Balaton

Bódi Jenő:

„Ebből a vírus pocsolyából…”

A Balaton vízminőségével kapcsolatos 2014-es botrány elemzése

Tanulmányom a Balaton vízének minősége körül a médiában 2014 júniusában kialakult botránnyal foglalkozik. 2014. június 21-én a Magyar Úszás Napja nevű rendezvénysorozat balatonfüredi eseménye után több résztvevő sportoló is megbetegedett, köztük országszerte ismert úszók is. A történtekkel a hazai média is élénken foglalkozni kezdett, a megbetegedések kapcsán több, a Balaton vízének minőségével foglalkozó híradás is megjelent. Ezek közül a legnagyobb visszhangot az Origó 2014. június 28-án publikált „Óriási ürülékszőnyeg lebegett a Balatonon” című cikke váltotta ki, amely a balatonfüredi fertőzést a balatoni vitorlások a tavat szennyező gyakorlatával próbálta megmagyarázni.1 Kutatásom e téma kapcsán a sajtóban 2014 nyarán zajlott vitát és a körülötte kialakult társadalmi diskurzust elemzi.2 Az elemzés során négy beszédmódot azonosítottam: a víz minőségével, a megbetegedésekkel foglalkozó laikus és szakértői beszédmódokat, a helyi politikusok, turisztikai szereplők és az olvasók médiapolitikai beszédmódját, valamint a történések turisztikai következményeit tárgyaló laikus beszédmódot.

Mátay Mónika:

A Balaton emlékezethely

Krieger Sámuel földmérő mérnök az 1760-as évek közepén elkészítette a Balaton terjedelmes térképét, amely pontosan ábrázolja a tó partvonalát, méreteit, és bizonyítja a korabeli, a 20. századinál sokkal magasabb vízállást. Néhány évvel később, 1776-ban Krieger kidolgozott egy részletes lecsapolási tervezetet arról, hogyan szárítsák ki a hatalmas méretű tavat annak érdekében, hogy felszámolják a veszélyes és bűzös mocsarakat, és a helyükön szántóföldeket nyerjenek. A tó vizének három ütemben történő elvezetése után mindössze egy keskeny, hajózható csatorna maradt volna meg hosszanti irányban Siófoktól Keszthelyig. A tervezetet írásbeli szakértői vélemények alapján Mária Terézia császárnő is jóváhagyta. Két álláspont ütközött: egyesek a teljes lecsapolást, míg mások a vízszint szabályozását sürgették (Bendeffy 1973). A Balaton – egyebek mellett a 18. század végi turizmus kibontakozásának köszönhetően – megmenekült, kiszárítás helyett az 1860-as években megépült a Sió-csatorna, ami lehetővé tette a vízszabályozást.

Katona Csaba:

Haza, szabadság, hullám, szerelem és Deák Ferenc: a Balaton-Füredi Napló (1861–1863)

A balatonfüredi fürdőélet idealizált képe megingathatatlan a magyarországi kollektív emlékezetben. Mintha a fáradhatatlan nemzetépítők a magyar tenger partján is csak a haza fejlődésén munkálkodtak volna. Valójában minden fürdő jól menő vállalkozásként működött, amely a vendégek kényelmét éppoly fontosnak tartotta, mint a fenntartó üzletből befolyó hasznát. A balatonfüredi fürdői társadalom remek és sajátos forrás a polgárosodó 19. századi magyar társadalom kutatására. A fürdővilág sajátos emléke egy rövid életű, ám tanulságos sajtókísérlet: a Balaton-Füredi Napló.

Sükösd Miklós:

A szó technologizálása és az emlékezet birodalma: a helyi szóbeli hagyománytól a nyomtatott nemzeti emlékezetig

Eötvös Károly Balatoni utazása a médiumelmélet és a nyomtatáskapitalizmus perspektívájából

Eötvös Károly (1842–1916), a remek non-fiction szépíró (emellett liberális politikus és ügyvéd) érdekes írói alapállást választott. Szándékosan a jövő nemzedékeknek írt. Utazás a Balaton körül című, máig népszerű művében összegyűjtötte a tó körüli izgalmas, igaz történeteket, a szóbeli hagyományt, s palackpostaként a jövőbe küldte őket. Ezzel a szociográfia előfutárának tekinthetjük. Ugyanakkor könyve a hazaszeretet enciklopédiája is. Szabadelvű patriótaként hozzá akart járulni a nemzeti kisebbségeket integrálni kívánó, modern, demokratikus magyar nemzeti identitás kialakításához az Osztrák–Magyar Monarchiában. Olvasmányos Balaton-könyve három értelmezési keretet invitál: a szóbeli és az írásbeli kultúrát szembeállító Walter J. Ong médiumelméletét, a Benedict Anderson-féle felfogást a nacionalizmus és a tömegnyomtatás kapcsolatáról, valamint Pierre Nora francia történész koncepcióját az emlékezet helyeiről.

Csepeli György – Monory Mész András:

A végtelenség vége: beszélgetés Kende Jánossal

Kende Jánossal Csepeli György és Monory Mész András beszélget

Médiakutató: Mikor, hogyan találkoztál először a Káli-medencével? Kende János: El nem tudtam volna korábban képzelni, hogy a Balatontól néhány kilométerre még élet van. Én úgy nőttem fel, hogy a Balaton part akár északon, akár délen azonos azzal a keskeny sávval, ahol nyaranta voltunk. Fel sem merült bennem, hogy északon Veszprém felé is el lehet menni, s ott is van mit látni, csinálni. Alföldi munkáink kapcsán Jancsóval arra a következtetésre jutottunk, hogy az Alföld már nem használható, mert ugyan végtelen, de nem ütközik bele semmibe, nincs határa. Nem volt befejezve a táj. Elegünk lett belőle, nekem is, de főleg Miklósnak. S akkor elhatároztuk, hogy megpróbálunk valami mást keresni, amiben megvan a végtelenség, de nem végtelenül végtelen. Gödrös Fricivel beszéltünk, aki régi balatoni ember, Ábrahámhegyen volt egy nagyon szép telke, villája, és megkérdeztük tőle, hogy tud-e valamit? „Jó” – mondta. „Gyertek, megnézzük!” – s elvitt a Kornyi-tóhoz, amely Kővágóörs mellett, a Káli-medence középén van. „Nézzétek meg!” – mondta. Én döbbentem néztem, nem hittem volna, hogy a Balatonon kívül van más is. Ismertem a Badacsonyt, a Szent György-hegyet, de ami azon túl volt, azt sosem láttam korábban. Megláttuk a Kornyi-tót és környékét, ahol juhhodályok voltak. Megtaláltuk az egyszerre végtelen és véges teret, amelyet kerestünk. Ott forgattuk le az Égi Bárányt 1970-ben.

Hermann Veronika:

Ez történt Lellén

A Balaton retorikai alakzatai a Kádár-rendszer nemzedéki filmjeiben

A Balaton kiemelt szerepet tölt be a magyarországi kulturális emlékezetben és társadalmi imagináriusban. A tó mint táj poétikai és politikai célokra való retorikai felhasználása a 19. században, a nemzeti irodalom kialakulásával egy időben kezdődött, azóta pedig társadalmi mítoszok, legendák, közösségi és egyéni anekdoták sorozatai határozzák meg a Balaton reprezentációit a társadalmi térben és a művészeti szcénában. Ebben a tanulmányban a Kádár-rendszer három különböző évtizedében keletkezett film – Sándor Pál Bohóc a falon (1967), Jeles András A kis Valentino (1979) és Gothár Péter Megáll az idő (1981) című munkája – elemzésén keresztül azt vizsgálom, hogyan exponálódnak a felnövéstörténetek népszerű toposzai ebben a sajátos társadalomtörténeti kontextusban, és mi a szerepe mindebben a Balaton retorikai és szimbolikus használatának.

Trádler Henrietta:

Bikini és bisztró a vasfüggöny mögött

A Balaton kiemelt turisztikai célpont a Kádár-korszakban, az 1960-as évek elejétől a politikai stabilitás megteremtése érdekében a hatalom kitüntetett figyelmet fordított az életminőség javítására. A „fridzsiderszocializmus” építésének fontos helyszíne a magyar tenger, amely a hazai közönség mellett a külföldiek számára is vonzerővel bírt. A politikai enyhülés időszakában jelentős mértékben megnőtt a nyugati turisták száma. A Balaton a megbékélés terepe. A nyugati sajtóban megjelenő szövegek azt a benyomást keltik, hogy a vasfüggöny mögött élhető és élvezhető élet van.

Nagy Róbert:

Egy ügynök élete és lázadása a Balatonnál: a „Varga-akta”

A Balaton a Kádár-rendszerben kiemelt terepe volt az állambiztonsági megfigyeléseknek. A nyolcvanas években a nyaralóvendégek ellenőrzése mellett egyre nagyobb erőket mozgósítottak az ellenzék megfigyelésére. A balatoni nyaralókban nemcsak ellenzéki összejöveteleket tartottak, hanem számos esetben illegális nyomdát is működtettek. Mindezek bemutatásához kitűnő forrásként szolgál az Állambiztonsági Levéltárban fellehető egyik ügynökakta. Az akta jelentéseinek feldolgozása során arra a kérdésre kerestem választ, hogy miért állt az ügynök érdekében az együttműködés, milyen hatékonysággal dolgozott, illetve hogy a jelentései milyen reakciókat váltottak ki az állambiztonságból. Lényeges kérdés az is, hogy a jelentések mennyiben tekinthetők az ügynök saját szellemi termékeinek, és mennyiben hatalom gyártotta szövegnek.

Béresi Ákos:

Az elhallgatástól az emlékezetig

A Pajtás gőzhajó katasztrófájának emlékezete Balatonfüreden

Balatonfüreden a Tagore sétány elején, nem messze a móló bejáratától különös szobor látható: egy hullám alakú márványtömbből segélykérő kéz mered kétségbeesetten az ég felé (lásd az 1. képet). Az emlékművön bronztábla jelzi, hogy e helytől nem messze 1954. május 30-án felborult a Pajtás nevű csavargőzös, amelynek utasai közül 23-an életüket vesztették a balesetben. Jelen írás nem a baleset körülményeit, hanem azt vizsgálja, miért vált a tragikus esemény a füredi kollektív emlékezet fontos részévé.