Bátorfy Attila:
Bátorfy Attila:
Egy autoriter médiarendszer felé tartó ország: Magyarország
A magyar sajtószabadság eróziója folyamatosan és jól dokumentált, a külföldi érdeklődők számára is hozzáférhető tény. A politikatudománynak vannak egymással vitatkozó elméletei a magyar politikai berendezkedés rendszerszintű értelmezéséről, viszont a magyar médiaszíntér tulajdonságainak elméleti szintű megközelítései szórványosak és hiányosak. Ebben a tanulmányban a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormányok által önkényesen – adminisztratív-szabályozási, állami finanszírozási és kommunikációs eszközökkel – átalakított magyar médiarendszer tulajdonságainak leírása alapján arra teszek kísérletet, hogy elhelyezzem azt a klasszikus és újabb médiarendszer-elméletek között, és ezzel kiegészítsem az eddigi megfigyeléseket néhány újabbal. Rámutatok arra, hogy Orbán Viktor médiával kapcsolatos tekintélyelvű elképzelései már legalább az első kormányzása óta világosak voltak, és amellett fogok érvelni, hogy noha a magyar médiarendszer a kevert jellegzetességei ellenére nem passzol egyetlen médiarendszer-elméletbe sem, ez csakis annak köszönhető, hogy ezek az elméletek utólag rajzolnak kontúrokat a dinamikusan változó médiatereknek. Ennek belátása véleményem szerint abban segíthet bennünket, hogy a hatalom és a média viszonyának vizsgálatakor azonosíthassuk a médiarendszerek archetípusait. Ezt a média autoriter átalakításhoz használt eszközök és hatásaik bemutatásán keresztül teszem meg, és amellett fogok érvelni, hogy a magyar médiarendszer a Siebert, Peterson és Schramm (1956/1984) által felállított kategóriák közül dinamikájában az autoriter és ezen belül is a szovjet-kommunista típusú médiarendszerhez hasonlít.
Kulcsszavak: médiarendszerek, médiaszabadság, politika és média, politikai befolyás, sajtószabadság

Médiakutató, 2022. ősz–tél, XXIII. évf. 3–4. szám, 49–58. o.
2025
November
Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.
2024
Április
"A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március
A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
Január
Ment-e a világ előbbre a computerek által?
2015
Április
„Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget
2014
Október
Epizódok a budapesti gettó
történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget
2010
Szeptember
Pártosság vagy pártatlanság?
A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.
2009
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43