• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2004 nyár

Jog

dr. Munkácsi Péter:

Néhány gondolat a rádió- és televízió-szervezetek szomszédos jogi védelmét érintő nemzetközi szerződéstervezetről

„Még broadcastingnak hívták,
s nagyon sok pénzbe került,
mikor az első szpíker izgatottan
a mikrofonhoz ült”
(Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: A rádió)

A Szellemi Tulajdon Világszervezetében (WIPO-OMPI) közel hat éve dolgoznak egy nemzetközi szerződés tervezetén, amely a rádió- és televízió-szervezetek úgynevezett szomszédos jogi védelmét érinti. A jelen írás rövid áttekintést ad a munka jelenlegi, a 2004 júniusában soron következő szakbizottsági ülést megelőző állásáról, valamint a várható hazai kihatásairól a tárgyhoz kapcsolódó nemzetközi egyezmények viszonyrendszerében.

Bevezető

Hol van ma már a rádiózás hőskora, amikor az új, titokzatos technikai csoda – Kosztolányi szavaival élve a „kincseskamra, néha lomtára, papírkosára, szemetesládája, sőt köpőcsészéje mindenféle hangnak, mely a föld és ég között lármáz” – a kellő távolságtartás okán angol eredetű elnevezést viselt? Bár külön tanulmányt is megérne a broadcasting fogalma, valamint szókapcsolatainak magyarosítása, hiszen az szerzői jogi értelemben „sugárzó”, médiajogi megközelítésben „műsorszolgáltató szervezetek” néven honosodott meg. A fogalmi-nyelvi interpretáció helyett a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) a „rádió- és televízió-szervezetek” terminológiát alkalmazza, összhangban a hazai irodalomban bevett állásponttal, amely a magyar nyelvű meghatározást inkább tartalmi, tevékenységi oldalról közelíti meg. Azokról a szervezetekről van szó, amelyek saját rádió- vagy televízióműsort készítenek, és azt a nyilvánossághoz közvetítik (Tomori, 2000: 371).

E dolgozat nem vállalkozik a rádió- és televízió-szervezetek védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezményeknek, illetve a közösségi irányelvek vonatkozó rendelkezéseinek áttekintésére¹, sem a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO/OMPI) Szerzői és Szomszédos Jogi Állandó Bizottsága (a továbbiakban: Állandó Bizottság) e tárgyat is érintő valamennyi ülésszaka eseménynaptárának összeállítására². Célja az, hogy a rádió- és televízió-szervezetek szomszédos jogi védelmét érintő nemzetközi szerződéstervezetnek a WIPO-ban zajló előkészítő munkájáról összefoglalóan adjon számot az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26-án aláírt és az idén 40 éve, 1964. május 18-án hatályba lépett Római Egyezmény kontextusában.

A Római Egyezmény

A szerzői joggal szomszédos jogok nemzetközi védelmének kérdése az első alkalommal az irodalmi és zenei művek védelméről szóló Berni Egyezmény (BUE) felülvizsgálatáról szóló 1928-as római konferencián merült fel a nemzetközi diplomácia szintjén. Jóval a következő felülvizsgálati konferencia megrendezése előtt, 1939-ben készült el az első tervezet (az úgynevezett Samadeni tervezet), amely a BUE mellékletét képezte volna, és nemcsak az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek jogait, hanem a követő jogot (droit de suite) is érintette (Goldstein, 2001).

1949-ben három nemzetközi szervezet, a BIRPI (a WIPO jogelődje), az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kezdeményezése és irányítása mellett kezdődött el a szomszédos jogokat érintő önálló egyezmény tervezetének kidolgozása. Az 1951-es római, az 1956-os genfi és az 1957-es monacói szövegváltozatokat az 1960-as hágai konferencián kompromisszumok árán egységes változatba szerkesztették össze, amely aztán alapját képezte az 1961-es Római Egyezménynek³.

Az egyezménynek a rádió- és televízió-szervezeteket (az egyezmény szóhasználata szerint „műsorsugárzó szervezeteket”) érintő rendelkezései közül most csak a nemzeti elbánásra, az egyezmény által biztosított minimumjogokra vonatkozó rendelkezéseket tekintem át. A nemzeti elbánást a Római Egyezménnyel kifejezetten biztosított védelem, valamint az abban foglalt korlátozások figyelembevételével kell biztosítani (2. cikk 2. bekezdés). Főszabályként ennek az egyezménynek az alkalmazásában a nemzeti elbánás annak a szerződő államnak a hazai törvényei szerinti elbánását jelenti, ahol a védelmet kérik olyan műsorsugárzó szervezetek számára, amelyek székhelye az illető államban van, és olyan adásokra vonatkozóan, amelyeket a területén elhelyezett adókról sugároznak (2. cikk 1. bekezdés c. pont). A Római Egyezmény szerint valamennyi szerződő állam nemzeti elbánásban köteles részesíteni a műsorsugárzó szervezeteket, ha azok székhelye valamely másik szerződő államban van, vagy a sugárzott műsort valamely másik szerződő államban lévő adóállomásról vették át (6. cikk 1. bekezdés). Azonban bármelyik szerződő állam nyilatkozhat úgy, hogy csak abban az esetben fog védelmet nyújtani a sugárzott műsoroknak, ha a műsorsugárzó szervezet székhelye valamely másik szerződő államban található, és a sugárzás átvitele ugyanazon szerződő államban lévő adóállomásról történt (6. cikk 2. bekezdés).

A Római Egyezmény 13. cikke rendelkezik a minimumjogokról. Eszerint a műsorsugárzó szervezetek joga, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák

a. sugárzott műsoraik továbbsugárzását;

b. sugárzott műsoraik rögzítését;

c. (i) a sugárzott műsoraikról engedélyük nélkül készített rögzítések többszörözését, (ii) a sugárzott műsoraikról a 15. cikk rendelkezéseivel összhangban eszközölt rögzítéseknek az e rendelkezésekben említettektől eltérő célokra való többszörözését;

d. televíziós sugárzott műsoraiknak a nyilvánossághoz való közvetítését, ha az olyan helyen történik, amely a nyilvánosság számára belépődíj megfizetése ellenében áll nyitva; e jog gyakorlásának feltételeit azon szerződő állam jogosult meghatározni, amelyben a védelmét igénylik.

A fenntartásokat engedő 16. cikk b. pontja értelmében, ha valamely szerződő állam nyilatkozatot tesz, hogy a 13. cikk d. pontja szerinti nyilvánossághoz való közvetítés jogát nem alkalmazza, a többi szerződő állam nem köteles biztosítani a 13. cikk d. pontjában említett jogot azoknak a műsorsugárzó szervezeteknek, amelyeknek székhelye a nyilatkozó államban van.

Vitathatatlan a Római Egyezmény úttörő jelentősége, hiszen gyakorlatilag három jogosulti csoport tekintetében létrejött a szerzői joggal szomszédos jogok jogdogmatikailag önálló köre. Mégis évtizedekre volt szükség ahhoz, hogy a nemzeti törvényhozások rálépjenek a nemzetközi jog által kijelölt útra (Boytha, 2000: 544). A közben eltelt idő alatt az átviteli technikák és a vevőberendezések tökéletesedése révén a műsorsugárzási cselekmények nagy szerepet kaptak. Új terjesztési szolgáltatásokat hoztak létre, és számottevően nagyobb lett a műsor, illetve szolgáltatási kínálat, többé-kevésbé az interaktivitás mentén. A hagyományos műsorsugárzás terén a megnövelt csatornakapacitást tekintik a legfontosabb innovációs elemnek. Mivel a koaxiális kábeleket csak az 1960-as, 1970-es években kezdték alkalmazni, a kábelen való terjesztés nem tárgya a Római Egyezménynek, mint ahogyan napjaink új jelenségei, a jelkalózkodás és a digitális technikákból, multimédia-alkalmazásokból adódó új felhasználási területek sem azok.

A Római Egyezmény rendelkezik egy kormányközi bizottság létesítéséről, amelynek feladata a dokumentum felülvizsgálatának előkészítése⁴. Bár már tíz évvel az egyezmény hatályba lépését követően, 1974-ben modellrendelkezéseket alkottak a szomszédos jogok aktualizálása érdekében, és 1979-től albizottság figyeli az egyezmény gyakorlati érvényesülését, a felülvizsgálatra még nem került sor. A revízió szükségességére konkludált a bizottság 1999-ben tartott 17. rendes ülésére készített összehasonlító tanulmány, amely a Római Egyezmény, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének az Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló Szerződése (WPPT) és a Megállapodás, amely a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozza (TRIPS Megállapodás)⁵ viszonyrendszerével (Walter Report) foglalkozott⁶. A tanulmány megvitatása során nem merültek fel lényeges ellenvélemények sem 1999-ben, sem a 2001 júniusára összehívott következő rendes ülésen⁷.

További nemzetközi fejlemények

Amint a Római Egyezmény teljes szövegét, úgy egyes rendelkezéseit sem vizsgálták felül. A műhold útján továbbított műsorhordozó jelek elosztására vonatkozó, 1974-ben aláírt brüsszeli Műhold Egyezmény is csak néhány rendelkezést tartalmazott e tárgyban. A TRIPS Megállapodás vonatkozó rendelkezése gyakorlatilag a Római Egyezmény mintájára épül fel. A 14. cikk 3. pontja értelmében a rádió- és televízió-szervezeteket megilleti az a jog, hogy hozzájárulásukhoz kössék a sugárzott műsor rögzítését, a rögzítések többszörözését és továbbsugárzását, valamint rádió- és televízióműsoraik közönséghez való közvetítését. Ahol a tagok ilyen jogokat nem adnak a rádió- és televízió-szervezeteknek, megadják a lehetőséget a műsorok tartalmára vonatkozóan fennálló szerzői jogok tulajdonosainak arra, hogy – összhangban a BUE előírásaival – megakadályozzák a fenti cselekményeket. Igen vitatott a TRIPS Megállapodás 14. cikkének 6. pontja, amely lehetővé teszi a tagok számára a Római Egyezmény szerinti feltételeket, korlátozásokat, kivételeket és fenntartásokat. A BUE 18. cikkében foglalt visszaható védelem is megfelelően alkalmazandó az előadóművészek és a hangfelvételgyártók hangfelvételekre vonatkozó jogaira, de a rádió- és televízió-szervezetek jogaira nem. Ezért ezek érdekképviseleti szervezetei gyakran adnak hangot azon nézetüknek, hogy e vonatkozásban a TRIPS Megállapodás nem tartalmaz valóban lényeges rendelkezéseket, sőt, a Római Egyezmény előírásaihoz képest inkább csorbítja jogaikat.

1996. december 20-án Genfben a közel 120 ország részvételével a WIPO által megrendezett diplomáciai konferencia két nemzetközi szerzői jogi tárgyú szerződés: a Szerzői Jogi Szerződés (WCT) és a WPPT aláírásával zárult⁸. A két nemzetközi dokumentumot együtt szakmai körökben gyakran „Internet-szerződések”-nek is nevezik, mivel számos rendelkezést tartalmaznak a szerzői jogi és szomszédos jogoknak a digitális korszak technikai kihívásainak is megfelelő védelmére. A két WIPO szerződés közül a WPPT naprakész szabályozást biztosított a Római Egyezmény két jogosulti csoportja, a hangfelvétel-előállítók és az előadóművészek (kivéve az audiovizuális előadóművészi teljesítmények⁹) vonatkozásában; kimaradtak viszont a védelemből a rádió- és televízió-szervezetek, találó kifejezéssel élve „Róma árvái”. A diplomáciai konferencia előkészítő munkáit intéző New Instrument Committee és a Berne Protocol Committee a néhány évvel korábbi TRIPS tárgyalások tapasztalataiból kiindulva azon az állásponton volt, hogy nagyon lelassítaná az új szerződésszöveg előkészítő munkáit, ha abba belefoglalnák a rádió- és televízió-szervezetek jogait is. Az 1996 februári együttes bizottsági ülésen a rádió- és televízió-szervezetek jogainak nemzetközi szintű naprakésszé tétele érdekében tett küldöttségi indítvány nyomán az a döntés született, hogy e témakörrel közvetlenül a diplomáciai értekezlet befejezését követően, a WIPO égisze alatt kell foglalkozni. A Fülöp-szigeteki küldöttség javaslata alapján a WIPO Nemzetközi Irodája 1997 áprilisában Manilában nemzetközi szimpóziumot rendezett a műsorsugárzók jogairól (WIPO World Symposium on Broadcasting, New Communication Technologies and Intellectual Property, lásd Ficsor, 2002).

A WIPO szerződéstervezete

Az Állandó Bizottság munkájának alapját a manilai, valamint az 1998. februári, Cancúnban megtartott WIPO brainstorming-fórumok következtetései képezték. Az Állandó Bizottság első három ülésszakán napirenden volt ugyan a rádió- és televízió-szervezetek jogainak kérdése, az érdemi munka azonban csak az ötödik, úgynevezett „leltározó” ülésszakon, 2001 májusában kezdődött el. A munkaanyag alapját az Állandó Bizottsághoz 2003 szeptemberéig benyújtott alábbi dokumentumok képezik:

• SCCR/2/5: a WIPO tagállamok és az Európai Közösség 1999. március 31-ig benyújtott javaslatai (beleértve Svájc javaslatát is);
• SCCR/2/7: Mexikó javaslata;
• SCCR/2/10 Rev.: a közép-európai és balti államok 1999. április 20. és 22. között Vilniusban az adatbázisok védelme és a rádió- és televízió-szervezetek jogai tárgyában megrendezett regionális kerekasztalán elfogadott jelentése;
• SCCR/2/12: Kamerun javaslata;
• SCCR/3/2: az afrikai államok 1999. június 22. és 24. között Cotonouban az adatbázisok védelme és a rádió- és televízió-szervezetek jogai tárgyában megrendezett regionális kerekasztalán elfogadott jelentése;
• SCCR/3/4: Argentína javaslata;
• SCCR/3/5: Tanzánia javaslata;
• SCCR/3/6: az ázsiai országok 1999. június 29. és július 1. között Manilában az adatbázisok védelme és a rádió- és televízió-szervezetek jogai tárgyában megrendezett regionális kerekasztalán elfogadott nyilatkozata;
• SCCR/5/4: Japán javaslata;
• SCCR/6/2: az Európai Közösség és tagállamai javaslata;
• SCCR/6/3: Ukrajna javaslata;
• SCCR/7/7: Uruguay javaslata;
• SCCR/8/4: Honduras javaslata;
• SCCR/9/3 Rev.: Kenya javaslata;
• SCCR/9/4 Rev.: az Amerikai Egyesült Államok javaslata;
• SCCR/9/8 Rev.: Egyiptom javaslata;
• SCCR/9/10: Kanada javaslata;
• SCCR/9/12: az Európai Közösség és tagállamai javaslata (lásd még SCCR/10/3/ Corr.alatt)

A felsorolt dokumentumok főként szerződésszöveg-szerű javaslatokat tartalmaznak, némelyik azonban csupán állásfoglalás vagy nyilatkozat formájában reflektál egyes részkérdésekre. A WIPO Titkársága valamennyi, az eddigi ülésszakokhoz beérkezett javaslatról rendszerbe foglalt, az összehasonlításra lehetőséget adó összeállításokat készített. Szem előtt tartva azt a célt, hogy a további munka folytatását áttekinthetőbbé tegyék, és ezzel felgyorsítsák, az Állandó Bizottság 2004 júniusában soron következő ülésére elkészült az egységes szerkezetbe foglalt, szövegmagyarázatokkal kiegészített szövegváltozat, amelynek struktúrája követi az 1996-os WIPO „Internet-szerződések”-et, illetve az audiovizuális előadóművészi teljesítmények tárgyában függőben lévő szerződéstervezetet.¹⁰ A 31 cikkből álló tervezet a következő nagyobb egységekből áll:

I. Cím
II. Bevezetés
III. Más egyezményekhez való viszony
IV. Meghatározások
V. Az e Szerződés szerinti védelem kedvezményezettjei
VI. Nemzeti elbánás
VII. A rádió- és televízió-szervezetek jogai
VIII. Korlátozások és kivételek
IX. Védelmi idő
X. Műszaki intézkedésekkel kapcsolatos kötelezettségek
XI. Jogkezelési adatokkal kapcsolatos kötelezettségek
XII. Alaki követelmények
XIII. Fenntartások
XIV. Időbeli hatály
XV. A jogok érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések
XVI. Adminisztratív és záró rendelkezések

• Közgyűlés
• Nemzetközi Iroda
• Csatlakozás a Szerződéshez
• Jogok és kötelezettségek a Szerződés értelmében
• A Szerződés aláírása
• A Szerződés hatálybalépése
• A Szerződés hatálybalépése valamely tagállam tekintetében
• A Szerződés felmondása
• A szerződésben használt nyelvek
• Letéteményes

A viták olyan alapkérdések kapcsán bontakoztak ki, mint például a védelem tárgya, illetve a védelem kedvezményezettje(i). E csomópontok mentén kerültek napirendre különösen az internetalapú műsorsugárzás/műsorsugárzók (webcasting/webcasters), a műsorhordozó jelek, a műsorsugárzó szervezetek és a jelkalózkodás kérdései.

2001 óta az internetalapú műsorsugárzás kérdése szolgál a viták alapjául. A webcasting eltérő megítéléséből adódóan leginkább az Európai Közösség és a tagállamok, valamint az Amerikai Egyesült Államok álláspontja különül el markánsan, míg Japán számos különböző – a legtöbb gyakorlati tapasztalatot felmutató – megállapítást fogalmazott meg. 2003 nyarán, a kilencedik ülésen az Egyesült Államok képviselője mutatta be az SCCR/9/4 Rev. számú módosított javaslatot. Az új szövegváltozat kialakítását egyfelől a nyolcadik ülésen felvetett kérdések, másfelől a USPTO-ban¹¹ és a USCO-ban¹² folytatott szakmai viták eredménye alapozta meg. A dokumentummal olyan naprakész egyezmény megalkotását célozzák meg, amely egyaránt megfelel a mai és az előrelátható jövőbeni technológia állásának. A dokumentum két alapvető problémára helyezi a hangsúlyt: a jogi védelem kedvezményezettjeire és a biztosítandó jogokra. A küldöttség hangsúlyozta, hogy nem lenne teljes értékű megoldás a megalkotandó szerződést a hagyományos műsorsugárzásra korlátozni. A 21. században létrehozandó első nemzetközi egyezménynek a 21. század fejlődését és érdekeit kell tükröznie. Éppen ezért a kedvezményezettek körébe beletartoznának a vezetékes és az internetes műsorsugárzók (webcasters) is. Ami a biztosítandó jogok körét illeti, a javaslatban szereplő jogosítványok lehetővé teszik a kedvezményezettek számára a jelkalózkodás elleni küzdelmet, valamint előnyök szerzését a számítógépes hálózaton való továbbközvetítésből, a vezetékes továbbközvetítésből és az eltérő idejű vezetékes vagy vezeték nélküli közvetítésből (deferred transmission). A védelem számos itt felsorolt eleme jóval túlmutat a Római Egyezmény, valamint a TRIPS Megállapodás rendelkezésein. Az amerikai javaslat szerint a leendő nemzetközi dokumentum tagsága azokra az államokra szorítkozna, amelyek az 1996-os WIPO szerződéseknek is tagjai.

Japán küldöttsége rámutatott, hogy az SCCR/9/9 jelzéssel ellátott anyagukban kielemezték azokat a kritikus kérdéseket, amelyek az új nemzetközi egyezmény és a webcasting viszonylatában merültek fel. Kiemelték azt a körülményt, hogy míg a műsorsugárzó szervezetek védelmi szintjének és annak terjedelmének naprakésszé tétele sürgető feladat, addig az interneten alapuló műsorszolgáltatási cselekmények védelme újonnan felmerült kérdés, amely további alapos értékelést, vizsgálatot igényel. Nézetük szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az új egyezmény kapcsán megegyezésre jutnának, míg a webcasting vonatkozásában új vitákat kellene nyitni.

Az Európai Közösség delegációjának vezetője ugyanezen az ülésen azt hangsúlyozta, hogy a vita központi kérdése: az új egyezményben mennyiben kapnának helyet olyan cselekmények, amelyek védelemben részesülnének a hagyományos vezeték nélküli műsorsugárzás kapcsán. Evidenciának tekinthető, hogy a Római Egyezmény felülvizsgálatra szorul, eddig azonban sem arra nem született közös válasz, hogy a felülvizsgálat meddig terjedjen, sem arra, hogy az egyezmény magában foglaljon-e bizonyos internetalapú közvetítéseket vagy a webcastingot. Az európai küldöttség osztotta más delegációk nézeteit, különös tekintettel a japán küldöttség által megfogalmazottakra, miszerint nem szükséges ugyanolyan mértékű védelmet nyújtani a nagyszámú és beazonosíthatatlan internetalapú műsorsugárzók számára, mint a már elismert műsorsugárzóknak. Másfelől azonban nem támogatták azt az elképzelést sem, hogy valamennyi, az új technológián alapuló közvetítést ki kellene zárni az új dokumentum tárgyából. Az SCCR/9/12 jelzetű dokumentum alatt becsatolt szöveg kialakítása során a fenti megfontolásokat vették figyelembe. A szöveg az alábbi meghatározást tartalmazza:

„E szerződés alkalmazásában a ťműsorsugárzásŤ hangoknak vagy képeknek és hangoknak vagy azok megjelenítéseinek a nyilvánosság általi vétel céljából vezetéken vagy a légtéren – ideértve a kábelen és műholdon – keresztül történő átvitelét jelenti; kódolt jelek átvitele akkor minősül ťműsorsugárzásŤ-nak, ha a nyilvánosság számára a dekódoláshoz szükséges eszközöket a műsorsugárzó szervezet vagy annak hozzájárulásával más biztosítja. A műsorsugárzó szervezet műsorának kábelen való
egyszerű továbbközvetítése vagy a 7. cikk alapján a rögzített műsorok hozzáférhetővé tétele vagy az eredetileg a számítógépes hálózatokon történő átvitelek nem alapoznak meg műsorsugárzási cselekményt. Mindazonáltal a műsorsugárzó szervezetek saját műsorainak a számítógépes hálózatokon történő egyidejű és változatlan továbbközvetítése védelmet élvez a jelen szerződés alapján, amennyiben e cselekmény műsorsugárzás volt.”

Lábjegyzetbe a következő szöveg került:

„Az Európai Közösség és tagállamai nyitottak annak a kérdésnek a további vitájára, hogy e cikket ki kell-e egészíteni további meghatározásokkal; ki kell-e zárni a továbbközvetítés más kategóriáit a műsorsugárzás fogalmából; illetve a fogalmakat önálló cikkbe vagy az anyagi jogi rendelkezések közé kell-e elhelyezni.”

Az ülésszakokon elnöki tisztséget betöltő finn szakember, Jukka Liedes 2002 folyamán kitűnő összeállítást készített a védelem tárgyairól, illetőleg a jogokról és az egyéb cselekményekről, amelyekkel az Állandó Bizottságnak a továbbiakban foglalkoznia kell. Ezt a munkaanyagot 2003 nyarán, a kilencedik ülés során átdolgozta, jól illusztrálva, melyek azok a kérdések, amelyekben az Állandó Bizottság tagjai között konszenzus jött létre, illetve azok, amelyek további tisztázást igényelnek. A védelem tárgyai közül ezek a következők:

1. rádió- és televízióműsor (műsorhordozó) jelei a légtéren keresztül;
2. vezetékes eredetű (műsorhordozó) jelek;
3. a műsorsugárzást megelőző (műsorhordozó) jelek;
4. az 1. és/vagy a 2. egyidejű műsorfolyamata (simultaneous streaming) (jel);
5. interneten létrehozott műsorfolyamat (jel).

A jogokat és kötelezettségeket illetően tíz releváns jogi vagy egyéb cselekményt határoztak meg, ezek:

1. rögzítés;
2. rögzítések többszörözése – lehetséges feltételek;
3. rögzítések terjesztése – lehetséges feltételek;
4. továbbsugárzás (egyidejű);
5. vezetékes továbbközvetítés (egyidejű);
6. továbbközvetítés az interneten keresztül (egyidejű);
7. rögzítésen alapuló eltérő idejű műsorsugárzás/vezetékes/internetes közvetítés;
8. rögzített adások hozzáférhetővé tétele;
9. a nyilvánossághoz való közvetítés (a közönség számára hozzáférhető helyiségekben);
10. kötelezettségek a műszaki intézkedések megkerülésével szembeni védelemhez és a jogkezelési adatok védelméhez kapcsolódva; kódolt műsorsugárzások dekódolása.

A tagállamok mellett az Állandó Bizottság ülésein mintegy 45–50 államközi és nem kormányzati szervezet képviselteti magát megfigyelői státuszban. A nem kormányzati szervezetek között összhang mutatkozik abban a tagállamok részére szánt figyelemfelhívásban, hogy tegyenek meg mindent a nemzetközi szerződés mielőbbi tető alá hozása és a jelkalózkodás visszaszorítása érdekében. A hozzászólásokban különösen aktív szerepet játszik az UNESCO, az ILO, a nem kormányzati szervezetek közül a Nemzetközi Irodalmi és Művészeti Szövetség (ALAI), az Ázsiai-Csendes óceáni Műsorsugárzó Szervezetek Uniója (ABU), a CISAC, illetve nevében a Rögzítési és Többszörözési Mechanikai Jogokat Kezelő Társaságok Nemzetközi Irodája (BIEM), a Színművészek Nemzetközi Szövetsége (FIA), a Hangfelvétel-előállítói Iparág Nemzetközi Szövetsége (IFPI), az Előadóművészi Közös Jogkezelés Európai Csoportjának Képviseleti Szervezetei (ARTIS GEIE), a Zenei Kiadók Nemzetközi Szövetsége (ICMP) és az Ibériai–Latin-Amerikai Előadóművészek Szövetsége (FILAIE). Gyakorlatilag az Amerikai Digitális Média Egyesület (DiMA) kivételével a nem kormányzati szervezetek részéről sem nyert megerősítést a webcasting tervezett amerikai szabályozási módja. 2003 novemberében, a tizedik ülésen érdekes javaslattal állt elő a Nemzetközi Zenei Menedzser Fórum (IMMF): támogatják a nemzetközi szerződés tervezetét, de a webcastingra vonatkozó külön jegyzőkönyvvel egészítenék ki.

Összegzés

A Római Egyezmény megújulásának újabb lehetőségét előlegezte meg 2001 júniusában a kormányközi bizottság azon döntése, hogy legközelebbi ülését – a kellő felkészülés biztosítása érdekében – 2003 helyett csak 2005-re hívják össze, valamint hogy a nem kormányzati szervezetek véleményezhessék a Walter Reportot. A legközelebbi ülésen önálló napirendi pontként tárgyalják majd az egyezmény jövőjét is. Magyar szempontból ennek különösen nagy a jelentősége, mivel 2001-ben hazánkat beválasztották a kormányközi bizottság tagjai közé, így 2005-től közreműködhetünk a szomszédos jogok egyik legfontosabb nemzetközi dokumentuma felülvizsgálatának előkészítésében, a felülvizsgálat fő irányának kijelölésében.

Bár a 2003-as esztendő nem hozott jelentős előrelépést a rádió- és televízió-szervezetek nemzetközi szintű védelmében, a WIPO készülő szerződéstervezete körül mindinkább körvonalazódni látszik az egyetértés. A tárgy nemcsak nemzetközi, hanem regionális jelentőségét hangsúlyozza az is, hogy az Európa Tanács (ET) hasonló tárgyú ajánlást fogadott el. Az ET Médiabizottsága (CDMM) a 2002. május 14. és 17. között Strasbourgban tartott ülésén az ajánlás véglegesített szövegét konszenzussal hagyta jóvá, valamint döntött annak a Miniszteri Bizottság elé való terjesztéséről. A bizottság 2002. szeptember 11-én Rec. (2002)7 szám alatt fogadta el az ajánlást azokról a teendőkről, amelyek a műsorsugárzó szervezetek szomszédos jogi védelmének erősítését szolgálják.

A WIPO Állandó Bizottságában zajló munka folytatására 2004. június elején kerül sor. A munkát lényegesen segíti majd a fent említett egységes szerkezetbe foglalt szövegváltozat. Nem lényegtelen, miként alakul majd a munka a még nyitott kérdésekben, hiszen ha további előrehaladás figyelhető meg, a júniusi ülésszak következtetéseit a 2004 szeptemberére kitűzött WIPO Közgyűlés elé terjesztik, amely dönthet a nemzetközi dokumentum elfogadása céljából megtartandó diplomáciai konferencia 2005-re való összehívásáról.

Az Állandó Bizottság munkáját Magyarország az első ülésszak óta folyamatosan nyomon követi. Képviselőink egyénileg vagy a WIPO-n belüli közép-európai és balti államok regionális csoportjának tagjaként tett hozzászólásaikkal segítették elő a munkát. Magyarország is részt vett a SCCR/2/10 Rev. számú jelentés megfogalmazásában, amelyet a közép-európai és balti államok az 1999. április 20. és 22. között Vilniusban, az adatbázisok védelme és a rádió- és televízió-szervezetek jogai tárgyában megrendezett regionális kerekasztal-tárgyalásán fogadtak el. Az Állandó Bizottság korábbi ajánlásainak megfelelően a magyar küldöttség 2002 májusában ankétot szervezett, amelyen nagyszámú érdeklődő vett részt. Szövegszerű módosító javaslat akkor nem született, azonban a sikeres rendezvényt követően már csak egy szűk szakmai kör tanúsít figyelmet a további fejlemények iránt.

A nemzetközi fejlődési tendenciák értelemszerűen az Szjt. idevonatkozó rendelkezéseinek kiigazítását is igénylik. A munka jelenlegi fázisában úgy tűnik, hogy a műsorsugárzást megelőző jelek, a rögzítések terjesztése, a továbbsugárzás és a rögzített adások hozzáférhetővé tételének kérdései lehetnek azok, amelyek a tárgybeli WIPO-szerződés elfogadását követően érinthetik szerzői jogunk módosítását¹³. Ehhez elengedhetetlennek látszik a hazai rádió- és televízió-szervezetek hasznos, támogató javaslatainak megfogalmazása akár egyénileg, akár egyesületi vagy szövetségi keretek között.

Irodalom

Boytha György (2000) A hatályos szerzői és szomszédos jogi szakegyezmények, Függelék. In: Gyertyánfy Péter (szerk.) A szerzői jogi törvény magyarázata. Budapest: KJK-Kerszöv.

Goldstein, Paul (2001) International copyright: principles, law and practices. Oxford University Press, § 2.2.1.1.

Ficsor, Mihály (2002) The Law of Copyright and Internet. The 1996 WIPO Treaties, their Interpretation and Implementation. New York: Oxford University Press, Chapter 2, G 2.50.

Munkácsi Péter (2001) Az audiovizuális előadóművészi teljesítmények védelme a WIPO 2000-ben megrendezett diplomáciai értekezletének tükrében MIE Közleményei 42. szám.

Munkácsi Péter (2003) Félúton a rádió- és televízió-szervezetek szomszédos jogi védelmét érintő nemzetközi szerződéstervezet elfogadása felé – visszatekintés a 2002. évre. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003. február.

Sár Csaba & Náthon Natalie (2002) A műsorsugárzó szervezetek jogi védelme a WIPO egyezménytervezetének tükrében. In. Enyedi Nagy Mihály & Polyák Gábor, dr. & Sarkady Ildikó (szerk.) Magyarország médiakönyve 2002. Budapest: ENAMIKÉ.

Tomori Pál (2000) A szerzői joggal szomszédos jogok védelme, XI. fejezet, ad 80. §. In: Gyertyánfy Péter (szerk.) A szerzői jogi törvény magyarázata. Budapest: KJK-Kerszöv.