Találatok

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Az 1996. évi I. törvény – a rádió- és televíziótörvény – mára szinte minden szempontból idejét múlta. Nem gondoskodott a közszolgálati média politikai függetlenségéről, nem teremtett kiszámítható gazdasági környezetet a kereskedelmi médiumok számára, és nem ösztönözte kellőképpen a technikai fejlődést. A közelmúltban három szakember – Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter – „Egy új médiatörvény alapjai – javaslat” címmel olyan törvénykoncepciót fogalmazott meg, amely egyebek mellett ezeket a problémákat is orvosolni igyekszik. Az alábbiakban Szente Péter röviden ismerteti a javaslat legfontosabb elemeit. Összefoglalója után azokat a véleményeket közöljük, amelyeket médiapolitikával, médiajoggal foglalkozó szakértők írtak a javaslatról a Médiakutató felkérésére. A törvénykoncepció szerzőinek válaszát következő számunkban közöljük.

Munk Veronika:

Vágási Feri és Balogh Nóra esete Oláh Gergõvel

A romák reprezentációja a többségi média szórakoztató műsoraiban

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a magyar populáris médiaműfajokban miként ábrázolják a cigányokat. Sorra veszem a romák zenei tehetségkutatókban megjelenő jellemző képét, illetve a magyar tévésorozatok, a kibeszélő show-k, majd a Győzike-show és más reality show-k cigányképét elsősorban a romák médiaképét érintő szakirodalom, másodsorban a roma sztárokkal, tévés producerekkel, szerkesztőkkel készített interjúim alapján. Eredményeim szerint a szórakoztató médiamőfajokban a cigányok képét uralja a zenészcigány archetípusa, de – ennek ellenére – a reprezentáció heterogén. A szórakoztató média szabályszerűségei felülírják a nyílt rasszizmust, ám az etnicitáshoz kötődő másság mint különlegesség, a romák kulturális másságának hangsúlyozása általános gyakorlatnak tekinthető.

Herendy Csilla:

Weboldal-fejlesztés: innovatív és hagyományos módszerek II.

Az alábbiakban olvasható dolgozat a Médiakutató 2008. téli számában a fenti címmel megjelent tanulmány folytatása. Az előző írásban egyrészt áttekintést nyújtottam a weboldalak tervezésének egy lehetséges és ideálisnak mondható folyamatáról, másrészt bemutattam az egyes fázisokban alkalmazható hagyományos, illetve innovatív tesztelési módszereket. Végül részletesen foglalkoztam a tekintetkövetéses és az online fókuszcsoportos vizsgálattal, kitérve ezek elméleti alapjaira és a gyakorlati alkalmazás lehetőségére. ez utóbbival kapcsolatban utaltam saját kutatásomra, amelynek célja a magyarorszag.hu oldal hatékonyságának feltérképezése volt. Az alábbiakban e kutatásról írok bővebben, és prezentálom az online fókuszcsoportos módszer, valamint a tekintetkövetéses vizsgálat eredményeit.

Herendy Csilla:

Weboldalfejlesztés: hagyományos és innovatív módszerek

A weboldalak tesztelése a fejlesztés korai szakaszában jóval költséghatékonyabb, mint a későbbi, negatív visszajelzések kapcsán történő alakítgatásuk, újratervezésük. Kérdés azonban, hogy a weboldalak készítésekor pontosan mikor és milyen módszerekkel érdemes tesztelni azokat. Az alábbi írásban mindenekelőtt áttekintést nyújtok a weboldalak tervezésének egy lehetséges és ideálisnak mondható folyamatáról, majd bemutatom, hogy hol, milyen fázisokban alkalmazhatók a különböző hagyományos, illetve innovatív tesztelési módszerek. Az utóbbiak közül részletesen foglalkozom a tekintetkövetéses és az online fókuszcsoportos vizsgálattal: egyrészt ezek elméleti alapjaival, másrészt gyakorlati alkalmazhatóságukkal, amelyet magam is kipróbáltam a magyarorszag.hu oldal tesztelése során.

Dési János:

Zsoldosok

Esszé az újságírói attitűdök változásáról a rendszerváltástól az új cenzúráig

Az 1980-as évektől mindenképpen érezhetővé vált, hogy a sajtó mind szabadabb – még ha a teljes szabadságtól nagyon messze is járt még. Ugyan a pártirányítás1 az évtized legvégéig így-úgy működött, ugyan sok tabutéma maradt, mégis egyre több független gondolat jelenhetett meg az első nyilvánosságban is. Bár akadnak olyan jellegzetes írások, amelyek politikai instrukciókra nyilvánvaló hazugságot tartalmaztak (Demszky Gábor megveri a rendőröket az Esti Hírlapban, vagy Szabó László egyik-másik írása a Népszabadságban, például a boglári kápolnáról, Hajdu János írása Csoóri Sándorról stb.), a sajtót egyre kevésbé jellemezte a nyílt hazugság. A cenzúra bizonyos témákat szigorúan tiltott, másokat korlátozni próbált, ám az első nyilvánosság újságíróinak utasításra egyre kevésbé kellett hazudniuk, propagandaszövegeket közölniük – még ha az első nyilvánosságban nagyok is voltak a különbségek az egyes szerkesztőségek között. A közvélemény egyre inkább azokat tekintette pozitív példának, akik igyekeztek kimondani a valóságot, kijátszani a hatalmat (mint a Magyar Rádió 168 óra és Bagoly című műsora, a Magyar Nemzet sorozatai stb.). Ezzel szemben a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a féldiktatórikus rendszer újbóli kiépülésével drámaiak a változások, s egész újságíró-nemzedékek nőnek bele a szándékos hazugságok gyártásába a kormánypárti médiában dolgozva – és nyoma sincs annak, hogy tenni próbálnának ez ellen. Ez részben talán a foltokban megmaradt szabadság miatt van, hiszen az, akinek ezt nem veszi be a gyomra – és kevésbé törődik az egzisztenciális érdekeivel –, talán talál még valami helyet a maradék független sajtóban. Ez az írás egy újságíró szemszögéből idézi fel az újságírói attitűdök változásait, módszerét tekintve tehát az insider view, műfaját nézve az esszé kategóriájába tartozik.

Izsák Anikó-Borbála:

Éhezik? Fázik? Egyen csokoládét, öblítsen Diana sósborszesszel!

A Népszavában megjelent hirdetések 1907 és 1932 között

A szociáldemokrata mozgalom napilapja, a Népszava 1945 előtt cikkeiben az osztályharcot, a polgári (kapitalista) mentalitás és értékrend tagadását hirdette. A hirdetések, reklámok viszont éppen ebben az időszakban nyertek nagy szerepet a médiavállalkozások életében – és általában is fontosak voltak a fogyasztói társadalom kialakulása során. Mit tett ebben a helyzetben a Népszava? Vajon csak „osztályharcos” hirdetéseket közölt, vagy – ellenkezőleg – nagy számban olyanokat is, amelyek megjelentetésével a fogyasztás és ezen keresztül a társadalmi rend fenntartásához járult hozzá? Kik voltak azok, akik hirdettek egy olyan lapban, amelynek nem titkolt célja a szocializmus elérése volt? Mit és milyen módon hirdettek? A tanulmány ezekre a kérdésekre keres választ.

Hargitai Lilla:

Érez vagy gondolkodik a magyar választópolgár?

Politikai reklámklippek 1998-ban és 2002-ben

Az alábbi tanulmányban arra a kérdésre keresünk választ, hogy milyen kép él a politikai hirdetéseket készítők fejében a magyar választókról? Úgy tűnik, 1998-ban a legtöbb politikai párt az emberek eszére, tudására, politikai tudatosságára épített. Tették ezt annak ellenére, hogy a választás-kutatók szerint az érzelmekre ható kampány sikeresebb kommunikációs forma, hiszen az emberek nagy része nem rendelkezik politikai attitűddel. Az 1998-as és 2002-es politikai hirdetéseket elemezve megpróbálhatjuk rekonstruálni, hogy mely pártok vélekednek úgy, hogy a racionális érvelés hat a magyar szavazókra, s melyek próbálnak inkább a választók érzelmeire hatni. Az elemzés tapasztalatai szerint a jobboldali pártok inkább hajlamosak emocionális kampányt folytatni. Különösen igaz volt ez 2002-ben, amikor két forduló között a Fidesz radikálisan megváltoztatta kommunikációs stratégiáját.

Tófalvy Tamás:

Összeköthető-e a magyar tartalomszolgálatás társadalomtörténete és az angolszász médiatörténeti hagyomány?

„A munka ezen a területen éppen csak elkezdődött: sokkal többre lenne szükség” – írja Fred Turner (2017) az internet nem-amerikai, helyi kultúrtörténeteinek feltárásáról. És valóban, bár a digitális média angolszász és főként Egyesült Államokbeli múltja aránylag gazdagon dokumentált és feltárt (lásd Boczkowski 2004), a peremvidékek – legyen az az úgynevezett Globális Dél vagy éppen Közép-Kelet Európa – digitális történelmeiről nem sokat tud a társadalomtudomány. Tanulmányomban a magyar digitális média (azon belül is a tartalomszolgáltatás) társadalomtörténetének megírhatóságával kapcsolatban egyetlen módszertani kérdést szeretnék feltenni. Egy, a közelmúlt történelmének részét képező és több tudományág, hagyomány által vizsgált terület kutatása milyen kapcsolatban állhat az angolszász társadalom- és kultúrtörténeti, technológia- és médiatörténet-írás paradigmájával?

Kriskó Edina:

Új kihívások a virtuális és a kiterjesztett valóságok korában

E tanulmány a virtuális és a kiterjesztett valóságok világába vezeti el az olvasót. Teszi mindezt azért, hogy rávilágítson néhány olyan új kihívásra és visszaélési módra, amelyet számos professzió kénytelen mérlegre tenni a kommunikációtól a rendészetig bezárólag. A vizsgált tárgykör e percben még sem a jogtudomány, sem a rendészet számára nem a mainstream kutatási vonalat jelenti, (bár eredetileg rendészeti kommunikációs kutatásnak indult a felderítés,) de napirendre tűzésével már nem sokáig késlekedhetünk. A fő kérdésünk: mi történik velünk, az emberrel a közvetített valóságokban, sérülékenységünk milyen új dimenziói nyíltak meg, s milyen jelenségekről kell közösen – multi- és interdiszciplináris közelítésben – gondolkodnunk. Megváltozott a cyberbűnözés jellege és színtere, folyton változásban van a privacy fogalma, ahogyan változunk mi magunk és az a kulturális közeg is, amelyben egyre jobban átszövi életünket a technológia, a mediatizált környezetek, a megfigyelés. Már csak egy lépés a transzhumán lét, ideje tehát megnézni, milyen irányba haladunk…

Lisányi Endre:

Újmédia-művészet és a felejtés útvesztője

A Kelet-európai digitális üzenet című kiállításról elmélkedve írja Szombathy Bálint (2007: 82–83), hogy „az esztétikai üzenetváltás […] új lehetőségeket vívott ki magának az elektronikus kultúra révén”, majd fölteszi a kérdést: „mit hoz az új nyelv, mit mondanak nekünk […] az új élethelyzetből kipárolgó tapasztalatok?” A kérdés mindenképpen indokolt, mégpedig azért, mert nem csupán arról van szó, hogy „van két világ, egy valóságos […] és egy virtuális, amibe szükség esetén elmenekülhetünk, amiben elbújhatunk”, ugyanis nem mi bújunk el abban a bizonyos másik világban, hanem az tesz céltalan bolyongóvá bennünket. E tanulmány a kapcsolódó szakirodalom segítségével az újmédia-művészetnek azokat a jellegzetességeit kívánja bemutatni és elemezni, amelyek azt világítják meg, hogy az újmédia-művészet miért válik a felejtés útvesztőjévé.

Velics Gabriella:

Újságok, újságírók és olvasók: átmenet a famentes jövőbe

Az utóbbi néhány évben felgyorsultak a változások a nyomtatott sajtóban. A médiafogyasztók új generációja jelent meg a színen, amely megköveteli, hogy akkor, úgy és annyi információt kapjon, amikor, ahogyan és amennyit ő szeretne. Rupert Murdoch médiamogul már 2006. március 13-án Londonban a média jövőjéről tartott előadásán azt hangoztatta, hogy a média gyorsétkezéssé válik, az emberek jártukban-keltükben, munkahelyükre vagy onnan hazafelé igyekezve értesülnek az aktuális hírekről, nézhetnek filmet vagy sporteseményt a mobiltelefonjuk vagy más, drót nélküli eszközök segítségével. Németországban szintén arról cikkeztek, hogy egy új korszak veszi kezdetét: internetes élő újságról (livepaper), mini display-en olvasható napi-, heti- és szaklapokról szóltak a médiajövőt felcsillantó szólamok. Tanulmányomban áttekintem a hagyományos nyomtatott sajtó eddigi próbálkozásait, amelyekkel az olvasószám csökkenését próbálta ellensúlyozni, szólok a digitális korszak olvasói nemzedékváltásáról, a legújabb technológiákról, trendekről. A tanulmány tartalmaz egy kutatást arról is, hogy mit várnak a magyar fiatalok a napilapok elektronikus változataitól.

Takács Róbert:

Újságírói szerepfelfogások 1954 és 1956 között Magyarországon

1945 és 1948 között számos kommunista elkötelezettségű újságíró látott munkához, majd az egypárti diktatúra kiépítése további komoly változást hozott a szerkesztőségek összetételében: az 1940-es és az 1950-es évek fordulóján tömegesen kerültek a lapokhoz munkáskáderek, kiszorítva a „régi újságírók” jelentős részét. Az újságírók arra kényszerültek, hogy elsősorban a sajtóirányítás szempontjainak igyekezzenek megfelelni, kommunista meggyőződésük mellett és sokszor saját – szakmai és 1953 után egyre inkább politikai – meglátásaik ellenére is. A kettő közti ellentét egyre nehezebben elviselhető feszültséget generált, amely 1956 októberét megelőzően két ízben is „robbant”. E tanulmány az 1954 ősze és az 1956 októbere közti újságírói vitákon keresztül mutatja be, hogy milyen, a legtöbbször politikailag motivált alternatív vélemények éltek az újságírók körében a sajtó szerepével, az „ideális” újságírással kapcsolatban.

Babarczy Eszter:

Őcsény a Facebookon: a viták tartalomelemzése

A magyar belpolitikai klímát tükröző őcsényi eset – egy menekülteket üdültető program kudarca a helyiek ellenállása miatt – Facebookon folytatott vitáit dolgoztam fel. A fő kérdésem az volt, hogy mennyiben tapasztalható politikai oldalak szerinti szelektív befogadás a kommentelők között, illetve mennyiben polarizálódott a vita, és mi lehet ennek a magyarázata. A tartalomelemzés során azt találtam, hogy a kormánykritikus és a kormányközeli hírforrások közönsége között jelentős mértékű az átfedés, legalábbis a kommentelők tekintetében. A vitákra jellemző a dialogikus szerkezet, de indulatosak és erősen polarizáltak. Ezután egy nyitott kérdéssel vizsgáltam, miként ítélik meg a vitát a résztvevők. Azt találtam, hogy az erős polarizáltság zavarja a megszólalókat, és a politikai elitnek, valamint a médiának tulajdonítják a megosztottságot.

Katona Éva:

данные, data, adat

A magyarországi számítástechnika- és internettörténet legérdekesebb részletei azok a – látszatra véletlenszerű – pillanatok, amelyek egy-egy műhely sorsát pillanatok alatt eldöntötték, a számítógépes kultúra fejlődését új irányba vitték, vagy éppen pontot tettek egy-egy kulturális, technológiai vagy gazdasági szempontból meghatározó történet végére. A különféle kordokumentumokból, visszaemlékezésekből kiderül, hogy azok a szakemberek, akadémikusok, mérnökök, kutatók vagy éppen amatőrök, akik a második világháború végétől a rendszerváltásig a számítástechnika meghatározó alakjai voltak, szívvel-lélekkel lelkesedtek a számítógépekért. Ebben az írásban a hazai számítástechnika történetét tekintem át azzal a céllal, hogy megmutatkozzék: a körülmények sokszor véletlenszerű összejátszása, egyéni sorsok és döntések milyen mélyen határozzák meg a hazai számítástechnika fejlődését.

Takács Róbert:

„A jó tanuló felel”

A magyar külpolitika a Helsinki utáni nemzetközi sajtó- és információs vitákban (1975–1983) I. Helsinkitől Belgrádig

Az 1975-ös Helsinki Záróokmányt, az 1945 utáni európai status quo rögzítését – akkor és ott – a szovjet diplomácia sikerének tartották. Annak harmadik kosara azonban az emberek és az eszmék szabad mozgásának kimondásával, illetve azzal, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását a nemzetközi kapcsolatok egyik alapnormájaként ismerte el, a nyugati hatalmaknak adott támadási felületet az államszocialista országok ellen. A fenti körbe tartoztak az újságírók utazási lehetőségeit, munkafeltételeit, a nyugati sajtó elérhetőségét is magukban foglaló „információs kérdések” is. Ezek a szovjet blokk országai számára alapvetően kedvezőtlen ügyek a hidegháborús ideológiai küzdelem egyik fontos csataterévé léptek elő az 1975 utáni nemzetközi politikában. E tanulmány azt követi nyomon és elemzi a belgrádi utókonferencia 1978-as befejezéséig, hogy a magyar külpolitika miképp viszonyult a sajtóval és a médiával kapcsolatos konfliktusos témákhoz, képes volt-e kilépni egy defenzív alapállásból, és hogyan illesztette az információs terület kérdéseit a harmadik kosár számára kiemelt ügyeivel kapcsolatos törekvéseihez.

Takács Róbert:

„A jó tanuló felel” – a magyar külpolitika a Helsinki utáni nemzetközi sajtó- és információs vitákban (1975–1983) II.

Belgrádtól Madridig

Az 1975-ös Helsinki Záróokmányt, az 1945 utáni európai status quo rögzítését akkor és ott a szovjet diplomácia sikerének tartották. Annak harmadik kosara azonban az emberek és az eszmék szabad mozgásának kimondásával, illetve azzal, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását a nemzetközi kapcsolatok egyik alapnormájaként ismerte el, a nyugati hatalmaknak adott támadási felületet az államszocialista országok ellen. A fenti körbe tartoztak az újságírók utazási lehetőségeit, munkafeltételeit, a nyugati sajtó elérhetőségét is magukban foglaló „információs kérdések” is. Ezek a szovjet blokk országai számára alapvetően kedvezőtlen ügyek a hidegháborús ideológiai küzdelem egyik fontos csataterévé léptek elő az 1975 utáni nemzetközi politikában. E két részes tanulmány azt követi nyomon és elemzi, hogy a magyar külpolitika miképp viszonyult ezekhez a témákhoz, képes volt-e kilépni egy defenzív alapállásból, és hogyan illesztette az információs terület kérdéseit a harmadik kosár számára kiemelt ügyeivel kapcsolatos törekvéseihez. A tanulmány jelen, második részében a madridi utókonferencia diplomáciai előkészületeit és a közel három éves tárgyalássorozat alkuit tekintjük át.

Sárai Szabó Katalin:

„A szép Haverda Mariska, a lovag és a gavallér.”

Egy szabadkai anyagyilkosság reprezentációi

1909 és 1911 között a sajtó nyilvánosságát egy igen érdekes bűntény tartotta izgalomban. Az anyagyilkosságra felbujtó Haverda Mariska és két szeretőjének a története, a nyomozás és a tárgyalások folyamata – mint egy szappanopera részletei – másfél évig foglalkoztatták a közvéleményt. A történetben volt szép bűnös nő, szenvedélyes szerelem, lelki nyomorúság, anyagi érdek és agyafúrt nyomozás is. A bűnösök elnyerték méltó büntetésüket, a közvélemény megnyugodhatott, a morális kérdések megoldódtak. Az eset három főszereplője ugyanakkor – amíg tartott a per – szürke, hétköznapi életéből reflektorfénybe került, néhány pillanatig sztárként tündökölhetett, hogy azután a börtönfalak között a teljes feledés homályába vesszen.

Nagy Adrienn:

„Csempész-razzia fél országon át”

Nyugat-magyarországi feketézés a korabeli filmriportok tükrében 1918

Az osztrák-magyar határ menti lakosság az első világháború kirobbanásától kezdve közel egy évtizeden át próbálkozott az állami és a gazdasági érdekeket súlyosan érintő, ugyanakkor hosszú távon, illetve individuális szinten biztos megélhetést jelentő csempészettel. A feketézők – ha tehették – igyekeztek kevés nyomot hagyni maguk után. A téma kutatása kapcsán elsődleges a korabeli állami, törvény- és rendőrhatósági, szolgabírói, valamint határőrizeti iratanyagok, illetve a visszaemlékezések és az irodalmi alkotások információtöredékeinek vizsgálata. Ugyanakkor a csempészet alapvető mechanizmusait, jellegadó vonásait és a hozzá kapcsolódó társadalmi aktivitás jellemzőit a korabeli média – különösen a sajtó és a filmriport – szemszögéből is lényeges megvizsgálni, hiszen azok a „csempész-tudósítások”, amelyek elérték a média ingerküszöbét és a nyilvánosság elé kerültek, jelentős mértékben formálták a közhangulatot, és mintegy fokozták a figyelmet a lakosságot közvetlenül érintő feketézés iránt. Tanulmányomban két médiaforrás tükrében igyekszem a helyi csempészakciók több szereplőt foglalkoztató, kölcsönös bizalomra épülő haszonszerző vállalkozásait bemutatni.

Bene Márton – Somodi Dániel:

„Mintha lenne saját médiánk…”

A kis pártok és a közösségi média

Az internet politikában való megjelenésétől a kutatók régóta a politikai játéktér kiegyenlítését várják. Bár a web 1.0 kontextusban végzett kutatások eredményei cáfolták e nézetet, a közösségi média elterjedése újranyitotta a vitát. E kutatás kis magyar pártok közösségimédia-aktivitásának működtetőivel készített interjúk elemzésével vizsgálja, hogy maguk a kisebb szereplők miként ítélik meg a közösségi média szerepét, illetve hogyan és milyen célokra alkalmazzák e platformokat.

Zakinszky Toma Viktória:

„Sajtóinformációk szerint”

Migránsok, menekültek és menedékkérők Magyarországon és Szerbiában

A Közel-Kelet, Észak-Afrika és Ázsia térségéből érkező migránsok, menekültek, menedékkérők 2015 óta egyértelműen meghatározták a régió országainak médiadiskurzusát. A média válságként tudósított a migrációról – gyakran elpolitizált, elfogult, túlságosan is leegyszerűsített hangnemben, valótlanságokkal vagy féligazságokkal tarkított beszámolókban. Sok esetben szakmaiatlanság, tudatlanság állt mindezek hátterében, a médiában dolgozók maguk sem ismerték a megfelelő szakkifejezéseket, a jelentésbeli különbségeket, a különböző kifejezések jogi következményeit. Mindemellett tagadhatatlan egyfajta szándékosság a sok esetben nem az újságírói etika szabályai szerint készített médiatudósítások tekintetében. Magyarország és Szerbia médiaszínterének elemzése a domináns médianarratívák, a tudósítási paradigmák felfedésére irányul. A két ország médiadiskurzusának komparatív elemzését indokolja, hogy mindkét ország az úgynevezett „balkáni útvonalon” helyezkedik el, ugyanakkor egyikük sem célország, és a kormányaik által a migránskérdés köré épített politikai diskurzus merőben eltérő. Összehasonlító elemzésünkben sajtótermékek tartalomelemzésének módszerét használtuk. Összesen hat hírportál anyagát vetettük össze 2016-tól 2019-ig: két magyarországi és négy szerbiai híroldalról van szó, az utóbbi hírportálok közül kettő vajdasági, egy pedig magyar nyelvű.