• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2009 tél

Történelem

Vörös Boldizsár:

Különböző politikai rendszerek – hasonló humoros alkotások?

1919 fordulatai viccekben és karikatúrákban

Az 1919. év politikai-társadalmi változásai megjelentek a korabeli magyarországi élclapokban közzétett szövegekben és képeken, a Tanácsköztársaság időszakának vicceiből pedig a diktatúra bukása után önálló gyűjteményeket is kiadtak. A tanulmány e humoros alkotások csoportjaival foglalkozó elemzései azt mutatják, hogy egy-egy szövegtípus vagy képtípus olykor egymástól igencsak eltérő politikai viszonyok között is megjelenhetett, és nagyon különböző politikai nézeteket is kifejezésre juttathatott. E viccek és karikatúrák nemcsak variálódási képességeiket tekintve hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy mindkét típusú humoros alkotásba a legkülönfélébb történelmi-kulturális hagyományelemek kerülhetnek be. E vizsgálatok tehát nemcsak az 1919-es történelmi események elemzéséhez szolgáltathatnak adalékokat, hanem – önmagukon túlmutatva, általánosabb érvénnyel – a viccek és a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is.

A 19. század második felének és a 20. század első évtizedeinek Magyarországán, Budapesten és vidéken, számos élclap látott napvilágot (Gyöngy, 2008: passim; Lett, 1988: V, 1–143). Az ezekben közzétett hosszabb-rövidebb írásokban és a különféle képeken megjelentek 1919 politikai-társadalmi változásai. A kiadóik szerint a Magyarországi Tanácsköztársaság idején terjedő, ám ekkor nyomtatásban túlnyomórészt nem publikálható viccek gyűjteményeit pedig a diktatúra bukása után önálló kiadványokként is forgalomba hozták (Aiglon, [1919]; Biró, 1919).¹ A hatalmas vicc- és karikatúraanyagban 1919 fordulatait különösen jól szemléltetik azok a szövegek és képek, amelyek valamiképpen egymás variánsainak tekinthetők, és ekként sajátos csoportokat alkotnak (lásd ehhez például Lontay & Martinkó, 1994: 706–707; Katona, 1980: passim; Végh, 1997: 129–130; Buzinkay, 1983: 76, 82, 116; 2007: 1121–1126).

Van példa arra, hogy egy, a politikai-társadalmi viszonyokat bíráló vicc variánsai különböző figurák szerepeltetésével jelentek meg a Vágóhíd 1919. február 4-ei számában (1.), a Borsszem Jankó június 8-ai számában (2.), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után (3.): mindhárom esetben a fennálló politikai viszonyokhoz történt igazodással illeszkedtek a humoros alkotásokba a kritizált személyek.

(1.)

„Fosztogatók, ha találkoznak
– No, és hogy van a kedves neje?
– Köszönöm kérdését, fosztogat.
– És a kedves lánya?
– Köszönöm szintén, a Garai-téren.
– Őnagyságáék ezelőtt, ha jól tudom, csak tollat fosztogattak.
– Óh kérem, most is ebben a körben mozognak, csak azokat fosztják ki, akik megtollasodtak.”²

(2.)

„Bukarestben
Egy román tábornok felesége libához jutott. Nagy gaudiummal vitette haza, és hogy a ház lakói előtt »demokratikus érzelmeivel« dicsekedjék, kiült a folyosóra és saját »kegyelmes« kezeivel kezdte koppasztani a libát.
Persze a szomszédasszonyok kiálltak csodát nézni. Az egyik megkérdezte:
– Mit csinál excellenciád?
– Mint láthatja, fosztogatok, – felelt mosolyogva a tábornokné.
– Hát az ura, a kegyelmes generális úr?
– Az is. Magyarországon.³

(3.)

„Terefere a Margitszigeten.
Kun Béláné a konyhában foglalatoskodik egy libával, amikor egyik barátnője meglátogatja.
– Mit csinálsz, Málcsi?
– Grüss Gott fiacskám; hát csak ezt a libát fosztok…
– Hát a kedves férjed?
– Köszönöm kérdésedet, hát csak fosztogat!” (Biró, 1919: 38).⁴

Hasonló jelenség a korabeli karikatúráknál is megfigyelhető: a képek és a hozzájuk kapcsolódó szövegek különböző változtatásaival többféle variáns is létrejöhetett, e változatok pedig csoportokat is alkothatnak. Ezek közül az (1.), a (2.) és a (3.) viccből álló sorozattal a leginkább azok az ábrázolások rokoníthatók, amelyeken azonos képi megoldásokkal és egymástól nem teljesen eltérő jellegű szövegekkel alakult ki ugyanaz a csattanó. A Borsszem Jankó 1919. február 9-ei számának borítóján tették közzé az „Ex oriente lux” („Keletről jön a fény”) latin mondás átalakításával megalkotott, „Ex occidente lux” (Nyugatról jön a fény) című karikatúrát (4.). A képen a jobb felső sarokban látható Wilson-napkorong sugarai éppen olvasztani kezdik a középen látható Poincaré-hóembert, aki hóna alatt az „Imperializmus” feliratú lapátot szorongatja, és az ábrázolás aláírása szerint ezt mondja: „Tyűh! ... Melegem kezd lenni…”⁵ – a karikaturista mindezzel Poincaré felfogásával szemben a wilsoni nézetek fokozatos érvényesülését jelenítette meg. A Mátyás Diák november 30-ai számában publikált „Az 1919-es hóember” című karikatúrán (5.) pedig a kép jobb felső sarkában látható nacionalizmus-napkorong sugarai olvasztják el az ábrázolás bal oldalán álló, „nemzetközi szocializmus” feliratú, a munkásmozgalmi jelképnek számító kalapácsot (Aradi, 1974: 218–219) tartó hóembert⁶ – amivel a karikaturista a nacionalizmusnak a nemzetközi szocializmussal szembeni térhódítását juttatta kifejezésre.

Ugyanazt a képtípust – egy országot, politikai rendszert jelképező beteg embert kezelő politikus-orvosok ábrázolását⁷ – több ízben is közzétették a korabeli élclapok munkatársai, ám a képek szövegelemeivel egymástól némileg eltérő aktuálpolitikai vonatkozásokra utaltak. A Mátyás Diák január 12-ei számának borítóján látható „A sebészek” című karikatúrán (6.), a betegen fekvő nőalakkal jelképezett „Hungaria” (lásd Sinkó, 1995: 267–272) ágyánál „Wilson professzor” Clemenceau-nak és Lloyd George-nak a kép aláírása szerint ezt mondja: „Talán jó lenne várni avval az operációval, uraim. Elpusztulna a beteg”⁸ – amivel a karikaturista a békekonferencia döntéshozóinak nézetkülönbségeit és Wilsont mint a magyar érdekek egyfajta védelmezőjét jelenítette meg.

(4.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. február 9-ei számából

(5.) Karikatúra a Mátyás Diák1919. november 30-ai számából

(6.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. január 12-ei számából
Szöveg: Wilson professzor: Talán jó lesz várni avval az operációval, uraim. Elpusztulna a beteg.

A Mefisztó október 12-ei számában közzétett, „Professzorok a betegágynál” című karikatúrán (7.) a beteg, koronás nőalakkal jelképezett Magyarország ágyánál Vázsonyi Vilmos mondja politikus-orvostársainak, a kép aláírása szerint: „Elég a konzultálásból, uraim! A diagnózist megállapitottuk; most már fogjunk hozzá a gyógyitáshoz, különben a sok orvos között elvész a beteg!⁹ Az ábrázolás egésze tehát a magyar politikusok nézetkülönbségeinek kifejezésén túl kiemeli Vázsonyi tettrekészségét, jelentőségét.

(7.) Karikatúra a Mefisztó 1919. október 12-ei számából

A Mátyás Diák november 9-ei számában publikált „Konzilium” című karikatúrán (8.) pedig a beteg férfival megszemélyesített Magyarország ágyát állják körül a politikus-orvosok: Andrássy, Berzeviczy, Lukács, Szterényi és Wekerle. A kép aláírása: „Ha a beteg nagyon rosszul van, mégis a régi, öreg doktorokat hivják”¹⁰ – amivel a karikaturista azt juttatta kifejezésre, hogy az ország súlyos helyzetében a nagy tapasztalatú politikusokra van szükség. A (6.) és a (7.) ábrázoláshoz képest tehát a (8.) sokkal nagyobb mértékben hangsúlyozza a politikusok szerepét, jelentőségét: jól mutatja ezt, hogy míg a (6.) és (7.) karikatúra aláírásában egy-egy politikus-orvos beszél a beteg állapotáról és a teendőkről, a (8.) kép aláírása a politikus-orvosokat összességükben is értékeli; továbbá, míg a (6.) és a (7.) karikatúrán csak egy-egy politikus-orvos: Wilson és Vázsonyi szerepel névvel, a (8.)-on öt politikus is, a ruhájukra írt vezetéknevükkel.

(8.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. november 9-ei számából
Szöveg: Ha a beteg nagyon rosszul van, mégis a régi, öreg doktorokat hívják.

Van példa arra az esetre is, hogy ugyanaz a jelenet különböző színekkel kinyomtatva és eltérő aláírásokkal, ugyanabban az élclapban, két politikai rendszer idején is megjelent – igencsak különböző politikai állásfoglalásokat juttatva kifejezésre. Az Április 1919. január 1-jei számának hátoldalán, sárga alapszínű képen két munkás beszélget:

(9.)

„– Olvastad? A »Vörös Ujság« megtámadta az »Április«–t.
– Hja azok a bolsevikiek nem értik a tréfát.”¹¹

Ugyanazt a jelenetet immár vörös alapszínnel tették közzé az Április 1919. április 3-ai, „Vörös album” (lásd ehhez Aradi, 1974: 255–256) című számának borítóján, a „Búsuljon a ló, elég nagy a feje” szólás (Margalits, 1897: 90; Szemerkényi, 2009: 927) átalakításával létrehozott aláírással (10.): „– Busuljon a milliomos, elég nagy a betétje!”¹² Míg a folyóirat januári számának ábrázolása, a korábban publikált karikatúrákhoz kapcsolódva gúnyolta-támadta a kommunistákat, az áprilisi szám képe már a szociáldemokrata-kommunista irányítású rendszer intézkedéseivel való egyetértést fejezte ki, képi és szöveges eszközökkel egyaránt: az alapszín-váltással, az új aláírással és ebben a diktatúra ellenségének számító (egykori) milliomos kigúnyolásával, sajátos utalással „állat”-ként megjelenítve (ugyanezen lapszám következő oldalán olvasható Nagy Lajosnak „A milliomos-állat” című írása, amely immár ténylegesen állatként mutatja be a milliomost).¹³

Megtörtént az is, hogy pontosan ugyanaz a karikatúrakép, különböző aláírásokkal, ugyanabban az élclapban, két politikai rendszerben is napvilágot látott. Az Április 1919. január 15-ei számában jelent meg az a rajz, amelyen tükör előtt álló, tengerészruhás, pisztolytáskás, halálfejes vörös zászlót tartó kövér férfi öltözékén dolgozik a szabó. A kép aláírása:

(11.)

„Udvari tanácsos ur forradalmi álruhában
– Nekem dukál ez a ruha. Én a gabonatőzsdén is tengeri-bizományos voltam.”¹⁴

(11.) Karikatúra az Április 1919. január 15-ei számából

A folyóirat április 3-ai számában pedig ugyanez a kép a következő aláírással jelent meg:

(12.)

„A megrémült hadimilliomos.
– Szivesen elmennék a vörösgárdába, – ha ott is volna irodai segédszolgálat.”¹⁵

(12.) Karikatúra az Április 1919. április 3-ai számából

A két ábrázolás ezúttal rokon jellegű állásfoglalást juttatott kifejezésre: a még 1918-ban megbukott társadalmi-politikai rendszer egykori haszonélvezőjének az egymást követő forradalmi átalakulásokkal létrejövő új viszonyok közé való beilleszkedési törekvéseit figurázták ki.

A viccek esetében előfordult, hogy valamelyik variánsuk más műfajú alkotáshoz (képhez, ténylegesen megtörténtként bemutatott eset ábrázolásához stb.) kapcsolódott: így például egy, még a diktatúra idején keletkezett, nem konkrétan megjelenített személyek által előadott párbeszéd (13.) variánsa 1919 őszén, egy képhez kapcsolódva látott napvilágot nyomtatásban: immár konkrét személyek beszélgetéseként, az aktuális politikai viszonyokhoz alkalmazva, ám megőrizve a korábbi csattanót (14.).

(13.)

„Május első napjaiban, amikor a csehek Miskolcot megszállották, a vörös hadsereg reorganizációja pedig még nem kezdődött el, Budapest ontotta a kommunista vicceket. Az alábbiak ebből az időből valók:
– Hogy hivják a pajeszt a kommunizmus korszaka alatt?
– Kunkormány. (Kun-kormány).” (Aiglon, [1919]: 2).¹⁶

(14.)

„[A Magyar Herkó Páter „Izidorka pozdorjái című rovatában kérdezi a kisfiú zsidóként ábrázolt (lásd Vörös, 2003: 27–43) apjától:]
– Apuczi! Hogy fogják hivni ezután a pajeszt magyarul?
– Ahogy eddig hivták.
– De hiszen, hát nem tudod, hogy megbukott a Kun-kormány?¹⁷

Van példa arra a jelenségre is, hogy egy ténylegesen megtörtént esetként ábrázolt beszélgetés – amely a Vágóhíd 1919. június 3-ai számában jelent meg (15.) – befejezése ugyanazon év szeptemberében, immár más műfajban: viccként látott napvilágot nyomtatásban (16.), e szöveget pedig novemberben publikált variánsa még egy további csattanóval toldotta meg (17.).

(15.)

„A három korszak
Munkatársunkat elfogta egy nemrég még meglehetősen szituált uriember, aki most fájdalomtól megtört szivvel siratja a millióit.
És igy szólt.
– Tudja-e, hogy Magyarországon eddig hány korszak volt?
– Nem.
– Negyvennyolc után volt a Bach-korszak. Tisza István alatt aztán a Rebach-korszak és végül a diktatura óta számomra a Nebach-korszak.”¹⁸

(16.)

„Vicc a Dob-utcából, esetleg a Szabadság-térről:
Magyarországon 1849-től 1867-ig Bach-korszak volt, azután jött a rebach-korszak, a mostani pedig egy nebach-korszak.
(A többség kedvéért: rebach = haszon, nebach = szánalmas.)”¹⁹

(17.)

„– Milyen korszakot élt át Magyarország az utolsó évtizedek alatt?
– 48 után a Bach-korszakot. A világháboru ideje alatt a rebach-korszakot, a tanácsköztársaság elején a nebach-korszakot, a végén meg a krach-korszakot.”²⁰

Megtörtént az is, hogy egy viccben ábrázolt esetnek (18.) a politikai változások nyomán elkészített folytatása karikatúrában jelent meg (19.), majd ennek egyfajta folytatása ismét viccként (20.) – a három humoros alkotást pedig ugyanaz az elem: a majom figurája kapcsolta össze:

(18.)

„Az állatkert lakói is összegyültek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak. Mondják, hogy először az oroszlán felé hajlott a bizalom, de egy majom kijelentette, hogy az képtelenség, mert hisz az oroszlán király, az állatok királya. Király pedig nem lehet proletár. Ekkor a kenguru nevét kezdték kiáltozni. A majomnak ismét aggályai támadtak, hogy a kenguru burzsuj, mert erszénye van.
– Legyen az orangután, mert ő a legveresebb! kiáltozták erre.
– Pardon! szólt a pávián, az orangután csak vereses, de én ott, ahol ülni szoktam, kimondottan lángvörös, biborvörös, vagyha úgy tetszik: kommunista vörös vagyok.
– Éljen a pávián! zúgott erre a gyülés. Az oroszlán azonban nem hagyta annyiba a dolgot, átrohant az epreskertbe és megkérte az öreg Benczúrt, pardon Bencz (méltóságos) úrt, fesse be neki is vörösre azzal a szép szinnel, amivel régen közismert történelmi képein a mentéket festette. Befestve visszarohant a gyülésre és már messziről kiáltozott:
– Nekem is veres! Nekem is veres! Az enyém is van olyan veres!
Az állatok egy pillanatra meghökkentek, de felállt a tudós bagoly és kijelentette:
– A páviáné az érvényes veres, mert a páviáné már március 21-ike előtt is veres volt.
Így lett a pávián az állatkert bizalmija” (Aiglon, [1919]: 12).

Az eset folytatásának tekinthető a Borsszem Jankó szeptember 7-ei számában „A diktatura bukása az állatkertben” címmel közzétett karikatúra (19.), amelyen, aláírása szerint, „A föllázadt majmok kirugták a vörös páviánt.”²¹

(19.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. szeptember 7-ei számából

Ennek egyfajta folytatásaként értékelhető a Fidibusz szeptember 19-ei számában közzétett vicc:

(20.)

„Samuka a majomketrec előtt
– Schau, papa, ez a majom még mindig kommunista… De milyen kommunista!”²²

Van rá példa, hogy egy politikai rendszeren belül létezett ugyanannak a humoros alkotásnak két, egymástól alapvetően eltérő változata, amelyek egy konkrét történelmi esemény kapcsán keletkeztek. Az 1919. május 1-jei budapesti ünnepség alkalmából a diktatúra világszemléletének terjesztői a Köröndön Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Bocskai István és Pálffy János szobrát hatalmas vörös földgömbökkel takarták be. (A letűnt rendszerek közvélemény-formálói által kiemelkedőnek tekintett történelmi személyiségek: fejedelmek és hadvezérek emlékműveinek vörös földgömbökkel való eltakarása a hagyományos nemzetfelfogásokat elutasítva, a proletárforradalom internacionalizmusát volt hivatott kifejezni, lásd Vörös, 2000: 149–157; 2004: 88–92.) Egy 1944–es évszámmal megjelent visszaemlékezés szerint már május legelején született élc e dekorációról: „Az elfojtott pesti humor szerint ezek a népbiztosok szobrai: vörös hólyagok” (Hollós, 1944: 206). Ám a Borsszem Jankó 1919. május 11-ei számában megjelent, fiatal férfi és nő beszélgetését ábrázoló képhez kapcsolódó, vicc jellegű párbeszéd során a férfi azt mondja: e négy „hólyag” a párizsi „négyestanács” szobra (21.). A diktatúra bukása után megjelent vicc szerint azonban már az ünnepségen jelenlévők azzal tréfálkoztak, hogy e „hólyagok” a népbiztosok szobrai (22.).

(21.)

„Ántánt-szobrok Budapesten
– Látta Micike, a párisi négyestanács szobrát?
– Hol volt az?
– Hát a Köröndön az a négy óriási hólyag.”²³

(21.) Kép a Borsszem Jankó 1919. május 11-ei számából

(22.)

„Május elsején, délután az ünnepségről megy haza Budapest népe. Azt kérdi az egyik burzsoa a másiktól:
– Láttad a Kun Béla meg a Szamuelli szobrát? Micsoda sikerült két szobor volt!
– Nem láttam! Melyik volt az? Hol álltak?
– Hát az a két veres hólyag a Köröndön… feleli a másik, a Köröndön felállitott két óriási vörös gömbre célozva” (Aiglon, [1919]: 2).

E szövegcsoport megengedi azt a feltételezést, hogy éppen a Tanácsköztársaság világszemléletét hirdető szobrok kapcsán keletkezett diktatúraellenes vicc eljutott a Borsszem Jankó munkatársához, aki azt átalakította azonos szerkezetű, ám „rendszerhű” párbeszéddé, így az előbb láthatott napvilágot nyomtatásban, mint a korábban keletkezett, „rendszerellenes”, és ezért a kommün idején élőszóban terjedő, nem publikálható változat (lásd még Vörös, 2006: 195).

Humoros alkotások csoportjai létrejöhettek azáltal is, hogy egy közös, eredetileg nem vicc- vagy karikatúraelemnek számító nyelvi vagy képi toposz alkalmazásával alakult ki a csattanójuk. Humoros szövegek esetében például a „Borban van az igazság” közmondás (Margalits, 1897: 76; Szemerkényi, 2009: 172–173) felhasználásával, átalakításával már a Bolond Istók 1919. március 9-ei számában, a korlátozott szesztilalom idején (lásd erről Kárpáti, 1979: 161–162) jelent meg vicc:

(23.)

„Iszogatás közben.
– Igyál pajtás borban az igazság!
– Látod ez az! És manapság legfölebb 3 deci bort szabad mérni.”²⁴

E vicc a közmondás felhasználásával az aktuális politikai viszonyokat bírálta – akárcsak az a szöveg (24.), amely már a Tanácsköztársaság szigorú szesztilalmának (lásd erről Kárpáti, 1979: 162–168, 224–225; Puruczki, 1979: 87–90; Sarlós, 1961: 171–183) időszakában keletkezett:

(24.)

„– Miért van alkoholtilalom?
– Mert borban az igazság.”²⁵

Ugyancsak e közmondás és különféle magyarázatai is hozzájárultak az immár a diktatúra bukása után, a Mefisztó október 12-ei számának borítóján megjelent, „Szesztilalom” című karikatúra humorához. A képen Kun Béla borozik és nőkkel mulatozik, az ábrázolás alatt pedig a következő szöveg olvasható (25.): „Kun Béla: Régi jó közmondás, hogy »borban az igazság.« Én tehát azért iszom bort, hogy leszürődjék bennem az igazság; a népnek, az istenadta népnek pedig azért tiltom el a borivást, hogy ne tudja meg az igazságot…”²⁶ A közmondás mellett e szöveg egy klasszikus szépirodalmi mű: Arany János „A walesi bárdok” című versének egy részletét is felhasználta, mégpedig Kun Béla zsarnok voltának érzékeltetésére: Edward király „a nép, az istenadta nép” szavait adta szájába, „a népnek, az istenadta népnek” változatban.

Karikatúrák esetében a (23.), (24.), (25.) szövegből álló csoporthoz hasonló sorozat alakult ki a még a Károlyi-kormány által 1918 novemberében létrehozott Országos Propaganda Bizottságtól származó „Nem! Nem! Soha!” tiltakozás (lásd Pallos, 2006: 58; Zeidler, 2009: 104) felhasználásával, új összefüggésekbe helyezésével. A Borsszem Jankó 1919. február 23-ai számának „Mire jó a plakát?” című karikatúráján (26.) árura hiába váró emberek nézik a tejcsarnok „tej vaj” felirata és a dohányüzlet „szivar” felirata alá elhelyezett egy-egy „Nem nem soha”-plakátot²⁷ – a karikaturista ezúttal a korabeli áruhiányon és talán a kormány eredménytelen külpolitikai törekvésein élcelődve alkalmazta a jelmondatot.

(26.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. február 23-ai számából

A Bolond Istók március 9-ei számában közzétett, „Nem.! Nem.! Soha.!” feliratú plakát előtt kofával tárgyaló vásárlót ábrázoló karikatúra, a hozzá kapcsolódó párbeszéddel az élelmiszerek drágaságán humorizált:

(27.)

„– Néni, mikor lesz már olcsóbb a liba?
– Hát bizony ezt minden nacscsága megkérdi, nem is birnám szóval, hát vettem két pöngőért egy fali plakátot, oszt most az beszél helyettem.”²⁸

(27.) Karikatúra a Bolond Istók 1919. március 9-ei számából

A Borsszem Jankó május 4-ei számában megjelentetett, „A beszélő plakát” című humoros alkotásban a „Nem! Nem! Soha” feliratú plakát előtt beszélgető kalapos-nyakkendős férfiakat ábrázoló karikatúra és a hozzá illesztett párbeszéd azt hangsúlyozta, hogy a letűnt politikai rendszerek nem térhetnek többé vissza:

(28.)

„– Mit gondolsz, Gyuszi? Leszünk mi még valaha képviselők?
– Na, ezt a legjobb helyen [tudniillik e plakát előtt] kérdezed.”²⁹

(28.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. május 4-ei számából

Nemcsak szövegek (például közmondás vagy politikai jelmondat) hozhatták létre humoros alkotások csoportjait, hanem vizuális toposzok is. Így például a már a görög-római antikvitásban ismert, az államot jelképező hajó (lásd K. J., 2005: 188) képi megjelenítését használta fel, némileg átalakítva a Mátyás Diák 1919. március 23-ai számának címlapképét elkészítő karikaturista. „A kormányos és helyettese” című ábrázoláson (29.) az antant államszövetségének hajóján a kormánykereket kezében tartó Wilson ezt mondja a mellette álló Clemenceau-nak, a képaláírás szerint: „Ugy látom, kedves Clemenceau barátom, ideje volt átvenni a kormányt, mert nagyon eltért már a hajónk a helyes iránytól”,³⁰ amivel a karikaturista az antant irányítói közötti nézetkülönbségeket jelenítette meg. A képen az antant-hajó látható részei erős, nagy vízi járművet mutatnak – ellentétben a Mátyás Diák november 30-ai számának címlapján ábrázolt, magyar címeres, inkább csónaknak, mint hajónak tekinthető, Magyarországot jelképező alkalmatossággal. „Az uj kormányos” című karikatúrán (30.) Huszár Károly tartja kezében a kormányrudat a viharos tengeren, hullámok között hánykódó járművén, a képaláírás szerint ezt állítva: „Ha a kormányosnak erős keze és erős hite van, révbe viszi a hajót”³¹ – mindezzel az ábrázolás készítője a Huszár-kormány nehéz helyzetét és a miniszterelnök elszántságát hangsúlyozta.

(29.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. március 23-ai számából

(30.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. november 30-ai számából

A keresztény ikonográfiából származott a nagy erejű óriás, a gyermekként megjelent Jézust a vállán a folyón átvivő (később szentté avatott) Kristóf ábrázolása (lásd Seibert, 2004: 183–184) az 1919-es politikai karikatúrákon. A Bolond Istók február 23-ai számának első oldalán közzétett „A mi Nagy Kristófunk” című karikatúrán (31.) Wilson-Kristóf viszi át nyakában a folyón a Magyarországot jelképező, magyar címeres gyermeket,³² amivel az ábrázolás készítője azt a reményt juttatta kifejezésre, hogy az amerikai elnök politikájának eredményeként Magyarország kedvező békefeltételeket fog kapni.

(31.) Karikatúra a Bolond Istók 1919. február 23-ai számából

(32.) Karikatúra a Mátyás Diák1919. december 21-ei számából

A Mátyás Diák december 21-ei számának borítóján megjelent, „Apponyi-Nagy Kristóf meg a kis Magyar Béke” című karikatúrán (32.) Apponyi-Nagy Kristóf viszi a vállán a pálmaágat (lásd R. G., 2005: 384–385) tartó gyermeket, a képaláírás szerint „Megindulnak a nagy Óperenciákon”.³³ Az ábrázolással a karikaturista azt a reményt jelenítette meg, hogy Apponyi eredményesen fog tevékenykedni Magyarország ügyében a béketárgyalásokon, ugyanakkor „a nagy Óperenciákon” szóösszetétellel³⁴ utalt a politikus feladatának rendkívüli nehézségére is. Figyelemre méltó, hogy mindkét kompozíció készítői a gyermek Jézus helyére, szerepébe Magyarországot, a nagy kezdőbetűs „Magyar Béké”-t tették – ezzel az eljárással felnagyítva, a szakralitás szférájába emelve a magyarság ügyét, hasonlóan több korabeli, nem humoros politikai megnyilatkozáshoz (lásd ehhez Vörös, 2009c: 28; Buzinkay, 1983: 27, 31, 44, 91, 107).

A fentiekben bemutatott példák, elemzések jól szemléltetik, hogy 1919 fordulatai megjelentek a korabeli humoros alkotásokban: az (1.), (2.), (3.) vicc és a (4.), (5.) karikatúra pedig azt jelzik, hogy egy-egy adott szövegtípus vagy képtípus olykor egymástól igencsak eltérő politikai viszonyok között is megjelenhetett, és nagyon különböző politikai nézeteket is kifejezésre juttathatott. A korabeli viccek és karikatúrák a legkülönfélébb módokon kapcsolódhattak egymáshoz és más jellegű humoros alkotásokhoz, például ténylegesen megtörténtként bemutatott eset ábrázolásához: ez utóbbi lehetőséget mutatja a (15.), a (16.) és a (17.) szöveg együttese. E viccek és karikatúrák azonban nemcsak variálódási képességeiket tekintve hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy mindkét típusú humoros alkotásba a legkülönfélébb történelmi-kulturális hagyományokból kerülhetnek elemek: a görög és római antikvitásból (a „tudós bagoly” szerepeltetése a [18.] viccben [lásd ehhez K. ZS., 2005: 68], az „állam hajója” a [29.] és [30.] ábrázoláson); a keresztény vallásosságból („Nagy Kristóf” ábrázolásai a [31.] és [32.] képen [lásd még Vörös, 2006: 197–199; 2008: 16–21]); szólásokból, közmondásokból (például a „Busuljon a milliomos, elég nagy a betétje!” képaláírásnál a [10.] karikatúránál, a „Borban van az igazság” közmondás a [23.], [24.] és [25.] alkotásnál); klasszikusnak számító irodalmi műből („A walesi bárdok” átalakított részlete a [25.] karikatúránál) vagy a korabeli politikai propaganda egyes megnyilvánulásaiból (a „Nem! Nem! Soha!” szavak felhasználása a [26.], [27.], [28.], a vörös földgömböké a [21.] és [22.] példánál). A karikatúrákon pedig megjelentek a korabeli politikai jelképek is (a nőalakkal perszonifikált Hungária a [6.] és [7.], a magyar címer a [30.] és [31.], a munkás kalapácsa az [5.] ábrázoláson). A fenti példák azt mutatják tehát, hogy a karikatúrára is érvényes Simoncsics Péternek a viccel kapcsolatos megállapítása: „mindenütt és mindenből képes tápanyagot szívni magába” (Simoncsics, 2004: 504).

A különféle történelmi-kulturális hagyományelemek alkalmazásai megkönnyíthették a viccek és karikatúrák létrehozóinak a fordulatokban gazdag 1919-es év egyes mozzanatairól kialakított nézeteik kifejezését, a humoros alkotások befogadóinak pedig e vélemények, állásfoglalások megértését. A fenti elemzések megítélésem szerint így nemcsak a korabeli történelmi események vizsgálatához szolgáltathatnak adalékokat, hanem önmagukon túlmutatva, általánosabb érvénnyel a viccek és a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is.³⁵

Felhasznált irodalom

Aiglon [1919]: Viccekben él a szovjet! A legjobb 120 kommunista vicc. Budapest: Heller K. és Társa.

Aradi Nóra (1974): A szocialista képzőművészet jelképei. Hely nélkül: Kossuth Könyvkiadó & Corvina Kiadó.

Biró Imre Boldizsár, összegyűjt., sajtó alá rend. (1919): Burzsujhumor a diktatura alatt. A proletárdiktatura anekdotái. Budapest: Muzsa irodalmi és művészeti R.-T.

Buzinkay Géza (1983): Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. század második felében. Budapest: Corvina Kiadó.

Buzinkay Géza (2007): Egy közéleti fertőtlenítőszer. In: Jankovics József (főszerk.): „Nem sűlyed az emberiség!” … Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet. //www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Buzinkay.pdf

Demm, Eberhard, hrsg., kommentiert (1988): Der Erste Weltkrieg in der internationalen Karikatur. Hannover: Fackelträger-Verlag.

Gyöngy Kálmán (2008): Magyar karikaturisták adat- és szignótára. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest: ÁBRA KKT.

Hollós József (1944): Egy orvos élete. New York, N. Y.: St. Marks Printing Corp.

K. J. (Komlóssy Judit) (2005): hajó/bárka. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

K. Zs. (Kuszmann Zsófia) (2005): bagoly. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

Kárpáti Endre (1979): A magyarországi alkoholizmus elleni küzdelem múltjából. Budapest: Medicina Könyvkiadó.

Katona Imre (1980): Mi a különbség? Közéleti vicceinkről. Budapest: Magvető Kiadó.

Koselleck, Reinhart (2003): Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti–politikai szemantikája. In: Uő: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Budapest: Atlantisz.

Kovács Ágnes (1981): Óperencia. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. IV. Né–Sz. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lett Miklós (1988): A Magyar Tanácsköztársaság sajtó- és könyvanyagának adattára. Budapest: MSZMP KB Párttörténeti Intézete.

Lontay László & Martinkó András (1994): vicc. In: Szerdahelyi István (főszerk.): Világirodalmi lexikon. XVI. U–Vidz. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Dr. Margalits Ede, gyűjt., rend. (1897): Magyar közmondások és közmondásszerü szólások. Budapest: Kókai Lajos.

Pallos Lajos (2006): Területvédő propaganda Magyarországon 1918–1920. In: Kovács Tibor (főszerk.): Folia Historica. XXIV. 2005–2006. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum.

Puruczki Béla (1979): Alkohol és munkásmozgalom – a Tanácsköztársaság antialkoholizmusa. Alkohológia, 2. sz.

R. G. (Reuss Gabriella) (2005): pálma/datolyapálma. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

Radó Antal, szerk. (1918): Idegen szavak szótára. Egyúttal a nálunk használatos idegennyelvű szólásmódok és szálló igék magyarázata. Budapest: Lampel R. KK. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata.

Dr. Sarlós Béla (1961): A Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékei. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Seibert, Jutta, szerk. (2004): A keresztény művészet lexikona. Budapest: Corvina.

Simoncsics Péter (2004): A verbális kultúra aenigmatikus arculatáról. In: Andrásfalvy Bertalan & Domokos Mária & Nagy Ilona (szerk.): Az Idő rostájában. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. II. Budapest: L'Harmattan.

Sinkó Katalin (1995): A megsértett Hungária. Néprajzi Értesítő.

Szemerkényi Ágnes (2009): Szólások és közmondások. Budapest: Osiris Kiadó.

Végh János, szerk. (1997): Művészeti szótár. Hely nélkül: Corvina.

Vörös Boldizsár (2000): Károlyi Mihály tér, Marx-szobrok, fehér ló. Budapest szimbolikus elfoglalásai 1918–1919-ben. Budapesti Negyed, 3–4. sz.

Vörös Boldizsár (2004): „A múltat végképp eltörölni”? Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890–1919. Budapest: MTA Történettudományi Intézete.

Vörös Boldizsár (2006): „Az állatkert lakói is összegyültek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak”. A Magyar­országi Tanácsköztársaság emléke a diktatúra bukása után közzétett viccekben. Aetas, 2–3. sz.

Vörös Boldizsár (2008): Viccek, anekdoták, karikatúrák. A Magyarországi Tanácsköztársaságot támadó 1919-es viccek kapcsolódásai különböző típusú humoros alkotásokhoz. In: Daczi Margit & T. Litovkina Anna & Barta Péter (szerk.): Ezerarcú humor. Az I. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásai. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

Vörös Boldizsár (2009a): „a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz”. Zsidó figurák a Magyarországi Tanácsköztársaságról szóló 1919-es viccekben. Szombat, 3. sz.

Vörös Boldizsár (2009b): „kunbella” és „leninség”. A nyelvi humor mint a diktatúra elutasításának eszköze a Magyarországi Tanácsköztársaságot támadó 1919-es viccekben. In: Ö. Kovács József & Kunt Gergely (szerk.): A politikai diktatúra társadalmiasítása. Nyelv, erőszak, kollaboráció, ellenállás, alkalmazkodás. Miskolc: Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék.

Vörös Boldizsár (2009c): Különböző politikai hatalmak – ugyanabban a fővárosban. Szimbolikus térfoglalási akciók Budapesten 1918–1919-ben. In: Csúri Károly & Orosz Magdolna & Szendi Zoltán (szerk.): Tömegek és ünnepek. A nyilvánosság rítusai a közép-európai modernségben. Budapest: Gondolat Kiadó.

Vörös Kati (2003): Judapesti buleváron. A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében. Médiakutató, 1. sz.

Zeidler Miklós (2009): A revíziós gondolat. Pozsony: Kalligram.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum