• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2004 ősz

Új média

Cseh Gabriella:

A digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó időszerű jogi kérdések Magyarországon

A digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó időszerű jogi kérdések Magyarországon¹

A jelenlegi analóg műsorszolgáltatásról a digitális műsorszolgáltatásra való áttérés az uniós tagállamok, így Magyarország számára is a legfontosabb médiapiaci és médiajogi kérdések közé tartozik. Az ORTT 2004 nyarán eldöntötte, hogy ugyanazon év őszétől a Budapesten és a Kabhegyen elinduló digitális földfelszíni műsorszolgáltatás egy multiplexe tartalmazhatja a jelenleg már működő országos közszolgálati csatornákat. Fel kell tehát tenni a kérdést: vajon a jelenleg hatályos vonatkozó jogszabályok alkalmas jogi környezetet nyújtanak-e a digitális átállás levezényléséhez? Ez az írás ezt a kérdést járja körül, megfogalmazva néhány médiapolitikai javaslatot is.

1. A digitális műsorszolgáltatás bevezetésének
szabályozási kérdései Magyarországon

Nyugat-Európában az 1990-es évek második felében kezdődtek az első digitális földfelszíni műsorszórásra (DTT) vonatkozó technikai kísérletek. 1998-ban elsőként Nagy-Britanniában kezdődött meg a rendszeres, DTT formátumú műsorszórás. 2003 óta beszélhetünk a digitális földfelszíni sugárzás jelentős terjedéséről Európában. Nemzetközi piaci elemzések szerint az analóg műsorszolgáltatás 10–15 éven belül minden uniós tagállamban teljesen megszűnik.

A digitális átállás tehát az 1990-es évek végén kezdődött Európában. Ekkor indultak el a digitális műsorszolgáltatások – a legkorábban Finnországban, Spanyolországban, Svédországban, Hollandiában, Angliában és Németország berlini régiójában. A berlini megoldás külön érdekessége, hogy 2003 augusztusában teljesen leállították ebben a régióban az analóg földfelszíni műsorszórást. Hollandiában az analóg lekapcsolást szakaszosan tervezik végrehajtani. Európa szinte teljes területén, valamint számos Európán kívüli országban is folynak kísérleti sugárzások DVB-T formátumban.

A piaci elemzők a 2004 és 2006 közötti időszakra teszik a DTT valódi fellendülését. Görögországban, Írországban, Lengyelországban és Szlovéniában még nem született döntés a digitális földi sugárzás beindításának időpontjáról, aminek az a fő oka, hogy ezekben az országokban Magyarországhoz hasonlóan hiányzik a digitális műsorszórás bevezetésének szabályozási háttere. Néhány országban ma más akadályokba ütköznek a DTT bevezetésére irányuló erőfeszítések: Romániában a túl nagy kábelpenetráció jelent hátráltató tényezőt, Ukrajnában pedig a megromlott gazdasági helyzet kényszeríti perifériára a DTT bevetését célzó tervezést (lásd még az 1. táblázatot).

Több államban megfigyelhetők az analóggal közös sugárzási időszak (simulcasting) idejének csökkentésére irányuló erőfeszítések. Abban az esetben, ha a tervezett analóg lekapcsolás a célul kitűzött időpontban nem lehetséges az egész hálózaton, akkor fokozatosan próbálják meg felszabadítani az analóg csatornák által elfoglalt frekvenciákat, helyet adva ezzel az újabb digitális televíziós programoknak.

A kísérleti sugárzások összehangolására és a DTT bevezetésére 1996-ban páneurópai platform alakult DigiTAG (Digital Television Action Group) néven. A szervezet alapításának a célja az európai bevezetés koordinálása.

1. táblázat. A digitális televíziózás bevezetési stádiuma a „régi” európai uniós tagállamokban

	A vonatkozó jogszabály elfogadásának időpontja	Az elindulás tervezett kezdete	A teljes elindulás tervezett időpontja	Az átállás tervezett időpontja
Anglia	1998	1998	1998	2006-2010
Svédország	1997	1999	1999	2008
Spanyolország	1998	2000	2000	2011
Finnország	1998	2001	2000	2007
Németország (Berlin)	2002	2002	2003	2010-ig fokozatosan
Hollandia	1999	2003	2003	2004-től
Portugália	2000	2004	2004	2010
Svájc	2003	2004	2005	2015
Franciaország	2003	2004	2005	2008-tól
Norvégia	2002	2005	2005	2006-tól
Ausztria	2001	2005	2005	2012
Olaszország	2001			2006
Dánia	2002			2011
Belgium	2002			2005 (flamand régió)
Írország	2001			2010
Görögország	nincs még jogszabály

Forrás: Alexander Sluzycki (EBU) „DTT in Europe Market Overview and Assessment”-konferencia,
Nápoly, 2003. október

Magyarországon 2002 májusában lépett működésbe az első vidéki DTT-telephely Kabhegyen. A kabhegyi adó a budapesti műsorcsomag jeleit sugározza, kiegészítve a környék regionális híradójával. A sugárzás 10 kilowatt teljesítménnyel üzemel az analóg tévéműsorokéval azonos antennáról.² Az Antenna Hungária 2004 utolsó negyedében egy üzemi feltételek között működő, két multiplexből álló, tíz programot tartalmazó free-to-air kísérleti sugárzás elindítását tervezi két budapesti adóval, amelyek Budapest nagy részét fedik majd le.³

2. A digitális műsorszolgáltatási jogosultság kérdései a hatályos magyar jogszabályok szerint

A műsorszolgáltatási jogosultságra vonatkozó alapvető szabályokat az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról („Rtv.”, „médiatörvény”) állapítja meg. Az Rtv. csaknem tíz éves múltra visszatekintő értelmezése, alkalmazása önmagában is számos jogi és médiapolitikai problémát hozott eddig felszínre.⁴

Jogi vonatkozásban az alkalmazási problémák köre a digitális műsorszolgáltatásra való átállás szempontjából tovább bővül: ennek fő oka az, hogy a médiatörvény az analóg műsorszolgáltatási környezet szabályozására készült. Ez egyértelműen kitűnik a médiatörvény előkészítésének médiapolitikai, médiapiaci körülményeiből, szövegezéséből és indoklásából is.

2.1. Az engedélyező hatóság

A médiatörvény szerint a műsorszolgáltatók kizárólag az Országos Rádió és Televízió Testület („ORTT”, „Testület”) által feljogosított vállalkozások lehetnek, valamint a közszolgálati műsorszolgáltató a törvény erejénél fogva [Rtv. 86. § (1)]. Az Rtv. a továbbiakban meghatározza azt az anyagi jogi és eljárásjogi rendet, amelynek alapján a földfelszíni és a vezetékes műsorterjesztés jogszerűen valósulhat meg.

Egyértelműen megállapítható, hogy a jelenleg hatályos Rtv. előírásai alapján az ORTT mint műsorszolgáltatásra kizárólagosan jogosító médiahatósági szerv lenne jogosult a földi terjesztésű digitális műsorszolgáltatási joggal való felruházásra. Ezzel kapcsolatos fontos jogi legitimációs probléma, hogy a törvény mögötti jogalkotói szándék kizárólag az analóg műsorszolgáltatás szabályozására terjed ki. Földfelszíni műsorszórás esetén a törvény pályáztatási rendszert ír elő, amelynek részletes szabályait a Testület az Általános Pályázati Feltételekben fektette le. A médiatörvény előírása szerint az ORTT a műsorszolgáltatási pályázat nyertesével műsorszolgáltatási szerződést köt⁵. A vezetékes műsorszolgáltatás és műsorelosztás joga pedig a törvény szerint a Testülethez való bejelentési kötelezettség alá esik.

Jogszabályi kiindulási pontok:

• Az Rtv. szerint a Testület kötelessége többek között a szólásszabadság védelme, amelynek érdekében előmozdítja a műsorszolgáltatók piacra lépését [Rtv. 31. § (1)].
• Az Rtv. szerint az ORTT feladatai közé az tartozik, hogy (1) állásfoglalásokat, javaslatokat dolgozzon ki a magyar műsorszolgáltatási rendszer fejlesztésének elvi kérdései kapcsán, ideértve a sokcsatornás vezetékes rendszereket, valamint az audiovizuális ágazattal való összefüggéseket is, és részt vegyen az e területtel kapcsolatos döntések előkészítésében; (2) véleményt nyilvánítson a frekvenciagazdálkodással és a távközléssel kapcsolatos jogszabályok tervezetéről (Rtv. 41. §); (3) a Testület a Művelődési Közlönyben közzétegye a műsorszolgáltatást érintő frekvenciakészlettel való gazdálkodásra vonatkozó koncepcióját [Rtv. 42.§ (2)].

Ezért megfontolandónak tartom, hogy a Testület

• a digitális műsorszolgáltatás engedélyezését lehetőleg ne kezdje meg, azzal várja meg a médiatörvény digitális átállásra vonatkozó módosítását; ennek fő okai a legitimációs probléma mellett a médiatörvénynek a digitalizációra való felkészületlensége (bővebben lásd alább) és a digitális médiapiacra vonatkozó gazdasági tervezetlenség;
• éljen az Rtv.-ben meghatározott és fentebb idézett jogosultságaival, vagyis a digitális műsorszolgáltatók piacra lépésére – illetve a digitális műsorszolgáltatás egyéb vonatkozására – nézve dolgozzon ki egységes szabályozási alternatívát.

Az alternatíva kialakításánál különösen javasolt az általános nemzetközi (szabályozási és végrehajtási) tapasztalatok, hazai médiapiaci-médiagazdasági szempontok, média-jogpolitikai szempontok, speciális európai uniós szempontok figyelembevétele.

A nemzetközi szabályozási tapasztalok egyik tanulsága az, hogy az uniós tagállamok a DTT bevezetésének fokozatos módját választották. Ennek lényege röviden az, hogy a simulcasting időszakában a teljes digitális átállásig a szabályozás megkülönbözteti és elválasztja egymástól az analóg és a digitális licencia intézményét. Ennek fő célja az átállási folyamat átláthatóságának, strukturált, tervszerű megvalósításának elősegítése. Tekintettel a jelenlegi magyar szabályozási környezetre és a gyakorlatban beválni látszó vonatkozó külföldi tapasztalatokra, javasolt egy „kétlépcsős” szabályozási megoldás megfontolása. Az első lépcsőt a simulcasting időszakára vonatkozó átmeneti jogalkotás jelentené, majd ezután következne a digitális átállásra vonatkozó jogalkotás. Ezzel szemben praktikus ellenérvként merül fel, hogy a médiajog-alkotás Magyarországon az egyik „legátpolitizáltabb” jogalkotási folyamat, ezért – a gyakorlati tapasztalatok szerint is – minden egyes módosítása vagy esetlegesen egy új törvény alkotása nagyon nehézkes, munka- és időigényes.⁶

A digitális átállással kapcsolatos szabályozási feladatok jelentős részének azonban nem lehet eredményesen (testre szabottan) eleget tenni a vonatkozó médiapiaci-médiagazdasági szempontok háttérismerete nélkül sem. A jogpolitikai döntések kialakítását, meghozatalát és az abból következő jogalkotási folyamatot komplex közgazdasági felmérésnek kell megelőznie.

2.2. A multiplex szolgáltatás jogi státusa

A multiplex szolgáltatás a digitális műsorterjesztési folyamat nélkülözhetetlen láncszeme azáltal, hogy a különböző műsorjeleket, értéknövelt szolgáltatásokat technikailag egy csomaggá, egy digitális jelköteggé alakítja, majd továbbítja a tartalom terjesztőjének. Ezáltal a multiplex-szolgáltató tevékenysége a műsorszolgáltatók számára alapvető jelentőségű a digitális platformokhoz való hozzáférés terén. A digitális műsorszolgáltatás jövőbeli elindítása következtében a multiplexek megjelenése olyan komplex jogi, gazdasági, piaci és ezekből következő kommunikációs kérdéseket vet fel, amelyek testre szabott megválaszolása magas fokú tervszerűséget és így állami szerepvállalást is igényel.

A multiplex tevékenység jogi szempontból párhuzamosan két módon közelíthető meg. Az egyik megközelítés szerint a multiplex szolgáltatás elektronikus hírközlési tevékenység, amely során elektronikus adatjelek digitális tömörítése történik. Ezért az elektronikus kommunikációs infrastruktúrák működtetésére vonatkozó jogszabályok alkalmazandók rá (hírközlési szempont).

A másik megközelítésben a multiplexek – mivel rádió- és televízió-műsorjelek (és egyéb adatjelek) továbbítását végzik – tevékenységét médiajogi, azaz tartalomszabályozási jogszabályok is érintik (médiajogi szempont). Ennek oka, hogy a multiplexerek nem tartalom-előállítók ugyan, azonban lehetőségük nyílik arra, hogy a tartalmak között szelektáljanak: eldönthetik, mely tartalmak kerüljenek a multiplexbe, és jussanak el ezáltal a médiaértéklánc végén elhelyezkedő fogyasztókhoz.

2.3. Az európai közösségi jog

Az európai közösségi jogforrások nem szabályozzák a multiplex szolgáltatást, de az erre irányuló jogalkotás előkészítése folyamatban van.

A multiplex szolgáltatás hírközlési vonatkozású közösségi szabályozása a 2002 során elfogadott „telekommunikációs irányelvcsomagban” testesül meg.⁷ „Konkrét” szabályozás híján a multiplex szolgáltatás a 2002/21/EK „Keretszabályozási Irányelv” 2. cikkének c) pontja szerinti „elektronikus hírközlési szolgáltatás”-nak minősül⁸, ezért vonatkoznak rá az irányelvcsomag általános rendelkezései, amelyek minden elektronikus hírközlési szolgáltatásra alkalmazandók. Az irányelvcsomag hatálybalépésével az Európai Unió megvalósította a hírközlési infrastruktúra vertikális szabályozását.

Bár az irányelvcsomag technikai, infrastrukturális területeket szabályoz, a rádiós és a televíziós műsorszolgáltatás szempontjából fontos rendelkezéseket tartalmaz (médiajogi szempont). Ezek a következők:

• a jelátviteli tevékenységre való jogosultság;
• a frekvenciakijelölés;
• a disztribúciós hálózatokhoz való hozzáférés;
• a „must carry” kötelezettségek;
• a feltételes hozzáférési rendszerek;
• az egyéb hozzáférési rendszerek (EPG, API);
• a digitális televíziós szolgáltatások interoperabilitása;
• a digitális vevőkészülékek interoperabilitása;
• a széles képernyős televíziók, illetve
• a képméretarányú képernyős televíziók.

Ebből is következik, hogy az infrastruktúra- és a tartalomszabályozás elkülönítése kodifikációs szempontból nem jelenti a közöttük meglévő szerves kapcsolat hiányát.

A multiplex szolgáltatás tartalomszabályozási, azaz médiajogi szempontjából meg kell említeni, hogy arra a Határok nélküli televíziózásról szóló 1989/552/EGK irányelv vonatkozik, amelynek a digitális televíziózás szempontjából való felülvizsgálata jelenleg folyamatban van.

3. Szabályozási modellek

A multiplexerek műsorszolgáltatási piacra való belépési lehetősége függ a szolgáltató piacra lépésének engedélyezési feltételeitől. Ma az uniós tagállamokban a fentebb elmondottak értelmében a piacra lépésnek az erre vonatkozó jogszabályi feltételek teljesítése esetén nincs akadálya, lényegében bárki végezhet multiplex szolgáltatást. A multiplex szolgáltatás engedélyezésének és üzemeltetésének különböző szabályozási megoldásai alakultak ki.

A műsorszolgáltatási piacra lépés szempontjából elméletileg két alapmodell különböztethető meg. Ezek közül az egyiket piaci, a másikat etatista modellnek nevezhetjük. A piacra lépés etatista modelljének különböző változatai mondhatók egyeduralkodónak (lásd a 2. és a 3. táblázatot).

2. táblázat. A műsorszolgáltatási piacra lépés feltételeinek alapmodellje

Alapmodell	Leírás
Piaci modell	A piaci modell szerint a műsorszolgáltatási piacra lépés a vállalkozások számára nyitva áll, vagyis – ha megfelelnek a jogszabályban foglalt műszaki és egyéb követelményeknek – piacra léphetnek.
Etatista modell	A multiplexerek műsorszolgáltatói piacra lépési lehetőségének etatista modellje szerint a szabályozó hatóság előre meghatározott számú televízió-/rádiótartalmat feldolgozó, illetve továbbító multiplex- szolgáltató jelenlétét engedélyezi, mégpedig kizárólagos jelleggel.

3. táblázat. A multiplex-szolgáltató szerződési szabadságának modellje
a műsorszolgáltatási piacon

A szabályozás alapmodelljei	Leírás
Aktív modell	A szabályszerűen jogosított szolgáltató biztosítja a multiplex eljárás infrastrukturális feltételeit, ugyanakkor szabadon megválaszthatja a multiplexálandó tartalmakat. Ha a multiplex-szolgáltató egyben műsorszolgáltató is, akkor saját műsorát és a szabad döntése szerint kiválasztott egyéb tartalomszolgáltató programjait multiplexálja.*
Köztes („must carry”) modell	A szolgáltató biztosítja a multiplex eljárás infrastrukturális feltételeit, ugyanakkor csak részben van választási lehetősége a saját (ha a szolgáltató egyben műsorszolgáltató is), illetve egyéb multiplexálandó tartalmak kiválasztását illetően. A kötelező tartalmakat a szabályozó hatóság jelöli meg jogszabályi felhatalmazás alapján.
Passzív modell	A szolgáltató biztosítja a multiplex eljárás infrastrukturális feltételeit. A multiplexálandó tartalmakat a szolgáltató számára teljes egészében a szabályozó hatóság jelöli ki jogszabályi felhatalmazás alapján. Ebben az esetben a szolgáltató kizárólag az elektronikus hírközlési ágens szerepét tölti be.

*Az aktív modell önmagában nem zárja ki a „szerkesztői”, válogatási jogosultsággal való visszaélés tilalmazását.

Tehát a multiplexerek szerződési szabadsága szempontjából passzív modellnek tekintendő az, amikor a multiplex-szolgáltatónak egyáltalán nincs választási lehetősége abban a kérdésben, hogy melyik tartalomszolgáltatóval kössön multiplex-szolgáltatói szerződést, mivel a médiahatóság azt számára kötelezően előírja (például Svédországban). Ebben az esetben a multiplex-szolgáltató tisztán hírközlési infrastruktúrát szolgáltat. Erre a modellre tipikusan az olyan demokratikus államokban találunk példát, amelyekben a végrehajtó hatalom autonómiája a törvényhozással szemben relatíve nagy (Franciaország), illetve a végrehajtó hatalom működését hagyományosan nagy bizalom övezi (Svédország). Talán ebbe a csoportba fog tartozni az Unióhoz újonnan csatlakozó „fiatal demokráciák” egy csoportja is.

Az aktív modell szerint a jogosított multiplexer piaci szempontokon alapuló szabad választása szerint állíthatja össze a digitális műsorcsomagot, amely a tartalomszolgáltatókkal folytatott piaci alku tárgya (például Angliában). Ha a multiplexernek
lehetősége adódik piaci alkura, azaz dönthet az általa befogadni kívánt tartalmakról, szerepe médiajogi és kapcsolódó alkotmányjogi szempontból felértékelődik (lásd még a 4. táblázatot).

A köztes modell „köztességének”, vagyis kötöttségének tehát különböző szempontjai lehetnek. A fent osztályozott kötöttségeket jogszabályi felhatalmazás alapján az
engedélyező hatóságnak kell megállapítania.

4. táblázat. A multiplex-szolgáltató döntési kötöttségének fő szempontjai

Műsortartalom	Kapacitás	Hozzáférés
A közszolgálati műsor- szolgáltatók kötelező elhelyezése, esetleg előfordulási arányuk meghatározása a szolgáltató számára*	Technikai, „mennyiségi” értelemben lehet kötelező teljes vagy részleges kihasználtságra vonatkozó előírás	A fizetős műsorszolgáltatók (pay-TV) arányának kötelező kialakítását jelenti a szolgáltatók számára
A kereskedelmi műsorszolgáltatók helyének kötelező kijelölése, esetleg előfordulási arányuk meghatározása a szolgáltató számára	Minőségi értelemben ez a műsorszolgáltatási tartalom és az értéknö- velt szolgáltatások kötelező arányát jelenti a szolgáltatók számára	Azingyenesen* hozzáférhető műsor- szolgáltatók (free-to-air TV) kötelező arányának kialakítását jelenti a szolgáltatók számára
A szakosított műsorszolgáltatások előfordulási arányának meghatározása a szolgáltató számára

*Ezt indokolhatják az egyetemes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások.

4. A hatályos hazai jog

4.1. A vonatkozó jogszabály

A multiplex szolgáltatás fogalmát az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) 188. paragrafusa – a Keretszabályozási Irányelvvel összhangban – a következőképp szabályozza:

„Multiplex szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely során több rádió-, illetőleg televízió-műsorjelből, valamint egyéb adatjelekből egyetlen szabványos digitális jelfolyamot állítanak elő a műsorterjesztőhöz való továbbítás céljából.”

A hatályos magyar szabályozás csak hírközlési (infrastrukturális) szempontból tartalmaz kifejezett rendelkezéseket a multiplex szolgáltatásra vonatkozóan. Az Rtv. a médiatevékenységgel kapcsolatos fogalomrendszer mellett a műsorszolgáltatással és a műsorterjesztéssel kapcsolatos alapvető szabályozási kérdéseket is rendezi, többek között a piacra lépés feltételeinek meghatározásával és a műsorszolgáltatás tartalmára vonatkozó előírásokkal.

Az Eht. alapján elektronikus hírközlési szolgáltatás végzésére az Eht.-ben meghatározott feltételek mellett magyarországi természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság jogosult. Az Eht. multiplexerekre vonatkozó explicit rendelkezést még egy vonatkozásban alkalmaz. A 89. § egy speciális lehetőséggel számolva szerződéskötési kötelezettséget ír elő a multiplexer számára a műsorszolgáltatóval.

„89. § (1) Szerződéskötési kötelezettség terheli a multiplex szolgáltatót, ha attól a műsorszolgáltatásra jogosult szervezettől kap ajánlatot, amely olyan frekvencián jogosult szolgáltatni, amelynek használatára a multiplex szolgáltatóval – az adott frekvencia kiszolgálása érdekében – szerződéses jogviszonyban álló műsorterjesztő kapott jogot” (kiemelés tőlem – Cs.G.).

A rendelkezéshez a törvényjavaslat indoklása a következő magyarázatot fűzi:

„Arra az esetre, amikor a multiplexálást legalább az egyik műsorszolgáltatótól és egyúttal a műsorszétosztótól is elkülönült szolgáltató szervezet végzi, törvényi intézkedés szükséges annak biztosítására, hogy a szolgáltatási szerződést a multiplex szolgáltató valamennyi műsorszolgáltatóval megkösse. A törvény ezt a célt szolgálja. A törvény nem érinti a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényt, mivel annak hatálya a műsorszolgáltatásra és az azzal összefüggő műsorterjesztésre (műsorszórásra, valamint műsorelosztásra) terjed ki, a kettő közötti hírközlési szolgáltatásra nem” (kiemelés tőlem – Cs.G.).

Felmerül a kérdés, hogy az Eht. vonatkozó rendelkezései alapján meghatározható-e a multiplexer szerződéskötési választási képessége a digitális műsorszolgáltatási piacon.

4.2. A multiplex-szolgáltatók jogállása a hatályos magyar szabályozás szerint

Az idézett 89. paragrafusból és a vonatkozó indoklásból kiderül, hogy a szabályozás egy olyan speciális esetre vonatkozik, amikor a multiplex szolgáltatót – mint a műsorszolgáltatótól és a műsorterjesztőtől elkülönült szolgáltatót – a műsorszolgáltatóval való szerződéskötési kötelezettség terheli. A multiplex szolgáltatást az Eht. mint elektronikus hírközlési szolgáltatást definiálja, a műsorszolgáltatással kapcsolatos szabályozást – mint az a 86. § indoklásából is kitűnik – tárgyi hatályából egyértelműen kizárja.

Az Eht. vonatkozó szabályozásából következik, hogy a digitális műsorszolgáltatásra külön jogszabály szerint feljogosított műsorszolgáltató – szerződéskötési kötelezettség körében – a jogosultság megszerzése után szerződést köt egy multiplex-szolgáltatóval.

A hatályos Eht. szabályozási megoldásából nem vezethető le az, hogy a multiplex szolgáltatás műsorszolgáltatási piacra lépése sajátos egyéb („médiajogi”) feltételekhez kötött. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az Eht. nem rögzíti, hogy a műsorjelek multiplexálásának feltételeit külön jogszabály állapítja meg, és az erre vonatkozó rendelkezések sem vezethetők le közvetlenül a médiatörvényből. Azonban analógiás logikát követve megállapítható, hogy például a médiatörvényben szabályozott státusú műsorelosztók – éppen olyan értelemben, mint a multiplexerek – a műsorcsomagjaik összeállításakor szintén szerkesztőknek számítanak. Ugyanis a műsorelosztó műsorcsomagja összeállításakor válogathat a műsortartalmak között, továbbá az egyes műsorcsomagokba való behelyezésről vagy áthelyezésről is belátása szerint dönthet. Ezért a műsorszolgáltató üzleti értelemben kiszolgáltatott helyzetben van (szűk keresztmetszet). Ezen analógia szerint médiajogi vonatkozásban a multiplex-szolgáltatók szerződési szabadsága a hatályos jogszabályok keretei között korlátlan (aktív modell).

A fentiekben kifejtettek következtében a multiplex szolgáltatás a hatályos magyar szabályozás szerint csak mint elektronikus hírközlési szolgáltatás értelmezhető. Továbbá az „amit jogszabály nem tilt, vagy azzal nem ellentétes, azt szabad” elve alapján a multiplex-szolgáltató mint hírközlés-technikai ágens a szabályszerűen jogosított műsorszolgáltatók között szabadon válogathat – kivéve a 86. paragrafusban meghatározott esetet –, ezért „szerkesztői felelősséggel” nem tartozik. Ezt támasztja alá a vezetékes műsorelosztók jogállásának analógiája is.

A jelenlegi jogszabályi környezet hiányossága nyilván abból adódik, hogy a médiatörvény és az Eht. szimmetrikus szabályozása eddig elmaradt. Tehát figyelembe véve, hogy a multiplexálás olyan műszaki-technikai szolgáltatás, amelynek médiajogi relevanciája is van, biztosítani kell a multiplexereknek a műsorszolgáltatókkal való tisztességes, diszkriminációmentes együttműködési kötelezettségének jogi hátterét. A probléma részletes elemzésének eredményeképp még az is előfordulhat, hogy a jogalkotó arra a következtetésre jut, hogy az Eht. és a versenyjogszabályok alkalmazása a kérdés rendezésére elégséges megoldást nyújt.

4.3. A médiahatóság szerepe

A jelenlegi, felemásnak is nevezhető jogszabályi környezetben az ORTT a már korábban idézett Rtv. 31. és 41. paragrafusa alapján abban a helyzetben van, hogy befolyással lehet a vonatkozó jogalkotási folyamatra. Semmi esetre sincs azonban abban a helyzetben, hogy maga alakítsa ki az általa megfelelőnek tartott multiplex-modellt. Ilyen jogosítványa nem vezethető le sem a médiatörvényből, sem a jogalkotási törvényből, sem más jogszabályból. Ebből következik, hogy az ORTT jogszabályi felhatalmazás híján egyelőre nem alakíthatja ki a multiplexerek műsorszolgáltatási piacra való belépésének anyagi és eljárásjogi feltételeit. Ugyanis az ORTT ezt kizárólag kifejezett törvényi felhatalmazás alapján tehetné meg.

A mostani helyzetben tehát a médiahatóság szerepe és feladata az, hogy aktívan vegyen részt a multiplex-szolgáltatók műsorszolgáltatási piacra való belépésének anyagi és eljárásjogi feltételeire vonatkozó jogszabály előkészítési folyamatában.

4.4. Szabályozási elképzelések

A 2.1. fejezetben kifejtettek következtében javasolt, hogy a multiplex-szolgáltatók „médiajogi jogállásának” jogszabályi rendezéséig a magyar szabályozó hatóság ne jogosítson multiplex-szolgáltató(ka)t műsortartalmak digitalizálására. Az ott leírtakon túl ennek az a taktikai oka, hogy érdemes kizárni annak a lehetőségét, hogy az ORTT jogszerűtlen, azaz jogszabályi felhatalmazást nélkülöző jogosítását a későbbi versenytársak bírósági úton támadják meg.

Ezúttal is érdemes hangsúlyozni, hogy a reális szabályozási alternatívák kialakításának alapja egy komplex gazdasági, pénzügyi és médiapiaci elemzés lehet. Ez alapján kívánatos eldönteni a multiplexek számát, valamint a műsortartalommal, a kapacitással és a hozzáféréssel kapcsolatos és más releváns kérdéseket.

A jelenlegi magyar média- és médiaszabályozási rendszerből kiindulva, figyelemmel a nemzetközi tapasztalatokra, célszerűnek látszik a multiplexerek „műsorszolgáltatási” jogosultságának vonatkozásait a médiahatósághoz telepíteni. A (multi)médiapiac fejlettebb fokán, amelynek elérése újabb jogszabály-módosítást igényel majd, a jövő valószínűleg egy egységes (konvergens) szabályozás, amelynek fő tengelyében egy jelenlegi brit típusú konvergens kommunikációs hatóság állhat majd.

A következő felmerülő kérdés a multiplex-szolgáltatók szerkesztői szabadságába való jogszabályi beavatkozás lehetősége, mértéke és formája, vagyis ezek alakítása. A teljesen passzív rendszer, azaz a multiplexerek szerkesztési szabadságának teljes megvonása, a magánjogi aggályok mellett felvetheti az Alkotmány 61. cikkében védett kifejezés- és szólásszabadság alapjogának esetleges sérülését is, amelyre vonatkozóan az alkotmánybíróság esetjoga szerint egyértelmű, hogy azt csak kivételes esetben, más alapjog védelme érdekében, szükséges és arányos módon lehet korlátozni. Bármilyen erőltetettnek tűnik is ez az alkotmányjogi vonatkozás, ennek a tesztnek is érdemes alávetni a teljesen passzív rendszert, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a multiplexer-jogosultságot pályázati úton lehet elnyerni, és a pályázati kiírás szerint a pályázó előre tudja, hogy mit vállal.

A szabályozási politika kialakításánál kérdésként merülnek fel a szabályozás lehetséges eszközei is. Érdemes tehát azon is elgondolkodni, hogy a jogalkotás rendjének betartásával milyen esetleges indirekt vagy puha eszközöket lehetséges és célszerű bevetni az érintett piac szabályozásának vonatkozásában, az adókedvezményektől akár a médiahatóság által kibocsátott ajánlásokig.

4.5. A digitális műsorszolgáltatással kapcsolatos médiaszabályozási felvetések

Az előző fejezetekben kifejtettek szerint a digitális átállásra vonatkozó jogszabályalkotásnak igazodnia kell a tényleges médiapiaci helyzethez, ezért most olyan jogszabályi környezet kialakítására van szükség, amely ténylegesen alkalmas a simulcasting-időszak működtetésére. A technológiai fejlődésnek is köszönhetően folyamatosan változó médiapiaci körülmények megkövetelik a jogszabályok rendszeres felülvizsgálatát, és az ez alapján való esetleges módosítását. Ezzel összefüggésben olyan ösztönző kormányzati intézkedések válhatnak indokolttá, amelyek elősegítik a műsorszolgáltatók digitális platformra jutását (ilyen lehet például az országos kereskedelmi csatornák által fizetendő műsorszolgáltatási díj összegének csökkentése vagy a már említett adókedvezmény). Távlati jogalkotási célként jelölendő meg, hogy egy organikus jogalkotási folyamat eredményeként kialakuljon a digitális médiapiacra vonatkozó egységes, konvergens jogszabályrendszer. Ezt elősegítendő a jelenlegi médiaszabályozás következő fő területeit szükséges elsők között áttekinteni:

1. A piac szabályozása:

• a piacra lépés feltételei;
• a piac strukturális szabályozása;
• a szűk keresztmetszetek szabályozása;

2. A médiatörvény fogalmi rendszere;

3. A műsorszolgáltatás tartalmi, szerkezeti követelményei;

4. A műsorterjesztés szabályozása;

5. Az értéknövelt szolgáltatások szabályozása.

5. A piac szabályozása

5.1. A piacra lépés feltételei

A digitális átállás alapvető jogi feltétele a digitális műsorszolgáltatók és egyéb szolgáltatók piacra lépésének szabályozása. Mivel az Rtv. analóg médiapiaci körülményeket feltételez, jelenleg ugyanazok a piacra való belépés feltételei az analóg földfelszíni műsorszórással terjesztett médiumok és a digitális földfelszíni sugárzású médiumok számára.

A digitális földfelszíni műsorszolgáltatás megkezdése előtt a következő területek áttekintése tűnik különösen szükségesnek:

• a digitális műsorszolgáltatásra jogosító hatóság;
• a jogosítási eljárás;
• a multiplex-szolgáltatók száma;
• a multiplex-szolgáltatók műsorszolgáltatási piacra lépésére jogosító hatóság;
• a multiplex-szolgáltatók műsorszolgáltatási piacra lépésére vonatkozó eljárás;
• az értéknövelt szolgáltatók műsorszolgáltatási piacra lépését engedélyező hatóság;
• az értéknövelt szolgáltatók műsorszolgáltatási piacra lépésére vonatkozó eljárás.

A fent felsorolt területek szabályozása jelenleg lényegében megoldatlan, illetve a hatályos vonatkozó jogi előírások tekintélyes hányada a digitális platformra kerülés szempontjából értelmezési nehézségeket okoz. Ehhez hozzájárul a hazai helyzetre szabott komplex, gazdasági, piaci vonatkozású háttérismeretek hiánya. Ennek következtében a fenti területek szabályozására vonatkozóan jelenleg nem lehet megalapozott szabályozási elképzeléseket kialakítani.

A médiatörvényből és a frekvenciagazdálkodásról rendelkező jogszabályokból levezethetően a műsorszolgáltatási jogosultság⁹ egy meghatározott frekvenciatartományhoz kötött. Ebből következik, hogy a digitális platformon megvalósuló párhuzamos műsorszolgáltatás, a simulcasting újabb műsorszolgáltatási lehetőségnek minősül, amelyet a műsorszolgáltatási pályázat nyertesével köthet az ORTT. Mivel a jogalkotó eredeti szándéka ezekre nem terjedt ki, ez több értelmezési problémát is felvet, például az erre vonatkozó eljárással kapcsolatban (mint az ÁPF alkalmazhatósága), és felveti az időzítés médiajogi, versenyjogi szempontjainak kérdését is.

A piacra lépés korlátozását jelenti az Rtv. 8. § (4) bekezdésében rögzített előírás, amely tiltja, hogy földfelszíni műsorszórással működő országos televízió szakosított műsorszolgáltatóként működjön.¹⁰ Ez a korlátozás digitális vonatkozásban nem tartható.

5.2. A piac strukturális szabályozása

A piaci strukturális szabályok az engedélyezési folyamatban érvényesülő olyan szabályok, amelyek célja, hogy a piaci szerkezet befolyásolásával megelőzzék a gazdasági verseny torzulásait.

A gazdasági verseny torzulásának egyik fő veszélyforrása a vertikális integráció kialakulása. Az érintett piacon ennek a legnagyobb veszélye a műsorszolgáltató és az infrastrukturális szolgáltató közötti piaci versenyt veszélyeztető összefonódás kialakulása, ami elvileg az értéklánc bármelyik szintjén megtörténhet. Az ezekre adható szabályozási válasz lehet például a tulajdonosi koncentráció szabályozása (a tilalom, az elkülönült működés, a számviteli szeparáció).

A jelenleg hatályos Rtv. tulajdonosi koncentrációra vonatkozó szabályai [86. § (5) bekezdés] egyértelmű akadályát képezik a simulcasting elindításának. A jelenlegi műsorszolgáltatási jogosultság „darabszámra” való meghatározása (horizontális versenyszabály) teljesen figyelmen kívül hagyja a digitális korszakkal megjelenő műsorszolgáltatási lehetőségeket, és alkalmatlan életképes üzleti modellek kialakítására. Ugyancsak revízióra szorul a médiatörvény VIII. fejezetének a tulajdonra vonatkozó szabályrendszere, különös tekintettel a kereszttulajdonlásra vonatkozó előírásokra. A digitális médiapiac jogi kereteinek kialakításánál ugyanakkor jelenleg nem szabályozott, új kérdések merülnek fel. Ilyen például az egy tulajdonosi kézben tartható multiplexerek száma. Mindenképpen szükséges átgondolni, milyen jogszabályi megoldással lehet kiküszöbölni a műsorszolgáltatóknak az érintett (új) piaci szereplőkkel való összefonódását. Ezeknél a kérdéseknél azt kell vizsgálni, hogy a hatályos versenyjogszabályok mennyire alkalmasak a megoldásukra.

5.3. A szűk keresztmetszetek szabályozása

A médiapiaci értékláncban a szűk keresztmetszetű elem szintjén elfoglalt (tulajdonosi) pozíció meghatározó jelentőségű a többi piaci szint lehetőségeihez képest. A szűk keresztmetszet miatt csak korlátozott számú piaci szereplő képes az adott szinten versenyezni egymással, illetve a szűk keresztmetszeti előnyt a piaci szereplők a piac más szintjein is képesek kihasználni. A médiaértékláncnak alapvetően két olyan területe van, amely szűk keresztmetszeti tulajdonságokkal rendelkezik: az értéklánc felső szintjén elhelyezkedő tartalomszolgáltatás és az alsó szinten található hozzáférés. A hozzáférési oldalon idetartozik az alkalmazási programinterfész (API), a feltételes hozzáférési rendszer (CAS) és az elektronikus programfüzet (EPG).

A szűk keresztmetszetek piaci szereplői olyan infrastrukturális szolgáltatók, amelyek navigációs szerepük következtében befolyásolni képesek a tartalomhoz való hozzáférést. Mivel e technikai jellegű szolgáltatások jelentősen befolyásolják az esélyegyenlőség és a sokszínűség alapelveinek érvényesülését, szabványaik kialakítása és hozzáférhetősége nem egyszerűen technikai kérdés. Ugyanis az egyes tartalomszolgáltatók és ezen szolgáltatók összefonódása veszélyeztethetik más tartalomszolgáltatók piacra jutásának a lehetőségét.

Az alkalmazási programinterfész (Application Programme Interface, API) a set-top boxban található operációs rendszer, amely megkerülhetetlen az elektronikus programkereső alkalmazásához, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások igénybevételéhez. Az API tulajdonosának így lehetősége adódik arra, hogy más szolgáltatókat kizárjon a platformjáról, jelentősen korlátozva ezzel azok piaci lehetőségeit. Ez a sajátos kapuőri szerep tehát – a hozzáférést elősegítendő – szükségessé teszi a rájuk eddig kifejlesztett műszaki szabványok egységesítését, illetve meg kell vizsgálni a rájuk vonatkozó tulajdonkorlátozási szabályozás kialakításának esetleges lehetőségét. Tartalomszabályozási szempontból célszerű lenne megvizsgálni, hogy helye lehet-e a jelenleg csak a vezetékes műsorszolgáltatókra vonatkozó „must carry” típusú szabályozásnak.

Az elektronikus programkereső (Electronic Programme Guide, EPG) olyan navigációs eszköz, amelynek szerepe egyre fontosabbá válik a növekvő csatornakínálat, az internet, az elektronikus tranzakciók és az interaktív szolgáltatások terjedésével. Az EPG-szerkesztők és az üzemeltetők saját keresőkkel jelenhetnek meg a piacon, ami azonban tartalmi, prezentációs, tálalási szempontból konfliktus forrásává válhat a szolgáltatók között. Ez az érdekellentét a szabályozást azonban önmagában nem indokolja. Ennél fontosabb szempont, hogy akadályozhatja az EPG-hez való hozzáférést, ha a szolgáltatók különböző szolgáltatási információs rendszereket alkalmaznak, amelyekre támaszkodva az operációs rendszer az EPG-t frissíti. Ezért előfordulhat, hogy egy szolgáltató EPG-je csak a saját tartalmakat ismeri fel, míg harmadik fél programjait nem. Ezen kívül az EPG által megvalósulhat az egyes műsorokról adott információk egyenlőtlen mennyiségének esete, vagy akár – kedvezőtlen vizuális megjelenítésre való képessége miatt – ronthatja a piacra lépés, illetve a tisztességes piaci verseny esélyeit. Így médiajogi szempontból felmerülnek az API-val kapcsolatos szabályozási kérdések. A „must carry” kötelezettség jelentheti a közszolgálati műsorszolgáltatók megjelenítésére vonatkozó előírások bevezetését.

A feltételes hozzáférési rendszer (Conditional Access System, CAS) egy fizetős médiatartalomra vonatkozó kódolási, illetve dekódolási eszköz, amelynek segítségével csak az arra jogosított férhet hozzá az adott tartalomhoz. Ennek médiajogi jelentősége egyenes arányban nő a fizetős szolgáltatások elterjedésével, amelyek eddig egyelőre mérsékelt piaci sikerre tettek szert Európában.

6. A médiatörvény fogalmi rendszere

Az Rtv. fogalmi rendszerét alapvetően két szempontból kell felülvizsgálni. Egyrészt el kell végezni a már bevezetett fogalmak alkalmazhatóságának a vizsgálatát, másrészt dönteni kell esetleges új fogalmak bevezetéséről.¹¹

6.1. A médiatörvény által bevezetett fogalmak felülvizsgálata

A műsorszolgáltatás fogalma a médiatörvény kulcsfogalmai közé tartozik. Az Rtv. szerint a műsorszolgáltatás három mozzanatból álló folyamat, amely a tartalom előállítását, annak elektronikus megjelenítését és továbbítását foglalja magában. Ugyanakkor a médiatörvény nem rendelkezik a digitális műsorszolgáltatás interaktív vonatkozásairól, ellenben a digitális televíziós műsorszolgáltatással összefüggő műszaki előírásokról szóló 11/2004. (IV. 22.) IHM rendelet meghatározza a digitális televíziós műsorszolgáltatás infrastrukturális értelemben vett fogalmát, mégpedig a következőképpen:

„2. § (1) c) digitális televízió műsorszolgáltatás: olyan televízió műsorszolgáltatás, amelyhez az elektronikus műsorjeleket digitális formában állítják elő, és a műsorterjesztés digitális átviteli rendszer alkalmazásával történik.”

Tehát a digitális műsorszolgáltatás infrastrukturális meghatározása mellett javasolt annak médiatartalmi vonatkozásait is meghatározni. Ugyanez vonatkozik a műsorterjesztés fogalmára is, ahol külön értelmezési problémát jelenthet az egyidejű, változatlan jeltovábbítás követelménye.

A földfelszíni digitális műsorszolgáltatás az Rtv. szerinti műsorszórás. Az abban rögzített narrowcasting-szemlélet az interaktív médiakörnyezetre nem alkalmazható.

A fentieken kívül a jelenleg hatályos Rtv. következő értelmező rendelkezéseit mindenképp érdemes a digitális átállás szempontjából esetleges módosítás végett áttekinteni:

• értéknövelt szolgáltatás (lásd alább);
• a hálózatba kapcsolódás fogalma és szabályozása;
• a helyi, a körzeti és az országos műsorszolgáltatás fogalma és a rájuk vonatkozó tartalmi előírások;
• a kiegészítő műsorszolgáltatások;
• a klasszikus reklám;
• a műsorszám;
• a műsorelőzetes;
• a műsorterjesztés;
• az összetett műsorszám;
• a politikai hirdetés;
• a reklám;
• a saját gyártású műsorszám;
• a szakosított műsorszolgáltatás (itt főleg a jelenlegi jogállása okozza a problémát);
• a meghatározó vételkörzetű műsorszolgáltató.

6.2. Új fogalmak bevezetésének lehetősége

Valószínűnek látszik, hogy a digitális műsorszolgáltatással kapcsolatban új fogalmakat is be kell vezetni, figyelemmel az ezekre vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseire is (például Eht.). Lehetséges példát jelentenek erre a szűk keresztmetszet piaci szereplőire vonatkozó fogalmi (és esetleges tartalmi vonatkozású) előírások, a fizetős televíziós műsorszolgáltató, a nem fizetős kereskedelmi műsorszolgáltató, a multiplex-üzemeltető, a multiplex-műsorszolgáltató vagy a multiplex műsorszolgáltatója.

6.3. A műsorszolgáltatás tartalmi, szerkezeti követelményei

A műsortartalmakra vonatkozó tartalmi előírások rendszere nagyrészt az európai jogharmonizáció, kisebb részben a hazai jogharmonizáció eredménye. (Az utóbbira példa a hatályos magyar gazdasági reklámszabályozás, amely egyébként túlnyomórészt szintén az európai jogharmonizáció terméke.) E helyütt tanácsos újra megvizsgálni azokat az ésszerű lehetőségeket, amelyeken belül – még megfelelve az uniós szabályozási követelményeknek – enyhíthetők a tartalomszabályozási kötöttségek. (Erre példa az európai műre vonatkozó jelenleg hatályos szabályozás.)

Végül a digitális multimédiakörnyezetre való felkészülés jegyében tanácsos felülvizsgálni a jelenleg hatályos műsorszerkezeti követelményeket (hírszolgáltatás, reklámidő). Elsősorban az vizsgálandó, hogy a jelenlegi korlátozások a digitális médiakörnyezetben alkotmányosak és ésszerűek-e.

6.4. A műsorterjesztés szabályozása

A műsorterjesztés fogalmát az Rtv. és az Eht. is meghatározza. Az Eht. a műsorterjesztést infrastrukturális oldalról definiálja. Ugyanakkor az Rtv. nem tartalmaz az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások által továbbított tartalmakkal kapcsolatos, az ilyen tartalmak felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket.

A digitális műsorterjesztés zavarának egyértelmű okozói lehetnek a médiatörvényben megállapított kábelszolgáltatók vételkörzetére vonatkozó jelenlegi korlátozások is, amelyek a 2004-es enyhítés ellenére is súlyosan túlzóak. Egyrészt a jelenlegi szabályozás nincs összhangban a technológiai semlegesség uniós és hazai szabályozási követelményével, másrészt ez a korlátozás az Alkotmány 61. cikkének érvényesülését sem szolgálja, ezért szükségtelennek is tekintendő. Ez utóbbi fő oka az, hogy az infrastrukturális sokszínűség nem eredményezi a média sokszínűségét.

Végül ez a korlátozó rendelkezés a piaci verseny elősegítésére sem alkalmas, hiszen nem akadályozza a műsorelosztók monopolhelyzetének kialakulását az érintett helyi piacon. Sőt, ezeket monopolhelyzetükből fakadóan különböző versenyellenes magatartási formákra is ösztönzi. Ha az adott műsorszolgáltatási platformon a verseny nem kellően hatékony, a műsorterjesztők mint elektronikus hírközlési szolgáltatók egymás közötti kapcsolataiban az NHH Tanácsa az Eht. szerinti feltételek fennállása esetén – gazdasági erőfölényes helyzetben – az egyes szolgáltatókra az Eht. szerinti egy vagy több kötelezettséget ír elő. A műsorterjesztéssel kapcsolatos eljárásokban elő lehet írni az ORTT megkeresésének kötelezettségét, ami biztosíthatja az esetleges sajátos médiajogi szempontok megjelenítését.

6.5. Az értéknövelt szolgáltatások szabályozása

Az Rtv. szerint az értéknövelt szolgáltatások a műsorszolgáltatással össze nem függő programok és információk terjesztését valósítják meg. A médiatörvény nem veszi figyelembe az ebbe a körbe tartozó interaktív szolgáltatások lehetőségét és az azokból adódó lehetséges jogkövetkezményeket. Az interaktív értéknövelt szolgáltatás az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ektv.) szerinti információs társadalommal összefüggő szolgáltatást jelenti.

Az Ektv. 2. § f) pontja szerint ugyanis az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül az „elektronikus úton, távollevők részére, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a szolgáltatás igénybe vevője egyedileg fér hozzá”.

Az Ektv. hatálya alá tartozó szolgáltatásokat bárki nyújthatja külön engedély és bejelentés nélkül. A médiatörvény az értéknövelt szolgáltatások nyújtását bejelentéshez és műsorszolgáltatási jogosultsághoz köti, nem köti ugyanakkor a műsorszolgáltató személyéhez. Ez azonban az említett Ektv.-rendelkezés értelmében nem vezet kollízióhoz. Tehát a digitális média jogi környezetének kialakításakor mégis érdemes átgondolni az értéknövelt szolgáltatások nyújtásának jogi feltételeit.

7. Zárszó

Az ebben a dolgozatban elmondottakból is következik, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet nem vagy csak csekély mértékben alkalmas háttér a digitális átállás sikeres levezényléséhez. Ez többek között azt a veszélyt is magában hordozza, hogy a jelenleg hatályos jogszabályokon alapuló vonatkozó hatósági döntéseket a piaci versenytársak utólag esetleg sikerrel támadnák meg. Ezért a legaktuálisabb jogi kérdés az lehet, hogy mikor születnek megfelelő jogszabályi koncepciók, és azokról mikor sikerül kétharmados többséggel a parlamentnek szavaznia.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum