plurálisabbá vált a magyarországi nyomtatott sajtó drogreprezentációja, ám bizonyos sztereotípiák és mítoszok ma is makacsul tartják magukat. Elemzésemben azt vizsgálom, hogy a napjainkban is tetten érhető torzítások és az ábrázolásban történt változások alapján milyen irányba tart a sajtó a szerhasználókról és a drogokról közvetített képet illetően.

Urbán Csilla:

Rendszerváltás és szimbolikus kommunikáció

A rendszerváltás időszakában a rituális eseményeknek döntő jelentőségük volt, az új rendszer megteremtése rítusok sorozatának is tekinthető. Az események során kommunikált szimbólumok segítették a változás feldolgozását és a szolidaritás megteremtését. Az országgyűlési választási kampány felvonultatja a szimbólumokat, és a plakátok által láthatóvá teszi azokat. A tanulmány empirikus részét így a plakátok képi elemeinek vizsgálata jelenti. A rítuselméleti keret a változást egy olyan perspektívából mutatja be, amelyet egy eseménytörténeti megközelítés nem tesz lehetővé.

Tóth Anett:

A 2008-as amerikai elnökválasztás és a YouTube

Az 1990-es évek közepétől, amióta az amerikai elnökjelöltek először megjelentek a weben, az internet folyamatosan újabb és újabb lehetőségeket, módszereket nyújt a politikai szereplők számára, hogy eljuttathassák üzeneteiket a választókhoz. Valószínűleg ez lehet az oka, hogy azóta minden elnökválasztási kampányt „az első igazi internetes kampánynak” kiáltanak ki. Ugyanez, ugyanígy elmondható a 2008-as elnökválasztásról is. Jelentőségében ez azonban mégis megelőzi az eddigieket, egészen egyszerűen azért, mert az amerikai lakosság immár több mint 70 százalékának van internetes hozzáférése, és jelentős hányaduk aktívan részt is vesz a politikai folyamatokban. Az írás a legújabb technológiára-technológiai csatornára, a YouTube-ra koncentrál, annak is a politikai kommunikációban betöltött szerepére. Ez legjobban az azon megjelent politikai hirdetéseken keresztül elemezhető.

Takács Róbert:

A sajtóirányítás szervezete a Kádár-korszakban

A sajtóirányítás szervezetrendszerében nem voltak látványos változások a Kádár-korszakban – még az 1956-ot megelőző évekhez képest sem. A hatalom végig kitartott amellett az elv mellett is, hogy a tájékoztatást a párt osztatlanul irányítja. Ugyanakkor ez az osztatlanság meglehetősen sok áttétellel működő, bizonyos mértékig kusza intézményhalmazban öltött testet. A diktatúra enyhülésével – és a pártirányítás egységének megbomlásával – pedig visszatérő dilemmát okozott, hogyan biztosítható az irányítók összhangja. Az alábbiakban azt tekintem át, milyen régi és új intézményes szereplők vettek részt a hazai sajtó és média irányításában a korszakban, ezek milyen funkciókkal voltak felruházva a tömegtájékoztatással kapcsolatban, illetve milyen változások történtek felépítésükben, feladataikban. Mennyire sikerült a hatalomnak jól működő, hatékony szisztémát létrehoznia? Történtek-e kísérletek a sajtóirányítás rendszerének átalakítására? Magyarázható-e az újságírás, a tömegtájékoztatás gyakorlatában a korszak során beállt változás az intézményrendszer kisebbnagyobb változásaival?

Kácsor Adrienn:

„Kétmilliós” vásárlások: képzőművészet és politika a Kádár-korszakban

Szocialista mecenatúra 1965 és 1980 között

A „kétmilliós” vásárlások a Kádár-korszak kultúrtörténetének elfeledett szeletét jelentik: annak történetét, hogy a mindenben gyámkodó állam miként épített ki egyfajta szociális hálót a korszak képzőművészei számára, maga bújva a mecénás szerepébe. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja által szervezett vásárlásokat 1965-től tartották meg rendszeresen, évi kétmillió forinttal támogatva a táblakép-festők megélhetését. De kik részesülhettek ebből a támogatásból? A „kétmilliós” vásárlásokkal maguk a zsűriző művészek rajzolták meg az 1960-as és az 1970-es évek „hivatalos” kortárs kánonjának körvonalait – a korszak képzőművészeti életének ellentmondásaival, esetlegességeivel, tűrőképességével összhangban. Érdemes utánajárni annak is, hogy mi lett mára azzal a „gyűjteménnyel”, amelyet eredeti értékén több mint 30 millió forintért vett meg a Művészeti Alap. Ebben a dolgozatban egy hosszabb kutatás első szakaszának eredményeit összegzem.

Imre Anikó:

A posztszocialista valóság(-show), avagy mit tanulhatunk Győzikétől?

A dolgozat célja az, hogy összekapcsolja a valóságtelevízió-jelenség egyre növekvő, bár kitartóan Nyugatcentrikus szakirodalmát és az egyik leghevesebben fogadott magyarországi valóság-show-t, a Győzikét. A fő kérdés az, hogy a Győzike-show-n és fogadtatásán keresztül működő neoliberális mechanizmusok miként világítanak rá a műsor – és általában a valóság-show-k – magyarországi, illetve tágabban a posztszocialista demokratikus nyilvánosságban betöltött szerepére. Az érvelés a műsor ambivalens fogadtatását annak tartalmi és esztétikai hibriditásával magyarázza, amely Győzikét – és általában a valóságtelevíziót, vagy még tágabban a szórakoztató kereskedelmi tévét – a neoliberális globalizáció fenyegetése miatt jogosan megnyilvánuló nemzeti aggodalom célpontjává teszi.

Bajomi-Lázár Péter:

Hírközlés tegnap és ma

A kommunikáció történetéből tudjuk: valahányszor megjelent egy új médium, a társadalmi nyilvánosság megváltozott. Vajon a legújabb médium, az internet – és vele a blogok, a kommentek, a fórumok, a chatszobák és az elektronikus levelezőlisták – megjelenése milyen hatást gyakorol a nyilvánosság működésére? Írásomban azt vizsgálom, az új médium megjelenése javít-e a hírközlés minőségén, és ezzel közelebb visz-e a racionális politikai döntéshozatalt megkönnyítő, ideálisnak tartott nyilvánossághoz.