• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2002 ősz

Terror

Dessewffy Tibor – Dányi Endre:

A beomló idő és a tecnológia szövedéke

„New York piszkos és rendetlen, sosem lehetsz biztos benne, hogy megvan-e még az a vendéglő, ahol olyan jó volt a múlt héten, mert lehet, hogy időközben az egész épületet vagy háztömböt lebontották... ” Umberto Eco, 1995

Az Egyesült Államokat 2001. szeptember ll-én ért terrortámadás a legtöbb társadalomtudós szerint a fejlett világ történelmének jelentős fordulópontját jelenti. Abban már jóval kisebb az egyetértés, hogy mindez mit jelent a jövőre nézve. Kétségtelen, hogy a New York-i és washingtoni tragédia jóval túlmutat önmagán: már az elmúlt egy évben is komoly gazdasági és politikai következményei voltak. Jelen írásunkban a traumatikus szeptember ll-i eseményeknek egy olyan aspektusával foglakozunk, amely a biztonsági és a külpolitikai fejleményekhez képest első látásra kevésbé fontosnak tűnhet. Meggyőződésünk azonban, hogy a tömegkommunikáció mintáinak megváltozása sokat elárul a terrortámadások utáni világ szabályrendszerének átalakulásáról.

Az Időtlen Idő felé

Manuel Castells (2000) trilógiájában a valósidejű létezést, a real time kapcsolatokat nevezte „Időtlen Időnek”, amely állítása szerint napjaink, a hálózati társadalom egyik meghatározó sajátossága. Azonban az önmagába beomló, időtlenné váló Időt más irányból is meg lehet közelíteni. Eric Hobsbawm (1998) nevezetes könyvében a rövid 20. századról beszél, amely 1914-től1989-ig tartott. Ez a szófordulat azért futhatott be fényes karriert – és vált mára publicisztikai közhellyé mert pontosan fejez ki egy viszonyrendszert, azt az oksági láncot, amely az első világháborútól a hidegháború végéig ívelt. Francis Fukuyama (1994) nem kevésbé híres állítása a történelem végéről – amely mára szintén közhellyé vált – nem azért vált konceptuális üstökössé az 1990-es évek elején, mert valós helyzetleírást, hanem mert vágykiteljesítő projekciós felületet kínált mindazok számára, akik hinni akartak az ellenségek nélküli, győztesen magára maradt liberális demokrácia eszményében. Bár Fukuyama tézisét megjelenése pillanatától számtalan kritika érte, a világpolitikai és gazdasági folyamatok sokáig nem cáfolták. Az 1990-es évek viszsza tekintve a demokrácia terjedésének és a liberális piacgazdaság sikereinek időszakaként vonul majd be a történelembe. Ennek az illuzórikus örökkévalóságnak, a jelen idejű boldog békeidők ígéretének lett egy csapásra vége 2001. szeptember ll-én. Mondhatnánk azt is, hogy a reményekkel teli 21. század ért véget összezsugorodva egy tucat évre 1989 és 2001 között.

A valódi nagy kérdés persze az, hogy a valós idő e két értelmezése, a digitális hálózati idő és a történelemnek ez a felpörgő ritmusa hogyan viszonyul egymáshoz, milyen kapcsolat van a két megközelítés között?

Az alábbi tanulmányban ezt a kérdést bizonyosan nem fogjuk tudni megválaszolni. Azonban jeleznünk kell ezt az összefüggést annak érdekében, hogy témánk fontossága világosan kirajzolódjék. A szeptember ll-e utáni korszakban – a 22. században? – az információs technológiai átalakulás akár a gazdasági, akár a politikai fejlemények megértéséhez megkerülhetetlenné válik. Bár néhány publicista a Világkereskedelmi Központ (WTC) elleni merényleteket a low-tech győzelmeként írja le a high tech felett, aligha tévedhetnének nagyobbat. A merényletek és előkészítésük a tudatosan alkalmazott low-tech és a legfejlettebb kommunikációs és logisztikai eszközök gondosan megtervezett kombinációjaként működtek.

James Beniger (1995) és Andrew Shapiro (1999) azonos című könyveikben egyaránt amellett érvelnek, hogy a technológiai fejlődés néha – a 20. és 21. században előre szalad, és ezt követi az ellenőrzés, a kontroll forradalma. Míg azonban Beniger a technológiák centralizáló hatására hívja fel a figyelmet, Shapiro éppen a decentralizálás, a kompetencia egyéni szintre történő áthelyeződése mellett érvel. Meglehet, ma is ebben az irányban haladunk. Tény, hogy az internet első korszakát a frontier-szellemiség szabadsága határozta meg. Ma számtalan kísérletet látunk arra, hogy a piaci és/vagy politikai erők ellenőrzésük alá hajtsák az internetet. Ezek az ellenőrzésre irányuló próbálkozások hatalmas lökést kaptak szeptember ll-e után. Csakhogy az internetet sajátlagos szerkezeti, hálózati jellege miatt nehezebb lesz ellenőrzés és kontroll alá hajtani, mint bármilyen más korábbi technológiát. Ezzel egyidejűleg alapjaiban rendülhet meg a modern liberális demokráciákban társadalmi cementként jelen lévő és a súrlódásmentes működést lehetővé tevő alkotóelem, Fukuyama egy későbbi könyvének címszereplője, a Bizalom (1997).

Az alábbiakban néhány empirikus kutatás nyomán szeptember ll-ének a hétköznapi kommunikáció szövedékére gyakorolt hatását vizsgáljuk. A bevezető bekezdésekben arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy bár ez a téma látszólag nem direkt politikai, mégis az ilyen kutatások elengedhetetlenek az Új Korszak, a szeptember ll-e utáni világ megértéshez.

A kommunikációs háló merítése - krízishelyzetben

Rendkívüli események bekövetkezésekor általában igen gyorsan megnövekszik a friss információk iránti szükséglet. A tömegkommunikáció működési mechanizmusai iránt érdeklődő szakemberek számára minden ilyen esemény jó alkalom az olyan társadalmi jelenségek megfigyelésére, mint a rémhírterjesztés, a pánik, vagy az információ tömeges áramlásának változása. A rádió és a televízió több évtizedes története során számos olyan esemény történt már, amely hosszú időre (ha nem véglegesen) módosította a tömegkommunikáció addig ismert szabályait.

A UCLA Internet Project 2002-ben készült kutatása¹ azt bizonyítja, hogy a WTC tornyait és a Pentagon épületét ért szeptember ll-i terrortámadások után az érzelmileg megerősítő tartalmú e-mailek tömeges küldözgetése átalakította a személyközi kommunikáció korábbi mintáit. A több mint százmillió amerikai állampolgárt beterítő e-mail-hullám legalább négy fontos jelenségre hívja fel a figyelmet.

• Továbbra is a televízió a legfőbb információforrás.
• A szeptember ll-i támadásokhoz hasonló rendkívüli események láthatóvá teszik a technológiák látens diffúzióját.
• A webes tartalomszolgáltatás iránti érdeklődéssel szemben a személyközi kommunikációt segítő elektronikus eszközök használata igen jelentős volt.
• Az internet társadalmi elidegenítő hatását hangsúlyozó forgatókönyvvel ellentétben az érzelmi megerősítő e-mailek elsősorban azt bizonyítják, hogy a számítógép közvetítette kommunikáció erősítheti a meglevő kapcsolatokat, illetve újakat hozhat létre.

Az egyes jelenségek voltaképpen párhuzamosan jelentkeztek, igazi jelentőségük akkor mutatkozik meg, ha valamennyi hatást együtt vesszük számításba. Ehhez azonban lássuk az egyes állításokat közelebbről.

A televízió továbbra is uralkodik

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban már 2001. szeptember ll-én is minden második embernek volt internet-hozzáférése, a legfőbb információforrás a terrortámadás idején, majd azt követően nem az internet, hanem a televízió volt. Mint az 1. ábrán látható, az amerikaiak jóval több mint fele (56 %) a tévéből értesült a terrortámadásról. A második leggyakoribb információforrás egy másik személy volt (20 %), ezt követte a rádió (15,5 %), illetve a telefon (5 %). Az amerikaiak kevesebb, mint egy százaléka értesült elsőként az interneten a terrortámadásról.

1. ábra: Honnan értesültek az amerikaiak először a szeptember ll-ei terrortámadásról?

Érdekes megfigyelni, hogy az internetezők és a nem internetezők információszerzési mintái között milyen eltérések vannak. A 2. ábrán jól látszik, hogy azok, akik rendszeresen használják az internetet, kisebb valószínűséggel értesültek a tévéből a terrortámadásról, mint azok, akik nem használják a hálót. Ezzel szemben az internetezők nagyobb arányban értesültek másik személytől, illetve a rádióból a szeptember ll-i eseményekről, mint azok, akik nem interneteznek.

2. ábra: Honnan értesültek az Egyesült Államokban az internetet használók, illetve a nem használók először a szeptember ll-ei eseményekről?

Mindez önmagában csupán pillanatkép arról, hogy az amerikaiak általában hol hallottak először a támadásról. Különösen izgalmas azonban ezeket az eredményeket egybevetni azzal, hogy hova fordultak az emberek további információkért. Hiszen okkal feltételezhetjük, hogy mindenki, miután értesült a terrortámadásról, amint tehette, rögtön az általa legmegbízhatóbbnak, legfrissebbnek, leghitelesebbnek, legpontosabbnak gondolt médium(ok)hoz fordult részletesebb ismeretekért.

Mint a 3. ábrából kiderül, a médiumok egymáshoz viszonyított sorrendje a támadások utáni percekhez képest a későbbiekben sem változott jelentősen. A televízió szinte egyeduralkodóvá vált a többi információforrás között. A tévécsatornák közül a CNN vonzotta a legtöbb nézőt a képernyők elé – 38,4 százalékuk volt kíváncsi a Magyarországon is sokszor látott képsorokra. A második az NBC volt (16,3 %), a harmadik a Fax (12,9 %). Figyelemreméltó emellett az is, hogy a további információk keresésekor az internet az amerikaiak csupán három százaléka számára volt jelentős forrás. Csaknem ugyanekkora súlyt képviselnek az újságok is (3,5 %).

3. ábra: Hova fordultak az amerikaiak további információért?

Korábban említettük, hogy az amerikai lakosságnak kicsit kevesebb, mint a fele nem rendelkezik internet-hozzáféréssel. Ugyanakkor, mint a 4. ábrán látható, az internet-hozzáféréssel rendelkezőknek is csak kisebb része csatlakozott a világhálóra, hogy a szeptember ll-ei eseményekről további híreket keressen²

4. ábra: Keresett-e az amerikai online populáció információkat a támadás ról az interneten?

Az amerikai internetezőknek tehát 42,4 százaléka keresett a világhálón a terrortámadással kapcsolatos híreket a szeptember ll-ikét követő héten. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az internetes tartalomszolgáltatás sem a támadás utáni pillanatokban, sem az azt követő napokban nem volt domináns a hagyományosnak tekinthető médiumok között.

Jóllehet az általunk megismert adatok alapján lehetetlen lenne megfejteni, pontosan mik lehettek a webes tartalom iránti gyér érdeklődés pontos okai, némi támpontot jelent egy korábbi Pew-felmérés. A kutatóintézet 2001-ben azt vizsgálta, hogyan használják az amerikaiak az internetet az életük szempontjából fontos eseményeknél. A felmérés azt bizonyítja, hogy a legtöbb fontos (és körültekintő) döntést igénylő élethelyzetekben, mint például az iskolaválasztásban, ingatlan és autóvásárlásban, egészségügyi kérdésekben stb. komoly segítséget jelentett az internet, pontosabban az online elérhető információ. Ugyanakkor az erős érzelmi töltésű helyzetekben az internet nem számít fontos tényezőnek. Ahogy a Pew elemzése ennek kapcsán megállapítja:

„az internet szerepe kevésbé jelentős az intim helyzetekben, talán mert a pontos információk ilyenkor gyakran csak másodlagosak a pillanatnyi érzelmekhez képest” (Pew 2000).

Tehát minden bizonnyal nem arról van szó, hogy a webes tartalmak megbízhatatlanok vagy silányak lettek volna a szeptember ll-i eseményeket követően. Az online hírfogyasztás viszonylag alacsony arányának egyik oka az lehet, hogy a terrortámadás nagyon komoly megrázkódtatást jelentett az amerikaiak millióinak, és ebben a helyzetben nem vált tömegessé az internetes információ-vadászat.

A technológia látens diffúziója

A WTC és a Pentagon elleni terrortámadásokhoz hasonló rendkívüli események mindig hatalmas információszükségletet gerjesztenek. Különösen sok ember érezhette úgy, hogy 2001. szeptember ll-én valamilyen módon közvetlenül érintettévált, s a megnövekedett információéhségét nehéz csillapítania. Az előző fejezet alapján úgy tűnik, hogy a friss hírek iránti folyamatos igényt leginkább a televízió volt képes kiszolgálni.

Az 5. ábra azt mutatja, hogy a terrortámadások után megnövekedett információszükséglet következtében fokozódó média-használatból is a televízió került ki győztesen. Tehát nemcsak innen értesült a legtöbb ember a támadásokról, de a későbbiek során is a tévéadások váltak a legfőbb hírforrássá. Az internet a negyedik helyre került a sorban, hiszen az újságok és a vonalas telefon használata is dinamikusabban növekedett. Ráadásul a kutatás alapján az internetet nem használók túlnyomó része azt állította: a terrortámadást követő híréhség során nem éreztek késztetést arra, hogy csatlakozzanak az online közösséghez. Csupán 6,8 százalékuk mondta azt, hogy szeptember ll-e után hajlamosabb lesz használni az internetet, mint korábban.

5. ábra: A médiahasználat növekedése a terror támadások után

Valóban ennyire hidegen hagyta az amerikaiak többségét az internet mint új és forradalmi információforrás? Azt állítjuk, hogy a helyzet összetettebb annál, mint ahogy az eddigiekből látszik. Nem az történt, hogy a televízió és a webes tartalomszolgáltatás közötti meccsen az utóbbira rászámoltak. Valószínűnek tűnik ugyan, hogy az internetet nem használók számára az új technológia egyedül a terrortámadások miatt nem vált (és válik) megkerülhetetlenné, van azonban egy igen fontos jelenség, amely mellett hiba lenne elsiklani.

6. ábra: Információkeresés az interneten felhasználói csoport és korcsoportok szerint

A 6. ábra alapján megállapítható, hogy az internetet a terrortámadással kapcsolatos információkeresésre leginkább a „könnyű felhasználók”(light users), azaz a világhálót kevesebbet használók tartották alkalmasnak. Közülük is inkább az idősebbekre volt jellemző az online keresgélés. A light használók csaknem fele csatlakozott a szeptember ll-ikét követő héten az internetre a támadással kapcsolatos információkeresés céljával, míg ez az arány például a nehéz felhasználók között nem érte el a 20 százalékot sem.

Ennek a látszólag ellentmondásos helyzetnek összetett okai vannak. A technológiai diffúzió és az új eszközök használati mintáinak elemzésekor a szakemberek általában a jóllátható, manifeszt folyamatokra összpontosítanak. Normális esetben (tehát amikor az információ szükséglet hétköznapinak, szokásosnak mondható) a rendszeres felhasználók online tevékenysége alapján valóban többé-kevésbé pontos adatokat, szokásokat lehet azonosítani. Feltételezésünk szerint azonban a felszínen látható folyamatokkal párhuzamosan, egy réteggel mélyebben, a technológiáknak zajlik egy látens diffúziójuk is, amely éppen a szeptember ll-i eseményekhez hasonló rendkívüli alkalmakkor válik manifesztté³.

Persze a hirtelen megnövekedett információéhség csillapodásával az eszközhasználat mintái a korábbi alakot öltik, ám a látens diffúzió rövid ideig tartó manifesztálódása nem múlik el nyomtalanul.

Webes tartalomszolgáltatás helyett személyközi kommunikáció

Az, hogy a televízió mint információforrás egyértelműen uralkodó volt a szeptember ll-i események alatt és után, sokak számára meglepő eredmény. Az információs technológiák társadalmi hatásaival foglalkozó amerikai közvélemény-kutató cégek sorra adták ki jelentéseiket, amelyekben első oldalon számoltak be arról, hogy az emberek elsöprő többsége a terrortámadások után tévézett. Mintha mindenki előkelőbb helyre várta volna az internetet mint új tömegmédiumot.

De valóban tömegmédium-e az internet? Ha a felhasználók számát nézzük, akkor mindenképpen (és egyre inkább) annak tekinthető. Ez a megközelítés azonban durva leegyszerűsítés, hiszen a hagyományos tömegmédiumok esetében is csak szükséges, de nem elégséges feltétel a széles közönség elérése. A rádió és a televízió hőskorában emberek milliói hallgatták/ nézték ugyanazt az adást, sokszor meghatározva ezzel a hétköznapi beszéd témákat. Az internet esetében ugyanakkor nagyon erős a szelektív hatás: mindenki oda megy és azt néz a cybertérben, ahová és amit akar.⁴

Érdekes megfigyelni továbbá, ahogyan a hagyományos tömegmédiumok gyarmatosítják az internetet. Az utóbbi években néhány szakember arra a következtetésre jutott (például Norris 1999), hogy az internetezők nagy része inkább kíváncsi az újságok, a tévécsatornák honlapjaira, mint a kizárólag online létező oldalakra. Ezért az egyre növekvő online közösség önmagában – legalábbis egyelőre – nem elegendő ahhoz, hogy az internetet a közös élmény szempontjából tömegmédiumnak tekintsük.

Mindennek abból a szempontból van komoly jelentősége, hogy világossá váljon: mit jelent az, hogy az internet a tartalomszolgáltatás szempontjából lemaradt nemcsak a televízióval, de a rádióval és a nyomtatott sajtóval szemben is. Az elmúlt néhány évben egyre több jel mutat arra, hogy az internet nem a centralizált kommunikáció, azaz a tartalomszolgáltatás, hanem éppen a decentralizált személyközi kommunikáció eszköze. Andrew Odlyzko, a University of Minnesota Digitális Technológia Központjának igazgatója meggyőzően érvel amellett, hogya világhálón a tartalom soha nem lesz uralkodóvá.

„Ha a tartalom dominálna, akkor az internet elsősorban műsorszóró hálózat lenne” (Odlyzko 2001).

Mint azonban azt a szeptember ll-i események keltette információfogyasztási hullám mutatta, a webes műsorszórás iránti érdeklődés nem volt túlságosan kiugró.⁵

Ezzel szemben látványosan sokan használták az internetet üzenetek küldésére és/vagy fogadására, azaz személyközi kommunikációra. Például míg egy átlagos napon az amerikai internetezők mintegy négy százaléka szokott online csevegni, levelezőcsatornákon vitatkozni, virtuális közösségekben beszélgetni, addig a terrortámadások után ez az arány 13 százalékra nőtt. Még ennél is szembeötlőbb az a több százmillió e-mail, amelyet az amerikaiak küldtek egymásnak, illetve az Egyesült Államok kívülről kaptak.⁶ (A UCLA felmérése alapján több mint 100 millió amerikai küldött és/vagy kapott érdeklődő és érzelmileg megerősítő e-maileket. Összehasonlításképpen: mintegy 60 millió amerikai – a felnőtt lakosság körülbelül egyharmada – tűzött ki amerikai zászlót a házára.)

7. ábra: Fogadott e-mailek típusai és aránya a terrortámadás után

A 7. ábrán jól látszik, hogy a terrortámadással kapcsolatos e-mailek több mint egyharmada a címzett(ek) hogyléte iránti érdeklődés volt. Viszonylag nagy volt az Egyesült Államokon kívülről érkező támogató, érdeklődő üzenetek aránya is. A 8. ábrán az elküldött e-mailek típusainak megoszlása látható. Szintén magas az érzelmi megerősítő üzenetek aránya.

8. ábra: Küldött e-mailek típusai és aránya a terrortámadás után?

Mindezek az adatok azonban jóval beszédesebbek akkor, ha a felhasználói csoportok dimenziója szerint is megvizsgáljuk őket. Mint ahogy a 9. és a 10. ábrán látszik, mind a szeptember ll-ikét követő héten küldött, mind a fogadott e-mailek esetében nagyobb forgalmat tudhatnak magukénak a „nehéz” és a „nagyon nehéz felhasználók”, mint a „könnyű” és a „közepes felhasználók”.

9. ábra:Fogadott e-mailek típusai és aránya - felhasználói csoportok szerint

10. ábra: Küldött e-mailek típusai és aránya – felhasználói csoportok szerint

A „nehéz” és „nagyon nehéz felhasználóknak” (heavy és very heavy users), azaz az internetet sokat használóknak a terrortámadásokat követően lényegesen nagyobb hányada kapott, illetve küldött különféle e-maileket. Mindez azt bizonyítja, hogy az „erősen behálózott” emberek szociálisan jóval beágyazottabbak – legalábbis ami az érzelmi megerősítő e-maileket küldő/fogadó networköt illeti, Ennek a jelenségnek különösen nagy jelentősége van az információs technológiák elidegenítő hatását hangsúlyozók, illetve az új eszközök kapcsolatteremtő és megerősítő szerepe mellett érvelők közötti (egyre divatosabb és komoly következményekkel járó) vita szempontjából.

A társadalmi tőke likviditása

Az egész eddigi – az információs technológiák szeptember ll-e után betöltött szerepéről szóló – fejtegetés akár száraznak és öncélúnak is tűnhetne akkor, ha az a néhány jelenség, amelyet tárgyaltunk, nem mutatna messze túl önmagán. A televízió mint információforrás töretlen dominanciája, a technológia látens diffúziójának mintája, illetve a decentralizált kommunikációs hálózaton keresztül zajló személyközi kommunikáció sajátosságai azonban akkor nyerik el igazi értelmüket, ha a néhány éve tartó, igen izgalmas „elidegenedés kontra bevonódás” vita által kialakult keretrendszeren belülre helyezzük őket.

Robert D. Putnam, az Amerikai Politikaelméleti Társaság igazgatója, Bowling Alone (2000) című könyvében azt állítja, hogy (miként arra a könyv címe – a „Magányos kuglizás” – is utal) az elmúlt néhány évtizedben az amerikai társadalomban jelentősen csökkent a civil elkötelezettség, a politikai érdeklődés, s egyáltalán a társas tevékenységek aránya. Ennek a folyamatnak a legjobb indikátora a kugli- és bridzstársaságok számának (és taglétszámának) folyamatos apadása. Mindezért Putnam szerint elsősorban a tömegmédia, különösen a televízió tehető felelőssé.

De milyen szerepe van mindebben az internetnek? Azt Putnam is elismeri, hogy a negatív tendenciának minden bizonnyal nem az internet az oka.

„Az internet-robbanás időzítése azt jelenti, hogy nem lehet ok-okozati öszszefüggés az internet és [...] a szétmorzsolódó társadalmi kapcsolatok között. A szavazás[i részvétel], az adományozás, a bizalom, a találkozók, a látogatások és így tovább már akkor hanyatlani kezdtek, amikor Bill Clinton még általános iskolás volt. 1996-ra, amikorra az internet az amerikai felnőttek tíz százalékához jutott el, a társadalmi kapcsolatok és a civil elkötelezettség országos gyengülése már legalább negyed évszázada tartott” (Putnam 2000: 170).

Ugyanakkor Putnam vitatja, hogy az internet alkalmas lenne – ahogy ő nevezi a társadalmi tőke növelésére. Szerinte a számítógépek közvetítette kommunikáció a társadalmi elidegenedés tendenciáját a legjobb esetben is csak változatlanul hagyja. A Stanford Institute for the Quantitative Study of Society (SIQSS) 2000-ben végzett kutatása megerősíteni látszik Putnam feltevéseit. A Norman Nie és Lutz Erbring nevével fémjelzett tudományos munka alapján minél többet internetezik valaki, annál inkább elveszíti kapcsolatát a társadalmi környezetével.

Más kutatások azonban ennek a folyamatnak pontosan az ellenkezőjét vélik bizonyítottnak. Barry Wellman, az International Network for Social Network Analysis alapítója egyik írásában például azt állítja (Wellman et al. 2001), hogy Putnam téved, amikor a civil elkötelezettség és társadalmi kapcsolatok hanyatlásáról beszél, hiszen számos új jelenség elkerülte a figyelmét. Mindent egybevéve – mondja Wellman – az internet növeli a társadalmi tőkét, mert az online tevékenységek kiegészítik, és nem helyettesítik a hagyományos kapcsolattartási formákat (telefonálás, levélírás, személyes találkozók). Sőt, az internetezőknek nemcsak több kapcsolatuk van, de ezek a kapcsolatok (a gyakori üzenetváltásoknak köszönhetően) erősebbek is.

Nem kívánunk abban a szerepben tetszelegni, hogy az internet tömeges elterjedése után mintegy tíz évvel képesek lennénk az információs technológiák társadalmi tőkére gyakorolt hatásával kapcsolatos vitát eldönteni. Ugyanakkor hiba lenne az új eszközöknek a 2001. szeptember ll-e után az amerikaiak életében betöltött szerepére legyinteni. A dolgozatban tárgyalt jelenségek – noha egy összetett társadalmi és politikai folyamat apró részei – egy irányba mutatnak. Azt bizonyíják, hogy a decentralizált elektronikus hálózat alkalmas érzelmi megerősítő üzenetek tömeges közvetítésére, s ezáltal a (szoros vagy laza) emberi kapcsolatok ápolására, esetleg újak létrehozására.

Összefoglalás

A 2001. szeptember ll-én történt terrortámadások után az információs technológiák tömeges használata néhány igen érdekes jelenséget eredményezett. Mint ahogy az tanulmányunkból kiderült, az információforrások között továbbra is a televízió az uralkodó. Azok, akik az internetet mint új tömegmédiumot előkelőbb helyre várták, valószínűleg azzal az előfeltevéssel éltek, hogy a webes tartalomszolgáltatásnak tulajdonképpen helyettesítenie kellene a hagyományos tömegmédiumokat. A támadások után milliószámra köröző érdeklődő e-mailek azonban azt bizonyítják, hogy az információs technológiák használatában nem a fentről lefelé irányuló kommunikáció, hanem a horizontális üzenetváltás dominált. A technológiák látens diffúziójának hirtelen manifesztté válása, valamint az internetet igen sokat használók cybertérbeli szociális beágyazottsága egyaránt jól jelzi, hogy az új eszközök végzetes elidegenítő hatásáról szóló figyelmeztetések túlzónak bizonyultak. Ugyanakkor az ikertornyok tragédiájának árnyékában megfogalmazhatunk egy hipotetikus állítást a kommunikációs struktúrák, a különböző médiumok használatával kapcsolatban. Eszerint a különféle médiumok használata nem lineáris, egyenletes, hanem a társadalomba ágyazottan, a külvilág hektikus eseményei által befolyásoltan változik. Egy-egy „médiaesemény” (Dayan & Katz 1990) kapcsán tapasztalható szerkezeti átalakulások tartósan fennmaradhatnak. Ez a hipotézis azonban nemcsak egy új dinamikus és társadalmi médiatörténet szükségessége felé, hanem e tanulmány keretein túlra is mutat – így, zárásképpen e hipotézis ellenőrzésére hadd invitáljuk itt meg a további kutatásokat.

Felhasznált irodalom

Beniger, James R. (1986) The Control Revolution. Harvard University Press.

Castells, Manuel (2000)The Rise of the Network Society. Blackweil.

Dayan, Daniel & Elihu Katz (1990)Media Events: Live Broadcasting of History. Harvard University Press, Cambridge.

Eco, Umberto (2001) „New York, New York, what a beautiful town!” In: Gyufalevelek. Budapest: Európa könyvkiadó.

Fukuyama, Francis (1994) A történelem vége és az utolsó ember. Budapest: Európa Kiadó.

Fukuyama, Francis (1997) Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Budapest: Európa Kiadó.

Hobsbawm, Eric John (1998) A szélsőségek kora. A rövid huszadik  század története. Budapest: Pannonica.

Nie, Norman H. & Lutz Erbring (2000) „Internet and Society.” Stallford Institute for the Quantitative Study of Society.

Norris, Pippa (1999) „Who Surfs? New Teclmology, Old Voters and Virtual Democracy.” In: Kamarck, Elanie Ciulla & Joseph S. Nye         (eds.) democracy.com? Governance in a Networked World. Jr.Hollis, NH, Hollis Publisher.

Odlyzko, Andrew (2001) „Content is not King.” In: Firstmonday.org, Volume 6, Number 2.

Pew Internet & American Life Project (2000) „The holiday online: E-mails and e-greetings outpace e-commerce”

Pew Internet & American Life Project (2001) „How Americans used the Internet after the terror attack”

Pew Internet & American Life Project (2001) „Use of the Internet at major life moments” Putnam, Robert D. (2000) Bowling Alone. New York: Free Press.

Shapiro, Andrew L. (1999) The Control Revolution - How Internet is Putting Individuals in Charge and Clzanging the World We Know. New York: Public Affairs.

Sükösd Miklós & Dányi Endre (2002) „Politikai vírusmarketing: ffi-politika akcióban.” In: Nyíri Kristóf (szerk) Mobil közösség, mobil megismerés. MTA Filozófiai Kutatóintézete.

UCLA News (2002) „Study by UCLA Internet Project Shows E-mail Transfonned Personal Communícation After September 11 Attacks.”

Wellman, Barry & Annabel Quan Haase & James Witte & Keith Hampton (2001) „Does the Internet Increase, Decrease, or Supplement Social Capita!?” in American Behavioral Scientist, November 2001, vol. 45, no. 3

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum