• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2012 tél

Médiapolitika

Vincze Ildikó:

A médiatörvények módosításai

Táncjáték három felvonásban

1. Nyitány

Az elmúlt két és fél évben láthattuk, hogy a kétharmados parlamenti többség igen nagyszámú törvényt produkált, ám azok minősége nem üti meg a mércét. A javaslatok extrém módon rövid idő alatt való ledarálása, az utolsó pillanatban benyújtott zárószavazás előtti módosítók tömege, már a kihirdetés előtt módosított paragrafusok sora jellemezte az új magyar médiatörvények¹ eddigi történetét is.

A jogalkotó a sietségből eredő hibákat persze ismét gyorsított üzemmódban javítja ki, újabb hibákat szülve... De nem a törvényhozás selejtjéről szeretnék most beszélni.

Hajlamosak vagyunk összemosni a technikailag hibás paragrafusok szapulását az érdemi tartalom kritikájával. Nem is csoda, hiszen időnként keveredik a kettő egymással.

Nehéz azonban nem arra gondolni, hogy az új médiatörvények első megfogalmazásukban szándékoltan tartalmaztak olyan elemeket, amelyekről már kezdetben is tudni lehetett, hogy kiverik a biztosítékot, mert nyilvánvalóan ellentétesek az Európai Unió egyezményeivel, ajánlásaival, sztenderdjeivel. Talán csak a nemzetközi reagálás hevessége lehetett meglepetés; az elutasítás kódolva volt.

Anélkül, hogy tudatában lettünk volna, megkezdődött az előadás. Talán az elhíresült pávatánc-koreográfia² első lépéseit láthattuk először rivaldafényben a médiatörvények esetében: a kritika elfogadása ott, ahol amúgy is változtattunk volna, annak érdekében, hogy lényeges kérdésekben ne kelljen engedni.

A következőkben nyomon követem a médiatörvények eddigi lényegi módosításait.³ Szándékom szerint az opusz végére kiderül, mely kérdésekben engedett a kormány a külső nyomásnak és mely kérdésekben tart ki annak ellenére, hogy többszörös kritika érte nemzetközi szervezetek és szakmai érdekképviseletek részéről.

Következzék tehát a táncjáték – három felvonásban.

2. Első felvonás

2011 márciusában járunk.

Az új médiatörvények 2010. decemberi elfogadásukat, illetve 2011. január 1-jei hatályba lépésüket követően nyomban a nemzetközi kritikák kereszttüzébe kerültek. Az Európai Unió digitális politikáért felelős biztosa, Neelie Kroes tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy biztosítsa a törvények illeszkedését az EU jogszabályaihoz, beleértve az Európai Unió Alapjogi Chartáját is.⁴ A kormány vállalta a médiatörvények módosítását.⁵

Benyújtották tehát – kivételesen nem képviselői önálló indítvány, hanem kormány-előterjesztés formájában – a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.),⁶ valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.)⁷ módosításáról szóló T/2471. sz. törvényjavaslatot, amelyet két hét múlva változtatások nélkül fogadott el az országgyűlés.⁸ Az elfogadott 2011. évi XIX. törvény a kihirdetését követő 15. napon, azaz 2011. április 6-án lépett hatályba, kimondva, hogy a rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.⁹

A módosítás öt nagy területet érintett: a médiaszolgáltatók és a sajtótermék fogalmi meghatározását, a tájékoztatás tartalmi követelményeire vonatkozó szabályokat, a regisztráció szabályait, a más tagállamban letelepedett szolgáltatókra vonatkozó szabályokat és a gyűlöletbeszéd fogalmának terjedelmét.

A következőkben röviden ismertetem a módosítások tartalmát.

2.1. A „médiaszolgáltatás” és a „sajtótermék” fogalmának pontosítása

Ebben a módosításban tette egyértelművé a törvény, hogy kizárólag a gazdasági szolgáltatásként nyújtott médiaszolgáltatás, illetve sajtótermék tartozik a hatálya alá. Gazdasági szolgáltatásként az „önálló, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás”-t határozta meg. Ebből következett, hogy a klasszikus értelemben vett blogok (a magánblogok) tehát nem tartoznak a médiatörvények hatálya alá. A „pontosítás” ellenére azonban 2011. július elsején, amikortól már a sajtótermékekre is alkalmazni lehetett a médiatörvényt, lett még némi kalamajka a blogokkal kapcsolatban.¹⁰

2.2. A tájékoztatás tartalmi követelményei, a közönség jogai és a sajtó kötelezettségei

2.2.1. Hiteles, gyors, pontos tájékoztatás

Az Smtv. a sajtó kötelezettségei között eredetileg azt mondta ki, hogy „a médiatartalom-szolgáltatók összességének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás”. Ezt a mondatot a módosítás áthelyezte a közönség jogait leíró paragrafusba, olyan megfogalmazással, hogy „a médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás” a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság (2012. január 1-jétől: Magyarország) polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.

2.2.2. Kiegyensúlyozott tájékoztatás

A módosítás a lekérhető médiaszolgáltatásokat mentesítette a kiegyensúlyozott (valamint a sokoldalú, tényszerű, időszerű és tárgyilagos) tájékoztatás kötelezettsége alól, ugyanakkor kimondta, hogy ezek a kötelezettségek továbbra is terhelik a tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatásokat a tájékoztató és híreket szolgáltató műsorszámaikban.

Újdonságként kimondta azt is, hogy e kötelezettség részletes szabályait törvény állapítja meg, „az arányosság és a demokratikus közvélemény biztosítása követelményeinek megfelelően”. E megfogalmazás a javaslat indokolása szerint arra utalna, hogy az Mttv. részletezi a kritériumokat. Azt azonban, hogy az „arányosság” mit jelent ebből a szempontból, csak találgatni lehet.

2.3. A regisztráció szabályai

Az Mttv. módosítása egyértelművé tette, hogy a lekérhető és a kiegészítő médiaszolgáltatást, valamint a sajtóterméket ugyan be kell jelenteni a Médiatanács Hivatalához, de csak a tevékenység megkezdését követő 60 napon belül, és hogy e tevékenységek megkezdésének nem feltétele a nyilvántartásba vétel.

Újdonságként került bele az Mttv-be az is, hogy a nyilvántartásba vételt nem lehet megtagadni. Ugyanakkor a törvény egy újfajta szankciót vezetett be az eljárási kötelezettségek megszegése miatt: egymillió forintig terjedhet a bírság, ha a médiaszolgáltatást vagy a sajtótermék kiadásának bejelentését elmulasztják.

2.4. Más tagállamban letelepedett szolgáltatók

A módosult szabályok bírság kiszabását csak a rosszhiszemű médiaszolgáltatókra, vagyis csak azokra nézve tették lehetővé, amelyek azzal a célzattal telepedtek le más tagállamban, hogy a magyar médiaszabályok alkalmazását elkerüljék, és kizárólag a Magyarország területén terjesztett szolgáltatással összefüggésben. Ezzel összefüggésben korlátozta a módosítás a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatóval szembeni fellépést is. Az eredeti szabályok szerint a törvényben meghatározott személyek, csoportok kirekesztése esetén is el lehetett járni a más tagállamban letelepedett szolgáltatókkal szemben; a módosítás értelmében már csak gyűlöletkeltés miatt vált lehetségessé a fellépés.

2.5. Nyíltan vagy burkoltan sértő médiatartalom

A módosítás az Smtv-ből törölte azt a kitételt, amelynek értelmében tilos a médiatartalomban a törvényben felsorolt személyek vagy csoportok „nyílt vagy burkolt megsértése”. Ezentúl a megsértést nem, kizárólag a kirekesztést, illetve a gyűlöletkeltést tette szankcionálhatóvá a törvény.

Nem változtatott azonban a módosítás azon a rendkívül tág személyi körön, amelyet a médiatörvények védeni próbálnak. A védett személyek és csoportok köre változatlanul annyira tág maradt – „személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport” –, hogy gyakorlatilag mindenki, azaz bárki beletartozhat. A személyi kör – habár a „gyűlöletbeszéd” tilalmának szabálya később is változott – a csoportok meghatározását illetően továbbra is változatlan maradt (a „személyek” szó 2011 nyarán kikerült belőle).

3. Második felvonás

2011 nyara. Már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy valami készül. Az új médiatörvények (beleértve 2010-ben a régi módosítását is) történetében először fordult elő, hogy egy tervezetet társadalmi vitára bocsátottak – igaz, csupán hat napra.¹¹ Az egyes elektronikus hírközlésről szóló törvények módosításról szóló javaslattervezet mintegy mellékesen módosította volna a médiatörvényeket is, a kormány előterjesztésében. Ehhez képest meglepetést keltett, de egyben az ügy „hagyományos” kezelését is jelentette, hogy a szokásos péntek délutáni benyújtással, hétfői tárgyalással, ismét országgyűlési képviselői indítványként került az országgyűlés elé az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló T/3005. sz. törvényjavaslat, benne a már korábban a társadalmi vitára bocsátott tervezetben is szereplő, az elektronikus hírközlésről szóló 2003 évi C. törvény (Eht.) átfogó módosítása, ráadásként a tervezethez képest jóval bővebb terjedelmű médiatörvény-módosításokkal (csak az Mttv. 196 ponton módosult).¹²

A törvényjavaslatot – módosításokkal – elfogadták (2011. évi CVII. törvény¹³). A zömében 2011. augusztus 3-án hatályba lépő törvény az Eht-n kívül még a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. tv. (Dtv.), valamint az Smtv. és az Mttv. nagy terjedelmű – és érdemi – módosítását is magával hozta. A módosítások közül csak kevés reflektál a korábban megfogalmazott külső kritikákra. Kiemelkedik közülük az újságírói forrásvédelem kérdése, amelyet – habár valamelyest javult a szöveg – továbbra sem sikerült az EU ajánlásainak megfelelően törvénybe foglalni, valamint a gyűlöletkeltő, illetve kirekesztő tartalmakkal szembeni védelem köréből az egyes személyek törlése. Mintegy ezeket az előremutató módosításokat ellensúlyozandó, a Médiatanács tagjainak életfogytig tartó „bebetonozásával” (lásd a 3.7. fejezetet), az Alap státusának megváltoztatásával a közszolgálati médiaszolgáltatás függetlenségének maradékait¹⁴ is eltakarította a módosítás, valamint tovább szigorította az amúgy is a szigorúsága miatt bírált bírságolási lehetőségeket.

Röviden ismertetem az Smtv. és az Mttv. azon módosításait, amelyek tárgyukat tekintve korábban a kritikák kereszttüzében álltak.

3.1. Újságírók forrásainak védelme

Az Smtv. és az Mttv. 2011. januári hatálybalépését követően megfogalmazott súlyos nemzetközi kritikák sorra felrótták, hogy ezek a törvények nem nyújtanak kielégítő védelmet az újságírók számára forrásaik titokban tartásához. Az Európai Parlament 2011. január 25-én fogadta el az újságírói források védelméről szóló 1950(2011) sz. Ajánlását.¹⁵ Az Európai Parlament magyar médiatörvényekkel kapcsolatban 2011. március 10-én elfogadott határozatának szövege is kiemelte a forrásvédelem fontosságát.¹⁶

Az Smtv eredeti 6. § (2) bekezdése szerint az újságíró „jogosult információforrásai titokban tartására a bírósági és hatósági eljárások során is, feltéve, hogy a számára átadott információ közzétételéhez közérdek fűződött”. Ez a védelem azonban csak viszonylagos volt. Az Smtv. eredeti 6. § (3) bekezdése szerint az újságírót „bíróság vagy hatóság – a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében – kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti”.

Az Smtv. 6. paragrafusának értelmezése során többször is felmerült, hogy túlságosan tág a forrás felfedésére feljogosított „hatóság” fogalma; ebbe mindenféle hatóság beletartozik, egyebek között a Médiatanács vagy annak Hivatala is. A 6. paragrafusnak az Európai Emberi Jogi Egyezménybe való ütközését az Ajánlás is megállapította.¹⁷

Az elfogadott módosítás a (3) bekezdésben a „nyomozó” jelzőt illesztette a „hatóság” szó elé. Ezzel növelte az újságírói forrásvédelmet, hiszen így ezentúl a bíróságokon kívül kizárólag a büntető ügyekben eljáró nyomozó hatóságok kötelezhették az újságírót a forrás felfedésére. Az az alapvető probléma azonban továbbra is fennmaradt, hogy túlságosan tág körben kötelezheti a nyomozó hatóság a forrás felfedésére az újságírót. Az újságírói forrásvédelem elégtelenségét Frank La Rue ENSZ-különmegbízott is kifogásolta.¹⁸

Az Smtv. továbbra sem tartalmazott olyan eljárásjogi és garanciális szabályokat, amelyek az újságírók forrásfelfedésére való kivételes kötelezés esetén alkalmazhatóak lennének, az Európai Parlament 1950(2011) Ajánlásának megfelelően. Az eljárási és garanciális szabályok hiányát tehát a 2011. augusztusban hatályba lépett módosítás sem pótolta, holott azokra már szükség lett volna, ahogyan az atlatszo.hu-ügy kirobbanásának tanulságai erre rávilágítottak.¹⁹

Az Smtv. tehát ezen részében továbbra is ellentétes maradt az Ajánlás 4. pontjával,²⁰ amely a forrásvédelem terén annak érdekében hívta fel kifejezetten az Smtv. 6. paragrafusának (valamint a 4. § (3) bekezdésének) módosítására a magyar kormányzatot és parlamentet, hogy érvényre juttassa az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. cikkelyében foglaltakat. Ennek értelmében a véleménynyilvánítási jog körébe tartozóan az újságírói forrásokat érintő korlátozásokat törvényben és egyértelműen kell megfogalmazni, olyan eljárási garanciák mellett, amelyek alkalmasak megvédeni az újságírót az illetéktelen hatósági, akár nyomozó hatósági beavatkozással szemben is.²¹

3.2. A gyűlöletbeszéd törvényi meghatározásának módosítása

A 2011 márciusi változtatást követően a nyári módosítások ismét érintették az Smtv. 17. paragrafusát. Az új módosítás kihagyta a gyűlölet keltésére és a kirekesztésre alkalmas médiatartalmakkal szembeni védelemből az egyes személyeket, ugyanakkor továbbra is fenntartotta a korábbi védett kört: „valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport” elleni gyűlöltet keltését, illetve kirekesztését tiltotta továbbra is a törvény. Ezek közül egyébként a „bármely többség” megfogalmazás váltotta ki a legtöbb kritikát, ám ezen ezúttal sem változtattak. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a korábbi médiatörvény – a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény – 3. § (3) bekezdése is tartalmazta ezt a kifejezést.²² Erre a tényre szívesen hivatkoztak a kormány képviselői nemzetközi kritikák esetén.

3.3. A regisztráció szabályainak szigorítása

Többször kifogásolták a médiatörvények kritikusai a regisztrációs kötelezettséget, főleg sajtótermékek esetében. A»módosítás a kritikát annyira figyelmen kívül hagyta, hogy ugyan hozzányúlt a regisztráció szabályaihoz, de a médiaszolgáltatásokat illetően tovább szigorított rajtuk, sajtótermékek esetében pedig változatlanul hagyta őket.

3.4. Letelepedett médiatartalom-szolgáltatóra vonatkozó szabályok pontosítása

A módosítás ismét pontosította a letelepedett médiaszolgáltató fogalmát az Mttv-ben és az Smtv-ben is. Az Smtv. korábbi szövege a médiaszolgáltatásnak a Magyarország tulajdonában álló frekvencia igénybevételével történő terjesztésében határozta meg a letelepedettség egyik ismérvét. Frekvencia igénybevételével azonban csak analóg terjesztés lehetséges, a módosítás ezért az „analóg” szót is beszúrta az Smtv. 2. § (2) bekezdésébe.

3.5. Szigorítások a pályázati eljárásban

Az Mttv. felsorolja a lineáris médiaszolgáltatási pályázatok (frekvenciapályázatok) kötelező tartalmi elemeit. A törvény korábban azt tartalmazta, hogy ezek közül mely elemek hiányzása esetén számít alakilag érvénytelennek a pályázat. A módosítás szigorított az eddigi szabályokon: ezentúl bármelyik kötelező elem hiánya esetén – hiánypótlás lehetősége nélkül – alakilag érvénytelennek minősült a pályázat. Változatlan maradt az a szabály, hogy az alakilag érvénytelen pályázatot a Médiatanács végzésével elutasítja.

3.6. Szigorítások a bírságolás terén

A legfontosabb szigorítás a módosító törvény értelmében az volt, hogy a jövőben az Mttv. szerint fizetendő díjak, igazgatási szolgáltatási díjak, valamint a kiszabott bírságok adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.

Ez különösen azért fontos, mert az Mttv. szerint bírságok kiszabása esetén sincs a jogorvoslatnak halasztó hatálya. A fizetési határidő lejártát követően tehát a Hatóságnak – függetlenül attól, hogy a médiatartalom-szolgáltató jogorvoslattal élt-e vagy sem – nem kell végrehajtóra várnia, hanem közvetlenül az adóhatósághoz fordulhat a bírság beszedése érdekében. Az adóhatóság akár soron kívül is eljárhat, rendkívül hatékonyan. Az adók módjára behajtandó köztartozás jellemzője még az is, hogy az adóhatóság fizetési könnyítést nem engedélyezhet, a tartozást nem mérsékelheti, illetőleg adott esetben nem minősítheti azt behajthatatlannak.

Még két módosítás érintette a bírságokat. Az egyik az, hogy a törvény konzekvensen mindenütt megszüntette a bírságok alsó határát. A másik, bírságokat érintő módosítás az „ismételt”-ség fogalmának meghatározása az Mttv-ben. Ennek a fogalomnak komoly konzekvenciái vannak a törvényben: például az ismételt szabályszegés kizárja, hogy figyelmeztetést alkalmazzanak, de például a vezető tisztségviselővel szemben is csak ismételt jogsértés esetén lehet bírságot kiszabni. Az ismételtség súlyosbító körülmény a bírság kiszabásánál, egyes esetekben pedig elkerülhetetlenné teszi a bírság kiszabását, és – súlyos jogsértéssel együtt járva – lehetőséget ad a jogosultság megújításának elutasítására vagy a médiaszolgáltató törlésére is. Nem mindegy tehát, hogy mi minősül ismételt jogsértésnek.

A módosító törvény szerint csak az számít ismételtségnek, ha valaki a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást „háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket”. Azt, hogy mi számít csekély súlyú törvénysértésnek, nem határozta meg. A megfogalmazás tehát továbbra sem volt pontos, a bizonytalan fogalom továbbra is túlzott mérlegelési jogkört hagyott a hatóságnak.²³

3.7 A médiahatóság tisztségviselőit, tagjait érintő módosulás

Az Mttv. módosítása két ponton érintette a médiahatóság szereplőinek megbízatását. Egyrészről – a magyar jogrendben egyedülálló szabályként – kimondta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének és elnökhelyettesének, valamint a Médiatanács elnökének és tagjainak esetében a megbízatás megszűnésével egyidejűleg „kártalanítás” jár. Ennek összege a megelőző 12 havi nettó – azaz személyi jövedelemadóval csökkentett – jövedelmüknek felel meg. Ez a Hatóság elnöke részére – mivel ő a Médiatanács elnökeként is kap tiszteletdíjat – mind a két tisztség után jár. A másutt „kárátalány”-nak is nevezett összegről kimondja, hogy az „a károk megtérülése körében adómentes”. Ez egyébként nemcsak a kilenc éves megbízatási idő lejárta esetén, hanem a megbízatás megszűnése valamennyi esetében jár az érintetteknek, függetlenül attól, hogy saját hibájukból vagy attól függetlenül szűnt meg a megbízatás.

A másik módosítás lényegében bebetonozza²⁴ a Hatóság elnökét és a Médiatanács tagjait: kimondja, hogy amíg az Országgyűlés helyettük újat nem választ, megbízatásuk a kilenc éves ciklus lejárta ellenére sem szűnik meg.

4. Harmadik felvonás

2011 decemberétől 2012 júniusáig.

A médiatörvények érdemi módosításának harmadik felvonása hónapokig húzódott. Az újabb, nagyobb terjedelmű módosításnak – ellentétben az előzőekkel – közvetlenül kényszerítő erejű indoka volt. Az Alkotmánybíróság (AB) 2011. decemberi döntése²⁵ ugyanis – habár csak a beadványok egy téma szerint jól körülhatárolt részét bírálta el – nagyot szólt: a törvényi rendelkezések egy részét meg is semmisítette.²⁶

A megsemmisítés teljes körű volt a médiatörvények sajtótermékekre vonatkozó szabályait illetően, habár csak 2012. május 31-ei hatállyal. Kénytelen volt tehát a kormány módosítani a médiatörvényeket, ha nem akarta, hogy június elsejétől kezdődően teljesen kikerüljenek azok hatálya alól a sajtótermékek (beleértve a sajtóhelyreigazítás szabályait is, amelyek a törvény késedelmes elfogadása miatt így is mintegy tíz napig hiányoztak a magyar jogrendszerből).

Ez azonban nem azt jelentette, hogy az AB minden vonatkozásban alkotmányellenesnek mondta volna ki a sajtótermékek médiatörvény alá vonását, azonban technikailag csak egységes módon tudta megsemmisíteni az alkotmányellenes részeket. Az AB-döntés felsorolta azokat a rendelkezéseket, amelyek alkalmazását sajtótermékekre is alkotmányosnak gondolja, a módosítás élt is az újraszabályozás lehetőségével. Ezen túlmenően érintette az AB-határozat a forrásvédelemre és a Média- és Hírközlési Biztosra vonatkozó szabályokat is.

Az AB-döntés hatását erősítette az Európa Tanács szakértői elemzése is.²⁷ Az Európa Tanács nyilvánvalóvá tette később azt is, hogy az AB-döntés érvényesítését várja a magyar kormánytól.²⁸

A május 10-én a kormány által benyújtott T/7022. sz. törvényjavaslat eredetileg csak az AB-határozat által előírtak végrehajtására irányult.²⁹ A törvényjavaslat tárgyalása során azonban az AB-határozattal érintett részeken túlmenően is egyes kormánypárti országgyűlési képviselők részéről olyan módosító javaslatok érkeztek,³⁰ amelyek – különösen a „Lex Klubrádió˝ néven emlegetett csomag – alaposan felborzolták a kedélyeket (lásd keretes írásunkat).

Végül aztán 2012. május 24-én először, június 24-én pedig másodszor is³¹ elfogadta az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosítására irányuló törvényt,³² amely kezelte az Alkotmánybíróság fenntartásait, s amelyet most csak az ezzel való megfelelés kérdésében vizsgálok.

4.1. Újságírói forrásvédelem

A forrásvédelem terén – a 2011 nyarán elkezdett folyamat befejezéseként, második nekifutásra – ezúttal ténylegesen megtörtént a bajok orvoslása. Az új szabályok lényege, hogy sem közigazgatási hatósági, sem szabálysértési, sem polgári bíróságok nem kötelezhetik többé az újságírót forrásainak felfedésére. Erre csak büntető bírósági eljárásban kerülhet sor, és csak akkor, ha három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény felderítése érdekében az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen, az ettől várható bizonyíték mással nem pótolható, továbbá a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek – különösen a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel – olyan kiemelkedő, hogy az információforrás titokban maradásához fűződő érdeket egyértelműen meghaladja.

A bíróság forrás felfedésére kötelező határozata ellen halasztó hatályú jogorvoslattal lehet élni, ami azt jelenti, hogy amíg a jogorvoslatot el nem bírálják, az újságírónak nem kell kiadnia a forrást. Ezzel a módosítással a forrásvédelem szabályai végre összhangba kerültek az Európai Parlament 1950(2011) Ajánlásának tartalmával.

4.2. A médiatörvények hatályának kiterjedése a sajtótermékekre

Mint már említettem, az Alkotmánybíróság 2012. május 31-ei hatállyal semmisítette meg az Smtv. azon rendelkezését, amely a törvény hatályát a médiaszolgáltatásokon túlmenően kiterjesztette a nyomtatott és az internetes sajtótermékekre is. Az AB-határozat ugyanakkor az indokolásában utalt rá, hogy a törvény egyes rendelkezései a sajtótermékek esetében is alkotmányosan alkalmazhatóak lehetnének.

Az elfogadott módosítás ezzel a lehetőséggel élve ezért úgy fogalmazott, hogy továbbra is fenntartja az Smtv. hatályát a sajtótermékekre is, de külön felsorolta kivételként azokat a törvényhelyeket, amelyek nem alkalmazhatók a sajtótermékekre, és értelemszerűen át is fogalmazott néhány alkalmazható szabályt úgy, hogy azok megfeleljenek az Alkormánybíróság által támasztott alkotmányossági követelményeknek.

Ezek a módosítások megfeleltek az AB kívánalmainak, sőt az előterjesztő mondhatni túlteljesítette a feladatot azzal, hogy nemcsak a sajtótermék, hanem minden más médiatartalom-szolgáltatás számára is megszüntette azt a korábbi követelményt, hogy ne sértsék az emberi jogokat, a 18. paragrafust (a magánélet védelme) pedig egész egyszerűen törölte a törvényből. Újdonság volt még, hogy az Smtv. 13. paragrafusában foglalt követelmények (a sajtó kötelezettségei) felügyelete a jövőben nem tartozik a Médiatanács hatósági jogkörébe.

4.3. A Média- és Hírközlési Biztos

A Média- és Hírközlési Biztos esetében az elfogadott módosítás újraszabályozta a Biztos jogkörét az Mttv-ben. A módosító törvény azt a technikát alkalmazta, hogy egyes közös szabályok előírása mellett különválasztotta és eltérően szabályozta a Biztos eljárását egyrészt az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra, másrészt a médiaszolgáltatásokra, illetve a sajtótermékekre vonatkozó panaszok esetén. Kimondta, hogy a Biztos hatósági eszközöket csak az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó panaszok esetében alkalmazhat, és megszüntette azt a lehetőséget, hogy a Biztos panasz hiányában hivatalból is eljárást indíthasson.

Végeredményben a Biztos hatásköre annyira lecsökkent, hogy szinte teljesen feleslegessé vált.

5. Vége az előadásnak?

Úgy tűnik, hogy a médiatörvények nagyobb módosításai a módosítások harmadik felvonásával immár lezajlottak. Azt mondhatnánk, hogy a kormány kifárasztásos technikája voltaképpen eredményes volt, nem várható mostanában a nemzetközi szervezetek részéről fokozódó nyomás. Ne legyenek illúzióink azonban: az érintett szervezetek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi történt, s nem felejtenek. A törvény májusi elfogadását követően nyomban jelezte is ezt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.³³

De hogy teljesen nyilvánvaló legyen, meddig volt hajlandó elmenni (legalábbis a dolgok akkori állása szerint) a magyar kormány a médiatörvények módosítása terén, ezt írásba is adta Navracsics Tibor miniszter 2012 májusában az Európa Tanács főtitkárának.³⁴

Miközben Navracsics elfogadta a kritikákat, és a médiatörvények módosítása során érvényesítette is az újságírói forrásvédelem, az elhunyt személyre vonatkozó szabályok, valamint a Média- és Kommunikációs Biztosra vonatkozó észrevételek esetében, javaslatára csak részben fogadta el és csak az AB-döntésének megfelelően módosította a törvényt az országgyűlés az alapvető jogi fogalmak túlzott bizonytalansága, az emberi méltóságra, illetve az alkotmányos rendre való utalás területén, és csak formálisan fogadta el az önszabályozás preferálását a társszabályozásnál (de lényegében nem változtatott a szabályokon). A sajtótermékekre vonatkozóan is csak az AB-döntésnek megfelelően volt hajlandó a módosításra.

Nem fogadta el azonban a főtitkár aggályait, sőt visszautasította a változtatás lehetőségét a közönség jogait és a sajtó kötelezettségeit tartalmazó paragrafusoknál (Smtv. 10. és 13. §), a gyűlöletkeltő és kirekesztő tartalmakra vonatkozó rendelkezésekre nézve (Smtv.17. §), továbbá a Médiatanács választási szabályait, illetve összetételét illetően.³⁵

Végeredményben – a három nagy módosító csomagot megvizsgálva – az állapítható meg, hogy egyedül az újságírói forrásvédelem területén kényszerült – ugyan két lépésben, de – teljes és feltétel nélküli meghátrálásra a kormány, ennek szabályait volt hajlandó az európai szabályoknak és sztenderdeknek megfelelő módon kialakítani. Ezzel megosztotta kritikusait, hiszen a módosítással a nemzetközi újságíró-szervezetek egyik fő követelése teljesült.

Lényeges előrelépés történt a tájékoztatás tartalmi követelményeit illetően is, amelyek már nem fenyegetik közvetlenül valamennyi újságírót. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye csak a tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások tájékoztató és híreket szolgáltató műsorszámaiban érvényesül.

Hasonló a helyzet a más tagállamban letelepedett szolgáltatót illetően: itt is nagyon leszűkült a hatóság beavatkozási lehetősége.

A sértő-, illetve a gyűlöletbeszéd, az emberi méltóságot érintő tartalom kérdésében a kezdeti nagyratörő szabályozás több lépésben finomodott, nagyjából a korábbi médiatörvény szintjére került vissza.

A Média- és Hírközlési Biztos homályosan körvonalazott, ám komoly eszközökkel megtámogatott hatáskörei elolvadtak, szerepe formálissá vált.

Mondhatnánk erre azt is, hogy a nyomásgyakorlás részben elérte célját, mert számos fontos kérdésben visszalépett a kormánytöbbség. Ezt mégsem gondolom így. Úgy vélem, hogy – ha volt is köztük „tisztáldozat” – ezek a visszalépések bőven belefértek abba az árba, amelyet az elektronikus média, valamint a sajtó feletti, a korábbinál lényegesen kiterjedtebb és eszközeiben hatékonyabb felügyelet áraként a kormány hajlandó volt megfizetni.

Ne feledjük, hogy nem orvosolták a módosítások azt a tényt, hogy az új szabályozás a médiatörvények hatálya alá vonta a nyomtatott és az internetes sajtótermékeket, még ha jelentősen szűkült is az a kör, amelyben azok alkalmazhatók. A regisztráció kötelezettsége megmaradt, habár annak kezdeti szabályai a sajtótermékeket illetően lényegesen enyhültek.

A pályázati eljárás szabályai inkább szigorodtak. Az egyik legnagyobb botránykő, a médiatartalom-szolgáltatókat fenyegető bírságok esetenként több százmilliós mértéke nem változott, sőt behajtási szabályai szigorodtak. Ezek a hatalmas bírságok önmagukban alkalmasak a médiaszolgáltató teljes anyagi megsemmisítésére, hiszen hiába él ellene keresettel, annak nincs halasztó hatálya, mire a bíróságtól jogorvoslatot kapna, már adók módjára behajtották rajta a bírságot. De sok esetben nincs is szükség bírság kiszabására, elegendő az, ha a megsemmisítő erejű szankció lehetősége fennáll, öncenzúrára késztetve az újságírókat.

Nem változtak lényegileg a társszabályozás rendelkezései sem, és a törvény továbbra is bővelkedik meghatározatlan, illetve bizonytalan tartalmú, ám komoly relevanciával bíró fogalmakban.

A médiaszabályozás rendelkezéseinek megtartása felett őrködő Médiatanács jelölési-választási szabályai, a médiafelügyeleti rendszer szervezete és hatáskörei változatlanok maradtak. Ez a szisztéma lehetővé teszi a kormányzati befolyásolást a teljes médiarendszer felett. A közszolgálati médiaszolgáltatók függetlensége gyakorlatilag megszűnt, a közszolgálati tartalmat közvetlenül meghatározó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetőinek kinevezője és munkáltatója az NMHH elnöke, akit maga a miniszterelnök nevez ki. Ugyanez a MTVA gyakorlatilag magába olvasztotta a Magyar Távirati Irodát, és azáltal, hogy a hírügynökségi híreket ingyenesen adja, versenytárs nélkül árasztja el a magyar médiát híreivel, a közéleti-politikai hírek esetében a gyakorlatban szinte hírmonopóliumot valósítva meg. A tudatos médiafogyasztók számára természetesen nyitva állnak a külföldi csatornák és az internet, de a többség az MTI híreihez fér hozzá a legtöbb csatornából.

Ezeken a területeken eddig semmiféle eredményt nem ért el a nyomásgyakorlás.

Függöny. Függöny?

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum