Tartalomjegyzék – 2017 tél

Fehér Katalin:

A digitális identitás a személyes és a szakmai stratégiában

A téma szakirodalmának változó trendjei, valamint összehasonlító kutatási eredmények közép/kelet-európai és délkelet-ázsiai mintán

E tanulmány röviden bemutatja a digitálisidentitás-kutatás átalakuló trendjeit és azt, hogy az elmúlt évtizedben merre tolódtak el a hangsúlyok annak szakirodalmában. Ezután a délkelet-ázsiai és a közép/kelet-európai régióra vonatkozó, 60 interjút feldolgozó kvalitatív kutatás alapján tárja fel a digitális identitás menedzselésének fő megfontolásait, a gyakorlatban alkalmazott személyes és szakmai stratégiát és az ezzel kapcsolatos sérülékenységet az identitáslopástól az emberrablásig. Az elemzés feleleveníti és komparatív vizsgálat alá veti a Médiakutató korábbi számaiban már megjelent összefoglalókat a témában. E tanulmány egyfelől a vizsgált kultúrák szerint is definiálja a digitális identitás megközelítéseit, másfelől kitér arra, hogy milyen generációs különbségek fedezhetők fel.

Bene Márton:

Megosztó politikusok

Virális tartalmak a képviselőjelöltek Facebook-oldalain a 2014-es kampányban

E kutatás kvalitatív és kvantitatív eszközökkel vizsgálja a 2014-es kampány képviselőjelöltjeinek 25 virális posztját, illetve azok 1822 nyilvánosan elérhető megosztását. Arra a kérdésre keres választ, hogy miként érnek el szokatlanul nagy megosztásszámot ezek a posztok. A viralitás tartalmi és interakciós aspektusaira fókuszál: azt vizsgálja, e virális tartalmaknak milyen közös és speciális jellemzőik vannak, miként osztják meg őket a követők, illetve milyen mértékben váltanak ki reakciókat az őket megosztó felhasználók ismerőseiből. Az eredmények igazolják a negativitás politikai viralitásban játszott kitüntetett szerepét. E kutatásból az is kiderül, hogy elsősorban a konkrét szereplőkre vonatkozó morális alapú kritikák válnak virálissá. Ritkán van jelen közpolitikai alapú vagy a politikai tevékenység tartalmi aspektusaira fókuszáló negativitás a virális posztok között. A felhasználók a posztokat jelentős részben saját hozzáadott tartalom nélkül, torzítatlan formában továbbítják ismerőseiknek, akik azonban alig reagálnak a továbbosztott tartalmakra. A kutatási eredmények a nagy eléréssel rendelkező politikai oldalak viralitásban játszott szerepére is rávilágítanak.

Kelemen Luci:

Migránsoktól a covfeféig

Donald Trump és a média viszonya a kampány során és a Fehér Házban

Ez az elemzés a 2016-os amerikai elnökválasztás tanulságait vizsgálja, elsősorban a későbbi győztes Donald Trump kampánya alapján. A helyi sajtótermékekre épülő tartalomelemzésből és a releváns politikatudományi modellek vizsgálatából kiderül, hogy a republikánus jelölt győzelme elsősorban nem politikai, hanem médiahasználati szempontból jelent paradigmaváltást. Az ingatlanmogul médiaeszköztára mindamellett nagy valószínűséggel nem reprodukálható egy az egyben, a rá irányuló médiafigyelem pedig elsősorban mennyiségében, nem minőségében volt kiemelkedő.

Bajomi-Lázár Péter:

Manipulál-e a média?

A közkeletű vélekedés szerint a média – különösen a televízió – nagy hatást gyakorol a társadalomra, mégpedig elsősorban káros hatást. Dolgozatomban arra a kérdésre keresek választ, hogy igazolt-e ez az aggodalom, azaz képes-e a média manipulálni a közönséget. Azokat a tudományos igényű elméleteket és empirikus kutatásokat tekintem át, amelyek az elektronikus média hatásmechanizmusát vizsgálták, és amelyeket a szakírók a médiahatás-kutatás és a befogadásvizsgálatok mérföldköveinek tekintenek. E kutatások közül is azokra fókuszálok, amelyek a média politikai véleményekre és választói viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálták, és összegzem az e kutatásokból ma levonható következtetéseket, valamint e kutatások érvényességének korlátait. Mivel a kutatók zöme ma – a domináns közvélekedéssel szemben – amellett érvel, hogy a média hatása erősen korlátozott, a hatás korlátozottságára is igyekszem magyarázattal szolgálni, felidézve egy viszonylag friss vizsgálatot, amely szerint a politikai attitűdök kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak. Végül amellett érvelek, hogy – az összehasonlító médiarendszer-kutatás eredményeire támaszkodva – a további médiahatás-kutatásoknak és befogadásvizsgálatoknak az egyes országok politikai kultúráját is figyelembe kell venniük.

Kósa István:

A napirend-kijelölés új jelenségei

Tanulmányomban a napirend-kijelölésre irányuló kutatások három olyan válfaját ismertetem, amelynek a magyar szakirodalomban alig vagy egyáltalán nem szenteltek figyelmet. A vázlatos szakirodalmi áttekintés után bemutatom a médiumok napirendjei között zajló napirendátvételt (intermedia agenda-setting). Az e jelenségre irányuló elméleti modellek sokkal megengedőbbek a nem főáramú média napirend-kijelölő hatásaival szemben, mint a korábbi hasonló modellek (Harder et al. 2017). Ezt követően ismertetem az információt hordozó figyelemfelkeltő jelek – például az online ajánlórendszerek és a látogatottság mértékét jelző indikátorok – révén megvalósuló napirendsugallást, az agenda-cueingot. Bemutatom például Elizabeth Stoycheff és munkatársai (2017) kutatását, akik arra a kérdésre keresték a választ, hogy mekkora hatást vált ki a hagyományos hírekből származó figyelemfelkeltő jel/jelzés, és mekkorát a Twitteren keresztül érkező. Végül a napirendkutatás egyik legújabb és talán legérdekesebb fejleményét foglalom össze: a Chris Vargo és Lei Guo (2016) által megalkotott ügybirtoklás-hálózat modellt, az issue ownership networköt.

Jele Ágnes:

A globális nyilvánosságról másképpen

Ingrid Volkmer The Global Public Sphere: Public Communication in the Age of Reflective Interdependence című könyvéről

Ingrid Volkmer, az ausztrál Melbourne-i Egyetem professzora több mint húsz éve foglalkozik transznacionális kommunikációval. Elméletének alapjait és az ehhez kapcsolódó kvalitatív kutatásainak eredményeit a News in the Global Public Sphere: A Study of CNN and Its Impact on Global Communications című könyvében fektette le. 2012-ben megjelentetett tanulmánykötetében (The Handbook of Global Media Research) pedig arra vállalkozott, hogy a globalizáció kérdését a kommunikáció- és médiatudomány terepén a többi társadalomtudomány kérdésfelvetéseivel együtt tárgyalja.

Kékesdi-Boldog Dalma:

A jelenkori újságírás körüli viták a kritikai technológiakutatás szemszögéből

Tófalvy Tamás A digitális jó és rossz születése. Technológia, kultúra és az újságírás 21. századi átalakulása című könyvéről

Tófalvy Tamás újságíró, kultúrakutató, kommunikációs szakember legújabb könyvében az újságírás jelenkori átalakulásainak történetét írja le úgy, hogy a változásokat nem a szakmán kívül álló okokkal, hanem az újságírás társadalmi összefügéseivel magyarázza. Kiindulópontja szerint annak ellenére, hogy az újságírás tipikusan technológia által vezérelt jelenségnek tűnik, változásait legalább olyan jól, s ha nem jobban magyarázzák a kulturális tényezők, mint a technológiaiak.