• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 tél

Médiapolitika

Rozgonyi Krisztina:

A digitális átállás folyamata és helyzete Magyarországon – régiós kitekintésben

A digitális televíziózás megjelenése és térhódítása az elmúlt tíz év és várhatóan az elkövetkező időszak egyik legmeghatározóbb folyamata az elektronikus médiában. A földfelszíni műsorszórás digitalizációja e folyamaton belül a világ minden országában „felülről” vezérelve, intenzív állami szerepvállalás mellett valósulhatott meg, mivel az e platform által használt frekvenciák állami tulajdonban vannak. A jelen írás célja a magyar átállási folyamat – a jogalkotás, a szabályozás és a gyakorlati megvalósítás – értékelése a dél- és kelet-közép-európai országok kontextusában.

1. Magyar médiavalóság 2012: kell-e nekünk még egy műsorterjesztési platform?

Jelen írás a magyarországi médiapiac helyzetét, a digitális átállás eddigi nemzetközi tapasztalatait, az átállással kapcsolatos alapvető stratégiai kérdéseket tekinti át, valamint megvizsgálja, hogy a hasonló digitalizációs folyamatok miképp zajlottak le hazánk szempontjából gazdaságilag, kulturálisan és politikailag leginkább releváns más országokban. Mindenekelőtt arra a kérdésre keres választ, hogy a magyar átállási folyamat mennyiben és miként illeszkedik az európai országok hasonló folyamataihoz, mennyiben különböző és mennyiben azonos kérdésekkel, problémákkal találták szembe magukat a döntéshozók, és az általuk adott válaszok a Magyarországon alkalmazott megoldásokkal mennyiben feleltethetőek meg. Célom, hogy reális képet és értékelést adjak a hazai helyzetről, amely meggyőződésem szerint hasznos tanulságokkal szolgálhat az elkövetkezendő időszak újabb feladataihoz, elsősorban a digitális hozadék felhasználásának megalapozásához.

Ma már elmondhatjuk, hogy a digitális televíziózás mint technológiai, mint üzleti és mint társadalmi jelenség eljutott ahhoz az érettségi fokhoz, hogy a tudomány számára is értelmezhető és elemezhető mennyiségű és minőségű információt tud szolgáltatni, aminek következtében a mi szempontunkból fontos stratégiai, közpolitikai és jogi kérdések is górcső alá kerültek a szakirodalomban, így számos ország – így például az Egyesült Királyság,¹ Oroszország,² Görögország³ vagy Portugália⁴ – megfelelő folyamatainak tudományos szempontú értékelése is megtörtént. Bízom abban, hogy írásom hozzájárul a magyar digitalizáció európai kontextusban történő, tudományos értékű kritikájához.

2012 őszén, jelen írás megszületésekor, ha körültekintünk Magyarország médiapiacán, a következőket láthatjuk:

• A kereskedelmi televíziózásban továbbra is folyamatosan nő a kizárólag előfizetéses rendszerben hozzáférhető, úgynevezett pay-TV csatornák száma.
• A kereskedelmi és a közösségi rádiózás az életben maradásáért küzd a reklámpiaci bevételek folyamatos csökkenése okán.
• A nyomtatott lapok piaca még a rádiókhoz képest is siralmasabb helyzetben próbál talpon maradni, ugyanakkor a bulvártartalmak iránti kereslet megbízható.
• A közszolgálati médiumok a permanens politikai és szervezeti/személyi harcok áldozataként a nézők számára gyakorlatilag periférikus szereplőkké váltak.
• Ugyanakkor az on-line – ezen belül a közösségi – média stabilan növeli látogatottságát és piaci súlyát.

A 2008 óta tartó pénzügyi és gazdasági válságnak a médiapiac egyértelműen az áldozatai közé tartozik, aminek legszembetűnőbb következménye az úgynevezett minőségi tartalmak – különösen a kifejezetten magyar nyelven, a hazai közönségnek szóló műsorok – visszaszorulása.

Ugyanakkor az is tény, hogy a televíziózásra fordított idő napi átlaga továbbra is a világ élvonalába sorolja a hazai közönséget,⁵ valamint a hírközlési piacon új terméket/szolgáltatást (azaz internet- vagy fix telefon-előfizetést) kizárólag versenyképes televíziós ajánlattal lehet eladni.⁶ Kijelenthetjük tehát, hogy a magyar médiafogyasztáson belül a televíziózás továbbra is meghatározó és fontos tényező.

A televíziós műsorterjesztés, azaz a műsorokhoz való hozzáférhetőség kérdése szabályozási szempontból mára alapvetően versenypiaci kérdéssé vált: miközben 2005-ig a Gazdasági Versenyhivatal infokommunikációs tevékenységének döntő hányadát a kábeltelevíziós szolgáltatók fogyasztókkal szembeni visszaéléseivel kapcsolatos vizsgálatok kötötték le, ez a helyzet a digitális műholdas szolgáltatások rohamos elterjedésével⁷ alapjaiban változott meg.⁸ A médiapiac technológiai oldalát tekintve egyértelműen az ágazat nyertesei közé sorolható: jelenleg a magyarországi tévénéző háztartások 45 százaléka rendelkezik digitális tévévételi móddal (azaz a legfejlettebb hozzáférési technológiával). 2008 óta 88 százalékról 68 százalékra szorult vissza a hagyományos, digitális vevődekóder nélkül csak az analóg műsorok vételére alkalmas tévékészülékkel bíró háztartások aránya.⁹ Mindez tehát azt jelenti, hogy a magyar háztartások digitális átállása a műsorterjesztésben – a kábel-, a műhold, a földfelszíni és az IPTV-platformokon – fokozatosan, de megállíthatatlanul halad előre.

Az állami szerepvállalás – mind szabályozási, mind közpolitikai és fiskális tekintetben – a továbbra is korlátos erőforrásban, azaz a frekvenciákat használó földfelszíni televíziózásban (és rádiózásban) a legjelentősebb világszerte, így Magyarországon is. Ahhoz ugyanis, hogy ezen a platformon megvalósuljon az átállás, a jelenleg használt analóg frekvenciákon meg kell szüntetni a műsorjelek továbbítását. Ez költséges és sok esetben megterhelő kötelezettséget jelent minden olyan háztartásban, ahol jelenleg kizárólag ezen a vételi módon biztosított a műsorokhoz – az M1, az RTL Klub és a TV2 programjaihoz – való hozzáférés. Ma ez az összes magyar háztartás 14 százalékát, 572 ezer háztartást, azaz 1,1 millió felnőttet és további mintegy 120 ezer, különböző intézményekben élő fiatalkorú és felnőtt személyt érint elsődlegesen.¹⁰ Az analóg műsorszórás kikapcsolásának dátuma az Európai Unió elvárásai szerint 2012. január 1. napja volt.¹¹ A Nemzetközi Távközlési Egyesület 2015. június 17-e után nem biztosítja az analóg jelek védelmét.¹² A DVB-T szolgáltatás (más néven MinDig TV-szolgáltatás) jelenleg a lakosság 95 százaléka számára érhető el.¹³ A kikapcsolás céldátuma – számos jogalkotási fordulót követően – jelenleg 2014. december 31-e.¹⁴

Magyarországon hét év telt el az első fontos lépés, az úgynevezett DTV-kormányhatározat elfogadása,¹⁵ valamint négy év a digitális földfelszíni műsorszórás tényleges megindulása óta.¹⁶ Jelenleg a legkritikusabb kérdés az, hogy a háztartások 14 százalékát kitevő 1,1 millió ember közül a kikapcsolásig hátralévő időben hányan fognak/tudnak önállóan, állami támogatás nélkül más műsorterjesztési módot választani, és hányan fognak közülük más műsorterjesztési módokról végül a digitális földfelszíni szolgáltatásra váltani. Hiszen ez fogja végső soron eldönteni, hogy életképes marad-e ez a platform, vagy 2015-ben már „csak” azzal kell foglalkozniuk az állami döntéshozóknak, hogy mi a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a digitális hozadék – tehát az átállással, illetve önmagában a korábbinál lényegesen hatékonyabb digitális technológia használatával felszabaduló, a műsorszórás számára felesleges vagy nem kihasználható frekvenciák – értékesítésének. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az átállás eddigi folyamatát és kilátásait, mindenképpen érdemes kontextusba helyeznünk és részleteiben – stratégiai, technológiai, szabályozási és operatív szempontokból – megvizsgálnunk a kérdést.

Az alábbi – meglehetősen színes – ábra jól szemlélteti az átállás jelenlegi helyzetét Európában mind az EU-tagállamok, mind más országok tekintetében. Az EU-15 tagországok lényegében befejezték a folyamatot (2012-ben lezárul a kikapcsolás az Egyesült Királyságban és Olaszországban is), míg az EU-27 többi tagállama, illetve déli és keleti szomszédjaik – Szlovénia és Horvátország fontos kivételével – még kihívásokkal küzdenek.

Forrás: Digitag ¹⁷

Amikor értékelési céllal szeretnénk összehasonlítani a magyarországi átállást más országok hasonló folyamataival, mindenképpen célszerű olyan benchmarkokat keresnünk, amelyek gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból is reális viszonyítási pontokként szolgálhatnak (különben túl könnyen lehetne minden kritikusabb kérdésben azt az érvet felhozni, hogy mennyivel könnyebb például az Egyesült Királyság helyzete, ahol a digitális földfelszíni platform a háztartások 43 százalékban az elsődleges vételi mód¹⁸). Ezért a jelen elemzés során a dél- és kelet-közép-európai térség országainak¹⁹ (Szlovéniának, Olaszországnak, Ausztriának, Horvátországnak, Bosznia-Hercegovinának, Szerbiának, Montenegrónak, Albániának és Macedóniának) a helyzetét vetem össze.

2. Az átállási folyamat legfőbb elemei

2.1. Stratégiai kérdések

Az átállással érintett valamennyi országban a folyamat tervezési szakaszában a leglényegesebb szakpolitikai és szabályozási kérdések helyes felvetése és az ezekre adott válaszok jelentették, illetve jelentik a legfontosabb mérföldköveket. Ennek érdekében az egyes országok jellemzően kormányzati szakstratégiákat alkottak,²⁰ amely dokumentumok rögzítették az átállási folyamatokhoz szükséges alapvető kérdéseket – nagy részben követve az EU által kiemelten fontos ajánlásokat is. Ezek az alábbiak:

• menetrend
• kikapcsolási céldátum
• közpolitikai célkitűzések
• jogalkotási feladatok
• spektrum-gazdálkodási kérdések
• az egyes szereplők (hatóságok, közszolgálati műsorszolgáltatók stb.) szerepe
• az átállás költségigénye; az átállás során rendelkezésre álló állami támogatások
• felelősök és határidők az egyes feladatokra.

Természetesen attól függetlenül, hogy a legfőbb tartalmi elemeiket tekintve ezek a stratégiai dokumentumok komoly hasonlóságokat mutatnak, országonként a nemzeti sajátosságok dominálják őket. Ha ebben a kontextusban kívánjuk megvizsgálni a magyar digitális átállás stratégiáját (DÁS²¹), illetve az azt törvényi szintre emelő jogszabályt (Dtv.²²), akkor a következőket mondhatjuk el:

• Menetrend: A Dtv. alapján a műsorszóró hálózat kiépítésére, valamint a digitális szolgáltatások nyújtására és a kikapcsolások ütemezésére vonatkozó pontos tervet a törvénynek megfelelően a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által kiírt pályázat nyertesével kötött hatósági szerződés szabályozta, úgynevezett időablakokat határozva meg a folyamat során.²³
• Kikapcsolási céldátum: A Dtv. világosan kijelölte a kikapcsolási végdátumot, eredetileg 2011. december 31. napjában jelölve meg azt (amely dátum ugyanakkor több fordulón át, sokszor követhetetlen módon, a mai állapot szerint 2014. december 31-ére módosult²⁴).
• Közpolitikai célkitűzések: A DÁS talán legnagyobb érdemének a közpolitikai célok szisztematikus és megalapozott meghatározását tekinthetjük, ezen belül is a médiapluralizmus erősítését, a magas hozzáadottérték-tartalmú interaktív szolgáltatások terjedését, a korlátos erőforrások célszerű felhasználását, a digitális műsorterjesztésben a fenntartható és hatékony piaci verseny kibontakozását, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak a digitális televíziós alapszolgáltatáshoz való hozzáférését.²⁵
• Jogalkotási feladatok: A DÁS nagy részletezettséggel tartalmazta azokat a szabályozási feladatokat, amelyek az egyes részterületeken (a frekvenciagazdálkodás, a verseny-, a média- és a szerzői jogi szabályozás, a televíziós és rádiós vevőkészülékek forgalomba hozatalának feltételrendszere, a szabványosítás stb. terén) elengedhetetlenek voltak az átálláshoz. A legfontosabb ugyanakkor a Dtv. megalkotása, illetve az abban foglalt további jogalkotási lépések kijelölése és a szükséges felhatalmazások biztosítása volt.²⁶
• Spektrum-gazdálkodási kérdések: A DÁS ezen a területen is világosan megfogalmazta a legfontosabb tervezési elveket (a simulcast időszak lehető legrövidebb időtartamra való szorítását, a műsorszórási célra rendelkezésre álló frekvenciaspektrum lehető legkiegyensúlyozottabb felhasználását, a felszabaduló frekvenciák optimális hasznosítását, a frekvenciaspektrum felhasználása révén elérhető állami bevétel maximalizálását).²⁷ Ezeket az elvárásokat a Dtv.,²⁸ illetve a hatósági szerződés is megfelelően tükrözte.
• Az egyes szereplők (hatóságok, közszolgálati műsorszolgáltatók stb.) szerepe: Mindenekelőtt a Dtv. rendelkezései tartalmazták az egyes állami szereplők feladatait és kötelezettségeit.²⁹
• Az átállás költségigénye, az átállás során rendelkezésre álló állami támogatások: A DÁS a fogyasztók tájékoztatására, a közszolgálati digitális átállás finanszírozására és a rászorultsági alapon nyújtandó set-top box-támogatásokra adott költségbecsléseket. A költségek fedezetéhez a Dtv. által szabályozott mechanizmus³⁰ – tehát az RTL Klub évente befizetett műsorszolgáltatási díjának az átállás céljára való elkülönítése – biztosította a megfelelő finanszírozási hátteret. ³¹
• Felelősök és határidők az egyes feladatokra: A Dtv. rögzítette e kötelezettségeket mind a pályáztatás, mind az egyéb feladatok tekintetében.

A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar átállás tervezése komplex módon, az átállással mind közvetlenül, mind közvetetten érintett területek figyelembevételével történt. Az a tény pedig, hogy a DÁS-ban megfogalmazott célokat a Dtv. törvényi szintre emelte, illetve – sok más országgal ellentétben – a Dtv. törvényi mechanizmussal garantálta a szükséges pénzügyi források előteremtését is,³² azt is biztosította, hogy a közpolitikai és stratégiai elképzelések a legmegfelelőbben valósulhassanak meg.

Ami a regionális kitekintést illeti,³³ a stratégiai tervezés szempontjából elmondhatjuk, hogy a fenti, az EU által is kiemelt kritériumoknak többé-kevésbé minden vizsgált stratégia eleget tett, és mind a hírközlési-, mind a médiaszabályozási szempontokra kitérve igyekeztek a legátfogóbban kezelni az átállás kérdését. Ugyanakkor sokszor megmaradtak az általánosságok és a célkitűzések szintjén, amelyek gyakran nem is valósultak meg, ezért e jogszabályok jellemzően akár több módosuláson is átmentek a folyamat során. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy miközben a stratégiai tervezés kulcseleme az átállásnak, és kiemelten fontos mind az államigazgatási, mind a piaci szereplők orientációja szempontjából, részletes, konkrét határidőket és felelősöket is tartalmazó, jogilag is számon kérhető végrehajtási jogszabályok nélkül mégsem tudta minden esetben betölteni valós funkcióját.

A következőkben az átállás kritikus kérdésein végighaladva – ilyenek a technológiai és a szabályozási ügyek, valamint a lakossági támogatás és tájékoztatás kérdései – értékelem az eredeti, 2007-es célkitűzések tényleges megvalósulását a jelenlegi (2012) állapot szerint, továbbra is regionális kitekintésben.

2.2. Technológiai szempontok

A digitalizáció, illetve annak technológiai részletei soha korábban nem látott mértékben és tempóban fejtik ki hatásukat mind a médiapolitika, mind a médiaszabályozás lehetőségeire és alakulására. Miközben a frekvenciaszűkösség mint a szólás szabadságának alkotmányosan is legitim korlátozási indoka hosszú évtizedeken át a legkikerülhetetlenebb kiindulópontja volt minden szabályozási törekvésnek, a különböző műsorterjesztési platformok műszaki fejlődése zárójelbe tette ezt az érvet. Ugyanakkor rámutatott arra a követelményre, hogy a jogalkotóknak és a döntéshozóknak lényegesen mélyebben és alaposabban kell átlátniuk a technológiai szempontokat ahhoz, hogy valóban megalapozott válaszokat adjanak.

Az egyik tipikus példa a digitális műsorjelek kódolására választott formátum, azaz leegyszerűsítve az MPEG2 és az MPEG-4 közötti választás kérdése.³⁴ Miközben első ránézésre ennek eldöntése viszonylag egyszerű, a „műszakiak” asztalára tartozónak tűnne, valójában kiemelt médiapolitikai következményei vannak, hiszen nagymértékben befolyásolja az egy digitális földfelszíni hálózaton továbbítható műsorok számát (lásd az 1. táblát).

1. tábla
A digitális tömörítési technológiák alkalmazása esetén terjeszthető televíziós műsorok száma

	Mpeg-2 Dvb-T	H.264/MPEG-4 Dvb-T
Csatornák száma SD-minőségben	4–6	8–12
Csatornák száma HD-minőségben	1–2	3–5

Könnyen belátható, hogy akár a stratégiai tervezés, akár a jogalkotás során milyen érdemi különbséget jelentettek a fenti eltérések a döntéshozók számára, különösen a kiinduláskori – az analóg világban jellemző –, országosan három-öt szabad hozzáférésű csatornából álló eredeti állapothoz képest.

A kérdés komplexitását növeli, hogy nemcsak a tömörítési eljárás, de a műsorszóráshoz választott szabvány – nevezetesen a DVB-T vagy a DVB-T2 – kérdése is az előbbiekhez hasonlóan önmagán messze túlmutató médiapolitikai következményeket hordoz magában. Az alkalmazott szabvány egyrészt ugyancsak jelentősen befolyásolja a hozzáférhető tévécsatornák számát és minőségét, másrészt a műsorszóró hálózatok tervezése során lényegesen nagyobb mozgásteret ad a hálózatok szekvenciálására, azaz például a regionális és/vagy helyi műsorok továbbítására (lásd a 2. táblát).³⁵

2. tábla
A műsorszóráshoz választott szabványok alkalmazása esetén terjeszthető televíziós műsorok száma

	Mpeg-2 Dvb-T	H.264/MPEG-4 Dvb-T	H.264/MPEG-4 DVB-T2
Csatornák száma SD minőségben	4–6	8–12	10–16
Csatornák száma HD minőségben	1–2	3–5	5–6

Nyilvánvalóan evidensnek tűnne, hogy az átállás során a lehető legmodernebb és legfejlettebb technológiát, eljárást stb. vezessék be. Ugyanakkor nem feledhetjük el azt az ugyancsak nem mellékes szempontot sem, hogy azok az új, digitális vételre alkalmas tévékészülékek, illetve azok a set-top box-ok, amelyek a régi tévékészülékeket alkalmassá teszik a digitális műsorok vételére, annál drágábbak, minél fejlettebb technológia alapján készülnek.³⁶ Amikor tehát egy adott ország az egyik vagy a másik műszaki paraméter mellett dönt, nem kevesebbet befolyásol, mint a nézők egészét kritikusan érintő kérdést, azt, hogy mennyibe fog kerülni a lakosságnak – és a lakosság számára nyújtott támogatások esetén az országnak – az átállás. Ha azonban az olcsóbb, ám régebbi vagy kevésbé korszerű technológia bevezetése mellett dönt egy adott ország, akkor azzal is számot kell vetnie, hogy ezek a készülékek gyorsan elavulnak, és ezáltal éveken belül kétszeres „átállásra” kényszeríthetik az embereket.

Hogyan néz ki e tekintetben a regionális körkép?³⁷ Horvátország, Szlovénia, Ausztria és Olaszország sikeresen fejezte be az átállási folyamatot a DVB-T és az MPEG-2 vagy az MPEG-4 technológia alkalmazásával, és megkezdődtek a DVB-T2 tesztsugárzások, illetve Horvátországban ki is osztották az első DVB-T2 engedélyeket pay-TV szolgáltatásokhoz. Ezekben az országokban jelenleg annak a tervezése folyik, hogy miként tudjanak a leggyorsabban áttérni a fejlettebb, MPEG4/DVB-T2 megoldásokra – azaz ők a kétszeres átállás útját választották.

Albánia és Macedónia DVB-T/MPEG2, illetve MPEG4 alkalmazásokkal vezette be a digitális földfelszíni műsorszórást; jelenleg a kikapcsolás tűnik az ő esetükben a legkritikusabb feladatnak.

Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia az átállási folyamat legelején, a tesztüzemű, illetőleg kísérleti sugárzásoknál tart, ugyanakkor a DVB-T2/MPEG4 bevezetése mellett döntött.

A magyar átállási folyamat során a műszaki kérdésekben hozott döntéseket a fenti kontextusban kell tehát értékelnünk. A műszaki megoldásokat Magyarországon 2008-ban a DÁS és a Dtv. által biztosított szabályozási keretek között, az NHH által kiírt pályázatban határozták meg, és a nyertes pályázó, az Antenna Hungária Zrt. vállalása alapján a DVB-T/MPEG4 alkalmazást fogadták el.³⁸ Miközben ez a döntés négy évvel ezelőtt jelentős szakmai vitákat indukált³⁹ – hiszen egy akkor még drága és nem elterjedt technológiát vezetett be –, ma már mindenképpen kijelenthetjük, hogy az idő igazolta e döntés helyességét, hiszen mára az MPEG4 gyakorlatilag alapkövetelménynek számít, és enélkül teljességgel képtelen lenne a földfelszíni platform versenyképes alternatívát biztosítani a kábel- és műholdcsomagokéval szemben.

Amikor tehát az átállási folyamat gondos tervezését mint kulcsfontosságú követelményt említjük, az előbbiekből is láthatjuk, hogy mennyi, idővel is folyamatosan és rohamosan változó tényezőt kell a döntéshozóknak szem előtt tartaniuk.

2.3. Szabályozás

Ahogy arra az előbbiekben rámutattunk, a sikeres átállás tervezési szakasza mindenképpen kritikus a végeredmény tekintetében, ehhez hasonlóan a folyamat szabályozási környezete és annak módszere hasonképpen kiemelt figyelmet igényel. Az alábbiak a legfontosabb olyan szempontok, amelyeket számba kell vegyünk értékelésünk során:

• a jogalkotási hierarchiában hol helyezkednek el az átállás szabályai (kormányzati stratégia, törvények, végrehajtási rendeletek, hatósági döntések, úgynevezett soft law stb.)
• milyen részletezettségűek és mennyire egyértelműek a vonatkozó szabályok
• a multiplex-szolgáltató kiválasztásának módja
• a digitális földfelszíni hálózatokon hozzáférhető tartalmak/tévécsatornák engedélyezése
• a közérdek (elsősorban a közszolgálati műsorszolgáltatásokhoz való hozzáférés) biztosítása.

A fenti kérdések mentén végighaladva a régió országain⁴⁰ természetesen nagyon változatos és eltérő megoldásokkal találkozunk, de az alábbiak mindenképpen kijelenthetők:

• Tekintettel arra, hogy az átállás alapjaiban érinti az adott ország médiarendszerét (is), a minél nagyobb politikai és társadalmi legitimációval rendelkező jogi megoldások – azaz a törvényi szintű szabályozás⁴¹ – tekinthetők a legsikeresebb és időállóbb módszereknek.⁴²
• A szabályozásnak alapvetően a kereteket kell kijelölnie, és minél nagyobb mozgásteret kell hagynia a műszaki és a piaci fejlődés eredményeként változó szolgáltatásoknak.⁴³
• A hálózat-üzemeltetők dominánsan versenypiaci módon működő, jellemzően „szépségverseny” alapján kiválasztott, magántulajdonban álló multiplex-szolgáltatók.⁴⁴
• Az erős vagy a gyenge multiplex-modell⁴⁵ megválasztásának terén az erős modell⁴⁶ biztosítja a platform politikai kiszolgáltatottságának csökkentését, ezáltal nagyobb esélyt nyújt az üzleti sikerre.
• A közszolgálati műsorszolgáltatóknak és programjaiknak az átállás élén kell járniuk mind új és vonzó, kifejezetten a digitális platformra fejlesztett tartalmaikkal, mind a technológiai lehetőségek (így például a HD-minőség) lehető legteljesebb kihasználásával, hiszen így tudják a lakosság számára vonzóvá tenni ezt a platformot.⁴⁷

A hazai szabályozási környezetnek e kritériumok mentén való osztályozásakor az 5/ értékelés osztható ki: bár természetesen a folyamat során több buktató is mutatkozott a jogi környezetben,⁴⁸ a Dtv. alapjaiban időtállónak mutatkozott mind a hazai, mind a nemzetközi jogi környezetben, az erős mux-modell pedig lehetővé tette, hogy ma az Antenna Hungária MinDigTV+ szolgáltatása valóban versenypiaci alapokon működjön, illetve a földfelszíni platformon elérhető közszolgálati és kereskedelmi tartalmak megfeleljenek a jogszabályi követelményeknek.

2.4. Támogatási rendszerek

A digitális átállás az érintett lakossági csoportok – azaz elsősorban azon nézők, akik kizárólag földfelszíni terjesztésű csatornákhoz férnek hozzá – számára mindenképpen anyagi megterhelést jelent, hiszen az addig használt tévékészülékeiket le kell cserélniük új, digitális vételre alkalmasakra, vagy olyan kiegészítő berendezéseket (úgynevezett set-top boxokat) kell vásárolniuk, amelyek meglévő tévékészülékeiket alkalmassá teszik a digitális jelek vételére.⁴⁹ Ezek a kiadási kényszerek kifejezetten fájdalmasak lehetnek az érintetteknek, akikről általánosságban kijelenthető, hogy zömmel olyan, alacsony jövedelmű, idős emberek, akik az adott ország elmaradottabb régióiban élnek.⁵⁰ A vizsgálatunk tárgyát képező dél- és kelet-közép-európai régió országaiban ehhez hasonló képpel találkozunk.⁵¹ A digitális átállásnak pontosan ez a társadalmi aspektusa az, amely lényegében megkülönbözteti a helyzetet más EU-tagállamok hasonló folyamataitól: a számunkra releváns országokban az átállás szociális problémák tömegével párosul, éppen ezért az EU-15 tagállamokban megismert és sikeresen alkalmazott módszerek egyszerű átvétele nem bizonyult lehetségesnek.

Európa e részében az érintett lakosság kiszolgáltatottsága jellemzően szociális, illetve fizikai állapotukkal (rokkantság, fogyatékkal élés stb.) összefüggő okokból, vagy ezek kombinációjából ered. Viszonylag könnyen belátható, hogy a mélyszegénység, illetve a leszázalékoltság problémája akár Magyarország, akár a Balkán országai esetében nem vethető össze például az Egyesült Királyságban élő tévénézők körülményeivel. Amikor tehát a vizsgált országokban alkalmazott, illetve bevezetendő állami támogatási rendszerek lehetőségeit és a velük szemben támasztott követelményeket akarjuk értékelni, e dimenzióban kell ezt megtennünk – különösen figyelembe véve azt, hogy az átállást elősegítő, azaz a lakossági terheket csökkentő állami támogatások igénybevételére éppen ezekben az országokban áll a legszűkebb költségvetési forrás rendelkezésre.

A nemzetközi tapasztalatok alapján az eddigiekben az alábbi támogatási formákat alkalmazták az egyes országok:

Lakossági támogatások:

• pénzbeli
• pénzhelyettesítő eszközzel nyújtott (kuponok, voucherek)
• tárgyi (államilag finanszírozott és beszerezett eszközök – set-top boxok – biztosítása révén)
• kedvezmények formájában adott (például adókedvezmény biztosítása a digitális eszközök árának valamilyen arányában vagy a televízió-előfizetési díjból való levonással) vagy
• a szükséges digitális eszközök fogyasztói árának csökkentése érdekében nyújtott állami támogatások.

Iparági szereplők támogatása:

• a közszolgálati műsorszolgáltatóknak az átállás költségeihez biztosított támogatások (például a simulcast-időszak megnövekedett műsorterjesztési díjainak fedezése érdekében)
• a kereskedelmi televíziók átállásának ösztönzése (például az általuk fizetendő műsorszolgáltatási díjak csökkentésével)
• a hálózat-üzemeltetők számára nyújtott támogatások.

Mindezen támogatásokkal szembeni kiemelt követelmény – az EU tagállamokban elsődlegesen, az EU-hoz csatlakozni kívánó országok esetén elvárásként –, hogy megfeleljenek az EU nagyon szigorú és kíméletlen szabályainak az állami támogatások versenysemlegessége szempontjából is,⁵² így különösen a platform- és technológia-semlegesség követelményének, amelynek részleteit az Európai Bizottság és az Európai Bíróság immáron több, precedensértékű jogeseten keresztül dolgozta ki.⁵³

Ez tehát az a „menüsor”, amelyből a döntéshozók választhatnak az adott ország lakossági igényeinek és az állami költségvetés lehetőségeinek megfelelően. Ebből következően a támogatási rendszerek kialakítása politikai, közpolitikai, társadalmi és költségvetési szempontok összességének alapján dől el:

• Az Egyesült Királyság mint az átállás világszerte elismerten legsikeresebb lebonyolítója a fenti mátrixban azt a döntést hozta,⁵⁴ hogy kizárólag életkor alapján (a 75 év felettieknek) és a fogyatékkal élőknek nyitja meg az állami támogatásokat (amelyek a megfelelő készülék rendelkezésre bocsátásából és a beszerelésükhöz nyújtott segítség biztosításából álltak), azaz szociális alapon nem támogatta az érintetteket.⁵⁵
• Ausztria 2004-ben bevezetett, az Európai Bizottság által is elismert és elfogadott támogatási keretrendszere a lehető legtágabban értelmezte az átállás támogatására szükséges és lehetséges célokat, így a rendelkezésre álló források nagyságrendileg 40 százalékát fogyasztói, 20 százalékát műsorszolgáltatói, 20 százalékát tájékoztatási és figyelem-felhívási, fennmaradó 20 százalékát pedig kutatás-fejlesztési programokra fordította.⁵⁶
• Horvátországban, ahol a legfőbb célkitűzés a gyors és minél alacsonyabb költségű átállás volt, a közszolgálati műsorok előfizetési díját rendszeresen befizető lakosok kaphattak olyan vouchert, amelyet digitális tévénézésre alkalmas eszközök vásárlására fordíthattak. Egyebekben önkénteseket vontak be a háztartások felkészítésébe, illetve a szükséges eszközök beszerelésébe az átállás során.⁵⁷
• Olaszországban több buktató és próbálkozás után⁵⁸ végül az életkort (65 év felettiek) és/vagy a szociális helyzetet (évi 10 000 euró alatti jövedelem) alapul vevő rendszert vezettek be, illetőleg általános, mindenki számára elérhető ösztönzőként a személyi jövedelemadóból levonható kedvezményt biztosítottak a digitális vevőkészülékek árának 20 százaléka mértékében.

A magyar támogatási szisztéma eredetileg két részből állt:

• az Antenna Hungária mint Engedélyes által vállalt kötelezettségből⁵⁹ a kedvezményes, illetve támogatott digitális vevődekóderek rendelkezésre bocsátására (azaz közvetett módon, az Engedélyes által rendelkezésre bocsátva),⁶⁰ illetőleg
• közvetlen támogatásból, amely jelenleg érhető el először, és jogszabályi alapját a Dtv. 44.§ (5) bekezdése, illetve 44/A. paragrafusa rendelkezései teremtették meg, amelyek alapján az NMHH elnöke jogosult és köteles a támogatás igénybevételének részletszabályait kidolgozni és elfogadni.

A jelenleg is egyeztetés alatt álló végrehajtási jogszabály⁶¹ értelmében támogatásra az lehet jogosult, aki a támogatás igénylésének napján:

• olyan háztartásban lakik, amely kizárólag analóg földfelszíni műsorszórási vétellel rendelkezik, és
• rászorult, azaz jövedelmi helyzettől, szociális rászorultságtól függő, vagy betegség, egészségkárosodás, fogyatékosság alapján járó ellátásban részesül és
• igényli a támogatást.

A támogatás formája lehet

• dologi, tehát a szükséges vevőberendezés+antenna+beszerelés igénybe vétele az ingyenesen hozzáférhető platform választása esetén
• anyagi, azaz az előfizetői díjhoz nyújtott kedvezmény előfizetéses műsorterjesztési szolgáltatásra való áttéréskor.

A rendszer tesztelése már megtörtént Sopron és Barcs esetében. Ennek alapján végül 537, illetve 63 háztartás részesült támogatásban.⁶²

A rendszer 2014. december 31. napjáig tartó fedezetéül szolgáló források pontos mértékéről jelenleg nem áll rendelkezésünkre nyilvános információ, ezért csak annyit mondhatunk bizonyosan, hogy a Dtv. 45. paragrafusa alapján bevezetett finanszírozási mechanizmusának 2007 óta megfelelő pénzügyi fedezetet kellett teremtenie, amelynek a hatályos jogszabályi előírások szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap költségvetésében elkülönítetten kell rendelkezésre állnia.⁶³

A fentiekben áttekintett kritériumok alapján a hazai megoldásról a következőket tudjuk jelenleg elmondani:

• A rendszer elveit tekintve a technológia- és platform-semlegesség szempontjából megfelel az európai uniós elvárásoknak.
• Tekintettel van arra a tényre, hogy a támogatásra igényt tartó lakossági csoportoknak az anyagi hozzájáruláson túl a digitális eszközök használatához nyújtott tényleges segítség (például beszerelés) akár még lényegesebb is lehet, mint a költségek csökkentése.
• A Dtv. által biztosított szabályozásnak köszönhetően a megfelelő források rendelkezésre tudnak állni.

Természetesen a „puding próbája az evés”, ezért a hozzáférhető digitális eszközök beszerzésének módja és valós költségei, az országos átállás kritikus pillanataiban való rendelkezésre állása alapján fogjuk tudni eldönteni, hogy milyen értékelést adhatunk a magyar támogatási rendszernek.

2.5. Kommunikáció, lakossági tájékoztatás

Minden átállási folyamat végső célja, hogy különösen az elsődleges érintettek, tehát azon tévénézők, akik kizárólag analóg földfelszíni technológiával nézik a rendelkezésre álló műsorokat (jellemzően három-öt országos, tucatnyi regionális és számtalan helyi csatornát), akár a digitális földfelszíni, akár más, lehetőleg digitális platforra áttérjenek saját döntésük alapján, és azt saját erejükből finanszírozva. Másodlagos célkitűzés, hogy a digitális földfelszíni műsorszórás vonzó alternatívát jelentsen más platformok nézőinek is, és ezáltal növelje a versenyt az egyes szolgáltatók és szolgáltatásaik között.

Ahhoz tehát, hogy azon háztartások, amelyekben mindenképpen szükséges a váltás, felkészültek legyenek a kikapcsolásra és arra, hogy nekik mi a teendőjük azt elkerülendő, hogy elsötétüljön a képernyőjük (új tévékészülék vásárlása vagy set-top box beszerzése, esetlegesen antenna beszerzése), elsősorban megfelelő információval kell rendelkezniük. A releváns kérdések jellemzően

• a digitális televíziózás előnyeire
• a digitális műsorok elérhetőségére
• a szükséges digitális eszközökre, azok beszerezhetőségére
• a megbízható, kompatibilis eszközök speciális megjelölésére (matricák, logók stb., amennyiben az adott országban bevezettek ilyen fogyasztói döntés-támogató rendszert)
• a kikapcsolás időbeli és térbeni ütemezésére (például regionális átállás esetén)
• az igénybe vehető támogatásokra és az igénybevétel módjára vonatkoznak.

A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a sikeres és hatékony, az átállási folyamat egészét végigkísérő kommunikáció nagyságrendekkel csökkenti a támogatásokra szükséges állami kiadások mértékét, hiszen a fogyasztók így saját elhatározásukból, megfelelő időben, saját forrásaikból fel tudnak készülni a kikapcsolásra.

A lakossági kommunikáció eszközei, formái természetesen igen változatos képet mutatnak, és a helyi sajátosságokat is tükrözik, de annyi biztosan elmondható, hogy:

• A kizárólag analóg módon nézhető közszolgálati és kereskedelmi csatornák – amelyeknek tehát a műsora a korábbi formában nem lesz többet hozzáférhető – a leghatékonyabb közvetítői a szükséges üzeneteknek, akár az államilag meghatározott hirdetések, közlemények közzététele, akár saját műsoraik által.⁶⁴
• Kiemelten fontos a direktmarketing-eszközök alkalmazása (az azonosított, érintett lakossági csoportoknak célzott levelek megküldése, a háztartások személyes felkeresése stb.), hiszen gyakran olyan embereket kell felkészíteni (időseket, fogyatékkal élőket), akik a hagyományos kommunikációs csatornákkal nehezen érhetőek el, és még nehezebben mozgósíthatóak.
• A fogyasztók bizalmát erősítő, a digitális eszközök beszerzésekor a választásukat segítő úgynevezett matricarendszerek kifejezetten hatékonyak és sikeresek voltak minden olyan országban, ahol alkalmazták őket.
• A helyi média (helyi újságok, lakossági fórumok stb.) intenzív használata minden bizonnyal elkerülhetetlen.
• Önkéntesek és segítők hatékonyan tudták a feladatok elvégzését segíteni.⁶⁵
• A különböző érdekeltek – az állami és a nem állami szereplők, a civilek stb. – együttműködése kritikus szempontja a sikeres lakossági kommunikációnak.

A hazai átállás kommunikációja 2007 óta tart, természetesen változó intenzitással és hatékonysággal. Egyrészt a felelős állami intézmények az átállás folyamatáról adnak immáron több éve tájékoztatást, másrészt az Antenna Hungária kereskedelmi kommunikációja (reklámjai, PR-e stb.) és a Hatósági Szerződésben vállalt lakossági felvilágosítást célzó programjai (a felhasználók, illetve az előfizetők tájékoztatása, tájékoztató internetes oldal kialakítása, tájékoztató kampány, tájékoztató füzet megjelentetése és információs központ felállítása)⁶⁶ biztosították eddig a szükséges információk eljuttatását a lehető legszélesebb nyilvánossághoz. Tekintettel azonban arra, hogy az analóg sugárzás kikapcsolásának pontos időpontja jelenleg is ismeretlen, a kommunikáció „élesben” való alkalmazása még várat magára. Ugyanakkor a már az előbiekben is bemutatott tesztprogramok Barcs és Sopron térségében nyilvánvalóan azt a célt is szolgálják, hogy a levont tapasztalatok alapján meg lehessen kezdeni az ország többi területén esedékes lekapcsolásra való felkészítést.

A továbbiakra szóló ajánlásként az alábbiakat tudjuk megfogalmazni:

• Elengedhetetlen a kikapcsolási végdátum és a részidőpontok haladéktalan rögzítése és a továbbiakban ezek következetes betartása.
• Minden sikeres folyamat alapkövetelménye az elsődlegesen érintettek kommunikációs szempontból való célcsoportokra bontása és a célcsoportonkénti üzenetek, kommunikációs csatornák és eszközök kiválasztása.
• Folyamatos, naprakész kutatások szükségesek az elsődlegesen érintettek tájékozottságának, problémáinak és szükségleteinek megismerése érdekében.
• A folyamat, illetve az elsődlegesen érintettek helyzetének folyamatos monitoringja és az eredmények publikálása hozzásegít a kritikus pontok meghaladásához.
• Nélkülözhetetlen a lehető legszélesebb körű együttműködés kialakítása az állami szereplők részéről minden érintettel (Antenna Hungária, műsorszolgáltatók, civil szervezetek, kereskedelmi láncok stb.).

3. Következtetések

Ahogy a bevezetőben már rögzítettük, a jelen írás elkészültekor, 2012 őszén a magyar médiaiparágon belül a műsorterjesztési piac bizonyosan az egyik legjobban működő és versenyző szegmenst jelenti. Jellemző a platformok sokszínűsége és digitalizálása, ennek következtében a műsorkínálat folyamatos bővülése (tematikus csatornák stb.), újabb és újabb hozzáadott értékű szolgáltatások megjelenése. A digitális földfelszíni platform ennek a palettának az egyik színe, amelynek stratégiai és szabályozási jelentőségét jelenleg ismét az teremti meg, hogy továbbra is nagyon értékes frekvencia-tartományt hasznosít, amely tartományra az utóbbi években a mobil szélessávú szolgáltatások felértékelődése miatt kiemelt figyelem fordult.⁶⁷

Az úgynevezett digitális hozadék ma az európai és a tágabb nemzetközi színtéren is a legfontosabb és legnagyobb „harcok” tárgya a műsorszóró és a mobil piacok szereplői és szolgáltatásai között. A hozadék első része – a 790–862 Mhz-es tartomány – tekintetében Európában eldőlt az ütközet: a szélessávú mobiltechnológia teljes győzelmet aratott.⁶⁸ A hozadék második része – a 694–790 Mhz-es frekvenciaspektrum – az idei évben vált igazán izgalmassá,⁶⁹ hiszen itt is megteremtődött a mobiltechnológiák térhódításának elvi lehetősége, és ez a tartomány már a földfelszíni digitális televíziózás elevenébe vág; elvesztése alapjaiban rengetné meg a platformot.

Az általunk megvizsgált régiós országok közül Ausztria és Olaszország jár legelől a hozadék újrahasznosítása terén,⁷⁰ de a frekvenciasáv megnyitására meghirdetett 2013. január 1-jei határidő minden egyes EU-tagállam számára kötelező érvényű, a szükséges döntések tehát nem kerülhetőek meg. Ez azt jelenti, hogy a digitális földfelszíni televíziózás válaszúthoz érkezett: az elkövetkező három-öt évben el fog dőlni, hogy jelenlegi technológiai és szolgáltatási lehetőségeivel és korlátaival képes-e versenyképes maradni a kábeles, a műholdas, az IP-alapú és mobil kihívóival, illetőleg képes-e továbbfejlődni ebben a kiélezett versenyben (lásd például az úgynevezett Over-The-Top TV-típusú szolgáltatások megjelenését és a földfelszíni televíziózással való ötvözését⁷¹). Ez a kérdés lényegesen eltérő sajátosságokkal és kontextusban, de a világ minden olyan országában elő fog kerülni, ahol létezik és működik a DTT.

Magyarországon sokan már lejátszottnak tekintik ezt a mérkőzést.⁷² Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. A jelen írás célja mindenesetre a hazai átállási folyamat értékelése, és ezért összegzésként azt a kérdést kell eldöntenünk, hogy milyen eredményeket hozott és milyeneket tartogat(hat) még a digitalizáció a magyar média-, hírközlési- és kulturális piacok, és mindenekelőtt az állampolgárok számára, ehhez pedig a hazai átállás legfontosabb, 2007-ben rögzített célkitűzéseit érdemes tehát újraértelmeznük. A DÁS által a digitalizációval és az átállással szemben megfogalmazott elvárások a következők:

• a médiapluralizmus erősödése
• a televíziós és rádiós archívumok digitalizálása
• a magas hozzáadottérték-tartalmú, interaktív szolgáltatások terjedése
• a korlátos erőforrások célszerű felhasználása
• a fenntartható és hatékony piaci verseny kibontakozása a digitális műsorterjesztésben
• a fogyasztói tájékozottság és tudatosság javulása és
• a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok hozzáférése a digitális televíziós alapszolgáltatáshoz.⁷³

Ezek tekintetében egyértelműen kijelenthetjük, hogy az átállási folyamat eddigi eredményei a verseny erősödését bizonyosan szolgálták, és lehetőséget teremtettek az összes többi célkitűzés megvalósítására, amely lehetőség realizálása a továbbiakban a kulturális- és a médiapolitika, a közszolgálati műsorszolgáltatás és a frekvenciagazdálkodás felelőseinek kezében van.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum