Média válság idején, konferencia visszanézés

Médiakutató 2009 tél

Történelem

Vörös Boldizsár:

Különböző politikai rendszerek – hasonló humoros alkotások?

1919 fordulatai viccekben és karikatúrákban

Az 1919. év politikai-társadalmi változásai megjelentek a korabeli magyarországi élclapokban közzétett szövegekben és képeken, a Tanácsköztársaság időszakának vicceiből pedig a diktatúra bukása után önálló gyűjteményeket is kiadtak. A tanulmány e humoros alkotások csoportjaival foglalkozó elemzései azt mutatják, hogy egy-egy szövegtípus vagy képtípus olykor egymástól igencsak eltérő politikai viszonyok között is megjelenhetett, és nagyon különböző politikai nézeteket is kifejezésre juttathatott. E viccek és karikatúrák nemcsak variálódási képességeiket tekintve hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy mindkét típusú humoros alkotásba a legkülönfélébb történelmi-kulturális hagyományelemek kerülhetnek be. E vizsgálatok tehát nemcsak az 1919-es történelmi események elemzéséhez szolgáltathatnak adalékokat, hanem – önmagukon túlmutatva, általánosabb érvénnyel – a viccek és a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is.

A 19. század második felének és a 20. század első évtizedeinek Magyarországán, Budapesten és vidéken, számos élclap látott napvilágot (Gyöngy, 2008: passim; Lett, 1988: V, 1–143). Az ezekben közzétett hosszabb-rövidebb írásokban és a különféle képeken megjelentek 1919 politikai-társadalmi változásai. A kiadóik szerint a Magyarországi Tanácsköztársaság idején terjedő, ám ekkor nyomtatásban túlnyomórészt nem publikálható viccek gyűjteményeit pedig a diktatúra bukása után önálló kiadványokként is forgalomba hozták (Aiglon, [1919]; Biró, 1919).1 A hatalmas vicc- és karikatúraanyagban 1919 fordulatait különösen jól szemléltetik azok a szövegek és képek, amelyek valamiképpen egymás variánsainak tekinthetők, és ekként sajátos csoportokat alkotnak (lásd ehhez például Lontay & Martinkó, 1994: 706–707; Katona, 1980: passim; Végh, 1997: 129–130; Buzinkay, 1983: 76, 82, 116; 2007: 1121–1126).

Van példa arra, hogy egy, a politikai-társadalmi viszonyokat bíráló vicc variánsai különböző figurák szerepeltetésével jelentek meg a Vágóhíd 1919. február 4-ei számában (1.), a Borsszem Jankó június 8-ai számában (2.), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után (3.): mindhárom esetben a fennálló politikai viszonyokhoz történt igazodással illeszkedtek a humoros alkotásokba a kritizált személyek.

(1.)

Fosztogatók, ha találkoznak
– No, és hogy van a kedves neje?
– Köszönöm kérdését, fosztogat.
– És a kedves lánya?
– Köszönöm szintén, a Garai-téren.
– Őnagyságáék ezelőtt, ha jól tudom, csak tollat fosztogattak.
– Óh kérem, most is ebben a körben mozognak, csak azokat fosztják ki, akik megtollasodtak.”2

(2.)

Bukarestben
Egy román tábornok felesége libához jutott. Nagy gaudiummal vitette haza, és hogy a ház lakói előtt »demokratikus érzelmeivel« dicsekedjék, kiült a folyosóra és saját »kegyelmes« kezeivel kezdte koppasztani a libát.
Persze a szomszédasszonyok kiálltak csodát nézni. Az egyik megkérdezte:
– Mit csinál excellenciád?
– Mint láthatja, fosztogatok, – felelt mosolyogva a tábornokné.
– Hát az ura, a kegyelmes generális úr?
– Az is. Magyarországon.3

(3.)

Terefere a Margitszigeten.
Kun Béláné a konyhában foglalatoskodik egy libával, amikor egyik barátnője meglátogatja.
– Mit csinálsz, Málcsi?
– Grüss Gott fiacskám; hát csak ezt a libát fosztok…
– Hát a kedves férjed?
– Köszönöm kérdésedet, hát csak fosztogat!” (Biró, 1919: 38).4

Hasonló jelenség a korabeli karikatúráknál is megfigyelhető: a képek és a hozzájuk kapcsolódó szövegek különböző változtatásaival többféle variáns is létrejöhetett, e változatok pedig csoportokat is alkothatnak. Ezek közül az (1.), a (2.) és a (3.) viccből álló sorozattal a leginkább azok az ábrázolások rokoníthatók, amelyeken azonos képi megoldásokkal és egymástól nem teljesen eltérő jellegű szövegekkel alakult ki ugyanaz a csattanó. A Borsszem Jankó 1919. február 9-ei számának borítóján tették közzé az „Ex oriente lux” („Keletről jön a fény”) latin mondás átalakításával megalkotott, „Ex occidente lux” (Nyugatról jön a fény) című karikatúrát (4.). A képen a jobb felső sarokban látható Wilson-napkorong sugarai éppen olvasztani kezdik a középen látható Poincaré-hóembert, aki hóna alatt az „Imperializmus” feliratú lapátot szorongatja, és az ábrázolás aláírása szerint ezt mondja: „Tyűh! ... Melegem kezd lenni…”5 – a karikaturista mindezzel Poincaré felfogásával szemben a wilsoni nézetek fokozatos érvényesülését jelenítette meg. A Mátyás Diák november 30-ai számában publikált „Az 1919-es hóember” című karikatúrán (5.) pedig a kép jobb felső sarkában látható nacionalizmus-napkorong sugarai olvasztják el az ábrázolás bal oldalán álló, „nemzetközi szocializmus” feliratú, a munkásmozgalmi jelképnek számító kalapácsot (Aradi, 1974: 218–219) tartó hóembert6 – amivel a karikaturista a nacionalizmusnak a nemzetközi szocializmussal szembeni térhódítását juttatta kifejezésre.

Ugyanazt a képtípust – egy országot, politikai rendszert jelképező beteg embert kezelő politikus-orvosok ábrázolását7 – több ízben is közzétették a korabeli élclapok munkatársai, ám a képek szövegelemeivel egymástól némileg eltérő aktuálpolitikai vonatkozásokra utaltak. A Mátyás Diák január 12-ei számának borítóján látható „A sebészek” című karikatúrán (6.), a betegen fekvő nőalakkal jelképezett „Hungaria” (lásd Sinkó, 1995: 267–272) ágyánál „Wilson professzor” Clemenceau-nak és Lloyd George-nak a kép aláírása szerint ezt mondja: „Talán jó lenne várni avval az operációval, uraim. Elpusztulna a beteg”8 – amivel a karikaturista a békekonferencia döntéshozóinak nézetkülönbségeit és Wilsont mint a magyar érdekek egyfajta védelmezőjét jelenítette meg.

(4.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. február 9-ei számából

(5.) Karikatúra a Mátyás Diák1919. november 30-ai számából

(6.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. január 12-ei számából
Szöveg: Wilson professzor: Talán jó lesz várni avval az operációval, uraim. Elpusztulna a beteg.

A Mefisztó október 12-ei számában közzétett, „Professzorok a betegágynál” című karikatúrán (7.) a beteg, koronás nőalakkal jelképezett Magyarország ágyánál Vázsonyi Vilmos mondja politikus-orvostársainak, a kép aláírása szerint: „Elég a konzultálásból, uraim! A diagnózist megállapitottuk; most már fogjunk hozzá a gyógyitáshoz, különben a sok orvos között elvész a beteg!9 Az ábrázolás egésze tehát a magyar politikusok nézetkülönbségeinek kifejezésén túl kiemeli Vázsonyi tettrekészségét, jelentőségét.

(7.) Karikatúra a Mefisztó 1919. október 12-ei számából

A Mátyás Diák november 9-ei számában publikált „Konzilium” című karikatúrán (8.) pedig a beteg férfival megszemélyesített Magyarország ágyát állják körül a politikus-orvosok: Andrássy, Berzeviczy, Lukács, Szterényi és Wekerle. A kép aláírása: „Ha a beteg nagyon rosszul van, mégis a régi, öreg doktorokat hivják”10 – amivel a karikaturista azt juttatta kifejezésre, hogy az ország súlyos helyzetében a nagy tapasztalatú politikusokra van szükség. A (6.) és a (7.) ábrázoláshoz képest tehát a (8.) sokkal nagyobb mértékben hangsúlyozza a politikusok szerepét, jelentőségét: jól mutatja ezt, hogy míg a (6.) és (7.) karikatúra aláírásában egy-egy politikus-orvos beszél a beteg állapotáról és a teendőkről, a (8.) kép aláírása a politikus-orvosokat összességükben is értékeli; továbbá, míg a (6.) és a (7.) karikatúrán csak egy-egy politikus-orvos: Wilson és Vázsonyi szerepel névvel, a (8.)-on öt politikus is, a ruhájukra írt vezetéknevükkel.

(8.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. november 9-ei számából
Szöveg: Ha a beteg nagyon rosszul van, mégis a régi, öreg doktorokat hívják.

Van példa arra az esetre is, hogy ugyanaz a jelenet különböző színekkel kinyomtatva és eltérő aláírásokkal, ugyanabban az élclapban, két politikai rendszer idején is megjelent – igencsak különböző politikai állásfoglalásokat juttatva kifejezésre. Az Április 1919. január 1-jei számának hátoldalán, sárga alapszínű képen két munkás beszélget:

(9.)

„– Olvastad? A »Vörös Ujság« megtámadta az »Április«–t.
– Hja azok a bolsevikiek nem értik a tréfát.”11

Ugyanazt a jelenetet immár vörös alapszínnel tették közzé az Április 1919. április 3-ai, „Vörös album” (lásd ehhez Aradi, 1974: 255–256) című számának borítóján, a „Búsuljon a ló, elég nagy a feje” szólás (Margalits, 1897: 90; Szemerkényi, 2009: 927) átalakításával létrehozott aláírással (10.): „– Busuljon a milliomos, elég nagy a betétje!”12 Míg a folyóirat januári számának ábrázolása, a korábban publikált karikatúrákhoz kapcsolódva gúnyolta-támadta a kommunistákat, az áprilisi szám képe már a szociáldemokrata-kommunista irányítású rendszer intézkedéseivel való egyetértést fejezte ki, képi és szöveges eszközökkel egyaránt: az alapszín-váltással, az új aláírással és ebben a diktatúra ellenségének számító (egykori) milliomos kigúnyolásával, sajátos utalással „állat”-ként megjelenítve (ugyanezen lapszám következő oldalán olvasható Nagy Lajosnak „A milliomos-állat” című írása, amely immár ténylegesen állatként mutatja be a milliomost).13

Megtörtént az is, hogy pontosan ugyanaz a karikatúrakép, különböző aláírásokkal, ugyanabban az élclapban, két politikai rendszerben is napvilágot látott. Az Április 1919. január 15-ei számában jelent meg az a rajz, amelyen tükör előtt álló, tengerészruhás, pisztolytáskás, halálfejes vörös zászlót tartó kövér férfi öltözékén dolgozik a szabó. A kép aláírása:

(11.)

Udvari tanácsos ur forradalmi álruhában
– Nekem dukál ez a ruha. Én a gabonatőzsdén is tengeri-bizományos voltam.”14

(11.) Karikatúra az Április 1919. január 15-ei számából

A folyóirat április 3-ai számában pedig ugyanez a kép a következő aláírással jelent meg:

(12.)

A megrémült hadimilliomos.
– Szivesen elmennék a vörösgárdába, – ha ott is volna irodai segédszolgálat.”15

(12.) Karikatúra az Április 1919. április 3-ai számából

A két ábrázolás ezúttal rokon jellegű állásfoglalást juttatott kifejezésre: a még 1918-ban megbukott társadalmi-politikai rendszer egykori haszonélvezőjének az egymást követő forradalmi átalakulásokkal létrejövő új viszonyok közé való beilleszkedési törekvéseit figurázták ki.

A viccek esetében előfordult, hogy valamelyik variánsuk más műfajú alkotáshoz (képhez, ténylegesen megtörténtként bemutatott eset ábrázolásához stb.) kapcsolódott: így például egy, még a diktatúra idején keletkezett, nem konkrétan megjelenített személyek által előadott párbeszéd (13.) variánsa 1919 őszén, egy képhez kapcsolódva látott napvilágot nyomtatásban: immár konkrét személyek beszélgetéseként, az aktuális politikai viszonyokhoz alkalmazva, ám megőrizve a korábbi csattanót (14.).

(13.)

„Május első napjaiban, amikor a csehek Miskolcot megszállották, a vörös hadsereg reorganizációja pedig még nem kezdődött el, Budapest ontotta a kommunista vicceket. Az alábbiak ebből az időből valók:
– Hogy hivják a pajeszt a kommunizmus korszaka alatt?
– Kunkormány. (Kun-kormány).” (Aiglon, [1919]: 2).16

(14.)

„[A Magyar Herkó Páter „Izidorka pozdorjái című rovatában kérdezi a kisfiú zsidóként ábrázolt (lásd Vörös, 2003: 27–43) apjától:]
– Apuczi! Hogy fogják hivni ezután a pajeszt magyarul?
– Ahogy eddig hivták.
– De hiszen, hát nem tudod, hogy megbukott a Kun-kormány?17

Van példa arra a jelenségre is, hogy egy ténylegesen megtörtént esetként ábrázolt beszélgetés – amely a Vágóhíd 1919. június 3-ai számában jelent meg (15.) – befejezése ugyanazon év szeptemberében, immár más műfajban: viccként látott napvilágot nyomtatásban (16.), e szöveget pedig novemberben publikált variánsa még egy további csattanóval toldotta meg (17.).

(15.)

A három korszak
Munkatársunkat elfogta egy nemrég még meglehetősen szituált uriember, aki most fájdalomtól megtört szivvel siratja a millióit.
És igy szólt.
– Tudja-e, hogy Magyarországon eddig hány korszak volt?
– Nem.
– Negyvennyolc után volt a Bach-korszak. Tisza István alatt aztán a Rebach-korszak és végül a diktatura óta számomra a Nebach-korszak.”18

(16.)

„Vicc a Dob-utcából, esetleg a Szabadság-térről:
Magyarországon 1849-től 1867-ig Bach-korszak volt, azután jött a rebach-korszak, a mostani pedig egy nebach-korszak.
(A többség kedvéért: rebach = haszon, nebach = szánalmas.)”19

(17.)

„– Milyen korszakot élt át Magyarország az utolsó évtizedek alatt?
– 48 után a Bach-korszakot. A világháboru ideje alatt a rebach-korszakot, a tanácsköztársaság elején a nebach-korszakot, a végén meg a krach-korszakot.”20

Megtörtént az is, hogy egy viccben ábrázolt esetnek (18.) a politikai változások nyomán elkészített folytatása karikatúrában jelent meg (19.), majd ennek egyfajta folytatása ismét viccként (20.) – a három humoros alkotást pedig ugyanaz az elem: a majom figurája kapcsolta össze:

(18.)

„Az állatkert lakói is összegyültek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak. Mondják, hogy először az oroszlán felé hajlott a bizalom, de egy majom kijelentette, hogy az képtelenség, mert hisz az oroszlán király, az állatok királya. Király pedig nem lehet proletár. Ekkor a kenguru nevét kezdték kiáltozni. A majomnak ismét aggályai támadtak, hogy a kenguru burzsuj, mert erszénye van.
– Legyen az orangután, mert ő a legveresebb! kiáltozták erre.
– Pardon! szólt a pávián, az orangután csak vereses, de én ott, ahol ülni szoktam, kimondottan lángvörös, biborvörös, vagyha úgy tetszik: kommunista vörös vagyok.
– Éljen a pávián! zúgott erre a gyülés. Az oroszlán azonban nem hagyta annyiba a dolgot, átrohant az epreskertbe és megkérte az öreg Benczúrt, pardon Bencz (méltóságos) úrt, fesse be neki is vörösre azzal a szép szinnel, amivel régen közismert történelmi képein a mentéket festette. Befestve visszarohant a gyülésre és már messziről kiáltozott:
– Nekem is veres! Nekem is veres! Az enyém is van olyan veres!
Az állatok egy pillanatra meghökkentek, de felállt a tudós bagoly és kijelentette:
– A páviáné az érvényes veres, mert a páviáné már március 21-ike előtt is veres volt.
Így lett a pávián az állatkert bizalmija” (Aiglon, [1919]: 12).

Az eset folytatásának tekinthető a Borsszem Jankó szeptember 7-ei számában „A diktatura bukása az állatkertben” címmel közzétett karikatúra (19.), amelyen, aláírása szerint, „A föllázadt majmok kirugták a vörös páviánt.”21

(19.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. szeptember 7-ei számából

Ennek egyfajta folytatásaként értékelhető a Fidibusz szeptember 19-ei számában közzétett vicc:

(20.)

„Samuka a majomketrec előtt
– Schau, papa, ez a majom még mindig kommunista… De milyen kommunista!”22

Van rá példa, hogy egy politikai rendszeren belül létezett ugyanannak a humoros alkotásnak két, egymástól alapvetően eltérő változata, amelyek egy konkrét történelmi esemény kapcsán keletkeztek. Az 1919. május 1-jei budapesti ünnepség alkalmából a diktatúra világszemléletének terjesztői a Köröndön Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Bocskai István és Pálffy János szobrát hatalmas vörös földgömbökkel takarták be. (A letűnt rendszerek közvélemény-formálói által kiemelkedőnek tekintett történelmi személyiségek: fejedelmek és hadvezérek emlékműveinek vörös földgömbökkel való eltakarása a hagyományos nemzetfelfogásokat elutasítva, a proletárforradalom internacionalizmusát volt hivatott kifejezni, lásd Vörös, 2000: 149–157; 2004: 88–92.) Egy 1944–es évszámmal megjelent visszaemlékezés szerint már május legelején született élc e dekorációról: „Az elfojtott pesti humor szerint ezek a népbiztosok szobrai: vörös hólyagok” (Hollós, 1944: 206). Ám a Borsszem Jankó 1919. május 11-ei számában megjelent, fiatal férfi és nő beszélgetését ábrázoló képhez kapcsolódó, vicc jellegű párbeszéd során a férfi azt mondja: e négy „hólyag” a párizsi „négyestanács” szobra (21.). A diktatúra bukása után megjelent vicc szerint azonban már az ünnepségen jelenlévők azzal tréfálkoztak, hogy e „hólyagok” a népbiztosok szobrai (22.).

(21.)

Ántánt-szobrok Budapesten
– Látta Micike, a párisi négyestanács szobrát?
– Hol volt az?
– Hát a Köröndön az a négy óriási hólyag.”23

(21.) Kép a Borsszem Jankó 1919. május 11-ei számából

(22.)

„Május elsején, délután az ünnepségről megy haza Budapest népe. Azt kérdi az egyik burzsoa a másiktól:
– Láttad a Kun Béla meg a Szamuelli szobrát? Micsoda sikerült két szobor volt!
– Nem láttam! Melyik volt az? Hol álltak?
– Hát az a két veres hólyag a Köröndön… feleli a másik, a Köröndön felállitott két óriási vörös gömbre célozva” (Aiglon, [1919]: 2).

E szövegcsoport megengedi azt a feltételezést, hogy éppen a Tanácsköztársaság világszemléletét hirdető szobrok kapcsán keletkezett diktatúraellenes vicc eljutott a Borsszem Jankó munkatársához, aki azt átalakította azonos szerkezetű, ám „rendszerhű” párbeszéddé, így az előbb láthatott napvilágot nyomtatásban, mint a korábban keletkezett, „rendszerellenes”, és ezért a kommün idején élőszóban terjedő, nem publikálható változat (lásd még Vörös, 2006: 195).

Humoros alkotások csoportjai létrejöhettek azáltal is, hogy egy közös, eredetileg nem vicc- vagy karikatúraelemnek számító nyelvi vagy képi toposz alkalmazásával alakult ki a csattanójuk. Humoros szövegek esetében például a „Borban van az igazság” közmondás (Margalits, 1897: 76; Szemerkényi, 2009: 172–173) felhasználásával, átalakításával már a Bolond Istók 1919. március 9-ei számában, a korlátozott szesztilalom idején (lásd erről Kárpáti, 1979: 161–162) jelent meg vicc:

(23.)

Iszogatás közben.
– Igyál pajtás borban az igazság!
– Látod ez az! És manapság legfölebb 3 deci bort szabad mérni.”24

E vicc a közmondás felhasználásával az aktuális politikai viszonyokat bírálta – akárcsak az a szöveg (24.), amely már a Tanácsköztársaság szigorú szesztilalmának (lásd erről Kárpáti, 1979: 162–168, 224–225; Puruczki, 1979: 87–90; Sarlós, 1961: 171–183) időszakában keletkezett:

(24.)

„– Miért van alkoholtilalom?
– Mert borban az igazság.”25

Ugyancsak e közmondás és különféle magyarázatai is hozzájárultak az immár a diktatúra bukása után, a Mefisztó október 12-ei számának borítóján megjelent, „Szesztilalom” című karikatúra humorához. A képen Kun Béla borozik és nőkkel mulatozik, az ábrázolás alatt pedig a következő szöveg olvasható (25.): „Kun Béla: Régi jó közmondás, hogy »borban az igazság.« Én tehát azért iszom bort, hogy leszürődjék bennem az igazság; a népnek, az istenadta népnek pedig azért tiltom el a borivást, hogy ne tudja meg az igazságot…”26 A közmondás mellett e szöveg egy klasszikus szépirodalmi mű: Arany János „A walesi bárdok” című versének egy részletét is felhasználta, mégpedig Kun Béla zsarnok voltának érzékeltetésére: Edward király „a nép, az istenadta nép” szavait adta szájába, „a népnek, az istenadta népnek” változatban.

Karikatúrák esetében a (23.), (24.), (25.) szövegből álló csoporthoz hasonló sorozat alakult ki a még a Károlyi-kormány által 1918 novemberében létrehozott Országos Propaganda Bizottságtól származó „Nem! Nem! Soha!” tiltakozás (lásd Pallos, 2006: 58; Zeidler, 2009: 104) felhasználásával, új összefüggésekbe helyezésével. A Borsszem Jankó 1919. február 23-ai számának „Mire jó a plakát?” című karikatúráján (26.) árura hiába váró emberek nézik a tejcsarnok „tej vaj” felirata és a dohányüzlet „szivar” felirata alá elhelyezett egy-egy „Nem nem soha”-plakátot27 – a karikaturista ezúttal a korabeli áruhiányon és talán a kormány eredménytelen külpolitikai törekvésein élcelődve alkalmazta a jelmondatot.

(26.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. február 23-ai számából

A Bolond Istók március 9-ei számában közzétett, „Nem.! Nem.! Soha.!” feliratú plakát előtt kofával tárgyaló vásárlót ábrázoló karikatúra, a hozzá kapcsolódó párbeszéddel az élelmiszerek drágaságán humorizált:

(27.)

„– Néni, mikor lesz már olcsóbb a liba?
– Hát bizony ezt minden nacscsága megkérdi, nem is birnám szóval, hát vettem két pöngőért egy fali plakátot, oszt most az beszél helyettem.”28

(27.) Karikatúra a Bolond Istók 1919. március 9-ei számából

A Borsszem Jankó május 4-ei számában megjelentetett, „A beszélő plakát” című humoros alkotásban a „Nem! Nem! Soha” feliratú plakát előtt beszélgető kalapos-nyakkendős férfiakat ábrázoló karikatúra és a hozzá illesztett párbeszéd azt hangsúlyozta, hogy a letűnt politikai rendszerek nem térhetnek többé vissza:

(28.)

„– Mit gondolsz, Gyuszi? Leszünk mi még valaha képviselők?
– Na, ezt a legjobb helyen [tudniillik e plakát előtt] kérdezed.”29

(28.) Karikatúra a Borsszem Jankó 1919. május 4-ei számából

Nemcsak szövegek (például közmondás vagy politikai jelmondat) hozhatták létre humoros alkotások csoportjait, hanem vizuális toposzok is. Így például a már a görög-római antikvitásban ismert, az államot jelképező hajó (lásd K. J., 2005: 188) képi megjelenítését használta fel, némileg átalakítva a Mátyás Diák 1919. március 23-ai számának címlapképét elkészítő karikaturista. „A kormányos és helyettese” című ábrázoláson (29.) az antant államszövetségének hajóján a kormánykereket kezében tartó Wilson ezt mondja a mellette álló Clemenceau-nak, a képaláírás szerint: „Ugy látom, kedves Clemenceau barátom, ideje volt átvenni a kormányt, mert nagyon eltért már a hajónk a helyes iránytól”,30 amivel a karikaturista az antant irányítói közötti nézetkülönbségeket jelenítette meg. A képen az antant-hajó látható részei erős, nagy vízi járművet mutatnak – ellentétben a Mátyás Diák november 30-ai számának címlapján ábrázolt, magyar címeres, inkább csónaknak, mint hajónak tekinthető, Magyarországot jelképező alkalmatossággal. „Az uj kormányos” című karikatúrán (30.) Huszár Károly tartja kezében a kormányrudat a viharos tengeren, hullámok között hánykódó járművén, a képaláírás szerint ezt állítva: „Ha a kormányosnak erős keze és erős hite van, révbe viszi a hajót”31 – mindezzel az ábrázolás készítője a Huszár-kormány nehéz helyzetét és a miniszterelnök elszántságát hangsúlyozta.

(29.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. március 23-ai számából

(30.) Karikatúra a Mátyás Diák 1919. november 30-ai számából

A keresztény ikonográfiából származott a nagy erejű óriás, a gyermekként megjelent Jézust a vállán a folyón átvivő (később szentté avatott) Kristóf ábrázolása (lásd Seibert, 2004: 183–184) az 1919-es politikai karikatúrákon. A Bolond Istók február 23-ai számának első oldalán közzétett „A mi Nagy Kristófunk” című karikatúrán (31.) Wilson-Kristóf viszi át nyakában a folyón a Magyarországot jelképező, magyar címeres gyermeket,32 amivel az ábrázolás készítője azt a reményt juttatta kifejezésre, hogy az amerikai elnök politikájának eredményeként Magyarország kedvező békefeltételeket fog kapni.

(31.) Karikatúra a Bolond Istók 1919. február 23-ai számából

(32.) Karikatúra a Mátyás Diák1919. december 21-ei számából

A Mátyás Diák december 21-ei számának borítóján megjelent, „Apponyi-Nagy Kristóf meg a kis Magyar Béke” című karikatúrán (32.) Apponyi-Nagy Kristóf viszi a vállán a pálmaágat (lásd R. G., 2005: 384–385) tartó gyermeket, a képaláírás szerint „Megindulnak a nagy Óperenciákon”.33 Az ábrázolással a karikaturista azt a reményt jelenítette meg, hogy Apponyi eredményesen fog tevékenykedni Magyarország ügyében a béketárgyalásokon, ugyanakkor „a nagy Óperenciákon” szóösszetétellel34 utalt a politikus feladatának rendkívüli nehézségére is. Figyelemre méltó, hogy mindkét kompozíció készítői a gyermek Jézus helyére, szerepébe Magyarországot, a nagy kezdőbetűs „Magyar Béké”-t tették – ezzel az eljárással felnagyítva, a szakralitás szférájába emelve a magyarság ügyét, hasonlóan több korabeli, nem humoros politikai megnyilatkozáshoz (lásd ehhez Vörös, 2009c: 28; Buzinkay, 1983: 27, 31, 44, 91, 107).

A fentiekben bemutatott példák, elemzések jól szemléltetik, hogy 1919 fordulatai megjelentek a korabeli humoros alkotásokban: az (1.), (2.), (3.) vicc és a (4.), (5.) karikatúra pedig azt jelzik, hogy egy-egy adott szövegtípus vagy képtípus olykor egymástól igencsak eltérő politikai viszonyok között is megjelenhetett, és nagyon különböző politikai nézeteket is kifejezésre juttathatott. A korabeli viccek és karikatúrák a legkülönfélébb módokon kapcsolódhattak egymáshoz és más jellegű humoros alkotásokhoz, például ténylegesen megtörténtként bemutatott eset ábrázolásához: ez utóbbi lehetőséget mutatja a (15.), a (16.) és a (17.) szöveg együttese. E viccek és karikatúrák azonban nemcsak variálódási képességeiket tekintve hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy mindkét típusú humoros alkotásba a legkülönfélébb történelmi-kulturális hagyományokból kerülhetnek elemek: a görög és római antikvitásból (a „tudós bagoly” szerepeltetése a [18.] viccben [lásd ehhez K. ZS., 2005: 68], az „állam hajója” a [29.] és [30.] ábrázoláson); a keresztény vallásosságból („Nagy Kristóf” ábrázolásai a [31.] és [32.] képen [lásd még Vörös, 2006: 197–199; 2008: 16–21]); szólásokból, közmondásokból (például a „Busuljon a milliomos, elég nagy a betétje!” képaláírásnál a [10.] karikatúránál, a „Borban van az igazság” közmondás a [23.], [24.] és [25.] alkotásnál); klasszikusnak számító irodalmi műből („A walesi bárdok” átalakított részlete a [25.] karikatúránál) vagy a korabeli politikai propaganda egyes megnyilvánulásaiból (a „Nem! Nem! Soha!” szavak felhasználása a [26.], [27.], [28.], a vörös földgömböké a [21.] és [22.] példánál). A karikatúrákon pedig megjelentek a korabeli politikai jelképek is (a nőalakkal perszonifikált Hungária a [6.] és [7.], a magyar címer a [30.] és [31.], a munkás kalapácsa az [5.] ábrázoláson). A fenti példák azt mutatják tehát, hogy a karikatúrára is érvényes Simoncsics Péternek a viccel kapcsolatos megállapítása: „mindenütt és mindenből képes tápanyagot szívni magába” (Simoncsics, 2004: 504).

A különféle történelmi-kulturális hagyományelemek alkalmazásai megkönnyíthették a viccek és karikatúrák létrehozóinak a fordulatokban gazdag 1919-es év egyes mozzanatairól kialakított nézeteik kifejezését, a humoros alkotások befogadóinak pedig e vélemények, állásfoglalások megértését. A fenti elemzések megítélésem szerint így nemcsak a korabeli történelmi események vizsgálatához szolgáltathatnak adalékokat, hanem önmagukon túlmutatva, általánosabb érvénnyel a viccek és a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is.35

Felhasznált irodalom

Aiglon [1919]: Viccekben él a szovjet! A legjobb 120 kommunista vicc. Budapest: Heller K. és Társa.

Aradi Nóra (1974): A szocialista képzőművészet jelképei. Hely nélkül: Kossuth Könyvkiadó & Corvina Kiadó.

Biró Imre Boldizsár, összegyűjt., sajtó alá rend. (1919): Burzsujhumor a diktatura alatt. A proletárdiktatura anekdotái. Budapest: Muzsa irodalmi és művészeti R.-T.

Buzinkay Géza (1983): Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúrák a XIX. század második felében. Budapest: Corvina Kiadó.

Buzinkay Géza (2007): Egy közéleti fertőtlenítőszer. In: Jankovics József (főszerk.): „Nem sűlyed az emberiség!” … Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet. //www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Buzinkay.pdf

Demm, Eberhard, hrsg., kommentiert (1988): Der Erste Weltkrieg in der internationalen Karikatur. Hannover: Fackelträger-Verlag.

Gyöngy Kálmán (2008): Magyar karikaturisták adat- és szignótára. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest: ÁBRA KKT.

Hollós József (1944): Egy orvos élete. New York, N. Y.: St. Marks Printing Corp.

K. J. (Komlóssy Judit) (2005): hajó/bárka. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

K. Zs. (Kuszmann Zsófia) (2005): bagoly. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

Kárpáti Endre (1979): A magyarországi alkoholizmus elleni küzdelem múltjából. Budapest: Medicina Könyvkiadó.

Katona Imre (1980): Mi a különbség? Közéleti vicceinkről. Budapest: Magvető Kiadó.

Koselleck, Reinhart (2003): Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti–politikai szemantikája. In: Uő: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Budapest: Atlantisz.

Kovács Ágnes (1981): Óperencia. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. IV. Né–Sz. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lett Miklós (1988): A Magyar Tanácsköztársaság sajtó- és könyvanyagának adattára. Budapest: MSZMP KB Párttörténeti Intézete.

Lontay László & Martinkó András (1994): vicc. In: Szerdahelyi István (főszerk.): Világirodalmi lexikon. XVI. U–Vidz. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Dr. Margalits Ede, gyűjt., rend. (1897): Magyar közmondások és közmondásszerü szólások. Budapest: Kókai Lajos.

Pallos Lajos (2006): Területvédő propaganda Magyarországon 1918–1920. In: Kovács Tibor (főszerk.): Folia Historica. XXIV. 2005–2006. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum.

Puruczki Béla (1979): Alkohol és munkásmozgalom – a Tanácsköztársaság antialkoholizmusa. Alkohológia, 2. sz.

R. G. (Reuss Gabriella) (2005): pálma/datolyapálma. In: Pál József & Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi Kiadó.

Radó Antal, szerk. (1918): Idegen szavak szótára. Egyúttal a nálunk használatos idegennyelvű szólásmódok és szálló igék magyarázata. Budapest: Lampel R. KK. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata.

Dr. Sarlós Béla (1961): A Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékei. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Seibert, Jutta, szerk. (2004): A keresztény művészet lexikona. Budapest: Corvina.

Simoncsics Péter (2004): A verbális kultúra aenigmatikus arculatáról. In: Andrásfalvy Bertalan & Domokos Mária & Nagy Ilona (szerk.): Az Idő rostájában. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. II. Budapest: L'Harmattan.

Sinkó Katalin (1995): A megsértett Hungária. Néprajzi Értesítő.

Szemerkényi Ágnes (2009): Szólások és közmondások. Budapest: Osiris Kiadó.

Végh János, szerk. (1997): Művészeti szótár. Hely nélkül: Corvina.

Vörös Boldizsár (2000): Károlyi Mihály tér, Marx-szobrok, fehér ló. Budapest szimbolikus elfoglalásai 1918–1919-ben. Budapesti Negyed, 3–4. sz.

Vörös Boldizsár (2004): „A múltat végképp eltörölni”? Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890–1919. Budapest: MTA Történettudományi Intézete.

Vörös Boldizsár (2006): „Az állatkert lakói is összegyültek, hogy érdekeik képviseletére bizalmit válasszanak”. A Magyar­országi Tanácsköztársaság emléke a diktatúra bukása után közzétett viccekben. Aetas, 2–3. sz.

Vörös Boldizsár (2008): Viccek, anekdoták, karikatúrák. A Magyarországi Tanácsköztársaságot támadó 1919-es viccek kapcsolódásai különböző típusú humoros alkotásokhoz. In: Daczi Margit & T. Litovkina Anna & Barta Péter (szerk.): Ezerarcú humor. Az I. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia előadásai. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

Vörös Boldizsár (2009a): „a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz”. Zsidó figurák a Magyarországi Tanácsköztársaságról szóló 1919-es viccekben. Szombat, 3. sz.

Vörös Boldizsár (2009b): „kunbella” és „leninség”. A nyelvi humor mint a diktatúra elutasításának eszköze a Magyarországi Tanácsköztársaságot támadó 1919-es viccekben. In: Ö. Kovács József & Kunt Gergely (szerk.): A politikai diktatúra társadalmiasítása. Nyelv, erőszak, kollaboráció, ellenállás, alkalmazkodás. Miskolc: Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék.

Vörös Boldizsár (2009c): Különböző politikai hatalmak – ugyanabban a fővárosban. Szimbolikus térfoglalási akciók Budapesten 1918–1919-ben. In: Csúri Károly & Orosz Magdolna & Szendi Zoltán (szerk.): Tömegek és ünnepek. A nyilvánosság rítusai a közép-európai modernségben. Budapest: Gondolat Kiadó.

Vörös Kati (2003): Judapesti buleváron. A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében. Médiakutató, 1. sz.

Zeidler Miklós (2009): A revíziós gondolat. Pozsony: Kalligram.

Lábjegyzetek

1
A Magyarországi Tanácsköztársaság időszakának humoráról részletesebben beszélt Hajdu Tibor Gecse Gézával készített interjújában, a „Mi volt az a Chari-vari, avagy Humor a forradalmakban” című összeállításban, amely elhangzott 1987. március 21-én, a Petőfi Rádió „Színről színre című, 14 órakor kezdődő műsorában. Az interjú megtalálható a Magyar Rádió Archívumában. A beszélgetésre Hajdu Tibor hívta fel a figyelmemet, aki az interjúhoz készített feljegyzéseit is rendelkezésemre bocsátotta; szívességéért ezúton mondok köszönetet. A tanácsköztársasági viccekről újabban lásd Vörös (2006: 184–203; 2008: 13–22; 2009a: 16–19; 2009b: 151–160).
2
Fosztogatók, ha találkoznak. Vágóhíd, 1919. február 4. – A korabeli szövegeket egykorú helyesírással közlöm, a kurziválások azokban az eredeti kiemeléseknek felelnek meg. – E vicc egy, még az Április 1918. november 20-ai számában megjelent, képhez kapcsolódó párbeszéd variánsának tekinthető, lásd ehhez: Vörös (2008: 15). Hasonló kapcsolódások minden bizonnyal más szövegeknél és képeknél is megfigyelhetők.
3
Bukarestben. Borsszem Jankó, 1919. június 8.
4
Lásd még A proletárdiktatura humora. Gyenge a szovjet, urak! II. Borsszem Jankó, 1919. szeptember 7.
5
Ex occidente lux. Borsszem Jankó, 1919. február 9.
6
Az 1919-es hóember. Mátyás Diák, 1919. november 30. A kép alkotója minden bizonnyal Jeney Jenő, lásd Gyöngy (2008: 101, 283, 370).
7
Lásd ehhez még az „Operatér Wilson…” című karikatúrát, amely a Humorističke Listy 1918. november 15-ei számában jelent meg. A képet újraközli Demm (1988: 188, 200). Hasonló párhuzamok minden bizonnyal más képeknél és szövegeknél is fellelhetők.
8
A sebészek. Mátyás Diák, 1919. január 12. A képen ábrázolt személyek azonosításához lásd Arctanulmányok a versaillesi konferenciáról. Mátyás Diák, 1919. február 9.
9
Professzorok a betegágynál. Mefisztó, 1919. október 12. A kép alkotója minden bizonnyal Gedő Lipót, lásd Gyöngy (2008: 75–76, 281). A karikatúránál Vázsonyi utolsó szavai a „Sok bába közt elvész a gyermek” közmondás átalakításával jöttek létre, lásd ehhez Margalits (1897: 289); Szemerkényi (2009: 90–91).
10
Konzilium. Mátyás Diák, 1919. november 9. A kép alkotója minden bizonnyal Jeney Jenő, lásd Gyöngy (2008: 101, 283, 370).
11
Lásd: Április, 1919. január 1. A kép alkotója Biró Mihály. A folyóiratban a bolsevikokat támadta a következő karikatúra: Takarékos bolseviki, avagy pétervári hangulat. Április, 1918. december 4. (A kép alkotója Vértes Marcell.) A Vörös Ujság cikke szerint azonban az igazi bolsevikok „a kommunizmust nem az Április cimü élclap hajmeresztő rajzából” tanulják. Lásd Az Est és a bolsevizmus. „A bolsevizmus nem mentőkörülmény.” Vörös Ujság, 1918. december 21.
12
Lásd Április, 1919. április 3. A kép alkotója Biró Mihály.
13
Nagy Lajos: A milliomos-állat. A nagy „Brehm” 1918. évi kötetéből. Április, 1919. április 3., lásd ehhez Buzinkay (1983: 82), továbbá Koselleck (2003: 279–298).
14
Udvari tanácsos ur forradalmi álruhában. Április, 1919. január 15. A kép alkotója Vértes Marcell.
15
A megrémült hadimilliomos. Április, 1919. április 3. A kép alkotója Vértes Marcell.
16
Az idézett humoros szöveg után még további viccek következnek, a bevezető mondatokban ábrázolt időszakból. Lásd még Vörös (2006: 187–188; 2009a: 17).
17
Izidorka pozdorjái. Magyar Herkó Páter, 1919. szeptember 28.
18
A három korszak. Vágóhíd, 1919. június 3. Lásd még a (16.) humoros alkotáshoz kapcsolódó szómagyarázatokat!
19
A proletárdiktatura humora. Gyenge a szovjet, urak! III. Borsszem Jankó, 1919. szeptember 14. Radó Antal szótára szerint a spanyol-zsidó „rebach” szó jelentése kifejezetten „kereskedői haszon”. Lásd Radó (1918: 143). Lásd még Vörös (2009a: 19).
20
A Revü XVII. száma és a szovjet-viccek. Revü (Bratislava), 1919. november 19.
21
A diktatura bukása az állatkertben. Borsszem Jankó, 1919. szeptember 7. A kép alkotója minden bizonnyal Horváth Sándor.
22
Samuka a majomketrec előtt. Fidibusz, 1919. szeptember 19. Lásd még Vörös (2006: 197–201; 2008: 16–21).
23
Ántánt–szobrok Budapesten. Borsszem Jankó, 1919. május 11.
24
Iszogatás közben. Bolond Istók, 1919. március 9.
25
A proletárdiktatura humora. Gyenge a szovjet, urak! II. Borsszem Jankó, 1919. szeptember 7.
26
Szesztilalom. Mefisztó, 1919. október 12.
27
Mire jó a plakát? Borsszem Jankó, 1919. február 23.
28
Lásd Bolond Istók, 1919. március 9.
29
A beszélő plakát. Borsszem Jankó, 1919. május 4. A kép alkotója minden bizonnyal Kelen Imre, lásd Gyöngy (2008: 113, 283).
30
A kormányos és helyettese. Mátyás Diák, 1919. március 23.
31
Az uj kormányos. Mátyás Diák, 1919. november 30.
32
A mi Nagy Kristófunk. Bolond Istók, 1919. február 23. A kép alkotója Szigethy István.
33
Apponyi-Nagy Kristóf meg a kis Magyar Béke. Mátyás Diák, 1919. december 21.
34
A Révai Nagy Lexikona szerint „Óperenciá”-nak „nevezik magyar népmeséink sztereotip bekezdései a mesevilág határán lévő tengert (v. folyót ?), sőt ilyen országot is ismernek”. Óperencia. In: Révai Nagy Lexikona. Az ismeretek enciklopédiája. XIV. Mons-Ottó. Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1916: 753., lásd még Kovács (1981: 93).
35
Sajnos, a korabeli forrásanyag töredékes; további szövegek és képek előkerülése, elemzése még gyarapíthatja a bemutatott csoportokat – amelyek azonban jelen állapotukban is jól szemléltetik a humoros alkotások kapcsolódási lehetőségeinek, továbbá az általuk felhasznált történelmi–kulturális hagyományok sokféleségét.
E munkám elkészítéséhez nyújtott segítségükért ezúton mondok köszönetet Császtvay Tündének, Landgraf Ildikónak, Szemerkényi Ágnesnek, Tamás Ágnesnek, Hajdu Tibornak és Zeidler Miklósnak. – A tanulmány korábbi változata előadásként elhangzott az 1919: a fordulat(ok) éve című konferencián, 2009. április 23–án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.E munkám elkészítéséhez nyújtott segítségükért ezúton mondok köszönetet Császtvay Tündének, Landgraf Ildikónak, Szemerkényi Ágnesnek, Tamás Ágnesnek, Hajdu Tibornak és Zeidler Miklósnak. – A tanulmány korábbi változata előadásként elhangzott az 1919: a fordulat(ok) éve című konferencián, 2009. április 23–án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Támogass adód 1%-ával

Lapunk, a Médiakutató nem kér és nem kap állami támogatást. Olvasóink adományaiból, egy magáncég támogatásából, az eladott példányok árából tartja fenn magát. Cserébe évente négy lapszámmal jelentkezünk nyomtatásban és online. Online formában lapunk ingyen, regisztráció nélkül olvasható. Szerkesztőink és bírálóink társadalmi munkában dolgoznak.
A Médiakutató immár 22 éve első közlésben jelenteti meg fiatal és szenior magyar és külföldi kutatók munkáit a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről. Számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.

Kérjük, hogy személyi jövedelemadód 1 %-ával támogasd a Médiakutató Alapítványt! Adószámunk: 18687941-2-42

Médiakutató YouTube csatornája

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink