• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2003 ősz

Új média

Dányi Endre – Altorjai Szilvia:

A kritikus tömeg és a kritikusok tömege

Az e-demokrata-attitűd vizsgálata Magyarországon¹

Az információs és kommunikációs technológiák politikai szerepe csak úgy érthető meg, ha a társadalomban zajló változásokra és az átalakuló politikai rendszerről alkotott elképzelésekre/elvárásokra egyszerre összpontosítunk. A World Internet Projekt 2002-es adatbázisán végzett kutatásunkban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy mitől függ Magyarországon az internet politikai participációt növelő erejébe vetett hit. Az elemzésből kiderült, hogy az e-demokrata-attitűdért elsősorban a politikai hatásosságérzet és az internet iránti bizalom a felelős. Ez alapján megfogalmazhatjuk, hogy az információs kor politikai folyamatait kutatóknak a diffúziós modellek által hangsúlyozott kritikus tömeg (azaz az internet elterjedtsége) helyett a kritikusok tömegére (vagyis a hangjukat hallatni akaró és tudó állampolgárokra) érdemes összpontosítaniuk.

1. Bevezetés

Az információs és kommunikációs technológiák politikai szerepéről való gondolkodás jól tükrözi egy adott társadalom reményeit és félelmeit. Ha valaki meg van győződve arról, hogy az internet széles körű használata növeli a politikai participációt (Lévy, 2001), csökkenti a fontos információkhoz való hozzáférés költségeit (Katz & Rice, 2002) vagy egyszerűen rengeteg időt és pénzt lehet segítségével megspórolni, az minden bizonnyal talál is feltevéseit támogató adatokat. Ha viszont valaki biztosra veszi, hogy az új kommunikációs eszközök használata a meglevő emberi kapcsolatok rovására megy (Nie et al., 2002), felgyorsítja a nyilvános szféra szétaprózódását (Sunstein, 2001) és a személyes adatok áramlásának átláthatatlanná válását (Marx, 2002), annak nem kell sokat keresnie, hogy borús elképzeléseihez meggyőző példákat vagy statisztikákat találjon. A baj ezekkel a megközelítésekkel nem csupán az, hogy a történések kis szeletére összpontosítanak, figyelmen kívül hagyva rengeteg – normatív szempontból hirtelen nem is értelmezhető – jelenséget. Sokkal komolyabb probléma, hogy önbeteljesítő jóslatként valóban befolyásolják az új kommunikációs technológiák adott közösségen belüli használatát. Ahogy William Thomas és Florian Znaniecki, A lengyel paraszt Európában és Amerikában szerzői 1918-ban írták:

„Ha az emberek egy helyzetet valósnak érzékelnek, akkor az következményeiben is valós lesz” (Thomast & Znanieckit idézi Rogers, 1995: 209)².

Ezért a megalapozatlanul derűs elvárások éppen olyan veszélyesek, mint a kitartóan negatív álláspontok, hiszen a sikerek elmaradása könnyen a további befektetések vagy kísérletezések rovására mehet.

Caroline Haythornthwaite és Barry Wellman (2002) szerint az internetvarázslók világából lassanként átlépünk az olyan átlagemberek világába, akik mindennapi életük részeként rutinszerűen használják az internetet. Ez Magyarországra is egyre inkább igaz, annak ellenére, hogy az internethasználók aránya még messze elmarad a legtöbb nyugat európai országétól. Mégis, mind többek számára válik természetessé, hogy munkahelyükön e-mailben küldjék el/kapják meg a fontos dokumentumokat; hogy sürgős információkat inkább internetes keresők segítségével hajtsanak fel; vagy hogy előbb nézzék meg egy vállalat honlapját, mint hívják fel őket telefonon. Mindebből az következik, hogy az internetet a mindennapi élet részeként, a meglevő viszonyrendszer kontextusában kell vizsgálni.

Tanulmányunk célja kettős. Az első részben röviden bemutatjuk az új kommunikációs technológiák politikai szerepével kapcsolatos megközelítéseket (és elvárásokat), megalkotva ezzel azt a fogalmi keretet, amelyen belül az információs kor politikai folyamatai megragadhatóvá válnak. Azt állítjuk, hogy a gyakran hivatkozott diffúziós modellek nem a megfelelő kérdéseket teszik fel, amikor az internet politikai szerepét próbálják értelmezni. Olyan feltevésekkel és leegyszerűsítésekkel élnek, amelyek megnehezítik a valódi, jelenleg is zajló társadalmi és politikai folyamatok elemzését. Ezért egy másik megközelítést, a felerősítés-modellt tekintjük a World Internet Project (WIP) 2002-es adatbázisán végzett kutatásunk kiindulópontjának.

Tanulmányunk második része arra a kérdésre keres választ, hogy mitől függ Magyarországon az internet politikai participációt növelő erejébe vetett hit. A felerősítés-modell alapján (némileg Thomas és Znaniecki kijelentése nyomán) abból a feltevésből indulunk ki, hogy ha egy közösségben sokan gondolják úgy, hogy az új kommunikációs technológiák fokozottan alkalmasak az érdekérvényesítésre, a demokratikus intézményrendszer megismerésére, a politikai vitákra stb., akkor előbb vagy utóbb valóban megjelennek azok az alkalmazások és szolgáltatások, amelyek megfelelnek ezeknek a várakozásoknak. Nem azt vizsgáljuk tehát, hogy az internet és más információs és kommunikációs technológiák alkalmasak-e racionális politikai vitákra, szavazásra, döntés-előkészítésben való részvételre vagy államigazgatási feladatok ellátására. Rengeteg tanulmány keresi ezekre a kérdésekre a választ – nem kívánjuk a példák és az ellenpéldák sorát szaporítani³. Sokkal inkább az áll érdeklődésünk középpontjában, hogy – az internet tényleges használatától függetlenül – milyen tényezők felelősek az e-demokrata-attitűdért. A WIP-kérdőív alapján az e-demokrata attitűdöt úgy definiáljuk, mint azt a meggyőződést, hogy az internet használatával nagyobb politikai befolyásra, a kormány tevékenységébe való beleszólás lehetőségére, a politika hatékonyabb megértésére, valamint a köztisztviselők fokozott figyelmének kivívására lehet szert tenni. Kutatásunk eredményeként azt állítjuk, hogy az információs kor politikai folyamatait kutatóknak az e-demokrata-attitűd tanulmányozásakor a kritikus tömeg (azaz az internet elterjedtsége) helyett a kritikusok tömegére (vagyis a hangjukat hallatni akaró és tudó állampolgárokra) érdemes összpontosítaniuk.

2. Diffúziós modellek: a kritikus tömeg bűvöletében

Az 1990-es évek közepén az internet társadalmi és politikai hatásairól szóló diskurzusban komoly változás történt. A technodeterminista álláspontokkal (Lister et al., 2003: 72–92) szemben (amelyek azt hangsúlyozzák, hogy egy technológia adottságai alapvetően meghatározzák annak társadalmon belüli használatát) egyre hangsúlyosabbá váltak az úgynevezett diffúziós modellek. Míg az előbbi iskola tagjai úgy gondolják, hogy egy technológia elterjedése önmagában képes negatív vagy pozitív változásokat okozni egy társadalomban (Beniger, 1987; Rheingold, [1993] 2000), addig a diffúziós modellek hívei egy összetettebb, számos társadalmi és kulturális tényezőt is figyelembe vevő megoldáson törik a fejüket (Norris, 2001; Rodriguez & Wilson, 2000; Rose, 2002). Ez utóbbi megközelítés elméleti alapját – kimondva vagy kimondatlanul – az innovációk társadalmi diffúziójának sajátosságai jelentik. Az Everett Rogers (1995) által összefoglalt diffúzióelmélet egy innováció elterjedését mint társas, kommunikációs folyamatot vizsgálja. Alapvetően négy fontos tényezőt vesz figyelembe: (1) magát az innovációt; (2) azokat a kommunikációs csatornákat, amelyeken keresztül az innovációval kapcsolatos információcsere történik; (3) az időkeretet; valamint (4) a társadalmi rendszert, amelyen belül a diffúzió zajlik⁴.

Anélkül, hogy túlságosan elmerülnénk a részletekben, érdemes kiemelni az innovációk társadalmi diffúziójának egy fontos sajátosságát. Az új technológiát használók (adaptálók) száma az idődimenzióban normáleloszlást mutat, azaz a nagyon korán és a nagyon későn adaptálók száma igen alacsony, míg a többség az innovátoroknál (akik elsőként kezdenek használni egy új eszközt, vagy fogadnak be egy új eszmét) később, de a lemaradóknál korábban „kapcsol”. Ha egy innovációt adaptálókat kumulatívan ábrázoljuk, S alakú görbét kapunk. Ezt nevezi Rogers diffúziós görbének.

Az internet grafikai felületének, a World Wide Webnek 1993-as megjelenése az addig csak szöveges elektronikus kommunikációt teljesen megváltoztatta. Kialakult az internet, ahogy ma ismerjük: képekkel, hangokkal, linkekkel, honlapokkal stb. A felhasználóbaráttá vált internet hirtelen millióknak lett vonzó és értékes. Néhány év alatt megsokszorozódott a felhasználók száma. Míg 1995-ben 16 millióan interneteztek világszerte, addig ma már több mint 600 millióan (NUA, 2003). E robbanás grafikus ábrázolása rendkívül látványos. Szinte magától értetődő módon kezdték tehát a társadalomtudósok alkalmazni a diffúzióelméletet, amelytől sokan az internet elterjedésének és társadalmi, politikai hatásainak megértését várták és várják ma is.

A digitális szakadék, azaz az információs és kommunikációs technológiákhoz hozzáférő és azokat használó, illetve hozzáféréssel nem rendelkező csoportok közötti törésvonal az 1990-es évek második felének slágertémája lett. Egyre több kutató tette fel a kérdést: vajon az internet használata a meglevő társadalmi, politikai egyenlőtlenségek jelentős csökkenéséhez, vagy azok megerősödéséhez vezet majd? A diffúzióelmélet egyik változata a stratifikációs modell, amelynek hívei azt állítják, hogy az új kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés valójában a már eleve előnyös helyzetben levő országok, közösségek, egyének helyzetét javítja igazán
(1. ábra)⁵. Vagyis, noha abszolút számokban a tradicionálisan kedvezőtlenebb (földrajzi, anyagi, etnikai, kulturális stb.) helyzetben levőknek is egyre nagyobb része használja az internetet, a távolság a kedvező helyzetben levőkhöz képest az idő előrehaladtával nem csökken, esetleg még növekszik is (Rodriguez & Wilson, 2000). Ezzel szemben a diffúzióelmélet másik változata, a normalizációs modell azt állítja, hogy a jelenleg lemaradóban levő országok, közösségek, egyének nemsokára utolérhetik az élbolyban levőket, hiszen ugyanazt az internetet használhatják, ugyanazok az eszközök és szolgáltatások állnak rendelkezésükre stb. (1. ábra).

1. ábra: A technológiai diffúzió két modellje

Forrás: The Cumulative S Curve of Technological Diffusion” (Norris, 2001: 31)

Megjegyzés: A vízszintes tengely az időt, a függőleges tengely az új technológiát használók arányát mutatja. A különböző csoportok lehetnek országok, régiók, közösségek, intézmények stb.

Mindez az internet politikai szerepére vetítve azt jelenti, hogy a stratifikációs modell alapján a politikai érdekérvényesítés szempontjából hátrányos helyzetű csoportok az internet széles körű elterjedésével konzerválják lemaradásukat. Akik számára a döntés-előkészítésben való részvétel, valamint a politikai érdekérvényesítés különféle formái (petíciók írása, a tömegmédiában való részvétel, lobbizás, nonprofit szervezetekben való tevékenykedés stb.) eddig is nehéznek bizonyultak, azok az információs korban még kevésbé fognak kiigazodni, hangjuk elvész a zajos tömegben. A normalizációs modell alapján azonban ezek a kedvezőtlen pozícióból induló csoportok az új információs eszközök használatával felzárkózhatnak, hangosabban hallathatják a hangjukat, könnyebben részt vehetnek az őket érintő döntések előkészítésében. Ehhez a diffúziónak el kell érnie a kritikus tömeget, azaz azt a felhasználó-mennyiséget, amelyik a diffúziós görbén az inflexiós pontot jelenti (körülbelül 15–20 százalék). Ez már elég felhasználót jelent ahhoz, hogy a diffúzió felgyorsuljon, s új szolgáltatásokat hívjon életre.⁶

Noha az internethez való hozzáférés dichotóm megközelítését (vagy hozzáfér valaki, vagy sem) számos kritika érte (például DiMaggio & Hargittai, 2001; Warschauer, 2002), amelyek a digitális egyenlőtlenségek mélyebb, összetettebb rétegeinek elemzését szorgalmazzák, a diffúziós modellekkel több komoly, ezeknél alapvetőbb probléma van. Az első rögtön a diffúziós görbe felrajzolásánál kezdődik. Rogers az innovációk társadalmi elterjedését vizsgálja, amikor az S alakú görbe alkalmazhatósága mellett érvel. Ám az internetet mint rengeteg felhasználási módot, s ilyen módon rengeteg különálló innovációt tömörítő „valamit” egyetlen innovációnak tekinteni merész és fölösleges leegyszerűsítés. Rogers szerint az innovációk különleges sajátosságokkal bírnak (relatív előny, kompatibilitás, komplexitás, kipróbálhatóság, valamint megfigyelhetőség). Ezért megalapozott például a telefon, a DVD vagy az e-mailezés esetében innovációról beszélni. De képtelenség az internet használatának előnyeit meghatározni, mint ahogy értelmetlen dolog a MÁV menetrendjét online böngésző utazót a kollégiumi szobájában a moziban még be nem mutatott filmeket letöltő diákkal egy kalap alá venni, mondván, hogy mindketten internethasználók. Valójában teljesen más szempontból tekinthető számukra innovációnak az internet.

A diffúziós modellek másik komoly problémája, hogy a jövőre vonatkozó elképzelésektől függetlenül azt sugallják: internet-hozzáféréssel nem rendelkezni rettenetes dolog. Teljesen mindegy, hogy ezt a kellemetlen állapotot átmenetinek vagy viszonylag hosszabb időre szólónak tekintik; a stratifikációs, illetve a normalizációs modell hívei egyaránt abból indulnak ki, hogy az internet „jó technológia”, amellyel kapcsolatban nem az a legfontosabb kérdés, hogyan használják, hanem az, hogy használják-e egyáltalán. Ez véleményünk szerint csak egy ugrásnyira van a techno-determinista megközelítés alapfeltevésétől, miszerint egy technológiába „bele van kódolva” annak társadalmi használata.

Azt gondoljuk, hogy az új kommunikációs technológiák politikai szerepének megértése különösen fontos feladat. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy a diffúziós modellek – a fent említett okok miatt – az internet esetében nem alkalmasak arra, hogy ezt a megértést segítsék. Olyan feltevéseken alapszanak, amelyek távol állnak a való világ történéseitől. Ezért egy másik modellt kell a kutatáshoz választanunk.

3. Megerősítés helyett felerősítés

Az utóbbi években marketingszakemberek, politikusok, újságírók gyakran kérdezik, hogyan fogja megváltoztatni az internet a létező társadalmi, politikai intézményeket és folyamatokat. A kérdés elhibázott, hiszen az internet önmagában semmit sem változtat meg. Az információáramlás mintáinak átalakulása és az új technológiák használatának állandóan változó sajátosságai azonban valóban növelhetik (vagy egyes esetekben csökkenthetik) egy politikai szereplő tevékenységének hatásfokát. Nem kétséges: azzal, hogy bizonyos cselekvések költsége az új technológiák megjelenésével csökken, a politikai, a gazdasági vagy éppen a kulturális rendszer átalakul. Vagyis, ahogy Bruce Bimber (2000) mondta, ahelyett, hogy az internetet önálló változóként kezeljük, inkább magára az információra érdemes összpontosítanunk.

Számos kutatás (Kamarck, 2002; Margolis & Resnick, 2000; Norris, 1999; Putnam, 2000) bizonygatja, hogy az információs és kommunikációs technológiák demokratikus potenciáljával kapcsolatos elvárások túlzónak bizonyultak. Azt állítják: még ha eltekintünk is a „valódi hozzáférés” problémájától (Bridges, 2002) vagy a közösségekben jelentkező „digitális írástudás” hiányától (Warschauer, 2002), azzal szembesülünk, hogy a sikeres demokratikus online döntéshozatal, a nyilvános és racionális politikai diskurzus felélénkülése vagy a hálózat nyitottsága mint feltételezés messze van a valóságtól (Lebowski, 1999; Papacharissi, 2003; Lessig, 1999). Azt jelentené mindez, hogy a 20. század fájdalmas egyenlőtlenségei mindenképpen velünk maradnak a 21. században is? A létező hatalmi viszonyok megerősödése lenne a hálózati társadalmak (Castells, 1996) alapvető élménye?

Phil Agre (2002) szerint azok, akik szerint az információs és kommunikációs technológiák alapvetően konzerválják a viszonyokat és mechanizmusokat, rosszul közelítenek a témához. Mivel a radikális változások igényével látnak neki a vizsgálatnak, minden olyan változást, amely az elvártnál kisebb, a meglevő viszonyrendszer megerősítéseként fognak fel. Ehelyett Agre kidolgozza a felerősítés-modellt (amplification model), amelynek legfontosabb sajátossága, hogy a társadalmakban meglevő folyamatokra és erőkre koncentrál.

„A [megerősítés-forgatókönyv] a „változást” nyersen értelmezi: azt kérdezi, hogy az új technológia átalakította-e gyökeresen a politikai közösséget vagy sem. A felerősítés-modell kifinomultabb: biztosra veszi, hogy a rendszeren belül lesznek kisebb-nagyobb minőségi és mennyiségi változások, és megpróbálja leírni azokat, valamint előkészíti a talajt a következmények meghatározásához. Ez hosszabb és nehezebb feladat. A megerősítés-forgatókönyv azt jósolja, hogy nem lesznek minőségi változások; a felerősítés-modell nyitva hagyja a kérdést, és az esetek konkrét vizsgálatát szorgalmazza” (Agre, 2002: 322)⁷.

A felerősítés-modell erőkre koncentrál, amelyek a társadalmi intézmények és az egyének interakciójának összegzett hatásai. Nagy előnye, hogy képes értelmezni az egymással konfliktusban levő erők együttes jelenlétét és hatását is. Az internet megjelenése például egy önkormányzat életében egyszerre jelenti a centralizációs és a decentralizációs folyamatok felerősödését. Lehetővé válik például a nyílt döntéshozatal, miközben a vezetők hatékonyabban szervezhetik (és ellenőrizhetik) a munkát. Fontos észrevenni, hogy ezeket a folyamatokat nem az internet indítja el, az csupán egyetlen tényező a sok közül, amelyik hozzájárul a már zajló átalakuláshoz.

Ami az internet és más információs és kommunikációs technológiák politikai szerepét illeti, a kutató feladata azoknak az erőknek és folyamatoknak az azonosítása, amelyek az új média elterjedésével és széleskörű használatával felerősödhetnek. Különösen izgalmas feladat ez Kelet-Közép-Európában, ahol a demokratizálódás és az információs forradalom párhuzamosan, egymást befolyásolva zajlik. Ez a „kettős fronthatás” (Dányi, 2002) lényeges dologra hívja fel a figyelmet. A Freedom House értékelése szerint Magyarország 1990-től szabad országnak tekinthető, 1993-tól pedig ugyanolyan kedvező pontszámokat kap, mint például Németország⁸. (Ugyanez elmondható még néhány kelet-közép-európai országról, például Lengyelországról és Csehországról is.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a demokratizálódás folyamata befejeződött volna. Az információs forradalom hasonló kihívások elé állítja a posztkommunista országokat, mint Olaszországot vagy Kanadát. Ezért a politikai verseny és a szabadságjogok mellett a politikai participáció állandóan változó formái az információs korban az egyik legfontosabb – az új és a régi demokráciák minőségét egyaránt meghatározó – tényezők lesznek.

Az alábbiakban azonosítunk és vázlatosan bemutatunk öt olyan területet, amelyeken belül az internet szerepe véleményünk szerint jól megragadható a felerősítés-modell segítségével. Ezeket a területeket nem a teljesség igényével válogattuk össze, a lista könnyen bővíthető. Úgy gondoljuk azonban, hogy a kelet-közép-európai új demokráciákban tapasztalható kettős fronthatás sajátosságait az általunk kiválasztott példák különösen jól illusztrálják. A sorban az utolsó példa kutatási kérdésünk kontextusának, illetve bevezetőjének tekinthető.

3.1. A demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom

Tizenhárom évvel a rendszerváltás után talán nem túl nagy merészség azt állítani, hogy Kelet-Közép-Európában a politikai átmenet és a demokratikus intézményrendszer kiépülése sikeres volt. A térség posztkommunista országaiban – eltérő múltjuk és a politikai átalakulás különbözőségei ellenére – egyaránt magas (mára mindenhol
50 százalék feletti) a jelenlegi rendszer elfogadottsága (2. ábra). Úgy tűnik, a demokratikus spirál felfele visz (Mishler & Rose, 1999). Ilyen szempontból a kelet-közép-európai országokban a jelenlegi rendszer támogatottsága jóval kézzelfoghatóbb, mint mondjuk a posztszovjet országokban (Diamond, 2001). Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az állampolgárok szerint a jelenlegi rendszer a létező világok legjobbika. Csupán arról van szó, hogy a társadalmi, politikai konfliktusok megoldását nem a rendszer megváltoztatásával, hanem a rendszeren belül képzelik el⁹.

2. ábra: A jelenlegi rendszer támogatottsága a posztkommunista országokban

Forrás: Mishler & Rose (1999); Rose & Haerpfer: „New Democracies Barometer V: A 12-Nation Survey” Studies in Public Policy 306, pp. 49–50; Rose, „New Russia Barometer Trends Since 1992,” Studies IN Public Policy 320, Table 4.1. (az adatokat lásd Diamond, 2001)

Richard Rose (2002) helyesen állítja, hogy a posztkommunista országokban hirtelen felgyorsult az információcsere, rengeteg új ismeretet kell viszonylag rövid idő alatt befogadni. Rose szerint az internet alkalmas lehet arra, hogy ezeket az igényeket kiszolgálja, s hogy ezzel az említett országokat egy tágabb információs hálózat részeivé tegye¹⁰. Ez azonban csak meglevő civil, gazdasági és politikai kezdeményezések részeként képzelhető el.

A demokratikus intézmények és a jelenlegi rendszer iránti bizalom is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az állampolgárok nehezebb időszakokban is a rendszer keretein belül keressék a lehetséges megoldásokat. Az e-kormányzati alkalmazások és szolgáltatások például az állam és az állampolgárok közötti viszony jelenleg is zajló átalakulását gyorsítják, tehetik közvetlenebbé és átláthatóbbá.

3.2. A civil társadalom

Az előző példa ellensúlyozásaként a legtöbb elemzés a posztkommunista civil szervezetek relatív gyengeségére hívja fel a figyelmet. Ez a gyengeség ráadásul kétszeresen is érzékelhető: egyrészt az 1989–1991-es elképzelésekhez, másrészt a többi országban tapasztalható helyzethez képest (3. ábra).

Marc Morjé Howard (2002) azt állítja, hogy Kelet-Közép-Európában a civil társadalom gyengeségének (azaz ebben az esetben az egy főre jutó szervezeti tagság alacsony számának) az oka alapvetően a kommunista múlt közös elemeiben keresendő. A kommunista szervezetekkel szembeni bizalmatlanság, a barátok/ismerősök szoros és tartós hálózata, valamint a posztkommunista kiábrándultság Howard szerint egyaránt a civil szervezetekben való részvétel ellen hatnak. Ez persze nem jelenti a demokrácia sorsának megpecsételődését. Sőt, Howard szerint csupán arról van szó, hogy ezekben az új demokráciákban az állam és az állampolgárok közötti viszony minőségileg más, mint a régebbi demokráciákban.

Ebben a kérdésben az internet mint felerősítő technológia szerepe ismét fontos lehet. Ha elfogadjuk, hogy a térségben a civil szervezetek viszonylagos gyengesége csak egy nagyon merev fogalmi kereten belül számít szomorúnak, akkor a civil társadalom eddig láthatatlanságba burkolózó szigeteinek sokaságát pillanthatjuk meg. Az interneten szerveződő, az országhatárokat figyelmen kívül hagyó nonprofit csoportok, tudáshálózatok megjelenése és jelentőségének növekedése már jelenleg is érezhető Kelet-Közép-Európában (Bach & Stark, 2001, 2002). Talán nem elhamarkodott azt állítani, hogy az új kommunikációs technológiáktól ennek a folyamatnak a felerősödését várhatjuk.

3. ábra: Az egy főre jutó szervezeti tagság átlagos száma, országonként

Forrás: 1995–97 World Values Survey (Howard, 2002: 159)

3.3. A kapcsolati kultúra és az ismerősök tartós hálózata

A civil társadalom kapcsán előtérbe került az ismerősök hálózatának fontossága. Howard (2002) szerint a kommunista rendszer idején kialakult kiterjedt ismerősi hálózat egyik jellegzetessége a posztkommunista országok közös élményeinek. Hasonló megállapításra jut Sik Endre (2002) is, amikor a magyar táradalom kapcsolatérzékenységéről ír. Gondolatmenete szerint: (1) a magyar társadalom kapcsolatérzékeny; (2) mivel a mindennapok kultúrája más folyamatokhoz képest lassabban változik, ez a rendszerváltozás után is így maradt; (3) a kapcsolatokba történő befektetés jó üzlet, és ez a tény képes úgy alakítani a környezetet, hogy a kapcsolatérzékenység fennmaradjon, s formálja a politikai, gazdasági folyamatokat.

„Ha kifogy a só, ha hiányzik egy alkatrész, ha félünk valakitől, ha olcsó hitelt akarunk, ha nem ismerjük pontosan a jogszabályokat, akkor első gondolatunk nem az, hogy hol a legközelebbi bolt, rendőr, bankhivatalnok vagy ügyvéd, hanem az, hogy „kihez forduljunk” – a „ki”n természetesen és ösztönösen személyes ismerőst vagy általa javasolt (s érte kezességet vállaló) ismerőst értünk” (Sik, 2002: 347).

Vegyük észre, hogy az ismerősi hálózatok nem az internet megjelenésének és elterjedésének következményei. Azt azonban felesleges lenne tagadni, hogy a kapcsolattartás, a „netvörközés” költségeinek napjainkban tapasztalható csökkenése a hálózatokat – ha lehet – még láthatóbbá, érzékelhetővé (és mérhetővé) teszi. Rengeteg kutatás foglalkozik a hálózatok sajátosságaival – legyen szó orvosok, egyetemi oktatók vagy Nobel-díjasok ismeretségi hálójáról vagy a politikai kampányok információáramlási mintáinak megváltozásáról (Barabási, 2003; Boase & Wellman, 2001; Rosen, 2002; Sükösd & Dányi, 2002). Ezek a kutatások mind arra mutatnak rá, hogy az információs és kommunikációs technológiák felerősítik a hálózati logika alapján történő szervezkedést és gondolkodást.

3.4. A média átalakuló szerepe

Az internet mint a társadalmi nyilvánosságot formáló új kommunikációs eszköz már hosszú évek óta komoly viták tárgya (Keane, 2000; Papacharissi, 2003; Poster, 1995; Sunstein, 2001). Az elméleti álláspontok bemutatása túlmutat írásunk keretein. Ehelyütt csupán néhány praktikus változásra kívánjuk felhívni a figyelmet.

Nem kétséges, hogy a hírmédia a 21. század elején a politikai rendszeren belül az egyik legfontosabb szereplő. A lázas elképzelések az internet televíziót felváltó erejéről, illetve a nyilvános teret végletesen fragmentáló hatásáról ma már túlzónak, elhamarkodottnak tűnnek. Az internet szerepe a média átalakulásában sokkal egyszerűbben is megragadható. Egyrészt az újságírók számára soha ilyen nagyszerű információforrás nem állt rendelkezésre. A források megtalálása és kezelése mindig is a hiteles újságírás alapja volt, ilyen módon az internet segítheti a kiegyensúlyozott és alapos tájékoztatást. Másrészt a hatalmas kereskedelmi csatornák és bejáratott lapok mellett alternatív médiumok elindítása olcsóbb és egyszerűbb lett, mint valaha. Társadalmi mozgalmak, nonprofit szervezetek, baráti csoportok indíthatják el saját weboldalaikat. Noha ezek többsége az érdektelenség homályába vész, senki sem állíthatja, hogy egy saját médium üzemeltetése nem járul hozzá a rendszer nyitottságához. Harmadrészt az internet sok esetben új logikát kényszerít a hagyományos tömegmédiumokra.¹¹ A gyorsaság, a tömör, mégis rengeteg információt tartalmazó stílus és a megkereshető (letölthető, megnézhető, elolvasható, meghallgatható) háttéranyagok sokasága a televíziócsatornákat és a rádióállomásokat (sőt, az újságokat) is szemléletváltásra ösztönzi.

Ezek az első pillantásra talán nem olyan lényeges változások a hírmédia szerepének újradefiniálását teszik szükségessé (Dessewffy, 2002). Magyarország kis piac, ám az Európai Unió tagjaként a médiát érő kihívások Budapesten is ugyanazok lesznek, mint Stockholmban vagy Amszterdamban. Az internet szerepe mindebben kevésbé a weboldalak, sokkal inkább a szervezeti logika átalakulását felerősítő volta miatt érdekes.

3.5. Politikai hatásosság-érzet

Politikai hatásosság-érzeten azt a meggyőződést értjük, hogy valaki a választásokon túl is képes változtatni a politika történésein. A szakirodalom Political Efficacy néven ismeri ezt a fogalmat. Számunkra a politikai hatásosság-érzet azért érdekes, mert úgy gondoljuk, az információs és kommunikációs technológiák esetében a társadalomban uralkodó elvárások és elképzelések különösen fontosak, hiszen folyamatosan formálják az új média lehetséges használatait. A politikai participáció szempontjából tehát meglehetősen izgalmas, mit is gondolnak az emberek Kelet-Közép-Európában arról, hogy számít-e a szavuk (1. és 2. tábla).

1. tábla: Politikai hatásosság-érzet Kelet-Közép-Európában-I

Az Önhöz hasonló embereknek mennyire van lehetőségük arra, hogy őszintén elmondják a véleményüket a társadalomban tapasztalható gondokról, rossz dolgokról? (az érvényes válaszadók százalékában, négyfokú skálán: 4 – határozottan jó lehetőségeik vannak, 1 – határozottan rossz lehetőségeik vannak)

	Magyarország	Csehország	Lengyelország	Litvánia
Határozottan jó lehetőségeik vannak	13,90	17,20	31,70	17,30
Inkább jó lehetőségeik vannak	37,00	36,40	40,00	26,60
Inkább rossz lehetőségeik vannak	33,00	26,30	19,20	28,80
Határozottan rossz lehetőségeik vannak	16,10	20,20	9,20	27,20
Összesen	100,00	100,00	100,10	99,90
Átlag	2,49	2,51	2,94	2,34
Nem tudja*	6,40	1,00	3,50	8,20

* Az összes megkérdezett százalékában

Forrás: Central European Research Group (CEORG): Lakossági vélemények a demokrácia működéséről – 2000. április [http://www.tarki.hu/kozvelemeny/ceorg/2000_04.pdf]

2. tábla: Politikai hatásosság-érzet Kelet-Közép-Európában-II

Az Önhöz hasonló embereknek mennyire van lehetőségük arra, hogy befolyásolják a társadalmi problémák megoldását? (az érvényes válaszadók százalékában, négyfokú skálán: 4 – határozottan jó lehetőségeik vannak, 1 – határozottan rossz lehetőségeik vannak)

	Magyarország	Csehország	Lengyelország	Litvánia
Határozottan jó lehetőségeik vannak	2,40	1,00	2,20	2,30
Inkább jó lehetőségeik vannak	16,60	6,30	11,80	5,30
Inkább rossz lehetőségeik vannak	46,90	20,80	47,20	34,50
Határozottan rossz lehetőségeik vannak	34,00	71,90	38,90	58,00
Összesen	100,00	100,00	100,00	100,10
Átlag	1,87	1,36	1,77	1,52
Nem tudja*	8,60	4,00	3,50	9,50

* Az összes megkérdezett százalékában

Forrás: Central European Research Group (CEORG): Lakossági vélemények a demokrácia működéséről – 2000. április [http://www.tarki.hu/kozvelemeny/ceorg/2000_04.pdf]

A fenti táblákon világosan látszik, hogy a megkérdezettek szerint a társadalmi problémákkal kapcsolatos véleménynyilvánításra egészen jó lehetőségek vannak a térségben. A válaszadók nagyjából fele mind a négy országban úgy véli, hogy az általuk fontosnak tartott gondokról nyíltan, őszintén elmondhatja a véleményét. Nem ilyen derűs a helyzet a társadalmi problémák megoldásának befolyásolása esetében. A térségben a legkedvezőbb adatokat mutató Magyarországon például a megkérdezetteknek kevesebb mint egyötöde gondolja, hogy képes aktívan beleszólni a társadalmi problémákra adott válaszokba.

Egy kicsit eltérő dolgot mér a World Internet Projekt adatbázisa alapján készített 4. ábra. A politikai hatásosság-érzet egy formája és a tájékozottságigény elemzése kapcsán jól kirajzolódik az a kettősség, amely a társadalmi, politikai kérdésekhez való hozzáállást jellemzi. Az aktuális események nyomon követése, az információéhség az ábra szerint rendkívül fontos Magyarországon. Ez azonban egyértelműen passzív folyamat, kizárólag a hírbefogadásra vonatkozik. Ezzel ellentétben a világ dolgai befolyásolásának érzete mint aktív folyamat csak kevesekre illik. A feszültség az aktív és a passzív „politizálás” között olyan sajátosság, amelyik az internet politikai használatának elterjedésével talán még hangsúlyosabb lesz. Az „online tartalomszolgáltatás versus interaktivitás” régi vitája (Odlyzko, 2001) – legalábbis ami a politikai tartalmakat illeti – könnyen az utóbbi hátrányára alakulhat.

4. ábra: Politikai hatásosság-érzet és tájékozottságigény Magyarországon (2002)

Forrás: World Internet Project 2002.

Megjegyzés: A nem tudja és a nem válaszolt kategóriákat összevonva kiemeltük az elemzésből.

Pontosan emiatt választottuk a felsorolt öt példából ez utóbbit kutatásunk kiindulópontjául. Az információs és kommunikációs technológiák politikai szerepéről alkotott elméletek tesztelésére kevés alkalmasabb terület kínálkozik, mint az e-demokrata-attitűd belső szerkezetének vizsgálata. Az az elképzelés, hogy az internet használatával nagyobb politikai befolyásra, a kormány tevékenységébe való beleszólás lehetőségére, a politika hatékonyabb megértésére, valamint a köztisztviselők fokozott figyelmének kivívására lehet szert tenni, mindenképpen kulcsfontosságú elem az információs kor politikai sajátosságainak megértésében – különösen Magyarországon.

4. A kritikusok tömege: a politikai hatásosság-érzet szerepe az e-demokrata-attitűdben

A World Internet Projekt 2002-es magyar adatbázisán végzett kutatásunk arra a kérdésre keres választ, hogy mitől függ Magyarországon az internet politikai participációt növelő erejébe vetett hit. Ez a kérdés azért lényeges, mert ez a meggyőződés, azaz az e-demokrata-attitűd (részletes leírását lásd a függelékben) a jövőben jelentős mértékben meghatározhatja, hogy milyen internetes alkalmazások, szolgáltatások számíthatnak kedvező fogadtatásra akár a kormány, akár más társadalmi, politikai szereplők részéről. A dolgozat első részében három elméleti megközelítést mutattunk be. Azt állítottuk, hogy a stratifikációs és a normalizációs modellel szemben a felerősítés-modell az, amelyik alkalmas az internet politikai szerepének árnyalt megragadására. Kutatásunkban ezeket a megközelítéseket teszteljük.

4.1. Alkalmazott módszerek

Kutatási kérdésünk természete és változóink magas mérési szintje a lineáris regresszió módszerének használatát igényelték. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a lehetőségekhez mérten operacionalizált elméleti megközelítések (a normalizációs, a stratifikációs, valamint a felerősítés-modellek) hogyan „működnek”. Ezért olyan módszert kellett választanunk, amelyben a bevont független változókat mintegy „versenyeztetve” próbáljuk megmondani, melyek azok a változócsoportok, amelyek a leginkább meghatározzák az e-demokrata-attitűdöt (azaz az internet politikai participáció észlelésére gyakorolt hatását).

Az SPSS programcsomag „backward” módszere egy „telített” modellből indul ki, ahol az összes általunk vizsgálni kívánt változó szerepel. Ezután a modellek illeszkedését figyelembe véve több lépésben mindig elhagyja a leggyengébb parciális magyarázatot produkáló változót egészen addig, míg a modellben maradó összes független változóról el nem mondható, hogy magyarázata szignifikáns¹². A lépések során az a változó kerülhet ki a modellből, amelynek elhagyása nem csökkenti jelentősen a megmagyarázott hányadot. Ennek eredményeképpen a program egy még illeszkedő, úgynevezett „takarékos modellt” állít elő. A takarékos modell a minimálisan szükséges hatásokat tartalmazza. Eszerint tehát, ha a megadottnál kevesebb hatást vennénk be a modellbe, az már nem illeszkedne szignifikánsan az adatokra. Ennek értelmében azt várjuk, hogy az utolsó lépésben bennmaradt független változók segítségünkre lehetnek a tanulmány elején vázolt elméleti megközelítések analitikus tesztelésére.

4.2. Operacionalizálás

Az elemzés függő változója olyan főkomponens volt, amellyel az internet politikai participációra gyakorolt hatását kívántuk mérni az attitűdök szintjén (leírását lásd a függelékben). Független változóinkkal az internet társadalmi, politikai hatásaira kidolgozott – a tanulmány elején részletesen ismertetett – elméleti megközelítéseket igyekeztük operacionalizálni. Kiindulópontunk az, hogy a diffúziós modellek (stratifikációs és normalizációs modellek) helyett a felerősítés-modell segíthet abban, hogy az internet politikai szerepét megértsük. Ennek lényege, hogy az információs és kommunikációs technológiákat gyakorlatilag már létező, a társadalomban hangsúlyos folyamatokat felerősítő eszközként kezeli.

• A felerősítés-modell empirikus megragadására olyan főkomponenst hoztunk létre, amelyik a politikai hatásosság-érzetet mérte. Ha az elemzés azt mutatja, hogy a takarékos modell utolsó lépésében az e-demokrata-attitűdért a politikai hatásosság-érzet tekinthető felelősnek, akkor az internettel kapcsolatos politikai attitűdök értelmezése esetében igazoltnak látjuk a felerősítés-modell alkalmazását.
• „Az internet fontos információforrás” állítással való egyetértés-változóval az internet iránti bizalmat konkrétan tudtuk megragadni.
• A „Szokott bárhol internetet használni?” kérdés dichotóm változójának beépítésével gondoltuk megragadni a normalizációs elméletet. Ha a takarékos modell utolsó lépésében az e-demokrata-attitűdért az internethasználat a felelős, akkor az internettel kapcsolatos politikai attitűdök értelmezése esetében igazoltnak látjuk a normalizációs modell alkalmazását. Mindez azért ésszerű, mert a normalizációs modell azt sugallja, hogy maga az internetezés az a tényező, amelyik alkalmas a politikai participáció, a politikai tartalmak iránti érdeklődés növelésére.
• A stratifikációs modell vizsgálatához független változókként emeltük be a „Nem”, a „Lakóhely típusa”, az „Életkor”, az „Iskolai végzettség”, valamint a „Személyes havi nettó jövedelem” változókat. Az „Anyagilag hogyan élnek?” kérdéssel mért szubjektív jólét változót szintén a stratifikációs modellt tesztelő változócsoport részeként tekintettük. Mivel a stratifikációs modell azt sugallja, hogy az internet társadalmi diffúziója során a meglevő egyenlőtlenségek hangsúlyosabbá, fenyegetőbbé válnak, úgy véljük, hogy ezek a kemény szociológiai változók alkalmasak a modell tesztelésére. Ha a takarékos modell utolsó lépésében az e-demokrata-attitűdért ezen változók valamelyike/bármelyike/mindegyike a felelős, akkor az internettel kapcsolatos politikai attitűdök értelmezése esetében igazoltnak látjuk a stratifikációs modell alkalmazását.

 

3. tábla: Korrelációs együtthatók az elemzésbe bevont változók között

** 0,01-es szignifikanciaszint mellett.

* 0,05-ös szignifikanciaszint mellett.

4. tábla: Az e-demokrata-attitűd belső szerkezete

4.3. Interpretálás

Az első lépésben valamennyi független változó szerepelt a modellben, jóllehet legtöbbjük nem járult hozzá szignifikánsan az e-demokrata-attitűd magyarázatához. A második lépésben a személyes havi nettó jövedelem, míg a harmadik lépésben a szubjektív jólét került ki a modellből. A következő lépésekben az életkor, a nem, a lakóhely típusa és az iskolai végzettség esett ki. Mivel a fenti változók parciális magyarázata egyik esetben sem volt szignifikáns, a változószelektálások következményeivel nem foglalkozunk.

A 4. táblából látható, hogy a hetedik lépésre rendre kiszóródott a stratifikációs megközelítést operacionalizáló változók teljes köre. Az általunk normalizációs megközelítésként operacionalizált „internetezik-e vagy sem” változó viselkedése már harciasabb volt. Egészen a hetedik lépésig gyenge negatív hatással volt az e-demokrata-attitűdre, ami 0,1-es szignifikanciaszinten szignifikánsnak mondható. A hetedik lépésben az „internet mint információforrás” és a „politikai hatásosság-érzet” változók társaságában már átlépte a bűvös 0,05-ös szignifikanciaszintet, és hatása – noha igen gyenge – megtartotta negatív előjelét. Félénken megfogalmazható, hogy az e-demokrata-attitűd belső szerkezete független az internet használatától. A modell utolsó lépésében az „internet mint információforrás” és a „politikai hatásosságérzet” változók maradtak talpon. Ezek parciális magyarázó ereje a hetedik lépésig alig-alig változott. A hetedik lépésben is csak az „internet mint információforrás” magyarázó ereje csökkent 0,164-ről 0,160-ra. Az „internetezik-e vagy sem” változó kikerülésével viszont erőteljesebben csökkent az „internet mint információforrás” parciális magyarázó ereje (0,160-ról 0,125-re). Az egyetlen olyan független változó, amely töretlenül rendkívül erős hatással bírt az e-demokrata-attitűdre, a „politikai hatásosság-érzet” változócsomag volt.

Eredményeinkből arra a következtetésre jutottunk, hogy az e-demokrata- attitűdért leginkább a politikai hatásosság-érzet és az internet iránti bizalom („internet mint információforrás” fontossága) a felelős.

5. Következtetések

Az internet politikai participációt növelő erejébe vetett hit, azaz az e-demokrata-attitűd vizsgálata önmagán túlmutató kezdeményezés. Nemcsak az információs és kommunikációs technológiákkal kapcsolatos jelenlegi társadalmi beállítódás egy szeletét tárja fel, hanem előre is vetíti az új média politikai használatának alakulását, pontosabban annak főbb vonalait. Magyarországon, ahol az e-kormányzati kezdeményezések még gyerekcipőben járnak, az e-demokrata-attitűd belső szerkezetének ismerete alapvető fontosságú a megfelelő stratégiák és szolgáltatások kialakításakor.

Tanulmányunk célja kettős volt. Először olyan elméleti keretet kívántunk kialakítani, amely lehetővé teszi az új kommunikációs technológiák politikai szerepének árnyalt elemzését. A dolgozat első részében bemutattuk, hogy az egyébként számos területen kiválóan alkalmazható diffúziós modellek miért nem alkalmasak az internet politikai szerepével kapcsolatos kérdések megragadására. Ehelyett a felerősítés-
modellt választottuk kiindulópontul, mert álláspontunk szerint ez a megközelítés segíti a legjobban a pontos kutatási kérdések megfogalmazását.

A második célunk az volt, hogy megválaszoljuk a kérdést: mitől függ Magyarországon az internet politikai participációt növelő erejébe vetett hit? A World Internet Projekt 2002-es adatbázisán végzett kutatásunkban a dolgozat elején ismertetett megközelítéseket (a normalizációs, a stratifikációs és a felerősítés-modellt) teszteltük. Elemzésünk eredménye megerősítette azon elképzelésünket, hogy a diffúziós modellek nem alkalmasak a feltett kérdés megválaszolására. A felerősítés-modell ezzel szemben használhatónak bizonyult. Kiderült, hogy az e-demokrata-attitűdért elsősorban a politikai hatásosság-érzet, valamint az internet iránti bizalom a felelős. Ez alapján megfogalmazhatjuk, hogy az információs kor politikai folyamatait kutatóknak a diffúziós modellek által hangsúlyozott kritikus tömeg (azaz az internet elterjedtsége) helyett a kritikusok tömegére (vagyis a hangjukat hallatni akaró és tudó állampolgárokra) érdemes összpontosítaniuk.

Függelék

Az elemzésbe bevont változók leírása

e-demokrata-attitűd: A megkérdezetteket arra kérték, hogy egy 1–5-ös skálán, az iskolai jegyekhez hasonlóan osztályozzanak bizonyos állításokat. A w2netpo1 (Az internettel nagyobb a politikai befolyása), a w2netpo2 (Az internettel beleszólhat a kormány terveibe), a w2netpo3 (Az internettel jobban megérti a politikát), a w2netpo4 (Az internettel fontos lesz a véleménye) véleményváltozókból létrehozott főkomponens.

Politikai hatásosság-érzet: A megkérdezetteket arra kérték, hogy egy 1–5-ös skálán, az iskolai jegyekhez hasonlóan osztályozzanak bizonyos állításokat. A w2atti03 (Az ország vezetőit nem érdekli az Ön sorsa) beforgatott változatából, a w2atti16 (Az átlagember befolyásolja a kormány döntéseit), a w2atti17 (Hatással lehet a világ dolgaira) véleményváltozókból létrehozott főkomponens.

Az internet mint információforrás: A megkérdezetteket arra kérték, hogy egy 1–5-ös skálán, az iskolai jegyekhez hasonlóan osztályozzák azt, hogy az internet mennyire fontos információforrás.

Internetezik-e vagy sem: 0 – nem, 1 – Igen. Dichotóm változó.

Nem: 0 – Férfi, 1 – Nő dichotóm változója.

Lakóhely típusa: 0 – Község, 1 – Város dichotóm változója.

Életkor: A születési évből előállított folytonos változó.

Iskolai végzettség: Az elvégzett osztályok számát mérő w2iskola változó.

Személyes nettó jövedelem: w2nettó változó.

Szubjektív jólét: A megkérdezetteket arra kérték, hogy az iskolai jegyekhez hasonlóan osztályozzák életszínvonalukat. Ezt a szubjektív elemet az „Anyagilag hogyan élnek?” kérdéssel mértük, ahol az eredeti változó kategóriáinak beforgatása után az 1-es kategória jelentése, hogy nélkülöznek, az 5. kategóriáé pedig, hogy gondok nélkül megélnek.

Irodalom

Agre, Phil (2002) „Real-Time Politics: The Internet and the Political Process.” The Information Society Vol.18(5)

Bach, Jonathan & David Stark (2001) „Innovative Ambiguities: NGOs use of Interactive Technology in Eastern Europe.” Center on Organizational Innovation, Columbia University.

Bach, Jonathan & David Stark (2002) „Link, Search, Interact: The Co-Evolution of NGOs and Interactive Technology.” Center on Organizational Innovation, Columbia University.

Barabási, Albert-László (2003) Behálózva. Magyar Könyvklub.

Beniger, James R. (1987) „Personalization of Mass Media and the Growth of Pseudo-Community.” Communication Research, Vol. 14(3)

Bimber, Bruce (2000) „The Study of Information Technology and Civic Engagement.” Political Communication, 17

Boase, Jeffrey & Berry Wellman (2001) „A Plague of Viruses: Biological, Computer and Marketing” Current Sociology, September, 2001.

Bridges.org (2002) „Spanning the Digital Divide. Understanding and Tackling the Issues.” [http://www.bridges.org//] Utoljára letöltve: 2003. április

Castells, Manuel (1996) The Rise of the Network Society. Oxford: Blackwell Publishers.

Dányi Endre (2002) „A demokrácia demokratizálása: Kettős fronthatás Kelet-Közép-Európában.” In Csermely Á. & Sükösd M. (szerk.) Írások az internet és a média világáról 2002. Média Hungária Könyvek 4.

Dányi Endre (2003) „Posztmodern kampánytechnikák és az ellenőrzés válsága.” In Sárközy E. & Schleicher N. (szerk.) Kampánykommunikáció. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Dessewffy Tibor (2002) „A jövő emlékei – a hírvilág a digitális forradalom után.” In A kocka el van veszve – Kockázat, káosz és média az Információs Korban. Aula Kiadó.

Dessewffy Tibor & Galácz Anna (2003) „Elnapolt forradalom.” In Dessewffy T. & Z. Karvalics L. (szerk.) Internet.hu – A magyar társadalom digitális gyorsfényképe 2. Aula Kiadó

Diamond, Larry (2001) „How People View Democracy: Findings from Public Opinion Survelys in Four Regions.” Presentation to the Stanford Seminar on Democratization. [http://democracy.stanford.edu/Seminar/Diamond2001.htm] Utoljára letöltve: 2003. június

DiMaggio, Paul & Hargittai Eszter (megjelenés alatt) „From the ’Digital Divide’ to ’Digital Inequality’: Studying Internet Use As Penetration Increases.” Published as Working Paper #19, Center for Arts and Cultural Policy Studies, Woodrow Wilson School, Princeton University.

Haythornthwaite, Caroline & Barry Wellman (2002) „The Internet in Everyday Life: An Introduction.” In B. Wellman & K. Haythornthwaite (eds) The Internet in Everyday Life. Balckwell Publishers.

Howard, Marc Morjé (2002) „The Weakness of Postcommunist Civil Society.” Journal of Democracy., Vol.13(1)

Kamarck, Elaine Ciulla (2002) „Political Campaigning on the Internet: Business as Usual?” In E. C. Kamarck & J. S. Nye, Jr. (eds) governance.com – Democracy in the Information Age. Washington, D.C: Brookings Institution Press.

Katz, James E. & Ronald E. Rice (2002) „Syntopia: Access, Civic Involvement, ans Social Interaction on the Net.” In B. Wellman & K. Haythornthwaite (eds) The Internet in Everyday Life. Balckwell Publishers.

Keane, John (2000) „Structural Transformations of the Public Sphere.” In K. Hacker & van Dijk (eds) Digital Democracy. Issues of Theory and Practice. Sage Publications.

Lebowski, Jon (1999) „A Few Points about Online Activism.” Cybersociology Magazine, Issue Five. [http://www.socio.demon.co.uk/magazine/5/5jon.html] Utoljára letöltve: 2002. január

Lessig, Lawrence (1999) Code and Other Laws of Cyberspace. Basic Books.

Lévy, Pierre (2001) „Cyberspace, the City, and Electronic Democracy.” In Cyberculture. (Trans. R. Bononno) University of Minnesota Press.

Lister, Martin et al. (2003) New Media: A Critical Introduction. London and New York: Routledge.

Margolis, Michael & David Resnick (2000) Politics as Usual. The Cyberspace ”Revolution”. Sage Publications, Inc.

Marx, Gary T. (2002) „What’s New About the 'New Surveillance'? Classifying for change and continuity.” Surveillance & Society., Vol.1(1)

Mishler, William & Richard Rose (1999) „Five Years After the Fall: Trajectories of Support for Democracy in Post-Communist Europe.” In P. Norris (ed.) Critical Citizens. Global Support for Democratic Governance. Oxford University Press.

Nie, Norman H., & D. Sunshine Hillygus & Lutz Erbring. (2002) „Internet Use, Interpersonal Relations, and Sociability: A Time Diary Study.” In B. Wellman & K. Haythornthwaite (eds) The Internet in Everyday Life. Balckwell Publishers.

Norris, Pippa (1999) „Who Surfs? New Technology, Old Voters and Virtual Democracy.” in Elaine Ciulla Kamarck & Joseph S. Nye, Jr. (eds) democracy.com? Governance in a Networked World. Hollis, NH, Hollis Publisher.

Norris, Pippa (2001) Digital Divide? Civic Engagement, Information Poverty and the Internet in Democratic Societies. New York, Cambridge University Press.

NUA Surveys: How Many Online [http://www.nua.com/surveys/how_many_online/index.html] Utoljára letöltve: 2003. április

Odlyzko, Andrew (2001) „Content is not King.” in Firstmonday.org, Volume 6, Number 2. [http://www.firstmonday.org/issues/issue6_2/odlyzko/index.html] Utoljára letöltve: 2002. november

Papacharissi, Zizi (2003) „A virtuális szféra. Az internet mint a társadalmi nyilvánosság tere.” Médiakutató, tavasz.

Poster, Mark (1995) „Cyberdemocracy: Internet and the Public Sphere.” [http://www.hnet.uci.edu/mposter/writings/democ.html] Utoljára letöltve: 2002. szeptember.

Przeworski, Adam et al. (1996) „What Makes Democracy Endure?” Journal of Democracy, Vol. 5(1)

Putnam, Robert D. (2000) Bowling Alone. New York, Free Press.

Rheingold, Howard ([1993] 2000) The Virtual Community. Homesteading on the Electronic Frontier – Revised Edition. Cambridge, Massachusetts: MIT Press.

Rigler András (2003) „Társadalmi egyenlőtlenségek az info-kommunikációs eszközök használatában.” In Dessewffy T. & Z. Karvalics L. (szerk.) Internet.hu – A magyar társadalom digitális gyorsfényképe 2. Aula Kiadó

Rodriguez, Francisco & Ernest J Wilson III. (2000) „Are poor countries losing the Informational Revolution?” The World Bank infoDev Working Paper Series. May, 2000.

Rogers, Everett M. (1995) Diffusion of Innovations. New York: the Free Press

Rose, Richard (2002) „Two Faces of Post-Communist Change: The Internet and Insecurity.” Studies in Public Policy Number 371, Centre for the Study of Public Policy

Rosen, Emanuel (2000) The Anatomy of Buzz. Doubleday.

Sik Endre (2002) „Kapcsolatérzékeny útfüggőség. Magyar korrupció?” In Kovács J. M. (szerk.) A zárva várt Nyugat. Kulturális globalizáció Magyarországon. Sík Kiadó.

Sunstein, Cass (2001) republic.com. Princeton University Press.

Sükösd Miklós & Dányi Endre (2002) „Politikai vírusmarketing: m-politika akcióban.” In Nyíri K. (szerk.) Mobil közösség, mobil megismerés. Budapest, MTA Filozófiai Kutatóintézete.

Warschauer, Mark. (2002) „Reconceptualizing the Digital Divide.” First Monday, Vol.7.(7) [http://www.firstmonday.org/issues/issue7_7/warschauer/] Utoljára letöltve: 2002 június

Wilson, Ernest J. III. (1999) „Closing the Digital Divide.” Internet Policy Institute, Washington

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum