Médiatörténet

Hermann Veronika – Keszeg Anna:

Daliás idők

A hatvanas évek iránti nosztalgia konvergens médiaterei

A nosztalgia egyéni és közösségi aspektusainak társadalomtudományos elemzése nemcsak az egykori én iránti vágy vagy a privát és a közösségi ellentmondásának kiemelését helyezi középpontba, hanem általánosságban beszél a múlt újragondolásáról és elbeszélhetőségéről. A nosztalgiát narratív szervezőelemként működtető médiaszövegek textuális és rituális funkciókkal telítődve hozzák létre a temporalitás olyan metaterét, amelyben kép és szöveg a nosztalgikus tapasztalat létrehozásának szolgálatába áll. A nosztalgia egyéni és társadalmi tapasztalatának rögzítése gyakran válik térszerűvé, ellentmondva ezzel mindkét médium hagyományos működésmódjának. A nosztalgia topográfiája a múltat nemcsak időben, hanem térben is elbeszélhetővé teszi, az otthonosságot a bejárhatósággal ötvözve. Tanulmányunkban a populáris kultúra regiszterébe tartozó különféle médiaszövegeken keresztül azt szeretnénk bemutatni, miként osztja fel a nosztalgia újra az időt a jelenben, fogyasztási gyakorlatokon keresztül megkonstruált fiktív és az ezzel folyamatosan ütköző történeti múlt keresztmetszetében. A nosztalgiagyakorlatok elemzésére választott terepet az 1960-as évek és azok nosztalgikus médiamegjelenítései jelentik. Az egyik esetpélda 1968 megjelenítése a kortárs divat médiatermékeiben (főként a Gucci divatház tartalmaiban), a másik George Lucas American Graffiti (1973) című filmje, amely az 1970-es években készült, az 1960-as években játszódik, stilárisan pedig az 1950-es éveket idézi meg, egy eleve nosztalgikusnak felépített narratívában.

Havasréti József:

Pécs az „új hullám” évtizedében: a nyolcvanas évek

E tanulmány a pécsi underground-alternatív kultúra egyik meghatározó időszakával foglalkozik. A nyolcvanas évek emblematikus törekvéseit (new wave zene, transzavantgárd képzőművészet, posztmodern irodalom) olyan példák alapján mutatja be, mint a popzene, a performansz-művészet, az alternatív sajtó, a design.

Tófalvy Tamás:

Összeköthető-e a magyar tartalomszolgálatás társadalomtörténete és az angolszász médiatörténeti hagyomány?

„A munka ezen a területen éppen csak elkezdődött: sokkal többre lenne szükség” – írja Fred Turner (2017) az internet nem-amerikai, helyi kultúrtörténeteinek feltárásáról. És valóban, bár a digitális média angolszász és főként Egyesült Államokbeli múltja aránylag gazdagon dokumentált és feltárt (lásd Boczkowski 2004), a peremvidékek – legyen az az úgynevezett Globális Dél vagy éppen Közép-Kelet Európa – digitális történelmeiről nem sokat tud a társadalomtudomány. Tanulmányomban a magyar digitális média (azon belül is a tartalomszolgáltatás) társadalomtörténetének megírhatóságával kapcsolatban egyetlen módszertani kérdést szeretnék feltenni. Egy, a közelmúlt történelmének részét képező és több tudományág, hagyomány által vizsgált terület kutatása milyen kapcsolatban állhat az angolszász társadalom- és kultúrtörténeti, technológia- és médiatörténet-írás paradigmájával?

Szemes Botond:

A magyar új hullám mediális közege és cselekvőhálózata

A lepukkant hangzás esztétikája

Mint minden kulturális-társadalmi jelenség, úgy a magyar új hullám zenei közege is az 1980-as években összetett cselekvőhálózat mentén szerveződik, amelyben az emberi és a nem-emberi cselekvők egyaránt meghatározó szerepet játszanak. Amennyiben a nem-emberi cselekvők felől közelítünk ehhez a hálózathoz, akkor jobban kirajzolódhatnak azok a technikai, társadalmi, politikai és esztétikai összefüggések, amelyek a működését strukturálják. Az új hullám vizsgálatakor ezért a tanulmány az intézményeken és zenekarokon túl külön figyelembe részesíti a másolt kazetta médiumát és az általa létrehozott jelentéseket is. Hogyan rögzítették zenéjüket az egyes előadók, akiknek nem volt lehetőségük a hivatalos nyilvánosságban szerepelni? Hogyan hozza létre a hallgatóságot a kazetta mozgása? Mit jelent a gyenge hangzás esztétikája? Médiumtörténeti kutatásom a hordozók működésének vizsgálatán és mélyinterjúkon keresztül igyekszik feltárni azt a hálózatot, amely létrehozza az 1980-as évek új hullámának nevezett kulturális irányzatot. Kulcsszavak: cselekvőhálózat, kazetta, médium, művelődési házak, hangrögzítés, szamizdat, autentikusság

Buchmüller Péter:

A kőszegi zsidóság reprezentációja a Kőszeg és Vidéke című hetilapban 1909 és 1939 között

Az első világháború alatt és a két világháború között a politikai és közélet meghatározó eleme volt az erősödő antiszemitizmus. A magyar állam amellett, hogy megkérdőjelezte a dualizmus évtizedeiben lezajlott emancipációt, arra törekedett, hogy eltörölje a korábbi korszak eredményeit. Az első világháborút megelőzően politikai értelemben egyenrangú állampolgárnak tekintett zsidókat a magyar kormányok bűnbakként kezelték, és fokozatosan igyekeztek kizárni őket a magyar nemzetből. A trianoni békeszerződés aláírása után néhány hónappal elfogadott törvényjavaslat, az úgynevezett numerus clausus már a gyakorlatban is elkezdte megvalósítani azt a szemléletet, miszerint a keresztény magyarságot támogatandó szükséges a magyar zsidóság negatív diszkriminációja – első lépésként az oktatás területén. Ugyan az 1938-ban elfogadott első zsidótörvény előtt nem született újabb diszkriminatív törvény, a magyarországi zsidóság számára a két világháború közötti időszak a dualizmus éveihez képest radikálisan új politikai és társadalmi közeget jelentett. A zsidóellenes politika népszerűsítésében nagy szerepet játszott a sajtó. Az alábbi tanulmány a két világháború közötti zsidóellenes politika sajtóbeli megnyilvánulásait mutatja be – összevetve azokat a megelőző évek tendenciáival is – egy kisvárosi közegben, a Kőszeg és Vidéke című hetilap 1909 és 1939 közt tett közléseinek példáján keresztül.

Béresi Ákos:

A megtestesült Sátán

A „zsidó bűnöző” képe a Stürmerben

Julius Streicher Der Stürmer című hecclapja a 20. századi újságírás mélypontja. A minden ízében primitív, gyűlöletkeltő és hazugságokkal teli kiadvány mégis kivételes forrásértékkel bír, amennyiben meg akarjuk ismerni a nemzetiszocialista Németország antiszemitizmusának valódi arcát. A lap története végigkísérte az NSDAP történetét; a jelen írás a huszonkét éves időszak bemutatására vállalkozik. Azt próbálom szemléltetni, miként építette fel az újság a zsidó mint bűnöző képét a kezdetektől a Harmadik Birodalom végórájáig. Közben számos izgalmas kérdés merül fel: hogyan illeszkedett ez a fajta képalkotás az általános, illetve a hivatalos nemzetiszocialista irányvonalba? A lap több mint két évtizedig működött. Milyen változásokon ment keresztül, s mi állt e változások hátterében? A zsidó élet mely aspektusait igyekeztek a leginkább kriminalizálni a szerzők és a szerkesztők, és mely területek zsidó lakosságát mutatták be bűnözőként? Ugyan nehéz rá választ kapni, de fel kell tennünk a kérdést: milyen reakciókat váltott ki a lap hasábjain folytatott propaganda? Végül arra is kitér e tanulmány, hogyan jelentek meg a konkrét zsidóellenes intézkedések a Stürmer cikkeiben.