• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2010 tavasz

Sorozatok

Voloncs Laura:

„Rólunk szól.”

A Szabó család mint a kádári Magyarország kordokumentuma

A tanulmány célja választ adni arra a kérdésre, hogy hozzájárult-e A Szabó család című folytatásos rádiójáték az 1956-os forradalom utáni kádári konszolidációhoz, és ha igen, mennyiben. Ennek érdekében az 1959-től 1968-ig terjedő időszak – azaz a sorozat indulása és a csehszlovákiai bevonulás között eltelt közel egy évtized – néhány jellemző politikai és kulturális eseményét a műsorfolyam alapján rekonstruálja. Előbb bevezet az 1950-es évek rádiópolitikájába, és feltárja, mi lehetett a Rádió Drámai Osztályának célja a sorozat elindításával, és ismerteti az indulás körülményeit, valamint a stáb és a színészek kiválasztásának menetét. Majd bemutatja a család lakhelyéül szolgáló elképzelt Lapály utcát, a család tagjait, a cselekményszövés és a konfliktuskezelés módját, a műsorban előforduló formai újításokat. Ezután a sorozat által tárgyalt témákból rekonstruálja az 1960-as évek magyar mindennapjait, az elkerült témákból pedig a cenzúra működését. Végül a műsorfolyamról írt kritikákat, a hallgatottsági adatokat, a hallgatói leveleket és a sorozat kultuszát hívja segítségül a befogadástörténet elemzéséhez.

1. Bevezetés

„Negyven év elmúltával az egy bizonyos jelentős eseményt felnőtt fejjel átélő kortársak kiválnak az erősebben a jövőbe tekintő szakmai életből, és elérik azt a kort, amelyben szárba szökik az emlékezés és továbbadás vágya” – írja Jan Assman (2004: 51). Ebbe a helyzetbe került az a generáció – és velük együtt A Szabó család egykori alkotói és szereplői is –, amelyiknek számára a forradalom még személyes traumát okozott. 1988-as születésű lévén, a Kádár-korszakból nincsenek szenzuális emlékeim, így a kutatás során csupán a kollektív emlékezet forrásaira, a történelmi tényekre, a meghallgatott epizódokra és az általam készített interjúkra hagyatkozhattam.

A téma aktualitását részben a sorozat indulásának fél évszázados jubileuma indokolja, részint az a feltevés, hogy a korosztályom, tehát a rendszerváltás környékén születettek számára kevés információ áll rendelkezésre az érett kádárizmus mindennapjairól. Hipotézisem szerint ez a tudás egyéb kordokumentumok híján jószerivel A Szabó család magnótekercseiből is elsajátítható lenne; a sorozat „hangos” antropológiai leletnek is tekinthető. (A háttér-információk személyes interjúkból származnak, amelyeket 2009 tavaszán készítettem azokkal az alkotókkal és színészekkel, akik kezdettől fogva részt vettek a produkcióban.¹)

2. Az 1950-es évek rádiópolitikája

Annak pontos feltárásához, hogy mi volt a Rádió Drámai Osztályának célja A Szabó család elindításával, célszerű megvizsgálni a kor műsorpolitikáját.

Bertolt Brecht, akinek érdeklődése az 1920-as években a század társadalmi és technikai újításai felé fordult, s aki a rádiónak különösen jelentékeny szerepet tulajdonított, annak idején úgy látta, hogy a legfontosabb feladat a médium demokratizálása. Ezen részben azt értette, hogy a rádió kerüljön közelebb az aktuális eseményekhez, ne csak reprodukáljon és beszámoljon (Rollka, 1972: 39–47). A Rádió Idegennyelvű Főosztályának 1958. február 21-ei jelentése egészen úgy hangzik, mintha e brechti program jegyében készült volna. A beszámolóból kiderül, hogy az adott évi agitáció fő vonala szerint:

„...sokat kell foglalkoznunk az egyszerű emberek hétköznapjaival. Meg kell mutatnunk, hogyan élnek a családok, asszonyok, fiatalok, nyugdíjasok stb. Az ország belső életéről adott tájékoztatásunkkal azt a célt kell elérnünk, hogy a nálunk kialakulásban lévő szocialista életformát, a kialakulás minden nehézségével és küzdelmével együtt, nem titkolva azt sem, hogy nem minden megy simán nálunk, szimpatikusként és követendőképp mutassuk be a hallgatók számára” (A Rádió Idegennyelvű Főosztályának jelentése [részlet] – Jelentés az Idegennyelvű főosztály munkájáról és 1958-as terveiről, 1999: 413).

Az épülő szocializmushoz azonban azok segítségére is szüksége volt a pártnak, akik a forradalom leverése után még mindig kevéssé érdeklődtek, indifferensek voltak a társadalmi-politikai kérdések iránt. Ehhez egy olyan tömegkommunikációs eszköz kellett, amely

„...népszerű formában tájékoztatja az embereket, a társadalmi kérdésekre irányítja az inaktív rétegek figyelmét, mozgósítja és véleményalkotásra készteti őket, pozitívan befolyásolja a közvéleményt és fokozza az MSZMP és a kormány politikája iránti bizalmat” (Major, 1969: 1).

Ezt a törekvést – feltehetően a forradalom utáni energiahiány következtében – csak 1959-re sikerült megvalósítani (1958-tól a Magyar Televízió is megkezdte kísérleti jellegű műsorsugárzását, de mivel ekkor még csak kevesek rendelkeztek tévékészülékkel, a rádió agitációs tevékenysége jóval jelentősebb volt). Egyszóval olyan műsortípust kellett kidolgozni, amely tartalmára nézve az Agitációs és Propaganda Osztályhoz, formáját tekintve azonban a Dramaturgiához tartozik. Az interjúkból kiderül, hogy a Rádió elnöke, az 1956 májusában rehabilitált Gács László „valami újszerűt” rendelt a Dramaturgia vezetőjétől, Bozó Lászlótól, aki Liska Dénest, a József Attila Színház dramaturgját kérte fel a produkció alapjainak lefektetéséhez. Liska 1957-ben színházi emberként Lengyelországban járt, és az ott szerzett tapasztalatai, illetve a brit és a lengyel rádióban futó folytatásos rádiójátékok néhány kéziratából levont tanulságok alapján erre a műfajra esett a választása.

3. A Szabó család mint konszolidációs sorozat

A Szabó család első adását 1959. június 30-án 18 órakor sugározta a Kossuth rádió. Ettől kezdve kedd esténként kiürültek az utcák, akár a nagy focimeccsek idején. Népszerűségére jellemző, hogy a Rádióújság tanúsága szerint az egyik nagy forgalmú borbélyüzletben hat órakor fél órás csendet kértek a vendégektől, mert a borotválás és a hajvágás mesterei is A Szabó-családot hallgatták (B. L., 1959: 11).

3.1. A Szabó család műfajának definiálása

A Szabó család műfaji tisztázatlanságából fakad a műsorral kapcsolatban megfogalmazott fenntartások többsége, ezért sorozattipológiai besorolása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy értékelni tudjuk a műsort ért kritikákat.

„A Szabó család nem dráma és nem irodalom. Nem is lehet dráma. Hiszen egy dráma egyetlen mély konfliktusra épül, olyan konfliktusra, amelyet záros határidőn belül, néhány óra alatt egy rendkívül zárt szerkezeti egységben le kell folytatni és meg kell oldani. [...] A Szabó család nem drámai műfaj, inkább krónika. A napi élet krónikája rádiószerűen, párbeszédes jelenetekben. [...] A Szabó család műfaja továbbá, ha úgy tetszik, a fiktív riport, tehát olyan újság-műfaj, ahol a téma valóságos, a problémák és az események reálisak, csak a szereplők képzeltek. [...] Tanmese, amely bevált módszer évezredek óta arra, hogy különböző mozgalmak fontos, lényeges eszmei, morális mondanivalót közöljenek” (Komlós, 1963: 4).

A folytatásos rádiójátékoknak elvileg nincs végük, vagyis nyitott műsorfolyam lévén művészi értelemben vett konstrukciójuk sincs. A Szabó család, mint folytatásos rádiójáték, nem műfaji előzmények nélkül született. Az 1959 előtti magyar folytatásos rádiójátékokról, amelyekre mára szinte senki sem emlékszik, elmondható, hogy A Szabó családdal ellentétben az egyes epizódok még nem állnak közvetlen kapcsolatban, mindegyik folytatás önmagában zárt dramaturgiai egység. Alkotóik szándékában viszont hasonlítanak: jól érzékelhető törekvésük az, hogy a hetente egyszer negyed órában jelentkező műsor a hétköznapok valóságáról való közvetlen tudósítás benyomását keltse. Az egyes produkciók szereplőgárdái között is vannak átfedések. A különböző sorozatokban nagyrészt a Kolozsvári Grandpierre Emil által 1948-ben alapított rádiós házi társulat tagjai játszottak, illetve néhány olyan neves, később A Szabó családban is foglalkoztatott színész, mint Horváth Tivadar, Kiss Manyi, Rajz János és Raksányi Gellért.

3.2. A stáb kiválasztása

A Rádió Drámai Osztálya az első három rész 30 perces időtartamban való elkészítésével Liska Dénest bízta meg, aki társszerzőnek Baróti Gézát, a Magyar Nemzet újságíróját és több rádiós és színházi operett szerzőjét, valamint Forgács Istvánt, a Nemzeti Színház dramaturgját kérte fel. Az utóbbi inkább abszurd drámákat írt, ezért ő illeszkedett be a legnehezebben ebbe a hétköznapi műfajba. A három szerző már önmagában is változatosságot biztosított, és ahogy két-két adásonként váltották egymást, különböző szereplőket is foglalkoztattak. Mindenkinek megvolt a maga reszortja: Baróti – hírlapíró lévén – az újsághíreket dolgozta bele a történetbe, Forgács – mint képzőművész – a művészeti kérdéseket. Liska figyelte a sportot, és kezdetben az ő feladata volt az is, hogy ha szükséges, javítsa vagy kiegészítse szerzőtársai anyagát. Major Annát Bozó László hívta meg a produkcióba. Abban az időben indult a főiskolán az önálló dramaturgképzés, amelynek egyik célja az volt, hogy minden műsorban legyen egy irodalmi tanácsadó, aki érvényesíti a kultúrpolitikai elvárásokat az adott területen. Major szerepe azonban ennél jóval több volt: ő teremtette meg a sorozat egységét. A Mednyánszky Ágival készített interjúból kiderül, hogy milyen

„...hihetetlen dolgokra volt képes. Ha valaki beteg volt, akkor kiment felvételre a lakására. Olyan mélységesen emberi módon tartotta össze ezt a heterogén társaságot, hogy arról külön kellene írni egy disszertációt” (Mednyánszky-interjú, 2009: 11).

A sorozat rendezésével László Endrét, a Csinn-Bumm Cirkusz egykori rendezőjét bízták meg, aki nagy rádiós gyakorlattal rendelkezett, reklámokat készített, értett a rádiótechnikához és a magnókezeléshez is. Univerzális ember volt, tehetséges, invenciózus, egyaránt otthon volt a zenében és a művészetben. Miután a vezetőség lehallgatta az első két-három adás anyagát, jóváhagyta a sugárzást. Utóbb a próbafelvételekhez képest több helyen is változott a szereposztás, mivel a lehető legjobb színészeket akarták megnyerni a sorozathoz.

3.3. Szereposztás

Az alkotók jól ismerték a színészeket a színházakból és a rádióból. Liska Dénes javaslatára az Erdélyből áttelepült Szabó Ernőt választották a családfő, Gobbi Hildát pedig a családanya szerepére. A sorozat indulása idején mindketten az angyalföldi József Attila Színházban játszottak, amely a marginalizált színészek menedékéül szolgált akkoriban. (Gobbit 1959-ben, a művészi egység javára szolgáló átszervezésre hivatkozva bocsátotta el Major Tamás igazgató a Nemzeti Színházból, lásd Gobbi, 1982: 82.) A Szabó család alkotói – hogy a szöveget „fölöltöztessék” és még plasztikusabbá tegyék – igyekeztek minden szerepet neves színészekre osztani, akiknek a kiválasztásánál az ismertség mellett a legfontosabb szempont a jól fölismerhető, karakteres orgánum volt, már csak azért is, hogy az egyes szereplőket könnyen meg lehessen különböztetni egymástól. A kor nagy színészei közül szinte mindenki játszott a sorozatban.

„Ez is például az egyik csodája volt A Szabó családnak. Hogy a színházi világnak vagy legalábbis a pesti színházi világnak szinte minden kollégájával, mindenkivel összekerültem egy adásban. Nem is egyben, hanem egyszer az egyikben, egyszer a másikban, és ez rendkívül jó dolog, mert az ember a saját házi társulatában, a saját színházában nagyjából mindig azokkal játszik, akik a színház tagjai. Itt meg újakkal, másokkal” (Mednyánszky-interjú, 2009: 2)

– emlékszik vissza egyik interjúalanyom.

A szereposztást – csakúgy, mint a műfaji elődök estében – sokáig nem tették közzé. Ezzel egyrészt ismét a valóságot és a fikciót igyekeztek minél szorosabban egymásra fényképezni, másrészt hadat üzentek a nyugati sztárkultusznak:

„Ebben volt egy kettőség, különösen az elején: a hallgatók magukra ismertek, a szomszédra ismertek, a problémára ismertek, a témákra, az eseményekre, és ezért sok ember azt hitte, hogy ez tényleg egy létező család, vagy volt olyan, aki tudta, hogy színészek játsszák, de mégis úgy beszélt róluk, mintha valóságosak lennének” (Major-interjú, 2009: 8).

A Szabó család első részének műsoradatlapja (Felhasználva az MR engedélyével)

Végül a köz óhajának eleget téve a századik adást követően a Rádióújság hasábjain bemutatták a családtagokat alakító színészeket, bár tartottak attól, hogy a leleplezés megzavarja majd a hallgatókban az akusztikai élmény és a szereplők hangja alapján kialakult képet. A rajongókat azonban nem érte csalódás, az egyéni impressziók erősebbnek bizonyultak, és mindenki változatlanul ragaszkodott az általa elképzelt „Szabó család”-hoz. A nyári felvételek nehézségei miatt bevezettek egy másodszereposztást is, de emiatt sok hallgató reklamált, mert az egyes figurák képzeletükben már egy-egy jól ismert hanghoz kötődtek. A színészek számára A Szabó családban való szereplés az alacsony gázsi ellenére is kifizetődő volt. Egyrészt, mert a sorozat jóvoltából gyakran kaptak meghívást vidéki fellépésekre, és a színházi alakításaikra is többen voltak kíváncsiak, másrészt, mert a majdnem öt évtizedig tartó, heti gyakoriságú felvételek rendszeres foglalkoztatottságot és némi anyagi biztonságot is jelentettek. „Kaptam a sorstól egy olyan szerepet, ami nagyon kevés színésznek adatik meg; nekünk, a Szabó családnak megadatott, hogy velünk együtt öregedett a szerep” – idézi fel a múltat Mednyánszky.

„Mert van olyan, hogy az ember fiatalabbat játszik, öregebbet, vagy egy darabon belül megöregszik, az elején fiatal, a végén öreg, de hogy 40 évig, ahogy én öregszem, úgy öregszik a szerep, ez egy csodálatos dolog” (Mednyánszky-interjú, 2009: 15).

Interjúalanyaim visszaemlékezéséből kiderül, hogy a színészek kezdetben nem sejtették, mekkora változást hoz életükbe az eredetileg csak pár részesre tervezett sorozat elindulása. Aligha gondolhatták, hogy a folytatásos rádiójáték kezdetekor éppen érettségi előtt álló családtagnak az unokája is a szereplők közé kerül egyszer.

„Nem volt jelentősége az elsőnek, mert nem tudtam, hogy egyszer jelentősége lesz. Mintha nekem emlékeznem kellene arra, hogy kikkel játszottam, mivel százéves vagyok... Múltkor mondtam is valakinek, hogy ez azért nehéz, mert akkor, amikor én a Fedák Sárival játszottam, a Bajor Gizivel voltam egy színpadon, azt nem úgy éltem meg, hogy majd én 80 év múlva azt fogom mondani, hogy én velük játszottam. Én akkor ott voltam, csináltam, amit kellett, és mivel hatéves korom óta színpadon álltam mint balettnövendék, az nem volt nekem egy különlegesség, hogy ki mellett állok. Föl sem fogtam, és nem gyűjtögettem az élményeimet, hogy egyszer majd jön egy egyetemista lány, és azt fogja tőlem kérdezni, hogy mi volt ezelőtt 50 évvel” (Mednyánszky-interjú, 2009: 5).

3.4. A Lapály utca mint imaginárius tér

Közismert, hogy az angyalföldi lakosság és munkásság kevéssé vette ki a részét a forradalom eseményeiből, fegyveres harcok a gyárakkal teli külvárosban nem voltak (Eörsi et al., 2007). Korábban Kádár János volt a helyi pártbizottsági titkár, ezért Kádár örökös képviselői választókörzetének is nevezték Angyalföldet. 1950-ben a területet a XIII. kerülethez csatolták, és a második világháború utáni nyomortelepek helyére lakótelepeket építettek. Hagyományosan ipari jellege a Váci utat szegélyező nagyüzemekből fakadt. Nem véletlen, hogy a Szabóék otthonául szolgáló, fantázia szülte Lapály utcát épp ide, a „bezzeg kerületbe” helyezték. Liska Dénes, az MSZMP főtitkárának Angyalföldhöz való kötődése mellett, más okokkal is indokolja a helyszínválasztást:

„A helyszíneket is úgy választottam ki a XIII. kerületben, Angyalföldön, ami a lakásomhoz és a mindennapjaimhoz fűződött, hogy az utcai elnevezésektől kezdve ezekre mind rá lehessen ismerni. Úgy gondolom, hogy ezáltal én óriási népszerűséget szereztem A Szabó családnak is, és A Szabó családon keresztül hasznos volt ez a kerületnek is” (Liska-interjú, 2009: 1).

3.5. Egyszerű emberek

Az életmeséknek – műfaji követelményeiknek megfelelően – általában nincs egyetlen főszereplőjük, hanem egy család vagy más közösség köré szerveződnek, és az ő életüket követik nyomon az egyes folytatások. A hallgatók érdeklődését a különböző típusú és eltérő értékrendű karakterek konfrontációja kelti fel. A Szabó családban nem az ismeretlen tényezők töltenek meg egy stabil alaptörténet-sémát, hanem az állandó karakterek épülnek fel újra és újra az ismeretlen eseménysor által (Gayer, 2000: 37). A Szabó család szerkezetét dramaturgiailag úgy konstruálták meg, hogy a kiterjedt rokonság révén lehetőleg minél többféle élethelyzetet jelenítsen meg, mindazt, amit a korabeli szocializmus társadalmi valósága produkált, és ezáltal minél több társadalmi réteget szólítson meg. Így érthető, hogy a szerzők a Lapály utca 27/B-be miért épp egy munkáscsaládot költöztettek.

A sorozat első három epizódjának még Egyszerű emberek volt a címe. Hétköznapi szereplői mai szemmel nézve inkább antihősök, válaszul arra a társadalmi igényre, hogy a köznapi emberek életének lenyomata nagyobb teret kapjon a nyilvánosságban. A sorozat eredeti címét azonban a szerzők a próbafelvételeket követően túl általánosnak találták, ezért úgy döntöttek, hogy – családtörténet lévén – egy vezetéknévre változtatják. A névválasztás körül legendák keringenek. Az egyik variáció szerint Baróti Géza erdélyi származása miatt Baróti Szabó Dávid, vagy a családfőt alakító Szabó Ernő után keresztelték el a családot. A Szabó mellett szólt, hogy meglehetősen elterjedt, ráadásul – iparosnév lévén – nem is előkelő hangzású: tökéletesen illett a Lapály utca munkáskörnyezetébe. A kezdetben három generációból álló família hierarchiájának csúcsán Szabó János szövőmester, kipróbált munkásmozgalmi ember és felesége, Margit, a családi tűzhely őrzője állt. Gyermekeikkel: Bandival, az esti egyetemet végzett mérnök káderrel, a buszsofőr Lacival és a gimnázium elvégzése után továbbtanulni szándékozó Icuval ők öten képezik a család magját. Az első epizódot beharangozó Rádióújság-cikk szerint:

„...az életben és az irodalomban számtalan Szabó Jánossal találkoztunk már, hiszen ezek a hűséges, becsületes, jókedélyű és jó kemény fából faragott munkások mindenütt ott vannak – a vasárnapi futballmeccstől a tanácstag fogadónapjáig, a zsúfolt SZTK-rendelőtől a kisvendéglők tekeversenyéig, az üzemek által pártfogolt szövetkezeti falvak tömeglakodalmától az üzemi tolvajok leleplezéséig, a csöndes horgászkalandokat ígérő megyeri öböltől a törvényszéki tárgyalóteremig, a Népi Ellenőrző Bizottságtól a parlamentig és még ezernyi helyen és ezer alkalommal” (Indul a Rádió új folytatásos játéka: A Szabó család, 1959: 10).

Az előző felsorolás sugall némi sematizmust. Az interjúkból az derül ki, hogy a két epizód között eltelt idő rövidsége és a sorozat végtelenségéből következő előreláthatatlan kimenetelű karakterfejlődés miatt nem mindig lehetett árnyaltan kidolgozni egy-egy figurát. Ugyanakkor – mivel a műsor vonzereje egyebek között a szereplők állandóságában rejlett – az egyes karakterekben netán ott rejlő dramaturgiai tartalékokat nem is volt tanácsos komolyan kiaknázni. Olyan alapjellemet, markáns vonást kellett adni a beszédmódjukkal jellemzett figuráknak, amelyen belül hétről hétre zökkenőmentesen meg lehetett írni a dialógusokat. A család tagjai ugyanúgy egy-két tulajdonság szemléletes absztrakciói, mint a commedia dell'arte figurái: Szabó bácsi, az angyalföldi Kistextil társadalmi problémák iránt érdeklődő, frissen nyugdíjazott dolgozója nem könyvből tanulta a marxizmust, hanem az életből. A saját bőrén érzékelte, hogy mi a profit és a kizsákmányolás. A kádárizmus lelkes híve: már hajnali ötkor kimegy a felszabadulás alkalmából rendezett díszszemle főpróbájára. Szabó néni, a szókimondó proletárasszony a dramaturgiai összekötő kapocs, rajta keresztül érintkeznek a szereplők. A konfliktuskezelés mestere, ő és férje testesíti meg azokat a megfellebbezhetetlen értékeket, amelyek tiszteletben tartása az egész családra nézve kötelező. A harmincas évei elején járó Bandi az elsőszülött fiú a családban, ő a beérkezett ember, a családi összetűzések döntőbírája. A munkásszármazású, feltörekvő, művelődni vágyó gyárigazgató – akire kezdetben az ideológiai mondanivalót és a párthatározatok ismertetését osztották – sikeres és felelős szereplője volt a szocialista tervgazdaságnak. Felesége Irén; polgári származású, nagyravágyó asszony, aki némi lenézéssel tekint férje szüleire, és amikor épp nem egy princessz szabású, nagy kivágású ruhát varrat legújabb gyöngysorához, a fodrásznál tölti az idejét. Bandi sofőrje, a biztos kezű, titkon feketéző Schiller úr azzal bókol a fiatalasszonynak, hogy az ő nagyvilági megjelenéséhez legalább egy Opel illene (IPKV, é. n., 195. rész: 1769). Lacit, a középső fiút – akit a közösséget foglalkoztató problémák helyett inkább az anyagiak érdekelnek – mint a 12-es busz vezetőjét ismerjük meg, de hamarosan taxisofőrré avanzsál. Icu a korabeli szeleburdi kamaszlány, aki sportol, táncol, KISZ-tag, színjátszó körbe jár és az orvosi egyetemre készül. Alakján az ifjúság- és oktatáspolitika felvilágosultságát akarták átszűrni. A Szabó család második nemzedéke iskolázottságánál fogva följebb lépett a társadalmi ranglétrán, de a szülők nem mindenben tudtak azonosulni gyermekeik modernitáshoz való viszonyával. Szabó bácsi 18 évesen boldog volt, ha kimehetett vasárnap a ligetbe, és két krajcárért felülhetett a kakasülőre az öreg Feld Mátyás színházában, Icuék számára viszont az is elviselhetetlen, ha nem a földszintre kapnak operabérletet. Az apa fiatal korában a Zöld Vadászban vagy a Trieszti Nőkben forgatta meg vasárnaponként a lányokat egy pohár sör mellett, a lánya viszont már lokálokba jár és gint iszik.

3.6. Cselekményszövés és konfliktuskezelés

A Szabó család egyik titka rádiószerűségében² rejlik. A műfaj szabályai szerint a történetet folytatásról folytatásra úgy kell megszakítani, hogy a hallgató kíváncsian várja a következő adást, tehát mindig egy jelentős fordulópontnál kell véget érnie valamelyik cselekményszálnak. A műsorban általában két-három cselekményszál metszi egymást, ami a jelenetváltásokat is plasztikusabbá teszi azáltal, hogy a közbeékelődő szál más helyszínen játszódik, más szereplőkkel.

A sorozat indulásakor a Rádió nem sugározott krimiket vagy kortárs környezetben játszódó hangjátékokat. Ezért volt szokatlan entrée, hogy A Szabó család első részében a szövetlopást leleplező 60 éves gyári munkást egyszerűen leütik a huligánok, és miután elveszik az iratait, a Hűvösvölgyben hagyják magára. A probléma adott: ki kell nyomozni a sértett és a tolvajok személyazonosságát. Az előbbi rejtélyt már a második részben megoldja Icu, amikor a kórházban felismeri édesapját az öreg, meggyötört munkásban, Szabó bácsi pedig, mihelyt felépül, maga ered a szeretett gyárát megkárosító gazemberek nyomába. Meglehetősen vakmerő vállalkozás volt egy bűnüggyel bevezetni egy rádiójáték-sorozatot abban az időben, amikor a kormány hivatalos álláspontja szerint a jól működő marxista társadalmakban nem volt bűnözés (Perlez, 1998).

A műsor főhőse ráadásul épp nyugdíjba megy, kivonja magát a tevékeny életből; a többi családtag ugyan aktív, de épp a kulcsfigura nem az. Az íróknak sok fejtörést is okozott, hogy miképp tegyék mégis cselekvővé Szabó bácsit. Kitalálták, hogy legyen parkőr a Vörösmarty téren, továbbá házmegbízott, aki a lakók ügyeit intézi, és ennek okán bejár a tanácshoz. Öreg szaktársaival ipari tanulókat is tanított, sőt egy időszakban a gyárába is visszament dolgozni, és kezdettől fogva horgászni járt barátjával, Kanczler Francival. Később, amikor Freddy bácsi hazajött Amerikából, és kíváncsi volt rá, hogy mi történt disszidálása óta az óhazában, Szabó bácsi volt az, aki körbevezette őt az országban.

A folytatások sokasodásával A Szabó család – a rádióban időközben meghonosodott és népszerűvé vált dokumentumjátékhoz képest – mindinkább hangjátékszerűvé vált, a hangsúly lassanként a belső cselekményre és a magánéletre helyeződött át. A fikciós rádiójáték-sorozat szerzői nyilván érzékelték, hogy hétről hétre formálódó epizódjaik nem tudják a közéleti témákat a dokumentumjátékok színvonalán feldolgozni, ezért inkább a családi élettel és az aktualitásokhoz kevésbé szorosan kötődő erkölcsi kérdésekkel kezdtek foglalkozni.

3.7. Formai újítások

A Szabó család új hangjátékelemeket is meghonosított. A rádiójátékok esetében korábban általános volt, hogy úgynevezett függönyzenével, zenei átkötéssel választották el az egyes jeleneteket. A sorozat készítői ezt fokozatosan elhagyták, helyette éles zajvágásokat használtak. A jelenetépítéssel és a háttérzajok megválasztásával, valamint a következő jelenetkezdéssel érzékeltették, hogy színhely- és szereplőváltás történt. Az egycsatornás hangrögzítés korában a mikrofonhoz való közeledéssel vagy távolodással lehetett a terem, a lakás vagy az utca mélységét érzékeltetni. László Endre nagy figyelmet fordított a megfelelő zajok kiválasztására. Egyéni hangtereket próbált létrehozni, hogy képváltásnál, jelenetváltásnál megkönnyítse a hallgató dolgát.

A félórás adásokat körülbelül 10–12 szereplőre írták, és ügyeltek, hogy mindenkinek legalább két-három jelenete legyen. Egy-egy jelenetben nem volt jelen több négy-öt szereplőnél; ennél több hangot az emberi fül már bajosan tud a rádión át megkülönböztetni, és a színészeknek is kevés lehetőségük maradna a megszólalásra. A Szabó családban mindazonáltal gyakoriak voltak a családfő által vezetett lakógyűlések: ilyenkor kiemeltek egy-egy szereplőt – például a köztiszteletben álló Péterit vagy Farkas szomszédot –, akit meg is neveztek, és miközben az illető beszélt, a tömeg érzékeltetéséhez úgynevezett háttérzajt, tömegzajt alkalmaztak. Újszerű megoldás volt a narráció elhagyása: csak az adás elején ismertette egy bemondó nagyon tömören, fél percben az előző rész tartalmát. Ezt a bevezető szöveget rendszerint úgy fejezték be, hogy ne csak a cselekményt, hanem az első jelenetet is fölvezesse.

A Szabó család a sorozat 100. adására készült albumban
Rácz György hagyatéka, Magyar Rádió Irattára (Felhasználva az MR engedélyével)

4. A Szabó család mint a Kádár-éra kordokumentuma

4.1. Tartalomelemzés

Hipotézisem szerint A Szabó családban tárgyalt tartalom lefedi a kádárizmus által tematizált problémákat, mivel a folytatásos rádiójátékok alapvető törekvése a valóságnak – pontosabban a valóság egy bizonyos metszetének – a lehető legélethűbb reprodukálása. Ennek igazolására a tartalomelemzés eszközét hívom segítségül.

A sorozatban a mellékszereplők – a távoli rokonok és szomszédok – révén a lakásproblémáktól kezdve az egészségügyön át a kereskedelemig a legváltozatosabb témák kerülnek szóba. A kolhozosítás például Anti, Szabóék vidéki rokona kapcsán merül fel először a műsorban. Szülőfalujában, egy kis zalai településen alakulóban van a tsz, de a fiú nem akar belépni, ezért Pestre jön dolgozni, és a Vár újjáépítésénél helyezkedik el (A Szabó család, 1960. 01. 26. [rádiójáték], MR: 31. rész). A család nem érti, hogy a falusiak egész évi robotolásukért miért csak pár fillért kapnak, míg az általuk termelt javakat Pesten, például a négy polgárit végzett Péteri kartárs csemegeüzletében, drágán értékesítik. Péteri urat boltvezető és tanácstag minőségében egy egész városrész bizalma és tisztelete övezi, mindenki bojler-, kályha-, redőny- vagy parkettajavítást akar nála kijárni. Rokonszenvesnek rajzolt figuráján keresztül jól lehetett értekezni a bevásárlásokról, az áruellátásról és a közértek hiánycikkeiről. A továbbiakban a Kádár-rendszer által tematizált és A Szabó családban is megjelenő problémákra – esettanulmányokkal való interpretálásukkal ­– részletesen is kitérek.

4.1.1. Propaganda és külpolitika

Az 1960-as évek kabaréiban gyakoriak voltak azok a jelenetek, amelyek Magyarországot a külföldi szemével mutatták be; egy hazánkba látogató turista bátrabban feszegethette a szocialista valóságban tapasztalható visszásságokat. Ezt a szemléletet vette kölcsön a sorozat, mikor Aurél Stipek, a Bécsből – mellesleg műkincslopás céljából – Magyarországra látogató osztrák turista szájába adta a hiányosságok kritikáját. Rajta keresztül a turizmus hazai helyzetébe is betekintést kaphatunk: 1968-ban már itthon is kapható Coca-Cola, de az idegenforgalmi politika miatt csak az üdülőhelyeken; a szállodákban sok az előjegyzés és az IBUSZ-foglalás, ezért Budapesten szinte nincs üres szoba, s ha a szállás nélkül maradt turistáknak kiadják a későn érkezők számára fenntartottakat, botrány kerekedik, ha viszont üresen marad a szoba, nem tudják teljesíteni a tervet – első esetben a borravaló ugrik, második esetben a prémium (A Szabó család, 1964. 09. 22. [rádiójáték], MR: 274. rész). A vendéglátóipar válságban van, mégis protekció kell ahhoz, hogy az ember vacsorát kapjon – ám száz forint kenőpénz ellenében mindenre akad megoldás. A disszidálásából hazatért Freddy bácsi figurájában viszont a kapitalista életforma torzulásait bírálták. Freddy Amerikában – ahol diploma nélkül is gyógyítanak, nem ismerik el a magyar mezőgazdaság eredményeit, és kizárólag arról tudnak beszélni az emberek, hogy „ki hány dollárt visz haza” – csak western- és cowboy-filmek, rögbi- és baseballmeccsek nézésével töltötte az időt, ahelyett hogy olvasott, művelődött volna. S bár 50 ezer dolláros életbiztosítása van, fukarságában nem akarja kifizetni unokaöccse gyógykezelését, de hála fejlett és nem üzleti alapon működő egészségügyünknek, itthon ingyen is ellátják Ernőt (A Szabó család, 1967. 07. 04. [rádiójáték], MR: 419. rész).

A Szabó család felvételeinek helyszínei: 14. stúdió, 20. stúdió, 13. stúdió
Rédly Dénes fényképei (Felhasználva az MR engedélyével)

A lenini irányelvek szem előtt tartásával a rádió oly módon tárgyalta a külpolitikai eseményeket, „hogy azokat a hallgató fokozatosan a nemzetközi mértékben folyó osztályharc részeként, megnyilvánulásaként szemlélje” (A Rádió Idegennyelvű Főosztályának jelentése [részlet] – Jelentés az Idegennyelvű főosztály munkájáról és 1958-as terveiről, 1999: 413). A dramaturg visszaemlékezéséből kiolvasható az a tendencia, miszerint

„...a külpolitikával inkább lehetett foglalkozni, mint a belpolitikával. Minden híradás – az Aktuá­lis Osztályok foglalkoztak a hírekkel, eseményekkel – Magyarországon a külpolitikai hírekkel kezdődött és csak aztán jöttek a belföldi hírek. Mikor Szabó bácsi újságot olvasott, ő is a külpolitikával kezdte.

A Kennedy-gyilkosságról például a rádió Esti krónika című műsora a napilapoknál jóval előbb, már a merénylet napján beszámolt egy gyorshírben. Négy nappal később A Szabó családban is megjelent az esemény: Szabó néni eltűnődött azon, hogy vajon „miért ölnek meg egy embert, aki békét és jóakaratot hirdet”. Szabó bácsi szerint a kérdésben rejlett maga a válasz is: „Talán éppen azért, Mama, mert békés és jó szándékú ember volt” (Rácz, megjelenés alatt).

4.1.2. Huliganizmus, azaz a Kádár-kori bűnözés

Az 1960-as évek elejétől kezdve a sajtóban mind gyakrabban került terítékre a huliganizmus problémája. Huligánnak a korabeli média elsősorban a szocialista erkölcs és kultúra értékeitől elforduló, fenyegetően közösségellenes magatartást tanúsító fiatalt nevezte, tágabb értelemben pedig mindazokat, akik úgynevezett galerikbe verődve követték el kisebb-nagyobb, többnyire a garázdaság körébe tartozó bűncselekményeiket, súlyosan veszélyeztetve ezzel a békés többség nyugalmát és biztonságérzetét. A közvéleményt erősen foglalkoztató kérdésről lévén szó, a huligánok A Szabó családban is rendszeres epizódszereplők voltak. Icu a huligánnyelv használatáért megfeddi Antit, aki a „klassz” kifejezést alkalmazza. Egy este, amikor a lány azt füllenti a szüleinek, hogy Silviani Genova olasz hegedűs koncertjére megy a Zeneakadémiára, holott valójában vőlegényével egy mulatóban táncol, Halász Feri összetűzésbe kerül a gőzfürdőbe járó és csőnadrágot viselő huligánokkal, akik nehezményezik, hogy a fiú „nem kért engedélyt, hogy új tyúkot vezessen a lokálba”. A pincérek hiába intik csendre a vendégeket, mondván, „ha egy pohár véletlenül kiesik az utcára, már itt a rendőrség”, az eset verekedésbe torkollik (A Szabó család, 1960. 01. 26. [rádiójáték], MR: 31. rész). A kiérkező Molnár főhadnagy elvtárs végül személyesen kíséri haza a fiatalokat, és Szabó bácsinak engedélyezi, hogy „tiszta apai szeretetből és a haladó nevelési elvek teljes tiszteletben tartásával” lekenjen egy pofont a lányának, amikor a rendőr nem néz oda (A Szabó család, 1960. 01. 26. [rádiójáték], MR: 31. rész). Ferkó, Laci nevelt fia, miután vér szerinti apja egy alkalommal részegen megveri, megszökik otthonról, és a galeri védelme alá kerül. A tagok fel vannak fegyverkezve; a budai hegyekben és a Duna-parton még mindig gyakran találnak puskákat. Szüleinek válópere során azután a 11 éves gyereket a részeges apjának ítélik, mivel a hatályos törvények értelmében minden nyolc évet betöltött fiúgyermeket az apának kell felnevelni (A Szabó család, 1960. 11. 05. [rádiójáték], MR: 71. rész).

4.1.3. A gazdasági mechanizmus fuvallata

A sorozat az 1960-as évek közepétől tevékenyen részt vett az 1968. január 1-jén bevezetett új gazdasági mechanizmus társadalmi előkészítésében, amely egyebek között csökkentette a központi tervezés szerepét a vállalati önállóság javára, liberalizálta egyes termékek árát, és lazított a központilag meghatározott bérrendszeren.

Bandi az üzemben szorgalmazza a korszerű színpszichológia eredményeinek felhasználását a balesetek megelőzésére: a gépeket zöldre, a falakat kékre, míg a veszélyes dolgokat narancssárgára festeti. A hengercserék könnyebbé és biztonságosabbá tételére készíttet egy targoncát a téemkával, támogatja, hogy mindenkinek barátságos és kényelmes otthona legyen, és a (házi)munkák gépesítésével egyre több idő jusson pihenésre és szórakozásra. Tevékenyen részt vesz a vállalatok egyesítésében. Felettese, Solti miniszterhelyettes elvtárs, a szocialista öntudat és a brigádok kialakulását követően már a kapitalistákkal akarja felvenni a versenyt, ezért modernizálja az üzemben a munkakörülményeket, és licencet akar vásárolni. Az intézkedés hatására bevezetik az aktív pihenést, a munkabírást serkentő gyári tornát, valamint az úgynevezett progresszív szakszervezeti tagdíjat, amelynek mértékét a szociális juttatásokhoz hasonlóan a jövedelemtől teszik függővé – Bandi például már nem kap tüzelőutalványt, mert eleget keres (A Szabó család, 1965. 03. 23. [rádiójáték], MR: 300. rész). A haladó gondolkodásnak megvan a jutalma: az új gépsor felszereléséért 30 ezer forint prémiumot kap a gyár a minisztériumtól (A Szabó család, 1966. 07. 05. [rádiójáték], MR: 367. rész).

Később Anti is belátja, hogy hiba volt ódzkodni a szövetkezetesítéstől, és immár a tsz elnökeként kitüntetést kap az új mechanizmus által lehetővé tett háztáji baromfitermelésben elért eredményeiért (A Szabó család, 1964. 09. 15. [rádiójáték], MR: 273. rész). Péteri pedig átveszi a kísérleti zöldséges standok vívmányait, például a műanyag zacskóban tárolt tisztított burgonya árusítását, illetve biztosítja, hogy a boltjában vásárolt gyümölcsöket helyben meg lehessen mosni (A Szabó család, 1964. 09. 15. [rádiójáték], MR: 273. rész). A maszek vállalkozások indulásakor a sorozat Szabó néni és Gizike közös lángosos üzletének megnyitásával követte az életet: Gizike nem kapott volna iparengedélyt a tanácstól, de Szabó bácsival, mint régi munkásmozgalmi emberrel, kivételt tettek (A Szabó család, 1967. 07. 04. [rádiójáték], MR: 419. rész).

4.1.4. Kádári kultúrpolitika

Pintér tanár úr, Icu gimnáziumi osztályfőnöke szerint a korai kádárizmusban felnövő generáció nem romlott, de hajlamos a „nyegleségre, durvaságra és a bizonyos elemek által használt bárdolatlan hangra”, amiről le kell szoktatni őket, ám pofon helyett kultúrával (A Szabó család, 1960. 01. 26. [rádiójáték], MR: 31. rész). Ez a nézet olyannyira áthatja a sorozatot, hogy az akár az 1960-as évek kulturális programajánlójának funkcióját is betölthetné. Icu régi Színházi Életeket vesz a Nyugatinál, ötórai teát iszik a Béke Szálló kupolatermében, a hully-gully dallamaira táncol, Csehovot, Németh Lászlót, Benedek Istvánt és Thomas Mannt olvas. A Vígszínházban megnézi a Rómeó és Júliát Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán főszereplésével (a valóság és a fikció összemosásának ékes példája, amint Icu Mercutio szerepében Benkő Gyulát méltatja, aki egyébként A Szabó családban a bátyját alakítja. IPKV, é. n., 192. rész: 1747). Sógornőjének a Nap szerelmese című filmről áradozik, de Irén „a moziban üdítőbb szórakozásra vágyik annak a szerencsétlen Van Goghnak a sorsánál” (IPKV, é. n., 198. rész: 1803).

A kor nagy regénysikeréről, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művéről még hivatalos megjelenése előtt tett említést A Szabó család. Ugyancsak a műsorban hangzott el először a Vámosi János által énekelt Megáll az idő…³ A forgalomban még nem kapható lemezt Halász Feritől kapja ajándékba Icu: „mivel Te hallod először, neked szól” („Volt egyszer egy társulat”, 1985. 02. 22. [dokumentumműsor], MR).

A kissé negédes dal nem véletlenül került a műsorba:

„...a levert forradalom után identitását kereső Kádár-rendszer politikai elitje – többek között – olyannak szerette volna látni a világot, mint azt a népszerű énekes, Vámosi János dalaiban is felismerhette volt. Zártnak és nyugodtnak” (György, 1998: 321).

Ennek némiképp ellentmond az adás végén a lemezen túlfutó tű, ami a hallgatók tudtára adja, hogy a jegyesek már a boldogító igen kimondása előtt egymáséi lettek.

A Szabó család nem sorolható a klasszikus értelemben vett szappanoperák közé, mert a részeket nem szakították félbe különböző reklámokkal – hacsak a magyar kultúra népszerűsítése nem minősül reklámnak. A sorozat valóságos kampányt folytatott az 1965-ös Ernst Múzeum-beli Derkovits-vernisszázs mellett. Az egyik mellékszereplő, Dóra – akire később még visszatérek – egyenesen Párizsból hozatott anyagot a kiállításra varratott kosztümjéhez (A Szabó család, 1965. 04. 06. [rádiójáték], MR: 302. rész). A kor ízlésvilágát tükrözi, hogy az avantgárd művész Önarckép (1921) és Halottsiratás (1924) című képét több mint 10 ezer forintra becsülik a hozzáértők. Dóra férje, Tomi, és barátja, Ká­roly között folyt a sorozatban a Kádár-korszak meghatározó művészetelméleti vitája: van-e létjogosultsága az absztrakt festészetnek a hatalom által előnyben részesített realista irányzat mellett? A kérdésre A Szabó család is megadta a maga módján a választ: a finom külföldi anyagból készült ballon kabátot viselő Tomit sikeres realista festőként kultúrházak freskóinak elkészítésével bízzák meg, míg a pesszimizmusra hajlamos Károly egzisztenciális gondokkal küzd. („A halál az élet értelme”, lásd A Szabó család, 1963. 08. 13. [rádiójáték], MR: 216. rész.)

4.1.5. Kisebbségi és gender-kérdés

A mai értelemben vett kisebbségi és gender-kérdések is föl-fölbukkannak A Szabó család tematikájában. A sorozat elkötelezetten harcol a nők társadalmi felszabadítása mellett. Irén új hivatalában megismerkedik a szoknyavadász Kátai osztályvezetővel, akinek közeledését a nő elutasítja, ezért az be akarja feketíteni Irént az igazgatónál. Irén sokáig nem mer élni egyenjogúságából következő jogaival, és elhallgatja, hogy főnöke cigarettával kínálta és elrakatta az asztaláról a férje fényképét. Végül azonban kiáll az igazáért, és ezzel követendő példát mutat a munkahelyi zaklatást elszenvedő nők számára (A Szabó család, 1960. 02. 23. [rádiójáték], MR: 35. rész). Valentyina Tyereskova, az első női asztronauta 1963-as űrrepülésének horderejét Szabó néni ismerte fel a sorozatban: „Az angol királynőtől kezdve mindenki gratulál neki. [...] Amióta világ a világ, ő tett a legtöbbet a nők egyenjogúságáért” (A Szabó család, 1965. 01. 26. [rádiójáték], MR: 292. rész).

A műsorfolyam foglalkozik az egyre égetőbbé váló romakérdéssel is. Anti a termelőszövetkezet elnökeként kezdeményezi, hogy adjanak egy üresen álló lakást Linori Rafaelnek, akinek összedőlt a viskója. A tsz többi tagja ezt ellenzi, nem akarják a falu közepén „szagolni a cigányszagot”, nem hajlandóak a „rongyos újmagyarokkal” egy soron dolgozni és egy kancsóból inni: hiába múlt el két évtized a holokauszt óta, Magyarországon még mindig nem veszik a romákat emberszámba. („A cigány putriban lakik, ha rászakad, eggyel kevesebb, ki tartja számon”, lásd A Szabó család, 1960. 04. 05. [rádiójáték], MR: 41. rész). Anti napszámért foglalkoztatja Linorit a háztájiban, ezért meggyanúsítják azzal, hogy a „tolvaj, kéregető, vályogvető” bérét a szövetkezet pénzéből fizette. Végül azonban a járási pártbizottság Linori mellé áll.

4.1.6. Vallásszabadság

Ahhoz, hogy bebizonyítsuk, valóban „Szabó néni éltette és emésztette el a Kádár rendszert” (Révész, 1993: 112–115), meg kell vizsgálnunk a sorozatnak a vallási kérdésekhez való viszonyát. A rádió Idegennyelvű Főosztályának útmutatásai szerint állandóan napirenden kellett tartani a vallás és a vallásszabadság kérdését, hogy megmutassák: a Rákosi-rendszerhez képest „mit szabad és mit nem szabad az egyháznak csinálni Magyarországon” (A Rádió Idegennyelvű Főosztályának jelentése [részlet] – Jelentés az Idegennyelvű főosztály munkájáról és 1958-as terveiről, 1999: 413). Szabó nénit nyíltan vállalt istenhitéért – amit családja egyszerű babonának tartott – rendszeresen megfeddték. Ideológiailag jóval képzettebb férje csak egy alkalommal bocsátotta meg gyengeségét: amikor Szabó néni azért imádkozott, hogy „tartsa sokáig meg a jó isten Hruscsov elvtársat, akiben hihetetlen életerő és emberszeretet lakozik, és minden megmozdulásából érezni, hogy törődik a kisemberek véleményével” (A Szabó család, 1965. 01. 26. [rádiójáték], MR: 292. rész). Interjúalanyom beszámolója rávilágít, hogy ez volt az egyetlen szelep, amin keresztül a vallás beszivároghatott a médiába:

„Szabó néni merte először kimondani a rádióban 1956 után, hogy templomba viszi az unokáját. Azt a szót, hogy »Jézus«, kimondta. Ma már nem lehet elhinni, hogy ilyeneket nem lehetett kimondani. Én keresztény lány vagyok, a templom előtt keresztet vetek, és nekem ebből bajom volt az életemben, most nem játszom meg az agyamat, ezt egyszerűen felrótták” (Mednyánszky-interjú, 2009: 8).

Szabó néni Icu vizsgái előtt ad öt forintot Szent Antalnak, hogy jól szerepeljen a lánya. Ennél azonban merészebb dolgokra is vállalkozik: unokáját a szülők beleegyezése nélkül, titokban megkeresztelteti.

„Voltak a párttagok között is vallásosak, azok letagadták, vagy esetleg megkeresztelték a gyereküket, de az ország másik végében. Ez a képmutatás már itt is kezdődött, ilyen hazugságokra kényszerültek az emberek, hogy megmentsék az állásukat, életüket. Találékony a magyar nép, tudtunk erről, a mi falunkban is volt ilyen, hogy odajöttek a városból keresztelkedni”

– emlékszik vissza a dramaturg (Major-interjú, 2009: 24). Mikor Peti az elvhű és igen szigorú Solti miniszterhelyettes elvtársnak „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-sal köszön, Bandi ereiben megfagy a vér. Csakúgy, mint amikor fia a Parlament épületét templomnak hiszi, és a vörös szőnyegen féltérdre ereszkedve keresztet vet. Az eset a sorozatbeli karakternek és a valóságos alkotóknak egyaránt az állásába kerülhetett volna. Liska Dénes a József Attila Színház dramaturgjaként olykor találkozott a Kádár házaspárral; „Kádárné színházjáró volt, ezért tudta a Dénes, hogy a Kádárné hallgatta a műsort, aki révén nyilván értesült a dologról a Kádár” (Major-interjú, 2009: 24). Mindenki meglepetésére végül az MSZMP KB első titkára tetszéssel fogadta az események ilyetén alakulását. Talán Szabó néni is hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amelynek eredményeképpen 1964-ben Magyarország és a Vatikán között megegyezés született a katolikus egyház helyzetéről.

Az izraelita közösséget Fux úron – Szabóék társbérlőjén – és Dórán keresztül képviselték a sorozatban. Az édesapját kereső zsidó lány húsvét másnapján való felbukkanása ideológiai és dramaturgiai szempontból is kulcsfontosságú (A Szabó család, 1963. 04. 23. [rádiójáték], MR: 200. rész).

A visszaemlékezésekből látszik, hogy a zsidók reprezentációja

„...fontos kérdés volt az életben maradás szempontjából, meg hogy ki hogy élte túl a háborút. Ma már ezt szokták tagadni, de azért nagyon sok ember volt, aki bújtatott vagy mentett embereket” (Major-interjú, 2009: 24).

A történet szerint a 16 éves lány nevelőszülei halálakor tudja csak meg, hogy örökbe fogadták, és a születési anyakönyvi kivonatában az áll: Szabó János az édesapja. A háború alatt Szabó bácsi három bajtársával együtt lemaradt a csapatától, és egy ház pincéjébe, civilek közé keveredett. Később kiderült, hogy Dóra apja valójában munkaszolgálatos volt, és velük együtt bujkált, míg valaki föl nem jelentette. Egy nő azzal fenyegetőzött, hogy a csecsemőt is elviteti, ezért a lány anyja megkért egy keresztény embert, hogy névleg vállalja az apaságot. Szabó bácsi – bár akkor már házas volt – rászánta magát erre a nemes cselekedetre. Az írók a Szabó házaspárt minél emberségesebbnek akarták feltüntetni, ezért a család befogadja Dórát. A családfőnek története igazolására meg kellett keresnie egykori katonatársait, ami hónapokon keresztül szolgált újabb és újabb bonyodalmakkal a következő folytatásokra.

4.2. (Ön)cenzúra

Ahhoz, hogy megítélhessük, milyen mértékben befolyásolta a hatalom a tematikát, végig kell vennünk az adásba kerülés többszintű engedélyeztetésének különböző fázisait.

A sorozat stratégiai fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az adások kéziratát – egyfajta főszerkesztői funkciót ellátva – a rádió mindenkori elnöke hagyta jóvá. Major Anna visszaemlékezése alapján pontosan rekonstruálható ez a folyamat:

„Akkor szombaton még dolgoztunk, pénteken kellett vinnem hozzá az anyagot, és szombat reggelre elolvasta. Szombat reggel 9 órára mentem a kéziratért. Voltak megjegyzései. Ilyenek például, hogy megbeszéltük, Icuka ne nyafogjon annyit, és nehezményezte, hogy továbbra is nyafogott az Icuka, de ezek nem voltak lényeges dolgok. Egyszer írt egy anyagba pár mondatot, mert a Gács újságíró is volt. Hammarskjöld ENSZ-főtitkár gépét 1961-ben Afrika fölött lelőtték. A Szabó bácsi, mint régi munkásmozgalmi ember, mindig olvasott újságot. Ezt nem írtuk bele, más híreket olvasott a Mamának. »Figyelj, Mama, felolvasom neked…« – és oda Gács beírta ezt a tényt, hogy lelőtték a gépet. Szóval ennyire szóltak bele. Viszont mindig megmutattam neki a kéziratot. Valamelyik interjúban elmondtam, hogy talán senki annyit a Gáccsal nem találkozott, mint én. Mert ő sokszor a Köztársaság téren volt a pártházban, neki valamiért oda kellett mennie péntekenként. Én ott a pártházzal szemben a Köztársaság téren leültem egy padra, és vártam, hogy mikor lép ki, és a kezébe nyomtam, amit másnapra elolvasott” (Major-interjú, 2009: 1).

Ezen túlmenően a dramaturgnak az adott rész által felvetett összes témát egyeztetnie kellett az illetékes szerkesztőségekkel. Ha a huliganizmus állt az epizód középpontjában, az Ifjúsági Osztály vezetőjének is hozzá kellett járulnia a felvételhez, ha a mezőgazdaságról tettek említést, a Mezőgazdasági Rovat vezetőjének is jóvá kellett hagynia a műsort, ha sportról volt szó, Szepesi György olvasta el az anyagot. Az öncenzúra „jótékony hatásának” következtében meglepően kevés alkalommal kellett az Aczél György által fémjelzett kultúrpolitika őreinek változtatást kérniük az anyagokban. A felvételt követően a rádió alelnöke, Kis Kálmán is lehallgatta a műsort, mielőtt az adás sugárzását engedélyezték.

Interjúalanyaim elmondása szerint a műsorban kerülni kellett a „kínai kérdés”-t, a Szovjetunió negatív színben való feltüntetését, az onnan Magyarországra szivárgó hírek közlését, valamint óvatosan kellett bánni a szomszédos szocialista országokkal és a hazai rendvédelmi szervekkel. Liska Dénes a sorozat indulásakor kikérte egy nyomozó véleményét arról, hogy kik tudnak feltűnés nélkül jönni-menni egy gyárban. Így tette meg a szövetlopás elkövetőinek a tűzoltókat.

„Ez akkor még egy nagyon kemény időben volt, és amikor a rádióban elhangzott, hogy a tűzoltók rosszak voltak, és ilyesmibe keveredtek, akkor rögtön már egy miniszterhelyettes telefonált a rádiónak, hogy »mi ez, kérem?«. Akkor még 1956 bennünk élt, meg voltam én is rémülve, hogy most aztán mi lesz, mert minden hülyeségre durva válasz jött” (Liska-interjú, 2009: 2).

Bandiék olaszországi útja is politikai okból hiúsul meg. A nyugati országokba irányuló háromévenkénti utazást meghívólevéllel gyakrabban is igénybe lehetett venni, ezért amikor Bandi egy külföldi konferencián megismerkedik egy olasz kollégájával, elhatározza, hogy lebonyolít egy olasz–magyar csere utat. Sor is kerül az olaszok vendégül látására, de a viszontszolgálatot meghiúsította László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnökének személyes tiltakozása az általa forintkiajánlásnak bélyegzett utazás ellen (Major-interjú, 2009: 18).

A Szabó családban gyakran szó esik a família előéletéről és második világháborús szerepvállalásáról is. Szabó bácsi 1945-ben börtönben ül, Bandi pedig hazafelé szökik nyugatról Lacival. Szereznek civil ruhát, és éhesen, rongyosan gyalogolnak Bécstől a határig, miközben attól félnek, hogy összeakadnak a tábori csendőrökkel. Áprilisban Sopron táján összetalálkoznak egy emberrel. Ezen a ponton a műsorborítékban a szöveg kétféle változatát olvashatjuk (A Szabó család, 1960. 04. 05. 41. rész). Az eredetiben egy szovjet katonával találkoznak: „Megrémültünk, hogy mi lesz. Kézzel-lábbal magyaráztam neki: az öcsémet viszem haza a mamájához. Nem nagyon értette. Csak annyit mondott, ami erőt és bizakodást öntött belénk: Vengrija vojna kaput. És mi ebből megértettük, hogy szabad az út hazáig.” A cenzúrázott változatban Bandiék egy parasztba botlanak. „Pár szót váltott csak velünk. Azt mondta: kiverték a németeket a Dunántúlról is. Semmi többet, mégis visszaszállt belénk a lélek.” Kérdés, hogy vajon mi szükség volt az első, magasztosabb hangvételű, a szovjetek hősiességét nyomatékosabban hangsúlyozó beszámoló átírására.

1956 értelemszerűen ritkán, általában csak a disszidensek vonatkozásában jelenik meg a sorozat tematikájában (Kárpáti első felesége például akkor disszidált egy kárpitossal, majd hazajött (A Szabó család, 1964. 09. 15. 273. rész). Kivételt képez ez alól Szabó néni lamentálása az első részek egyikében:

„Istenem, istenem, mindig van valami baj. Tizenkilencben apáddal, negyvennégyben a bátyáddal, és most az ellenforradalomkor. A jóisten megsegített bennünket és a kommunisták győztek…” (IPKV, é. n., 1. rész: 36).

A sorozatról írt számos kritika épül arra a téves feltételezésre, hogy Halász Feri ávós volt. Révész Sándor 1993-ban írt tanulmánya szerint:

„...amikor lehetővé válik, hogy a Halász rossz férj legyen, hogy Halász Feri és Icu házassága elromoljon, hogy a magánHalász és a közHalász ne determinálja egymást – akkor értek véget az ötvenes évek, és akkor kezdődött a Kádár-korszak” (Révész, 1993: 115).

Interjúalanyaim beszámolóiból világossá válik, hogy az ítészek félreértették az eredeti szerzői szándékot. A szerepet alakító színészt, Lőte Attilát meglepetésként érték az interjú során tudomására jutott vádak:

„Erről egy szót sem hallottam. [...] Arról akkoriban szó sem volt. Ennek semmi valóságalapja nincs, a Halász Feri eredetére én nem emlékszem. Én egy műszaki ember voltam, egy építési szakember, mindig az építkezéssel kapcsolatos gondolatokat kellett ott elmondanom” (Lőte-interjú, 2009: 3).

A félreértés alapja az, hogy a történet szerint az ifjú építésztechnikus korábban repülőtiszt volt, és a forradalom alatt a kék parolija miatt hitték államvédelmisnek.

Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás előtt vezették be a műsor alkotói, hogy május-júniusban heti két felvétellel előre rögzítik a nyári adásokat. Baróti Géza akkoriban Ferkó katonaidejéről írt. Az invázió hírére a hadsereggel kapcsolatos cselekményszálat kivágták, és az új jeleneteket pótfelvétellel rögzítették. A dramaturg elmondásából kiderül, hogy ez tűnt az alkotók számára az egyetlen ésszerű megoldásnak:

„Azt nem írhattuk meg, hogy a Ferkó kimegy, nem is akartuk megírni, hogy Ferkó kimegy Csehszlovákiába. Azt megírni, hogy miért nem megy el, mikor katona, és miért nem viszik el, ugyanolyan kínos lett volna. Ezzel a témával nem akartunk foglalkozni” (Major-interjú, 2009: 20).

A nemkívánatos témák közé tartozott a dohányzás is. Habár az 1960-as években a mozihősök állandó kelléke volt a cigaretta, A Szabó család tagjai nem éltek ezzel a káros szenvedéllyel.

5. Recepciótörténet

A Szabó család című folytatásos rádiójáték sikere ellentmondásosságából fakad: a műsor hallgatótáborában kialakult egy újfajta kollektív érzés, a családtörténet ugyanakkor előtérbe állította a magánéletet. Szereplői egy idealizált vágykép megtestesülései voltak, míg témáit a hétköznapok realitásából merítette. Az alábbiakban a felsorolt paradoxonok fogadtatását próbálom bemutatni a közönség és a kritika szemszögéből.

5.1. „Szabóék egekig nyúló lapossága”, avagy a kritikai felhangok

A valóság és a fikció nem egyértelmű határait sokan kérték számon a sorozaton. Mikor Icu és Feri kitűzik az esküvőjük napját, soron kívül feladnak egymásnak egy „Szív küldit” a rádióban, a Kőbányai Gyógyszergyár kultúrtermében megtartott menyegzőjükről pedig maga Szepesi György, a neves sportriporter tudósít. Tibor, Péteri unokaöccsének haláláért egy ország neheztelt az írókra, és a hallgatók éjjel-nappal hívogatták a Vízi rendészetet, hogy megtudják, megtalálták-e már a fiatalember testét a Dunában (Baróti, 1976: 14). Valójában az egész ügy egy félreértésen alapult: Liska Dénes nem akarta a zongoristát végleg kiírni a sorozatból, egy ideig azonban pihentetnie kellett, mivel a karaktert alakító Zenthe Ferencet a Tenkes kapitánya című film forgatása miatt letiltotta a Filmgyár. A társszerzők azonban nem értesültek erről, így a következő részben Tibor a vízbe fúlt.

„Halálával a [...] külvilág »rendetlensége« tört be a Szabó család »rendjébe«, amitől a hallgatók meghökkentek. Mert az emberek nem szívesen látják, ha a Szabó család pontosan olyan, mint az élet, inkább azt szeretnék, hogy az élet legyen olyan, mint a Szabó család” (Komlós, 1962: 8).

A kritikusok nehezményezték továbbá, hogy A Szabó család nem tart lépést a közgondolkodás, az ízlés és a kommunikációs eszközök hangvételének változásával.

„A Szabó család hangja [...] még a vezetékes rádiók korára emlékeztet. Kívánjuk neki, hogy a második évtizedben hangban, stílusban és felfogásban nőjön föl a tranzisztoros korunk színvona­lára” (Lukácsy, 1969: 9).

Ez az elvárás azonban ellentmond annak, hogy a sorozat – műfajából következően – alapvetően az állandóságra és a stabilitásra épít. A Szabó család indulásakor még kuriózum volt a „közgondok családias és közvetlen megbeszélését” (Lukácsy, 1969: 9) megcélzó műsorformájával, de az 1960-as évek végén, a dokumentumjátékok térhódításával megszűnt ez a monopóliuma, és a kritika helytelenítette, hogy például a Családi körben című dokumentumjáték-sorozat nehéz sorsú, valóságos hősei helyett a társadalom Szabó néniért fog össze, és neki küldenek meleg ruhát a vesepanaszaira. A kritikusok attól is tartottak, hogy a sorozat az irodalmi érzék eltompulásához vezet, ám az Olcsó könyvtár című könyvsorozat százezres példányszámban fogyó kötetei rácáfoltak erre a félelemre.

Az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat folytatásos füzete első számának hátoldala

5.2. Hallgatottsági adatok

Az alábbiakban az általam tárgyalt korszak négy évének (1963, 1964, 1967, 1969⁴) hallgatottsági adatait mutatom be és hasonlítom össze.

Az ismertetett bírálatok hatására az alkotókban is felmerült a kérdés, van-e létjogosultsága A Szabó családnak. A Magyar Rádió és Televízió Közvélemény-kutató osztálya ezért 1963-ban készített egy felmérést, amelynek során még a véletlenszerű kiválasztást alkalmazták, vagyis minden 400. rádióelőfizetőt kérdezték meg arról, hogy helyeselné-e, ha megszűnne A Szabó család (A hallgatók döntenek a Szabó család sorsáról, 1963: 5). Ennek a felmérésnek az eredményei sajnos elvesztek. Az első rendelkezésre álló, de nem specifikusan A Szabó családra vonatkozó hallgatottsági adatok – amelyek Nagytarcsa község lakosságának általános rádióhallgatási szokásait tükrözik – egy évvel korábbról, 1962-ből, az osztály létesülésének évéből származnak (Garami, 1962: 2). A vizsgálat a városban munkát vállalt, Budapestre naponta bejáró dolgozók és a termelőszövetkezeti tagok érdeklődési köréről nyújt képet. Az előbbi csoport magasabb iskolázottságú és alacsonyabb átlagéletkorú, mint az utóbbi, ám a különbségek ellenére a felmérés szerint A Szabó családot mindkét csoport 76 százaléka figyelemmel kísérte.

1964-ben a műsorfolyam színvonalának javítását tűzte ki célul a Rádió, ezért októberben megvizsgálták, hogy A Szabó család által tárgyalt problémák elősegítik-e a hallgatók egyéni gondjainak megoldását (Felmérés „A Szabó család” c. folytatásos rádiójátékról, 1964). Ezúttal kvóta-módszerrel választották ki a 2500 fős mintát, és a kérdések zömét már gépek segítségével dolgozták fel. A felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 43 százaléka rendszeresen, 38 százaléka időnként, 19 százaléka pedig sosem hallgatta a sorozatot. Meglepő módon a statisztikából az derül ki, hogy a szellemi dolgozók 70 százaléka követte nyomon alkalomadtán a folytatásos rádiójáték eseményeit, 24 százalékuk pedig a törzsközönséghez tartozott. Interjúalanyaim visszaemlékezése alátámasztja az értelmiség érdeklődését a műsor iránt:

„Fantasztikusan népszerű dolog volt ez. Ha hiszed, ha nem, tényleg kiürült az utca este hétkor, mert mindenki rohant haza a professzortól a bejáró néniig. Érdekes módon, a sznobéria ellenére, mindenki” (Mednyánszky-interjú, 2009: 6).

A hallgatók által felállított rokonszenv-sorrendet ebben az időben a két Szabó szülő, Icu és Bandi vezette, míg az ellenszenv-sorrendet Wágner Zsiga, Irén, Gizike és Icu. A Szabóék legifjabb gyereke tehát igencsak megosztotta a közönséget. A megkérdezettek közül sokkal többen tartották hitelesnek a sorozat által tárgyalt problémákat, mint az egyes szereplőket. A Szabó család körüli viták egyik fő kérdése az volt, hogy irodalomnak tekintik-e a hallgatók. Az adatok az mutatják, hogy még a fővárosban élő diplomások között is igen magas volt azok száma, akik valamely irodalmi műfajba sorolták a műsort, közel harmaduk pedig meg is vásárolta volna a folytatásos rádiójátékot regény formában.

Az 1967 májusában végzett, a Rádióújságban közzétett analízis rávilágított arra, hogy az öt évvel korábbi felmérést nem véletlenül kizárólag a vidéki lakosság körében végezték el: az aktív keresők közül ugyanis még mindig a mezőgazdasági fizikai dolgozók (37 %), valamint a községi lakosok (35,5 %) hallgatták a legnagyobb arányban a műsort (Békés & Sós, 1967: 11).

1969-ben a felnőtt lakosság körében az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpontja országos reprezentatív vizsgálatot folytatott ugyanebben a témában. A felmérés megállapította, hogy az esti, fő szórakozást jelentő műsorokat általában nemtől függetlenül egyforma arányban hallgatták, A Szabó család azonban valamivel népszerűbb volt a nők körében. A sorozat hallgatottsága a munkások között 25–28 százalék körül mozgott, közönségének több mint fele községi lakos volt, és nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait. Az értelmiségi foglalkozásúak részaránya alig volt kimutatható. Tehát a két évvel korábbi felméréshez képest, ha nem is számottevő mértékben (4,2 százalékkal), de csökkent a hallgatottság.

5.3. Hallgatói levelek

A rendelkezésemre bocsátott, 1960-as 1962-es és 1964-es keltezésű hallgatói levelek kiválóan példázzák, hogyan játszott egymásba a valóság és a fikció a műsor törzsközönségének szemében.

A 115 levél több mint felében valamilyen tanácsot kértek vagy adtak a hallgatók, általában a műsor által felvetett problémákkal kapcsolatban. Halász Ferit intik, hogy ne nézze el Icu hazudozásait, Icut felszólítják, hogy harcoljon a női egyenjogúságért, egy hallgató pedig azért fordul Szabó nénihez, mert a pap nem akarja eltemetni a hozzá közel álló D. bácsit. Bandi esetleges halála kapcsán felbolydultak a kedélyek: egy, az öt elemit végzett hallgató, aki még első világháború idején járt iskolába, tollat ragadott kedvenc szereplője védelmében, egy kamaszlány pedig öngyilkossággal fenyegette meg az alkotókat, ha kiírják Bandit a sorozatból. Egy hallgató gyermekei fényképének elküldésével akart kedvet csinálni az íróknak ahhoz, hogy Laci feleségének, Angélának ikrei szülessenek, egy másik pedig egy komplett, zajmegjelölésekkel ellátott forgatókönyvvel akarta elérni, hogy az események az ő óhaja szerint alakuljanak a sorozatban.

A levelek 26 százalékát a műsoridő változása, valamint az adás időtartamával és gyakoriságával kapcsolatos elégedetlenségek ihlették. Sokan azt kérték, hogy a folytatásos rádiójáték a nyári mezőgazdasági munkákra tekintettel kezdődjön később, vagy a sugárzását igazítsák a tévé műsoraihoz, és ne rakják a Telesporttal egy időre. Tíz százalékukban a színészeket ábrázoló fényképekért, autogramért vagy a szereposztás ismertetéséért folyamodtak. Mikor Icu és Halász Feri között a fiú félrelépése miatt sor került a kenyértörésre, a „Sikk” Kisipari Szövetkezet (V. ker. Párisi u. 3.) dolgozói elkérték a lánytól a híres Vámosi-lemezt, nehogy a lány bánatában összetörje. Gyakoriak a helyreigazítások: egy egyetemista megírta, hogy az orvoskaron nem vizsgák vannak, hanem szigorlatok, Szabó Bandi pedig tévedett, mikor Kittenberger Kálmán helyett Kittenberger Károlyról beszélt. Két levél megírását inspirálta az úgynevezett levéljáték, amelynek keretében egy megszakíthatatlan lánc jött létre a résztvevők között azáltal, hogy mindenki elküldte a lakóhelye fényképét a feladó által megadott öt címre.

A materialista szellemben nevelt legifjabb Szabó unoka névadó ünnepségén elhangzott fogadalom – „mi szülők és névadó szülők ígérjük, hogy a kis Éviből nemes és jó lelkű embert nevelünk szocialista hazánknak” (A Szabó család, 1962. 04. 03. [rádiójáték], MR: 145. rész) – váltotta ki a hallgatókból a legnagyobb tetszést és felháborodást. A levelek nyolc százalékát írták ebben a témában. Egyesek a szertartáson elhangzott kórusművek címét, két anyakönyvvezető pedig a beszéd pontos szövegét és a hozzá kapcsolódó instrukciókat kérte az alkotóktól. Mások előzetesen és utólagosan is tiltakoztak az adás ellen:

„Kedves Szabó mama! alias Gobbi Hilda művésznő! Látom már, hogy ismét engedni fog, amint megtűrte, hogy Icáék nem Isten előtt tettek fogadalmat házasságkötésükkor, most a névadó-ünnepbe bele fog egyezni. Ezt nem szabad megtennie, és volna módja minden szülőnek, hogy gyermekét ne állatként hagyja élni, hanem a felsőbbrendűségének tudatában” (ism., [levél]1962. 04. 13.).

„Kérjük a Magyar Rádió Igazgatóságát, hogy az 1962. április 3-án a Szabó család műsorban elhangzott vallásellenes gyalázat többé meg ne ismétlődjék, vagy van vallásszabadság, vagy talán nincs, a tények azt bizonyítják, hogy nincsen. A magyar katolikus nép tiltakozik az igen egyházellenes műsor ellen. Kérjük Önöket, ne éljenek vissza a becsületes magyar katolikus nép türelmével. A kommunisták ne akarják azt a hazug és Isten ellenes, embertelen világnézetüket azokra is tűzzel-vassal rákényszeríteni, akik azt nem akarják.”

5.4. A Szabó család kultusza

A sorozat 1968-at követő utóéletére A Szabó család körül kialakult kultusz bemutatásával kívánok röviden kitekinteni.

A hallgatók kérésének eleget téve az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat az 1960-as években mintegy 700 adás szövegét füzetekben is közzétette. A kiadványok – amelyekben a dialógusok mellett az adott rész sugárzásának idejéről származó legfontosabb események is olvashatóak – a folyamatos oldalszámozás következtében egy összefüggő regény folytatásainak képzetét keltik. A zene fontos szerepet játszott a műsor népszerűsítésében. Bogdán István zeneszerző a sorozat tízéves jubileuma előtt Vámosi János és Záray Márta előadásában a „Kedden este mindig várok rád, rádióban akkor játszik A Szabó család” kezdetű dalával tisztelgett, az 1980-as években pedig egy hanglemezen közreadott zenés különkiadással próbálták a műsor hallgatottságának csökkenését megállítani.

A Kossuth rádió műsorstruktúrájának átalakítása következtében 2500. epizódjával 2007. május 21-én jelentkezett utoljára A Szabó család. A Rádió vezetősége a döntést azzal indokolta, hogy „a Kádár-rendszer kisembereiről szóló szappanopera [...] végképp elfáradt, és irodalmi értéke is megkérdőjelezhető” (48 év után megszűnik a Szabó család, ism., 2007). A megszűnést követően A Szabó család az internetre költözött. A sorozat emlékoldaláról egyebek között letölthető az első és az utolsó rész is (http://mrszabocsalad.extra.hu/news.php).

6. Összegzés

Kutatásom során A Szabó családnak az 1956 utáni konszolidációban játszott jelentős szerepét és kordokumentumként való kezelésének helytállóságát kívántam bebizonyítani. Előzetes hipotéziseimet a meghallgatott epizódok alátámasztották, az általam készített interjúk azonban cáfolták.

„1959-ben az emberek meg voltak rendülve, össze voltak zavarva és a háború után erőszakosan megkérdőjelezett értékrend végképp megbillent. Olyan pszichózis kezdett terjedni, hogy az emberi életerő kevés a ránk mért csapások kiheverésére” (Baróti, 1996: 12).

A forradalom leverése után vissza kellett térni a hétköznapokhoz, és folytatni kellett az életet, amelynek a család volt az alappillére. A hatalom a panem et circenses elvét követve egy rádiójáték-sorozat indításával akarta elhomályosítani az emberekben a forradalom és az azt követő országos sztrájkok emlékét. Biztosítani akart a rádióhallgatók számára egy követhető, de a rendszer igényeit is kiszolgáló családmodellt, amelyen keresztül viselkedésmintákat és a valóságos események értelmezését közvetítette a politikailag kevésbé képzettek felé, akik a szerepeiknél sokkal nagyobb színészek révén azonosulni tudtak A Szabó család tagjaival. A sorozatban a ténylegesnél sokkal lassabban múló idő a hallgatóság számára biztosította a való életből hiányzó állandóság érzetét. A rádiójáték-sorozat tehát voltaképp nem más, mint dramatizált propagandaanyag, bár interjúalanyaim cáfolták, hogy A Szabó család politizált volna. Feltehetőleg 50 évvel ezelőtt sem az alkotóknak, sem a színészeknek nem volt rálátásuk arra, milyen célból indította el a Rádió Drámai Osztálya a műsor sugárzását. A folytatásos rádiójáték egyaránt megfelelt a tömegigényeknek és a fokozatosan konszolidálódó rendszer elvárásainak, mivel a Lapály utca lakói révén egy konszolidált állapotot mutatott meg, és a visszarendeződés menetével összhangban legitimálta a magánéletet.

Ha a mai szemmel nézett Kádár-kor történelme elfogultsága miatt nem is rekonstruálható teljesen hűen a helyenként a központi pártlap szellemiségét idéző folytatásos rádiójátékból, A Szabó család – akárcsak Vámosi János művészete – a kádárizmus világának megkerülhetetlen forrása. A műsorfolyamból – amely alulnézetből ábrázolta a történelmet – „megállapítható, hogy az 1960-as évekbeli budapesti átlag kisember milyennek tartja a budapesti átlagkisembert” (Hegedűs, 1964: 11). Szabóék azt az életet élték absztrakt formában a rádióban, amelyet százezrek vártak el saját maguktól. Tehát a műsorfolyam a lakosság egyfajta önreprezentációjának is tekinthető. Nem véletlen, hogy az 1985-ben SZOT-díjjal jutalmazott műsor része az úgynevezett Aranyalapnak, azaz a Rádió – letörlés ellen fokozottan védett – örök tekercseinek.

Hallgatói levél (kelt 1962. április 13-án)

Szereposztás

Szabó bácsi – Szabó Ernő (1966-tól Rajz János)
Szabó néni – Gobbi Hilda
Bandi – Benkő Gyula
Icu – Vörösmarty Lili (1964-től Németh Margit, majd Mednyánszky Ági)
Laci – Garics János
Irén – Balogh Erzsi
Petike – Békés Itala
Angéla – Sütő Irén
Évike – Örkenyi Éva
Halász Feri – Lőte Attila
Ferkó – Petrik József
Wágner Zsiga – Keleti László
Péteri – Horváth Tivadar
Gizike – Kiss Manyi
Tibor/Kárpáti Zoltán – Zenthe Ferenc
Anti – Szirtes Ádám
Kanczler Franci – Gózon Gyula
Dóra – Csűrös Karola
Károly – Kálmán György
Tomi – Kállai Ferenc
Aurél Stipek – Horváth Gyula

Karikatúrák

Interjúk

Interjú Liska Dénessel (2009. április 15.)

Interjú Lőte Attilával (2009. április 9.)

Interjú Major Annával (2009. április 17.)

Interjú Mednyánszky Ágival (2009. április 1.)

Felhasznált irodalom

48 év után megszűnik A Szabó család (2007): Heti Világgazdaság, 8. sz.

A hallgatók döntenek A Szabó család sorsáról – Közvéleményt kutat a rádió és a tv (1963): Hétfői Hírek, 46. sz.

A Rádió Idegennyelvű Főosztályának jelentése (részlet) – Jelentés az Idegennyelvű főosztály munkájáról és 1958-as terveiről. In: Cseh Gergő Bendegúz & Kalmár Melinda & Pór Edit, szerk. (1999): Zárt, bizalmas, számozott – Tájékoztatáspolitika és cenzúra 1956–63. Budapest: Osiris Kiadó.

Assmann, Jan (2004): Kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó.

B. L. (1959): A Rádiószínház őszi–téli terveiről. Rádióújság, 43. sz.

Baróti Géza (1976): Családi krónika. Ország-Világ, 52. sz.

Baróti Szabolcs (1996): A Szabo Saga rejtélyéről – Följegyzések a harminchetedik év után, az 1938-ik adás előtt. Magyar Nemzet, 133. sz.

Békés Ferenc & Sós Vilmosné (1967): Hallgatottsági adatok. Rádióújság, 38. sz.

Bodo Rollka (1972): Bertold Brecht rádióelmélete. Rádió és Televízió Szemle, 2. sz.

Eörsi László & Juhász Katalin & Szabó Ivett (2007): Angyalföld 1956 – Emberek, sorsok, emlékek. Budapest: Sprint Kiadó.

Felmérés „A Szabó család” c. folytatásos rádiójátékról (1964): A Magyar Rádió és Televízió Közvélemény-kutató osztályának belső kiadványa.

Garami László (1962): Milyen műsort hallgat a falu? Rádióújság, 19.sz.

Gayer Zoltán (2000): Egy „népjobbító szappanopera”. Pagoda, 11–12. sz.

Gobbi Hilda (1982): Közben… Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.

Görgey Gábor (1960): Család az éterben. Magyar Nemzet, 306. sz.

Görgey Gábor (1969): A rádió mellett. Magyar Nemzet, 16. sz.

György Péter (1988): Digitális éden. Budapest: Magvető Kiadó.

Hegedűs Géza (1964): Szabóék családi fényképéhez. Tükör, 13. sz.

Hegedűs Géza (1964): Szabóék családi képéhez. Rádióújság, 13. sz.

Indul a Rádió új folytatásos játéka (1959): A Szabó család. Rádióújság, 26. sz.

IPKV- Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat Füzete (é. n.)

Jane Perlez (1998): Budapest Journal: Hungary's Favorite Clan: No, It's Not the Gabors. The New York Times Online forrás: http://www.nytimes.com/1998/01/24/world/budapest-journal-hungary-s-favorite-clan-no-it-s-not-the-gabors.html?pagewanted=print (utolsó letöltés: 2010. január 15.).

Komlós János (1962): Tibor halála. Népszabadság, 211. sz.

Komlós János (1963): A Szabó család. Kézirat

Lévai Béla (1980): A rádió és a televízió krónikája: 1945–1978. Budapest: TK.

Liska Dénes (2006): A Papa, a Mama meg a többiek… Budapest: Garbó Kiadó.

Lukácsy András (1969): Rádiócsalád vagy családias rádió? Magyar Hírlap, 21. sz.

Major Anna (1969): Feljegyzés a Szabó-család című folytatásos rádióriport-játékról. Kézirat.

Rácz Attila (2009): Ki ölte meg Kennedyt, avagy adhatnak-e teljes körű információt a lakosság hangulatáról a hangulatjelentések? Kézirat.

Révész Sándor (1993): Szabó néni átvitt értelme, avagy a lapályizmus diadala. Mozgó Világ, 5. sz.

Rigó Éva (1966): Szétesett a Szabó-család. Rádióújság, 46. sz.

Salamon István (1991): „Ami az életben »adódik«, annak elébe álltam” – Beszélgetés Schöpflin Gyulával. Jel- Kép, 3–4. sz.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum