Találatok

Kárpáti Eszter:

Mit tudunk meg a szövegmodellek összevetéséből?

Nincs rossz szöveg és jó szöveg. Valami vagy szöveg, vagy nem. Koroktól, helyszínektől, személyektől, alkalomtól függ, hogy valamit (akár ugyanazt a valamit) éppen szövegnek tartunk-e vagy sem. A szöveg egyfajta (Petőfi S. János szavaival élve: dominánsan verbális) nyelvi jel, amelynek jelentése az ókortól napjainkig ellátta feladattal a gondolkodókat. E nyelvi jel komplexitása az idők során két szempontból is növekedett, s mindkettő mögött a közvetítettség állt: történetileg a kognitív képességek fejlődése váltott át egyfajta sajátos eljárástechnika (az írás mint intézményesített jelrendszer, majd a számítógépes hálózatokkal megjelent lehetőségek tudásának) elsajátítására; a jelentéstapasztalat vonatkozásában pedig napjainkra a jelentés létrejöttének folyamatába ékelődött egy intézmény, a média. A szövegfogalom nyelvészetileg is érdekes változást mutat. E tanulmány egy mintaelemzésben azt mutatja meg, hogy a rendelkezésre álló modellek milyen kérdéseket vizsgálnak, s ezekre milyen válaszokat adnak. Azt látjuk, hogy maga a szöveg fogalma alakul át. Végeredményben kérdéssé válik: van-e még értelme szövegről beszélni, vagy inkább egy olyan komplexebb „képződmény”-ről lehet csak, amelynek növekvő komplexitása nem belső struktúrájából, hanem kontextusának bővüléséből fakad?

Tófalvy Tamás:

Miért nem írja meg az internet a saját történelmét?

Amikor 2013 őszén feltettem a kérdést elsőéves diákjaimnak, ismerős-e nekik az a név, hogy Jakab Andor, a több száz fős előadóban alig két-három kéz emelkedett a magasba. A név gyakorlatilag eltűnt a kollektív emlékezetből (vagy éppen meg sem jelent benne), pedig két évvel korábban, 2011 nyarán Jakab Andor volt az egyik legnépszerűbb téma szerte a magyar interneten. Az általa jegyzett „Tőlem ezért nem kapsz munkát” című írás, amely egy új blog első posztja volt, olyan számokat produkált, amilyeneket se előtte nem tudott elérni, se azóta nem tudott utána csinálni senki. A posztot több mint százezren like-olták a Facebookon, és a becsült 7–800 ezres olvasótáborral pedig minden bizonnyal minden idők legolvasottabb magyar nyelvű blogposztját sikerült megalkotnia. Máig nem tudni egyébként, ki volt a szerző, aki kis ideig még folytatta a blogolást, de később visszavonult, és blogját is törölte a hozzáférhető internetről.

Tóth Péter:

Miért vonzó a rossz hír?

Az adaptív algoritmusok szerepe a médiahasználó választásában

A médiahatást magyarázó társadalomtudományi elméletek szinte mindegyike figyelmen kívül hagyta az emberi evolúciós múlt befolyásának lehetséges aspektusait. Mindez annak ellenére alakult így, hogy az elmúlt két évtizedben a társadalomtudományok többségében egyre nagyobb szerepet kapott az evolúciós szemlélet. A társadalmi jelenségek megismerésének a hogyan? jellegű hagyományos vizsgálati módja mellé az evolúciós viselkedéstudományok miért? jellegű problémamegközelítése társult. A párválasztás, a csoporthierarchia, a családszerkezetek, a rokonsági hálózatok, az érzelemkifejezés vagy az együttműködés eseteiben a humánetológia, a szociobiológia és az evolúciós antropológia tesztelhető hipotézisekkel tette lehetővé a pszichológiában, a kulturális antropológiában és a szociológiában az említett jelenségek funkcionális és evolúciós történeti megértését. A kommunikációkutatásban és azon belül a tömegkommunikációs folyamatok vizsgálata során azonban napjainkban is döntően az aktuális környezeti hatások (a személyiségjegyek, az iskolai végzettség, a társadalmi rétegződés stb.) befolyására összpontosítanak. Ez a tanulmány az öröklöttség kontra környezeti hatás (nature/nurture) oppozíció nature oldaláról kívánja felvázolni annak a lehetőségét, hogy milyen kutatási perspektívái lehetnek az evolúciós szemlélet bevezetésének. Ha feltételezzük, hogy az emberi evolúció során szelektálódott pszichológiai döntéshozó mechanizmusok az információs társadalmi környezetben is aktívak, akkor minden bizonnyal jelentős szerepük van a tömegkommunikációs folyamatokban is. Miért érdekes a rossz hír, miért vagyunk kíváncsiak az agresszióról szóló történetekre, miért különböznek ebben egymástól a férfiak és a nők, az idősek és a fiatalok? Ezekre a kérdésekre próbálok az alábbiakban választ adni.

Barta Róbert:

Modern sajtópropaganda és információ-áramlás a nemzetközi politikában: Winston Churchill és Emery Reves

A tanulmány Emery Reves (Révész Imre) 1939 előtti politikai és üzleti karrierjét vizsgálja, különös tekintettel a Winston S. Churchillhez fűződő sokrétű kapcsolatrendszerre. A magyar származású Reves1 újságíróként, üzletemberként és Churchill irodalmi ügynökeként vált híressé. Cége (Cooperation Press Service) volt a legfőbb európai és amerikai terjesztője Churchill cikkeinek, írásainak. 1941-től Reves az Amerikai Egyesült államokban tevékenykedett, ahol nagy sikerrel adta ki a brit államférfi háborús memoárját, 1945 után pedig egyik legfontosabb üzleti partnerévé és bizalmasává vált. A tanulmány célja Churchill és Reves sajtó- és propaganda- tevékenységének bemutatása, mert a magyar származású világpolgár nemzetközi sajtóbirodalma világszerte ismertté tette Churchill demokratikus értékeket védő írásait és eszméit. Churchill és Reves közös tevékenysége, kapcsolatrendszere jól bizonyítja, hogy az üzleti tevékenység politikai hatalommal és nemzetközi sajtóbefolyással ötvözve időnként a nemzetközi viszonyok alakulását is befolyásolhatja.

Tófalvy Tamás:

Média a törvényen túl?

Önszabályozás a magyar írott médiában: elõzmények, kontextus, lehetõségek

Az önszabályozásnak – azaz a médiatartalmak államtól és törvénytől független, tartalomszolgáltatók általi kontrolljának – nincs nagy múltja a magyar írott médiában, és egyelőre a jelene és a jövője is bizonytalannak látszik. A rendszerváltás óta többnyire csak elszigetelt kezdeményezések voltak arra, hogy a nyomtatott és az online sajtópiac szereplői saját kezükbe vegyék a tartalomszabályozást. A jelen bizonytalansága egyebek között abból fakad, hogy a hatályos törvény önálló önszabályozó testületeknek nem, csupán a Médiatanáccsal szerződésben álló társszabályozó szervezeteknek ad lehetőséget arra, hogy – rendkívül korlátozott hatáskörben – bizonyos ügyekben saját maguk dönthessenek. Bár 2012 tavaszán megalakult az eddigi legszélesebb körű hazai önszabályozási együttműködés, a Főszerkesztők Fóruma, a törvényi konstrukció vegyes szakmai fogadtatása, az önszabályozási hagyományok hiánya, a hazai közéleti sajtó csökkenő példányszáma és a közvélemény érdektelensége együttesen teszi bizonytalanná a jövőt. Továbbra sem egyértelmű, mekkora autonómiája és valós mozgástere lehet az újonnan létrejött szervezetnek, és hogy megvalósulhat-e az államtól és a törvénytől legalább részben független írottmédia-önszabályozás Magyarországon.

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Négy évtized a pszichológia és a médiakutatás tükrében

Tanulmányunkban a média és az agresszió kapcsolatának terjedelmes pszichológiai és médiaelméleti irodalmából emeljük ki a mai kutatások jellemző elméleti vagy empirikus irányait. Az agresszív médiahatások elemzése terén a különböző társadalomtudományokban fölvetődő szempontok összegyűjtése révén bemutatjuk a szembenálló tudományos hagyományok vitáját.

Császi Lajos:

Médiakutatás a kulturális fordulat után

A médiakutatás hazai irodalmában valahogy nem kapott elég nagy hangsúlyt az a különbség, amely a média modernista-társadalomtudományi és posztmodern-kulturális vizsgálata között húzódik. A különbséget talán úgy lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy a modernista-társadalomtudományi médiakutatás elsősorban a média társadalmi-politikai szerepét vizsgálja, és a közéleti embert szólítja meg, a posztmodern-kulturális médiakutatás viszont elsősorban a média mindennapi-szubjektív sajátosságait elemzi, és a magánember a címzettje. Természetesen nem abszolút, egymást kizáró különbségekről van szó – a termelés és a fogyasztás, a nyilvános és a privát, a magaskultúra és a populáris kultúra, a paternalizmus és a demokratizmus közötti éles szembeállítások nem állják meg a helyüket –, de a két irányzat közötti szemléletbeli különbségek azért történetileg és elméletileg is elég jelentősek ahhoz, hogy önálló elemzés tárgyává tegyük őket. Erre a retrospektív elemzésre akkor is szükség van, ha a modernitás és a posztmodernitás közötti vita ma már a múlté, mert korunkat, a késő-modernitást nem érthetjük meg az elmélettörténeti előzmények nélkül. Különösen hiányzik nálunk a posztmodern kulturális fordulat és a média kapcsolatának ismerete, mivel a magyar médiakutatást, az utolsó néhány évet leszámítva, kizárólag a modernista-társadalomtudományi paradigma határozta meg.

Lisányi Endre:

Médiumtudatos terápia

Zelig. Írta és rendezte: Woody Allen, 1983

Az áldokumentumok és a dokumentumok nem oltják ki egymást, hanem egymás mellett léteznek. Mindkettő annak a jelenünkön túlnyúló, kulturális térnek, az „emlékezet terének” (Todorov, 2003: 19), a részeleme, amelyben – többek között – önmagunk megfejtésére vállalkozhatunk. Ezt az együttlétezést különös módon áthangolhatja (modulálhatja) és fölhasználhatja a lélek tudattalan mélysége felé terjeszkedő film és fotográfia, ezért esetükben a fikció, a valóság és a dokumentumérték új megvilágításba kerülhet, használhatóságuk vagy haszontalanságuk átértelmeződhet. A világba vetett ember számára a fotó és a film nem véletlenül válik egyszerre narkotikummá, protézissé és – ritkább esetben – az önanalízis terápiás eszközévé. Az arányokon, az időzítésen és – mindezek előtt – a felhasználás célján múlik, hogy a gyógyterápia átfordul-e afféle hatalmi ellenterápiába, ami már nem a valóság megértését szolgálja, hanem segít életre kelteni és valóságként mozgatni fikciókat! A Zelig című film elemzésének hátterében, akarva-akaratlanul – mint képen a negatív forma – megjelenik ez utóbbi felhasználási lehetőség rajzolata.

Neotelevízió: válság vagy megújulás?

Császi Lajossal és Síklaki Istvánnal Jenei Ágnes beszélget

A Ráday utcai Folyóirat Fesztiválon, 2005. október 8-án este a Médiakutató a La Mancha kávéházban rendezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen Császi Lajos szociológus-médiakutatóval és Síklaki István szociálpszichológussal lapunk szerkesztője, Jenei Ágnes beszélgetett a „neotelevízió”-ról.

Sükösd Miklós:

Orbán áldozatai

A félelemkeltés és ellenségképzés szónoklatai a populista propagandaállamban Magyarországon

A tanulmány feltárja Orbán Viktor populista retorikájának alapjellemzőit, amelyek 1989-től a 2020-as évekig lényegében azonosak maradtak. A nemzet egészét kisajátítva szónokol, demokratikus ellenfelek helyett elvetemült ellenséget fest le, és külső megszálló hatalom ellen mozgósít. Orbán szónoklataival a magyar nemzettudatban történelmileg gyökerező áldozatiságot és sérelmi kultúrát aktív gyűlöletpolitikába fordítja át a félelem, a rettegés és a bosszúvágy módszeres felélesztésével és az aktuális ellenségek megnevezésével. Retorikájával felébreszti a félelmetes, veszélyes világtól megmentő autoriter vezető iránti vágyat és a drákói rendszabályokkal működő diktatorikus állam igényét. Elméleti szempontból Orbán szónoklatait és azok hatásmechanizmusát a beszédaktus-elmélet, a biztonságiasítás és a reszentiment fogalmaival elemzem. Az empirikus anyag Orbán híres 1989-es beszéde és az elmúlt húsz évben tartott szezonális szónoklat-sorozatai (ezen belül egy negyvenegy beszédből álló adatbázis másodelemzése).1

Sipos Balázs:

Pacifizmus, militarizmus, propaganda

Kádár Judit Az Új Idők az első világháború alatt (1914–1918) című könyvéről

Kádár Judit recenzeálandó könyve a XX. század első fele népszerű családi hetilapja, az Új Idők első világháborús éveit mutatja be. A kötet műfaját (alcíme szerint) „Képes történelmi-kulturális olvasókönyv”-ként határozta meg a szerző, aki a bevezetőben szintén „olvasókönyvnek” nevezi munkáját (19. o.). Ez a meghatározás egyrészt azt jelenti, hogy az Új Idők egymást követő számait ismerjük meg 1914 elejétől 1918 végéig, tehát a rendezőelvet a hetilap számai jelentik (és az egykorú szerkesztői szándék), Kádár Judit pedig nem gondolt ki másikat. Másrészt azt, hogy több olyan oldalpár is van a könyvben, ahol másfél oldalnyi idézetre-illusztrációra féloldalnyi magyarázó szöveg jut – másutt viszont ez az arány pontosan fordítva alakul. Azaz valóban nem monográfiáról van szó, és nem is „olvasókönyvről”, hanem vegyes műfajú kiadványról, amelyben a szerző nem egyszerűen „csak” kiválogatta a relevánsnak gondolt szövegrészleteket és képeket (festményeket és fotókat), hanem azokat mindig kontextusba helyezte, értelmezte. Az idézeteket ráadásul tárgyszavakkal látta el. E margóra tördelt tárgyszavak szerint is lehet tehát a kötetet (ha nem is könnyen) olvasni, amennyiben nem a kronologikus rendet kívánja valaki követni. Ez pedig azt jelenti, hogy a kronologikus rendhez képest Kádár Judit „mégis” felkínál egy saját (másik) olvasási-értelmezési lehetőséget. Sajnos ő ebben a munkájában nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a tárgyszavak által kínált vonalat is kövesse és egy utószóban vagy záró tanulmányban, tematikus szempontból közelítve összefoglalja, ezen a módon miként is értelmezhető az Új Idők „szövegfolyama”. A kötethez készített informatív Bevezetés ezt nem pótolja, mivel az az Új Idők alapításáról, a szerkesztő Herczeg Ferencről, a hetilap jellegéről és a háborús propagandáról szól.

Hegedűs István – Szilágyi-Gál Mihály – Sipos Balázs – Navracsics Tibor:

Politikai kommunikáció 2004

Egy konferencia hozzászólásai

A Zsigmond Király Főiskola és a Médiakutató 2004. december 10-én közös konferenciát rendezett „Politikai kommunikáció 2004” címmel. Elsősorban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a modern politikai kommunikációs stratégiák térhódítása megkönnyíti-e a választók politikai döntésekben való részvételét. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az újságírók miként reagálhatnak azokra a politikusi kísérletekre, amelyek célja a hírnapirend befolyásolása. Az alábbiakban az elhangzott hozzászólások közül Hegedűs István, Szilágyi-Gál Mihály, Sipos Balázs és Navracsics Tibor előadásának szerkesztett változatát közöljük. A beszélgetést Bajomi-Lázár Péter vezette. A konferencia további hozzászólásait terveink szerint következő számunkban közöljük.

Kiss Eszter:

Populizmus és terrorizmus-menedzsment

Betekintés a terrortámadásokat értelmező politikai beszédbe

Ez az esettanulmány betekintést kíván nyújtani a terrorizmusról való kommunikáció változásaiba, populista mintázatokat keresve vezető politikusok beszédeiben. Ehhez az Egyesült Államok és Franciaország, valamint Magyarország és Németország vezetőinek a 2001. szeptember 11-ei USA elleni és a 2015. november 13-ai párizsi terrortámadások utáni első hivatalos beszédeit elemzi. A terrortámadások jelentését mindig az azokat körülvevő társadalmi, politikai kontextusban vizsgálva arra a kérdésre keres választ, hogy a populista politikák által dominált szimbolikus valóság 2015-ben mennyiben változtatta meg ezeket politikai nyilatkozatokat. A felszólalásokat főként a patriotizmus és az erődemonstráció jellemzi, azonban míg 9/11 után leginkább a sokk uralta őket, addig 2015-ben a politikai vezetők saját politikai narratívájuk mentén, akár tervezhetőmenedzsment- jellegűen igyekeztek kezelni és irányítani a társadalmi reakciókat. E tervezett válaszok tükrözik az adott közösség politikai környezetét és társadalmi problémáit. Így Orbán Viktor beszédében 2015-ben számos populista vonás érhető tetten.

Galántai Orsolya:

Profilkép: többet mond minden szónál

A 2000-es évek óta növekedésnek indult az emberek azon igénye, hogy közösségükkel információt, élményeket osszanak meg, – és saját magukat is megosszák. A trend nagyságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a Facebook – a világ jelenleg legnépszerűbb közösségi oldala – mára Magyarország teljes lakosságának közel felét a felhasználói között tudhatja. A közösségi oldalak térnyerése eddig soha nem tapasztalt dimenziókat nyitott az emberek közötti kommunikációban. Az interneten nevelkedett fiatalok életében mára mindennapivá vált az online térben való megjelenés, a digitális tartalomfogyasztás és -gyártás. Ez idáig azonban nem született átfogó, mélyreható kutatás a magyarországi kései Y generáció közösségi hálózati oldalon történő online énreprezentálásáról. E kutatás a tizenévesek profilképén keresztül megnyilvánuló online identitás főbb ismérveit térképezi fel, továbbá rávilágít arra, hogy a fiatal generáció tagjai milyen mintázatokat követnek profilképük megválasztásakor, s hogy a fotókon keresztül miképpen jelenítik meg önmagukat.

Tóth Loretta:

Prozódia és udvariatlanság az „X-faktor” interakcióiban

„Nem az a baj, amit mondasz, hanem az, ahogy mondod” – hallható gyakran egy konfliktusos interakcióban a sértett beszédpartnertől (Culpeper, 2011b: 57). A magyar nyelvhasználatban (is) számos olyan metapragmatikai szófordulat konvencionalizálódott, amely az adott szituációban nem megfelelőnek, durvának, bántónak vagy provokatívnak bélyegzett hangnem vagy beszédstílus valamilyen formáját igyekszik megragadni. Ilyenek például a kemény hangnemben beszél, felemeli a hangját, nem megfelelo hangot üt meg, Kikérem magamnak ezt a hangnemet! kifejezések, amelyek mindegyikéből jól érződik a kontextusban elvártnak nem megfelelő – negatív attitűdöt közvetítő – prozódiára vagy más néven: a szupraszegmentális eszközökre való utalás. A jelen dolgozat célja – az „X-faktor” című énekes-tehetségkutató negyedik évadának társalgási interakcióit felhasználva – annak bemutatása, hogy a prozódia a kontextussal interakcióba lépve miként képes a verbális üzenetet alátámasztva, felváltva vagy éppen módosítva attitűdbeli jelentést közvetíteni a beszédpartner felé, ezzel erősítve vagy enyhítve a megnyilatkozás offenzív mértékét.

Fehér Katalin:

Reklámhatás, problémamegoldás, intencionalitás

„Hájas disznó vagyok, fikuszuk is van?” – e fordulat a Lököttek (Crazy People, 1990) című film egyik „igazmondó reklámja”. Egy kreatív szakember kizökken korábbi, hagyományos reklámgyártási rutinjából, és szokatlan ötlettel áll elő: a termékről, a potenciális fogyasztókról és a fogyasztási motivációkról is nyersen, őszintén kimondja, amit gondol. Például azt, hogy a kedves vevő hájas disznó, diétáznia kell, az ajánlott fogyókúrás szerhez pedig vásárláskor szobanövényt kap ajándékba. A kirobbanó vásárlási láz visszaigazolja az őszinte kommunikációs stílust és az ajándékozási gesztust. A példa egy alapvető kérdéskörre mutat rá: léteznek-e univerzális vagy speciális „trükkök”, „receptek”, amelyek nagyobb valószínűséggel ösztönöznek vásárlásra – és egyáltalán: vizsgálható-e a reklám hatása. A következő gondolatmenetben erről lesz szó a reklámhatás–intencionalitás–problémamegoldás-paradigma mentén.

Bajomi-Lázár Péter:

Rendhagyó szerkesztői jegyzet

A kommunikáció- és médiatudomány magyarországi helyzetéről

Magyarországon a mai napig nem ismerik el önálló tudományként a kommunikáció- és médiatudományt. Ezt jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának ma sincs ilyen szakosztálya; e tudományterületen nem lehet akadémiai doktori fokozatot szerezni. Pedig 1969 óta, vagyis a Tömegkommunikációs Kutatóközpont létrehozásától kezdve folynak itt kutatások e téren. Ugyancsak 1969-ben jött létre az első szakfolyóirat, a Rádió és Televízió Szemle, amely 1980 után Jel-Képként működött tovább. 1983 óta szerepel a diszciplina az egyetemi képzésben, 1997 óta pedig doktori program formájában is működik. 2005-ben jött létre a Magyar Kommunikációtudományi Társaság.

Döbör András:

Sajtó és cenzúra a 18. és a 19. század fordulóján Magyarországon

Tanulmányomban a magyarországi könyv- és sajtócenzúra történetének a 18. és a 19. század fordulójára jellemző viszonyait, működés elvét, legfőbb rendeleteit igyekszem felvázolni, hiszen a felvilágosodás és a reformkor magyar sajtója nem vizsgálható ezek ismerete nélkül. A felvilágosult abszolutista kormányzati rendszer mint az egyre inkább Európa perifériájára szorult, elmaradott Habsburg Birodalom felzárkózási kísérlete az állam korszerűsítése révén központi gondolatává tette a „közjót”, amelyet az államnak és tisztségviselőinek, valamint az uralkodónak szolgálnia kell, valamennyi alattvaló boldogítása érdekében. A kormányzat és az állam közvetlenül beavatkozott tehát a társadalom minden területén, ellenőrzése alá vonva azt. A reformok végrehajtásában mind Mária Terézia, mind 1765-től társuralkodója és későbbi örököse, II. József fontos szerepet szánt a sajtónak és a cenzúrának, ahogyan I. Ferenc és Metternich kancellár is neoabszolut kormányzati rendszere megszilárdítását látta a megfelelő sajtópolitikában és cenzúrában. A bécsi felvilágosult abszolutista és jozefinista sajtópolitika, majd a „konzervatív fordulat” nagy hatással volt a magyar cenzúraviszonyok átalakulására. Mária Terézia uralkodásától kezdve fokozatosan ment végbe az a folyamat, amelynek során a jezsuiták kezében lévő, államilag is támogatott felekezeti cenzúra helyébe központosított állami cenzúra lépett, a mindenkori bécsi kormányzat politikájának szerves részét képezve.

Takács Róbert:

Sajtóirányítás és újságírói öncenzúra az 1980-as években

„A tájékoztatással minden rendben van, amíg minden rendben van” – írta Domány András, a Magyar Rádió munkatársa 1980-ban a Jel-Kép című folyóiratban. Az idézet élesen mutat rá arra a jelenségre, amelyet nyilvános szakmai vitáikban az újságírók a tájékoztatás görcseként jellemeztek, és jól érzékelteti azt a fonák környezetet, amelyben az újságírói öncenzúra általánossá válhatott. Az alábbi írás ezt a nehezen megragadható, ám a Kádár-korszak sajtóját (is) átható újságírói magatartás- és beszédmódot vizsgálja.