• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2006 ősz

Jog

Kertész Krisztina:

Kiegyensúlyozottság és pártatlanság az elektronikus médiában a Panaszbizottság 2004-es döntéseinek tükrében

A kiegyensúlyozottság követelménye és az ennek megsértése esetén indítható panasztételi eljárás jogrendszerünk azon jogintézményei közé sorolható, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve az Alkotmányban biztosított sajtószabadságot. Különösen mivel a tartalmi előírások mellett olyan szankciórendszer is kapcsolódik hozzájuk, amelynek révén az állam befolyást gyakorolhat az elektronikus médiumok által közölt egyes tartalmakra. E tanulmányban ezért arra a kérdésre keresek választ, hogy mennyiben és miként valósul meg a rádiós és a televíziós műsorokban a médiatörvény által előírt kiegyensúlyozottság és pártatlanság, és hogy az ennek alapján kialakult panaszbizottsági és bírósági gyakorlat hozzájárul-e az Alkotmányunk 61. §-ának (1) bekezdésében rögzített, a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog érvényesüléséhez – vagy ellenkezőleg: módot ad-e a sajtószabadság korlátozására. Az írás elkészítése során az Országos Rádió és Televízió Testülethez 2004-ben beérkezett panaszokat és az azok alapján hozott döntéseket vizsgáltam.¹

1. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének helye a magyar jogrendszerben

A kiegyensúlyozottság követelményét és a védelmére szolgáló Panaszbizottságot (a továbbiakban: Pb) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: médiatörvény vagy Rttv.) vezette be jogrendszerünkbe, és a 4. § (1) bekezdésében a következőképpen fogalmazza meg:

„A közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie.”

A törvény hatálybalépését megelőzően már az ebben a körben alaphatározatnak számító 37/1992. (VI. 10.) alkotmánybírósági (AB) határozat is fontos követelményként írta elő a jogalkotók számára, hogy a megalkotandó médiatörvényben biztosítani kell a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát. Az AB döntése a kiegyensúlyozottság védelmének mikéntjére nézve is tartalmazott útmutatást, amikor rögzítette, hogy

„a rádiózás és televíziózás jelenlegi feltételeinek ťszűkössége« miatt igen elterjedt a véleménynyilvánítási szabadság garantálásának az a módja, hogy a törvény sajátos társadalmi képviseletet teremt a tartalmi kiegyensúlyozottság ellenőrzésére és az ezt biztosító alapvető szervezeti döntések meghozására.”

A kiegyensúlyozottság követelménye és az annak érvényesítésére szolgáló eljárása a leginkább a sajtó-helyreigazítási eljárással mutat hasonló vonásokat, hiszen mindkét eljárásban a vitatott tartalmat közlőtől kell először kérni a jogsértés orvoslását. Azonban lényeges eltérések is vannak a két jogintézmény között. Ezen eltérések közül az emelendő ki, hogy az előbbi csak az elektronikus médiumok működésével kapcsolatban alkalmazandó, míg az utóbbi a nyomtatott sajtóban is, és míg a sajtó-helyreigazítás célja elsődlegesen a személyek védelme, addig a kiegyensúlyozottság követelményének előírásával a jogalkotó a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos követelményét kívánta védeni. Az eljárási jellegű eltérések közül kiemelendő, hogy a sajtó-helyreigazítás kezdeményezésére 30 napja van a sérelmet szenvedett félnek, ezzel szemben a panasztétel határideje 48 óra. A sajtó-helyreigazítási ügyeket bíróság bírálja el két fokon eljárva, a panaszügyeket viszont a Pb döntését követően az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) is vizsgálja, majd ezt követheti az úgyszintén kétfokú bírósági eljárás, azaz a teljes eljárás lefolytatásához és a jogerős döntés meghozatalához négy fórum igénybevétele szükséges.

Az elektronikus médiában közölt tartalmak befolyásolására szintén alkalmat adhatnak az úgynevezett személyiségi jogi perekben hozott határozatok, mivel ha ezek során a bíróság megállapítja, hogy valakit megsértettek személyhez fűződő jogában, akkor előírhatja, hogy a jogsértő megfelelő nyilvánosság biztosításával elégtételt adjon a sértett félnek. E megoldást a fent ismertetett két jogintézménytől pedig az különbözteti meg, hogy az eljárási határidők és az eljárás egyéb jellemzői terén a klasszikus polgári jogi vonások dominálnak. Ugyanakkor – mivel az alkalmazható szankció révén a közvélemény is értesülhet a jogsértés tényéről és mibenlétéről – mindenképpen meg kell említeni a nyomtatott sajtóban és az elektronikus médiumokban megjelenő tartalmak befolyásolását lehetővé tevő jogintézmények között.

2. A kiegyensúlyozottság követelményének érvényesítésével kapcsolatos főbb tendenciák a 2004-ben lefolytatott panaszügyek tükrében

2.1. A beérkezett panaszok mennyiségi elemzése

2004-ben a Panaszbizottsághoz mind a 4. § alá tartozó panaszok, mind az úgynevezett egyéb panaszok igen nagy, ámde a korábbi évekhez képest több mint 20 százalékkal kisebb számban érkeztek.² A 2004 során beérkezett több mint 400 panasz közül az általam lefolytatott részletes vizsgálat a soros elnök által elutasított vagy legalább első fokon lezárult 329 panaszra terjedt ki.³ Ezek közül a vizsgált időszakban 124 minősült egyéb jellegű, azaz nem a 4. § alá tartozó panasznak, míg a fennmaradókat a kiegyensúlyozott tájékoztatással kapcsolatos panaszként nyújtották be.

A kétféle panaszügy egymáshoz viszonyított arányát illetően megállapítható, hogy több olyan panasz érkezett, amelyben a panaszos a 4. § sérelmére hivatkozott, az egyéb ügyekben mégis több érdemi döntés született. Ezek aránya a 4. § alá tartozó panaszok esetén az 50 százalékot sem éri el (66 eset), aminek az a fő oka, hogy a törvény sokkal szigorúbb eljárási feltételeket támaszt benyújtásukkal szemben.

A panaszügyekben hozott érdemi döntések közül 32 legalább részben helyt adott a panasznak, míg a többi ügyben alaptalannak találták azt. Közel 80 esetben került sor a panasz eljárási ok miatti elutasítására, míg néhány egyedi esetben az eljárás megindult, később azonban azt valamely ok miatt – például azért, mert a panaszos időközben lehetőséget kapott álláspontja kifejtésére a műsorszolgáltatótól – megszüntették.

2.2. A panaszeljárás megindításának akadályai

Az eljárási okból való elutasítások nagy száma miatt szükséges annak elemzése, hogy mi okozza ezt a jelenséget. Érdemi vizsgálat nélküli elutasításra akkor van lehetőség, ha a panaszos nem minősül az Rttv. szerinti érintettnek, vagy ha kérelmével nem fordult a műsorszolgáltatóhoz, esetleg ezt megtette, de nem tartotta be az arra vagy a Panaszbizottsághoz fordulásra előírt 48 órás határidőt, illetve szó lehet arról is – amiként az a vizsgált időszakban hét alkalommal is előfordult –, hogy a panaszos a műsorszolgáltatótól már korábban kapott lehetőséget álláspontja kifejtésére. Extrémnek minősíthető a példa, de egy alkalommal az is előfordult, hogy a Pb a vizsgálat lefolytatása után arra a megállapításra jutott, hogy a panaszos által jelzett csatornán és időpontban nem is volt olyan műsor, amelyre a panaszos hivatkozott.⁴

Az egyes eljárási okok közül, amelyek miatt a panaszt elutasították, egyet sem lehet dominánsként kiemelni. Ugyanakkor igen nagy a száma az olyan elutasításoknak, amelyek egyaránt hivatkoznak a személyes érintettség hiányára és arra is, hogy a panaszos nem vagy nem időben fordult a műsorszolgáltatóhoz. Ebből arra lehet következtetni, hogy bár a testület már hosszabb ideje tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a nagyközönség tájékozottabb legyen e téren, és ezért honlapján is szerepelteti a panaszügyek eljárási szabályait és a panaszeljárás megindítására szolgáló nyomtatványt, az eljárás megindításának feltételeivel sokan még most sincsenek tisztában.

A korábbiakhoz képest előrelépést jelentett, hogy a Panaszbizottságnak a vizsgálatkor hatályos ügyrendje már rögzítette azon garanciális jellegű eljárási szabályokat, amelyek alkalmazása akkor válik szükségessé, ha a beérkezett panasszal szemben valamilyen eljárási kifogás merül fel. Ezek hiánya korábban azért jelentett gondot, mert a panaszos nem tudott jogorvoslattal élni azon döntés ellen, amelyben panasza egyéb panaszkénti elbírálásáról döntöttek (Bayer, 2001).

Az új ügyrend szerint az eljárási okból való elutasítás esetén a panaszos az erről szóló döntés kézbesítésétől számított 48 órán belül kérheti a panaszbizottsági tanács elé utalást, amely kérésnek a soros elnök köteles eleget tenni, és még a tanács e tárgyban hozott döntése ellen is lehet a testülethez jogorvoslattal fordulni, ennek határideje 48 óra. Hasonló az eljárás rendje abban az esetben is, ha a soros elnök úgy ítéli meg, hogy a panasz nem a 4. §-ra vonatkozik, és ezért azt egyéb panaszként kívánja a Pb tanácsa elé terjeszteni.

Az eljárási feltételek fennállásának megítélése sem egyszerű azonban minden esetben, ami abból is látható, hogy a 2004-es év folyamán sem volt az ezzel kapcsolatos gyakorlat teljesen egységes. A legnagyobb ingadozás a személyes érintettség megállapításakor tapasztalható. Ez arra vezethető vissza, hogy míg objektív feltételek és bizonyítékok vizsgálatával eldönthető az, vajon a panaszos valóban fordult-e a műsorszolgáltatóhoz, és azt határidőben tette-e,⁵ addig az, hogy egy adott ügyben valamely személy érintettsége megállapítható-e, csak számos szubjektív körülmény figyelembevételével lehet csak vizsgálható.

Az esetek döntő többségében ugyanakkor valóban komolyan és utólag is helytállónak bizonyuló módon vizsgálják a panaszos személyes érintettségét, és erre figyelemmel jut a soros elnök vagy az eljáró tanács arra a következtetésre, hogy a panaszt személyes érintettség hiányában el kell utasítani.⁶

Egy alkalommal⁷  azonban az is előfordult, hogy az ügyben eljáró tanács eltért az általános gyakorlattól, és az MSZP-székház előtt önmagát felgyújtó asszonyról szóló, a Magyar Rádió Krónika című műsorában 2004. február 5. napján elhangzott tudósítás egyes részei miatt egy sem az MSZP-vel, sem az önégető személlyel semmilyen kapcsolatban nem álló magánszemély panaszát érdemben, a 4. § alá tartozó panaszként vizsgálták, mivel az eljáró tanácsnak – a soros elnökével ellentétesen – az volt az álláspontja, hogy „a hallgató a tényszerű és kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz való jogában szenvedett sérelmet”. Ha ezt az értelmezést fogadnánk el, gyakorlatilag megszűnnének a panasztétel személyi korlátai, ami a médiatörvény indokolását figyelembe véve talán nem is lenne ellentétes a jogalkotói szándékkal, azonban a hatályos törvényi szövegből ez az értelmezés semmiképpen sem vezethető le.

A gyakorlat teljes egységesítése azért is fontos lenne, mert mind 2003-ban, mind 2002-ben volt rá példa, hogy hasonló jellegű érvelést alkalmaztak a panaszosok. Így például 2003-ban a Lelkiismeret ’88 Csoport egy megmozdulásához kapcsolódó bírósági tárgyalás bemutatását arra hivatkozva kifogásolta egy egyébként nem érintett személy, hogy a vételkörzet lakosságához tartozik, és mint ilyet nagyon foglalkoztatják az állampolgári jogok megőrzésével kapcsolatos kérdések, ezért pedig az ezekkel kapcsolatos kiegyensúlyozatlan tájékoztatás őt szimpátiájától vagy antipátiájától függetlenül sérti.⁸  Kérelmét először érdemben vizsgálták, a másodfokon eljáró ORTT azonban az érintettség hiánya miatt elutasította.⁹

Hasonló jellegű a 2002-es eset is: A panaszos a költségvetési törvényt jelölte meg érintettsége alapjaként, és arra hivatkozott, hogy adófizetőként az ő pénzéből tartják fenn a Magyar Rádiót, amelynek tájékoztatását nem találja hitelesnek. Az ügyben – bár a helyzet érdekes kérdéseket vetett volna fel – bírósági döntés azért nem született, mert a panaszos ezzel kapcsolatos keresetét elkésetten nyújtotta be, így azt mind az első fokon, mind a másodfokon eljáró bíróság elutasította.¹⁰

2.3. Az eljárás lefolytatásának időtartama

Az Rttv. azért állapít meg szoros határidőket a panaszügyekben, hogy alapos igény esetén a sérelmet szenvedett személy a lehető leggyorsabban kifejezésre juttathassa saját álláspontját, hiszen az elektronikus médiának a törvény indoklása által is hivatkozott „sajátos hatásmechanizmusai” csak így ellensúlyozhatók megfelelően. Ugyanakkor az előírt szoros határidők ellenére a gyakorlatban azt tapasztalhatjuk, hogy mind a Pb által lefolytatott eljárások során, mind akkor, ha a felek valamelyike a jogorvoslati lehetőségét kihasználva a testülethez fordul, hosszabb idő telik el addig, míg ügyében döntés születik.

A Panaszbizottság 2004-es érdemi döntései közül szúrópróbaszerűen, de az év minden szakából kiválasztott alábbi döntések azt példázzák: a legritkább esetben kerül sor arra, hogy a panaszt a törvény által előírt 15 napos határidő alatt bírálják el. Az ebből a szempontból is vizsgált 19 esetben a döntéshez átlagosan szükséges idő hossza 21,26 nap volt, az arra előírt határidőben összesen három ügy fejeződött be.

Még rosszabb a helyzet, ha a testület rendelkezésére álló nyolcnapos határidő betartását vizsgáljuk. A jelen írás elkészítése során egyéb okokból is elemzett testületi határozatokat alávetettük a fentiek szerinti határidő-vizsgálatnak is, és azt állapítottuk meg, hogy a testület a véletlenszerűen, illetve fontosságuk alapján kiválasztott esetekben egy alkalommal sem tudta betartani a számára határozathozatalra előírt határidőt, és nyolc helyett átlagosan 40,25 napra volt szüksége a döntéshozatalhoz.

Sem a Panaszbizottság, sem az ORTT nem képes tehát betartani az előírt eljárási határidőket. Késedelmes eljárásuk okait e tanulmány keretei között nehéz lenne megállapítani, azonban a 15 és nyolcnapos határidő eleve túlzottan rövidnek mondható, mivel ez a Panaszbizottság tagjai esetén szinte főállású munkavégzést igényelne, holott ők megbízatásukat nem munkaviszonyban vagy más hasonló jellegű jogviszonyban látják el. A testület esetében is az kellene a nyolcnapos határidő betartásához, hogy tagjai a jogorvoslati kérelmek viszonylagos gyakoriságára tekintettel szinte folyamatosan és határozatképes létszámban rendelkezésre álljanak, és ez alatt az idő alatt még az ügy minden részletével is módjukban álljon megismerkedni.

Erre is figyelemmel indokolatlannak mondható a panaszosokra vonatkozó rövid határidők hatályban tartása, hiszen a panasztételt követő, gyakran több évig elhúzódó eljárások hossza miatt nincs gyakorlati jelentősége annak, hogy a panaszosok kifogásaikat 48 óra vagy 48 nap alatt terjesztik elő.

A szoros eljárási határidők hatékonyságának vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, hogy a panaszügyek nem minden esetben fejeződnek be a testület által hozott határozattal. Ha a testület a Pb-t új eljárásra utasítja, vagy ha határozatával szemben a felek valamelyike bírósághoz fordul, további hosszú évek következhetnek.¹¹ Az ügyek rendkívüli elhúzódását mutatja az is, hogy a 4. § (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatban hozott és 2004-ben jogerőssé vált bírósági ítéletekben vizsgált műsorok közül egy sem 2004-ben került adásba. A Legfelsőbb Bíróság által a 2004-es évben hozott és jelen írás készítése során vizsgált hat ítéletben tárgyalt műsorszámok közül a legkorábbi már 1999. november 16. napján adásba került, míg a legfrissebb is 2001 februárjában volt látható. A Fővárosi Bíróság, illetve a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletei alapjául szolgáló ügyek között kettő is 2000 novemberében sugárzott műsorok miatt indult, további másik kettő pedig 2001-ben adásba került műsor miatt. Olyan bírósági döntést, amelyet 2004-es műsor kapcsán hoztak, 2004-ben nem találtam.

2.4. A panaszosok és a panaszokkal érintett műsorok köre

Részben a szigorú eljárási korlátokra vezethető vissza az is, hogy a panasztevők között a kezdetektől fogva nagy arányban képviseltetik magukat a politikai pártok és mozgalmak, valamint bizonyos civil szervezetek, amely utóbbiak közül a Reális Zöldek elnevezésű társadalmi szervezet a vizsgált idei 18 panaszával mindenképpen kiemelendő.

A Panaszbizottság működésének kezdetétől magas számban érkeznek panaszok a pártoktól, így például 1997-ben 55-ből 15 panaszt valamilyen politikai párt nyújtott be,¹²  a jelen írásban vizsgált esetekben pedig körülbelül 1/3-ra tehető a politikai pártok vagy mozgalmak, illetve képviselőik által benyújtott, a 4. § alá tartozó panaszok aránya. Az egyes pártokat és politikai mozgalmakat illetően rögzítendő, hogy a parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ nem nyújtott be kifogást 2004 során, míg a legnagyobb aktivitás ebben a körben a Fidesz-MPSZ részéről volt tapasztalható.

A jelenség arra is visszavezethető, hogy elsősorban a pártok és az e téren aktív civil szervezetek rendelkezhetnek a kellő infrastruktúrával és jogi ismerettel ahhoz, hogy az adásokat viszonylag folyamatosan figyelni tudják, és a nekik valamilyen okból nem tetszőkkel szemben panaszt tehessenek, továbbá személyes érintettségüket is viszonylag széles körben tudják igazolni. Ezzel szemben a magánszemélyek hiába észlelnek egy akár nyilvánvalónak is tekinthető kiegyensúlyozatlanságot, ha az csak a természetes jogérzéküket sérti, de ezen túlmenően más érintettséget igazolni nem tudnak.

Mindez azonban ahhoz vezet, hogy mind a nagyközönségnek, mind a szakíróknak úgy tűnik, hogy a panaszbizottsági eljárás szinte minden esetben politikai ügy, ami minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a politika iránt kevéssé érdeklődők ne is próbálkozzanak a panaszeljárás igénybevételével. A pártok, a politikai mozgalmak nagy aktivitása elméletben nem egyértelműen értékelhető negatívumként, mert a parlamentáris demokráciákban – így a magyar alkotmányos rendszerben is – a pártok részt vesznek a népakarat kialakításában, és ekként elfogadható, hogy a közbeszéd formálásában nagy szerepet játszanak.

Kérdés ugyanakkor, hogy a jelenség – amellett, hogy távol tartja a panasztételtől a politikai szférától távolabb álló magánszemélyeket – nem korlátozza-e más módon is a véleménynyilvánítás, a sajtó és a szerkesztők szabadságát. A politikai pártok és mozgalmak panaszaikkal ugyanis két, egyaránt rossz megoldás közüli választásra késztetik a gyakran bepanaszolt hírműsorok szerkesztőit. Egyrészt dönthetnek úgy, hogy túlzott óvatossággal eljárva mindig mindenkit megkérdeznek, ezzel sokszor szinte élvezhetetlenné téve a hírműsorokat az egyszerű érdeklődők számára. Másrészt megoldásként kínálkozik az is, hogy a szerkesztők egy gyakorlatilag politikamentes, bulvárjellegű hírműsort állítsanak össze, amely az unalmassá váló kiegyensúlyozott hírműsoroknál nagyobb közönséget vonzhat, és még a panaszeljárás réme is kevésbé fenyegeti, amely magatartás a közbeszédben a szerkesztők „ami nincs, abból nem lehet botrány” filozófiájaként vált ismertté (Vásárhelyi in Szabad-e..., 2002: 60).

Mind a panaszosok köréből, mind a kiegyensúlyozottság követelményét megfogalmazó rendelkezésből az következik, hogy a panasszal érintett műsorok a legnagyobbrészt a televíziós és rádiós hírműsorok, illetve az aktuális közéleti kérdésekkel is foglalkozó magazinműsorok. Megállapítható, hogy a hír- és a magazinműsorok közül is azokat éri a legtöbb panasz, amelyek vállalják a politikai témák bemutatását, hiszen például a híradók közül a 2004-es év vizsgált időszakában a Magyar Televízió (MTV) Híradóját 23, a Magyar Rádión reggel, délben és este is hallható Krónikát 12 panasz, aHírTV-n sugárzott Híradót, illetve Híreket öt panasz érintette. Ehhez képest elenyésző a lényegesen több bulvár- és sokkal kevesebb politikai témát feldolgozó TV2 Tényeket érintő egy, az RTL Klub Híradóját érintő két panasz, amelyek számát még a Magyar Rádióban csak heti egy alkalommal jelentkező 16 óra, illetve az MTV-n késő esete sugárzott Este című műsorok miatt tett három-három panasz száma is meghaladja.

A többi magazinműsor vonatkozásában is hasonló arányok tapasztalhatók. Míg a politikai kérdéseket boncolgató Nap-Kelte 14 panasszal volt kénytelen szembesülni, addig a Fókuszt (RTL Klub) kettő, az Aktív(TV2) című műsort pedig egy panasz érintette. Mindez pedig alátámaszthatja az „Ami nincs, abból nem lehet baj” filozófia követésének előnyeit.

A Reális Zöldek nevű szervezet fokozott aktivitására vezethető vissza ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos panaszok e téma tényleges arányánál nagyobb arányban jelennek meg. Ebben a körben az említett szervezet panaszt tett azért is, mert a Magyar Rádió Oxigén című műsorában valamelyik nyilatkozó a Drávát Európa utolsó természetes folyójának nevezte,¹³ és azért is, mert ugyanezen műsorszolgáltató Krónika című műsorában egy tudósítás kapcsán az ott megszólaló személy „szigetközi kedvező árvíz”-ről beszélt,¹⁴ ami miatt fennáll a veszélye annak, hogy a környezetvédelmi kérdések egy idő után ugyanúgy kerülendővé válnak a szerkesztők számára, mint a politikai témák. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy e szervezet aktivitása nem korlátozódik az úgynevezett zöld témákra, hiszen például tettek már panaszt azért is, mert az MTV Híradójában a zsidó vallást a történelmi egyházak közé sorolták.¹⁵

Végezetül utalni kell arra, hogy természetesen egyéb jellegű műsorokat is ér panasz,¹⁶  ezek azonban legfeljebb egy-két alkalommal szerepelnek a 2004-es év krónikájában. Kiemelkedik közülük az m1-en sugárzott Tévé Ügyvédje öt panasszal, ami minden bizonnyal részben arra is visszavezethető, hogy elhúzódó vita alakult ki a műsor szerkesztői, illetve a Reális Zöldek között.

Ha pedig nemcsak az egyes műsortípusokat, hanem a különböző műsorszolgáltatók elleni panaszokat is összevetjük, az az érdekes eredmény kapható, hogy a közszolgálati adók közül a legkevésbé érintettnek a Duna Televízió bizonyult, amellyel szemben egész évben csupán egyetlen, egyéb ügynek bizonyult panasz érkezett – ez azonban a műsorszolgáltató viszonylag alacsony nézettségi adatai mellett a célközönsége összetételére is visszavezethető.

2.5. A szerkesztői szabadság elvének érvényesülése

A médiatörvény 3. szakasza kimondja, hogy „a műsorszolgáltató – a törvény keretei között – önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik”. Az Rttv. idézett rendelkezésében szereplő „a törvény keretei között” kifejezés egyértelművé teszi, hogy a szerkesztői szabadság nem korlátlan, hanem annak gyakorlásakor különös figyelmet kell fordítani a törvényi előírások betartására. Ez viszonylag könnyűnek nevezhető abban az esetben, amikor tilalmazott cselekményként bűncselekmény elkövetésére vagy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének esetleges sérelmére gondolunk. Ezzel szemben a kiegyensúlyozottság követelményének betartása és betartatása, illetve a szerkesztői szabadság tiszteletben tartása között viszonylag nehezen húzható meg a választóvonal, amit az ilyen konfliktust felvető idei esetek nagy száma is alátámaszt.

2.5.1. Ami a hírekből kimarad...

Viszonylag újnak volt tekinthető 2004-ben a pártok (és itt elsősorban a Fidesz-MPSZ aktivitása erős) azon törekvése, hogy a hírműsorok összeállítását és szerkesztését befolyásolják panaszaikkal. Ezekben az esetekben nem egy meghatározott eseményről szóló tudósítás kiegyensúlyozatlanságát kifogásolják, hanem azt, hogy a műsorszolgáltató nem adott hírt valamely, általuk fontosnak tartott eseményről. E törekvések kapcsán mind a Pb, mind a testület részéről az a magatartás látszik általánosnak, hogy ha egy esemény az adott napon egyáltalán nem szerepelt az érintett műsorban, akkor nem marasztalják el a műsorszolgáltatót amiatt, hogy nem adott hírt róla.

Ezzel a testületi gyakorlattal teljesen egyet lehet érteni, hiszen a 4. § (1) bekezdése egyértelműen azt rögzíti, hogy a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről szóló tudósításnak kell kiegyensúlyozottnak lennie, nem pedig azt, hogy a műsorszolgáltatónak kötelezettsége minden, a potenciális érintettek által fontosnak ítélt eseményről tudósítani. Ilyen kötelezettség legfeljebb az Rttv. 23. § (2) bekezdése alapján és csak közszolgálati műsorszolgáltatók vonatkozásában áll fenn, ennek vizsgálata azonban semmiképpen sem tartozhat a rendes panaszokkal kapcsolatos eljárás alá.

A fenti érvelést elfogadó döntés született abban a panaszügyben, amelynek során a Pb – ha nem is egyhangúan – rögzítette: nem megalapozott egy párt azon panasza, hogy az MTV Híradója nem tudósított két politikusuk sajtótájékoztatójáról.¹⁷ Amint ugyanis azt a Pb megállapította: „nincs alanyi jogon követelhetősége valamely esemény bemutatására az érdekelt panaszosnak”. Hasonló következtetésre jutottak egy másik ügyben is, amikor rögzítették: a Tényeknek a 3. § (2) bekezdésére figyelemmel nem volt kötelezettsége, hogy tudósítson a forintválság kapcsán tartott ellenzéki sajtótájékoztatóról, ha az ugyanezen témát érintő kormányszóvivői tájékoztatásról sem számolt be.¹⁸

A Panaszbizottság azonban nem mindig következetes a hasonló jellegű ügyek megítélésében. Egy alkalommal azért marasztalták el az MTV-t, mert Híradója más közszolgálati médiumokkal szemben nem számolt be Szíjjártó Péter sajtótájékoztatójáról.¹⁹ Az ORTT azonban 1236/2004 (IX. 25.) számú határozatával helyt adott az MTV Rt. jogorvoslati kérelmének arra hivatkozva, hogy mivel a Híradóban ezen a napon „az adott sajtótájékoztató vonatkozásában semmilyen hír, közlés nem hangzott el, így annak tekintetében nem merülhetett fel a sokoldalú tájékoztatás követelményének sérelme”.

A 42/2004 (I. 15.) számú határozattal a másodfokon eljáró testület érdemben megalapozott döntést hozva elutasított egy panaszt, amelyet azért nyújtottak be, mert az MTV Híradója nem tudósított egy sajtótájékoztatóról. Indokolása azonban nem a fentiek szerint alakult, hanem abban megjegyzéseket fűztek az aznapi beszámolók fontosságához, és még olyan megállapítást is tettek, hogy ha az Audi-gyárban tett miniszterelnöki látogatásról szóló tudósításnak volt helye a Híradóban, szólni kellett volna a két ellenzéki sajtótájékoztatóról is. Álláspontunk szerint a Híradó napi szerkesztésébe való ilyen mértékű beavatkozás – még ha nem is tartalmaz elmarasztalást és szankciót, és mellette külön is hangsúlyozták a szerkesztői szabadság fontosságát – megengedhetetlen.

Van azonban olyan eset is, amely még veszélyesebb tendenciára mutat: A Pb döntését nagyrészt elfogadva egy esetben maga a testület is akként határozott,²⁰ hogy az MTV Híradója az európai választások kampányidőszakában megsértette az Rttv 4. §-ának (1) bekezdését, amikor a kampányhírek között egy Fidesz-rendezvényről sem számolt be, holott más pártokat szerepeltetett a műsorban, és az MTI aznapi hírei között is szerepelt fideszes kampányesemény. A testület kifejezetten rögzítette azt is, hogy a

„Magyar Televízió Rt. azon kifogása, amely szerint nem szerepelhet minden párt mindennap a műsorában, nem megalapozott, hiszen a Fidesz-MPP mint a legnagyobb ellenzéki párt joggal várhatja el rendezvényeinek az említett műsorszámban való bemutatását, de legalább megemlítését.”

Ezzel szinte alanyi jogot keletkeztet a közszolgálati Híradóban való szereplésre egy bármilyen érdektelen rendezvény számára is, ami a korábban már ismertetett apolitikusság irányába hathat, hiszen kétségtelenül egyszerűbb a műsorszolgáltatónak egy eseményről sem tudósítania, mint mindennap minden érintett összes rendezvényén ott lenni. Ráadásul a testület érvelése alapján a napi hírműsoroknak mind egyező tartalommal kellene megjelenniük, hiszen ha az egyik tudósít egy eseményről, onnantól ugyanez egy másiktól is elvárható.

Helyesnek tartjuk ugyanakkor azt a panaszbizottsági és testületi gyakorlatot, amely megállapítja a 4. § sérelmét abban az esetben, ha valamely téma szerepel a Híradóban, ugyanakkor azzal kapcsolatban csak az egyik oldalt szólaltatják meg. Ez történt például a Malév tervezett privatizációja kapcsán,²¹ illetve akkor, amikor a Híradó – noha magáról az eseményről tudósított – nem adott hírt arról, hogy az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén a legnagyobb ellenzéki párt képviselői nem vettek részt.²²

2.5.2. A szerkesztőktől, műsorvezetőktől elvárható gondosság

A szerkesztői szabadság – mivel annak korlátai vannak – nem jelenti azt, hogy a műsorok összeállítóit ne terhelné egyfajta gondossági kötelezettség, azaz ne kellene mindent megtenniük a műsor minél kiegyensúlyozottabb megszerkesztése érdekében. A mindennapi gyakorlat szerint azonban sokszor nehéz az elvárhatóság határait megtalálni, amint a következő esetekből is kitűnik.

Az egyik legfontosabb kérdésnek az bizonyult, hogy a szerkesztői szabadság alapján mennyiben van a műsorkészítőknek lehetőségük arra, hogy egy-egy alkalommal már adásba került anyagot valamilyen ok miatt utólag módosítsanak, és ekként az ismétlés során már egy megváltoztatott műsort sugározzanak. Az mind a testület, mind a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján egyértelművé vált, hogy egy nyilvános eseményen elhangzott beszédet utólag, a nyilatkozó tudta nélkül nem lehet feliratokkal ellátni, mivel a már egy alkalommal leadott műsor utólagos feliratozásával megfosztják az érintett személyt a reagálás lehetőségétől,²³ és ezzel túllépik a szerkesztői szabadság határait. Ugyanakkor a hallgatói telefonok összeállítása és megvágása a törvényi keretek közt szabadon történik,²⁴ amiként a műsorszolgáltatónak lehetősége van arra is, hogy egy korábban felvett riportot szerkesztett, vágott formában sugározzon. A különbségtétel alapja, hogy a még nem sugárzott anyag összeállításakor a szerkesztői szabadság elve érvényesül, és a szerkesztőnek az az elsődleges kötelezettsége, hogy a műsor egésze legyen kiegyensúlyozott, tárgyilagos, időszerű és tényszerű,²⁵ nem pedig az, hogy egy bármilyen hosszú interjút teljes terjedelmében adjon le.

Az utólagos módosítással kapcsolatos útmutatást tartalmaz az a Pb-döntés is,²⁶ amely szerint ismétlés esetén akkor teljesül a kiegyensúlyozottság követelménye, ha a műsorszámot változtatás nélkül sugározzák, és ha mégis elengedhetetlennek tűnik a változtatás az időmúlás miatt, feltétlenül tájékoztatni kell a nézőket a módosítás tényéről.

Nemcsak az utólagos módosítás, a vágás és a feliratozás kérdéskörét tárgyalta azonban kimerítően a Pb és a testület, hanem többször merült fel kérdésként az is, meddig kell elmenniük a szerkesztőknek az ellenérdekű fél felkutatásában. Nem derült például ki érdemben, hogy a Reális Zöldek nevű szervezet vezetőjét – aki a más zöld szervezetek által 2000 novemberében az akkori környezetvédelmi miniszterrel szemben szervezett tüntetésen a mintegy 80–100 ember között „I love Pepó” feliratú táblával állt a másik oldal egyedüli képviselőjeként – meg kellett volna-e találnia a 16 óra című rádióműsor szerkesztőinek, amikor tudósítást készítettek az eseményekről. A Panaszbizottság és a testület úgy ítélte meg, hogy az ellenvélemények megszólaltatásának hiányában sérült a 4. § (1) bekezdése, és az ügyben eljáró elsőfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy minthogy a panaszos „a tüntetésen ellenvéleményét táblán jelenítette meg, megszólaltatását nem lehetett volna mellőzni”.

Úgyszintén a Reális Zöldekhez kapcsolódik az a panasz, amelyben azt kifogásolták, hogy a Magyar Rádió Kék Bolygó című műsorában csak a ligniterőművekkel szembehelyezkedő álláspontok hangzottak el. A műsorszolgáltató azzal védekezett, hogy egy készülő demonstráció kapcsán annak egy szervezőjét szólaltatták meg, ezért nehéz lett volna ellenérdekű véleményt képviselő személyt találni. A bíróság azonban megállapította,²⁷ hogy ebben az esetben nem járt el helyesen a műsorszolgáltató, mert ha nem is talált az ellentétes véleményt képviselő személyt, arról tájékoztatnia kellett volna a hallgatókat, hogy a ligniterőművek kérdése vitatott a szakemberek között. A konkrét eseményekről szóló tudósítások kapcsán 2004 végén már ellentétes testületi álláspont is született, amikor rögzítették, hogy a Kovács László biztosjelölt brüsszeli meghallgatásáról szóló tudósításnak nem elengedhetetlen eleme a Reális Zöldek megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos álláspontjának megjelenítése.²⁸

Egy másik ügyben – amikor mind a Fókusz, mind az Aktív című műsorokat bepanaszolták –, ha csak a másodfokon eljáró testület részéről is, de egyértelműen megállapításra került, hogy nem kell az ellentétes oldalt megszólaltatni akkor, ha annak autentikus képviselője elzárkózik a nyilatkozattétel elől, és egyebekben (felkonferálás, kommentár) a műsorszám vitatott része kiegyensúlyozottnak tekinthető.²⁹ Úgyszintén a szerkesztői szabadság gyakorlati érvényesülését szolgálta a Legfelsőbb Bíróság azon döntése, amely szerint a tudósítótól „nem várható el, hogy a megszólalásra hivatott riportalanyok közül szakszerűen válasszon”, és ekként nem lehet olyan kötelezettsége sem, hogy a jogvégzett védő nyilatkozatával egy másik jogvégzett személy nyilatkozatát állítsa párhuzamba. Ezzel szemben elegendő, ha a kiegyensúlyozottságot a másik oldal egy képviselőjének megszólaltatásával éri el, ami jelen esetben nem vitásan megtörtént.³⁰

A szerkesztői gondosság és elvárhatóság körében merül fel az a kérdés is, mennyiben várható el a szerkesztőktől az, hogy ha egy kérdéssel hosszabb időn át foglalkoznak, akkor az arról szóló minden műsor mindig teljesen kiegyensúlyozott legyen.

Utalni kell arra a helyesnek tartható gyakorlatra, amely – míg a közvéleményt kevés ideig vagy egyszeri alkalommal foglalkoztató ügyekben a konkrét műsoron belül vizsgálja a kiegyensúlyozottság követelményének teljesülését – addig a hosszabb ideje terítéken levő ügyek esetén az azokkal foglalkozó műsorok egész folyamát veszi figyelembe. Ilyen például a Baumag-ügy, amellyel kapcsolatban a Pb arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha az Este című műsor már számos adásában beszámolt a károsultak sérelmeiről, akkor – ha végre sikerül megszólaltatniuk a Baumag Szövetkezet vezetőjét – már nincs szükség arra, hogy ismételten szereplési lehetőséget adjanak nekik, különös tekintettel arra, hogy az interjú felvezetőjében a károsultak képviselője is megszólalt.³¹

Tapasztalataink szerint nagyon sok múlik azon, hogy az adott műsorban szereplő műsorvezető miként értékeli a szerepét, és tisztában van-e azzal, hogy ellenérdekű fél hiányában neki kell a megszólaltatottal ellentétes véleményeket is képviselnie.

Míg bizonyos esetekben a műsorvezetői elfogultság egyértelműen megállapítható,³²  addig sokszor nehezebb megtalálni azt a határt, ameddig a műsorvezetőnek az ellentétes véleményt képviselnie kell. Bár például a HírTV a „Nap vendége” című műsorával kapcsolatban az MDF azért tett panaszt, mert a műsorvezető szerintük az MDF-re nézve sértő kijelentéseket tett, addig a Pb úgy ítélte meg, hogy mivel a riportalany is ehhez a párthoz tartozott, a műsorvezető helyesen járt el, hiszen éppen az a feladata, hogy a riportalany álláspontjával ellentétes kérdéseket tegyen fel.³³

A szerkesztőktől elvárható gondosság és a műsorvezetőtől elvárható magatartás kapcsán kialakult gyakorlat összességében megfelelő megoldást jelent. Egyrészt alkalmas arra, hogy biztosítsa a szerkesztői szabadság érvényesülését, és nem szab azzal szemben teljesíthetetlen követelményeket. Másrészt viszont a gondossági minimum rögzítésével lehetővé teszi, hogy véleménynyilvánítási jogával a mindenkori másik oldal képviselője is élni tudjon.

Éppen ezt a helyes gyakorlatot töri meg azonban a 2004. december 5-én tartott népszavazás és az azt megelőző kampány rádiós interpretálásáról szóló két panaszbizottsági határozat, amelyben megállapították ugyan, hogy a Magyar Rádió Krónikájának egy-egy műsorában csak az egyik fél kapott megszólalási lehetőséget, elfogadták azonban a Rádió képviselőjének azon érvelését, miszerint műsorszolgáltatási szabályzatuk lehetőséget ad arra, hogy a kiegyensúlyozottság követelménye ne egy műsoron belül, hanem egy egész műsorfolyamban érvényesüljön. Ez az érvelés azonban különösen a konkrét esetben volt nehezen elfogadható, hiszen egy népszavazás és az azt megelőző kampány olyan esemény, amellyel kapcsolatban már hetekkel előre lehetett volna gondoskodni arról, hogy a kampány során és különösen a szavazás másnapján ellentétes véleményeket képviselőktől kaphasson a közszolgálati műsorszolgáltató nyilatkozatot.

2.5.3. A műfaji sajátosságok figyelembevétele

A véleményszabadság érvényesülésének vizsgálatakor az a kérdés is felmerül, hogy egyes műsortípusok – így különösen a publicisztika, a jegyzet, illetve a szatirikus, humoros adások (például a Heti Hetes vagy a HírTV Szerintem című műsora) – esetében mennyire várható el a kiegyensúlyozottság és pártatlanság követelményének teljesítése, illetve hogy az ezekkel kapcsolatos panaszok és döntések nem korlátozzák-e a szabad véleménynyilvánítást.

Ezen a téren több érdekes Pb-döntés született. Ezek közül az felel meg a 36/1994 (VI. 24.) AB-határozatban is rögzített alapvető elvnek, amely azt mondja ki, hogy a közszereplőknek többet kell tűrniük.³⁴Megfordult azonban a szavazati arány egy másik ügyben, ahol a magasabb tűrési küszöb elismerése mellett az eljáró tanács többsége arra a megállapításra jutott, hogy kell lennie egy határnak, amelyet nem lehet átlépni, míg a kisebbségben maradt tag szerint „az esztétikai kérdésekben való állásfoglalás – a következetes panaszbizottsági gyakorlat szerint – nem tartozik a Panaszbizottság hatáskörébe”. ³⁵

Álláspontunk szerint az a gyakorlat a helyes, amelyik nem megy bele az ilyen típusú műsorok szereplői által kinyilvánított vélemények és az esztétikai kérdések vitatásába, amit különösen indokol az, hogy a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság követelményét a jogalkotó kifejezetten a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről való tájékoztatás kapcsán írt elő. Az ilyen típusú műsorok célja nem a tájékoztatás, hanem a szereplők által az aktuális témákról kialakított vélemények megismertetése a nézővel, és ekként ezeken a megnyilvánulásokon nem kérhető számon a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye.

Azért sem lehet az ilyen műsorokon a kiegyensúlyozottságot számon kérni, mert azzal sérülne a szereplők véleménynyilvánításhoz fűződő joga. Amint azt a Pb egy nyilatkozatában helyesen állapította meg: az ilyen típusú műsorok nem számítanak politikai és hírszolgáltató műsornak, és ezért a szereplőkre nem vonatkozhat a 4. § (4) bekezdésében rögzített kommentálási tilalom sem, „hiszen az értékelő magyarázatok szerzői maguk a szereplők”. ³⁶

A magyar jogrendszer ráadásul széles körben tartalmaz olyan szabályokat, amelyek alapján a ténylegesen becsületsértő vagy rágalmazó, esetleg valótlan kijelentések esetén a sértett polgári jogi vagy büntetőjogi eljárást kezdeményezhet. Erre figyelemmel pedig teljességgel felesleges az ugyanabban a műsorban elhangzott ugyanazon kijelentés miatt még a panaszeljárás megindítását is lehetővé tenni.

Végezetül ebben a körben említendő az is, hogy nemcsak a műsor, hanem a műsorvezető egyedi stílusa sem adhat okot a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelmény sérelmének megállapítására. Ez is olyan esztétikai kérdés, amely nem vonhat maga után olyan állami aktust, amely alkalmas lehet a műsorok tartalmának központi befolyásolására. Így például panasz érkezett Hajós András azon bejelentkezése kapcsán is, amely a december 5-i népszavazás napján adásba került, A szólás szabadsága című MTV-műsorban volt látható. Ezzel kapcsolatban azonban a Pb eljáró tanácsa azt rögzítette, hogy bár

„Egyedi stílusú volt, azonban a médiatörvény nem tesz általánosan elfogadott meghatározásokat a műsorok stílusára vonatkozóan, a törvény alapelveinek pedig egyike sem sérült”.³⁷ 

Álláspontunk szerint a fenti megállapítással a Pb-nek az adott ügyben eljáró tanácsa olyan előremutató döntést hozott, melyet érdemes lett volna a szélesebb nyilvánossággal is megismertetni, hiszen kitűnő példát szolgáltat arra, mely esetek azok, amikor pusztán esztétikai kérdésekről, nem pedig a kiegyensúlyozottság követelményének megsértéséről van szó.

3. Az ORTT egyéb jellegű tevékenysége a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás biztosítása érdekében

Az Rttv. 112. §-a alapján a testület önmaga is kezdeményezhet vizsgálatot és szabhat ki szankciót abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy a törvényben, illetve a műsorszolgáltatási szerződésben rögzített előírásokat a műsorszolgáltató megsértette. A 2004-es esztendőt vizsgálva azonban nem találtunk olyan határozatot, amely a fentiek szerinti hivatalbóli közigazgatási eljárás során a kiegyensúlyozottság követelményének sérelmére hivatkozva született volna, azaz úgy tűnik, maga a testület sem tartja ezen eszközt megfelelőnek a kiegyensúlyozottság biztosítására.

Egyéb eszközök is rendelkezésére állnak azonban a testületnek akkor, amikor a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményével kapcsolatos előírások betartása érdekében jár el, amelyek skálája a hírműsorok rendszeres tartalomelemzése alapján nyert információk nyilvánosságra hozatalától és a műsorszolgáltató számára írt figyelmeztető levéltől az ajánlás és az elvi állásfoglalás kibocsátásáig terjedhet. Ezen eszközök alkalmazásakor azonban az ORTT sokkal kisebb aktivitást mutatott a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás terén, mint például a reklámszabályok vagy a kiskorúakra vonatkozó előírások megszegésével kapcsolatban. Mindenképpen megemlítendő azonban, hogy az interaktív jellegű műsorokkal kapcsolatban a testület többször foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miként biztosítható azon műsorok kiegyensúlyozottsága, amelyek nagyban támaszkodnak a nézők, illetve a hallgatók telefonjaira, sms-eire, illetve elektronikus leveleire, és ekként mintegy a nézőre bízzák a műsor tartalmának meghatározását. Az ezen a téren a testület által alkalmazott eszközök többfélék, a műsorszolgáltatóhoz írt levélben,³⁸ határozatban,³⁹ ajánlásban is foglalkoztak a kérdéssel, általános jelleggel fogalmazva meg a közönségszavazások lebonyolításával, a kérdések feltevésével és az eredmény közlésével kapcsolatos követelményeket. Egy elvi állásfoglalás pedig azzal a kérdéssel foglalkozott, hogyan lehet az úgynevezett „betelefonálós” műsorok kiegyensúlyozottságát biztosítani.

4. Összegzés

A 2004-es évben a magyar elektronikus médiában alapvetően megvalósulhatott a véleménynyilvánítás szabadsága, azonban azt, hogy ehhez a médiatörvényben rögzített, a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatásra vonatkozó követelmény mennyiben járult hozzá, külön is vizsgálni kell.

Maga a jogalkotói szándék, amely arra törekedett, hogy a nézők és hallgatók az egyes közérdeklődésre számot tartó kérdésekről kiegyensúlyozott, sokoldalú, tárgyilagos, tényszerű és időszerű képet kaphassanak, elfogadható, sőt helyes, azonban az Rttv. alkalmazásának több mint tíz éve alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a gyakorlatban nem mindig működik. Ennek elsődleges oka a panaszeljárás túlpolitizáltsága, illetve az, hogy maga a testület, illetve a testületi tagok által jelölt panaszbizottsági tagok sem függetleníthetik magukat a politikai szférától. Mindez ahhoz vezet, hogy a hírműsorok a számos panasz miatt kényes egyensúlyozásra kényszerülnek a politikai szféra egyes szereplői között, így pedig a közönség gyakran semmilyen képet sem kap a világ és hazánk eseményeiről, hiszen ezek bemutatásánál sokkal kevésbé kockázatos a bulvártémák tárgyalása.

Az alkalmazott jogkövetkezmények sem hatékonyak, hiszen ha a műsorszolgáltató nem ismeri el a panasz jogszerűségét, és ezért az eljárás mind a négy fokozata lezajlik, csak az egyoldalú tájékoztatást követő három-négy év elteltével kényszerül a műsorszolgáltató a másik álláspont közlésére. Az ekkor egy-két perc alatt, érzelemmentesen elhadart, jogi kifejezésektől hemzsegő közlemény nem orvosolja az eredeti sérelmet, hiszen ha a műsort esetleg ugyanazok nézik is, mint akik a jogsértő adást látták, nem biztos, hogy emlékeznek az eredeti közlésre. Nem vonható ugyanakkor kétségbe a panaszeljárás preventív, figyelemfelhívó hatása, hiszen a műsorszolgáltató a panaszeljárás hatására mindenképpen kénytelen szembesülni az általa elkövetett hibákkal.

A szabályozás hatékonyságát megkérdőjelezi az egyes műsorszolgáltatók által folytatott, a pártatlan tájékoztatás követelményét sértő, de semmilyen módon nem szankcionált gyakorlat is. Ilyen volt például tapasztalható a Magyar Rádió részéről a Krónika című műsorokban a 2004-es európai parlamenti választások kampányidőszakában, amikor is az ellenzéki Fidesz politikusainak saját hangú szereplése több mint kétszeresével haladta meg a nagyobb kormánypárt politikusainak saját hangú szereplését, és az még a nagyobb kormánypárt és a kormány összesített megszólalásainak arányát is csak kevesebb, mint egy százalékkal múlta alul (Monori, 2004).

Mindebből pedig az következik, hogy a jelenlegi szabályozás nem hatékony, és a jogsértést éppen akkor hagyja szó nélkül, amikor az nagyobb befolyással lehet a közvélemény alakulására.

Arra az esetre, ha mindenképpen ragaszkodunk a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének és a szankciórendszernek a fenntartásához, megfontolásra ajánljuk a következő javaslatok megvalósítását:

• A panaszeljárások szabályainak és eredményének minél szélesebb körű nyilvánosságra hozása, és széles körű szakmai párbeszéd a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos követelményekről, az emiatt az újságírókra, szerkesztőkre háruló elvárásokról.
• A panaszt vizsgáló fórumok számának csökkentése, hogy a panaszügyek ne húzódhassanak el évekig. Elképzelhető lenne a sajtó-helyreigazítási eljárás szabályainak megfelelő alkalmazása vagy egy állandó jelleggel működő, főállású tagokból álló „Tartalomfelügyeleti Testület” létrehozása, amely bejelentés alapján és hivatalból is eljárhatna, és a kiegyensúlyozottság követelményének megsértése esetén annak megállapításán túl legfeljebb a jelenlegihez hasonló közlemény közzétételére kötelezhetné a műsorszolgáltatót (Szente, 2003). A javasolt szervezet döntésével szemben legfeljebb egy bírósági jogorvoslati fórum lenne igénybe vehető.

Megkerülhetetlennek látszik azonban a vizsgálat alapján egy drasztikusabb következtetés levonása is. A vizsgálat tanulságai határozottan kétségbe vonják, hogy a kiegyensúlyozottság követelményét mint kötelező előírást, illetve az ennek megvalósítása felett őrködő intézményrendszert szükséges lenne fenntartani, különösen a nem közszolgálati műsorszolgáltatók tekintetében. Ez ugyanis – mint láthattuk – kontraproduktív is lehet, mert lehetőséget ad a politikai szférának a műsorok tartalmába való beavatkozásra, és ekként a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának korlátozására, míg a közönséget elfordítja a híradásoktól, és ekként tájékozottságuk szintjét is csökkenti.

Az utóbbi évek technikai fejlődése is ezt támasztja alá: azok számára, akik érdeklődést mutatnak a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi események iránt, számos tájékozódási forrás áll rendelkezésre, köztük a sok kábeltelevíziós csatornán túl az internet is. Így az egyik oldalon megjelenő esetleges kiegyensúlyozatlanságra mód van szinte azonnal reagálni, míg a közéleti kérdések iránt kevéssé érdeklődők kiegyensúlyozott tájékoztatásának biztosítására a jelenlegi megoldás sem feltétlenül megfelelő, hiszen ez a célcsoport az, amelyre a helyesbítő vagy a kiegészítő tájékoztatást tartalmazó közlemények is a legkevesebb hatást gyakorolják.

Mivel a sokcsatornás tájékozódás révén megvalósulhat az úgynevezett külső pluralizmus (Halmai, 1994), sokan megkérdőjelezik még a mindenkori teljes objektivitásra való törekvés szükségességét is. Ezt az úgynevezett objektivitásdoktrína bírálói azzal támasztják alá, hogy a tájékozódás joga magában foglalja azt is, hogy a közönségnek nem egy, hanem több híradásból kell megfelelően tájékozódnia, mert a tájékozódás joga nem jelenti azt, hogy a közönségnek nem kell erőfeszítést tennie (Bajomi-Lázár, 2003), míg egy más szempontú, ámde ugyanazon következtetésre vezető kételyt fogalmaznak meg azok, akik szerint a kiegyensúlyozottság követelményének az egyenlőség érdekében való előírása a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozhatja a szólás- és véleményszabadságot (Jakubowicz, 1993).

Akárhogyan is dönt a törvényhozó a kiegyensúlyozottság követelményének jövőjéről, az mindenképpen fontos, hogy a gyakorlati tapasztalatok birtokában sor kerüljön az eddig alkalmazott megoldás hasznosságának, költséghatékonyságának és esetleges jobbá tétele lehetőségeinek átgondolására.

Irodalom

Újságcikkek, interjúk

Bajomi-Lázár Péter (2003) Az objektivitásdoktrína nyomában. A politikai újságírás normái az Egyesült Államokban. Médiakutató, nyár.

Bayer Judit (2001) A panaszbizottság ügyei. Médiakutató, ősz.

Halmai Gábor (1994) A véleményszabadság határai. Budapest: Atlantisz Kiadó.

Jakubowicz, Karol (1993) Freedom versus equality. East European Constitutional Review, Summer.

Monori Áron (2004) Kampány és közszolgálat. Élet és Irodalom, 31. sz.

Szabad-e a magyar sajtó? (2002) Sipos Balázzsal, Vásárhelyi Máriával és Vince Mátyással Bajomi-Lázár Péter beszélget. Médiakutató, nyár.

Szente Péter (2001) Egy új médiatörvény koncepciója. Médiakutató, tél.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum