• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2010 tavasz

Történelem

Szoleczky Emese:

„A modern harcztér teljesen hű mása” – a Pasaréti Lövészárok

1915 nyarán, Budapesten, az akkor jórészt beépítetlen Pasaréten egy lövészárok-rendszert ástak a földbe egy árkászszázad katonái. Ennek egyik fontos célja az volt, hogy a hátországban élőknek bemutassák, és körükben népszerűsítsék a háborút, az újabb hadi eszközöket. (Ugyanezt a célt szolgálta ősszel a nagy hadi bemutató is, ugyancsak a fővárosban.) A Lövészárok-kiállítás – a mai hadi skanzenek őse – a világháborús propaganda jegyében, érdekében született meg.

1915-ben, a háború második esztendejében Budapest az Auguszta Gyorssegély Alap¹ jóvoltából új látványossággal gyarapodott: augusztus 11-én megnyitotta kapuit a Pasaréti Lövészárok. De miként és főleg miért is került egy lövészárok Budapestre? Az Újság előző nap megjelent cikke kimerítő válasszal szolgál:

„Oly sokat olvastunk az egy év óta folyó borzalmas háború ideje alatt lövész árkokról, fedezékekről, drótkerítésekről, aknákról, sőt. Láttunk ezekről képeket is, s még sincs igen fogalmunk róla, hogy milyenek ezek valójában. Egész föld alatti világ ez, búvóhelyek a legnagyobb tökéletességre vitt gyilkoló fegyverek ellen.[…]A ki nem látott még ilyen lövészárkot a maga valóságában, annak módjában van most ilyet láthatni a Pasaréten. Lónyay Sándorné eszméje volt alkotni egy ilyen lövészárok tábort, hogy azt a nagyközönségnek bemutassák. Természetes, hogy ez a bemutató a jótékonysággal áll kapcsolatban […] A befolyó jövedelem a Nemzet Háza [hadirokkant-otthon] alapját fogja növelni.”

Az ötletgazda az Auguszta-alap második embere, a fővédnök természetesen Auguszta hercegasszony volt, a díszelnökséget a közös hadügyminiszter, Alexander Krobatin, illetve Hazai Samu honvédelmi miniszter vállalta. A tervet a honvédség főparancsnok-helyettese, Marenzi Ferenc, a volt városparancsnok, Sorsich Béla altábornagy és Bárczy István polgármester egyaránt támogatta. Kivitelezését szakemberekre bízták: bélai Belanszky Mór árkászszázados tervei alapján, Offner Viktor árkászhadnagy vezetésével Verő Ferdinánd, Tarczog Gyula népfölkelő, önkéntes szakaszvezető és Bajnóczy Gábor káplár tevékeny közreműködésével a budapesti árkászszázad építette Herczmann Jenőnek erre a célra „hazafias áldozatkészséggel átengedett tizenhétezer négyszögöles telkén”.

Az árkászok az 1915-ös, oroszok ellen vívott súlyos harcok egyik, a dél-lengyelországi Tomaszów Lubelski városa közelében a valóságban is megépített állásrendszerét teremtették újjá a Pasaréten.

*

Könnyen megközelíthető, közművesített, jó megközelítési lehetőséggel (tömegközlekedés) rendelkező szabad térség nem könnyen akad Budapesten, főleg olyan, ahol a közvetlen közelben katonai objektum áll. A Fogaskerekű városmajori állomásától a Zugliget és Hűvösvölgy irányába nyíló völgy bevezető része kiválóan megfelelt e célra.

Pasarét azért is elsőrangú helyszín volt egy tömeges érdeklődést kiváltó látványossághoz, mert természetes folytatásában fekszik a Városmajornak, a budai oldal „közmulatóhelyének”.

Ha a korabeli térképre tekintünk, megfigyelhető: az új látványosság kényelmesen elérhető volt gyalogszerrel és rövid utazással is. A helyszínen az úttest felett kifeszített két hatalmas zászló messziről jelezte a lövészárok bejáratát.

A Hűvösvölgybe tartó villamos a Lövészárok bejáratánál feltételes megállóhelyet kapott (Nagyjából a mai Nagyajtai utcai megállóhelynél), kocsijain 1 koronás menettérti jegyet lehetett váltani, amely egyben belépőjegyül is szolgált az új spektákulumra. A Lövészárkot 50 fillér befizetése ellenében lehetett megtekinteni, azonban létezett a különleges hadicsemegéket kínáló csütörtöki nap: ekkor a beugró 1 koronára emelkedett. Ekkor ugyanis este katonai fényszórók (egy 70 cm és két 30 cm-es reflektor), világítópisztolyok és rakéták stb. révén lenyűgöző látványban volt részük az odalátogatóknak.

A lövészárokról hivatalos vezető készült (ára 20 fillér), amelynek előlapján a katonai szakkifejezések közérthető magyarázata mellett az is szerepelt, hogy az árokrendszer egyes, számmal is jelölt elemeinek mi a rendeltetése. A kiállításvezető hátoldalán a lövészárok-rendszer számozott alaprajzát térképként használva tájékozódhatott az odalátogató.

Az Auguszta-alap új, jótékonysági célt szolgáló látványossága tehát 1915. augusztus 11-én kiemelt társadalmi eseményként, emelt jegyárral, a trónörökös pár és számos prominens személyiség jelenlétében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Ettől kezdve tudatos, állandó médiatámogatást élvező, ügyes és „testre szabott”, célzott propagandával tartották ébren iránta a közönség érdeklődését.²

Az, hogy a betóduló vendégek mit láthattak, az útmutató és az újságírók leírásain túl képi formában a kor híres fotográfusa-fotóriportere, Müllner János (1870–1925) felvételei nyomán rekonstruálható, aki többször is fényképezett a kiállítás területén.³

A katonás egyszerűséggel, mégis ötletes megoldásokkal díszített bejáratnál Müllner valószínűleg az árkászszázad építő katonáit örökítette meg. A jellegzetes harctéri faácsolatokra emlékeztető, faágakkal és a központi hatalmak címeres zászlócskáival díszített kaput két oldalról egy-egy fabódé (a pénztárak) fogták közre, rajtuk értelemszerűen néhány praktikus kiírás: „Jegyváltáskor kérjük a belépődíjat előkészíteni” – valamint feltehetőleg a fokozódó aprópénz-hiányra való tekintettel: „Csak kétkoronásat váltunk fel.” Szintén a pénztárakon a lövészárok kinagyított alaprajza volt megtekinthető, valamint az Auguszta-hajón rendezendő hangverseny szöveges plakátját is gondosan kiszegezték rájuk.

A megnyitás alkalmából készült felvételek: az ünnepélyes leereszkedés a lövészárok-rendszerbe (a libasorban haladó menet élén Auguszta főhercegasszony) valószínűleg még nem a hadi dolgok iránt érdeklődőket hozta izgalomba-lázba, hanem a jeles esemény ekképp megörökített résztvevőit. Az úgynevezett foglalási állás azonban már valódi érdekességszámba ment, ahogy a fényszórók közelről való megcsodálásának lehetősége, a magaslati pontra való kalandos felmászás is.

További 50 fillérért még egy elkülönített, külön belépődíjas produkciót is megnézhetett a látogató a hadi skanzen területén belül. Egy alkalmi katonai kiállítást, amely nyolc tábori sátorban zsákmányolt fegyvereket, géppuskákat, kocsikat, felszerelési tárgyakat stb. mutatott be, továbbá más, a tábori és harci élettel, valamint a sebesültek ápolásával kapcsolatos érdekességeket (tábori kórház, tiszti és legénységi sebesültágyak, fertőtlenítők, trénkiállítás, utászmodellek, hidak stb.).

A Lövészárok nyitva tartásának csak vége volt, kezdeti időpontja nem. Délután viszont még a nagyközönség szemet gyönyörködtető hadijátékban is részesült, amelynek során a hős osztrák–magyar katonák mindig fényesen megvédték állásaikat.

A szeptemberi tanintézeti évkezdet újabb szervezett társadalmi-látogatói réteg mozgósíthatóságát jelentette:

„Az iskolai év megindulásával a székesfővárosi iskolák tantestületei egymásután azzal a bejelentéssel fordultak az Auguszta-alaphoz, hogy a tanulmányi kirándulások programmjába beilleszteni akarják a pasaréti lövészárok megtekintését és ehhez az alap hozzájárulását kérték. Az Auguszta-alap örömmel fogadta a bejelentést és értesítette az illetékes közoktatásügyi fórumokat arról, hogy a tanulóifjúság látogatását mindenképpen elősegíteni igyekszik és gondoskodik arról, hogy katonai szakértő kalauzok álljanak a pasaréti lövészárokba kiránduló ifjúság rendelkezésére. Ennek alapján ma Déri Ferencz dr. székesfővárosi tanácsnok, a közoktatásügyi osztály vezetője megkeresést intézett a községi elemi, közép- és szakiskolák igazgatóihoz, a kiknek figyelmét felhívta a megállapodásra és felkérte őket, hogy iskoláik tanulóifjúságának mutassák be a pasaréti lövészárkot, a melynek megismerése elmulaszthatatlan tanulmányanyag. Hasonló megkeresést intézett Erődy Béla dr. tankerületi főigazgató, udvari tanácsos, az állami középiskolák igazgatóihoz. Mint értesülünk, a fővárosi iskolák tanulóifjúsága már a jövő héten, turnusokba osztva megkezdi a pasaréti lövészárok megtekintését. A lövészárokban a legképzettebb katonai szakértők magyarázzák meg az ifjúságnak a modern háború harczterének keletkezését, berendezését, a lövészárok-harcz technikáját, bemutatják a modern harczászati eszközöket (aknamezők, aknavetők, robbanó aknák, drótakadályok, karóakadályok, sövények, spanyol-lovasok, farkasvermek, szárazföldi aknák, fényszórók, világítópisztolyok, világító bombák, periszkóp, gépfegyver stb.) és megmagyarázzák ezek alkalmazását.”⁴

A hátországi lövészároknak konkurenciája is volt. Ugyanez az újságszám tudósított egy másik hasonló szintű háborús látványosságról:

„Harczszerű mutatványok és mérkőzések. Az a nagyszabású katonai sportünnep, melyet Budapest helyőrsége október 3-ikán és 4-ikén az ügetőversenypályán rendez, méreteiben egyre impozánsabban bontakozik ki. […] 1. Szabadgyakorlatok. 2. kerékpáros géppuskás-osztag gyakorlatai. (Harczmozzanat.) 3. gyalogság áthatolása akadályokon. (Mérkőzés.) 4. Önkéntes kerékpáros-osztag gyakorlatai. 5. Szuronyvívás. (Mérkőzés.) 6. Lovassági gyakorlatok. (Egy lovas szakasz tűzzel való rajta ütése az ellenségen. – Vívás lóháton. – Járőrlovaglás.) 7. Gyutacslövés. (Mérkőzés.) 8. Lovas géppuskás osztag harczmozzanatai. (Géppuskák harczrakészen légijáróművek ellen.) 9. Tüzérség és vonatcsapat lovasgyakorlatai. (Tüzérségi hajtógyakorlatok.) 10. Műszaki gyakorlatok: Hadihídverés. Hídrobbantás. Aknamező-robbantás. Áthatolás akadályokon (drótsövények, farkasvermek stb.) Létrás ostrom. Repülőhíd alkalmazása. Akadályokkal megerősített shrapnellbiztos [!] lövészárok készítése. Telefonnal fölszerelt megfigyelő állomás építése. Gyalogbürü [gyaloghíd] -készítés. Gyors beásás gyalogsági ásóval ellenséges tűzben. (Mérkőzés.) Kézigránát-dobás. (Mérkőzés.) Nehéz várágyú tűzállásba szállítása vasúton. 11. Tábori távbeszélő-vonal építése. (Bemutatja egy gyalogsági távbeszélő járőr és a hegyi távbeszélő-osztag egy szakasza.) Lovas távíró-szakasz gyakorlatai. (Mérkőzés.) 12. Caterpillár-automobil-gyakorlatok.”⁵

Ez ugyan kivételes esemény volt, mégis komoly kihívást jelentett Pasarétnek. Hiszen versenyekkel tarkított, nagy tömegeket felvonultató haditechnikai bemutató volt a kor legérdekfeszítőbb katonai eszközeivel. Az ólomkatonák csodálatos világában elmerülő fiúgyermekeknek és „untauglich” felnőtteknek szóló színpompás és változatos látványosság sokszínű szórakozást ígért, valóságos katonák valóságszagú verejtékével, nem csupán holmi mutatós, bár alakilag kifogástalan bemutatót. Ám a korhangulatra jellemző módon a két spektákulum békében, rivalizálás nélkül megfért egymással: a helyőrség katonái is jótékony céllal szervezték meg az egyszeri, egész napos „mutatványt”.

A Pasaréti Lövészárok 1915-ben hatalmas kasszasikernek számított, naponta ezrek keresték fel, járták végig. A vele kapcsolatos dokumentumok, emléktárgyak ehhez képest elenyésző számban maradtak fenn. Természetesen plakát hívta fel rá a figyelmet. Az Útmutató német nyelvű variánsa is létezett, azonban sokkal elvontabb szöveggel, a lövészároknak az állásháborúban betöltött szerepéről értekezve, a számozás teljes mellőzésével.⁶

Az Auguszta-alap propaganda-legyezőjét (a fedelén elhelyezett felirat tanúsága szerint) bizonyosan árulták a Lövészároknál is. Egyéb tárgy árusítására azonban nincs biztos adatunk, ugyan Müllner felvételeit alapul véve úgy látszik, hogy még a Lövészárok jellegzetes elemeiről készültek emlék képeslapok.

Mindennap délután 5–8-ig szólt a katonazene, a zöldbe tett karitatív kirándulás során megszomjazók-megéhezők a Lövészárok elkerített része mellett felépített büfében, sörcsarnokban, kávéházban pihenhették ki a fáradalmakat: „Wladika Rezső mű- és kereskedelmi kertésznek díjtalanul átengedett pálmái és délszaki növényei között a Newyork-kávéház tulajdonosának, Bánó Józsefnek buffetje szolgáltatja az üditő italt.” 1915 szeptemberében a hadikonyhán előállított gulyást, a helyi pékműhelyben előállított kenyeret, sós perecet, kalácsot lehetett kóstolni. A miértre újra csak Az Újság adta meg a választ – szokás szerint némi „általános” reklám kíséretében:

„Budapest közönségének a pasaréti lövészárok iránti páratlanul nagy érdeklődését az Auguszta-alap azzal akarja meghálálni, hogy a tábori élet minél több érdekességét bemutassa [!]. Ma új katonai látványosság építését kezdték meg a pasaréti lövészárokban. Kemenczét raknak össze a katonák. Harcztéri kemenczét, amelyben hadikenyeret sütnek a lövészárok látogatóinak. Hadikenyeret a hadigulyás mellé. A tábori konyhának, a gulyáságyúnak máris igen nagy a népszerűsége és a lövészárok derék főszakácsa, Here Sándor nem tud annyi gulyást főzni, mint a mennyit a közönség követel. Most még friss, ropogós katonai kenyér is sül a tábori pékek kemenczéjében, sőt rég nélkülözött, csemegének számító »ínyecséget« is sütnek: sóspereczet. […] Csütörtökön megint lesz tűzijáték, fényszórógyakorlat, bemutatják a világító pisztolyokat és világító bombákat. Csütörtökön 1 K. a belépődíj. Mindennap egész délután katonazene.”⁷

Az érdeklődés olyannyira felfokozódott, hogy a csütörtöki fényszórógyakorlat mellett rendszeressé tették a tűzijátékot és a műsort vasárnap, továbbá ünnepnapokon is megismételték.⁸ Ünnepnapnak minősült Kisboldogasszony napja, szeptember 8. is. Az Újság, amely az Auguszta-alap minden egyes akciójáról, tevékenységéről rendszeresen beszámolt, azzal tartotta ébren az érdeklődést, hogy szinte sulykolta az alapvető tudnivalókat a lövészárokról, ügyesen vegyítve ezeket az esetleges nóvumokkal.

„Új látnivalók a pasaréti lövészárokban. Az utóbbi napok kellemetlen időjárása sem riasztotta vissza a budapesti közönséget a pasaréti lövészárok látogatásától. A közönség e napokban láthatta és tapasztalhatta, hogy értünk küzdő hőseink hogyan élnek zord időben a lövészárkokban. Az Auguszta-alap egyébként új látnivalókról is gondoskodott. Felállította a hadi pékműhelyt, ugyanugy, mint a harcztéren, a front mögött működik. Az élelmezési katonák a közönség szemeláttára gyúrják és sütik a pompás, ropogós, friss hadikenyeret, sőt kedveskedésül sóskalácsot és sóspereczet is. Vasárnap volt az első sütés, a mely váratlanul nagy népszerűséggel találkozott. Ezentúl minden gulyás-napon sütnek a pasaréti lövészárok katona-pékjei. Szeptember 8-án, ünnepnapon, fényszórógyakorlatok is lesznek a világítóbombák és pisztolyok bemutatásával. A pasaréti lövészárokba a belépti jegy 50 fillér.”⁹

Azután alig egy héttel az utolsó jelentősebb híradást követően máris valami merőben meglepő és nem mindennapi vizit csigázta fel a lap olvasóit: Auguszta hercegasszony és „Alcsúti” Habsburg József Ágost főherceg legidősebb leánya, Zsófia királyi hercegnő látogatása.

„Tegnap délután a pasaréti lövészárok előtt udvari autó állott meg és Zsófia királyi herczegnő szállott ki belőle nevelőnője kíséretében. Bejelentés nélkül, váratlanul érkezett, nem is volt ünnepélyes fogadtatás. Az Auguszta-alap jelenlévő tisztikara fogadta az ifjú királyi herczegnőt, a kinek érkezését nyomban észrevette a lövészárok pázsitján hullámzó sokadalom is és a királyi herczegnő körül gyülekezve, lelkes ovációt rendezett Auguszta királyi herczegnő leányának. Ez volt Zsófia királyi herczegnő első olyan látogatása, a melyet egyedül tett, Auguszta királyi herczegasszony társasága nélkül. Közvetlen egyszerüséggel, minden czeremóniális etikett mellőzésével fordult az Auguszta-alap tisztviselőihez:

– Szeretném látni a lövészárkot. Kérem, mutassák meg.

Egy árkász szakértő vezetésével Zsófia királyi herczegnő és nevelőnője bementek a lövészárokba és az ezredtartalék földalatti helyiségénel kezdték a lövészárok megtekintését. Közben megérkezett bélai Belánszky Mór árkász-százados, a ki átvette a kalauzolást. Az ifjú királyi herczegnő a legnagyobb részletességgel érdeklődött a lövészárok építése, berendezése és harczi technikája iránt. A mikor a vöröskeresztes segélyhelyhez értek, élénk, rózsás arcza elborult és megilletődötten állott a műtőasztal előtt. Belánszky százados megmagyarázta, hogy a lövészállásban megsebesült katonák számára ez az első segítőhely, a hol sokszor a legnehezebb operácziókat is elvégzik, ha a szükség kívánja.

– Szegény katonák! – jegyezte meg sajnálkozással a királyi herczegnő.

Tovább menvén a legénységi fedezékben megkérdezte:

– Ez a lövészárok éppen olyan, mint a harcztéri?

– Teljesen hű mása, fenség – válaszolta a százados.

– Akkor télen hóban és esőben sokat szenvedhetnek a szegény katonák. Milyen borzasztó – jegyezte meg.

Sokáig tartózkodott a lövészállások között. Érdeklődött, hogyan harczolnak itt a katonák, hogy látják el az előretolt állásokban lévőket municzióval, élelemmel. Érdeklődött a fedezékek biztonsága felől. A mikor egy földalatti helyiséghez értek, a melyen a »Tiszti Kaszinó« felírást olvasta, elmosolyodott.

– Ez éppen nem alkalmas a szórakozásra. Még csak nem is kényelmes – mondotta a deszkákból összerótt asztalok, padok, a földfalba ácsolt könyvespolcz láttára.

– Itt töltik a pihenőjüket. Itt írnak levelet haza és ha szünetel a harcz, a rendelkezésükre álló eszközök felhasználásával szórakoznak. Az egyik magával viszi a hegedűjét, a másik szépen tud énekelni. Sakkoznak, dominóznak, a míg le nem csap a gránát, azután ismét kezdődik a harcz – magyarázta a százados.

– Igazán hősök ők! – válaszolt a királyi herczegnő.

A sok látnivaló között különösen a robbanó aknák, a szárazföldi torpedók, az aknamezők

érdekelték a kis fenséget, a ki megjegyezte:

– Milyen leleményes a haditechnika.

Hosszú ideig nézett a periszkópba.

– Érdekes, az egész környék visszatükröződik benne.

Részletesen megmagyaráztatta a fényszórók működését és hogy a bombák hatását is bemutassák, elsütötték a világító pisztolyt.

Zsófia királyi herczegnő a lövészárokból a pasaréti hadipékműhelybe ment, a hol Serényi főhadnagy fogadta és elmondotta, hogyan sütik a front mögött a katonák kenyerét. A kemenczéből éppen akkor vették ki a friss, ropogós sóskalácsot, az ugynevezett sósbosnyákot. A királyi herczegnőt megkínálták, a ki megkóstolta és annyira ízlett, hogy húsz darabot becsomagoltatott és az autójába tétette. A tüzérségi állások megtekintése után a hadfelszerelési kiállítást nézte végig. A pasaréti lövészárok közönsége mindenütt lelkesen tüntetett mellette és fél hét óra tájban, a mikor eltávozott, kendőlengetéssel és viharos éljenzéssel búcsúzott Zsófia királyi herczegnőtől a sok ezer főnyi közönség.”¹⁰

Tehát aki nem addig látta volna, most még kíváncsibb lehetett, hiszen egy igazi Habsburg, ráadásul az igen népszerű Auguszta hercegasszony és a harctéren magyar bakákat is vezénylő „József apánk” leánya is önként, hirtelen ötlettől vezérelve beállított és megcsodálta e sokat népszerűsített létesítményt, amelynek bemutatására előkerültek szakavatott készítői, mint legautentikusabb tárlatvezetők. És hogy miként hatott e spontán látogatás a hely népszerűségére? Ha a sznobizmussal nem számolunk, akkor is üzenetértéke lehetett látogatásának: ezekben a háborús időkben, amikor mindenki férfi hozzátartozója (így Zsófiáéi is) a fronton tette a kötelességét, a legkevesebb volt, hogy a „kis fenség” példáján okulva a hölgyek és fiatal lányok is megszemléljék a „valósághű harczteret”. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a „hadipékség” amúgy is tetemes forgalma a fenséges vásárlást követően az egekbe szökött, s mindenki vitt magával haza is „ehető souvenirt”.

Sajnos, biztosan csak azt tudjuk, hogy a létesítményt hatalmas, ezrekben mérhető sokaság kereste fel; konkrét számadattal nem rendelkezünk. A szervezettségről azonban az is sokat elárul, hogy „…a tolongás elkerülése végett vasárnap két pénztár áll a pasaréti lövészárok látogatóinak rendelkezésére”.¹¹

Mint minden jó kiállítás esetében, a szervezők a Pasaréti lövészárokéban se csak a szemlélődés és a kíváncsiság kielégítésére törekedtek. Az odalátogatók elkápráztatásán túl burkolt propagandával akarták érzékeltetni: a fronton elhelyezett technikai eszközök a katonák életét, kapcsolattartását megkönnyítik, és ha nem is a hazai kényelemben, de biztonságban érezhetik magukat a lövészárkok puritán rejtekében. A hadi skanzen Útmutatója így mutatta a látványosságokat:

„A telefonfülke 2. az árokbejárattól jobbra van, szemben a parancsnokkal, szintén biztos menedéket nyújtva a telefont kezelő őrségnek az ellenséges tűz ellen. […] Tovább haladva 7. a kúthoz érünk; erre is volt idejük és gondjuk vitézeinknek; így kényelmesen tisztálkodhatnak, sőt fehérneműiket is moshatják, amire a néha sok hétig tartó földalatti lakásnál nagy szükségük van és amit itt, a tűzvonal mögött, biztos fedezékben, kényelmesen elvégezhetnek.”¹²

A látnivalók, sugallja a praktikus vezetőszöveg, oly bőségesek, hogy az ismétlődő elemeket kár is megtekinteni.

„A 14. jobboldali támpont teljes hasonmása a már megtekintett 8.-nak, ne veszítsünk időt ennek a megtekintésével, hanem folytassuk utunkat a 16. jelzőtábla irányában az ú. n. futóárokban, mely az egész földalatti hálózat főközlekedési ere. Amint látjuk, ez a futóárok szélesen van kiépítve, hogy a lövészállásban lévő katonák élelmezése és lőszerrel való ellátása könnyen és gyorsan eszközölhető legyen és hogy az előreszaladó katonák és a visszatérő sebesültek kényelmesen kitérhessenek – (Mindig balra-tartani a földkúpok körül.)”

Ha mégis megtörténne a baj, a hátországi hozzátartozók aggodalma nyilvánvalóan csillapodik, ha láthatnak egy igazihoz megtévesztésig hasonló, jól felszerelt egészségügyi segélyhelyet. „A futóárok oldalában is üregek nyílnak. Itt helyezik el a segítő helyeket, amelyekben a lövészárok sebesültjeinek legelőször nyujtanak orvosi segítséget.”

S ha mégis bekövetkezik az elkerülhetetlen, a lövészárokban megemlékeznek az elhunyt hősről is egy jelképes sír erejéig:

„Egy sírt is látunk, melyben egyik vitéz árkász, ki munka közben elesett, társai által ott a helyszínen eltemetve alussza örök álmát. Ásó és kapa a kereszt mellett jelzik, hogy árkász volt az elesett.”

Néhány jól irányzott mondattal, egy másfél órás séta során szinte bennfentessé teszik a nagyérdeműt. Sejtetik például: az osztrák–magyar bakákat akkor sem olyan könnyű meglepni, ha pihennek:

„Sokszor hónapokat élnek át katonáink ebben a földalatti világban, idő van bőven a társas érintkezésre és megássák a tiszti kaszinót, a legénységi pihenőt, berendezésük a földfal mellett húzódó gyalulatlan fából összetákolt pad és közepén asztal. Itt töltik szabad idejüket, a mikor szünetel a harcz. Itt írnak haza a legények, itt születnek még a harczi dalok, itt nyílnak ki a lövészárok poézísának bájos virágai. Itt szórakoznak, tisztálkodnak, pihennek hőseink. A lövészárok előtt drótsövények, buktatósodronyok húzódnak végig, rajtuk konzervdobozokból rögtönzött csengők csüngenek, hogy ha az éjszaka sötét leple alatt az ellenség meg akarná lepni a lövészárkokban pihenő katonákat, a buktató sodronyba ütközve, a konzervdobozok csöngése figyelmeztesse a figyelő őrt, a ki: puskalövéssel figyelmezteti a lövészárok legénységét a veszedelemre. Ezzel azonban nem merül ki a lövészárok látványossága. Vannak még a telepen farkasvermek, karóakadályok, tüzérségi állás, álüteg az ellenség megtévesztésére. Másfél óránál tovább tart, amig mindent megnéz a közönség a hatalmas harcztéren, a melytől függetlenül még hadi felszerelési kiállitást is berendezett az Auguszta alap.”

Nem tudjuk, hogy pontosan mikor zárták be végleg e szabadtéri bemutatót. Valószínűleg az 1915–1916-os tél „végzett vele”, újjáépítésére, tatarozására egyelőre semmi adatunk sincs, akárcsak arra, miként tűnt el a lövészárokrendszer a Pasarét területéről, mikor temették be az árkokat. 1916-ra már új látnivalók kínálkoztak: a Margitszigeti Hadikiállítás, valamint az Angolpark mellett megnyíló hadipark. A Lövészárok fenn- és karbantartása is vélhetőleg nehézségekbe ütközött: az agyagos talajú, fedetlen részeket szinte újra kellett volna alkotni a következő évben. Elmúlását már 1915. október elején elkezdték beharangozni: „…már csak rövid ideig marad nyitva és nem építik újra.”¹³ – „Most, hogy a nappalok korábban sötétednek, czélszerü, ha a közönség a kora délutáni órákat használja fel a kirándulásra.”¹⁴ Október végén kifejezetten utaltak közeli bezárására, de egyszersmind említést tettek várható tavaszi újranyitásáról is.

A Pasaréti Lövészárok fenntartása mindenesetre rentábilisnak bizonyult, így a szervezők rugalmasan meghosszabbították a tervezett nyitva tartást:

„A pasaréti lövészárok iránt az elmúlt héten oly nagy érdeklődés mutatkozott, hogy a vasárnapra tervezett bezárását el kellett halasztani. Az Auguszta-alap a közönség kívánságára és a száraz őszi időre való tekintettel továbbra is nyitva tartja a pasaréti lövészárkot, délelőttönként az iskoláknak is rendelkezésére bocsátja. A bezárás idejéről értesítik a közönséget. Beléptidíj 50 fillér.”¹⁵

Vélhetőleg a korai sötétedés, a lehűlés miatt megszűntek az estébe nyúló kísérőprogramok, a fényszórózás, a tűzijáték, sőt vélhetőleg leépültek az étkezési lehetőségek is.

Mindenesetre a budapesti példa ragadós volt. 1915. augusztus 22-én a Wiener Zeitung hírül adta, hogy a Práterben Lövészárok jön létre a Hadsegélyező Hivatal és a bécsi helyőrség-parancsnokság közreműködésével. Két vezérkari tiszt és egy hadmérnök vezetésével olyan gyorsan folyik a kivitelezés, hogy egy héten belül megnyílik az igazihoz megtévesztésig hasonló lövészárok, amelyben az összes, jellemző elem megtekinthető majd. Természetesen ezt is plakáttal népszerűsítették,¹⁶ de a szöveg tanúsága szerint más hangsúlyt kapott a tengeri és a szárazföldi hadviselés, ötletesen bemutatták a kutyák háborús szerepét, diorámával érzékeltették a délnyugati fronton éppen csak megkezdődött harcok szörnyűségét. A bakazene közönségcsalogató felhasználása azonban mindkét bemutatóra jellemző volt. A kísérő képeslapokat itt az udvari fotográfusok egyike állította elő, és ő az építés folyamatát tartotta megörökítésre méltónak.

Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a budapesti hadi skanzen valószínűleg a legbiztonságosabb módja volt annak, hogy a derék hátországi polgár vagy asszonyszemély, gyermek megtapasztalja a háború szörnyűségesen veszélyes mivoltát. Mialatt a frontok biztonságosnak ítélt lövészárkaiban tömegével hullottak el a katonák, a Pasaréten külön figyelmeztetés óvott minden Útmutatóval felfegyverkezett látogatót:

„Kérjük a közönséget, hogy a tilalomjelzéseket saját érdekében szigorúan tartsa be, mert ha az akadályok, farkasvermek stb. közt, tilos utakon járkál, könnyen baleset érheti, melyért a vezetőség minden felelősséget magától elhárít. Épen így tilos a fedezékeken járni.”

Így élhette túl mindenfajta testi sérülés nélkül a kötelességtudó hátországi polgár a hátországi lövészárok emberpróbáló kalandjait.

Irodalom

Siklóssy László (1985): Hogyan épült Budapest? (1870–1930.) Budapest, Kossuth.

Szijj Jolán (főszerk.) (2000): Magyarország az első világháborúban. Budapest, Petit Real.