• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2001 tavasz

Identitás

Kovács Melinda:

A rendkívüli megismerése. A politikus diszkurzív konstrukciója a magyar sajtóban

A politikus diszkurzív konstrukciója a magyar sajtóban¹

Ez az írás azt vizsgálja, hogyan konceptualizálódtak a politikusok a magyar sajtóban 1996-ban és 1999-ben. A vizsgálódás az által nyújt betekintést a politikába mint tevékenységbe, hogy felfedi a prototipikus politikacsináló diszkurzív konstrukcióját. A politikus konceptualizációjának változása a politikai kultúra változását jelzi. 1996 és 1999 között Magyarországon a politikusok a rendkívüliség képeiből a megismerés tárgyaivá változtak. Az emberfelettiségből a politikusokat lefokozták, és most már ők is csak emberek. Ugyanakkor konstrukciójuknak állandó eleme maradt a hatékonyság hiánya.

Bevezetés

Tanulmányom azon az előfeltevésen nyugszik, hogy a politika diszkurzív szféra, amelynek szerves része a jelentések teremtése és változtatása. Az a célom, hogy bemutassam, mit jelent politikusnak lenni a kilencvenes évek második felében Magyarországon. Értelmezésem szerint a politikusság, a politikusi lét inherensen diszkurzív, és a nyelvben való megjelenés nem esetleges kiegészítő vonása.²

A politikusok konceptualizációja arról tudósít, hogy egy adott politikai kultúrában hogyan lehetséges tevékenykedni és elintézni dolgokat.³ Jelen vizsgálódás az által nyújt betekintést a politikába mint tevékenységbe, hogy felfedi a prototipikus politikacsináló diszkurzív konstrukcióját. A politikai kultúra változását jelzi a politikus konceptualizációjának változása. Az 1996-os és 1999-es magyar sajtó alapján vizsgálom a konceptualizáció változásának eddigi irányát.

A jelentésteremtés „tettenérésében” a kvalitatív diskurzuselemzés módszertanára támaszkodom. A felhasznált diszkurzív termékek az újságok. Az oldalaikon megjelenő szövegeket egyszerre tekintem a jelentésteremtés színtereinek és melléktermékeinek. Elemzésükkel le lehet írni azt a fogalmi struktúrát, amelyet az újságok írói és olvasói, valamint a politikusok és nem politikusok használtak a vizsgált időszakban. Annyiban „használták” ezt a fogalmi struktúrát, amennyiben hozzátettek, tanultak belőle, megerősítették, és ennek alapján formálták a politikáról való mentális térképüket. Noha az emberek nem feltétlenül voltak tudatában mindezeknek a cselekvéseknek, a fogalmi struktúrákban való osztozásuk révén összetartoztak.⁴ Az interaktivitás a diszkurzivitás sine qua non-ja.⁵

A diskurzusban azonosítottam azokat az elemeket, amelyek ezt a fogalmi struktúrát megjelenítik. Ezek a diskurzuselemek nem az elemzést megelőző analitikus kategóriáim, hanem a vizsgálat során jelentek meg, miközben a fogalmak „sűrű” leírásán dolgoztam.⁶ Ehhez a leíráshoz összegyűjtöttem a politikusokról az újságokban 1996-ban és 1999-ben megjelent legkisebb értelmes nyelvi részeket, amelyeket a továbbiakban idézeteknek nevezek. Az idézetek összegyűjtése után, ezek elemzése során váltak nyilvánvalóvá a diskurzuselemek. Mivel a jelentés többrétegű, a diskurzuselemek nem zárják ki egymást. Ha egy idézetnek olyan jelentésmozzanatai vannak, amelyek több diskurzuselembe is beilleszthetők, akkor mindegyik diskurzuselem alá besorolom az idézetet. Ebből következően noha a diskurzuselemek viszonylagos súlyának kifejezésére százalékokat használok, ezek kizárólag a diskurzuselemek egymáshoz hasonlítását szolgálják, és összegük nem száz. Az egymást kölcsönösen kizáró analitikus kategóriák és a bennük szereplő, 100-összegű részszázalékok a tartalomelemzés célkitűzései, vagyis kvantitatív módszertani megközelítésen alapulnak. Mivel a jelentés többrétűségét kívánom bemutatni, a kvalitatív diskurzuselemzés mellett köteleztem el magam.⁷

Mielőtt elkezdeném elemzésemet, szeretnék szót ejteni arról, hogy miért ezt a két évet választottam kutatásom tárgyául. Mind 1996, mind pedig 1999 országos választások nélküli évek voltak az első posztkommunista választás (1990) és hatalomváltás (1994) után. Ezért feltehető, hogy a politikai színtér „business as usual” vonásokat mutat a politikus konceptualizációjában. Mivel a két időszak egymástól három év távolságra van, az is elvárható, hogy a diszkurzív konstrukciók változásai láthatóvá váljanak. Az összehasonlító szakasz erre részletesen rámutat.

1996

1996-os adataim a Népszabadság CD-ROM változatából származnak. Az 1996 január és június közötti időszakban kerestem rá a „politikus” szóra, majd a szót tartalmazó összes cikk közül 66-ot elemeztem. Ezekben a „politikus” szó minden alakját összegyűjtöttem. Az így kapott 133 idézet a forrása azoknak a diskurzuselemeknek, amelyek a politikusság értelmezését Magyarországon 1996-ban irányították. Az összesen 27 diskurzuselem közül először azt az ötöt szeretném bemutatni, amelyek a legtöbb idézetért felelősek.⁸

Az 1996-os politikusdiskurzus legjelentősebb eleme a pártidentitás. Ez a diskurzuselem az ez évi idézetek 19,55 százalékáért felelős. Egy-egy politikus megnevezéséhez a cikkek gyakran hozzáteszik a pártok nevét, például „Csapody Miklós MDF-es képviselő” (7. idézet), vagy „Fedor Vilmos, az új szabályozás előkészítésében részt vevő szocialista politikus” (17. idézet). A pártokon keresztüli azonosításra való törekvés egyik oka az lehet, hogy ezek a személyek nem eléggé ismertek az átlagos újságolvasó előtt ahhoz, hogy e nélkül is megértse a cikkeket. Másrészt ugyanezt eredményezi a többpártrendszer közbeszédben való kiemelkedő fontossága is. A pártidentitás olyan fontos, hogy gyakorlatilag egyet jelent a politikában való bármilyen részvétellel. Ugyanebben az évben a pártidentitás határozza meg a választópolgárok konceptualizációját is. Politikusok és választók, a politika csinálói és elszenvedői egyaránt elsősorban párt-elkötelezettségeik alapján azonosíthatók (Kovács 1997).

Az 1996-os politikusdiskurzus második legfontosabb helyén két diskurzuselem osztozik: a média figyelmének keresése és a politikán kívüli más szakma. Mindkettő 12 idézetért felelős (ez a diskurzus 9,02 százaléka). Továbbá mindkettő a politikus-diskurzus legjellemzőbb vonását vezeti be: a politikusok rendkívüliek.

A magyar politikusok szakmái között szerepel közgazdász (48. idézet), díszlettervező (50. idézet), író (62., 76., 82. idézetek) és vállalkozó (84., 85., 126–129. idézetek). Még rektorok is lehetnek politikusok (46. idézet). Ha ezeket az idézeteket nem erősítenék más diskurzuselemek, akkor következhetnének abból, hogy az 1996-ot megelőző néhány év kivételével Magyarországon a politika mint szakma nem volt nyitva bárki előtt, aki nyilvános szerepet óhajtott vállalni. Emiatt a rendszerváltás utáni időben a politika mint kizárólagos szakterület még nem honosodott meg. Azonban vannak más diskurzuselemek is, amelyek a politikusok emberfelettiségéről szólnak. Nem szerepel mindegyik az öt legjelentősebb elem között, de együttvéve a politikusoknak ezt a konstrukcióját mutatják. Mivel a diskurzuselemek egymás kontextusai, együtt alátámasztják, hogy a politikusok rendkívüliek.

A média figyelmének keresése a másik diskurzuselem, amely szintén második helyen szerepel a legjelentősebbek között. A magyar politikusoknak mindenképpen fel kell kelteniük a média figyelmét. Ez az attitűd meglehetősen egyöntetű. Amikor a politikusoknak gondot okoz, hogy mit mond róluk egy médium, rohannak egy másikhoz, hogy megmagyarázzák (49. idézet). Akkor is beszélnek a sajtóval, ha nem merik megadni a nevüket, csak hogy az üzenetük megjelenjen (93. idézet). Nemzeti ünnepekkor a médiához sereglenek, hogy szereplésüket megjelentessék (97–99. idézetek). És ha az alkalom úgy kívánja, elmennek a tévéhez. Ez lehet annak az eredménye, hogy a média a kilencvenes évek közepén Magyarországon a nagyobb presztízsű intézmények közé tartozott.⁹ A politikusok ezzel összhangban cselekszenek, még ha a diskurzus nem utal is arra, hogy tudatos döntés eredményeként fordulnának a polgárok által nagyra értékelt intézményhez. Egy ilyen stratégia beleillene a diskurzus „logikájába”: az emberfeletti politikusok tudnák, hogyan éreznek az emberek a különböző intézményekkel kapcsolatban.

A politikusdiskurzus harmadik leggyakoribb idézetéért (11 idézet, 8,27%) felelős diskurzuselem a népszerűség, amely a közvélemény-kutatások iránti megszállottságot mutatja. Ezen idézetek nyelvezete szerint a népszerűség értékes dolog – és a politikusok hol elvesztik egy részét, hol visszanyerik. A különböző pártok politikusait a „népszerűségvesztés” alapján lehet megkülönböztetni (13. idézet). A népszerűség viszonylagos mennyiség, amennyiben a legkevésbé népszerűek is szerezhetnek belőle többet (10. idézet). A népszerűség jellemző vonása, hogy noha életbevágó a politikusok számára, mégis inkább passzívan kapják, mintsem aktívan megszerzik. Tisztán performatív értelemben közszereplők: sikerüket a közönség ítéli oda, és nem ők ragadják meg. Van népszerűségi indexük (14. idézet), de arról nem szólnak az idézetek, hogy mindennek érdekében mit tesznek a politikusok. Sztárok akarhatnak lenni, de cselekvő ágensek nem.

Noha a hatékonyság és aktivitás hiányoznak, vagy legalábbis nagyon ritkák a politikusok 1996-os konceptualizációjában, a politikusok egymással való interakciója jelen van. Ebben az évben a negyedik legjelentősebb diskurzuselem a pártok belső dinamikája (4. diskurzuselem, 10 idézet, 7,52%). A belső pártdinamikára példa annak eldöntése, hogy ki pályázhat a pártelnöki tisztségre az MDF-ben (9. idézet). További példák erre a szocialisták azon döntése is, hogy akkor sem jelöltetik magukat pártelnöknek, ha az a párton belüli demokráciát erősítené (6. idézet), valamint az egyik kisgazdának a többi felett gyakorolt kritikája (112. idézet). A pártokon belüli történetek megérdemlik a média figyelmét. Ez is a pártok fogalmának jelentősége mellett tanúskodik: mivel a pártok maguk központi szerepet játszanak a közéletben, a szerkezetük is érdekes.

A politikusok nemcsak a saját pártjaik folyamataiban vesznek részt – a többi politikussal való viszonyukat is kiemeli a diskurzus. Ezért fontos a pártidentitás. A politikusok ugyanis küzdenek és veszekednek egymással. Ez a diskurzuselem számszerűen nem erős (összesen 6 idézetért felel, ami a diskurzus 4,5 százaléka), de jelentős, mert azon felül, hogy kiegészíti a belső dinamika diskurzuselemét, ez az egyetlen utalás arra, hogy a politikusok egymással hogyan bánnak. Növekvő ellenségességi sorrendben az esetek között enyhének számít, ha elhatárolják magukat más politikusoktól (52. idézet), valamivel erősebb, ha ellennyilatkozatokat adnak közre (71. idézet), vagy a miniszterelnököt félbeszakítják, amit később magyarázni kell (73. idézet). A politikusok továbbá „mérgezik a levegőt” egymás körül (81. idézet), illetve dögkeselyűknek és férgeknek nevezik egymást (106. idézet). A retorikának elég terheltnek kell lennie ahhoz, hogy egy konzervatív a liberálisokat keselyűknek és férgeknek nevezze – ugyanis ez a fenti idézet kontextusa. Ez viszont annak elismerése, hogy a magyar politikusok szenvedélyes diskurzust produkálnak, és konceptualizációjuk szerint egymás bántására kiéhezett emberek.

Az ötödik legjelentősebb diskurzuselem helyén hárman osztoztak ebben az évben: a politikusok képesítései-készségei; a politikusok mint szakértői vélemények forrásai; illetve mint férfiak. Mindegyik diskurzuselem 9 idézet ölel fel (6,77%). Ezek közül a képesítések kihangsúlyozása esetenként nem jelent többet, mint annak állítását, hogy valaki felkészült (57. idézet), illetve új a gondolkodásmódja (64. idézet). Ez a diskurzuselem lehetővé teszi a politikus és a bürokrata közti különbségtételt (67., 72. idézetek), vagy annak a hangsúlyozását, hogy a politikusnak felelősnek kell lennie (79. idézet). Ezen vonások közül kevés számít preskripciónak vagy konkrét elvárásnak. A diskurzuselem leginkább határozatlan elképzeléseket említ. 1996-ban nem világos, ki vagy mi kell ahhoz, hogy valaki politikus legyen. Az egyetlen kivételt azok jelentik, akik rosszul teljesítettek más szakmákban, politikusnak álltak, és ha most nem engedik nekik, hogy ezt folytassák, azzal fenyegetőznek, hogy visszamennek tanítani (108. idézet). Ez az irónia a „visszája” annak, hogy 1996-ban tisztázatlan, „mi” a politikus.

A képesítéseknél sokkal nagyobb mértékben hozzájárul a rendkívüliséghez a politikusoknak mint szakvélemények forrásának a bemutatása. Ez a diskurzuselem, amely szintén az ötödik helyen volt ebben az évben, a politikusokat mint az átlagemberek által nem tudható dolgok kimondóit ábrázolja. A politikusok nyilatkoznak az agrárszektor szerepéről (24. idézet), arról, hogy Európa mely városai engedhetnek meg maguknak saját tévécsatornát (26. idézet), a kisebbségi oktatásról (40. idézet), a pótköltségvetésről (42. idézet), eldöntik, mi ügy és mi nem. Fontos az, amit a politikusok annak tartanak (68. idézet). Ők szolgáltatják a valódi információt (118. idézet).

Három idézetben (31., 59., 119.) a „szakértő” mint a politikus szinonimája szerepel, kötőjellel írva.¹⁰ Noha a szakértelem a politikus mint rendkívüli konstrukciójának lényeges eleme, az 1996-os diskurzusban ez az 1994-es szocialista kampány legfontosabb szófordulatának nyoma is. Akkor az volt az érv, hogy a nemzeti és identitáspolitikák ideje lejárt, és szakértőkre van szükség a kormányban. A magát technokratának minősítő kormány teljesítményének megítélésétől tartózkodom. Azonban az összes lehetséges győzelem közül az övék a diszkurzív pálma: 1996-ban a politikusokat mint szakértőket konceptualizálták.¹¹

A harmadik, szintén ötödik helyen álló diskurzuselem 1996-ban a politikust mint férfit mutatta be. A nemek jelölése kivételesen erős eszköz a magyar nyelvben, hiszen nincsenek nyelvtani nemek. Mivel az alapértelmezés a nemek jelöletlensége, a rájuk vonatkozó utalás kivételesen hangsúlyos, mert eltér az átlagos nyelvhasználattól. Hogy a politikus nő is lehet, azt összesen két idézet teszi explicitté, míg egy cikk teljes egészében a prototipikus politikusról mint férfiról szól.

A politikusok nőneműsége a 39. és 124. idézetekben jelenik meg, ahol is az „alelnök asszony”, illetve a „politikus asszonyok” kifejezések szerepelnek. Ez a technika nem használatos minden esetben, ha nőnemű politikusról van szó, hanem csak ritkán fordul elő. Így aztán nem lehet döntő erejű gettóizálásról beszélni: a nőnemű tisztségviselők neme egy érdekes vonás, amelyet néhányszor kiemelnek, de a nőnemű politikusoknak a nemük nem az egyetlen kizárólagos konnotációjuk.

Annak ellenére, hogy a nőnemű politikusokat a diskurzus nem esszencializálja vagy gettóizálja a nemükbe, az 1996-os politikusdiskurzus alapfeltételezése mégis szexista.¹² Csak bújtatott. Ez például abban a cikkben jelenik meg, ahol a 115-től 123-ig terjedő idézetek a politikusról mint elvont személyről szólnak. Ez ebben a diskurzusban a politikus prototípusa, ami azért jelentős, mert nem egy konkrét politikusról szól, hanem a politikusság fogalmáról. Ebben a konstrukcióban ez a személy „keresztbe teszi a lábát, meglazítja a nyakkendőjét, beletúr hanyagul a hajába, ha van neki” (117. idézet). Az ideáltipikus elvont Politikus (nagybetűvel írva az eredetiben is) bizony férfi.

Az öt legjelentősebb diskurzuselemen felül a kevesebb idézetért felelős elemek a politikus konstrukciójához a különlegesség további hangsúlyozásával, értékítéletekkel, valamint a passzivitás bemutatásával járulnak hozzá. A politikusok az átlagemberektől különbözőként jelennek meg a rendkívüliség, a tudományos érdeklődés és a szerepjáték diskurzuselemeiben. Hét idézet (5,26%) úgy ábrázolja a politikust, mint aki teljesen eltér az átlagtól: a politikusok képesek megvédeni a polgárokat a bűnözéstől (28. idézet), társadalmi körökben saját szférájuk van (33. idézet), nem volt korábban olyan civil szakmájuk, mint a térség más politikusainak (107. idézet), és nehéz az életük (125. idézet) – mármint az átlagemberek életénél nehezebb. A rendkívüliség két meghökkentő példája a politikus mint káromkodásféle, és mint akire sajátos erkölcsi törvények vonatkoznak. A nem éppen szalonképes szóhasználat példája a 37. idézet: „Flaubert-rel vallom, hogy az élettörténet nem számít. Mindegy, hogy az író csirkefogó volt, csaló, gazember, politikus, esetleg gyilkos vagy pederaszta”. A nyelv szerkezetéből adódóan egy ilyen felsorolás tagjait szinonimának szánják és értik – ami nem éppen hízelgő a politikusokra nézve. A politikusoknak sajátos erkölcsi rendjük is van: „A kritikus, publicista és a politikus erkölcse nem azonos az író, a művész erkölcsével” (89. idézet). Noha művészek gyakran apellálnak sajátos erkölcsre, ugyanez meglepő a politikusok esetében.

Ezek a különleges lények különös figyelmet érdemelnek – és a politikusok három idézetben valóban tudományos érdeklődés tárgyai (2,25%). Ezek közül a 130. idézet a politikusokról mint a közvélemény-kutatások tárgyairól számol be, míg a 105. és a 106. a pszichológia tárgyaiként mutatja be őket, és motivációik kutatását javasolja. Különböző tudományterületeknek kell fényt deríteniük ezekre a nem mindennapi lényekre. Ez a felderítés persze már csak azért is nehéz, mert a politikusok szerepeket játszanak: a köz szolgájáét (27. idézet), a nemzeti értékek védelmezőjéét (70. idézet), és a választók elcsábítójáét (102. idézet).

A szerepjáték az utolsó simítás a magyar politikusok rendkívüliségének konstrukcióján. A politikusok különlegességének egyik oka, hogy a tisztségviselők személyisége csak a posztkommunista kommunikáció kezdetével vált lényegessé. Mivel politikát csinálnak, a politikusok nyilvánosan táncolnak az államszocializmus valahavolt terra incognitá-ján. Mivel ez teljesen ismeretlen volt korábban a közönség számára, most elképzelhetetlen, hogy a politikusok átlagos emberek legyenek.

Ezekkel a rendkívüli politikusokkal kapcsolatban értékítéleteket megfogalmazni azonban problematikus. A politikusok képesítéseiről ugyan kilenc idézet is szól, de ezekben nincs egyértelmű tendencia. Az egyetlen közös vonás az, hogy a politikusoknak készségekre van szükségük, és ezek nem születnek velük. Azonban a politikusok inkompetensként jelennek meg hat idézetben (12. diskurzuselem), és méltóságukat vesztettként hét idézetben (14. diskurzuselem). Ráadásul manipulatívak (25. diskurzuselem, két idézet). Mindezeket a negatív értékítéleteket kell szembeállítani a korábban említett szakértelemmel és azzal a mindössze két idézettel, amelyek a politikusok méltóságáról szólnak (13. diskurzuselem). A kép zavaros. Noha a politikusok rendkívüliek, az nem világos, hogy ez jó-e vagy rossz.

Emellett a hatékonyság nem jelentős része a diskurzusnak – összesen két idézet szól arról, hogy a politikusok a választókért dolgoznak (9. diskurzuselem), és csak két idézetben jelennek meg vezetőkként (3. diskurzuselem), négy idézetben pedig stratégákként (15. diskurzuselem). Ezek a diskurzuselemek a politikát inkább konceptualizálják karrierként vagy költség-haszon elemzésként, mintsem szolgálatként.

Ezek a karrierista és nem mindennapi politikusok, akik az 1996-os diskurzus prototípusai, a kevésbé jelentős diskurzuselemekben ritkán jelennek meg politikai cselekvőkként. Próbálják megszerezni a választók támogatását (10. diskurzuselem, hat idézet, 4,5%), kormányzati vagy ellenzéki pozíciókat foglalnak el (2. diskurzuselem, hét idézet, 5,26%), és kritizálják a médiát (16. diskurzuselem, két idézet, 1,5%). Azonban a cselekedeteiket azon vonásaik ellensúlyozzák, amelyeket csak passzívan jelenítenek meg. Magyarok (21. diskurzuselem, négy idézet, 3%), és az ország egyes vidékeiről származnak (22. diskurzuselem, két idézet, 1,5%). Egy idézet pedig kimondottan a posztkommunista helyzet kontextusában tárgyalja őket (8. diskurzuselem). A politikusok korát a 27. diskurzuselem emeli ki (három idézet, 2,25%). Ezek a vonások – akár személyesek, akár történelmiek – létetikát fogalmaznak meg.

Az 1996-os politikusdiskurzus összefoglalásaként leginkább a különleges státusz méltó említésre. A politikusok kivételes emberek – amint a rendkívüliség, a szakvélemény, a politikán felüli szakmák és a szerepjáték diskurzuselemeiben is látható. Azonban ez távolról sem jelenti azt, hogy szeretetreméltóak volnának. Az értékítéletek ambivalenciáról vagy egyenesen antipátiáról szólnak. A demokratikus ideál felületes szerepeit sikerült ezekre a visszataszító félistenekre importálni: közszereplők és népszerűség-hajhászok, de nem dolgoznak a választóikért, amit az alacsony hatékonyságszint is elárul. A létetika értelmében a politikusok szinte semmit sem csinálnak. Csak vannak. És ezt részben azért engedhetik meg maguknak, mert a diskurzus különleges státussal bástyázza őket körül.

1999

Az 1999-es politikuskonstrukció adatai a Népszabadságból, a Magyar Nemzetből, a HVG-ből és a Figyelőből származnak. Nyomtatott változatban a napilapokat 1999. szeptember 1. és 15., a hetilapokat szeptember 1. és 30. között használtam. Ezekben az újságokban a „politikus” szó összes előfordulását minden alakjában, válogatás nélkül felhasználtam. Ez magyarázza, hogy az 1999-es vizsgált időszak miért rövidebb, mint az 1996-os. Az 1999-es vizsgálat eredménye 297 idézet és 32 diskurzuselem.
Az 1996-os idézetek elemzéséhez hasonlóan itt is először az öt legjelentősebb diskurzuselemet vizsgálom. A két év összehasonlítására és a változások bemutatására később térek majd ki.

Az 1999-es évben a legtöbb idézetért felelős diskurzuselem a pártidentitás. Az idézetek 20,2 százalékában a politikusokat a pártjuk azonosítja. A pártelkötelezettség lehet a „politikus” szó jelzős szerkezete – lásd például „Eörsi Mátyás szabad-demokrata politikus” (7. idézet). A politikusok lehetnek egy-egy párté is, annak tulajdonaként – lásd például „a Fidesz vezető politikusai” (21. idézet). A magyar nyelv lehetővé teszi a pártidentitás többféle morfo-szintaktikai megjelenítését: a pártnevekkel kötőjeles összetett szavakat lehet képezni, a pártok nevei használhatók melléknévként, és még a pártok neveinek rövidítéseit is lehet ragozni. A 31., 36., 42., 45., 46., 58., 68., 126. és 150. idézetek példák mindezekre. Ennek a tartalmi elemnek a kivételes fontosságát jelzi, hogy több morfo-szintaktikai eszköz is rendelkezésre áll a kifejezésére (Kálmán 2000).¹³ A pártidentitás valóban a politikusok lényege ebben a diskurzusban. A 100. idézetben szerepel a „pártpolitikus” kifejezés, egybeírva, ami az igazi inherencia jele.

Az 1999-es politikusdiskurzus második legjelentősebb eleme a verbális viselkedés. Ez a diskurzuselem az idézetek 18,52 százalékát fedi le. Míg az első diskurzuselem arról szól, hogy a politikusok micsodák, ez arról számol be, hogy prototipikusan mit csinálnak. Beszélnek. Leginkább a médiához (például 4., 7., 9., 10., 11. idézetek). Előfordulhat ugyan, hogy hallgatnak, azonban ilyenkor a meg nem nyilatkozást még mindig egyfajta beszédként lehet értelmezni. A 44. idézetben a politikusok tartózkodnak attól, hogy konkrét részleteket közöljenek a sajtóval, míg a 70. idézetben egy politikus a „no comment” megjegyzéssel jelzi, hogy magánemberként van olyan véleménye, amelyet politikusként nem oszt meg a sajtóval.

A politikusok továbbá sajtótájékoztatókat is szerveznek (52. idézet), és reagálnak más politikusok sajtótájékoztatóira (57. idézet). Beszédük és retorikájuk lehet szenvedélyes (111. idézet), vagy álláspontjaik összefoglalása (116. idézet). Beszédük révén képesek a figyelmet egyes témákról elterelni és másokra ráirányítani (155. idézet). Vitatkoznak egymással (160. idézet), vagy ha történetesen hatalmon vannak, akkor egybehangzóan nyilatkoznak a sajtónak (205. idézet). Mindezek a verbális viselkedésformák hasonlóan működnek, mint a mellékneves szerkezetek a pártidentitás diskurzuselemében: a többféle forma a diskurzusban elfoglalt központi helyre utal.

A diskurzuselemek között ebben az évben a harmadik helyen a nemzeti identitás és a kormány-ellenzék áll. Mindegyik 28 idézetet fed le, ami a diskurzus 9,43 százaléka. A nemzeti identitás leginkább az adott politikai közösségben való tagságot jelenti – például abban az esetben, amikor a pápa a lengyel politikusokhoz beszél (23. idézet). További példák erre a 85., 90., 92., 99., 113., 122. idézetek.

A nemzeti identitás arra is szolgál, hogy bemutassa, a régióban miért problematikus az identitás: a szlovákiai és vajdasági magyar politikusokat mint magyarokat említik, noha világos, hogy nem magyar útlevéllel utaznak. A magyar nemzetiség mint a kisebbségi státus jele hét idézetben fordul elő, ami a diskurzuselem 25 százaléka. A politikusok nemzetisége az esetek egynegyedében a magyar közbeszéd egyik legjellemzőbb elemét, a határon túli magyarok iránti aggodalmat erősíti. A politikus-diskurzusnak ez a vonása a kontextus, a politikai-történelmi helyzet fontosságát hangsúlyozza. Azonban a többi idézet tanúsága szerint a nem magyar politikusok nemzetisége is fontos, noha az ő esetükben a szomszédos országokban nem él számos azonos nemzetiségű ember.

Szintén harmadik helyen szerepel ebben az évben az a diskurzuselem, amely a politikusokat a politikai színtér kormányzati vagy ellenzéki oldala szerint osztályozza. Ez lényegesebb a hazai, mint a külföldi politikusok esetében: csak három idézet azonosít külföldi politikusokat aszerint, hogy kormányzati vagy ellenzéki oldalon állnak-e. A kormányzat és ellenzék prototipikusan a magyar politikai rendszer leírásában szerepelnek – összesen 25 idézetben. Az olvasóktól csak a magyar politikában várható el, hogy tudják, mit jelent a kormány és az ellenzék. A nemzetközi politika esetében ezt a magyar olvasótól nem várják el. A nemzeti identitás diskurzuselemmel együtt a kormányzat-ellenzék diskurzuselem azt hangsúlyozza, hogy fontos a politikusokat elhelyezni egy hivatkozási rendszerben és pozíciók révén azonosítani őket. Azonban a nemzeti identitás diskurzuselem közös magyarságot feltételez, és ennyiben ellentétben áll a kormányzat-ellenzék diskurzuselemmel.

1999-ben a negyedik legfontosabb diskurzuselem azt mutatta be, hogy nem minden politikus rendelkezik azonos státussal. Huszonöt idézetével ez a diskurzuselem ebben az évben az idézetek 8,42 százalékáért felelős. Itt jelenik meg a politikusok konceptualizációjában a distinkció. Lehetnek alulról jöttek (16. idézet) vagy vezető politikusok (20. idézet). Érthető módon egyes politikusok bizonyos embereknek rokonszenvesek lesznek, másoknak pedig nem (38. idézet), és egyeseket jobban fognak értékelni külföldi kormányok, mint másokat (140. idézet). Vezetői lehetnek a világnak (163. idézet) vagy Budapest egyes kerületeinek (170. idézet). Mindezek a különbségek arra utalnak, hogy a sajtódiskurzus számára a politikus nem ismeretlen jelenség: hatalma és presztízse nem minden esetben ugyanaz. Továbbá az is érezhető, hogy más, esetenként akár pszichológiai vonások szerint is lehet a politikusokat rangsorolni.

Az ötödik legjelentősebb diskurzuselem éppen a pszichológiai vonásokra épül. Ebben a diskurzuselemben 23 idézet (7,74%) arról szól, hogy a politikusoknak érzéseik vannak és az emberi pszichológia számos vonásait mutatják. Lehetnek döbbentek (2. idézet), kifejezhetik rosszallásukat (3. idézet), szenvedélyesen szónokolnak (111. idézet), hálásak dolgokért (139. idézet), vagy éppenséggel pszichopatákra emlékeztetnek, amennyiben nincs szégyenérzetük (198. idézet), felelősek, vagy annak kellene lenniük (235., 236. idézetek), elmeszakértői vizsgálaton kellene átesniük (246. idézet), inkább születnek, mintsem képezik őket (296. idézet). A vonások hozzávetőleg azonos gyakorisággal pozitívak és negatívak. Elsöprő erővel képviselik a felfedezést, hogy a politikus is ember.

A kevésbé jelentős diskurzuselemek vizsgálata tovább színezi a politikusokról alkotott képet. Ezek között az elemek között az egyik jelentős téma továbbra is a politikusok személyisége és emberi vonásai. Ezen belül az is megjelenik, hogy a politikusok mások, mint az átlagemberek, és az is, hogy ugyanolyanok, mint ők. A kevésbé jelentős diskurzuselemek másik fő témája a politika, mint a politikusok választott mestersége.

Az a diskurzuselem, amely szerint a politikusok mások, mint az átlagemberek – akik nem állandó kategóriának, hanem sokkal inkább az olyan diskurzusok által létrehozott entitásnak tekintendőek, mint amelyet itt elemzek – legfőképpen médiaszereplőként mutatja be a politikusokat. Médiakapcsolataik (25. diskurzuselem, 13 idézet, 4,38%) és a népszerűségük is említésre kerül (8. diskurzuselem, kilenc idézet, 3,03%). Ezen is túlmenően előadóművésznek tekintik őket két idézetben (27. diskurzuselem, 0,67%) – noha ezek közül az egyik ironikusan beszél a politikusok szerepléséről (128. idézet), míg a másikban a konferansziékhoz való hasonlóság mint a magyar politikusoktól különböző nyugati vonás kerül említésre. Noha az idézetek száma ezekben a diskurzuselemekben alacsony (az 1999-es diskurzus sajátossága, hogy számos diskurzuselem alatt kevés idézet szerepel), a politikusok médiatudatossága nem hagyható figyelmen kívül.

A kevésbé jelentős diskurzuselemek nemcsak médiaszereplőkként, hanem vezető- és szakértő szerepben is láttatják a politikusokat. Az idézetek ezúttal sem túl számosak. A 10. diskurzuselemben két idézet szól a politikusokról mint vezetőkről, míg a 12. diskurzuselem hét olyan idézetért felel, amely a politikusok szaktudásáról szól. Azonban ezek az elemek is beleillenek az átlagemberektől való különbözőségbe. Ezek a diszkurzív trendek, noha nem tartalmaznak félreérthetetlen értékítéleteket a politikusokról, a pozitív megítélésnek legalább a lehetőségét nyitva hagyják. Hogy mennyire fontos a politikusokat pozitív vagy negatív módon megítélni, az abban nyilvánul meg, hogy két diskurzuselem éppen ezt teszi. A 23. diskurzuselem erkölcsösként írja le a politikusokat (három idézet, 1,01%), míg a 24. diskurzuselem szerint zavaros ügyletekben vesznek részt (18 idézet, 6,06%). Ha az idézetek száma a döntő, akkor az ítélet kedvezőtlen. A politikusok kölcsönöket és hiteleket kapnak illegális körülmények között (36. idézet), megvesztegetik őket (41. idézet), olyan kiváltságokban részesülnek, amelyek nem egyeztethetőek össze pozíciójukkal (120. idézet), vagy egyszerűen csak korruptak (157. idézet), sőt akár nemzetközi korrupciós ügyekben is részt vesznek (185. idézet). Míg a 185. idézet algériai politikusokról szól, lengyel társaikkal is megeshet, hogy hazudnak azt illetően, volt-e részük a kommunista rendszer működésében (229. idézet). Ezek a tevékenységek nem kizárólag a magyar politikusokat írják le – a politikusok diszkurzív konstrukciójában az illegalitás nem egy esetleges, kontextus-függő vonás. Abban az időszakban, amelyből az idézetek származnak, Magyarországon nagyszabású botrány kerekedett abból, hogy a Postabank kölcsönöket és hiteleket nyújtott közszereplőknek. Ez lehetne az eredete a „zavaros ügyletek” diskurzuselemnek, ám a hasonlóan elfogadhatatlan tevékenységek más országok politikusaira is jellemzőek, és ezáltal hozzájárulnak a politikusság egyetemes konstrukciójához.

Noha a kevésbé jelentős diskurzuselemek a politikusokat mint a többi embertől különbözőeket mutatják be, emellett kiemelnek olyan vonásokat is, amelyeken a politikusok osztoznak a lakosság többi részével. A politikusok olyanok, mint a többi ember, mert nekik is van családjuk, koruk, nemük, és néhány esetben vallási identitásuk is. Az, hogy a politikusnak is van családja, akkor kerül említésre, amikor a különleges körülmények között felnövőkről van szó (73. idézet), vagy pedig arról, hogy valaki a házastársától függetlenül pályázik politikai pozícióra (Hillary Clinton a 72. idézetben). Összesen négy idézet (1,35%) említi a politikusok családját, míg a 22. diskurzuselemben négy említi a korukat. Ezek a diksurzuselemek kiegészítik a feljebb tárgyalt jelentősebb elemeket, amelyek szerint a politikusok is csak emberek. Vitatható módon ugyan, de a vallásos identitás diskurzuseleme is ide tartozik három idézetével a 4. diskurzuselemben, már amennyiben a vallásosság olyan vonásként fogható fel, amely a politikusokat a nem politikusokhoz teszi hasonlóvá.

A politikusok neme az a vonás, ami a legbiztosabban közös bennük és a többi emberben. Patriarchális rendszerekben az az elvárás, hogy a politika a férfiak területe legyen. Noha ezt az értékrendet a feminista kritika erőteljesen támadja, még mindig szokatlan, hogy nők politizáljanak, annak ellenére, hogy bevonásuk normatív demokratikus előírás. Az 1999-es diskurzusban 297 idézet közül csak tíz szól nőnemű politikusokról. Ezek egyenlően oszlanak meg a 19. és 20. diskurzuselemek között, amelyek közül az első kihangsúlyozza a nemüket, a második pedig nem. Mivel a magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek, a 20. diskurzuselem alatt szereplő idézetek szólhatnának férfiakról, ha a nevek nem árulnák el ezen politikusok nemét. A 19. diskurzuselem alatti idézetek viszont megváltoztatják a szavak alakját, hogy kihangsúlyozzák: nőkről van szó. A „nő” utótag kerül összetételekben a miniszter (9., 30. idézetek) és a politikus szavak után (173., 202., 240. idézetek). Mivel a nők nemének kihangsúlyozása és figyelmen kívül hagyása egyforma gyakorisággal fordul elő, arra következtetek, hogy a problémát nem az jelenti, ahogy azokat a politikusokat említik, akik történetesen nők, hanem az, hogy a közel 300 idézetből tíz szól nőkről, mert ilyen keveset vesznek részt a nők a politikában. Az, hogy azon politikusok említései közül, akik nők, az esetek felében külön kihangsúlyozzák a nemüket, meglehetősen progresszív egy olyan nyelvben, amely rutinszerűen lát el bármilyen foglalkozásnevet a „nő” utótaggal.

A nem politikusokhoz való hasonlításon kívül a kevésbé jelentős diskurzuselemek másik fő témája a politika mint foglalkozás. Az ide tartozó diskurzuselemek szerint a politika a politikusok szakmája. Ezek az elemek nem kizárólag ebbe a témába tartoznak. Például a politikusok konceptualizációjának része a bal-jobb orientáció szerinti besorolás a 2. diskurzuselem alatt (öt idézet, 1,68%), ami a politikusokban és nem politikusokban közös vonás is. Ha azonban ezt a diskurzuselemek lazán értelmezett csoportjának tekintjük, akkor ez a téma rávilágít a politikusok diszkurzív konstrukciójára.
A politikára mint szakmára vagy hivatásra vonatkozik a 14. diskurzuselem (15 idézet, 5,05%). Itt fordul elő a politikusság tanulása más karrierek után (178. idézet), a politikában egyre növekvő professzionalizmus (224. idézet), valamint a különbség aközött, hogy mit jelent politikusnak, illetve technokratának lenni (177. idézet). Noha a politika ilyen jól körülhatárolható szakma és karrier, mégis lehetséges mellette más hivatásokat is űzni, amely esetben a politika csak egy a többi között. A 15. diskurzuselem úgy mutatja be a politikusokat, mint akiknek más szakmájuk is van (hat idézet, 2,02%). A politika mellett űzött hivatások az üzlet, a hadsereg, a vállalat-vezetés, valamint az irodalom területén találhatóak. A több párhuzamos karrier említése sokkal ritkább, mint a politikára mint egyetlen kizárólagos hivatásra való utalás. Ez lehet a politikának mint karriernek a professzionalizálódására utaló jel.

Szintén a professzionalizmus körébe tartozik az a diskurzuselem, amely a politikusokat mint a politika egyes részeinek szakértőit mutatja be (11. diskurzuselem, tíz idézet, 3,37%), illetve amely szerint a politikusok inkompetensek (13. diskurzuselem, 18 idézet, 6,06%). A professzionalizmus inkább hiány, mint valóság a politikusok konceptualizációjában. Ez lehet az oka annak, hogy a többi politikussal való interakció miért korlátozódik a konfliktusokra (18. diskurzuselem, 21 idézet, 7,07%), és hogy a politikusok miért támadások célpontjai (9. diskurzuselem, 16 idézet, 5,39%). Ezek a támadások jöhetnek más politikusoktól, amely esetben az idézetek szerepelnek a konfliktus diskurzuselem alatt is, vagy a médiától, a szakszervezetektől, a maffiától, vagy magától az államtól is.

Támadások célpontjaiként a politikusok passzívak. A politikusok passzivitását hangsúlyozzák azok a diskurzuselemek, amelyek szerint a politikusok megfigyelés áldozatai (26. diskurzuselem, kilenc idézet, 3,03%), posztkommunisták (29. diskurzuselem, egy idézet, 0,34%), vagy a rendszer termékei (32. diskurzuselem, két idézet, 0,67%). A passzivitás és aktivitás közötti határeset az a diskurzuselem, amely azt mutatja be, hogy a politikusok segítséget kérnek és kapnak (31. diskurzuselem, három idézet, 1,01%). Noha a segítség elfogadásában passzívak, a politikusok segítség-kérése része a hatalomért vívott harcnak. A politikusokat aktívként azok a diskurzuselemek mutatják be, amelyek szerint a nemzetközi színtéren tevékenykednek (28. diskurzuselem, három idézet, 1,01%), illetve megaláznak másokat (30. diskurzuselem, két idézet, 0,67%). A politikusok vagy nemigen csinálnak semmit (kivéve a verbális viselkedést, ami a második legjelentősebb diskurzuselem az egész évben), vagy azon munkálkodnak, hogy más politikusoknak ártsanak.

Az 1999-es politikusdiskurzus összefoglalásaként azt kívánom kiemelni, hogy az év legjelentősebb diskurzuselemeiben a besorolás, a pozicionálás a legfontosabb: a politikusok identitásjelzői a pártok, a nemzetiség, illetve a kormányzati vagy ellenzéki pozíció. A politikus prototipikusan beszél, és érzelmeket fejez ki. Ember ugyanis. A kevésbé jelentős diskurzuselemek a politikust a nem politikus lakossághoz hasonlítják, kiemelve a különbségeket és a hasonlóságokat is, valamint a politikát mint szakmát igyekszenek megértetni. Annak ellenére, hogy az utolsó, lazán értelmezett csoporthoz 11 diskurzuselem tartozik, ezekhez nem kapcsolódik túl nagy számú idézet. Viszont azt elárulják, hogy a passzivitás inkább jellemzi a politikusokat, mint az aktivitás. A jelentős és kevésbé jelentős diskurzuselemek együtt árnyalt képet nyújtanak a politikusokról. Ebben az évben a diskurzus ismeretet és ismerősséget sugall – feltehetően mind az újságírók, mind a közönség részéről.

Összehasonlítás

Az 1996-os és 1999-es diskurzusok összehasonlítása érdekében összevetem a két évet mind a diskurzusok sűrűsége, mind pedig öt legjelentősebb elemük szempontjából.
A diskurzus sűrűségén a számos idézetért felelős diskurzuselemek számát és arányát értem. Ha egy diskurzus sűrű, akkor kevés diskurzuselemből áll, amely számos idézetet fed le, míg a szóródott diskurzus a bizonytalanság vagy az ambivalencia jele lehet. A sűrűség-szóródás mértékét mutatja az idézetek és diskurzuselemek aránya. Az olyan diskurzuselemek magas száma, amelyek alatt csak egy-egy idézet található, a szóródás jele. Noha egy bizonyos mértékig önkényes, hogy mi számít szóródásnak és mi nem, úgy döntöttem, hogy azt fogom vizsgálni, hány diskurzuselemhez tartozik egyetlen idézet, illetve hány diskurzuselem alatt szerepel az összes idézet több mint öt százaléka. Az eredményeket az 1. táblázat mutatja:

1. táblázat
A két év diskurzusának sűrűsége

Sűrűség Összes idézet Összes Elemek Elemek Elemek az
diskurzus- egyetlen egynél több idézetek több
elem idézettel idézettel mint öt
százalékával
1996 133 27 1 26 11
1999 297 32 1 31 11

Az egyetlen lényeges változás 1996 és 1999 között az idézetek és a diskurzuselemek aránya: 1996-ban 4,93 volt, míg 1999-ben 9,28. Ez arra utal, hogy 1999-re a politikusdiskurzus kevésbé szóródott. A politikusság értelmezése világosabb, mint három évvel korábban, ami párhuzamba állítható azzal az 1999-es értelmezéssel, miszerint a politikusok a megismerés tárgyai. Azonban az idézetek több mint öt százalékát lefedő diskurzuselemek gyakoribbak voltak 1996-ban, ami viszont az 1999-es diskurzus szóródására utal. Noha sem a sűrűség, sem a szóródás nem jó vagy rossz, azt gondolom, hogy a szóródás annak a jele, hogy a jelentések nem állandók. Az átalakulófélben lévő jelentések egyaránt utalnak tanulási folyamatokra és arra, hogy van lehetőség változást kezdeményezni és megörökíteni.

A két évben legjelentősebb diskurzuselemek összehasonlítása további betekintést enged az átalakulóban lévő jelentésekbe. A legjelentősebb elemek megoszlását a 2. táblázat mutatja:
2. táblázat
A legjelentősebb diskurzuselemek rangsora
Politikus 1996 1999
Rangsor Diskurzuselem Százalék Diskurzuselem Százalék
1 pártidentitás 19,55 pártidentitás 20,2
2 politika és másik 9,02 verbális viselkedés 18,52
szakma és a média
figyelmének keresése
3 népszerűség 8,27 ellenzék kontra
kormány és nemzetiség 9,43
4 belső pártdinamika 7,52 nem minden politikus
státusa egyforma 8,42
5 képesítések és képességek és 6,77 érzések/pszichológia 7,74
szakvélemény forrása és
hímnemű

A legjelentősebb diskurzuselem mindkét évben ugyanaz, mégpedig nagyon hasonló százalékokkal. Ezt a pártidentitásra koncentráló diskurzuselemet mindkét évben további, kevésbé jelentős elemek egészítik ki, amelyek mind létetikát képviselnek. Azonban 1999-re a politikusokról való vélt vagy valós ismeret kilúgozta a diskurzusból azt a különleges státust, amellyel az 1996-os diskurzus még felruházta őket.

Az 1996 és 1999 között lezajlott változások közül a legfeltűnőbb az, hogy némely diskurzuselem, amely csak 1999-ben jelent meg, a legjelentősebbek között debütál. A verbális viselkedés, a politikusok közötti státus-különbségek, valamint a pszichológiai vonások új diskurzuselemek 1999-ben, és nincsenek megfelelőik 1996-ban. Ezek a fő hordozói az újonnan megjelenő megismerési viszonynak.
Egyes változások nem új elemek megjelenését, hanem a hangsúlyok átrendeződését jelentik. 1996-ban volt egy diskurzuselem, amely az ellenzéki pozíciót hangsúlyozta ki. 1999-ben az ellenzék kontra kormány pozíció volt a releváns. 1996-ban a magyarságot emelte ki a diskurzus. 1999-re a nemzeti identitás már nemzetközivé vált. Mindezek a politikusokról való tudás növekedését jelzik.

Ezzel egy időben egyes diskurzuselemek, amelyek 1996-ban a legjelentősebbek között szerepeltek, 1999-re veszítettek jelentőségükből. A médiakapcsolatok és a népszerűség 1996-ban az öt legjelentősebb elem között szerepeltek, de 1999-re elvesztették ezt a szerepüket. Ugyanez történt a szakértelemmel és a politika melletti más szakmákkal: 1999-ben már nem érték el az öt legjelentősebb hely valamelyikét. A változás még drámaibb a belső pártdinamika, a képesítések és a hímneműség diskurzuselemeinek esetében: 1996-ban a legjelentősebb elemek között szerepeltek, viszont az 1999-es diskurzusban már nem is fordultak elő.

A vezető szerep és a más politikusokkal való konfliktusok mindkét évben kevésbé jelentős diskurzuselemek, és jól példázzák, hogyan zajlottak a változások a két év között. 1996-ban az idézetek 1,5 százaléka szólt a politikusokról mint vezetőkről – ez aztán 1999-re 0,67 százalékra csökken. Ezzel szemben a többi politikussal való konfliktusok előfordulása 1999-ben 7,07 százalékra emelkedett az 1996-os 4,5 százalékról. Noha nem szeretnék a számoknak semmilyen varázslatos magyarázóerőt tulajdonítani, a trend, amelyre utalnak, elég megkapó. 1999-re világossá vált, hogy noha még mindig fontos a besorolás és a létetika, már zajlottak tanulási folyamatok, és érzékelhetők voltak az árnyalatok és különbségek. Nőtt a politikusokról való ismeret, a politikusok egyre ismerősebbé, megszokottabbá váltak, és a különleges státus folyamatos elvesztése révén egyre ellenszenvesebbek lettek. Mivel a diskurzus nem valami külső valóság visszatükröződése, hanem a valóságteremtés színtere, ezt a trendet érdemes figyelemmel kísérni.

Következtetések

A magyar sajtódiskurzus kvalitatív elemzésével azt mutattam meg, hogy a politikusok diszkurzív konstrukciója megváltozott 1996 és 1999 között. Míg az 1996-os diskurzus létetikát sugall, és azt, hogy a politikusok rendkívüliek és különböznek attól, amit prototipikus nem politikusnak lehet tételezni, az 1999-es diskurzus visszavonja a politikusok rendkívüli státusát. 1999-ben a politikusokat a nem politikusokhoz viszonyítják, hasonlítják, illetve egymással hozzák kapcsolatba a diskurzus elemei. A politikus az emberfelettiségből a megismerhetőség körébe kerül át.

Az 1996-ban még meghatározó létetika 1999-ben már nem az. Mindamellett a tevékenység, amelyet a legnagyobb gyakorisággal végeznek a politikusok, az a beszéd. Noha a magam részéről lelkesen támogatom azt az álláspontot, hogy a politika diszkurzív tevékenység, erősen kétlem, hogy erre vonatkozna az 1999-es diskurzust meghatározó verbális viselkedéselem. Sokkal valószínűbb, hogy egy, a cselekvést és a beszédet egymással szembeállító értelmezésre utal ez a vonás, és azt hangsúlyozza, hogy a politikusok csak beszélnek. A hatékonyság még mindig nem része a politikusok konstrukciójának. Ha olyan demokratikus ideál van érvényben, amely szerint mind a politikusok, mind a nem politikusok osztoznak a politikai hatékonyság megtapasztalásában, akkor nehezen mondható el az, hogy 1996 és 1999 között jelentős előrelépés történt a politikusdiskurzusban. 1999-ben még mindig a politikusok besorolása a legfőbb diszkurzív stratégia. Azonban a politikusok egyértelműen ismerősebbek és átlagosabbak, valamint ellenszenvesebbek lettek az 1999-es diskurzusban. Úgy tűnik, hogy elkezdődött egy tanulási folyamat arról, hogy mi vagy ki a politikus. 1996 és 1999 között a politikusok a magyar valóság egyre átlagosabb elemeivé váltak.

Irodalom

Berger, Peter L.–Luckmann, Thomas (1996): The social construction of reality: a treatise in the sociology of knowledge. New York: Irvington Publishers.
Gamson, A. William (1992): Talking politics. Cambridge: Cambridge University Press.
Geertz, Clifford (1973): The interpretation of cultures. New York: Basic Books.
Jones, Russell (1996): Research methods on the social and behavioral sciences. Sinaver Associates, Inc.
Kálmán László (2000): Szakértői vélemény a Fidesz-cég szóról. Élet és Irodalom, XLIV. évf. 1. sz., január 7.
Kovács Melinda (1997): Paperweight: Press discourses in Hungary and the US. Budapest: Szakdolgozat, Közép-Európai Egyetem.
Sterk Péter (1997): A média, a hatalom és a közvélemény. Kézirat, III. Országos Politológus Vándorgyűlés előadásának kézirata.
Wittgenstein, Ludwig (1958): Philosophical investigations. Englewood Cliffs, NJ: Prentice Hall.