• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2009 tavasz

Térkép

T. Makai Judit:

Cuba libre

A bebörtönzött Ricardo González Alfonso kubai újságíró lett az Év Újságírója a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres, RSF) 2008. december 4-ei döntése szerint. A nemzetközi sajtószervezet azért döntött így, hogy felhívja a figyelmet: Kubában nincs sajtószabadság. Kuba az újságírói szabadság szempontjából a világ legnagyobb börtöne – állapította meg idei jelentésében a nemzetközi szakmai érdekvédelmi szervezet.¹ Megadatott, hogy ebben az időben éppen Kubában tölthettem tíz napot egy nemzetközi fejlesztő program keretében, és olyan emberekkel találkozhattam, akik saját bőrükön tapasztalják ezt a bezártságot. Ki-ki a saját eszközeivel próbálkozik kitörni ebből, remélve a szabadulást. Írásom forrását beszélgetőtársaim történetei, tapasztalatai, és a saját élményeim jelentik.²

1. Apropó

Ricardo González Alfonsót, a Cuba Press hírügynökség, majd az első független kubai időszakos kiadvány, a De Cuba munkatársát, a Manuel Márquez Sterling Journalists Association elnökét, az RFS tudósítóját, 2003 márciusában a Fekete Tavasz néven emlegetett kormányakció során zárták börtönbe 74, ellenzékinek mondott társával egyetemben, akik közül 26 újságíróként dolgozott.³ Ő és kollégái egyebek mellett olyan tabutémákról írtak, mint a kubai rasszizmus vagy a Varela-terv, amely demokratikus nyitást követelt a diktatúrától.⁴ A De Cuba című – nem állami – lapot, amelynek ő is munkatársa volt, másodszori megjelenése után elkobozták, munkatársait letartóztatták. A vád ellenük és az összes, akkoriban letartóztatott ellen az volt, hogy az Egyesült Államok „zsoldosai”, és aláássák Kuba függetlenségét. A kubai nép által választott és azt a köztársaság alkotmányában szentesített politikai, gazdasági és társadalmi rend megdöntésére irányuló cselekedeteket követtek el. Mindezt egy külföldi hatalom utasítására és finanszírozásával tették – így a vád. Egyikőjüket sem a vélemény- és szólásszabadság gyakorlásáért vagy védelméért állították bíróság elé, illetve ítélték el. González 20 évet kapott. Az ő és kollégái sorsa mutatja, hogy a Castro-rendszer milyen keményen bánik azokkal a tájékoztatási eszközökkel, amelyek nem követik a hivatalos vonalat – mondta Jean-François Julliard, az RSF főtitkára.⁵

A börtönben lévő Gonzáleznek sikerült Havannából kijuttatnia egy üzenetet, amit egyik kollégája olvasott fel, aki a kitüntető címet a nevében átvette a Nobel-békedíjas Sirin Ebaditól. „Fogságom alatt megerősödött a meggyőződésem, és biztos vagyok benne, hogy az általunk kezdett békés harc megéri a fáradságot. A kemény körülmények ellenére [...] folytatjuk a harcot egy olyan Kubáért, ahol mindenki szabadon hangoztathatja a véleményét” – üzente González Alfonso.⁶

2. A küldetés

2008 decemberében egy barátommal, kollégámmal (akinek ezúton is köszönöm odaadását és segítségét) olyan kubaiakkal találkozhattunk, akik részt vesznek a González által említett békés harcban. Újságírókkal, bloggerekkel, írókkal, volt politikai foglyokkal, börtönben lévők családtagjaival. Beszámolóik alapján képet kaptunk a valós Kubáról, a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, azokról a korlátokról, amelyek ellen harcolnak, azokról az eszközökről, amelyeket használnak a csatamezőkön. Utazásunk, látogatásaink egyik célja az volt, hogy megismerjük az ottani helyzetet, információkat kapjunk a kubai életről, elsősorban a civil mozgalmakról, kezdeményezésekről, lehetőségekről, tervekről. Emellett kapcsolatot kerestünk és építettünk olyan emberekkel, akik hisznek a szabad Kuba eljövetelében, és ezért a lehetőségeikhez mérten – sokszor azokon túl is – hajlandók tenni valamit. Írnak, tájékoztatnak, tudósítanak, kapcsolatokat, közösségeket építenek, vállalva ennek minden veszélyét és következményét.

Írásom nem tudományos jellegű, inkább úti beszámoló, amely saját élményeim és a meglátogatott kubai beszélgetőtársaktól hallottak alapján írja le a tömegkommunikáció ottani helyzetét.

3. Újságírás

3.1 Pró

Kubában hivatalosan négy hírújság, egy üzleti napilap, egy üzleti magazin és egy fiataloknak szóló magazin kapható.⁷ A cikkeket előzetesen cenzúrázzák. Jó esetben visszadobják javításra, vagy nem jelentetik meg, rossz esetben magát az újságírót küldik el úgy, hogy többé hivatalosan nem dolgozhat a médiában. Ha szerencséje van, csak a médiában nem.

3.2. Kontra

A szigetországban több mint 150 független újságíró nyilvánul meg különböző csatornákon keresztül. Korábban sokuk állami újságnak írt. Általában külföldi ügynökségeknek dolgoznak vagy külföldi csatornákat, frekvenciákat, szervereket használnak.⁸

3.2.1. A fővárosban

Havannában találkoztunk Amarilis Cortina Rey-jel és férjével, Jose Antonio Fornaris-szal, aki egy helyi független újságírókat tömörítő egyesület, az Asociacion Pro Libertad de Prensa (Association for Free Press – APLP) elnöke. A szervezetet 2005-ben hozták létre, akkor kérték a bejegyzését. Azóta a hivataltól sem elfogadó, sem tiltó végzést nem kaptak. Mindketten újságírók: a Cuba Verdad ügynökség munkatársai.⁹ A férj írásait publikálja az RSF is. A Nuvea Presna Cubana rádió műsorkészítésében, működtetésében is szerepet vállalnak. A rádióadó floridai frekvencián keresztül érhető el, húsz újságíró dolgozik azon, hogy rendszeresen tudjanak rövid híreket, tudósításokat sugározni. A házaspár korábban állami lapoknak írt, ma már függetlenek. Munkát hivatalosan nem vállalhatnak, azaz munkanélküliek, amit az állam bűncselekménynek tart. Ez is egy oka lehetne a bebörtönzésüknek. A számunkra megdöbbentő, állandó veszély kapcsán többen megnyugtattak, hogy a külföldi kapcsolatokkal rendelkező újságíróknak védelmet nyújt az, ha nagy a nemzetközi ismeretségük, ismertségük, de azért szinte folyamatosan figyelik őket. Beszélgetésünk egy park félreeső részén zajlott, és amikor át akartunk nekik adni néhány eszközt, amely a segítségükre lehet a mindennapokban, kérték, hogy menjünk be egy közeli kapualjba, mert ott biztosan senki nem lát meg minket. Érdeklődésemre elmondták, hogy korábbi pályafutásuk alatt témáikat általában megválaszthatták, de sokszor megmondták, hogy miről kell írniuk. Kész írásaikat mindig cenzúrázták.

3.2.2. Egy vidéki faluban

Matanzas tartomány egy kis falujában találkoztunk azzal a 23 éves joghallgató lánnyal – nevezzük Carmennak¹⁰ –, akinek közeli hozzátartozója egy helyi politikai mozgalom alapítója, a Fekete Tavasz egyik áldozata. Huszonöt évre ítélték, felesége és lánya szeme láttára vitték el egy tavaszi napon, amikor hazafelé tartott. A család csak kéthavonta tudja őt látogatni. A férfi sokat ír a börtönben, írásait lányának adja, aki rendszeresen publikál a börtönéletről, a politikai foglyok helyzetéről. Cikkeit egy, az Egyesült Államokban élő, a Nueva Prensa Cubana ügynökségen dolgozó kubai újságíró közreműködésével tudja megjelentetni. A megírt cikket mobiltelefonon olvassa be.

Ehhez meg kell találnia a megfelelő helyet, ahol biztonságban érezheti magát és még térerő is van. Ez nem könnyű feladat. Ráadásul kevés mobiltelefon van az országban. 2007-ben 198 300 mobilhasználót, tulajdonost számláltak (Kuba összlakossága hivatalosan 11 millió fő).¹¹ Ez a szám nagy valószínűséggel emelkedni fog, mivel 2008 márciusától egyszerű kubai állampolgárok számára is lehetőség nyílt a mobiltelefonok vásárlására, használatára.¹² Érdekes, szomorú adat a mobiltelefonok kapcsán: egy előfizetés 110 konvertibilis pesóba (CUC) kerül, ez 2640 kubai pesónak felel meg.¹³ A legolcsóbb készülék 60 CUC-ért kapható, ami 1440 helyi peso. Az ottani átlagfizetés 400 kubai, azaz 17 konvertibilis pesónak (kb. 5000 forintnak) felel meg. Egy telefonvásárlás költsége körülbelül tízhavi átlagbérből jön ki, és akkor még beszélgetés nem is volt. Ennek ellenére sokaknál láttunk telefont, feltűnően „használták”, ha nem is beszélgetésre, de fontos volt, hogy lássuk, van nekik. Néha egy-egy sms-nek és nagyon rövid, néhány mondatos beszélgetésnek lehettünk tanúi. Akinek lenne pénze telefont fenntartani, annak is a legtöbb helyen, főleg vidéken, a rossz térerő miatt problémát okozna a használata. A mi, fényképezésre is használt készülékeink ámulatba ejtették őket.

Beszámolóm írása közben érkezett a hír, hogy 2008. december 11-én egy bejelentéssel élt a kormány, miszerint olcsóbb lett az üzemanyag és a mobiltelefon használata.¹⁴

3.2.3. Egy vidéki városban

A Havannától 160 kilométerre lévő Pinal del Rio városban beszélgettünk az ott élő Dagoberto Valdéssel. Az 53 éves férfi agrármérnöknek tanult, a szociológia iránt érdeklődik (de ezt vallásossága miatt nem tanulhatta). Apa, nagyapa, ma független újságíró, főszerkesztő, hivatalosan munkanélküli. Évekig a városi szivargyárban dolgozott. Itt öt évig tudományos programokat szervezett, a gépesített mezőgazdasággal kapcsolatos kutatócsoport tagja volt, majd egyik napról a másikra vidékre küldték, fizikai munkára: dohányültetvényeken dolgozott tíz évig. A száműzetésének kezdete érdekes módon egybeesett főszerkesztői tevékenységének kezdetével a Vitral című katolikus lapnál. A Vitral volt az egyetlen viszonylag nyílt, szókimondó nyomtatott médium. A Vitralban kubaiak írtak Kubáról, irodalomról, kultúráról. Néha az államhatalmat kritizáló írásokat is közölt. Az államtól független lapként működött, a püspök támogatását élvezte. A lap 13 évig működhetett.¹⁵ Beszüntetésekor Oscar Espinosa Chepe,¹⁶ aki Kubában és a nemzetközi színtéren is az egyik legismertebb újságíró, azt nyilatkozta: „A Vitral nyitott látásmódjának megszüntetése volt az év legsúlyosabb érvágása a független újságírás területén.”¹⁷

4. Egyre népszerűbb: online

A Vitral megszüntetése után Dagoberto Valdés létrehozott egy, a mai napig is működő online magazint, a www.convivenciacuba.es-t, amelyen olyan költők, írók, képzőművészek publikálhatnak, akik máshol nem kapnak erre lehetőséget. A magazin kéthavonta jelenik meg, hetente frissítik kommentárokkal. A lap megjelenése óta sem ő, sem a családja nem dolgozhat hivatalosan. A Convivencia magazin szerkesztőbizottságának tagjait egytől egyig hivatalosan munkanélküliségre ítélték. Ez a tény az összes, utunk során meglátogatott kubai emberre igaz volt. Emellett folyamatos megfigyelés alatt állnak, és az országból sem tehetik ki a lábukat – bizonyos eseményekkor még a városból sem.

A magazin sikeres. Az induláskor 30 látogatót számlált, 2008 novemberében 270?000-en olvasták, a legtöbben az Egyesült Államokban, majd Spanyolországban és Mexikóban. Kuba a negyedik helyen áll, büszkélkedett nekünk Valdés úr. Az ottani nehézkesen hozzáférhető, korlátozott, drága internetezési lehetőségekhez képest ez nagyon szép helyezés. Pinal del Rióban nem lehet internetezni, ezért a szerkesztőbizottságból néhányan minden héten a fővárosba utaznak, hogy frissítsék a magazint, illetve feltöltsék az aktuális számot. Ezek a heti utazások, internetezések nagyon drágák és megterhelőek, ennek ellenére másfél éve mindig megteszik.

Dagoberto szerint a kubaiak negyedik helyezése a magazin letöltésében a nehéz hozzáférés ellenére azzal magyarázható, hogy sokan: kormányközeli emberek, diplomaták is olvassák, akiknek könnyebb az online kapcsolathoz jutás. Ezt a jelenséget ők pozitívan értékelik, és jelzésértékűnek tartják a tekintetben, hogy a „tűzközelben” is sokan értékelik az ő munkájukat. „Vannak ott is azért olyanok, akik a változásokat szeretnék” – fogalmazott Valdés. A Convivencia több mint egy publikálási lehetőség – mondta Hector V. Tolles.¹⁸ A szerkesztők, írók heti rendszerességgel gyűlnek össze egy lakásban, és beszélgetnek a jövőről, a céljaikról, a célokhoz vezető utakról. A civil mozgalmakban hisznek, a politikamentes civil társadalomban, a közösségek erejében.

5. Világháló nélkül

A helyiek hozzáférését megkönnyítve a Vitral egy másik terjesztési módja az e-mail. Általában az állami alkalmazottaknak a munkahelyükön van e-mail-küldési és -fogadási lehetőségük (de internetelérésük nincs), így ezen a csatornán is terjesztik a lapot. 2007-ben Raul Castro engedélyezte a háztartásokban a DVD-lejátszók használatát.¹⁹ Azóta lemezeken is sokszorosítják a magazint, így azok is olvassák, terjesztik, akik egyáltalán nem jutnak hálózat közelébe. Kubában egyelőre ők vannak többen.

Amikor a szerkesztők külföldi adományként papírhoz, tintához jutnak, házilag nyomtatott formában is kínálják a lapot, s az kézről kézre jár. A magazin könyvjelző méretű promóciós anyaggal is rendelkezik, amelyet külföldön készíttetnek, ottani barátok közreműködésével, támogatásával – tette hozzá a főszerkesztő.

6. Internethasználat

Kubában az otthonok többségében nem lehetséges az internet-hozzáférés. Ennek oka egyrészt az állami tiltás, korlátozás, másrészt a kiépületlen, gyenge hálózati infrastruktúra. Internetezési lehetőség csak a nemzetközi turistahotelekben van, ahol egyórányi internetezés egy kubai átlagfizetés harmadába kerül, és ha egy kubait rajtakapnak, hogy ilyen helyen netezik, akár ötévnyi börtönbüntetést is kaphat. Van néhány posta, a helyi telefonszolgáltató üzletei (ETECSA),²⁰ illetve kevés internetkávézó, amelyek szintén nem olcsók. Órákig kell sorban állni a bejutásért. A megfigyeléséről biztos lehet az, aki betéved, és korlátozva vannak a letölthető oldalak is. A feketepiacon kelendő termék az internet elérését segítő bármilyen lehetőség: jelszó, kártya stb.

A helyzet vidéken még rosszabb, mondják, ahogyan ezt tapasztaltuk is. A luxusnyaralóhelynek számító Varadéróban, ahol a hosszan elhúzódó, gyönyörű, homokos tengerparton egymás mellett virítanak a sokcsillagos turistahotelek, internetkeresési projektünk kicsit hosszúra nyúlt: négy hotelben és két internetkávézónak nevezett helyen kerestünk csatlakozási lehetőséget. Elvileg mindenhol volt, de akkor éppen valamiért nem működött. Dühünk félelemmel párosult, mert lázas internetkeresésünkkel felhívtuk magunkra a helyiek figyelmét, és mivel gyanúba keveredtünk – netán valami államellenes tevékenységre készülünk? –, hamar tiltólistára tettek minket az összes helyen. Átéreztük az örökké megfigyelés alatt álló kubai „kollégáink” helyzetét. Szerencsére félelmünk nem igazolódott be, és a hetedik helyen, a helyi telefontársaság üzletében ráakadtunk egy működő hálózatra. Az internetért sorba kellett állni, és csak külföldieket láttunk az üzletben. Az akkor elküldött leveleinket, a megnézett weboldalakat feltehetően nem csak mi olvastuk ott és akkor.

Egy 2008-as adat szerint Kubában 3664 géphelyről lehet csatlakozni a világhálóra. A 2007-es évben 1,31 millió használót számláltak meg, beleértve a rendszeres és az alkalmi használókat is, akik maximum 94 Mbp-s átviteli sebességgel tudnak szörfölni a neten.²¹ A Reuters szerint csupán a lakosság két százaléka tud élni az internet által nyújtott lehetőségekkel.²² Ez Latin-Amerikában a legrosszabb arány. Az állami kommunikáció a jelenlegi, jónak nem mondható internetes helyzetet, a számonkéréseket, támadásokat a kábelek hiányával magyarázza, és hivatkozik a Megállapodásra.²³ Egy 2006-os megállapodás szerint ugyanis internetes kábelhálózatot építenek ki a tenger alatt Venezuela és Kuba között (ez 1500 kilométeres távolságot jelent). Így 2010-re gyorsabb, korszerűbb és olcsóbb lesz a szélessávú internet. Eljuthat bárki otthonába és az oktatási intézményekbe is – így a kormány ígérete, a kubaiaknak meg ott a remény, hogy valóban így is lesz. A nehézkes, rizikós, drága hobbi mégis népszerű, s egyre népszerűbb.

7. Bloggerek

2007-ben 152 kubai bloggert számlált a Nation Master erre vonatkozó statisztikai felmérése, de a nehéz körülmények, a tiltás ellenére a szigetországban is egyre népszerűbb az internetes naplóírás.²⁴ Az oldalakat inkább külföldön olvassák, a helyiek a korábban már említett technikai nehézségek és állami korlátok miatt nehezen követhetik ezeket. Mégis a világ egyik leghíresebb, legelismertebb bloggere a 32 éves kubai Yoani Sánches (http://desdecuba.com/ generaciony).²⁵ 2008-ban szerepelt a Time magazin által megválasztott, „A világ 100 legbefolyásosabb embere” című listán.²⁶ Idén a digitális újságírás kategóriában megkapta Az El País nevű spanyol napilap által alapított tekintélyes Ortega y Gasset-díjat.²⁷ A spanyolországi díjátadóra nem mehetett el, mert nem kapott kiutazási engedélyt. A repülőgép indulása előtt három órával közölték vele a végleges döntést. A Bitacoras.com legjobb blogjának járó díjat is ő kapta 2008-ban.²⁸ Havonta négymillióan látogatják naplóját világszerte. Érdeklődő honfitársai leginkább CD-n, pendrive-on vagy e-mailben tudják csak elolvasni az aktuális postot.

Egy szálloda halljában találkoztunk Yoanival és a szintén újságíró, blogger férjével, Reinaldo Escobarral (http://desdecuba.com/desdeaquí). Ismervén a helyiek nehézkes internet-hozzáférését, mi turisták könnyen, és számunkra nem túl drágán²⁹ megvásároltunk kétórányi internetkártyát, és a saját laptopunkat beizzítva, a saját hozzáférésünket átadva lehetőséget kínáltunk Yoaninak a szörfölésre. Amíg a világhírű blogger feltöltötte aktuális bejegyzését, és elküldte az előző este befejezett könyvének kéziratát, amelyet így lapzártáig el tudott juttatni egy olaszországi kiadónak, amely vállalta a könyv kiadását, addig férjével társalogtunk. Reinaldo elmondta, hogy a hétvégén Pinal del Rióba készültek volna egy bloggertalálkozóra, de a hatóságok megtiltották, hogy kitegyék a lábukat Havannából.³⁰ Érdeklődtünk: félnek-e, hogyan védekeznek a veszély ellen, amely folyamatosan leselkedik rájuk, mint akik rendszeresen megszegik a törvényeket, merészen írnak a hatalomról, mi több, világba kürtölve kritizálják azt. A férfi mosolyogva azt mondta, hogy a félelem a legnagyobb veszély. Ők óvatosak ugyan, de már nem félnek, jönnek-mennek, írnak, olvasnak, találkoznak társaikkal. Yoani – kreativitását kihasználva – kalandosan surran be a hotelekbe feltölteni az aznapi naplóbejegyzését, amelyet korábban otthon megírt. A blogja és több kubai bloggertársának³¹ naplója is egy német szerverről működtetett, általa létrehozott internetes portálon, a descuba.com-on keresztül érhető el. Nemcsak ezen a szerveren keresztül írják a blogokat, olvastam például blogspot.com-os bejegyzést is.³² Bármilyen szerverről is megy az oldal, rendszeresen előfordul, hogy „központilag” blokkolják azt, így fél napig, egy napig nem lehet hozzáférni. Yoani és több társa oldala a szigetországból egyáltalán nem is olvasható, mert a cenzúra letiltja az oldalt. Kubában az „államellenes” szavak, kifejezések beütésekor automatikusan blokkolódnak az oldalak, így „segít” az állam abban is, hogy mit lehet, és mit nem lehet olvasnia egy kubai állampolgárnak.

Mindezek ellenére a bloggerélet aktív, s egyre aktívabb. Van blogger, aki csak fotókkal tölti fel blogját, így illusztrálva a mindennapokat,³³ van, aki a kultúráról, filmekről ír,³⁴ de a blogok többsége a mindennapi történéseken keresztül a kubai hétköznapokba, a „mindennapi vajúdásba” kalauzolja az olvasókat. Humorosan, cinikusan, ironikusan, szomorúan, hol reménytelenül, hol reményekkel tele. Rendszeres olvasásukkal nagyon pontos képet kaphatunk Kubáról, a napi politikai, társadalmi és kulturális eseményekről, a változásokról, az egy helyben toporgásról, a rendszert kritizáló hangnemben. Igaz, egy olyan bloggert is számon tart a nemzetközi figyelőközönség, aki a rendszer mellett teszi le voksát, és a lázadókat kritizálja.³⁵

Az online naplóírásban rejlő lehetőségeket felismerve a descuba.com és a Convivencia munkatársai meghirdettek egy blogger-versenyt „Egy virtuális Sziget” címmel.³⁶ Ezzel is szeretnék növelni az internetes naplóírók számát, és igyekeznek bátorságot, motivációt nyújtani a már íróknak.

Több internetes naplót önkéntesek, lelkes külföldi rajongók párhuzamosan fordítanak főleg angol nyelvre, de van olyan is, amelyik franciául vagy portugálul is olvasható. Yoani blogja 15 nyelven követhető, köztük – 2008 decembere óta – útitársam jóvoltából magyarul is a http://desdecuba.com/generaciony_hu-n, vagy közvetlenül az oldalról a magyar zászlóra klikkelve.

8. Összegzés

Az általam leírtak csak egy szeletét mutatják a rossz kubai kommunikációnak, a sajtószabadság hiányának, de mégis magyarázzák, miért kullognak a nemzetközi 173-as Press freedom-lista 169. helyén: erős cenzúra, szigorú korlátok, szabályok, rossz, drága, hozzáférhetetlen, kiépületlen infrastruktúra.

A látottak, hallottak, olvasottak alapján azt gondolom, hogy a független újságírók, a bloggerek az állami korlátok átlépésével, a technika új lehetőségeinek próbálgatásával, kihasználásával, a külföldi kapcsolatok keresésével, építésével több célt szolgálnak. Cikkeik, naplójuk, tudósításaik segítségével nyomon követik, megmagyarázzák a történéseket. Kérdéseket, válaszokat tesznek fel maguknak, másoknak. Egyrészt kiírják magukból a fájdalmat, az örömöt, egyfajta terápiaként szolgál számukra a médiában való megnyilatkozás. Sokuk napjainak ez a tevékenység ad értelmet. Másrészt így egy közösség tagjai lehetnek, abban az országban, illetve azt az országot képviselve, ahol, ha három embernél többen gyűlnek össze, az már gyanús, azt már jelentik a hatóságoknak, és bizonyítaniuk kell, hogy nem államellenes cselekedetre készülnek. Harmadrészt, de nem utolsósorban, sokan misszióként élik meg az írást, a tájékoztatást. Különféle csatornákon keresztül célozzák meg a hazai közönséget, hogy minél több honfitársuk lássa a merészséget, a lehetőségeket, illetve a nemzetközi hallgatóságot, hogy minél többen olvassanak a valódi, a hétköznapi Kubáról. Ezek a gonzálesi békés harc részei. A kapott pozitív visszajelzés: az, hogy olvassák írásaikat, hogy tudnak a létezésükről, problémáikról, motiválja őket és erőt ad a további küzdelemhez, létezésükhöz.

Felhasznált online források:

http://www.aboutus.org

http://www.bitacoras.com

https://www.cia.gov

http://www.cubanet.org

http://www.cubaverdad.net

http://www.cubanews.ain.cu

http://www.desdecuba.com

http://www.en.wikipedia.org

http://www.freemedia.at

http://www.granma.cu

http://www.granma.cubaweb.cu

http://www.humanrightsfirst.org

http://www.miamiherald.com

http://www.mondotimes.com

http://www.nationmaster.com

http://www.news.bbc.co.uk

http://www.reuters.com

http://www.rsf.org

http://www.time.com

http://www.vilag.transindex.ro

http://www.zona.hu