Tartalomjegyzék – 2010 nyár

Lampé Ágnes:

Kik és miért szerepelnek a kibeszélő show-kban?

Az RTL Klub és a TV2 kapitulációjával zárult a majd’ egy évtizedes háború az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a két kereskedelmi csatorna között. A Mónika-show kilenc, a Joshi Bharat pedig másfél év után szinte egy időben kerül le a képernyőről. A médiahatóság szerint törvényellenes tartalmaik mellett a két műsor szereplőválogatási gyakorlata adatvédelmi, jogi és emberiességi szempontból is kifogásolható volt.

Monori Áron – Kozma Kriszta:

„Ezek az emberek nem tudják elfogadni a szabályokat, nem képesek a beilleszkedésre”

A Mónika-show és a Joshi Bharat címu műsorok romaképe 2009-ben

A 2009-es év újabb fordulatot hozott a magyarországi cigányellenes közbeszédben. A miskolci rendőrkapitány „cigány bűnözőkre” vonatkozó kijelentései, valamint Marian Cozma meggyilkolása és az azt követő romaellenes megnyilvánulások új minőséget hoztak a többség–kisebbség konfliktusait érintő nyilvános közlésekben. Ezzel párhuzamosan megszaporodtak az ORTT Panaszbizottságához érkező állampolgári panaszok, amelyek a hazai kereskedelmi televíziókban sugárzott kibeszélő show-k cigányképét kifogásolták, nevezetesen, hogy ezek a műsorok a romákat a többségi társadalomban meglévő cigányellenes előítéleteket kiszolgálva, azokat erősítve mutatják be. Az ORTT Műsorelemző osztálya többféle vizsgálatot és kutatást végzett a nevezett műsorok romaképéről. Tanulmányunk ezek összefoglalásán keresztül mutatja be a hazai talk show-k egy – a mai magyar társadalmi kontextusban nem mellékes – aspektusát.

Császi Lajos – Istvánffy András:

A Makrancos hölgytől a Big Brotherig

A frankfurti és a birminghami iskola

2009. november 9-én a Tudomány Ünnepe alkalmából a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kara és a Médiakutató pódiumbeszélgetést rendezett „Válság és innováció a médiakutatásban – A frankfurti és a birminghami iskola” címmel. A beszélgetés során Császi Lajost, az MTA Szociológia Kutatóintézetének munkatársát és Istvánffy András kommunikációs szakembert Bajomi-Lázár Péter médiakutató kérdezte arról, miért dominálja ma is a frankfurti iskola a médiáról és a médiapolitikáról szóló közbeszédet, és miért nincsenek rá hatással az olyan újabb médiakutatási paradigmák, mint a birminghami iskola.

Myat Kornél:

Médiaelméletek és a késő-modern médiakörnyezet

Miért nem jók a modernista megközelítések a késő-modern médiakörnyezet vizsgálatához?

Mára szinte mindennapossá vált, hogy egy felhasználó mobiltelefonnal készített felvételét hírműsorokban, hírportálokon egy eseményt dokumentáló képi anyagként látjuk viszont. A Twitteren keresztül a felhasználóknak köszönhetően pillanatokon belül értesülhetünk természeti katasztrófák – például földrengések, hurrikánok – megtörténtéről. Egy politikus bakija a YouTube-ra feltöltve, majd a Facebookon, a Twitteren megosztva milliókhoz azonnal eljutó és általuk különböző fórumokon kommentálható tartalommá válik. A minket körülvevő médiakörnyezet láthatóan megváltozott, több ponton eltér a korábbi elméletek által vizsgáltaktól. Más működési szabályok és más vizsgálandó problémák jellemzik. Jogosan vetődik fel tehát a kérdés, miként lehet megváltozott jelenségeit vizsgálni, milyen módszerekkel és kutatói kérdésekkel érdemes megközelíteni. Jelen tanulmány amellett érvel, hogy a média modernista megközelítései – amelyek a mai napig meghatározzák a médiáról való gondolkodást – nem képesek kielégítő módon leírni a média és a társadalom, valamint a média és a befogadó jelenlegi viszonyát. A média társadalomtudományi keretben végzett empirikus hatáselméleti vizsgálatai, a kutatások során mért és kódolt több millió percnyi műsoridő, a csupán társadalmi reprezentánsként kezelt, számokkal és változókkal helyettesített befogadó, illetve a frankfurti iskola ideologikus, elitista, paternalista tömegkultúra-kritikai megközelítése, amely a tömegmédia tartalmainak a magas kultúra szempontjából történő minősítő elemzésére szorítkozott, nem alkalmas a minket körülvevő komplex médiakörnyezet leírására. Jelen írás célja az, hogy a késő-modern médiakörnyezet jellemzőit áttekintve, majd a médiáról való gondolkodást meghatározó elméletek állításait bemutatva a késő-modern média lehetséges megközelítéséhez próbáljon néhány használható szempontot adni.

Murai András:

Meggyőzés és vizuális élvezet

Antikapitalista és antiglobalista dokumentumfilmekről

Az utóbbi években feltűnően megnőtt a fogyasztói létformát és a kapitalista intézményeket kritizáló, valamint a globális természeti katasztrófára figyelmeztető dokumentumfilmek száma. Az elsősorban amerikai munkákban a határozott társadalomkritika szorosan összefonódik a meggyőzés szándékával és a szórakoztatás igényével, illetve az erős vizuális hatással. A befolyásolás eszközeinek gyűjtőhelyei a kétezres évtized antikapitalista dokumentumfilmjei. Írásomban áttekintem, milyen módszerekkel igyekeznek e filmek véleményünket formálni, amikor a kapitalista társadalmi berendezkedés alapvető hibáit sulykolják, vagy a személyes felelősségre, az életmód-változtatás szükségességére figyelmeztetnek.

Nagy Mercédesz:

Harc a valóságért

A dokumentarizmus problematikájáról a Megemlékezés és A Mennyei Béke Kapuja című filmek kapcsán

Mindenki másképp emlékezik – legyen szó hétköznapi konfliktusról, családi legendákról vagy történelmi eseményekről. Ez anélkül is szinte természetes, hogy a kollektív emlékezetet irányítani próbálná egy autoriter kormányzat. A politikailag kényes történések feltárása, valamint a körülöttük kialakuló reakciók – hallgatás, reklamáció, perek – a dokumentumfilmeknek nemcsak állandó kísérői, hanem tematikai/dramaturgiai szervező elvei is. Az 1989-es pekingi Tienanmen téren történt tüntetés és annak megtorlása tálcán kínálja az emlékezetpolitikai konfliktusokat. Jelen írás azt mutatja be, hogy egy ilyen környezetben hogyan oldja meg a tényfeltárás feladatát egy évekig készülő, hatalmas apparátust megmozgató amerikai, és egy, egy nap alatt leforgatott, eszköztelen kínai független dokumentumfilm.

Klestenitz Tibor:

A tőrdöfés és az újságírók.

Sajtóellenesség a keresztény-nemzeti kurzus éveiben, 1919–1922

„A háborút nem hadseregünk vesztette el, hanem a sajtó; a forradalmat nem a magyar nép csinálta, hanem a nyakán élősködő sajtó; az országot az oláhnak-szerbnek-csehnek nem katonáink adták át, hanem a sajtó; a bolsevizmus terrorját nem magyarok készítették elő, hanem a budapesti sajtó” – írta egy publicista 1921 februárjában. Sommás vélekedése korántsem számított elszigeteltnek a kor közvéleményében, amelyre nagy befolyást gyakoroltak a keresztény-nemzeti véleményvezérek. Ők pedig, akár sajátos meggyőződésükből, akár számításból, üzleti érdekeiket követve, a „destruktívnak” minősített sajtó felszámolására törekedtek. A tanulmány a keresztény-nemzeti ideológia képviselőinek sajtóellenes retorikáját és fellépését szeretné bemutatni.

Turbucz Dávid:

Vezérkultusz és nyilvánosság

Horthy Miklós „országlásának” húszéves jubileuma (1939–1940)

A Horthy Miklós két világháború közötti kultuszának egyik meghatározó évfordulóját vizsgáló tanulmány célja bemutatni e jubileum fontosabb jellemzőit. Elemzi a Horthyról kialakított vezérkép rétegeit, elemeit, illetőleg a tömegkommunikációs eszközök szerepét az évforduló lebonyolításában, továbbá a Horthy-kép ápolásában.